.:A nagy Edzés!:.
Yuusuke-sama besegít?!?!

A nyitott ablakon langyos napfény szűrődik be és egyenesen az arcomra vetül. Még magam se tudom, hogy mi a fene történik ugyanis nagy nyugodtan alszok a puha kis ágyamban. Manapság sokkal többet alszok és nyugodtabban. Nem tudom miért. Lehet azért, mert tudom, hogy Aizen elbukott. Örömmel töltött el, de szomorú is voltam, mert gyengének éreztem magam. Láttam és éreztem a nagy lélekenergiákat amik jelen voltak. Az enyém eltörpült mellettük és ez egy kicsit zavart. Addig a percig azt hittem, hogy erős vagyok, hogy képes vagyok bármire az erőmmel erre tessék... Akkor és ott elhatároztam, hogy nem állok le addig míg legalább fele olyan erős nem leszek mint Yuusuke-sama. Nem tudom miért ő a mérce. Talán azért, mert iszonyatosan erős és bátor? Lehetséges...
A langyos napfények köszönhetően felébredtem és kinyitottam a szemem aminek köszönhetően fél percre megvakultam ugyanis a fénybe néztem bele. Nagyon örültem neki mit ne mondjak. Átfordultam a másik oldalamra és megpróbáltam visszaaludni abban reménykedve, hogy tudok még minimum egy fél órácskát pihenni. De sajnálatos módon nem jött össze, mert a napfény olyan mértékbe kiégette az álmot a szememből, hogy kellemetlennek éreztem becsukni lélektükreimet. Nagy nehezen felültem az ágyamon és meglepődve láttam, hogy a tegnapi rendrakásnak nyoma sincs. Nos, igen, ha rendet rakok akkor annak fél óra múlva vége is ugyanis sose tudom, hogy mit hova rakok ezért mindig feltúrok mindent, de sose rakom vissza a cuccokat azért, hogy majd, ha kell könnyedén megtaláljam.
Kimásztam az ágyból, de sajnos rosszul tettem, mert az egy dolog, hogy langyos napocska süt be az ablakomon, akkor is hideg van. Valószínűleg az ablak egész éjszaka nyitva volt ennek köszönhetően annyira lehűlt, hogy azt vártam, hogy melyik percben ugrik a képembe egy jegesmedve vagy egy pingvin. Szerencsémre nem történt meg. Egyenesen a szekrényemhez botorkáltam, hogy felöltözzek nehogy halálra fagyjak. Nem szeretem a hideget. Sokkal jobban szeretem, ha izzadok a melegtől vagy rövidnadrágban és trikóban futkorászhatok anélkül, hogy megfagynék. Elővettem egy farmert, egy pólót és egy jó vastag pulcsit. Tíz perces öltözködés után már nem fáztam annyira mint azelőtt, de azért még éreztem, hogy hideg van. Ketsueki Hyourin az egyik sarokban pihent. Odamentem felkaptam és a kardommal a kezemben elindultam a konyha felé, hogy készítsek magamnak egy jó meleg kávét vagy egy jó kis teát, ami majd felmelegít. A konyhában nem találkoztam senkivel sem. Nagy valószínűséggel még mindenki alszik és csak én vagyok olyan hülye, hogy ilyenkor ébren vagyok. Nem én tehetek róla! Az a fránya napfény volt, aki aljasul az arcomba világított és felébresztett. Én még halál nyugodtan aludtam volna tovább és álmodtam volna valami szépet, de sajnos nem így történt.
A kardomat leraktam a konyhapultra és nekikezdtem a kávékészítésnek, mert mire leértem a konyhába úgy döntöttem, hogy kávézok. Az kicsit fel melegít és közben fel is ébreszt valamennyire. A dolog nem ment olyan könnyen mint ahogy gondoltam. Folyamatosan ásítottam és annak köszönhetően mindig kiöntöttem valamit. Vagy a kávét vagy a vizet, de sose volt olyan, hogy minden a pohárban vagy a tárolójában maradt volna. Nagy nehezen sikerült felraknom a kávét. Végig ott álltam a kávéfőző előtt és türelmetlenül vártam, hogy kész legyen a fekete, energiát adó nedű. Pár perc múlva gőzáradat kíséretében lefőtt a kávé én pedig szokatlan gyorsasággal kitöltöttem magamnak és úgy ahogy volt, feketén megittam. Nem volt valami kellemes az a keserű íz, de legalább felmelegített. Éreztem ahogy végigmegy a nyelőcsövemen és célba ér a gyomromba. Miután elmostam a használt bögrét a hűtőhöz léptem, hogy megnézzem van e valami ehető ugyanis a gyomrom háborogni kezdett mint a tenger. Szerencsére volt benne pár falat amit gyorsan be is lapátoltam hátha az lenyugtatja a gyomromat. ~Majd ebédelek valahol...~ gondoltam majd elindultam vissza a szobámba, hogy még legalább egy órát had lustuljak.
Mikor benyitottam a szobámba úgy döntöttem, hogy nem lustulok hanem inkább összepakolom úgy a cuccaimat, hogy a fontosabb dolgokat egy sarokba bedobálom, hogy biztos ami biztos alapon majd megtalálhassam őket. A többi cuccomat szépen összepakoltam és betuszkoltam a ruhásszekrényem egyik polcára. Miután végeztem fogtam magam és bekempeltem magam a TV-m elé. Bekapcsoltam és abban reménykedtem, hogy van valami értelmes műsor a sok hülye reklámon és sorozatokon kívül. Ahogy sorra kapcsolgattam a csatornákat rátaláltam egy igazán érdekes mesére. Tulajdonképpen nem tudtam, hogy miről szól és, hogy mi a lényege, de nem is érdekelt. Jobb volt mint a semmi és legalább nem unatkoztam. Sajnos a mesének gyorsan vége lett ezért tovább kapcsolgattam mikor eszembe jutott, hogy nekem mi a célom. Az, hogy erősebb legyek és azt úgy nem tudom elérni, hogy a tv előtt meresztem a fenekemet és butítom magam a sok agyzsibbasztó sorozattal, mesével és reklámmal. Viszont egyedül unalmas edzeni. Kell egy olyan személy aki erősebb nálam és tud edzetni. Hosszas gondolkozás után csak egyetlen egy ember jutott az eszembe. Sierashi Yuusuke. Igen ő tökéletes edző lenne számomra hiszen ő kiállt Aizen ellen is és most Aizen hol van? Valahol a süllyesztőben. Felálltam és ekkor eszembe jutott, hogy a fegyveremet lent hagytam a konyhába.... igen... csak én lehetek ennyire debil, hogy a lelkem egy darabját elhagyom. Egy shunpo segítségével leszáguldoztam a konyhába és szerencsére még ott volt a konyhapulton, senki sem nyúlt hozzá. Felkaptam és az oldalamra kötöttem majd elindultam Yuusuke szobája felé abban reménykedve, hogy most éppenséggel itt van a raktárban és hajlandó lesz elvállalni az edzőm szerepét.
Megérkeztem a szobájához. Vettem egy nagy levegőt és bekopogtam. Majd miután remélhetőleg hallottam azt, hogy beenged benyitok és egy mosoly kíséretében üdvözlöm.
- Jó reggelt! Yamato vagyok, ha nem ismerne. Elnézést a korai zavarásért, de arra gondoltam, hogy ha lehetséges és önnek is megfelel akkor tartana nekem egy edzést? Az edzés témája a maszkom használata lenne.- mondtam majd a mondandóm végén meghajoltam és reménykedve vártam a válaszát. Ekkor eszembe jutott, hogy nem is mondtam neki, hogy hol lenne az edzés.
- Jajj... és még valami. Az edzés a föld alatti teremben lenne.- mondtam nagy izgatottsággal. Reménykedtem benne, hogy igent mond és indulhatunk a termek felé. Még soha életemben nem kértem ilyet egyetlen egy embertől sem. Yuuske-sama az első akitől ilyet kértem és az is lehet, hogy az edzésünk után az utolsó is, ha elérem a kívánt szintet a maszkhasználatomban.
Abban reménykedve, hogy jön utánam kiléptem az ajtón és elindultam az említett helyszínre ahol majd az edzést tartjuk. Apró és lassú léptekkel indultam el lefelé és párszor hátratekintettem, hogy jön e vagy sem. Ha nem jön akkor megpróbálok egyedül edzeni bár kétlem, hogy úgy sikerrel fogok járni.
Pár percnyi lassú séta után megérkeztem a teremhez. Megálltam a bejáratnál és megvártam míg Yuusuke megérkezik, ha egyáltalán vette a fáradságot, és utánam jött. Miután remélhetőleg megérkezett beléptem a nagy terembe és vártam a feladatot.

.:A nagy Edzés!:.
Yuusuke-sama besegít?!?!

Mikor beléptem a terembe még mielőtt belekezdhettünk volna a dolgokba körbenéztem, hogy megnézzem mekkora hely áll majd rendelkezésemre. Meglepődve láttam, hogy elég nagy a helyiség, ami azt jelenti, hogy nyugodtan edzhetek. Lépések zaja csapta meg a fülemet ezért a bejárat felé tekintettem ahol megjelent Yuusuke, de még mielőtt belépett volna bocsánatot kért és jelezte, hogy nemsokára jön. Esküszöm hanyagabb mint egy tinédzser. Na, mindegy az a lényeg, hogy sikerült rávennem arra, hogy lemásszon ide csak azért, hogy nekem tartson edzést. Igen ez is meglep...nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen menni fog a dolog. Azt hittem, hogy majd ébresztgetnem kell meg hasonlók, de nem. Csak kopognom kellett és ő beengedett. A szobája jóval kupisabb volt mint az enyém és ez meglepett, mert egy ideig azt hittem, hogy az egész raktárban az én szobám a legrendetlenebb erre tessék az egyik legerősebb egyben a legtrehányabb is.
Pár perc elteltével ismét megjelent, de már a kezében ott volt a fegyvere is, és ahogy láttam könnyebben mozgott mint azelőtt. Valószínűleg a csapot engedte meg, de ez most nem is érdekel. Elég annyi nekem, hogy itt van és remélhetőleg kezdhetjük az edzést. Vajon sikerrel fogok járni bármiféle feladatot tűz ki? Hmm. Az is lehet, hogy elbukok és szégyent hozok magamra és azt valahogy nem szeretném. Nem akarom rosszul érezni azért magamat, mert valamit rosszul csinálok. Sose voltam jó a mások által kitűzött feladatok elvégzésében, mert akkor meg volt szabva, hogy mit, mikor, és hogyan kéne csinálnom én meg inkább a magam ura vagyok, de a mostani esetben, ha úgy adódik akkor azt fogom csinálni amit az Edzőm mond. Kicsit furcsán éreztem magam, mert tényleg nem voltam még olyan edzésen ahol tanítottak. Eddig csak olyan edzésen vettem részt ahol egyedül, saját magamnak tartottam meg mindent. Mondjuk az már nagyon régen volt, ha jól emlékszem akkor amikor még a Gotei 13 szolgálatában álltam. Nem tudom, miért, de már valahogy nem tud izgatni a sok shinigami. Főleg nem a vezetők. Ahogy értesültem egyéb forrásokból úgy hallottam, hogy a Seireitei kezd úgymond csődbe menni. Van egy két dolog ami nem úgy alakul ahogy ők szeretnék. Ráadásul a Winter War idején eléggé lerombolták a shinigamik otthonát. Majdhogynem a földdel tették egyenlővé az oda beáramló arrancarok, hollowk, illetve Espadak.
A nagy gondolkodásban Yuusuke handja zavart meg ugyanis belekezdett az elméleti oktatásnak. Nos, igen az is fontos, de elég sok időt el tud venni az edzésből. Nem akartam érte szólni, mert mégis szívességet tesz nekem azzal, hogy eljött és tényleg tart nekem egy edzést. Ha beszólnék neki szinte biztos, hogy lelépne, de előtte megajándékozna valami tápos kidouval. Annak meg nem nagyon örülnék, mert akkor a gyengélkedőn vagy a temetőben kötnék ki, és ott nem lehet edzeni.
Miután Yuusuke befejezte a mondani valóját a homlokához emelte a kezét és játszi könnyedséggel megjelenítette a maszkját. Ezt követően hatalmas lélekenergiát is felszabadított ami tonnás súlyként nyomta a hátamat és éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Nos, igen ez az igazi erő. Ez sokkal nagyobb mint egy kapitány ereje.
Nem tudtam magammal mit kezdeni. A mozgás épp ugyan olyan nehezen ment mint a levegő vétel. És mivel levegőt is elég nehézkesen vettem megszólalni még nehezebben ment. Ez azt jelentette, hogy ha Yuusuke nem hagyja abba minél hamarabb ezt a nagy bemutatást akkor én itt szépen összepréselődöm a nagy lélekenergia nyomása alatt. Próbáltam ellenállni, de ismételten gyengének bizonyultam. Már éppen megpróbáltam volna jelezni Yuusukénak mikor ő felvázolta, hogy mi is lenne a feladatom. Ez mind szép és jó volt meg tetszett is csak egyenlőre levegőt alig kapok nemhogy megmozduljak... Miután befejezte a mondani valóját jött a hab a tortán ugyanis bemutatta, hogy hogyan is kell majd kinéznie a dolognak. Egy szép cero hagyta el a kezét és haladt végig utat törve magának a sziklákban. Miután a cero semmivé foszlott Yuusuke deaktiválta a maszkját. Végre normálisan kaptam levegőt és mozogni is tudtam.
- Szóval nekem is ezt kell megcsinálnom? - kérdezem elképedve majd tágra nyílt szemekkel bámulom a nagy árkot és szétrombolt sziklákat. Lehet, hogy egy kicsit magasra tettem azt a bizonyos lécet? Nem... meg tudom csinálni én bízok magamban. Már csak az a kérdés, hogy hány hónapig fogok itt rothadni míg sikerül... ~Már megint túlságosan negatív vagyok... természetesen sikerülni fog.... ne egyből, de valamikor majd csak sikerül ~ gondoltam majd tekintetemmel végigkövettem Yuusukét aki végül törökülésben elhelyezkedett majd unott arccal elkezdte nézni ahogyan szenvedni fogok. Ennek nem nagyon örültem, mert nem szeretem, ha ennyire feltűnően bámulnak, ugyanis akkor elkezdek izgulni és elrontok mindent aminek következtében akár még ezt a jó kis edzőtermet is le tudnám rombolni aminek szerintem senki sem örülne. Mondjuk neki muszáj néznie, mert ha látja, hogy valami gikszer van mondjuk nem tudok uralkodni a belső lidércemen és ő átveszi az uralmat, valakinek le kell fognia valahogyan, mert a végén ha nem fogna le csak végignézné ahogyan pusztítok az is lehet, hogy nem csak ezt a termet pusztítom el hanem magát a raktárat is és azért biztos, hogy az össze raktárlakó kibelezne vagy annál durvább dolgokat tennének velem.
Miután sikerült legyőznöm a lámpalázamat behunytam a szememet és elkezdtem koncentrálni. A gondolataimat elkezdtem lecsendesíteni ami egy kicsit nehézkesen ment hiszen az agyam folyamatosan azon gondolkozott, hogy mi lesz ha nem járok sikerrel és az a rohadék lidércem észreveszi, hogy szabad az út... ekkor megszólalt egy hang a fejemben.
~ Nocsak.... csak nem félsz attól, hogy pik-pakk szétszedek itt mindent? Mondjuk azt is észrevettem, hogy nem figyelsz arra a kis hülyére. Azt mondta, hogy félelmeidből, illetve a gyengeségedből táplálkozom. Annak köszönhetően, hogy most rettegsz attól, hogy elbuksz sikerült elég erőt összegyűjtenem ahhoz, hogy elfoglaljam a tested. Amúgy hívj nyugodtan Yoshinak. ~ hallottam a hátborzongató hangot. Nem örültem neki, de nem tehettem mást itt az ideje, hogy elkezdjem a feladatot. El kell nyomnom és uralkodnom kell rajta. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de akkor is meg kell tennem. Még mielőtt válaszolhattam volna ismét megrettentem. Halk kacaj hallatszott a fejemben én pedig kezdtem kétségbe esni, hogy úristen itt a vég. Az arcomhoz nyúltam ahol már ott díszelgett a maszk csak azt nem tudom, hogy mikor hívtam elő. Az is lehet, hogy Yoshi volt mikor sikerült egy másodpercre átvenni az uralmat a testem felett.
~Nem fogom magam olyan könnyen adni te kis rohadék. Eldöntöttem, hogy erősebb leszek és ebben még te sem gátolhatsz meg! ~ mondtam neki remegő hangon majd megpróbáltam elnyomni a hagnját a fejemben. Eleinte mintha egy kicsit halkabban hallottam volna és akkor elbíztam magam. Nem kellett volna elbíznom magam az biztos.
~ Ugyan már... hiszen én te vagyok csak bennem az igazi éned tükröződik nem pedig az a jó kisfiú. Úgyse fog sikerülni... én mindig is erősebb voltam nálad... ~ mondta gúnyosan majd megpróbálta ismét átvenni az uralmat a testem felett, de most nem hagytam magam. Küzdöttem és csak küzdöttem abban reménykedve, hogy ismételten le tudom győzni megmutatva neki, hogy ki a főnök.
~ Egyszer már legyőztelek, másodjára nem lesz nehéz...~ válaszoltam neki majd mindennél jobban elkezdtem összpontosítani a feladatomra. Nem érdekel, hogy az a kis rohadék mit magyaráz. Kinyújtottam a kezemet és megpróbálkoztam a ceroval, ha sikerül, ha nem. Nagyon, reménykedek benne, hogy sikerül, mert már nagyon kezdem unni Yoshi idegesítő hangját és azt, hogy erősebbnek hiszi magát nálam. Pedig nem az. Ha egyszer sikerült legyőznöm akkor másodjára tényleg nem lehet nehezebb. Hacsak véletlenül igazat nem mond és erősebb lett azóta... mondjuk igen... elég sokszor rettegtem, féltem és éreztem magam gyengének és néha még annak is bizonyultam. Ő pedig csak ült a sötétben és várta a megfelelő pillanatot ami lehetséges, hogy most érkezett el? Nem.... nem hagyom, hogy átvegye az uralmat felettem. Az első próbálkozásom kudarcba fulladt ugyanis a nagy koncentrálásban sikerült megzavarnia annak a kis rohadéknak.
~ Nézd csak... az általad bálványozott személy akit a nagy edzésre kértél meg elmegy, lelép itt hagy téged. Látod... ennyit érsz... ~ mondta ezzel elérve azt, hogy ne figyeljek semmire csak arra ahogyan Yuusuke kihalad az ajtón. Ezzel kicsit felidegesített, de valahogy megértettem. Számára unalmas hiszen ő nem csinálhat semmit sem. Ő csak ül egy helyben és nézi ahogyan én szenvedek. Most már csak azért is megmutatom neki, hogy nem vagyok én olyan szerencsétlen amilyennek tűnök. Ismételten lehunytam a szemem is megjelenítettem az álarcomat. Yoshi megint megpróbált terrorizálni, de szerencsére csak egy két szót tudtam kivenni a mondani valójából, de még az is igazán fel tudott idegesíteni.
~ Yoshi... egyetlen dologra kérlek.... FOGD BE AZT A NAGY POFÁDAT!~ ordítottam le a fejét majd ismételten megpróbáltam a feladatot ami most könnyebbnek tűnt mint a legelején. Remélem sikerülni is fog mert ha nem akkor elsüllyedek szégyenemben és közben kinyírom Yoshit.