Jól van, nem vettem észre Anao-chant, túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy kövessem társamat >< Tudom, igazán illett volna, főleg mikor kiabált nekem… na jó, rendben észrevettem, de nem volt időm foglalkozni vele, láthatta, hogy dolgom van, de mégis követett. Nem értem a mostani újoncokat, mindenbe beleütik az orrukat, ami amúgy nem tartozik rájuk… hopp, ez rám is igaz ><” Meggondolatlanul lépek be a helyiségbe Rosa-chan után és azonnal meg is pillantom. Akárcsak ő engem. Kellett nekem egyáltalán ezt az egészet elkezdeni :/ Elszégyellve magam, vörösödöm el, a dorgálást hallva, hiszen igaza van, borzalmasan hülye dolog volt tőlem, hogy gondolkodás nélkül megyek a célpont után, akárhová is lép be. Mi lett volna, ha ez a hely valami csapda, amit direkt Rosa-chan csinált, hogy végre leszálljak róla?! o.O Gyakorolnom kell, ez nem kétséges. Fejem leszegve telepszem le mellé, még mindig paprikavörösen. Ekkor Anao csak tovább rontja jelenlegi helyzetem, mikor hirtelen betoppan az ajtón és nagy lelkesen arról érdeklődik, kit követtem az előbb. Megtörten temetem az arcom két tenyerembe, hogy eltakarjam fáradt pillantásomat, melyet Anaora vetnék, amiért lebuktatott. Mintha én nem tettem volna magammal :/ Mielőtt azonban egy szót is szólhatnék, egy számomra igazán félelmetesnek tűnő asszonyság jelenik meg az ajtóban. Fülem-farkam behúzom és úgy meredek rá, mint egy kisgyerek, akit megszidott az anyja, pedig még meg sem szólalt. Már bemutatkoznék, mikor katonás hangon parancsolgatni kezd. Meg is kérdezi, kik vagyunk én meg Anao, de már is be vagyunk terelve egy másik szobába, úgyhogy nem nagyon jut időm rá. Ott Rosa-chan rögtön rá is kerül egy kanapéra, én meg ledermedve nézem a jelenetet és várom, hogy akkor most nekem mit szabad és mit nem.
~ Talán még sem volt olyan jó ötlet idejönni. ~ jut eszembe a nagyon is valós gondolat, azonban mielőtt elhúzhatnám a csíkot a shinigami hölgy újfent megszólal.
Jól hallottam? Ueshima… Kohakut mondott? o.O Nem, ez egyszerűen lehetetlen, egy álmom válna valóra, ha találkozhatnék az 5. osztag legendás szakácsnőjével! Micsoda csodás nap ez, már megérte követni annyi időn keresztül Rosát, hiszen itt van az én példaképem, akit mindenkinél jobban tisztelek és szeretnék a tanítványa lenni. Gyorsan levágok egy hihetetlen nagy fankodást gondolatban, majd csillogó szemekkel veszem el a lapot Ueshima-senseitől, de továbbra is őt figyelem. Egyszerűen hihetetlen. A kérdés, amit Rosa-chanhoz intéz, viszont ez pillanat alatt ránt le a fellegekből. Baba? Ez valami vicc… ez csak valami vicc lehet, biztosan ezzel akar engem megleckéztetni. Ennek a lánynak furcsa egy humora van. Azonban beletart egy időbe, míg rájövök, hogy ez egyáltalán nem tréfa, hanem véresen komoly. Ledöbbenve meredek előre, megmozdulni sem tudok. Egy… terhes nőt követtem? Hogy tehettem ilyet, szívtelen boszorkány vagyok! Nem hagytam békén, nem volt élete, követtem mindenhová, biztosan nagyon idegesítette, engem is zavarna, hogy ez nem jutott eszembe T-T De a másik 2. osztagos lány mondata visszatérít a valóságba. Azt hiszem, illene bocsánatot kérnem tőle… vagy ilyesmi ><
- Rosa-chan… nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem hagytalak békén, nem volt szép dolog tőlem. – fordulok a lány felé és hajolok meg mélyen mondandóm után.
- És… gratulálok, ehhez az áldáshoz, nagyon szerencsés vagy ^^ - próbálom még menteni a menthetőt.
Ezután igyekszem másra terelni a figyelmem, így fogom magam és keresgélni kezdek a szekrényekben, teljesen meg is feledkezve a jelentkezési lapról, amit a zsebemben rejtettem el. Szóval az, amit keresek, egy magazin, amiben receptek vannak. Biztosan nincs belőlük olyan sok, hiszen gondolom több is van, amiben különböző receptek vannak, de Ueshima-senseinek csak egy kell, nekem pedig meg kell találnom a megfelelőt, hogy imponáljak neki, mert nagyon szeretném, ha tanítványának fogadna. Én is szeretnék olyan jól főzni, mint ő, ehhez viszont bizonyítanom kell. Elszánt tekintettel kezdem el szortírozni azt a harminc darab magazint, amit percek leforgása alatt sikerült összeszednem. Nem is tudom, milyen receptet kell keresnem o.O Így kissé félve fordulok oda az asszonyság felé, hogy informálódjak tőle.
- Elnézést kérek, Ueshima-sama… de konkrétan milyen receptet is keresünk? Merthogy találtam egy párat >< - szólalok meg kicsit félve, a nő haragjától.
Remélem nem gondolja azt, hogy le akarom nyúlni, vagy ilyesmi >< A biztonság kedvéért azért odapakolom elé az összeset, amit találtam, hátha benne van valamelyikben az, amit a mester keres. Bizonytalanul helyezem a testsúlyom egyik lábamról a másikra, lévén eléggé félek nyíltan megmondani neki, hogy mennyire tisztelem, meg egyebek. Végül azonban elszántan – vagyis inkább annak próbálva tűnni – szólalok meg.
- Ueshima-sama, nagyon tisztelem magát és nekem ön a példaképem, olyan jól szeretnék egyszer főzni, mint maga *.* - fankodom egy sort gyorsan és tárom napvilágra hatalmas szenvedélyem a sütés-főzés iránt, illetve óriási tisztelem Kohaku-sensei iránt.

Szóval belépnének, eeeh? Na mindegy, most már túl késő megbánni, legfeljebb pár hónapnyi mosogatásra kárhoztatom őket, ha valaha is szeretnének részt venni a kreatív foglalkozásokon. A munka legalább halad, minden elképzeléseimnek megfelelő… Terhes nő eszik, mindenki más keres, és ha ügyesek, akkor találnak is. Lelkes a csapat, meg amúgy is kellett már a vérfrissítés, még mielőtt azok a vécészökevények elkezdenének szervezkedni ellenünk. Még csak az kéne, hogy valami olcsó bosszút forraljanak ellenünk… Természetesen minden próbálkozásuk már most el van kárhoztatva, világuralmi terveinknek pedig a csillagos ég sem szab határt. De azért jobb félni, mint megijedni, a problémát megelőzendő pedig lehet, hogy még több hirdetést kéne feladni.
A papírmunkát sosem én végzem, azt meghagyom a szemüveges meg a szőke kislánynak, ők valamiért élvezik az aktákat tologatni. Én nem. Viszont ha muszáj, akkor muszáj, ráadásul a fokozott biztonság miatt be se tudnak lépni a jövőben, ha nem kapják meg azt a vacak kártyát. Továbbra sem értem, minek túlbonyolítani az egészet, én pedig nem értek a modern ketyerékhez, mármint a palacsintakeverőt meg a sütőt meg a Tupperwarét leszámítva. Szerintem elég lett volna pár eunuchot kiállítani, oszt’ ha illetéktelen akar bejönni, levágják a fejét. A mai fiatalok túl radikálisnak tartják a jó öreg és bevált módszereket. Aztán még csodálkoztak, amikor pár éve a fiúk elkanászodtak itt nekünk.
A leglelkesebb lány, franc emlékszik a nevére, a képembe nyomja a keresett magazint, amit olyan tökéletesen semmilyen arckifejezéssel veszek el tőle, majd belelapozgatva keresem meg benne az elfeledett mártás receptjét. Igen, igen, tudom, hogy nagyszerű vagyok, de azért nem kéne ennyire túlzásba vinni imádatom kimutatását, még a végén elpirulok. :/ Tekintetem le sem veszem az áhított újságról, hisz most mindennél fontosabb, hogy memorizáljam az összetevőket és vizualizáljam az elkészítési módot. Hiába, még a magamfajta profik is tudnak ám tanulni. Aki meg mást mond, az hülye. Erről van szó, kérem szépen.
- Jól van, jól van, azért ne vidd túlzásba, inkább ülj le. – nyomok a buksijára egy alapos buksisimit, majd kicsit erőszakosan nyomom le őt a terhes lány mellé a kanapéra. A magazint ezután az egyik asztalra teszem jól látható helyre, hogy biztosan emlékezzek arra, hova tettem. Arról úgy egész véletlenül elfelejtek szólni a harmadik kislánynak, hogy a programnak vége, mert megvan a magazin, amit kerestem, de az ő hibája, ha nem figyelt. Majd így megtanulja, hogy figyelni is kell, nem csak nézni.
- Minden szerdán főzőleckéket adok az egyletben. Gyere el nyugodtan, ha tanulni szeretnél. A házirendet majd megtudod. – varázsolok elő csak úgy a semmiből egy nagy adag almás rétest, mert kicsit fakónak tűnnek a körmei, vagyis biztosan A vitamin hiánya van, tehát neki most almát kell ennie. Meg mert én azt mondom és kész. Azt ráér megtudni, hogy mik a tanfolyam szabályai, például hogy tilos bepofáznia, amikor én beszélek, és hogy Akane lyányom mindig rivaldafényben legyen, meg ilyenek.
- Neked pedig gratulálok. Majd gyere el a baba-mama foglalkozásokra. - teszem hozzá a terhes kislánynak, aki ajánlom, hogy továbbra is a pitét majszolja, különben nagy baj lesz. A harmadik kislány, akinek szintén nem emlékszem a nevére, mert képtelenség egyszerre ennyi nevet megjegyezni, eredeti feladatától eltérően nem a missziójára figyelt, hanem arra, hogy a terhes lánynak hozzon egy tollat. Persze, persze, szép dolog, hogy segít neki, éppen ezért lehet, hogy meg kéne kímélnem őt a további felesleges munkától, de jogosnak érzem a büntetését azzal, hogy hagyom, hadd keresse tovább azt a receptet, amit már megleltem. Fogja fel próbának, ha nem veszi észre, akkor így járt. Megérdemli.
- Ha a papírokat kitöltöttétek, akkor pár nap és megkapjátok a belépőkártyátokat. A faliújságon van a programfüzet, minden nap mást lehet itt csinálni. Ha fiúknak pletykáltok, meghaltok. Kérdés? – teszem hátam mögé kezeim olyan katonásan, s tiszteletparancsolóan nézek végig a lányokon. A vérfrissítés megérkezett, a nőegylet fénykorát éli, világuralmi terveink senki sem tiporhatja szét.

Ueshima-sama fantasztikus és elképesztő, egyszerűen nem tudok betelni a gondolattal, hogy egy szobában lehet vele, ő tisztára olyan nekem, mint az Emberi Világ hírességei, akik olyan elérhetetlenek az átlagember számára, hogy csak alulról nézhetik, amikor a színpadon van. Csillogó szemekkel nézek példaképemre, eléggé hasonlíthatok egy cukorkát váró gyerekre, de jelenleg ez egyáltalán nem érdekel. Áhítattal próbálkozom belelesni az újságba, hogy mégis mi a fene az, amit ennyire keresnem kellett. Nem látok az égvilágon semmit, de legalább megtaláltam és Ueshima-sama most boldog, még ha nem is mutatja ki, ez nekem tökéletesen elég *.* Elégedetten huppanok le Rosa-chan mellé, arra nem is gondolva, hogy elég nevetséges volt az a jelenet, amit az előbb produkáltam, de osztagtársam elfordulásából le tudom venni, hogy igen, az volt TT-TT Kínos elpirulva kezdem el majszolni a semmiből elém kerül almás pitét, amit bizonyára ettől a fantasztikus asszonytól kaptam, bár nem tudom, hogyan tudott ennyit sütni ilyen kevés idő alatt o.O Meg hogy eddig hol tárolta egyáltalán. Attól eltekintve, hogy nem tudom, honnan került ide, vitathatatlanul a legeslegjobb almás rétes, amit eddig ettem. Nem szeretném kinevetni Anao-chant, de akciója rosszabb, mint az emberi filmekben, pedig abban is vannak ám érdekes dolgok, rájuk férne egy erős edzés Rosa-channal… már nem ha nekem nem kéne valami ilyesmi Majd ha osztagtársam megszül és újra szolgálatba áll és lesz egy kis szabadideje, elmegyek hozzá és megkérem, hogy gyakoroljon velem, olyan jó akarok lenni, hogy még ő is nehezen vegyen észre *.* Kicsit késve esik le, hogy Ueshima-sama nekem szólt, de legalább eljutott és sikerül meg is értenem.
- Köszönöm szépen, mindenképp elmegyek *.* - válaszolok neki, majd tömöm újra magamba az isteni rétest, nem tudok betelni vele.
Jól láthatóan Anao észre sem veszi, hogy már elég rég végeztünk a kereséssel, úgyhogy először jobbnak látom szólni neki, de aztán inkább mégis hallgatok. Biztosan a többiek azért nem értesítették, mert nem akarták, de nekem akkor nem kéne? Teli szájjal, enyhén fészpalmolva saját tépelődésemen próbálom legyűrni a torkomon a kaját, hogy meg tudjak végre szólalni.
- Khm… Anao-chan… már megtaláltuk (megtaláltam *.*) az újságot, amit Ueshima-sama keresett. – értesítem végül a nagy hírről, miután sikerült lenyelnem nagyjából az összes ételt, ami a számban volt.
Tovább eszegetve eszembe jut, hogy nekem van itt még egy kitöltendő papírom, amit meg kéne csinálni, különben nem lehetek tag. Nem valami nagy lelkesedéssel fogok neki a dolognak, sosem szerettem a papírmunkát, de na, ezért megéri egy kis szenvedés. Szorgos körmölésemet példaképem szavai szakítják meg, úgyhogy egy időre felfüggesztem az írást, mert Ueshima-samara figyelni kell. Én csak megrázom a fejem, nekem ennyi édesség tökéletesen elég volt reggelire és ebédre is, ellenben Rosa-channal. Én is kihagytam mindkét étkezést, mert hát na, fontosabb dolgom volt… osztagtársamat figyelni! Ma van az utolsó napja, hogy követem, most jobban kellett volna teljesítenem, de erre sokkal rosszabbul végeztem :/ Tökéletesen megértem a lányt, neki kettő helyett kell ennie, én meg megelégszem egy adaggal, úgyhogy őt megerősítve bólogatok, hogy tényleg nem evett egy falatot sem. Egyedül azt nem értem, hogy mindig Unohana és Ukitake-sama büféjében ejtőzik délig, akkor miért nem reggelizik? Mindegy, nem értem én a terhes nő-logikát, sose volt gyerekem és remélem, nem is lesz, csak jó sokára. Szeretem a babákat meg minden, de nem tudom, mit kezdenék azzal, ha lenne egy sajátom, végülis nem lennék neki túl jó példa az erőszakos, lobbanékony természetemmel :/ Mikor újra Rosa-chanra pillantok, már megint a semmibe meredő tekintettel pirul el, mint olyan sokszor, abban a bizonyos büfében. Eddig még nem tudtam rájönni, hogy mi válthatja ki belőle, de úgy látszik, ez már sosem fog kiderülni, hiszen tartom ahhoz magam, hogy nem követem többet… egy ideig.
- Elnézést, mégis lenne egy kérdésem! Hallottam egy bizonyos Férfiegyletről, de nem nagyon láttam tőlük eddig még semmit. Mit csinálnak ők? – kérdezősködöm feltartott kézzel, mint az iskolában szokás.
- Jaj és mire kell a belépőkártya? – jut eszembe az eléggé evidens dolog, nem is tudom, mit várok rá válaszként
Jobbnak látom egyelőre elhallgatni, a végén még őrültbe kergetném szegényeket a hülyeségeimmel, amire rajtam kívül biztosan mindenki tudja a választ.

Fiatalság bolondság, ahogy tartja a mondás. Néha tarthatna valami mást is, mert már baromira unom, hogy mindig minket, öregeket nyesztetnek. Öregember nem sültkrumpli, vazze! Igazán foglalkozhatnátok mással és vakargathatnátok a szőrtelen tökeiteket másutt, pondrók. Áh, mai fiatalság, már csak a nagy cickók a fontosak, aztán csodálkozzon az ember, ha a párocskák évente repdesnek szét válási papírokat lengetve. Hol marad a tisztelet, a félelem az idősebbek iránt? Arrogáns seggfejek, túl nagy a büszkeségük.
A terhes nő rendesen végzi a dolgát, szorgosan töltögeti a papírt a többi lókötővel ellentétben, fülkagyóim mégis megrándulnak ama hallatlan és elképzelhetetlen, egyenesen felháborító dologról, miszerint terhes nő létére kihagyta a reggelit. Amint az utolsó aláírását is odafirkantja a lap jobb alsó sarkára, olyan nyugatias mintára véve az egészet, egyszerűen kirántom a kezéből a lapot nem foglalkozva bárminemű reakciójával, sem azzal, hogy közben a becses magazin becstelen megtalálója tovább hadonászik meg hablatyol előttem a fene tudja, hogy miről. Most épp nem rá figyelek. Ezt le kell nyelnie, de itt még mindig én vagyok a főnök. Kukuku.
Na mindegy, most, hogy nálam van a papír, egy felületes végigolvasás után találom meg a terhes kislány nevét, amit amióta elfelejtettem. Gyöngybetűivel a Rosa név kacskaringózik a lap alján. Aztán ugyanezt a másik kettő papírjával is megcsinálom, az pedig más kérdés, hogy észrevétlenül sikerül magamban felcserélnem a lapokat az arcokkal, még véletlenül se tudjam megjegyezni a másik kettő nevét.
A teljes kiőrlésű gabonából készült cipónál nincs is jobb a világon, pláne, ha az általam nagyon kedvelt, növénycsírából készült, vegetáriánus pástétom kerül rá egy kis parmezánnal meg némi zöldséggel és fűszerrel egyetemben, hisz egy kismamának kötelessége vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étkezéssel jutalmaznia magát és a benne növekvő kisgyermeket nap, mint nap. Már csak ezért sem vagyok hajlandó engedni, hogy elbliccelje nekem itten az étkezést, úgyhogy most egy gigászi szendvicses tálcát rántok elő csak úgy a semmiből, és hogy hogyan, az legyen csak az én saját titkom.
- Amíg nem eszed meg mindet, addig nem tanácsos beszélned, kislányom. Csak feleslegesen pazarlod az energiáidat. – figyelmeztetem bájosan és kedvesen, körülbelül ilyen képpel: Valódi jelentése persze az, hogy ha meg mer szólalni, amíg nem ette meg a tálcán virító szendvicskéket, akkor nagy bajban lesz, még akár kidobni is hajlandó leszek az épületből, amit biztosan nem akar.
Hogy jobban csússzon a szendvics, majd szólok később az egyik kislánynak, hogy készítse elő a teaszettet, ám jelenleg minden adott ahhoz, hogy a vendégsereg kevésbé infantilis részét egy kis süteménnyel kínáljam. A pités tál eltűnik és apró rizsgolyók váltják fel a helyét. Egy kis nassival kínálom jutalmul a magazin megtalálóját. Ebből természetesen csak neki és a terhes lánynak jár. És persze nekem.
- A férfiegylet, eeeh? – tartom egészen véletlenül jó magasra a tálcát, hogy az ide igyekvő Anao úgy egészen véletlenül ne érhesse el. Mindezt pedig úgy, mintha csak a véletlen műve lenne, hogy én pont akkor tartom távol a tányért, amikor ő odanyúlna érte. Mert hát ki merne erőszakkal átnyúlni az onigirihez, amikor az én kezemben van az? Te mernéd? Na ugye, hogy nem.
- A Férfiegylet valaha, a régi időkben legnagyobb ellenségünk volt, ám ők mára már történelem. Önző törekvéseiket megakadályoztuk, a csatákat megnyertük, mostanra pedig már teljesen fel is oszlattuk őket. Ne is törődjetek vele. Ha pedig találkoztok valakivel, aki a férfiegyletből valónak mondja magát, ne mondjatok rólunk semmit, és haladéktalanul jelentsétek az egylet specialistájának a dolgot. – válaszolom meg egy szuszra, miközben felváltva tömöm meg Rosát és Tasut szendviccsel és onigirivel, gondosan kihagyva Anaot a táplálékfelkínálás okozta láncból.
- Édes kis szivecském, drága aranyoskám, mit mondtam neked? Faliújság, Tasumi, faliújság! – dorgálom meg Anaot (akiről azt hiszem, hogy az ő neve Tasumi, de a fene emlékszik rá, rég olvastam azokat a nyamvadt papírokat), majd rámutatok a tőlünk néhány méterre lévő parafa táblára, ami különböző versek, idézetek meg kivagdosott újságcikkek mellett az eheti programokat tartalmazza. Úgyhogy viszem magammal a két nem terhes kislányt, mert hát olyan nincs, hogy Rosa most felállhat az ülőhelyéről, majd a többiek felolvassák neki, miket is lehet itt csinálni. A tábla hatalmas betűkkel hirdeti, hogy „A Shinigami Nőegylet Programjai”, ez alatt pedig egy szép kis táblázatba foglalva ott virítanak a heti lehetőségek listája. Részemről mást nem tudok hozzáfűzni a dologhoz, különben is, fiatalok, találják már fel magukat az Isten szerelmére!

*Egy teljesen új nap virrad Soul Society-ben, mint minden egyes áldott nap, midőn az éjjel felváltja a nappal és a messzeségben a horizont fölé bukkan a napkorona, amely narancsos sugarával belepé a Seireitei utcáit. Noha a mai nap egy kicsit zord a nyári hőség ellenében, de ennek azért viszonylag mindenki örül, nem de bár? Elvégre is, ki az, aki munka mellett izzasztó hőséget akar?! Jó ez a napsütéses, de szeles időjárás teljesen. Ahogy a reggeltől már elvárhattunk, nem sokan vannak, akik hajnalban kezdik a munkát, de azért megnyugtató szemeimnek, hogy még is vannak oly' elkötelezett shinigamik, melyek képesek rendesen elvégezni a teendőiket és nem délben neki állni a kötelességnek, amikor már majdhogy nem a jelentéseket kell leadni s kapkodni kell kezet, lábat. (Már amelyik osztag felettesei így végzik dolgukat). Véleményem szerint pedig nem véletlen született meg a gondolat Kohaku-san fejében, hogy tenni kell a sziesztázó rendszer ellen. Hiszen mi nők, még számtalan téren jeleskedünk, addig a férfiaknak nem sok dolga akad. Ezen változtatni kell. Persze a természet rendjébe nem kell beleszólnunk. Aki teheti szüljön, aki nem elég fáradt foglaljon helyet a konyhában és segédkezzék. (Persze rajtam kívül, nekem erre nincs időm.) Bár igen csak felvetnék ezzel bizonyos problémákat, miszerint a férfi népség is képes lenne főző tudományán csiszolni, hiszen valahogy végre minimum egálba kéne lennünk. Ha már szülünk és a Goteit szolgáljuk, tán az otthoni munkát igazán elvégezhetnék helyettünk. (Természetesen nekem nincsenek ilyen gondjaim.) Nem beszélve arról, hogy manapság mennyi ostoba fordul meg az egyöntetű utcákon. Gyengébbik nem? S még is lettek már jó páran elfogva, hogy "élvezhessék" a nőegylet nyújtotta "reinkarnálódási" kúrát. Egy szó, mint száz, ha a nők kezében lenne teljes mértékben az irányítás ez nem így lenne. Akkor bizonyára mindenki megtanulná a maga korlátait és végre a Seireitei utcáin nem kéne félnie egy "gyengébb" nőnek se az éjjel, mikor át halad...
Tehát egyenjogúság? Balgaság. Itt vagy mi, vagy az a csökevényes ésszel megáldott férfiegylet nyeri meg a csatát. De, hiszen eddig mi nagyon is fölényeskedtünk..s ha rajtam múlik, meg társaimon ez így is marad. Mert a még a nőegylet áll, addig az ő terveik szabotálva lesznek, ez teljesen biztos. Nagyjából efféle gondolatokkal érkezem meg a nőegylet szállására egy egyszerű világoskék yukatában. A kapuhoz érve biccentek egyet a Kagami őrnek s majd belépve az előtérbe egyenesen oda igyekszem, ahol ülésezni szoktunk különböző témák kapcsán. A mai nap ugyan gyűlés nincs megbeszélve, de egy bizonyos hír már elterjedt. Az elnökhelyettes lemondott posztjáról, ki tudja milyen okokból kifolyólag. Ám legyen, nem az én dolgom eldönteni, hogy ez jól van e így. Úgy is látni fogjuk feltehetőleg a legközelebbi össznépi megbeszélésen. Azonban a megüresedett és talán egyik legfontosabb helyezést eme szervezetben valakinek be kell töltenie. Hazugság volna, ha azt mondanám nincs meg bennem az ambíció. Viszont tudom a képességeimet úgy szint az időbeosztásomat, amibe még a rengeteg teendő mellett is bele fér e fontos "tisztség" elfoglalása. Ugyanakkor bennem van az is, hogy igazán nem vagyok már annyira új tagja ennek a szervezetnek, hogy ne vállalhatnám el. Elvégre bizonyítottam már, hogy mennyire is egyetértek a nőegylet elveivel. Tehát a nagy parafa táblára, amin az üzeneteket szoktuk hagyni kitűzök egy aprócska levelet és ezt követően távozom is, mert akadt egy kis dolgom a Nanabantai senkai kapujával..:

*Az egylet faliújságához totyog, hogy kirakja saját hirdetményét, melyet csupán az imént gépeltetett le Tomoko aranyoskájával, hogy nagy egyetértés közepette tárgyalták le a következő egyezményt. Egyenesen felháborítónak és egyben nevetségesnek tartja már magát az elképzelést is, miszerint ilyen előfordulhat, hiszen már évekkel ezelőtt lerendezték az ügyet. Teljességgel lehetetlen bármiféle változás, bizonyára csupán egy ambíciózus troll tehet arról, hogy a rémhírek ellepték egész Soul Societyt. Azt pedig nem engedheti, hogy az általa oly sok szeretettel alapított és pátyolgatott kis klubjában efféle pánikot keltsen néhány álhír, még a végén széthúzzák azt az igen erős hadsereget közösséget, amit ő kemény munkával elkezdett felépíteni. Igaz, a vezetést már évtizedekkel ezelőtt leadta, hogy a fiatalabb korosztály, az Új Generáció lendítse fel szeretett egyletének életét, hadd vezessék és építsék tovább mindazt, melynek annak idején az alapjait lefektette. Újító, merész ötletek jelentik a fejlődést, még akkor is, ha Kohaku kicsit régimódi bizonyos dolgokat illetően. Ám senki nem várhatja el tőle, holmi nyitott szandálú cafkákat engedjen sokak által bálványozott fiacskája közelébe.*

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

TISZTELT ELVTÁRSAIM!

Ezúton szeretném megcáfolni azon rémhíreket, miszerint a Férfiegylet él és létezik. Az alaptalan pletykák csupán közösségünk szétrombolását szolgálják, bizonyára egy féltékeny rosszakarónk, talán a férfiegylet szétszéledt maradéka, néhány túlélője szolgáltathatta.
A Shinigami Nőegylet nem hajlandó elfogadni a Kawashima Ichika által indított partizánakciót egyenrangú, hivatalos egyletnek, vagyis a Shinigami Férfiegylet nem létezik. Hiányzó okirataik, állandó szék(let)helyük és megbízható vezetősége csupán plusz indok arra, amiért az előbb említett lázadási próbálkozást nem vagyunk hajlandóak komolyan venni.
Így hát felkérném minden nőegylettársamat, hogy vegyék semmibe a fent említett személy és társai próbálkozásait. Amennyiben mégis konfliktusba keverednének velük, tegyenek jelentést Ueshima Kohakunál, aki majd gondoskodik a béke fenntartásáról.

U.i.: A holnapi foglalkozásra mindenki hozzon saját tamagoyaki sütőt, mert kelleni fog.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

*Csak ezután veszi észre a másik kiírást, az apró betűket pedig csak közelebbről megnézve tudja elolvasni. Igen-igen, emlékszik erre a lyányra, nagyon szorgosan hozza neki a békítendő hímegyedeket, hála kitartó munkájának és nagyratörő mohóságá… ambícióinak, az 5. osztag konyhája sikeresebb, mint valaha, na meg Eijinek is mindig van játékszere. Arra a fura, alig látható grimaszra, amit a fecni végigolvasása után vág, már-már a mosoly jelzőt is lehetne aggatni, minden esetre az egyik közeli asztalra kikészített tollat a kezébe ragadja, hogy ráfirkantsa beleegyezését a fontos dologgal kapcsolatban.*

Jól van, aranyoskám.

Hosszasan időzve válogattam kiegészítőim között ezen a csodálatos, napfény által bearanyozott reggeli napon. Fontos nap volt ez, hiszen Soul Society legbefolyásosabb és leghíresebb szervezetében, a Gotei 13-ban Nőegyletben mozgolódás van a vezetőségben. Mint az egylet jeles tagjának, nekem is fontos volt, hogy kifejezzem a véleményemet, ezért nem volt mindegy, hogy milyen külsővel is jelenek meg. A Kotomi-chantól "kapott" hajpánt túl egyszerű volt az ízlésemnek, a piros nyuszifüles hajpántom pedig... talán túlságosan komolytalan. Frizurám átalakítása sem jöhetett szóba, hiszen nemrég voltam fodrásznál (sajnos nem Gedeon bácsinál T_T), rövid hajammal nem sok mindent lehetett tenni. Gondterhelt arccal kutattam ruhatáram legeldugottabb szegleteiben, mire végre megakadtak violaszínű íriszeim a tökéletes eszközön: a koponyás szemkötőmön ***.*** Öklömmel a tenyerembe csapva fejeztem ki megvilágosodásom ezen pillanatát, és máris cselekvésre határoztam el magam. A rózsaszín eye-patch felhelyezése után azonnal kutatni kezdtem temérdek plüssöm között Inko-chan, a papagájom után, majd jöhetett a műkampó, amelyet bal kezemre felerősítve készen is álltam. Miyoko, a Gyerekegylet kalózkapitánya útra kész Távozásom előtt persze még sietősen felkaptam a papírlapot, melyre a mami segítségével került fel ugyan a szöveg, de tökéletes illusztrációként szolgáló firkálmányaim, a vörös tintával rajzolt koponyák és a zebráim mégis az én művészi alkotásommá tették az irományt.
A Nőegylet főhadiszállására céltudatos léptekkel csörtettem be, szerencsére nem állt senki az utamba, mert ha így lett volna, akkor bizony kénytelen lettem volna kampóm éles hegyével megismertetni az engem akadályozó nee-sanokat, akik fontos küldetésemben akadályozni mernek. A faliújság előtt megtorpanva, szememet meresztve kezdek el bogarászni a kriksz-krakszok között, hátha felismerek néhány kanjit, de mindhiába. Indítványozni fogom, hogy az egylet fiatalabb tagjai érdekében kötelező legyen hiraganával írni az összes hirdetményt Körülbelül öt perc szemlélődés után sikerült megtalálnom az egyetlen pályázatnak tűnő közleményt, így előbányásztam a kampóra emlékeztető rajzszögeimet a zsebemből, és azzal tűztem ki az oda illő, égetett szélű, megsárgult papirost a másik aljához.

Ahoy! Ti szárazföldi patkányok, hosszas, alapos megfontolás után alkalmasnak, megfelelőnek találtuk az elnökhelyettesi pozíció betöltésére, így amennyiben nem jelentkezik más, úgy a Gyerekegylet teljes, maximális gőzzel támogatja Kagami Ai néni pályázatát. Yo-ho-ho!

Deadleg Miyoko, kalóz'ezér

Ugyan a hosszas megfontolás mögött csak saját véleményem állt, de a demokrácia teljes hiányáról elég, ha csak én tudok. Elvégre hogy nézne ki, ha a matrózok parancsolnának a hajón, és nem a kapitány? Micsoda nonszensz, ez lázadás lenne! Ám úgy éreztem, ezzel még nem végeztem, így a kifüggesztett filctollat megragadva gonoszul megmerényeltem az egyik közleményt is, amiből csak annyit tudtam kivenni, hogy valami Férfiegyletről szólt. Nem ártott kicsinosítani az unalmas, gépelt szöveget egy rajzzal, még ha az olvashatóság rovására is ment az a mágikus pecsét, amit felfestettem. Elégedetten pislogtam a művemre néhány pillanatig, majd fülig érő vigyorral hatoltam beljebb, hátha Kohaku-samát rá tudom venni egy kis mahjongozásra *.*

Hívja őt a kötelesség, hogy szeretett egylete még több fényben ragyogjon. Igaz, nem ért az elektromos kütyükhöz, még Heroldot sem tudja kikapcsolni, hiszen senki sem magyarázta el neki, hogyan is kell azt a távolról parancsolót használni, így inkább veszi a fáradtságot, hogy ő maga caplasson oda a készülékhez, hogy kikapcsolja azt. A mozgás öröm! Öregasszony meg nem rántott hús, amíg pedig van benne energia, nem érdekli, miket mondanak neki a negyedik osztagnál, él és virul! Neki még sok dolga van az életben. Az egyik most éppen ide vezeti.
Még önmaga is ölt ostoba maskarát, katonai sisak fedi fejét, hiszen be kell vallania, jó móka. Mintha újra fiatal lenne. Meg aztán mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Amíg meg nincs unoka, addig ő akkor sem öreg. Bár jobban belegondolva szeretne már öreg lenni. Kell neki az unoka. Kapott is már ígéretet, éppen ideje behajtania azt. Jó lenne persze, ha a kedves menyecskét is megismerné, hogy megtudja, vajon mennyire is kedves. Még csak az kéne, valami sehonnai cafka caplat az ő Takeoja után.
Feszülten várakozik a gyűlés kezdetére. pislogás nélkül tekint egyletük vezetőjére. Micsoda nő, mennyi erő! Egészen önmagát látja benne. Tetszik neki, ahogyan ifjú szíve hevesen lángol a női felsőbbrendűség és világuralom megszerzése iránt, imponál neki ez a hév, és akárhogyan is, de büszke arra, hogy egyletüket Hana vezeti. Csodálatos nőszemély, már-már könnyeket csal ki szemeiből lelkesedése és heves harciassága láttán. De aztán valahogy mégse.
Az ötleteket önmaga nem tartja kifejezetten fenomenálisnak, feminista énje mégis azt mondja, muszáj állást foglalnia. A férfiegyletről szerzett legújabb információit is hasznosnak véli. Nemrégiben szállítottak a Pincébe egy oktalan, pimasz vakarcsot, hogy vakarjon hagymát, meg aztán szeletelje is fel. A HAGYMA-213-as fogoly pedig megtörni látszott csípős könnyei alatt, ő pedig megtudta azt, amire szüksége van. Nem beszélve azokról az undorító, alattomos partizánakciókról, amiket elkövettek egyletük ellen. Még hogy rózsát Valentin napra! Hah! Csupán azt nem tudja még biztosra, hogy tényleg ilyen babalelkűek kedveskéi, vagy csupán tanultak Trója és a faló esetéből. Ők viszont nem falhatnak be csapdákat! Ez ellen tenniük kell.
- Mucikáim. - kezdi meg felszólalását, ráncos kezével pedig megigazgatja sisakját. Talán kicsit nagy neki, de hiszen majdnem mindenki visel ilyet, akkor neki is illendő.
- A H-213-as foglyot kikérdeztük. Azt merészelte állítani, a kanbagázsnak békés szándékai vannak. Csokorba szedett rózsákat és ízletes bonbonokat küldözgetnek nekünk. Azt akarják, egyenrangúak legyünk. Hah! - prüszköl egy nagyot kijelentése végére, majd rendezi arcvonásait, hogy folytassa az információ közhírré tételét.
- Senki ne higgyen nekik, csupán csapdába akarnak minket ejteni. Papucsok mind! Megszavaznám a "Férfiegylet" új szimbólumának a papucsot. Azt, ott, amelyikkel azt szoktam fejbe csapni, aki nem igyekszik eléggé. - mutat rá saját papucsára. Sodrófája mellett kedvenc fegyvere.
A javaslatokat, hogy elolvassa, felveszi vastag lencséjű okuláréját. Hiába, a látása kezd romlani, olvasáshoz mindig visel egyet. Végül tollát tintába mártva ír le néhány szót egy fecnire. Neki a leginkább a - feltehetően Chappy nyuszis - hajráf tetszik, igaz, elég ostobán nézne ki rajta. Ami a szimbólumot illeti, igazán egyik sem fogja meg. Nincs köztük madár... egyik sem madár. Pedig a madarak olyan szépek! Már-már majdnem szebbek, mint a nők. A hattyú és a páva pedig köztudottan a két legszebb madár, így ezeket vési le a papírra. Hogy mások is tudják javaslatát, persze hangosan is morog egyet azon, hogy szerinte egy páva vagy egy hattyú akkor is sokkal jobb lenne. Persze a virágok sem rosszak, szépnek elég szépek. Ő azonban még mindig a pávák szerelmese.

Apa valamiért elég furcsán reagált rám, amikor megmondtam neki, hogy ma labor után nem megyek haza, hanem a Nőegyletbe megyek, mert valami jó kis muri készül ott, amiből én semmiképp sem akarok kimaradni. Még sem tartottam olyan szokatlannak, hiszen ő az én apukám, akinek mindig vannak ilyen furcsa dolgai, ezt az anyu is megmondta, amikor még annak idején róla mesélt, amikor még nem ismerhettem őt egyáltalán. Azt legalábbis már kiderítettem, hogy tőle biztosan nem örökölhettem azt a sok eszemet, tehát egészen biztosan az anyukámtól van minden! *.* Még ha ezt eddig nem is árulta el, de az is lehet, csak nem szeret tanulni, vagy csak jól titkolja, vagy nem tudom, de akkor sem olyan, mint amilyennek az apu beállította.
Beállítok hát én is, no nem valami furcsa masinát, azokhoz Yoriko-chan sokkal-sokkal jobban ért, hiszen ő a mechanikus kettőnk közül, engem meg a gépek annyira nem érdekelnek, csak azok, amikkel dolgozom, például a kedvencem, a reishiolátor, de ezúttal nem erre van szükség, hanem a csodálatos jelenlétemre a Nőegylet székházában, hiszen ha valakit, akkor engem nem szabad kihagyni egy ilyen jó kis partyból! *.* Riko~chan azt is mondta, hogy ott lesz Kohaku-san is, akinek a legeslegfincsibb süteményei vannak az egész városban, bár az anyuéinál talán még mindig nem finomabb. Bízva és reménykedve abban, hogy talán elcsipegethetek valamennyit az egyik finomságból, és még jól is fogom érezni magam, követem a nagyokat a gyűlés helyszínére, na persze egyszer majd én is olyan nagy leszek, mint ők, ha jól számoltam, úgy 34 év és huszonhárom hét múlva.
Kicsit ijesztő Hana-chan ezzel a katonai sisakkal, szerintem annyira nem áll jól neki! T.T Olyan komor tőle, hogy húdenagyon, sőt, még ijesztő is, és hát csúnya dolog lányokat ijesztegetni, főleg, ha egy másik lány csinálja azt. Tudom én, hogy mi kell neki! A mindenféle vackokkal teletömött asztalon kezdek el kutatni, a múltkor is itt csináltunk valamit, azt hiszem, üdvözlő kártyát karácsonyra, meg maszkot farsangra, és bizti-biztos, hogy lesz itt még valami, ami feldobja azt a csúnya, komor sisakot! Némi kutatás - na nem a hollowenergia felé - után pedig rá is akadok sok-sok matricára, hogy aztán odaballagjak Hana-chanhoz, és sisakjára ragaszthassak egy hatalmas, szép, boldogan mosolygó napocskát! *.* Hát sokkal szebb így, máris nem olyan komor. ^w^
Hogy a gyűlés rendben folytatódhasson, ücsörgök a székemen, és készítem ki rózsaszín, műanyag poharam, amikor gyümölcsléről van szó.
- Én narancslevet kérek. - pislogok ártatlanul, hiszen egészen biztos, hogy az egylet vezetője narancslevet hozott nekünk, nem igaz? Az úgyis annyira egészséges.
Nem mindig tiszta, miféle pincéről beszélnek, azokat úgy sem szeretem, tele van porral, piszokkal, mocsokkal meg pókkal, én meg csupa kosz leszek, és még csak az kéne. Kéne, kéne, nekem most szavaznom kéne. Rózsaszín fecnire firkantom, hogy nekem mik tetszenek a legjobban, mert nagyon sok jó ötlet van. Legszívesebben az összesre szavaznék, de azt ugyebár nem lehet, mert hát milyen dolog lenne már? Így aztán a nyuszis hajráf, a kitűző és a csavar minta mellett adom le a voksom. Ékszerem így is nagyon sok van, meg aztán ott az a hajcsat, amit Yorikotól kaptam, de a nyulakat mindenki szereti, és még a kitűzőnél is cukibb, és nem olyan könnyű elhagyni. Igaz, a kitűzőn akár csavarminta is lehetne.

Nem foglalkozok azzal, milyen ostobán nézhetek ki benne, hadi sisak helyett katonai egyenruha mellényt öltök magamra. Erősítenünk kell nőtársainkat abban, hogy helyesen cselekszünk, és ezzel szimbolizáljuk felkészültségünket a férfiegylet ellen. ^.^ Többet nem érhet minket meglepetés, és semmiféle atrocitás, hiszen még csak az kéne, hogy még egyszer valami megalázót próbáljanak tenni ellenünk... No persze, ennek intézését meghagyom egyletünk elnökére, hiszen jobb szeretek itt a különböző foglalkozásokkal bíbelődni, mint a virágkötő tanfolyam, a teaszertartások, vagy éppen a főzőleckék. Utóbbiban már egyre jobb vagyok, hiszen nem égetek mindig mindent oda, és még az is lehet, hogy egyszer végre megtanulok palacsintát sütni. ^.^
Míg a gyűlés el nem kezdődik, egy hosszú papírosra kezdem el leírni a házirendet egy tervezett találkozóra. Nem szeretem én, ha bármiféle veszekedés van körülöttem, különösen akkor nem, ha számomra két kedves személy teszi ezt egymással. Márpedig én nem fogom hagyni, hogy így viselkedjenek egymással. ^.^ Már ki is találtam mindent... sőt! Frenetikus ötletem akár itt, a Nőegyletben is beválhat. Lelkesen írom össze a házirendem, melynek szövege sorról sorra apróbb betűkké zsugorodik. Úgy tervezem, a legalját már csak nagyítóval lehessen majd látni, s természetesen az a rész tartalmazza majd a legfontosabbakat. Például, hogy tilos sötét-gyilkos aurával ránézni a másikra, vagy tilos csúnyát mondani egymásnak. Aki pedig ezt megszegi, majd egy szerencsekeréken pörgethet, hogy milyen büntetést kap. El kell mondania a sérelmezettnek, hogy mi az, amit szeret benne, vagy épp nagyölelést kell osztogatnia a másiknak... Tele lesz az egész mindenféle vidám, csapatépítő dologgal. Szerintem igazán jó móka lesz az egész. ^.^
Amikor Hana-chan elkezdi a gyűlést, ideiglenesen abbahagyom a házirend írását, illetlenség lenne nem odafigyelni. Nem is tudtam róla, hogy kémeink vannak a férfiegyletnél. o.O Ártani nem árthat, nekünk semmiképpen, mindenesetre önkéntelenül is megejtek egy mosolygósan gyilkos pillantást Shiroichi-taichou felé. Még mindig nem tudtam neki megbocsájtani, és továbbra is felelőtlennek tartom kapitány létére. És én még képes voltam Miyokot rábízni! Nem csoda, hogy meg is fázott a kis kirándulásuk alatt szegény...
Nem igazán fűzök hozzá bármit is, jelenleg nincsen semmilyen mondanivalóm. A listát tanulmányozom a választható ötletekkel, s több percet is adok magamnak gondolkodási időként. Mindegyik ötletet elég színesnek tartom, mégis az egyszerűbbet tartom a legjobbnak. Az ékszereket nagyon szeretem, igaz, csak szabadidőmben hordok ilyesmiket. A hirauchi[ mellett döntök végül, habár a kitűzőt is jó ötletnek tartom. A szimbólumot illetően kicsit elmosolyodom Kohaku-sama javaslatán, a madarak pedig valóban szépek, de jómagam nem újat jelölök, hanem a megadott listából választok egyet, ami igazán megfog. A virágok ötlete igazán tetszetős, az sem véletlen, hogy a Gotei osztagainak szimbóluma is egy-egy virág, bár bevallom, kicsit nehézkesen asszociálnék a Nőegyletre, ha egy olyat választunk, amit valamelyik osztag már használ önmagának. A rózsás, díszes kardot és a csavarmintát is igazán dekoratívnak tartom, de mintha hallottam volna egy Kardok és Rózsák nevű egyletről, túlságosan hasonlónak tartanám a szimbólumot az övékhez, már ha van nekik. Nehezen döntök végül, hogy a virágokat, vagy a csavarmintát válasszam, hiszen a virágokkal remekül lehet kombinálni, a csavarmintának pedig nagyon megkapó a szimbolikája, de végül az utóbbinak jobban meggyőz a jelentése, így amellett teszem le a voksom.

A mai napon a szokásosnál egy kicsit korábban eljöttem az osztagból, pedig még szívesen maradtam volna segíteni Shiratori-samának, de hívott a kötelesség. Jobban mondva, a Nőegylet gyűlést tart, amiről nem maradhatok le, mivel Kuchiki fukutaichou azt mondta, hogy fontos lesz. Ezért nekem is jelen kell lennem, nem maradhatok le, ilyen lényeges eseményről.
A többi jelenlévőhöz hasonlóan én is helyet foglaltam egy széken és vártam, hogy megérkezzen az elnök. Ezen idő nagy részét azzal töltöttem, hogy gyilkos pillantásokat intéztem Yamakida Tsuki felé, mivel a helyemről éppen jó rálátásom volt az övére.
Időközben valahogy a fejemre került egy katonai sisak, ami nagyon rondán állhatott a fejemen, mivel a két copfom megakadályozta, hogy teljesen a fejemre simulhasson. Az első adandó alkalommal inkább csak leraktam magam elé az asztalra, és ha valamiért mégis fel kéne vennem, akkor megteszem, de csak akkor.
- Haruki támogatja Kohaku-dono ötletét a Férfiegylet szimbólumában. jelentem ki egyetértésemet Kohaku-donoval, hiszen teljesen egyetértettem vele, ebben a témában és ha már felszólaltam, akkor folytatom is a beszédet. Lehet, hogy nem fontos és nem is mostanában történt, de Haruki tudomást szerzett róla, hogy Keisuke fukutaichou be akarta szervezni Shiratori-samát a Férfiegyletbe, de persze ő nem ment bele. osztom meg információ foszlányomat az egylet többi tagjával és bár azt mondtam, hogy nem biztos, hogy fontos, ez mégis az, hisz Shiratori-samával kapcsolatos. Természetesen semmi sem kerüli el a figyelmemet, ami Shiratori-samával történik, így ez sem. Bár arra az edzésre nem tudtam elmenni, mivel járőrözni voltam, de a vége felé már sikerült visszaérnem, viszont nem akartam betrappolni az edzésre, mikor már elkezdődött. Egy fa lombkoronájában tökéletesen megfigyelhettem az edzés végén történt eseményeket, így azt is láttam, amikor valamit odaadott Keisuke fukutaichou Shiratori-samának.
Amikor a gyümölcslevekre terelődött a szó, én is kértem egy kicsit, bár nem voltam annyira szomjas, de biztos koccintani kell vagy valami. Az íze mellékes volt, mivel szinte az összest szeretem, de abban biztos voltam, hogy nem akarok narancslevet, mert Tsuki is azt kért. A végén még azt hinné, hogy le akarom utánozni, na persze.
Bár én magam nem küldtem be javaslatokat, mivel az utóbbi időben egy kicsit elfoglalt voltam. Otthon is sokat segítettem és az osztagnál is, ezért nem sok időm jutott volna ötleteken gondolkozni, így ezt most kihagytam. Választani viszont én is fogok, hogy ezzel is támogassam az egyletet. Figyelmesen végignéztem, hogy milyen ötletek érkeztek be és a szimbólumon nem is kellett sokat gondolkoznom, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy valamilyen virágot választok. Azon viszont néhány pillanatot elidőztem, hogy milyen fajtákat válasszak. Végül a tulipán és az árvácska mellett maradtam, mert azokat szokták összefüggésbe hozni a törődéssel és a gondoskodással, ami a nőkre jellemző.
A másik választáson egy kicsit elidőztem, mivel nem tudtam mi lenne a legjobb. Abban viszont biztos voltam, hogy nem akarok olyat, ami megzavarhat a harcban. Nem lenne jó, ha Shiratori-sama előtt hibáznék. Hosszas tűnődés után a hajdíszre adtam le a voksomat, hiszen bizonyára jól állna a piros masnim mellett valami dísz.

Hajnalok hajnalán keltem ezen a fényes reggelen, még a kukorékszó sem hiányzott, köszönhetően a legújabb ébresztőhangomnak, amit külön erre az alkalomra állítottam be! :O Az öltözködéssel is mintha fél perccel többet pepecseltem volna, a hajammal pedig ismételten elszórakoztam annyit, hogy úgy tűnjön, mintha természetesen állna be így. Frissen, fessen, üdén kezdek neki a napomnak, hogy a tervezett helyen, a tervezett időpontban találkozzak azzal, akivel megbeszéltem a mai napom.
Szokásos rutinnak tűnhet, ahogyan - még mindig tetőtlen - irodám felé tartok, a már ott várakozó, szőke, valamint üstökösök azonban nyilvánvalóvá teszik, ez mégis egy különleges nap. Az eddig kezemben hurcolászott tárgyat csörömpölve a földre rakom, hogy egy kezelés után a sok sikert cigarettámra rágyújthassak. Szent küldetésünkhöz nem csak kitartásra, de szerencsére is szükségünk lesz, én azonban nem futamodok meg olyan apróságoktól, mint néhány felbőszült rinocérosz.
- Yo! Látom, meghoztátok az anyagot. - gyors kezelés után mérem fel az eszközeinket, Keo valóban bevetette minden befolyását, hogy megszerezze, amire szükségünk van. Ahogyan Zuo is teljesített, s elhozta azt, amit megbeszéltünk.
- Mindenki tudja a versét? Akkor nyomás. - töltjük meg a vödröket a hordozható, kifogyhatatlan újratöltővel vízzel, amint megérezzük NaoNao közelgő reiatsuját. Tudjuk jól, hogy számításaink szerint fog erre jönni, NaoNao nem létező rutinjában mi tévedhetetlenek vagyunk.
- NaoNao! ***>*** Képzeld, mi történt, készültünk neked egy meglepetéssel. Persze a napokban engem is megleptek, de még mennyire, hogy megleptek, de majd le ne sokkolódj rajta, ha hirtelen kettőt látsz belőlem. Mindegy, tökmindegy... ma ünnepelünk. Hallgass meg tőlünk egy verset. - csapom fel a napszemüegem, majd torokköszörülve jelzek egy intéssel magunknak, hogy kezdhetjük a verselést. No persze, azon tegnap vita volt kissé, hogy melyikünk melyik verset mondja, de végül természetesen az én ötletem győzött, hiszen az enyém volt a legjobb az összes közül.
- Húsvét hétfő napján mosolyog az ég is, Adjatok egy fél decit, mosolygok majd én is! - villantom meg az ezer wattos vigyoromat NaoNao felé, majd mikor nem számít rá, kapom elő a hátam mögé rejtett, teljes vödör vizet, s a nyakába öntöm az egészet mindenestül. **>**''''' Azonnali rohanás, még csak az kéne, hogy elkapjon, na nem mintha félnék, legfeljebb befenyítem, hogy idén a Mikulás helyett a Mumus látogatja meg, ha bántani fog, de hiszen engem sosem bántana, hiszen ő az egyetlen NaoNao a világon, én pedig túlságosan kúl vagyok hozzá, hogy így tegyen.
Ha már útban van, mert hát Hime~chan elég sokaknak van rendszeresen útban, mert egyszerűen így alakul, pedig nem is igazán tehet róla szegényke, hiszen igazán érthetetlen, miért van ez így, mert még csak nem is kövér... o.O Gyerekeket elláttuk kellő mennyiségű csokoládéval, elterelés és örömokozás sikeres. S mikor Hime~chan éppen azzal foglalkozik, hogy örömködjön rajta, milyen kedvesek vagyunk, mert még az eljolieskodott gyerekének is hoztunk némi finomságot - bár korából ítélve lassan a szakézgatásra is megérett - , kapott ő is a jóból, kellemetlen, hideg zuhanyból. Szegény döbbenetében nem örömködhetünk sokat, hiszen még a végén ránk ereszti azt a Takashit, vagy kicsodát, bár ha van egy kis mázlink, ő is mókának fogja fel ezt az ősi, európai szokást, és ha még nagyobb mákunk van, akkor még csak itt sincs.
A 10. osztag körbelocsolása után - igazán különleges dolog ám a sok tűzeset után - következő célpont saját követelésemre az egyetlen Kotomi-chan, akire bevallom, még mindig kicsit morcos vagyok, amiért nem volt képes felismerni. Onmitsukidousokat megszégyenítő módon osonunk és lopakodunk, alig bírván ki, hogy ne fedjem fel magunkat. Nem bírtam ki, hangosan utána ne kiáltsak, amikor már elérhető közelségben volt, némi felkészülési időt hagyva ezzel számára az elkövetkezendő zuhanyra. Édes volt a képe, amikor felém fordult értetlen arccal tétlenkedve, hogy mit is akarok én most tőle, és egyáltalán mit keres itt, pedig azt hinné az ember, hogy örül, amint újra láthat. Teli vödröt lendítem, tartalma pedig gyönyörűen hullik rá Kotomira, hogy aztán sprinteléssel fussak tovább, nehogy utolérjen. Félek tőle, hogy egyszer még kikapok ezért, de ez legyen a legkevesebb. Azért a fejért ez totál megérte.
Második osztag körbelocsolása után az első osztagot látogatjuk meg. Az Onmitsukidou után az ő figyelmüket is lazán magunkra vonhatjuk. Érdemes persze itt is a legrangosabb tiszttel kezdeni, mielőtt a többi tisztje beárulna minket. >.> Verselésekkel persze már rég nem foglalkozunk, hiszen alternatív shunpo edzésként gyakoroljuk a gyorsaságot és a menekülést, Naomi fukutaichou haragja elől. Még szerencse, hogy Masa~jii ekkora jó arc, és feltartóztatja nekünk talán picit felbőszült hadnagyát. Remélem, megbocsájt ezért Keonak. Mi tényleg csak jót akarunk. :3
Zuo-san érdeke első sorban a 3. osztagban van. A kapitányával az oldalunkon az ellenünk talán eddigre már kiadott körözés ellenére sem okoz problémát bejutni. Jól tudom, hogy itt két hadnagy is akad, egy csendesebb, és egy szeleburdi típus. Egyszerre kettőt fragelni... hát belátom, elég nagy teljesítmény. Ezúttal Keo vállalja magára a minimális figyelemelterelő szerepet, hogy aztán hátulról ketten Zuo-kunnal meglepjük a hadnagyokat egy-egy vödör vízzel. Majd persze, amint felénk fordulnak, Keotól is kapnak egyet. Nem időzhetünk itt sokáig, hiszen alig van már csupán néhány óránk, és még annyian kívánják a locsolást! :O Példának okáért a 13. osztag vezetősége, ahol a hadnagytól, Namie-santól ugyan nem tartunk, Hanae-san haragja azonban már inkább veszélyes lehet. o.O Vagy éppen az ötödik osztagban, különösen Rosa-chant meglepve a kis meglepetéssel. Mégis csak családanya, és beválik nála ugyanaz a trükk, ami Hime~channál, és a 9. osztagnál is működött. A csokoládéval még Haruki-chan figyelmét is lehet, sikerült kellően elterelnünk valódi tevékenységünkről... Bár itt kissé para is volt, hiszen annak ellenére, hogy azt hittem, vak, elég ügyesen kiszambázott az első vödör víz elől. Még szerencse, hogy Keo magával hozta az önújratöltő, kifogyhatatlan vízágyút, igaz, ezt első sorban arra használjuk, hogy újra és újra töltjük vele a vödröket. Túl egyszerű lenne vele. A 8. osztagnál főleg Tasumi-chant, valamint Mitsuko-chant nem hagytuk ki a jóból, de még a nőegylet elnökét is belátogattuk néhány kedves másodpercre. No persze, illetlenségnek tartottuk volna, ha sokáig ott maradnánk, még csak az kéne, hogy elkapjon minket, aztán ki tudja, mit művelne velünk. o.O De nem is számít... megérte. Mindenért megérte.
Küldetésünk azzal fejeződik be, hogy minden egyes nőszemélyt megleptünk, aki a Gotei 13 bármelyik őrosztagában szolgál. Gyerekeket természetesen nem bántunk, de csokival lefizettük őket, hiszen nekik úgyis hisznek majd az anyukák, ha azt mondják nekik, hogy jó arcok vagyunk. A nap tetőpontja persze Kenpachi ivójában ér minket, ahol megkönnyebbülten, a mai, futkosásokkal teli nap kielemezgetésével, és a kocsma szaké készletének elpusztításával telik el. Jövőre is sok ilyet! Én mindenképpen élveztem.

Ez a nap több okból is különlegesnek számít. Kezdjük azzal, hogy Shizuo ezúttal nem maradt benn előző este a könyvtárban éjnek évadjáig, s ebből kifolyólag korán reggel máris talpon van. Na persze, most sem azért, hogy munkáját végezvén a könyvtárban ücsörögjön. Ó nem, nem, annál sokkal fontosabb programot egyeztetett két cimborájával. A megbeszélt időpontban már ott is van Keisuke irodájánál, és ezúttal hajlandó eltekinteni attól a ténytől, hogy az irodának nevezett helyiség némileg romos. Ameddig a tulajdonosra vár Keoval, felveszi a napszemcsijét, hogy legalább a stílusosság érzete meglegyen.
– Bezony, minden a helyén – válaszol az üdvözlő kézfogás után a tizedik osztag hadnagyának. A vezényszó elhangzásával a többiekkel együtt betárazza mai „fegyverét”, hogy mehessen a menet. Nem lesz egyszerű, de mindenképpen megéri majd. Remélhetőleg. Biztos alaposan átgondolta ezt a kis mókázást? Biztos, határozottan! Még akkor is, ha garantáltan ki akarják majd nyírni érte. És az első célszemély már közeleg is. *.*
Szegény Naot, kicsi védelmezettjét már előre sajnálja, hiszen ő a testőre, de hát ha egyszer nőből van és felnőtt, akkor bizony neki is kijár a hideg meglepetés, mert ez egy ilyen nap. A bevezetőt persze meghagyja Keisukének, neki már van gyakorlata a beszédben, ő elég, ha a versikéjét elmondja. A megfelelő jel után persze, amire szintén nem kell túl sokat várni.
– Zöld az erdő, zöld a páfrány, meglocsollak Házisárkány! - a kicsi kapitány hadnagyához hasonlóan elvigyorodik, majd egy gyors összenézés után már önti is a vödör tartalmát a kapitányra. Nem várja meg, míg a kicsi lánynak leesik, pontosan mi is történt az imént, azonnal shunpora vált, hogy még véletlen se kelljen szembenéznie haragjával, mert azért egy mumusűző feketepéter-bajnokkal már mégsem kellene huzamosabban kekeckednie.
Ha már osztagnál vannak, a következő áldozatnak Keisuke 3. tisztjét pécézik ki, mert miért ne? Csakcsupán néhány gyerek állhatná útjukat, de szerencsére gondoltak ők a kölkökre már korábban is. Némi csokival talán ők is rávehetők az együttműködésre, s ha az elterelés sikeres, már a Hime nevű célszemély is kapja a nyakába a hideg zuhanyt. És így tovább a tizedik osztag minden nőnemű shinigamijával. Ha már ősi szokás, minden hölgyeménynek kijár.
Következő napirendi pontként a második osztagot jelölik meg, mivel egyik főkolomposuk – merthogy hárman vannak – türelmetlen az ottani célpontot illetően. Annyi baj legyen, legfeljebb végigkergeti őket a fél Gotei, ezért a kis szórakozásért, nem probléma. Legalább nem kell bemennie a legközelebbi shunpo edzésre, meglesz az most. És ami azt illeti, osonásból is tökéletes kiképzést kap ennek a melónak hála. Fene abba a jól szervezett ninja-alakulatba. ._. Ráadásul az egyik legrangosabb tiszttel kell kezdeni, de hát legyen meg Keisuke öröme. Sakai-san megöntözésébe ő is beszáll a maga adagjával, szép mennyiségű hideg vízzel a vödörből. S már rohanhatnak is tovább ismét.
Az Onmitsukidou után pedig az első osztag következik. Semmi baja az ottani hadnaggyal, de hát ha egyszer ő is nőből van, neki is kijár a mai napra előírt zuhany. Még szerencse, hogy a főkapitány legalább érti a tréfát, különben igencsak nagy bajban lennének már most, pedig a java még hátra van. Az nem lenne vicces, ha ezen a ponton máris elkapnák őket. Ráadásul mielőtt a kedves kishúga is kaphatna a jóból… T-T
De pont ezért vannak hárman, így az első osztagot is sikeresen kipipálhatják és mehetnek tovább a harmadik osztagba. Még szerencse, hogy az ottani kapitány is az ő oldalukon áll, és így hátulról lephetik meg a két hadnagyot. A gyors kereket oldás előtt még rávigyorog kishúgára, tőle merőben szokatlan módon. Végülis, ha már itt vannak, és úgyis találkoztak Shizukával, akkor megérdemli, hogy tudja, kitől kapta a vizet a nyakába. De persze innen is ideje tovább lépni, mielőtt komolyabb lincselésben részesülnének. Elvégre ő tudja jól, hogy a húga mesteri hakudás, és a legkevésbé sem óhajt a karmai közé keveredni ez után a műsor után. Az nem lenne túl szép.
Következő áldozataik között is igencsak nagy nevek szerepelnek, úgy mint az osztagok vezetősége. Legalábbis közöttük vannak azok a személyek, akiktől valamennyire tart, főleg abból a szempontból, hogy képes lesz-e idejében elshunpozni előlük. Mert példának okáért a 13. osztag kapitánya, Hanae, vagy az ötödik osztag kapitánya, Akane elől meglógás mutatványa már kissé veszedelmes, mi több hazárdőr vállalkozásnak minősült a szemében. De még Rosa-san sem épp a legkönnyebb esetek minősítését érdemelte ki, pedig ő is előkelő pozíciót foglalt el a mai célpontlistáján. No de menekvés nincs, bizony elkapnak ők mindenkit, hála Keo kis kapcsolattal szerzett kütyüjének. Mázli, hogy egyesek jóban vannak a 12. osztaggal, főleg, hogy őket is meg kell látogatniuk. Persze a kapitány ott is gyerek, és ugyanúgy lekenyerezhető egy kis csokinyuszival, mint azt például Haruki-channál is remélik.
Még a nyolcadik osztagos Ninomiya-sant és Hayakawa-sant is sikerül meglepniük, nem is beszélve a hatodik osztag kedves hadnagyáról. Utóbbi szintén parakategóriás házisárkány, akinél igencsak bajos lenne, ha elkapná őket, hiszen ki tudja, miféle szörnyűségeket művelne velük. O.o Na nem, azt azért jó lenne nem bevállalni, ameddig még működik a vízágyú, és képesek shunpozni. Nao óta már nem is nagyon bajlódtak a versekkel, a meglepetés ereje hasznosabbnak bizonyult, ha futni kellett. De szerencsére a veszedelmesebb perszónákig ezt már sikerült kitapasztalniuk, így talán annyira nem volt életveszélyes a dolog.
A nap végére, mire nagy fáradtan Kenpachi ivójába térnek, már sikeresen teljesítettnek minősül a küldetésük is. Lehet, hogy ezért jó sokat kellett shunpozni, és jó sok sakét érdemelnek miatta jutalmul, de abszolút sikernek könyvelhető el a program. Majd jövőre még furmányosabbat találnak ki, hogy valami újat vigyenek a buliba.