Bomba jó rajtaütés, avagy a Nőegylet akcióba lép!

Hát most mit mondjak? Jaj, tudom is mit! Eme kérdés amúgy sem szerepelhet egy tudós elméje között, mindig mindent tudnia kell, s csak az átmeneti vírus zavara miatt hozakodhatott elő fejemben a kérdőszó, amelyet valójában a 10-es szám váltott ki, amit drága Kollegina biggyesztett homlokomra. Teljesen logikus, hogy sokkhatásnak lettem részese emiatt fél minutumig, hiszen fő-fő ellenségeim számkódja ez! Remegő kezemet emeltem az áldozatul esett testrészem irányába, csupán mesteri hidegvéremnek köszönhettem, hogy nem kezdtem el földön vergődve hisztizni a számsor miatt, hanem elkönyveltem az elkönyvelhetetlennek tűnő történést.
- Kódnyelv… - igazítottam meg ruhámat nyakrészénél, ahogy egy kisebb torokköszörülést követően zártam elmémben felmerülő stresszes élményt, s végre lehetőséget adtam az újabb opció feldolgozására tudatomnak. Cseppet sem rossz ötlet főleg, hogyha ezt a „tudatos tudatalattidnak a tudatában a tudatának” nyelvet kívánjuk felcsapni eme célra, esetleg lehetnének kézjelek is, bár az igen ingatag alkalmazás terén, hiszen ha hátunk mögé kötözik kacsóinkat egy ballépés miatt, akkor nem tudunk kommunikálni mutogatással.
- Az ötletet helyeslem Elnök, viszont konkrétan az utóbbi percekben alkalmazott nyelvtörőkre érti ezt a „kitüntetést”, mely a kettőnk közötti kommunikálást szolgálná a rajtaütés során? Vagy esetleg egy másikra gondolt? – teszem fel érdeklődésemet biztonság kedvéért a témával kapcsolatban, nem árt eme komoly helyzetben biztosra menni, mielőtt a végén tényleg oda lesz a vacsora és Kohaku-dono csupán egy – egy jókora nyaklevest ad nekünk a sikertelenség miatt semmi mást. Kellemetlen bevallani, de ha elbukunk még igaza is lesz, csak egy a bökkenő. Nem fogunk csak úgy vereséget szenvedni holmi tucat hímegyedtől! Mennek szépen a gyűjtőhelyre, ott a helyük legalább végeznék a munkájukat rendesen és nem lazsálnának naphosszat, mely oly’ hatalmas elfoglaltságnak nőtte ki magát náluk. -_-’’ Gondolat úti szidalmazásomat Elnökünk csodás szavai csitítja le, tekintetem megcsillan a fantasztikus prezentálását látván, nem hiába lett a gyengébbik nem fantasztikus farkas vezére. Persze az előbbi, csak a hímek szerint gyenge. No, de nem haboztam hatalmas tapssal kifejezni gratulációmat nagyszerű Elnökünknek.
- Jól mondja Elnök! *o* - dicsérem a csillagos égig és tovább, hiszen legfőbb vezérünk ennyit igazán megérdemel, önbecsülését jobb a megfelelő színtől ezerszer feljebb tartani, ezen múlhat drágalátos Egyletünk akciójának sikere. Főleg, hogy ösztönzése olyannyira kihatott rám, hogy már látom gondolatomban kirobbantani a bizonyos hímegyedeket fészkükből. Viszont az apró momentumos lefagyása a Tervet illető kérdésemre arra mer következtetni, hogy valójában semmiféle elképzelése sincs az akció kivitelezésével kapcsolatban, de tévednem kellett, mivel volt ötlet rendesen a tarsolyában, bár meg kell hagyni igencsak érdekes kombót eszelt ki. Az biztos, hogy igencsak látványos lesz a belépőnk. Mondandója során a filmszalag csak úgy tekerte gondolati síkomon a megtenni kívánt eseménysorozatot, míg azok az álnok hímegyedek meg nem zavartak minket!
Megragadtam, aztán meg rántottam is magam után a bozótosba fantasztikus Elnökhölgyünket, de csak óvatosságra intő szavaim után észleltem a kellemetlen dolgot, miszerint egy adag Rózsabokor és Tűztövis mutánsnövények között landoltunk. Minden bizonnyal a férfiegylet – igen szigorúan kis F mostantól – aljas műve lehetett. Felkészültek váratlan látogatóik ellen: jelenleg ezek mi lennénk. Bár, miket beszélek? Lehetetlen, efféle feltételezésem tudományos támaszpontok nélkül teljes egészében alaptalan, hiszen semmiféle kézzel – szemmel fogható bizonyíték sincs arra, hogy a hímegyedek telepítették volna ide ezt a susnyást.
- Sasha, Masha remek nevek lesznek az akcióhoz Elnök, kívánom szónokolni: Sasha! – dicsérem agyba, főbe ötletét, miközben a végére hangom el-elcsuklik, amiért akrobatikus mozdulatokat téve rántom ki pórul járt vállamból a beleragadt rózsatöviseket. – Igen, a megállapítása valóban tényleges dolgokra alapozódik és tökéletesen megértem a helyzetét. Sajnálatos mód sikerült kiszemelnem rejtekhelynek az egyetlen itt elhelyezkedő Rózsabokrot, illetve Tűtövist. Legközelebb esküszöm, hogy a rajtaütés és saját egészségünk érdekében jobban szemügyre veszem a természet lágy ölét, amikor búvóhelyet spécizek ki magunknak a hímegyedek elől! – biztosítom Elnök asszonyunkat arról, hogy ilyen hibát csak egyszer vétek, főleg Juunibantaios létemhez hűen, melynél nem igen megengedettek a ballépések, mert bármikor egy kísérlet sikere múlhat cselekedetemen. S eme dolgot hasonló elvekre alapozván monologizáltam el az Elnökhölgynek, megfűszerezve egy aprócska bocsánatkéréssel szövegemben. – Roppantul örülök, hogy eme szenvedésbe, melybe sikerült belekevernem, ilyen ihletadó hatással van Önre, Sasha! – felelem, ahogy nagy akrobatizálva sikerül a rövidúton kijutnom a védelmet adó tüskebokor barátaink mélyéből. S bár igyekeztem lelkesedésemet minél jobban beleültetni szövegembe, a kellemetlen bökések, melyek még levágott úton is értek a növényzetből nem igen hagyták, hogy örömömet teljes egészében kifejezzem hangomban. Így néha egy – két „áú, jáú” és további színes társaival gazdagodott szövegelésem. De sikeresen kievickéltem a bokrok nélküli terepre, így figyelmemet teljes egészében az Elnök asszonyra vezethettem.
Újdonsült ötlete Elnökünknek viszont igencsak meglepett, még furcsállva végig is mértem miatta, hiszen most kínzott meg minket pár bokor, s máris azzá azonosulna? Lehet, hogy tüskéjük speciális méreganyagot tartalmazott, mely így fejti ki kegyetlen hatását? Hogy jómagunk is annak hisszük magunkat ami? Igencsak kellemetlen még belegondolni is, de nincs mit tenni, a Nőegylet sikere múlik ezen, így nem haboztam! „Csapjunk hát bele!” - ahogy mondani szokták kevésbé tudományos logikával felépített fajtársaim. A felsorakoztatott gallyrengeteghez szökkenve veszek fel pár ágat, s szorgosan utánozni kívánt Elnök asszonyt követve osontam utána, nehogy elrontsak bármit is a megközelítős tervben, még csúsztam is, másztam is akárcsak Ő, bár kevésbé precíz mozzanatokat sikerült produkálnom. De elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam. Lehet, hogy alacsony vagyok meg névlegesen hajlékony a terepkúszás – mászás nem erősségem, ezt pedig kitűnően vázolja globális lemaradásom is, mivel míg az Elnök asszony már az ajtónál akciózott, jómagam még csak valahol a gurulós, bukfenc résznél tartottam az osonás mutatványnál. Egy igencsak mellésikeredet átfordulást téve, majdnem nyakamat kitörve tápászkodom fel és jobbommal Elnök asszony felé nyúlva esik ki pár gránát és géppuska fehér hacukám alól, miközben egy „Várj!” szót eresztenék el felé, de sajnálatos mód kissé későn reagáltam, mert addigra a fergeteges magánakciója már be is sült. Fél pillanatig még jómagam is csak földbegyökerezett lábakkal állok, mire rájövök, hogy voltaképpen magamat éppen oda szükségeltetik vonszolnom Elnök asszonysághoz, mielőtt a második felvonulásról is lemaradnék. Újraindítva támadó hadműveletünket követve az imént látott mozdulatsort, melyből tökéletesen kimaradtam, mérek egy erőteljes rúgást pár fegyverrel bélelt bakancsommal, mely csak erre az alkalomra lett felhúzva. S lám tökéletes összhangban lévő ajtórúgásunk 100%-os sikert aratott, most már csak a férfiegylet elintézése volt hátra, no meg egy – két érett legény beszerzése és kiporolása, majd továbbszállítás Kohaku-dononak, a díszvacsoránkért.
- Rettegjetek, hímegyedek! - vettem elő kapásból három fegyvert, egyet – egyet kezeimbe, harmadikat pedig számba, mint valami profi harcművész ki három katanával zúzza a jónépet, és így pózoltam az Elnök mellett, teljes szerelésben felszerelkezve. No meg a reflektorfénnyel való megvilágítással, mely szigorúan Juunibantai titok, miképp sikerült kivitelezni, hogy bevilágítson minket, mert a végén kockáztatnám a „NET” rajtaütést.
Hímegyedek memóriaállapota tökéletesen leolvasható volt képeikről a csodás pózolásunkra tett megjegyzésekről nem is beszélve! A sok – sok bamba arc mellyel felénk vizslattak és lesújtó szövegük, csupán egy apró szemforgatást konstatáltam minderre, s arra sarkalt, hogy a küzdelmet jómagam, személyesen indítsam el, aztán lesz, ami lesz!
- Fogjad, Sasha! – dobtam egy gránátot az Elnökhölgynek biztonságosan álnevén nevezve, hogy bebiztosítva a kisebb metódusba tömörült hímegyedek felé hajítsa, míg jómagam a kezemben tartott fránya géppuska egyikének a beüzemeltetésével voltam elfoglalva. Szidtam Newtont, Kopernikuszt és még sorolhatnám mely’ zseniális elméket, miközben a fránya halálos lőfegyvert párszor a falnak ütöttem teljes erőmből, hogy szuperáljon rendesen a szent cél érdekében. – A Bogáncs jelképes osztagában így hozzák rendbe a gyatrán működő mechanikus fölszereléseket! >-> – mondtam szaggatottan minden egyes falra ütésem közben, a haragomat teljes egészében kifejezve szövegemben, melyet mellé társítottam, mire végre kilőtte magából azt a fránya „nagy BÁDÁBUMM” felíratott. Melyet ezután nyomban a felém közelítő pár hímegyedre szegezhettem. – Ül, marad, és jól viselkedik. Vonul sarokba, különben lövök! >-> Ez nem vicc, se nem gyakorlat, őszintén beszélek és nem kommunikációs fejlesztésre gondolok ez alatt, hanem, hogy tényleg komolyan, komolyan! - intek másik gépfegyveremmel az említett irányba, hogy értsék is alultáplált elméjükkel konkrétan mire is gondolok. S nem veszem közben észre magamat, vagyis azt, hogy merő véletlenből az egyik robbanófegyvert sikeresen leejtettem, mely a sarokba invitált hímegyedek irányába gurult… hopsz… bumm?

Remek, tökéletes, fergeteges, fantasztikus, csodálatos, elképesztő, káprázatos, felfoghatatlan, lehetetlenség leírni mennyire nagyszabású, oltári és még sorolhatnám a magasztos jelzőket, hogy lassacskán hű társam Sasha a csillagos égig szárnyaljon a többi nevezetes akcióhősök közé. A küldetés nyitányát micsoda pompás bakancshajító manőverrel kezdeményezte! Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, így epekedve reménykedem, hogy majdnem padlót súroló szám is bőven elég ennek kifejtéséhez és nem veszi túlontúl hős szívére szótlan dicséreteimet. Ahogy beléjük fojtotta a sértő szavakat, magam sem csinálhattam volna jobban! S mit volt mit tenni, Sasha Elnöknek dobtam gránátomat, hogy azzal küldje a levegőbe eme kóceráj egyik számára szimpatikus sarkát a hímegyedekkel együtt, legalábbis lehetőleg ama szögét az épületnek, ahol a rémült kis egerek tornyosulnak félelmükben. Az oroszlánszívűek bátorkodtak közelebb merészkedni fantasztikus duónkhoz, miközben jómagam hátráltattam akciónkat gépfegyverem alternatív rendbehozása miatt, amiért valamiért nem szuperált rendesen. Kellemetlen lesz a továbbiakban, ha minden egyes gépezetből sikerült elraknom a prototípust! :/ Nem fogom túl sokáig húzni az Orosz gépszerelési manőverrel, hiába van belőle szakoktatásom, ezt nem lehet, minden egyes másodpercben alkalmazni. Vannak helyzetek, amikor visszaüt, már jártam párszor úgy. Ezt pedig senkinek sem kívánom - ez nem igaz, a Juubantai és az alacsony IQ-val rendelkező hímegyedek nyugodtan megkóstolhatják a visszaütéssel járó kellemetlenségeket!
Hála a magasztos Einstein pengeélű eszének, s az Orosz tudomány speciális fegyver karbantartási módszerének, amint felfedte magát a fegyver titkos különlegességét tekinteteink előtt magával hozva a sokkos arckifejezéseket. Magamban kacarászom, számítottam rá, hogy a díszes társaság nem ezt várta, persze ki hitte volna, hogy eme fegyver ezt rejti magában? De pont ez kellett rajtaütésünkhöz, fegyverem zászlajával mutatom az araszolási útirányt, ahova szól csoportosulásuk egy másik már sokkalta inkább veszedelmesebb lőfegyvert túloldali markomban tartva és a hímegyedek irányába szegezve a nagyobb hatás elérésének kedvéért. Viszont fegyverarzenálomat majdhogynem elejtettem, ahogy meghallottam Sasha Elnök krákogását. Torok probléma, oda se neki! Megoldható, gyógyítható helyzet nehogy tovább rontson az akciónkon; Tik-tak cukorkával kínálom hát.
- Neszke Sasha, torkod akciónk keresztülhúzásának megakadályozását húzzuk keresztül ezzel a torok akciót keresztülhúzható megakadályozóval! – vetem be kiszemelt kódnyelvünk alkalmazását és csak remélem, hogy megérti Sasha, bár az Ő fejéből pattant ki kommunikációnk ilyesfajta típusa. Ha nem más maximum a dobozból rájön, hogy mi a teendő nem hiába Ő az Elnök, erről pedig tett az akciónk előtt is több ezer tanúbizonyságot! Így hát biztosan mondhatom, hogy tényleg megérdemli szeretett egyletűnk vezéri székét!
- Hallhattátok Sasha kollegámat, igazat szól úgy bizám’! Ne akarjátok, hogy beguruljak nyámnyilák! Oooo – óóó – hopsz… – nézek szélsebesen száguldó bombán után, mely szempillantás alatt hagyta el a fegyverarzenál fészkemet és indult fejébe vett útjába: a hímegyedek irányába. Jómagam már csak bottal üthetem guruló bombám nyomát, minden Sasha Elnök mancsába maradt. A belassult percek hatására az egész eseménysor képét megnevezhetetlen sebességgel játszódik le látómezőm előtt. Minden egyes lépés, ugrás, vetődés, kenődés, csapódás és társai oly’ lassúsággal tárul mindnyájunk elé, hogy még a nem Diesel benzint használó csiga is röhögve lehagyna minket. Egy véletlen puffanás hagyja el működőképes lőfegyverem csövét, s a belőle kiszáguldó golyó a plafonban csattan, s mindez rajtjelzésként alkalmazkodva a tömeg számára hirtelenjében felgyorsult képözönnel, ezzel együtt sebességgel ugrott a díszes társaság a bomba után. Szívem majd kiugrott helyéről fegyvereimmel egyetlen látó szememet takartam, hogy ne láthassam a korhatárral megspékelt verekedést, hanem inkább lelki szemeim előtt hagyhassam kibontakozni a „Tengeri élet titkai” című rögtönzött természeti filmet, mely részletezi a Medúzák egész terebélyes életét. Az apró film képkockái nem tartottak sokáig, hamar meg kellett állítanom, amikor Sasha Elnök feladatra ösztökélt. Körbeírt „Bombát ide!” szövege csodás volt először nekem sem eset le a feladat aprócska paraméterei, csak félperces tompa mély gondolkodás után, miközben meredten figyeltem a tömegverekedést, ahogy elemeltem a lőfegyvereket szemem ügyéből. De amint tudatosult a tudatosulni való elmém rejtett zugában máris nyúltam köpönyegem után, hogy pár efféle helyzetre fejlesztett mini bombákat a robbanófegyvert veszélyeztető koszos kezek tulajdonosai fejére dobálhassam, ez által eszméletvesztés mámorába, azon belül kevésbé édes álmokba taszítsam őket az ekkor felbukkanó konfetti eső közepette, melyek a kis bombácskák hordoztak magukban, hogy amikor a szükség követeli, felfedhessék leltárukat.
- Bruhahahhahaha le a koszos mancsokat Sasháról ti utolsó paraziták! – ördögien hangzó kacajom kíséretében hajítottam el markomban még egyáltalán fölöslegesként tartogatott pisztolyokat, ezt követően kaptam elő köpönyegem alatt rejtett legnagyobb, legtitkosabb, leghangosabbat szóló, leginkább hasznavehetőbb fegyvert: egy páncélökölt! Széles vigyor kíséretében üzemeltettem be a „NET" titkos rajtacsapásának érdekében, majd szegeztem a jónép felé, hogy lássák nincs mese!
- Kezeket hátra, arccal a ház Északi és Nyugati szárnyához, egy pisszenést se halljunk különben… Bumm. Gyors átnézés fog következni, így értékeiteknek búcsút inthettetek. Feltéve, ha van olyan tulajdonotokban. Ha van már nem sokáig, mint imént mondtam. - hangoztatom a parancsarzenált a még nem kiütött csak ütésre készen vagy már ütött, esetleg rossz felé matató hímegyedeknek, ellenkezést nem tűrő hangon, hogy Sasha barátom gond nélkül kezébe vehesse a bombát, no meg az irányítást. Az Elnöké lesz most a szó, rendre pofozza a társaságot kiszűri kik mennek A Pincébe, vagyis a levesbe és kik lesznek akciónk apró lapos pitealapjai. – Sasha, Tiéd a szó! – adom át a stafétát, napszemüveget helyezve közben arcomra, fogvájót fogva hófehér fogsorom közé megcsillogtatva színészi vénámat, nehogy lemaradjak az Elnök asszony mellett kreativitásban! Az egy hatalmas szégyenfolt lenne nem csak díszes becsületemen, avagy Bogáncs jelképes osztagomon, hanem a Nőegylet számára is.
- Szerintem a két baloldali mehet a bablevesbe. :/ Mármint abba a levesbe, amit eredetileg nem nevezhetünk nevén, de a levest ne mondjuk spontán levesnek, hanem fényezzük valamiféle menőbb levessel a levesek érdekében, mert lehet nem leves, ha most leves. Érted? – kérdezem Sashától kissé agyonbonyolítva a már amúgy is bonyolult helyzetet. De ennek ellenére remélem „vágni” fogja, miképp értem, hogy modern kifejezéssekkel éljek. – Inye, nyomás a helyedre ott a sarkon! – mondom balommal említett hímegyed irányába nyúlva, megfeledkezve a markomban tartogatott mini bombáról, mely automatikusan megiramodott repülő alakzatba vágva magát egy random útirányt kiszemelve magának, de meggondolván magát a becsapódást illetően tett 180°-os mozdulatot és száguldott tova a helyiségben körbe – körbe keringve a terem magasra nyúló mennyezetén.
- Hopsz. *<*” Vigyázz Sasha, ha eltalál, energia kisülésben lesz részed! O_o" – intem elővigyázatosságra Sasha Elnököt, amint leesik fegyverarzenálom, mely tagja is került szabadlábra merő figyelmetlenségből, vagyis inkább véletlenségből, hogy pontos legyek.

Az események csak úgy peregtek; a korhatárkarikával ellátott pillanatokat hiába igyekeztem cenzúrázni egy Medúzákról szóló igazán unalmas természeti filmmel – ez van, ha az ember nem szereti a tengeri élet titkait - így sem tudtam kizárni elmémből a hangokat, melynek sztereója túlszárnyalta a képzeletbeli síkom hangfrekvenciáját. S midőn problémát jelentett, hogy hagytam kicsúszni a kezemből azt a fránya robbanót! Mint ha egy egyszerű labda lett volna és egy precíz rúgásom hatására elkövethettem volna vele egy száznyolcvan fokos mozzanatot, mellyel feje tetejére állíthattam siker övezte ösvényünket. Most már nem látom azt a gyönyörűségesen tiszta fényt az alagút végén, mely jelezte oly’ tiszta, s gyönyörűséges győzelmünket! T^T Vagyis helyesbítve… a pisztolyokkal eltakart, csukva tartott látókáim miatt, az ég adta világon semmit sem látok. De ez már a részletek a legapróbb részleteihez tartózó részletek, mely a legkevesebbek figyelmét kelti csak fel, nekem is csupán a folyton – folyvást zakatoló logikám hatására sikerült levonnom ezt a megállapítást.
De nem pepecselhettem tovább, hívott a kötelesség mennyei útszakasza és velejáró feladat, mely szerint a koszos mancsok tulajdonosait azon nyomban hatástalanítanom kellett. S vidáman fogadtam Sasha Elnök örömét a torok ellenkezését berekesztő cukorkákkal kapcsolatban és midőn szerencse valóban, hogy nem a másik zsebbe nyúltam, amelyben az említett másik torokproblémák megoldója leledzett. Azzal tényleg nem aratott volna, ily’ csodás klassza sikert az égig magasztalt vezetőnk!
- Ugyan Eln… khm.. Sasha! Ennyi a minimum, vagyis majdnem ennyi az a minimum, aminek a minimuma az én minimumom, amit minimálisan minimalizálhatok a minimumnak, hogy aztán a minimálisan minimum… vagyis akarom mondani, ez már a maximum. Szóval a maximum előadást tarkíthassa az én minimum, a te maximumodhoz! Vagy valami ilyesmi – azaz naná’, hogy mindent megteszek Elnökünk látványos támadásainak színesítéséért! De a pozitív és negatív pórus e mennyiségi kifejezésébe jócskán csak belecsavarodtam mostan, a végére már én is elvesztettem a maximum és minimum sokaság között a fonalat. Pedig a világ madzag nélkül, csak káosz! Ahogy most az én felfogásom is az, ennek hiánya végett. Midőn kellemetlen is ez az üresség! T-T
De ez most nem a letargia pillanata, de nem ám’! Menő vigyázzállásban szalutálok, páncélöklöt a vállamnak támasztva, fogvájóval tarkította signal fehérséggel ellátott, rendezett fogsorom között, s aranybarna íriszem még aranyozottabban és vidámabban ragyog a bekerített hímegyedeket látva, mint valaha. S némán hallgattam, ahogy Sasha elnök kiadja az ukázt a nyámnyila csoportosulásnak a fal mentén. A nyelvbotlást hallván jómagam kíváncsian odakígyózok a tett helyszínéhez, mely némi üzemzavart diktált Sasha elnöknél, szemügyre akartam venni azt a játékot, mely merészelt bekavarni gyönyörű monológízációjába!
- Aszta kanaszta! – szigorú pillantásom a felismerés hatására rögvest elpárolgott, ahogy jobban megtanulmányoztam az asztalon sorjázó lapokat és kirajzolódott lelki szemeim előtt a kártyalapok állásából az ott folytatott játék lényege. Kicsit zavartan hajolok el onnan, torok köszörülve, zavart tarkóvakarás kíséretében, ahogy az Elnökre vezettem tekintetemet. – Akarom mondani a mondanivalót, hogy jobbnak ítéltem az ítéltetni valót, mely szerint a bölcselőbbnél is bölcselőbb lenne, hogyha a konkrét leveses feladatra koncentrálunk, mintsem másra szegezzünk koncentrációnk koncentrációját – hadartam el, tovább oldalazva, mielőtt túlontúl feltűnő lenne rögtönzött, értelmetlen szövegem alaptalansága és annál is nagyobb zavara. Jómagam is szemmel követtem héjaként köröző Elnököt, mely mozzanatára kezdtem úgy érezni lassacskán elszédülök már magától a látványától is, de még a szédítő hatás ellenére sem jelentett gondot kiszúrni két igen tetszetős babot a kosárkába, melyet a Nőegylet legjobb konyháshölgyének vihetünk segédmunkásnak, ezzel növelve ínycsiklandozó ételeinek mennyiségét. *3*
- Öhm… a miértjét inkább ne részletezzük, csak igyekeztem rögtönzött szavaimmal élni a helyzettel kapcsolatban, bár meglehet, kicsit sántít az alkalomhoz, mintsem egybe vág :/ - szólok sziporkázásaimat negatív fényben feltüntetve. De elég éltető erőt adott sikeres munkaerő kiszúrásom, s személyesen Sasha értet egyet felvetésemmel! *.* Igen életképesnek látszódtak arra a helyre, amit nem nevezünk nevén, csak tudjuk, hogy van, s tilos a belépés. De ottan annak meg tilos a lelépés, azon nyomban szóvá teszem csodás Elnökünknek, hogy szökevényünk akadt, ki nem tudott túl messzire menni a repülővé átváltozódó bombám útonállása miatt. Nem is tudtam, hogy az ABP 22-es modellt is magammal hoztam! Vagyis így elmémben is akarom mondani, micsoda szörnyűség! O_o Hiszen ez egy veszélyes kézi gránát, vagyis inkább önálló robbanópanellel felszerelt repülő egység, mely hatalmas károkat képes okozni, akár egy érintéssel is. Földre vetem magam, majd klasszikus guruló manővert téve – jó kis bombaösvényt hagyva magam után, mely öltözetem rejtekéből potyogott ki e tettem miatt közben – a fölöttem elreppenő vadászrepülőgép elől, hogy biztonságba húzhassam meg magam egy – két földbegyökerezett lábú, szürke egér mögött. S eszeveszett sebességgel zakatolt eközben elmémben az ötletekkel ellátott kisvonatom, ahogy a megoldáson törtem kőkemény kobakomat.
- Nem hiszek az efféle humbugokban, Sasha. De ebben a vészhelyzetben egyet kell, hogy értsek veled! – hát jó… naná’, hogy nem az én ügyetlenkedésem hatására pottyant ki markomból ez a veszedelmes szerkezet! Minden bizonnyal az egyik hímegyed tehet róla, a mi csodálatos egyletünk hős matrózai, s vezetői sosem hibáznak éles helyzetekben, ha mégis megtörténik az a regényeken található szövegekből idézve: „csupán a véletlen műve lehet”! Semmi több! A „NET” hatalma ugyanis nagyobb ennél, hamarosan zsákmányokból gazdagabb is!
- Vettem Sasha vezér! Készülj a legeslegtökéletesebb szervára! Indítom a hazafutást! Egy… - az akció heves hevében bólintottam rá a fergeteges Elnöktől hangoztatott ötletre, nem volt idő számítgatni sikerünk esélyeit ebben a kritikus helyzetben, mivel a szürke egér védőfalam eloldalazott valamerre. Gyávák! >-> Mit volt, mit tenni… rajt készen, villámtáncikálásra készen állva indultam az egyes számra, majd a kettes során végig spuriztam a helyiségben, hogy a hármast áriázva, kántáljam és egy fegyverekkel bélelt bakanccsal vessem rá jobb patámat az ajtóra. Hangosan recsegve fájdalmát, nyikorgásával nem tetszését nyersen kifejezve tárta fel magát előttünk, utat adva egy háló nélküli szervának.
- Mehet, Sasha! – sürgetem meg nagyszabású Elnökünket az akció végrehajtásának és annál is inkább sikerének érdekében, hogy utána kaphassak némi prezentációt a vadnyugatos vadászást illetően, mert a főnökünk sejtései bebizonyosodtak! Mint holmi birkák, úgy száguldottak kifelé a nyitott ajtón a még nem vagyon lehúzott, illetve meg jelelőlelten társaság. – Nem ártana csipkedni magunkat Sasha, különben Seretei határán kaphatjuk el a menekülőket! – szólok elégedetlenül megállapítva az eloldalazó egyénekről a dolgokat, majd reflexszerűen lebukva adtam utat a kipöccintett járműbombának, ahogy az fejem fölött épp, hogy csak elsüvítet. Tarkómat végig simítva áldottam az eget a rám sugárzott szerencsét illetően, amiért fejem még mindig a helyén van, s nem valahol elfelé gurgulázik valahova messzire tőlem.
- Tökéletes, Sasha! Akkor hát mutasd be, mit is kellene tenni pontosan! Kicsit híján vagyok eme szakképesítésből – ösztökélem a vadi új bemutatóra Elnökünket, s buzgón keringő kíváncsiságomat aligha tudtam féken tartani a kötelességtudatom mellett, mely eszeveszettül aggódott és azt állította, hogy „el fogjuk bukni” a küldetést, hogyha nem vigyázunk. :< De ki vagyok én, hogy ezt elhiggyem neki? Itt van velem az Elnök, tuti siker lesz! *<* Csak, hogy modern szavakkal éljek… bruhahahahaha... végetek hímegyedek!

//VÖRÖS FOKOZAT, FÉRFIEGYLET GYŰLÉS!//


A nap kellemes és meleg volt. Lementem az edzőterembe kicsit gyakorolni, lévén hogy szerencsémre tudomást sem vettek rólam, és nem nyomták a kezembe minden folyosón a felmosó vödröt . Mikor visszatértem a szobámba, az ágyamon egy üzenet várt rám, csak arra várva, hogy kibontsam és elolvassam. Ezt meg is tettem, és a macskakaparásból kibogozva ezt a rövid írást vettem ki:
„ Ma sötétedés után egy órával gyere a Shinigami nőegylet székházához!! Ne késs el, ne hozd a kardodat!
Férfiegylet elnök, Kawashima Ichika”
Megértettem az üzenetet, eleget is tettem a kérésnek/parancsnak, nem tudom eldönteni, mi volt ez. Mindenesetre, ahogy az üzenet is szólt, sötétedés után egy órával a megjelölt helyen voltam. a gyors bemutatkozás után Kawashima Ichika elnök úr és két társa, Amatsu Shin és Yamasaki Shizuo belefogtak a munkába:
Míg Ichika-san a pajzs áttörésével foglalkozott, Shin-san és Shizuo-san a reiatsunkat fedték el teljesen. Az első réteg megvolt. Jött a második. Ezzel már nehezebb dolga volt az elnök úrnak. Pedig ő volt a Kidoushuu alakulat kapitánya, ezt szintén a bemutatkozásnál tudtam meg. Minden perc számított, Ichika-sannak pedig minden erejére szüksége volt a pajzs áttöréséhez. Megvolt a második, és a harmadik is. Ezután két emberre bízta a 12. osztag teremtményeit. Az egyik közülük szintén Yamasaki Shizuo volt. Majd valami Anao jelére vártunk, aki lefoglalta a portást annyira, hogy ne nagyon vegyen minket észre. Mikor besurrantunk, elvettünk minden teafüvet, amit csak találtunk, az elnök pedig odabiggyesztett egy üzenetet a tea hűlt helyére. Nem olvastam el, hiszen nem is akartam. Majd az akció utáni kora reggelen az Aka Korusettoban kerestünk menedéket, belépve mindenkinek kezébe nyomódott egy napszemüveg a kapitány kezéből. Odajött minden maradék egylettag is. Csend lett, a kapitány pedig felszólalt. Az eleje nem volt túl különleges, minden beszéd körülbelül így kezdődött. Aztán egy szőke embert megkért, hogy hozzon még két széket, hogy mindeni le tudjon ülni. Én magam biztos helyen voltam az első sorban, hiszen én haza sem mentem, nem volt, aki otthon várjon engem. Majd a beszéd folytatódott:
Most arról volt szó, hogy kell egy elnökhelyettes, aki az utánpótlást biztosítja, és ezért szavazást tartottunk, erre mindenki kapott egy kis cetlit. Majd az elnök rágyújtott, és várta hogy valaki felszólaljon.

Milyen remek időtöltés lesz a mai. Végre férfiegylet gyűlés. Ennél jobb nem is lehetne. Szórakozottan, zsebre vágott kezekkel sétálok a helyszín felé, amiről időközben kiderül, hogy egy bordély. Hát ennél jobb helyet nem is választhatott volna Ichika-sama a gyűlés helyszínének. A gyűlés korai időpontjára azért kellett, mert valami huncutságot elkövettek a nőegylet ellen. Micsoda érdekfeszítő események sorozatát indíthatja el egy egyszerű... tealopás. Picit megkésve érkezem, a többiek már jelen vannak, már a napszsemcsiket is kiosztotta Ichika-kun. Én is átveszem az enyémet és felteszem. Kicsit megigazítom magamon és majd egyöntetűen eldöntöm, hogy tökéletesen jól áll rajtam.
- Köszönöm és bocsánat a késésért. Volt egy kis papírmunkám, amit be kellett fejeznem.
Első körben fel sem tűnik az asztalnál helyet foglaló apróság, aki nem más, mint az én fiam. nagyjából azután veszem észre, hogy kiszúrtam Keisukét, aki a gyerekek keresztapja. A szakáét és cigit volt idejük eldugni, elvégre én még Ichikától átvettem a napszemcsit, meg bocsánatot kértem a késésért.
- Naoki! Jössz, ide gyorsan! Ki engedett be téged ide?
Kérdezem a fiamat, elvégre ne mászkáljon már ilyen fiatalon egy ilyen helyen. Nélkülem. Keisuke felé fordulok és miközben Naoki feltehetően mentegetőzik, ami engem nem igazán érdekel, elvégre sose mentegetőzz. A barátaidat nem érdekli az ellenségeid, meg úgyse hisznek neked. Végül megszólalok.
- Keisuke-san, ha még egyszer a megkérdezésem és a tudtomon kívül behozza ide a fiamat... vagy maguk szó nélkül engedik, hogy itt töltse az idejét, úgy, hogy én nem tudok erről... Kénytelen leszek jelentést tenni Verashu-taichounak. Mindannyian tudjuk, hogy a kapitány a Nőegylet tagja.
Remélem felfogták a többiek, hogy ez egy igen komoly fenyegetés. A legnagyobb nyugalommal és mindenféle félelem nélkül adom át a nőegylet egy tagjának a férfiegylet teljes névsorát. A különböző csínyek kiötlőinek a névsorát és a tea lopás kitervelőjének és végrehajtóinak a kilétét.
- Köszönöm a megértésüket. Naoki, hozd ide a széked. Itt fogsz ülni mellettem és ha anyádnak egy szót is szólsz erről... elintézem, hogy az akadémiát, még legalább kétszer végig kelljen járnod. Legalább szóltál volna nekem, hogy ide jössz.
Mondom végül pedig megsimogatom a fiam buksiját. Egyáltalán nem zavar, hogy itt van a fiam is. Csak tudjak róla.
- Én a Shihouin testvéreket jelölöm közösen alelnöknek.
Szólok hozzá a témához.
- Így garantáltan nem fogunk kifogyni a szakéból.
Kacsintok a fiamra végül rendelek magamnak is egy szakét, a fiamnak meg egy teát. Szigorúan alkohol nélkül. Az oké, hogy itt van, de ne igyon. Azt már nem tűröm el.

Férfiegyletgyűlés

Amikor a Kidóstájcsó szólt, hogy rajta szeretne ütni a Nőegyleten kicsit furcsálltam, hogy ez a játék a két egylet között miért is fajul el ennyire, miért nem elég kártyázni meg szórakozni? De hát mit volt mit tenni segítettem, mert mi kár eshetett volna a Nőegyletben? Yukkocchan robotemberei elég jól védik ahhoz a székhelyet, vagy mégsem? Legalább tesztelve lenne a nagy védelmi rendszer, aminek a felállításáról múltkor beszéltek! Lehet, hogy még örülnének is neki és Kohaku-sama még több citromos süteményt adna nekem ezért a munkámért! *o*
Kicsit meglepődtem a feladaton, amit nekem kellett végrehajtanom, a portás mindig olyan gonosznak tűnt, alig mertem vele eddig beszélni. T^T De most meg rá vagyok kényszerítve, amiért valahogy el kell terelnem a figyelmét és ez tűnt a legjobb ötletnek. Rendben, legyen… ._. de nem hittem volna, hogy ez a tettem rémálmaimban fog visszaköszönteni. Szerencsére a PonPonról és kavicsokról és a zöldségháborúról szóló történeteim egész jól lekötötték figyelmét észre se vette, hogy Kidóstájcsó és csapata közben a háttérben szervezkedik. Azonban igazi nagy megkönnyebbülés volt, amikor eloldalazhattam előle, mielőtt rájött volna a cselszövésre, aminek én is részese voltam. Csak tudnám, hogy pontosan miért is kellett lekötnöm a figyelmét. T^T Azt hittem mikor végeztük, hogy elmondják nekem, de tévedtem. Annyira örültek a sikernek, hogy ezért a másnapi gyűlésükre, amelyről beszéltek, biztosan elmegyek, hogy megtudjam mire is volt ez jó, ha már nem osztották meg velem! ._.
Másnap Shiz-chin a testőrömet kértem meg arra, hogy vigyen el a gyűlésükre, amiért Simán Csak Keisuke-sama már elment a kicsi Naocchannal együtt, Himmecchan szerint valami piacra napszemüveget venni, de kétlem én, hogy oda mentek volna. Inkább nem mondtam meg Himmecchannak, hogy itt valami turpisság van, nehogy aggódjon, de mivel a kicsi Naocchan az én keresztfiam is, majd szemmel tartom őket! De várjunk, Simán Csak Keisuke-sama csak nem tesz vele rosszat! Akkor pedig nincs mitől aggódni.
- Hé, Shiz-chin majd ha odaértünk kártyázunk ugye? *o* – kérdezem tőle menet közben, Simán Csak Keisuke-sama ellen nem vicces kártyázni, mert mindig megver. De Shiz-chinnél általában győzők! Szóval, ki kell használnom a lehetőséget. ˇoˇ
Amikor megérkeztünk a székhelyhez kérdőn pillantok az épületre, csak akkor hallottam erről a létesítményről, amikor Ayucchinnel először találkoztam és beszéltem vele a férfiegylet gyűléshelyét illetően.
Vigyorogva vettem elő kavicsokkal kirakott és szárazvirág díszekkel teleaggatott menő napszemüvegemet és raktam fel arcomra, majd csápolva üdvözöltem Kidóstájcsót, akit már messziről is felismertem. Vagyis gondoltam, hogy ő lehet az, bár így a napszemüveg mögött nézve a világot nem vagyok egészen biztos a dolgomban.
- Jajj, nézd Shiz-chin! Keisuke-sama és a kicsi Naocchan is itt van! Menjünk oda! *o* – lököm fel majdnem, ahogy mögötte beléptem az épületbe és nyomban felfedeztem Simán Csak Keisuke-samat egy asztalnál Himmecchan fiának a társaságában. Tudtam én, hogy nem holmi piacra mentek csupán. Nem csoda, hogy Keisuke-sama biztos állítja, hogy okos vagyok! *w*
- Hoooy~ Naocchan te is eljöttél? *-* – vigyorogva pattanok le melléjük egy székre, nem is tudtam, hogy a kicsi Naocchan is játszik a férfiegylettel. - Keisuke-sama mondta már, hogy nagyon vicces és szórakoztató a játék, amit a két egylet művel egymással? – kíváncsiskodok, majd eszembe jut, hogy mit is akartam… mit is akartam? Áh, megvan!
- Kártyázzunk! *w* – veszem elő Simán Csak Keisuke-sama pakliját, mert azt hoztam el a 10. osztagból, mivel az akadt a kezembe, remélem nem fog megharagudni érte. Bár ő is itt van és akár ő is játszhat velünk. Amikor a Kidóstájcsó beszélni kezd, nem igen figyelek mondandójára, egészen addig, míg azzal nem szembesülök, hogy játszópartnereim valamiért nem a játékkal foglalkoznak. ._.
- Milyen választás, miről van szó? – döntöm oldalra fejemet értetlenkedve és próbálom összerakni a kobakomban, hogy miről van szó azokból a beszédekből, amiket most hallok, de nem igen sikerül.
- Shiz-chin, te érted… ugye? o.o” – fordulok felé, hátha ő elmagyarázza nekem, most miről van szó pontosan vagy csak én nem értem, hogy miért nem szeretnének kártyázni? ._.