Arrancarok szobái

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Vas. Ápr. 10, 2011 4:33 am

Korai látogató - fekete nedű nélkülözése elviselhetetlen!
Sierra és Hiki játéka

Ki hitte volna, hogy az egykori Espada ilyen jó társaságnak bizonyul, s meglepő módon még közös témánk is akadt: Slarin. Azonban vele ellentétben én valahol, legeslegbelül kedveltem a lányt, hiszen ahhoz képest, hogy jelleme néha talán kissé férfias, egész értelmes lánynak tűnik. És valahogy… kicsit emlékeztet is valakire. Talán az egykori önmagamra, aki emberként voltam, nem tudom. Nem sok mindenre emlékszem emberi életemből, s valamiért úgy emlékszem, hogy talán jobb is így.
Hikagét hallgatva, mosolyogva kapok be egy újabb süteményt. Mulatságosnak tartom kettejük kapcsolatát, azonban úgy vélem, aki a nőket bántja, az gyáva alak – még akkor is, ha az a bizonyos nő, nem éppen nőnek méltóan viselkedik. Elvégre azért mi se vagyunk teljesen állatok. Olykor nem ártana, ha tanulnánk egy keveset az emberektől.
- Igazán megvallva szívesen adnék neki egy-két illemleckét, hiszen olykor eléggé modortalannak tűnik. De ha jobban megnézed, igazán kedves teremtés, csak úgy kell közeledni hozzá. Legalábbis én így vélem… habár még nem találkoztam vele, csak futólag. – mondom el véleményem a lányról.
Poharam lassacskán teljesen kiürült, s én kicsit szomorkásan bambulok bele a majdnem üres edény fenekére. Halkan sóhajtva teszem le az asztalra, majd veszek el még egy darab süteményt. Igazán érdekes, hogy az előttem ülő férfi ilyen jól tud sütni. Kedvemre válna egy olyan társ, aki ilyen jó a konyhában, tekintve, hogy nekem mindig sikerül leégetnem azt egy-egy kísérletezés alkalmával. Éppen ezért nem is kísérletezgetek manapság, hiszen Las Noches még se rendelkezik végtelen tőkével. Hikagéban egyedül talán csak mérhetetlen egoizmusa tetszik kevésbé, hiszen melyik nő akarna egy olyan társat maga mellé, aki a magát dicséri párja helyett. A férfi, ki egyszer oldalamra kerül, ellenállhatatlan gyönyörömet hangoztassa, ne pedig magát vizslassa minden egyes tükröződő felületben. Azonban mint mindent, ezt is meg lehet szokni kisebb-nagyobb erőlködés árán.
- Részemről már is indulhatunk, amint szalonképessé tettük magunkat. – mondom kivégezve az utolsó cukor bombát elfogyasztva. Nem ártana kicsit rendbe raknom magam a séta előtt, hiszen így azért mégse tehetem ki a lábam lakosztályomból, s talán neki se ártana kicsit rendbe raknia magát. A gondolattól, hogy hamarosan Hikage is kifestve áll majd előttem, kicsit elmosolyodok, hiszen nem megszokott, hogy egy férfi is fesse magát bármivel is. Annak azonban talán kicsit örülnék, ha ezúttal nem maszkja mögé bújva figyelne engem, és a külvilágot.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Hétf. Nov. 28, 2011 12:19 pm

Ez mellé ment. /Kiyo/

Eh, már megint, sikerült lerészegednem, és most botorkálok vissza a szobámba. Szeretem elkezdeni a piálást, szeretek piálni, és részegnek is lenni, de nem szeretem a másnapot. Amikor annyira fáj a fejem, hogy meghalni se lenne elég erőm, és kedvem. Ezen pedig csak dob párat az a tény, hogy mostanában nem igen találom magamat. Valami elveszett, valami ami a lényemet adta, és míg nem találom meg, addig elég esélyes, hogy maradok borostás, pia szagú, és még a hajamat se nyalom hátra. Pedig pont az a védjegyem, Aizen is csak lenyúlta, és tőlem kérdezte, hogy milyen zselét is vegyen. Nem tehettem róla, de igazán divatos vagyok Cool

. Most pedig, csak lazán van, semmi zselé, semmi más, engedem, hogy rakoncátlankodjanak. Na de kár is ezen keseregni, inkább másszunk valahogyan haza, és dobjuk be a szunyát.
Valahogy nem lep meg az a tény, hogy nem sok arrancart látok mászkálni. Az emberi idő szerint, már lassan hajnali három, ilyenkor még mi is aludni szoktunk. Nekem is azt kell csinálni, hogy holnap ismét frissen és kipihenten kezdjek neki a piálásnak, holnapután is és azután is. Ez lesz az én keresztem, pia, pia és pia.
Jaj, de már nem kell keseregnem, meg is van a szobám. Nyitnám az ajtót, de nem nagyon akar engedelmeskedni. Hm, nem emlékszem, hogy kulcsra zártam volna, és nincs is nálam a zárnak a nyitja, marad a nyers erőszak. De csak halkan, nehogy felkeltsek valakit. Megfogom a kilincset, ráfeszítek, és egy halk reccsenés, már nyitva is a nyílászáró, kicsit később meg ráérek megcsinálni. A lépéseimet a sötétség akadályozza, de bízok magamban annyira, hogy elérek a hálóba. Útközben valamibe sikeresen bevertem a lábamat, és feljajdulok meg magyarázok is.
- Azt a telibe rakott zsiráf anyját annak, aki ezt iderakta. Vájmá, hiszen az én voltam… akkor az én féllábú roller bajnok anyámat. Hehehe, most jól megmondtam neki….
Büszkén, kitolt mellkassal indulok meg a hőn áhított ágyikómba. Vár furcsállom azt a tényt, hogy kicsit idegenszagok terjengenék, és azt is, hogy majdnem minden lépésnél valami idegen tárgyba ütközök, sőt, sikerült átesnem egy kanapén is. Mi a pina? Valaki betört volna, és átrendezte az egész „lakásomat”? He, lehet abba a hülye showba kerültem? Ahol egy csaj bemegy három pasi otthonába, és úgy választja ki, hogy kivel is fog randizni? De erre nem is adtam engedélyt, eh… mindegy, leszarom, csak aludjak már végre.
Tökéletesen, és néhány zúzódással a lábszáramon sikerül elérnem oda, ahol remélhetőleg ledobhatom magamat. Lerugdosom a lábbelimet, és rámászok az ágyra. S ezt nem értem, mintha kisebb lenne, és szuszogást se szoktam hallani belőle. Félálomban tapogatni kezdek, és valami gömbölyűt, és keményet érintek meg. Hajaj, ezt nagyon nem értem. Valaki alszik az ágyacskámban? Akkor már a székecskémet is és a kásácskámat is meg kell néznem. Á, majd reggel, a kislány is aludhat egy kicsit. Legalábbis én azt teszem, egy hangos ásítás, majd jöhet a jól megérdemelt szunya. Talán valami faszát is álmodni fogok, az lenne ám a bónusz, egy ilyen nap után, haj… hiszen itt a magány, és nincs kivel megosztanom az ágyamat se XD. De majd csak eljön a napja, amikor a társaságomat is fogják keresni, sőt, amikor elfogadnak, és nem egy balfaszra fognak gondolni akkor, amikor kimondják a nevemet, hanem egy barátra, igen, már csak egy kis idő kell, és nem csak barátaim lesznek, hanem Las Nochesnek is jobban a hasznára lehetek. Csak győzzem ezt kivárni, csak győzz… fene, nem jutottam el a végére, elért az alvás, és már horkolok is.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Kedd Nov. 29, 2011 4:18 am

Illetéktelen behatoló /Vex/

Fárasztó napok járnak. A múltkori töltényes mizéria után azt hihetné az ember, hogy a munkánk egy kicsit megcsappant és átváltott szórakozásba… Ebben biztosan van is valami, én sem tagadom, hogy a holmijaimat többnyire saját kedvtelésre gyártom, és ha nem Natalie-sama mellett rohangálok – jobban mondva csak próbálok rohangálni, mert kedvenc espadám mellett az iramot tartani nem lehet -, akkor ebben a folyamatban fáradok el. Khm, ez azért nem olyan gyakori, de előfordul. Mindegy.
A lényeg annyi, hogy azért Las Nochesben is szokás az éjszakai pihenő, mert miért is ne, és azért a legtöbben az este egy bizonyos időpontjában már rég húzzák a lóbőrt. A magam részéről még be szeretnék fejezni egy bizonyos kísérletet, vagyis még egy anyagot hozzáírni az eddigi a lombikban tárolthoz. Ásítok egyet. A fene… A hatását már csak holnap fogom tudni megvizsgálni. Hihetetlen, hogy ennyitől elfárad az arrancar… Lefirkantom az új képletet, és az elkészült „terméket” elpakolom és felcímkézem, hogy majd ébredés után tudjam, hol kell keresni. Meglepően nyugodt nap volt, relatíve kevés dologgal bosszantottak fel. Végre valami üdítő újdonság a sok tökkelütött IQ-fighter között. Talán még fejlődőképes a társaság.
Nyújtózom egyet, és az alváshoz fölösleges tartozékokat levetve végre valahára nyugovóra térek. Talán sikerül valamit aludnom, mielőtt újra munkához látok. Legalábbis ezzel a szándékkal bújok be a takaróm alá, és próbálkozom az elalvással. Valamennyire sikerülhet is, mert az ajtóm környéki reccsenésre pattannak fel a szemeim. Na remek, valamelyik félkegyelmű betörősdit játszik. Ennek is ilyenkor kell hülyeségeket kitalálnia, az eszem megáll! Na nem, nem rontom el a játékát, ha elég ügyesen kotorászik, valamelyik lombikom tartalma úgyis a fejére borul, és akkor bizony lesz ne mulass. Erre a gondolatra ördögi mosolyra húzom ajkaimat. Hát igen, nincs is szebb látvány ébredés után, mint egy savval leöntött áldozat. Azért a biztonság kedvéért kinyúlok az ágyból, le az egyik földre dobott legyezőmért. Összecsukva is hasznos kis tárgyacska. Lesz mit hozzávágni a betörőhöz extra jutalékként.
A puffanások sajnos nem kecsegtetnek a reményeimhez illő szórakozással, ugyanis az üvegtörés és a maró anyag hatása miatt fellépő üvöltés hiányzik a repertoárból. Fene enné meg! Hát még szórakozni sem lehet normálisan, ha már egyszer aludni nem? Na ezért még megfizet az az ökör, aki ide be merte tenni a lábát a megannyi – szám szerint kettő! – figyelmeztetés ellenére!
Éjjeli látogatóm eljut az ágyig. Nem fordulok meg, csak azért sem mutatom meg, hogy ébren vagyok! Bár egy ilyen belépő után azt képzelni, hogy a másik még alszik… Komolyan, miféle agyatlan zombi járkál itt össze-vissza?! És még le is tapiz a perverz állatja! Hát ilyen aztán végképp nincsen! És ennek is pont az én szobámat kellett kiszúrnia… Legalább öntött volna magára egy lombiknyi savat! ... Mintha azokat épp én zártam volna el, nehogy ki legyenek borogatva a drága kísérleti eredményeim… Kit érdekel ez most?! Nem öntötte le magát egyikkel sem, és ez nagyban rontja esti szórakozásaim mértékét… Az ember persze azt várná, hogy még félálomban is bocsánatért esedezik a behatoló, mert ezek után még mindig abban a hitben lenni, hogy a tulaj alszik… wáhhh, idiótákkal vagyok körülvéve! Már csak ki kell derítenem, ez melyik balfácán… Az meg már mindennek a teteje, hogy még hortyogni is kezd. Na jó, ebből elég volt!
Kimászom az ágyból, és úgy nézek végig az illetéktelen bitorlón. Most az egyszer átkozom magam, hogy a nadrágom és a felsőm is levettem a karra való ruhadarabjaim mellett és csak az alsó ruházatom maradt rajtam alváshoz… Na nem baj. Az összecsukott legyezőt leteszem a földre, és jó alaposan felmérem a terepet. Ha számításaim helyesek… Kicsit elhátrálok, majd nekifutok, kezemmel megtámaszkodom az ágy szélén, és félig-meddig baseballos becsúszásnak nevezhető mozdulattal csapódok be. Ha minden igaz, a talpam valahová a behatoló bordái környékére érkezett, és a lendületátviteltől hatalmas puffanással pottyan a padlóra. Ezzel egyidőben rá is rivallok az ostobára:
- Kotródás van, gyökér! – hmm, talán ezzel sikerült felhívnom a figyelmét viselkedése helytelenségére. Bár ha valaki van olyan ostoba, hogy a nyilvánvaló kiírások ellenére is belépjen egy idegen szobába, akkor még egysejtűnek nevezni is sértés az egysejtűekre nézve. Nem értem, mi a francot várok egy ilyen isten barmától. Addig is, míg magához tér, ideje lenne a tárgyra térnem. – Mondd csak, te ökör, barlangban laksz, vagy nálad teljesen normális engedély nélkül belépni más lakóterébe?! – azt hiszem, nem várok választ, de nemtetszésem nyomatékosítása végett gyorsan lehajolok valamiért, és felülve hozzá vágom az egyik összecsukott legyezőmet, ami így talán inkább fémnek hathat. Majd adok én ennek betörni más szobájába! I-D-I-Ó-T-A!!!

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Kedd Nov. 29, 2011 11:58 am

Mit keresel a szobámban? O.o Vagy ez nem is az enyém?

Haj, de szeretek aludni is, és még álmodok is, ez a lehető legjobb. Álmomban, egy kocsmában üldögélek, vagyis nem nevezném kocsmának. Egy elegáns hely, kényelmes fotelok, az asztalon pedig fa dobozokban szivarok, kellemes, lágy zene szól, a poharamban pedig az egyik legfinomabb whisky, amit valaha is ittam. A pincérek pedig… rájuk egy szavam se lehet, csinos hölgyek, és igen lenge öltözetben. Lesik minden kívánságomat, istenem, mennyire fasza ez a hely. Hm, lehet ez a valóság? S az arrancar életet csak álmodtam? A magányt, folytonos harcokat, és az unalmas napokat? Igen, biztosan így van, ez az én lételemem. Egy előkelő társaság tagja vagyok, a számban a legfinomabb szivar, és nincs gondom semmire. Az egészet talán csak az zavarja meg, hogy az egyik pincért megkértem, hogy vágjon már hozzám egy hamutálat. Sajnos szó szerint értette, és a célzása se volt jó. Egyenesen a bordáim közzé, nem is a fájdalom, inkább az erő volt az, amit nem nyerte el a tetszésemet. Kiborultam a fotelből, és a világ… hirtelen semmivé foszlott.
Megint a szobámban voltam, és még enyhén pityókás, meg valamiért az ágy mellett voltam, és az se rémlik, hogy volt szobatársam, főleg nem női. Valahogy sikerült négykézlábra küzdenem magamat, majd megkapaszkodni az ágy szélébe, és felhúzni magamat, hogy lássak is valamit. Bár az arcomon, lazán ott volt az értetlenség, látszott, hogy nem vágom most azt, hogy mi is a helyzet, és miért kaptam az oldalast is, ami azért csak fájt.
- He, miva? Minek kéne mennem a saját szobámból? Osztán te mit keresel itt? Ha akarsz egy randit, keres meg máskor, ne itt várj. – még majdnem nekem ált feljebb ez az egész. Mondom, még kicsit részeg vagyok, ezért se nagyon vettem észre az elején, hogy egy igen csinos kis arrancar van a szemeim előtt. De valahogyan sikerült, ezért is változik a modorom. Felveszek egy „csábos” mosolyt, és nyitom is a számat, de a szavak bennmaradtak. Felemelem a balomat, és az ujjammal jelzem, hogy kérnék egy pillanatot. Főleg azért, mert valami értelmeset akarok válaszolni a kérdéseire.
- Ááá, megvan. Nem vagyok benne a gangbangben, olyan durva dolgokat nem csinálok. Jaa, hogy barlangban? Naná, néha ott is, csak nehéz a sziklát görgetni. De akkor most én nem otthon vagyok? Vagy mi van? Megtetszett a szobám, és csináltál egy foglalást? Azért megtudakolhattad volna, hogy nekem erről mi a véleményem. De oké, lehetsz a lakótársam, ha ennyire akarsz, csak csináljunk egy fürdőszoba beosztást, és nekem jó az is, ha közös az ágyunk…. – ennyi is volt a beszéd, mert valami kemény fejbetalált. Hátrahanyatlik a fejem, és én pedig ismét eldőlök, megint csak a plafont nézem és dörzsölöm a dudort. Felülök és fájdalmasan grimaszolva nézek a támadómra.
- Oké, ha akarod tied lehet az ágy, én alszok a kanapén, ha már ennyire nem tetszik neked a helyzet. És mielőtt megint dobnál valamit, a nevem Ka…Ka… nem nincs kaka, megvan, Karasu Vex vagyok. És te ki vagy csinibaba? Vetkőzzek én is, úgy érzem, hogy túl vagyok öltözve egy kicsit.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szomb. Dec. 03, 2011 12:05 pm

Illetéktelen behatoló

Kedves kellemetlenkedő idegen látogatóm a rúgásom után valamennyire feltápászkodik, és még neki áll feljebb! Az eszem megáll! Mióta nevezheti valaki a saját szobájának azt, ahova erőszakkal kell behatolnia?! Most legyek vele elnéző, csak mert látványosan be van nyomva, és sejtelme sincs, merre van a fent és merre a lent? Egy nagy frászt! Tanuljon csak meg részegen is tájékozódni, vagy legalább cipeltesse el magát valakivel a barlangjáig, nekem meg ne viselkedjen úgy a saját szobámban, mintha ő lenne a császár, én meg valami utolsó kis csicska! Egyébként is utálom, ha baromságok miatt kell felkelnem azelőtt, hogy kialudtam volna magam!
- Akar tőled randit a halál! – reagálom le szinte azonnal az egoista megjegyzését. Úgy tűnik, önbizalomból továbbra sincs köreinkben hiány. Hogy pont egy ilyet kell kifognak késő éjjel/korán reggel! Az időpont most teljesen mindegy, de legalább lenne annyi esze, hogy felfogja, ha kipaterolják egy ágyból, nyilván nem otthon van! Bár ezt már akkor le kellett volna vágnia, amikor be kellett törnie a szobámba. … Mondom én, hogy egy ostoba. Ráadásul, hogy ezt bizonyítsa, még fel is veszi azt a bárgyú mosolyt. Komolyan mondom, ha valaki direkt kabaréműsort vesz fel, akkor az illetőt felnégyelem. De előbb ezt a marhát iktatom ki. Vagy a finom módszerrel, és ez esetben csak a szobámból rugdosom ki, vagy a durvább módszerrel, és akkor jöhetnek a savak és a szúró-vágó eszközök. Ezt majd a későbbiekben eldöntöm, feltéve persze, hogy nem magától távozik. Tudja, merre van az ajtó, nyugodt lélekkel célba vehetné, nem óhajtom kikísérni.
Karjaimat morcosan összefonom a melleim alatt. Érdeklődve várom a magyarázatot, ha már kinyitotta a száját. A ki tudja hány mínusz pontján javít azzal egyetlen egyet, hogy el szeretne gondolkodni azon, mit is hozzon fel mentség képpen. Ahogy hallgatom, egyre unottabb képet veszek fel. Tévedtem. Mégis egy barom. És a további pofázásával megint kezdi elvetni a sulykot. Miféle foglalás? Nem fejeztem ki világosan, hogy ez NEM az ő szobája és én NEM akarok a lakótársa lenni?! Erre fürdőszobabeosztást és közös ágyat emleget… Megőrülök! Ez már betegesen és veszélyesen hülye. Egy ponton már nem bírom tovább, lehajolok és a fejéhez vágom az egyik legyezőmet. Látom ettől azért a torkán akadt a szó, nagyon helyes. De legnagyobb sajnálatomra nem sokáig marad csendben. Bár fogta volna be a lepcses száját! Hülyébb már nem lett volna tőle. Újabb előnytelen fényezést ad neki a neve körül támadt aprócska zavarja. Hosszú éjszaka lesz ez, úgy érzem. Kezemmel a homlokomra csapok, és megcsóválom a fejem. Veszek egy mély levegőt. Még egyszer megpróbálom kedvesen elküldeni. A fenébe is, minek próbálkozom?!
- Ide figyelj, kedves Vex, még egyszer elmondom: ez NEM a te szobád, és NEM is volt az. Valamint megköszönném, ha nem táboroznál le nálam, ugyanis kifejezetten rühellem, ha a kísérleti anyagaim között egy hozzád hasonlóan agyament alak mászkál. Emellett kifejezetten örülnék neki, ha minden ruhadarabod rajtad maradna – szűröm a szavakat fogaim között, igyekezve visszafojtani idegességemet. Ez csak többé-kevésbé sikerül, valószínűleg még így is erőteljesen kiérezhető a hangomból, ha valaki csak egy kicsit is odafigyel. Nem kell agysebésznek vagy tudósnak lenni hozzá. Bár azt hiszem, tanácsosabb lenne, ha nem várnék tőle túlzottan sokat. Pláne, ahogy az arckifejezését elnézem. Veszek egy mély levegőt. Érzem, ahogy a halántékomon már lüktet az erecske. – Hát rendben, akkor megpróbálok röviden, és egy magadfajta ostoba számára is érthetően fogalmazni: vagy önként hagyod el a szobámat, vagy magam raklak ki! Ugyanis ez az ÉN, vagyis Kiyo Phellera szobája. Így már világos? – kedves vigyornak szánt, fenyegető vicsorra sikeredett grimasszal zárom mondókámat. Ezek után leteszem a lábaimat az ágy lehetőleg behatoló mentes oldalán, és lehajolok a ruhámért. Kicsit elgondolkodom. Azt hiszem, a felsőm elég lesz ahhoz, hogy kipateroljam ezt a barmot, szóval csak azt emelem fel és húzom magamra a fekete top fölé. Ezek után felállok és megfordulok, hogy megszemléljem, még mindig szennyezi-e jelenlétével a lakóteremet. Amennyiben még nem kotródott el, gyilkos pillantást lövellek felé, hogy nyomatékosítsam az elhangzottakat, ha eddig még nem lettek volna világosak. Remélhetőleg ennyi elég lesz ahhoz, hogy végre kereket oldjon, mert ha nem, isten bizony nem állok jót magamért!

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Vas. Dec. 11, 2011 7:36 am

Illetéktelen behatoló/bocsi ^^”/

Tényleg nem az én szobám lenne? Szerintem pedig az, csak valaki átrendezte, azért van itt ez a sok… vacak, aminek a felét nem ismerem fel, a másik felét meg csak képzelem az alkohol miatt. Na mindegy, lélek vagyok, vagy mi a fene, tehát nem kell félnem, hogy feldobom a talpamat az alkohol miatt, főleg alkoholmérgezést nem fogok kapni, hiába is vedelnék mérgező alkoholt. De, hogy randit se akar tőlem az a kis csini arrancar, az már kifejezetten, majdnem sértő is. Kikérem magamnak, annyira nem lehetek ocsmány, oké, most borostás vagyok, és sörszagú a leheletem is. Hm, lásson csak meg majd tisztán, akkor fog nagyot nézni, nagyjából akkorákat, amekkorát én is, amikor végre látom, hogy a felsője igencsak domború. Időznék is még egy darabig a látottakon, csak belekezdet a kedves hölgy egy monológba. Feszült figyelem, vagy legalábbis valami olyasmit csinálok, és próbálok nem eldőlni a pia miatt, ami még kavarog bennem.
- Figyelek. De szerintem az, csak nagyon átalakult, szerintem egy időbizbaszba kerültem, és amikor ideértem, már egy csinos hölgy költözött be. Aki szereti a tudományos ízéket, tényleg, akkor most tudós, vagy inkább orvos, esetleg hobbi vegyész vagy? Mi ruhák? – gyors vagyok, már a felsőm nincs is rajtam, bár a lyukat ami a szívem helyén van, talán takargatni kéne, de a többit nem. – Bocsi, de ez már így maradt.
Mondtam vidáman, és vigyorogva, ez van, kedvelem a tüzesebb hölgyeket. Talán ha a kedves Kiyo (mert már tudom a nevét is) nem így viselkedne, akkor nagyon hamar megszabadulna tőlem, de így, addig nem lépek le, míg ezt csinálja. S az pedig nagy kár, hogy elkezd öltözni, inkább vetkőzne, az lenne ám a hihetetlen szép látvány. Két, nem is, három Hold lenne az égen, és legalább elvan foglalva, addig valahogyan lábra is álltam,
- Na, rendben van, legyen. Ha ennyire akarod, akkor maradok még egy darabig. Merre van a fürdő? Le kéne mosnom ezt a szagot, á, ne is foglalkozz vele, megyek és megkeresem.
Botladozva ugyan, de elindultam, bár sonidot lehet nem kellett volna használni, mert nekimentem a falnak, és sikeresen eldőltem. Valahogyan megint csak sikerült feltápászkodnom, és folytatom tovább a keresést. Habár, ha jól gondolom, szépséges Kiyo ezt nem fogja díjazni, talán nem ártana, ha használnám a Tsuru Hankeit (bocs ha nem jól írtam le :S ), egy perc bénulást okoznék neki, az pedig elég lenne nekem. Hm, igen, azt hiszem, megteszem, elsütőm a technikát, vagy talál, vagy nem, nekem mindegy most.
Megtaláltam a fürdőt, és már engedem is ki magamnak a vízet, ha jól gondolom, lassan telibe kapok valami fájdalmasat, de hát egyszer élünk, ruha le, és kádba bele… majd tetézem a bűneimet.
- Kiyo kedvesem, van egy kis söröd, és nincs kedved csatlakozni?

Spoiler:

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Hétf. Jan. 02, 2012 2:29 am

Illetéktelen behatoló

Ha már a felsőjétől megszabadult, üsse kavics, majd elégetem, vagy amilyen erős szagot áraszt, még egy bűzbomba alapanyagának is felhasználhatom… de inkább az égetés vagy az oldás, és utána sterilizálom az egész szobát, mert ez így nem maradhat. Dühösen morgok egyet, és inkább lehajolok a saját felsőmért, hogy ha már mindenképpen fel kell állnom, legalább melegítsen valami. Persze azért reménykedem, hogy a korábbi szavaim végre valahára eljutnak a tudatáig, és mire visszafordulok hozzá, addigra ő elhúz, Mengyelejev tudja, hová. Lényegesen kevesebb fejtörést okozna, és visszatérhetnék a pihentető alváshoz, mert egész sok érdekességet terveztem be magamnak reggelre a kísérleti anyagokkal, és ezeket szándékomban is áll megvalósítani. Főleg, ha sikerül kialudnom magam.
Ám legnagyobb sajnálatomra, mikor megfordulok, még mindig itt időzik ez a detoxikálóba való agyament. Gyilkos pillantásommal méregetem, és agyamban máris pörgetem a lehetséges kiüldözési módszereket. Nem akarok ugyanis nagy zajt csapni, lévén attól én is végleg felébrednék, és nyilván a szomszédság sem örülne neki. Bármennyire is hidegen hagy a környezetem, azért az éjszakai csend nekem is szent. De legalább talpra állt, amit már jó jelnek is vehetünk, elvégre így nem kell azzal is nekem foglalkozni, hogyan kaparjam fel a padlóról… bár ha így folytatja, könnyen meglehet, hogy ez a kérdéskör előkerül a szétmart maradványaival kapcsolatban. Akkor bizony az lesz a fő probléma, hogyan távolítom el a padlómra tapadt miazmát… de ez még bőven a jövő zenéje, jelenleg kisebb gondom is nagyobb ennél. Perpillanat csak megszabadulni szeretnék tőle, és a módszer egyre kevésbé érdekel, minél jobban idegesít. Márpedig amennyi hülyeséget ez összehord, szinte arra kell gondolnom, hogy direkt az én felbosszantásomra játszik. Vagy a másik verzió, ~~tehetsége~~… nem, az még véletlenül sem, inkább érzéke van hozzá. Veszek egy mély levegőt, hogy valamennyire nyugodtan tudjam elküldeni melegebb éghajlatra, vagy legalább a saját szobája felé, ha már fürdőzni óhajt, ám végül meg sem szólalok a falat ért atrocitás miatt, amit még egy puffanás is jelez. Morogva a homlokomra csapok. Komolyan nem lehet ennyire sügér! Figyelem, ahogy feltápászkodik, és valamelyest még mindig reménykedem benne, hogy nem a fürdő, hanem a kijárat felé veszi útját. Bár egyre kevésbé tartom valószínűnek. Mondjuk azt a kék sugarat, ami ha jól sejtem, bénítás akart lenni, nem igazán tudom mire vélni, és mivel eredetét csak feltételezem, inkább kitérek útjából. Az irányzék pontosságával kapcsolatban vannak kétségeim, de emiatt igazán nem fogok problémázni. Mint már említettem: van lényegesen nagyobb bajom is. Most éppen nevezetesen a fürdőben tartózkodó Karasu Vex nevű egyén, hogy a lúg marná ki a képét! Marni… marni! Hiszen tele vagyok maró hatású anyagokkal, a ménkűbe is!
Tehetetlen dühömben odatrappolok a labor rész eszközeihez, és szekrényeimet kinyitogatva kotorászni kezdek valami használható után. Valamivel ki kell robbantanom onnan és nem vagyok benne biztos, hogy a fürdő lerombolása lenne a legmegfelelőbb módszer. Nem, ennél valami sokkal jobbat kell kitalálnom. Idő közben a kezembe akadt egy gömb, benne folyadékkal. Momentán nem jut eszembe, ez micsoda, és mikor csináltam, de utóbbi hidegen hagy, előbbinek kapcsán meg segítségemre van a cédula. Mert természetesen fel van cédulázva, nem vagyok én félnótás. Úgy tűnik, a folyadék, amit beleraktam, tömény sósav… hmm… de a burok vajon miből van? A cetli tanúsága szerint valami vízben oldódó matéria… Vízben oldódó? Erre a két szóra szememben megvillan az ördögi fény. Hát akkor próbáljuk ki, tényleg feloldódik-e vízben. Épp démoni tervem megvalósításához sietek vissza a fürdő ajtaja elé, mikor meghallom a kérdését. Ettől valamiért ismét sikerül annyira felhúznom magam, hogy a halántékomon kidudorodó erecske lüktetését érzékeljem. Mély levegőt veszek, és az ajtókeretnek támaszkodva igyekszem nem túl bunkón válaszolni.
– Előbbi nincs, utóbbit eltaláltad. De kapsz helyettem más társaságot - a vigyorgásom már eleve nem sejtet jót, ha esetleg nem tűnt volna még fel neki, és szavaimat nyomatékosítandó bedobom a kádba a 20 centi átmérőjű gömböt, majd távozom. Ha minden igaz, és úgy működik, ahogyan kell, a burok feloldódik, és a tömény sósav valamelyest hígul a kádnyi vízben, de még úgy is eléggé roncsolhatja a hívatlan vendég bőrét vagy mijét. Mivel pedig e szerkezet még nem volt tesztelve, elillanok a jegyzettömbömért és helyet foglalok a szoba egyik ülőalkalmatosságán, íróeszközzel a kezemben, hogy lejegyezhessem a teszt eredményét. Egyik lábam a másikon keresztbe vetve figyelek minden hanghatásra, hogy tudjam, a teszt megfelelő eredményt hoz-e vagy sem.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Hétf. Jan. 09, 2012 5:13 am

Illetéktelen behatoló

Már csak valami gumikacsa kéne, vagy pár katona, és el is tudnék játszani a kádban. Hm, legközelebb majd hozok magammal. Egy nagy tintahalat, meg egy tengeralattjárót, és egy katonát. Igen, majd jön a szuperkatona és legyőzi a gonosz tintahalat, megmentve ezzel a tengeralattjáró legénységét, az elnöktől kitüntetést is fog kapni, sőt, lehet játékot is, készítenek a sztoriból, filmet, képregényt, a rajongók pedig majd ilyen fórumos szerepjátékot is kitalálnak. Én pedig marha büszke leszek magamra, amiért ilyen fontos dolgot adtam a világnak. Hm, merre lehet Kiyo? Ezt neki is el kell majd mondanom, szerintem be is társulna. Lehetne a csinibaba, akit meg kell menteni, mert az adottságai meg vannak. Csini pofi, jó test, gondolom ész is, és ami lényeges a filmekben, szépen és megfelelően dudorodó mellkas. Erről jut eszembe, remélem befog majd csobbanni mellém a kádba, megmosnám a hátát, és véletlenül eltévedne a kezem, hehehe.
Olyan jól elgondolkodtam, hogy nem is vetten észre azt, hogy már az ajtóban van. Ostoba vigyorral az arcomon nézek felé, a karjaim pedig ott pihennek a kád szélén.
- Ej de kár, pedig megnézném, hogy neked merre is van a lyukad (bocsi ><) akarom mondani, a hollow lyukad, látod, nekem a szívem helyén van. – bökök a ball mellkasomra. – Más társaság? Nem mondod, hogy hívtál egy csajt még? – felderül az arcom, de csak egy csobbanás, és valami golyót dobott a kádba. Ez meg mi lehet, és hova mehetett Kiyo? Na mindegy, nézegetem ezt a gömböt. Kézbe veszem, forgatom, dobálgatom, majd vissza a vízbe vele. Nem is telik el valami sok idő, valami sercegést hallok, lenézek, és már nincs is gömb, a helyében elég kellemetlen szag terjeng, és a víz is érdekesen viselkedik. Bugyog, nocsak, mi lehet ez, és miért érzem azt, mintha csiklandoznának? Egész kellemes, pezsgő fürdő, de a kellemes érzést átváltja egy kisebb fájdalom, ez nem jó, rossz a víz. Inkább kiszállok, és akkor látom a lábamat, piros… megérintem, és fáj, sőt, egy kis bőrdarab ott maradt az ujjam hegyén. Ejha, ez valami érdekes, megyek is megkérdezni Kiyot. Úgy ahogy vagyok, pucéran kimegyek, és néhány kisebb darabot magamból hátrahagyok.
- Te, az a pezsgőfürdős golyó, szerintem átvágtak vele téged, mert nem valami jó a hatása. Ha nem mászok ki hamar, szerintem még nagyobb baj is lehetne. Nincs valami krémed, amitől elmúlik ez az ízé? Ami a lábamat cseszteti? Annyira nem szar, de az se jó, ha darabokra esek. – nyújtózok álmosan. – Utána meg mehetnénk aludni is vissza, kezdek fáradt lenni. Reggel meg majd csinálok valami kaját, okés? – továbbra is csak vigyorgok, talán elfelejtettem volna, hogy pucéran vagyok? Bár nincs mit rejtegetnem…

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Vas. Jan. 15, 2012 6:08 am

Illetéktelen behatoló

Csak várok és várok, hátha hallatszik majd egy fájdalomüvöltés a fürdő felől, jelezve, hogy a szerkentyűm működik, méghozzá úgy, ahogy kell neki. De nem. Semmi. Vagy nem oldódik a burok, és akkor azon még dolgozni kell, vagy ennyire tompítja a kísérleti patkányom érzékeit az alkohol… Remélem, utóbbi eshetőség, mert akkor eggyel kevesebb problémám van, és előbb-utóbb csak észreveszi, hogy valami nem oké. Vagy teljesen lemar róla mindent a sav. Hm, van választási lehetőség bőven, nem is tudom, melyikkel járnék jól. Gondolataim hatására azon veszem észre magam, hogy mosolygok, ahogy szórakoztató ötleteknél szokott az arrancar. Nem tagadom, a lehetőségek roppantul érdekesek, és már-már kezdem élvezni az elképzelt kínzási lehetőségeket. Ha ez nem válik be, van még mit kipróbálni, és mivel lassacskán közelít a tényleges hajnal, a robbantgatás is egyre szimpatikusabb elképzelésnek tűnik. Van egy pár már letesztelt szerkezetem, amivel a célszemély felrobbantható, de a szobának legfeljebb annyi baja lesz, hogy megtelepedik benne némi korom, ami egyébként könnyen eltávolítható. Persze, hogy az áldozat mennyivel ússza meg, az előre nem tudható, de próbálkozni lehet a zavaró egyed kiiktatásával. Tényleg, ha a jelenleg alkalmazott eljárás nem lesz célravezető, vajon mivel próbálkozzak utána? Ez egész elgondolkodtató. Ellenben ott az a zavaró, és meglehetősen idegesítő kis tény, hogy most már végleg lemondhatok az éjszakai alvásról. De ha már lúd, legyen kövér, elszórakozgatok egy kicsit az önként felkínálkozott kísérleti patkánnyal. Legalább nem a saját karomon kell tesztelgetnem a folyadékokat, amiket kikeverek. Úgy tűnik, még némi előnyt is kovácsolhatok ebből a kellemetlen szituációból…
A gonosz mosoly azonnal távozik arcomról, mikor megjelenik valahol a fürdő és közöttem a tesztalany, és valami pezsgőfürdőről kezd hadoválni. Azonnal unottba vált arckifejezésem, főleg ahogy végigmérem. Vagy a hierroja volt elég erős ahhoz, hogy ennyi ideig ellenálljon a savamnak, vagy a pH-érték nem volt megfelelő… Minden esetre felírom a jegyzőkönyvbe, hogy az eszköz módosításokra szorul, az alábbi kulcsszavakkal: „hatásfok növelése (pH-érték csökkentése/növelése)”. De kifejezetten zavar, hogy ez sem egészen úgy sült el, ahogy akartam. Elgondolkodva nézek körül a szobámban, időnként unottan figyelve a gyökeret eresztett egyedet. Valahogy az az érzésem, nincs minden a helyén. Helyén?! Hát persze, hogy valami nincs a helyén, mert itt nincs is helye!!!
– Mondd, mit kell tennem ahhoz, hogy végre elkotródj innen?! – csattanok fel hirtelen, mikor eljut a tudatomig, hogy voltaképpen a kiűzése lenne a célom, és nem a kísérletezés. Lassanként a korábban elmondott hadoválása is elszivárog az agyamhoz. Adni neki a saját fejlesztésű gyógyszeremből?! Hah, még mit nem! Csak takarodjon el a szobámból jó messzire, és többé a szemem elé ne kerüljön, mert akkor már tényleg nem leszek kedves! Enyhe fogcsikorgatással állok fel az ülőalkalmatosságról és viszem el a jegyzeteimet a megfelelő helyre. Nem, nem, nem, és nem hiszem el! Melyik baromnak nem jut el a tudatáig, ha direkt fájdalmat akarnak okozni neki, akkor nem látják szívesen, más szavakkal nonverbálisan közlik vele, hogy húzzon el a búsba?! Hát ennek, és engem ezzel ver a Sors. De miért éppen engem?!
Kicsit megdörzsölöm a halántékom, hogy valamelyest lehiggadjak, hátha akkor eszembe jut némi értelmes megoldás ennek a fazonnak az eltüntetésére. Éppenséggel akár fel is jegyezhetném magamnak a jövőre vonatkozóan, hogy összeeszkábáljak egy eltüntető masinát. Vagy bármit, amivel az ilyen hívatlan látogatóktól megszabadulok. Ha már megszabadulás, remélem, nem az ágyam felé tünedezett el, miközben hátat fordítottam neki… a saját érdekében.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Pént. Jan. 27, 2012 6:00 am

Illetéktelen behatoló

Nem is tudom felfogni, hogy mi a baja a kedves arrancar hölgynek. Szerintem egész jól eltársalgunk, és nem tudom, minek is alkalmazza még mindig a fordított pszichológiát? Hiszen itt maradok, nem kell ennyire belém sulykolnia. De azért aranyos tőle ez az erős próbálkozás. Majd meglepem a titkos, és hihetetlenül finom tojásrántottámmal. Mindenki, aki evett már belőle, azt mondta, hogy olyan, mintha Isten a szájába élvezett volna. Akkor az csak jelenthet valamit… Isten a szájába élvez? Höhöhö, a shinigamiknál ez tényleg érdekes egy fogalom lehet. Na, csak találkozzak egy női shinivel, tuti rákérdezek, hogy mit is mondanak? „Oh igen, ez isteni, kis istenem, küld az ajkaim közzé, a csodás isteni levedet”. Tuti valami ilyesmit mondhatnak, de ki lehetne erre alkalmas? Anao? Hááát, szerintem nem, nem is vagyunk már beszélő viszonyban, de még SMS-ben se, és szerintem nincs felvilágosítva, tehát ennyi… hm, remek, minden női shinigami ismerősöm ki van lőve, vagy utáljuk egymást, vagy meg akarnak ölni, remek. De ott van Yuke, na, pasiból van, és tuti van tapasztalata ezen a téren, meg fogom majd kérdezni.
Ez meg is van oldva, figyeljünk akkor a jelenlegi gondra, nevezetesen arra, hogy Kiyo szépségem, még mindig kicsit morcos. Ha így folytatja, ráncok is előkerülnek lassan, sőt, az ér, ami kidagad a halántékán… veszélyes lehet. Ha valakit el szeretne tenni az útból, csak a halántékát rakja az illető homlokához, ráfeszít, az ér megtelik vérrel, majd hamar szétrobbantja az áldozat homloklebenyét. Remek módszer, lehet el is, mondom neki, és majd a hálája jeléül, lehet, kapok tőle, egy kispárnát is, sőt, továbbmegyek, akár külön takarót… remek barátság lesz ez, érzem. Biztosan mindenkinek azt mondja majd, hogy utál, de ha kettesben leszünk, tuti barátságos lesz… Hm, érdekes, valamit adni akar nekem, és utána mennem kellene? Jé, egy búcsú ajándék lesz az tuti, és én választhatom meg? Szép lassan végigmérem Kiyot, azt hiszem… megvan mit is akarok… kíváncsi vagyok, hogy benne lesz-e?
- Oké, ehhez mit szólsz? Egy szenvedélyes csók, minimum egy perces, nyelvek csatájával természetesen, ha ez meglesz, akkor lelépek. De természetesen mi fogunk, egymással, vagy ha ez neked túlságosan is sok lenne, hát… akkor maradok még, csak hogy még jobb barátok legyünk. Na, benne vagy? – kérdezem kurva vidáman, nagyon szélesen vigyorogva. Szerintem tettem egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Bár, ha megyek, akkor lehet ruhát is veszek fel, mert nem lenne jó, minden lépésnél a „harangozás”.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Hétf. Feb. 27, 2012 7:34 am

Az Emberi világban tett kirándulásom után, vissza érkeztem Hueco Mundoba. Kiszolgáltam étvágyam az első gillian tömeggel, amit megláttam, majd elindultam haza Las Nochesbe. Az út kicsit hosszúra sikeredett, de végül is haza találtam. Beléptem újonnan kapott szobámba, és döbbenten tapasztaltam, hogy egy ágyon és csapon, illetve fürdőszobán kívül nem volt semmi más ott. Morgolódtam kicsit magamban elégedetlenségemet kifejezve, aztán vissza mentem az Emberek világába.

Hosszas keresgélés, rémisztgetés és gyűjtögetés után, beszereztem mindent amire szükségem volt. Egy nagy utánfutóval a hátamon vissza mentem Hueco Mundoba. Egy igen fárasztó túra után, a Menosok erdejéből Las Nochesbe, végre megérkeztem a szobámba. Hosszú pakolás után, végre elkészült a szoba. Sokkal otthonosabb lett a szobám: Fekete fehér Jing Jang tapétát tettem a falra és képeket gyönyörű modellekről, illetve egy titkon készített képet Sirenia de Rose-ról. Betettem a szobába még egy író asztalt, könyvespolcot szereltem a falra, szekrényeket raktam a sarokba. A ruhásszekrényemet megtöltöttem különféle alternatív ruhákkal. Felkaptam magamra egy világos kék farmert, egy AC/DC-s pólót, négy soros tüskés csuklószorítót a jobb karomra, és természetesen egy barna sport cipőt. Zsebre dugtam a kezem, és elindultam felfedező útra Las Nochesbe hátha találkozok valakivel. Séta közben dúdolgattam. A sok téblábolás után nem találtam senkit akivel beszélgetni lehetne. Kerestem Sireniát de őt sem találtam. Kissé elszomorodva vissza mentem a szobámba.
- Vajon, miért nem találok itt szinte senkit, akivel lehetne valamit csinálni? Az emberek világa sokkal érdekesebb volt.

Az ágyon fekve ábrándoztam egész nap. Nem hogy túl sok minden, de semmi nem történt. Úgy éreztem lépnem kell, mert ha ez így folytatódik belehalok az unalomba. Felkeltem és megebédeltem. Igazából vacsora vagy reggeli is lehetett volna, mert itt Las Nochesbe mindig nappal van. Eléggé zavaró tud lenni ha az ember aludni akar. A nap hátralévő részében a tájat fürkésztem, hátha rá vethetem magam valakire, és végre egy kis szórakozás is kijut nekem. Vártam, járkáltam körbe körbe de csak homokot és sok falat találtam. Már azon gondolkodtam, hogy elsütök egy cerot hátha felfigyel rám valaki. Persze roppant kellemetlen lenne ha ez a valaki egy nemkívánatos személy lenne, netán egy dühös espada...

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szer. Május 02, 2012 12:19 am

Búcsú

Dolgom végeztével újra haza értem. Haza... Ezt a szót használom erre a helyre, amit egyébként Las Nochesnek hívnak. Semmi az ég világon nem késztet arra, hogy otthonnak tekintsem ezt a... nem is tudom én mit. Mióta itt vagyok, teljesen megváltoztam. Nem tetszik. Nem tetszik, hogy meg kell felelnem ennek a közösségnek, amikor nem is ismerek szinte senkit. Ha olyannak maradok meg, mint amilyen alapból vagyok, akkor megölnek az arrancarok. Persze ki szereti, ha az ellenséggel paktál a saját fajtársa. Mondjuk én csak ismerkedek, és barátkozni próbálok.
Ledobom a táskám a szobába, és levetkőzöm. Megeresztem a csapot a kádban, hogy lemossam magamról a sok homokot, és ennek a napnak a fáradalmait. Nincs is jobb dolog egy jó kis forró fürdőnél. Magam elé meredve ülök a kádban, és ásztatom magam. Fejemet hátra támasztom a kád szélének, és magamban elmélkedek tovább.
Vajon én vagyok elbaszva? Már a kezdetek óta érzem, hogy ez itt nem lesz jó. Amikor elsőnek léptem Las Nochesbe, már akkor tudtam, hogy ez itt nem az a hely, amit én otthonnak szeretnék hívni. Még anno a trónteremben is éreztem, a szúrós szemeket magamon, amikor csupán a jelentéktelen véleményemet mondtam el. Biztosan a többiek is érezték, hogy én bizony nem vagyok igazán arrancarnak való. Csupán nekem tartott ennyi ideig rájönni, hogy ez a hely soha nem lesz az otthonom. Most viszont fontos döntést kell meghoznom. Ha itt hagyom ezt a koszfészket, akkor soha többé nem jöhetek vissza. Persze ettől még vándorolgathatok Hueco Mundoban, de jó eséllyel nem fognak szívlelni arrancar társaim. Lehet, hogy ha elmegyek, akkor árulónak bélyegeznek, és vadászni fognak rám. Akárhogy is, muszáj tennem valamit, mert magamat hazudtolom meg minden egyes alkalommal, amikor ezt a helyet az otthonomnak nevezem. Az emberek világába kell menjek, de ott meg le fognak vadászni.
Tanácstalanul elmerülök a kád vízben. Végül leeresztem a vizet, és kilépek a kádból. Megtörölközök, és felkapok egy rövidnadrágot magamra. Másra most nincs is szükség. A forró víztől kipirosodott a bőröm, és most olyan, mintha lila lennék. Kinyitom hát újból az ajtót, amin beléptem, és elindulok sétálni. Zsebre dugott kézzel járom Las Noches utcáit, és újból, és újból elmegyek a ház előtt, amiben egy hozzám közel álló személy lakik. Már biztos megérezte a lélekenergiámat, de én még nem nyitok be. Megállok az ajtó előtt, és gondolkozok.
Vajon mit fog szólni Vex, ha közlöm vele, hogy mostantól nem leszek többet itt? Vajon támogatni fog? Vagy letámad, hogy ne menjek? Az is lehet, hogy úgy reagál, mint a legtöbb arrancar, és azonnal le is harapja a fejem. Hiába kerülgetem a forró kását, akkor is muszáj bemennem, és elmondanom neki mindent, és elbúcsúzni. Igen! Ezt kell tennem. Bár hiányozni fognak az edzések, és a késő estébe nyúló kocsmázás, illetve a jó öreg őszinte, és kedves Vex. Tisztelem, és nagyra becsülöm, de sajnos ő egymagában nem elég arra, hogy itt marasztaljon. Az arrancarok akikkel eddig találkoztam, mind kicsit kattantak voltak, és valamiért nem közeledtek felém jó kedvel. Csupán Vex volt az, az egyetlen arrancar, akivel ki tudtam alakítani egy baráti kapcsolatot...
De elég most már! Ideje bemenni! Erőt vettem magamon, és odasétáltam az ajtóba, majd kopogtam három erőset, és vártam. Az énem egyik fele azt mondta:
- Menny innen! Ne strapáld magad! Megfogja érteni!
Míg a másik buzdított, hogy folytassam, mert nekem kell befejeznem azt, amit elkezdtem. Vegyes érzelmekkel vártam, és reménykedtem.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szer. Május 02, 2012 4:12 am

Búcsú

Káosz, halál, vérengzés, és rombolás, az általunk ismert világnak vége. Mindez egyetlen egy személy konokságból fakadóan. Elvettek tőle mindent, nem, eldobott mindent, ami valaha is fontos volt neki. Eladta a lelkét, csak hogy mentse az életét, és belekergette magát az elkerülhetetlenbe. Önön kezével oltotta ki a szerettei vérét, a lányáét, és a feleségéét. Azon a napon megfogadta, hogy végez a kínzójával… elpusztítja Arest, a háború istenét. Más istenektől is nyert segítséget, míg végül célját elérte… de csak itt kezdődőt el az igazi harc. Isten lett, a háború új istene, véresebb, és kegyetlenebb, mint elődje, végül maga Zeus volt az, aki letaszította, elárulta, és végzett vele. De nem lett volna képes legyőzni Arest, ha a halál kifogott volna rajta, kapott segítséget, végül megváltoztatta a sorsát, és sereget szervezett a Titánokból, megostromolta az istenek lakhelyét. Sorra győzött le mindenkit, végül nem marad más, csak Zeus, a Titánokkal is végzet, az istenekkel, és bosszúja végén… saját magával is.
- Nem is rossz ajánló, tuti vétel ez a játék. S ha jól látom, az első két rész még PS3-ra is feljavították, megszerzem én… hoppá, hiszen Frednek ezt is biztosítania kell. Na, majd szólok is neki ez ügyben.
Elbeszélgettem magamban, mivel nem volt senki se a szobámban, (szerencsére) így valamivel le is kellett foglalnom magamat. Már-már nem volt túl sok játék, amivel játszhattam, így jobb híján a nettet vizslattam, valami jó kis cucc után, és meg is lett. Ez a játék odabasz rendesen, a grafika, a brutalitás, sztori, tehát nekem megfelel. Ez van, unalom mesterfokon, piálni nem lehet mindig, tehát így kell lefoglalnom magamat. Na jó, meg egy kis piálás is belefér, de ez a legkevesebb, már tényleg.
Unalmas perceimet kopogás zaja töltötte meg érdeklődéssel. Ez első, hogy ki is lehet az, a második, minek akarja bezúzni az ajtómat? Nem rég lettem kész, ne kelljen már megint elölről kezdeni. Bontottam egy sört, és szépen elsétáltam kinyitni, készen arra, hogy leharapjam a fejét annak, aki majdnem betörte a drága kis ajtómat. De csak Lanven volt az, na, neki még talán azt is elnézem, hogy meghorpassza. Szélesre tártam a nyílászárómat, és utat engedtem a mosótszarra hajazó haveromnak.
- Gyere be, és mond csak el, mitől olyan szar az ábrázatod. A piát majd állom én.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szer. Május 02, 2012 7:54 pm

Búcsú

Karasu végül is beinvitált. Mindig a nyakán lógok, ezért egy kicsit szégyellem is magam, de most muszáj. Beléptem hát, és nagyot sóhajtottam.
- Neked is szép napot Vex barátom!
Lehuppantam a kanapéra, és rátámaszkodtam könyökömmel a lábamra. Kezemmel megtámasztottam a fejemet, majd megint mély levegő, és kifúj. Végül, mikor már Vex, is kényelembe helyezte magát belekezdtem szuicid mondandómba.
- Amit most mondani fogok, azért az Exequias lefejezne, feldarabolna, és elásna Las Noches alatt, szóval jól figyelj rám! Itt akarom hagyni Las Nochest. Azt kérdezed miért? Hát, ennek hosszú a története, de elmondom. Remélem nem zavarok.
Hátradőltem a kanapéban, és megtámasztottam fejem tarkóra tett kezeimmel. Újabb mély levegőt vettem, és nekivágtam.
- Tudod, amikor idekerültem, akkor már jártam egy ideje Hueco Mundot. Nem igazán éreztem magam sosem itthon Las Nochesben, de azt akartam hinni, hogy itt a helyem. Próbáltam barátkozni mindenkivel akivel lehetett, és ebből az lett, hogy meg akartak majdnem gyilkolni a saját fajtársaim. Tudod barátkozni próbáltam bizonyos shinigamikkal, de ennek ez volt az ára. Megváltoztatott, rá kényszerített Las Noches, hogy megváltozzak. Megtettem, de pont ez a probléma. Megváltoztam, és nem tetszik. Nem bírok így élni. Felemészt a saját énem. A jingnek egyen arányban kell lennie a jangal. Ha valamelyik felborul, abból csak őrület, és káosz származik.
Eddig a levegőbe nézve magam elé mondtam a mondandómat. Most oda fordultam Vex felé, és a szemébe néztem.
- Nagyon sokat köszönhetek neked Vex, ezért is nehéz most búcsúznom tőled. Tovább kell mennem, hogy végre úgy élhessek, ahogy én akarok, és ne úgy, ahogy megmondják. Szeretek harcolni, de jelenleg felfal a saját zanpakutom. A két ikernek egyensúlyban kell lennie, de ezt már mondtam. Szóval Vex mit mondasz? Benned bízok csak egész Las Nochesben! Remélem nem okoztam számodra nagy csalódást.
Visszafordultam, és magam elé bámultam újból. Látszott arcomon, hogy fájdalmas beszélnem erről az egészről. De el kellett mondanom. Most már csak rajta múlik, hogy mit kezd az információval. Bárhogy dönt is, én megértem. A legfájdalmasabb része Las Noches elhagyásának a barátoktól való búcsúzás, illetve hát csak egy barát. Erre futotta. Nem is kell több, még itt marasztalnának. Újból magam elé bámulva folytattam.
- Nem tudom merre megyek... Lehet, hogy az Emberek Világában fogok rejtőzködni, az is lehet, hogy beásom magam a Menosok Erdejébe. Majd meglátom merre visz az utam. Az viszont biztos, hogy mostantól kezdve ellenség vagyok mindenkinek. Az összes shinigaminak, és az össze arrancarnak. Csak abban reménykedek, hogy békén hagynak, és nyugodtan tudok majd fejlődni. A vége úgy is az lesz, hogy újra meg újra a Menosok Erdejében fogok kikötni. Valahogy menekülni kell. Valószínűleg soha többet nem fogunk találkozni.
Visszanéztem Vexre újból, és vártam, hogy most mi lesz.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Csüt. Május 03, 2012 2:04 am

Búcsú

Na, jól kezdődik, nagyon is jól. Már maga a megszólítás arra enged következtetni, hogy megölt valakit, és most nekem kéne segíteni, eltűntetni a maradékot. Remek, van pár ásóm, meg meszem is akad, remélem nem valami befolyásos arrancart tűntetett el. De elsőnek a pia kell, inkább egy üveg töményt szedek elő, ehhez az kell. Két pohár, egyet Lanvennek, egyet nekem, bár lehet az üvegből jobban járnék. Töltök neki is, és magamnak is, majd én hamar lenyelem az egészet… és amikor belekezd a mondandójába, az első félénél még tényleg azt hiszem, hogy megölt valakit, tiszta Eras lesz már mindenki… ja, nem erről van szó, szerencsére nem lett Eras. Csak elhagyja ezt a helyet… MI A FASZT AKAR CSINÁLNI??? Lelépni, innen? Akkor tényleg lesz szerencséje Erashoz, anyám Lanven, okosan csináld, mert nem lennék a helyedben, ha elkapna Eras, ellene még én se tudok semmit tenni. Valahogy a csontig hatoló félelem lesz úrrá rajtam, amikor meglátom, leginkább a falra másznék tőle, vagy elásnám magamat, nem tudom, de félek attól a… nőtől(?).
Habár Lanven nem láthatja mik is keringenek a fejemben, csak annyit, hogy az arcom elég komor lett, nem szólok közbe, csak lassan iszom a piát, már pohár se kell, csak lazán, egyenesen az üvegből, és amikor a végére ért, én is nagy levegőt vettem, rágyújtottam egy cigire, és hátradőltem a fotelemben, és a plafont bámultam.
- Megértelek téged. Nem mindenkinek jó itt, nem mind vagyunk képesek elfelejteni az emberiségünket. Te jóval öregebb, vagy mint én, és mégse sikerült neked. Fiatal vagyok, de erősebb, mint te, ennek az volt az ára, hogy eldobtam az emberségemet. Hagytam, hogy a hollow énem felülkerekedjen… és néha ezt kell tenni.
Ki fújom a dohányfüstöt, nézem az alaktalanságát, hogy formálódik, ahogy mi is, engedünk a külső behatásoknak, és végül folyamatosan változunk. Lanven most itt tart, mondhatni most fújták ki, és formálódik a környezet hatására.
- Azt mondom neked, hogy úgy kell tenned, ahogyan érzel. Ha ezt súgják az ösztöneid, akkor ne foglalkozz ezzel a szarral, hagyd itt, és élj nyugiban. Naná, hogy nem okoztál nekem csalódást. Néha nekem is megfordult a fejemben, hogy lelépek innen, de túl sokat dolgoztam a szobámon, hogy csak úgy itt hagyjam. Én még egy darabig maradok, meg valakinek dolgoznia is kell ezért az egészért. – kis köröket írok le a levegőbe a cigimmel. – Ebben tévedsz Lanven, az én ellenségem nem vagy, de vigyáz, az Exequias nem lesz túl boldog, gyors legyél, ami nem kell, azt hagyd itt. – természetes, hogy tanácsokat, vagy valami olyasmiket akarok adni neki, csak a barátom. Az utolsó szavain elég rendesen elkomorodok. – Egy nagy faszt nem fogunk, nem olyan nagy, az a marha Föld. Ha kell megtalállak, és te is engem. Azért ezt jegyezd meg, nem beképzeltség, de még mindig én vagyok az egyik legerősebb arrancar, és ha nem Eras fog betámadni, akkor tudok is segíteni. Bocsi, de tőle, még én is félek.– Eras, elég megemlíteni, már is elkezdtem folyamatosan nyelni a piát. Nesze, rosszkedv, sajnálat, hogy Lanven lelép és még ez is. Lehet ennél rosszabb?

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Csüt. Május 03, 2012 9:50 pm

Kicsit megijedek, hiszen ha valakitől még Vex is fél, az azért már elég durva. Megfogom az elém kitöltött italt, és egybe lehúzom. Az alkohol kicsit enyhíti a bánatom, de persze ez még korántsem elég hozzá.
- Vex, köszönöm, hogy mellettem állsz! Számítottam rá, hogy te igaz barát vagy, és megfogod érteni. Viszont erről az Eras-ról még én is csak hallottam. Ennyire félelmetes lenne? Vagy ilyen szemtelenül erős? Minden esetre kötve hiszem, hogy bármi probléma lenne azzal, hogy lelépek. Jelentéktelen arrancar vagyok, és különben is senkinek sem mondtam el a tervemet csak neked.
Kicsit forgatom a szemeim, nem tetszik nekem ez az egész. Mért ne hagynának nyugodtan távozni? Elvégre semmi jelentősége nincs annak, hogy itt vagyok. Nem is vagyok áruló, csak élni szeretném az életem. Ez borzasztóan feldühít, annyira, hogy legszívesebben kitépném annak a szívét, aki az utamba áll. Nem vagyok egy állat, akit bezárnak egy ketrecbe, és nem engedik onnan ki. Kicsit vissza fogom magam. Tudom, hogy ez az agresszió nem én vagyok, éppen ezért el kell fojtanom magamban. Engedtem ennek az érzésnek, és teljese felborult a lélek egyensúlyom. Ideje vissza térni az alapokhoz. A beszélgetés közben ropogtatom az újaimat feszültségem jele képen.
- Nem értem én ezt az egészet. Kicsit tartok ettől az Erastól ezek után. Mondjuk semmi problémám nincsen vele, csak ne akarjon beleszólni az életembe. Tudod én amíg éltem, és még most is azt követem, akit ismerek, és érdemesnek tartom rá. Vegyük például a törzsem vezetőjét. Őt azért követtem, mert volt alkalmam megtapasztalni az erejét, és amellett, hogy erős volt, és nagyszerű fegyverforgató, még érző lélek is, és nagyszerű tanár. De most itt vagyok, és Seth-et kéne szolgálnom. Azt se tudom ki, vagy hogy honnan jött. Semmit nem tudok róla, de legalább nem is beszéltünk még soha. Semmi karizmát nem látok benne, és ha háborúba vezényelne, akkor biztos, hogy az első adandó alkalommal elárulnám. A félelem nem jó hatalmi eszköz. Ha valaki megfélemlítesz, az az első alkalommal megtörik, és már is van plusz egy ellenséged. A hűséget nem erővel érdemlik ki, hanem rátermettséggel, és karizmával.
Kisebb monológom után újból magam elé nézek, és észre veszem, hogy megint kicsit felhúztam magam. Micsoda hülye vagyok. Túl könnyen irányíthatóak az érzéseim. Meg kell tanulnom magam kordában tartani. Ha egyszer egy olyan ellenfél jön velem szembe, akkor egy pillanat alatt megmurdelok. Össze gyűjtöttem a maradék lélekjelenlétem, majd felálltam, és Vex felé nyújtottam a kezem.
- Örültem a találkozásnak Karasu Vex! Remélem még találkozunk az Emberek Világában, vagy akár hol.
Ha kezet fog, már pedig szinte biztos, hogy kezet fog, akkor közelebb rántom, és bal kezemmel átölelem, majd hátba vágom. Ezek után nem maradt más, csupán a lelépés. Ideje elrongyolni innen. Biccentek még egyet Vex felé, és jobb kezemmel hátra fele intve kimegyek az ajtón, amin olyan nehézkesen jöttem be. Becsukom magam mögött az ajtót, és még állok egy percig némán előtte. Minden emléket felidézek, és mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy volt értelme azért Las Nochesbe jönni, ha nem is sok. Szépen komótosan haza sétálok, és bepakolok a táskába minden számomra fontos dolgot. Át öltözöm, és az egyenruhát az ágyamon hagyom. Ha belegondolok, szinte nincs is itt fontos dolgom, amit elvinnék. Hát akkor indulás. Kinyitom az ajtót, majd azt nyugodtan vissza csukom, és elindulok kifelé Las Nochesből.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Pént. Május 04, 2012 5:26 am

Búcsú

- Eras az… Eras, inkább félelmetes, mint erős, de ha találkozol vele, meg fogod tudni te is, miről beszéltem. Márpedig lesz, ezt biztosra veszem. Ő a vezére az Exkukának, és lehet, te nem árulsz el semmit, de nekik akkor is az leszel. Tehát jó lesz, ha okosan bujkálsz majd. Fel fog majd tűnni a hiányod, keresni fognak. A nyakamat rá, hogy ide is benéznek majd. Gondolom kérdezgetni fognak, meg fenyegetni, és az ilyen szokásos: jó zsaru, rossz zsaru dolgot is eljátsszák… miért van egy olyan érzésem, hogy nem Eras lesz a jó zsaru… Na, de mindegy, nem kell félned, tőlem nem tudnak meg semmit, na meg sokat kezdeni se tudnak velem. Bírom én a fájdalmat. Plusz, erős vagyok, és törődők a sajátjaimmal, ez csak fog számítani.
Minek kéne félnem? Eras az egyetlen létező, lélegző lény ezen a kurva sárgolyón, akitől félek is. A többi félelmem csak a fejemben van… az nem is lényeges. Erassal meg… majd csak elbánok valahogy.
Nem jó így látnom Lanvent, szar már, hogy ilyen nagy dologra készül, és ki tudja mi lesz a vége? Párszor nekem is megfordult a fejemben, hogy lelépek, de ez megmaradt gondolati szinten, annyira nem vagyok bátor… még nem, talán ha valami olyan történne, akkor már más lenne a leányzó fekvése.
- Ebben igazad van, de jelenleg értelmetlen harcokba bocsátkozni. Én elfogadtam vezérnek, erős, ez kétségtelen, de hogy bízok benne? Annyi az egész, hogy nekem az otthonunk fontos, nem Las Noches, hanem Hueco Moundo, és jelenleg egy erős vezérre van szükségünk, Seth ilyen valaki… ezért szolgálóm. Persze biztosan akadnak olyanok, akik szövögetik a saját kis terveiket, de ez mind csak buborék, amik hamar kipukkadnak. Ha nem is vagy elég okos, az erőddel sok mindent hárítani tudsz, Seth ilyen. Megértelek téged is, nem vagyunk egyformák, ez a szerencse, marha unalmas lenne az élet, ha így lenne.
Nevetve hátradőltem, és ismét meghúztam az üveget. Keserűség, bánat, büszkeség, ezek vegyültek most bennem. Keserűség és bánat, hogy Lanven elmegy, de büszkeség is, mert megmeri ezt tenni. S itt a búcsú pillanata, fura, nagyon fura, na, bassza meg, legyünk túl rajta.
Felállók, arcomon egy barátságos mosoly játszott, kinyújtottam a kezemet, és megvolt, még kicsit több is. Már kezdtem attól félni, hogy egy másik Belci, de ez csak olyan: Jó haver vagy, köszi mindent.
- Én is, Lanven Alecander Stark… szabad arrancar. Garantálom, hogy még fogunk találkozni.
Szabad lett, lerázta a láncait… talán pártól nekem se ártana végre megszabadulni… Rinya, Fred… akad egy pár… de majd csak idővel, előbb legyek elég erős ehhez… ahhoz pedig sajnos idő kell.
Néztem, ahogy kimegy, elhagyja a szobámat, az első lépés… elvigyorodtam, felemeltem az üveget, hanyagul megvontam a vállamat.
- Sok sikert Lanven. – ajkamhoz emeltem az üveg száját, és inni kezdtem. Eggyel kevesebben, remélem észbekapsz végre Seth, esnek kifelé az embereid. Nem lesz ez így jó… Nagyon nem.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Vas. Május 13, 2012 5:51 am

Illetéktelen behatoló /Vex/

Ez az alak egyszerűen kibírhatatlan. Még tesztalanynak sem alkalmas. Bármiben le merem fogadni, hogy ha leírást kéne adnia a tüneteiről, először a tünet szót kellene definiálnom neki. Na azt már nem! Meg kell szabadulnom tőle, méghozzá mihamarabb! Akkor talán még használhatom valamire ezt az estét. Mondjuk egy pár órás pihenésre, amire az elmúlt percek eseményei után komoly szükségem lesz. Csak előbb ki kell találnom, hogyan iktathatnám ki eme felettébb zavaró tényezőt az életemből! Bár szerintem senki nem bánná, ha ez a leírhatatlanul nagy mamlasz egyszer csak eltűnne a föld színéről. De szép is lenne! Sajnos azonban most a gyilkosság másodlagos, inkább csak a kipaterolása lenne cél, de még azt sem hajlandó önkéntesen teljesíteni. Amikor a jegyzeteimet lerakom a helyükre, már kezdeném is beropogtatni az újperceimet, hogy felkészítsem magam egy kis hajnali tornára, ám ekkor megüti a fülemet a korábbi költői kérdésemre kapott válasz. Mi van?! Ennek teljesen elment az esze?! Karbatett kézzel, gyilkos pillantással mérem végig, majd fordulok vissza a holmimhoz, hogy előkeressek valamit, amivel véglegesen eltávolíthatom ebből a helyiségből. Kis keresgélés után találok is egy fém bizgentyűt, ami a jegyzeteim szerint gombnyomásra nyíló fémháló. Hm, ez még egész hasznos is lehet, hogy pótoljam az ajtó zárját. Már csak egy bökkenő maradt, nevezetesen a következő: a Vex nevű barmot az ajtó túloldalára kellene iktatni.
Megtartom a kezemben a korábban talált szerkezetet és visszafordulok az illetéktelenül és abszolút engedélymentesen itt tartózkodó egyénhez és újabb gyilkos pillantással illetem. Az intelligenciaszintjét már régen leírtam. Ha egy kicsike esze is lenne, nem lenne itt, úgy… mióta kirúgtam az ágyból. Sőt, ha lenne esze, eleve be sem tört volna ide, de mindegy. Látványosan nem az a fajta, aki gondolkodna, mielőtt cselekszik. Mengyelejevre, micsoda életképtelen hímegyed! Egyszerűen, még annyit sem ér, hogy szóban reagáljak rá. Kész szerencse, hogy a bejárati ajtót nyitva felejtette, legalább az megússza majd sérülésmentesen. Legalábbis további károk nélkül. Újabb szerencsés fordulat, hogy eme irritáló egyén bizonyos távolságon belül van. Így nem okoz gondot a képességem segítségével eltűnni jelenlegi helyemről, majd néhány szempillantással később mellette feltűnni, hogy egy jól irányzott rúgással elküldjem a bejárati nyílás irányába és keresztül azon, majd odasonidozva becsukni az ajtót, és kipróbálni a talált fémeszközt. Aktiválásra nyílik is a fémháló, tökéletesen áthatolhatatlanná téve mind az ajtót, mind a falat. Sosem hittem volna, hogy ez a találmány hasznos is lehet, mivel a mechanika témaköre nem különösebben izgatott sosem. Ám mégis szerencsés fordulatnak bizonyult ennek a szerkezetnek a megalkotása.
Most, hogy a zavaró tényező kiiktatva, már csak a hátrahagyott miazmától kellene megszabadulnom, amit azt hiszem, ő a ruhájának hívna, én viszont inkább a veszélyes anyag kategóriába sorolnám. Ahogy így elnézem, még a veszélyes sugárzás kibocsátására való képesség sem tűnik lehetetlennek, így legjobb lesz megsemmisíteni, és a korábbi tervekhez híven, utána sterilizálni az egész szobát. Felkapok hát egy üveg sósavat és leöntöm vele a hátrahagyott miazmát. Mire felkelek, már csak oldott anyag lesz ott, azt meg könnyűszerrel eltakarítom. Így aztán, mint aki jól végezte dolgát, nyugovóra térek. Ismét.

Spoiler:

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Hétf. Aug. 19, 2013 11:54 am

Látogatás dzsinn módra

- Majd hívj fel. - közöltem azzal a nővel, akivel az elmúlt éjszakát töltöttem. Persze el fog tartani neki egy darabig míg rájön, hogy nem is adtam meg neki a számomat, talán még alszik is egyet mire elér a tudatáig.
Néha igazán szánalmat érzek az emberek iránt, hogy a teremtőjük ilyen gyenge agyi képességekkel ajándékozta meg őket, persze nem rendelkezhet mindenki olyan tudattal, mint jómagam. De hát én egyedi vagyok, ezen nem lehet segíteni.
Lassan és teljes lelki nyugalommal sétáltam ki a hotelből, mintha szinte az összes szempár nem is szegeződött volna rám, és a legközelebbi sikátorig meg se álltam. Már-már ösztönösen nem használom a különleges képességeimet a tudatlan emberi massza előtt. nagyon is a vesztükre válna a túl sok tudás és a harmónia is hamar felborulna. Megvan! Ezért olyan korlátozottak az agyi képességeik, hogy ne okozzanak olyan sok bajt. Zseniális. Valaki nagyon okosan oldotta meg ezt nekik és legalább az én életemet is megkönnyítette.
Ásítozva léptem be tudatom rendszerezett labirintusába, hogy egy kis fölösleges séta után az általam bérelt lakrészben találjam magam. Minden pontosan úgy volt ahogy hagytam, vagyis nem minden, hisz egy kulcs volt az íróasztalomon a hordozható számítógép mellett. Azt is tudtam, hogy mire való, csak azt nem, hogy mit is kezdhetnék vele. Többször felbukkant a fejemben az a gondolat, hogy igen, most már ideje lenne odaadni valakinek, de kinek adhatnám oda? Jacknek aki a fene se tudja, hogy hol tartózkodik jelenleg és amúgy sem épp az akinek megengedném, hogy az általam szerzett tudást használhassa. Nem az, mert jó barát meg jó játszótárs, de nem az akinek éles fegyvert adnál a kezébe, mert a végén még megvágja magát vele. A másik lehetőségem pedig... Ó, én hülye! Hogy ez miért nem jutott hamarabb eszembe? Vagyis de, eszembe jutott, csak valamiért mindig félre tettem és halasztgattam. Nem is tudom talán nem éreztem azt, hogy készen állna egy ilyen feladat betöltésére, vagy, hogy túlságosan nagy falat lenne és beleőrülne a dologba.
Miket is beszélek, hisz ő egy erős nő, csak nem rokkan meg némi több ezer éves emléktől és tudástól. Surprised

- Ivela! - szólítottam meg az arrancart, miután egyetlen csettintést követően máris a számomra már-már otthonosnak tűnő szobában jelentem meg. Tulajdonképp nem ártott volna esetleg azt is kigondoljam előre, hogy mi a fenét fogok mondani neki, lévén az általam használt dimenziók közötti átjáróról max annyit képzelhet el, hogy olyan, mintha egy gargantana lenne vagy, mint a shinigamik senkai kapuja.
- Ez a tiéd. - csak sodródtam az árral és a nő felé hajítottam a kulcsot. persze nem annyira, hogy oda nem figyelésből véletlenül kihajítsam az egyik szemét, csak olyan lazán, hogy könnyedén elkaphassa.

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Kedd Nov. 26, 2013 8:42 am

...és a műteremben

*Egy dolog a lendület és egy másik a vakság, márpedig ő az utóbbi bűnébe akkor sem esik, ha éppen elkapja az előbbi. Úgyhogy régi szép szokása szerint már jóval azelőtt érzékeli a másik chibibrigádját, hogy látótávolságra lennének tőlük. Miután a dolog nem tartozik rá, meg se fordul, csupán rója tovább az ismerős utat az ismerős folyosón.
Bár azért arra a „törpe” titulusra egy kicsit kiszélesedik a vigyora. Érdekes élmény ezt a szót olyan figura szájából hallani, aki rúdtáncolni tudna a kinyújtott mutatóujján. Látszik, kinek a nevelése.
Illetve akkor látszana, ha ő se lenne hajlandó rendesen kimondani a vezetéknevét...
A társaság egyébként nincs ellenére, egyetlen ilyen kis fickóval talán még - törpe létére - el tud bánni maga is, ha annak éppen kedve támadna egy kis jóízű káoszra. És különben sem fontos, hogy jelen van-e vagy sem, a fontos az, hogy a drabális Números hajlandó ott kullogni a nyomában, egyenesen a morbid képzőművészet kis nochesi kuckójába.*
- Nos, tehát... - *vág bele újra a magyarázatba lendületes gesztikulációval kísérve, ám anélkül, hogy hátranézne a másik kettőre.* - Amint mondtam, leveleztünk egymással. Akkor volt pályakezdő, amikor én már befutottam, családom volt, meg miegymás. - *egy árnyalatnyit mintha nosztalgikussá, talán egyenesen bánatossá válna a hangja, amikor ezt említi. Ez van, ha valaki emlékszik az életére.* - Igazából életemben nem is láttam személyesen, csak a képeket, amiket volt figyelmes küldeni. Higgy nekem, igazán ígéretes volt! Aztán sajnos becsúszott egy kis apróság. Tudniillik meghaltam...
*Miközben mesél, lassan egy elhagyatottabbnak, de legalábbis különösen csöndesnek tűnő szakaszra érnek. Aztán, mintha egyszer csak megjelenne a falban... A folyosó oldalában minden átmenet nélkül felbukkan az ajtó. Szinte groteszkül mutat ebben a környezetben: mintha véletlenül tévedt volna ide egy huszadik század eleji polgárlakásból.*
- ...na de itt is volnánk! Kerüljetek csak beljebb! Odabent folytathatjuk.
*Azzal lendületesen kitárja az oda nem illő bejáratot – kulcs helyett csak egy apró lélekenergia-hullámot használ, és hallatszik is a zár kattanása -, majd szívélyes mozdulattal beljebb tessékeli az óriást és a chibit.
Belépve mintha bő száz évet ugranának vissza az időben.
A helyiség talán szalonfélének indulhatott – indult volna, ha nem itt van -, nála azonban szemmel láthatólag egyfajta műteremként funkcionál, mint egyébként majdnem minden helyiség a lakosztályában. A csekély számú, de nyilvánvalóan évszázados bútorok szinte eltűnnek a Goya-féle Fekete Festmények – igazság szerint csupán méretarányos – replikációi alatt, és persze mindenütt kész vagy néha félkész képnek lógnak vagy támaszkodnak. A többsége a sajátja, akadnak tájképek, miegymások, de a cizellált horror műfaja egyértelműen túlsúlyban van a szemgyönyörködtető béke ellenében. És meg kell hagyni, ezek a képek a legjobbak.
Egyébként a nagy részük témája közös: és itt már érteni fogja Wolloh, miért kocogtatta meg Hernando a maszkját somolyogva. A téma ugyanis - természetesen - nem más, mint a lidércek.*

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szer. Nov. 27, 2013 5:59 am

Képek a kastélyban
…és a műteremben

Minden csendes volt, a lépteink visszhangot vertek, Riviera magyarázott. Üres volt az a folyosó, ahova letértünk. Csak mi hárman voltunk ott. ~Üres…~ Ez a szó nem tudom miért, de a lépteimmel együtt visszhangzott a fejemben. Így haladtunk az úton… ~Út…~ Derengett fel a szó, s tova is szállt.
~Egy ajtó…~ Egyszer csak elénk, vagyis mellénk ugrott egy ajtó. Megálltunk előtte. Láttam, ahogy a fraccion kinyitotta, s éreztem, hogy reiatsu segítségével tette. Ötletesnek találtam a zárat, viszont hogyha egy erős személy be akar hatolni, az ellen az ő ajtaja sem nyújt sok védelmet. Minden ego nélkül állítani mertem volna, hogy puszta kezemmel be tudnám törni az ajtót, s hogyha egoval nézzük, akkor azt állíthattam volna, hogy egy erősebb csapással tokostul szakíthatnám ki. Viszont ezeknek a gondolatoknak értelme nem volt. Az ajtó rejtette hely tulajdonosa önként, saját gondolatoktól vezérelve feltárta előttem. A fejemet lejjebb húzva beléptem a helységbe, s ami először szembetalálkozott velem az Hueco Mundo sivár, otthonos tája volt. Megvakartam állam, hiszen úgy emlékeztem, hogy azt mondta, hogy érdekesek a képei.
Fejem körül forgattam, s már is találkozhattam kellemesebb képekkel. :)Borzalmasak voltak, más egyedek talán undorítónak, őrültnek, sötétnek, megvetettnek gondolná azokat. Bár egyik sem keltett olyan érzést, mint az a kettő kép, amik már a szobámba kerültek, viszont mégis csak kellemesebb látványt nyújtottak, mint a tájak képei.
- Nem vagyok műkedvelő, de ezek tűrhetőek. Smile

– Dicsértem meg az arrancar-t.
- Én inkább a tájképeket részesíteném előnyben, Wolloh-sama. Azok békésebbek. – Szólt közbe Zozimos a fejemről. Viszont én nem reagáltam rá, mivel szemem megakadt egy festménycsoporton.
Az érzés, ami elfogott, leginkább a mámorhoz hasonlítanám. Mások számára talán a hollow faj brutalitását jelentette volna, viszont számomra egészen mást. A pusztítás gyönyörét, az őrület eufóriáját, a létezés mámorát.
Tudtam, tudom, valaha egyszerű ösztön hollow voltam. Emlékszem kezdetben a családom nő tagjait faltam fel, hogyha éltek megszabadítottam tőlük a világot. :)Kellemes emlékek garmadáját juttatott az eszembe. Abból az időből, amikor csak öltem és ettem. Vigyorom a teljes őszinteséggel ragyogott arcomon. Akkoriban az élet, vagyis a lét nem szólt másról, mint a harcról és a táplálkozásról. Tiszta elmével őrületesnek hathat a közlidércek élete, sőt lenézendőnek, megvetendőnek. ~Én is megvetem őket?~ Merült fel bennem a gondolat. Nem, én nem vetettem meg őket, egyszerűen csak gyengének találtam, találom azt a létformát. Valaha mind ilyenek voltunk. Egészen addig, míg gilian-okká nem lettünk. A gilian lét az igazi sötétség, annál lehetünk erősebbek, de gyengébbek már nem. Viszont hiába lettünk adjucans-ok a veszély ott lihegett a sarkunkban, hogy újra gilian-ok leszünk, s elveszünk egy olyan sötét testben.
- Vajon az arrancar is visszasüllyedhet gilian-ná? – Kérdeztem félhangosan. Magam sem tudtam, hogy a képek által sugárzott kéjtől hogyan, vagy inkább miért jutottam ehhez a kérdéshez, de eljutottam.
- Én aztán nem tudom, Wolloh-sama. És te Másikfraccion-kun?
Tekintetem végig a képekre szegeződött, arcom végig vigyorgott, mégis hangom a kérdésnek komolyságot kölcsönzött. ~Arrancar-ként a vajon megszabadultunk a veszélytől?~

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szomb. Dec. 14, 2013 7:46 am

...és a műteremben

- Ez igazán hízelgő. - őszintén szólva a „dicséret” inkább a humorérzékét csiklandozza, de azért tudja értékelni. Éppúgy, ahogy az apróság döntését is meg tudja, érteni, noha nem egészen van vele egy véleményen. – Azt hiszem, mindkettőnek megvan a maga… varázsa.
Ő is engedélyezi magának, hogy kicsit legeltethesse a szemét a képein. Benne is megvan az a forró, perzselő érzés, ami Wollohban, ó hogyne, ez alól nem is húzhatná ki magát… Ha minden igyekezete ellenére magával ragadja a harc sodra, benne is feléledhet a lidércek vérszomja. Ugyanakkor neki kicsit mást is jelent ez… És többet, ami azt illeti. Ő lát benne célt… Lát benne emlékeket.
Apropó emlékek…
- Ő is hasonlókat festett. – biccent derűsen a morbid képek irányába. – Persze más tematikával. Még jóval a megismerkedésünk előtt talált magának egy… fajt, amihez úgy viszonyulhatott, mint én a lidércekhez. Hogy mi volt ez, tőlem hiába kérdeznéd. Még azt sem tudom, anyagiak vagy spirituálisak. Csak azt, hogy néznek ki. Úgy hívta őket: ghoul.
Mosolyog, mikor az utolsó szó elhagyja a száját… És mégis, mintha valami hideg, zsíros gőzt lehelne a szoba levegőjébe. Ghoul. Vannak dolgok földön és égen, melyek még a lidérceknél is ősibbek és sötétebbek. Nem hazudik, valóban nem tudja, mik ezek a lények… De hogy nem lenne szabad létezniük, abban biztos.
Márpedig léteznek. Márpedig…
…de jó, hogy nem figyel rá senki!
- Hát, ami azt illeti, én kétlem. – azon, hogy a monológja helyett bajtársa az arrancarok és lidércek mibenlétén meditált, kicsit felhúzta az orrát. No de nem vészesen, ráadásul ő minden, csak nem haragtartó. – A lidérc elveszít bizonyos tulajdonságokat az átalakuláskor, amiket már nem nyerhet vissza. Gondolj a Negaciónra, például.
De ha már témánál vannak…
- Á, és még valami… Talán érdekelhet. – némi küzdelem árán átverekszi magát a tagbaszakadt Töröttön a lidérces képekig, majd megkocogtatja az egyik keretét. A festmény azon kevés közé tartozik, amik nem tartalmaznak semmiféle morbiditást; egyszerűen csak egy alak látható rajta. Egyetlen görnyedt figura, hosszú, mozgékony karmos ujjakkal és kutyafejjel, mint valami adjuchasba oltott vérfarkas. – Na, ez volnék én. Vagyis voltam úgy száz éve… Persze azért nem tökéletes. Emlékezetből készült, talán érthető okokból…

/Pardon a késésért./

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Kedd Jan. 14, 2014 1:37 am

Képek a kastélyban

…és a műteremben

~Ghoul? Vámpírok által irányított holtestek. Vámpírok agyatlan rabszolgái… Hogyha azok léteznek, akkor a vámpírok is?~ Futott át a gondolat az agyamon, mikor Riviera kiejtette a „ghoul” szót. Egy őszinte mosolyt küldtem feléje, bár ez igazából csupán annyinak látszódhatott, hogy rá nézésemmel jeleztem neki, hogy igazán érdekeset mondott.
Megnyugtatónak tartottam szavait, hiszen igaza van. Arrancar már nem lehet hollow, viszont azok, akik Aizen által nyertek erőt, mégis van mitől félniük, hiszen az eszköz eltűnt, s mi gyengülünk. Vajon mi lesz belőlünk, hogyha túl gyengék leszünk? Figyeltem, ahogy elkecmereg mellettem a hollowokat ábrázoló képeiig.. Közben Zosimos próbált valahova szökni, hogy bajt kavarhasson, de szerencsétlenségére észrevettem, s visszatettem a kalapomra.
- Csupán meg akartam nézni közelebbről azt a képet… – Mentegetőzött, de nem érdekelt, csupán egy rövid szemforgatásra méltattam, bár ezt nem láthatta, hiszen a kalapom karimája eltakarja az arcomat előle.
– Érdekes, érdekes. Smile

– Fordítottam féloldalt a fejem. Amitől a csöppnyi arrancar majdnem leesett, s valami halk motyogós szitkozódást hallatott. – Hogyan mondtad, Zosimos? – Hangom egyáltalán nem volt fenyegető, de ez nem jelentette azt, hogy nincs semmi félni valója. Hiszen nem kell mindent fenyegetően rázni, hogy attól féljenek.
– Khm… – Kezdte köhögést színlelve. – Csupán megjegyeztem, hogy egy kicsit hasonlít a bátyánkra, Mdjan Anubis-ra. Ő is kutyaszerű, meg a karmai is ilyesmik, viszont neki fegyvere is van, és ruhája is. Meg természetesebben biztosan erősebb Fraccitárs-kun-nál. Razz

- Így, hogy mondod, tényleg van hasonlóság, de szerintem az alkatbeli különbség, meg a pofa az igencsak elütő.
– Nem azt mondtam, hogy ugyan olyanok, Wolloh-chin! Rolling Eyes

Hanem, csak annyit, hogy egy kicsit hasonlít.
– Szeretnéd megvizsgálni a fal festészetét is, Zosimos? – Hogyha magunk között aggatnak rám becenevet, azt még úgy-ahogy eltűröm, csak szórakozzanak, de hogyha nyilvánosan, vagy más előtt csinálnak ilyet, azt nem szerettem.
– Bocsánat, Wolloh-sama, csupán vicceltem, elnézést, hogyha megbántottam. – Mondta ezt kissé unott, monoton hangon, s közben félig feküdt a kalapomon, valamint valószínűleg hadonászott is közben.
- Biztosan nem találkoztunk, legfeljebb azzal találkozhattál, akit már megettem. – Mosolyogtam rá Riviera-ra. – Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudom, egyelőre elégedj meg azzal a válaszommal, hogy száz éve még nem létezett Wolloh Del Desierto.
- Mond csak, tudtad-e, hogy most a trónon egy bitorló ül? – Váltottam hirtelen témát. – Mivel új vagy, ezért talán téged még nem fertőzött meg, ezért kérdeznék még egy valamit, támogatnál-e egy másik személyt? Hogy ne Seth, hanem ő legyen Las Noches királya. Smile

Természetesen magamra gondoltam, de erre sem szóban, sem testbeszédben nem utaltam. Egyelőre nem úgy gondoltam, hogy nem kell neki tudnia, hogy én magamat, vagy egy másik trónkövetelőt szolgálok. Ahogy megadta a válaszát, attól függetlenül újabb témaváltást eszközöltem, de most az előbbihez valamelyest vissza kanyarodva, minthogyha az előbbi kérdést fel sem tettem volna.
- Én is képes vagyok valamelyest repodg… repromo…
– Reproduktálni, Wolloh-san. – Segített ki Zosimos.
- Én is tudom, nem kell kijavítani. – Korholtam le az arrancar töredéket. – Szóval Reproduktálni én is tudom valamelyest adjuchans alakomat, viszont én azt nem szeretem mutogatni. Hogyha szerencséd lesz, Rivera, akkor egyszer távolabbról láthatod, viszont hogyha balszerencséd lesz, akkor testközelből. Smile

– Nem állt szándékomban fenyegetni, sőt igazából csupán az érdeke miatt mondtam el, hiszen én nem ecsettel, sem vésővel, de nem is ceruzával, hanem a lélekenergiámból készítem el a rep… a régi alakom árnymását, és ennek a technikának egy közismert neve van. Ressurrecion. Amikor aktíválom az elpecsételt erőmet, akkor részben visszanyerem régi alakomat. Ilyet arrancar csak harc alatt csinál, szóval senki se mondja, hogy fenyegetni akartam Rivierat, csupán hasznosnak találom, és ezért nem kívánnék harcba keveredni vele, mert akkor az talán azt jelentené, hogy nem az én oldalamon áll. ~Hacsak Dei logikáját nem vesszük figyelembe… Viszont jelenleg egyértelműen érződik, hogy melyikünk az erősebb, viszont az igazán nagy erő se nem bennem, se nem Rivieraban nincs meg jelenleg hármunk közül. Ebben a szobában Zosimos a legerősebb, és a legöregebb, csupán az a szerencsénk, hogy nincs itt mind a négy chibi, mert akkor hogyha harcra kerülne sor, én és Riviera elbuknánk. Csak örülök, hogy a Mdjan testvérek, vagy régebbi nevükön, Mdjan Anubis a pártomat fogja.~

Spoiler:

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Szomb. Feb. 01, 2014 8:41 am

Nem rossz érzés, hogy valóban végre figyelnek rá. Nos… Egy darabig legalábbis. De az újabb közjáték ezúttal inkább szórakoztatja, mint zavarja, kedélyes vigyorral hallgatja az óriással szórakozó apróságot, még az illető báty és közte vont erőbeli összehasonlításra is hajlandó diplomatikusan hümmenteni egyet. A nyers erőnek kétségtelenül híján van, így aztán a dolog még igaz is lehet…
Kíváncsi lenne, az illető szintén Wolloh szolgálatában áll-e. Azon apróságok egyikében sem érzett az övékét meghaladó erőt, akikkel az imént összetalálkoztak, tehát nyilván egyikük sem lehetett az arabosan hangzó nevű illető. Talán egy ötödik tagja is lenne a jópofa kis társaságnak? Nem nagyon nézte ki eddig a bajtársából, hogy vezéralkat lenne.
- Ebben az esetben elismerésem. – mosolyog vissza zavartalanul. – Fiatal létedre ugyancsak erős vagy, meg kell adni.
És bólogat hozzá, mint aki meggyőződésből beszél. Valószínűleg tényleg. A hiba a kréta körül inkább az, hogy soha nem hatotta meg az effajta erő, és ezt nem is volt szokása titkolni. Rävval is ugyancsak közvetlen volt már első találkozásukkor is. Ha neki nem sikerült valódi tiszteletet kiváltania belőle…
A témaváltás egy kissé meglepi. Nocsak, még itt is politizálnának?
- Egészen eddig az illető trón létezéséről sem tudtam, bocsáss meg hát, ha korábban elfelejtettem volna fölháborodni. – nem tűnik úgy, mintha különösebben érdekelné az új téma. Teljes természetességgel fordít hátat a másiknak, hogy odabattyogjon az egyik ódon szekrényhez, majd derékig behajolva kotorászni kezdjen benne. – A király az csak király, nemde? Különösen, ha ennyire jól leplezi a létezését.
A bútordarab mélyéről halk kuncogás hallatszik, majd mikor végzett a feneketlennek tetsző szekrénnyel, újra előbukkan deréktól felfelé, kezében egy poros barna palackkal és két össze-összeütődő kristálycaballitóval.
- Añejo! – jelenti be nem minden büszkeség nélkül. – Parancsoljatok csak, parancsoljatok… - int az üveggel egy székekkel körbevett asztalka irányába, ami néhány félkész vászon társaságában szerényen meglapul az egyik fal mellett. – Természetesen akad kevésbé erős is, ha azt kérnétek, de ez adja meg igazán a hangulatot a képek élvezetéhez, nemde?
Maga is kényelmesen elhelyezkedik, majd ha nem volt ellenvetés, kitölt két kiadós pohár tequilát.
- Önnek, attól tartok, nincs megfelelő méretű caballitóm. – vet bocsánatkérő mosolyt Zosimos irányába. – Ám természetesen festhetek egyet, ha ezúttal egy ezeknél szerényebbel is beéri.

//Bocsánat, most meg én késtem, igyekszem elkerülni a továbbiakban.//

Tárgy: Re: Arrancarok szobái Kedd Feb. 25, 2014 7:56 am

Képek a kastélyban

…és a műteremben

Erő és a kor közötti párhuzam elavult ideológia volt számomra. Bár az igaz, hogy aki idősebb, annak több ideje volt megerősödni, viszont elhatározással, és megfelelő taktikával, rövidebb idő alatt is szert lehet tenni nagyobb erőre.
- Ahogy mondod. Viszont szerintem az, hogy ki milyen idős, és mennyire erős nem összeköthető, hiszen egy öregebb is lehet gyenge. Az erő az többek között elhatározás kérdése. – Viszont az is igaz, hogy az én erőmnek is meg volt az ára, amit nem is bánok, ez nem más, mint hogy fegyvert nem tudok kezelni, az is kisebb csoda, hogy Behemoth-ot és Ángel del Inferno-t képes vagyok elsütni.
Érdekesnek tartottam a politikai elképzelését, amit számomra pozitívnak fogtam föl, viszont erről semmi árulkodó hangot, mozzanatot nem tettem, hacsak nem volt gondolatolvasó, mert akkor a gondolataimból kiolvashatta.
Kíváncsian figyeltük, hogy mit csinál Riviera a szekrényében. Már-már kezdtem arra gondolni, hogy menekülő utat ás, vagy csak próbál belebújni, mikor egy eddig nem ismert itallal a kezében mászott vissza a bútorból. Nem ismertem még a nevét sem, viszont a kíváncsiságomat fölkeltette. A helykínlásra
- Igen, megfelelő. – Vigyorogtam a fraccion társamra, minthogyha egyet értenék vele, bár úgy is hangzott, de igazából csupán ráhagytam. Kíváncsibb voltam, mint gondolkodás.
- Zosimos a nevem, és tegeződjünk, úgy könnyebb. És engem nem zavar, hogyha olyan festett celebet adsz, feltéve, hogyha nem lesz tőle festék ízű az itóka. Very Happy

– Válaszolt Riviera-nak teli vigyorral az apróság.
- A festészetre és a vérre! – Emeltem poharamat, s bele ittam a nedűbe. Erősebb volt, mint amiket általában inni szoktam, s ez egy apró köhintéssel látott napvilágot. Ellenben meg állapítottam, hogy ez biztosan nem valami borféle volt. Viszont be kellett vallanom, hogy tényleg illett a hangulathoz, bár… – Panaszom nincs az Anejo-ra, viszont bele gondolva félédes vörös bor, mélyvörös színnel, az is jól illene a képek hangulatába. – Ekkor vettem csak észre, hogy a chibi kidőlt az italtól, mivel valószínűleg az egész poharát egy húzásra ihatta ki.
- A kastély ura nem rejtőzködik, csupán még nem járkáltál olyan helyen, ahol ő is megfordul, például a trónterem közelében, vagy a tanácsteremnél. Viszont a bitorló, ki Seth-nek hívatja magát, egy szép napon átadja a trónt… – Újabbat kortyoltam az italból, mi így már nem fogott ki rajtam, mert tudtam, hogy mire számítsak. – valakinek. :)Mennyivel egyszerűbb volt az élet a kastélyon kívül. Csak egy szabályt kellett betartani, vagy eszel, vagy téged esznek. Idebent már más a dolog, de hát már nem is vagyunk egyszerű adjucans-ok, nem igaz, Riviera? – Vigyorogtam, s mutattam rá a vendéglátónk adjucans-önarcképére.
- Nem vagy harcias alak, – öklömet erőteljesen összeszorítottam, s hallható volt a hierrom recsegése, – azt tudom, de a kastély nem csak olyan harcmezőket nyújt, mint amikkel adjucans-ként találkoztunk. Harcba szállnál-e olyan harcmezőn, ahol nem az öklünkkel, sem fegyverünkkel harcolunk, hanem szavakkal és ésszel? – Reméltem, hogy Riviera nem csak bátor, hanem az efféle csaták ismerője, ahogy azt is reméltem, hogy sikerül rávennem, hogy az én utam segítségére kamatoztassa a tudását.

Spoiler: