Boldog csillámnyusziként vágtattam át osztagokon, tiszteken, mindenen, ami csak utamba került, elvégre is Szósz-taichou végre biztosan nagyon is szeretne velem pizsipartizni, ha már megngedte, hogy este az osztagba menjek, és hát igazából nem mondta a valaki, nem tudok, ki mondta és mit, szóval hogy lehet, de biztosan nem másért kellettem, hanem csakis pizsipartira, és szerencsére én természetesen mindenre fel voltam készülve vészpizsipartitartalékkal is, meg minden, csak éppen arra nem számolgattam, hogy mégsem lesz pizsiparti az elsősöknél. T.T
Kicsi szívem szakadozott darabokba, mikor megcsillant a remény aranyos kis nyusszancsa, mégis csak lehet valahol pizsipartizni, csak nem a Szósz-taichouval, szóval nem volt veszve semmi sem, kivéve az, amit a továbbiakban próbáltak elmagyarázni, de hát meg kellett érteniük, hogy nekem lastminute bulikát kellett szerveznem ismeretlen helyen, ismeretlen emberekkel… Nem mintha zavart volna, elvégre is mindig jó új barátokat szerezni, és hát biztosan mindenki szereti a nyuszikákat, és hát főleg…
Ismerős hang szaggatta át dobhártyámat, pici nyusziként lestem a gazdája irányába minden sejtésemet tökéletesen beigazolva, hogy mégsem vagyok teljesen elveszetten legárvább nyusszancs a földön, Kupida itt van velem, és együtt szerelmet szórunk az egész világra, mármint hogy Hana-chan, és nincsen szerelmetes szíveszottyozás. ._.
- Úúú, szia Hana-chan, én meg Michi-chan vagyok, és nagyon örülök mindenkinek, hogy együtt megyünk piszipartizni! *w* - némi hatásszünet után villant a kislámpa, annyira megtetszett mindenkinek a remek ötlet, egyből el is rohantak, így lemaradva sietettem utánuk az átjárón, hogy rögvest felbukjak egy Hana-bokor csokorban. O-o Nagy szemekkel néztem a meglepő útakadályra, aztán, hogy kiderült gyors ellenőrzés után, nem volt szükség Nobu-chanon dínós sebtapaszozásra, így nyomban folytathattam is utamat pontosan arra, amerre mindenki más, bár nem tudtam, miért, de hát, ha menni kellett. ^^”
Valami nagyon veszedelmes szag-zónába érkeztünk szinte majdnem azonnal, aminek túlélésére egyetlen nagyszerű trükköt ismertem, és azt gyorsan alkalmaztam is: jobb kezemmel orron csíptem magam, és megígértem a csillámos nyuszibecsület-kódexre, ha kékül a fejem sem engedem szabadjára magam. Végül aztán bemerészkedtem a többiek nyomában, hogy szívmelengető egymásra találások annyira meghassanak, könny csorduljon szememből, úgy vessem magam, hát nem tudtam, kicsudinak is a nyakába, de mindenki annyira aranyosan megörült neki, hogy én is egyből nagyon örüljek, végre megtaláljuk…
- Óóó, Shishi! – öleltem át szorosan, nincsen semmi bántódása, egyben megvan azon az aprócska, későbbiekben valószínűleg lila folton kívül, amit szegény Hana-chan véletlen okozott neki, mikor megcsúszott egy banánhéjon… Biztosan így volt, nem láttam, de akkor is biztosan így volt. *w*

Még alig kezdtük a pizsipartit, máris mindenki annyira bulikahangulatban volt, hogy szinte azonnal felszáradtak könnyeim, és örömmel ismerkedtem össze Hapcival és Motomotóval, aki azt énekli, hogy az jó, ha nagy, az jó ha dundi, de komolyan, mert, hogy ilyen víziló, és bár nem tudtam, hogy miért lett szegény Hapciból Hapci, azért még nagyon boldog voltam, őt is megismerhettem, meg hogy ennyire nagyon együtt partizunk.
A nagy eseményekben kissé megszomjaztam, így mikor Shishi-chan pici pohárban vizet adott meg sem vártam ki-mit mond, gyorsan felhajtottam az egészet, hogy aztán poharat elhajítva, tüzet köhögve kotorjak asztal alá a csípős víztől. O-o Megeshetett ittam már olyat, de az még valamikor régen volt, mikor kicsi kavics tesóimat kerestem egy fán a fészekben, és hát nem vagyok büszke, de kacsakínzó vadállat voltam.
De azok régi idők voltak, azóta már a köhögésem is elmúlt a csípős víztől, és kezdett egész jó idő lenni az asztalt alatt ahhoz, hogy ne akarjak már remetéset játszani ezen a mesebeli pizsipartin, amit majd folytatunk a hetedik osztagban, ha már Szósz-taichou megint nem engedi, hogy nála bulizzak, pedig én aztán nagyon szokok lenni, főleg ha bulika van, és még biztosan rendet is raktam volna, ha egyszer felébredek, és mégsem lehet, maah. ToT
Kicsit meglepődtem épp valami hatalomátvételszerű valamire sikerült kimásznom búvóhelyemről, pedig én akartam lenni piszipartielnök, és hiába volt nagyon szép lány, meg kék hajú, és csudiszép kék haja volt, de akkor is én akartam lenni. Mérges pocokfejjel néztem a csillámhatalmat elorrozni kívánóra, hogy azt azért mégiscsak nem lehet.
- Hát de én már, ne már, én már… - picike szünetet tartottam forgózó szobát szemügyre vegyem, és elgondolkozzam rajta, mégis milyen csodavilágos pizsipartiba keveredtem, és talán mégsem lehet annyira rossz ötlet hagyni, hogy Kékhajlány vezesse a partiszerevezési elárvereződést. – Rendi-bendi van, én minden felelőtlenségem megengedem neked! ^.^ - ezzel részemről el is intéződött a dolog, és már mélyen elveszve a zsebeimben, csillámnyuszis memóriakártya prontó… proto… tototípusát keresve figyeltem a többiek miben állapodnak meg a további buli menetrendről.

- Óóó, Hana-chan, úgy szeretlek, hogy így megmentősködsz nekem! *3* - cuppantam rá szerelmetes rózsaszín kis piócaként Kupidára, nehogy véletlenül leárazhasson valahol a kifelé vezető úton, mert hát én nem akartam egyedül pizsipartikázni, mikor ilyen sokan voltunk, hogy hát igazán sajogtam értem, Shishi-chan haverkái meg csak kereket oldottak idő előtt, mikor tutira, de komolyan mondom, hogy ha Kékhajlány mindent bevált, amit én akarok, akkor olyan bulika születik, hogy…
Fonalat vesztve lestem körbe, hova is forog a világ ennyire, mert hát én tudom, hogy forogunk, mert elmondták, csak eddig nem tudtam, hogy ennyire, de akkor is, hogy meg hát ihizééé… olyan kis aranyosak voltunk így összenőtt gombóckásan kifelé araszolva, hogy a hirtelen meghatódástól majdnem összecsuklottam, de nagyon erősen vett rajtam fogást Hana-chan, szóval semmiféle ilyen eshetőség nem történhetett meg velem, egészen addig, míg ki nem jutottunk a kocsmából. Ott aztán Shishi-chan kereket oldva rohant el valamerre, hogy addig is járdaszélre leülve hangyapásztorkodhassak kicsikét. *w* Örültem neki, kicsi szünetet kaptam, míg a többiek Shishi-channal fogócskáztam, legalább megnézhettem a kicsikéket, mit kóricálnak ilyen későn a nyílt terepen, bár nem tudom, hogy a hangyák alszanak-e végül is, mert azt is lehet, hogy nem, de szerintem akkor is kellett volna, szóval, hogy na.
Amint lement a shinimini-vadászat, és Nishi-chan újra ténylegesen kézre került, a többiek szükségesnek találták, hogy menjünk valahova, és bár vérzett a szívem, el kell hagynom pici kis hangyafarmomat valaki másnak, azért mégiscsak benne voltam, mert még nagyon sok minden volt hátra a pizsibuliból, és igazán én nem is tudtam, micsodák, de csinálni akartam valamit.
- Úúúú, menjünk rókalesre!! *w* - csaptam a lecsóba egyből rögtön bele is kezdve helyzethez illő csapatos indulónkba, ezzel is bátorítsam Shishi-chan kicsike felfedezőútját a rókalyukban.