Karakura Town-i erdő

Tárgy: Re: Karakura Town-i erdő Hétf. Május 19, 2014 5:57 am

A letörés

Azt kell mondjam, hogy ez az este kezd tetszésemre válni. Egy mély levegő, és nyújtózkodás. Egy leheletnyit már elfáradtam, bár szerencsére azért felnőtt ember módján eléggé jól viselem a kései kimaradásokat is már. Végül azt mondta, hogy évtizedeken keresztül figyelte meg Ait. Összehúzom a szememet, és egy pillanatra csupán, de furcsa érzés kerített a hatalmába. Szóval képesek voltatok minden megpróbáltatását ráhagyni egyedül? Le is hunyom a szemem, mert még meglátná, hogy mivé változott az íriszem, ahogyan a harag fölköszönt a fejembe. Egy másodpercnyi figyelmet fordítottam a lenyugvásomra, és miután az sikerült, tovább figyeltem a szavait. A Miyazaki-ház múltja valahogy nem érintett meg hirtelen, csak jobban megértettem, hogy miért rejtették el a figyelő szemek elől. Aki célpont, az ne legyen egy másik ügyben is abban a bizonyos keresztben. De ebben a tekintetben további kérdések vetültek fel bennem. Ha egy erős politikai vezető megérti a helyzet súlyát, akkor kihasználva azt nagyot ugorhat. Kagami Kanata. Látszik, hogy nem sokat konyítasz a szópárbaj művészetéhez. Ai viszont kitanulta alaposabban ezt az egészet. Biztos vagyok benne, hogy egy nagy elme volt az, aki kiképezte a lányt. Elmosolyodtam, és figyelmesen hallgattam tovább Seirant. Amennyire tovább gondolom a mondatait, és rágcsálom tovább, szinte fel sem figyeltem a szívességének kérésére. Megráztam a fejem, majd magam elé bambultam.
- Azt hiszem, tudom mire gondolsz. Majd szólok pár szót az érdekedben- jelentettem ki, hogy természetesen segítek. Jómagam szeretem a legkevésbé a családon belüli viszályokat. Habár az ő családjuk egyáltalán nem mondható a természetes és egyszerű kötelékeknek. Abban egészen biztos vagyok, hogy több is rejlik még ebben a familíában, amit sokadjára is megmutattak már nekem. Felvonom a szemöldökömet, mikor a pénzről kezd el beszélni. Hát joggal gondolhatja, hogy ingyenélő vagyok, habár azért tudhatná, hogy a családom, valamint jómagam is a pénzgyárosok közé tartozunk. Egyszerűen értünk a mozgásához, és ösztönszerűen tudjuk hogyan kell terelgetni. Mindenkinek a vagyoni mozgását hosszú évtizedek óta figyeljük, lévén a munkánk is az volt… mindig is.
- Be lesz az is indítva ne félj. Remélem nem adod tovább a többieknek, de nem akarom látványosan csinálni. Majd úgyis meg fognak lepődni, hiszen bolond vagyok. Mondjuk éppen ezért csinálok olyanokat, amiket ők még csak meg sem álmodtak. Aztán ha utánam akarják csinálni, akkor rájönnek, hogy nem érdemes alábecsülni minket. Tamachi vagyok, nem holmi Kuchiki, akiknek a trónuk alá volt tolva a pénz. Pontosan tudom, hogy semmi érdemlegeset nem csinálnak a vagyonuk építését tekintve, csak adóztatnak- itt azért elnevettem magam, és elégedetten hátra dőltem. Már láttam is magam előtt, ahogyan kacagok majd a nevetséges vagyonbefolyásokon, nekünk meg dől a lé, ahogyan azt a bizonyos mondás tartja. Míg tradicionálisan gondolkodnak, nekem a Wall Streeten lenne a helyem. Egy igazi cápa vagyok, csak még nem ismerték fel, hogy a fogaim is aranyból vannak. A mostani napjaimat is könyveléssel töltöm, és tervezések helyett a munkát végzem. Egy kis betevőért talpalok, amivel majd elmehetek Aival valahová, és együtt tölthetjük azokat a bizonyos perceket. Így a további jó mondatai csak hosszú pillanatokkal később jutnak el hozzám, és dolgozódnak fel valóságosan. A figyelmem továbbra is a régi. Könnyedén elbonyololódok mondhatni semmiségeken. Igazándiból csak remélni tudtam, hogy nem csavartam ennyire ki a mondatait.
- Hogy érted, hogy rólam? Tehát róla igen?- tekintettem rá rettenet mód kérdőn, és szívemben valahol nagyon is örültem. Vigyorogni kezdtem, de az ujjamat lazán rászegezve folytattam - Ugye tudod, hogy a rólam olvasott profilok tévesek? A cselekedeteimből, és az életemből let kialkotva, de egy olyan színésznek, mint nekem, abszolút nem akadály kijátszani az engem megfigyelő pszichológusokat- majd teljesen hátrafeküdtem, és a csillagos eget kezdtem el bámulni. Megcsóválom a fejem, és válaszolok a kis sértésére is.
- Te is tudod, hogy amit most látsz, az sem én vagyok igazán. Fölösleges betartani a viselkedési formulákat. Mindenkivel úgy viselkedjél, ahogy csak akarsz. Senki sem mondhatja meg, hogy milyen is legyél igazándiból. Az elvárásokat meg le kell szarni. Hülye vagy, ha mások építettek fel- mondtam, és lehunytam a szememet, és vettem egy mély levegőt, a füsttel gyöngyözött friss levegőből. Kivettem még egy szál cigit a dobozából, és rágyújtottam. Merőlegesen az ég felé fújtam a szmogot, és elgondolkodtam egy pillanatig. Ezek a csöndes percek elegek voltak ahhoz, hogy ismét átvegyem a beszélgetés jópár részletét.
- Mit is mondtál? Yoruichi húga kiveri nálad a plafont? Nagyon helyes! Én azt mondom neked, hogy ha egy lány ilyennyire ki tudja lendíteni azt a bizonyos “acélozott” elmédet, és a vasbeton akaratodat, akkor komolyabban el kéne gondolkodnod, hogy tulajdonképpen ez mit is jelent. Fiatal vagy még te is, kétlem, hogy meg tudsz maradni magadnak. Mondjuk 70 év a föld alatt? Azért az nem semmi. Én azt ajánlom, hogy ha már így kijutottál, és most is inkább a szabad ég alatt vagy, akkor valóban szívd is azt a friss levegőt... Mondjuk a Te esetedben még azt is szűrőn keresztül teszed- pillantok fel rá, elkacagom magam. Szívtam még pár slukkot, és tovább vittem a beszélgetést.
- Az acélozott elme egy idő után korlátot épít köréd, és ha azt valaki megtöri, akkor döbbensz csak rá, hogy mekkora illúziót ápolsz magad előtt. Rossz hírem van, neked is meg fogja törni valaki, és szenvedni fogsz. Nagyon is. Ha az embertől elvesznek mindent, akkor abba beleőrül- mondom immáron halkabb, merengő hangon. Belerévedek a világűr végtelenségébe. Ezzel talán választ is adtam neki, hogy mitől vagyok én ennyire őrült, és talán megérthet több dolgot belőlem. Csak remélni tudom, hogy ez az elszólásom nem ad ki túl sokat rólam. Tudja, hogy veszélyes vagyok, de azt is tudnia kell, hogy nem rá.
- A szerelem a világ legszebb dolga. Egy virág, amelyet ha leszakítanak, új szárba sarjad. Tebenned én már látom is az első rügyeket azon a száron. Szomorú vagyok, hogy ha belegondolok, hogy a halál kaszálta el az előző virágot, de jusson eszedbe, egy növény megerősödik, ha visszavágják- magyarázok itt én neki költőien, de valahol nem vagyok benne azért biztos, hogy megérti is, amit mondok. Idővel biztos felfog mindent - És csak hogy tudd. Ha már évek óta figyelted Ait, akkor tudhatnád, hogy nem akárki vagyok, ha én képes voltam őt újra szerelemre vezetni. Szóval elképzelhető, hogy igazam lehet- nevettem el magam, és tovább szivogattam a cigarettát. Felültem, és a whiskeys üvegből két-három kortyot megengedtem magamnak, és az arcizmaimat már lassan bizsergősen ernyedtnek éreztem. Kicsit felszabadulttá váltam ismét… habár ez nem szokott mindig sok jóra menni, de hát az alkohol, az alkohol.
- Gonosz leszek, de kihasználom a képességeimet... - felültem, és a szemeim sárgává változtak, mert az érzelmek könnyedebben törtek fel. Amire most készülök, ahhoz kellenek az effajta előnyök. Most le fogom győzni az eléméjét, az érzelmek erejével. Kinyitom benne is azt a palackot, amibe belezárta őket. Egyenesen, és megfeszült tekintettel a szemébe nézek- Gondolj a lány arcára. Legyen meg előtted a szeme színe, a haja, ahogyan hordja. Nem fogod megtagadni ezt tőlem, hiszen te is látni akarod őt. Lásd magad előtt a csillogást, amivel rád néz, és most mosolyodjon el. Mosolyogjon rád Seiran- és itt rögtön abbahagytam a szuggesszív tekintetet, hiszen nem akarom, hogy az én arcom vegye el tőle a felismerés gyönyörű, de fájdalmas perceit. Visszafekszem, és várom a reakcióit. Közben elnyomom a cigit, és arrébb pöckölöm.

Tárgy: Re: Karakura Town-i erdő Kedd Május 20, 2014 7:01 am

A kitörés

*Hátra dőlök, majd megtámasztom magamat a könyökömmel. Kissé kényelmes most így nyújtózkodni, valamint egy másik perspektívából figyelem meg a környezetem. Ettől pedig nosztalgikus gondolatok kapnak el, mintha csak a Fon- birtok egy szegmensében lennék. A a ház tetői és környezete jut eszembe, ahogyan bizonyos fák lombozatában a ház őrei rejtőznek, gyakran sikertelenül. Habár egy átlagos shinigaminak szinte semmi esélye sincs arra, hogy rájöjjön az őrség hollétére, én már szinte fejből tudom, hogy ki hol tartózkodik és mely időpontban. De ezek is annyira jellegtelen dolgok, mégis megadják azt a fajta hangulatot, amit nem tudnék ellökni magamtól. Éppen ezért még mindig vesződöm a húgomat illetően, hogy mi is lesz a következő lépés. Vajon megbocsát valaha? Vagy csak a haragja az, amit közelről is megismerhetek? Akárhogyan is, a családom részét képviseli, s gyakran már azaz elképzelésem, hogy többször jut eszembe, mint Kaito. Azt hiszem, többet kellene a bátyámmal foglalkoznom, mint amennyit jelenleg foglalkozom vele. Furcsa, hogy ezek a dolgok mind Yukezo mellett jutnak eszembe. Biccentek neki egyet a szívesség miatt, sokat jelent nekem, hogy felvehessem a kapcsolatot Aival. Ha nem így lenne, nem tettem volna el láb alól mindazokat, akik ártani kívántak neki bizonyos kis kori eseteiben. Ebből adódóan is lehetett az, hogy Kaito továbbra sem engedte el a zanpakutomat. Habár érdemtelen lett az egész, az egyre több vér egyre jobban sürgette ezt a napot. Nem volt esély arra, hogy örökké visszatartsuk az állapotot. Ha viszont ez a férfi képes lenne nekem segíteni a kontrollban, akkor minden további nélkül vállalhatnám a zanpakutomat; majd meglátjuk. Rágyújtok egy cigire és beleiszok a piába; a felkerekedő csendben, cigarettám sistergését hallgatom. Aztán elindul kettőnk között az a nemesi társalgás, amit csupán egy kimondottan őszinte nevetéssel áldom meg.*
- De rég beszéltem már bárkivel is ezekről a dolgokról. Tudod, én kivettem magam a családi dolgokból. Fogalmazzunk úgy, hogy elutasítottam a Fon-ház fejeségét is, ezért volt egy ideig Soifon a ház feje. Nekem ahhoz nincs érzékem, hogy pénzt halmozzak fel. Az intrikát leginkább valakinek az elfogására vagy kivégzésére alkalmazom..sokkal egyszerűbb nem? *Nyújtózok ki némelyest mondataim után. Már évek óta nem volt senki, aki ilyesmit mondott volna nekem. Leginkább azért, mert miután abszolut megmondtam mindenkinek, hogy hagyjanak ebből ki, hallgattak is rám. Nem mondom, hogy nem helyes ez így, hiszen valószínűleg én lennék a legkétszínűbb shinigami, ha pontosan azokat zárnám rács alá, akik ellenem vétettek. A Féregboly parancsnokaként sajnos senki nem kérdezne arról, hogy a döntésem jogos volt-e, avagy sem..mély egyetértés lenne az egész, én pedig inkább nem keveredem ilyen dolgokba. A nemesi társadalom háromnegyedét kedvem lenne a Féregbolyba dobni, de hát nem lehet, mert a korrupció, sokkal erősebb nálam. Ha valakit jogtalanul lefejeznek? Senki még csak fel sem meri hozni, hogy ez büntetendő volt, ha mondjuk egy Kuchikiről van szó. Ám a Shihouin-házat sem védeném meg ebben, akkor sem, ha házunk elkötelezett híve annak, hogy a Shihouinokat meg kell védeni. Ez az egész ügy tiszta ördögi kör, én pedig már inkább lakok egy barlangban, mintsem ezekről a dolgokról értesüljek. Oldalra billentem fejemet, amikor visszakanyarodunk Aira és ő rá.*
- Hát, szerintem nagyjából te sem tudod, hogy milyen is vagy valójában, nem tudsz objektív szemmel tekinteni önmagadra. Velem mondhatni ésszerűen viselkedsz, Aival gondolom előadod a nemesebbik oldaladat, a Daitenshiben meg a villámvándor vagy egy bolond. Ennek az összemasszírozása lehet az, ami vagy igazából. *Vállat rántok.* - Persze ez csak egy feltételezés.. *A tévedésemnek megvan a joga, csupán közre játszik az is, hogy eddigi fél életemet bizonyos lelkek és shinigamik megfigyelésével töltöttem. Nyolcvan év alatt már csak megtanul az ember profilozni első látásra. Nekem már alapvető információkhoz elég, ha végig nézek rajta és azt is tudom, hogy milyen fésűvel és hogyan fésülte meg a haját. Vagy miket szeret az arcfestése alapján, esetleg a szeméből és a reiatsujából a korát...ezek afféle ösztönös megállapítások, amiknek mindenki aláveti magát, akik kapcsolatba lépnek velem. Noha, Yukezoról valóban csak információk vannak, de úgy hiszem, hogy nem mind hazugság. Az például nem lehet hazugság, hogy végtére is mennyit ölt meg egy- egy alkalommal, amikor száműzött volt, vagy az, hogy a Tamachi-ház feje. Néhány dolgot még ő sem képes elrejteni, akármennyire is hóbortos a jelleme. Közben azért a cigim már a feléig leégett, előre dőlök inkább mert kezd kényelmetlenné válni ez a testhelyzet.*
- Igen. *Különös, hogy Yukezonak nem mond semmit az a név, hogy Shihouin Yoruichi, amikor jobban közismert, mint bármelyik hajdani kapitány. Mindenesetre szívom tovább a cigarettámat, amíg csak tart, és közben hallgatom Yukezonak a fordulatát. Kelletlenül nézek magam elé, amikor a koromat és a kapcsolataimat pedzegeti, abból is csak egyetlen egyet. A nőt emlegeti fel, akinek köszönhetem, hogy képes voltam megtartani a nyitottságomat és nem lettem egy antiszociális lény. Hümmögök egyet megállapítására, ám a virágos metaforájánál kiakad a mérőm és morbid módon tekintek vissza rá, egy ironikus mosoly keretében.*
- Mi? Te azt akarod, hogy támasszam fel a halott feleségemet? *Persze látszik, hogy csak terelem a témát, hogy legyen időm gondolkodni a megállapításán. Ezekből a szavakból persze én már sok mindent felismertem, és akár igazak is lehetnek, de mégis háttérbe kell szorítanom mindezeket. Ez valamiféle családi baromság lehet, hogy a Fonok egy ideje már nem hogy nem házasodnak, de utódaik sincsenek. Szerencse, hogy azért egy-kettőnk elég erős ahhoz, hogy ne haljon ki a ház.*
- Őszintén? Keisukevel nem is illettek össze. Ai azon különleges nők közé tartozik, akiknek vagy képes vagy dominálni a kardját, vagy nem. Ha nem, akkor utadra mehetsz, ha igen, akkor viszont jó alattomosnak kell lenned, hogy ne találja ki. A húgom nem adja könnyen magát, pláne nem a tehetségteleneknek; szóval belátom, hogy okosan csinálhattad, ha meggyőzted. De nyilván ez csak az első lépés, még egyáltalán nem biztos, hogy lesz következő. Keisuke is csak eddig a pontig jutott. Wink

*Kevésbé kedvesen kacsintok rá, amint megosztom vele véleményemet a kettejük ügyéről. Úgy vélem Ai szívét szerelemre lobbantani könnyűbb, mint megtartani. Lehet, hogy ez nem így van, de eddigi megfigyeléseim alapján erre jöttem rá. Most megint hátrább dőlök, valamint az engem ért témának köszönhetően újra rágyújtok. Ha ez így megy tovább, Yukezo mellett láncdohányos leszek a végén. (x"D)
Ekkor a gonoszságára kénytelen vagyok a szemeibe tekinteni. A sárga tekintete meg valószínűleg az enyéimet is előidézi. Tekintete és szavai elsőre nem érnek el semmiféle hatást, de csak addig, míg szemeit nem kezdem el másképpen nézni. Pechemre Yukezonak a sárga íriszei eszembe juttatják Nadeshiko szemeit. A világ pedig pár pillanatra fátyolozottan tűnik el tekintetem előtt, amelyre kiesik a cigi a számból. Az első felnőtt emlékképek jutnak eszembe, amikor Nadeshikot érett nőként egy tavaszi Yukatában pillantottam meg a Shihouin birtokon. A tekintetét sosem felejtem, amikor pimaszul nézett rám, aztán elfordult. Na igen, ez egy kellemetlen eset volt, mivel akkor még igencsak feleségem volt, ámbár ő nem volt jelen; szerencsémre. Mindenesetre a cigi már éppen a földet érné, amikor utána kapok a levegőben és visszaveszem a számba. Felsóhajtok egyet és elfordítom tekintetemet; pillanatnyi mosolyom komor felhőket idéznek arcomon.*
- Nadeshiko nem lehet más, mint egy múló álom vagy szeszély. Három érvem szól ellene sajnos, de talán majd egyszer ez is megváltozik. Szinte Nadeshikoval nőttem fel, így ő egy olyan barát - valamint bizalmas -, amit kár lenne elrontani, ha ő nem úgy gondolja. Aztán pedig az egyik beosztottam, a második osztagban nem megengedett, ha osztott a figyelmed az érzelmeid miatt. Illetve Nadeshiko főnemes, gondolod, hogy Yuuken hagyná neki, pláne velem, aki kimondottan megtagadta a Shihouin-ház védelmét? Nem hiába nem lépnek kapcsolatba a főnemesek a köznemesekkel..gondolom. *Feszülten dörzsölöm meg a homlokom, két mondat között pedig beleiszok a kifogyóban levő piából.* - Túl sok ellenérvem van a lány felé, akkor is, ha nem közömbös a számomra. *Nincs mit tenni; kevés vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen nőt megszerezzek. Valószínűleg Kaito is lecsapna, ha én pont egy ilyen virágot szeretnék elrabolni; noha, élvezném az tény.*

Tárgy: Re: Karakura Town-i erdő Szomb. Május 24, 2014 5:56 am

A törés

Ez a beszélgetés elérte az összes célját. Mikor megtudom ismét, hogy Keisuke megint csak együtt volt azzal a nővel, akit szeretek, elfintorodok. Azt hiszem már annyi mindent tudok arról a férfiről, mégis az jut eszembe először, hogy egy balfék. Szerencse, hogy az… Talán majd meg is köszönöm neki, hogy élete legjobb lehetőségét elszalasztotta. Hehehe.
- Én jobb vagyok, mint az a Keisuke. Sosem láttam még, de tudom, hogy én jobb vagyok nála. Ainak az erő is imponál valahol. Tudod, én képes vagyok rá, hogy erősebb legyek nála. Ha most még egy szinten is mozgunk, de érzem, hogy még sok meglepetésben lesz részem. Ebből is bírok arra következtetni, hogy én jobb vagyok az elődömnél- már csak azért is mondtam ezt, mert mint minden férfinak, a szívébe markol egy hideg, amikor a szerelme exéről van szó. Addig jutott, ameddig én? Hát kötve hiszem! Én ennél azért ügyesebb vagyok, és még csak bele sem kezdtem igazán. Az, hogy most együtt vagyunk, csak egy szeszélyes érzelmi skálának köszönhető. Nála is, mondhatni nálam is. Bennem már elmélyültek ezek, és lassacskán, de Aiban is elfognak. Elkuncogom magam, ahogyan az arca felmerül bennem, és csak engem néz. Mindenesetre a kis hasonló manipulatív szuggerálásom eltalálta, és amikor az arca elmered valahová, és elindul a cigi a föld felé, én szélesen vigyorogva reagáltam a tényre, hogy mégis csak igazam lesz még ezekkel kapcsolatban. Azt hiszem a piszok nagy mázlim az, amivel én rendelkezek, nem pedig a valós tudás. Még sosem láttam azt a lányt, pedig biztos igazán különleges, hogy ha képes volt Seirant is megfogni. Megdörzsölöm a szemeim, és az utolsó kortyoknak is nekiállok. Odaadom a fiúnak, hogy igya ki a maradékot, aztán sóhajtok egyet a válaszára. Még egy ilyen szerencsétlent…
- Figyelj, ha csak ennyi az, amit feltudsz hozni ellene, akkor akár jogosan meg tudnám kérdezni, hogy amúgy miért nem vagytok együtt már most- elkuncogtam magam, és átmozgattam a testem. A combomra csaptam egy puhát, és felálltam. Megigazítottam a kalapomat, és felnéztem az égre. Egy-két csillag megragadta a figyelmem a csillogásukkal - A halott feleségedhez több ok is csoportosul, hogy ne keresd fel… azt hiszem- mondtam elmélázva, egy kicsit szabadjára engedve az amúgy groteszk gondolkodásmódomat. Eléggé szemét egy megszólalás volt, de a legkevésbé sem zavart - Ha azt akarnám, hogy vele legyél újra együtt, akkor már elhoztam volna neked őt… Én azt akarom, hogy legyőzd a korlátaidat. Félsz netán tőle?- néztem végül rá, és a tekintetem szinte üresen meredt rá. Kifejezéstelen arc mögött az őrület jogosan feltételezhető volt. Ha azt hiszi, hogy már kiismert, akkor most mutatok neki valami mást Wink

- Három érved szól ellene… „sajnos?”- mondom, és félredöntöm egy picit a fejem- Egy érved sem volt helyén álló. Először is, én kiderítem neked, hogy Ő hogyan érez irántad, másodszor is nem sokáig leszel azon a poszton, ahol most vagy. A bátyád a kapitány nem? Bolond lenne, ha nem vinne magához hadnagynak. De legalábbis a saját szakaszába. Figyelni akar téged, és te is őt nemde? Én biztos, hogy így tennék. Ha nem akar téged hadnaggyá tenni, akkor intézd el, hogy az legyél. Az érdeked nézem most jelenleg- és itt kiálltam a kisebb szakadék szélére, és kitettem két karomat. Az utóbbi már sokkal jobban érinti a piciny lelki világomat - Yuukent illetően ne zavartasd magad- és megpördültem, hogy a szemébe nézhessek- Ha a szerelmetek közé áll, akkor én kiásom a talajt alóla, és a tekintélyét a porig rombolom. Eltörlöm a hatalmát a színről, és majd meglátja akkor, hogy milyen bután él. Különben is. Én úgy tudom, hogy ő nem is jogosan soros az örökösödési soron. Ha ezt kibontom a nyilvánosság elé, akkor nem lesz más választása. Amúgy nincs vele semmi bajom, de azt nem viselem el, hogy ha a szabadságért és az elnyomás ellen küzd mindenki, és cserébe lekorlátolja az érzelmeket. Én is köznemes vagy, és Ai főnemes. Minket ez nem állított meg. Segíteni fogok neked Seiran, efelől ne aggódj, ugyanis én az intrika és a politika eszközeit arra használom, amire kitalálták- és itt egy kicsit megveregettem a hátát. Ha bevégezte a piát, ásítottam egyet, persze a szám elé nem tettem a kezemet, csak hogy érezze a törődést. Eléggé elfáradtam már amúgyis. Én már órák óta itt gubbasztok, és már régen pihentem ki magam úgy istenigazán. Előrántottam hát Paragont, és aktiváltam.
- Egy fuvart?- ajánlottam fel neki a lehető leggyorsabb közlekedési módszert. Ha megragadja a kardom markolatát, nem közlöm be neki, hogy fújja ki a levegőt. Ha elteleportáltunk, Seireitei utcáin találjuk magunkat, alig egy pillanat alatt.
- Várjunk még egy hónapot, mert sok dolgom van még. Utána felkereslek a zanpakutoudat illetően. Illetve a hakuda kiképzés iránt is. Hehe. No byebye- mosolyogtam is mellé, majd eltűntem előle. A Tamachi palotába ugrottam a hálószobámba. Lekiáltottam, hogy megjöttem, bár talán nem is tudom, hogy kinek. Az ágyfelé kezdtem el zuhanni, és mire elértem a paplant, a ruhám átváltozott egy cuki kismacis pizsamává. Alig telt el 5 perc, az alkohol és a fáradtság segítségével már aludtam is.

Tárgy: Re: Karakura Town-i erdő Hétf. Május 26, 2014 1:54 am

A kitörés

*Tekintetem elé sodródó falevelek festik be a "vörös" éjszakát. A zanpakutomból áradó vérszomjat csupán azért vagyok képes még kezelni, mert nem teljesen ébredt fel. Ez a legnagyobb szerencsém is egyben, ami azt illeti. Mindenesetre nem fogok a börtönben tanyázó nyomorultak szintjére alacsonyodni. Akármennyire is valahol az én börtönöm a Féregboly, mégsem akarok eszményileg oda tartozni. Valami egészen másra vágyom már, olyasmire, amit eddig nem volt kedvem bevallani magamnak. Érdekes, hogy ehhez éppen ezzel az alakkal kellett találkoznom. A hozzáállása a dolgokhoz legalább annyira ostoba, mint zseniális. Könnyen össze tudnám keverni egy beteg 12. osztagossal, ha nem tudnék ezt azt róla. Jelenleg pedig minő képtelenségnek tűnhet, hogy nekem ennek az őrültnek a segítsége kell. Kérdéses ugyan, hogy vagyok-e én is legalább ennyire őrült ezzel a zanpakutoval az oldalamon? (x"D) Ait érintő mondataihoz nem fűzök különösebben hozzá semmit. Tanács is volt a részemről, s egyben óva intés is. Ait nem szórakozhatja el, ha pedig megteszi, akkor talán utolsó lehetőségét szalasztotta el a normálisabb életre. Tamachi Yukezo bármennyire is a sötét utak járta nemes, akkor is nemes. Ha pedig szerelmes Aiba, akkor megszerzi magának; nála persze ez ilyen egyszerű. De mint az említett nő bátyja; vajon nekem miféle érzéseket kellene egyébiránt táplálnom? Masmarokkal kellene falhoz vágnom Yukezot, vagy esetleg jóba kellene lennünk? Akárhogyan is kellene cselekednem, most még az egyik sem megy. A hold rám vetülő fénye minden jobb érzést képes elkergetni belőlem, kivéve egyet. Azt a bizonyos érzést szerintem soha semmi nem tudna elkergetni, valamint nem is hagynám. Nadeshiko túl sokat jelent a számomra ahhoz, hogy hagyjam feledésbe merülni az arcát. Inkább gondolok rá, és kapaszkodom belé, amikor úgy érzem, hogy a sötét téboly hatalmába kerít; mintsem hagyjam magam sodródni az árral. A jelenlegi állapotomban semmi sem tűnik olyan egyszerűnek, szóval inkább csak rágyújtok még egy cigarettára, illetve kiiszom az alkoholos üveg utolsó cseppjeit is.*
- Nadeshiko a beosztottam. Még nekem parancsnoki státuszom van, addig ő az alparancsnokom. Megérted, ha kifogásaim között ott van a munkahelyi összeköttetés is. *Ahogy kimondom ezeket szavakat, szinte magamba karmolok. teljesen komolyan gondoltam mindezeket? Yukezo pont arra próbál vezetni, hogy fatális tévképzetekben élek. Évtizedek alatt felállított mentalitásomnak pedig nem lesz elég egyetlen éjszaka, hogy meg legyen törve. Maradok a jelenlegi álláspontomnál, aztán a sorra következő mondataira felvonom szemöldökeimet.*
- Mi sem lenne egyszerűbb, csak hogy ő..fogalmazzunk úgy, hogy sajátosan látja a maga világát. Ugyanakkor miből gondolod, hogy jó hadnaggyá válnék? *Azért muszáj feltennem ezt a kérdést, de hogy választ erre már nem kapok, annak én kifejezetten örülök. Maradjon ez meg egy megválaszolatlan kérdésnek; elvégre, akármit is mondana, csak spekulációnak minősülne. Nem lenne egyéb, mint az ő csavaros észjárása, amibe bizonyára csak a húgom lát bele. Nem igazán akarom megtudni, hogy milyen lennék hadnagyként, de csak mert soha nem fordult meg ilyesmi a fejemben. Ha valamiben igen, ebben biztosan bízhatok Kaitoban. A vezetési készségeire nem panaszkodhatom, csupán a megítélő képességét vethetem a szemére. Kaito mindig is vajszívű volt, s a kirakott álarc csak egy összetörhető maszkja volt mindig is. Ami kívül, az gyakran - vagy inkább soha - nem egyezett meg a belül fogalmával. Én pedig sosem különböztem attól, hogy milyennek mutatom magam. Nincsenek ilyen éles kanyarok, ezért valahol Kaito is labilis. Természetesen ezt sosem hánytam a szemére; mert miért is tenném? A fivérem, illetve az egyetlen családtagom, aki még mindig közel áll hozzám valahol.*
- Nekem mindegy, hogy mit kezdesz Yuukennel. Bár a segítségedet elfogadom, de nem most. Addig nem foglalkoznék Nadeshikoval, amíg a zanpakutommal nem békülök ki. Erősebb vagyok Nadeshikonál, tartanék attól, hogy egy óvatlan pillanatban megölném, mert képtelen vagyok kordában tartani az ösztöneimet, érzéseimet, érzéseket és még sorolhatnám.. *Nem tetézem tovább a helyzetet, mert csak még több olyan dolgot mondanék, amitől már nekem is undorom lenne. Annak pedig valami nagyon groteszk dolognak kellene lennie, hogy már én is undort kapjak. Szegény Nadeshiko, már én kezdem sajnálni őt, amiért érzéseim vannak iránta. ( Fészpalm

) Megfogom az üveget és a folyóba dobom, majd magam is felállok. Szinte érzem, ahogyan a sajnálati gondolatmenetemre a szemeim is sárgává változtak. Mindegy, legalább ezzel a képességgel nem vagyok egyedül; Yukezo is képes erre.*
- Miért is ne? *Még úgysem teleportáltam soha, kíváncsi vagyok, hogy ő aztán miken megy keresztül ezzel a képességgel. Mit ne mondjak, eléggé érdekes újra talajt váltani és ilyen hamar megérkezni Soul Societyba.* - Egészségedre ezzel a zanpakutoval! @_@ *Sápadok el, amikor az ital azt gondolja, hogy fel- le elkezd táncolni a gyomromban. Végzetes hiba egyiket, hogy nem igen fújtam ki a levegőt. A rókázás szerencsére nem történik meg, de miután intek neki, hogy jó-jó, akkor már igencsak angyalkákat kezdek el látni minden felé. Na jó, így érdekes lesz hazajutni; inkább felhívok egy Font, hogy jöjjön már el támogatni, mert megsérültem. >.> xD*