Hála Kupida szintén szupernyuszi erejének, mert hát mi más lehetne, mikor végül is ő is tiszta nyusziszerelmes szerelembolond, pont, mint én, szóval neki is biztos csillámnyuszi ereje volt, mindenesetre nagyon bátorságosan vetődött utána és a bebörtönzött Shishi-chan után, hogy kihorgásszon bennünket a romok alól, és hát persze, hogy megmenekültünk, mert másképp nem lehetett volna, bár mikor kicsikét agyonnyomorodva a fejem körül mindenféle botladozó csillagkoszorús kisnyulak borultak jobbra-balra, kicsikét nem egészen rémlett a dolog, akkor egyáltalánban hol is vagyunk, vagy vagyunk-e még.
DEE!, és bizony, itt jött a csavarhúzás Hana-channal, aki kisegített bennünket a nehéz időkben, és micsoda mutatvány volt! Igaz ám, hogy még ő sem kapott nyertes érmét, meg kupakot a teljesítményéért, mert hát én sem, meg még Shishi-chan sem, pedig ő biztos örült volna neki, de azért hogy Kupida, mikor annyira hősies nyuszikódexes lovagként vetette be magát a lapulósba. Felfoghatatlan volt számomra, azonban Shishi-chan szívből jövő éljenzése, és repetéárt könyörgős tekintete mindent egyből szivárványosan boldogra fordított, egyből meg is feledkeztem, éppen most süllyesztettük el valakinek a valamicsudiját, és hát egészen pontosan még akkor sem igazán vetemedtem nagy feleszmélésre, mikor Hana-chan és Shi-chan lassan vágtató párosként tolongott el egy irányba, úgy pontosan mindketten egyfelé, és hát lassú feldolgozásos üzemmódban lézengtem előbbi agyonnyomott állapotom miatt.
- Ööööö… - lestem nagy, villogós kérdőjelekkel a fejem fölött, most akkor mégis nekem is hogyan kellett volna tennem, mert hát mégsem lehetett, hogy én most itt maradjak, és akkor majd csak elmagyarázzam, hogy hatalmas nagy verseny volt, és aztán beborultunk, és repültünk, és tádááám!, meg köszönöm gyerekek, köszönöm!, mert a végén megint meghívták volna a rendőrbácsikat barátkozni, és nem volt semmi bajom a rendőrbácsikkal, de azért annyit tudtam, hogy ők sem nagyon szeretik, ha elrombítjuk valakinek a valamicsodáját, és én sem szerettem, de megtörtént, és szóval fürge róka lábak, csak nem úgy, mint Shishi-chan csináltam, hanem olyan nyuszisan a nyakamba kaptam a tappancsaimat, aztán hopp már ott sem voltam, még annyira le sem maradtam, hogy ne találjam meg a bébijét komfortosan tologató Hana-chant.
Egyetlen gubanc az volt, eszem vesztetten csattogó sprintelésem tökéletesen szolgálta az egyáltalán be nem tervezett figyelemfelkeltést, és aki csak akart, mind észrevehetett bennünket, ahogy teljes véletlenségből éles kanyart vettünk egy kicsi kocsi felé, minél hamarabb távozzunk a helyszínről. Egyből jelentkeztem is a megtisztelő feladatra, sofőrként szuperáljak a kormány mögött, csupán csak ott akadt a probléma, számomra az egyetlen izgalmasnak, és éppen elég feladatnak tűnt, tekergessem a kormányt, mit sem értettem én hozzá, mégis hogyan indul be a picike gépállat.
- Hát, Hana-chan, én azt hittem, hogy ez majd ilyen egyszerűbbebb lesz, mert hát Shishi-channal is egészen elkalózkodtam a tolikocsival, de én még ilyen mindenféle kütyüvel, meg gombbal, meg hát nincs is itt olyan sok, de hát van pedál is, és mégsem lehet tekerni, nem értem én ezt. – közöltem lesújtottan reménytelenül szerencsétlen sofőrségemet. – Azt hiszem, nincsen más hátrányban, mint, hogy feladjam magamat az ugri-bugri kivégzéséért, ti pedig meneküljetek minél hamarabb megelőzve rólatok is fanta képet készíthessenek!