Itt található a hadnagy... mindenféle... érdekes kütyüvel... /plüssmaci, nyuszika...stb-stb.../

_______________________________________

A hadnagynak nincsenek érdekes kütyüi, csak egy snassz irodája van.

Kuroi Seiun
hadnagy

_______________________________________

Amint megkapom a beosztásomat a 12. osztaghoz *-* már rohanok is a megfelelő célterület felé, elvégre már mióta be akarom tenni oda a tappancsaimat! Megállíthatatlanul száguldok hát újdonsült munkahelyem felé, ahol már annyi minden izgalmas vár rám. Meg aztán ott van Yuko-nee-chan is, meg a szüleim! Végre, végre megérkeztem, és már senki nem tilthat ki a 12. osztag területéről csak, mert gyerek vagyok, hiszen ez az én osztagom is, és az úgy nagyon nem lenne igazságos, ha például a korom miatt nem mehetnék be a laborba, mert bizony én is idevaló vagyok és pont!
Az osztag területére érve már körülnézni is alkalmam lenne. A szüleim olyan sokat meséltek már erről a helyről, mindig is vágytam bebarangolni és magamnak felfedezni, de most… most nem érek rá, mert fontosabb dolgom van: odaadni a szülinapi ajándékot Yuko-nee-channak *o* Tehát most inkább csak átfutok a laboron és megkeresem a hadnagyi irodát. Apuci azt mondta, Yuko-nee-chan a hadnagy, szóval biztosan az irodában kell lennie… vagy előbb-utóbb be kell térnie oda, úgyhogy a hadnagyi iroda mindenképpen biztos pontnak számít. A többi tisztet vagy sikerül elkerülnöm út közben, vagy túlzottan a kísérleteikbe vannak merülve O.o, nem tudom, tény, hogy senki nem szól rám, miközben a célterület felé közeledem. A hadnagyi iroda előtt egy pillanatra megállok, hogy ellenőrizzem, nem hagytam-e otthon a gondosan becsomagolt ajándékomat, mert az nem lenne jó, de szerencsére megvan ^_^, tehát a lehető leghalkabban nyitom ki az ajtót. Szinte zajtalanul lépek be a szobába, ahol meg is pillantom az ajtónak éppen háttal álló…nőt? O.o” Apuci azt mondta, Yuko-nee-chan külsőre 14 év körül van… De a hajszín stimmel, és az a kapucnis bigyó is az egyenruhája fölött… de még a hadnagyi karszalag is rajta van, következésképpen ennek a személynek Yuko-nee-channak kell lennie! És mivel nem áll az asztala fedezékében galád módon, a kínálkozó lehetőséget fel is használom, hogy odashunpozzak mögé és a nyakába ugorjak, noha nem számítottam rá, hogy ekkorát kell… °o°
– Yuko-nee-chaaa~n! Annyira örülök, hogy végre találkozhatunk! – kiabálom lelkesen, miközben valamilyen úton-módon visszakerülök a talajra és onnan szemlélhetem az előttem álló unokanővéremet *.* Gyorsan elő is halászom a neki szánt ajándékot és odanyújtom neki. - Boldog szülinapot, Yuko-nee-chan! Apuci mesélte, hogy mostanában volt, de akkor még sajnos nem jöhettem be ide, hogy felköszöntselek ^-^ – Ameddig Onee-chan a csomagot nézegeti, nekem is van időm alaposan körbekémlelni az irodáját. Igazán érdekes, meg kell hagyni, de nekem nagyon tetszik. *-*- Oh jaj, majdnem elfelejtettem °o°’ – kapok észbe, még éppen időben, hogy elfelejtettem elmondani a nevem… - A nevem Yoshida Yoriko, mától a 12. osztag tagja, a szüleim pedig Yoshida Shinju és Yamakida Natsue, az osztag egyik titkos laborjából, és nagyon mérgesek lennének, ha rájönnének, hogy nem mutatkoztam be, úgyhogy ha látod őket, erről kérlek ne beszélj nekik… – hadarom szinte légvétel nélkül, de hát gyorsan kell kijavítani a nagy hibákat, különben nagyot kapok a fejemre odahaza. °_°” Azért a nézelődést az irodában nem hagyom ám félbe, így észre is veszem az egyik falban a számítógépszerű képződményt! *.* Azonnal oda is ugrándozok, és tüzetesen szemlélgetni kezdem. Mondjuk mintha kicsit elmaradott gépezet lenne, nem igazán az a fajta, amit magamnak barkácsoltam, meg persze Tsuki-nee-channal szoktunk használni, ha kell valami, na meg persze ugye a hologramos gépecskéimhez képest sem tűnik annyira mai darabnak…
– Yuko-nee-chan, ez a számítógép mikor készült? Hogy programoztad? Nagyon érdekesnek tűnik, ilyen darabbal még nem találkoztam eddig… - kicsit ugrándozom a gép körül, meg akarom nézni minden szögből. - Mekkora a memóriája? Miket tárolsz rajta? Mikor frissítetted utoljára a szerverét vagy a programozását? Miféle programokat tud használni? – sorolom az első eszembe jutó kérdéseket még mindig a gépre függesztve csillogó szemeimet, majd visszafordulok Onee-chanhoz. – Kipróbálhatom? *w*

Nem hiszem el, még azt sem, hogy efféle primitív fogalmazással kell élnem ezzel a neveletlen gépezettel szemben. Fogalmam sincs, hogy kinek hiszi magát ez a mikroszkopikus ketyerékből felépített, sajnálatos mód beszéd mesterségével is megáldott szerkezet! Életem legnagyobb hibája volt mikor felötlött bennem elkészítése és még nagyobb a tervek elkészítése evvel kapcsolatban, s megbocsáthatatlan bűn lett belőle, hogy most már véglegesen is itt van a falban. Elhelyezkedése még nem jelentene túl nagy gondot, csupán a hobbijaként űzött idegeimen való táncát nem igen tudom elviselni már, főleg, hogy mostanában szinte napi rendszerességgel megteszi ezt. S most is kekeckedik velem a kis szemtelen… :<
- Nos, tudod, hogy rengeteg beléd fektetett munka és idő végterméke vagy. De még mindig állok azon kijelentésemhez, hogy ennek ellenére is képes lennék elsöpörni egy szempillantás alatt, hogyha nem tanulsz meg viselkedni. - lépdelek el a gépezet mellől szavaim során asztalomhoz, hogy egy kis „mély levegő, szép gondolatok” megoldással lenyugtassam a gépezet által hirtelen feltornászott vérmérsékletemet. Persze erre is csupán magyarázatokat lel, gépi memóriája által helyesnek, logikusnak vélt érvekkel megvétózva előbbi mondandómat, s jómagam csupán szem forgatva konstatálom nehéz felfogását.
Már – már olyannyira belemerülve ellenérveiként felhozott mendemondáinak ignorálásába, hogy észre sem vettem: látogatóm érkezett. Még az MI figyelmem kérésére sem mozdítottam fülem botját, olyannyira félvállon vettem mondandóját. Jelen helyzetben csupán az asztalon összekeveredett papírok rendezett sorainak kialakítása és a „mély levegő, szép gondolatok” betartása éltek elmémben, míg egy idegen hang ki nem rángatott elmélyült gondolataim rejtekéből. Döbbent arckifejezéssel reagálok a váratlanul ért ismeretlen létforma üdvözlésére és jócskán csak meghökkentő információira. Valamiért logisztikailag egyszerűen lehetetlennek vélem a feltételezést, miszerint bárminemű rokonom lehet a nyakamban csüngő idegen, a biológiai tényekről nem is szólván! Hiszen, ha további rokonom lenne Soul Societyben Shinju-sanon kívül, azt azért én is tudnám. O.o” Szóval, azt kell, hogy állítsam valaki házszámot tévesztett. ^ v ^”
- Nos, kedves Shinigami-sa… öhm, köszönöm. O.o” – éppen készültem volna szóvá tenni, hogy nagyon is téved a kisasszony a felől, hogy minket bármiféle rokoni kapcsolat köt össze, viszont a meghökkentő hasonlat, s ajándéka, ritka eseményként ugyan, de belém fojtotta a szót. Csupán kamillázni tudtam, hogy egyáltalán lépést tudjak tartani túlbuzgóságával, miközben a puszta, mély gondolatalatti kérdést kellett megtűrnöm elmémben, mely ott zakatolt tudatomban egyre hangosabban, hogy akkor most rokon e vagy nem rokon? Születésnapom dátumát roppant kevés személy ismeri, s kit illet eme gyermek édesapa jelzővel? Midőn nagy gondok, rejtélyek, melyek megfejtésre várnak. Ilyen kusza dolgokkal még külsőm megváltozásakor sem tapasztaltam!
- Milyen „apuci”…? °o°” – próbáltam a sokkhatásból kikecmeregni, s puhatolózni a leányzó származása felől, hátha útba tudom igazítani, mert minden bizonnyal összekevert valakivel. Hiszen a külső hasonlat nem minden, ugyebár. Vagyis, egyszerűen nem merek belegondolni abba, hogy esetleg rokonságban állhat Shinju-sannal, mivel ő lenne az egyetlen logikus megoldás erre az egész eseményre, csupán, csupán… atya világ! o_o”
- Yoshida Yoriko, ni, csak… milyen aranyos neved van! ^ v ^ - meglepetten hallgatom végig szinte már követhetetlen gyorsasággal szóban átadott adatait, s igyekeztem feltűnő meglepettségemet a megnevezésével kapcsolatban valami frappánssal palástolni, mely során nyomban elkezdem kutatni a rendezett papírtömeg között az aktáját. Minden bizonnyal közötte van, hiszen az Akadémiáról beosztott újdonsült tisztekről mindig küldenek ki értesítést, illetve hozzá tartozó információkat is. Kisebb keresgélés követően meg is lelem, olvasása során pedig a kis ajándékdobozt leteszem az asztalra, nehogy baja essen. Sebtében átnyálazva a szóban keringő kishölgy adatait, melyek szintúgy rokonsági kapcsolatot igazolnak Shinju-sannal, igyekszem koncentrációm felét rá szentelni és nem a meglepettség teljes mámorában úszkálni ez idő alatt. De, mindez egyszerűen olyan lehetetlen! Értesíthetett volna, értesített volna! Gondolom. Bár csak az óta tartjuk a kapcsolatot, mióta hadnagyi pozíciót töltök be, viszont egyszerűen képtelenség kizárni az eshetőséget, mely szerint megfeledkezett szólni a lányáról. Ha valóban a lánya! O.o”
- Khm… ha gondolja, megmutathatom. ^ v ^ - fél füllel hallgatva kíváncsi kérdéseit, teszem le a lapot és élek a nyílt lehetőséggel, hogy lebonyolítsak egy DNS tesztet. ._. Alátámasztott adatoknak hiszek csak, történjék bármi is! Odalépdelve mellé, a géppel szembe fordulva, egy röpke, megvető, némileg sértődő pillantást vetek a szerkezetre, majd azután kezdek bemutatót tartani, amint feltette némileg összes kérdését.
- Persze, hogy nem találkozhatott még ilyennel, mert teljesen egyedi, saját útfőből készítet szerkezet, kedves Yoriko-san. ^ v ^ Hogy őszinte legyek, igazából még nincs teljesen kész, de elég régi szerkentyű, már kezdetek óta barkácsolom. Nagyobbik verzióját újonnan tudtam kialakítani, amint megkaptam az irodát. A programozása bizonyos szögből megfelelő, viszont akadnak vele problémáim. Most az érintőképernyőt próbálom csiszolni, ugyanis azt nem rég szereltem hozzá. – tartottam egy röpke bemutatót egy program megnyitásával, mely a teszthez szükséges számomra. – Mondja csak Yoriko-san, asszisztálna nekem egy kísérlethez? ^v^ Van egy program rajta, amit mostanában raktam rá, viszont még nem volt lehetőségem kipróbálni. Csupán mintára van szükségem öntől, egy apró bökés lenne, nem fog fájni, erről biztosíthatom! Ugye nem fél a tűktől, Yoriko-san? ^ v ^ – remélem nem sikeredett túlságosan átlátszóra előadásom és ezt az aprócska füllentést ez egyszer elnézni. Kiselőadásom végén sterilizált tűt vettem elő az ilyen eszközökkel felszerelt üveges szekrényből. A legbiztosabb módja a teszt sikerességének egy kicsinyke vérminta az elemezni kívánt félről, szóval remélem, nem visszakozik tőle olyan nagyon. Ha mégis megtörténne ellenkezése egy röpke pillanatot kihasználok az apró bökésre, melyet szinte észre sem lehet venni, majd folytatom a géppel való DNS teszt lebonyolítását.
- Látja, nem is fájt! ^ v ^ - alkalmazom az ilyenkor használatos megdöbbentő megjegyzést, mellyel a doktorok rendszerint élnek egyes pácienseknél. Közben már – már mondhatni türelmetlenül várom a program által megmutatott eredményt, melynek végkimenetele a leányzó állításának igazát bizonyítja. Szóval, tényleg rokon… o_o…
- Természetesen… csak nyugodtan. o.o – engedtem a gépezethez, szükségem van pár pillanatra, míg feldolgozom a sokkoló igazságot. Shinju-san, azt hiszem itt az ideje, hogy elbeszélgessek velem személyesen is! ^ v ^ˇ Jobban szemügyre véve Yoriko-sant valóban egyre több külsőleg hasonló, sőt érdeklődési körben és talán jellemben is találok egy – két összefüggést, mely alátámasztja az információkat. Nem mintha kételkednék továbbra is, hiszen a DNS minta sosem téved! Viszont magával a gondolattal nehéz megbékélni.
- Nos, leányzó, hogyha már így összehozott minket a sors igazán mesélhetnél… ugyanis a rokonsági kapcsolatunkat összekötő fő személy megfeledkezett egy – két információt megosztani velem. Kezdhetnék, mondjuk aa… mennyi idős is vagy, kedves Yoriko-san? ^ v ^ - igen, igen, szörnyű kezdés, de tudni szeretném, hogy kedves Shinju-sannak mióta van utóda, hátha okot is lelek arra, miért nem osztotta meg velem létezését. Bár azon sem lepődnék meg, hogy egy gyorsan fejlődő kisasszonyról van szó, hallottam már ilyen esetről, hogy a magas lélekenergiát a kis test nem bírta el, ezért gyors növekedést eredményezett, viszont azon személyek csupán testileg nőttek fel, értelmileg nem nagyon igazodtak megjelenésűkhöz. Ő viszont értelmileg is igen fejletnek tűnik, osztagának beosztása is alátámasztja, legalábbis gondolom, hogy az Akadémia nem hiába sorozta be mihozzánk. Mindenesetre ez most az adatszerzés ideje, minimum ennyi kijár nekem egy eddig nem is ismert unokahúggal, mint közös foglalkozás. Shinju-san pedig örülhet, ő másodlépcsőre került most, jelenleg ráérek később is törni a fejemet miatta. A villámlátogatás úgy fél óra múlva is megejthető, természetesen Yoriko-sannal. ^ v ^
- Üdvözlöm, Yoshida Yoriko! Miben lehetek szolgálatára? – meglepő pillantásokat társítok a gépezet udvarias köszöntését hallván, hiszen flegmaságát szinte az egész osztag ismeri, a felének pedig még összetűzése is volt a rendszerrel. Erre most itt adja a jófiút?! Netalántán gúnyolódni kíván velem? Remélem, Yoriko-san ért hozzá és megadja a baját a gépezetnek, ha kell.
- Ne hallgass rá, csak megjátssza magát. – suttogom a leányzónak az információfoszlányt a gépezettről, nehogy eme jó tulajdonságáról könyvelje el a masinát, hogy aztán meglepve érje váratlan, engedetlenségbe átcsapódó jelleme.

Onee-chan nevemre tett megjegyzésére szinte elpirulok. Pedig igazából ez a szüleimnek köszönhető… Mindegy is, a gép maga érdekesebb sokkal-sokkal, úgyhogy inkább azzal foglalkozok és megannyi kérdésemmel bombázom kicsit lassúnak tűnő nővérkémet. Furcsa, apuci sosem mondta, hogy ennyire megfontolt, de biztosan a külső változások miatt van, hiszen arról sem volt tudomásom, vagyis ennek elég új keletű dolognak kell lennie.
– Tényleg? *-* – nézek csillogó szemekkel Yuko-nee-chanra, és kíváncsian várom bemutatóját, valamit legalább ugyanekkora lelkesedéssel hallgatom végig előadását a gépről. Eszerint ő maga készítette. *o* Tehát nem csak én szeretem magam elkészíteni a szerkezeteimet, amikkel dolgozom, ez pedig csak egy újabb ok, hogy felnézzek Yuko-nee-chanra! ***w*** - Ha gondolod, szívesen segítek neked, Yuko-nee-chan. Értek az elektromos szerkezetekhez ^_^ – fűzöm hozzá ajánlatomat, attól tartok némileg szavába vágva, mert bizony mondja is tovább, és félek, udvariatlan voltam, és majd nem fog szeretni, pedig annyira szeretném, hogy jó kishúga legyek… T^T De talán jó benyomást tettem rá, hiszen a segítségemet kéri és én gondolkodás nélkül bólintok. – Persze, persze, szívesen ^_^ – lelkességemnek csak néhány aprócska részlet szab határt. - Yuko-nee-chan, a „san” annyira hivatalos és távolságtartó és hideg… T^T – nyafogok, miközben odanyújtom ujjacskámat a mintavételhez Yuko-nee-channak, mert azért én segítek, ha egyszer már megígértem, és a program is olyan érdekesnek tűnik, szóval egyszerűen muszáj ezt megcsinálni, de akkor is… Alkudozni kellett volna, hogy segítek, ha elhagyja azt a kis jelzőcskét a nevem mögött. >.>” De buta vagyok, hogy nem tettem. T_T”””
Gondolataimat gyorsan elterelem, hogy figyelemmel kísérhessem a gépecskén futó programot. Igen érdekes, és lenyűgöző, hogy egy ilyen ősi külsejű, mégis modern gép képes egy ilyet futtatni.
– Ez egy DNS-teszt, ugye, Yuko-nee-chan? – teszem fel a költői kérdést, és mikor a gépecske elvégzi a tesztet, melynek eredményében eddig is holt biztosak lehettünk, végre jómagam is engedélyt kapok a gépecske kipróbálásához. *3* No akkor lássunk is hozzá! Elfoglalom a nekem felkínált helyet, és előveszem a kis adattárolót, amit még otthon készítettem, hogy rácsatlakoztassam a számítógépre. Van rajta egy program, amire szükségem lesz, és ez a gép pont alkalmas, hogy nagyban is kivitelezhessem, és remélem, Yuko-nee-channak is elnyeri majd a tetszését, mert bizony sokat dolgoztam a kivitelezésén és a finomításán, szóval wíííí! Minden bele fogok adni! *w*
– Yuko-nee-chan, hagyjuk azt a hivataloskodást. ¬_¬ Egyébként a múlt hónapban múltam 9. ~^.^~ – válaszolok mosolyogva a feltett kérdésre, aztán visszafordulok a monitorhoz, hogy megcsináljam a megfelelő beállításokat a programom működéséhez, valamint összeszedjem a nekem szükséges adatokat máshonnan. Nem nehéz kapcsolatot találnom az osztag központi gépéhez (ha nincs, akkor nem nehéz csinálni), és az ott talált adatokat is hasznosítani.
– Yoroshiku, Com-chan! ~^-^~ – köszöntöm én is a számítógépet, és egy kicsit pislogok Yuko-nee-chan szavaira. Biztosan nem lehet annyira rossz ez a gépecske! Ugye? °o° Minden esetre össze kell szednem magam és valami nagyon szuper dolgot mutatnom Yuko-nee-channak, hogy ő is lássa, miért kerültem én ide, és mivel mentem odahaza a család agyára. Nyomogatok pár gombot, ügyködök egy-két beállítással, aztán elővarázsolom a kis ketyerém segítségével a központi terem hologramos modelljét, olyan élethűen, hogy tényleg olyan, mintha ott lennénk, és nem Yuko-nee-chan irodájában.
– Wíííí! Siker! *w* – ujjongok fel, mikor meglátom az eredményt. - Hogy tetszik, Yuko-nee-chan? Lehet ám még színesíteni a hologramot! ^_^ – vissza is fordulok a géphez, és ügyködöm még egy keveset a monitoron a programom és az adatok segítségével. Így történik, hogy a hologramot átváltom egy 3 dimenziós videó-modellbe, ami egy felvétel alapján készült. Név szerint annak a kísérletnek a videós archivált változata, amelyik megváltoztatta Yuko-nee-chan kinézetét a nekem leírtból a mostanira. Ahogy néztem a jelenetet, sok mindenre megtaláltam a választ. Így már egész érthetőnek tűnt majdnem minden.
– Áh, szóval így történt, Yuko-nee-chan! Mostanáig azon gondolkodtam, miért nem úgy nézel ki, ahogy apuci leírta. Bizonyára nem találkoztatok, mióta ez a kísérlet történt, és apuci nem tudta, hogy megváltozott a külsőd, ezért nem mesélte el, hogy közben ennyire nagylány lettél. ^_^ – magyarázok nevetgélve, aztán miután még egyszer lepörgetem ezt a felvételt, visszafordulok a géphez. - Yuko-nee-chan, van olyan felvétel, amit szívesen megnéznél így? – kérdezem kíváncsian csillogó szemekkel, és ameddig választ kapok, visszaváltoztatom ezt a helyet a hadnagyi irodává, és csinálok egy-egy hologramot a családom tagjairól középre, mert ez annyira jó szórakozás. *-*

Némi további sokkhatás alatt leledzve igyekszem elkönyvelni az újdonsült információkat, miszerint van egy vérszerinti unokahúgom a nem igen kommunikáció felvételről híres Shinju nagybátyámtól. Minél előbbi lenyugodásomat az ajándékdobozzal kívánom elérni, melyet az asztalomra helyeztem a rögtönzött DNS vizsgálat során. Kezembe fogva azt, tártam fel és tekintettem meg tartalmát. Nem igen kaptam az utóbbi időkben születésnapi ajándékokat, szóval jócskán csak felkeltette érdeklődésemet, hogy eddig nem is ismert unokahúgom miféle meglepetéssel állhatott elő. S egy jókora mosolyt csalogatott arcomra igen ötletes tartalma. Kezembe fogva a szépséges hajdíszt tekintettem meg jól minden irányból.
- Ez igazán szép! Mond csak, kedves Yoriko-chan, a hajdíszt te magad készítetted? ^ v ^ - érdeklődöm, igyekezve átszoktatni magam a megszólítását illetően a kicsinyítő jelzőre kérése szerint. Sajnos szakmai ártalom, hogy nem tegezhetek le minden egyes szembejövő shinigamit, hisz igen modortalanság lenne az tőlem, de egy rokon esetében azt hiszem, kivételt tehetek. A hivatalos beszédet legalább ilyenkor mellőzhetem egy kicsit, olykor – olykor igen fárasztó még számomra is, viszont szórakoztató is bizonyos helyzetekben. Igazán nagy örömet tud okozni nekem az, amikor egyes személyek teljes egészében végigsértik az önöző szava járás, pedig bizonyos körökben teljesen természetes. S, hogy miket nem képesek elkövetni olyankor, amikor roppantul idegesítőnek kezd válni számukra ez! ^v^ Hogyha erre az esetekre gondolok, mindig elkap a nevethetnék, most viszont megelégszem egy magamban tett kis mosolygással, hogy minél előbb visszaterelhessem figyelmemet Yoriko-chanra.
- Nahát, akkor már igazi nagy leányzó vagy! És azt elmondod, hogy mely hónap, melyik napját születtél pontosan? ^ v ^ - persze az adatait egytől – egyig átolvastam az imént, így szerencsére nem hozhatok fel afféle kellemetlen kérdéseket, mint például azt, hogy ki is név szerint édesanyja, meg egyéb információk, melyet rokonként eleve tudnom kellene, még ha Shinju-san meg is feledkezett értesíteni ezekről.
Nagy belemerült munkáját látva a gépezetnél, kíváncsian lépdelek mellé, hogy szemmel tarthassam túlbuzgó ügyködését. Örömmel látom, hogy bizonyos felugró értesítő ablakokban megjelenített hibáit a gépnek könnyűszerrel kezeli, mintha számára ez mindennapos dolog lenne. Így a kissé engedetlen gép legalább némi rendre lesz intve más keze által is.
- Hm… nem akarlak zavarni a nagy munkádban, de megosztod velem, hogy az Akadémián, milyen eredményeket értél el? – hozakodok elő egy hadnagytól megszokott rutinkérdéssel. Érdekel, hogy miképpen vélekedik az ott tanult dolgokkal kapcsolatban. Volt e, olyan óra, mely némi negatív véleményt keltett benne, avagy melyet is szerette meg igazán és társai.
Kérdésem megválaszolására való figyelés mellett tovább koncentrálok a gépen megejtett beállításaira, s meglepetten tapasztalom hozzáértését, hogy már a központi géphez való csatlakozást is megejtette. Olykor hasznos is annak közvetlen használata, hiszen olyan adatok szerepelnek benne, melyet egy saját, egyedi használatos szerkezet nem tartalmazhat, bizonyos biztonsági okok miatt. S már igazán felkeltette érdeklődésemet célja felől, melyet kivitelezni kíván a gépen.
Maga az eredmény egyszerűen lenyűgöz, amint látom irodámat szinte egy csettintésre „átváltozni”. Álmélkodva nézek körül, s lépdelek beljebb a kivetített Központi Teremben. Igazán lenyűgöző, hogyha sejtelmeim nem csalnak, akkor minden bizonnyal holotechnika van a dologban. Igazán nagy ügyesség kell ennek előállításához, főleg ebben a korban!
- Hm, remek. Igazán fantasztikus! – dicsérem meg, amint a monochrom színekben játszó hologramot egy szempillantás alatt színessé varázsolta. – Rendkívül élethű. ^ v ^ – tanulmányoztam a Központi Terem hologrammal kivetített példányát, esetleges hibákat keresve rajta, hátha valamiben hibádzik programja és javítást igényel, melyben akár segédkezet is nyújthatok neki. De igazán felkészült, ha vannak is a projektjében hibái, akkor eléggé észrevehetetlen. Minden bizonnyal igen aprólékos munka végterméke lehet eme programja.
- Mond csak, Yoriko-chan. Egyedül a te műved, avagy kaptál hozzá külső segítséget? ^ v ^ – érdeklődöm tőle, bár a rokonom, így teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy külső rásegítéssel építette volna fel mindezt, avagy ha mégis volt benne segédkéz, akkor is minden bizonnyal nem számottevő támaszték volt csupán.
S meglepetésekből még nincs megállj, minél többet ügyköd a gépen, annál inkább lenyűgöz! Karjaimat összefonom mellkasom előtt, s kihúzva magamat hallgatom végig nagy felfedezését külsőmmel kapcsolatban. Apró mosoly hozakodik elő arcomon, bár kissé elgondolkodtat, hogy miképpen sikerült fellelnie eme információkat a gépezeten. Lehet, hogy nem titkosítottam le a fájlokat? Mindenkivel megesik, hogy megfeledkezik bizonyos dolgokról, szóval nem kizárt, hogy az akkor ért sokk során kiment a fejemből a kísérlet menetét tartalmazó fájlok kíváncsi szemek elől való elrejtése.
- Igen valami olyasmi, Kisasszony. ^ v ^ - hanglejtésem segítségével adom tudtára, hogy azon mappa további tartalma nem publikus információkat tartalmaz, szóval okosabb lenne tőle, hogyha kilép belőle. Mondjuk feltételezése, hogy Shinju-sannal valaha is találkoztam igazán aranyos. Bár tudnám, hogy szeretett nagybátyám mit gondolt arról, hogy kedves unokahúgom mindent tudhat rólam, míg jómagam még a létezéséről sem. Cseppet sem igazságos ez a felállás, azonnal kompenzálnom kell!
- Igazán mesélhetnél magadról. Akár a kedvenc ételedről, színedről, állatodról. Kutatás terén, mely dolgok keltik fel konkrétan az érdeklődésedet: anatómia, mechanika, fizika, avagy más? Bár ennél van némi sejtésem… ^v^ Szóval bátran, amit csak szeretnél, annak nagyon örülnék, ha elmondanád. ^ v ^ - próbálom kicsit jobban megismerni újdonsült unokahúgomat, miközben a visszafabrikált irodám közepén újabb hologramoknak lehetek szemtanúi. Érdeklődve kezdem tanulmányozni őket, s nem kell sok idő, hogy rájöjjek, valószínűleg kis famíliáját mutatja be nekem a leányzó, mely némi mosolyt csal az arcomra.
- Hm… felvétel? Inkább az érdekelne, hogy a most történő eseményekről is tudsz e készíteni hologramot. Példának vegyük, mondjuk az Étkezőt, a megfigyelő kamerákon keresztül tudsz készíteni hologramos kivetítést jelenlegi állapotáról? ^ v ^ - adom fel a rögtönzött feladatot. A Központi Terem másolatát volt szerencsém látni, illetve rokonai hologramos mását is. Viszont felkeltette érdeklődésemet mindezzel, s érdekel, hogy egy ilyen ügyet, hogy képes megoldani. Persze semmi probléma nincs akkor, hogyha nem tudja teljesíteni, bár ettől nem félek. Ha valóban vérbeli Yoshida hamar a helyzet magaslatára áll, ebben biztos vagyok! ^ v ^

A gépen való pötyögés és állítgatás közben olyannyira koncentrálok a jó eredményre, hogy csak lassacskán szivárognak be az én okos kicsi buksimba, hogy Yuko-nee-chan hozzám beszél, és valószínűleg kérdez is. Mikor végre felfogom a szavak értelmét, azonnal odafordulok hozzá, miközben a gép töltöget, mert annak is kell egy kis töltögetési idő, sok-soook adatot kértem én be a programomhoz, és hogy annyira ne kelljen kapkodnia, én is türelmes leszek, és inkább beszélgetek Onee-channal, ha már olyan régóta vártam erre. *.*
– Ühüm, én egyedül! – bólogatok lelkesen, amikor észreveszem, hogy Yuko-nee-chan a neki készített ajándékomat nézegeti. - Valami olyat szerettem volna, ami nem hivatalos, és nem megy tönkre a munkában, szóval megterveztem ezt a hajdíszt, és… ugye tetszik? *w* – kérdezem hadarásom végén, és kicsit el is pirulok, mert ha eltaláltam Onee-chan ízlését, akkor azért, ha nem, akkor melléfogtam, és akkor… akkor majd csinálok valami mást! T^T De nem kerüli el okos kis eszem figyelmét, hogy unokanővérkém ezúttal tegezett, ami máris nagy haladás az ismerkedésben, de inkább visszafordulok pötyögni a programon. Már így is túl sok pihenőidőt hagytam Com-channak, innentől pedig fogok tudni figyelni a nekem szánt kérdésekre is.
– December 6-án ^_^ – felelem a születésnapomat firtató kérdésre, de hiszen az előbb is mondtam, hogy a múlt hónapban töltöttem be a kilencet, vagy sokkal ködösebben fogalmaztam volna? O.o” Passzolok, de azt hiszem, annyira nem volt nehéz kitalálni, hogy decemberi gyerek vagyok… De Onee-chan meg januári, szóval íme egy közös vonás: mindketten téli gyerekek vagyunk, csak engem a Mikulás bácsi hozott! *.* Persze, okos nagylány vagyok, tudom én, hogy a Mikulás nem is létezik, de ez így sokkal aranyosabban hangzik, mint ha azt mondanám, aznap születtem, amikor a Mikulás napját ünnepeljük és a szülők többnyire teletömik a gyerekek csizmáit csokival, kivéve nálunk, mert engem eltiltottak az édességtől hiperaktivitás miatt, amit egyébként nem is értek… ¬_¬ Közben már majdnem végzek is az első prezentációm elkészítésével, mikor Yuko-nee-chan ismét kérdez, ezúttal már mellőlem. *.*
– Hááát… Sajnos a legtöbb elméleti anyagba nem igazán lehetett ott belemerülni, mert egyeseknek mindig voltak megjegyzései, de Tsuki-nee-channal végeztünk kutatásokat a hollow ismeretek és a shinigami történelem terén is, úgyhogy ezek sosem okoztak problémát, és a kidouk is jól mentek… de sajnos a hakuda és a zanjutsu a nagypapi korrepetálása nélkül nem jött volna össze 2 év alatt alapszinten… így is csak ezek miatt kellett plusz egy évig az Akadémiára járnunk… Simán meg lehetett volna 1 év alatt is… – mesélem nővérkémnek kicsit pironkodva, mert azért nem túl kellemes élmény, hogy amiatt a két nyomorúságosan gyereknyomorgató tantárgy miatt kellett egy évvel tovább tanulnom az Akadémián, pedig rövidebb idő alatt is ment volna az elméleti anyaggal. – Oh, még a shunpot is szeretem – teszem hozzá kicsit felélénkülve a hologramos attrakcióim elindítása előtt, és izgatottan várom, Yuko-nee-chan mit fog szólni hozzájuk. Az első, a Központi Terem úgy látom, elnyerte tetszését. Némi büszkeségtől csillogó szemekkel nézem az unokanővérem arckifejezéseit, és nagyon várom esetleges kérdéseit, meg a véleményét, mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, hiszen a hologramok a legrégibb projektjeim közé tartoznak, kevés ketyerémmel foglalkozom annyi ideje, mint ezzel a programmal is… remélem, érdemes volt az eddigi bele fektetett energia! *w*
– Az én munkám, valamikor három éve kezdtem, és az Akadémia alatt tökéletesítettem… de talán még tudom majd fejlesztgetni ~^_^~ – bólogatok lelkesen, mielőtt visszafordulva elindítom a következő kis műsorszámot, de a videó utáni megjegyzés hatására kissé pironkodva zárom be azt a fájlt, és fogok bele új szórakozásom megvalósításába… meg persze, remélem, Yuko-nee-chant is szórakoztatja a sok-sok hologramos játék, mert szerintem ezek csudiklasszak, és én nagyon-nagyon szeretek velük foglalkozni, meg minden, szóval kíváncsi vagyok, hátha van valami, ami őt még ennél is jobban szórakoztatná, hogy azt is megjeleníthessem, és ameddig kitalálja, elszórakoztatom saját kútfőből, mert azt mégsem engedhetem meg Onee-channak, hogy unatkozzon, ameddig én itt vagyok, mert akkor biztos nem keresné annyit a társaságomat, mint ha szórakoztató személyiség vagyok. *o* Szóval én ezt az elméletet szeretném megvalósítani, hogy ne lehessen rám kifogása.
– Lássuk csak… ételből természetesen a csokoládé a kedvencem, mert abban van sok-sok eszecskémet serkentgető cukrocska, és és… nagyon szeretem a narancslevet, meg a… nincs kedvenc színem, mindegyiket szeretem, a kedvenc évszakom a nyár, mert olyankor látni legtöbbet Tsuin Fueari testvérkéit… tudom én, hogy azok csak közönséges villámok, de az a két tündérke nem szereti, ha ezt emlegetem nekik, szóval úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy ők is örüljenek. – kicsit elgondolkodom, meg azért időnként levegőt is kéne vennem, csak na… izgulok az első benyomás miatt. - Izé-bizé, szóval a kutatásokban elektronika minden mennyiségben, és ez a kedvencem, amit most is látsz. Meg értek még valamennyire a mechanikához, mert csináltam ügyes kis gépecskéket is annak idején… csak nem mindegyiknek lett jó vége, például az egyik 6 évvel ezelőtti masinámnak… T_T” De például annak a számítógépnek, amit 3 éve csináltam mai napig nincs semmi baja, és azzal tudtam megha… izé, szóval annak a segítségével néztem meg az Akadémia felvételi követelményeit is, meg minden. Anyuciék biztos nem örültek volna neki, ha tudják, mert ők féltenek, és a saját kísérleteikben sem engedték soha, hogy segítsek, pedig az ötleteimről mindig kiderült, hogy tökéletesek… Mire vagy még kíváncsi, Yuko-nee-chan? Nem akarlak fárasztani…
Közben végre megkapom a választ is Onee-chantól arra tekintve, mit mutassak meg neki a programom segítségével, és ezen kicsit azért el kell gondolkodnom, mert eddig nem sok ilyen kísérletem volt, és az ilyesmikkel mindig akadtak kisebb-nagyobb bakik, de eltökélten bólintok, és azonnal nekilátok a pötyögésnek. Itt az ideje, hogy én, Yoshida Yoriko kijavítsam a programom utolsó hátrányosságait, és ez a feladat Onee-chan gépén biztosan kivitelezhető. A kamerák segítségével előtt magát a termet vetítem ki a hologramok segítségével, ismét teljesen átvarázsolva a hadnagyi irodát, mert ez még könnyű, és a mozgást is simán ki lehet szűrni róla, meg a mozgó dolgokat jobb, ha a kísérletemben először külön hozom át, meg minden, mert akkor tudni fogom, meddig működik a rendszer és feltehetően hol akadtam hibába, tehát eszerint a munkafázis szerint kell dolgoznom. A nagy koncentrációban pedig gyorsabban jár a kezem és az eszem, mint valaha, és nem is kell egy perc, hogy megjelenítsem az éppen az Étkezőben mozgó lelkeket is megjelenítsem, igaz, eleinte kicsit darabosan, de pár másodperc elég, hogy ezt is kijavítsam. Amikor meglátom, hogy a munkám megint tökéletesedett, azonnal felderül az arcom, és lelkesen nézem a munkám gyümölcsét. *w*
– Megcsináltam! *3* Végre sikerült ezt is elérnem, juhííí~! – lelkesen fel is pattanok és körbeszaladgálom az általam teremtett szobát, meg minden, és jó alaposan megölelgetem Yuko-nee-chant. - Köszönöm, Onee-chan, a lehetőséget! Ügyes voltam, ugye? *-* – nézek rá csillogó szemekkel megerősítésre várva. De biztos vagyok benne, hogy most már nem talál majd kifogást a programomban, mert már szinte teljesen 100000%-ig biztos, hogy nagyon jól működik a találmányom, és ez ugye az ő tetszését is elnyerte? *o* - Mit csináljunk még, Yuko-nee-chan? Van valami hiper-szuper ötleted? *-*

Derült égből kishúg,
avagy egy instant DNS teszt rendel!

Öröm látni a világ, lelkesedéssel és ötletességgel teli, jövő generáció tagjait! Mindig lenyűgöztek, hogy milyen jól élvezik az életet, s most még nagyobb vidámsággal fogadhatom azt, hogy a fiatalabbak között is vannak kitűnő kreativitással és az átlagnál jóval, de jóval, magasabb IQ-val rendelkező gyerekek. Örül a szívem, hogy a 12. osztag biztos kezekben lesz, még ha ez csak a jövő zenéje is.
- Viccelsz, kedves Yoriko-chan? Persze, hogy tetszik, pont az ízlésem! ^ v ^ - felelem megmosolyogva előbbi mondandóját. Mókán kívül valóban az én stílusom, legalábbis utóbbi időben mióta belemerültem a biológia rejtelmeibe, azon belül is nem régiben a növénytan részébe, azóta igazán kezdtem megszeretni a virágokat. S a szín összeválogatás is tökéletes hozzá, igazi remekmű egy ilyen kis leányzótól! Hogy nyomatékosítsam dicséretemet még a hajamba is beletűzöm a hajdíszt. Igazán ötletes ajándék volt tőle, feszült megjelenésemet igazán oldani fogja, ennek díszelgése hajamban, s remélhetőleg azon shinigamik sem reszketve fognak hozzám állni ezek után, kik eddig valami rejtélyes okból kifolyólag mindig félve közelítettek meg. Pedig aztán nem eszek embert, khm… halálistent. Inkább kísérleteznék rajtuk, a műtétasztalon, de azt is csak akkor, ha valami olyasmit követtek el, mely okot keltene bennem az ilyesfajta kísérletek megvalósítására.
- Szóval hatodikán. ^ v ^ - akkor még nincs is késő egy utó születésnapi meglepetésre. Ennyi a minimum, hiszen még életében nem látott, s már ilyesmivel állt elő. Úgy érzem, hogy nekem is adnom kell neki cserébe valamit. Csak kicsit puhatolóznom kell róla, hogy megtudjam érdeklődési körét, hogy ez által ki tudjak indulni valamiből és hozzá illő ajándékkal lephessem meg őt jómagam is.
Meglepetten hallgatom végig az Akadémiai beszámolóját, mely szerint csak két tárgyból kellett plusz egy évet ott lenniük ismerősével, ami mit ne mondjak, azért szép teljesítmény! Mondjuk két fiatalnak, hogyha nem megy még rendesen a pusztakezes harc és a fegyverforgatás az cseppet sem bűn, könnyedén kompenzálható az a mágiával. De igen, sajnos alapkövetelmény a minimumok elsajátítása a halálisten képzőben, akármennyire sincs ínyünkre a dolog.
- Figyelj, jobb mintha több évet kellett volna a miatt odajárnod, mert nem tudtál kapcsolatba lépni zanpakutod szellemével. Ez a két év is gyönyörű teljesítmény! Ha vigasztal, jómagam is hadilábon állok a hakuda mesterségével. ^ v ^ – veregetem meg a vállát gyengéden, hogy lássa, együtt érzek vele. Voltaképpen az Akadémián eléggé negatív hozzáállás született bennem azon képzettség felé, pedig nem ártana fejlesztenem teljesítésemet belőle Undertaker miatt. Sajnos a kasza forgatásának tehetsége nem elég, hogyha a közelharcban nem tudok helytállni, hiszen az ilyen összetett fegyverhez a hakuda mondhatni alapkövetelmény. Egy ideig el is voltam veszve miatta a csatatéren, amíg nem tudtam a kidouval is napirendre térni. Nem tehettem róla, hogy a Shakkahouk háromnegyede általában berobbant a kezemben, a helyett, hogy normálisan a célpont felé ment volna el. - Ni, csak! Van még valami közös bennünk a hajunk, nevünk, és egyazon osztagba tartozásunkon kívül! ^ v ^ - mosolygok rá, amint megosztja velem, hogy a shunpo is kedvelt képzettségei közé tartozik. Jómagam is igyekszem sebességemet fejleszteni és elégedett vagyok eddig elért sikeremben, öröm hallani, hogy ő is szereti halálistenek képesítésének eme szórakoztató ágát.
Hologramokhoz való hozzáértése igazán lenyűgöző, s amint megtudom, hogy mennyi ideje is foglalatoskodik vele, az elért eredmény dicséretre méltó. Persze, mint minden az idő múlásával válik egyre tökéletesebbé és tökéletesebbé. Hologramokkal ügyködő halálistenről az osztagban, viszont még nem is hallottam. Úgy vélem, igazán vérfrissítő lesz ez a Juunibantai számára holotechnikai szaktudása.
- Talán? ^ v ^ Yoriko-chan, mindent lehet a tökéletesnél, tökéletesebbre fejleszteni, ezt ne feledd! – így igaz, ki tudja, hogy milyen hordozható hologram típusokat talál ki, avagy milyen gyors megjelenítéssel hozza létre, s akár a vetített dolgok mozgatására is rájön, hisz semmi sem lehetetlen. Főleg nem egy Yoshidának!
A végén még elveszti a célját, amiért túl hamar befejezi első projektét. Így hát, akár évekig is elhúzható egy ilyen összetett találmány, példa gyanánt itt is van a komputerem, melyből még mindig nem sikerült tökéletes MI-t kreálnom belőle. De előbb, avagy utóbb biztosan sikerül vagy, ha tovább folytatja faragatlan modorát, akkor valószínűbb, hogy a szeméttelepen fog kikötni, mintsem a új, kész találmányaim listáján.
- Szóval „Tsuin Fueari” lenne a zanpakutod becses neve? ^ v ^ - érdeklődöm komolyabb részletekhez jutás érdekében. A végén még jól jön a Lélekölőkardokkal kapcsolatos kezdetleges kutatásaimhoz ezen információi. Persze, mint szerves alanya ennek nem más, mint Undertaker lesz továbbra is, hiszen sosem veszélyeztetném más halálistenek zanpakutoit. Viszont ennek ellenére kíváncsiságomat kielégíthettem ezzel kapcsolatban, nem? ^v^ – A villámok, tényleg nem közönségesek, Yoriko-chan. ^ v ^ – de nem ám’, érdekes természeti jelenségek, melyek tömegesével hatalmas pusztítást képesek okozni. Legyen az egy szupervihar vagy egyetlen árva villám. Mindkettő egyaránt mindent felülmúló, veszélyes erővel rendelkezik, főleg a mechanikát illetően.
- Dehogy fárasztasz! Ne állíts oktondiságokat, kedves Yoriko-chan! Szerinted kérdezném, ha nem érdekelne? ^ v ^ No, mesélj azokról a gépekről, melyekkel ügyködtél évekkel ezelőtt. – megfelelő alapanyag híján is torkolhatnak a találmányok a selejtesség irányába. Lehet, hogy nem a rossz összeszerelésben volt a hiba, hanem az eszközök hiányában. Persze előfordulhat a kevés tapasztalat is, mint okozat, de ehhez is mindent hozzávéve is csak utoljára feltételezném ezt.
- Szóval a szüleid azt sem tudják, hogy kijártad az Akadémiát, kedves Yoriko-chan? – vonom kérdőre Yoriko-chant, amint végiggondoltam mondandója végét. Hogyha a jelentkezést is a hátuk mögött nézte meg, ezen sem lepődnék meg. Viszont nem értem, hogy Shinju-san miért akarhatta, ilyen kicsiny dolog miatt visszatartani unokahúgomat a shinigamivá válástól. Tehetsége a tudomány terén már alapból adott volt! S teljes egészében egyértelmű, hogy az ilyen érdeklődéssel rendelkező tanulókat a 12. osztagba sorolják be. Féltenie pedig cseppet sem kellett volna, így is gondosan válogatjuk meg azt, ki megy ki a terepre, ha olyan komoly az ügy. S abban biztos vagyok, hogy se Masamune taichou, sem én nem engedném meg a fiataloknak az ilyesféle kirándulást a veszélyessége miatt. Vagy ha igen, akkor csak is kizárólag felnőtt felügyelettel és azt is csak akkor, ha megbízhatunk az illetőben, kire rá óhajtjuk hagyni. ._.
Karba tett kézzel tartom szemmel ügyködését a számítógépen, miután feladtam számára a röpke tesztfeladatot a találmánya részletesebb megismerése végett. Érdekelt, hogy megadott szituációban mennyire jól teljesít, s milyen hamar, avagy a hibákat kiszűri e rendesen, illetve miképpen közelíti meg az adott feladatot. A 12. osztagnak mindig a tökéletességre kell hajtania, szóval természetes, hogy ilyen magasra teszem a mércét még az ő esetében is. De, mivel Yoshida vér csörgedezik ereiben, így nem aggódok amiatt, hogy ne sikerülhetne neki. Bízok abban, hogy hamar a helyzet magaslatára áll. Kíváncsian tartom szemmel, ezzel egy időben megjelenített hologramjait is, hogy véleményem teljes legyen, ha végzett a rendkívül nagy koncentrációt igénylő feladattal.
- Igen, igen, nagyon ügyes voltál. ^ v ^ - osztok ki neki dicséretem jeléül egy buksi simogatást, majd fehéres kabátom egyik zsebébe belenyúlva kezdek kutakodni, hiszen ki tudja, miféle kincseket halászhatok belőle elő… és voálá: egy bontatlan szőlőcukros zacskó. Kedves mosollyal az arcomon adom kezébe a magamnál tartott édességet. – Tudom, hogy nem csokoládé, de remélem, ezt is szereted. ^ v ^ – jómagam gyakran eszegetem, hiszen serkenti az agyműködést, hiszen időnként ez a megoldás még számomra is elkél, amikor túlórázok és a munka miatt kevés időt tudok szánni a pihenésre. – Remek munkát végeztél, nincs semmi kivetnivalóm vele kapcsolatban, szóval megérdemled. ^v^ – hát igen, ilyen ügyességért minimum kijár ennyi, főleg, hogyha minél inkább ösztökélni szeretném a jövő generációit a jobb munka és tehetségfejlesztés terén. S ha már a fiatalok ennyire rajonganak az édességért, miért is ne lehetne ez a megérdemelt jutalom?
- Hát, igazából van ötletem… – mondom kicsit elgondolkodva. Szerintem ő is szívesen találkozna apjával, így nem látok kifogást az ellen, hogy meglátogassuk kedves Shinju-sant, hogy kérdőre vonhassam végre… ^ v ^ˇ… - Mit szólnál egy kis kiránduláshoz az osztagban? Van egy – két elintéznivalóm, ha gondolod, velem tarthatsz. Úgy is elkél nekem a segítség. ^ v ^ - nem csapok bele azonnal a lényegbe, inkább megtartom meglepetésnek a kiruccanás fő megállóját. S ki tudja, lehet, hogy még nem járt az osztag minden egyes szegletében, s ha már be kell gyűjteni az egyes szekciók jelentéseit, akkor már össze is köthetem a kellemest a hasznossal, nem de?
Amennyiben áldását adta a röpke kirándulásunkra már indultam is ki az irodából, Yoriko-channal a sarkamban, hogy út közben beszámoljak első megállónkról, mely nem más, mint a Laboratórium központja lesz természetesen, s szívesen fogadom esetleges kérdéseit ezzel kapcsolatban. De ha inkább visszautasítja a felvetett lehetőséget, akkor törhetem fejemet egy jó kis kikapcsolódó programon, melyet unokahúgommal hajthatok végbe.

Nagyon-nagyon, elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy sikerült eltalálnom Yuko-nee-chan ízlésvilágát azzal a kis ajándékkal, így legalább nem vallottam kudarcot életem első igazi kihívásán, mert ez tényleg az volt, nem pedig olyasmi, amit én állítottam saját magam elé puszta szórakozásból meg unaloműzésből, vagy… szóval hasonló okokból kifolyólag, mert most valaki másnak szerettem volna örömet okozni, akivel nem is találkoztam korábban. Annak azért már mégiscsak könnyebb kitalálni egy szipi-szupi ajándékot, akit már ismerek egy ideje, de Yuko-nee-chan bonyolultabb eset volt, és naaaagyon sok szerencse kellett hozzá, hogy pont így és ennyire jól jöjjön ki az a bizonyos lépés vele kapcsolatban. De úgy, de úúúúgy örülök neki, hogy sikerült! *_*
Ezek után Onee-chan minden megjegyzésére lelkesen és helyeslően bólogatok, már kezdem is kitalálni a következő projektjeimet, pontosabban egy nagyobb volumenű már meg is van, mégpedig egy korszerű és modern szimulációs terem az Akadémiának, de annak a prototípusát mindenképpen itt kell majd elkészítenem, csak… ahhoz majd soook hely fog kelleni, ami ennyi tudós között nem lesz egyszerű munka, és addig még tovább kell fejleszteni a hologramjaimat érzékelhetővé is, ami már egy kicsit nehezebb dolog, de majd megcsinálom, legalábbis találni fogok rá módot, hogy valami hasonló eredményt elérjek. Nem fogom feladni, annál én sokkal-sokkal ügyesebb vagyok! Ugye? *_*
– Ühüm, Tsuin Fueari a zanpakutoum – erre a kijelentésre büszkén meg is paskolom az egyenruhám két oldalán elhelyezett ikertőröket. - Képzeld, villám típusú, és valahogy a valódi villámok hozzá képest szerintem nagyon átlagosak, de a lelkét alkotó ikertündérkék mindig azt mondják, hogy a rokonaik, pedig nem is, mert olyan villám, amit ők csinálnak a valóságban nagyon ritkán fordul elő…*.* – magyarázok Yuko-nee-channak, hátha így már neki is érthetőbb, miért tartom a közönséges villámokat nos… közönségesnek. Mert azért egy gömbvillám mégiscsak sokkal szebb és mesésebb, mint a mindenfelé cikázó elektromos kisülés, ami kis hozzáértéssel egy laborban is modellezhető, sőt, az apróbb szikrakisülések előfordulnak akkor is, amikor a hétköznapi életünket éljük, olyannyira az élet részei. De egy csudiszép gömbvillám azért már ritkán látott jelenség, és Tsuin Fueari gömbvillámokat csinál. *w* No, de van még miről mesélnem, hiszen Onee-chant nagyon-nagyon sok minden érdekli.
– Hát… lássuk csak, volt egy magától dolgozó önjáró padlósúroló, de nem számoltam azzal, hogy a falra is fel tud mászni, úgyhogy azt a tolóajtó bánta. >.< Meg aztán ott volt egy öntözőrendszer, de az már erősen modernizálásra szorulna, mert nagyon-nagyon kezdetleges; és-és… hmmm… mi az, ami még említésre méltó? A laptopot már mondtam, a hologramot látod… tényleg, ezzel a technológiával van térkép- és nyomkövető-rendszerem is. *.* Meg biztos volt még néhány dolog, nagymami tudna mesélni, meg nagypapi is, de nekem most csak ezek jutottak eszembe… ^.^” – hadarom el az eszembe jutó dolgokat, és tutira biztos-miztos, hogy ennél sokkal több dolog volt, csak biztos selejtesek, ezért elfelejtődtek, vagy annyira napi használatban vannak, hogy el is felejtettem, hogy én csináltam őket. Sosem lehet tudni nálunk, odahaza nagymamiéknál. De Yuko-nee-chan kérdésére kicsit kiszökik az arcomból a vér. - Hát…. Nem igazán, vagyis… nagypapival megbeszéltük, hogy ha betöltöm a 7-et, elkezdhetem az Akadémiát, aztán ő úgy kalkulált, hogy mire befejezem, leszek 13 is, és akkor már apucinak és anyucinak sem lesz semmi kifogása shinigamiskodás vagy labormunka kapcsán, csak úgy jött ki a lépés, hogy 4 évvel hamarabb befejeztem, és azonnal jöttem ide bemutatkozni, szóval izé-bizé… még nem volt alkalmam apucival és anyucival közölni – válaszolok bűnbánóan lesütött szemekkel, mert én tényleg nem akartam sem neki, sem nagypapinak gondot okozni, de a rendes tanmenet nagyon vontatott és uncsi lett volna, és… és most nagy bajban leszek, akármikor derüljön is ki a kis titkocska, mert a titkocskák előbb-utóbb mindig kiderülnek, és jaj szegény fejemnek! @_@” Pedig okos kis buksim van ám, csak a szülői szigort szeretem figyelmen kívül hagyni a kalkulálásokkor, pedig tudom, hogy nem kellene.
Az eredményes bemutató után jól esik Yuko-nee-chan dicsérete, és még ha nem is csoki, kapok fincsi cukrot, ami most éppen szőlőcukor, de a szavaira csak lelkesen bólogatok, és ki is bontom, hogy megkóstoljam, mert ha Onee-chan adta, akkor biztosan finom, és még őt is megkínálom belőle, mert így illik ám. Ezek után pedig érdeklődve hallgatom ötletét a további elfoglaltságról, hiszen biztosan valami szuper-extra-nagyon érdekeset talált ki. Az osztag bejárása pedig mi más is lehetne? *3*
– Ühüm, mehetünk – ugrálok lelkesen Onee-chan nyomában, és alig várom, hogy szemügyre vehessem a híres-neves 12. osztagot. Annyi sok-sok mindent hallottam már erről a helyről, hogy néha már úgy éreztem, én is itt dolgozom, de ez csak mostantól van így, tehát körül is kéne néznem, és megjegyezni, mit hol találok, és Onee-chan oldalán lesz a legegyszerűbb dolgom ezzel kapcsolatban, a Laboratórium központja pedig máris igen lenyűgöző és én csak próbálok odafigyelni egyszerre Yuko-nee-chan magyarázataira, mondandóira, és magára a felszerelésekre, amik annyira nagyszerűek és bámulatosak, és figyelemreméltóak! *o*

Derült égből kishúg,
avagy egy instant DNS teszt rendel!

Yoriko-chan lelkesedése nem kis mosolyt csal arcomra. Túlbuzgó öröme kezd rám ragadni, amit nem is bánok a folyamatos monoton munka mellett, amikor egy kísérlet nem éppen érdekes fázisában ügyködik az ember, khm… shinigami. Szerencse, hogy egy ilyen hihetetlenül unalmas pillanatban talált meg, kedves unokahúgom.
Zanpakutojával kapcsolatos kérdésem igaz, tudomány iránti érdeklődés miatt tettem fel, meg persze közrejátszott a közöttünk lévő rokonság is, hiszen örömmel hallgatom meg kis unokahúgom jártasságát a képességében, mivel nem minden fiatal tudja ilyen hamar megszólítani kardjának szellemét. S Yoriko-chan lelke igazán különlegesnek bizonyul a tudomány szempontjából, hiszen nem éppen gyakoriak az iker Lélekölő pengék. Úgy vélem, hogy nagyobbnál is, nagyobb jövőbeli tehetséget tudhat magának Seretei!
- Azt hiszem értem, hogy mire is szeretnél utalni pontosan, kedves Yoriko-chan. Ezek szerint „Tsuin Fueari” ereje gömbvillámokon alapul? Ugye jól értelmezem, hogy erre kívánsz utalni? ^ v ^ - töröm a fejem komolyabban mondandóján, s igyekszem nem csupán azon leragadni, hogy dupla pengéjű a zanpakutoja, s mi is a neve, hanem képességét is törekszem elképzelni elmémben. Persze jobbnak véltem kérdezni, mielőtt rossz felé kezdenék puhatolózni a témát illetően, aztán emiatt tévedésbe éljek tovább a jövőben.
- Milyen öntözőrendszer pontosan? Esőztető rendszerű? Árasztásos, esetleg csöpögtető? – csillan fel tekintetem, amint növény alapú témát hoz fel unokahúgom. Kísérletek miatt természetesen nekem is kellett kialakítanom hasonlót, s én az árasztásos rendszerűvel tökéletesen meg vagyok elégedve. - Amúgy kinek készítetted, kedves Yoriko-chan? ^ v ^ Vagy nem volt komolyabb használati célja és csak a tudomány érdekében alkottad meg? Avagy saját elhatározásod volt vele? ^v^ – érdeklődöm részletek után, hiszen a tudomány megállíthatatlan, és mi, kik benne evickélünk, bármi célból kialakíthatnak dolgokat. S kíváncsiságunkat sem lehet eléggé kielégíteni, hogy ne tegyünk fel újabb és újabb kérdéseket.
- Térkép? Az igen! Egész Soul Society útvonalát tartalmazza? A nyomkövetőd mi alapján határozza meg a személyt, akit keresel? ^ v ^ – kérdés… kérdés hegyek és kérdés áradat. Érdekel, hiszen a tudomány ilyesfajta ágával nem igen foglalkoztam. Intelligens szemkötőm kisegít az ilyesmiben, így nem gondolkodtam más kivitelezési módon. Azonban szívesen meghallgatnám, hogy miféle úton lehetséges még Seretei kiismerésének megközelítése, avagy egy személy megtalálásához milyenfajta lehetőségkínálat adódik pluszba. Főleg az előbbi érdekel, hiszen nyomkövető rendszerrel még nem is igen foglalkoztam, míg Seretei térképhálózatának kiismerésével már annál inkább.
- Vagy úgy… - hallgatom végig figyelmesen meséjét az Akadémiát illetően, melynek kijárásáról még szülei sem tudnak. Persze nagyapja cseppet sem számíthatott arra, hogy egy tudóspalántával van dolga, s így az évek is rövidebbek lehetnek, mely teljesen érthető. S a 12. osztag különös odafigyeléssel fogja kezelni Yoriko-chan fiatal korát, hogy ne legyen ebből gondja. Főleg szüleinek ne legyen kifogása ezzel kapcsolatban. Persze mindezt jómagam fogom biztosítani neki, vagyis én is… hiszen biztos vagyok benne, hogy a Taichou is megfelelően fog gondoskodni erről a helyzetről.
- Fel a fejjel, kedves Yoriko-chan! ^ v ^ – egy röpke buksi simogatással igyekszek lelket önteni belé, amiért váratlan fancsali ábrázatától, mintha lelkesedésének se híre, se hamva nem lenne. Pedig ilyesmi miatt nem kellene emésztenie magát! Egyáltalán nem az ő hibája, hogy a megszokottnál hamarabb végzett az Akadémiával. Nem, ez cseppet sem hiba, sőt inkább dicséretre méltó a teljesítménye! ^v^
- Remek! ^v^ - csapom össze kezeimet vidáman, amint beleegyezett a röpke túrára unokahúgom. Persze apró szándékomról nem kell tudnia, előbb utóbb amúgy is szembe kellett volna néznie szüleivel. S, hogy az most lesz vagy később, úgyis egyre megy.
Indulás előtt természetesen magamra vettem a laborköpenyt, szinte megszokott rutinmozzanat volt tőlem, amikor Yoriko-chanra nézve némi hiányérzetem támadt vele kapcsolatban. Fél pillanatig mustráltam is unokahúgomat, miközben elmém szüntelen zakatolt azon, hogy rájöjjek, vajon mi miatt van eme furcsa érzés, amikor egy elmémben lezajló nagy koppanás felidézte a hiányérzet konkrétumát bennem.
- Ácsi-ácsi, Yoriko-chan! – teszem kezemet vállára, mielőtt nagy sebességével útnak indulna. - A laborban kötelező a laborköpeny viselése, anélkül nem lehet csak úgy járni – kelni, mert veszélyes. Esetleg nincs tulajdonodban ilyen köpeny? – vonom fel szemöldökömet, majd amint nemleges válasszal illet. Elgondolkodva tekintek a fogasra, ahol régi laborköpenyem pihen, melyet még a változások előtt viseltem. Régi magasságom nagyjából unokahúgoméval egyenlő, így nem lenne probléma, hogyha megörökölné ezt tőlem.
- Próbáld csak fel, kedves Yoriko-chan. ^ v ^ - veszem le a köpenyt helyéről, s tartom oda neki, hogy belebújjon. S mintha csak ráöntötték volna, egyszerűen tökéletesen passzol méreteihez. - Nagyszerű, a gond letudva! Így szabadon mozoghatsz a laborban. Amúgy a tiéd lehet, én már úgysem venném túl sok hasznát, csak porosodna, és mi a Juunibantaiban törekszünk a nem használatban lévő tárgyak újrahasznosítására. ^ v ^ - ecsetelem a 12. osztag szokásait a probléma megoldása után unokahúgommal, hogy jobban megismerhesse az osztag rejtelmeit, s közben útnak is indulok.
A folyosón sétálva az egyik tiszt átad egy adag kész iratot, melyet a központban kell leadnom egy másik szorgos munkásnak, így pont kapóra jött, hogy arra tartunk, s nem kell fölös kitérőket tennünk. Amint leadtam a jellegzetesen feltűnő hirdetőtáblára terelődik tekintetem, melyet Yoriko-chan is észrevett.
- Itt tehetnek fel az osztag tagjai hirdetéseket, eltűnt tárgyakról bejelentéseket, avagy a kísérletük végeredményéről beszámolót. Nem árt figyelni, mivel fontos híreket is itt közlünk a tisztekkel, a Kapitánnyal. Amúgy te is nyugodtan igénybe veheted, amikor csak szeretnéd. ^ v ^ – bemutatózóm a legpraktikusabb eszközt, mely a 12. osztagban van, mielőtt tovább állnánk.
A folyosókon menve, különböző nagyméretű üvegablakok adnak lehetőséget a legváltozatosabb felépítésű termekben folyó kísérletek megfigyelésére. Legyen az valami kémiai vegyület kikeverése, egy ritka növényfaj részletes megismerése, esetleg mechanikai tárgyak összerakása vagy bármi más nagy volumenű dolog, az itt egytől – egyig látható. S egy „robbanás veszélyt” jelző táblával ékesített ajtó mellett, amikor éppen, hogy csak elhaladtunk egy talajrengető utóhatásnak lehetünk tanúi. Talán csak a szerencsének köszönhettem, hogy sikerült fogást találnom a falon, s ezzel együtt megragadni Yoriko-chant is, mielőtt eldűlne. Amint alábbhagyott a földmozgás, némi ideges arcvonások bukkantak fel arcomon, majd nyitottam be a terembe, ahonnan tömény füstgombolyag szállt ki. Elhessegetve a fullasztó füstöt magam elől igyekeztem felmérni szemkötőm segítségével a károkat, s amint meggyőződtem afelől, hogy senkinek sem esett bántódásra egy mély, megnyugodott sóhaj után teszem fel a költői kérdést.
- Mégis mi történt itt? ^ v ^ˇ - heves magyarázatokba kezdett tisztek összekavarodott mondataikból, csupán annyit sikerült leszűrnöm, hogy mi, mitől és miért, illetve ki okozta a robbanást. Meglepő, hogy ezúttal nem én voltam a ludas, háh… vagyis, khm… persze jómagam is csak véletlenből röpítettem a levegőbe nemegyszer már az osztag egyes részeit. Pár röpke, ebben az esetben elvégzendő kiadott „parancs” után, vissza is fordultam unokahúgomhoz.
- Elnézést, Yoriko-chan. ^ v ^” De mi ebből a tanulság? Vízbe sose rakj magnéziumot. - szemem sarkából még visszapillantok, hogy urai e, ennek az egész felhajtásnak a résztvevő tisztek, majd amint pozitívnak könyveltem el a látottakat, tovább tudtam koncentrálni az úti célunkra, s a vártnál is hamarabb odaértünk a lezárt részleghez. Még jómagam sem voltam itt, s először teszem be ide a lábamat, viszont a kiírásokból mind – mind megtudhatom, hogy védőruha felvevése kötelező a belépés előtt. Így gondosan kiválogatva a rendelkezésre álló védőöltözékek közül egyet Yoriko-channak a méretében, s egyet az én méretemben, majd ezt követően felvéve azokat, nyomban el is indulhattunk befelé.
- Ez nem egy gyerekeknek való hely, Yoriko-chan… ezért szeretném, hogyha szót fogadnál. És lehetőleg ne nyúlj semmihez! ^ v ^ - amint a lezárt laboron belül megkaptuk az engedélyt a belépésre, gondos tanácsokkal láttam el unokahúgomat, nehogy bármi meggondolatlanságot tegyen. Ahogy átértünk a tisztet megkértem, hogy jelezzen Shinju-sannak és feleségének, hogy látogatói érkeztek. Yoriko-chan remélem, hogy nem lepődik meg olyan nagyon és nem haragszik meg rám azért, amiért ilyen helyzetben kell találkoznia szüleivel. De egyszerűen magyarázatokat akarok végre nagybátyámtól! ._.

A zanpakutoumra vonatkozó kérdésre helyeslően bólogatok Yuko-nee-channak.Nagyon ügyes és okos, hogy homályos kis hadoválásomból is ki tudta találni, mire gondolok, de úgy tűnik, annyira mégsem beszélek zagyvaságokat, mint időnként azt a felnőttek érzékeltetni szokták… Bár Yuko-nee-chan is olyan, mintha felnőtt lenne, de mint a mellékelt ábra mutatja, ő valamilyen szinten még nem az, vagyis az, de annyira még nem, mint sok mindenki más, akik már el is felejtették, milyen gyereknek lenni. Az pedig külön örömmel tölt el, hogy Onee-chan ennyire lelkes mindenféle területen, amit szóba hozok, így máris sokkal kevésbé tartok attól is, hogy netalántán untatnám.
– Csöpögtető rendszerű, mert annak idején más nem jutott eszembe, de most valahogy úgy gondolkodom, hogy az árasztásos módszer talán jobban működne nagymami gyógynövényeinek a gondozásához… Tudod, anyuci családjából egyedül nagypapi nem gyógyítóosztagos, úgyhogy nálunk van egy kis ültetvény a mindenféle gyógynövényeknek, amiket gondozni kell, és én csináltam hozzá öntözőrendszert, csak, mint mondtam, kis átalakításra szorul, mert már valahogy nem az igazi… – erről valahogy eszembe jut, hogy még odahaza is dolgozgatnom kellene majd, de az még ráér, hiszen amúgy is szabadidős barkácsolgatások, meg az osztag felszerelését sokkal jobb projektekhez is szeretném majd használni, és a fontosabb kísérleteimet tovább vinni, amik már komoly eszközök nélkül kivitelezhetetlenek, és… Jó sok dolgom lesz nekem itt. @_@ De a már belátható nehézségek ellenére előre is élvezem, hiszen az már tutibizti, hogy unatkozni nem fogok, tehát csak jó lehet! *-*
– Ömm, Soul Society-t teljes egészében nem, mert Rukongait nem ismerem, de Seireitei bele van programozva… Még a részletek is kinagyíthatók benne! *-* Mármint külön bizonyos részek, csak az osztagokon belüli dolgokkal nem vagyok tisztában sajnos, de már így is haladás, ugye? *w* – mesélek picit a térképeimről, aztán elgondolkodom a nyomkövetős dolgon, azt hogyan kellene megfogalmaznom… De talán a prezentációs megoldás a legjobb, úgyhogy ki is veszem a hajamból a csatomat és megnyomok rajta egy rejtett kis gombot, amitől a készülék kivetíti az ominózus térképet, rajta 3 villogó pontocskával. - A nyomkövető a tárgyakba épített chipeket jelzi. Sajnos még nem kiforrott a lélekenergiakövetés beépítése, így az emberek módszereit kell alkalmaznom hozzá. Látod, ez a pötty itt én vagyok, mellette te, és az ott arrafelé Tsuki-nee-chan – mutogatom végig a megnevezett pöttyöket, mert én mindegyiknek más színt adtam a kijelzőmre. Tsuki-nee-chané a rózsaszín, Yuko-nee-chané a zöld, az enyém pedig citromsárga, mert ma éppen ahhoz volt kedvem beprogramozni a szerkentyűmet. Miután elég időt hagytam Onee-channak a megfigyelésre, megszüntetem a kivetítést, és a csatocskámat visszabiggyesztem a hajamba.
Pont jól is jön, mert így nem zilálódik szét annyira a frufrum, mikor Onee-chan megsimogatja a buksimat, miután az Akadémiás kis incidens magyarázata után elszontyolodom csöppet. Mert azért már mégis bűntudatos tényállást okoz, hogy a szüleimnek még nem állt módomban elmondani ezt az icuri-picuri infót… és biztosan haragudni fognak. T^T Hogy rám vagy a nagypapira, az még anyuci részéről is kérdéses, de ezt majd ki kéne deríteni, és jobb lenne, ha valamelyik Onee-chan is ott lenne… Mondjuk nem tudom, azt valahogy sosem kérdezték, hol találkoztam Tsuki-nee-channal… Biztosan természetesnek vették, hogy együtt játszottunk valahol, pedig nem igazán játszogattam én sosem a házon kívül… de ez megint valami felnőtt-dolog lehet.
A kis kiruccanás és körbenézés a laborban viszont az eddigieknél is jobban feldob, és mihelyst Onee-chan felveszi a köpenyét, indulnék is pattogva kifelé, de valamiért megállít, aztán szép lassan nekem is derengeni kezd, hogy laboratóriumokban bizony nem szokás köpeny nélkül sétafikálni, de én annyira siettem korábban Onee-chanhoz, hogy a köpeny-téma teljesen kiment a fejemből, és most… most ez gondocskát okoz. T^T Onee-chan kérdésére csak megrázom a fejem, mert sajnos nincs még köpenyem, de úgy látom, neki ennek a feladatnak a megoldása sem jelent gondot, és hamar kerít nekem egy régebbi darabot, amit először furcsállok, pont azért, mert nem tűnik újnak, de természetesen felpróbálom, mert milyen ügyes Yuko-nee-chan, hogy máris talált nekem egy használható köpenyt! *-* Aztán, mikor megtudom, hogy ez az övé volt, még az eddiginél is jobban megörülök neki, és nagyon-nagyon büszkén fogom viselni, hiszen Onee-chan hadnagy, és egy hadnagy régi holmija biztosan nekem is szerencsét fog hozni, hogy egy szép napon az osztag egyik legjobb tudósa legyek, mert a másik legjobb meg Tsuki-nee-chan lesz, és akkor majd biztos nagy kabalaként fogok visszagondolni Yuko-nee-chan régi köpenyére, amit most nekem adott. *w*
Ezek után hihetetlen lelkesedéssel pattogok Onee-chan nyomában, hogy bejárhassam az osztagot mellette, és nagy vidáman integetek az összes tisztnek, aki észrevesz minket. Nagyon érdekes itt az összes shinigami, meg eszköz, meg felszerelés, meg minden berendezési tárgy, és kétség sem fér hozzá, hogy ez az egész Gotei legszuperebb osztaga! *-* Ameddig Onee-chan foglalkozik picit a tisztjeivel, addig én körbeszemlélődöm, és valamiért megakad a szemem egy nagy táblán, amiről nem sokára felvilágosítást is kapok. Micsoda egyszerű, mégis nagyszerű kis eszköz! *o* Azt hiszem, nekem is hasznom lesz a későbbiekben, bár még nem tudom, mire és milyen téren, de valamire biztosan fogom tudni majd használni. *-*
Aztán tovább haladunk az osztag felfedezésében, és én nem tudom megállni, hogy valamennyi üvegablakon bekukkantsak és megszemléljem az odabent folytatott kísérleteket, mert mindegyik olyan érdekesnek tűnik. Majd biztosan megengedik, hogy segítsek és tanuljak tőlük, ugye? *w* Az nagyon szipi-szupi lenne! És bár nem igazán értek mondjuk a növénytanhoz, a legkiválóbb szakértőktől azért igen-igen sokat meg lehet tanulni, ezt tudom, úgyhogy majd megpróbálom kiművelni magam azáltal is, hogy másokra figyelek, mert itt ezt nagyon könnyen lehet, hiszen olyan sok tudós ügyködik itt! *>*
Az egyik ajtó után aztán kicsit mintha kicsúszna a föld a talpam alól, és ha Onee-chan nem kap el, bizony padlót fogok, úgyhogy ennek örömére én is belé csimpaszkodom, aztán mikor elmúlik a remegés, azonnal lelkesen elnevetem magam.
– De jó volt! Még egyszer! *w* – ugrándozom lelkesen tapsikolva, miközben Yuko-nee-chan visszatolatva benyit a terembe. A kiszálló füst már kicsit kellemetlenebb, és köhécselnem is kell tőle, de ez nem gátol meg abban, hogy továbbra is nevetve éljenezzem a korábbi nagy-nagy hatást, még akkor is, ha csak balfogás volt, mert azért még így is élvezetes volt, meg ijesztő is, de közben nagyon élvezetes. Onee-chan kérdésére sok helyről érkezik sok-sok válasz, de ennyi helyre én nem tudok egyszerre odafigyelni, és nevek ismerete híján nekem nagy része értelmetlennek tűnik… @_@ Szerencsére Onee-chan levonja a tanulságot közérthetően is, bár ez eddig eszembe sem jutott volna, azért nem tűnik olyan rossz kísérleti alapnak… csak nem szabad túl nagyban kivitelezni, mert akkor bizony repül a fél labor. ^.^
Az után még sokáig nevetgélve ugrándozok Yuko-nee-chan után, és mikor megérkezünk egy ajtó elé, elgondolkodom picit.
– Anyuciék is egy lezárt laborban dolgoznak, nem? – kezd rossz előérzetem lenni ezzel kapcsolatban, de azért kíváncsi is vagyok, tehát további kérdések nélkül, gyorsan felveszem a védőfelszerelést, és Onee-chan intelmeire csak bólintok. Természetesen értettem, és innentől el sem fogok mozdulni mellőle, ezt pedig azzal szándékozom biztosítani, hogy megfogom az egyik kezét. Így majd biztosan nem veszítjük el egymást, vagy ha igen, az feltűnő lesz, tehát aggodalomra semmi ok. Legalábbis addig nem, ameddig Yuko-nee-chan nem hívja ide a szüleimet. Nyelek egyet, és Onee-chan ruhájának oldalát megmarkolva bebújok mögé. Először természetesen anyuci érkezik, bár őt már az előbb is láttam errefelé valami vegyülettel szöszölni, amikről amúgy is sokat mesélt, de valahogy most, ahogy meglátom az összefont hajával és a villanó szemüvegével, kicsit tartok tőle… Pedig nem is ijesztő, mert nagyon kedves meg minden, és szerintem nagyon szép, nem véletlen vagyok büszke, hogy tőle örököltem a szemem színét, de… de… most szembe kell néznem vele. Ahogy közelebb lép, látom elmosolyodni, és ezek szerint engem még nem vett észre…
– Áh, fukutaichou, milyen váratlan meglepetés! Minek köszönhetjük a látogatását? ^.^ – ekkor bátortalanul kibújok Onee-chan mögül, legalábbis félig. Valahogy örülök, hogy ő is itt van, mert a puszta jelenléte is biztonságot ad, és intek egyet anyucinak. Ő egy kis ideig csak döbbenten néz, és mintha az arca is fehérebb lenne a szokottnál is… Aztán a homlokára csap. – Miért van az az érzésem, hogy ebben apa keze van? – hallom félhangos gondolkodását, aztán sóhajtva megcsóválja a fejét és elmosolyodik. Le is hajol, hogy közelebbről szemlélhessen. – Mondd csak, Yoriko-chan, látogatóban vagy itt? ^.^ – kérdésére megrázom a buksim és halkan elmotyogok valami olyasmit, hogy én is itt dolgozom, mire egy picikét mintha bosszúsnak tűnne, de azért mintha valami büszkeséget is látnék a szemeiben. Ez után megsimogatja a buksimat, hogy majd később megbeszéljük, ha már apuci is tudja, mert ő a labor másik feléből fog érkezni nem sokára, aztán felegyenesedik és Onee-chanhoz fordul.
– Remélem, a kislányom nem okozott gondot, Yuko-san. Megengedi, hogy a keresztnevén szólítsam? Azt hiszem, a mi életünkből kimaradt egy fontos bemutatkozás, úgyhogy ezt most engedelmével pótolnám. Yamakida Natsue vagyok, Yoriko-chan anyukája, és ha minden igaz, az ön nagybátyjának a felesége ^.^ – nyújt kezet Onee-channak, és nagyon örülök, hogy ennyire jól fogadta, de lehet, csak azért, mert tudja, jön a feketeleves, mert apuci még nem jött meg. Erre nyelek is egyet, mert már látom is közeledni apucit, és inkább visszabújok Yuko-nee-chan mögé.

Derült égből kishúg,
avagy egy instant DNS teszt rendel!

Kicsit belemélyültebben gondolkodok el Yoriko-chan zanpakutoja kapcsán, hiszen egy igazi ritkasággal találhattam szembe magamat. Őszintén szólva megnézném egyszer gyakorlatban is Lélekölőkardja alkalmazását. Hallásból is igazán érdekes, de látni egytől – egyig más élmény lenne! Természetesen nem vetném alá kutatásaimnak, hiszen nekem ahhoz Undertaker bőven elég. Azonban cseppet sem tagadom, hogy apró megfigyeléseim során a zanpakutokkal kapcsolatban őt is számba venném. ^ v ^
- Értem, igazán aranyos tőled, hogy így igyekszel segíteni a nagymamádnak. Amúgy rendkívül bölcs döntés az árasztásos módszerre átalakítanod. A gyógynövényeknél sokkal hasznosabb is! – adom tudtára a hasznos információkat erről, miközben dicsérően megsimogatom feje tetejét. Mivel másodállásban növényszakértő vagyok, ennyi szaktanáccsal minimum szolgálhatok unokahúgomnak.
- Természetesen, kedves Yoriko-chan! Már ez is igazán szép eredmény! ^ v ^ Ha szeretnéd, adhatok neked információkat Rukongairól, melynek segítségével barkácsolhatsz magadnak egy térképet. Így meglenne a szórakozás is hozzá, hiszen te magad állíthatod össze! ^v^ – biztosítom a felől, hogy igazán szép az eredmény, amit eddig önállóan elért vele. Hiszen nem minden második ember sétálhat Sereteiben saját maga által készített digitális térképpel, melyben nyomkövető berendezés is van!
A demonstrációt érdeklődve nézem végig. Igazán érdekes, hogy egy reiatsu minta utáni nyomkövető rendszert szeretne kifejleszteni. A jövőben elképzelhető, hogy sikerrel is járhat, azonban rengeteg kutatás szükséges hozzá, hogy elérje azt. Egy biztos, jót fog mulatni az osztagban, e felől nincs kétségem! ^v^ Viszont lelkesedésem kicsit megcsappan, amikor megmutatja, hogy melyik színes pötty kit is takar konkrétan a térképen. Elmémben elismétlem a felsorolást és a zöld pöttynél megakadok egy fél pillanatra, míg le nem esik, hogy mi alapján tud számon tartani engem is kis eszközével. Elmosolyodva érintem meg gyengéden újfent hajamban pihenő díszt. Midőn furfangosság! ^ v ^
- Remélem, hogy ezt a technológiát megosztod majd az osztaggal is és elősegíted ez által a Juunibantai fejlődését. ^v^ - roppantul hasznos eme szerkentyű. De természetesen megérteném, hogyha csupán saját céljaira szeretné alkalmazni. Amúgy sem kötelező minden feltalált dolgot a 12. osztag számára bocsájtani, hiszen itt annyi tekintéllyel rendelkezik a tudós, hogy ő maga dönthet kísérletei sorsa felől. Sajnálatos, hogy az emberek hozzánk képest annyira visszamaradottak, hogy nekik nem mindig van ilyesmire lehetőségük, hiszen őket az egyre több és több vagyon megszerzése hajtja, nem pedig az elismerés.
Útban az apró meglepetéshez, amit Yoriko-channak tartogatok, szembetalálkozunk egy – két rizikóval, abból egy eget rengető, khm… talajrengető üggyel is. Kissé rosszallóan konstatálom, hogy ilyesmi történt meggondolatlanságból. Unokahúgom viszont kifejezetten lelkesedett a dologért. Ugyan nem mondtam el neki, azonban az ilyesmi hetente egyszer minimum előfordul az osztagban, szóval lehet még ilyen élményben része bőven.
Amint odaértünk ahhoz a bizonyos lezárt labor bejáratához és meghallottam kedves Yoriko-chan kérdését halvány róka mosoly bukkant fel arcomon, miközben felé fordultam, ezzel jelezve neki a helyeslő válaszomat. Nem állt szándékomban baljóslatúnak tűnni, azonban ezt akaratom ellenére sikerült kiviteleznem. Pedig eredetileg valami olyasmit szerettem volna sugallni, hogy nem kell félnie, itt leszek mellette. A szülői szidalmaktól meg fogom védeni, hogyha kell, s nem kell aggódnia. Azonban ez nem éppen jött össze… ^ v ^” Így inkább tereltem is a szót és átadtam számára a lényeges dolgokat, melyre a saját biztonsága érdekében jobb, ha odafigyel.
A védőfelszerelést magunka öltve beléphettünk a lezárt laborba, ahol az első szembejövő tiszten keresztül rögtön értesítettem Yoriko-chan szüleit. Kicsit meglepődtem a reakcióján, egyáltalán nem erre számítottam, hogy félve mögém vonul. Szívesen biztatóan megpaskolnám fejecskéjét, hogy összeszedje magát, azonban tartok tőle, hogy eme mozdulatommal rögtön le is buktatnám a felénk közelítő hölgy előtt. Van amolyan sejtésem, hogy ő lehet Yoriko-chan igazán szép édesanyja.
- Üdvözletem. ^ v ^ Nos, a látogatásom oka… - kicsit zavarodottá válik az arcmimikám. Olyan hihetetlen sebességgel csörtettem ide unokahúgommal, hogy rendesen végiggondolt bemutatkozáson sem merengtem el, így az illedelmes üdvözlés mellett csupán egy szétszórt magyarázattal szolgálhattam, melynek megértését szerencsére Yoriko-chan biztosította, miközben előmerészkedett hátam mögül. - A látogatásom oka. ^v^” – zárom le mondatomat inkább, hiszen a látottak többet elmondanak, mint a fölösleges szavak. Egyértelmű a kikövetkeztetés miszerint nem munka miatt jöttem ide, hanem konkrétan családi ügy vezetett el a lezárt laborhoz.
- Örülök, hogy megismerhetem, kedves Natsue-san. Van egy olyan sejtésem, hogy többet tud rólam, mint én önről. ^v^” Természetesen nyugodtan szólíthat keresztnevemet, sőt örülnék neki! Dehogy, dehogy, pont ellenkezőleg! Yoriko-chan egyáltalán nem volt a terhemre, rengeteg hasznos információt tudhattam meg tőle. ^ v ^ - rázok kezet nagy örömmel Natsue-sannal. Igen váratlanul ért ugyan, egyik napról a másikra az, hogy voltaképpen egy egész családom van, csupán én nem voltam erről informálva megfelelően. Ennek ellenére nem tudok haragudni, sőt inkább csak boldog vagyok, mintsem bosszús. Egészen addig, míg meg nem látom közelíteni a távolban Shinju-sant, amint unokahúgom ismét védőfalként alkalmaz.
- Nahát, kölyök, minek köszönhetjük a látogatásodat? – tárt karral üdvözöl, melyet homlokráncolva fogadok, s az ér is kidudorodik halántékomnál, amiért első megszólításával sikerül egytől – egyig végigsértenie. Meglepődni látszott, amint közelebb ért és végigmért. Minden bizonnyal új külsőm foglalhatta le ennyire, azonban jómagam nagyobb meglepetést tartogattam számára.
- Én is örülök, hogy látlak, Shinju-san… ^ v ^ˇ - motyogom, miközben kiterelem hátam mögül kedves Yoriko-chant, hogy Shinju-san is láthassa ittlétem konkrét okát. S valóban hatalmasabb volt a meglepettség arcán, mint az imént. Kérdőn fordult Natsue-sanhoz, miközben tudós létére alig talált szavakat ahhoz, hogy szavakba öntse megannyi kérdését, mely felötlött benne a látottak kapcsán. Amint kedves Natsue-san megmagyarázta az ügyet, lelkesen vette tudomásul az egészet, melyre még magam is meglepetten pislogtam.
- Háh, tudtam, hogy az én lányom rám ütött és van olyan ügyes, hogy nem lesz számára kihívás letenni az Akadémiát! Büszke vagyok rád Yoriko! – vidáman, szinte szárnyalt a hallottaktól, azonban öröme hamar elillant és mintha csak kicserélték volna, az előbbi lelkes, hiperaktivitása egy szempillantás alatt eltűnt, s rendkívül komoly ábrázat bukkant föl helyébe az arcán. - Khm… Yoriko, azt hiszem érthetően és világosan megmondtam neked, hogy 12 éves korodig nem mehetsz el az Akadémiára. Egyáltalán, hogy sikerült titokban tartanod előttünk? – elsötétült ábrázattal, roppant szigorú hangon szóltak szavai, mely hallatán bal szemidegem megrándul. Nem is értem, hogy akarhat visszatartani egy ilyen tehetséget az osztagtól, mint Yoriko-chan. Persze teljesen jogos kiborulása, azonban nem helyeslem, hogy ilyen szigorú legyen vele.
- Ezt azért mégsem kéne… - morgom, kifejtve szavakkal, hogy cseppet sem helyeslem negatív hozzáállását ehhez. Sokkal jobb volt akkor, mikor még nagy örömmel állt hozzá a hírhez, mely szerint kedves Yoriko-chan ügyesen kijárta az Akadémiát. A példaapaság nem megy neki, inkább bölcsebb lenne, ha feladná. Azonban megjegyzésemre egy engem is sokkoló kérdést kaptam.
- Elnézést, az előbb összekevertem véletlenül valakivel. Kicsoda ön? – mint aki most lát életében először úgy tette fel kérdését kilétemmel kapcsolatban. Zord fekete fellegek kezdtek fölém tornyosulni ezt halva, s szégyenjelek sokasága bukkant fel mindemellett körülöttem. Kérdése elborult elmémben visszhangzott.
- Kicsoda ön…? >.> – a papírköteggel, amit eddig öltözékem alatt rejtegettem, rögvest kezembe fogtam, s vágtam vele kupán kétszer is nagybátyámat, hogy érezhesse haragomat. - Ezt azért, mert nem ismertél fel! Ezt pedig azért, mert nem mondtad el, hogy van családom! >_> - dühödten fordítottam hátat neki. Igyekeztem minél több nyugalmat erőltetni magamra, s elvetni iménti dühkitörésemet, mielőtt nagyobb bajok születnének belőle. - Natsue-san, Yoriko-chan, megtisztelnének, hogyha velem tartanának. ^ v ^ - pillantottam hátra, így láthatóvá téve szemeim ördögi csillogását, ahogy rosszban sántikálva kértem meg, hogy újonnan megismert rokonaim kövessenek. Az ajtóhoz érve fordultam vissza, s halásztam elő felszerelésemből egy robbanófegyvert titkos készletemből.
- Ezt pedig minden másért… ^ v ^ˇ – egy pimasz, apróméretű, koponya külsejű bombát gurítok be mindeközben a terembe, melynek láttán már futva menekültek a tapasztalatlanok, azonban a rutinosabbak láthatták a végeredményt, mely a robbanófegyver csillámporos tartalmában merült ki, amely lavinaszerűen jött ki belőle. S a csillámpor mellett egy kis „Bumm” feliratú zászló kandikált ki a középen, megspékelve Undertaker képmásával, miközben kiölti az a címzettre a nyelvét, mindez megfűszerezve az örömteli „Hallelujah” zene dallamával. Shinju-san is mondhatni egészen nagy hidegvérrel kezelte a dolgot, amint mindenkit fedezékbe invitált, bár megnéztem volna, hogy sikerül hatástalanítania a tréfás bombát. Persze rosszalló pillantásaitól én sem menekülhettem, pedig szerintem igazán szórakoztató pillanat volt.
- Öhm… anou… azt hiszem, jobb lenne nyugodtabb körülmények között társalognunk. Remélem nem probléma, ha egy kis időre szünetet tartotok. ^ v ^ Biztosan van Yoriko-channak is mesélnivalója bőven. - pillantok Natsue-sanra mondandóm során, menekülve Shinju-san mérges tekintetétől. Különben is, Natsue-sannal valahogy könnyebbnek tűnt szót érteni, mint rég látott nagybátyámmal, ki úgy látszik az évek során szinte semmit sem változott.

A 12. osztag kapitányságát nem is olyan nehéz megtalálni. Abból indultam ki, hogy logikusan a 11. és a 13. között kell lennie. Hatalmasat tévedtem, hiszen a 11.-hez, de még a 13. kapitánysághoz képest is valahol egy eldugott részen leledzett a kapitányság. Mekkora szerencsém volt, hogy sikerült útba igazíttatnom magamat, így végül mégis csak ráakadtam a Gotei 13 egyik legfontosabb épületkomplexusára. Az elkövetkezendő pár száz évben ez lesz a munkahelyem, szóval jó lenne, ha felkeresném legalább a hadnagyot és bemutatkoznék neki. Na meg aztán nem lenne rossz, ha legalább jó benyomást tennék rájuk. Egyenruhámnak övében, ott függ a kardom Kenshiko. Mellette a kinevezésemről szóló dokumentumok és az akadémiai eredményeim. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért kellett magammal hoznom az eredményeimet. Nem azzal akarok villogni. Az épületbe, amint belépek elfog a rémület egy pillanatra. Sokkal nagyobb, mint gondoltam. Kész csoda lesz, ha megtalálom a hadnagy irodáját. Öt percnyi bolyongás után, végre sikerül megtalálnom a megfelelő szobát. Megállok az ajtaja előtt, megigazítom az egyenruhámat és kopogok rajta kettőt. Nem úgy, hogy a hadnagy dobhártyája kiszakadjon, inkább nyugodtan és szolidan. Megvárom, amíg behívnak, csak utána lépek be az ajtón, amit magam mögött gyorsan be is húzok. Aprócska meghajlás a hadnagy felé, hiszen katonai rangban mégis csak magasabb rangú hozzám képest, majd nyugodtan megszólalok.
- Yuko-fukutaichou, engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem, Kamioka Takashi Shinrou, a 12. osztagba soroltak be a sikeres akadémiai vizsga után. Szolgálatra jelentkezem.
Mondom kissé merevebben az elvártnál. Ezek itt tudósok, kutatók, mérnökök, nem hiszem, hogy olyan merev lenne a hangulat. De ettől függetlenül kötöm magam az akadémián felszedett viselkedési mintákhoz. Ki tudja, hogy mire számíthat az ember a 12. osztag hadnagyától? Amiket hallottam rémtörténeteket, hogy a 12. osztag minden egyes tagja megszállott csodabogár. Ennek ellenére, amikor megpillantom a hadnagyot egy pillanatra leesik az állam. Szerencsére még idejében utána nyúlok, magyarán mondva kecses mozdulattal zárom számat. S ebben a pillanatban halvány pír kúszik arcomra. Matsumoto hadnagy óta nem látott a shinigami, ilyen nőt a Gotei soraiban. Zavaromon igyekszem felülkerekedni, így egy pillanatra letekintek az övembe csúsztatott aktámra. Könnyedén veszem ki övemből és a fukutaichou felé nyújtom.
- A kinevezésem és az akadémiai eredményeim.
Mondom még kissé remegő hanggal, de zavaromon felülkerekedtem.

Onee-chan ötlete a készülék megosztásáról szöget üt a fejembe. Persze nem szó szerint, mert hogy is nézne ki, ha valóban egy szögecske lógna ki a fejemből, amit egy ötlet által okozott kalapács ütöget bele, és ott áll az okos kis buksimban? O.o Tehát az iménti kifejezést csak képletesen értettem, mert a szószerinti változat egyszerűen képtelenség, mert hogyan tudna egy gondolat valóban szögelni valahova, hiszen az csak gondolat, vagy éppen szavakban elhangzott ötlet, szóval az úgy felettébb butuskán nézne ki, meg eleve lehetetlen, és ebben az esetben át is kellene térnem paranormális kutatásokra, hogy megfejtsem, miért csinál ilyesmit a tréfás kedvű szellemecske, mert az ilyenekben a mesék szerint mindig egy szellemecske keze van. De ilyen szerencsére nem áll fenn, vagyis sajnos, mert szívesen megnéznék ám egy ilyen kísértetecskét, csak akkor jaj lenne szegény buksimnak, mert a fejecskébe szöget ütő gondolat… izébizé szellemecske nem biztos, hogy olyan vicces lenne, tehát mégis inkább szerencsés eset, hogy nincs ilyen rémeset.
– Persze, de előbb még kicsit fejlesztenem kell a kommunikációs rendszert is… Sokkal érdekesebb lenne, ha hologramokkal is üzenhetnénk egymásnak, nem? *-* – meresztek nagy csillogó szemeket Onee-chanra, ahogy lassacskán el is indulunk az úti célunk felé. Az út pedig nagyszerű és muris, mert a tisztek végig olyan ledöbbenten néztek ránk, biztosan meglepődtek ők is, mint annak idején az osztálytársaim, hogy ilyen fiatalon már ilyen kis okoska vagyok, de én szeretek okos lenni és tanulni, meg barkácsolni, szóval velük is biztosan jól ki fogok jönni, meg ha még lesznek ilyen földrengetően sziper-szuper robbanások, akkor nagyon-nagyon-nagyon élvezni fogom ezt a helyet! *w* Tisztára olyan lesz, mint egy csudiklassz vidámpark, ahol a játékok mind tudományos eredetűek, és minden jót létre lehet hozni, amit csak a lélek kitalál, és már nagyon várom, hogy holnap belevessem magam az életbe, mert ezt a mai napot inkább Onee-channal szeretném tölteni, hogy kicsit jobban megismerjem, meg lenyűgözzem, hogy később neki is segíthessek és tőle is tanulhassak, és… olyan jó itt! *w*
De persze a titkos-misztikus-rejtélyes-lezárt labor sem kerüli el a figyelmemet, mert hallottam az ilyenekről anyuciéktól, és ez így félek, nem lesz olyan kellemes, de Yuko-nee-chan majd biztosan megvéd, meg ő a hadnagy, csak nem lesz itt akkora botrány, ebben tutira-fullra biztos-miztos vagyok ám! És úgy látom, anyucit sem zavarja különösebben a dolog, bár a megjegyzéséből ítélve nagypapival lesz egy-két csípős szóváltása, de az már nem az én saram, ugye? O.o Remélem, mert végülis anyuci büszke volt az eredményemre az előbb, nem igaz? És úgy látom, Yuko-nee-chan váratlan megjelenését is igen jó néven veszi, mert nagyon aranyosan viselkedik vele, és tényleg mintha sajnálná, hogy eddig nem találkoztak, amit egyébként én is, mert akkor biztosan találkozhattam volna Onee-channal én is sokkal-sokkal előbb, mint az Akadémia elvégzése, de így is jó, mert legalább bővült a család, és két nővérkével nekem is sokkal-sokkal jobb ez az egész, csak apuci… O.o Közeledtét látva be is iszkolok Yuko-nee-chan mögé, mert nem igazán beszélt velem az Akadémiáról, de nem tudom, elengedett-e volna, meg anyuci is eléggé ledöbbent miatta, szóval tényleg nem tudom, mire számítsak tőle… Közben inkább igyekszem arra figyelni, amit Onee-chan beszélget anyucival.
– Ennek igazán örülök. Így belegondolva igazán szégyenletes, hogy az utóbbi időben én sem vagyok tisztában a tulajdon lányom munkáival… ^ . ^ ” – erre én csak helyeslően tudnék bólogatni, de mégsem értek vele egyet, mert nem az ő hibájuk, hogy ennyi munkájuk van és nem tudnak eleget lenni otthon, de így majd biztosan sokkal-sokkal többet látjuk majd egymást és ez annyira szuper! *w* – Ejnye, Shinju, egy hadnaggyal beszélsz… – hallottam apuci köszönése után anyuci szavait azzal a tipikus kissé rosszalló hanglejtésével, aminél még mindig mosolyogni szokott, de már érezhető, hogy valami nem teljesen stimmel a dologban.
Kissé meglep, hogy Onee-chan bármiféle bevezető nélkül kiterelget a háta mögül és nekem szembe kell néznem apucival is, pedig anyucihoz is komoly lelkierő kellett, de apucihoz aztán pláne, mert hajlamos túlizgulni a dolgokat, és az bizony nem jó, meg nála sosem tudom, hogyan fog reagálni, anyuci sokkal kiszámíthatóbb és én… én most nem tudok mást, mint zavartan mosolyogni apucira, hogy kiderüljön, most mi van. T_T
– Úgy tűnik, Yorikonak sikerült máris elvégeznie az Akadémiát, drágám ^ ^ – hallom anyuci magyarázatát, és látom az arcán, most már egyértelműen a büszkeséget. Ezek szerint ő tényleg örül neki! *-* Bár nem tudom, lehet a tudóskodósdit még emésztgetnie kell majd neki is, de azért én látom, hogy nem lesz ezzel akkora problémácska, mint gondoltam, és szerencse, hogy Yuko-nee-chan is itt van, mert nélküle biztos-miztos sokkal nehezebb lett volna ez az egész, és a támogatásával sokkal-sokkal könnyebben megy az egész… csak apucinál még mindig nem sejtem, mi lesz a végleges ítélet.
– Khm, a mi lányunk, drágám ^ . ^ – nem tudok megállni egy sunyi kis mosolyt, amikor anyuci kijavítja apucit, de gyorsan a szám elé is kapom a kezem, mert nem illik kinevetni másokat, a szüleimet megmosolyogni meg pláne illendő, ráadásul egy egész labor előtt, és ezért… ezért ugye nem fogok kapni a fejemre? °o°”
– Hát izé-bizé… – érintgetem össze zavartan mutatóujjaimat, miközben a labor plafonját igyekszem tanulmányozni, és úgy tenni, mintha kisangyal lennék… amúgy tényleg kisangyal vagyok, csak ezt nem kell mindenkinek az orrára kötni, szóval inkább úgy teszek, mintha csak tettetném, hogy az vagyok, mert ez így mókás. – Ha jól emlékszem, erről csak egyszer volt szó, még 6 éve, és akkor sem igazán értettem a tiltás okát, meg ugyebár a titkolózás sem volt nehéz, mert csak aludni szoktatok hazajárni, meg aztán a nagypapiék meg is engedték, szóval nem volt különösebben akadályoskás, és azt sem kérdeztétek soha, honnan ismerem Tsuki-nee-chant, pedig igazából az Akadémián volt osztálytársam, mielőtt kiderült, hogy Nozo-chan néni lánya… – folytatnám még az összefüggő magyarázkodást, de most hirtelen nem jut más az eszembe, és anyuci sóhajtása is megtöri a lendületemet, mert nem tudom, most mi a baj… ugye nem mondtam semmi rosszat? T_T”
– Sajnos ebben neki kell igazat adnunk, Shinju – anyuci mosolyában van valami, amit nem tudok értelmezni, pedig biztosan van valami értelme, de azért örülök, hogy ő nem akar letolni a dologért, de még mindig fenntartom, hogy talán csak azért, mert apucitól úgyis megkapom a dolgokat, amiket ő is gondol, és akkor inkább finomít rajtuk, vagy nem tudom… a felnőttek bonyolultak! >.< És mindeközben Onee-chan különös kisugárzása is itt mellettem apuci megjegyzése miatt… szerintem itt megint valami túlbonyolítottan bonyolultságos egyszerűség áll a háttérben, amit ők nem látnak át, mert túl sokat komplikálnak és kombinálnak, és már megint nekem kell majd rendet tennem a felnőttek zűrjeiben… Kivéve, ha a szüleim vitatkozni kezdenek, mert akkor nagypapi szerint jobb, ha nem szólok bele, meg amúgy is megoldják maguk és utána mindig minden jobb, tehát sok-sok minden bonyolultság van már megint itt elásva.
O.O Azt azért nem gondoltam volna, hogy Onee-chan megcsapkodja apucit, azt meg végképp nem, hogy ezen a jeleneten anyuci meg elneveti magát, de így azt hiszem, kicsit oldottabb lett a hangulat, és sem tudom megállni, hogy praclijaimat a szám elé téve vigyorogjak, pedig nem kéne, mert nem akarom megbántani ám apucit, de sajnos most más nem megy, hiába igyekszem, egyszerűen csak muris a jelenet, és mindezek után engedelmesen pattogok Yuko-nee-chan után, és még anyuci is jön, csak nem tudom, mi lehet innentől a terv, és miért marad hátra apuci, de erre is megkapom ám a választ, méghozzá igen hamar, hála Onee-chan páratlan szakértelmének és ügyességének! *w* A látvány egyszerűen lenyűgöző és fantasztikusan ügyes-mesés, és… és… nagyon-nagyon-nagyon muris! **.**
– De szipi-szupisan szuper *-* – termek ott pillanatokon belül a zászló mellett és bökdösöm picit a sok csillámpor közepette csillogó szemekkel, aztán visszafordulok Onee-chanékhoz. – Yuko-nee-chan ugye majd megmutatod, hogyan kell ilyet csinálni? *-* – talán nem kellett volna ennyire csillogtatni-villogtatni a szemecskéimet, mert anyuci zavart mosolyából azt szűröm le, hogy jobban örülne, ha maradnék a jelenlegi projektjeimnél, még ha nem is tudja, mi az. Szerintem biztosra veszi, hogy kevésbé veszélyes, mint a bombászkodás, de nem igazán tudom, hogyan gondolkodik, meg nem is ismeri a kutatásainkat, amiket Tsuki-nee-channal csinálunk. Közben látom, hogy anyuci odamegy apucihoz és a vállára teszi a kezét, hogy picit megnyugtassa, pedig nem tudom, mitől lehet ilyen morci, biztosan nem szereti, ha valami más robban, mint amit ő bütyköl.
– Azt hiszem, jó lenne egy kis szünet, nem igaz, Shinju? Biztos nem fogunk annyira hiányozni, ha most beszélgetünk Yuko-sannal és Yorikoval. ^ . ^ – tényleg úgy látom, hogy anyuci szeretne békésen beszélgetni, és ez kicsit meglepő, mert azt hittem mérgesebb lesz… vagy csak várja a magyarázatokat, és addig inkább mérlegel, nem tudom, hogyan szokta csinálni. De én odaugrándozom Yuko-nee-chan mellé, miközben csendesebb helyre megyünk, hogy ott majd beszélgethessünk nyugodtabb körülmények között. Már nagyon várom, mi fog itt kiderülni, meg mit fogunk beszélgetni, és… olyan jó, hogy Yuko-nee-chan is itt van mellettem, hogy kihúzhasson a pácból, ha szorulna a hurok! *.*
– Yoriko elmesélnéd, hogy volt pontosan ez az Akadémiás dolog?
– Hát az úgy történt, hogy nagypapival megegyeztünk, hogy 7 éves koromban elmehetek majd az Akadémiára, csak nem gondolta, hogy két év elég lesz, és főleg azért, mert a hakuda és a zanjutsu nem megy olyan szinten, mint minden más, de még így is gyorsan… igazából Tsuki-nee-channak is hasonló problémái voltak a dologgal, szóval így történt a történet. ^_^ – azt hiszem, sikerült megfelelő választ adnom anyuci kérdésére. Nem tudom, mit fog leszűrni ebből, de szerintem elégedett lehet, mert nem ferdítettem vagy kalandoztam el másfelé, és még tömör is voltam, nem pedig terjengős, tehát megfeleltem minden olyan követelménynek, aminek kellett.
Látom ám én azt a mozdulatot, amivel anyuci megsimogatja apuci vállát, hogy jelezzen neki valamit, amiről én nem tudok, vagy mégsem, mert utána beszélni is kezd…
– Látod? Ha várt volna 12 éves koráig, valószínűleg 13 évesen már akkor is itt lett volna ^ ^ – eddig tényleg kifejezetten nyugodtan fogadta az egészet. Ezek szerint büszke és nem haragszik, igaz? Ugye? Szerintem nem. Legalábbis azt hiszem, vagyis remélem, mert… azt hiszem kezdek felnőttesen túlkomplikálni, amit amúgy nem kellene, mert nem lesz ez így jó, na. ._.
– Szóval? Te sem haragszol, ugye, apuci?

A hadnagy hangjára igen meglepődök. De vajon mit is kiabál? Nos nézzük csak, amikor beléptem az irodába valami cucc fölött görnyedt, amint megszólaltam kiabált valamit. Arckifejezéséből tekintve nagyon megzavarhattam és a hangja is arról árulkodott, hogy nem lát szívesen. Tudnám is pontosan, hogy ez a személyemnek szól vagy csak valami őrült kísérletet akar végrehajtani. Végül eljut az agyamig a szavainak jelentése, pontosan akkor, amikor becsukom az ajtót. a Tábla szövege vészterhes gondolatokkal töltik meg elmémet. Tilos a belépés. A következő mondat még jobban meglep, pláne, amikor shunpoval kirángat az irodájából. Annyit még értettem, hogy "Fedezékbe", de vajon miért? A detonáció okozta légnyomás és hő hullám az, amit megérzek. Új felismerés villan elmémbe. Ez őrült! A saját irodájában kísérletezett valamivel, ami felrobbant. Jól mondták, hogy a 12. osztag tagjai egy kissé problémásak, de, hogy ennyire, azt azért nem gondoltam volna. Micsoda elmebaj kell ahhoz, hogy valaki a saját irodájában kísérletezzen? De nem törődök ezzel tovább. Ha fel akarja robbantani magát hát tessék. Eldöntöttem ebben a pillanatban, hogy jó időre kerülni fogom a hadnagy irodáját. Következő kérdésére halvány bólintással jelzek, hogy nem téved és szavakkal is megerősítem biccentésem jelentését.
- Jól emlékszik hadnagy, Kamioka Shinrou vagyok.
Azt már nem akartam hozzá tenni, hogy bámulatos memóriája van,. mert kicsit túl sok lett volna benne a bántó hangnem. Nem szeretem megismételni a nevemet. Vagy felfogják elsőre, hogy nemessel van dolguk, vagy magasról teszek rájuk. Bemutatkozásakor én is aprócska meghajlásba kezdek és kezet fogok vele. Örüljön neki, hogy kezet fogtam vele. Ez a nőszemély képes lett volna az első napon felrobbantani. Következő kérdése már mindenen túlmegy. Komolyan ennyire rossz lenne a névmemóriája? Vagy csak játszik velem. Halántékomon kidagad egy ér, ami kezdődő haragomat jelzi, de persze igyekszem visszafogni magamat.
- Helyesek a következtetései, Yuko-san. Nagyanyám Kamioka Keiko, a Kamioka-ház 4. vezetője. Édesapám az ő fia, Kamioka Takashi, akinek Kira Tatsuki a felesége. Így most már teljesen biztos lehet benne, hogy annak a Kamioka-háznak vagyok a sarja, akinek tagja Kamioka Rosa is, az ötödik osztag hadnagya. A különbség közte és köztem mindössze annyi, hogy én vér szerint Kamioka vagyok, amíg Rosa-fukutaichou, nagybátyám Kamioka Raito által lett Házunk tagja.
Remélem sikerült örökre beleégetnem a kedves hadnagy agyába, hogy melyik Kamioka-ház tagja vagyok az egyetlen egy közül. Hanghordozásom természetesen semmiféle ingerültséget nem mutatott. Olyan természetességgel beszéltem neki a házunkban futó rokoni szálakról, mintha csak arról beszélnék, hogy milyen szép napos idő van odakint. A következő kérdése, már mosolyt csal az arcomra. örülök, hogy nem akarja tovább feszegetni, hogy mégis kinek vagyok a rokona. Most már pontosan tudja, hogy egy nemesi ház tagja vagyok. Az sem érdekel, ha a családfakutatói kis leckém után megsértődik. Így járt. Nem fog izgatni egy szabadszülött hadnagyocska, csak mert nem tudja megjegyezni, hogy hány Kamioka-ház létezik Soul Societyben.
- Köszönöm a kérdését, roppant érdekes témára tévelyedtünk. Az akadémiai éveim alatt, kimagasló érdeklődést mutattam az anyagok elektromágnesességi, anyagszerkezeti és kinetikai tulajdonságai iránt. Még nem volt szerencsém a 12. osztag kutatási eszközeinek használatához. Örömmel vetném bele magamat a munkába, ha lehetőséget kapnék. Elsősorban a harctéri eszközök fejlesztése iránt érdeklődök.
Pont. Tény és való, hogy nem vagyok túlzottan szobatudós alkat, aki egész napját a kísérletei mellett tölti.
- Érdekel a lidércek és fejlettebb formáik ellen folytatott harc, így kutatásaim ebbe az irányba fordultak. Új fegyver technológiákon és csapdákon gondolkodom.
Fejezem be kérdésére a végleges és teljes válaszadásomat. Szabadkozására, csak nyugodtan felemelem egy kicsit jobb kezemet.
- Ugyan kérem, semmi szükség arra, hogy szabadkozzon. Az adminisztráció tévedhet, így természetesen elfogadom a bocsánatkérését....
~Valamint eltekintek attól, hogy sepukut hajtson végre.~ Gondolom magamban, de ezt már nem teszem hozzá, kicsit kemény lenne. Nem nagyon akarok a hadnaggyal összekülönbözni, az más dolog, hogy mit gondolok róla és mit mondok neki. A teázás lehetőségére arcomra nyugodt és barátságos mosoly ül ki. Kedvesen mosolygok a hadnagyra és egy lelkes bólintás után válaszolok neki verbálisan is.
- Szeretem a teát. Teázás közben, olyan nyugodtnak tűnik minden.

Anyuci és Yuko-nee-chan úgy tűnik nekem, kifejezetten jó viszonyban lesznek, legalábbis részükről én nem látok okot aggodalomra, biztos vagyok benne, hogy hamar találnak majd közös témát rajtam és a laboron kívül is, bár nem tudom, pontosan mi lehet az, de kétlem, hogy két ilyen okos hölgynek gondot okoznának az ilyenek. *w* A gond inkább apuci háza táján lehet, mármint nem szó szerint, mert az az én házam is, hanem amolyan közmondásos-izésen értve. Nem tudom követni a hirtelen hangulatváltásait, mármint nem mindig, mert azért általában igen, csak néha olyan különösen furcsaságosan váratlanul jönnek az ilyenjei, hogy fogalmam sincs, mi van. T_T De majd megoldjuk ezt az egészet, ebben tutira fixre biztos-miztos vagyok ám!
– Shinju drágám, Te mire emlékszel 3 éves korodból? ^ . ^’ – teszi fel anyuci halkan a kérdést, ami nekem is teljesen logikusnak tűnik, bár ami azt illeti, én elég sok mindenre emlékszem, többek között erre is, csak nem kell mindenkinek tudni, mert ez most pont ellenem szólna, és különben is, akkor még kicsi voltam, azóta akár át is gondolhatta meg minden, és én is nagyobb lettem és megmutathattam volna neki is, hogy nem kell annyira félteni, de mikor meg akartam kérni zanjutsu gyakorlásra, akkor éppen fáradt volt, és inkább hagytam későbbre, akkor meg már nagypapi volt a házi tanítóm, szóval mindegy volt gyakorlatilag.
A következő szemléletes pont Onee-chan szipi-szupisan szuper kis bombája a sok-sok csillámmal és zászlóval és képpel a zászlón és ez annyira jópofa, hogy muszáj megtudnom, megmutatná-e nekem, de azt nem értem, miért válaszol apuci is a kérdésemre, mikor nem is neki szólt, de ez a fajta tiltás nem tetszik, úgyhogy inkább durcisan felfújt pocokpofival válaszolok, amit Tsuki-nee-chantól tanultam el. Minden esetre a privátosabb helyecske nem lenne rossz ötlet, mert ha ebből vitácskácska lesz, akkor nem lenne jó, ha a komplett labor hallaná, meg aztán apuci is hajlik az ötletre, hála anyuci segedelmének, úgyhogy én is nyugodt lélekkel pattoghatok oda Yuko-nee-chanom mellé és haladhatok mellette, meg vehetem le a védőfelszerelést, de utána is inkább Onee-chan mellett közlekedek, aztán mikor kapom tőle a buksisimit, meg is fogom a kezét, hogy így is kellemesebb legyen az utacska a cél felé. Aztán a nagyobbacska teremben be is csusszanok a nővérkém mutatta helyre és anyuci kérdésére is azonnal válaszolok, mert ezt így kell, tehát így is fogom csinálni.
Apuci költőinek tűnő kérdésére széles mosollyal bólogatok, mert természetesen 2 év alatt végeztem el az Akadémiát, nem értem, miért kell ezen ennyire meglepődni, még szerencse, hogy anyuci ennyire nyugodtan fogadja ezt a kis részletecskét, mert apuci úgyis kiadja magából a reakciókat helyette is, vagy nem?
– Ugyan már, Shinju, apus csak jót akart. Különben sem tradíció sem a 4., sem a 10. osztagban, hogy egy shinigami ilyen gyorsan végezzen. Honnan sejthette volna? ^ . ^” – és már megint itt vagyunk… és anyuci szeme is úgy villan, miközben ezt mondja, hogy attól egy pillanatra megijedek. Egyértelmű, hogy nagypapit próbálja védeni, de azért talán nem kéne ilyen veszélyesen villantgatnia a szemeit, mert abból bajocskák lehetnek még. °o° – Shinju drágám a tehetségnek nem szokás korhatárt szabni… ^ . ^” – nahát, anyuci megint engem védett meg apucival szemben. *o* Vagyis azt hiszem, most inkább általánosságban beszél, de mellettem szól a mondanivalója, tehát engem véd, úgyhogy igazán büszke lehetek magamra, így mikor az asztalon áthajolva, csillogó szemekkel meredek apucira, hogy megtudakoljam, haragszik-e rám, merek reménykedni benne, hogy nem és mellettem van, és mikor megsimogatja a buksimat meg a szemeimet dicséri, vidáman el is mosolyodom, mert ez annyira kedves tőle! *w*
– Mert Yuko-nee-chan az Yuko-nee-chan – válaszolok tömören, oldalra billentett buksival apuci következő kérdésére. Mit kellene ezen túlragozni? Onee-chan az Onee-chan és kész.
– Azt hiszem, mindünknek egyértelmű a rokoni kapcsolat, drágám – válaszol anyuci is, zavart mosollyal, amiből arra merek következtetni, hogy ő sem értette teljesen a kérdést, vagy legalábbis nem tudta hova tenni, de az okát kitalálni biztosan nem. Ráadásul ez most úgy látom, Onee-channak sem esett jól, mert olyasmi reakciót látok tőle, mint a szüleim vitáinál szoktam, ami nem rossz, mert legalább kiengedi az elektronokat jellemző töltésformát, de akkor sem túl jó, hogy ilyen helyzetbe került mert… mert csak. T.T Apuci most gonosz volt és ezt ugyanazzal a durcis pocokpofival tudatom vele, mint a korábban a csillámos-bombás esetnél a nemtetszésemet.
– Shinju drágám, lennél szíves válaszolni? ^ . ^ – oké, az a jégkék szempár már határozottan ijesztően villan. O.o Anyuci ilyet is tud? Nem hittem volna, de ezt majd megtanulom tőle, mert azt hiszem, igencsak hatásos. A válasz után pedig nagyon-nagyon megölelgetem Yuko-nee-chant, mert megérdemli, ráadásul azt sem tudom, hova álljon most a fejem, úgyhogy miután ezen az ölelgetősdin túl vagyunk, előveszem a ketyerémet, és ameddig a felnőttek kitalálják, hogyan tovább, beütögetem egy régebbi hologramom számát, és igaz, hogy kicsiben, de kivetítem azt az Akadémiás képet, ahol Tsuki-nee-channal épp zanjutsu órán vagyunk, és megpróbálom megcsinálni, hátha itt is tudom mozgatni, mert a felnőttek feszült hangulata nem rám tartozik, és majd biztosan megoldják maguktól is, én meg a legkevésbé sem kellek hozzá és pontocska.
– Ejnye, ez esetben miért nem hívtuk még meg Yuko-sant vacsorára? Biztos vagyok benne, hogy az alkalmas lett volna megbeszélni a dolgokat, és nem alakult volna ki ez a kínos szituáció… – csak egy pillanatra nézek fel és az is elég, hogy lássam anyuci zavart mosolyát. Azt hiszem, kifogyott a mondanivalójából. Legalábbis szerintem én mindenre válaszolgattam nekik, amire kellett.
– Apuci, minden rendben? Min gondolkodsz ennyire? – nézek fel megint, ezúttal hosszabban, de vakon is tudom nyomkodni a gombokat a kis szerkentyűmön, hogy alakítsam a hologramot olyan szépen mozgóvá, mint korábban az irodában.