Egy futár érkezik nagy sebbel-lobbal a laborba a legmagasabb rangú tisztet keresve szemeivel.
-Jó napot kívánok Uram, üzenetet hoztam a 8. osztag hadnagyától! - hadarja el szinte érthetetlen gyorsasággal.
Azzal átnyújtja a tekercset és mély meghajlás kíséretében távozik a veszélyes helyről.

Fertőzésveszély Tisztelt Kapitány! Tisztelt Hadnagy! Tisztelt 12. osztag! Nem tudom, hogy levelem kihez fog pontosan célba érni, mivel a futárnak címül csak a 12. osztagot adtam meg, így bocsásson meg a levél személytelenségéért. Amennyiben foglalkoznak még idegen és új létformák kutatásával, kérem keressék fel a 8. osztag 86-os számú hálószobáját, amiben rendkívül különös entitásokat véltem felfedezni. Ha más szempontokból nem biológia fegyverként még mindig bizonyára alkalmazhatóak lennének! Tisztelettel és köszönettel: Katai Siraseru 8. osztag, hadnagy

/Amaya részére!! ^^/

Roku éppenséggel egy kémcsővel bűvészkedett, mikor is rohanást hallott. Erős zokogással vegyítve. Nagyot sóhajtva tette le a kémcsövet és vett a kezébe egy egyszerű dossziét.
-Hééé... azt hiszem jön Amaya... jobb ha minden törékeny dolgot letesztek a kezetekből, mert még eltörtök valamit... aztán ismét foghatjuk a fejünket, hogy kitört egy új járvány...
Közölte halkan az ott lévő tisztekkel, akik rögtön le is tették a kezükben lévő törékeny dolgokat.
-TATSUUUUU-CHAAAAAAAAAAAAAAAAAN!
-^^""
-Tatsuuu-chan!-Valaki eltépte a rajzomat!-A Mikulás bácsinak rajzoltam, hogy hozzon sok csokit,de valaki széttépteeeeee...
Roku felvont szemöldökkel nézett le a hadnagyára.
-Öhm... nem tudom ki lehetett az aki széttépte a rajzodat... de ha megtalálom kihe... megbüntetem... ^^""
Ezután letette a dossziét a kezéből, majd felvette Amayát, aki ezután hevesen mutogatni kezdte a széttépett rajzot.
-Jó-jó ... látom.
-De most akkor nem fog hozni nekem a Mikulás bácsi semmit?
-Jajj... dehogynem! Tudod mit?... A biztonság kedvéért menjünk és rajzoljunk neki egy másikat!
-OOOKÉÉÉÉ!!
Kezdett el ugrándozni Amaya, de Roku elég gyorsan lecsillapította.
-Ha nem nagy kérés akkor megtennéd, hogy nem ugrálsz? Ha valamit eltörünk idebennt, akkor kapunk a fejünkre...
Miután a hadnagy abbahagyta az ugrándozást elindultak, hogy keressenek néhány tucat lapot és egy vagy esetleg két rakat színesceruzát, ugyan is ha Amaya belelendül a rajzolásba, akkor tuti, hogy nem állítja le senki.

A laboratórium bejáratának közelében ültem,épp egy mikroszkóppal babráltam,aminek valaki eltörte a lencséjét.
-Ilyen nincs! A múltkor egy doboznyi törött lombik, most meg ez. Ezt jelenteni fogom a kapitánynál.-gondoltam magamban, majd kicseréltem a lencsét. A bejárati folyosóról siető léptek hangja hallatszott, ami zokogással párosult. A kapitányra emeltem tekintetemet, aki már válaszolt is.
-Hééé... azt hiszem jön Amaya... jobb ha minden törékeny dolgot letesztek a kezetekből, mert még eltörtök valamit... aztán ismét foghatjuk a fejünket, hogy kitört egy új járvány...- mondta.
-Ennek már úgy is mindegy.-gondoltam, és a törött lencsére néztem. Valóban a hadnagy érkezett, kezében egy tépett paírral. A kapitány szemügyre vette, majd távozott a hadnaggyal.
Ekkor egy futár sietett be a laboratóriumba, majd szemeinek fürkészése tudatta, hogy egy tisztet keres. Körbenéztem, rajtam kívül pár újonc volt még bent, illetve a 6. és a 7. tiszt. A kapitány és a hadnagy lépteinek hangja még visszhangzott a folyosón. Felemeltem a kezem és intettem a futárnak, miután meggyőződtem, hogy én leszek alkalmas csak az üzenete fogadására.
-Jó napot kívánok Uram, üzenetet hoztam a 8. osztag hadnagyától! - hadarta el szinte érthetetlen gyorsasággal.
-Jaj nem kell uramozni.-mosolyogva leintettem és átvettem a a tekercset tőle. - Amint tudom átadom a kapitányomnak. Most már mehet.- mondtam. A futár meghajolt és már el is tűnt. Ezután lekapcsoltam a dolgozó asztal lámpáját, és a kapitányék után iramodtam. Az egyik félre eső dolgozó szobában találtam meg őket.
- Kapitány úr! A 8. osztag hadnagya küldött egy üzenetet az osztag számára.-mondtam, majd átadtam a tekercset.
-Illetve még itt van a múltkori osztagbuliról az önről készült fénykép.- ezt is átadtam neki. - És hadnagy,az önről készült fotók még nem lettek előhívatva, de hamarosan az is meglesz.

-ÁÁÁÁÁ!!! Ez HARAP!!! Ne hadnagy ne,ez fááááj, mondom, hogy kész lesz...aucs, ne a fejemet se, ne, mondom ne aucs!!- kiáltoztam, miközben próbáltam a hadnagyot valahogy lehessegetni a hátamról, de miután ez képtelenség volt és ő is abba hagyta a bántalmazásomat, így már tűrhető volt.
- Kakamaki Sirószimat pedig az ön rangjával megegyező ember a nálunk 4-el kisebb számú osztagban. Tehát 12-4 az 8. És ha lehetne, akkor én megvizsgálnám a terepet, bár szíves örömest mennék egy osztagbelivel, ha úgy dönt valaki. Szóval?

Miután beláttam,hogy egyszerűbb fogalmazási stílusban kell elmondanom a hadnagynak, hogy mi mennyi, gyorsan kiötlöttem egy gyors oktató leckét.
-Na tehát. Ha az egyik kezeden az összes ujjadat kinyújtod, na az az 5. Ha ugyanezt megteszed, de most a másik kezednél is kinyújtod őket az a 10. Ha most mutatsz egy 10-est, de a két hüvelyk ujjadat nem nyújtod ki, na az a 8.- mondogattam neki, miközben saját kezemmel ábrázoltam a tananyagot. -A rang pedig az, hoooogy...~Hogy magyarázzam el neki? Áh tudom!~- szóval: van egy darabka mogyoród, vagy cukorkád. Ezt a cukorkát egy mókus megeszi, a mókus elkapja egy cica, a cicát elkapja egy kutya, a kutya beszökik az állatkertbe és ott egy tigris megeszi, de erre jön egy hatalmas dinó, aki megeszi a tigrist, de jön egy nagyon nagyon nagy kavics, ami fejbe kólintja a dinót, amitől ő... elaszik sokáig. NA tehát, a kapitányunk a kavics, te vagy a dinó, én a tigris és a többi tiszt a kutya cica mókus...de mi nem esszük meg egymást, csak ha valaki rendetlenkedik.-mutogattam neki a gyors illusztrált rajzon. Lassacskán a tudás látszódott fel fel csillanni szemecskéin.
-Hát akkor menjünk együtt a (megmutatja a kezén a 8-ast)) osztaghoz. Valami kis érdekességet kell megfigyelni és raktározni.

Spoiler:

A mai nap katasztrofális sikerei, oly mértékben lefárasztottak, hogy már nem nagyon volt energiám mást tenni. Hozzáláttam előkészíteni a vizsgálati anyagokat, a reagenseket és mi egyéb dolgokat a laboratórium pultján. Ez persze kényes és perecíz figyelmességet követelt. Ide akárki nem léphet be, még az osztagon belül sem. Bokáig lengő kínosan hófehér köpenyem, a szokásosabbnál is megviseltebbnek látszott rajtam. Az hagyján, hogy gyűrött volt, vagy épp elfelejtettem felhajtani az ujját. A mandzsettán már egy-egy sötét foltocska éktelenkedik, a köpeny nem mai darab, valamikor amikor idekerült nem is olyan régen, sikeresen kiégettem egy oxidatív vegyülettel, meg némi zöldes oldószer is van rajta a sarkán. De hát egy jó vegyészhez, ez mind hozzátartozik, koszos ingujj, fehér köpeny! Összekötött haj, s a köpeny nyaktól egészen comb középig begombolva. Az én rakoncátlan hajamat, hajgumival nem lehetett egykönnyen megzabolázni, főleg azért, mert ha netán használnom kellett volna a kardomat így, nos akkor a statikus elektromosság azt valószínűleg a fejemre olvasztja, hát kénytelem voltam ezt megoldani olyasmivel ami bírja a hőt és vezeti az áramot. A megoldás pedig, egy rugalmas, szénszálas drótra fűzött két lapított félhenger alakú hajfelfogó eszköz. Így már teljes lelki nyugalommal betarthattam a balesetvédelemre vonatkozó szabályozásokat.

Ez igazán az én terepem, a kémcsőtartókban pihenő törzsminták kéken foszforeszkáltak békés nyugalomban , amíg én lombikokat mosogattam. Első szabály, sose bízz másokban ilyen téren, otthagyják koszosan, vagy nem tisztítják le rendesen! Egy egy apró pici szennyeződés tönkre teheti a bonyolult vizsgálatok hitelességét, arról nem is szólva, hogy mehetek vissza a sivatagba újabb lélekenergiát gyűjtögetni. Mikor már minden csillogott-villogott előkészítettem a műszereket, gyorsan bekalibráltam őket, és mehetett is a vizsgálódás.

- Hmmm. Hm... nagyon érdekes- A szerkezet és rezgés holow-okra utalt az első pár darabban, ez megszokott arrafelé. Az utóbbi minták már érdekesebbek voltak, az egyik kiugró lélekenergia koncentrációt mutatott, de a határon mozgott egy holow és egy arrancar között, Roppant érdekes... Ha több mintát gyűjtöttünk volna be ezekből, esetleg nyomon kísérhettük volna az átváltozás folyamatát.
Olyan szinten belemegyek az elemezgetésbe hogy valószinűleg csak egy jól irányzott határozott mozdulat lenne képes kibillenteni ebből, vagy agy különösen éles hang... szóval elvagyok mint a bélyeggyűjtő a ragasztással.

Én gyanútlanul vizsgálódtam békésen , elégedetten, és szinte éreztem már a neuronjaim intenzív bizsergését, amikor hátam mögül egyszer csak rám rontott. Egy szürke hajú kölyök vakkant rám.
- Á ó te jó ég !- Szabályosan megugrottam pár métert hátrébb, ennek persze az lett a következménye, hogy jól beütöttem a hátam a laborpultjába. A szemüvegem meg levándorolt az orromra és csálén féloldalasan ingázott. De eztán rájöttem, hogy az illető elég morc agresszív kölök, csak a biztonsági emberünk. Amire ugyan nem igazán értem minek van szükség, hiszen a laborban arc felismerő rendszer, és lézerbiztonsági mechanizmus őrködik bezárás után.
"- Ez meg mi a franc, s honnan szerezted?!"- kérdezte tőlem már-már számon kérően követelőzően. * De udvariatlan, így rám rontani... hát nem tudja, hogy itt mi komoly munkát végzünk ? Az anyukája biztos nem tanította meg, és hát én már így csuklóból elküldeném egy pszichológushoz, de gyorsan...^^ na jó én is értek hozzá . Nyugi!*
- Elnézést... öhm...izé, Az én nevem Masamune Raiden, és lélekenergetikai kutatásokat végzek, önnek van egyáltalán felhatalmazása az adatok megtekintésére ?- kérdezem, hát honnét is tudnám, hogy ez kicsoda. Még egymás között sem tudhat mindenki mindent. Stílusából és ahogy viselkedik, nos azonnal rávágnám, hogy neki a tudományhoz semmi köze. De mielőtt még felhúznám még jobban, ezt a látszólag is poszt traumás gyermekkori stresszben szenvedő kis srácot inkább folytatom a gondolatmenetemet.
- Csak, mert tudtommal, a kutató egység, és a laborvezető, meg a laboránsok érintettek ebben. ^^- mondom kissé felemás vigyort varázsolva arcomra, miközben megigazítom a szemüvegem. Minden erőmmel igyekszek megnyugodni és felveszem a fapofa tudós külsőt. Tipikus nyugodt, megfontolt, türelmes meg a többi, de pár pillanattal ezelőtt tisztára úgy éreztem magam mint a macska, akit egy kutya felzavart a fára. A mintát inkább biztonságba helyezem a tartójába, mielőtt még általam még nagyobb veszélybe kerülne.
- Máskor ne ijessz meg, ^^ mert ha elejtem a kémcsövet esetleg mind felrobbanunk...!- néztem rá kissé rosszallóan, amolyan türelmes hűvösséggel.

Az ártatlannak tűnő művelet közben látom, hogy azért valamennyire megnyugszik a kapitány asszony, s immár nem kapkodja ingerülten a tekinteté, jóval inkább azt tükrözi számomra az arca, hogy figyel, és mérlegel. Mindene esetre még rajta is észrevehető, hogy mennyire nagyon idegenkedik ettől a környezettől, és minden hozzávalójától. Vajon miért? Egy racionális gondolkodású lélek miért idegenkedik, ettől az amúgy (jobbára) veszélytelen helytől? Ha egy ember orvost, vagy akármilyen köpenyest lát, már csak akkor felmegy a pulzusa, és akkor még nem beszélt vele, sőt lehet, hogy egyáltalán semmi dolga vele, de még akkor is. Lehet ebben a fehér köpenyben valami egészen mágikus.
Hamar felitatódott a gézlap a sérülés energiájával, Ekkor nyugodtan, lassan elvettem onnan a csipesszel, lábam sarkával szórakozottan odahúztam a kerekes laborkocsit, s annak fém tálcájára letettem csipeszestől a mintámat.- Meg is van jöhet a kísérlet!. - Körben a hidegen vibráló izzófény sápadt ragyogásában előhalásztam három üvegcsét, az egyik világos kékesen vibrált, azokat fa tartókba illesztettem, s Suwun kapitány mondókájára békésen bólogattam, sejtettem hogy ezzel is elő fog jönni. Fel sem tekintve válaszolgattam miközben a mintát két darabra vágva a két üres üvegcsébe tettem bele.
- Igen tudom mivel járna, ha ez kiderülne, magát felelősségre vonnák, azonnal elvesztené a posztját és nagy valószínűséggel az ítélete halál lenne. Véleményem szerint ez a sors várna azokra is akik erről tudhattak, gondolok itt a vőlegényére, és a gyermekére...- Fejtegettem a véleményem egészen a kávé szócskáig, amire azonnal felkaptam a fejem.
- Kávé... itt mindig van kávé, azzal működök leginkább...a többire válaszolok majd pár perc... - Haraptam el a mondatot, s a két kis üvegcsét felemeltem és egy egy csepp áttetsző folyadékot cseppentettem bele. S dugót helyezve rá szórakozottan az egyiket a mutató és a középső a másikat a középső és a gyűrűs ujjam közé fogtam, majd elkezdtem rázogatni. Vörös hajam mint egy megbolondult irányt minden apró mozdulatomat hűen kísérték. Közben a szememmel néha a kapitányt néztem, s mikor kezdett kellemetlenné válni, azután a három másodperc után, azonnal keresem egy, sokkal átlagosabb néznivalót. Mondjuk egy lombikot vagy akármit. Nagyjából most ért el a tudatomig az az érzés, hogy egy kapitánnyal vagyok egy légtérben. Ráadásul sokak szerint az egyik legszebbel. Bár bizonyára ebben az is közrejátszott, hogy a féltékeny vőlegénye miatt ő olyan mértékben érinthetetlen, hogy csak messziről érdemes csodálni. Így, hogy egy karnyújtásnyira volt tőlem, inkább azt sugározta, hogy nagyon is olyasvalaki aki egy igazi személyiség, nem pedig ikonikus eszmekép.
- Készen van, lássuk csak !- Elővettem a kezeméből a két mintát, és odaraktam a kettőt a harmadik mellé. A az első egy árnyalattal sötétebb volt a másiknál, míg a harmadik egészen kékes maradt.
- Van energia változás, de nem számottevő...elképzelhető, hogy amikor az ön testében van, a képességi is mások, de azt hiszem kimondhatjuk, hogy az energiája nem változik olyanná mint az arrancaroké... Ez jó hír! Mert ez azt jelenti, hogy a lélek kapocs leginkább a gondlatok terén jelenik meg.- Jelentettem ki a véleményt derűlátóan. Hát ez gyorsan ment, alig öt perces munka alatt már is okosabb lettem ezzel.
- Hogy szereti a kávét ?- Kérdezem, és egy vasháromlábra azbeszt lapot teszek. Alá meg egy Bunsen égő kerül. Mindez teljes természetességgel, és egy közeli szekrényből kezembe repül a kávés bödönöm, amibe az egyik kedvenc olasz típusú kincsem rejlett. Lecsavarintottam a krómozott vastetejét, és nagyot szippantottam az erős aromájú mestermű illatából. Majd mosolyogva, nagy gonddal és szertetettel, szigorúan eltartott kisujjal, akár egy lord, a lombikba kanalaztam belőle.
- Olasz remélem szereti! Ha nem dolgozom, akkor vagy eszem, vagy alszom, vagy épp az emberi világban tanulmányozom a népviseleti szokásokat...^^. Maguk a vizsgálatok nem tartanak sokáig ,csak az előkészítésük... persze van kivétel, de a legtöbbször gyorsan mennek az ilyesmik, a munka velejét a megfigyelés és a számítások adják. Önnek talán úgy tűnhet, hogy állandóan dolgozok, más valószínűleg felkötné magát ha ezt kéne csinálnia, de számomra ez félig meddig egy játék. Egy rejtvényfejtés, ahol maguk a válaszok a jutalmak, a kérdések pedig a kockák amik előre lendítik a dolgokat.^^- Csacsogtam a kapitánynak, míg egy H2O feliratú flaskából az egészre vizet nyomtam
- A bacik miatt nem kell aggódnia, a legtöbb edény olyan tiszta, hogy a kórokozók sikítva futnak innen^^.- vigyoro.tam, és egy egy szűrőpapírt rátéve egy egy Erlenmeyer lombik tetejére, a sötét illatos és igen csak íncsiklandozó folyadék, mesteri ügyességemnek, meg egy másik fogó segítségével nemsokára elnyerte az eredeti formáját. Valóbna, minden csillog villos, sehol egy folt, sehol egy repedés, vagy hiba.
- Tejszín nincs idebent, meg tej sem elvileg...de szacha...őöö cukorral tudok szolgálni ^^.- díszítésként még bele biggyesztettem egy üveg keverő pálcát. Ez a labor dizájn egész mutatós volt így, legalább is szerintem, én roppant szórakoztatónak véltem a dolgot. Ez némileg azért van mert a legtöbben azért ezen megbotránkoznak, elvileg a szabályzat tiltja az efféle léhaságot, gyakorlatilag ha ez nem benn lenne mi sem működnénk, és a labor legfontosabb része még is csak a kutató Roppant elégedett voltam önmagammal, elvégre most már én tudom mit kell csinálni, de kíváncsi vagyok a kapitány véleményére, és reakcióira, hiszen még is csak az ő lelkéről volt szó és nem az enyémről. Amíg én komiszan mosolygós, kölyök tekintetemmel kevergettem * homogenizáltam *, addig néztem a lélek energia fényei között a különbséget. *Éppen alig, hogy eltér a kettő... fantasztikus! Vagy inkább ijesztő? Neeem inkább ijesztően fantasztikus * Csodálkozó, kissé megszállt tekintetem , lankadatlan rajongással elevenítettem fel újra, meg újra azt a tényt, hogy az évtized, de talán az évszázad felfedezését van szerencsém kinyomozni!

A kapitány finoman átveszi az edényt a kezemből, de mikor felnéz egész furcsa érzésem les. A kémcsőtartóban a világosabb minta mintha egy kicsit erőteljesebben kezdett volna el foszforeszkálni, de lehet, hogy csak rosszul látom ebben a vibráló fényben. Tekintem viszont feltűnés mentesen a kávémra teszem
- Rendben - mondom. Valami megfoghatatlan gyanakvásérzet kezd el mocorogni a tudatom peremén. Jobbnak láttam fenntartani az eredeti állapotot, s egykedvűen belekortyoltam a sötét folyadékba. Éreztem, hogy a melegsége lecsúszik a torkomon. S közben hallgattam a kapitányt. Sosem gondoltam hogy ilyesminek leszek a tanúja de eltört nála a mécses. *Hm... ez idegen diszkréciója mindig meghozza a beszéd kedvet...de ez..* Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most megtiszteltetés e vagy éppen szakmai felsülés. A bizalom jó, de hogy ilyen érzékenynek és sérülékenynek lenni egy teljesen vadidegen előtt, az egy csöppet gyanús. Ekkor a tekintetem egy pillanatra átsuhant a kémcsöveken * Igen határozottan erőteljesebb a színe.* Győztem meg magam, hisz tudtam mindig az első benyomás az igazi. Egy tudós ember intuíció nélkül vajmi keveset ér. Nem mérlegelhettem a pillanat törtrésze alatt el kell döntenem mit is teszek most. Zöld szemem a szemüveg mögött a pillanat tört részéig fürkészően összehúzódott. Rögtön utána amúgy lazítva test tartásomon és mozdulataim kötöttségén, komoly empatikus maszkot varázsoltam arcomra. * Még nem tudhatja meg, hogy észrevettem, és lehet, hogy tévedek.*
- Suwun kapitány itt most, nem csak arról van szó, hogy ön veszélyben van, bárki megsérülhet, a nemesek akiket vigyáz, a másik énjével hamis parancsokat adhat ki, az osztagainak, irtózatos káoszt tudna felszabadítani ha akarna, és Kai valamint Miyoko pedig a bűnrészesség vádjával azonnal felelősségre lennének vonva. Vagy esetleg feltételezhetnék, hogy önhöz hasonlóan, ők is ehhez hasonló helyzetbe kerültek. De ennek ellenére úgy gondolom, hogy igazságtalanság lenne önt ezen állapotában halálra ítélnem, mert egy feljelentés ezzel járna. Hiszek abban, hogy a sorsot meg lehet változtatni, és abban, hogy az akarat igen sokat el tud érni. - Mondom nyugodt érzelem mentes hangon, azért, hogy megnyugtassam a kapitányt, ilyenkor jobb, ha nem erősítjük a negatív érzéseit. A kapitány asszony pedig meglepő gyorsasággal, lépett tovább a krízisen. Utána rögtön a kávé a labor és én lettem a téma. Láttam én már nagyon sok mindent, Tény és való, hogy itt senki sem százas, de ilyen gyorsan hangulatot váltani az mindennek a netovábbja. Egyre erősödő gyanúm ellenére arcom továbbra is változatlanul derűs és könnyed maradt. Külön oda kellet figyelmem a mozgásomra és a tartásomra, a hiteles színész minden eszközével elő tudja adni magát. Roppant tudatosságot követel az ilyesmi.
- Ilyesmiért nem is kellene elnézést kérnie, főleg nem tőlem...- Mosolyodtam el könnyeden. S tovább folytattam a válaszadást, kicsit felderült arccal, gondolatimat is irányítani nagy feladat, de nem lehetetlen.
- Nem, nem, semmi ilyesmi... Én egyszerű lélek vagyok, egyszerű igényekkel. Én akkor vagyok boldog, ha minél több megválaszolatlan kérdésem...- Kénytelen voltam félbeszakítani a beszédem mert, míg én válaszoltam addig a kapitány tekintete az eszközökön és a fiókokon vándorolt, és szembetűnően keresett valamit, s mikor keze az egyik fiók nyitó fülére ért, számomra meghazugtolhatatlanul világossá vált, hogy akivel beszélek, nem Verashu Shuwun kapitány hanem... arrancar alteregója. Eme felismerés akár egy különösen fájdalmas, hideg folyam rohant bennem, egy szempillantás alatt.
- ...Van!- Fejeztem be a mondatot, s a kardomhoz kaptam. Egyetlen felesleges másodpercem sem maradt tétovázni ,s ezt tudtam is, bár meg votl a lehetőség annak hogy tévedek, de nem igazán szokásom. Ezennel felvállaltam, ha bal lépést követek el hát, ítéljenek el érdemeim szerint.
-Migakeru Kokutan no Makase!- Kiáltottam, és a fiókban lévő tűk és minden fém, hangos vibrálással emelkedtek meg. Kardom pedig sápadt ezüst hosszú karcsú bottá változott. Kezem az üveg fogásra kulcsolódott, görcsösen szorítottam meg. Elsötétült haragos pillantásom mindent elárult. Egy cseppet sem voltam jó kedvemben. A kedves, lüke és naív srácnak, most nyoma sem volt. Résnyire húzódott tekintetem vészjóslóan villant meg a sápadt fényt tükröző szemüveg mögül.
- Az elejétől kezdve affektált a hangod... lenne még mit tanulnod !- Vetem oda neki. Rosszul voltam a gondolatától is. Egy intéssel a levegőbe emelkedett mindenféle eszközök, tűk, fogók, csipeszek, ollók, a gravitációt kinevető gyorsasággal reppentek a szőke hajú kapitány teste felé. Tervem egyszerű volt. Egyértelmű, kárt nem tehetek benne, de azért van egykét trükköm. Harcképtelenné kellett tennem, hogy magában se tehessen kárt. A térben az elektrosztatikus energia mindenfelé zizegő apró kisüléseket visszhangzott vissza. Az eddig kialudt lámpák éteri sárgás beteg fénnyel keltek új életre. S a tárgyak megindultak, hogy lehetőség szerint gyorsan a falhoz szögezzék a kapitányt a ruhájánál fogva.

Most szembesülhettem azzal milyen alattomos is ez a másvilági lény. Akár a kígyó, úgy kúszott át a hálón, s ha a minták nem lettek volna kinn, vajmi kevés esélyem lett volna észre venni. Még soha semmi nem undorított el ennyire, és még soha semmi nem váltott ki belőlem ekkora gyűlölet. *Hogy merészeli ez a féreg, tönkretenni akárki életét is. Nincs joga elvenni a boldogságot másoktól. Szánalmas már csak a létezése is... Kis parazita. Ocsmány kártevő.* Ezen gondolatok vertek lobot haragomra, s teljesen kiszorították az objektivitásom szilánkjait.