-=Hajnali oltás: Sároska from dárk szájd vs. - immár szintén Sároska Másnapos lady=-

Azt hittem kis akciómnak hála sikerül lehűteni magát, de csak nem nyugszik! Kishunpozik a vízből, azután megint kutakodik valami után a szatyrában. Pillanatnyi ideig elgondolkozok rajta, hogy milyen nagy is lehet az a szatyor, ha ennyi minden elfér benne. Mert ugye onnan vette elő a tejfölt is, szal’ valószínűleg egy technika segítségével lett többszörösre növelve a szállítóeszköz térkapacitása. Rövid figyelmetlenségemnek hála máris elkapja karom és kirángat a partra. Megpróbálok védekezni, ám érthető okokból nem tudok semmi jelentőset tenni. Csak nem üthetek meg egy nőt… Szemeim hatalmasra nőnek, amikor az övemnél kezd matatni. Oké-oké, nem olyan rég hagyta el a vőlegénye, azonban tudhatná, Nekem menyasszonyom és családom van, egy ilyen egyhajnalos kalandba én nem megyek bele! Ellenkezésem ellenére is megszabadít a nadrágomtól, s én már elrebegek egy imát Chiyo-chan megbocsájtásáért, amikor valami undorítóan sárga rövidgatya kerül Rám. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból, hisz’ sikerült megvédenem ártatlanságomat. Felállva azt kell mondjam, elég kellemes kis viselet. Jól esik, amint a friss reggeli szellő befúj és megcsiklandozza a… izé… szóval érti mindenki. Újabb aljas támadása már nem is ér váratlanul, viszont fáradt vagyok védekezni. Lemondó felcsóválással hagyom, hogy összemaszatoljon és megdobáljon. Azonban a harcnak még korán sincs vége, igazából csak most kezdődik. Utolsó megjegyzését egy kacsintással viszonzom, mondania sem kellett volt, mert ugye ez nyílt titok.
- Köszi a nacit, a másik már amúgy is tiszta víz volt, meg sár. - szólalok meg nevetve, mit sem törődve azzal a puszta ténnyel, miszerint jelenleg nem épp strandidő van. – Mondjuk jobban örültem volna egy kék, pálmafamintásnak, de ha nincs, akkor jó lesz ez is.
Tökéletesen átgondolt matematikai és fizikai számításoknak köszönhetően pontosan tudom, mikor is kell cselekednem. Maya alig eliramodik a táskája felé, amikor elmémen át is suhan a Hainawa gondolata. Arany energiafonal kúszik elő tenyeremből, ami gúzsba köti a lányt. Nevetve figyelem, miközben még inog egy kicsit, azután pedig lassan beledől a tóparti sártengerbe. Laza villámtánc után máris ott vagyok mellette, hogy a hátára fordítsam, nehogy megfulladjon itt nekem. Prüszkölve nevetek fel, amikor megpillantom sáros arcát. Mivel jó fej vagyok, kitörlöm a szeméből a sarat és rajzolok neki egy szép nagy szájat is. A Bakudou fenntartását viszont nem szüntetem meg, sokkal jobb ötletem támad. Ráérősen odasétálok csudajó gatyóm ezelőtti tartózkodási helyéhez, azután nemes egyszerűséggel beletúrok. Olyan zseniális outfitet állítok össze a szatyorban találtakból, hogy öröm lesz nézni. Rózsaszín gumicsizma, egy émelyítően libafos-zöld, bolyhos kötött pulcsi és egy random melegítőalsó. Ördögi kacajom bezengi a tavacska környékét, majd lassan munkához látok. Homlokomon a megfeszített koncentrációnak hála kövér izzadságcseppek futnak végig, azután hullanak alá. Kezdem érteni, mit is érzet Frank Einstein, amikor életre keltette a szörnyet. A szoknya és a felső messze repülnek, őket követi a drága csizma is. Ezekkel szemben új egyenruhája sokkal inkább mutatni fogja a naturális szépséget.
- Életre kelt! – kiáltom el magam végül diadalittasan, míg megtörlöm az arcomat. Hosszú óráknak tűnő percekig tartott az átalakulás, de megérte a fáradságot. Sajnos szalmakalapot nem találtam, így az lemaradt az összeállításból. Pedig azzal egyértelműen tökéletes lenne. Hátrálok két lépést, azután feloldom a Hainawa hatását. Ezek után nem tudom képes-e a mozgásra, viszont jobbnak látom távol kerülni, ha netalán tán megvadulna vagy valami. Ez egy igen kényes pillanat, ezen múlik, hogy próbálkozásaimat siker koronázza-e vagy csúfos kudarcot vallok. Mindenesetre egy smallwilli farmer tökéletesebb asszonkát se kívánhatna magának.
- Igazán jól nézel ki, ha szabad megjegyeznem… - mondom halál komoly arccal, megpróbálva visszafojtani kitörő nevetésemet. – Ámbátor a smink még hiányzik!
Az arcomra mázolt bogyóból én is szedtem egy marékkal, amelyet gondosan szétpasszíroztam. Gyorsan előtte termek, azt követően fél kézzel lefogom, miközben művészi precizitással festem fel az apacs indiánok harci motívumait. Igazából csak összecsíkozom amúgy is sáros arcát, ezzel adva egy kis kulturális töltést a dolognak.

-=Hajnali oltás: Sároska from dárk szájd vs. - immár szintén Sároska Másnapos lady=-

Gondoltam, hogy ennyivel nem lesz vége a dolognak, holott már kezdem unni ezt az adok-kapokot. Azon már meg sem lepődök, amikor mit sem foglalkozva Velem vetkőzni kezd. Természetesen öltöztetés közben csukva volt a szemem, de ezzel végérvényesen elvette az nem létező ártatlanságom. Eddigi megnyilvánulásaiból is kiderült, mennyire perverz is valójában, de ami ezután következett minden képzeletemet felülmúlta. Egy nevetségesen gyenge Kidouval lebénított, s mivel nem vagyok teljesen száz százalékos, így nem tudom időben megtörni a kötést. A szemérmesség úgy tűnik, csak a szótárban létezik Nála, használati jelentősége nem igen van. Legalábbis erre tudok következtetni, amikor kiéhezett vadmacskaként Rám vetődik és letépdesi a még megmaradt ruhadarabjaimat. Vérben forgó szemeimet látva még az is megfordult a fejemben, miszerint mindjárt fogja magát és egyszerűen megerőszakít, bármennyire is ellenkeznék. Olyan göncöket ránt elő a szatyorból, amik eddig benne se voltak! Mondom én, az a cucc a világ nyolcadik csodája. Valami undorító összeállítást sikerült összehoznia, s még egy parókát is a fejemre applikál pillanatragasztóval. Nos, ha azt hiszi, hogy az efféle földi tárgyak ugyanolyan hatással vannak Rám, mint bárki másra, akkor téved. Gondterhelt sóhajjal bökök a rettenetre, miközben elmormolok egy Haient. Kevés reiatsut adtam bele, így nem lesz képes kárt tenni a fejbőrömben vagy a hajamban. Ezzel sikerül emberi fáklya kinézetet kölcsönöznöm magamnak, ám jelenleg ez zavar legkevésbé. Lazán kisöpröm a hamut a fejemből, majd jelentőségteljesen Mayára nézek.
- Azt kell mondjam, ezzel életed egyik legnagyobb hibáját követted el… - jelentem ki sötéten, ezt követően egy néma Byakurayjal cafatjaira robbantom a nájlonszatyrot. – Gondoltam megadom a lehetőséget, hogy ruhában menj haza, de úgy tűnik keresztbe húztad a számításaimat. Ez neked gázabb lesz…
Itt lakom a szomszédban, ebből kifolyólag nem esik nehezemre észrevétlenül haza lopózni. Kevesen képesek látni a fullshunpóm gyorsaságát, így teljesen puccosan is átszambázhatnék a városon, senki nem venne észre semmit. Mivel a kincsesláda kiürült, így csak a pusztítás maradt, mint válaszható lehetőség. Erőteljes mozdulattal letépem magamról a nem kívánt ruhadarabokat, aztán a magassarkúkat jó messzire rúgom, nehogy meg lehessen őket találni. Gondolatnyi időbe telik elé villámtáncolnom, ezt követően a combjánál fogva feldobom a hátamra. Kapálózhat akárhogy, akkor is a tavacska mellett elterülő nádas-mocsaras terület felé vesszük az irányt. Undorító cuppanás kíséretében lépek bele a posványba, amely szinte rögtön térdig behúz. Höhö, vicces, ám mintha valami döglött állaton taposnék, szal’ jobb lenne beljebb menni… Vagyis nem nekem, hanem Mayácskának. Először leemelem a vállamról, azután még a víz felé tartom. Gonoszan belevigyorgok a képébe, s miután kicsit behajlítottam a térdemet, feldobom a levegőbe. Csupán pillanatnyi időm van, ezért jó lenne sietni. Gondolatban kimondom a „Hadou 45: Kohaku Koutetsu!” parancsot, aminek köszönhetően több száz energiapenge repül a zuhanó lány felé. Mivel minimális lélekenergiát adagoltam bele, így képtelenség megsebesülnie. Ennek ellenére a ruha gyenge anyaga biztos nem fogja túlélni a dolgot. Hátat fordítok a meztelenítési jelenetnek, azért van bennem ennyi úriemberség. A csobbanást hallva elégedetten bólintok, és elindulok kifelé a mocsárból.
- Örültem a találkozásnak, kedves Maya. – szólalok meg gonoszan, fél kézzel integetve neki. – Sajnos, nincs több időm veled játszadozni, de azért remélem, épségben hazaérsz. Habár, lehet kicsit fázni fogsz, tudod, ebben a hónapban igen hűs az idő, főleg a nudisták számára. No, Bai bai!
Mielőtt bármit is válaszolhatna egy shunpoval eltűnök a közelből. Csudajó citromsárga rövidgatyóm zsebeibe rejtem a kezem, miközben azon elmélkedek, vajon mennyi melegvíz is maradhatott otthon. Jól tudom, hogy már csak egy gyors zuhanyra és átöltözésre van időm, aztán indulni is kell a reptérre. Eldöntöttem, a mai és a tegnapi eseményekről mélyen hallgatni fogok életem végéig, nem tennének jót az imidzsemnek, ha ezek a dolgok kiderülnének. Szerencsétlenségemre, nincs semmi emléktörlő Kidoum, így csak reménykedni merek, miszerint a történtek a feledés homályába vesznek.

//Egy régi ismerős... egy régi utca... egy új barát, hm? Érdekesnek ígérkezik O_o//

Eléggé meglepődtem azon amit Yuke mondott és nagy kő is esett le a szívemről. Nem elég hogy ingyen tanítgat, de még barátnak is tart. Hm, megható és némi jól eső melegséggel önt el. Ezt a kijelentését egy könnyed mosollyal nyugtáztam és annyiban is hagytam, nem kell, ehhez külön kommentárt fűznöm azt hiszem. Eztán felállt és fizetett kicsit rosszul esett, hogy az én részemet is kifizette, de nem gond én is ott hagyok kifelé menet némi borravalót. Meg is indultunk és némi galoppozás után meg is érkeztünk a város melletti erdőbe. Út közben természetesen elrejtettem a lélekenergiámat mert egy hollow se jött volna jól az meg még kevésbé hogy egy volt shinigamival barátkozok. A végén még én is ex- shinigami lennék. Bár túl nagy probléma nem lenne, de azért túl jó se. Mindegy, ilyenen fölösleges gondolkoznom, hiszen sikeresen megérkeztünk a társam által kiszemelt helyre. Megálltunk majd Yuke a zsebébe nyúlt kivett egy lélekkapszulát és egy szál cigit. Ez esetben és se lustálkodhatok és hasonló kép tettem csak persze cigi nélkül. Mint mindig most is megkínált cigarettával, de ha már így kínálgatja, felajánlok valamit.
- Tudod mit? Most még visszautasítom, azonban ha végeztünk az edzéssel vagy szünetet tartunk, akkor elszívok veled egy szálat. – a végén még rászoktat, de annyi baj legyen, valamin kell függni. Leült egy fa tövébe és szólította a karját elég khm… érdekes módon. Megszólalni nem tudtam csak kérdően nézni rá és valami furcsa grimaszt vágni. Annyi baj legyen. Yuke épp meg akart indulni, amikor megszédült és fát fogott. Nem tudtam mire vélni ezt a jelenséget.
- Jól vagy? – kérdeztem, de válaszra se méltatott. Mindegy nem erőltetem. Ezek után mögém teleportált megfogta a vállamat és kérdően nézett rám. Én csak bólintottam egyet hogy felőlem mehet a menet.

És ismét itt vagyok Paragonban azonban most sokkal kellemesebb, mint legútibbi látogatásomkor. Szép kis narancssárga felhők kavarogtak mindenfele. Ekkor azonban egy ismerős hang hallatszott a hátam mögül. Páncélcsörömpölés. Drága Paragon volt az, aki szép nyugodtan elsétált mellettem és Yuke-ra támaszkodott. Nem lehetett könnyű megtartani azt a mozgó konzervdobozt. És most pedig szépen elregélték a játékszabályokat. Nincs, túlbonyolítva ölj le mindent, ami egy kicsit is mozog, és barátságtalan feje van.
- Izgi? Ebben nem kételkedek. Tehát csak annyit mondhatok, hogy kezdjük. – kard elő, alapállás fel és készen is állok a hadakozásra. Meg is jelenik előttem három kisebbfajta lidérc. Ez sima menet lesz, bemelegíteni is kevesek és shikairól még szó se lehet, majd csak akkor, hogy ha ténylegesen gázban leszek. Akkor kezdjük is. Hagytam, hogy közelebb jöjjenek, és amikor már úgy gondoltam, hogy tökéletes helyen állt az első kiszemeltem egy gyors shunpo és ezzel megzavarva őket elvesztettek. Azonban én a hozzám legközelebb álló fölé pár méterrel kötöttem ki és némi zuhanás keretében kettéhasítottam az első lidércet. Erre persze felfigyelt a másik kettő és ordítva közeledtek felém. Elég lassúak voltak szerencsétlenek és csak hadonásztak össze-vissza, könnyedén kerülgettem a támadásaikat. Ám erre is rá lehet unni egyszer úgy, hogy amikor az egyik éppen támadt meg is fosztottam a karjától erre az hátratántorodott. Azonban a másik se volt rest és folytatta a felém irányuló támadásokat. Ezt a párát is megfosztottam az egyik karjától, és amikor hátrafelé megtett pár lépést és a karját fogva ordítozott addig én elé shunpoztam és deréknál kettévágtam. Na, már csak az egyik félkarú van, csak nem látom, hogy merre. Pár pillanat múlva meg is tudtam, mert úgy hátba vágott a kis nyomorult, hogy pár méterrepülés után padlót fogtam. Mondanom se kell nagyon égő, hogy egy ilyen harmadrangú képződmény hozzám tudott érni. Se baj feltápászkodtam erre felém kezdett futni. Én csak kinyújtottam a jobb kezemet és rámutattam a lidércre.
- Hadou 04: Byakurai – és a kis kék villám áthaladt a lidérc fején egy plusz lyukat ütve rajta majd eltűnt. Leporoltam magam egy nagyobb levegő vétel majd Yukehoz szóltam.
- Jöhet a 2. Szint…

//Egy régi ismerős... egy régi utca... egy új barát, hm? Érdekesnek ígérkezik O_o//

Elég hamar végeztem az első szinttel azonban a drága barátom nem hagy pihenési időt, bár nem is bánom. Addig jó, amíg lendületben vagyok, így sokkal könnyebben megy a harc. Azonban három plusz egy hollow szerű lényt kaptam. Az a plusz egy fura női formát alkotott és meglepően emberszerű volt. Nem csak a maszkja vagy az alkata volt az, hanem teljes lényében. Eléggé meglepődtem rajta és volt egy olyan érzésem, hogy ez még a későbbiekben problémákat fog okozni. Azonban még a harc kezdete előtt volt időm vidulni kicsit. Paragon csinált valamit Yukezoval amiért ő úgy jutalmazta, hogy gyomorszájon vágta ő pedig összerogyott. Nem is értettem, hogy miért bánt így szegénnyel, de akkor is jót mosolyogtam rajta. Hiszen a legszebb öröm a káröröm.
Sok időm nem volt gyönyörködni a látványban, mert már kezdődött is a harc. A női alak gyorsan elkezdett össze-vissza cikázni. Kicsit nehezemre esett szemmel követni, piszokul gyors. Nem is tudom, hogy hogyan kéne végeznem vele, de előbb kisebbekkel kéne végeznem, mert azok viszonylag hamar lemennek. Gyorsan nekik is estem, hogy minél hamarabb a kiscsajra tudjak koncentrálni.
Elkezdtem futni a hozzám legközelebb álló felé elkezdtem futni majd egy gyors shunpoval mögé kerültem és sikerült leszúrnom. Gyorsan kihúztam belőle a pengét és még megfordultam aztán kettéhasítottam. A meglepetés erejével éltem azonban ez már a többinél nem fog működni. Néztem, hogy melyik legyen a következő azonban csak a két kisebbet láttam a gyors nőt nem. Amikor rájöttem, hogy hol is van már késő volt. Hátulról futott felém szépen belevágott a bordáim közé bal oldalt. A fájdalom miatt azonnal oda kaptam a kezem és szitkozódtam az orrom alatt eléggé halkan. Nem hiszem, hogy hallotta volna Yukezo. Mindegy nem is számít ez most és jobban járok, hogy ha az ellenfeleimre koncentrálok. Megint felvettem az alapállást és vártam, hogy a két sima lidércre hasonlító áldozatom meginduljon felém. Nem is kellett sokat várnom visítozva-üvöltözve meg is indultak felém. Ezek is pont olyan lassúak és bolondok voltak, mint az előzőek. Kicsit hagytam őket hadonászni, amiket könnyű szerrel kerülgettem. Pechemre megint elvesztettem Gyorsikát. Nem számít, leverem ezt a kettőt és utána foglalkozhatok is vele.
A velem szembe lévő harapni akart, de sikeresen hárítottam azzal, hogy kardomat a szájába toltam és így arra harapott rá és nem a nyakamra. Eközben láttam, hogy jobbról közeledik felém a másik ezért gyorsan végeznem kell a pengémet nyalogató hollowwal. Jobb kezemmel a kardot tartottam, bal kezemen lévő mutató ujjammal megérintettem a homlokát és paff.
- Hadou 04: Byakurai! – egy kisebb lyukat ütve a homlokára végeztem is vele, de késő volt márt már buldózer módjára nekem is rontott jobbról a kis rohadék és úgy felbuktam, ahogy illik. Hallani lehetett, hogy tényleg nagyot kaptam egy-két csont vagy ízület megroppant illetve eltört. Nagy nehezen feltápászkodtam majd némi vért köhögtem fel. A jobb oldalam sajgott bal meg vérzett és egy pillanatra meg is szédültem biztos jele ként, hogy lassan de biztosan kezdek elvérezni. Azonban sok időm nem volt a pihenésre, mert megint buldózereset akar játszani, amit már nem, nézek túl jó szemmel. Amikor már majdnem oda ért hozzám akkor gyorsan kitértem és derékban kettévágtam. Három megvan egy maradt. Kiegyenesedtem és körbe néztem, hogy merre lehet a nőszemély. Pár pillanat megint múlva ismét megéreztem, hogy hátulról támadott és újabb sebeket ejtett a testemen. Már kezdett tele lenni vele a hócipőm szóval muszáj volt már végeznem vele. Látszólag a végső támadást intézte felém. Eléggé érdekes és beteg ötletem támadt, de elég nagy marhaság hogy beváljon. Hagytam, hogy a közetlen közelembe érjen azonban kicsit belassultam ezért a karmait a gyomromba mélyesztette, de egy gyorsan rögtönöznöm kellett valamit. Ezért megragadtam a karját hogy ne tudjon elmenni és egy suhintással elválasztottam a fejét a testétől. De teljesen kimerültem és kicsit meg is haltam, de csak pont annyira hogy megint az erdőben találjam magamat. Feltápászkodtam és leporoltam magamat. Érdekes volt meghalni, még ha nem is valós volt. Visszasétáltam a gömbbe és megint a kis edző területen találtam magamat.

- Hm, ez keményebb volt, mint az első, nem hittem volna, hogy ilyen hamar kidőlök. – jelentettem ki kicsit csüggedten. De legalább sikerült a szint.
- Na, jöhet a harmadik. – mondtam és nem is kellett sokat várnom, mert már indult is. Az előző nőkből kaptam kettőt. Kérdően néztem Yukezora hogy ezt most tényleg komoly-e? ? Mindegy, ha így gondolja, akkor leverem őket. Vagy is megpróbálkozok vele. Össze-vissza cikáztak és azt se tudtam, hogy melyikkel is kezdjem azonban valamelyikkel muszáj volt ezért futásnak eredtem és próbáltam utolérni az egyiket azonban pár lépés után hasra buktam valamiben. Valami féle mozgó bucka lehet. Eléggé nagy égés volt. Na, mindegy gyors feltápászkodtam és megint elkezdtem követni őket, de most már figyeltem a lábam nehogy megint pofára essek, bár ez nehezíti, a dolgot mivel most három dologra kell figyelnem, a két ellenfelemre plusz a lábam elé. Baromi gyorsak, alig tudom őket beérni. Már szinte ugrándozva mentem pár shunpoval megspékelve. Jó fél perc után sikerült beérnem és egy kisebb vágást ejteni a hátán erre hírtelen megfordult és fel akart nyársalni azonban sikerült kitérnem, de a bal karomat akkor is megvágta. Kapva az alkalmon a másik ellenfelem támadást indított jobb oldalról. Párszor kikerültem, de muszáj volt lekötnöm kis időre, amíg végzek a másikkal, mert egyszerre kettővel biztos, hogy nem végzek.
- Bakudou 04: Hainawa! – bal kezemet körbe vette a sárgán cikázó fény, amit az előttem lévő hölgyeményre szabadítottam ezzel összekötve a kezeit. Ezzel el lesz egy darabig. Gyorsan elé is shunpoztam és elkezdtem kaszabolni ahol értem. Pár kisebb vágást tudtam csak ejteni a testén, mert nagyon gyors. Adok-kapok helyzet alakult ki és csak karcolgattuk egymást, de hallottam, hogy a mögöttem lévő már erőteljesen nyögdécsel, ami azt jelentheti, hogy lassan kiszabadul a kötésem alól szóval gyorsan végeznem kell ezzel a nőszeméllyel. Mivel az idő sürgetet erőltetetten támadtam nem is törődve azzal, hogy megsérülhetek. Vágtam ahol értem és közben shunpozgattam körülötte. Ez inkább a gyorsaságról, mint sem a sebességről szólt, hiszen sok kicsi sokra megy. Már vagy 15x-re vágtam meg mire elértem azt, hogy térdre rogyjon és ekkor sikeresen átszúrtam a fején a kardomat. Még pont időben, mert a kötésemből kiszabadult a megmaradt hollow. Épp indulni készültem felé amikor Yukezo hírtelen előttem termet és felrúgott én meg vagy három-négy méteren keresztül bukfenceztem. Basszus pont akkor mikor nem számítottam rá. Igaz is, teljesen ki ment a fejemből, még az elején mondta is hogy akadályozni is fog. Akkor ezen túl erre is figyelnem kell. De jó, kicsit idegesítő hogy egyre több és több dologra kell, és hiába iktatok, ki egyet jön helyette egy újabb. Azonban nem-igen van időm elmélkedni szóval gyorsan felpattantam és neki indultam a hollownak és természetesen a fel-felbukkanó buckákra ügyelve. Kínos lenne még egyszer felbukni bennük. Pár shunpo kellett mire oda értem hozzá azonban most könnyítette a dolgomat az, hogy felém jött ezúttal. Pár perc hadakozás után és számára 2 karral könnyebben már sikerült átlósan kettészelnem a testét.

Lihegve ültem le kicsit pihenni a földre, de barátom megint nem hagyott sok pihenő időt, mert máris megérkezett a következő ellenfelem. Egy batár nagy hústorony. Köpni-nyelni nem tudtam a látványtól, ekkora otromba lénnyel még nem is találkoztam. Nagy nehezen feltápászkodtam és kardot ragadtam majd nekiindultam a hústömegnek. Amikor elég közel értem hozzá felugrottam és a levegőből próbáltam meg támadni. Gondoltam megszabadítom az egyik karjától azonban megakadt benne a pengém. Tágra nyílt szemekkel néztem, hogy szinte meg se sebeztem. Némi vér folyt ki a sebből azonban az én kezem is felrepedt. Alig kaptam észhez a sokkhatás miatt, de máris egy akkorát kaptam, hogy hat-hét méteren át nyaltam fel a padlót. Az egész testem fájt és egy nagyobb adag vért is sikerült felköhögnöm. Innentől kezdve ez már nem játék. Aktíválom a kardomat és háromba szelem a rohadékot, ha nem többe.
- Akero, Burakku Ro-tasu! – és a már jól ismert bordós lélekenergia átjárta a kardomat és felvette valódi alakját. Némileg megújult erővel vetettem vissza magamat a csatába. Elkezdtem felé futni majd egy gyors shunpo. Éppen lecsapni készültem, amikor hárította a karjával a támadásom. Na, ezzel ugyan nem állít meg, akkor is kárt teszek benne!
- Moetatse! – kiáltottam el magamat és szabadjára engedtem a tömény lélekenergiát közvetlen a hollow karjára. Nagyobb robbanás keretei közte repültem hátra pár métert a talaj fölött pár méterre, majd ahogy földet értem és csúszkáltam egy kicsit némi port felverve. Eléggé nagy füstöt kreáltam a dög körül és nem láttam semmit, csak pár másodperc múlva, amikor már eloszlott láttam, meg hogy sikeresen lerobbantottam bal karját. Kisebb mosoly kúszott fel az arcomra, örültem, hogy nem valami legyőzhetetlen bestiával kell harcolnom. Eléggé lassan kapcsolt szerencsétlen, mert jó pár másodperc elteltével kezdett el csak üvöltözni és a karjához kapni, pontosabban szólva a helyéhez. Erre látszólag eléggé feldühödött és elkezdett felém futni jobb karját maga előtt tartva, hogy majd fellök engem. Azonban amikor hozzám ért belevágtam a kardomat kezébe és elkezdett tolni. Ez így ment pár méteren át, amikor jobbra meglódította a kezét ezzel ellökve engem magától. Ez egy remek alkalomnak ígérkezett, hogy végezzek vele. Mind a két kezemmel megragadtam a kardom markolatát és felé tartottam.
- Moetatse! – ordítottam és ekkor elkezdett összegyűlni a kardom hegyében az energia. Nem is kellett 2-3 másodpercnél több és elegendő összegyűlt ahhoz, hogy szabadjára eresszem a bordó energia sugarat. Iszonyatos sebességgel száguldott a lidérc felé, akit látszólag el is találtam. Én háton érkeztem földet némi kiáltozással és szitkozódással megspékelve a földet éréskor. Onnan figyeltem, hogy mi is történik a nagy porfelhőben, ami lassacskán eloszlott. Ott állt a lény pár pillanatig majd összeesett és eltűnt.
- Fú, basszus!!! Látom, nem viccelsz. – jelentettem ki lihegve és a földön fetrengve…

~☺Ken és Ryuuji...Ennek mi lesz a vége?~☺



Karakura...Mily kellemes itt a levegő. Életemben de szerettem az erdőt járni. Nem tudom, a nagyközönség hogy van vele, de én csak előnyt látok abban, hogy a hadnagyom fejbe vert, ugyanis alig volt így munkám. Persze, ez csak viszonyítás kérdése. Mindenesetre már megszoktam a gyors dolgozást, és nem is akarok róla leszokni soha. Elég sok szabadidőm van, ezért hát átugrottam régi otthonomba. Pontosabban az erdejébe. Nem a szaros kapitányi ruhám volt rajtam, hanem az a gönc, ami alatta szokott lenni. Elvégre jól néz ki, és baszottul kényelmes. Persze nem vettem fel emberi formát, pontosabban nem hoztam magammal póttestet. A lélekenergiám azért nagyrészben elrejtettem, hogy ne legyek túl feltűnő, de mondjuk hogyha egy lidérc ólálkodik errefelé, akkor az jöjjön ide értem, ne pedig a gyenge lelkeket kóstolgassa. Pontosan, csupán egy fát kerestem. Egy fát, mely örökre a nagyapám nevét viseli. Elég régen volt már, hogy belevéste a nevét, és oda vitt el játszani, de nagyjából még ismertem az odafelé vezető utat.