Eras-nak nem sokáig ártott a villám , nem is csoda, kevés vagyok én még ahhoz, hogy ilyen szörnyekkel fogócskázzak. Célom nem is a legyőzése, csupán feltartása. A székben a langyos kávé keserű íze visszahívta józan eszem, és érzéketlen elemző képességem. Tudatom peremén viszont, még mindig üvöltözött egy izzó gyűlölet csilláma. Válaszként nem is vártam eme becstelenség jelképétől mást, csak nevetést. Önmagát minősíti ezzel, még annyira sem bízik magában, hogy megsértődjön. Igazán érdekes, de lesz ami lesz, nekem nem dolgom, hogy elszámoljak vele. Ő nem az én sorsom, csak eszköz leszek, mi fegyvert ad másokéba, pont mint a fegyverkovács kalapácsa és üllője. S eztán eszembe ötlött, hogy ez még is csak a kapitány teste, s azonnal cselekedetre hívott e tény. *Még megfázik szegény miattam.* Magam belül lankadatlan korholtam. Borzasztó meggondolatlan volt a tettem. A harag is elborítottam elmém, pedig ha valakinek, hát nekem nem szabad részre hajlanom. Sokkal jobban felkavart, mint szerettem volna, s most nagyon dühös voltam önmagamra. Jobb öletem nem akadván, a fehér köpenyt lekanyarítottam vállamról s az éledező kapitányra terítettem. A vászon erős, durva és jellegzetesen tisztítószer szaga van, no meg egy kis ózon mert az engem mindig kísér. A béklyók csörrenve hullanak ezer darabban a padlóra, hol még a kimonó és a haori foszlányai díszelegnek. Nagy rumli van ez már igazán nem oszt nem szoroz. A falakon a csövek kiszakadtak, a csempe eltört, ahol beleálltak az eszközök, de mind ez eltörpült az mellet, hogy úgy éreztem mindez nem volt elég tudás amit szereztem. Lehet, hogy reggelig képtelen leszek eltüntetni a jeleket, de megteszek mindent ennek érdekében. Elfordultam s cikázó gondolatokkal lázasan rátámaszkodtam a pultra, és egyetlen pontot bámultam a seszínű burkolaton. Kellet egy kis idő, hogy megfejtsem mit is jelent mindez a számomra. Le kellet szögeznem, hogy akármilyen ocsmány is az a személy, nekem nem szabad belefolynom annyira, hogy személyes érzéseim befolyásoljanak. Abból mindig rossz eredmény születik. Lélegzetemet fújtatóan adtam ki és a kezem egészen elfehéredett, úgy szorítottam a szegélyt. Viszont pont jókor szólalt meg Suwun kapitány, az ő kétségbeesett vékonyka hangja kibillentett az önsajnálat mély vermeiből.
"- Ugye Eras nem tett semmi olyat, amit… amit megbánhatnék? T-T Én… én… én… Nekem végem! Különben is Kaiszexuális vagyok, és ha… ha történt valami… Az esküvőm, én, én ezt nem bírom tovább, inkább, igen, inkább hallgatok végre a hangokra, meséltek a múltkor egy szép kis tárgyról… Mi is a neve? Mindegy, nem lényeg. Ja, igen, kötél a neve… Csak, csak… És Ön is életveszélyben van, Kai elég féltékeny típus, úgyhogy a legjobb lenne, ha most azonnal disszidálna és sohasem jönne vissza, és sajnálom, hogy így esett, biztosan az én hibám, igen! –" Még várnom kellet pár pillanatot , míg teljesen béklyóba nem zártam gyűlöletem s míg magamra nem tudtam erőszakolni a komolyság komor árnyait. Ekkor lassan néztem a kapitányra.
- Nem, Eras nem tudott semmi olyat tenni, ami vállalhatatlan lett volna. A ruhái azért nincsenek önön, mert csak így tudott kitérni, lévén nem használhatja az ön képességeit. - Mormogtam halkan, szemem fénytelen volt, elhamvadt a gyűlölet izzásában a derűsség, s egyenlőre még nem találta meg a lángját.
- Engem nem érdekel a veszély, ami itt történt ebben a teremben, az innen nem jut ki se szóban, sem tettekben. Így senki nem fog tudni róla, csak ön meg én!- Szögeztem le határozottam, ezzel is nyugtatván őt. Megértem, hogy kiborult, ez a kis színjáték alapokban rendítheti meg az életét, alááshatja a tekintélyét, és a becsületét, s ez beláthatatlan következményekkel járna. De mikor meghallom a kötél szót teljesen ledöbbenek, az önsajnálat azonnal eltűnik, mert egy egészen más dolog bitorolta el a helyét. *Valóban ennyire kétségbe lenne esve, valóban ennyire nem látná a fényt az alagút végén? Nem adhatom fel, erre esküdtünk, hát hozd helyre amit elbarmoltál! Nme szabat teret adni a kilátástalanság érzésének. Az megöl minden gondolatot.*
- Ilyeneket nem szeretnék hallani kapitány, mindig van megoldás. Az öngyilkosság borzasztóan önző döntés lenne a részéről, s remélem ezen nem sértődik meg. Ha a saját életét nem is becsüli meg, de gondolnia kell azokra akik szeretik magát, minden tiszteletem az öné... de azok a hangok futni szeretnének a valóság elől, s ezt remélem nem hagyja. Meg fogjuk találni a módszert, hogyan lehet ezt orvosolni. S bár kezelni egyenlőre nem tudom, mert ilyesmivel még sosem találkoztam, egy dolgon azért segíthetek!- Lendül levegőbe a mutatóujjam, megengedek magamnak egy halovány de őszinte barátságos mosolyt is. Leveszem a mintát a kis tartójából, átöntöm egy apró csiszolt dugós fiolába, s azt egy láncra fűzöm.
- Sokat nem segít ugyan, de ha azt érzékeli, hogy elkezd jobban világítani, akkor Eras közeledik. Az energiája kölcsönhatásba lép a reagenssel, és megmutatja mikor akar színre törni. Ha ezt elmondja azoknak akikben feltétlen megbízik, ők tudni fogják biztosan, mikor nem maga szól és cselekszik.- Majd átnyújtom a kis fiolát a lánccal együtt a kapitánynak. S újból körülnézek. Elhúzom a számat, esélytelen az egészet eltüntetni, ha még is jobb, azonnal hozzálátni. Halkan kifújom a levegőt, és immár ironikus félmosollyal nézek fel a kapitányra.
- Ne aggódjon életemben is tudós voltam, úgyhogy elemem a titoktartás és a diszkréció. Viszont, sokat már nem beszélgethetek önnel, mert el kell tüntetnem a nyomokat ^^...és meg kell javítanom az elektronikát, és a kamerákat is meg kéne bütykölnöm. Reggelre kész kellene lennem, vagy tényleg lebukunk >.<. Nem akarom önt is gyanúba keverni.- Szólok és egy intéssel a fém hulladék, felemelkedve átlandol a szemetesbe, a kezembe meg egy seprűt ragadok, hogy összeszedjem a maradékot. Tök jó, már azon jár az agyam, hogy a raktárban, lennie kell mindenből póteszköznek, és ha kicserélem van időm megjavítani a többit mielőtt a leltározás lebuktatna. Eközben végig volt egy olyan érzésem , hogy valami nagyon fontosat elfelejtek, és piszkált belülről. Közben már maradnak mondom is a számításaim eredményit, immáron kicsit felderültebben, miközben összesöprögetem a faldarabkákat és a port.
- Igen, a direktíva szerint, négy negyvenkettőre kész is leszek mindennek, ha sikerül kikeverni a fugázó anyagot megfelelő koncentrációval ^^... ha nem, még akkor is marad pár órám...- Rögtön ezután pedig egy újabb kis figyelmetlenség képe csúszott be a képzeletembe, mégpedig az, ahogy Suwun kapitány az én nevemmel fémjelzett köpenyben oson haza, és másnap az utszán hever a megkínzott tetemem.
- Őhm...hm...Kérem jöjjön velem egy kicsit kapitány... van egy megoldás a ruhájára ^^.- Annyi eszköz meg találmány van itt, lennie kell egynek ami most megmenti az éltem, és bizony van is. Vannak bizonyos tudósok akik a divat változásait firtatják és az egyenruhák módosításán szöszmötölnek. Birtokukban van egy gép ami lélekrészecskékből állítja össze a tervezett darabot, s a tervezőnek csak annyi a dolga, hogy betáplálja az anyagot, a stílust, és méreteket, megnyomja a gyártás feliratú gombocskát... beállítja a darabszámot, és pár perccel később tádááámm, kész is a termék. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a tanács leszavazta a változtatásokat, s az eszköz pedig a raktárban porosodik, de elvileg működő képes. Ledobva hát a seprűt el is indultam hátra, bepötyögtem a kódot, az ajtó egy szisszenéssel kinyílt, és egy sötét kissé poros, dugig zsúfolt helyég tárult szemünk elé. Ez elméletben még a labor területe volt, gyakorlatban, ide került minden olyan találmány ami nem nyert elég teret magának az idők során. Mázli, hogy bemagoltam a nyilvántartás listáját....^^.

Minden fesztelenségem ellenére volt némi félsz azért a tagjaimban amikor megérintettem Rosa chan finom bőrét. Esélyes volt egy jó teli tenyeres saller. Minden esetre a kockázat megérte a kellemes pillanatokat. Még sem történ semmi ilyesmi. Csak némi kislányos pír öntötte el az arcát, s meglepetésében egy kis megmerevedett, de minden számításom célba talált, engedett. * Iggen... nohát nem hiába járkálsz az emberi világban * Ujjongtam magamban. Elnézve ezt a bájos arcocskát, kivételesen nagyon nyerőnek éreztem magam. Rosa chan mozdulatain érződött azonban egy hideg távolságtartás. A személyes szféra igénye, s ezt azért próbáltam figyelemebe venni. Nem is volt olyan nehéz. Elvégre, nem húztam oda magamhoz, nem tapiztam le és semmi ilyen komisz dolgot nem csináltam. Viszont azt azért kár volna tagadni, hogy a pillanat tört részéig nem átfutott át az agyamon . No hát férfiból vagyok én is, de ettől eltekintve számomra is létezik szabad akarat és választás. S az én erkölcsi kódexembe nagyon nem illet volna bele ilyesfajta közönséges megnyilvánulás. Arról nem is szólva, hogy úgy alapjaiban tenné tönkre amit eddig építgettem. Igen én tisztelem ennyire mások, főleg más lányok szellemiségét. Mikor viszont megpördítettem láttam, amint picit meglepődött. Hát csak halkan megsúghatnám neki, hogy én is egy kicsit magamról. Sosem gondoltam, hogy ilyen gavallér is tudok lenni. Ezt hozzák ki belőlem az ilyen kedves teremtmények. Részemről engem egy cseppet sem zavart, hogy pici. Sőt kifejezetten tetszett a dolog. Rosa chan ettől még inkább olyan volt, mint egy porcelán baba.
"- Szóval képes lennél csillapítani a kívánságomat azzal, hogy beviszel a 12. osztag területére? Kedves tőled."- Szólt utána, se meghajolt, eme mozdulatát én is követtem, Majd a nagyérdemű felé is kezem oldalra kitárva. Imádok színészkedni, bizonyos értelemben én is kedvelem a figyelmet, máskor pedig mindent megtennék azért, hogy ne én legyek a központba. A városi ifjak kedves tapsolása és nevetése sokkal többet ért mint egy egy elismerő szó, mondjuk a feljebbvalóimtól. Az elismerés olyan dolog, ha valóban megérdemlem nincs is rá szükség, kimondani én tudom mikor illet meg. Ím válaszolnom is illene már, hiszen nem szép dolog némán állni csak mint egy süket hal.
- Persze szívesen, ^^ hehe... Kedves én ?... Nem... inkább csak őhm...- Jó szót kerestem, amivel kifejezhetem, ez szerintem alap dolognak.
- Szóval én csak figyelek. Nincs is semmilyen szörnyen szuper titkos kutatásunk most. Nyugi van ... szóval igazából szerintem akárki bejöhet körülnézni, aki kér engedélyt a hadnagytól. Vagy belső kísérettel jön. - Mondom. Bár én olyan sokat nem beszélgettem vele, nekem nincs konfliktusom vele. Talán már csak azért is, mert nem folyok bele a hatalmi dolgokba és egymás kitúrásába. Óh... a tudósok szörnyen önteltek is tudnak lenni, a makacs konokságról ne is szóljunk. S akkor még ott van az a gonosz vágy is, hogy egymás orra alá dörgölhessék igazukat. S aki csak egy kicsit is álmodozóbban mer előrelátni valamiben, kikiáltják féleszű bolondbak. Jómagam is ezek közé a féleszű sarlatánok közé tartozom, de csinálhatnak akármit, akkor sem fogok részt venni a kicsinyes és gyerekes játékaikba. Mikor a lány megköszönte a táncot, franciás cikornyás kézmozdulattal kicsit még egyszer meghajoltam.
- Merci Madmoiselle, - Hát a francia kiejtésem, hagy még némi kívánni valót maga után, gyakorlatilag meg kellet fáznom hozzá hogy jó legyen ... De hát nem vagyok nyelvész S ez is szegényes szótáram apró kis szilánkja csak.
- Persze, persze, gyere csak Rosa chan ^^, szerintem a többiek lehidalnak ha meglátnak téged ...biztos hogy csempészel egy kis örömöt majd be . Amúgy, van valami elképzelésed ?... Van olyasvalami ami mondjuk nagyon érdekel? Egy csomó minden van . A legfurcsábbtól a legviccesebbig minden. - Mondom és megvárván míg visszacsatlakozik mellém a lány, el is indulok vissza a labor felé. A lélekmintákról pedig úgy ahogy van, teljesen elfeledkezem. A nők és azok mellékhatásai, nincs pro kontra nélkül, ilyen az élet P.
Már amúgy sem voltunk messze. Lábam már ösztönösen az osztag felé vezet. Már messziről látni lehetett a felszálló füstpászmákat. S a különböző termek boltozatait. Könnyedén léptem az ajtóhoz, s a leolvasó kártyát végighúztam az ajtón..
- Itt is vagyunk^^.- félreálltam, hogy beengedjem illően a hölgyet. S az ajtó halkat szisszenve kinyílt.
- Csak bátran... a többsége nem harap !- Mondtam vígan. Odabenn Rosa chan egyenlőre nem sokat láthatott, csak a fehérre csempézett folyosókat és nyilakat, s talán egy két épp őgyelgő tudóst ki adattáblákba mélyedve csöndesen motyogtak az orruk alá.

|Barátkozás projekt|
|"Elefánt a porcelánboltban..."|

Hihetetlen. Egy olyan helyen vagyok ahol nem szabadna lennem és ahol még soha nem jártam. Legalábbis ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor elértük a 12. osztag körzetét. Már láttam ahogy a kéményekből fel-fel szállnak az apró füstpamacsok. Az épület valóban eltért a megszokottól... de ez miért is furcsa? Egy olyan osztag sincs egész Seireteiben amelyiknek az épülete szokványosnak mondható lenne. A miénkben például önműködő ajtók és padlófűtés is van. Valamint biztos, hogy más osztagoknak is megvan a maguk változtatásuk az épületben. Csodálkozásom tovább fokozódik mikor a férfi, valami kártyás beléptetőrendszert használ. Az ajtó lassan kinyílt, engedve számomra, hogy megláthassam a mögötte lévő folyosót.
- Köszönöm.
Mondtam halkan az udvarias előreengedésre, majd beléptem. Itt-ott volt pár köpenyes emberke és elég soknak nem épp emberhez hasonló kinézete volt. Tényleg idejárnak a legcsodább bogarak egész Seireteiből. Vajon direkt kísérleteztek magukon, vagy esetleg így jöttek a világra? Biztos valami nagyon fura dolgok voltak mielőtt meghaltak... vagy a szüleiket szalajtották génlaborból vagy esetleg Csernobilból. Hát az biztos, hogy több szemmel és kézzel könnyebb dolgozni, de nagyobb társaságban, biztos, hogy nem érzik ennyire jól magukat. De végül is az a fő, hogy élvezd a munkádat nem? Ők bizonyára meg is teszik azt. Mialatt elbambulok a férfi máris lépésekkel előttem jár. A franc essen belé, hogy ekkora lábai vannak, miért nem tudott kisebbre nőni. Kis bemelegítő kocogás után utol is érem, majd mellette sétálgatva igyekszem minden fura manusra rámosolyogni.... igaz, hogy egyesekre nagyon nehéz... mert ijesztőek ><. Kissé közelebb lépek a férfihez, miközben egy maszkos férfi valami izével a kezében halad el mellettünk. Biztos nem örülne senki, ha elgáncsolnám és az az izé a padlón végezné. Még a végén meggyűjteném a baját Verának és Kotomi-sannak. Biztos nem örülnének a plusz munkának énmiattam.
- Mikor vagyunk már ott?
Igyekeztem, most már nem ránézni senkire, hisz akkor csak még inkább megijednék. Miért van az, hogy a fura figurák mind idejönnek és mind pont most. Igyekszem eleganciát vinni a járásomba, hogy tudják, hogy nemessel van dolguk, habár ez elég nehéz úgy ha az embernek... esetemben shinigaminak a torkában dobog a szíve... ><

| Barátkozás Projekt|
| A világ legjobb helye|

Rosa chan a világ leggyerekesebb lénye eddig akivel összehozott az szerencse. Idegen helyen izgatott és türelmetlen, amúgy meg mint valami kismadár, vagy ugrál vagy csicsereg. Persze ez azért erősen túlzó, talán még a hidegebb megmozdulásaira sem tudnék más szavakat használni. Jó neki, hogy ezek szerint ezt megengedheti magának. Mikor belépett szinte láttam ahogy a kis szemecskék mindenen meg megakadnak. Az apró lábacskák szinte totyognak , minden idegen minden új számára.
- Hehe... nemsokára ott vagyunk. Előbb az öltöző részlegen kell átmenni, tudod egy kicsit sem véletlen, hogy mi köpenyben lófrálunk, ez nem dísznek van ^^, szóval ha tényleg szeretnél bejönni ezt az előírást neked is be kell tartanod ám :/, Odabenn vannak veszélyes dolgok. - Hát nem tudom, lehet, hogy ez egy kicsit idegen lesz tőle, de első a biztonság. Hiszen bár többszörösen minden túl van tervezve odabenn de akkor is, bármi történhet, nem venném a lelkemre ha pont vele történne valami megbocsáthatatlan dolog. Lassacskán fehér szekrények elé érünk, rajtuk különböző nevek.
- Na hát elvileg itt már a szekrények vannak ott van egykét öltöző, természetesen nem koedukált, és ott pedig a felszerelés raktára, most a földszinten vagyunk, de megyünk még lefelé . Arra szeretnélek megkérni, hogy odabenn majd ne maradj le, nem csak azért mert úgy lemaradsz a jó részekről hanem azért, is mert gyakorlatilag ez egy labirintus. Összesen három szint van lefelé . Nem szeretném, ha letévednél Rosa chan ^^.- Mondom és egy névtelen szekrényből megpróbálok előhalászni egy a lány méretének megfelelő darabot. A védőszemüveget gyorsan megtalálom. Nem is nézve ki a polcok közül nyújtom a lánynak.
- Nem dioptriás... ^^ Uv és fényszűrős . - Nyújtom mindjárt neki és végre megtalálom amit keresek. Hát nem sokan vannak Pöttöm Pannák itt. Bár, Akashun nem tudom minek minősül,...agresszív kismalacnak legfőképp. Előhúztam hát egy kisebb méretű fehér kis köpenyt. Vállánál kisimítva szemmértékre hozzánéztem a lányhoz és nagyokat hümmögtem.
- Hát...- fejvakarás ^^" - Egy kicsit azért hosszú lesz, de ennék kisebbet, csak akkor gyártunk le, ha van rá rendelés :3- Mondom a lánynak. Amennyiben fel is húzza, a mellzsebén megjelenik egy fekete írás, mintha éppen akkor hímezték volna bele. " Kamioka Rosa Látogató". A méret Xs-es, vállra valószínűleg jó is a lánynak, de a sípcsontja fele alá le fog lógni, standard szabvány szerint viszont elég ha épp, hogy letakarja a térdet. Na hát ez nem is baj, elvégre nem divatbemutatóra megyünk. Kényelmesnek kényelmes, úgyhogy baj nem nagyon lehet vele.
- Na, jöhet a nézelődés ? Először elnézünk az analitikai részleg felé, aztán körbenézhetsz az infósoknál , aztán megnézünk a kutató osztályt ahol én is dolgozom ... és ha van kedved akkor bepillantunk az erőműhöz ... mert, hogy az is itt van ám ^^- Mesélem a kis immár fehérbe öltözött tündérkének, és én már tovább indulok egy ajtó felé, ahonnan már a liftek következnek, amik levisznek egy egy részleg felé. Az ajtón túl, már halk pittyegés, klaviatúra pötyögés, üveg csörgés, halk duruzsolás szűrődik be. A fém rámpára kilépve három méterrel alattunk végig lehet látni a hatalmas területen felülről. Egy egy lépcső vezet lefelé, de a rámpán végig körbe lehet menni a magasban. Bárki és bármi megfigyelhető idefentről. A teret a középen elhelyezkedő külön üvegfallal védett központi szerver irányító terme uralta, s körülötte a laborok mintegy fajta koncentrikus elrendezésben körül ölelték, s ugyanígy üveg falakkal voltak elválasztva egymástól. Most viszonylag kevesen voltak benn, elvégre ebéd szünet van. Az irányító teremben persze most is ment a nyüzsi, hadeseten ment a társalgás, mint egy bankházban, nagyjából úgy kiabáltak át a tudósok egymásnak. Persze ez csak az arckifejezésükön volt látható hiszen az üveg leszigetelte a hangjukat. a többi labor helyégben őgyelgő, mikroszkóp vagy épp műszerek előtt mászkáló egyének tökéletesen úgy viselkedtek mintha ott sem lennénk.

A gép nemsokára le is gyártja a tökéletesre méretezett ruhát és összehajtogatva kivasalva ki is adja azt egy tálcán. Én csöndesen nyújtom felé. Addig hallgattam amit a kapitány mondott. Nekem csak egy két dolog jutott eszembe ez most. Örültem hogy most egy ideig megszabadulhatok a kapitány feszélyező közelségétől. Nem mintha nem lenne vonzó személyiség, de most valahogy megrökönyödtem ebbe a dologban. Most csinálnom kell ezzel valamit. Addig pedig nem szabad feladni míg nem találok rá megfelelő megoldást. Mindig van megfelelő megoldást. Egyszerűen érzem hogy van, kész kell lennie, olyan nincs hogy nem találom meg!
- Ez a lenyomat akkor se lenne sokkal veszélyesebb, ha erősebb lenne szerintem, itt az információban és a cselekvés képességében van a veszély.- Mondom és meglepődve tapasztalom hogy Vera sama elnézést kér Eras miatt, egy pillanatra megint elönt a keserű fekete epe a dühvel együtt.
- Nem, nem semmi probléma, tudom hogy nem ön mondta, és azt is, hogy ilyen szinten semmi közük egymáshoz, ezért igazán nem hibás, ne hagyja hogy az ő bűneit rákenje az ön lelkiismeretére.- Itt mond csődöt a logika és győz az érzelem. Mert látom, hogy a kapitány hiába tudja, ezek nem az ő gondolatai és tettei, még is hibáztatja magát. Szörnyű lehet. Még jó, hogy a családja mellette áll . Biztosan sokat segít ebben. Elképzelem ahogy majd holnap a kislányával játszik, vagy mondjuk este mesét olvas neki, és már is kissé kevésbé vagyok frusztrált, és kevésbé vagyok dühös a sorsra amiért ilyesmit megvalósított. A felejtésre csak bólintok és nemsokkal később azért felkapom a fejem
- Szóval négylevelű lóherék hmm , jók lesznek a génlaborba - Mondom szórakozottan miközben megigazítom a szemüvegem egy kisebb mozdulattal ekkor a gép könnyeden pityeg hogy jelezze ténylegesen befejezte a műveltet. Kérésére azonnal lefordulok és így háttal válaszolok még neki utoljára.
- Köztünk marad, erre a szavamat adom! ... Inkább ön vigyázzon, nekem nem sok veszteni valóm van, ezért nem is gondolkoztam sokat, önért viszont kár lenne , gyűlölöm ha igaz emberek kerülnek bajba oktalanul. - mondom csak s sóhajtok egyet.
- Viszlát, majd értesítem a fejleménykéről. - Bólintok és nézem ahogy csöndesen távozik akár egy igazi shiobi, az ő lépte nem hallatszik a poros puha köveken. Rám pedig vár egy hosszú éjszaka. Pff. Egész este izomfájdító munka vár rám. Hat flakonnyi felerőtlenítő és tisztítószer el fog fogyni míg rendbe rakok mindent, aztán köthetem újra az elektromos rendszert >.<... Az a mázli, hogy a második szinten vagyunk és esélyem sem volt tönkre vágni a szervert, mert amúgy akkor tutira keresztre feszítenek. Úgy hajnali három óra felé már nagyjából kész vagyok. Lerogyva a székre, lógó kézzel kinyújtott lábbal tespedek és a félálomból zombi tekintetű kutatóink csoszogását hallom. Mindegyik kezében egy egy kis zöld folt. Egy négylevelű lóhere. Ez innentől kezdve a szerencse napja . Most már minden rendben, a szerencse velem van >.<

Lábam már elcsendítette az első visszhangot a labor légterében, a fém rámpán mindenki járása könnyen halható, mert rácsos szerkezetéből adódóan elég jól vezeti a rezgéseket. Igen ám, de a légkör már nem ugyanaz. Aki belépett a liftbe velem, nem ugyanaz, mint aki ki. A különbség megdöbbentő, legalább is számomra. Meredt szemekkel pislogtam a mellzseb varrásán megjelenő kis írásra: "Hotaru Látogató". Rosa-chan valahogy eltűnt a közelből és helyébe egy másik személyiség költözött. A köpeny nem téved, a viselőjének önmeghatározásából írja ki a nevet. Meg kellett kapaszkodnom a rámpa korlátján, mert nem nagyon akarta felfogni az én racionális észrázásom, ezt a szembetűnő változást. Éreztem, ahogy a vérnyomásom kezd szépen lassan felmenni, ami nem is csoda. Suwun kapitánnyal való ominózus találkozásom után én már inkább nem is merek semmit mondani. A helyzet megdöbbentően hasonló, csupán annyi a különbség, hogy a lélekenergiában egy pillanatnyi kis rezdülés sem éreztem. A porcelán arcról most egészen éteri, rubin fény csillant meg a vibráló fakó neonfényben. Az egész olyan valószerűtlen, akár egy rossz álom, mikor azt hiszem felébredek és minden jól kezdődik, kiderül, hogy még mindig alszom és képtelen vagyok felébredni. Újabb pislogás sorozatot ereszek meg mikor az új idegen, Rosa hangán hozzám szól.
"-Üdv- " Csak így egyszerűen, halálos angolos nyugalomban. Kezei összefonva, lába a falnak vetve. Mindez elárulja számomra, ő, akivel most beszélek mindenben különbözik Rosától. Fölényes valószínűleg, magabiztos, és távolságtartó. A keze elárulja, hogy nem becsüli sokra az érzéseket. Fel is nevetett , nekem meg felszaladt a szemöldököm és csak hápogni tudtam. Bizonyára roppant jól szórakozhat azon, hogy rám hozta a frászt. Most nem bukhatok le, főleg nem előtte, a taicho kinyír >.<. Miért folyton én fogom ki az őrülteket ??? Pszichológusnak kellet volna mennem, nem fizikusnak. >.>
- Sze...Szervusz, öhm...- Pánikszerű gondolat kapkodásba kezdtem, na most mit kezdjek ezzel a helyzettel? Persze az agyamon átrohant az a lehetőség, hogy Hotaru pont olyan mint az a bizonyos förtelmes nőszemély aki arra sem méltó, hogy megnevezzem. De az túl sok véletlen, túl sok kérdőjellel jár, tehát itt valahol máshol lesz elásva az a bizonyos kutya.
- Nem tudtam, izé...- Habogtam tovább, s küszködve próbáltam kilábalni ebből a lehetetlen helyzetből, és próbáltam nem arra gondolni, hogy a nemsokkal ezelőtti horrorisztikus látogatás ismétlődik meg kicsit más forgatókönyvvel. Fejvakarás, jó most ha azt mondom, hogy őrült akkor azon, lehet megsértődik -.-". Jaj de kínos. Ilyenekre miért nem térnek ki az illemtankönyvek ? Na jó embereljük meg magunkat, a szentélben vagyok, még is csak méltón kéne viselkednem hozzá. Erőt veszek magamon, ellököm magma a korláttól, megigazítom a szemüvegem, és lassan kifújom a levegőt, hogy valamelyest megnyugodjak. Arra gondolok, hogy a második szinten még csak reggel száradt meg a festék.
- Nagyon örvendek Hotaru, bár nem vagyok benne biztos, hogy téged is ugyanannyira fog szórakoztatni az én kis előadásom, de ha már itt vagy, akkor folytassuk jó ?- Nézek rá egy amolyan költői jellegű kérdéssel. S tovább is lépek nem sokára.
- Most vagyunk a föld alatti első szinten, itt végzik az ellenőrzéseket, a befutó vizsgálatokat, és ott középen az üvegfalon belül, minden elektronikai rendszer szíve, a központi szerver.- Mondom egészen könnyed hivatalos hangot felvéve, pontosan úgy, ahogy életemben a katedra előtt magyaráztam valaha.
- És amott, egy infós, könnyen felismerhető. A fején, vagy épp a kezében lévő hálózatra kapcsolt kommunikációs eszközökről. Mindegyiknek ilyen szép bájtos mosollyal rendelkezik és gyorsabban gépelnek mint az összes létező kapitányi titkár együttvéve. - Vigyorogtam és intettem az épp felém néző kollegánakNem áltattam magam abba a naiv illúziókba, hogy az efféle humor átmegy majd hotarunak, de nem érdekel, szerintem akkor is jó, Tartja a közmondás, ha Rómába mész, viselkedj úgy, mint a rómaiak.
- Mint észreveheted, a vegyész, egészen különleges létforma, megmagyarázhatatlan vonzódást érez mindenféle üveg eszközök tapizására, állandóan főtőr, és utálja a papírt, mert az adminisztrációval mindig le vannak maradva. Szeretnél valamit kipróbálni ?- Kérdezem ahogy Hotarura nézek, figyeltem hátha valamin megakad a szeme, bár az igazán izgalmas dolgok egy szinttel lejjebb vannak. Lassan ezért kezdtem oldódni, még is csak itthon vagyok, de azért valahogy letört a lelkesedésem és a jókedvem. Sokkal viccesebb lett volna Rosa-channal végig mászkálni. Hotaru savanyúnak, vagy inkább keserűnek látszik, hát vele nem lesz olyan mókás. Ezt dobta a gép, sejthettem volna hogy Rosa-chna túl tökéletes, hogy igaz legyen, és ezért kellet bele Hotaru is, nehogy véletlenül legyen egy felhőtlen napom. Most már abban sem vagyok biztos jó ötlet e lehozni őt, elvégre Hotarut egyáltalán nem ismerem, és ez katasztrofális lehet >.<... és ha az lesz, nekem annyi! De az is bejátszhat hogy Suwun kapitány küldte rám kémkedni, valóban elboldogulok e a titoktartással. Nem tudom >.<, tényleg nem, de csináljunk úgy mintha semmit sem sejtenénk és akkor minden okés lesz.

Nos, ez lenne az, a naaagy és félelmetes 12. osztag kutatói részlege vagy mije. Állok a laboratóriumnak nevezett építmény előtt. Pont olyan, ahogy leírták a többiek. Csak tudnám, hogy miért is nekem kell idehozni ezeket a bizonyos papírokat?

...Kora reggel volt legalábbis számomra, ha tíz óra magassága nevezhető koránnak. Épp átvágni készültem az osztag udvarán mikor pár osztagbeli épp a küldetéseket osztották meg egymás között. Nem figyeltem a szövegelésükre, hisz nem hozzám beszéltek bár szokásom „véletlenül” hallani egyes dolgokat. De, most valamiért nem érdekelt a dolog, amely ebben az esetben nagy hibának bizonyult.
- Hé, Te! – mutatott felém az egyik, nemes egyszerűséggel leszólítva. Megtorpanva emelem rá fáradt tekintetem, majd körülnézek, hogy nincs-e körülöttem másik személy, akinek szólhatott volna. De sajnos az árnyékomon kívül nem volt más jelen. Értetlenül mutatok magamra az "Én? " kérdést egyszerűbben kifejezve.
- Igen Te! Ki más? Figyelj, ezt az adag papírt el kellene vinni a 12. osztag laboratóriumába! – hadarja el, amiből annyit tudok levenni, hogy: „papír, vinni, laboratórium”. Közben a kezembe nyomta a papírokat mielőtt ellenkezhetnék. Nagy értetlen fejjel meredek csak rá, hogy mit akar ez tőlem reggeli előtt.
- Heh? Mi van? - pillogok bambán hol a papírokra, hol az előttem állóra. - Miért nem csinálod meg ezt te... Nem nagydolog nem? – erre valami rém sztoris blablával húzta ki magát a feladat alól. Bár a felét nem értettem, emellett a többiek is rákontráztak pár ijesztő mesével a labort illetően.
- De megcsinálod ugye? Te képes vagy rá! – néztek rám nagy reménykedve, nagyon le akarták passzolni ezt a dolgot. De az ego növelős szöveg hallatán nem tudtam annyiban hagyni a dolgot.
- Ne aggódjatok! Én a rettenthetetlen Anao megoldom, ezt az ügyet! xD – mondom hatalmas vigyorral az arcomon közben szabad kezemmel egy „peace” jelet mutatva, de addigra a többieknek se hírűk se hamvuk nem volt…

Merengek vissza, "hogy is volt ez" alapon. Szóval… csakis magamnak köszönhetem a dolgot. o__o’ De, ha tényleg ilyen veszélyes ez a hely, ahogy egyesek beszélik, akkor lehet, hogy nem jövök ki élve? Kezdek pánikolni a feladat miatt, amit oly’ merészen elvállaltam…
~ Ugyan az nem lehet! Csak ostoba pletykák! ~ fejrázás kíséretében próbálom elkergetni ezeket a vészjósló gondolatokat. Majd kisebb habozással, erőt véve magamon nyitok be a labor ajtaján.
- Elnézést... - mondom először bekukucskálva a résnyire nyitott ajtón, de amiért nem láttam senkit így beljebb merészkedem, hátha van itt valaki, akinek gyorsan a kezébe nyomhatom a papírokat és távozhatok. - Van itt valaki? - nézek körül, mire isten tudja kicsoda elkapott "Ez így veszélyes" szöveggel és már köpenyben, védőszemüveggel és kesztyűvel álltam az eddigi helyemen. Hatalmas idegességjelekkel hadarom el a fickónak bánatomat, hogy ez egy hatalmas félreértés, én nem kutatgatni jöttem csak papírokat hoztam. Nagy magyarázatom közben monológom megerősítéseként meglengettem előtte a papírokat. Mire ő röviden annyit mondott, hogy ha akarom, ha nem, ennek az öltözéknek a viselése itt kötelező, majd valami kutatására hivatkozva lelépett. Lehorgonyozva sóhajtok egyet, majd megindulok utána, de két kanyar után elvesztettem a nyomát. Mikor már a sokadik folyosón lézengtem kezdtem úgy érezni, mintha egy labirintus kellős közepén lennék. Vagy csak a rossz tájékozódó képességem miatt van. o.O” Már épp örömtáncot akartam járni mikor pár igen sietős kutató - legalábbis gondolom, hogy azok voltak a göncükből ítélve - közelített a folyosón velem szembe. Már épp le akartam szólítani őket mikor kis híján átgázoltak rajtam azzal a címszóval, hogy "Útban vagyok" és tovább álltak. Jó sűrű lehet a napirendjük, ha mindenki rohan, ezen a helyen vagy csak azért tűnnek elfoglaltnak, mert én a napjaimat lustálkodással töltöm? Jézus már magamat rágalmazom! Így az elbukott kísérlet után újabb áldozat után keresve megyek tovább, lehajtott fejjel nem figyelve az orrom elé.
- Igazán kitáblázhatnák ezt a helyet, hogy mi - ki merre van és, hogy mi hogyan... - mérgelődőm. Észre se véve azt a sok-sok táblát mely mellett már annyiszor elhaladtam. xD - Istenem küldj valami jelet... Egy öltönyös fehér nyulat... vagy... vagy akármit! - nézek a plafon felé, mint aki fohászkodik a teremtőhöz így nem figyelek a lábam alatt lévő törött felmosó rúdra, amiben megbotlok és leírok, egy mesteri zuhanást minek köszönhetően közelebbről megismerhetem a kicsempézett padlót. Mérgesen ülök fel, hogy számon kérjem a botlásom okozóját a dologról, de mire felfedezhettem volna a tettest, alias törött felmosó rúd, egy hatalmas ütést érzek a fejemen, majd az a valami ami eltalált jókora csattanással esik le mellém a földre.
- Mi a...? - nézek értetlenül a tárgyra, mely fejemen okozott jókora búbot, majd keresni kezdem, hogy mégis honnan jöhetett. Mivel ez, ez egyértelműen hadd üzenet! Nem is kell sokáig keresgélnem. Hamar kiszúrom a nyitott raktárajtót, ahonnan a különböző dolgok potyognak ki a folyosóra. A földön fetrengő holmik közül keresek valami pajzsnak használhatót, választásom pedig egy fémtálcaszerűségre esik. Fejem fölé tartva közelítem meg a szobát és kukucskálok be az ajtón. Első kérdés, ami átfut a fejemen az-az, hogy vajon most renoválnak vagy nagytakarítás van? Kisebb bámészkodás után kiszúrom a személyt is, aki a folyosón haladókat célozgatja, bár gondolom nem szándékosan. Feltéve, ha háttal az ajtónak nem tud tíz pontos telitalálatot nyújtani az erre járók fejére. De, ha nincs ki szóljon rá, majd én megteszem! >.> Legalább meg van, kinek adom oda a papírokat.
- Ööö... - kezdem a nagyszerű mondatomat. xD - Hé, „Te”... - áldom szegény fejemet, hogy az ütés után még eszembe jutott a védelmi eszköz tartása a buksim fölé, mert már pár tárgy csattant is volna rajta. - Mondd, mégis mi a szöszt csinálsz...? - teszem fel a kérdést az ötödik repülő tárgy után, nagy számon kérően, hogy hatását erősítsem, bevágok valami faarcos képet is mellé.

{Remélem nem baj, hogy kicsit megmozgattam a karakteredet. >_<}

Találkozás a 12. osztag "fejével" *-*

Csak néztem a röppályára kerülő újabb és újabb tárgyakat, melyek vészleszállásként csapódtak be több féle helyre. Meg kell hagyni ez is egy érdekes módja a rendrakásnak. Döbbenten néztem a "Derítsétek ki, mik ezek!"- feliratú konténerre, melyből kiszűrődő csörömpölést hallva arra merészkedtem következtetni, hogy nem az-az első fura tárgy, mely az imént pottyant bele. Ijedten léptem hátrább egyet, amint láttam a mesterlövészt felém fordulni. Olyan baljóslatúan fordult meg, hogy attól féltem hozzám vág valamit, amiért zavarni merem a munkájában vagy valami hasonló. o.O” De meglepetésemre más reakció várt.
- Hogy mi? - nézek meglepve a könyörgésszerű kérdéseire mire leesik, hogy talán a papírkötegre céloz, melyet a kezemben szorongatok. - Mivel te vagy itt igen Neked. - mondom leizzadva nézve rá a fura reakciót látván. Bár megértem a reagálását, én is irtózók a papírhalmoktól meg minden papírmunkától. Áhá... szóval leltározás folyik itt. Ez mindjárt más...állapítom meg nagy okosan magamban is a dolgot, amint egy méretes plakát felé mutat, ahol értelmes emberi módon ki van írva az erről szóló információk… várjunk micsoda?! A jókora plakát felé nézek, ami mellett 100%, hogy áthaladtam egyszerűen figyelmen kívül hagyva az arra írtakat. Hogy ténylegesen meggyőződjek róla, hogy ott van-e felemelem a rám pakolt szemüveget is, egy fél pillanatra.
- Asztat’ pedig mikor került oda...? - mormogom orrom alá kisebb tarkóvakarással meglepettségemben. Tudom, hogy nem volt ott mikor jöttem!! >.> Vagyis inkább nem ismerem be, hogy nem láttam. Nem volt elég nagy, hogy észrevegyem. Bár ennél nagyobb nehezebb lehetne. >.<"" A plakáttal való foglalatoskodásomból a fickókám ugraszt ki, amint kilépett a szobából szünetet jelentve a jónépnek. Annyira hirtelen ért a dolog, hogy ijedtemben kis híján elejtem a kezemben tartott tálcát, de nagy zsonglőrködéssel sikerült megoldanom, hogy ne hulljon csörömpölve a földre.
- Ne haragudj...kicsit kijöttem a sodromból^^ - mondja magyarázatképpen, amint elveszi tőlem a kezemben tartott papírokat.
- Kicsit...? Ez enyhe kifejezés... - motyogom orrom alá, alig halhatóan miközben szabad kezemmel a mellkasomra teszem a kezemet, így próbálom rávenni szívemet a normál szívverési fokozatra való visszaállásra. - Jó helyen van az, csak legyenek nagyobbak rajta a betűk! – mondom véleményemet a plakáttal kapcsolatban, már normál hangnemben a „nagyobb” szót kiemelve úgy, hogy közben a kezemmel magasabbra igyekszek nyújtózni, nem mintha nem lenne így is rajta óriási a szöveg, de sebaj. Lehet, hogy ez a védőszemüveg az oka. Pedig nagyon menő. >.< Csak nagy rám... xD
- Hm? - kérdőn, fogom meg a búbot a fejemen. - Ugyan nem vészes! Elég keményfejű vagyok, egy apró ütés meg se kottyant. - nagyzolok jó szokásomhoz híven. >_< De ki nem ismerné az én mesteri fejelésemet minek köszönhetően az egész hipergalaktikát is belátni. *-* De legalább így, hogy mellém sétált lehetőségem volt szemügyre venni az alakot, aki bő egy fejjel magasabb volt, mint én, ha nem magasabb. Utálom, hogy ilyen kicsi vagyok -__- , de a legfeltűnőbb dolgot rögtön észre is vettem rajta. A köpenyén díszelgő név és beosztás a kis táblácskán, miszerint: "Masamune Raiden, 12. kapitány. " Szóval kapitány...értem… szóval ezért tudta ilyen simán ugráltatni a többieket. Tekintetemet ismét a kis névtáblára szegezem, és hasonló mozdulatot játszok le a védőszemüveggel, mint a plakátos esetnél. MICSODA?! Jut el tudatomig az imént olvasottak.
- K...kapitány?! – hebegem, közben döbbeneten hátrább ugrok. Még az ügyesen, játékból ujjamon egyensúlyozott tálcát is elröpítettem meglepettségemben, mely egy szerencsétlen, ártatlan kutató fején csapódott. - Bocsi! – nagy fennhangon, bocsánatkérő meghajlással kérek elnézést az ismeretlentől, hogy ne pikkeljen rám emiatt az ügyetlen húzásomért. De csak kisebb morgás kíséretében tovább állt tálcástul. Na, én is remek vagyok, simán leszólítok egy kapitányt, lecsapok egy kutatót... Újabb priuszt üdvözölhetek az eddigiek mellett? o.O" Remélem nem. Bár nem úgy néz ki a Kapitány-bá', mint aki fölkapja magát ilyesmin. Egy mély levegővétellel formájában veszek magamon erőt, hogy elnézést kérjek modortalanságomért.
- Ízé… elnézést, amiért, Ja… xD – jött ki a kicsit se szépen megfogalmazott szövegem minek végére lehajtottam a fejemet nagy szégyenjelekkel magam fölött, amiért így képes vagyok beégni mások előtt.

Anao-chan ^^

Találkozás a 12. osztag "fejével" *-*

Rossz tulajdonságomhoz híven sosem követtem Soul Society nagy változásait. Lehet, hogy valami újdonsült kapitánnyal állok szembe, ha még soha nem találkoztam vele, illetve hallottam felőle. Áá'... rá kéne szoknom azokra a hírmondó lapok olvasására! *>* Biztosan előbb informálódnék a dolgokról, mintsem várnám, hogy újdonsült pletyka formájában érkezzenek meg hozzám a fontosabb hírek.
~ Gratulálok ismét megmutattad isteni tehetségedet a ballépések terén. ~ szólalt fel gondolataim rejtekében Hyozanryuu, újabb gúnyos megjegyzést téve felém. Ennél jobb nem is jöhetett volna, nem elég neki, hogy csak most töltődnének be a dolgok az iménti cselekedeteimmel kapcsolatban, de neki már rögtön csipkelődnie kell.
~ Maradj csendben kígyócska... >.> ~ vettem hozzá mérgelődve, hogy elhallgasson, mire kapok egy sértődött cöcögést és inkább békén hagy.
- Semmi baj Anao-chan... mond csak ennyi az egész? Csak ezért küldtek? – a kapitány ezen kérdése ugraszt ki zűrös gondolataimból. "Anao-chan" *-* szóval nem is haragszik annyira? De, mintha egy kis kételkedést véltem volna felfedezni hangjában. o.O Hm... lehet, hogy képzelődők. Vagy… kellet volna még valamit csinálnom, amiért idejöttem? Tanácstalanul nézek vissza rá, ahogy szemeimet kémlelte, mintha keresne benne valamit, amit nem igazán értettem. De, mégis mire akarhatott utalni ezzel... Jézusom! Elfelejtettem volna valamit? Nem az nem lehet, hiszen csak annyit mondtak hozzam ide ezeket a papírokat! Másról nem is informáltak! Töröm fejem reménytelenül. Jobb öklömmel még Micimackósan is megkopogtatom fejem gondolkodó szenzorját hátha eszembe jut még valami. Talán, ha nem félálomban közölték volna a feladatot megmaradt volna, de így. Meg aztán annyi mindent hordtak össze, hogy egy összemosódó mese maradt meg bennem semmi több. Mint egyetlen biztos dolog, csak a papírkötegnek az átadása, amit fel tudok eleveníteni.
- Őszintén szólva... - kezdek bele nagy komolyan, kis szünetet hagyva hátha még is felötlik bennem valami, mint holmi derült égből villámcsapás, de semmi. - … csak ennyi lenne! - vágok be egy nagy vigyort, a hosszanti gondolkodás lepecsételésének érdekében. Ami nem megy, nem erőltetem, csak belefájdul a kobakom, az pedig ki nem állhatom. >.> Bár lehet, hogy hasznára válhat, az-az információ, hogy csak úgy rám sózták mások a feladatot, de az is lehet, hogy csak jelentéktelen infóként szolgálna neki. Ki tudja… mit veszthetnék vele, inkább elmondom.
- Öhm… de pár fickó kért meg az osztagomból, hogy csináljam meg ezt. Valami olyasmit hadováltak, hogy félnek idejönni vagy mi. Így visszagondolva, kicsit szánalmas kifogás volt tőlük. – jön föl bennem a reggeli párbeszédes esett, ahol a feladatot kaptam. Fuha’… elég reménytelennek érzem most magam, semmi fontossal nem szolgálhattam egy kapitány kérdésére. Milyen tiszt vagyok én? Depizek be az első szembetűnő sarokba. A látványos sötét viharfelhők már gyülekezni is kezdenek felettem.
- Tényleg nem tudom, hogy mi más dolog miatt küldhettek volna még ide... – a képzeletbeli karókat érzem, ahogy keresztülvágódnak rajtam, miközben mutatóujjammal apró köröket rajzolgatok a padlóra. – Vagy… még mit kellet volna csinálnom…? –nézek a kapitányra vállaim fölött, bár nem mintha ő tudhatná, hogy még mi miatt küldhettek volna ide, de mégis csak ő hozta fel a dolgot, csak tud valamit, amint én nem. o.O De lehet, hogy tévedek… Heh... biztos nagy gondot okozok neki határtalan ostobaságaimmal. Lehet, hogy fel kellene ajánlanom a segítségemet ennél a takarításosdinál? Bár szerintem csak rosszabb lenne a helyzet, ha én megpróbálnák itt besegíteni. Eh...mik nem jutnak már eszembe... >_<”

// Köszi a kis játékot Anao-chan... remélem még találkozunk ^^//

Már azon is csodálkozom, hogy a Kapitány-úr még szán rám időt ennyi szerencsétlen lépésem után. Még egy értelmes mondatot se tudok rendesen kibökni magamból, amiért még mindig nem dolgoztam fel, hogy nemes egyszerűséggel leszólítottam egy nálam jóval, magasabb ranggal rendelkező személyt, egy… egy Kapitányt! Ráadásul tanácstalanságomra, most tőle várok válaszokat. o.O" Tényleg nem kellett volna azt a reggelit kihagyni, nem csak a hasam, de a fejem is üres maradt így. De, meglepetésemre egész higgadtan kezeli a dolgot továbbra is. Jó tudni, hogy vannak még olyanok, akik elviselik az örültek társaságát. Bár válasza kissé megdöbbentett. Sok mindenre számítottam, de ez nem szerepelt közöttük.
- Viccesnek talál? - kérdezem elsősorban magamtól, mintsem tőle, nagy örömkönnyes, csillogó szemekkel. *__* De, régen mondták már, ezt Nekem. Azt hiszem most, nem fér el az egóm ebben a „kis” helyiségben. *>* Hm... az, Ő osztagában? Biztos vicces lenne, de ha még szeretné, hogy állva maradjon a 12. osztag területe, akkor jobb, ha nem fordul meg inkább ilyesmi a fejében. Arcomra széles vigyor húzódik közben zavartan megvakarom a tarkómat, állásra kényszerítem magam és közben felé fordulok.
- Igyekszek azon kisebbség közé tartozni, akik más, mint a többi... thehe' >_< – felelem vigyorogva, majd kérdőn hallgatom végig a tanácsnak szánt szöveget - vagyis nekem annak tűnt - az esettel kapcsolatban, melyet halkan a fülembe suttogva ejtett meg. Nem mintha túl sokan hallhatták volna meg a dolgot. De létezik olyan örült, aki ilyesmit kezdene el terjeszteni, még ha igaz is? Ha van, hát ugyan nem tartozok közéjük! Mindenesetre hatalmas bólogatással helyeselek a dologra. Bár neki se lenne jó, ha ilyen hírek terjednének róla, bár én húznám a rövidebbet. Még ha meg se fordult a fejemben e dolog emlegetése.
- Nos, ha tényleg ennyi, akkor köszönöm Anao-chan... ha gondolod, most elmehetsz... az igazság az, hogy nekem kismillió dolgom van, ezért fájdalom, de nem nagyon van időm beszélgetni veled. Sajnálom :/ Kitalálsz? Vagy kérjek meg valakit, hogy kísérjen ki? - hát, nem csodálom, hogy nincs túl sok ideje. Tekintetemmel ismét körbepásztázom a kicsit rendetlen helyiséget. Ahogy elnézem még, csak a munka felénél tartanak. Nem volt szép dolog tőlem ennyi ideig feltartoztatni őket.
- Igazság szerint én tartozok köszönettel, Taichou-sama! - hajolok meg tisztelettudóan, amiért nem kívánja a fejeseknek megemlíteni ezt a kis hibát, amit ejtettem. Megnyugodtam. ~^.^~ - Hah? Nem szükséges kitalálok! – igyekszem elutasítani a dolgot, nem szerettem volna még több gondot okozni. De a mondatom igen csak átlátszóra sikeredett még a Kapitánynak is feltűnhetett, hogy nincs túl nagy igazságalapja, ahogy odainti az egyik közeli tisztet, hogy kikísérjen. Bár... biztos több gondot okoznék, ha még itt lófrálnék a kiutat keresve ebben az óriási épületben. Még mindig nem értem, hogy miért nem ugyan úgy építették fel az összes osztag főhadiszállását. o.O Viszont lehet, hogy úgy unalmas lenne egész Seretei.
- Még egyszer köszönöm! – hajolok meg ismét, amint megkérte a tisztet, hogy vezessen kis a számomra labirintusnak tűnő épületből. Azt hiszem, örülök, hogy elvállaltam a feladatot. Így megismerhettem még egy jó embert. ^.^ Milyen kicsi is ez a világ… kiérve az óriási épületből a tiszttől is megköszönöm, amiért szakított rám időt, majd óriási vigyorral az arcomon indulok meg vissza az osztagterületre.

//Én köszönöm, remélem is, hogy találkozunk. >__< Bocsi, hogy ilyen rövidre sikeredett a post. ^.^"//