- Eegen...
- Mert téged már megint sehol sem találtak, jó szokásodhoz híven...
~ Mondjuk addig jó, amíg távol van... ~
*Vágnak vissza, magukat büszkén kihúzva - teljes tudatában vannak küldetésük fontosságával és azzal, hogy egy másik espada fracciónja helyett küldték őket... Az már más kérdés, hogy a szóban forgó fracción végül maga is beesett. Az épületben terjengő bűzhöz már eléggé hozzászoktak az utóbbi percekben, így nem sokat foglalkoznak vele.*
~ Jönnek... ~
~ Keressünk valakit, akivel eljátszadozhatunk... ~
*Pillantanak egymásra némán, majd nesztelenül elrejtőznek az oszlopok mögött, Lala az egyik oldalra, Lily pedig a másikra, és onnan figyelik a shinigami-különítményt, erőben nagyjából hozzájuk passzoló ellenfél után kutatva. Aztán észreveszik az egyik hadnagyot //Katai//, aki néhány lépéssel le van maradva a maradék többiektől. A csapat egy része ugyanis már szétszéledt...*
~ Nos, mi legyen? ~
~ Válasszuk le őt is... Az a másik hadnagy túlságosan erős, még egymagában is nehéz lesz legyőzni valamelyikünknek... ~
~ Igen... De még várni kéne... ~
*Tárgyalják meg maguk közt a dolgot, szüntelenül figyelve és elemezve a kiszemelt célpont mozdulatait. Egyelőre azonban még nem lépnek közbe, ahhoz túl közel van a többi shinigami...*

*valahol a csoport végén bandukolt, mivel már vége volt a megbeszélésnek mikor odaért, de sikerült beérni a többieket. Ahogy haladtak a templom felé, úgy lett a környezet egyre veszélyesebb. Ez a veszélyérzet, mint valami vírus úgy kezdett el szétterjedni a shingiamik, és persze a vaizardok között is. Már csak azt vette észre, hogy egyre több ember fogyott el előle. Rengetege szétszéledtek. Viszont így már rálátást nyert a shintou templomra, de még valami szemet szúrt neki. Nem messze előtte, mintha a hadnagyát látta volna. Odalopakodott hozzá óvatosan, majd a szívrohamot hozva Kataira mellé lépett, és megnézte az arcát, hogy tényleg ő e az*
- Nahát! Katai-fukutaicho! Ön is itt van?
*mondta szinte boldogan. még jó kedve volt. Illedelmesen köszönt a 3.- osztag hadnagyának is*
- Üdvözlöm Hana-chan! *hajolt meg menet közben, majd a másik lány felé fordult, akit nem ismert, így gondolta, hogy egy tiszt, de felé is meghajolt*

A két törpe hisztije az agyamra ment. Ha nem állt volna előttem a Jégkirály, biztos hogy agyon verem mindkettőt, és leszartam hogy gyerekek e vagy sem... Viszont az egyre sűrűbben érő lélekenergia löketek, zavarni kezdtek, és inkább azzal foglalkoztam. Láthatóan nem csak én véltem felfedezni ezeket az erőket, a csapat nagy része már el is indult, gondolkodás nélkül. Én sem sokáig haboztam.
-Kehh, azt hiszem szétrúgok pár segget...-jelent meg kaján vigyor arcomon, és pár sonido-val eltűntem. A sötét folyosókat szelve kerestem a velem azonos szinten álló ellenfelet. Követtem a lélekenergiát. Mikor velem szemben mozgást észleltem, a mennyezeten futó csövekre ugrottam és úgy folytattam tovább utamat. A csúszós trutyitól szinte öklendezni kezdtem, mikor megpillantottam az ellenfelem. ~Hm, egy ismerős alak... ez jónak ígérkezik...-vártam, hogy áldozatom közelebb kerüljön hozzám. Elengedtem egy nagyobb energiahullámot, így kissé megrendült, és megállt. Mivel nem volt annyi esze, hogy felskubizzon a plafonra, ezért egy fordulattal lehuppantam a földre, szembe vele.
-Búú!-mondtam vérfagyasztó hangon, majd egy hátra szaltóval, kicsit hátrébb tértem. -Hát ismét találkozunk, drágám?-folytattam, s kardom markolatára tettem kezemet. -Kár, hogy be kell törnöm azt a helyes pofikádat... shinigami... Vagy mondjam inkább, hogy Vaizard...?-mondtam kaján vigyorral, és vártam a reakcióját. Biztos meglepte, hogy tudom mi is ő valójában...
//Yuu kedves... Véged van!//

*Mogorván baktat a templom felé, miközben még mindig alig akarja elhinni, hogy nem elég ennyi kiküldött arrancar a hollowk szállítására... Ráadásul pont őt kellett kirendelni, hogy hátulról fedezze a bandát, anélkül, hogy tudnának róla. És figyeljen mindenkit, nehogy valami hülyeséget csináljanak.
Aztán ekkor észreveszi a közelben feltűnő shinigamikat, és villámgyorsan elrejtőzik a közeli fák közt. Szóval ez volt az eredeti ok, amiért neki is csatlakoznia kellett... Alaposan végigméri az ellenfeleket, és hosszas mérlegelés után végül kiválasztja azt a shinigamit, akit majd meg fog támadni. Egy hadnagyot, méghozzá a legerősebbet a jelenlévők közül... És aki, ha jól gondolja, igen nagy szerepet játszott abban, hogy ellopták Hueco Mundóból a tekercset...
Végül megfelelő távolságból követi a shinigami-csapatot a templomba. Itt aztán egy pillanatra elszörnyed, amikor orrát megcsapja az eszméletlen bűz, majd erőt véve magán, tovább folytatja útját. Ekkor már az oszlopok mögött keres rejtekhelyet, és hamarosan meg is pillantja az elképedve Alegrára meredő ikreket... Alig látható mosoly fut végig arcán, amikor meglátja fracciónjai meglepetését, majd jelez nekik, hogy maradjanak csendben. Ha jól sejti, Lala és Lily az egyik, Hana közelében lévő shinigamit pécézték ki... Remek, így legalább jobban szétzavarhatják őket...*

Megérkeztem az erdőbe és még mindig éreztem azt az ismerős reiatsut. A fák lombját meg meglobogtatja néha a szél. Egy elsuhanó árnyékra lettem figyelmes, amit követni kezdtem, be az erdő belsejébe. Futottam utána árkon bokron keresztül, de csak akkor bírtam utolérni, amikor megállt egy kisebb tisztáson. A nap sugarai rávetültek és végre megtudtam, hogy kivel van dolgom. Egy pár rókafül meg egy édes mosoly, bizony, Kitsune volt az.
-Rég láttalak Shoko-moko, játszani jöttél velem?
-Valami olyasmi...-Összeráncoltam a homlokom, megszorítottam a kardom markolatát, nem volt kedvem húzni az időt holmi harcról lebeszélő tárgyalással, Kitsunénál ez úgysem válik be, így hát felugrottam magasan a levegőbe és byakurayel tüzet nyitottam rá. Kitsune befutott az erdőbe én pedig folytattam a lövöldözést, aminek eredményeképp az erdő egy kisebb részét letaroltuk. Rájöttem, hogy így úgysem fogok véget vetni a dolognak, ezért leereszkedtem és előrántottam a kardom.
-Egy kicsit feszült vagy, nem de?-mosolygott és fejét kicsit jobbra döntötte.
-Hát te sem vagy szívbajos...

Nem tudom hogy hogyan, de valahogy sikerült leszakadnom a társaimtól, mivel nem tudtam, hogy merre vannak, ezért elindultam keletre, remélem hogy erre vannak a társaim.

- A francba! Minek kellet nekem eljönnöm ide? Utálom ezt a helyet! Morgolódok magamban, amikor hangokat hállok. Nem tudom, hogy honnan jött az a hang, de egyszer csak még hangosabban hállom.
- Üdvözletem Hayashi, örülök hogy megismerhetlek! Köszön nekem fenn hangon. Én erre megfordulok, és meglátom, hogy egy arrancar áll velem szemben, legalább nem lesz unalmas az út, sec-perc allat feldarbolom ezt a kis mitugrászt.
- Megakarsz halni? Hát jó, ezeket véd ki ha tudod! Bakudou 01: Sai!! és most meghalsz te ostoba!!
"Ó, Nagyúr a hús és csont burka,
minden teremtmény, szárnyak suhogása,
Te, ki az Ember nevét hordozod,
Pokol és Zűrzavar
Tenger hullámzó akadálya,
Indul dél felé." Hadou 31: Shakkahou Ezek után hatalmas füst keletkezett én meg vártam, hogy mi lett az arrancaral.

Beljebb haladva a szag kezd szinte elviselhetetlenné válni. Pár méter megtétele után rájövök, hogy jobb ha inkább a lábam elé figyelek. Nem sok hiányzott az előbb is, hogy elcsússzak valami kúladarabon. Nagyon szar lehet ilyen dzsúvában elhasalni, szal' inkább nem próbálom ki. Nagyon koncentrálok, hogy nehogy pofára essek, amikor hirtelen egy nagyobb lélekenergia löketet érzek. Rögtön megfeledkezek eddigi gondjaimról, s fejemet forgatva kutatok az erő tulajdonosa után. Alig gondolom végig ezt, máris megjelenik egy arrancar.
- Búú! - kiált rám, aminek következtében majdnem lefosom a bokámat. Nem nagyon értem, hogy minek ijesztget, egy már amúgy is félelmetes helyen. - Hát ismét találkozunk, drágám?
- Úgy tűnik... - válaszolok neki, miközben fejemet kissé félre döntöm egy mosoly kíséretében. - Bár a legutóbbi találkozásunk, mintha kissé kellemesebb helyen lett volna.
- Kár, hogy be kell törnöm azt a helyes pofikádat... shinigami... Vagy mondjam inkább, hogy Vaizard...? - folytatja, majd amikor megemlíti, hogy mi vagyok kissé elkomorul az arcom. Mozdulni sincs ideje, hisz' shunpomat alkalmazva jelenek meg előtte. Tenyeremet a szájára tapasztom, miközben a csípőjénél fogva a falhoz szorítom. Acélkék íriszemet az övébe mélyesztem, azután válaszolok neki.
- Nekem se sok kedvem van átszabni a csinos kis arcocskádat... - kezdek bele, újabb vigyort felvillantva. - Viszont vigyázz, hogy mit beszélsz. Nem akarlak bántani, de ha elárulod a titkomat, akkor először megöllek és csak utána kezdek el menekülni.
Azután hátrébb lépek, s hagyom hogy feldolgozza az előbb hallottakat. Lassan a hátam mögé nyúlok és megmarkolom Dotonryuu markolatát. A penge érces hangot adva kúszik elő sayájából. Lélekenergiám kissé megemelkedik, s hagyom hogy ezt ő is megérezze. Megforgatom a kezemben a fegyvert, azután felé mutatok vele.
~Ez érdekes lesz...~ - gondolom, majd Zanpakutuomat féloldalasan magam elé emelem, így véve fel szokásos védekező pozíciómat.

-Hohó, látom, ma valaki nagyon tüzes... -kezdtem bele egy kaján vigyor kíséretében, ahogy igyekszem levegőhöz jutni.
-Jaaaaj, a kislegény most meg villogtatja a kardját... hűha, ez már igen! Most jönne az a rész, hogy elkezdek sikítani és össze vissza bőgöm magam....-fogtam bele Yuusuke szapulásába -Na, de hogy örülj, és ne unatkozz, nekem is van áám, egy kardocskám!-húztam elő tokjából Tigret, s én is szabadon engedtem egy kisebb lélekenergiát. Mivel nagyon irritált, hogy felém mutogat a béna katanájával, egyre jobban kezdtem dühbe gurulni. Valahogy most a szokottnál is jobban vágytam egy jó harcra így nem sokat tököltem, hanem pillanatokon belül egy sonidoval előtte termettem, s kardjához szegeztem az én kardomat.
-Na, mivan, shinigami? Gyerünk, mutasd az igazi erődet!-vigyororgtam a képébe


//Gomene, de időhiány miatt csak ilyet tudtam összeszenvedni... a következő hosszabb lesz T_T //

*Némán támaszkodik a búvóhelyéül szolgáló oszlopnak, szemeit lehunyva. Rezzenéstelen mosollyal arcán füleli kiszemelt áldozatainak lépteit és esetleges társalgását. Már egészen megszokta ezt az undorító bűzt az utóbbi percekben... Időnként pedig hátrapillant az oszlop mögött, hogy lássa is, mit csinálnak leendő ellenfelei.*
~ Egy kis erőpróba nem árthat... ~
*Fordul át halvány mosolya ragadozóvigyorba, ahogy megakad szeme a hadnagy közelében ácsorgó tiszten. Elég különösnek érzi a lány megjelenését... És a hadnagyot sem ártana tesztelni egy kicsit. Vagy akár eljátszadozni velük...
Emiatt aztán váratlanul kiereszti addig elrejtett lélekenergiájának egy kisebb részét. Nem túl erősen, de azért épp elég mennyiséget ahhoz, hogy meg lehessen érezni. Magánakciójának meg is van az eredménye: a tiszt, aki az előbb annyira felhívta magára figyelmét, mintha megtántorodna már ettől a reiatsuhullámtól is... Furcsa - egy átlagos shinigaminak nem kellene így kiakadnia egy ilyen apróságtól, legalábbis Alegra szerint. Így viszont ideális célponttá válik a lány... Meg is van a haditerve: valahogy elvágja a két halálistent egymástól, és először a hadnagyot intézi el véglegesen - hogy az később ne tudjon közbeszólni -, majd foglalkozhat immáron az elég gyengének tűnő tiszttel... Úgy érzi, addigra már a maradék ereje is megfelelő lesz. Az ikrek pedig majd lerendezik a másik két shinigamit. Eddig jut el gondolatmenetében, amikor megszólítja a hadnagy őket.*
- Ó, csak nem unták el a várakozást?
*Lépdel ki rejtekhelye mögül méltóságteljesen, szúrós tekintetét felváltva függesztve két ellenfelére. Fejével alig láthatóan int a másik két halálisten felé, jelezvén, hogy az ikrek is felfedhetik magukat, Alegra pedig lassan előhúzza kardját, és néhány méternyire megáll Hanától és tisztjétől.*
- Remélem, elnyeri tetszésüket szerény kis fogadóbizottságunk...
*Jegyzi meg színpadiasan, és gyorsan a háta mögött megjelenő két fracciónra, majd a shinigamikra pillant.*

Az eddig nyugodt espadák és arrancarok hirtelen mozgásba lendültek. Ez kissé nehezítette a helyzetem, mivel a sajátomnak kinézett arrancar is mozgásba lendült. Egy ideig próbáltam követni csupán csak a lélekenergiáját, de hamar elveszítettem. Nagyot sóhajtottam, miközben Katai-sama után mentem. Egy kissé le is maradtam mögöttük, hátha szerencsém van. Körülöttünk mindenhonnan éreztem a különböző lélekenergiákat. Nem kellett sok agy, hogy rájöjjek, hogy szinte teljesen körbevettek. Itt már nem bírtam tovább. Nagyot sóhajtottam.
Láttam, ahogy a kis csapat ami mögött mentem, bemegy a templomba, ahonnan elviselhetetlen bűz áradt ki.
~Na neeeem, én oda be nem megyek.~
Jelentettem ki csak csupán magamnak, majd megtorpantam az ajtó előtt. Sok mindent elviselek, sok minden őrültséget csinálok is, de hogy én abba bűzkamrába bemenjek, inkább a halál.
Tehetetlenül forgattam a fejem, hogy most mit is csináljak, majd hirtelen megpillantottam és megéreztem az általam kiszemelt arrancart. Örömömben felugrottam, majd majndem tettem egy tripla axelt. De úgy gondoltam, hogy ezt inkább most kihagyom. Boldogona, már ha nem is szökdécselve, de szinte könnyed lépésben közeledtem felé. Érzékeltem, hogy egy szőke pasas után megy, majd megtorpan. Feladta az üldözését. Bár így nekem háttal ált, szóval nem tudtam megnézni a kinézetét, de azt láttam, hogy férfi.
Kényelmesen mögébaktattam, majd megkocogtattam a vállát.
- Kukucs!
köszöntem már már kedvesen. Miközben ezt tettem rá kellett jönnöm, hogy lehet hogy ő, ezt támadásnak veszi, vagy rossz néven, és miközben én gyanútlanul ott állok mögötte, a kardal felém csaphat. Míg ezt végiggondoltam hátra is ugrottam.
- Mi a neved?
Meg sem vártam, hogy megforduljon. Csak kérdeztem, remélem, ebből már értette, hogy vele kívánok harcolni.

Sehogy sem bírtam közel férkőzni sajna a kis szöszkéhez, pedig úgy akartam volna csatázni vele. Dühöngtem is ezen egy jó ideig, miközben követtem őt. Lehet jobban jártam volna, ha bent maradok én is a templomban, mivel ez így nagyon nincs rendben. Egyszer szeretnék harcolni is akkor is rosszul fogok hozzá.
-Jájj! -kiáltottam föl mivel éppen elestem egy nagyobb homokbuckában és hát az én cipőmben nem a legkönnyebb a futás. De hát csoda volt, hogy még ezt is összetudtam hozni magamnak, Aizen-sama nem nagyon figyel sajna az emberek ízlésére.
Mikor már-már teljesen oda ért az áldozatocskám kezdtem föladni, hogy ma harcolni is fogok, de mikor leálltam kicsit duzzogni, éreztem, hogy valaki megkoccintja a vállam. Majd kiugrottam a bugyimból annyira megrémültem. Nem gondoltam volna, hogy bárki is utánam settenkedik.
-Kukucs!
-Wáááh! -pattantam föl, miközben a szívemre tettem a kezem és erőteljesen lihegtem.
-Mi a neved? -hallottam ugyan azon a hangon a kérdést a hátam mögül, majd miután sikeresen túléltem, hogy ne vizeljem össze magam, megfordultam és megpillantottam a rám ,,támadó" lányt.
-Mit csinálsz te?! Tudod, hogy megijedtem? -duzzogtam ott és toporzékoltam, majd fölmértem a lányt és csak akkor jöttem rá, hogy egy Shinigami volt. -Talán neked kéne először bemutatkoznod ezek után neked kéne elmondanod a neved? -vágtam vissza, miközben elfordultam, sértődötten és tovább durcáztam. -Na jó most kivételt teszek...Az én nevem Amane Syneza Hiszame, de nyugodtan szólíts Hiszának. -mosolyogtam rá, majd ekkor gondoltam csak bele, hogy miért is jött ide hozzám. -Velem szeretnél harcolni? -tettem a mutató ujjamat a számra és vágtam ,,értelmes" fejet mellé. Majd hátra néztem és láttam, hogy az idáig kiszemelt áldozatom már éppen behatolni készül a templomba. -Hát jó! -ugrottam egyet örömömben. -Akkor megtudhatom a te nevedet? -mosolyogtam rá újra, majd vártam, hogy viszont választ kapjak és, hogy óhajt-e lépni esetleg valamit.

U.I.: Hikari drága xD...attól még, hogy a személyes profil adatokban a férfi jel van kirakva a karakter nem lesz férfi xD...légyszíves írd át, hogy Amane férfi volna, mert kicsit hülyén nézne ki xD...Köszi^^.

A mindenfelé harcba bonyolódó társainkkal inkább nem foglalkozva úgy döntöttük, hogy hármasban folytatjuk a küldetés valódi céljául kitűzött feladat elvégzését. Hana-hadnagy határozott mozdulatokkal nyitott be az előttünk álló kapun. De, ami utána fogadott bennünket, arra egyikünk sem volt felkészülve. Olyan áporodott szag csapta meg az orrunkat, amire a gyomrom tartalma azonnali evakuálást próbált elrendelni és ezt a kényszert csak igen nehezen sikerült leküzdenem, és ahogy láttam a többiek is hasonló gonddal küzdenek.
~Ha ide bemegyünk ezt a ruhát úgyis el kell égetni! - gondoltam gyorsan végig és azzal letéptem a gi-m ujjából egy jókora darabot, amit az orrom elé kötöttem.
~Ilyen szaggal Soul Society-be nem engednek vissza. A kapunál lelőnek! De az épület hogy bírja ezt ki? Ez a bűz házat bont!!! - szenvedtem tovább magamban, mivel a rongy nem sokat segített a hely elviselésében.
-Ej, itt aztán régen szellőztettek! És még a világítással is spórolnak a surmók! Lábakra ügyelni! - jegyezte meg Hana némi helyzetiróniával.
Erőt véve magunkon - és persze magamon is - tovább sétáltunk a monstrum belsejébe. Néhány lépés után gyengén, de érzékelhető volt három vagy négy lélekenergia forrás. Nehéz volt pontosan eldönteni, mert igyekeztek elrejteni jelenlétüket és mindezek mellett két reiatsu nagyon hasonló is volt, mintha egy azon lénytől származnának.
Felkészültünk a minket figyelők fogadására, de igyekeztünk együtt maradni. Ám egy "finomkodó" lélekenergia lökettel után Hana-hadnagy elég ideges lett. Eléggé frusztrálta, hogy játszadoznak velünk az ellenfeleink. A legnehezebben Clarie viselte a megpróbáltatásokat, akit a reiatsu áram a földre kényszerített. Hadnagya pillanatok alatt mellette termett és felsegítette, mialatt én próbáltam fedezni őket. Ekkor fedeztem fel, hogy Hikari távolról követett minket, de már Ő is beért az épületbe és az egyik reiatsu forrás már indult is felé.
-A fogadóbizottság kissé népes, nem igaz? - fordult felém Hana mogorva tekintettel.
-Na ebből mára elég lesz! Fejezzétek be a bújócskázást és másszatok elő! - kiáltott dühösen!
Megdöbbenve ezen a reakción, a "Ne, Hikari még messze van!" szavakat akartam kimondani, de ekkor megjelentek az ellenfeleink.
-Ó, csak nem unták el a várakozást? - lépett ki az árnyékból egy elég erősnek tűnő arrancar. Királyi magatartást mutatva közelített felénk szemeit hármunk között járatva.
-Remélem, elnyeri tetszésüket szerény kis fogadóbizottságunk... - faggatózott kissé teátrálisan, mikor feltűnt mögötte a másik két arrancar, akiknek nagyon egyforma, sőt inkább tökéletesen egyforma reiatsujuk volt.
Clarie-t közre fogva védtük magunkat, mert így vagyunk a legkevésbé kiszolgáltatva az ellenfeleinknek. Mindezzel nem foglalkozva az arrancarok hatalmas magabiztossággal álltak előttünk, mintha nem is érdekelné őket, hogyan különítsenek el minket egymástól.
-Igyekezzünk együtt maradni, úgy lesz a legnagyobb esélyünk! - javasoltam a többieknek kissé feszülten, bár próbáltam higgadt maradni.
~Hikari, vigyázz magadra! Sietünk segíteni! - erősítettem magam azzal, hogy a tisztem számít rám a bajban.

*Érdeklődve lesnek ki időnként a két másik oszlop mögül, ahogy figyelik a shinigamicsapat maradékát. Mintha direkt arra játszanának ezek a halálistenek, hogy minél feltűnőbbek legyenek... Pedig most még az ikrek is képesek csendben maradni, hogy ne vegyék észre őket rejtekhelyükön, és hogy váratlanul rajtaüthessenek célpontjukon. Vagyis talán mégsem...*
~ Ne mocorogj már annyit! Vagy azt akarod, hogy észrevegyenek? ~
~ Mi van?! Mindig is te voltál a türelmetlenebb... ~
~ Ó, igen? Akkor miért neked ráncosodik a homlokod?! ~
- Egy fenét!
*Sikerül a kelleténél hangosabbra az utolsó mondat - hiába, az ikrek sosem tudták megállapítani maguknak, hogy csak gondolatban "társalognak-e" vagy szóban is... Erre jó példa többek közt a fenti eset. Csak reménykednek abban, hogy nem hallotta meg egyik leendő ellenfél sem Lily kitörését, és jobban összehúzzák magukat az oszlopok mögött.*
- Alegra-sama?!
*Ejtik ki felettesük nevét a következő pillanatban, ismét megfeledkezve magukról. Ez pedig csak újabb vitát szül kettejük között...*
~ Miért nem vagy képes legalább egyszer csendben maradni? ~
~ Ezt én is kérdezhetném tőled, _húgom_... ~
~ Még mindig a nővéred vagyok... ~
*Hát igen. Ha nem a hangerejük árulja el őket, akkor minden valószínűség szerint a folyton dühösen szikrázó szemeik... Alegra-sama helytelenítő fejrázását elkapva azonban kelletlenül bár, de ideiglenes fegyverszünetet hirdetnek egymás közt.
Meglepetten figyelik a zöld hajú tisztet, akinek még az a reiatsu-löket is láthatóan megártott, amit az előbb felettesük indított feléjük. Nem gondolták volna, hogy ilyen shinigamikat is kiküldenek egy veszélyesnek ígérkező küldetésre... De nem foglalkozhatnak sokáig vele, mivel nem a zöld hajú és a hadnagya az ikrek elsődleges célpontja. Sokkal érdekesebbnek tűnik az a férfi, aki a közelükben van...*
- Csak nem untátok el a várakozást?
*Szólalnak meg egyszerre, amikor az intés láttán kilépnek ők is az oszlopok mögül. Ez pedig elégnek bizonyul arra, hogy kitörjön a csatározás megint kettejük közt...*
- Mondtam már, hogy ne beszélj akkor, amikor én!
- Szerintem meg te szólaltál meg később...
*Fordulnak villámló tekintettel egymás felé, látszólag nem törődve a többiekkel, és folytatják a vitát. A legkisebb neszre azonban egyszerre nyújtják tenyerüket a shinigamik felé, és lőnek feléjük egy kék-lila színekben játszó barát...*