Aréna

Tárgy: Aréna Hétf. Okt. 03, 2011 2:50 am

Las Noches főépületében található. Egyetlen, nagy méretű, kör alakú terem. Puszta, sivár, ám vastag és erős falai ellenállnak a legtöbb támadásnak, sőt, még egy-egy cero-nak is. Persze ezen falak tűrőképessége is véges, éppen ezért az espadákra bizonyos korlátozások vonatkoznak. Ezek a következőek:

15.000 LP feletti karaktereknek tilos resurrección formát ölteniük *
Gran Rey Cero-t valamint ennél erősebb társait tilos használni

Ezen szabályok egész Las Noches területére vonatkoznak.
Az arénában szabadon edzhet vagy harcolhat bárki, legyen Espada, Fracción, esetleg az Exequias tagja.

*A korlátozás eltér az eredeti anime és mangabeli leírástól.

Tárgy: Re: Aréna Kedd Okt. 18, 2011 1:16 am

Eliziana és Carmano
Avagy a nem várt segítség.

Mostanában azt vettem észre magamon, hogy túl sok időmet töltöm az emberek világában és Las Nochesben szinte semmit, nem csinálok. Valamiért annyira lefoglalt az egyszerű vagy épp különleges emberek kiismerése, hogy az arrancarok megismerésével már jó ideje nem is foglalkoztam. Bár ez még nem is bántott. Az viszont inkább, hogy egy ideje már csak annyiból áll az edzésem, ha épp találok egy hullajelölt hollowt az emberek világába, azt megeszem és kész. Már jó ideje csak ennyiből áll nálam, hogy erősebb legyek. Még most reggel eldöntöttem, hogy ma ez másképpen fog alakulni. Első és egyetlen dolgom lesz ma, persze a kajáláson kívül, hogy egész napos edzés alá veti magát. Azonnal indultam is ki a sivatagba beszerezni a reggelimet. Mióta megéreztem újra a vér ízét, azóta nem vágyok normális kajára. Sőt igazából semmilyenre de valamit kell enni, és ha már valamit, muszáj akkor talán ez az egyetlen, ami még hasznos is lehet, hisz ettől talán még erősödni is fogok. A mai betevőmet miután megszereztem azonnal indultam az egyetlen helyre, ahol tudtam gyakorolni az általam leginkább kedvelt harcmodort, mégpedig a közelharcot. Felmentem az edzőterembe ahol szoktam a közelharci kombóimat gyakorolni egy fababaszerűségen. Szerencsére nem találtam ott senkit. Ez nagyban megkönnyítette a dolgomat, mert így nem kellett azzal törődnöm, hogy ki nézheti a hátamat. Valamiért utálom, ha valaki engem néz edzés közben, és persze más tevékenység közben is utálom, ha engem nézegetnek, de edzés közben különösen. Meg csináltam az edzős göncömet gyorsan. Ami igazából, abból áll, hogy egy-egy fáslit tekerek az öklömre, és félmeztelenre vetkőzök. Amint ezzel végeztem neki estem a babának. Igyekeztem gyakorolni kombinációkat a babán, mert arra jöttem rá, hogy ha egy harcban közel harcot használok az, akkor maximum 4 egymást, követő ütést tudok előre tervezni. Ezen javítanom kellene valamicskét. Hozzá kellene szoknom, hogy ha a közelében vagyok nem szabad megállnom, és csak azt kell szem előtt tartanom, hogy ott üssem az ellenfelemet ahol értem. Meg kellene tanulnom ösztönösen is harcolni és nem, pedig csak az eszemet követve. Sokat segítene a reakció képességemen, ha az ösztöneimre is hallgatnék ezért most arra gondoltam, begyakorlok bizonyos mozdulat sorozatokat úgy, hogy már reflexszerűen menjen és utána, pedig ki megyek majd a sivatagba, bekötözöm a szememet és várom, hogy a kis állatkák bepróbálkozzanak nálam. Ugyan kicsit merésznek tűnhet de próba szerencse. Ha kitartó vagyok és tudom a határaimat, akkor simán menni fog. Sajnos a tervemet keresztül húzta valami. Épp amikor neki kezdtem az edzésnek kinyílt az ajtó és besétált rajta egy hölgy. Azonnal felé néztem és gondolatban már le is, mondtam róla, hogy ma jót fogok edzeni. Azért még oda intettem neki és próbáltam visszamerülni az edzésbe de, így hogy már van valaki más is így már nem ugyan olyan. Valamiért nem tudok annyira visszamerülni így, hogy folyton feszélyeztetve érzem magamat. Sokszor hátránynak bizonyosul be, hogy nem vagyok képes megbízni senkiben. Mi van ha az újonnan jött, hölgy épp engem szándékozna megölni. Ugyan az indok maga kérdéses de annak ellenére, hogy én nem tudok rá magyarázatot miért akarna megölni az nem jelenti azt, hogy nincs is. Mindig azt mondom jobb ha mindenkire gyanakszol aki a közeledben van. Akkor sosem fog meglepetés érni és így formában is tartom a képességeimet.

Tárgy: Re: Aréna Kedd Okt. 18, 2011 4:01 am

~oO Mindennapi edzés egy kis tanítással fűszerezve Oo~

Nap nap után telt, bár még mindig nem sikerült teljesen megszoknom az új testemet. Kicsit hozzászoktam az alacsonyabb testhez, valamint a koordinációmmal is akadtak gondok, de csak apróbb dolgok, mint hogy néha elejtettem egy-két poharat és ilyesmi. Persze ezt mindig egy jó félperces gondolkodás követte, valamint a kezem tanulmányozgatása. Igazából valami olyasmin reménykedtem, hogy hipp-hopp teljes mértékben képes leszek használni ezt az újdonsült testet, de úgy tűnik, hogy ezek csak hiú remények voltak.
- Még itt vagy? Elfelejtetted az edzést? - lépett be az ajtón fraccionom. Én az ágyon üldögélve nézegettem a kezeimet és közben újra és újra próbálkoztam azzal, hogy mi lehet az ami kiváltja a koordinációs zavart nálam.
- Nem felejtettem el, csak fontosabb dolgom akadt. - válaszoltam egyhangúan és tovább vizsgálgattam a kézfejemet.
- Elhiszem, hogy szép a kézfejed, de úgy, hogy itt ülsz és lopod a napot úgy sosem fogod megszokni ezt az új testedet. Jobban járnál az edzéssel. - mondta a férfi, majd az uniformisomat az ágyamra dobta. Azt éreztem, hogy a szemeit szorosan tartja rajtam és abban is biztos voltam, hogy nem a kezemet vagy az arcomat nézi.
- Jól van. Különben is mikor lettél ilyen rabszolgahajcsár? Ja és még valami. Kifelé! - néztem rá fenyegetően. Szerencsére a parancsok teljesítésében eléggé jól képzett, így hamarosan el is hagyta a szobámat, így nyugodtan átöltözhettem. Mindig is tudtam, hogy a férfiak csak rabszolgáknak jók.
- Na itt vagyok. - dobtam oda neki a szavakat, miután felöltözve kiléptem a szobám ajtaján.
- Nem gondoltam volna, hogy még mindig gyerekként viselkedsz. - szólalt meg. A szemöldököm megemelkedett és a kezeim automatikusan a csípőmre másztak fel. Nem akartam belegondolni, de tudtam, hogy mit ért ez alatt.
- Csak nem azt gondoltad, hogy ezután előtted fogok átöltözni, vagy valami? - sziszegtem a férfinak, közben szépen lassan a düh is kezdett kirajzolódni a szemeimben.
- Igen, valahogy ebben reménykedtem, Lizi. - vonta meg a vállát a férfi.
- Tudod mit? Örülj, hogy nem oldom meg, hogy orrhangon többet ne beszélhess egy darabig. - fordítottam hátat neki, majd az Aréna felé vettem az utat. A megjegyzésére, hogy "Attól függetlenül így is elbűvölő vagy." inkább nem válaszoltam és meg sem hallottam. Nem volt kedvem tönkretenni a fraccionomat egészségügyileg, mert akkor aztán nem lenne akit csicskáztassak, hogyha valamire szükségem van. Meg Adora épp nem az a típus akit épp csicskáztatásra használnék. Szerencséjére.
Mire elértem az arénát addig sikerült valamennyire lenyugodnom. Nem értem, hogy hogy húzhatom fel magamat egy férfi szavain. Igazán ki kéne irtanom magamból ezt a dolgot, bár lehet, hogy jobb lett volna, hogyha ott helyben orrba vágtam volna, legalább kicsit könnyebben vezettem volna le a dolgot. De most már késő ezen gondolkodni.
Belépésemet követve kissé meglepett, hogy csak egy arrancar lézeng itt. Biztos Aizen halála után most mindenki egymáson edz. Lehet, hogy az ördögöt festem vele a falra, de ilyenkor azt érzem, hogy jobb lett volna, ha a shinigami nem hal meg. Nem mintha szükségem lenne a parancsolgatásaira vagy valami, csak az uralma alatt kevesebb volt a rendbontás. Bár most az Exequiasnak sem lehet könnyű.
Az üdvözlésre nem válaszolok. Semmi ingerem nincs jelenleg, hogy akárcsak rövid szócserébe is folyamodjak ezzel az arrancarral. Különben sem azért vagyok itt, hogy szavakat csépeljek, hanem, hogy edzéssel formában tartsam magam és megszokjam az újdonsült testemet.
Először csak pár apró ütéssel és rúgással kezdtem. Fejemben pedig minden egyes mozdulat után Ángel hangját hallottam, hisz tulajdonképp furcsamód ő szokott engem edzeni és nem fordítva. A hosszú éves tapasztalatai ilyenkor nagyon jól jönnek, hisz szinte minden hibámat kijavítja, amit meg nem, azokat idővel én is kitudom.
Bármennyire is nem akartam, a tekintetem mégis közbe-közbe az arrancarra tévedt. Érdekelt, hogy mégis hogy edz és mit csinál. Sajnos minden egyes alkalommal megbántam, hisz így sikeresen belátást nyertem a hibáiba. Ilyenkor pedig hosszas veszekedés támadt a fejemben, hogy szóljak neki vagy sem. Végül az egyik odapillantást követően győzedelmeskedett az az érv, hogy espada vagyok és, mint espada kötelességem, hogy az arrancarok hadseregét is vezessem és nehéz úgy győzni, hogyha a katonák nem elég jók ahhoz, hogy megnyerjék a csatát.
- Mond csak, tört már el valamid? - szólaltam meg végül, persze kissé nehezen sikerült az uralmam alá vonnom a fortyogó dühömet amit még fraccionomnak köszönhetek, de a lényeg, hogy sikerült. Ámbár nem szoktam ilyesmit csinálni, de most kivételesen lehet, hogy segítek ennek az arrancarnak az edzésben. Ha más nem, hát legalább egy hűséges talpnyaló lesz belőle, de ez esetben ha netán körülöttem legyeskedne akkor nem jósolok neki hosszú életet. Neutral

Tárgy: Re: Aréna Kedd Okt. 18, 2011 8:43 am

Eliziana és Carmano
Avagy a nem várt segítség.

Miután bejött a lány az edző terembe nem volt nehéz kitalálni, hogy fontos szeméj. Még azelőtt lehetett hallani, ahogy az egyik társa vagy csicskása oda kint fennhangon beszél vele érdekes témákról. Amikor bejött pedig elég dühösnek tűnt. Lehet, hogy felhúzta a kinti srác dumája. Inkább biztos is, hogy azért pipa. Nem is törődtem tovább vele, csak igyekeztem visszamerülni az edzésembe, de kiba*ott nehéz volt így, hogy itt volt ez a csajszi. Ő is elkezdett edzeni, és mint ha mindig éreztem volna a hátamon a tekintetét. Valahogy nagyon zavaró volt. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni, ha valaki folyamatosan a hátamat vizslatja. Én is igyekeztem szemmel tartani, nehogy véletlen valami váratlan dolgot tegyen. Igyekeztem mondva csinált ürügyökkel megfordulni párszor, hogy ellenőrizzem, mit csinál. Néha-néha azon kaptam, hogy tényleg igazam volt. Engem vizslatott. Egyszer kétszer már, mint ha szólni is akart volna valamit, de valamilyen oknál fogva nem tette meg. Van egy olyan előérzetem, hogy semmi jó nem fog abból kisülni, ha kicsivel jobban megismerem. Amikor ezen töprengtem, igyekeztem minél erősebbeket lekeverni a fababának. Egyszer kétszer még a kezem is belefájdult az ütéseim erősségébe, de ha minél erősebb ütésekre edzek, most akkor harc közben is erősebbeket fogok tudni lekeverni az ellenfélnek. Amikor a hetedik-nyolcadik komolyabbat keverem le a bábúnak, oda szól a kislány, hogy:
- Mond csak, tört már el valamid? – kérdez tőlem egy teljesen váratlan kérdést. Azt se tom, hogy most mi a francot csináljak. Valljam be neki, hogy valójában egyetlen egyszer egy ütésem során az egész jobb kezembe sikerült eltörnöm az izületeknél a csontjaimat?
- Három helyen egyszerre tört el egyetlen alkalommal a kezem. – válaszolom neki az igazat. Ugyan nem vagyok rá büszke, hogy végül úgy alakult a dolog, hogy ilyen erővel kellett kiütnöm az ellenfelemet de a győzelem maga volt a lényeg és azt sikerült elérnem. Annyi áldozatot meg ért az életem szóval nem bánom.
- Miért kérdezed ezt tőlem? Talán attól félsz, hogy eltöröm a kezecskémet? – kérdezem kicsit gúnyos hangnemben. Igaz, hogy általában véresre szoktam püfölni a bütykeimet, de ez nem fontos. Így az öklöm már olyan kemény, hogy az átlagos ütéseket meg sem érzi. Bár a bőr néha hanyagolható róla de az már mellékes.
- Vagy lenne valami hozzáfűzni valód ahhoz, amit csinálok? – kérdezem ismét egy kicsit hangosabban, mint ahogy általában szoktam. Nem szeretem, ha edzés közben piszkálnak. Egyébként szinte bármikor eltűröm, ha fikáznak de, edzés közben mindig harapok érte bárki is legyen, aki be mer szólni. Ezért is szeretek inkább egyedül edzeni, mint valakivel. Még ha az a valaki csak szemlélő is. Igazából mindent jobban szeretek egyedül csinálni. Az valamiért kellemesebb. Sose szerettem a társaságot. Pláne nem a nagy össze jöveteleket. Azokat szánt szándékkal kerülöm. Ezért sincs egyetlen espada sem akit, én el tudnék viselni. Ugyan olyan sem akad, aki engem el tudna viselni, de az már más kérdés. Sosem fogok valaki olyanhoz tartozni, aki erősebb nálam. Maximum vetélytársként de másképpen biztosan nem. Ki nem állhatom azokat, akik erősebbek, mint én. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy van valaki, aki kioktathatna engem jogosan.

Tárgy: Re: Aréna Szer. Okt. 19, 2011 2:06 am

~oO Mindennapi edzés egy kis tanítással fűszerezve Oo~

Bármennyire is igyekeztem csak sandítani mégis össze-össze találkozott a tekintetünk. Úgy tűnik, hogy ő is figyelt engem, bár hogy mi okból arról halvány sejtelmem sincs. De jelen esetben az érdekel a legkevésbé, hogy miért bámult felém egyáltalán.
A válaszát eléggé nyugodtan hallgattam végig, bár kicsit többet árult el magáról, mint azt tudni szerettem volna. Mégse csodálkoztam azon, hogy egy ilyen jött-ment numeros nem tudja, hogy mégis hol a helye. Ugyanakkor azt is feltételezem, hogy nincs egyetlen espadahoz sem beosztva, hisz szavaiból ítélve a tiszteletről még hírből sem hallott.
- Gondoltam, hogy volt már ilyen baleseted. - közöltem fagyosan, közben kissebb adagot a reiatsumból is szabadjára engedtem, de csupán annyit, hogy enyhe nyomás nehezedjen rá, hogy tudja mégis kivel áll szemben. - Az oka pedig roppant egyszerű. Túl merev vagy. Ha így folytatod akkor hamar hátrányba kerülhetsz egy összetűzés alkalmával. - közöltem vele egyhangúan, miután visszafogtam a lélekenergiámat. Most nem az volt a célom, hogy a földbe tiporjam és elintézzek neki egy pár hetes lábadozást. Mentor leszek erre a kis időre, még ha nem is épp ez a nekem való foglalkozás.
- Annak következtében, hogy merev vagy, sok esélyt adsz az ellenfelednek arra, hogy legyőzzön téged. Vegyük a legegyszerűbb dolgokat. Elsősorban az ütésedet követően, ha sikerül elkerülnie akkor könnyedén el is tudja törni azt, vagy éppenséggel könnyedén kibillenthet az egyensúlyodból. Ha pedig ez megtörténik, akkor rögtön hátrányba kerültél. Röviden, a lényeg az, hogy lazíts a tartásodon. - fejtettem ki a tanácsomat, majd kicsivel közelebb lépdelve hozzá, meg is mutattam, hogy körülbelül mit értettem a lazaság alatt. Persze jelen esetben nem épp én vagyok a legjobb példaalany, hisz a testemben közbe-közbe meg-meg merevednek még az izmok, mivel még néha el-el vesztem az uralmat, de az a lényeg, hogy valami kezdeti lökést tudjak adni ennek az arrancarnak.
- A második dolog amit még kifogásolnék az az ütéseid találatának alacsony esélye. Észrevettem, hogy nem az a célod, hogy találatot érj el, hanem, hogy minél többször tudj ütni. Ennek is megvan a maga előnye, de a hátránya annál több. Ha inkább arra figyelnél, hogy olyan pontot találj el, ami akár teljes mértékben befolyásolhatja a harc kimenetelét, most épp olyan pontokra értem amik létfontosságúak, vagy éppenséggel valamilyen zavart kelthet az ellenfél mozgásában, akkor sokkal hatékonyabb lennél. - mondtam, miután megvizsgáltam a bábut amin gyakorolt, valamint egyúttal ezen mutattam be, hogy melyek azok a pontok amiket beszédemben említettem.
Ezután csak egy intéssel jeleztem, hogy hagyom hadd folytassa az edzését. Ha megfogadja a tanácsomat akkor rendben van, ha nem, hát azt majd ő fogja megsínyleni. Persze joga van hozzá, hogy ne fogadja meg a tanácsaimat, hisz végtére is a saját élete felől ő maga dönt, de aztán késő lesz számára, ha épp valaki más fog róla dönteni egy harc végkimenetelében. Akkor már késő lesz a megbánásra, meg ha esedezni kezdene a másik lába előtt, akkor szánalmas alak is lesz egyúttal. Ha egy harcban nem vagy képes győzni akkor halj meg tisztességesen, hisz az a legnagyobb dicsőség egy harcosnak ha harcban vesztheti el az életét.
Ugyanakkor közben én is visszatérek a magam kis edzéséhez, hisz tulajdonképp alapjáratban ezért jöttem. Ez csak egy kis kitérő volt, egy kis szívesség amit espadaként voltam kénytelen megtenni. Elképesztő, hogy mikkel nem kell foglalkoznia egy espadanak, még az a szerencse, hogy Las Nochest nem mi kell folyton renováljuk meg miegymás, mert akkor inkább elhúznék valahova a végtelen sivatagba, hisz az már messze alantas munka ehhez a ranghoz méltatlan.

Tárgy: Re: Aréna Csüt. Okt. 20, 2011 7:50 am

- Gondoltam, hogy volt már ilyen baleseted. – mondta kicsit furcsa hangnemben. Kicsivel később hirtelen megéreztem egy adagot a lélekenergiájából. Meglepő. Nyilván az espadák szintjén van, hisz csak úgy nem szaladgál valaki ennyi lélekerővel. Nyilván azt akart látni, hogy hunyászkodjak meg de, csak azért is igyekeztem ugyan úgy állni, ahogyan eddig. Egy cseppnyi szenvedést vagy erőfeszítést sem akartam kimutatni. Ismét elkezdett beszélni miután vissza fogta a lélekenergiáját. - Az oka pedig roppant egyszerű. Túl merev vagy. Ha így folytatod, akkor hamar hátrányba kerülhetsz egy összetűzés alkalmával. – mondjuk ez a része nem is hülyeség. Magamon is érzem, hogy feszült vagyok harcközben, hisz jár az agyam, hogy mit kellene cselekednem és így igyekszem minél több lehetőségen végig rágni magam, és azon görcsölök, hogy vajon melyik lehetőség lenne a legelőnyösebb. Magamról is tudom, hogy ilyen vagyok nem mondott ezzel újat. Ha azt meg tudná mondani, hogy ezen, hogyan változtassak, akkor elismerném, hogy még se csak a falnak beszél. De még nem fejezte ám be a mondandóját.
- Annak következtében, hogy merev vagy, sok esélyt adsz az ellenfelednek arra, hogy legyőzzön téged. Vegyük a legegyszerűbb dolgokat. Elsősorban az ütésedet követően, ha sikerül elkerülnie, akkor könnyedén el is tudja törni azt, vagy éppenséggel könnyedén kibillenthet az egyensúlyodból. Ha pedig ez megtörténik, akkor rögtön hátrányba kerültél. Röviden, a lényeg az, hogy lazíts a tartásodon. – próbálta ugyan megmutatni mire gondolt csak azt még mindig nem vágom, hogy hogyan tudnék a legkönnyebben ellazulni. Viszont mikor épp meg akartam kérdezni egy újabb elmélettel is elő állt.
- A második dolog, amit még kifogásolnék az-az ütéseid találatának alacsony esélye. Észrevettem, hogy nem az a célod, hogy találatot érj el, hanem, hogy minél többször tudj ütni. Ennek is megvan a maga előnye, de a hátránya annál több. Ha inkább arra figyelnél, hogy olyan pontot találj el, ami akár teljes mértékben befolyásolhatja a harc kimenetelét, most épp olyan pontokra értem, amik létfontosságúak, vagy éppenséggel valamilyen zavart kelthet az ellenfél mozgásában, akkor sokkal hatékonyabb lennél. – végül magukat a pontokat is megmutatta, hol érdemes támadnom. Ugyan igaz, hogy tisztában vagyok ezekkel, a pontokkal de sajnos nem nagyon jön össze, hogy ezeket támadjam. Mindig azt támadom, ami a legközelebb kerül hozzám. Talán tényleg segítene valamit, ha sikerülne elérnem, hogy ésszerűen harcoljak, és ne csak azon pörögjek, hogy itt és most győznöm kell. Sokszor elvakít ez a gondolat, hogy muszáj győznöm és akkor nem tudok helyesen gondolkozni.
- Szerinted, hogyan tudnám megcsinálni azt, hogy laza is legyek és még is ezeket, a pontokat vegyem kereszttűz alá? Te mit ajánlanál, hogy tudnám ezeket gyakorolni, hogy harc közben is menjen? – kérdezem tőle végül picikeérdeklődéssel. Sokat segítene, ha ezt, amit mondott használni is tudnám harcban is nem pedig csak elméletben. Tényleg előrébb lennék.

Tárgy: Re: Aréna Kedd Nov. 22, 2011 2:29 am

A baseball ütő, a töltény, Slarin és a tanítványok esete
Fegyverhasználat edzés

Igen, elbuktuk! Nagyot buktunk, elvállalom! Ránk fér egy kis izom azok után, hogy a halálistenek olyan könnyen söpörtek el minket annak idején, és hát ugyebár, ki, ha én nem? Naná, hogy én. Cool

Félretéve az egózást, na nem olyan messzire, éppen csak karnyújtásnyira, hogy mindenképpen elérhessem, hátha kell, én már eldöntöttem, ma mit fogok csinálni, és azt is, mások mit fognak csinálni, aztán ahogyan sikerül, az már igazán nem rajtam múlik. Vagyis rajtam is, mert én vagyok a sensei, de értitek. Surprised

Szóval ja, ideje egy kicsit felrázni Hueco Mundo népét, na nem a lustábbik felét, sem az ostobábbikat, hanem azokat, akik még hajlandóak felállni és küzdeni. Aizen elment, nincs többé! Szívás, tudjuk, de a kialakult káosz ellenére nekünk mégis csak jobb nélküle. Még akkor is, ha most, hogy beteljesült egy álmom, már nem igazán találom se helyem, se célom. Ilyeneken azonban nekem igazán nem szokás keseregnem. Na meg amúgy is, nem tökmindegy? Majd a kivégzősök ellesznek a disszidálni óhajtók becserkészésével, érezzék csak jól magukat a játszóterükön. Én nem kérek belőlük!
Még sem lépek le, mert ugyebár az a bizonyos Slarin-féle büszkeség. :/ Na meg mégis mihez kezdenék én Las Noches nélkül? Ha én nem lennék, bizonyára már romba dőlt volna az egész. Cool

Most azonban seregeink romokban, meg az önbecsülésük, amit valahogyan muszáj lesz feltornászni, mert muszáj és kész. Nem fogom hagyni, hogy rajtunk röhögjön az egész világ, legfeljebb mi magunk röhöghetünk magunkon, de az mégis csak más. Így aztán alaposan kiplakátoztattam az egész palotát, hogy a mai nap az Arénában gyülekező, a lustábbik fele meg pukkadjon meg, mert miért ne. Azt hiszem, az első sikert pedig azzal értem el, amikor meglátom a kisebb, fejlődni vágyó tömeget a kolosszeum bejáratában megjelenve. Sok ismerős és ismeretlen arc, de talán mégis csak több az ismeretlen, meg a látásról ismert. Tiszta szégyen, kezdhetem magam idegennek érezni Las Nochesben, mert eddig soha egy büdös szót nem váltottam legtöbbjükkel, vagy legalábbis keveset. :/ Eh.
- Na emberek! – rikoltok fel magabiztosan lesétálva az aréna lépcsőzetén, hogy odaérjek melléjük. - Mindenki magával hozta a fegyverét? Úgy? Jól van, remek. Aki még nem ismerne, Slarin Sleryrrlyn’dreskel, a Segunda Espada, de hívjatok csak Slarinnak. Ma néhány kenjutsu technikát fogtok megtanulni. – utasítom a csapatot, hogy kövessenek. Tulajdonképpen már mindent elterveztem, amit meg nem, arra elég lesz az improvizáció. Bár feltételezem, az alapokat a többség azért biztosan ismeri, sose lehet tudni. Én gyermekkorom óta kendozok, így nekem az már egyszerűen gyerekjáték, ami másnak meg bonyolult lehet meg minden, szóval annyira semmiképp sem túlozhatom el.
Első lépésként megkérek mindenkit, hogy álljanak sorba, félkör alakzatba, hogy minden irányból jól láthatóak legyenek mozdulataim. Nem érzek zavart azért, mert ennyi szempár szegeződik rám, bevallom, valahol még élvezem is, na meg bíztat a tudat, hogy én sosem sülhetek fel. Cool

Külön intéssel üdvözlöm Natit – primeraságán már meg sem lepődök Raúl után - , a többiek pedig egyenként kapják meg tőlem szokásos magabiztos vigyoromat. Aztán remélem, nem tűnök annyira beképzeltnek. Belci is biztosan ezért nem kedvel, bár az igazat megvallva én sem kedvelem őt. Hülyeség volt tőle első találkozásunkkor is hülyeségeket kérdezni.
- Majd elfelejtettem… – pillantom meg Nati és Vex túlméretezett fegyvereit. - Azokkal nem lesztek képesek dolgozni. – bökök hol a kaszákra, hol pedig az aréna egy távoli sarkába kikészített fegyvertárra. Egyszerű katanák, amikkel már képesek lesznek arra, amit meg szeretnék nekik tanítani. A kenjutsu és minden tradicionális japán kardforgatási művészet tartalmazza ezt az elemet, amennyire én tudom, például az iado, így azt hiszem, megfelelő gyakorlatot választottam.
- A mai nap folyamán a gyorsaságotokat fogjátok megedzeni. Némelyikőtöket láttam már harcolni, de nem vagytok elég rugalmasak. Azonban sonido használata nélkül is lehettek olyan gyorsak… hogy akár egy töltényt is kettévágjatok. – intek ekkor Natinak, hiszen ő a tudós, és már múlt héten szóltam neki, hogy készítsen el egy pisztolyt erre a célra. Persze nem sebez, illetve de, csak számunkra ez semmi, hiszen véd minket a hierro. Még a legvékonyabb hierrot sem képes átlyukasztani, tehát a legrosszabb, ami történhet, hogy nagyon bibisek leszünk, de hékás, arrancarok vagyunk, ennyire csak nem lehet ez számunkra gond! Surprised

- Na tehát… Tudja valaki kezelni? – kérdezem a társaságtól, hisz valaki biztosan ért hozzá. Ha meg más nem, akkor legfeljebb Nati. Egy biztos, az a sötét tekintetű pszichopata, na annak a kezébe tuti nem adnám. Nem csoda, ha ő az Exequias vezére, én nem is merek kekeckedni vele. :/
Kérek egy perc csendet, hogy nyugodtan felkészülhessek. A törzsem kicsit megdöntöm és előredőlök, lábaim rugalmasak, ámde éppen csak kicsit hajlítom be őket, jobb kezem pedig már tokjában lévő kardomon pihentetem. Szükségem van egy kis összpontosításra, feltétlen csendre van szükségem ahhoz, hogy sikerüljön véghezvinnem. Bár évtizedek óta mást sem csinálok, mint gyakorlok, hát hogy ne sikerülne? Cool

Szemeimmel mereven koncentrálok előre, ahonnan a vállalkozó szellemű illető ellőheti azt a bizonyos golyót. Kezem azonnal lendül, amikor meghallom a durranást, embertelen sebességgel vágva ketté a golyót. Egy jellegzetes, fémes hangot hallani, amikor a katanám és a lövedék összeütköznek, szabad szemmel nem is látni a momentumot, amikor kettészelem a golyót. Elégedetten teszem vissza sayájába katanámat, a szemléltetés teljesítve. Már csak a nehezebb része jön. Megtanítani ezt a többieknek.
- Na tehát, akkor jöhet a titok. Rugalmasság és sebesség. Helyezkedjetek el egymástól kellő távolságban, kaszások, ti pedig hozzatok egy katanát. – utasítom azokat, akiknek zanpakutojuk kicsit más formát vett fel, mint az enyém. Aztán újra bemutatom a mozdulatsort, persze lassítva, mindeközben pedig a magyarázatomat is folytatom.
- Első dolog, hogy megfelelően fogjátok a fegyvert. Mai, Bel, ti úgy tartjátok azt, mintha egy baseball ütő lenne. – mutatom be lassítva a mozdulatot és várom, hogy ők is kövessék. Fejcsóválva lépek oda azokhoz, akikről úgy ítélem, hogy nem megfelelően fogják zanpakutojukat, majd megfogom kezüket és úgy helyezem oda kardjukat, hogy jó legyen.
- Nos… Jelen esetben csak egy kézzel fogjuk a kardot. Legyen egy ujjnyi távolság a kezed és a katanád markolatának eleje között. Mert ha így fogod… – ezúttal szándékosan rosszul fogom a kardom, hogy szemléltessem, miért nem jó - …akkor ez olyan, mintha megfojtanád a kardod. Gyakorlatilag elveszed tőle a teret, nem tudsz vele mozogni, blokkolod. Azonban ha rendesen fogod, látjátok? Csak egy kicsivel lejjebb a markolaton, és máris… – további beszéd helyett lazán előrelendítem a kardom, majd vissza, a suhintás meglepően egyszerűnek, lazásnak tűnik így. Nem tértem ki arra, mi van azoknál a mozdulatoknál, amikor két kézzel kell fogni a katanát, de ez most nem fér bele ebbe a leckébe, nem akarok összezavarni senkit amúgy sem.
Ha a kevésbé jó kardforgatók ezt is begyakorolták, arra utasítom őket is, hogy utánozzák le velem azt a mozdulatsort, amit nemrég megmutattam, és ami a töltény kettészeléséhez is szükséges. Kicsit unalmasnak tűnhet ugyan, de legalább rögződik mindenkiben, mit kell csinálni. Jelen esetben kevés a lábmunka, mindennél fontosabb inkább a reakcióidő, az összpontosítás és a rugalmasság. Az, aki ideges, nem koncentrál eléggé, másfelé figyel, szórakozott, vagy éppen dühös, annak ez a gyakorlat nem fog sikerülni. Addig biztosan nem, amíg nem viselkednek méltóan és nyugodnak le végre.
- Fontos még a belső egyensúly. Aki nem elég kiegyensúlyozott, az számíthat arra, hogy nem jár majd sikerrel. Az ellenfél, a shinigamik, ők mindig azon lesznek majd, hogy kirángassanak ebből az egyensúlyotokból. Valamint ti magatok is lehettek belső egyensúlyotok ellenségei. Szóval mielőtt belekezdenénk az éles gyakorlásba, mindenki higgadjon le kicsit. – teszem vissza tokjába katanámat, úgy érzem, mára elég volt a bemutatózásból. A többi már nem rajtam múlik, azt hiszem, én mindent megtettem, hogy felkészítsem őket. Bár többnyire meg tudom állapítani, ki az, akinek sikerülni fog és ki az, akinek nem. Ez az Eliana például egész szorgosnak tűnik, talán csak túl sokat izgul, de valamiért az a benyomásom van róla, hogy nem kell majd csalódnom benne. Így hát ő kapja az első menetet, persze ha nem visszakozik.
- A töltények nem tudnak titeket megsérteni, úgyhogy ne aggódjatok miatta. Nos, akkor… a többi már csak rajtatok múlik. Sok sikert. – állok a megfelelő messzeségbe, majd kiosztom a sorrendet is, hogy ne legyen káosz, egyszerre ugyanis csak egy személyre lehet figyelni. Aztán remélem, senki sem fog bepánikolni. A feladat már adott, úgyhogy már csak egy dolog maradt hátra: hajrá mindenki! Surprised

//Na, akkor itt lenne a kezdőpost. ^^ Egy körös játék, a jelentkezők száma miatt viszont nem tudtam személyesen mindenkivel interaktolni, bocsánat érte. T.T Szerintem lereagálható a post. Surprised

Írási sorrend nincs, a határidő november 30. éjfél. Szerintem ennyi elég lesz arra, hogy postoljatok.A siker kulcsát leírtam, a posthossz pedig annyira nem számít, inkább a tartalom. Wink

Sok sikert mindenkinek. ^^//

Tárgy: Re: Aréna Kedd Nov. 22, 2011 11:29 pm

Egy újabb pillangóságos kísérlet! *>*

- Jó reggelt hatalmas Las Noches! *Hatalmas mosollyal az arcomon pattanok ki az ágyamból. Nem aludtam sokat, de Szayel-nii tudom, hogy megcsinálta, hogy ne legyek kialvatlan. Ezért majd meg kell lepnem valami hatalmas, pillangóalakú csokival, ha haza jön. Már úgy várom, hogy visszatérjen a legújabb kísérleteinek az eredményeivel. *_* Remélem hoz nekem pillangót, meg olyan "hű de nagyon hatalmas" grandéj uraság maradványt. Szeretnék egy kislányt csinálni, mert soha nem tudom megállapítani, hogy fiúk vagy esetlegesen lányok az erdő lakók. T_T Ezt pedig hatalmas sokként élem ám meg, mert akkor honnan tudom kinek kell rózsaszín cuccot csinálni? Mondjuk szívesen csinálok mindenkinek rózsaszín csatot, de nem szeretném ha bajt kavarnék. Kicsit kinyújtózom,majd magamra öltöm a fehér ruhácskámat, ami amolyan közös pizsipartink jelképe. Imádom a Las Nochesi uniformist, elég neki csak egy fertőtlenítés, és máris főzőcskézhetek. *>* * - Kiyo néni...merre vagy? *Veszem a fejemre a hallgatócskát, hogy a kommunikációs rendszeren át, - amit bátyus épített a pillangószárnyamba - érdeklődhessek. A panelen nem érkezik visszajelzés O.o , mereven bámulom a holoképes kivetítőmet, de semmi.* ~ Móó elment T_T Többé nem fogócskázik velem T_T ~ *Duzzogok néhány percig, mire belebujok a szőrmés papucskámba, és egy doki nénis kesztyűbe mélyesztem ujjacskáimat. Lassan itt az idő, hogy kitaláljam a legújabb találmányomat, amit Slarin-chan számára csináltam. Remélem nagyon elégedett lesz vele, mert még a díszítésre is odafigyeltem ám. *_* Pillangókkal díszített, strasszkövekkel kirakott, aranyos formát kapott csillám lövedékkel ellátott fegyver. Nekem azt mondták, hogy játszani megyünk, gondoltam élvezhetőbbé teszem a játékot. *>* Remélem mindenkit eltalál majd a golyó, mert én csuda jó pillangóformájú csillámporral töltöttem ám meg. Alig várom, hogy nevetni halljam a többieket. De nem fogom ám elárulni Slarin espudámnak, mert különben nagyon mérges lesz. Legyen csak meglepetés, hogy meglepetést tartogatok. Surprised

Amint leteszteltem a fegyvert, rögvest felkapom a sarokba támasztott fegyver másolatot. A rózsaszín kaszácskám nélkül sehova sem megyek. Az már mellékes, hogy Mariposa a jobb oldalamon van. Vígan nyalábolva fel a fegyvert, cikázok be az arénába. Megszeppenve, hatalmasra nyitva szemeimet torpanok meg, még a szám is tátva marad ezt a hatalmasságot látva.* - Azta..itt elférne egy óriás pillangó is! *Visszhangzik hangom, ahogyan kicsit jobban felemelem a hangom. Elegen maradnak csendben az érkezésemre, pedig én szeretem őket és, és remélem majd fogócskázhatok mindenkivel. Még mindig nem látom Kiyo nénit sehol, ezért kissé komor lesz az arckifejezésem, de ismét elmosolyodom, amint megjelenik a hatalmas Slarin-chan; avagy a segunda espuda. Készségesen beállok a többiek mellé, bár olyan furán néznek rám, hogy kénytelen vagyok megkérdezni Vexet valamiről.* - Vex bácsi..miért néznek így rám a többiek? Ugye azért van, mert elfelejtettem sütit hozni? T_T *Érdeklődöm, mire észre veszem, hogy az epudám már magyarázatba is kezdett. Ennek eredményeképpen el is hallgatok, és tátott szájjal konstatálom az elhangzottakat. Persze készségesen bólogatok ám, meg vigyorogva integetek Slarinnak, hátha nem vett még észre.* - Slarin-chaaan...mi nem vagyunk emberek..az emberek azok... *Hosszas tudományos beszámolóval támasztom alá azt, mi szerint a megállapításai a pillangók szent könyvével ellentmondásosak. A pillangók könyvét nem szabad megbántani, remélem eme felszólalásomért nem haragszik majd meg. A végére még tapsikolok is egyet, hogy lássam a többieknek mennyire tetszett a kiselőadásom. Szeretném ám, ha itt mindenki nagyon- nagyon okos lenne, és mennék kártyavárat döntögetni. Kártyavár! >.> Két napja nem voltam a karakura Raidezereknél, ezt sürgősen be kell pótolnom. Hát hogy fogok így új pillangó mintás sütiformázót szerzeni? Kell nekem egy. Surprised

Itthon nem szabad ilyesmiket csinálnom, mert félek, hogy a főzőcskéim belesérülnének, e helyett majd a városkába. Támaszkodni kezdek a kaszácskámon, melyre Slarin szavának az útjába kerülök.* - Nem? Nekem azt mondtad, hogy...akkor..ő...rózsaszín kasza..átalakulás! *Igazi power pillangóként felszólalva nyomom meg az egyik rejtett gombot rajta, melyre egy hagyományos rózsaszín katana lesz belőle. Jól van na, azt hittem ha még nagyobb rózsaszín fegyverrel érkezem, akkor majd sokkal ügyesebb leszek. Tévedtem. T_T De legalább gondoltam rá, hogy lehet nem megfelelő lesz vagy micsoda. *>* * - Ugye így jó lesz? Surprised

*Pillantok Mai nénire, hátha segít nekem megmondani, hogy akkor a rózsaszín katanám megfelelő lesz-e egy ilyen edzésen. Nem szeretnék lemaradni a többiektől. Nagyon meg is lepődöm, hogy Slarin megint velem kommunikál. Mi lesz, ha a többiek ezért megharagudnak majd rám? Nem lesz több fogócska. O.o" T_T Na nem, azt már nem.* ~ Én, Natalie Granz megfogadom, hogy a legjobban fogok teljesíteni ezen az edzésen azért, hogy lekörözzem a többieket és ezáltal Slarin- chan ne velem kommunikáljon. *>* ~ *Hűű micsoda mondatok nem jutnak nekem az eszembe. scratch

Mellesleg a pillangó ütéseim is igen is gyorsak. Még hogy megfosztani engem a sonidotól..ha nincs fogócska, Nati nem harcol. Arrogáns

Durcásan vonom fel orromat, és nyújtom át mosolyogva a fegyvert. Kíváncsian felpattannak a szemeim az esetleges vállalkozóra, hogy lássam mennyire tudja kezelni. Azért remélem nem a fehér gombot nyomják majd meg ott oldalt e ni...Ha azt nyomnák meg akkor, hát izé..ha jól emlékszem, talán Kiyo savtölténye lehet benne. Surprised

Na mindegy, amennyire tudom az arrcsik szeretnek öltözködni. Na meg a pillangók is levedlik bábjukat ám, hogy aztán nagyon szépek legyenek. *>* Legalább tanúja lehetek majd egy pillangó vedlésnek, micsoda szerencse! *____* Igazi Hittatruttyos csodálkozó fejecskét vágok, mihelyst Slarin szétüti a savtöltényt. Ez egyszerűen csodálatos, remélem a többiek is sikerrel járnak majd. Én azt hiszem szóltam, hogy azok ~~nem a csillámporos töltények.~~ *-* S mégis szétvágta, ez egyszerűen hatalmas nagy teljesítmény ám. Morcosan is pillantok azokra, akik nem tapsolják meg, míg én készségesen tapsikolok, és bólogatok a tudásra. Mindig is szerettem volna ilyesmiben részt venni, talán a többiek is élvezni fogják, és hatalmas pillangó családként hagyhatjuk el ezt az arénát.
Pár percig figyelgetem, hogy a többiek milyen erősek, és okosak, mire Slarin-chanhoz fordulok. Nem akarok lemaradni, de kommunikálni sem akarok. Nekem ez nem megy, de menni akar én érzem. A kezem magától mozog, és pillangóságosan megfogva a katanát úgy vonom ki, ahogyan azt mutatják, viszont látom az ízületek mozgását. Noha nem közvetlenül, de látom, hogy nem elég jó. Kipirosodott arccal morcosan vonom ki újra és újra a katanát, mert nem elég jó, amit csinálok. Miért nem tudok olyan erős lenni, mint az epudám? T_T * - Slarin-nyaaaan...nem megy...a pillangók ereje elhagyott..T_T *Újra kivonom a kardot, és újra. Nem adom fel, mert ha itt elbukom, akkor mindenki haragudni fog rám, és annyi lesz a fogócskának. Én fogócskázni szeretnék, meg Szayel-niitől egy kislány grandéjt. Tudom, hogy hatalmas kéréssel hozakodtam elő, de ha elég pillangóságosan állok a dolgokhoz, akkor majd a pillangók ereje reám tekintenek, és igazi pillangóként hajthatom végre a mozdulatot. Slarin-chan viszont pillangóságos, mert megmutatja nékem, hogyan lehetek igazán pillangó. Hatalmas mosolyom fogja kifejezni hálámat segítsége miatt, és így kicsi lelkecském is megnyugszik. Tátva marad a szám, ma Slarin nagyon, de nagyon fontos információkat mond el. Szóval, ha nincs meg a leki békém, akkor meg fog marni a sav? O.o" Segítség....hol egy pillangó? O_____________O Teljes riadtságomban bevetem magam a tömegbe. Nem akarom, hogy egy shinigami elvegye az örök fogócskát. Nekik van fekete lepkécskéjük, nekünk is biztos van valami. Ha nincs..majd elárasztom egész Las Nochest rózsaszín, csillámos pillangókkal, hogy megmondhassam a fekete lepke készítőnek, hogy a mienk sokkal szebb! *>* Igen, így fogok tenni...de hol van már a pillangó? T_T Tüstént körbe-körbe futom a népet, hogy találjak egyet. Mikor kifáradok búsan szegem le tekintetemet. Én újra próbáltam a mozdulatot, és újra hogy jó legyek. Akkor miért nem nézett le rám a pillangó istenség? Egy árnyékot vélek felfedezni a földön. Hullámzó alakja, ahogyan egyre jobban kémlelni kezdem egy pillangót kezd el formálni. Az év felfedezése, hát rám néztek a pillangó istenek! Rá vetem magam a tulajdonosra.* - Legyünk békések, hogy sikerüljön elvágni a töltényt. Gyere vissza pillangóságos békességem! *>* *Csillogó szemekkel nézek fel az illetőre, akinél amint rá jövök ki az..mosolyogva hátrébb pattanok. Eras nénit sikerült megrohannom véletlenül, de nem is bánom. Olyan kis aranyos vérpillangó, imádom azokat a mókákat, amikor vérrel kezdjük el kenegetni a falakat. Lehet, nem sokára megint játszhatunk?
Natalie Granz pedig most kihúzza magát, és hatalmasan hatalmas mosolyával áll be a megcélzó elé. Bizony ám, ez én vagyok. Most elfogom találni azt a töltényt, és figyelni is fogok a békémre. Eras nénire és a pillangók istenére fogok gondolni. Meg persze arra is, ha most nem nyugszom meg nincs több fogócska. Lepillantok a csuklómra, s alapállásba helyezem magam.* ~ Szayel- nii..most nézd meg mennyire jól használom az izmaimat. *>* ~ *Gondolom magamba, és a markolat fölé helyezem a kezemet. Természetesen a töltény eléggé gyorsan szeli át a levegőt. Remélem mindenkinek sikerülni fog, és azt is remélem, hogy nekem is. Én minden erőmmel azon voltam, hogy mennie kell. Kellemesen becsukom a szememet, és koncentrálok. Hallom a fegyver kattanását, a levegő vételt és a környezet rezonálásait. Kiszámolom egyenletekkel a töltény érkezését, kezem a markolatra csúszik, felpattannak szemeim, kardom előre siklik a levegőben. Aztán egyszer csak nem látok semmit. Mármint hova lett a töltény? >.> A többiekre pillantok egy pillanatra, akik a földre mutogatnak.* - Pillangoságos pillangó! Pillangó erővel megáldott, pillangó istenek szemei által, pillangóságosan, pillangós pillangóvá pillangoltam!!! *______________* *Örömujjongásos tapsikolásba kezdek, és örömömben még Slarin-chanra is rávetülök. Szétölelgetve az espudámat lepattanok róla. Ám az események nem állnak meg itt. Az utolsó előtti arrancart eltalálja a töltény, s annak bőrének jő része, jó véresen a földre hullik. Elcsodálkozva billentem oldalra a fejemet.* - Pillangó vedlés! *_* *Kezembe veszem a fegyvert a segéd arcsitól, és a többiekre mosolygok.* - Játszunk fogócskát! Akit eltalál a töltény az kiesik! *>* *Mahahaha..sokan rohanni kezdenek, én pedig utánuk eredek. Tiszta csillámporos lesz az aréna...*

Spoiler:

Tárgy: Re: Aréna Szer. Nov. 23, 2011 11:11 am

Amikor minden összeesküszik, avagy szívassuk a szerencsétlent edzéssel -.-"

A hajnal még szinte el sem érkezett az órám szerint, amikor már sikerült fellármáznia megint valamelyik undok lakótársamnak, aki nyilván biztos volt benne, hogy nagyon jó hangja van, mert a fürdőszobában már olyan magas cé-ket énekelt ki, hogy nagyon csodálkoztam rajta, hogyhogy nem repedt még meg minden egyes tükör és üvegfelület. Szerintem bárki és bármi, aminek van hallása, ezt az éneknek nevezett dolgot most rögtön adná hozzá Eras kínzóeszközeihez, annyira kegyetlennek számít. Vonyítva húztam a fejemre a párnát és kértem mindenkit, hogy legyen olyan kedves és üsse már le az énekesmaradat. Fáradt voltam, este kicsit elhúzódott a szórakozás és most eléggé fájt a fejem enélkül az alak nélkül is. Egyébként valami megmondhatná, hogy milyen nemű a kornyikáló, mert innen nagyon úgy hangzik, mint egy kasztrált. Hogy dugulna már el, ez nem igaz! Remek, ettől a zajtól egészen biztosan a fejem is meg fog fájdulni és nem fogok könnyen kiszabadulni az emlékek közül sem. Bárki is ez, könyörgöm, hogy végre könyörüljön meg rajtam és fejezze be, mert a végén meg találom fojtani. Nem könnyű elviselni a jelenlétüket akkor sem, ha éppen nem bombázzák az ember fülét mindenféle láthatatlan hangbombákkal, nem még most. De persze az imáim és a könyörgésem szokás szerint nem kapott meghallgatást, legalábbis erre következtettem abból, hogy ez a valaki még mindig folytatta a dolgot, ráadásul pedig szinte zavartalanul kezdte el elölről ugyanazt a számot. Oh, hogy fulladna meg, mert én mindjárt ki találom nyírni, ha nem fogja magát és áll le ebben a szent pillanatban. Ez szokás szerint nem jött be, sőt, a fenyegetésemre sem volt különösebb válasz, így még két perc hangos morgás után látványosan kinyújtóztam majd egy jó alaposan belőtt barát indítottam el a hang irányába. Nem kellett sokat várnom, hogy az a fülsértő nyervogás elhallgasson, igazság szerint nagyon is hamar vége lett, de furcsa mód nem hallottam dühödt arrancart helyette, csak egy szitkozódást. Végül engedve a kényszernek felültem és kinyitottam a szemem, miközben füst szag csapta meg az orromat. Pedig biztos, hogy senkit nem gyújtottam fel, akkor ez mi? Sűrű pislogással kikövetkeztettem, hogy a szörnyű zaj valami kezdetlegesnek is nevezhető hangszóróból jött, de arról fogalmam sem volt, hogyan is került a szobába és mégis mit csinált itt. Mindegy, most már felrobbant és úgy is marad.
- Ki hallgatja ezt a borzalmat? - nyafogtam magamban, miközben megpróbáltam felkelni, melynek eredményeként szépen sikerült az ágyamból egy akaratlan padlóöleléssel kijutnom, mert az a szemét ágynemű a lábamra tekeredett. Morogva ültem fel, majd körülnézve láttam, hogy valamiért már mindenki más is ébren van és szemmel láthatóan próbált magához térni. Ezt nem értem, ha ők is hallották a zenét, akkor miért nem tettek a forrása ellen? Bár, az arcukat elnézve bárki is volt a felelős érte, féltek annyira a haragjától, hogy ne tegyék. Nekem mindegy, de ha már felvertek, akkor túl fogok élni egy morcos arrancart is. Elvégre megölni nyilván nem fog, a többi meg ismerős magamtól is. Inkább kissé még kába fejjel kezdtem el a fürdő felé menni, figyelmen kívül hagyva a megjegyzéseket, hogy igazán megtehetnék annyit, hogy most már megvárom, még végeznek. Nem érdekel, ha nem Eras foglalta el, akkor bárki is van ott, tud várni. Egyetlen dolog, ami nem hiányzik a fenomenális reggelből, hogy meglássam azt a nőstényt ruha nélkül. Akkor lennének csak igazán rémálmaim... Na, ez utóbbit ugyan szerencsésen megúsztam, de úgy tűnik valaki komolyan a fejébe vette, hogy meg akar ölni, mivel így is majdnem sikerült belefutnom egy igencsak morcos főnökbe. Bár, ő mikor nem az, ha éppen nem darabol valakit? Én mindig annak látom és lassan már nagyon unom az arcát. Elviselhető, meg minden, de nekem akkor is elegem van belőle, a napomat elrontja minden baleset nélkül is. Pontosabban eddig csak azt hittem, hogy elrontotta, mert ezek után még képes volt azt is közölni velem, hogy részt kell vennem a csoportos szíváson, amit Slarin tart, hogy kicsit erősítse az arrancarok harci tudását. Phuu, mintha olyan sokra mennék vele, esküszöm, kezdem azt érezni, hogy ez a fekete özvegy azért ragaszkodik hozzám, mert engem ajánlott fel boksz zsáknak. Ki is nézném belőle, ha nem tudnám, hogy rajtam kívül nem nagyon hajlandó senki besegíteni neki a kínzásnál, márpedig ő nem tud egyszerre darabolni és jegyzetelni is mindent, amit az áldozata mond. - Minek kell mindig engem szopatni a nőstényördögök gyűlésével? - tettem fel a kérdést sértetten, miközben felkapva az mp3-ast és a kabátomat ki is masíroztam a szobából. Francba, nem akarok menni a tyúkok egyletére, lassan már agyvérzést kapok attól is, ha rá kell néznem egyik-másik boszorkányra. Tréningezni akarnak? Akkor hagyjanak békén a terem sarkában, épp elég szenvedés lesz nekem onnan nézni, hogy próbálkoznak ezek rendes mozdulatokkal. De persze ilyen szerencsém nekem nincs, persze, hogy be kell állnom az ingyen cirkuszhoz, amit a volt espadám tart és fogadni mernék, hogy első dolga lesz engem szadizni. Soha nem szeretett jobban, mint én őt és ez azóta sem sokat változott senki szemében. Morogva vonultam be a kelleténél korábban a terembe és a kabátomba burkolózva kezdtem el zenét hallgatni. Ha szerencsém van, átalszom az edzést, kinek van kedve ilyenkor pattogni? Ráadásul ezért? O.o
A zárkózottságom egészen addig el is tartott, még fel nem bukkant ő királyi rémsége, a szilikonok királynője. Már akkor kezdett a gyomrom enyhén háborogni, amikor lejött, nem kellett hozzá, hogy neki álljon nekem parancsolgatni. Eddig is csak annyit reagáltam, hogy intettem Vexnek, mikor megláttam, egyébként a zenébe burkolózva próbáltam a falnak támaszkodva maradni. Persze ez Erasnak nagyon nem tetszett, mivel határozottan utasított, hogy mozduljak, mire egy nagy sóhajjal álltam fel és követtem ráérősen a többieket. Ennyire nem hiányzott a látvány, a hangja meg végképp kinyírta az amúgy is halálán lévő dobhártyámat. Egyre jobb a nap, főleg, mivel felbukkant a rózsaszín fejű üresfejű szöszke is. Azt már most látom, hogy eszet nem szedett össze, csak erőt, hát, remélem a közelébe azért nem kell mennem. Ki tudja mivel fertőzne meg az agyát zabáló vírusok közül... Már most látszik, hogy menthetetlen, az a rózsaszín izé, ami a kezében van, elég rondán néz ki ahhoz, hogy komolyan elkezdjek gondolkodni rajta, meg akarja-e hányatni a társaságot. Az egyetlen pozitívuma a napnak, hogy az önkéntes főnökasszony felajánlotta, lelőhetik. Remek, ezer örömmel teszem én meg és nagyon remélem talál is...
- Senki? Micsoda elmaradott banda, hol az a fegyver? - néztem körül majd egy nagyon fájdalmas fejjel elvettem a pisztolyt a retina pusztító tyúktól. Azt azért megnéztem, hogy töltény van-e benne, nehogy már feleslegesen kelljen még egyszer a közelébe kerülnöm, majd szépen távolabb vonulok tőle és az összes banyától és feltartom. Nem nehéz célozni vele, jobb kézzel, kicsit megdöntve fogom, majd amint úgy tűnik, a madárijesztő készen van, egyenesen a homloka közepébe indítom el a golyót. Lejjebb nem akarok lőni, a végén még nem tudja kivédeni és bebizonyítom, hogy ki van tömve alaposan. Mosolyogva figyelem az útját, várva, hogy becsapódjon, de a nő előtt pár centivel hirtelen ketté válik. Nem igaz, pedig milyen jól nézett volna ki, ha beég. Egy apró csalódott képpel a fegyvert azért leeresztettem, ha tudom, hogy szemtől-szemben ki tudja védeni, természetesen nem fogok vele megint megpróbálkozni. Helyette követhettem az utasításait, hogy ugyanezt megtanuljam én is. Mintha nem lenne elég gyors a sonido-m, hogy kikerülhessem. Ilyen nincs, ráadásul még figyelnek is közben. Remek, remélem, hogy örül a bányaréme. Mindenesetre azt már inkább nem vettem véresen komolyan, hogy rám szólt, mivel éppen eléggé lefoglalt, hogy az alaphelyzetet felvegyem mindenféle nagyobb esés nélkül. Sokan azt hiszik, hogy nagyon is könnyű ez, de ha az arrancar legnagyobb gondja az egyensúlyával van, akkor már messze nem a legkényelmesebb dolog. Lassan kezdhetik is kapirgálni, miért akartam én inkább ülni. Nagyon lemondó fejjel kezdtem ez az előre elmondott módon megfogni a kardot és gyakorolni a suhintást, mivel közben leesett, hogy amíg ez nem megy, addig biztosan nem fogok szabadulni sem. Az első pár mozdulat még sikerül is, gond nélkül, de amint megpróbálom a teljes sort végrehajtani, már érzem, hogy a bal lábam meginog és akaratlanul is dőlni kezdek. Egy elég nagy puffanással földet is érek, kinyúlva, mint egy béka, majd sikeresen megnézhetik a külső szemlélők, hogy egy szerencsétlen fordulattal kisodrom a tőlem nem messze lévőket is a lábuk alól, közben jó pár rajtam landol. És nem is lenne tökéletes a dolog, ha egy katana nem állna bele a földbe közvetlenül az orrom előtt. Na, ez tényleg közel volt, csúnya sebet kaptam volna, ha el is ér. Nagy nyögéssel megpróbáltam felállni, amíg meg nem éreztem, hogy a hátamon lévő súly visszanyom, méghozzá jókora erővel.
- Nem tudom kinek a könyöke van a vesémben, de azelőtt álljon fel, hogy őt lövöm le! - jegyeztem meg összeszorított fogakkal és csak reménykedni tudtam benne, hogy bárki is az illető, nem éppen valami nőstény, akinek persze fontosabb lesz azon keseregni, hogy letört az akcióm közben a körme. Bármit, csak ezt ne... A fenyegetés nyilván bevált, vagy Eras közelsége tette meg a hatását, mert nemsokára a nyomás megszűnt és egy nagy lélegzettel felálltam. Megvan a mai második lila foltom is, remélem örül mindenki. Közben pedig megütötte a fülemet egy újabb rémes monológ ennek az egész szívásnak a kitalálójától, amint éppen ecsetelte, milyen fontos az egyensúly itt. Phuu, a belső nálam már rég elszakadt ma és sok hasznát nem venném, tekintve, hogy a testemé a születésem pillanatában el is pusztult. Ezt most komolyan meg kéne így tanulnom? O.o Újabb morgással veszem tudomásul, hogy ettől még nem fogok szabadulni, majd neki állok folytatni a gyakorlást biztos távolságra mindenki mástól. Nem túl nagy örömmel teszem, de amint elképzelem, hogy egy golyó helyett valamelyik hibbant liba feje közelít hozzám, láthatóan javulni kezd a célzási képességem. Tessék, csak ösztökélés kell ide. Hamarosan a legtöbben kezdenek beállni a sorba, hogy bizonyítsanak, így megpróbálok nem figyelni rájuk. Szándékosan a végére állok, utolsónak és közben is igyekszem magamba szuggerálni, hogy nem fog eltalálni töltény, csak Slarin feje közelít. Az előttem lévőnek ez nyilván nem jött be, mert csúnyán megsérült, ráadásul még véres is lett tőle a ruhám. Talán örülnöm kéne? Az nem fog menni -.-" Elgyötört arccal állok be, hogy végezzek, miközben a többiekre elég hatásos tömegoszlató hatást gyakorol valami pillangó felkiáltás. Várom a lövést, készülök rá és amint kattan a fegyver, már húzom is elő a kardomat. A kezem kicsit elcsúszik rajta, érzem, hogy ez nem pont úgy fog sikerülni, ahogy kellene, de attól még a töltény szépen darabokra esik. Az mellékes, hogy az egyik közülük szépen képen is talál, nyakon öntve egy adag csillámporral, ami rózsaszín. Fujj, mit követtem én ma el itt? T_T - Na, erről ennyit, én elmentem... - jegyeztem meg kevésbé derűs fejjel, majd becéloztam az ajtót. Ennél jobb úgysem leszek, amit kellett, azt meg nagyjából tudom, köszöntem...

Tárgy: Re: Aréna Csüt. Nov. 24, 2011 5:49 am

Csodás trükk elsajátítása Espada-sama Espada-samajatól *o*

Hova fajul már Las Noches magas falaival közrefogott, hosszan nyúló homoktengerének lusta lakóinak ép elméje? Vagy jobb lenne azt kérdeznem, hogy melyik vandál vágott bele valami őrült magánakcióba, hogy ezt tette gyönyörűségesen patyolat tiszta, fehér színnel mázolt, de annál is unalmasabb otthonunkkal? >.>
Zsörtölődve hangoztatom magamban a költői kérdéseket, ahogy szembe találom magam x-edszerre is egy elméretezett plakáton szereplő hirdetménnyel, melyet még nem voltam hajlandó elolvasni sem, vagyis csupán a gyülekezés pontjáig jutottam el benne, amiért konkrétan azt kerestem, hiszen számomra épp elegendő adatnak bizonyult ez ahhoz, hogy számon kérjem ezzel kapcsolatban a galád elkövetőt! Rendbontókra nincs szüksége Las Nochesnek, nem kell ennél jobban is szétzilálni otthonunkat! Szétesett ez már annak a lenyalt hajúnak köszönhetően eléggé… Mad

Magasságomhoz rendkívül abnormális lépteket téve csörtettem előre, amiért egyre inkább az járt a fejemben, hogy most én úgy, de úgy, de úgy, adni fogok a rühes csürhének kiplakátozni egész Las Nochest, hogy egy egész, és még egy fél életen át visszaemlegethetik!
- Félre az utamból gyáva naplopók, látni akarom! Látni akarom a tettest, ki új borításként szánva telenyomta egész otthonunkat ilyen vackokkal! Evil or Very Mad

- nagyokat dobbantva igyekeztem átfurakodni a tolongó tömegen. Mi a szösz van itt?! >.> Ez nem cirkusz! Mi okból sürgölődnek itt?!
Nehézkesen ugyan, de azért próbálok a sor elejére vergődni, s egy kisebb ütközés folytán szúrom ki váratlanul a rózsaszín hajú, hiperaktív, játékos Primerát, kinek véletlenül – hiszen ha szándékos lett volna, annak egyértelmű jelét adnám – nekimentem. Meghökkenve teszek hátra egy aprócska lépést, ahogy végigmérem, ezzel is mustrálva, hogy valóban ő lenne az, vagy csupán tőlem szokatlan módon képzelődők? >_>
- Salazaar-sama? – vonom fel szemöldökömet meglepett kérdésem közepette, ahogy megpróbálok mellette kilesni, hogy láthassam, mi folyik itt konkrétan, no meg ezzel együtt az elkövetőt! Nem minden ilyen zűrzavarra szoktak megjeleni az espadák… tudtommal. Neutral

Kérdőn pislantok körbe, ahogy váratlan, figyelemfelkeltő hang üti meg füleimet, s azon nyomban a zaj tulajdonosának irányába szegezem tekintetemet. Az illető látványára felmordulok, hiszen ez az a… ez az a… na, ő az, ki annyit lóg Espada-samaval! >.>
Szúró szemmel méregetem, miközben mondandóját emésztem. Még, hogy ő tanítani? Engem? Kehh… még mit nem! Engem, Räv la Luz-t, ne tanítson senki sem! Ennek ellenére kérése szerint beállok abba a félhold micsodába, ahogy akarta, hogy csak azért is prezentáljam előtte, hogy nekem például nincs szükségem okításra, mert én tudok magamtól is! Állok elébe az okoskodásainak! Mad

Ízlelgetve az igazság nyers ízét, melyet bemutatózhatok az Espada-samat kisajátító banya előtt, eme elméletem során már felkészülten is szorongattam görcsösen markomban Lucifert, mikor azon utasítás került terítékre, hogy az ilyen különleges felépítésű csodálatos fegyverek, mint az én kicsiny Luciferem, nem lesz alkalmas az edzés során! >.> Kehh!
Visszahelyezve hátamra Lucifert, morcosan trappolok el egy megfelelő titulusba besorolt fegyvernem kézbevételének érdekében a mutatott irányba, mindvégig kelletlenül dünnyögve orrom alatt. Hogy én hű, de meg fogom mutatni! >.> Hogyha ez az ádáz naplopó azt hiszi, hogy ezzel ki foghat rajtam, nagyokat téved! Nekem semmi sem akadály, semmi sem lehet az, mert ha lenne, az azt jelentené, hogy nem vagyok alkalmas Espada-sama és Pappi megvédésére! T^T Ezt pedig nem hagyhatom, hogy megtörténjen, így hát téved! Meg fogom tudni csinálni ezzel a fogpiszkálóval is, mert nekem egyáltalán nem szükséges minden helyzetben Luciferre támaszkodnom, bármi legyen a feladat! ˇ_ˇ
Mély lélegzetet véve igyekszem önmagam győzködését, s elkötelezettségeim sokasodását csitítani elmémben, hogy figyelmemet a szipirtyó monológjára összpontosítsam, melyben előadja mit fogunk csinálni, miközben beállok vissza a helyemre a félkörös sorban.
Egy roppantul nagy nem tetszést jelző mimika ül ki arcomra, ahogy feltételezni meri, hogy a jelenlévők között vannak, kik a sonido nélkül nem érnének túl sokat egy küzdelemben! Ostoba mindaz, akiknek nem menne. Nekem minden bizonnyal sikerülne, ez nem kérdés! ˇ.ˇ Érdeklődése, melyet a gyakorlathoz szánt eszköz kezelését illetően vetett fel, eme kósza pillanat megengedett egy apró kis keserédes vicsorítást, mosolygás jeleként, ahogy kacaghatnékom támadt e felől. S még ő sajátítja ki a nagy és csodálatos Espada-samat?! >.> Kehh, nevetséges! Az kevésbé foglal le, hogy jómagam sem igen tudom kezelni a fegyvernem ezen ágát, vagyis megkísérelhetném, de minden bizonnyal „ne mulass” lett volna belőle. Neutral

Így hát hagytam kibontakozni a többieket, úgy is vagyunk vagy egy tucatan…
E gondolatomra körbepásztáztam tekintetemet a csőcseléken, hogy láthassam kik fáradtak ide erre az edzéses délutáni elfoglaltságra a Colosseumot imitáló bástyatoronyba, s mily’ nagy meglepetéssel ér, hogy nem egy illetőt ismerek személyesen is, avagy spontán látásból azok közül, kik jelen vannak. A nagy csend beálltának hatására a szemlélődés soraiba állok, s végignézem az elérni kívánt célt az Espada-samat kisajátító előadásával, páholyból. Neutral

Ugyan pillanatokba telt, mire leesett, hogy jobban kellene koncentrálnom, mert ez nem akármilyen mozdulatsor, melyet láthatunk kibontakozni magam előtt, de olyan gyorsan történt minden… pedig a lényegnél már teljes egészében koncentráltam! Legalábbis igyekeztem. Hiszen… milyen csodálatos erő, mily’ fantasztikus kardforgatási ügyesség! *.* Ilyet, ha keresnék, se találnék Las Nochesben, vagy csupán nagyon nehezen! De ez csodálatos, ahogy… ahogy kivédte a semmit nem érő puska lövedékét, egyszerűen… awww… *-*
Arcomról, mint a kámfor eltűnt Espada-sama kisajátítójának titulált személy irányába táplált haragom megmutatkozása, hiszen egy ilyen meglepően tehetséges illető persze, hogy megfordul Espada-sama köreiben! *o* Vörös íriszembe némi túláradó csillogás költözött, ahogy hallgatom eme csodálatos képesség elsajátításához szükséges alapelveket, melyeket célszerű tudni hozzá. Szinte megfeledkezvén eredeti célomról, s bizonyításkésztetésemről, minden egyes agytekervényemmel azon fáradozva, hogy összpontosítsak az utasítások tökéletes végrehajtására.
A fegyvert illetően, bár elsőre nekem is megesik vele a bajom, de nem nehéz korrigálnom, amint a lassított mozdulattal példálózta előttünk fogási technikáját. S engem nem kis büszkeséggel tölt el, hogy ily’ könnyedén rájöttem a fegyver megfelelő tartására! ˇ_ˇ Ugyan, nem egy harcra alkalmazható eszközt fogtam már kezeimben életem során… mégis a hosszabb nyéllel rendelkezőek, mint például a lándzsák, melyek rejtelmei nálam előtérben vannak. S igyekszem is elsajátítani minél inkább forgatási rejtelmeiket. Igaz, azt nem mondom, hogy nem vagyok nyitott esetleges újdonságokra. Rolling Eyes

Kíváncsian próbálom ki jómagam is a katana fogásai között lévő különbséget, s nehezét a helytelen megfogásban a levegőbe mért csapás kíséretében én is észrevettem. Nem csoda, hogy ez a fegyvernek sem tesz jót, mondhatni kevés olyan harci eszköz van, mely ilyesmit igényelne. Egészen mámoros hatásba estem a fegyverrel való levegőszelés közepette, s míg a többiek esetlen mód vergődtek egyáltalán a katana puszta megfogásában, addig erőszeretettel próbáltam ki különböző vágási módokat vele önállóan, úgy is a kör vége felé álltam így nem zavartam a bagázsnak az ügyetlenkedő felét, illetve Sleryrrlyn'dreskel-sama (*.*) tanítását sem.
A mozdulatsor begyakorlásra szánt idő alatt nem egyszer nagyjából sikeresen tudtam leutánozni, legalábbis én úgy éreztem nem vétettem benne hibát, a szerencsétlenkedő tömeghez képest biztos nem, bár az már más kérdés. ˇ-ˇ Egyáltalán nem véltem nehéznek a feladatot és bátran álltam szembe az éles helyzettel, talán túl magabiztosan is. Ezzel lelve meg az első futamban sikertelenségemet. Valamit nagyon, de nagyon elpackáztam! A fegyvert később sikerült előrántanom, melynek az lett az eredménye, hogy azaz átkozott golyó kiszelt belőlem egy darabot! >.> Heeh?
Dühösen kaptam tekintetemet a balomon kimart rész irányába, de mi… nem úgy volt, hogy ártalmatlan?? Mad

Valaki nagyon viccesnek hiszi magát, csak… csak egy véletlen folytán nem sikerült kivédenem, emiatt még nem kellene büntetni! Bár höh… nem mintha fájt volna! >.> Én Espada-samat és Pappit védelmezzem nap, mint nap… ez a kis maró érzés semmiség! ˇ.ˇ De akkor is… a csudába! Fáj, mintha rossz poénokkal kínoznának! >.>
Egyre idegesebben és idegesebben kivitelezem a csodás mutatványt végrehajtásához haladó ösvényt megannyiszor elbukva a cél előtt. Meg akarom csinálni azt, amit Sleryrrlyn'dreskel-sama is meg tud! Tudni akarom ezt a trükköt! De hol a hiba? >.> Rossz dőlésszög? Lassúság? Pontatlanság? Mi lenne az? >.>
Szinte már – már nem tudok uralkodni indulataimon, melyet a váratlanul lángba kapó valómról is kitűnően leíródik a többiek irányába. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ennyi próbálkozás és seb hatására sem sikerült megcsinálnom azt, amit előttem már többen véghezvittek, de abból is a legeslegjelentősebben kiemelkedő személy: Sleryrrlyn'dreskel-sama (*.*), és a tudat, hogy sohasem fog úgy menni, ahogy Espada-sama jó barátjának egyszerűen… bosszant! >.>
Haragom csitítására igyekszek erőt venni magamon és visszamerengeni az előbb elhangzott okításokra, ebből is a legfrissebbek egyikre serken fel elmémben, mely az belső egyensúlyról meg még valamiről szólt a… higgadtságról…? De kikérem magamnak, én teljesen higgadt vagyok!!! >___> Rendben, talán mégsem. Neutral

Nagyot szusszanva egy utolsó lehetőséget kérve a hárítás megpróbálására nézek farkasszemet a tölténnyel, majd lehunyva szememet, belsőmet, s minden egyes figyelmemet a kint történő apró neszekre való koncentrálásra vezetem. Sutyorgások, apró neszezések között mindközül egy apró hangot kell csak kiszűrnöm… a kattanás, mely a töltény útjára engedését jelzi: elhangzik, s érzékeim kétszeresen kiélesedvén a várva – várt hang hallatán, szemem hirtelen kinyitva sújtok le a vészesen közeledő lövedékre a katanával. Hallom a fémes csattanást, melyet már a víziókban is szinte már hallottam, ahogy elmerengtem sikeremen, de ez jobb volt, mint a képzeletbéli! *-*
Büszkélkedve húzom ki magamat, mintha csak némi tekintélyt kívánnék parancsolni ennek a faragatlan tölténynek, hogy eddig nem volt képes darabokban végezni! Ezáltal is behódolását megszerezvén hatalmas erőmmel, melyet Espada-sama és Pappi megvédésére fókuszálok. Ezután Sleryrrlyn'dreskel-sama (*.*) irányába sietek, nem is törődve a sebekkel, melyeket a haragomból fakadó figyelmetlenségem miatt szereztem. Ennyi a minimum, hogyha már nem tanultam elsőre. Neutral

Majd ha Espada-sama kérdezi hol szereztem őket, akkor fényitek egy kicsikét a történeten a jó ügy érdekében! Surprised

- Sleryrrlyn'dreskel-sama, láttad? Láttad? Nekem is sikerült! Köszönöm, hogy megmutattad Sleryrrlyn'dreskel-sama! Espada-sama büszke lesz rám ezért! Ugye? *-* – némileg gyerekes csillogással tekintetemben vizslatok felnézve rá, várva kíváncsian buzgó kérdéseimre való feleletét, melyet sajnálatos mód egy turbófokozatra kapcsolt nyughatatlannak, kinek éppen lövöldözhetnéke támadt, nem hallottam. >.>
Haragosan fordultam az elkövető irányába, hogy jól kioszthassam, amiért merte hátba támadni Sleryrrlyn'dreskel-samat (*.*)! >_> De minden haragom elillan, vagyis csupán visszafogottá válik, ahogy kirajzolódik látószegletem előtt a tettes. Salazaar-sama Fészpalm

ez nem megfelelő alkalom a fogócskázásra… :< Se szó, se beszéd nélkül inkább orrom alatt mérgelődve próbáltam kevésbé csillámporos lenni és csatlakoztam a gyáva módon futkosók köreibe. A mai nap már csak egyetlen egy dolog érdekel, azon pillanat, melyben mindezt elmesélhetem Espada-samanak és Pappinak! *^*

Tárgy: Re: Aréna Szomb. Nov. 26, 2011 1:33 pm

FFFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUU
Fegyverhasználat edzés

Korántsem izgatta az, hogy tele lett plakátolva a palota valami edzéses baromsággal. Kardforgatás... az őt nem különösebben érintette, hiszen zanpakutouja ikertőrök formájában materializálódott, amiknek a használata jóval közelebb volt a pusztakezes harc fortélyaihoz. Így sem értett annyira a kezelésükhöz, arra voltak maximum jók, hogy az ütéseit megfűszerezze a szorításából kikandikáló pengékkel. Az egyetlen pozitív dolognak azt vélte a hirdetésben, hogy Slarin-sama tartja, márpedig így, hogy az a rühes shinigami-banda bizonyította, hogy valójában gyenge és a lidércek vezetésére méltatlan, gyakorlatilag csak ő és Eli-sama maradt számára, mint példakép, mint olyasvalaki, akire felnézhet és kitűzheti maga elé célként a szintjüket. Azonban ez így sem lett volna elég ahhoz, hogy felemelje a hátsóját és kidugja az orrát az Exequias részlegéből, ehhez annak a beteg ribanc Erasnak kellett utasításba adnia a részvételt, magától eszébe se jutott volna, hogy odatolja a képét az arénába. A parancsot azonban teljesítenie kellett, így a jelzett időpontban megjelent az említett gigászi méretű, kör alakú teremben, még ha kissé morcosan is. Nem értett egyet azzal, hogy a drága edzésre fordítható idejét számára haszontalan képesség fejlesztésével töltse, ráadásul az elszórtan előforduló hímnemű egyedek is növelték a benne lakozó feszültséget. Ott van az a buzernyák Bel, a lenyalt hajú köcsög Vex, na meg az idióta lihegő-nyáladzó kutyák királya, Lüszi. Különösen az utóbbi jelenléte zavarta, mert míg a többi nem mutatott különösebb érdeklődést iránta, addig ez a nyomorék mintha direkt piszkálni akarta volna, állandóan a nyomában loholt, ha meglátta, meg tapogatni, fogdosni akarta. Ahogy mindig, most is egy erőteljes jobbegyenessel díjazta a közeledést, majd méregtől fújtatva, vörösen vonult odébb, tisztes távolságra az összes kantól.
Karba tett kézzel figyelte Slarin-samát, ahogy magyarázni kezdett. Szemében leginkább az unalom csillogott, sokkal szívesebben lett volna most máshol... mondjuk egy tucat sajtburger vagy a bokszzsákja társaságában. Testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte türelmetlenségében, a felesleges dumálásra abszolút nem volt kíváncsi, még annyira sem, mint magára a produkcióra.
- Fú, ne idegesíts, honnan tudjam? >.>
Mordult rá a gyomorforgatóan rózsaszín és cuki, pink kardját mutogató primerára, de voltaképpen már meg sem lepődött rajta, hogy egy újabb degenerált került erre a pozícióra. Az espadák nagy részét főbe lőtte volna az első adandó alkalommal, csupa idióta... És ha már főbelövés... töltényt kettévágni, persze. Ugyan mi szüksége lenne erre egy arrancarnak? Arcát a tenyerébe temetve reagált, mihelyst kiderült, hogy az edzés célja az, hogy egy nyomi töltényt eltaláljanak karddal. Kezdett felforrni az agyvize, azért ennél valamivel hasznosabb dologra gondolt, amikor idejött. Nem is hezitált egy szúrós pillantást küldeni Eras felé, amiért ilyen hülyeségekre pazarolja az Exequias idejét. Kétségtelen, hogy a demonstráció impresszív volt, és emelte Slarin-sama fényét a szemében, de nem tudott nem arra gondolni, hogy az egészet csak azért szervezte az espada, hogy felvághasson és kúloskodhasson előttük Fészpalm

Mozgékonysága és sebessége az volt, így nem aggódott túlságosan a feladat miatt. Ha csak ennyi a titok nyitja, akkor erre ő is képes lesz, legalábbis ő így gondolta.
Kelletlenül battyogott el egy kardért több társával egyetemben, hiszen tőrei nem egészen passzoltak a tréning menetéhez. Úgy bámult a kezében lévő katanára, mintha az valami rosszat tett volna ellene. Számára nehéz volt a fegyver és az egyensúlyát sem érezte, de igazából soha az életében nem fogott még ilyesmit a kezében. Ráadásul ahogy elővonta a tokból a pengét, az megvágta az ujját is, méghozzá elég mélyen. Ha nincs hierrója, annak az ujjnak búcsút is inthetett volna -.-
- He? Milyen baseball-ütő? :/
Vonta fel a szemöldökét a megrovásra. Franc se gondolta volna, hogy egy ilyen fegyvert ilyen rohadtul bonyolult használni, és addig nem is jött rá, hogy mi a gond a fogásával, amíg a nő meg nem mutatta, hogy mire is gondol.
- Eh, valóban könnyebben mozog ez a szar. Hogy ez micsoda faszság...
Lóbálta méltatlankodva a katanát, és így valóban olajozottabban, szabadabban tudta mozgatni azt, mint akkor, amikor a kezével a keresztvasat támasztotta. Némileg örült, hogy ilyen nagy felfedezést tett, más kérdés, hogy számára semmi értelme nem volt, de azért folytatta a kard próbálgatását, hogy szokja a súlyát és a mozgását. Hamarosan aztán Slarin-sama utasítására az edzés gerincét jelentő technikára is áttért a hozzá hasonlóan ismerkedő fázissal törődő arrancarokkal együtt. Annyit felfogott, hogy először lassan, a precizitásra törekedve kell elsajátítania a mozdulatot, és csak ezután lehet hozzáadni a sebességet, de azért húzta a száját elég rendesen. Fokozatosan gyorsította a penge előrántásának sebességét, arra már magától is rájött, hogy hatásosabb, ha ostorszerű a mozdulat, és nem egyenletes. Ez a pusztakezes harcra is jellemző volt, lehetett némi párhuzamot vonni a két harcstílus közé. Ám sehogy sem volt elégedett, még azután sem, hogy a tőle telhető legnagyobb sebességet elérte gyakorlás közben. Túl nehéz volt a tőrökhöz szokott izmaihoz a katana, így a suhintásai pontossága komoly kívánnivalót hagytak maguk után, és a gyorsasága is jócskán elmaradt az espadáétól. Még szabad szemmel is látható volt számára a különbség. Hiába érezte, hogy fokról-fokra javul, sokkal-sokkal több gyakorlásra lett volna szüksége ahhoz, hogy hatékonyan tudja használni a kardot, és elérje vele legalább azt a szintet, amit a késeivel tud. Belátható időn belül erre nem látott esélyt. Azonban felkészületlensége ellenére eljött az idő, hogy tesztelje a tudását élesben is. Mély levegőt véve csendesítette el lelkét, és az esélytelenség nyugalmával állt oda a pisztoly elé. Bár reflexeiben sose volt hiba, és talán mindenki másnál gyorsabban reagált az eldördülő lövésre, a penge kivonásával nem volt elég gyors pont, ahogy arra számított. Bár a golyót tisztán látta közeledni, a suhintása sebessége és íve egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy találkozni fog a töltény röppályájával, így inkább vállát elfordítva félrelépett a lövedék elől. A hirtelen manőver viszont a fogását is megzavarta, a katana pedig látványos ívet leírva a levegőben, pontosan Lüszi feje mellett zúgott el, ahogy a fegyver kicsúszott a kezéből.
- Kuso... mehetett volna tíz centivel odébb is Rolling Eyes

Na jól van, ebből elég volt >.> Hülye leszek szenvedni.
Legyintett, nem ment a fegyvere után. Ebben a pillanatban sokallt be a számára kezelhetetlen kardtól, és húzta elő egyik tőrét a szoknyája alá rejtett tokból. Úgy sem fog ilyen fegyverrel harcolni, tehát ha meg akarja tanulni a mozdulatot, akkor azt jobb, ha a saját fegyverével teszi. Valóságos megkönnyebbülés volt számára a tenyerébe tökéletesen simuló kés fogása, csak néhány percre volt szüksége, hogy visszaszokjanak az izmai a könnyű és mozgékony fegyver forgatására. A tőrt markolva fogott bele egy, a katanás technikához hasonló mozdulat elsajátításába amíg a többiek soron voltak. A különbség csupán annyi, hogy a fegyver által megtett út jóval kisebb volt - hiszen nem kellett előrántani azt egy kardhüvelyből, és a penge is kisebb - és az ebből fakadó lendületveszteséget egy erőteljes, ostorcsapás-szerű csuklómozdulattal pótolta. A javulás hamar megmutatkozott, a tőrt jobban tudta irányítani méretéből és súlyából fakadóan. Pontosabb és gyorsabb csapásokra volt képes vele úgy, hogy már hozzá volt szokva a kések viselkedéséhez. Így hát jöhetett az újabb próbálkozás, ahol nem csak jóval magabiztosabb volt, de a koncentrációja is emelkedett. A kísérlete sokkal jobb volt, csakhogy azzal nem számolt, hogy a tőr pengéje jóval kisebb, mint a katanáé. Mozdulatát így elsiette, és a golyó sértetlenül repült el mellette ismételten.
- Chikushooooouuuuu!!! Mad

Kiáltott fel mérgelődve, pulykavörös fejjel. Alaposan felidegelte magát, eljutott addig a pontig, hogy legszívesebben beleverte volna valakinek a fejét a padlóba párszor. Kapóra jött neki a primera bohóckodása, aki vaktában kezdett el rájuk lövöldözni, így ösztönösen, dühből ütött az egyik felé repülő golyó felé... azaz pontosabban látszólag mellé, ahogy megszokta, amikor tőre a kezében van. Észrevétlenül váltott fogást a fegyveren, melynek hegye most a talaj felé mutatva állt, és az ütés közben nem az ökle, hanem a kés pengéjét érte el a töltény, amely ennek hatására kettéhasadt és csillámporral terítette be a feszültségét levezető Mait. A lány pedig meglepetten, nagyokat pislogva fürdött meg a rózsaszín felhőben.

Tárgy: Re: Aréna Hétf. Nov. 28, 2011 8:17 am

//Fegyverhasználat edzés//

*Megfontolt léptekkel haladok az aréna felé (pontosabban arra, amerre sejtem, hiába no, nem járok olyan gyakran arra, hogy rendesen megjegyezzem az utat), megfelelő távolságot tartva néhány másik arrancartól, akiknek nagy eséllyel ugyanaz az úticéljuk, mint nekem. Remélem, nem tévedek ezügyben - bízok eléggé megérzéseimben és jó fülemben ahhoz, hogy meghalljam, a Segundát emlegetik -, és nem valamiféle Isten háta mögötti helyen fogok kikötni, ahonnan nem találok vissza... Mindenesetre nem bízok teljesen tájékozódási képességeimben, ezért járok az ismeretlenek nyomában, hogy biztosan elkeveredjek a célterületig.
Az egész akkor kezdődött, amikor megláttam azokat a plakátokat néhány nappal a háború után. Slarin szervez valamiféle kardhasználattal kapcsolatos edzést, és úgy vélem, már csak presztízsből is el kell mennem. Meg hát ha nem vagyok ott, garantáltan hallgathatom, hogy milyen gyáva és lusta vagyok... Ezen témakört éppen elegendő volt addig hallgatni, amíg mindenáron "igazi férfit" akartak belőlem faragni múltkor, ahogy ők fogalmaztak. Azok a filmek, fúj... Mondjuk Slarin rögtön befogta a szemeimet, mikor Tui elindította a szalagot, de mindent jól hallottam, úgy ám! Úgy lihegett benne szerencsétlen nő, mintha maratoni távot futott volna, ahogy a férfi is. Csak nem kergetőztek egy városon keresztül? O.o De nem is akarom tudni inkább, micsoda beteg dolgokat néz Tui-san a szabadidejében, elég volt hallani is! És azok a tabletták meg porok... Meg se mertem kóstolni őket, hiába keverték bele a tudtom nélkül az ebédembe - kiszagolom ám az ilyesmit messziről. Amikor a legkisebb gyanúm is felmerült, rögtön rátukmáltam egy éppen arrafelé sétáló arrancarra az ételt. Nem tudom, mi történt velük, mindenesetre remélem, túlélték... Ahogy azt is remélem, hogy nem szándékoztak megölni akkoriban O.o
Siker koronázza végül fáradozásaimat, miszerint kövessem az arénába tartó népeket, így hamarosan már egy kisebb tömeget látok orrom előtt. A kör közepén természetesen Slarin ácsorog (úgy tűnik, késtek kicsit ismeretlen idegenvezetőim, mert már mintha valami rendszer lenne a társaság felállásában), akinek mosolyogva integetek is üdvözlésképpen, és igyekszem nem kimutatni, hogy bizonyos mértékig a félelem hajtott ide. Nem árt egyébként sem, ha gyakorolok egy kicsit, ha továbbra is túl akarom élni Las Nochest... Azért mégse élhetek a négy fal között elzárva a világ összes többi részétől.
Körülnézek, hátha látok ismerős arcokat, majd befurakodom Nati-chan mellé - azért mégiscsak espada ő is, nem holmi ismeretlen, rangnélküli arrancar, egyébként is, ha látják, hogy magával a Primerával is jó a viszonyom, csak kisebb az esélye, hogy megpróbáljanak a rangom miatt eltenni láb alól. Elvégre számíthatnak a bosszúra több irányból is!
Egy pillanatra megrémülök, hogy pont a lényeget, vagyis zanpakutómat nem hoztam magammal, azonban néhány másodpercnyi kapkodás után konstatálhatom, hogy minden szükséges eszközöm megvan. A bevezető végighallgatása után legszívesebben megkérdezném, mi is az a 'kenjutsu', de inkább csendben lapítok, nehogy túl naívnak és gyengének nézzenek már megint, és még az eddiginél is jobban. Biztos ez a cirkalmas neve a kardforgatásnak! - biztatom magamat, és tudálékos képet vágva bólogatok inkább a szavak hallatán, mintha fegyveres harcra termettem volna (bár nem tudom, mennyire lesz sikeres próbálkozásom).
Megfeszített figyelemmel követem Slarin minden egyes lépését, amikor bemutatja a gyakorlatot. Legszívesebben tapsolnék is, amikor sikerül a mutatvány - amire elvileg én is képes leszek a gyakorlás végére, alig várom már! *.* Lelkesen utánzom le a mozdulatsort, hajszálpontosan betartva az előírásokat, és közben igyekszek nem görcsölni azon, hogy sikerülni fog-e. Hát miért is ne jönne össze a gyakorlat? Nem olyan bonyolult ez! Katanát egy kézzel megfog, ujjnyi távolság a keresztvastól, lazán suhint és kész. Igyekszem alaposan rögzíteni fejemben a feladatvégrehajtás lépéseit, és bőszen suhintgatok még néhányszor, hogy biztosan megtérüljenek erőfeszítéseim és Slarin is büszke legyen rám. A többi arrancar zaját megpróbálom minél jobban kizárni környezetemből, hogy teljes erőbedobással koncentrálhassak a nagy feladatra. Néha még nyelvem hegyét is kidugom a nagy összpontosításban...
Türelmesen kivárom soromat, és figyelem, kinek hogyan sikerül a mutatvány. Milyen ügyesek, mindenki olyan szépen teljesít! Biztos nekem is menni fog! Mikor aztán én kerülök sorra, még az eddigieknél is jobban figyelek mozdulataim helyességére. Szemem ugyan nem a legjobb hosszú távon, de igyekszem ezt kompenzálni hallásommal és szaglásommal még itt is. Feszült figyelemmel hunyorgok a töltény várható irányába, készen arra, hogy a kellő pillanatban lesújtsak. Remélem, a nekem szánt töltényből kihagyták a rózsaszín csilllámport. Nem mintha bajom lenne a színnel magával, de nem hiszem, hogy jól állna nekem...*

Tárgy: Re: Aréna Hétf. Nov. 28, 2011 9:47 am

Edzés/ nekem nincs frappáns címem Neutral

/

Unalmas, az élet marha unalmas már egy ideje LN falai közt. A trónterem kong az ürességtől, lassan mindenki azt csinál, amit csak akar. Mi ennek az oka? Nem nehéz kitalálni, Aizen elbukott, Gin és Tousen is hasonlóan járt. Legyőztek minket, az arrancarokra csapást mértek a shinigamik. Szánalmas mélységekbe kezdünk süllyedni amióta a vezérünk elhagyott minket. Persze sok társam boldog az események ilyen irányú változása miatt, de nem én. Szerintem Aizen és két csatlósa a szükséges rossz volt, akiknek köszönhetően volt valami rendszer is a világunkban. Szabályok, törvények, rend. Célt kaptunk, és feladatokat, nem mellékesen erőt is. S ezt mégis hajlamosak egyesek elfelejteni, a renegát shinigamik nélkül, lehetséges, hogy a legtöbbünk csak agyatlan, alacsony szintű hollowként tengetnénk a napjainkat, lelkekre vadászva és remélve a túlélést. Talán nem is az Aizen miatti veszteség érzése csinálja most ezt velem, hanem az, hogy így rájöttem, hogy a fajtám nem a leglojálisabb ahoz, akitől erőt kaptak. S most vezető nélkül maradtunk, és kezdünk inkább a kutyákra hasonlítani, akik marakodnak egy darab húson… szánalmasak vagyunk. Bár talán csak én drámázok ennyit ezen, és engem viselt meg valamennyire a veszteség, és leginkább a felismerés. Tudhatnám már, hogy a fajtánkra nem jellemző a hűség, és törődés. Legalábbis nem láttam még tanújelét ezeknek, az érzelmeknek. Hiába próbálkoztam sok dologgal, az eredmény csúfos bukás lett. Belt pedig inkább nem is említeném, még mindig a hányinger kerülget, ha csak visszagondolok. Egyedül Rävnál láttam valami érzelmi kötödést kialakulni, de az inkább egy kislányos, beteges vonzalom egy idősebbnek kinéző férfi iránt.
Azt se tudom már megmondani, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy kimozdultam volna a szobámból. Teltek a napok, és legtöbbet csak a plafont figyeltem, a rávetülő árnyakat, amik groteszk alakokat formáltak. Mintha démonok lettek volna egy másik világból. Bár eljönnének, és adnának valami fontosabb célt, valami lényeget az életemnek.
Igaz, akad a létezésemben olyan valami, és valaki, akit, és amit szolgálhatok. De ezek nem hiszem, hogy tartós lesz ez a kapcsolat. Elég lesz valami kosza cselekedet, és a törékeny láncok, amik hozzájuk kötnek, könnyedén elpattannak. Szükségem van, nem, szükségünk van valakire, aki vezet minket. Egy olyan személyre, aki összefogja ismét az arrancar társadalmat. Egy erős személyre, aki tekintélyt parancsoló hatalommal rendelkezik. Persze lehet mondani azt, hogy ott van az Espada. De Aizen eltűnt, és már nincs meg az a kényszer, hogy mint a feletesseim, úgy tekintsek a személyükre. Nem, nem fogadok el olyan valakitől utasítást már tőlük, nem tekintek úgy rájuk, mint akiktől félnem kell. Hiszen akad olyan, akitől még én is erősebb vagyok, és mindenki tudja, csak az parancsolhat egy arrancarnak, aki erősebb. Az erősebb kutya basszik alapon mennek a dolgok. Ezért ne is várja el senki azt, hogy majd Räv szavára ugrani fogok, vagy akármelyiknek. Jelenleg csak egy olyan Espada van, akit el tudnék viselni vezérnek.
Ő* elég erős, és megvan a tekintélye, talán összetudná fogni a fajtánkat. De ez szerintem csak merő ábránd. Rövidesen kifog alakulni néhány tábor, és mind magának akarja majd az egész tortát. A belharc miatt pedig könnyű préda leszünk a shinigamiknak. Chh… talán jó lett volna, ha akkor hagyom, hogy Anao átvágja a torkomat. Nincs tovább szívás, és nem kell látnom, hogyan dől össze a hazám. De így szar az élet, de legalább örök. Viszont végül csak felkell állnom, és kilépnem a fényre, lassan elérek abba a tudatállapotba, hogy az se érdekelne, ha magam alá szarnék. Azt pedig nem igazán szeretném.
Kezdetnek talán jó lesz az is, ha a személyes higiéniámra is szánnék egy kis időt. Nem fogom nagyon túlzásba vinni az egészet, csak egy zuhany, és kész. A többnapos borostámat is meghagytam, és a hajammal se nagyon foglalkoztam. Igen, átmegyek egy kicsit hajléktalanba. Belenézve a tükörbe, a látvány pedig rosszabb, mint gondoltam. A borosta már lassan kezd szakállba átmenni, a hajam is elég ocsmány, csak lóg a szemeim elé, és ennyi, ápolatlan, a szemeimről pedig… hát jobb nem is sok mindent elmondani. A masszív piálás miatt már inkább vizenyős, és a kialvatlanságnak köszönhetően pedig fekete karikák jelentek meg körülötte. Röviden, kurvaszarul festhetek. Most még Belnek se igen jönnék be, és ez már haladás azért. Felveszem az egyik uniformisomat, amit a szennyesből halásztam elő, Orgot is előszedtem, és indultam egy kis sétára, hátha történik valami, valami, amire ráfoghatom, hogy érdekes.
S’ talán ha nem végig a földet néztem volna, akkor kicsit gyorsabban is észrevettem volna, hogy bizony valaki rendesen kitapétázta a falakat. Ha nem jön nekem sikeresen valaki, akkor talán még mindig csak koptatnám a lábamat. Nem foglalkoztam azzal a gyenge alakkal, aki sértésnek vette, hogy nem tértem ki az útjából, hát oké. Így nem tudom nyugodtan megnézni azt a papírt. Ezért hát kértem egy kis segítséget a közönségtől, akit Orgo testesít meg. Miután sikerült amputálnom a körmét ennek az arrancarnak, igen hamar elhallgat. Talán nem a karjából kellett volna a beavatkozást elkezdeni? Na mindegy, végre figyelhetek arra a papírosra. Találomra letépek egyet és átfutom a tartalmát. Valami edzés, vagy mi a fenéről van írva. Mindegy, addig se fogok unatkozni, irány hát az Aréna.
Hm, ez a papír kicsit elgondolkodtatott. Vajon egy guriga WC papír, mennyire hosszú? Szerintem, majd ha nagyon unatkozni fogok, akkor kipróbálom, hogy meddig is fog elérni. Kínos azért, hogy ennyire nem tudom magamat lefoglalni semmivel, és senkivel. Csontos is elvan magának. Amikor legutoljára láttam, kiment a sivatagba és kész. Ez volt olyan három hónapja. Kicsit kellemetlen volt, de hajtja a természete, nem jó folyamatosan bezárva tartani. Nem pont olyan, mint egy átlagos kutya. Majd ha talán egyszer arrancar lesz, meglátogat, és megköszöni, hogy a gondját viseltem, és hagytam, hogy szétszarjon, és meghágja a kanapét. Francba, jó volt az a hülye dög, most meg… basszus, már ott vagyok, hogy én hágom meg a kanapét, csak hogy emlékeztessen valami Csontosra.
Kellemesnek nem igazán mondható gondolataim végére csak megérkeztem az Arénába. Szép nagy, az már biztos. Lehetne kötni fogadásokat is, néhány meccsre, szerintem jó lenne. Meg a dezertálókat is itt lehetne kivégezni, egy gladiátor harc kereteiben, vagy az újoncoknak is jó lenne egy kis edzésnek. Sok lehetőség akad, csak jól kell majd kihasználni. A vérszomjas népnek ez remek lehetőség, levezetni a fölös agressziót, vagy harcban, vagy szurkolásban. Talán majd felhozom ezt Aizennek… ja, de hülye vagyok, már nincs.
Sétálnék tovább, amikor egy idegesítően aranyos hang üti meg a füleimet. Eh, hátra se kell nézem, és tudom, hogy Rózsika az, ez a pillangó mániája meg egyenesen agyhúgykövet okoz. Halkan sóhajtok egyet, és magamban elkezdek visszafelé számolni.
~ Három, kettő, egy…- s persze hogy megtalált a kérdéseivel, de na, ne piszkáljuk nagyon, nem tehet róla, hogy egy kicsit túl sok cukor és Spongyabob komboja volt eddig. Ezektől bárki meghülyülne. Nagyjából, olyan… semmitmondó tekintettel nézek rá.
- Igen, azért mert nem hoztál süteményt . – tudom, geci vagyok, de e van, ez jó érzés volt, és kész.
De persze, hogy egy másik személy hangját is megkell hallanom. Akit Natalival ellentétben, egyenesen utálok. Legszívesebben kitépném a lábát, és azzal verném agyon. Espada lett, de nem csinál semmit, csak folytatja a gyerekes dolgait, és közben azt gondolja, hogy mennyire erős, eh… szánalmas. Lehetőleg távolabb is mentem tőle, mert nem igazán akartam a társaságát élvezni. Inkább figyeltem Rá*, aki ezért a kis összejövetelért volt a felelős.
Tehát egy kis vagdalkozást fogunk gyakorolni, hurrá. Ennyi is volt a figyelmem, ahogy elhallgatott, úgy én se néztem tovább. Oké, volt két igen figyelemfelkeltő tulajdonsága, amit nézhetnék, de hát annyira most az se érdekel. Nincs semmi perverz kép a fejemben, sőt, meztelenül se látom magam előtt S-t, eh. (Komolyan kezdek aggódni magamért.) Na, egy kicsit most legyünk ovisak. Álljunk körbe, (remélem azért a kezét nem kell majd megfognom senkinek) és nézzük valamiért, nézi a fene, jó nekem az Aréna homokja is. El is voltam vele, egészen addig, míg nem lettem megszólítva.
Szegény Orgot lekéne cserélnem, egy vacak katanára? Eh, már nem tetszik ez az egész edzés. Hiszen nem katanával fogok harcolni, hanem egy kaszával, akkor meg mi értelme van az egésznek? Mármint oké, kicsit gyakorlottabb leszek a katana használatában. Köszönöm, majd ha harcolni fogok, és már ott van a helyzet, hogy megölnek, legalább azt elmondhatom, hogy tudok bánni a katanával, és reptében ketté tudok vágni egy lövedéket. Fasza érzés lesz így meghalnom. Mindegy, a parancsot nem szabad baszogatni, mert szaporodik. A bemutató végén pedig, érte megyek azért a vacakért, majd vissza a többiekhez.
Közben meg az elhangzottakon merengek. Rugalmasság meg egyebek, hát majd pattogok miközben hadonászok. Tuti lesz a siker, nem is fognak hülyének nézni, á dehogy, és tudom, hogyan is értette S. Addig figyelek csak, hogy elmondja, hogyan is fogjam a kardot. A többi számomra lényegtelen, mint már említettem, nem katana az én fegyverem.
A már „szorongatott” katanának a hegye az Aréna talaja felé néz, még nem nagyon vonz az, hogy használni kezdjem, elsőnek megnézek majd pár más arrancart, utána fogom én is csinálni, ezt a bűvész trükköt. Igaz, hogy sorba kell állni, és úgy lődözni,
Habár, kicsit nevethetnékem támadt, a shinigamikra vonatkozó szavak miatt. Elméletileg nekünk kellene piszkosan játszani, nem pedig fordítva. Főleg ha már a shinigamik szerint mi vagyunk a rosszak. Bár erre Natali egész rendesen rácáfol az eddigi viselkedésével. Tapsolt meg minden marhaság, eh, és ő is egy Espada, nem csoda a vereség…
Na, de akkor lőjünk egyet, és utána mehetek végre a fenébe. Jön a töltény, én pedig elég unottan nézek elébe az egésznek. Lendül a kardot tartó karom, és a katana hegyével kettészelem a töltényt (azért a hegyével, mert nem nagyon szeretnék én is undorítóan poros lenni), oké ez megvolt. S’ rájöttem, hogy ebben se puskapor volt, eh, áldom az eszét annak, aki ezt kitalálta. Kiejtem a katanát a kezemből, nem foglalkozva azzal, hogy hova is pottyant.
Végignézek rohangáló csürhén, és azon, aki kergeti őket, majd lemondóan rázom meg a fejemet.
- Gyerekes, és szánalmas. – sajnos a jelenlegi lelkiállapotom miatt nem tudok valami kedves lenni, és nekem ennyi volt ez a kis társasági esemény. Nem akarok még szarabbul kinézni, ezért se kérek a csillámporból, és vár rám a kocsma. Zsebre rakom a kezemet és elindulok a kijárat felé. A kosza eltéved lövedékek elől kitérek, vagy elkapok egy szerencsétlent, és hárítok vele, és ha netalán egyik-másik arrancar az utamba kerülne, de nem fenyegetne a csillámpor támadása, akkor azt „gyengéden” arrább rakom. De csak, hogy egy kicsit fájjon neki.
Egyre halkulnak a zajok, végre kezdem magam mögött hagyni ezt a diliházat. Az eleje jól indult, de mi lett a végére? Eh, egy elmeroggyant, bolond társasággá vadult mindenki. Ch. Inkább megyek és alkoholba fojtom a bánatom, csak sajnos elég jól tud úszni, így sokat kell vedelnem, hogy legalább egy kicsit fuldokoljon a mocsok. Na majd az abszint, és sör együttes ereje megteszi a hatását, legalábbis remélem, ha nem, akkor marad a végső fegyver. Az Apokalipszis, abszint, saké, vodka, sör, whisky, az egészet bele egy közös pohárba, mellé rágyújtok, és garantált az agyhalál. Ez majd fejbevág egy téglával, belehúgyozik a lyukba, és falhoz is fog baszni. Tuti elfogom felejteni a ma tanultakat, vagy legalábbis a látottakat, sőt, talán annyira részeg leszek, hogy megfogok borotválkozni,és a hajamat is rendesen hátrafésülőm. Nem pedig hagyom, hogy arra lógjanak a tincsek amerre szeretnének, ami jelenleg az jelenti, hogy szemeim előtt helyezkedik el néhány darab. Hm, lehet elmegyek olyan extra irányba is, hogy lófarokba fogom hordani, az már azért durva lenne. De hát minden megeshet egy részeg éjszaka folyamán. S végre sikerült, megérkeztem a kocsmába. Mennyivel is kellemesebb lesz ez, mint fogócskázni…

Spoiler:

Tárgy: Re: Aréna Hétf. Nov. 28, 2011 1:56 pm

Először belső béke és csak utána ránts kardot
Fegyverhasználat edzés

Elmondhatom, hogy nem sokat aludtam az este. Szokás szerint egy újabb rémálom nem hagyott csodás álomvilágba. De szerintem, ha nem ez, akkor az izgatottság nem hagyott volna aludni. Ugyanis első edzésemre fogok menni. Már előző nap délután láttam a hirdetést, és úgy voltam vele, hogy itt az ideje, hogy tényleg valamit tanuljak. Célom, hogy jobb legyek. Most itt a lehetőségem valami újat tanulni. Megérkezem az arénához. Még soha nem voltam benn, ezért is komolyan végigmérem a területet, majd szép lassan komótosan lemegyek a lépcsőn. Viszonylag korán érkeztem. De így is vannak, akik előttem érkeztek. Bár szomorúan tudatosul bennem, hogy nem igazán ismerek senkit sem.
- Azta..itt elférne egy óriás pillangó is!
Egy kicsit feltűnési viszketegségbe szenvedő lány érkezett meg, aki a rózsaszín világ egy lakó lehet. Mit mondjak ez iszonyat távol áll tőlem. A másik, hogy fél perc se telik el, és leszűröm, hogy az agya helyett pillangó van. Azt hittem először, hogy csak a rovar a mániája, de tényleg minden második szava a pillangó.
- Vex bácsi..miért néznek így rám a többiek? Ugye azért van, mert elfelejtettem sütit hozni?
- Fú, ne idegesíts, honnan tudjam? - mondja az unottan figyelő lány, mert Vex nem elég gyorsan felel a lánynak.
- Igen, azért mert nem hoztál süteményt
Magamban egy hatalmas vízcsepp folyt le, hogy úristen hova kerültem? Biztos, hogy ide akartam én eltévedni?
Megjelenik ő Slarin Sleryrrlyn'dreskel az Espada tagja. Nagyon szép, és látszik rajta, hogy erős is. Most már úgy érzem, hogy igen jó helyen vagyok, és tanúlni szeretnék tőle. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog tanítani az itt felsorakozó embereknek. Eddig lelombozódtam, most viszont igazán izgatott lettem, és érdeklődve várom, hogy mi fog történni.
- Na emberek! – rikoltott fel magabiztosan lesétálva az aréna lépcsőzetén
- Slarin-chaaan...mi nem vagyunk emberek..az emberek azok... – a kis hangot megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, és tovább figyelni a mesterre.
- Mindenki magával hozta a fegyverét? Úgy? Jól van, remek. Aki még nem ismerne, Slarin Sleryrrlyn’dreskel, a Segunda Espada, de hívjatok csak Slarinnak. Ma néhány kenjutsu technikát fogtok megtanulni.
~ Fegyver nélkül ki sem lépek a szobámból. Ilyen lett az életstílusom, szóval edzésre sem jövök el fegyver nélkül. Én magam úgy érzem, hogy nem használom olyan rosszul a fegyveremet, bár az biztos, hogy van hova fejlődnöm.
Követtük, majd megkért bennünket, hogy álljunk félkörbe, hogy láthassuk, hogy mit csinál. Külön int a pillangós lánynak, majd jóformán mindenki kap tőle egy magabiztos mosolyt.
- Majd elfelejtettem… - nézett vissza a pillangóslányra, és a mellet álló férfira, akinek jó méretes fegyvereik voltak - Azokkal nem lesztek képesek dolgozni.
A sarokban levő kardokra mutat, hogy azokat lehet használni. A lány kardja megfelelő alakott vett fel, így azt már biztonságba használhatta. Én magam nem oldottam fel a kardomat, így remélhetőleg így megfelel az adott célnak.
- A mai nap folyamán a gyorsaságotokat fogjátok megedzeni. Némelyikőtöket láttam már harcolni, de nem vagytok elég rugalmasak. Azonban sonido használata nélkül is lehettek olyan gyorsak… hogy akár egy töltényt is kettévágjatok.
Miss Pillangó kezében egy fegyver volt, amitől hozzáteszem, kicsit megijedtem, hogy ilyesmi pont az ő kezében van.
- Na tehát… Tudja valaki kezelni?
- Senki? Micsoda elmaradott banda, hol az a fegyver? - lépett elő egy szőke fiú.
Megvizsgálta, majd cél felé tartotta. Mindeközben Slarin felkészült. Látszott rajta, hogy amire készül az borzalmas nagy összpontosítást, és koncentrációt igényel. Így nem tudom mire készül. Csak csendes szemlélője vagyok az eseményeknek. Nem tudom egyenlőre összerakni, hogy ebből mi fog kisülni. Slarin a törzsét kicsit megdöntötte és előredőlt, lábai rugalmasak, de csak kicsit hajlította be őket, jobb kezét pedig már tokjában lévő kardján pihentette
Kerek szemekkel figyelek, hogy ebből mi lesz. A srác egyenesen a homlokára céloz és lő. Ezt követően csak bámultam. Nem akartam hinni a szememnek. A pisztolyból kijövő fegyvert pontosan kettévágta. Csak néztem, és nem akartam elhinni. Hogy most nekünk meg kell tanulnunk? Ez sok-sok év gyakorlása. Rendben, hogy gyors vagyok, meg elméletileg jók a reflexeim, de nem hiszem, hogy én képes leszek ilyenre. Bár kíváncsi vagyok, hogy ezt hogyan akarja velünk is megtanítatni.
- Első dolog, hogy megfelelően fogjátok a fegyvert. Mai, Bel, ti úgy tartjátok azt, mintha egy baseball ütő lenne.
- He? Milyen baseball-ütő? – szólalt meg az eddig unottkozó lánynak, akink szinte felpattant a szeme - Eh, valóban könnyebben mozog ez a szar. Hogy ez micsoda faszság...
- Nos… Jelen esetben csak egy kézzel fogjuk a kardot. Legyen egy ujjnyi távolság a kezed és a katanád markolatának eleje között. Mert ha így fogod… – ez után szándékosan rosszul fogta a kardrot, hogy szemléltesse, miért nem jó - …akkor ez olyan, mintha megfojtanád a kardod. Gyakorlatilag elveszed tőle a teret, nem tudsz vele mozogni, blokkolod. Azonban ha rendesen fogod, látjátok? Csak egy kicsivel lejjebb a markolaton, és máris… - további beszéd helyett lazán előrelendítette a kardját, majd vissza, a suhintás meglepően egyszerűnek, lazásnak tűnik így.
Természetesen rosszul fogtam meg, de gyorsan korigálltam. Megpróbáltam az előző pozítcióba beállni, amibe Slarin is volt. Bár ez sem sikerült elsőre. Ide oda csúsztattam a lábamat, mert valahogy nem találtam a tökéletes pozíciót. Mikor ez sikerült, akkor a kardot próbáltam hasonlóképpen jól megfogni. Majd a mutatott módon minél gyorsabban előrántani. Lehet, hogy túlságosan rámarkolok, de nem érzem, hogy gyorsabb lenne a mozdulat. Újra és újra előrántom a kardomat. Persze igyekezve arra, hogy ne menjek neki senkinek és ne is essek rá senkire, mert fél füllel hallom, hogy ez valakinek mégiscsak sikerült.
- Nem tudom kinek a könyöke van a vesémben, de azelőtt álljon fel, hogy őt lövöm le! - lövész mesterre estek rá, de a probléma gyorsan megoldódott.
Próbálkozásaim magam szerint nem jutottak magasabb szintre. Viszont töretlenül próbálkozom. Teljesen felcsigázott, és meg akarom tanulni. Itt tényleg gyorsabbnak kell lenned, mint az árnyékod, és pontosabbnak, mint egy biztos óra. Én is olyan mértani pontossággal akarom kettévágni. Képes leszek megcsinálni.
- Fontos még a belső egyensúly. Aki nem elég kiegyensúlyozott, az számíthat arra, hogy nem jár majd sikerrel. Az ellenfél, a shinigamik, ők mindig azon lesznek majd, hogy kirángassanak ebből az egyensúlyotokból. Valamint ti magatok is lehettek belső egyensúlyotok ellenségei. Szóval mielőtt belekezdenénk az éles gyakorlásba, mindenki higgadjon le kicsit.
~ Igen… Belső egyensúly, koncentráció, gyorsaság és reflex kell ehhez a feladathoz. Az elsőbe nem vagyok annyira biztos. Néha még önmagammal is vitatkozok. Viszont ki tudom zárni a külvilágot. Amikor kiengedem a kardomat és olyan a hangulatom, akkor teljesen nyugodt vagyok, és könyörtelen. Most is ezt kellene előcsalogatni.
Behunyom a szemem, és szép lassan elkezdem kizárni a dolgokat először a eleinte csak a messzebbi hangokat, majd egyre közelebbi hangforrásokat. Lassan de biztosan eljutok a nyugalom állapotába…. Ebbe kellene maradni, és akkor sikerülhet. Így rántom elő a kardomat, és becsukott szemmel, is látom a kettő között a különbséget. Azt hiszem kezdek ráérezni.
Slarin nekem int először, hogy menjek oda. Ő utána én vagyok az első tanítvány, akire rá fognak lőni.
~ Ugye ez nem komoly … - kétségbe esett fej – Én most mindjárt elszakadok. Én ezt nem várom meg. Most komolyan rám fog lőni?
Belül teljesen bepánikoltam, de nem ellen kezdtem, hanem beálltam a megfelelő pontra.
- A töltények nem tudnak titeket megsérteni, úgyhogy ne aggódjatok miatta. Nos, akkor… a többi már csak rajtatok múlik. Sok sikert.
Ez egy picit megnyugtatott, viszont még ugyan úgy bennem volt. Ismételten rám fognak lőni, és egyáltalán nem kímélnek majd. Beálltam a pozítcióba, de tisztán éreztem, hogy belül bepánikoltam, és nincs meg az egyensúly. Hallom a lövést, amire persze mozdul a kezem, de nem elég gyorsan ezért a golyó eltalál. Ezt ismételten eljátszottuk, és harmadjára is. Remélem, a többiek másra figyelnek, és nem az én bénázásomat szemlélik. Fájni nem fáj, de határozottan ez is érezhető. Na persze a találattól a dördüléstől rossz emlékek, és belső fóbia is előtűnik, ami nem segíti sem koncentrációt sem pedig a belső békét. Szólok, a lövőnek, hogy várjon egy kicsit. Behunyom a szemem, és szép lassan visszanyerem azt a békét, és a pár előrántást is jobbnak érzem.
- Akkor felőlem mehet. – mondom várom a dörrenést.
~ Megfogadtam. Jobb leszek nála. Megfogadtam hogy legyőzöm őt. Ken-t is felül műlom. Jobb leszek. Ezért küzdeni fogok. Az a szemétláda már nem tud nekem ártani, most már nagyon is meg tudom védeni magam. Most már képes vagyok egy ilyet is elsajátítani. Képes vagyok őt legyőzni
Bevillan a lány képe, hallom, hogy dördül a fegyver. Csak és kizárólag a cél lebegett előttem. Megtanulni és legyőzni az ellenségemet. Jobb leszek. Szinte érzem, hogy a lélekenergiám csak úgy kavarog.
- MEG TUDOM CSINÁLNI! – felkiáltással kinyitottam a szemem, és az érkező golyót a megfelelő pillanatban és szögben eltaláltam, és a darabjai mellettem száguldottak el.
Csak lihegek, és fel sem fogom hogy mi is történt. Csak a lövő érdekes arckifejezéséből, meg egy hátranézésből tudatosult, hogy sikerült. Visszafordultam, le volt hajtva a fejem, és egy mosoly ült ki az arcomra.
~SIKERÜLT!!!! – iszonyatosan örültem.
- Lő rám megint – nézetem fel komolyan és határozottan a lövőre.
Hasonló felállás, és most is sikerült elég gyorsan előrántani a kardomat. Ez persze nem volt elég, és még újra és újra megkérdtem, hogy játsszuk el a jelenetet. Már látszott rajtam, hogy sok lesz, illetve már nem tudok koncentrálni, és azért bekapok pár golyót. A lövő mester ezelőtt hát lövéssel már azt mondta, hogy elég lesz, de nem hallgattam rá. Kioldottam a kardomat és megkérdtem, hogy lőjön most így. Meg akarom tanulni, hogy a kaszát is tudjam ilyen jól forgatni. Talán leginkább magamnak akartam megfelelni, és a célomat még inkább elérni. A sokadik után a térdem összerogyott, és a Ress alak is eltűnt. Ekkor tudtam, hogy itt a gyakorlásnak vége, többet nem bír a szervezetem. Lelkiekben pedig még tudtam volna folytatni. Ezt nem elég egyszer jól megcsinálni. Ezt be kell gyakorolni, hogy éles helyzetbe is működjön. Mindeközben hallom szép lassan egymás után, hogy az embereknek sikerül elsajátítaniuk a technikát.

Tárgy: Re: Aréna Szer. Nov. 30, 2011 7:48 am

Fegyverhasználat edzés

Belső sugallat? Ugyan! Csak számítás és taktika! Hisz még én is tanulhatok, te is tanulhatsz, ő is tanulhat, s ők is tanulhatnak. Te is, én is, te is, én is, te is, én is, mit nem értesz? Hát én… én talán már nem értem. De nem is nekem kell értenem. Lényeg, érthetően az Exequias tudtára adjam, érteniük kell abból, amit a segunda értetne meg velük. Talán ma minden értelmet nyer, s nem kell jeges sötétségbe taszítódnom öntudatlan, érthetetlen értelmetlenségben. Ér, ér, vizenyős, bíbornedvtől duzzogó erek, feszülő izmokból kibukkanó erecskék ereszkednek csillogó fém lámpafényes csillanásához, eredetüktől megfosztatva, csak némán sikongatva duzzasztja vöröset, sötétet, már majdhogynem feketét. Ez nem ér! Érvénytelenítve játékot mocskolja össze sötét nedvvel mindazt a felületet, melyet eddig tisztán tartottam, ezáltal érvényét vesztve, eretnekként sugallja, a mókának vége. Hisz idő van! Igen, idő… nekem meg mennem kell, nemde?
Az időt megragadom, ahogy a szikét is leengedem, hisz már nem kell. Nem vadászni megyek, nem arra utasítottam magunkat, most tanulni megyek a megtanulhatatlant, bár köze lesz pengéhez, így nem tartok tőle, rossz lesz. Ha szerencsém lesz, talán mégis vadászhatok. Csak válogatós vagyok, nem mindegy, milyen vad a vad, nekem pedig nem kell vadatlan, csak olyan, ki vághatatlan, hisz nagyobb kihívás, húsa is omlósabb, zamatosabb, nem olyan férges, ó, igen! Bárgyú, begárgyult mosoly semmit nem sejtet, vagy legalábbis semmi jót. S hogy hányan állnak félre? Nem lényeg, nemde? Idegen csökevény jobbról, finom, ébenfekete páncél szinte pikkelyezi, ízelt, hosszú karmok jelzik, tán még sem annyira idegen, hisz ez, ez a valódi énem. Én, maga a pókok királynője, miért ne járhatnék effélével, emelt fővel? Karom sajgott, karom fájt, karomból elég volt! S íme, a megoldás. Még ha vadászatnál nem is oly jó, torzság látható mivolta túl sokakat tántorít hátra.
Az Aréna, mint a Colosseum, égbe nyúlva, mesterséges nap alatt tartózkodva magasztos, mégis magányos, s mégis mennyire magányos! Fehér falak között mindenki az. Még maguk a fehér falak is. Én is magányos vagyok, még ha nem is vagyok egyedül. Hiába a kisebb tömeg, ez még kevés. A magány attól még nem tántorít tovább.
A mutatvány maga? Elkápráztató! Bájos, ahogyan pengével bűvöl, s talán, talán én is bájolhatok! Káprázatos, eddig sosem látott, pedig még emlékszem, emlékszem, hogy voltam, tanultam másutt is. De az más volt, s máshol. Már… nem emlékszem. Nem úgy, ahogy régen. Arcokat hallok s hangokat látok, mint minden tisztességes… nem, mégsem, én nem vagyok tisztességes. Mert én büszkén vállalom, mily romlott is vagyok, mennyire omlott lehetek. Rothadásból tán kihúz kardom kihúzása. Vagy nem. Majd meglátjuk.
Kezem katanán, kissé távol állok a néptől, koncentrálnom kell említett, sajgó lelki békére. Nyugalom? Nekem? Nekem sosincs olyanom, hisz belülről feszít szét a tombolhatnék, s csapong ki már-már művészi rombolásban. Roncsolás helyett most más művészetet sajátítok hát el. Kezem,, az új kezem, egyelőre zavaró, de elismétlem a mozdulatot. Üveges szemeim némán, semmitmondóan pillantanak előre, hajzuhatag függönyként takarja azt, amit látnom kéne, mert nem kell látnom, elég cselekednem. Nem minden az, amit látsz, a világ sokkal több annál. A világ benned van. S a békéd, az is benned van.
A primera zaklatottan zakatol hősi nyugalmat hozó pillangóért. Emlékszem, eggyel már megleptem őt a karért cserébe. Mert kar, kar nélkül nem lehetek elég, nem vagyok anélkül egész, pedig én, nekem egésznek kell ennem, hogy kitölthessem az űrt, hogy bennem legyen, s többé ne sérthessen réveteg elmebeteg tetves téveszméje! Mert nem szeretem a fájdalmat kapni, csak okozni. S ezzel, ezzel tán kitöltöm a kitölthetetlent, mely bennem tátong, meg benned is, és mindenkiben. Mert másban is megvan ez, ez teljesen normális. Csupán a különbség köztem és közted, hogy én nem takarom el, én ápolgatom, szétszabdalom s kimutatom. Nekem nem kell több tragédia, nekem gyógyulás kell. Meg egy hatalmas harapás.
Hatalmam hátraveti kissé jobb lábát; zavaró, mindent, szinte tényleg mindent elölről kellett kezdenem. A szamurájok mind jobb kezesek. Én balkéz felől fogom a kardot, bontva ezzel a régi egységet. Ám kezem lyukas, lyukasztva nem foghatok fegyvert. Arra azonban megfelelő, a primera mögé osonva emeljem lyukas kezem és ízelt kezem is, amiknek árnyéka pillangóságos pillangót pillantatnak pillanatra pillekönnyű padlózatra. Mindezt azért az őrült mosolyért, ó, igen, a téboly! Én felismerem! Mi ketten hasonlóak vagyunk!
Ízelt kezemmel gyakorlom tovább, amit kell, sebesen, gyorsan, annál is gyorsabban, s minél precízebben. Végül eljutunk odáig, már én legyek célkeresztben. Savas töltény ha eltalál, vajon kimarja-e bőröm úgy, hogy látszódjék koponyám? Vicces lenne fehér csont látványával bővelkedni, szerintem mókás. Pengém időben emelem, ám dőlésszöge nem jó, így nem működik. Újratöltés, következő, ezúttal gyorsaságom nem volt elég. Az íve sem egyezett, ám fejem csak oldalra döntve konstatálom, ismét csak sikertelen. Elég gyors vagyok hozzá, ne találjon el, mégis elhajolok, bármennyire érdekel is, vajon mennyit marhat ki belőlem.
Marás még sem marcangolhatja rothadásra ítélt arcom, s újra letesztelem kardom, és a golyót, mely reppen felém. Nincs időm látni, elég hallanom, magára a hangra koncentrálok, ami pisztoly ravaszát érinti. Súrlódás, még nem is a kattanás, ám máris tudom, mi a feladatom. Szemeim összeszűkítve szegezem előre, hunyorítva, ízelt páncéllal fedett karom kardom repíti ki tokjából, s kissé fel is egyenesedek, törzsem pedig balra fordítom, hogy a lendületet és a sebességet kihasználva csapjam szét a töltényt. Halk, kattanó hang, hangosan csömörlik padlózatra kettő, apró fémdarab.
A feladatnak vége, maradt hát unalmam elűzése. S mi sem hasznosabb arra, mintsem a kialakuló móka kivárása, ahogyan ennek az egésznek vége? Végre vadászhatok kedvemre újra. Mert préda, az van, ahogyan apró, gombostűkre csatolt pillangók is, melyekkel fizethetek prédám prédáiért. Twisted Evil

Tárgy: Re: Aréna Szer. Nov. 30, 2011 9:40 am

Slarin-féle edzés

Persze. Láttam én a plakátokat. Mégsem érdekelt különösebben az a bizonyos edzés, elvégre a kísérletezés amúgy is szórakoztatóbb játék, és nekem semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy az Arénában tolongjak a sok alsóbbrendű senkiházi között, akiknek csak a szája nagy, meg némelyiknek ereje is van, de az agy megléte náluk olyan ritka, mint a fehér holló, vagy a Szaharában a havazás. Aztán valamelyik nap láttam Natalie-samat ügyködni valami fegyveren és a hozzá való töltényecskéken. Na innentől elkezdett érdekelni az a bizonyos edzés, mert természetesen az én espadám elmondta ám, hogy ahhoz készül a rózsaszín csecsebecse. Ettől a pillanattól fogva már nem volt megállás, jómagam is összedobtam néhány töltényecskét – savval töltve. *-* Nehéz volt ám úgy megalkotni őket, hogy ha eltalálnak valakit, az komoly sérülést szenvedjen, de megérte. Biztosan lesz olyan béna idióta, aki meg sem próbálja majd kivédeni, és akkor az én szórakoztatásom is garantált.
Szóval a plakáton hirdetett nap reggelén kicsit korábban indultam el az Arénába, hogy alaposan feltérképezhessem a terepet, mielőtt a csőcselék befutna. Na és persze Natalie-sama, mert őt nem lehet egy lapon emlegetni ezzel az IQ-nuku bagázzsal, elvégre a zsenik azok mindenki fölött állnak, Natalie-sama pedig még nálam is feljebb. Egyedül viszont még ez a robosztus épület is cseppet unalmaz, így elkezdek játszadozni egyik összecsukott legyezőmmel… Vigyázok, hogy ne vágjam meg magam, mert kivételesen jó lenne laboron kívül is koncentrálni, na meg elfojtani azt a fránya gyilkolászási ösztönt, aminek a vér látványa a tapasztalatok alapján nem sokban lenne hasznára… Bár akkor egy időre megint megszabadulnék tőle, és élhetném tovább kísérletezős-mardosós-robbantgatós hétköznapjaimat.
Az aljanép is lassacskán kezd beszállingózni, úgyhogy a továbbiakban szépen megtartom tőlük a tisztes távolságot, és nem elegyedek fecsegésbe egyik idegesítő pondróval sem, mert annak az lenne a vége, hogy belevágom valakibe az egyik legyezőmet… és akkor lesz sok-sok vér, amivel rajzolni lehet. *-* Franc üsse meg! Leállítom magam, mielőtt még olyat teszek, amit megbánok… Na nem mintha bánnék én bármit is, de azért az espadák nyilván nem örülnének neki, ha ritkítani kezdeném a népet, szóval önkontroll, önkontroll, és még több önkontroll… Erre ma nagy szükségem lesz. -.-’
Végre önjelölt edzőnk is befut a porondra az eddig kint ácsingózó tömeggel. Éppen ideje volt. Ez a nőszemély sem a pontosságáról lehet híres, de nyilván úgy érzi, megteheti, csak mert ő is egy espada. Ha jól hallom, a segunda, és ha jól értem, kenjutsuból szándékozik edzést tartani. Még mit nem! Nem használok kardot, tehát tök fölösleges, úgyhogy akár mehetnék is. De természetesen azonnal eszembe jutnak savas töltényecskéim, és mivel majd’ megöl a kíváncsiság, mégis a maradás mellett döntök. Egye fene, talán mutat valami olyasmit, amit legyezővel is ki lehet vitelezni. Natalie-sama megjelenése minden esetre megerősít abban, hogy illene maradnom, szóval most már el sem húzhatom a csíkot, ha akarnám sem. Franc üsse meg! Azért persze követem Slarin utasításait, és igyekszem elhelyezkedni valahol a jelentéktelen személyek között, hogy azért mégis elfedjem a fenntartásaimat velük szemben. Amikor az edzőcske rátér a fegyverekre, jómagam gyorsan odavonulok egy katanáért, mert csak, és mert valószínűleg egy ilyen egyértelmű célzás után jobb lenne ezzel a fegyverfajtával betanulni a tanulnivalót. Majd valamikor ha lesz időm, meg fogom próbálni átültetni a tanulható technikát a magam fegyverére.
Na, végre használatba kerül a csodafegyver. Ha másért nem, hát ezért megérte ma eljönni. Slarin szemléltetése ezzel az előhúzogatós vagdalkozós technikával egész látványos. Ha jól nézem a földön heverő darabkákat, akkor ez egyike volt az én töltényeimnek. Haha, akkor ezekkel fogunk játszani. Halál a töltényekre! Halál rátok gyerekeim!
Nos, khm, térjünk vissza az edzésre. És akkor most szépen ki is zárunk okos kis fejecskénkből minden egyebet, persze ez az agyatlan majmoknak nyilván jóval könnyebb, hisz nekik nincs is mivel gondolkodni, de már megint eltértem a tárgytól. Ott tartottam, hogy oda kellene figyelni a helyes mozdulatok bemutatására, mert különben még katanával sem fogom megtanulni ezt a vackot, nem ám átültetni más fegyvernemre. Az első lassításról ugyan lemaradtam, de ezt nem fogja elvenni a harci kedvem, elvégre, ha valaki képes kevesebből is megjegyezni egy mozdulatsort, akkor az én leszek, pláne, hogy nem is olyan bonyolult, ha az arrancar figyel a részletekre. Nekem sem lesz olyan egyszerű, de na, én képes vagyok áthidalni az ilyen apró nehézségeket elmém zsenialitásával. Persze úgy néz ki, vannak olyanok is, akik képtelenek felfogni a dolgokat elsőre, de hát nem lehet mindenki tökéletes, sőt a tökély kifejezetten ritka, bár önjelölt trénerünk úgy tűnik, nem jár messze tőle. Az ostoba fajankóknak meg szerencséjük, hogy Slarinnak van türelme hozzájuk.
Na azért én is gyakorlok egy keveset, mert a katana nem az én fegyvertípusom, de ha egy edzésen vagyok, akkor már kivitelezzük rendesen. Meg aztán ciki lenne, ha pont engem kapna telibe az egyik savas kis szépség. Ugyan nem vagyok olyan ostoba, hogy ne legyen viszonylag gyorsan ható gyógyszerem a dologra, de azért ha nem muszáj nem folyamodnék hozzá. Az rontana a magamba vetett hitemen, amit nagyon nem akarok. Szépen lassan elismételgetem az alapmozdulatokat, majd egyre gyorsabban próbálgatom, hátha úgy azért hiba csúszna a gépezetbe, de mert én tudom, hogyan ildomos tanulni valamit, ilyen még véletlenül sem fordulhat elő.
Szerencsére a koncentrációm is tökéletes jelen pillanatban, mert kizártam a fejemből a nem ide illő gondolatokat, és egyelőre senki nem is adott okot arra, hogy bármelyiket is elővegyem közülük, meg kivételesen fel se húztak – bár azt nehéz is úgy, ha az arrancar nem kommunikál a társaival -, így a legnagyobb problémám csak az, hogy nem vagyok hozzászokva a kardforgatáshoz. De zsenialitásomnak hála lassacskán belerázódom a dologba, így mire éles gyakorlásra kerül a sor, már teljesen tisztában vagyok a szabályos mozdulatokkal. Azért nem árt még egyszer átvenni lassan, aztán egyszer gyorsan azt a szépségesen kivitelezhető, lendületes mozgást, amit el lehet érni. Még ha a tempóm hagy is némi kívánnivalót maga után, ez nem fogja azt jelenteni, hogy hátrányban vagyok bárki mással szemben.
Nekem, sok balgatag bolonddal ellentétben nem volt szükségem Slarin tanácsaira. Persze nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni sokáig megőrizni a higgadtságom, mert jelenleg is gyilkolni akarok, nem is kevéssé, a shinigamik meg alapból felhúznak, de majd megpróbálok – aha, persze… - odafigyelni erre az apróságra. Hamar túl akarok lenni az éles teszten, meg amúgy is, miért várjak a hülyébbik felére, hogy hamar megnézhesse magának a valódi haladását? Cöhh, azt ugyan nem! Majd én megyek előre és megcsinálom a technikát, mielőtt még valamelyik sültbolond eltolja és összevérzi a placcot. Nem, nem, nem, nem, nem, Kiyo, erre még véletlenül se gondolj, mert akkor az eddigi gyakorlásod tökéletesen eredménytelen lesz! Franc üsse meg, hogy még én is keresztbe teszek magamnak! Dühlevezetésképpen hátrarúgok a mögöttem álló arrancarba, aki ugyan méltatlankodik egy kicsit a térdét ért sérülésen, gyilkos pillantásomnak hála úgy dönt, inkább nem akar visszavágót. Helyes, nagyon helyes!
Natalie-sama természetesen valahol előttem csinálja meg a maga gyakorlatát, mert hogy is nézne már ki, ha én elé kerülnék egy olyan tiszteletreméltó és tökéletesen zseniális tudósnak, mint ő? Na ugye, hogy ronda lenne és gusztustalan. A csőcselékkel meg továbbra is igyekszem nem foglalkozni, és teljes koncentrációmat a mozgásra helyezni. Most nem bukhatok el, ha már eddig kibírtam, és figyelmen kívül hagytam a nyomorult aljanépet, és eltereltem a figyelmem a gyilkolásról! Beállok a fegyver elé, kezem a megfelelő helyre teszem a katana markolatán, és a testemből igyekszem kiűzni minden feszültséget, ami az elmúlt pár percben felgyülemlett, hogy ugyanolyan jól tudjam kivitelezni ezt a kis technikát, mint a gyakorlás közben. Minden koncentrációmat beleviszem ebbe az egészbe, így mikor eldördül a fegyver, azonnal megcsinálom a gyakorolt mozdulatot. Elsőre ugyan nem sikerül, mert az a kedves, édes, drágalátos kis nyavalyatörés pont a kard fölött húz el – ki látott még ilyet?! -, de másodszorra azért már simán megcsinálom, és odébb is állok, hadd próbálkozzon nyugodt lélekkel a sok ütődött.
Ismét csak áldani tudom az eszem, amiért hamar megcsináltam, ugyanis az egyik idióta természetesen hagyja, hogy rajta csattanjon a savas lövedék. Ennek eredménye az a gyönyörű véres mintázat a padlón, amitől visszatarthatatlanul elönt a gyilkolási vágy. Halál minden mocskos kis féregre az Arénában! Nem, nem, nem, Kiyo, higgadj le, itt nem kéne… Francot nem! De mégsem… Áááá, megőrülök! Natalie-samamat kénytelen vagyok itt hagyni, hogy egyedül játszadozzon az ostoba pondrókkal, és a magam részéről inkább elmegyek a sivatagba vadászni egyet valami rongyos kis közlidércre, és akkor talán egy időre megint nyugtom lesz a gyilkolászási ösztöntől, és koncentrálhatok a munkámra minden erőfeszítés nélkül.

Tárgy: Re: Aréna Csüt. Dec. 01, 2011 12:30 am

Natalie Salazaar: A pillangók ereje visszatért hozzád arra a kellő pillanatra, amikor a feladatot kellett teljesítened, ráadásul az arrancar fogalmát is precízen, tudományos szempontból definiáltad Slarinnak - amit ő fészpalmolva hallgatott végig - , jutalmad ezért 500 pillangó, lélekenergia formájában.

Quibelez de Saporán: Régi espadád jelenléte volt az, ami kibillentett a Slarin által emlegetett belső nyugalomból? Attitűdödnek vagy ügyetlenségednek köszönheted a feladat teljesítése után téged ért, apró balesetet? Talán ha legközelebb megőrzöd békéd, már tökéletesen fog menni. Wink

A fejlődés viszont szemmel látható, így jutalmad 500 pillangóformájú csillámpor, amihez mind lélekenergiaként jutsz hozzá.

Räv la Luz: Először is, hadd gratuláljak, amiért gond nélkül ki tudod ejteni Slarin vezetéknevét. Neutral

(xDD) Másrészt pedig a mutatványhoz is gratulálnék, ezzel pedig beléptél a gyakorlott fegyverhasználók közé. Wink

Jutalmad 500 szelet husi, természetesen lélekenergiaként.

Mai Cabaniz: Talán kicsit túlreagáltad, hogy katanával kell gyakorolni, pedig a tehetséged egyértelműen megvan hozzá, éppen csak a türelmed nincs. Azonban a tőreid gyorsabbak, precízebbek, voltaképpen alkalmasak voltak a mozdulatsorra, amit ha puszta véletlenből, de mégis csak sikerült bizonyítanod. Mindez számodra 1000 db xanax tablettát, meg persze ugyanennyi lélekenergiát jelent.

Cephalus Ó-Madaidhín: Fogalmi hiányaid nem akadályoztak meg abban, hogy a mutatványt végrehajtsd. Kitartóan gyakoroltál, bár gyakorlott fegyverforgató mivoltodnak köszönhetően ez teljesen el is várható tőled. 500, általad választott színű kasmírfonalat, és ennek a mennyiségnek megfelelő lélekenergiát kapsz ajándékba, hogy karácsonyra elkészülhess a csapatmunka sáljával. Wink

Karasu Vex: A frappáns címet a szarkazmus viseli, bár hangulatod érezhetően ismét nem túl frappáns. Pedig lehetne, hisz voltaképpen semmi okod nem volt ennyit mérgelődni, pláne, hogy még a feladatot is teljesíteni tudtad. Jutalmad 500 loli, mindez lélekenergiaként. Üdvözöllek téged is a gyakorlott fegyverhasználók között!

Eliana del Barros: Magányos farkasként ugyan láthatóan nem találtad helyed, ám legalább az "őrült kompánia" nem vonta el figyelmed. Kitartás és gyakorlás, mely részedről némi túlbuzgósággal is elvegyült. A leckét megtanultad, még ha neked is kellett a legtöbbet sérülnöd a Salazaar-sama által megtréfált töltények miatt. A túlbuzgóság viszont kifizetődő, összesen 1000 savtöltényes sérülés, s ezzel egyenértékű lélekenergia a jussod.

Eras Vanthor: Valóban, sokat felejtettél az "Akadémia" óta, vagyis tulajdonképpen mindent, újratanulni pedig csonkolt karokkal ráadásul, nem kifejezetten egyszerű. Mégis kibírtad vérszomj és hiszti nélkül egészen az edzés végéig, sőt, még Salazaar-samát is felvidítottad a vérpillangó árnyékoddal. Mindez számodra - Soifon bírálása alapján - 500 erecskét és ugyanennyi lélekenergiát jelent.

Kiyo Phellera: A zsenialitás a harctéren nem mindig elég, de végérvényesen nem bántad meg, hogy eljöttél. Ha másért nem, a savtöltényeid okozta sérülések látványa máris feldobhatja napod. Minden esetre a feladattal is rendesen foglalkoztál, még akkor is, ha a katana nem éppen a te fegyvered. Mindez végérvényesen 500 példányt a kémiai periódusos rendszerből (nem mintha nem tudnád fejből), s ennek megfelelő értékű lélekenergiát biztosít számodra.

Slarin Sleryrrlyn'dreskel: Edzésed 9 résztvevővel azt hiszem, sikeresnek könyvelhető el. A következő sikeres edzésed után te is részesülsz jutalomban.

Az értékelésről:

Tárgy: Re: Aréna Vas. Jan. 22, 2012 7:17 am

Előzmény

Meglepett, hogy Slarin ennyire természetesnek veszi, hogy egy shinigami legyőzhet minket. Én nem néztem le őket annyira soha, mint némelyik társam, elvégre Aizen-sama is közéjük tartozott, illetve a két leghűbb követője is shinigami volt, akik biztosan felértek egy-egy Espada-val. A legerősebb shinigami-k igenis ellenfelei lehetnek még a legerősebb arrancar-nak is, de az a shinigami, akivel én harcoltam, egészen biztos, hogy nincs közöttük. Az alapképességei, például a sebessége tényleg lenyűgöző volt, de ha nem mutatott volna meg mindent a tudásából, most azt hiszem, nem üldögélnék ebben a székben. Éreztem, hogy éppen úgy meg akart ölni, mint én őt.
-Egyikünk sem tudott sérülést okozni a másiknak, úgyhogy végül visszavonult. Ezt az egy részletet tudtam eddig a saját mentségemre felhozni, meg hogy talán meg tudtam volna ölni, ha nem menekül el, de az igazság az, hogy eredményesen küzdött a ressurección formám ellen elég hosszú ideig, és nem valószínű, hogy ez változott volna.
Az pedig, hogy még Slarin is veszített hajdanán egy halálisten ellen, még inkább meglepett. Igaz, valószínű nagyon régen volt, a shinigami pedig az én ellenfelemnél jóval erősebb lehetett. Sürgősen erősebbé kell válnom, valahogy úgy érzem, hogy még nem hoztam ki a maximumot a saját képességeimből. Én természetesen senki másnak nem meséltem a csatámról, úgyhogy nekem senki képét nem kellett bevernem eddig.
Azt gyorsan levágom, hogy gyakorlásra akar invitálni, ugyanakkor abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ez nem lehet-e inkább valamiféle teszt a képességeimet illetően. Egy átlagos numeros-hoz képest azért már elég jónak számítok, úgyhogy ez alapján talán azért nem dob ki a fracción-jából mindjárt a jelentkezésem után, ez alól talán az fog kivételt jelenteni, ha a pusztakezes harcot érintő képességeimmel akarja kezdeni, mert azok nincsenek. Vívni megtanultam valamennyire, de mivel nem volt kezem vagy lábam adjuchas formában, ezek a képességeim kimerülnek az egyszerű ütésben és rúgásban, illetve a harapásban, amivel bejuttatom a mérgem az áldozatba. Belegondolva, ez még egy dolog, ami miatt a shinigami fölém kerekedett a harc egy szakaszában. -Megtisztelsz vele, Slarin.-leteszem a söröm, amiben lényegesen kevesebb maradt, mint az Espada dobozában, és felállok vele együtt.
Azt egy darabig nem tudom, merre megyünk, de őszintén szólva nem lennék a két arrancar helyében, akiket magukkal rángatott, csak akkor váltam nagyjából biztossá afelől, hogy nem hullajelöltnek hozza őket, amikor elkanyarodtunk az aréna felé. Ha az egyik kijáratot vesszük célba, én a helyükben már el is kezdtem volna imádkozni, gyakran hallottam olyat, hogy egy Espada kiment néhány arrancar-ral a sivatagba, aztán egyedül jött vissza, érezhetően erősebb reiatsu-val.
Nagyjából egy méter lemaradással követem Slarin-t, az arénába. Egy kicsit megint kezdek idegessé válni, még mindig nem igazán tudom, hogy mit akar tőlem, és hogy a másik kettő miért kellett neki.

Tárgy: Re: Aréna Kedd Jan. 24, 2012 12:12 pm

Újabb edzés Slarin-nal (mibe rángattak bele?)

Az erdő, és a férfi hangja. Egy szúrás törté el a képet, mely a mellkasomba érkezik. Megfogom a kezét, a kaszával le akarom fejezni, de nincs elég erőm, ő gyorsabb. A földön találom magam. Iszonyatos fájdalmaim vannak, majd belém rúg és én lecsúszom a tetőről. Egyszerűen lezuhanok, és szinte érzem, hogy a betonon érkezem. Egy hatalmas felkiáltással ébredek fel egy rémálomból. Kicsit megnyugodok, hogy ez csak egy újabb rémálom volt. A mellkasomtól elveszem a kezemet. Még túl friss az élmény. Túlságosan dühítő. Hogy lehet, hogy egyetlen karcolást sem tudtam rajta ejteni? Esélyem se lehet ellene, ha egy rongyos Shinigami-t sem tudok elintézni. Mégis hogy? Magamhoz ölelem a párnát, és szomorúan magam elé nézek. Túlságosan magam alatt vagyok. Miután sikerült rendbe szednem magam, elindultam. Konkrétan nem volt semmi célom. Egyszerűen néha oly annyira idegennek érzem magam ezeken a folyosókon. Egyszerűen velem van a baj. Talán azért sem nyitok a társaim felé, mert már elvesztettem azokat, akik valamit is jelentettek ebbe a porfészekben. Aki meg maradt, az meg oly annyira megváltozott, hogy rá sem ismerek. Nem is nagyon keresem a társaságát. Lehet a rossz tapasztalat miatt, vagy szimplán azért mert nem érzem isten igazán, hogy ide tartozom. Egyszerűen nem. Most is teljesen magányosan rovom a folyosókat.
Viszont egy ismerős hangra leszek figyelmes. Slarin jön egy ismeretlen férfival.
- Ne aggódj, nem akarlak elverni. Csupán teszek róla, hogy téged nehezebb legyen. Hmm, hmm, te ott, és te, gyertek velem.
Mutat rám, és szinte lerángat az Arénába. Egyszerűen nem tudtam hova rakni a dolgokat. Bár a „te” kifejezést azt sejtettem. Hisz ő bemutatkozott nekünk az előző edzés folyamán viszont én nem mutatkoztam be neki. Természetesen a nagy Espada tagjának pedig egyáltalán nem kötelessége egy jelentéktelen Arrancar nevét tudnia. Nem alkottam senkiben semmilyen maradandót. Bár talán valami alapján csak emlékszik rám. Hisz minek mutatott volna rám? Még ha nem is tudja a nevemet.
- Bocsásson meg Slarin úrnő, de miért is jöttünk le az Arénába?
Szerintem egy jogos kérdés. Hisz miért rángatott le? Itt vagyunk hárman. Egy talán sejti mi a helyzet, de spec én nézek, mint borjú az új kapura. Egyszerűen nem is értem. Bár lehet, hogy egyszerűen meglátta, hogy csal lézengek a folyosón és úgy gondolta, ha nincs jobb dolgom, akkor legalább box zsáknak jó leszek.

Tárgy: Re: Aréna Szer. Jan. 25, 2012 5:31 am

Edzés Slarinnal – megint
Mit követtem el, hogy ezt érdemlem?! O.O

Eseménytelen, unalmas, már-már idegőrlően nyugalmas folyosói séta. Sok mindent kell átgondolnom, különösképpen a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban. Az egyik kísérletem – hogy állna vissza a pH-szintje 7-re! (gyengébbek kedvéért semlegesre) – sikeresen befuccsolt, valamint ott van az az ügy is a sivatagi robbantgatással – Mengyelejev tudja, miért nem csináltam ki azt a shinigamit… Valamiért ott lebegett egy megmagyarázhatatlan, és kimondatlan békeegyezmény a levegőben, amikor a sivatag robbantgatásával és tevékenységünk közös elemzésével voltunk elfoglalva. Gyalázat! Bár azt el kell ismernem, sokat tanultam az esetből – például a robbanóerő drasztikus növelése a sav szétterülésének mértékét is jócskán megnöveli, ami egy küzdelemben hasznos lehet.
A jelenlegi kísérletem meg… Nos, az nemes egyszerűséggel bedöglött. Kész, kaput. Bár megjegyzem, nem tudom, mit tolhattam el rajta, de szerintem az egyik kapcsolással lehet a probléma. Akárhogy is, ki kell találnom valamit, hogy az a vacak működőképes legyen, különben a falhoz vágok valamit! … És annak én fogok a legkevésbé örülni. Grrr… Egyszerűen idegesít, ha valami nem úgy működik, ahogy én akarom, attól pedig, ha egyáltalán nem működik, egyenesen a plafonon vagyok. Legszívesebben a hajamat tépném, de azt azért már mégsem. Nem fogom megadni a Las Noches-i bagázsnak azt az örömöt, hogy engem úgy lásson! Az idegességemet meg megszokhatták, tudom magamról, hogy lobbanékony vagyok, de nem akarok rajta változtatni. Tök fölösleges lenne.
A szomszédos falba viszont belerúgok egyet, amolyan feszültség levezető gyanánt, ha már eleve azért keltem útra, hogy kiszellőztessem a fejem. Erre pedig nincs is jobb módszer, mint ha valamire kivetítem a befuccsolt kísérlet fölött érzett dühömet. Azért az már mégiscsak kellemetlenebb lenne, hogy ha a „laborom” berendezéseit törném-zúznám. Azért átkot is szórnék magamra, ha tudnék varázsolni! Brr… Még jó, hogy annyi eszem azért volt, inkább elinduljak sétálgatni. Belegondolni is iszonyat, mit tennék, ha a kedvenc eszközeimnek baja esne… Hehehe, lehet pont az kellene nekem. Egy adagnyi iszonyat.
Mikor meghallom az ismerős hangot, egy pillanatra a hideg is kiráz. Ez a nőstényördög mégis mi a frászt akar tőlem?! Mert rám kellett mutasson, lévén összesen ketten vagyunk a folyosón olyanok, akik nem vele jöttek, és neki éppen két arrancar kell. Jobb dolgom úgy sincs, és végülis a múltkori edzése is tűrhető volt, ha nem számítjuk az önfényezést - miben, hogy az most sem fog elmaradni?! – tehát talán megérné hallgatni rá… Egy nagy francot! Azért egy morgolódást elfojtva követem a szememben jelenleg meghatározatlan pozíciót elfoglaló nőszemélyt, annak ellenére, nem tudom, mi az esélye, hogy most is „segíteni akar”. Hihetetlen, hogy egyetlen mondatával képes volt az eddiginél is magasabbra ugrasztani a vérnyomásomat.
Az Arénában lyukadunk ki. Már rosszat sejtek. Karbatett kézzel, némiképp feszülten várom, ebből most mi lesz. Úgy tűnik, a másik, korábban folyosón tartózkodó lánynak is böki a csőrét, mégis mit akarhat velünk az espada, de azért a tiszteletet szerintem túlzásba viszi… Mindegy, jobb, hogy ő szólalt meg, mert én valószínűleg nem egészen így tettem volna fel a kérdést, noha engem is érdekelne az indok. Talán kicsit le kellene higgadnom és félretenni annak a nyomorult kísérletnek a gondolatát is a fejemből. Ezzel a trióval szemben jobb, ha teljesen ide koncentrálok, főleg így, hogy azt sem tudom, mit keresek itt.

Tárgy: Re: Aréna Pént. Jan. 27, 2012 3:43 am

Edzés, újra

Szegényekre úgy tűnik, kicsit sikerült rájuk hoznom a frászt, pedig én igazán nem akarok rosszat, eskü! Surprised

Csupán szükségem volt még egy-két arrancarra a gyakorlathoz, amit szeretnék elvégeztetni, s mi más lenne ehhez a legjobb módszer, ha fogod és magaddal rángatod a két első személyt, aki éppen szembe jön veled? A bokszzsák meg úgyis én leszek, legyen ennyi elég.
Emlékszem még a két csajra, az egyikükről biztosra tudom, hogy Natalie fracciónja, de semmi többet, a másikuk meg… Hát, igazából ő is csak a múltkori edzésemről ismerős, ahol éppenséggel túlontúl el voltam foglalva azzal, hogy kúlosan pózőrködjek, mintsem megkérdezzem mindenki nevét, akit esetleg nem ismertem. Azt hiszem, ez még belefér bőven, lévén tényleg sok volt az ismeretlen, bár ismerősből is volt elég, na meg én már senkinek sem vagyok ismeretlen, tehát ezzel a részével biztosan nincs gond. Az Aréna felé tartva azért rákérdezek a két idegen nevére, mert azért mégis csak, illik. Surprised

Nem vagyok úrnő! ¬_¬ – vetek egy lapos pillantást Elianára; a samázást is mindig rühelltem, olyan személytelen nekem az egész. Jó, nem azt mondom, hogy legyünk öribarik, vagy valami, de azért mégis csak, na, értitek. Surprised

Az Aréna közepére terelem mind a hármójukat, s egy félkörbe állítom őket, melynek közepén tanítóként én helyezkedem el. Beletúrok egyszer rövidre nyírt hajamba, már amennyire hollow maszkom engedi, s elkezdem a magyarázást arról, mit fogunk csinálni.
- Már bocs, hogy csak így lerángattalak, de szükségem volt még két személyre, hiszen egy barákkal kapcsolatos edzést tartanék Diegonak. Természetesen ti is tanulhattok, ha már voltam szíves elvonszolni titeket ide. – ejtek meg egy bizalomgerjesztő mosolyt mindannyiuk felé, bár hogy ezt éppen minek látják, kedves mosolynak vagy éppen vicsornak, az már egy újabb olyan kérdés, melyre nem tudhatom a választ.
- A bara mint tudjátok, mondhatni, a cero egyfajta elődje. A cero ugyan pusztítóbb, azonban nehezebben kontrollálhatóbb, valamint rendkívül lassú is, főleg társához képest. Egy harc közben gyakorta előfordul, hogy az ellenfél egyszerűen elszelel a cero útjából, ekképpen a technika jóformán hatását veszti. – fel és alá sétálok előttük, miközben magyarázok. Ezek csak általános dolgok, s minél tapasztaltabb harcos vagy, annál inkább észreveszed, hogy milyen gyakoriak is ezek az esetek. Jómagam éppen ezért használom ritkán a cerot és társait, jobban szeretek kardforgatási gyakorlatomra támaszkodni. Gyermekkorom óta tanulok kenjutsut, mindig is rajongtam érte. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem lennének más trükkök is, amikkel szeretem megsegíteni küzdelmeimet.
- A bara ellenben rendkívül gyors, s az egyik legegyszerűbb technika, amit egy arrancarnak tudnia kell. Minél sűrűbb reiatsu összetételt tudtok alkotni, annál hatásosabb. A gyorsaságához azonban akad egy kis trükk, amit kevesen ismernek. Nem csak a sebességét, hanem a becsapódását is meg tudjátok növelni. – állok meg velük szemben, majd megfordulok úgy, hogy nagyjából oldalt álljak nekik. Egy egyszerű barát idézek meg a jobb kezemmel – ez van közelebb hozzájuk - , a bara pedig sebesen a szemközti, távoli falnak csapódik. Nem okoz semmiféle sérülést az épület falában, talán csak egy kicsi, fekete folt s némi füst jelzi a találatot. Ebben még semmi különös nincsen, azonban szükségem van rá szemléltetésképpen. Egy újabb energiagömböt idézek meg, azonban még nem lövöm el azt. A vörös színű reiatsu labda egy pillanatra a levegőben áll, majd ökölbe szorított kézzel amint megidéztem a barát, belebokszolok, ami láthatóan sokkal sebesebben csapódik neki a falnak, némi faldarabot is leomlasztva. Helye még hosszú másodpercekig füstölög. A mozdulat, amit elvégeztem, elég észrevehető, de nem biztos, hogy mindenkinek feltűnik egyből, hogy hogyan is csináltam. Elképzelhető, hogy akad köztük olyan, aki már ismeri ezt a trükköt, de én úgy vettem észre, a legtöbb arrancar elhagyja ezt.
- Tehát, ki tudja megmutatni, mi volt a különbség? – kérdezem meg őket, ismét szembe fordulva velük. Aki elsőnek mondja meg a helyes választ, az prezentálhatja először a mozdulatsort. Ezután megkérek mindenkit, hogy utánozzák le ezt a mozdulatot, természetesen az aréna falát támadva.
- Különösebb pusztakezes harcmodorra senkinek sincs szüksége hozzá, akinek van keze és ökölbe tudja azt szorítani, annak menni fog, és amint látom, megvan mindannyiótoknak a keze és a lába, tehát hajrá – magyarázok közben tovább.
Csak egy kevés gyakorlásra van szükségük, nagyjából tíz percet adhatok nekik erre. A feladatot azonban ezután kicsit más szintre kapcsolom. Jelzek nekik, hogy elég, és hogy álljanak körbe engem. A kezeimet a hátam mögé teszem és úgymond katonásan kivárom, míg minden és mindenki a helyén lesz.
- Mint azt észrevettétek, nem feltétlenül az a lényeg a barában, hogy mekkorát robban, hanem az, hogy milyen erősen csapódik bele a célpontba. Most én leszek a célpont; a hierromat felsérteni egyszerű barákkal nem tudjátok, de meg lehet próbálni. – tartok egy levegővételnyi szünetet, mielőtt folytatnám. - Tehát a feladatotok a következő. Mindannyian támadjatok barákkal, és próbáljátok meg elérni, hogy kibillenjek az egyensúlyomból. Ha sikerül elérnetek, hogy elessek a lendülettől, akkor sikerrel teljesítettétek. – állok egy enyhe terpeszbe, hogy ezzel is kicsit nehezítsem a feladatukat. Rájuk bízom, összedolgoznak-e vagy sem, vagy hogy milyen távolságból támadnak, ez már inkább az ő kreativitásukon múlik. Egy ellenfél ellen is teljesen jó, ha a bara nem okoz neki, legfeljebb felületi sérülést, azonban könnyedén elveszíti egyensúlyát, nem?

//A feladat szerintem érthető. Smile

Össze is beszélhettek, hogy ki milyen taktikát választ, és hasonlóak. Remélem, élvezhető az edzés. >

Tárgy: Re: Aréna Pént. Jan. 27, 2012 1:02 pm

Tréning

Csak akkor mérem végig alaposabban a két társamat, amikor megérkezünk az arénába. Gyorsan megállapítom, hogy egyik nőt sem ismerem, mondjuk nem vagyok itt túl régen, az utolsók közé tartozok az Aizen-sama által teremtett arrancarok közül, ráadásul eléggé antiszociális életmódot folytattam az itt töltött időmben, úgyhogy ez nem is meglepő, talán tíz itt élőt ha ismerek név szerint. Nem túl jó statisztika, mindenesetre a bemutatkozást nem én fogom elkezdeni. Slarin amúgy is bemutatott, én nem fogok rákérdezni a nevükre. A helyükben eléggé dühös lennék most magamra, elvégre csak azért lettek elrángatva, mert szükség volt rájuk az edzésemhez.
Bara használatára képes vagyok, de ettől függetlenül nem vagyok túl boldog az anyagválasztástól. Ha előjön majd a cero-kérdés, akkor eléggé égni fogok, hogy nem vagyok képes arra, amit egy jóérzésű gillian röhögve megcsinál. Ezt sürgősen orvosolni fogom, talán egy cero-val már képes lettem volna lekaparni annak a shinigami-nak a páncélját. Ugyanakkor Slarinnak igaza van: sok esetben a cero használhatatlan talán ezért nem éreztem még eddig szükségét, hogy megtanuljam. A bara-t viszont nehéz kikerülni, csak hát sok ellenfélnek még karcolást sem okoz.
Én nem ismertem ezt a trükköt, a baraim egyszerűen a nyitott tenyeremből szoktam ellövöldözni, úgyhogy valóban nagyon praktikusnak tűnik, nem tudom, hogy korábban hogy nem jutott eszembe, pedig így visszagondolva annyira evidens lett volna. A sebességnövekedést nem igazán tudom szemmel pontosan meghatározni, de az ereje akár a kétszerese is lehet egy sima baraénak.
-Ha jól láttam, egy ütéssel növelted meg a bara erejét és sebességét.-miután válaszoltam, egy pillanatra elgondolkodok rajta, hogy helyes volt-e tegeződni úgy, hogy mások is hallják, és nem csak négyszemközt engedte-e az Espada, hogy elhagyjam a jelzőt, de mivel az egyik lány "úrnő" jelzőjére is negatívan reagált, úgy gondolom, hogy nem.
Szétnyitom az ujjaim, létre hozok a jobb tenyeremen egy zöld színű gömböt, utána pedig egy ütést mérek rá. Az eredmény tényleg bámulatos, bár a bara nem volt elég stabil, úgyhogy egy kis része egy apró villám formájában hátracsap felém, de szerencsére felettem megy el, és hal el. Ez azonban apróság, ezzel a módszerrel tényleg rendkívül sokat lehet javítani a támadások erején.
-Milyen volt? A kérdés végén megeresztek egy reménykedő mosolyt is Slarin felé, komolyan örülnék, ha azt mondaná, hogy jó volt, bár egy kicsit tényleg instabilra sikerült ehhez a módszerhez. Azonban korántsem biztos, hogy azt a választ kapom, mint amit vártam, az a kis mennyiségű reiatsu, ami hátracsapott, amikor megütöttem a bara-t, nem ment teljesen mellé, a maszkom felett elhelyezkedő hajtincs végét égette le, és most sűrű, szürke füst száll róla az ég felé.
A későbbi próbálkozásaim alkalmával azonban fokozatosan javuló eredményeket mutatok fel, mind erő, mind sebesség, mind célzás terén, és az elsőhöz hasonló kellemetlen baleset sem történik, az alatt is koncentrálok a bara egyben tartására, amíg az azt létrehozó kezemmel ütök. Az utolsó percekben megpróbálkozok a kétkezes módszerrel is, ami ugyan gyakorlatilag semmivel nem nehezebb, mint az egykezes, nem fogom túl sok hasznát venni egy éles harcban. Ressurección formában is van nálam fegyver, nem tudok egyszerre két kézzel lőni, legalább egy mindig foglalt.
Egy pillanatra megrökönyödök, amikor Slarin azt kéri, hogy lövöldözzünk rá. Nem vagyok arrogáns, nagyon jól tudom, hogy minden képességem használata mellett sem tudnám megsebezni, talán még akkor sem, ha egy helyben állna, és csak a puszta kezeit használná. Nem is ez a fő problémám. Majdnem megkérdem tőle, hogy nem baj-e, hogy tönkre fog menni az egyenruhája, ami viszont elvileg ugyanabból az anyagból készült, mint a mienk, az meg még attól is elszakad, ha beleakad egy kilincsbe, de végül nem teszem. Slarin adott egy utasítást, én pedig nem fogom megkérdőjelezni, nyilván számolt vele, hogy a ruhája cafatokban fog lógni róla a végén, ráadásul ingyen cserélik. Mindenesetre levonom a következtetést, hogy valószínű nem szégyellős, nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi is marad belőle.
Első próbálkozásképpen mellé sonidozok, nagyjából négy méterre tőle jobbra, ott pedig készítek magamról egy másolatot, amit hátrahagyok, én pedig a baloldalára megyek. Természetesen a Gemelos Sonido-val készített másolat nem tud bara-t használni, de arra jó, hogy csak abban a pillanatban fog rájönni, hogy melyik oldalra kell helyeznie a súlypontját, amikor elkészítem a bara-t, és egy öklössel nekiküldöm a bal bokájának. Első próbálkozásnak szerintem nem olyan rossz, talán hárman egyszerre meg tudjuk zavarni annyira, hogy elveszítse az egyensúlyát, bár őszintén szólva nem vennék rá mérget. A végén lehet, hogy tényleg össze kell hangolnunk a támadásokat.

Tárgy: Re: Aréna Szomb. Jan. 28, 2012 12:03 am

[Váratlan érkező, mert miért ne? ]

*Olyan volt, mint egy hatalmas pillangós túra; egyszerűen csodálatos! S a legjobb, hogy rengeteg új információt sikerült szereznem az emberek világában megjelenő entitásról. Csodálattal figyeltem, ahogyan megpróbálta elpusztítani az embert, mi alatt csupán éhségét próbálta orvosolni. Egy új fajta hollow, ráadásul Hueco Mundo ritkasága. Talán egy fajta génmutáción átment rossz lélek, mindenesetre sikerült mintát vennem tőle a következő kutatásaimhoz. Ez pedig nagy haladást idéz elő, mondjuk mostanában elég sok kísérletem sikerül. Ha ez így halad tovább, lehetséges, hogy sikerül felébresztenem bátyámat? *__* Nagyot sóhajtok eme gondolatomra, s éppen a laborba érkezem, ahol szembesülhetek az alvó Szayel, tartályban lebegő testével. Komor pillantást vetek fivéremre, és minduntalan ülök le az egyik székre. Láthatóan egyedül vagyok ezen a helyen, így nem kell semmiféle mást mutatnom, mint ami vagyok valójában. Csalódott, amiért eddig semmi sem járt sikerrel azért, hogy megtudjam tenni. Kicsit mérges is vagyok magamra mindezek a dolgok miatt, már a pillangókat sem látom olyan szépnek, mint eddig. Pedig, ha tudnák más arcsimarcsik, hogy valójában mit látok bennük, akkor megértenék miért tartom szépnek. Utolsó sóhajtásomban egy gyengét ütök az asztalra, hogy nekem mókára van szükségem. Gyorsan a kézi panellel bekapcsolom a nagy gépet, és a hólóképes kivetítőre pillantok. A nanorobotok szinte azonnal reagálnak a sugárzásra, s mikrojelüket visszaküldve mutatja meg nekem a fracciónom valamint...Slarin kilétét? Értetlenül billentem oldalra a fejemet, hiszen egyáltalán nem értem, hogy a Segunda espada milyen játékot is folytathat az én fraccusommal. *.* Csillogó szemekkel döntöm el, hogy szeretnék beszállni a "játékba", hogy segítsem Kiyo nénit. Ezért pedig szépen gyors ütemben veszem át a Las Noches uniformisomat, és a sonidos törekvéseim okán hamar meg is érkezem. De nem úgy, ahogyan mások persze várnák. Hirtelen, a semmiből ugrok elő Kiyo néni mellett egy mosollyal az arcomon.*
- Már értem miért jöttél. *_* Slarin-chan, ugye én is beszállhatok a mókába? Ugye, ugye, ugye, ugye igen? *_* *Minden egyes "ugye" szóra hatalmasodik el tekintetem, mindenféle cukiságos rózsaszín felhőcskés pillangózáport belevéve. Szeretném, ha megengedné, hiszen valamikor én is a fraccusa voltam. Talán így egy kicsit közösen emlékezhetünk ,hogy milyen jó kis móka volt az oldalán lenni. Bár a helyzetet tekintve tudós fejjel megértem, ha éppen neheztel rám. Hiszen, nos igen, Seth mellé álltam. De okaimat azt hiszem már felfedtem előtte, ilyen téren pedig remélem megérti, hogy nincsen semmi személyeskedés. Csak egyszerű racionalitás, ami egy olyan pozícióban, amit betöltök Las Noches életében, nagy előny. Érdeklődve hallgatom végig a kiselőadást a barákat illetően. Semmi új információ nem hallatszik el számomra, nekem tudnom kell az ilyeneket. Mindazonáltal a képességeim a hollow technikában egy espadahoz képest elég unpillangós. Éppen ezért nagyobbodik a lelkesedésem az iránt, hogyha nem zavarja a arcsimarcsikat, hogy itt vagyok, akkor részt szeretnék venni ebben. Természetesen nem akarok tolakodni, így legutolsóként várom ki soromat a feladatot illetően. S míg én várom, addig szépen levonhatom magamnak a következtetéseket. Például azt, hogy egy bara szabadon irányítható erőkifejtés. Gyakorlatilag ha vegyíteném a ressurrección képességeimmel, akkor hatékonyabb lehetnék. Elvégre is az én kis ékkő pillangóm a lélekenergia szabályzásával lehetővé teszi a felgyorsulást. A felgyorsulással növekedik a kezeim ütéseinek száma is. Ha eltudnám érni, hogy mindenegyes ütésemre barák sorozatát lőjjem ki, számításaim szerint 5%-al legalább növekedne a fizikai hatás. Így hát nem megéri? S még cuki rózsaszínes sarlókat is kilőhetek. *_* Na de a kérdés az, hogy ezt vajon hogyan fogom én elérni? Szinte másodperc alapú ütéseknél nehéz elérni, hogy a barákat kisugároztassam kezeimből. Éles fejtörésbe kezdek, mi alatt látom, hogy az egyik arrancar egy gemelossal erősíti a taktikai próbálkozását Slarin kibillentését illetően. Gyorsaságomból adódóan, - aminek teljes erejét még senki nem láthatta - , több klónt tudok létre hozni. Azonban ezek a klónok egy erősebb ütésre igazából semmivé is foszlanak. Csak az áldozat megtévesztésére szolgál, buta az aki bedől neki. Ugyanakkor feltételezhetővé tehetném, hogy egy klóntól el lehetne némi kutatással érni, hogy képes legyen pótolni a kimaradt barák mennyiségét. Lehetetlenség, sajnos. Talán létre hozhatnék egy mesterséges gépezetet, ami segítene nekem növelni a baráim gyorsabb kisülését, de attól tartok éles helyzetben az ellenfélnek első dolga lenne leütni rólam a szerkezetet. Akkor mégis hogyan oldhatnám meg, hogy erősebben, és gyorsabban süljenek ki ezek? Gondolataim jelenlegi fejlődésemre terelődnek. Valóban, nem sokára olyan szinten fogok állni, hogy részt vehetek egy saját ressurrección továbbfejlesztésében. Természetes alapon a kutatásaim adatai alapján, az lenne ésszerű, ha az újonnan kifejlesztett technika a gyorsaságra épülne. Ám mi történhet akkor, ha beleszólnék a természetrendjébe, és megváltoztatnám ezt? Hiszen Räv la Luz espada fegyverét is sikerült úgy átmanipulálnom, hogy ettől függetlenül a ressurrecciónjának megidézése sikerrel zárult. Csak hogy, mivel hiányos adataim vannak, így nem lehetek abban biztos, hogy egy DNS felülírás változtatna a ressurrección állagán, funkcióján.
Viszont itt is jön a feltételezés, hogy akkor Seth mégis hogyan alakíthatta ennyire át magát. S vajon a képességeit ő maga írta meg? Bonyolult biokémiai egyenletek, amik összefüggése már olyan bonyolult, amit nem tudok egyszerűen megérteni. Tudnom kell, hogyan tette. Tudnom kell, s ezért pedig kísérletezni fogok, elszántan. Különleges csillogás jelenik meg lélektükreimben, amikor a fracciónomat látom barákat szórni a Segunda Espadara. Teljesen egyértelmű volt, hogy ezzel próbálja őket fejleszteni, ám az én fejlődésem némileg sokkal összetettebb. Én nem a barák erősségét akarom fejleszteni, hanem elérni azt, hogy ressurrección formámban több, és gyorsabb barákat tudjak megidézni. Ennek legmegfelelőbb formája volna, ha beletudnám építeni magába az átalakulásomba, ehhez viszont komoly tudomány szükséges. Ugyanis, mint személyi titok, tudom, hogy Szayel alkotta arrancar vagyok. Az alkotó pedig mindig hagy egy rejtett kódot a génállományban, ami elméletileg blokkolja a túlzott továbbfejlesztési folyamatot. Ugyanis a megteremtett lény elveszti presztízsét, ha túlzottan átalakul. Az átalakulás mindig rizikófaktor, amit nem minden alkotó vállal fel. Ahogyan sejtem, Szayel pontosan ebbe a kicsiny, ámbár rendkívülien óvatos rétegbe esik bele. Rá kell jönnöm ezen dolgok nyitjára minél hamarabb, így pedig utolsóként lépek elő, hogy minden megfigyelésemet majd belevessem a dolgokba. Gyakorlatilag eddig azt vettem észre, hogy aki neki látott, az többféleképpen próbálkozott Slarin egyensúlyának kibillentéséből. Nem akarok senkit sem le butázni, de egy bara is úgy működik, mint egy ütés. *_* Ha jó helyen hajtod végre, biztos a siker. Ugyanis az emberi felépítés szerint a 206 csont bizonyos százaléka felel az illető talpon tartásáért. Gyakorlatilag mindegyik, de tudni kell melyik oldalról kell becserkészni. Na most már, akkor én megpróbálom nem csupán a feladatot végre hajtani, hanem egy kis személyes jellegű problémára rá jönni.*
- Slarin-chan, egy kísérletet szeretnék végre hajtani ebben a pillanatban. Lécci erősítsd meg a talpon maradásodat a lélekenergiáddal, rá akarok jönni valamire. Utána meghívlak egy sárga bubis vízre! *_* *Jelzem neki azért előzőleg szándékomat. Nem lenne szép dolog, hogyha csak úgy neki rontanék ki tudja mennyi barával. >.> Móó, viszont nem oldhatom fel a kardomat. T.T Az első négy espada Las Nochesben nem oldhatja fel a kardját. T____T Lepillantok a cipőmre, hogy ellenőrizzem minden rendben van-e ott. Aztán Kiyo nénire pillantva hatalmas mosolyt engedek felé, hogy ezzel biztassam őt. Biztosan kíváncsi lehet már, hogy miféle kísérletről is van szó, amelyre egy kis ötletet szolgáltatott azért a Gemelost idéző srác is ám! *.* Tehát gyorsan ellenőrzöm az eszközeimet, hogy minden a legnagyobb renben mehessen, majd megindulok. Először laza berákat, lassú (másnak talán gyorsnak látható) sonidoval hajtok végre, érezhetően a bokájára célozva. Ekkor figyelem meg, hogy a csuklóm másfajta tartására még a bakát minősége is megváltozik. Nem mindegy milyen szögből ütöm rá a célpontra tehát. Ebből kifolyólag, ha én ressurrecciónban szeretnék ilyesmit végrehajtani, akkor ezekre akkor is figyelnem kell. Minő felfedezés! *_* Na tehát, aztán gyorsítom az ütemet, míg megállok egy pillanatra.*
- Ez Nati pillangó titka ám, aki elkotyogja, azt elviszem pillangó túrára a laboromba! *______* *Mosolyogva fenyegetem meg őket, hogy habosbabos partyban lesz része annak, aki kiadja a titkomat. Így tehát a gyorsaságomat olyan mértékben gyorsítom fel öt méteres átmérőben körbe-körbe haladva, hogy a képzetlenek számára egy összemosódott, láthatatlan objektummá avanzsálódok. Majdnem minthogyha sebes repülésbe kezdtem volna. Terepélyes port szabadítok fel sajnos ezzel, de nem tudok mit kezdeni. Aztán kezdetét veszi a barázás, egyelőre még mindig a bokán, emelve a gyorsaságot. Végül egy adott pillanatban rájövök a dolgok nyitjára. Hiszen mindvégig itt volt előttem a cél! T.T" A barák közt is van idő különbség, amit szintúgy kitudok használni. Egyszerűen gyorsabban sütöm el, minthogy a kívánt helyre sonidoznék. Ám a gond abból fakad, hogy a barák nem mozognak azon az időn, amit én az ütés számokkal eltudnék érni. Vagy legalább is ezt addig nem tesztelhetem, még resuba nem próbálom ki ezt. Mindenesetre az is előre jutás ám, hogy rá jöttem hogyan billenthetem ki Slarin-c chant! *_* Egyik kezemmel a bokájára, míg a másikkal valahol felül illetem a nagyszámú bara mezővel. Egyszerű, mint a nagyszerű. Több irányú pont nagyobb súlyú lökést idéz elő, így képtelenség, hogy az illető megtartsa pozícióját. S terpesztett tartásnál mi a legcélszerűbb erre? Hasi, láb lövési kombináció. Ezzel próbálkozom egészen addig, míg sikerrel nem járok. Utána csak szimplán megállok a porkavarásban, és nagy szemekkel vonom le a konklúziót, mely szerint sikerült szép nagy porködöt fakasztanom az arénába.*
- Ugye jól van mindenki? O.o" *Teszem fel végre lényegre törőbb kérdésemet. Persze azért élesen pislogok Slarin-chanra is. Jövök neki egy bubis vízzel. *__* *

Tárgy: Re: Aréna Szomb. Jan. 28, 2012 3:58 am

Újabb edzés Slarin-nal (mibe rángattak bele?)

Slarin talán mégis csak valamennyire emlékezhetett rám. Bár ebbe nem voltam teljesen biztos. Megkért engem és a másik lányt, hogy mutatkozzunk be. Kicsit összerezzentem, hisz általában Espada nem igazán kíváncsi az alja népre, amilyen részben még én is az vagyok.
- Eliana… Eliana del Barros…24-es Arrancar.
Leértük az Arénába, és egy kört alkottunk, minek a közepébe maga a mester Slírin foglalt helyet. A fiút maga Slarin mutatta be nekünk egyben azzal, hogy válaszolt a kérdésemre.
- Már bocs, hogy csak így lerángattalak, de szükségem volt még két személyre, hiszen egy barákkal kapcsolatos edzést tartanék Diegonak. Természetesen ti is tanulhattok, ha már voltam szíves elvonszolni titeket ide.
~ Diego … Legalább már a nevét tudom. … Barra-val kapcsolatos edzés?
Slarin egy bíztató mosolyt ejt el felénk, bár az kicsit közelebb áll a vicsorgáshoz. Viszont inkább valami más vonja el a figyelmemet. Hirtelen a bejárat felé pillantok. Kicsit elkerekedik a szemem, majd magamban egy vízcsepp és egy „ne már” kifejezés fogalmazódik meg. Hát rózsaszív világ pillangó hercegnője toppan be köreinkbe.
- Már értem miért jöttél. – csillogó szemek - Slarin-chan, ugye én is beszállhatok a mókába? Ugye, ugye, ugye, ugye igen?
Egyre kérlelőbb, és kerekebb szemeket alkalmazva lelki zsarolás képen. Jó hogy nem lehet ilyennek ellenállni, éppen ezért maradhatott.
- A bara mint tudjátok, mondhatni, a cero egyfajta elődje. A cero ugyan pusztítóbb, azonban nehezebben kontrollálhatóbb, valamint rendkívül lassú is, főleg társához képest. Egy harc közben gyakorta előfordul, hogy az ellenfél egyszerűen elszelel a cero útjából, ekképpen a technika jóformán hatását veszti. – fel, s alá sétálgatva magyaráz - A bara ellenben rendkívül gyors, s az egyik legegyszerűbb technika, amit egy arrancarnak tudnia kell. Minél sűrűbb reiatsu összetételt tudtok alkotni, annál hatásosabb. A gyorsaságához azonban akad egy kis trükk, amit kevesen ismernek. Nem csak a sebességét, hanem a becsapódását is meg tudjátok növelni. – áll meg végül
A Barra… Én is rendszeresen használtam már. Gyors, mégis elég hatékony. Egy támadást el lehet téríteni vele, vagy egyszerűen semlegesíteni. Eszembe jutnak a ronda csápok, melyeket a Barra technikával tüntettem el az útból. Vagy egyszerűen csak megfelelő mennyiségű port kavarni vele. Nem egyszer használtam ezt a felhasználását is a technikának. De ha jól koncentrálunk, akkor keményebb sérüléseket is okozhatunk az ellenségnek. Egy Barra elől nehezebb elugrunk, mint egy Cero elől. Viszont az el kell ismerni, hogy ha az ellenség megbénul, akkor egy Cero-val sokkal keményebb, megsemmisítő csapást végezhetünk. Bár azt is el kell mondanom, hogy a Barra nem igazán az én stílusom. Valahogy még nem igazán szoktam hozzá a vörösen izzó technikához, ami csak egy olcsóbb utánzata a hatalmas erejű Cero-nak. Viszont ha nincs ilyen technika a tarsolyodba, akkor a Barra a legjobb ilyen szintű fegyvered. Meg Cero-nak meg van az a hátránya, hogy be is sülhet, ami a használónak sem egy jó érzés, illetve vannak olyanok, akik elnyelik a Cero-t, és egy felerősített változatát küldik feléd. Ilyen szempontból a Barra jobb, hisz olyat még nem láttam besülni, illetve túl gyors, hogy egyszerűen elnyeljük. Így tehát megbecsülöm ezt a képességemet, és tisztelem annyira, hogy a legjobb tudásom szerint akarom használni. Így tehát érdeklődve figyelem, hogy mégis hogy lehet hatékonyabb. Kíváncsivá tett.
Slarin megfordul nagyjából úgy, hogy nekünk oldalt legyen. Az egyik kezén már izzik is a vörös Barra energia. Ellövi a szemközti falnak. A falnak semmi baja, max annyi, hogy kicsit megfeketedett. Gondolom ezzel akarta szemléltetni, hogy mi csak így használjuk ezt a technikát. Újabb energia kezdett izzani a kezén, de ezt most nem lőtte el. A vörös Reitsu labda egy pillanatra a levegőben állt. Ezután Slarin belebokszolt az energiába, ami sokkal nagyobb sebességgel száguldott a fal felé. Ez már kiütötte a falrészt, és hosszú percekig csak füstölgött a helye. Ez is mutatja, hogy a második technika sokkal hatékonyabb. Felemeltem a kezemet, és mélyen a tenyerembe néztem. Eddig csak úgy használtam, hogy az öklöm köré gyűjtöttem az energiát, és magával az ütéssel adtam meg neki az energiát, a célt és a sebességet. Most viszont egy energia gömböt idézek, amibe belebokszolok, és így adok neki sebességet. Így viszont nem csak az ütés erejére, hanem arra is figyelnem kell, hogy jó helyen találjam el az energia labdát. Ez egy sokkal nehezebb technika, viszont ha jól elsajátítjuk, akkor egy végzetes fegyver is lehet.
- Tehát, ki tudja megmutatni, mi volt a különbség?
- Ha jól láttam, egy ütéssel növelted meg a bara erejét és sebességét. – szólalt meg Diego elsőnek.
Mivel ő volt az első, ezért ő lehetett az első, aki megmutathatta, hogy neki hogy megy a technika leutánzása. Mit mondjak megnéztem volna szívesen még egyszer, hogy lássam, hogy pontosan hogyan is történik az ütés mozdulata. De most csak Diego változatával kell beérnem. A tenyerébe összpontosította az energiát. Az energia vörös helyett inkább zöld színű volt. Ebbe az energiába ütött bele, ami szépen elérte a falat, viszont az energia egy része villámszerűen visszacsapódott. Diego feje felett szállt el, de így is sikerült egy picit belekapni a hajába. Ami felettébb nevetséges szituációt eredményezett. El is mosolyogtam rajta. Viszont tudtam, hogy lehet, hogy én még nagyobb bakit követhetek el.
- Milyen volt? – mosolygott és várta a bíztató visszajelzést
Eközben én is felemeltem a kezemet. Kezem közé gyűjtöttem ez energiát, és amilyen erősen csak tudtam belecsaptam a falba. Megnéztem milyen foltot hagy. Ez volt az irányjelző. Ezután fogtam az egyik kezemet tenyérre felfelé tartottam, a másikat pedig felé tartottam. Összpontosítottam az energiámat, hogy minél inkább gömb formája legyen. Az energia nem vörös volt, hanem inkább fehéres, szürkés. Nagyon koncentráltam viszont a gömb formáról eszembe jutott egy kép, ami megzavarta a koncentrációmat, és ami miatt majdnem az energia felrobban a kezemben. De szerencsére időbe meg tudtam fogni. Mikor úgy éreztem, hogy tökéletes lesz, akkor fogtam, elemeltem a kezemet, és az energiába bevittem egy jobb egyenest. Pont úgy, ahogy eddig a Barra-kat szoktam ellőni. Igyekeztem, hogy középen találjam el. Viszont az energia egyik fele szétfoszlott oldalra, a maradék pedig nem okozott olyan eredményt, amilyet vártam. Nem volt eléggé összesűrítve az energia. Megpróbáltam egy kisebb gömböt létrehozni, amibe sűrűbben belesűrítettem az energiát, hogy az ütéstől ne hulljon szét. Ez már jobb volt, viszont nem elég erős, hogy az eredeti technikát lealázza. Éppen ezért újra és újra próbálkoztam. Valamit rosszul csinálok.
- Különösebb pusztakezes harcmodorra senkinek sincs szüksége hozzá, akinek van keze és ökölbe tudja azt szorítani, annak menni fog, és amint látom, megvan mindannyiótoknak a keze és a lába, tehát hajrá
~ Ha nem nehéz, akkor jobban is megtudjuk csinálni. Lehet, hogy az ütés módjával van bajom.
Diego már azon dolgozik, hogy egyszerre kettővel is kivitelezze a technikát. A Pillangós lány, meg mintha ez egy gyerekjáték lenne, olyan egyszerűséggel lő el másodpercek alatt többet is ezzel a technikával. Kicsit lesújtott, hogy én még sehol nem járok. De hirtelen eszembe jutott egy másfajta módszer. Most lentebb idéztem a technikát. Majd nemes egyszerűséggel egy jól célzott rúgással telibe találva küldtem könyörtelenül a falnak. Ez már jobban hasonlított arra az erőre, amit Slarin mutatott. Megpróbáltam gyorsabban megidézni a gömböt, és ellőni. Majd több gömböt, és egyszerre ellőni. Viszont a gyakorlást félbe lett szakítva egy másfajta feladattal.
- Mint azt észrevettétek, nem feltétlenül az a lényeg a barában, hogy mekkorát robban, hanem az, hogy milyen erősen csapódik bele a célpontba. Most én leszek a célpont; a hierromat felsérteni egyszerű barákkal nem tudjátok, de meg lehet próbálni. – tart egy levegővételnyi szünetet - Tehát a feladatotok a következő. Mindannyian támadjatok barákkal, és próbáljátok meg elérni, hogy kibillenjek az egyensúlyomból. Ha sikerül elérnetek, hogy elessek a lendülettől, akkor sikerrel teljesítettétek.
Kisebb terpeszbe beáll, hogy még nehezebb dolgunk legyen. Ránézek Diego-ra, aki úgy mint én vonakodva akart Slarin-ra támadni. Persze egy Espada-t nehéz megsebezni, de ha nem védekezik, és egyszerre hárman, vagy négyen lőjük meg, akkor elég nagy sérüléseket is okozhatunk neki. Diego lép elsőnek, miszerint Mellé Sonido-zik, és hirtelen kettő lesz belőle, majd az egyik eltűnik, és Slarin felé baloldalról száguld a Barra. Nem rossz. Egy megtévesztés, csak utána egy Barra. Bár nem sikerült vele kidőlteni az egyensúlyából. A Barra kicsit hasonlít az egyszerű ütésekre. Ha az illetőt megfelelő helyen találjuk el, akkor az akár milyen erős, vagy nagy, kijön az egyensúlyából és elesik. „Minél nagyobb, annál nagyobbat esik”. Ha célpontot mondanék, akkor sokan egyből a lábát támadják. Hisz ha már valamelyik lába megsérül, akkor arra nem tud igazán támaszkodni, és egy ellenkező irányból érkező ütést nem tud rendesen kivédeni. De én máshonnan közelítem meg a dolgot. Egy tarkó csapás is meghozhatja a hatását, de ha a fejét éri, akkor összezavarodik, és egy oldalról érkező támadás simán kidönti. Csak nem igazán tartom jó ötletre, hogy egyből a fejét célzom. Éppen ezért az első lövés a lábára céloztam, bár egyáltalán nem érte el a hatását. Éppen ezért úgy döntöttem kipróbálok valamit. Elméletben jónak tűnt, viszont az lenne a legjobb, ah meg is tudom valósítani. Magam elé gyűjtöttem össze az energiát, majd egy ütéssel előttem. Viszont nem Slírin-nak, hanem fölé. Oda Sonido-ztam, és még egyet rúgtam belé a helyes irány szempontjából, majd, az energia gömb fölé Sonido-ztam, ami közvetlenül Slarin feje fölött volt. Egy fentről lendületből indított nagy erejű rúgással küldtem lefelé az energiát. Hatalmas erővel, és a legnagyobb sebességgel száguldott a célpont felé. Remélem, hogy talál, és ha sikerül. Az a baj nem volt időm túlságosan megfigyelni, hisz. Azonnal le Sonido-ztam, és előkészítettem a következő energiát, melybe jól belerúgva Slarin bal oldala felé küldtem. Nem tudom milyen hatással lesz. Viszont nem sikerült. Nem sikerült, hogy tényleg kitérjen az egyensúlyából és elessen. Viszont az egyik támadás hullámot követően pillangós lány lépett előre.
- Slarin-chan, egy kísérletet szeretnék végre hajtani ebben a pillanatban. Lécci erősítsd meg a talpon maradásodat a lélekenergiáddal, rá akarok jönni valamire. Utána meghívlak egy sárga bubis vízre!
~ Mire készülhet ez? Tud valami jót? Kíváncsi vagyok mire képes a kis zseni.
Slarin még jobban bebiztosította magát. A lány először a lilahajú szépségre pillant, majd ellenőrzi, hogy mindene rendben van-e, és megindul. Megfeszülve figyelek, hogy mégis mit fog csinálni. Sonido-val megspékelve lőtt el egy két lassabb Barra-t. Viszont hírtelen megállt.
- Ez Nati pillangó titka ám, aki elkotyogja, azt elviszem pillangó túrára a laboromba!
Mosolyogva fenyegette meg a társaságot, és a mit hiányoltam, azt most megkaptam. A Pillangó titok. Miután ezt tisztázta, folytatta a támadást, egyre jobban gyorsított a tempón. Slarin körül körbe-körbefutott. Szemem-szám tátva maradt. Hihetetlen sebességet ért el, és egyszerűen megsorozta Slarin-t. Főképpen, ha jól láttam, akkor a bokáját célozta. Igen, az is egy igen érzékeny pont. Mindenkinek van vakfoltja, akármilyen jó, és nem láthat minden támadást. Olyan sebességet ért el, hogy hatalmas szélt kavart, és port. Nem győztem eltakarni az arcomat. Így sajnos viszont nem láthattam, hogy mi is történik. Iszonyatos milyen energiát mozgat meg a rózsaszín hajú lány. A szél alább hagy, és érzem, hogy ismét kapok rendesen levegő, és szép lassan a füst is kezd leülni.
- Ugye jól van mindenki?
Felegyenesedek, és bámulok a pillangós lányra. Ez igazán nem semmi. De mégis hogyan lehet, olyan jó? Egyszerűen elképesztő. Ettől még inkább jobban lázba jöttem. Én is ilyen gyors akarok lenni. Ez elképesztő. Egy kis születet hagyva, hogy Slarin ismét tökéletes formában legyen, ismét elkezdtünk most már csak hárman támadni. Lelkesebb lettem. Már egyre több és több gömböt próbáltam egyszerre megidézni és ellőni. Eleinte csak egy oldalról, figyelve és összpontosítva a többiekre, majd mozgás közben is. Egyre inkább érzem ennek a technikának a ritmusát. Igaz, még nem vagyok olyan, mint a pillangós lány, de egyre inkább el akarom érni azt a szintet, hogy úgy tudjam ezt használni. Úgy érzem egyre jobban tudom eltalálni a jól megformált energiát mind kézzel, mind lábbal. Egy pillanatra megállok és fújok egyet. Összekulcsolom az ujjaimat, előre nyújtom, hogy kiropogtassam, és jelezzem, hogy magasabb szintre emelem a dolgokat. Úgy is kíváncsi vagyok, vajon milyen lehet, ha én is mindent bele adok, és egy gyorsabb, erősebb és magasabb szinten alkalmazom ezt a technikát. Illetve ha egyszerre többet is használok. Előhúzom a kardomat.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Az energia kavarog körülöttem, és megmutatkozik az igazi alakom. Alig várom, hogy megmutassam, hogy ilyen szinten mire vagyok képes. A kaszát a hátamon hagyom. Előre nyújtom a lábamat, majd a földtől pár centire egy nagyot körzök vele, így hátra téve, eközbe a kezemmel előkészítem az energiát.
- Slarin! Jobb, ha előveszed a kardodat és elkezdesz védekezni. ...... Kérlek. - tettem gyorsan hozzá a végéhez, hisz mégis egy Espada.
~ Nem akartam nagyzolni, csak kicsit féltettem, hogy a harc hevébe súlyosan megsérülhet. Azt meg azért nem akartam.
Az energiát fel dobtam. Viszont ez csak elterelés volt. Hirtelen Slarin lába lőtt teremtem, és egy alulról érkező támadással a vörös Barra energia most már a kezem körül volt. Úgy éreztem, hogy ha most ez az energia a kezem körül van és úgy sikerül megütnöm az állát, az sokkal hatékonyabb lesz. Ezután elugrottam. Három energia jelent meg előttem, és egy rúgással indítottam meg őket. Egyikbe belerúgtam, ami elérve a másodikat mozgásba lendítette, ami a következőt, így az első lett a lett gyorsabb és így tovább, viszont ha az elsőt ki is védi, akkor a másik kettő az első árnyékába még eltalálhatja. Figyeltem a többiekre, akik ugyan úgy támadásba lendültek. Az utolsó mozdulatsorként az első energia gömböt megfelelő helyre tereltem apróbb jelentéktelen mozdulatokkal, majd egy erős rúgással egyenesen Slarin tarkója felé küldtem, aki éppen egy másik támadással volt elfoglalva. Reméltem, hogy végre ez sikert arathat. Hisz ebbe az alakomban erősebb, gyorsabb vagyok.

Tárgy: Re: Aréna Csüt. Feb. 09, 2012 10:21 am

Edzés Slarinnal – megint
Mit követtem el, hogy ezt érdemlem?! - part 2 O.O

– Kiyo Phellera. – mutatkozom be tömören az espadának az aréna felé menet. Nem igazán érdekel, mennyire vagyok udvarias vagy mennyire nem, egyszerűen elegem van a mai napból, és csak azért vagyok itt, mert jelenleg jobbat nem tudok. Az viszont kifejezetten jó, hogy Slarin nem kéri a samazást. Amúgy se állt volna rá a nyelvem, így viszont még megerőltetnem sem kell magam. Hah, gyerekjáték lesz túlélni ezt a napot! ... Vagy nem. Hogy plusz felszerelést kell játszanom az ismerőse edzéséhez?! Még mit nem! Épp készülnék sarkon fordulni, mikor megjelenik mellettem az az ismerős aura, melynek hatására kis híján kiugrom az uniformisomból.
– Jesszus! Natalie-sama… – sóhajtok lemondóan espadám megjelenésekor. Komolyan mondom, az ilyen húzásaival a frászt tudja hozni az arrancarra… De most legalább nem volt a kezemben egy üveg valamilyen sav, az első találkozásunkkal ellentétben. Ez azért szerencse. Viszont az espadám jelenléte megint felébreszti bennem azt a különös érzést… Sokkal nyugodtabb vagyok így hirtelen, mint a megjelenése előtt. Ennyit a feszültség levezetéséről. Az előadás hallgatása alatt sem idegeskedem már, inkább csak unom. Nincs benne valami sok újdonság, mintha egy tényekkel teli tankönyvet olvasnék, amit már jó ideje kívülről tudok, amúgy is. Bosszantó. Az kiselőadás vége viszont felkelti az érdeklődésemet. Na igen, az ilyen trükkök miatt érdemes időnként odafigyelni másokra is.
A vizuális szemléltetési módszer és a kis trükk, amit a nőstényördög használ, egész ígéretesnek tűnik. Egy apró mozdulat, legalábbis nekem nem tűnik többnek, ám az eredménye magáért beszél. De hogy én válaszoljak a kérdésére? Nem! Beszéljen az, akinek kedve is van, én most csak figyelek, és várok az utasításokra. Akár tőle, akár Natalie-samatól érkezzen valami. Persze egyértelmű, melyikükre hallgatnék előbb, de azért már mégis… Ezt a trükköt nekem is ki kell próbálnom! Jól fog ez még jönni legközelebb is, haha! Amint a hivatalos felszólítás is megérkezik, már vonulok is gyakorolni, és bármennyire nehéz is, megpróbálok nem azzal foglalkozni, mi az istent művelhet az espadám az arénában, ameddig én gyakorlok… Nála nem igazán lehet tudni, mi jár éppen a fejében, de attól még zseniális nőszemély.
Szóval akkor bara-boxolásra fel! Először próbáljuk meg pontosan végrehajtani, utána játszadozhatunk a befektetett erővel is. Ennek az elhatározásomnak megfelelően idézem meg a vörös energiagömböt magam előtt, és mindent elkövetek, hogy pontosan találjam el, a megfelelő szögben. Ha belerázódok, ösztönből is fog menni, de egyelőre nem vagyok azon a szinten, ezzel sajna tisztában vagyok. Szóval egyelőre a pontosságra kell odafigyelnem. Magával a bara megidézésével nincs gond, csak az utána következő kis mozdulattal. Többször is elpróbálom, hogy milyen ütésszöggel hogyan reagál és merre megy, valamint mit eredményez. Ezen eredményeket átgondolom, és megpróbálom különböző mértékű erőbefektetésekkel is. Mikor az a viperanőstény ismét ugráltatni akar minket, már úgy hiszem, mindent kitapasztaltam ezzel a módszerrel, amit szerettem volna. Végülis elég volt hát az idő, amit adott, csak akkor is. Miért siet ennyire? Mindegy, valamiért most nem tudom felbosszantani magam rajta, úgyhogy hopplá-hopp, megyek, amerre mutatja, és karbatett kézzel várom „bölcs szavait”.
Amint meghallom, hogy most ő lesz a célpont, azonnal elvigyorodom. Kezdem élvezni is ezt a valamit, amiért itt összegyűltünk. Haha! Ezt a szájhőst élvezet lesz lövöldözni, és a feszültség levezetés is meglesz, csak még ki kell találnom, hogyan. Hehe! Minden esetre tökéletes idő a haditervem kifundálására, hogy nem én kezdem a műsort. A helyzet, amibe az a pozőr hősnő állt, egész sok lehetőséget kínál, nekem csak ki kell elemeznem bizonyos gyengébb pontokat, és a magam részéről a boka pont az, amivel nem próbálkoznék. A pusztakezes harci ismereteimből kiindulva, ha a térdhajlatot hátulról erős ütés éri, a láb összecsuklik. Kipróbálandó módszer 1, megvan. Egy másik ilyen, ha a gyomorszájba ütnek bele egy nagyobb lendülettel. Olyankor a célszemély jellemzően összegörnyed. Ezt azt hiszem, már nevezhetjük is egyensúlyvesztésnek, tehát a második kipróbálandó módszerem is megvan. Ezen kívül még eszembe jut az a módszer, melyben a könyök fölött egy picivel fogjuk meg az ellenfél kezét és rántjuk le a földre, de ez jelen helyzetben nem működhet. Esetleg még azt lehetne kipróbálni, hogy a vállára célzok szemből, de ahhoz nagyon el kell találnom a szöget, hogy hatásos lehessen. Egy próbát minden esetre ez is megérne. Így már csak ki kell várnom a soromat, hogy kipróbálhassam a gondosan felépített stratégiáimat. Mielőtt odalépek a próbálkozás színterére, vetek egy pillantást Natalie-samara. Gyakori, hogy szeretném tudni, mi jár a fejében. Most is ilyesmi a helyzet, de amennyire ismerem, ha akarja, úgyis fel fogja fedni, addig pedig jobb, ha teszem a dolgomat.
Odalépek hát az espada elé, és várok pár pillanatot, éppen csak annyit, hogy eldöntsem, mivel kezdem. A leggyengébb ötlettel lenne érdemes kezdeni, mert utána sokkal egyszerűbb lesz a többi. Tehát mikor először megidézem a barát és elütöm a sziszegésre emlékeztető nevű nő felé, a jobb vállát célzom. Nem túl eredeti módszer, de elsőre ezt tartottam érdemesnek kipróbálásra. Ezzel még elszórakozom néhányszor, változtatva az ütésem szögét és erejét, hátha működik, de nem akarok túl sok energiát feccölni egy eleve gyengébbnek ítélt módszerbe.
Ha már itt állok vele szemben, ideje megpróbálkozni azzal a lengőbordák közé irányított verzióval. Nem tartok szünetet a támadások között, egyszerűen átváltok egyik célterületről a másikra. Amikor ezt a részt támadom, csak az ütés erejét változtatgatom, azt is inkább csak emelem. Gyengíteni nem lenne értelme. Mivel ezt már értelmesebb módszernek ítélem a korábbinál, kicsit több időt is szánok a barak célzott ütögetésére. De ezt sem lehet játszani a végtelenségig. Pozíciót váltok hát. Ideje rátérni a harmadik módszerre. A viperanőstény háta mögül, eleve erős ütésekkel célzok a térdhajlataira. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz effektív ez a fajta célzás. Előzetesen ezt a hatásosabbak közé soroltam, ideje kideríteni, igazam volt-e és valóban logikusan válogattam-e meg a célzott testfelületeket.
Az erőm azonban már kissé fogytán van. Körülbelül annyi időt tudok szánni a harmadik taktikámra, mint a másodikra. Utána távoznom kell a gyakorlótérnek ítélt területről, mert egyszerűen nem bírom tovább, meg amúgy is elég volt mára ebből a fajta szórakozásból. Nincs is más dolgom, mint Natalie-sama műsorát figyelni innentől kezdve, és mikor a labortúráját emlegeti, valahogy az az érzésem, nem egy múzeumi látogatáshoz hasonlatos kis kirándulásra gondol, hanem kőkemény tortúrára. Hehe, nem véletlen nézek fel rá. Bár mi tagadás, még én is elcsodálkozom a képességein. Csak az általa kavart porfelő kissé fullasztólag hat, ezt leszámítva igazán csodálom az attrakcióját… Csak ugye a por… @.@