Sokan kérdezik, miért hordok éjjel-nappal napszemüveget, még zárt helyiségben is. Habár nem tudom, mennyire tudnám az irodámat zárt helyiségnem nevezni, inkább egyfajta átmenet a kettő között a 12. osztag legutóbbi akciója óta. A négy fal még stimmel, azok még megvannak és állnak, de tető sehol, legfeljebb törmelékek, ráadásul NaoNao sem akar velem irodát cserélni. >_> Ráveszem én még egyszer, hogy oldjuk meg a cserét, nincs kedvem tetőt javítani.
A bosszú azonban édes, s hamarabb elérkezik, mint azt ezelőtt gondoltam. Vizsgálgatom NaoNao kezében a tartott lapokat, túl könnyű ellenfél számomra egy ilyen primitív játékban. Ujjam hosszasan elidőzik az egyik lap felett, melyet feltűnően kinyújt felém, hogy azt húzzam ki, csakhogy én átlátok NaoNaon. Nem tud nekem hazudni. Nem tud pókerarccal játszani. Angyali arccal veszem el a kikészített lap melletti kártyát, mintha pusztán véletlenül választanám azt a lapot. Észre sem veszi, hogy sokkal könnyebben csapdába csalhatna, ha szándékosan egy jó lapot hangsúlyozna ki, a rossz lapot pedig közvetlenül mellé rakná... Persze ha NaoNao hajlandó lenne végre irodát cserélni velem, most nem kéne galád módon elvernem őt a játékban, és PonPonnak sem kéne szomorúnak lennie, ugyebár.
- Szívesen elvinnélek titeket az állatkertbe, de tudod, az irodám, nem hagyhatom magára így... – forgatom szemeim, majd csapom le az asztalra a már nem kellő kártyát. A széken hátradőlve hintázok, és várom, hogy Anao is húzzon tőlem egy lapot, s persze mikor ő kerül sorra, ismét elköveti azt a hibát, hogy túl könnyű átlátni rajta. Persze könnyedén elláthatnám tanácsokkal, hogyan váljon jobb játékossá, de bevallom, élvezem, ahogyan szenved. Ha már nem kapok új irodát ehelyett...
- Majd akkor viszlek el, ha újra lesz tető a fejem felett, NaoNao. – dobom le az utolsó két kártyám, miután figyelemelterelése sikertelenné válik, s kihúzom az utolsó nekem fontos lapot, ezzel végérvényesen megnyerve a játékot, nem foglalkozva a hisztivel, amit levág. Még hogy csaltam volna! Ugyan, kérlek! Kikérem magamnak, csak éppen nem hagytam magam!
Az érkezőtől és NaoNao pánikolós magyarázkodásától borulok egyet szépen, elegánsan, olyan igazán férfiasan hátra, székestül, kártyástul és mindenestül, éppen csak sikerül kitámasztanom magam két karommal, hogy a fejemet azért még se verjem be, mert az aztán nem lenne jó még sem, bár igaz, ami igaz, legalább NaoNao megszánna, és rendes irodát adna nekem.
- Ó, igen, a 12. osztag! Nem mi voltunk, becsszó! – szabadkozok felkaparva magam a földről, s komótosan porolom le magam, mintha semmi baj se történt volna. A napszemüvegem az eséstől kicsit csálén áll, pedig nem szokásom nagyokat esni, de kicsiket sem, legfeljebb szándékosan, de hát bizonyára NaoNao hibája ez is, ahogyan a globális felmelegedés is.
Pillanatnyi csendem és nyugalmam persze lehetővé teszi azt, hogy mégis csak szuperáljak abban, hogyan is kell odafigyelni a másikra. Hajbatúrásom közepette mérem végig egyszer az érkezőt, vaknak pedig még sem vagyok vak, igaz, nekem a vörösek nem az eseteim, a szőkéket szeretem. Viszont sportosnak sportosnak tűnik legalább alkata alapján. Persze a végigmérés nem feltűnő, a napszemüveg újabb áldása, hogy mindent takar abból, a szemem éppen merre kajtat.
- No para, NaoNao, azt mondja, eltévedt. – ülök fel az asztalra, hogy köszöntsem Chiyot isten hozzáddal. Minálunk már csak ilyen otthonosan viselkedik mindenki. Persze az egész eltévedős dolog csak álca is lehet, bizonyára így akarja elérni, hogy kiderítse, dolgoznak-e azok az ostoba tizedik osztagosok. Ügyet sem veszek a tőlem másfél méterre parázsló, apró iratkupacra. Talán sikerül vele elhitetnünk, hogy nincs is ott az igazából.
- Éppen dolgozunk, igen! Szóval nem itt, mert itt már befejeztünk mindent, igen? Igen! Igen, szóval irány az edzőterem! – újra felállok, ezúttal az asztalról, és jelzem Anao számára egy pillantással, hogy ideje megpattanni innen. Ha azt látja, hogy nagyon küzdünk az edzőteremben, majd biztosan szépeket ír rólunk a jelentéseibe.
-. Keisuke Isami, fukutaichou, de hívj simán csak Keisuke-samának. – nem értem, miért ragaszkodik a lány az eltévedtem dumához, de jelzem azért neki, erre semmi szükség. Nyugodtan kimondhatja, hogy az 1. osztag megbízásából tart minket figyelemmel, hogy kilesse, vajon csináljuk-e a dolgunkat. Ha pedig munkát akar látni, megkapja! Egy edzés talán csak megteszi erre.

Feel like a sir