Edzés?

Nem kellett sokáig várnom, mire Karasu sama megjelent. Mosolyából ítélve biztosan valami kemény dolgot tervez. Kezében egy jó pár karóval, és karikával jött szembe.
- Na, akkor itt is vagyunk. Mivel kezdjünk? Meg is van! Kezdte mondani. – Kezdetnek, fogd ezt a tíz karot, és helyezed el az Arnénában, de lehetőleg úgy, hogy távol legyenek egymástól, az egyest ide, a tízest a legmesszebb. A lényeg, legyenek jól szétszórva, utána pedig, fogd a karikákat, azok is megvannak számozva, mindegyiket rakd fel a párjára, egyest az egyesre, persze használd a sonidodat. Erre van négy perced. A lerakásra, arra, hogy idegyere a karikákért, és rakosgasd azt is. Addig ismételd még nem sikerül, utána pedig kérem a kardodat. El kell majd venned. Addig nem megyünk haza, míg nem sikerül. Na, hajrá akkor!
Kicsit megilletődve a kijelentések sokaságán, kerek szemekkel néztem rá. Miután felfogtam a feladatom felkaptam a karókat, magamhoz öleltem mind a tízet. Összpontosítottam, és a lehető legmagasabbra sonidóztam. Feldobtam mint a tíz karót, és elkezdtem vad sebességgel pörögni, ahogy a karók vissza zuhantak felém, minden perdületnél a centrifugális erőt kihasználva, elhajítottam egy-egy karót. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy elszédültem a pörgés közbe, és így célt tévesztettem. Illetve nehezebb volt az indulás sonidóval. Az utolsó kettőt félre dobtam a kiszemelt céltól, ezért utána sonidoztam, és rásegítettem, hogy célba érjenek. A tizedik karóhoz érkezve, letettem a lábam, és a lehető leggyorsabban vissza tértem, a karikákhoz. Felkaptam mind a tízet, ötöt ötöt mindkét karomra. Újból nekifutottam. Ez kicsit lassúnak látszott. Visszatértem Karasu samához, de a tekintetéből láttam, hogy túlléptem az időkorlátot. Ezért felszedtem a karókat, és a karikákat, majd elölről kezdtem. Így ment ez még két háromszor, mert egyszerűen sehogy nem akart össze jönni. Vagy a karókkal, volt a probléma, vagy a karikákkal. A próbálkozások során mindig finomítottam valamicskét a technikán. Negyedszerre már majdnem meg volt, csupán egy fél percet késtem, mert pofára estem a csúszós homokban, ahogy megpróbáltam megfordulni. De úgy ötödszörre már sikerült. A titka az volt, hogy a karókat egyik hón alá kell fogni, míg a karikákat a másik hón alá, és a karikákat szórtam el, és ezután már csak célba kellet találni, ami nekem nem esett nehezemre, hiszen íjász voltam emberként. Így hát megindultam, és a lehető leggyorsabban szétszórtam a karikákat, ez bele telt úgy két percbe. Miután kiszórtam a karikákat, már csak annyi volt a dolgom, hogy egy jól irányzott dobással körülbelül tíz-húsz méterre a karikától, bele dobjam a karika közepébe a karókat. Épp, hogy vissza értem Karasu samához négy percen belül. A feladatom teljesítése után, vissza tértem Karasu samához. Kicsit bizalmatlanul húztam elő a kardjaimat hüvelyükből.
- Biztosan szükség van erre Karasu sama? Már úgy értem, nem lenne egyszerűbb a te kardodat, vagy egy karót elvenni tőled?
Igazából az volt a baj, hogy annyit mondott " El kell majd venned". Na most ezzel az a probléma, hogy simán megvághat vele. Meg aztán nem is szeretem, ha más nyúlkál a zanpakutomhoz. Elvégre én vagyok a tulajdonosa, és az én erőm egy része van elszigetelve benne. Hát, ő tudja mit csinál... Pengéimet átnyújtottam neki. Ekkor már úgy egy órája tarthatott az edzés. Karasu sama már biztos unatkozhatott, ahogy szerencsétlenkedtem ezekkel a karókkal, meg karikákkal. Rossz előérzetem van.

Edzés.

Lehet kicsit hülyén magyaráztam, de ahogy látom a szemében végül megértette az egészet. Ezzel a kis feladattal is a sebességét voltam hívatott fejleszteni, és gondoltam hogy nem fog elsőnek sikerülni. De nem baj, időnk annyi volt, mint a homok ebben az arénában. Szóval ráértünk csinálni. Míg csinálta, Én kicsit távolabb helyezkedtem el. Már csak abból az okból is kifolyólag, hogy az első próbálkozásnál egy karó majdnem eltalált a homlokom közepén. Hamar leizzadtam, és remegő ajkakkal néztem a fejem mellett a falba fúródó tárgyat. S már biztonságban néztem az egészet. A terve nem volt rossz, sőt, jó volt, tuti, hogy Nekem nem jutott volna eszembe. Ezért is jár egy piros pont, második próbálkozásra se sikerült, majd jött a harmadik és megint nem, végül a negyediknél már majdnem. Tényleg csak kevés hiányzott a sikerhez, de végül, az ötödik próbálkozásnál siker koronázta a törekvéseit. Mosolyogva fogadtam, amikor ismét elémállat. Bár az nem tetszett, amit mondott, főleg, mert Orgo nem egy kard volt, hanem egy kasza.
- Igen, erre szükség van. Nézd meg a kaszámat, két kézzel is tudom fogni, így amikor elérnéd az egyik végét, csak elengedem az egyik kezemmel, és már csúszik is távolabb tőled. A karó megint csak nem jó, túl kicsi ahhoz, hogy normális legyen a fogása, legalábbis akkor, ha el akarnád venni. És más oka is van. amiért a Te fegyvereid lesznek a kezemben. Pontosan az, hogy a Te tulajdonodat képezik. Így van, ami még jobban ösztönöz majd a sikerre. Két kardod van, így kétszer kell elkapnod, mivel láttam mennyire vagy gyors, így elsőnek nem sokkal fogok gyorsabban haladni Nálad, másodjára pedig… na, akkor már igen. De nyugi, simán hagyok esélyt arra, hogy elkapj… - látom, hogy nem szívesen válik meg tőlük, Én se tenném, de muszáj. – Khm… tokostul, ha kérhetném… nem lenne szerencsés, ha megvágna a penge, miközben megérinted. Tényleg csak annyi az egész, hogy meg tud markolni, akkor már meg is kapod. Nem fogok rád csapni vagy ilyesmik. Nem a reflexeid, és a védekezésedet akarjuk fejleszteni, csak a gyorsaságodat. Oh, és még valami, nem kell a sama, csak simán Karasu, nem vagyok a feljebbvalód, és még öregebb se vagyok. – próbáltam a lehető legmegnyugtatóbb hangomon szólni hozzá, és amint megkaptam tokkal, vonóval a két kardot. – Akkor a fogócska indul. – s egy vigyorral az arcomon már iramodtam is elfelé a közeléből, természetesen sonidot használva. Mindkét kezemben, egy-egy kardot tartva, a markolatánál fogva.


//Ahogy néztem, neked a sonidod 4-es, ezért az első kardnál 5-ös sebességgel haladok, a másodiknál pedig majd 6-osal fogok.//

Meg hát!

Haladunk, igaz, nem tud elkapni, de nem vészes az a távolság se, amit rávertem. S még nem is maxon megy a sebességem, akkor tényleg nem sok esélye lenne az elkapásomra. Nem beképzeltség, de Lanevnél gyorsabb vagyok, persze nem vagyok annyira gyors, mint egy bespeedezett gepárd, de nincs okom panaszra. De ez csak is itt igaz, más területen nem vagyok gyors, oké, egyesek szerint, a gondolkodásom se az, de azt meg hol nem szarom le? Nem az én dolgom okoskodni, arra ott vannak a nagyok, na meg az a szemét Fred, aki tuti fogott egy csiszolópapírt, és azzal verte ki, miután azt mondta, kapok egy PS3-at, meg egy sose kiürülő söröskorsót. Neeeem, kibökte a szememet egy maszkkal, amit kértem, és még vágjak jó arcot is? Merre van a többi kérésem? Az erő, meg hogy Anao szenvedjen, de legalábbis kopasz legyen. Ej Fred, tuti hogy ha legközelebb látlak, valami rozsdásítót lökök a maszkodra, és majd úgy nevezlek Rozsdi. Csak már megint másra figyelek, fene a hülye fejemet.
Dobálgatom itt a kardját, és mit veszek észre? Egy Lanev száguld el mellettem, majd csapódik a falba, de legalább megszerezte amit kellett. Lehet fájdalmas a találkozása, de sikerült neki, és ahogy az lenni szokott, bebambultam teljesen, így hasonlóan Lanevhez, ütöttem egy Vex alakú lyukat a falba. Nem tudom mi a nagyobb, a fáradtság, vagy a fájdalom? De nem is nagyon akarok már ezen gondolkozni, látom, hogy ideiglenes tanítványom már húzza is a lóbőrt. Jó már neki.
- Le… legalább megszerezted… - lihegem miközben küzdők a légszomjjal és fekszek a törmelékeken, ha nem lennék ennyire kimerülve, szerintem akkor se vinném haza, még ha nő lenne… akkor igen. Felkapnám a zsenge kis testét, és miközben viszem, még le is ellenőrizném a domborulatokat. De így, hogy férfi? Háááát, nem fogom vinni és kész. Pihenjen csak, én meg megyek haza, szerencsére a karjaimat még tudom használni. Tehát jöhet a lánc. Ki a tenyérből, be a falba, ráfogok, és húúúzd meg, és megint csak húzd. Valahogy elérek a kijáratig, és nem érdekel, hogy minek néznek, és azt kívánom, ne találkozzak Belcivel, mert akkor lehet, nem csak a lábaim fájnának. Igaz, megbeszéltük a dolgokat, tehát szerintem felkapna, dédelgetne, majd megetetne, megitatna, és ágyba dugna… Oké, ez marha rossz gondolat volt, ne találkozzak senkivel, csak érjek valahogy haza, belehúzom magamat a kádba, vízet magamra, és kész. Ott fogok aludni is, nem érdekel, vagy két napig dögleni fogok.


//Edzés vége, remélem hasznos volt//

Reméltem Diego nem amiatt egyezett bele az edzésbe, hogy legyen alkalma megölni, miután az a bizonyos piercinges eset megtörtént. Szerintem nem vette volna észre, ha nem annyit nyomatott volna magára, sőt én még mondtam is neki, hogy elég a nyolc, de végül is mit tehettem volna kissé becsípve? Diego lépett be elsőnek a totálisan üres arénába. Őszintén szólva örültem, hogy mások nem fogják látni elkövetkező bénázásaimat. Utána én sétáltam be, így nekem kellett magam mögött becsukni a bejárati ajtót. Diego az aréna közepére sonidozott. Láttam már, hogy nem akart engem kinyiffantani, bár még fennállt a szinte lehetetlen, nehéz kiképzés veszélye, minek gondolatáért se voltam annyira oda. Nem tehettem sok mindent, így én is oda sonidóztam. Diegohoz képest annyira voltam gyors, mint egy csiga, de az is a lassabbik fajtából. Hamarosan Diego megszólalt és beszélt nekem a sonidó elméleti dolgairól. Miután elmondta, közölte velem, hogy próbáljam meg kardommal megsebezni Diegot. Akármennyire sem tűnt könnyűnek, mégsem lehet lehetetlen. Először szemből támadtam, majd arra gondolva, hogy ez sonido edzés, Diego háta mögé sonidoznék. Ha ez sem működne, akkor vissza mennék Diego elé és újra megpróbálnék előről neki támadni, majd az óra járásával megegyező irányban futnám körbe és megvárnám azt a pillanatot amikor nem figyel és akkor sújtanék le. Ha ez sem működne, akkor szintén vissza ugranék kezdő pozíciómba és gondolkodni kezdenék. Először átgondolnám, hogy hatásos volt-e valamelyik mozdulatom, és az ami a leghatásosabb volt, azzal próbálkoznék megint, de azzal a különbséggel, hogy sonidóval próbálnék véletlenszerű időpontokban az oldalához jutni és onnan támadni. Ha ez sem sikerülne, akkor újra vissza ugranék és ismét leülnék gondolkozni. Kigondolnám, hogy miképp tudnám a legeffektívebben megzavarni küzdőtársam és arra jutnék, hogy hirtelen mozdulatokat tegyek. Majd elgondolnám, hogy merre támadjak, ahhoz képest, hogy milyen irányból és milyen erővel véd végül neki ugranék. Elé sonidóznék és ha erősen védi ki, akkor a szabad oldalára, ha pedig gyengén védeni ki, akkor háta mögé sonidóznék és úgy próbálnám meg. Ha az oldalánál is kivédi, akkor a másik oldalra, azaz a hátához sonidóznék, ha pedig a hátulról való támadásomat védené ki, akkor az oldalára sonidóznék. Így próbálnám leküzdeni, végül, ha még így sem sikerülne, akkor feladnám és tanácsot kérnék Diegótól.

Edzés Diegoval

Kérdésemre egy demonstráció lett a válasz. Először előttem jelent meg, megérintett, majd mögöttem jelent meg, újra megérintett, végül feltűnt felettem, majd mikor oda pillantottam, a lábam mellé állt térdelve és elgáncsolt. A gáncsolás hatására sikerült hátraesnem, de még esés közben jelent meg előttem Diego. Csodáltam sonido tudását, miközben hátsó felem ütötte az aréna talaját, ami felvert egy minimális mennyiségű port.
- Már az első lépésem megtételétől tudtam, hogy végül itt fogok megállni, akár sikerül az összes találatom, akár kivéded az összeset, ez ebből a szempontból teljesen mellékes. Amikor támadsz, már nincs időd tervezni, arra addig van lehetőség, amíg az ellenfél közelébe kerülsz. Éppen csak annyi ideig szabad egy helyben megállni, amíg támadsz, már azt sincs időd megnézni, hogy eltaláltad-e. Minél több időt hagysz neki, annál jobban tud reagálni a támadásaidra. Igazából ez a fontosabb eleme a sonido alapjainak, nem a láb erőssége, az a kérdés, hogy az ellenfél mennyi időre kerül a szemed elé. Ha éles harcot vívnánk, valószínű meghaltál volna, éppen azért, mert nem hagytam neked lehetőséget rá, hogy végiggondold, mi történik, amikor még az egyik támadásra reagálsz, már egy másik talál el. Nem szabad különálló támadásként gondolnod a támadássorozat részeire, azok egy nagy támadás részei. Ezt kell megtanulnod. Próbáld újra!
Mondta Diego, így már sokkal világosabb lett, hogy mit kellett volna tennem. Diego megemelte a kardját. Feltápászkodtam a talajról és leporoltam ruháimat. Megálltam, hogy átgondoljam stratégiámat. Először Diego oldalára sonidoztam, megpróbáltam megszúrni, ha nem sikerülne akkor a másik oldalára próbálnék, és onnan döfném belé kardomat, ha pedig úgy sem, akkor előtte jelennék meg. Ezekkel a támadásokkal azt az érzetet kelteném, mintha nem tanultam volna az esetből. Másodikra először fölötte jelennék meg, de nem csinálnék semmit, majd felette, végül előtte és onnan próbálnám megszúrni. Ha az sem sikerülne, akkor bal oldalt jelennék meg és kardommal megérinteném a kardját, majd a jobb oldalára sonidóznék és megpróbálnám addig megszúrni, amíg a kardot érintkezési zajára figyelne. Ha pedig ez sem válna be, akkor jönne a végső taktikám, amit közben találtam ki. Egy kis különbséggel leutánoznám Diego mozdulatait. Megjelentem előtte és megpróbáltam megérinteni, majd mögötte jelentem meg és újra megpróbáltam megérinteni, majd előtte jelentem meg térdelve és próbáltam kigáncsolni, ezzel ismerős érzetet keltve Diegoban. Sejtettem, hogyha megismétlem a támadást, csak a fölső ugrás helyett azonnal a gáncsra térnék, gondolná, hogy a negyedik támadásom egy teljesen másik lenne. Nem valószínű, hogy arra gondolna, hogy lennék olyan bolond és megismételném a támadásait, csak kettőt kicserélve. Valószínűleg Diego egy teljesen máshonnan irányuló támadásra számítana, és ekkor jelennék meg feje fölött, de mire oda nézne már eltűnnék és ismét megjelennék előtte, hogy kigáncsoljam, de mivel a támadás nem lenne száz százalékosan biztos, a gáncsolás közepette mögé sonidóznék. A harc alatt túlságosan is maga elé, oldalra és fentre figyelt, ha ép ésszel kielemezne, azt gondolná, hogy hátból nem támadok, csak mikor leutánozom, és ekkor jönne a döfésem hátulról.

Az ajtó kinyílik, és Vex mosolyog vissza a nyílásból. Rögtön kezébe is nyomom a üveg szakét.
- Szia Vex! Jól feltételezi, hogy nem csupán hiú barátkozási szándékkal vagyok itt, de ezt még nem lövöm le neki. Beljebb invitál, és hát ki vagyok én, hogy ilyenre nemet mondjak. Belépek hát, és mintha egy kocsmában lennék. Félhomály, bár, billiárd asztal, tv. Körbe fordulok, és nézelődök, mint aki még életében nem látott ilyet. Persze nem erről van szó, csak elemzem a helyet. Jól össze van rakva minden, de még kéne egy-két menő díszítés, mondjuk shinigami zanpakuto trófea, vagy tudja az isten. Minden esetre nagyon is hangulatos. El is gondolkodok rajta, hogy Vex most gondolt egyet, és felcsapott kocsmárosnak? Felé fordulok, és a szemébe nézek.
- Vex te most felmondtál Sethnél, és felcsaptál kocsmárosnak? - Kérdőn vonom fel a szemöldököm. - Amúgy nagyon hangulatos. Te magad raktad össze az egészet?
Kicsit még nézelődök, a kanapét is jól megnézem magamnak. Jó kis hely, nekem tetszik. Lehet, hogy az én szobámat is át kéne rendezni? Kicsit tűzbe hoz ez a hely. Be indítja a fantáziám, és már tervezem is a fejemben a saját szobám átalakítását, de végül gyorsan leteszek róla, mert hát vendégségbe vagyok, és még el sem mondtam miért jöttem.
- Jól feltételezed, nem csupán ivási, és látogatási célzattal jöttem, hanem szeretnék tőled megint szívességet kérni. Persze ne érts félre, nem akarlak kihasználni, ezért is gondoltam, hogy egy nagy üveg szakénak örülnél. Szóval nem kerülgetem tovább a forró kását, azért jöttem, hogy megkérjelek, edz engem. Most nem fogócska! A legutóbbi után, annyira elfáradtam, hogy egy napig meg sem moccantam. Szóval a lidérc képességeim elég satnyák, és ebből kifolyólag a halálistenek kidouját sem tudom rendesen felismerni, illetve kivédeni. Nem régiben volt pár csatározásom a halálistenekkel, és hát elég csúnyán kifogtak rajtam a kidouikkal. Ha nem lenne ressurectionunk, akkor valószínűleg már halott lennék. Szóval ezért akarok tréningezni veled. Persze az alapok tudom, és tudok pár technikát is, de ez édes kevés. Hogy ne keljen neked törnöd a fejed, már előre kitaláltam egy edzési technikát, ami neked is tetszeni fog. Három részből áll. Az első lényege, hogy minél tovább fent tudjam tartani a segítő kéz technikát, miközben azzal védekezek ellened, persze közben vissza kéne fognod magad a támadásokkal, mert még a végén össze versz. Mivel a segítőkéz technikát bármely testrészemből elő tudom hívni, ezért tulajdonképpen bárhol támadhatsz. Ha a védekezés megy, akkor a második lépés a támadás, vagy is én támadok vele, te védekezel. Addig nyomjuk, amíg meg nem tudlak ütni. Aztán az utolsó fázis, ez neked tetszeni fog. Ivó verseny! Tulajdonképpen egy egyszerű ivóversenyről van szó, ahol én csak segítő kéz technikát használhatom. Persze ha marad rá energiám. Ha nem, akkor csak tegyél egy tölcsért a számba, és töltsd bele a piát. Szóval ez a terv, mit szólsz? Benne vagy?
A sok beszédbe teljesen kiszáradtam, és meg is köszörülöm kicsit a torkom. Reméltem, hogy tetszeni fog az ötlet Vexnek, hiszen ivászat is van benne.

A feladatom ezúttal támadások kikerülése volt. Diego elmagyarázta, hogy mindig kell, hogy legyen egy melléktervem, mivel kiszabadulhatok, ha gázosan mennének a dolgok. Ezúttal azt találtam ki, hogy a sonidóm segítségével megpróbálok az aréna szélére ugrani és a falon elég magasan lennék, hogy átláthassam a helyzetet. Felkészültem Dei lövéseire, de minél messzebb próbáltam menni, hogy több időm legyen. Először egy bala repült felém, mivel nem igazán számítottam rá és sikerült elkapnia a lábamat. Leadtam magamnak egy pofont, hogy jobban kellene figyelnem. Diego rám fordult és sorjában kezdte dobálni a barákat. Nem volt sok időm gondolkodni, de két bara között sikerült kigondolni az irányokat. Még tíz másodpercig kaptam az áldást, kis forgással megspékelve. Az elején nem volt problémám, de a végére sikerült kettő képességet kapnom. Úgy látszott, hogy Diegonak eddig már háromszor sikerült eltalálnia. Kis pihenési időt adott, majd egy cerot próbált felém lőni. Szerencsémre ismertem a cero rejtelmeit, így az égbe sonidózva kerültem ki. Nem igazán voltam érte oda, de ezután kénytelen voltam ismét balák sorozatát kikerülni, azonban csak öt másodpercig tartott, így egy sem talált egy cikázásom közben, ami úgy nézett ki, hogy: bal, bal, bal, jobb, bal. Időt sem hagyott pihenni és furcsa holdakat küldött rám. Jobb oldalra sonidóztam, erre a holdak megfordultak és ismét követni kezdtek. ~ Ez így nem lesz jó... Rájöttem, hogy a hold alakú izék ellen a legjobb az lenne, ha minél nagyobb távokat tennék meg. Az aréna másik végébe vettem a távot, így minél több időt hagyva magamnak, hogy átgondoljam a menekülési tervet. Elmélkedésbe kezdtem volna, ha egy pofátlan balát nem kaptam volna a pofámba és nem dobott volna hátra. Szerencse, hogy volt hierróm, mert most bizony égett volna a bőr a pofámról és nem csak szó szerint. Azonban magam sajnálására nem volt időm, gyorsan feltekintettem, de a feltekintéssel együtt pupilláim is kissé összeszűkültek. A holdacskák még mindig követtek és ideje volt használnom a menekülő tervemet. Gyorsan az aréna oldalára, a falra sonidóztam, ott legalább volt időm gondolkodni, miközben egy-két balát kikerültem. ~ Vajon megkerülik-e a tárgyakat? Biztos nem rendelkeznek intelligenciával... báár... ha Diego irányítja őket, akkor problémás a dolog. Egy próbát megért, leugrottam a fal mögé és reméltem, hogy a pengék a falat ütik, mert ha nem, akkor bizony nagyon fájni fog a dolog.

Barátságos barát edzés, avagy Vex vs Lanven

A fényviszonyokat már eléggé megszokta a szemem, és látom, hogy egy üveg sört nyom a kezembe Karasu. Hát legyen, én nem vagyok bunkó, piát nem illik vissza utasítani. Elkezdem kortyolgatni, és közben meghallgatom válaszát. Eléggé tetszett Vexnek az ötlet, aminek örülök, annak viszont kevésbé, hogy sörözni kell majd. Nem rajongok a sörét, persze lenyomom, hiszen piával nem viccelünk, de akkor sem a kedvencem. Meg aztán tudjuk, hogy van a mondás... Egy sör nem sör, tíz sör egy sör. Vex még pakolászik, és már jön is két rekesz sörrel. KÉT REKESZ! Hova a francba fogunk üríteni annyi után? Kb percenként kell majd wcre járnunk. Lehet, hogy ki kell majd alakítanunk magunknak egy külön sarkot, hogy azt biza eláztatjuk. A probléma csak az, hogy az arénában nincsen sarok. Hát ez pofára esés, na mindegy...
- Nem vagyok az a beszarós fajta, meg aztán tőled sincs mit félni. - Mondom széles mosollyal. - Maximum attól kell tartanom, hogy alkohol mérgezésem lesz, bár meghalni sem halhatok már meg. Legalábbis nem ilyen apróságoktól. Buli lesz ez biztos!
Megindulok az ajtó felé, és kinyitom neki, hiszen két kezében egy-egy rekesz sör, és azzal kicsit nehéz ajtót nyitni. Persze nem lehetetlen. Hagyom, hogy előre mennyen, és közbe folytatom a mondanivalómat.
- Mellesleg hova is akarunk menni edzeni? Az arénába megint? És ott is fogunk szétcsúszni? Remélem nem edzenek mások, mert nem szeretek ismeretlenek környezetében szétcsúszni, leszámítva a kocsmákat. Az teljesen más. Elvégre ott már mondhatni mindenki testvér. Alkohol testvér.
Elindulunk hát az aréna felé, és útközben elkérem az egyik rekeszt Vextől, ne higgye már azt, hogy bunkó vagyok. Mert nem vagyok az. Az arénába érve meglátom, hogy már folyik egy edzés, de még bőven elférünk mellettük. A kinézete a helynek egy cseppet sem változott. Sivatag az egész, itt ott egy bucka, és sehol semmi élet. Csupán a szokásos. Kiválasztunk egy helyet, ahol nyugodtan csépelhetjük egymást, és lerakjuk a piát valahova, ahol szem előtt van. Megállok Vex előtt, és védekező pozíciót veszek fel.
- Nos, akkor szerintem kezdjünk neki. Te jössz, kezdj el támadni. Lehetőleg ne úgy, hogy egy ütésedtől elterüljek a földön! - Ehhez a mondatomhoz, még egy mosolyt hozzá fűztem. - Akkor hajrá!
Felvettem az elszánt gyakorló arcomat, és most már csak Vex volt, és semmi más. Készen állok. Remélem nem bánom meg az előző mondataimat, és azt is, hogy nem veszi magára a pillanatnyi parancsolgatást.