Dalospacsirta & ütem king rand[alírozás]i kísérlete

Hanyagul nyeltem az aranysárga szeszt, ami könnyedén gurgulázott végig nyelőcsövemen. Csak az járt az eszemben, hogy egy percre se álljak meg levegőt venni. Legyűröm, és majd szuszogok annyit, amennyi jól esik. Ez volt a tervem. Már a korsó alján jártam, aztán hirtelen arra lettem figyelmes bitang módon megtámadtak! Pinku-chan az oldalamat bökdöste vedelés közben, én meg szorgalmasan ide-oda ugráltam. Utáltam, ha csiklandoznak. Nem volt kellemes, csak bosszantó. Ráadásul majdnem elvesztettem miatta a versenyt. A sör egy része az orromban landolt, én meg hirtelen azt sem tudtam melyik szervemen jussak ezek után levegőhöz. A békák királyok, ők a bőrükön is hozzájutnak, de mi emberek? Meg kéne tanulnom a fülemen venni levegőt. Mennyire menő dolog lenne már! Miután végül kiküszöböltem annyival galád ellenségem lépését, hogy hozzáhajítottam egy szalvétát, már csak néhány kortyon kellett átverekednem magamat. A pár csepp lenyelése után rögvest a pultra csaptam az üres korsómat. Szinte egy és ugyanazon időben értek le poharaink, ezért fogalmam sem volt, ki is nyerhetett. Nem is volt annyira lényeges. Tökéletesen beértem annyival, csőbe húzhattam Pinku-chant. Elégedett vigyorral arcomon veregettem meg ellenfelem felém eső vállát, közben pedig az arcát figyeltem. Megküzdött a győzelemért, ez tény. Mind a ketten sebesen levegőért kapkodtunk, pont úgy, mintha csak lefutottuk volna a maratont. Aranyat ugyan nem kaptunk, de Pinku-chan jóvoltából egy potya kört nyertem. Tequila… úgy tűnik a kiscsaj nagyon rákapott a dologra. Vajon tudja, hogy egy pohárban van vagy 10-12% alkohol? Ha így halad gyorsan szétcsapja magát. Azonban én nem rajongtam érte. A narancslé, nos… maradjunk annyiban, hogyha muszáj volt, legyűrtem. De ha lehetett választani, akkor olyan koktélokat akartam vedelni az este folyamán, amiket amúgy sem sűrűn szoktam kortyolgatni. Így tehát magam elé vettem egy itallapot, és jókedvűen bújtam a sorokat. Úgy gondoltam minél érdekesebb nevű italokat fogok végig próbálni. Csak fussa rá a pénzem. Ha más nem majd itt maradok felmosni, vagy tányért sikálni.
Pinku-chan belemelegedett a kalóz témába, és lassan a körülöttünk nótázó, szőrös, fogatlan „cimborák” is. Egész kemény hangulat kerekedett ki kettőnk banzájozásából. Míg nyomta a szárazföldi patkányok szlogent, addig átcsaptam kamiázéba, és ki is kértem magamnak az italt. Vodka, lime és tömérdek jég. Húzóra, nincs mese. Találó volt rá ez a Kamikaze név. Ha már egyszer férfiból vagyok, legyen férfias is az italom, nem ilyen narancsleves… izé. Játszottam is rendesen a keménylegény figurát, és mindent feltéve egy lapra, garatra is vágtam az italomat. Olyan istentelenül mart, mintha sósavval locsolták volna körbe a szájüregemet. Borzalmas! Égetett, fájt, kellemetlen volt… minden, amit el lehetett képzelni. Összeszorítottam a szemeimet, pedig nem akartam. Gusztustalan fintor szambázott végig képemen, és riszálta meg magát az orrom hegyéig. Förtelem. Ezek után, ha józan maradok, hasonló kaliberű italt kell becsapnom a válaszfalon, az pedig nem lesz könnyű menet. Ennyit arról, mekkora vérbika vagyok. Még az ajkam is elzsibbadt, mintha megcsípte volna valami dögnagy moszkitó. Így pár másodperc erejéig csak ültem bárgyú gügyögéssel az orrom alatt, és minden energiámmal azon voltam, hogy valami férfiasságot magamba pofozzak. Még szerencse, hogy Pinku-chan kiválóan elvolt a körülöttünk nyüzsgő alja néppel. Szórakoztatta őket karmesteri tanulmányait fitogtatva, megfűszerezve hosszú éveken át gyakorlott táncos-zenés produkciójával. Az ital pedig egyre jobban hatott. Talán túl keveset evett, talán ennyire nem bírja a piát; igazából az utolsóra voksolok. Tippelgetésben lehetnék jobb, mondjuk a lottón. Pár százezer yent most könnyen el tudnék verni, minden nehézség nélkül. Új dobfelszerelés, jobb szponzorok, egy külön lakás. Nagy tervek, és még több pia. A Kamikaze ital után vodka vonalán egyensúlyoztam tovább.
Nem volt mit szépíteni a dolgokon. Pinku-chan a pult tetején kánkánozott és zsonglőrködött a szesszel. Valamit nekem is illő lett volna kitalálnom, azonban kifulladt abban szellemi fittségem, hogy újabb kört rendeltem. Miközben azon röhögtem, micsoda előadást vág le a kis csaj, hirtelen azt láttam, Pinku-chan magassarkúja bizonytalanul megremeg. Nem is kellett beletelnie, csak pár másodpercbe, és a csaj balerinákat megszégyenítő csukafejessel zúdult előre. Századmásodpercek töredéke alatt kerekedtek repülő csészealj méretűekre szemeim, és mihamarabb felugrottam eddigi helyemről. Hirtelen még az életem is lepörgött előttem. Előre nyújtottam mindkét karomat, hogy megfoghassam a lefelé zuhanó lányt. Szerencsémre időben cselekedtem. Pinku-chan már ott pislogott két kezem között, én meg azon imádkoztam, csak most ne forduljon ki a lábaim alól a világ. Ha így haladunk, az éjszakát az ügyeleten fogjuk végezni. Mindenesetre ez a malőr épp elég volt, hogy kijózanodjak. Ugyan csak pár pillanat volt az egész, mégis tökre lelassult kettőnk körül a világ. Ismét éreztem Pinku-chan törékeny karjait, és puha bőrét, amitől kissé sikerült megint megrészegülnöm. Nem, ez más volt, nem a pia hajtotta meg a szívemet. Valami olyan furcsa dolog kerített hatalmába. Egy pillanatra tényleg kábulatba estem. Végigmasíroztam tekintetemmel az arcán, mélyen belefúrhattam szemeibe a pillantásomat. Érdekes volt. Olyan, megmagyarázhatatlan álomkép. Persze semmiképp nem akartam hülyeségekbe lovalni magamat, azért mégis bennem volt három-négy kör tömény. Egy kis ideig még tartottam, hogy rendbe szedje magát, és visszaszuszakolja lábát a cipőbe, aztán mintha mi sem történt volna elengedtem.
- Még egy ilyen és tuti megáll a szívem. Ezért fizetsz nekem egy újabb kört!
Vigyorogtam, ahogy összekócoltam rózsaszín tincseit. A látvány, amit nyújtott baromi vicces volt. Olyannyira, hogy hatalmas röhögő görcsben törtem ki. A pult szélét csapkodtam, amiért nem kaptam levegőt. Hirtelen Chewbakka jutott róla eszembe. Vagy valami mocsári szörny. Az biztos, hogy a kócos stílussal nem tudna hódítani. Mindennek ellenére tupír-csoda feje rádobott egy jó nagy lapáttal az érzésre. Ha lett volna nálam aprópénz most biztosan hajítottam volna neki belőle. A hangulatot már nálam is alaposan bebetonozta az a néhány ital. Normális helyzetben ilyenen nem kezdenék szakadni, de úgy tűnt most rendesen kitört belőlem a mélyen eldugott állat.

Dalospacsirta & ütem king rand[alírozás]i kísérlete

Azt sem tudtam, hogy hova kapjak. Pinku-chan olyan hirtelenjében vágta derékra a Tequila sunrise-ot, hogy szinte biztos volt az éjszaka további alakulása. Szó mi szó, lassacskán én is jóval melegebbet éreztem, mint amilyen eredetileg volt. Szívrohamos heves kavalkádja közepette eszméltem fel arra, hogy Keiko arcon puszilt. Pillanatnyilag nem kapcsoltam, csak később tértem vissza ehhez a momentumhoz, miközben elszédelegtem két szeszlöket között. Valahogy nem tudtam rendesen reagálni erre az esetre, engem nem szoktak csak úgy körbecsókolgatni a lányok. Vagyis… nem, nem engedném. Nem vagyok oda érte. Ám, ha ilyen csinos, nem mellékesen laza csaj teszi, mint amilyen Pinku-chan is, nincsen ellene kifogásom. Csak zajlottak tovább az események. Gurultak az italok, újabb dalok zendültek fel, én pedig egyre hangosabban kezdtem el ordítani az ismerős szövegeket. Nem bántam, ki mit gondolt rólam. Valahogy levetettem magamról minden szorongást, és illemet és átadtam a lelkemet a bulinak. Senkit nem zavart, hogy hamis, kappanhangon vonyítok, még kontráztak a háttérben. Ez a kellő löket volt ahhoz, hogy ismét pia után nyúljak. A rák sem tudja, hányadikat gurítottam már le. Az az egy volt biztos, hogy lassan ki kell cserélni a gégecsövemet, mert szétmarja a tömény alkohol. Néha eltompult körülöttem a világ, ilyenkor megdörzsöltem a szememet. Egy ilyen alkalom után láttam premier plánban az előttem dajdajozó csajszit, akit egyszerűen nem tudtam röhögés nélkül kibírni, és látni. Nem tehettem róla, nem volt szándékos, de tényleg. Csak úgy kibukott belőlem. Még szerencse, hogy más nem szándékozott a padlón kikötni. Csodával határos módon még nem voltam rosszul. Lehet azért, mert szorgalmasan kapkodtam a képembe a pulton hagyott rágcsálnivalókat. Néha bekaptam egy sós ropit, néha elém került egy tányér mogyoró, lényegében mindegy volt. Régen volt már, hogy berúgtam. Az érzés is csak halványan pislákolt elmémben.
Nem is válaszoltam Pinku-chan kérdésére, mert képtelen voltam. Főleg felerősítette bennem a röhögés kényszerét, ahogy egyre jobban ragozta a kérdéssort. Nem, tényleg magamba akartam fojtani, de szinte úgy éreztem, ha nem eresztem ki, akkor az orromon, vagy a fülemen fog kihallatszódni a fülsüketítő nyerítésem. Csak körbe kellett nézni a társaságon. Ezzel védekeztem a lány előtt. Kitártam kezeimet és körbemutattam a nótázó, műsorozó embereken. Kész cirkusz volt az egész. Szórakoztató volt. Ki se tűntem volna, ha mondjuk fel-alá rohangálva énekelek, egy korsó sör kíséretében. Aztán végül úgy maradtam, hogy a sör megmaradt bemelegítésnek. Nem akartam jobban vegyíteni a dolgokat, különben tényleg bekövetkezik a kis róka találkozása a hideg csempével.
- Tetkót? Öhm, igazából de! Már rég fáj a fogam egy csillagra, itt a hasam környékén. De nem tudom, mennyire komálnám a fájdalmat, itt, itt lent!
Magyaráztam a dolgokat kézzel-lábbal. Egy pillanatig nem is találtam, merre vannak a kezeim. Mikor előbukkantak, hirtelen felrántottam a pulcsimat, és lejjebb toltam az övemet, hogy látható legyen az a vonal, ahova a varrást terveztem. Az ágyékom környékére mindig is akartam valami firkát, de csillagnál többre igazából nem futotta a kreativitásom.
- Vaaagy, esetleg meglepem magamat egy Devil Smile logóval. Az évfordulónkra, eskü, hogy megcsináltatom!
Emeltem fel a poharamat és meghúztam. Talán ez volt a hab a tortán. Pár perc, és teljes képzavar. Túl jó kedvem lett, és gátlástalanul éreztem magamat. Olyan dolgok is eszembe jutottak, amiket a legvadabb álmomban sem tettem, vagy mondtam volna. Lassan elhittem, hogy az alkohol valóban kifacsarja az ember elméjét. Ez a Donald kacsás cucc nekem sem jött volna be. Azaz, magamon tuti nem. Laza lennék, feszítenék a hátamon a nagy kacsafejjel, vagy ilyesmi. Elég cink. Viszont Keikohoz ez a dolog is illene. Csak rá kell nézni. Egyedi a stílusa, bár ebben a furcsa fényben kissé vakítóak a színek meg minden, de lehet, csak én vagyok túlzottan bekómálva. Minden esetre valami ördögi sugallatra hallgatva csettintettem egyet.
- Fogadunk… hogy nem… nem mered, rá… rávarrni magadra a nevemet! Kajakra, csajszi… ha mered, akkor én is magamra tetováltatom… vagyis nem a sajátomat, mert azt csak nem felejtem el… hanem a Tiédet. Na, na, mit mondasz, Pinku-chan?
Egyre lassabban ment az értelmes kommunikáció. Mintha ólmot öntöttek volna a számba, a nyelven totál el volt nehezülve, az ajkaim pedig minden egyes mozdulatnál fájdalmasan zsibogni kezdtek. Le kellett, hogy üljek a pult mellé. Arra a forgó székre meg aztán pláne nem volt egyszerű feladat. Be is pörögtem a pult elé, és olyan érzésem támadt, mintha csak a Nasa-nál tréningeznék a Holdra repülésem előtt. Nem csipáznám most a centrifugát, de szerintem a gyomrom sem. A hely tulajdonosának sem hiszem, hogy a szívébe lopnám magamat. Bárcsak most hasonló, nyomott szemű, sárga japán lehetnék, alacsony magassággal és fekete sablon hajjal! Még ha be is hánynék –persze teljesen véletlenül- simán beolvadnék a zenebonás társaság közé. De így… ilyen fejjel, ilyen testalkattal semmi esélyem nem lenne. De azért reménykedtem, idáig nem süllyedek. Valóban koncentráltam, de a mogyorós tál olyan furcsán hullámzott, alig találtam bele. Nem mellékesen a tenyereim közül, nem zavartatva magukat potyogtak lefelé a földre a szemek. Ha pedig egy pillanatra is lenéztem olyan rosszullét kapott el, hogy a Mount Everest tetején is jobban éreztem volna magamat.
- Asszem… aaaa közelben mintha… láttam volna egy tetkós, piercinges üzletet. Há’ szerintem zakózzunk be, aztán lessük meg… hogyan melózik a csávó… vagy csaj? Mindegy, az a ott a valaki, vágod?
Vigyorogtam, mint a tejbe tök. Gyönyörű lehetek berúgva, nem akarom magamat látni így soha, de soha! Lényegében elég is volt mára az italozásból. Kellőképp tropára vágtuk magunkat ahhoz, hogy elkövessünk valami istentelen nagy baromságot. Így hát fel is cibáltam magamra a kabátomat, majd néhány bizonytalan lépés után igyekeztem segtíeni Keikonak is. Megfogtam a kezét és egymást támasztva próbáltunk dűlőre jutni a csapossal. Már a testem is belefülledt a kabátba, mire kibarchobáztuk, mennyivel is lógunk. Miután végre megoldottuk a sudokut, intve a társaságnak vágódtunk neki az ajtónak.
Kint csípős hideg volt, és fújt a szél. Egyből meg is kapta az orromat, úgyhogy kénytelen-kelletlen szívogathattam az orromat. Remek. Nem elég hogy kettőig nem látok el, még a taknyom is akadályoz az utamban. A sétálóutca egészen pofásan ki volt világítva. Ahhoz képest, hogy a japánok alig konyítanak valamit a karácsonyhoz, a dekorációt pöpecül eltalálták. Nagyon bejött, hogy minden olyan sárgás fényben úszott. A lámpák, az oszlopok, az üzletek kirakatai, minden szuperül ki volt világítva. Azért az ablak mögött riszáló, trombitás Télapó elég ijesztő látványt nyújtott. Azért volt miről kajabálnunk. Nem győztem röhögésemet visszatartva mutogatni minden egyes lépésünk megtétele előtt. Kajak ki voltam dőlve, csak ezt ne lássa meg senki. Istenemre mondom, soha többet nem iszom, jövő hétig!
Egy sötétebb útszakasz közben hirtelen felfigyeltem egy felénk szembe közeledő párocskára. Kellett már a hecc. Véleményt ignorálva kuncogtam, majd berántottam magammal a közeli bokorba Pinku-chant. Hiába csisszegtem alig tudtunk magunkkal bírni. Mutogatva ismertettem vele a tervemet, miszerint jó alaposan beszaratjuk a párt, mikor a bokor közelébe érnek. Az ujjaimmal mutatni kezdtem a visszaszámlálást. Kivártuk a megfelelő pillanatot, közben pedig a lány arcát sasoltam, le nem rohadó vicsorommal. Mire felmutattam az egyest, már ugrottunk is.
- Én egy szellem vagyok, a lelketekért jöttee~~m!
Hörögtem el a mondatomat közben pedig hevesen mozgattam a karjaimat. Olyan hatásosra sikerült kettőnk produkciója, hogy másodpercek töredéke alatt tepertek el az idegenek az utca másik végébe. Persze megint, mint mindig, újabb röhögés kísérte akciónkat. Már csak egy elismerő pacsi hiányzott. El is felejtkeztem arról, miért is indultunk. Pedig határozottan éreztem azt, hogy a hűvös levegőn elkezdtem kijózanodni. Ekkor pillantottam mag a hátam mögött azt a vörös neon reklámot, amin a tetováló szalon nevét tüntették fel. Ha ez nem valami isteni jel volt, akkor semmi más. Szemöldökömet vonogatva böktem oldalba a kisasszonyt. A lázadás bódult illatától vezérelve gyűjtöttem magamban a lélekerőt, és vártam, hogy rábólintson Pinku-chan a merész feladatra.

Dalospacsirta & ütem king rand[alírozás]i kísérlete

Kézen ragadva kedvenc barátnőmet iramodtunk meg egyenest, a tetováló szalon ajtaja felé. Sikeres akciónkat megkoronázta Pinku-chan azzal, hogy ismét útját állta magassarkúja, vagy éppen egy rosszul lecsempézett szakasz, amitől nem zavartatva magát olyat zakózott, mint a vaskapu. A dolog onnan vált izgalmassá, mikor engem is magával rántott. Hiszen egy pillanatig sem volt kedve elengedni a kezemet, így persze, hogy borultam utána. Ennél cinkesebb bemutatkozást szerintem még soha senki nem produkált az üzletben, de na... ilyen is kell egy vállalkozás történelmébe. A srácok csak végignéztek rajtunk, kikerekedett szemekkel, de a további reakciókra nem voltam kíváncsi, és nem éreztem magamat abban a helyzetben, hogy legyen időm minden egyes arcrezzenésüket végigkísérni. Próbáltam minél előbb alapállásba kapni magamat, majd felsegítettem kelekótya hercegnőt, és leporoltam magamat. Amíg a háttérben szöszmötöltem azzal, hogy igyekezzek elhitetni az üzletben levőkkel, tényleg normális vagyok, addig Pinku-chan hadarta a szöveget, közben pedig olyan mozdulatokkal szemléltette elgondolásait, amit egy veterán akrobata is simán megirigyelne. A derekára tervezett tetoválás igazán szívmelengető érzéssel töltött el, de lehet csak nem ürült ki belőlem teljesen az alkohol. Lényegében tök mindegy volt, minek tudható be, hogy boldog voltam, az az egy biztosan állítható, lenyűgözött Pinku-chan merészsége. Egy tetoválás nem olyan dolog, ami két hét után lekopik, ezt egy életen keresztül kell viselni. Lehet ebbe a dologba nem gondoltunk bele, de ki akart itt, ebben a pillanatban, és szituban komolyan viselkedni? Épp ez volt az egészben a poén! Minden esetre a srácok egészen szórakoztatónak vélték a párosunkat, de leszartam. Csinálják meg a tetkót és ennyi.
Már azt hittem sosem vesznek észre, mikor az egyik srác a közelembe lépett, és vidáman megsúgta, hogy úgy látja, a lány nem százas. Csak mosolyogtam. Volt a feltételezésben valami igazság, de megnyugtattam a tetőtől-talpig kivarrt faszit, hogy szimplán a kelleténél többet ivott. Ebből pedig végre le is esett a fültágítós mukinak, mi is ez az egész felhajtás. Megveregette a vállamat pont akkor, mikor Pinku-chan kifogyott a szövegből és másik oldalamra lépett. A hasfalamon végigsimítva kérdezősködött, végül is mire jutottam. Nagy döntések előtt álltam, és bódult állapotomban nem tudtam elképzelni, hogyan és hol mutatna legjobban a tetoválás. A csillagról pedig majdnem elfelejtkeztem, még szerencse, hogy locsi-fecsi királynő részegen is képben van. Csettintve egyet ismertettem én is a srácokkal a két ötletet. Konkrétumot a név elhelyezéséről sajnos nem tudtam mondani, a csillagot pedig még mindig a csípőm környékére tudtam elgondolni. A dolgok lényegében adottak voltak, így nem volt más feladatunk, csak kényelembe helyezzük magunkat a piros bőrkanapén, míg a három srác kupaktanácsba bonyolódott. Kissé izgatottan doboltam a combjaimon. Valami hasonlót fedeztem fel Pinku-chanon is, viszont nem volt olyan tiszta, mint nálam. Túlságosan is részeg volt hozzám képest. Az alkoholszintem szép, lassacskán teljesen nullára állt. Sem biztatót, sem más értelmes mondat nem tudta elhagyni a számat, csak néha felnevettem, mikor a mellettem pattogó csajra néztem. A vak is látta, mennyire bele akar vetődni már a tetováló ágyba. Én ennyire nem voltam lelkes, de ha már én kezdeményeztem a hülyeséget, még szép, hogy nem vonom vissza. Különben is fogadtunk, a férfi büszkeségemen esne csorba, ha megfutamodnék a kihívás elől!
Épp Vattacukrot kérdeztem a hogylétéről, mikor elénk lépett a hármas brigád és regélni kezdték a szóba jöhető terveiket. A grafikus faszi előcsapta a vázlatfüzetét és a megfelelő oldalon kinyitotta azt. Lelkes beszéde annyira hatásos volt, hogy nem lett volna szívem nemet mondani az ötletre. Igazából tetszett a megvalósítás, ha rajtam múlott volna, biztosan nem gondolok ilyet. A tetováló bagázs arra jutott, mi lenne, ha a két tetkó ötletből dobnának össze egyet. Végül lemondtam a csípőm tájékáról, és egy egészen más, közelében sem lévő testrészemnél lyukadtunk ki. Talán még vagányabb lenne ott, én erre gondoltam. A rengeteg lelkesedéstől pedig az én hangulatom is visszajött, így tenyereimet összecsapva pattantam fel eddigi ülőhelyemről, és elmasíroztam az egyik szék felé. Teljesen lázban voltam, hatalmas élményként éltem meg az egészet. Főleg azért, mert sosem tetováltattam. Lehet már tényleg itt volt az ideje. Amíg a srácok összekészítették a cuccokat, belekezdtem a vetkőzés művészetébe. Még szerencse, hogy fűtöttek, különben a tetoválás végére jéggé fagyna meztelen felsőtestem. Egy kiadós tüdőgyulladás meg sosem jön jókor. Bezzeg Pinku-channak nem kellett túlzottan vetkőznie, csak a kabátot és a pulóvert dobta le magáról, majd megoldotta annyival, hogy feljebb húzta a felsőjét. Ez kicseszés. Hangot is adtam elégedetlenségemnek, persze vicces formában. Nem lett volna ellenemre, ha csak egy pici melltartóban kezdik el varrni a hölgyeményt, legalább elterelné a figyelmemet a fájdalomról. Bár tudom is én ez az egész cucc milyen fájdalommal jár. Lehet olyan, mint egy kis karcolás. Hiszen látva a faszit, aki épp buherálta a tetováló gépet, alacsony termete ellenére, kész plakátot hordott a testén, biztosan nem fogok belehalni. Megalapozva a hangulatot a másik srác odalépett a számítógéphez, és feljebb tekerte a hangerőt. A falra erősített hangszórók csak úgy hányták magukból a rock and rollt. Kajak kedvem szottyant lezavarni egy random koncertet. Azt akartam, hogy ez az éjszaka ne múljon el. Nem sokszor adatott meg, hogy Japánban ilyen buliban legyen részem. Az biztos, hogy ezt hosszú ideig emlegetni fogjuk.
A jódpapírt lehúzta a mellkasomról a srác, majd belenéztem a tükörbe. Jobb helyet el sem tudtam volna képzelni életem legelső tetoválásának. Miután felhangzott a gép sercegő, zümmögő, bizsergő hangja, csak kényelmesen hátra vágódtam, és hasamon keresztbe fontam kezeimet. Mintha a világ legtermészetesebb dolgán mennék keresztül. Majd szólnak, ha valamit rosszul csinálok. Azért remélem, nem kötnek bele a fekvésembe, más dolgom ezen kívül mi maradhatott? Ne izegjek-mozogjak. A másik székben lévő búgócsigára nem vonatkozhatott ez az elvárás. Be nem állt a szája, néha magam sem tudtam követni. Mindegy, megvontam a vállamat és röhögtem az egészen. Az első meghúzott vonalak után aztán teljesen lezsibbadt a mellkasom azon fele, így könnyedén tűrtem a kellemetlen hangokkal járó varrást. Közben pedig kíváncsian oldalra sandítottam, hogyan viseli Pinku-chan. Megnyerő peace-elése mindent elárult. Magam sem tudom miért, de szép, lassan mosoly mászott végig képemen, és belemerültem a lány tekintetébe. Megint olyan szituban éreztem magamat, mikor a kezeim közé pottyant. Az agyam teljesen kikapcsolt.
- Talán korai ilyet állítani de… nagyon kedvellek…
Nem tudtam mi vezérelt, hogy ezt kimondtam. De KIMONDTAM! Tényleg valami nincs rendben velem. Ahogy ez elhagyta a számat, kikerekedett szemekkel fordítottam el a fejemet, és a mennyezetet kezdtem el bámulni. Bár tudtam volna, miért szorult össze a gyomrom, és vert kétszázzal a szívem. Hirtelen túlságosan befűtöttek, vagy én jöttem zavarba? Képtelenség, lehetetlen, hogy ennyi hülyeséget összehordok… csak úgy, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog az egész világon. Ezek után pedig hosszú percekig semmi más nem visszhangzott a fejemben, csak a tetováló gép zúgó visítása.

Dalospacsirta & ütem king rand[alírozás]i kísérlete

Elismerően bólogattam a végeredményt mustrálva a tükör előtt. Megmozgattam karomat, befeszítettem, oldalra álltam, lehajoltam, kipróbáltam minden pozíciót, hogy lássam, mikor hogyan néz ki. Nem volt rá egy rossz szavam sem. Mosollyal ráztam kezet a művésszel, aki hasonló jókedvvel nyomott egy védőfóliát rám, aztán nem volt semmi más dolgom, mint felhúzzam magamra a göncöt, és fizessek. Még szerencse, hogy az irataim között tárolom a bankkártyámat. Most rémesen megszívtuk volna, ugyanis egy lyukas yenem sem maradt. Ebbe a pénztárcába is éhen dögleni járnak a molylepkék. Az pedig dupla bónusz, le tudták róla szedni a megfelelő összeget. Bepötyögtem a kódot, aztán nem volt hátra más, mint kérjek egy névjegykártyát. Az volt a tetves nagy igazság, hogy belekóstolhattam ennek a művészetnek aprócska darabjába, nem akartam tőle szabadulni. Magával ragadott annak mámora, és lemertem volna fogadni, nem ez volt az első és egyben utolsó mesteri firkálmányom. A kabátom felvétele után a zsebem mélyére süllyesztettem minden vackomat, aztán hasonló lepacsizás után kiléptünk az épületből.
Csak sunyin merészkedtem megnézni Keiko elkészült tetoválását, még bent az épületben. El voltam tőle ragadtatva. Már eléggé józan voltam ahhoz, hogy lássam a mintát, és nagyon barón mutatott a lány derekán. De komolyan bejött. Az mellékes a saját nevem díszelgett rajta. Hasonlóképp éreztem, mint ő. Végre egy belevaló csaj, aki minden veszély és kockázat ellenére benne van a poénban. Vágytam már egy ilyen lány társaságára. Egy olyan csajra, aki nem azzal foglalkozik, hogyan jöjjön zavarba minél változatosabban, vagy szabadkozva feleljen az összes mondatomra, vagy feltett kérdésemre. Hálás vagyok érte Kei-nek, amiért bemutatta nekem, nekünk. Igazi ódákat zenghetnék nappalból éjszakába áthajlóan, hogy mennyire tehetséges énekes, milyen hátborzongatóan jó hanggal rendelkezik, és alacsony termete ellenére olyan erő rejlik ebben a lányban, amit sokan megirigyelnének. Pontosan ilyen vadóc kellett a mi bandánkba. Karizmatikus, eltökélt, ám mindezek ellenére lazán kezeli a dolgokat. Csak rá kellett nézni; ha valaki már látta mosolyogni, tuti jó kedvre derült. Egy ilyen csaj mellett nemcsak nem unatkozni, de bánkódni sem lehet.
Az ingyen produkcióra elkerekedtek szemeim. Nem lett volna ínyemre, ha megfázik, miközben azon a jéghideg vasoszlopon tekergőzik, de szerencsére a táncikálása –gondolom én- a hidegre való tekintettel nem húzódott el túl sokáig. Nagyokat nevetve tapsoltam meg elismerésemképpen, aztán a közelébe léptem. Más elfoglaltság felvetését bólogatással nyugtáztam, na meg egy széles vigyorral. Különben sem tetszenek a széttetovált lányok, Pinku-chanon meg végképp nem tudnám ezt a sémát elképzelni. Ő így pont jó, ahogy van. Éppen ezért hasonló jókedvvel emeltem át karomat a válla fölött, aztán magamhoz húztam, mielőtt még hatalmasat esett volna. Úgy látszik, szerencsére mindig jó helyen vagyok, jó időben. Karácsony szent napján egyébként sem hiányzik egy ügyeleten töltött hajnal, arra várva csontot foltozzanak.
- Ohó, na persze, úgy látom, te már járni sem tudsz rendesen. Pattanj fel, hazaviszlek.
Csóváltam meg fejemet tovább nevetve, aztán hátat fordítva neki megvártam, míg rám mászik. Mielőtt még átkaroltam volna felszóltam, csak nyugodtan akassza a nyakamba a táskáját, nehogy a földön kössön ki végül. Biztosan baromi szexin mutattam rózsaszín, vagy lila, vagy fene sem tudja milyen színű, szőrös csillámcsoda női retiküllel, de jelen esetben abszolút le se szartam. Ezek után pedig átkaroltam a lábait, és elindultunk egyenest a lakótelep irányába. Elég sokat kellett gyalogolni ahhoz, hogy elérjünk a vonatmegállóhoz, így fölöslegesnek éreztem, hogy kerülőt tegyünk. Egy kis séta nem fog megártani, csak egyikünk se fázzon meg. Ráadásul remekül formába hoz, milyen jó, ilyen többfunkciós hölgyeménnyel sodort össze a sors! A viccet félretéve azon gondolkodtam, milyen témával rukkoljak elő. Nem akartam kukán hallgatni az út során. Akkor jutott eszembe valami, mikor végre beértünk a Diáknegyedbe. Már nem volt sok hátra a lakótelepig.
- Áh, itt nézegettem lakásokat. A bérlakások nem a legszebbek, de legalább megfizethetőek. Igazából nem lakok messze innen, ne vedd zokon, nem azért mondom, de nem szívesen vinnélek fel hozzánk. Elég furcsán reagálják le az otthoniak a dolgokat.
Néztem le egy pillanatra a földre, és számolgattam a lépéseimet. Bármennyire is mosolyogtam, azért mégis zavarban voltam. Nem az, hogy eltitkolnám a família előtt Pinku-chant, csak velük élek már egy jó ideje és tudom mire, hogyan reagálnának. Az, hogy teljesen nyakatekert következtetéseket vonjanak le, legjobban nekem nem hiányzik. Nem szeretem, ha valakinek fölöslegesen jár a szája, és olyan dolgokra buzdítanak, aminek nincsen valóságalapja. Már látom is lelki szemeimmel édesanyám felcsillanó tekintetét, hallom húgom kuncogását, és érzem nevelőapám hátam mögötti zavart mocorgását. Remek dolog, mit ne mondjak
- Minden esetre mostanában azon vagyok, összespóroljam a lakás bérleti díját és az aukciót. Tényleg nagyon vágyok már arra, saját talpamon álljak és elszakadjak az otthoni környezetből. De ne aggódj, te leszel a legelső vendégem, akit meghívok és körbevezetek szerény rezidenciámon!
Vártam, hátha kapok valamire reakciót, de semmi. Csak mély hallgatás. Tök jó, hogy én itt löktem a sódert, el is ragadtattam magamat, viszont Pinku-chan olyan feszülten ette-itta minden egyes szavamat, hogy elaludt. Olyan jóízűen szuszogott a fülembe, hogy szuper volt hallgatni. Látni ugyan nem láttam az arcát, de biztosra veszem oltárira elfáradt. Túllőttünk a célon, rendesen berúgtunk, aztán tettünk egy őrültséget. Nem hiszem, hogy ehhez annyira hozzá lenne szokva. Ennek tudatában nem akartam felébreszteni. Hagytam hagy aludjon. A hosszú séta után végül megérkeztünk a lakóparkba. A megfelelő panelház előtt szobrozva vártam végre Kei ajtót nyisson. Szegény srác kissé megviselt ábrázattal törölgette még csíkabbra szűkült szemeit. Miután mindhárman felcsoszogtunk az emeletre, a kis tökmag megmutatta, merre fektessem Pinku-chant, s miután sikeresen leimádkoztam róla a csizmát és a kabátot, rendesen betakartam. Azért Kei lelkére kötöttem néha nézzen rá az éjszaka, és készítsen be neki reggelre valami gyógyszert fejfájásra vagy náthára.
Becsukva az ajtaját még megittam egy pohár üdítőt kis basszerosunkkal. Addig elővette a cigisdobozát és rekedten pöfékelt a fejem fölé. Volt annyi időm, hagyjak egy kis cetlit Pinku-channak. Voltam még annyira kreatív állapotban, legalább ezzel meglepjem reggel. Miután Kei elszívta a cigarettáját elkísért az ajtóig, majd utamra engedett. Megmozgatva a tartalékolt erőmet kocogva indultam meg hazafelé. Abban biztos voltam, ha hazaérek, úgy fogok beledőlni az ágyamba, mint egy zsák krumpli.

Üzenet Justintól Keikonak: