A sok véletlenül történt robbantásos baleset után az osztag új kertnek örvendhet, melyben a jó pár érdekes módon keletkezett kráterekből a talajon végül kis halastavat készítettek, felette található egy Japán stílusban felépített vörös színű híd. A tavacska lámpásokkal és kisebb növényekkel körbevéve van díszítve. Emellett fel lett húzva az udvar végébe egy kisebb kiülő, illetve rengeteg növény megtalálható itt. A Taichou által génkezelt Cseresznyefától a Pókliliomig, no meg a nagyra nőtt Bonsai fák és tovább. A tavakban találni kisebb díszhalakat, tavirózsát… szóval teljesen kitűnő lett immáron a kert a délutáni pihenésre, a munka után az osztag tagjainak. De, azért nem árt figyelni, hogy hova lép az ember…

~A nagyon fura shinigami "társra" vágyik~

Egy újabb nap és egy újabb lehetőség arra, hogy elismerjék ó istenségem. Nagy nehezen kikászálódtam az isteni, pihi-puhi ágyamból és tükör benéztem. Kicsit megijedtem, hogy az isteni kinézetű vörös hajam össze visszaáll. Mivel tudtam, hogy egy isten nem járkálhat ilyen szörnyűséges fejszőrzettel magamra vettem a leg szexibb ruháimat és indultam is a nagy küldetésre… DE mielőtt elindultam volna előkaptam a világ legfontosabb dolgát, a cigimet. A nélkül soha se teszem ki az isteni lábaimat a szobámból. A cigarettám az ágyam melletti kis szekrényen volt a gyújtómmal együtt. A gyújtóm egyedi volt. Az emberek világában vettem és egy kicsit átalakítottam. Érthetően: Belevéstem a nevem és azt is, hogy én vagyok az isten. Még szerencse, hogy tudom. Már csak a többi embernek kell megtudni, hogy ki is az isten Seireiteiben. Már indultam volna bemutatkozni az összes shinigaminak mikor ismét megláttam ó istenségem a tükörben. Ekkor eszembe jutott, hogy meg kéne csinálnom a hajam. Előkerestem a kamugyémántokkal kirakott fésűmet majd elindultam a fürdő felé. Nagyon vigyáztam nehogy meglássanak ilyen fejjel, mert az nem tesz jót az isteni hírnevemnek… igaz, hogy még a kapitányom és a hadnagyon kívül senki se ismer, de biztos vagyok benne, hogy látják rajtam, hogy én vagyok az isten. Mielőtt bementem volna a fürdőbe azért megbizonyosodtam róla, hogy nincs bent senki. Most komolyan milyen égő lett volna, ha az istent ilyen fejszőrzettel lát meg valaki. Miután sikeresen magamra zártam az ajtót egyből a tükör elé ugrottam és teleeresztettem a markomat vízzel és a fejemre öntöttem. Meg kell hagyni, hogy nem volt olyan meleg, mint amennyire számítottam. Miután boldogan láttam, hogy minden felálló tincs lekonyul elkezdtem rázni a fejem, mint valami idióta, hogy száradjon meg a sörényem. Miután úgy éreztem, hogy elég száraz a hajam fogtam magam és majdhogynem kitörtem a fürdő ajtaját ugyanis elfelejtettem, hogy bezártam. Szépen halkan visszaosontam a szobámba, hogy felvegyem a fegyverem és elinduljak a felfedező utamra vagyis, hogy bemutassam ó istenségem a többieknek. A 3. osztagosokkal nem is akartam foglalkozni, mert azok nem foglalkoznak azzal, hogy egy isten jár kel közöttük. Sőt. Jó magasról le is szarják >.> DE ha hatalomra jutok, megmutatom én nekik, hogy ki itt az isten. Esküszöm, hogy az össze olyan ember, aki nem ismerte el ó istenségem WC-t fog pucolni vagy takarítani fog vagy esetleg, de tényleg csak esetleg lábtörlőim is lehetnek… na, jó azért ez már túlzás az ilyen hitetlen kis nyomorékokkal. Miután ezt eldöntöttem arra jutottam, hogy a 12. osztaghoz kéne mennem, mert egy ilyen tökéletes istennek, mint nekem szükségem lesz az észre, ha hatalomra jutok. Elég hosszú utat tettem meg a területükig, de legalább volt időm kitalálni a szöveget, amivel elmondom nekik, hogy tulajdonképp a világ istenével állnak szemben és, hogy ha nem engedelmeskednek, akkor ők is csak pucolhatnak ennyi ésszel. Megérkeztem. Előhúztam a kardomat és a csillogó villogó pengéjén megvizsgáltam mind a hajamat, mind az arcomat. Miután semmi olyan dolgot nem találtam, ami beégethetne előkaptam egy szál cigit és meggyújtottam és így indultam el a felfedező utamra. Még csak a kertjükben jártam mikor megláttam egy olyan férfit, akiből sugárzott az, hogy a hívem lesz. Nem tudom, hogy hogyan is jött ez, hogy a hívem lesz, de boldogított. Még meg volt a cigi fele mikor odaértem hozzá. Biztos még nem vette észre, hogy ó istenségem odaért, mert nem térdelt le elém. Szépen lassan elszívtam mögötte a cigimet majd eldobtam és eltapostam majd beálltam elé, hogy pontosan lásson.
- Üdvöz légy kedves hívem. Én vagyok Akihiro Haruya ennek a világnak az istene és azt szeretném, ha térdre borulnál ó nagyságom előtt. - Adtam elő elég színpadiasan majd vártam, hogy történjen valami. Ha nem engedelmeskedik, akkor illemre tanítom ezt a faragatlan kis tuskót. Remélem azért neveltek bele egy kis jó modort.

~A nagyon fura shinigami"társra"vágyik~

A szemtelenség felsőfoka volt, amit ez a gyerek művelt. Nemhogy lenézte ó nagyságom, de még a nevemet se tudta rendesen megjegyezni. esküszöm, hogy végleg hatalomra jutok, megbosszulom ezt a modortalan viselkedést, de addig is csak szavakban átkozom el eme hitetlen kis kölyköt, hiszen nem tudja, hogy kivel is beszél valójában. Na, jó talán tudja, csak nem meri, felvállalni vagy nem tudom, de ha kiderül, hogy komolyan, de tényleg komolyan lenéz, esküszöm, hogy kicsinálom. Rohadtul felidegesített. Annyira, hogy nem is tudtam megszólalni. Inkább elővettem még egy szál cigit é meggyújtottam. Azt reméltem, hogy a cigi lenyugtat, de nem teljesen jött be. Mivel az istenes dolgommal nem tudtam a közelébe kerülnöm eme hitetlen pogánynak elő kell vennem a normális emberi énemet, ami elég nehéz ugyanis már teljesen felvettem az istenes dolgot. Vajon miért? Talán azért, hogy boldogítsam magam… Még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy meghaltam. Pedig nem most történt. Azóta átkozom az autókat. Nem véletlenül kerülöm a kocsikat Karakurában mikor a póttestemben vagyok. Behunytam a szemem és arra koncentráltam, hogy sikerüljön felszínre hoznom. Nem tudom, hogy meddig próbálkoztam, de abban biztos voltam, hogy elég sokáig ugyanis nem kis mennyiség égett le a cigimből. Ezt szoktam pazarlásnak hívni. Tényleg az. Nem, hogy elszívnám azt, ami leég, hanem csakúgy hagyom, hogy a levegővel keveredjen. Ezért veszem én eme drága csodát?! Szerintem nem. Azért veszem, hogy elszívjam és nem azért, hogy hagyjam leégni az egészet és éppen ezért a számhoz emeltem a cigim és beleszívtam egy szép nagy slukkot. Még mindig próbálkoztam felszínre hozni normál emberi énemet és már némileg sikerült is, de nem hagyott nyugodni az a tény, hogy ez a csávó nem ismeri el ó istenségem. Amint ismét eszembe jutott ez a tény elvesztettem az önuralmamat és majdnem behúztam egyet szerencsétlen hitetlennek. Vettem még egy levegő majd ismét behunytam a szemeim és ismét belekezdtem a régi énem felkeresésébe. Ismét eltelt egy kisebb idő, de sikerült előhúznom a régi emberi énem. Miután tisztáztam magamban, hogy végre tudok normális emberként is beszélni eldobtam a szűrőig égett cigimet pontosan oda ahol a pofátlanka ült. Komolyan mondom, hogy ezt a szálat tulajdonképp csak elégetem és nem szívtam. Az nem érdekelt, hogy pofátlanka mit csinál. Miután végig gondoltam, hogy mit is mondott felkaptam egy kicsit a vizet.
- Na, idefigyelj te semmire kellő. Azért mert a 12. osztag tisztje vagy ne legyél ennyire okos. A nevem nem Achimiro és nem Haruma. Ha baj v an a füleddel keresd fel a 4. osztagot. Mivel úgy veszem észre, hogy rossz a füled elismétlem a nevem. Akihiro Haruya vagyok, de inkább hívj csak Harunak. Ja és, hogy mit keresek itt? Csak kíváncsi voltam, hogy a helyzet a nagyokosoknál. - Mondtam majd elmosolyodtam. Mivel az előző szál cigimet elpazaroltam elővetem még egyet. Mikor megnéztem, hogy mennyi szálam van még megállt a szívem. Már csak öt szálam volt! Ha itt elfogy, akkor nem tudom, mit csinálok, mert, ahogy kinézem, ebből a gyerekből nem cigizik. Emberi nyelvre lefordítva gyorsan le kell rendeznem az itteni dolgokat vagy együtt elmenni vele bevásárolni. Már úgyis porzik a torkom egy jó kis pia után. Miután ezt végig gondoltam a cigivel a számban leültem mellé és nem érdekelt, hogy mit szól hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy ő még be se mutatkozott. Biztos vagyok benne, hogy bunkónak néz, de akkor mit mondjak én? Ez a taj paraszt gyerek még be se mutatkozott nekem.
- Bocsi, hogy megtöröm ezt a kurva nagy csöndet, de ha már én bemutatkoztam te is megtehetnéd. Komolyan mondom, ha ilyen bunkó vagy akkor nem csak magadat, hanem az osztagod is leégeted ^^”-Mondtam kicsit szemtelenül majd szívtam még egy slukkot a cigimből, de már csak a vitamint szívtam belőle. Ez a kicsi vitaminocska elég ütős volt és mivel gyorsan szívtam egy kicsit beszédültem. Nem volt valami kellemes érzés. Ekkor eszembe jutott, hogy a mellettem ülő srác nem ismert el ó istenségem.

~A nagyon fura shinigami"társra"vágyik~

Már azon voltam, hogy miként büntessem meg a hitetlen beszélgető társam. Most komolyan. Hogy merészel engem sértegetni? Komolyan mondom, kiakaszt ez a kis semmirekellő paraszt gyerek. Először a nevemet mondja ki helytelenül aztán meg elkezd szemtelenkedni ráadásul még térdre se rogyott előttem. Még soha életemben nem találkoztam ilyen szemtelen emberrel. Mondjuk az is igaz, hogy eddig nem sok emberrel találkoztam. Tizennyolc évet éltem emberként, de akkor is kevés emberrel ismerkedtem meg, de azok legalább elismertek egy bizonyos szinten. Aztán jött egy a száz év és egyetlen egy közeli barátot se szereztem, sőt még híveket se toboroztam ugyanis saját magamat alakítgattam, hogy ha a trónra jutok, ne bukjak el. Tök sokat dolgoztam azon, hogy megnyerő legyen az isteni modorom és a tökéletes kinézetem. Többet foglalkoztam ötven évig a kinézetemmel, mint egy nő erre tessék, kifogok magamnak egy ilyen kis tahóbunkóparasztállatot aki még a nevemet se tudja megjegyezni. Nem tudom, hogy honnan vette észre, de észrevette, hogy fogyóban van a cigim. Nagyon meglepett, hogy felajánlotta, hogy eljön velem. Soha sem gondoltam volna, hogy ez a gyerek tud, egy olyan helyet ahol jó cigit árulnak. Mivel már untam a szokásos cigimet beleegyeztem. Mivel meglepődtem, hogy ismer pár cigit előkaptam egy szálat és odanyújtottam neki hátha elfogadja. Ez elég nagydolog tőlem ugyanis eddig még senkit se kínáltam meg a cigimmel. Maximum csak, úgy ha mástól kunyultam el egy szálat és azt adtam oda.
- Hát akkor indulás. - Mondtam miután Ren eldöntötte, hogy kell e neki a cigi vagy sem.

~A nagyon fura shinigami"társra"vágyik~

Újabb a tag a virágültetésben ><

Nem értem, mi van ma a házban… olyan kihalt az egész. Gondolkozom, miközben az étkező felé haladok családom otthonában. Még a cselédeket sem találom, pedig máskor mindig elmegyek egy pár mellett. Idegesítően nagy ez a csend. Rossz érzésem van, mintha valami készülne, amit én nagyon is elleneznék. Minden bizonnyal a szobalányok megint valamiféle partit szerveznek nekem, amikor nincs is születésnapom. Mindegy, olyan sokat dolgoznak, megérdemlik, hogy kiéljék a szervezési szenvedélyüket. S való igaz, amint belépek a szobába, mindenkit ott találok, még a testvéreimet is, boldog ezt kiabálva:
- Boldog születésnapot, Chinami-sama! – elnevetem magam és inkább nem szólok semmit, szeretném, ha ma ők is boldogok lennének egy kicsit, ha már én nem vagyok az.
- Mivel nem ünnepeltünk meg akkor, mikor kellett volna, úgy gondoltuk, bár kicsit megkésve, de felköszöntünk, Chinami-onee-san ^^ - szólal meg a legidősebb, tőlem mint egy húsz évvel lemaradt öcsém.
Elérzékenyülve ölelek meg mindenkit, még ha nem is családfőhöz illendő dolog szorongatnom a szolgákat, de apám most már nincs itt, hogy kioktasson. Boldogan eszem a kókuszos tortát, ami köztudottan a legutáltabb süteményem, de ma még ez is ízlik. Lévén még korán van, semmi értelme elindulnom ilyenkor az osztaghoz dolgozni, egy ideig még itt maradok.
Egy óra múlva jut eszembe az idő, így, hirtelen ugrom fel az asztaltól és rohanok ki szó nélkül a családi birtokról. Megszokták már az ilyen kirohanásaimat, minden bizonnyal most is mindenki arra következtet, hogy eszembe jutott Rara-chan és nem akarom, hogy bárki is meglásson siratni őt. Azonban most közel sem erről van szó, egyszerűen csak nem érek rá tovább a konyhámban ünnepelni a saját születésnapom, nekem dolgom van! Elszántan indulok meg hát osztagom területe felé, kiszámoltam, ha ilyen sebességű shunpoval haladok, kilencre ott leszek. Sokat gondolkoztam már azon, miért is viselem el ezeket az izgága szolgákat. Való igaz, jól végzik a munkájukat, de hogy teljesen véletlenszerű pillanatokban meglepjenek engem, illetve a család különböző tagjait valamilyen ajándékkal… mintha csak gyerekek lennénk, pedig tudtommal egyesek még nálam is idősebbek a cselédek közül. Kissé fáradtan és egyben megadóan ingatom a fejem, nem fogok elbocsájtani valakit csak azért, mert túl vidám természetű. Nem szeretném, ha a házban mindenki olyan lenne, mint én. Egy megkeseredett vénasszony :/ Így szokott nevezni a legfiatalabb öcsém, aki mindössze még csak százötven éves. Azonban sajnos igaza van, bármennyire is nem szeretném. A fejemet kissé megrázva üldözöm el végül a zavaró gondolatokat, hogy csak a munkámra tudjak koncentrálni, hiszen megérkeztem. Leakasztva és felvéve az egyik fehér köpenyt indulok meg a labor felé. Tegnap belekezdtem egy kutatásba, amit minél hamarabb szeretnék befejezni, mivel úgy gondolom, valamivel viszonoznom kéne az osztag tagjainak türelmét irányomban. Sokat kellett még tanulnom, mikor idejöttem, hiszen a többiekhez képest nagyon is kezdő tudós vagyok, én eredetileg nem erre a témára szakosodtam, így nagyon sok dologban sajnos eléggé értetlen vagyok egyelőre. Le is ülök az egyik monitor elé, szükségem van azokra az adatokra, mielőtt bármivel is kísérletezni kezdenék, ilyen korban a shinigami memóriája sem az igazi és nem szeretnék elrontani valamit. A végén még véletlenül az eredeti projekt végeredménye helyett valami nagyon más jönne létre. Lévén családom sok pénzzel rendelkezik, a kutatáshoz szükséges anyagokat én finanszírozom, de erről még a kapitány sem tud, hiszen ez meglepetés. Azonban ahogy a kinyomtatott adatokat egy táblára csíptetem, hirtelen hatalmas robbanás rázza meg az épületet. Van egy sejtésem, ki okozhatta, hiszen a pletykák itt is elkerülhetetlenek, bár én igyekszem inkább nem meghallani őket. Sietve indulok meg a kert irányába, úgy hallottam, a menekülő tisztektől, hogy ott történt a baleset. Amint odaérek, kissé furcsa tekintettel figyelem az ott maradt két személyt. Jól láthatólag nem vesznek észre, sokkal fontosabb dolguk is van annál, mint megfigyelhető. A vörös hajú, színes üvegcséket próbál a háta mögé rejteni, de pechére pont onnan érkezem, így megpillantom a titkot. Egyedül azt nem tudom, mi az. A másik tisztnek azonnal meg is tudom a nevét, amint a titkolózó méltatlankodva megszólal. Megköszörülöm a torkom, hogy rám is felfigyeljenek.
- Elnézést kérek, hogy megzavarom a társalgást, de ha szabad tudnom, mi történt itt? És… ön miért rejt a háta mögé világító folyadékot tartalmazó üvegcséket? – fordulok második mondatomnál a vörös felé, mikor hirtelen rájövök, ki is ő.
- Gomen nasai, Masamune-taichou, nem szükséges válaszolnia! – szólalok meg hirtelen, majd meghajlok, azonban még mindig furdalja az oldalam a kíváncsiság, mik is azok.

Nincs minden rendben a kutatásaimmal, hiszen szükség lenne egy tesztalanyra, aki játszik egyet Borzoskával. Hiába kérdeztem meg mindenkit, de tényleg mindenkit az osztagban, valamiért senki sem vállalkozik arra, hogy eleget tegyen ennek. Pedig ami kicsiben működik, az működik nagyban is, nem igaz? Alap törvénye minden kísérletnek, amit elvégeznek. Jó, jó, persze, ez már kicsit túllépte a kísérlet szakaszt, hiszen az is könnyen lehet, hogy Borzoska egy érző lénnyé vált, hála mindazon fáradozásaimnak, amiket belevetettem a kísérletbe. Még ebéd meg vacsi közben is folyton a jegyzeteim felett görnyedtem, hogy elcsacsogjam az apukámnak, miféle szenzációs dolgokra jöttem rá.
Már akadémistaként fogant meg bennem az elképzelés, hogy tulajdonképpen a shinigamik és a lidércek reiatsuja nem is különbözik egymástól annyira. Az alapja tulajdonképpen mindkettőnek ugyanaz, csupán magasabb szinteken ütköznek ki az eltérések. Hosszú és fáradtságos munka, mindenféle buta kérvény meg papír küldözgetése után sikerült elérnem, hogy kaphassak egy igazi kísérleti patkányt, vagyis hollowpincsit~desu. Emberi lélekből vált lidércen nem mertem ezzel kísérletezni még, de a kutyák aranyosak, különösen ezek a picik, mert a nagyoktól meg félek, meg aztán ilyenje van minden kedvenc tinisztáromnak odakint, az Emberek Világában is! *.* Még mindig megvannak a másolatok azokról a kérvényekről, melyeket nagy gonddal fogalmaztam meg levendula illatú, rózsaszín papírra. Természetesen éghetetlen. ^.^ Bár visszagondolva a rajzok talán kicsit túlzások voltak, vagyis hát sosem tudtam jól rajzolni, éppen ezért nem is szeretem. >w> Taki~kun bezzeg olyan szépen tud festeni is meg minden! T.T Mégis mintha zavarba jönne, amikor megkérem, hogy mutassa meg, amit rajzolt. ._. Bezzeg én bármikor szívesen elmesélem bármelyik kutatásom~desu! *.*
Hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, sétálok egyet egyedül a kertben. Azt akartam, hogy Riko~chan is velem jöjjön, de amióta ő lett itt az új kapitány, egyszerűen sohasenincsen elég ideje rám. >3> A múltkor még a közös szombat esti pizsipartynkat is le kellett mondania, csak mert ők, a nagy kapitányok elmentek gyülimülizni az első osztagba valami biztire-izgire szupertitkos izére. T.T Az a Miyoko bezzeg ott lehetett, biztosan az a célja~desu, hogy elvegye tőlem az Én legeslegjobb barátnőmet! Nem adom neki Riko~chant, ő az enyém, ráadásul az én unokatesóm, nem kaphatja meg!
Gondolataimba mélyedve vakargatom a buksimat, vajon ki lenne a megfelelő arra, hogy teljesítse ezt a roppant egyszerű feladatot, miszerint próbálja beidomítani az én kis Borzoskámat, mikor a megoldás egyenesen megszólít engem. Kicsit csúnyán állnak a szemei, meg az is tutira biztos, hogy semmi keresnivalója itt, és fogalmam sincs, mi az a másnaposság, hiszen minden nap másnap van, a tegnaphoz képest~desu, de ez nem is fontos igaziból, hiszen izgi ötletem izgi alanyt kapott.
- Csodaszer, csodaszer... Hát, éppenséggel tudok egy csodaszert~desu! - pattanok fel a padról, amin üldögéltem, a papírokat pedig gondosan a hónom alá csapom. Bár ha elvenné, sem lenne probléma, kötve hiszem, hogy megértené a sok képletből, hogy micsodi is van ráírva. Hiszen egészen biztosan nem a mi osztagunkba való.
- De... csak egy feltétellel. Segítened kell nekem egy kísérletben! *.* Ne aggódj, nem veszélyes... annyira. Yamakida Tsuki Leiko~desu, a biológiai, genetikai és reiatsu technológiai részleg vezetője. ^3^ - mutatkozom be neki, bár az ő neve annyira igazándiból nem fontos. Majd kutyulok neki egy kis nitroglicerint, az elég csodás tud lenni, amikor felrobban. *3*