Éppen ideje volt annak, hogy végre megtoroljuk mindazt a megaláztatást, amit el kellett viselnünk a Nőegylettől. Nem hiába adtam ki a feladatot a kis Naokinak, lopjon bugyit Kotomitól, hiszen szívemen viselem a fiatalság sorsát, éppen ezért még időben meg kell tanítanom őket az élet nagy fortélyaira. Kíváncsian várom hát a tervünk. Biztosan kiakasztunk egy tangát zászlóként a Nőegylet székházára! Vagy meztelen nős plakátokkal lepjük meg falaik! Még az is lehet, a zuhanyzóikat is sikerül bekamerázni.
Lelkesen pöccintem fejemre egyennapszemüvegem, melyet büszkén viselek az egyleten kívül is, éjjel meg nappal is, kint meg bent, hegyeken túl és erdőn át, de még fürdés és szinte már alvás közben is, már amíg Kotomi le nem rángatja rólam. Fogják még emlegetni ezt a napot, az egyszer biztos.
Gondolnám, most jól odasózunk nekik és megszégyenítjük mind, mikor meghallom, Kami milyen szerelmes levelet írt nekik a nevünkben. Kis híján a cigaretta is kipotyog számból, ahogyan döbbenten kamillázok és bálnamód tátom számat, hogy akkor most mifaszvan, meg hát mégis milyen dolog már csak ezért betörni a Pokolba?! Minimum falfirkákkal akarom a tudtukra juttatni, mi van, hisz a világ akkor jó, ha a férfi autót, a nő pedig háztartást vezet, csak Kotomi meg ne hallja gondolataimat, még a végén elnáspágol a húszmilliós hakudájával a sejhajomat. Felháborodásom jeléül tiltakozok egy darabig, csináljunk végre valami normálisat, de neeeem, nekünk baszottul fontos diplomatáskodni, mintha egy cseppet is érdekelne engem bármiféle egyenrangúság! Nem, nem, nem, nem, nem, nem jó ez így... Kami, barátom, ezt még át kell gondolnunk párszor.
A másnapi gyűlésre lila (*>*) foltokkal bár, de büszkén érkezem kedvenc és egyetlen keresztfiam, Naokit magammal rángatva. Himével sikerült elhitetnem, hogy csak napszemcsit megyünk venni a helyi piacra, ő meg ugyan kérdezősködött sokat, meg követett is, míg végül egy cukorkabolt láthatatlan üvegajtója meg nem állította. Mindig vannak terveim arra, hogyan rázzam le a kellemetlenkedőeket. Szegény Hime azt hiszi, megrontom a gyereket, pedig csak igazi férfit nevelek belőle. Olyan lesz majd, mint én. Már csak a robbanásokról kéne leszoknia, gáz egyfolytában petárdává válni minden szirszarért.
Könnyed intéssel jelzem, szolgálják ki napszemüveggel az ifjúság nagy reményét, ez ugyanis az első lépés férfivá válásához. Maradt a szaké (megoldjuk), valamint a nőzés (ha tanul tőlem, megoldja helyettem). Itt-ott csak-csak belém nyilall a fájdalom, tudniillik, Yukko ellenem programozta be az összes robotját, így tökéletes voltam arra, hogy magamra vonjam minden figyelmüket az ostobáknak. Nálunk, a 10. osztagban viszont zsenik vannak csak, és könnyedén túl jártam az eszü... aúcs! Szóval átvertem őket, mint a sicc. Mindez csak néhány lila foltba és kisebb áldozatokba került. Bár örültem volna, ha legalább normális cuccost csinálunk szerelmes levelek írogatása helyett...
- Izgatott vagy, öcskös? – igazítom meg Naokin a szemüveget, majd lazán hátradőlök az egyik széken. A Nőegylet itt sohasem találna ránk, az egyszer biztos. Szép dolog a szerelem, de vak azért nem vagyok, s mindig is imádtam ezekben a szemüvegekben, hogy sosem veszik észre a jó nők, ha megnézem őket. Kár, hogy olyan műek nekem, a sportosabb, természetesebb csajokat szeretem egyszerűen.
Miután megkínálom szakéval és dohánnyal Naokit, hallgatom a széken hintázva elnökünk elcsépelt szövegét. Nagyon hatásos lehet másoknak, én azonban a rövid tényeket szeretem. Meg ja, talán neheztelek rá a béke-napos programja miatt. Igaz, talán valóban kijárna nekem és Kotominak egy olyan nap, amikor nem egymás cukkolásából áll a randink, de egyszerűen sosem bírom ki. Szinte könyörög azért, hogy provokáljam. Nem hiába imádom azt a nőt.
Sóhajtok egyet Yuuken-san válaszára, bár meg kell valljam, igazat kell adnom neki. Ennyire nem lehet senki sem teszetosza, hogy ne tudjon önmagának széket hozni. Hátratett kezeim összekulcsolom tarkómon, miközben a blablablát hallgatom, nekem túl sok a szöveg és nem szeretem a felesleges papolást. Buzdítani két szóban is lehet, meg még különben is meg kéne beszélni, mifaszvoltezazegész, meg mi az már, hogy békenapot hirdetünk? Mik vagyunk mi, grínpísz? Na ugye, hogy ugye!
- Jól van, akkor Shihouin-san fizet. – emelkedem fel a székről, mikor az befejezi mondandóját. Még többet és még körmönfontabban rizsázik, mint ahogyan azt Kami tette az előbb, akitől amúgy egyáltalán nem szoktam meg ezt. Bele fogok bolondulni, ha mostantól így kell itt beszélni. @_@
- Jobb kéz kell vagy pénztárca? A Nőegylet ellen nem elég a szaké. Meg aztán, nélkülem nem mennél semmire az ostoba tyúk cyborgjai ellen. – vágom be előbb Kami, majd a többiek felé a szavazz rám mosolyt. Nincs szükségünk pénzre, vagyis hát van arra is, de ide kurázsi is kell! Bátorság kell, és elég mersz, hogy kellően megtoroljunk mindent a Nőegyletnek! Ünnepelt hősként biccentek vigyorogva, és ülök vissza helyemre. Még csak az kéne, hogy egy sznob legyen az alelnök. Mi lesz a vége? Holnap már rózsával a számban kell üdvözölnöm a nőegyleteseket?

~ Vörös fokozat ~
Napszemcsit fel!

*Minden olyan volt, mint általában az lenni szokott. Nem telt ez a nap sem másképp, mint a többi; azzal a kivétellel, hogy reggel óta tudom, mi vár ma rám. Ettől egész nap egy sejtetős mosoly húzódott arcomra, amint belegondoltam; hogy miféle szórakozást választottam két műszak közt. Kissé hanyagul is hagyom a szobámat, amikor a birtokról távozom. Egy szimpla kimonot választok, valamint a kihagyhatatlan napszemüvegem, amit gyakran látok egy másik osztag hadnagyán is. Sokan nem is tudják, hogy mit jelent; akik meg igen, valószínűleg azok tuti a férfi egylet tagjai. Vagy kémei? Hamar meg is érkezem a helyszínre, habár már maga a jelenlétem is legendába illő. Elég régóta vagyok már a férfi egylet tagja, de nem sok ilyesfajta gyűlésen voltam. Ideje egy kicsit szocializálódni, s hogy lássák nem is vagyok mindig karót nyelt...még a ruhám is lazább valamennyivel. Szóval rögvest ledobom magam az egyik székre. Alig is telik el egy kis nyugodt idő, máris észre veszek valamit, valakit, akit lehet nem kellene. Kicsit lejjebb pattintom a szemüvegem, mire az- meg-megcsillan.*
~ Mit keres itt az a dilinyós? @.@ ~ *Pillantok Shiroichi Anaora, akit legutóbbi kalandunk során is a Féregbolyba akartam vinni. Egyáltalán, hogy i engedhetik be őt egy ilyen helyre? >..> Furcsán pislogok felé, majd inkább az iménti témára kezdek el koncentrálni. Valahogy nem is tudom, hogy mit is akarunk elérni? Számomra tök egyértelmű, hogy mi lesz. Így aztán élek a cserépszavazással. Nem értem, hogy Kami mit szórakozik azzal, hogy ki legyen az egylet alelnöke.. Keisuke Isami és kész . Még akkor is, ha egyébként van miért utálnom, meg egyebek. Húgomnak megszentségtelenítője, tönkre tételének okozója..meg miegymás, de az egylet dolgok mások, mint a magánélet. Egyszer meg kell majd kérdeznem tőle egyébként is. Majd azon a napon, amikor felfedem mindenki előtt másodlagos kilétem...talán akkor ráér. Habár már egészen értelmetlen is volna ilyen dolgokba beleszólnom, amikor Ai már nincs itt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányzik. Van egy fajta hiányérzetem; de nagyobb bennem a büszkeség. A húgom a királyi testőrség tagja; létezik ennél nagyobb büszkeség? Nem hittem volna, hogy képes lesz majd ilyen magaslatokig elérni. Ez is azt mutatja, hogy ő egy igazán erős nő; mind lelkiekben, mind pedig a lélekenergiáját tekintve. Az én dolgom pedig innentől kezdve talán egy kicsit a családomra is irányulhat. Vannak ott is bőven elintézni valóim. Vagyis kellene, hogy legyen, csak eddig bőszen távol maradtam a nemesi dolgoktól. Lassan pedig kénytelen leszek felvenni a státuszt; Yuuken- san néha különleges megerősítéseket kér. Az említett főnemesre téved tekintetem néhány pillanat erejéig. Kissé nehezemre esik még mindig az, hogy ne jusson eszembe Azashiro eltűnése általi felfordulás; amelyben egy Shihouin is részt vett. Elég kellemetlen atrocitás volt, de megoldották. Hosszas gondolkodások alatt azért csak visszatévedek arra, hogy most a férfi egyletben ülve várunk.*
- Kawashima-san, csak egy kérdésre! *Jelzek, hogy szeretnék tőle kérdezni valamit.*
- Mondja, mik lesznek az egylet előre látható programjai? *Mert vélhetőleg van ilyen. Amilyen időközönként pedig ráérek ilyesmire, nem árt, ha tudom mikor lesznek ilyenek. Esetenként jó lenne részt is venni benne, és nem csak levegőben lenni tagnak. Valami nőegylet elleni támadásban magam is részt vennék.*

Vörös fokozat
Gyűlünk

Vörös fokozat
- Férfiegylet gyűlés -

Mit ne mondjak, jól esett, hogy ilyen sokan tették tiszteletüket ezen a délelőtti órán ezen a meglehetősen kockázatos helyen egy ilyen gyűlés kedvéért. Persze kellemes meglepetés volt, ez is bizonyítja, hogy mi férfiak is tudunk összetartóak lenni, ha arról van szó, és nem csak a Nőegylet privilégiuma mindez. Kétségtelen, hogy szervezettségben felülmúlnak minket, hiszen jól bejáratott programjaik vannak rendszeres gyűlésekkel, szóval van még hová fejlődnünk, de azt hiszem az első lépést már mi is megtettük. Mellesleg sokkal fejlettebb programokra nem számítok, mint hogy hétvégenként összeüljünk szakézni és kártyázni, miközben beszélgetünk az élet nagy kérdéseiről. A társaság egy része hozzá is fogott már az említett tevékenységekhez, és én sem voltam már messze attól, hogy csatlakozhassak hozzájuk azon férfitársaimmal, akik még az én nem túl szívderítő arcom bámulását látták jobb elfoglaltságnak
Yuuken-san meglátásában volt valami kézzelfogható igazság, így némi töprengés után bólintottam és ráhagytam a segítség elmulasztását, még ha nem is értettem teljesen egyet a felfogással, amit képviselt. Főleg, mivel közben Airisu-san volt olyan kedves, hogy a maga lehetőségei közé szorítkozva minden tőle telhetőt megtett azért, hogy székeket szolgáltasson a későn érkezőknek is. Például a bordély belsejéből érkező fiatalembernek, akinek kelletlen köhintéssel igyekeztem tudtára adni, hogy valószínűleg rossz felé jár. Még az én arcomra is kiült egyfajta rosszalló grimasz a közjátékot látva, nem számítottam efféle balesetekre. Azt hiszem váltanom kell majd néhány szót Ayumu-sannal, hogy a jövőben a hasonló incidenseket megelőzzük.
- Takashi-san, jobb szeretném, ha egymás között intéznék el Keisuke-sannal az efféle félreértéseket, és nem vonnának bele semmilyen egyletet. Tisztelem a lojalitását a kapitányához, de neki semmi köze ehhez, ahogy a Nőegylettel való fenyegetőzés is túlmegy egy bizonyos határon - figyelmeztettem a szintén kissé késve betoppanó férfit. Ahhoz nem volt jogom, hogy beleszóljak, hogyan neveli a fiát, azonban azt hiszem nem én volnék az egyetlen, aki szívesen látna a köreinkben valakit, aki minden további nélkül veszélyeztetné az egylet zavartalan működését, mikor már annyi nehézségen kellett keresztül mennünk az évtizedek folyamán. Bíztam benne, hogy felismeri, kissé túllőtt a célon.
- Khm... Köszönöm a felajánlásokat, különösen Yuuken-sannak és Airisu-sannak. Ha minden igaz, akkor Yuuken-san, Keisuke-san és Shin-san vállalkozna a feladatra, szóval közülük válasszatok. A papirosokat félbehajtva juttassátok el hozzám - szólaltam meg, miután eleget vártam arra, hogy jelölhessék magukat vagy másokat a társaság tagjai. Különösen a 4. osztagos nagylelkűségének örültem, és bár nem fejeztem ki hangosan, mivel nem kívántam befolyásolni a szavazást, egyetértettem Keisukével abban, hogy a Shihouin családfő kissé talán félreértette a feladatkört. Én őt inkább egyfajta mecénásként, támogatóként tudtam elképzelni, mivel tevékeny segítségre tőle az előbbiekből kiindulva nem igazán számíthattam. Bevallom kissé zavart az attitűdje, bár kétségtelenül elismerése méltó volt bizonyos szempontból az, ahogy gesztusaival megpróbált fölém emelkedni tekintélyben. Ez speciel nem is volt nehéz, egyáltalán nem vagyok vezető típus, csakis a rangomnak köszönhettem azt, hogy egyáltalán parancsokat, utasításokat fogadnak el tőlem.
Ami a másik két jelöltet illeti, legszívesebben azt mondtam volna, hogy osszák meg a pozíciót egymás között, és akkor azt hiszem mindenki békére lelne talán, de ha már demokratikus módszert választottam, akkor nem fogok félúton változtatni. Annyi előjogot azért megtartottam magamnak, hogy a szavazatommal kivártam, hogy szükség esetén én dönthessek a végeredményről. Már amennyiben szoros lesz a harc a jelöltek között Mindezt arra alapozva, hogy a jobbkezemmel nem árt, ha egy húron pendülünk, ugyebár.
- Jó kérdés, Seiran-san. Ami azt illeti, az egylet hivatalos célja a férfiak életkörülményeinek javítása volna Seireiteien belül, úgyhogy ha valakinek van a témakörbe passzoló problémája, az ne habozzon felvetni azt. Ugyanakkor amennyiben szeretne valaki valamilyen programot tartani azon túl is, hogy egy-egy pohár finom szaké mellett beszélgetünk és kártyázunk, nyugodtan hozakodjon elő vele - válaszoltam a 2. osztagos kérdésére a fejemet vakarva, majd úgy határoztam, hogy ideje újból megkísérelni rágyújtani, ha már ilyen galádul megmerényeltek az imént. Jólesően fújtam ki a füstöt, mihelyst meggyulladt a dohányrudacska, remélem nem kapta telibe véletlenül a mellettem ülő főnemest. Muszáj volt kihasználnom a nyugtató hatását amikor csak lehetett, Tsuki közelében nyilván nem pöfékelhettem, és Reika-chant is igyekeztem megkímélni tőle újabban.
- Szeretném még felhívni arra a figyelmet, hogy nem célunk a Nőegylettel való rivalizálás, ellenségeskedés. Ha ehet, inkább törekedjünk a békés egymás mellett élésre Azt hiszem, ennyit akartam mondani, köszönöm, hogy meghallgattatok - fejeztem be, ezek után már csak annak a kihirdetése maradt, hogy ki lesz az alelnök, és ha bármi felmerülne közben, akár megoldandó probléma, akár program, azt vagy a következő alkalommal foguk megbeszélni, vagy pedig rám és a megválasztott segítőimre fog vonatkozni. Addig is, amíg ez kiderül, ideje volt belevetnem magam a szokásos tevékenységeim körébe, és miután jómagam is rendeltem egy adag szakét, csatlakoztam a kártyázó csoportokhoz.

Nyilván nem csak én kajtattam ezért a posztért, hiszen egyszerűen élvezném ezt csinálni, és semmit sem vállalok el, amit nem élvezek. Például a hadnagyságot is imádom, főleg az esti tábortüzeket, amiket az elkészítendő papírmunkából alkotunk, valamint a rendszeres mumustalanítást az osztagon és még azon is túl. Igazából azért találtam ki, hogy legyen kifogásunk arra, hogy miért vagyunk állandóan kiküldetéseken ahelyett, hogy néhanapján elvégeznénk a papírmelót is, hiszen így sosem érünk rá arra, hogy megcsináljuk őket, meg aztán lustasággal sem vádolnak meg minket, mint a 8. osztagosokat úgy általában. Bár talán egy 8. osztagost sem ismerek, így fogalmam sincs, milyenek lehetnek, de ugyan már, kinőttem a sztereotípiákból, tudom én, hogy nem csak a szőke nők lehetnek ostoba libák. :/ Meg aztán, a mumusokban mostanra már az egész osztag hisz, de annyira nincs kedvem letörni őket, hiszen annyira belelkesültek, hogy inkább azzal töltöm szabad perceim, hogy az újabb mumustípusokon dolgozzak, amikkel majd meg kell birkóznunk.
Akad olyan jelentkező is, aki bátortalanul visszaült ülőhelyére, amint nála erősebb jellemek - köztük például én magam - is jelöltették magukat. Ez az egész azonban első sorban a kapcsolatokról szól, én pedig bízok benne, hogy a saját köröm majd biztosan rám szavaz. Szerintem még Kami is jobban örülne nekem, mint valakinek, akit nem igazán ismer, meg talán sikerül végre kimosnom a fejéből ezt a csokoládéosztogatós marhaságot, amit a fejébe vett. @_@ Még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy néhány bonbon és pár szál virág elhelyezéséért kockáztattam az életem Yukko~chan kyborgjai ellen. Tudja egyáltalán Kami, hogy az az őrült tyúk az életemre akar törni, csak mert régebben párszor megvicceltem? O_O No persze, most is időnként meglepem őt lehengerlő társaságommal, de eddig még életben vagyok, és annál rosszabb nem történt, mintsem rám durrant a csillámbombája.
- Ez csak a férfiegylet. .___. - unott képpel válaszolok Yuuken-sannak, mondandója minden bizonnyal valós igazát adta volna, ha az életről, mint általában lenne szó, esetleg egy kapitányságról, vagy ilyesmi. A Férfiegylet azonban akkor működik jól, ha itt az élet folytonos szakéivásból áll. Az már egyszer teljesen biztos, ha megver az egészben, és ez a lenyalt hajú lesz az alelnök, én már itt sem vagyok. Elég nekem tűrnöm, hogy elnökünk papucsokat akar csinálni belőlünk, csak mert van egy nője, aki úgy tűnik, igencsak megfogta őt, nem kell nekem az, hogy a lenyalt hajú ficsúr is dirigáljon pluszban.
Örülnék neki, építhetem az új karrierem, mikor is megjelenik Nao~chan fater, kit azóta sem sikerült a szívembe zárnom, hogy egyszer miatta a földre ejtettem Kotomin finom főztjét, amit csak nekem hozott. Botrányos dolog, amit a 2. osztagosok művelni tudnak, NaoNao is tiszta lelki roncs Suwun taichoutól, és egyáltalán nem értem, Kotomin mit is keres pontosan ott, annyira nem odavaló. Genki-san is kapitányával fenyegetőzik, bár az a nő tényleg para, még sem tartom fairnek, hogy a nőegyletnek akar beköpni engem, amikor ő is itt van. >.>
NaoNaonak már keverem is a kártyát, és kisebb jelentőséget tulajdonítok az itt lévőeknek, és az érkezőknek, pedig akadnak itt olyan arcok, hogy még én is csak lesek. o.O Lesnék, ha nem kellene NaoNaot levernek a játékban, s időnként hozzászólni azon témákhoz, amiket Kami is felvet.
- Egyenrangúság, nem egyenrangúság, azért a rivalizálás egészséges. Amíg engem nem nyírnak ki, addig mással úgy sem foglalkoznak. - osztok lapot Naoki-channak is, aki szintén beszállt a partyba. - Amíg van mivel elfoglalni a nőegyletet, addig úgy sem tehetnek semmit. De nem kell ennek heti édességosztásnak lennie. Másképp is rájuk hozhatjuk a szívrohamot. - főleg Kaminak magyarázom a dolgokat, nekem kifejezetten tényleg nincs ínyemre, hogy állandóan ajándékokkal kedveskedjünk nekik. Akit érint, mindenki intézze privátban, és vegyen csokit meg rózsát a barátnőjének és az anyukájának! Abból még nem lesz béke, se háború, ha időnként meglepiket osztogatunk nekik. Talán ebben többen is egyet értenek velem, talán nem, mindenesetre egyszer biztosan kiokoskodunk valamit. Talán a legközelebbi átszakézott alkalom után.