sZuPeRhŐs KeReStEtIk

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Dec. 20, 2012 8:17 am

Sok mindent megtudott fuvarjának választott illetőről, akinek neve Nuri volt meg Wong is, de mindenekelőtt egy igazi hős! Hibikinek pontosan ilyes valakire volt szüksége, hogy kiszabadítsa Tout a yakuza markaiból. Persze meg sem akarta hallani, hogy mindezek után jutalmat ne fogadjon el!
- Hibiki felfogadja Karakura hősét, hogy segítse megmenteni Tout a yakuza markaiból, ahova a tojások vezetnek! – jelenti ki habozás nélkül. Még hogy ne éljen egy ilyen remek lehetőséggel! - Hibiki nem azt mondta, hogy tó, hanem Tou, mint Touma, vagyis a híres ruhatervező! Surprised

– újságolja el, hogy kiről is van szó. Touma rendkívül híres, őt mindenki ismeri. Persze nem lesz sokáig így, előbb – utóbb elnevez Hibikiről egy nagyszerű ruhakollekciót és akkor csak is körülötte fog forogni a világ össze kamerája. Bekerül a legnagyobb világhírességek közé, lesz három kastélya, hat villája, egy bevásárlóközpontja, 3D-s tévéje egy csúcs modern házimozi rendszerrel, kifogyhatatlan saké és tamagoyaki készlete és mindenekelőtt, de nem utolsó sorban a legújabb LG porszívó is az övé lesz, amit olyan buzgón reklámoztak a tévében!
Igaz, nem értette, milyen környezett szemetes jött szóba Karakura hősétől, de biztos úgy volt, ahogy Nuri és egyben Wong mondta, ő elhitte neki, nem kételkedett benne. Mondjuk, elgondolkodott azon, hogy vajon nem e külföldi a társa a neve miatt és biztos megértik e egymást, ezért lassan fog beszélni neki, nehogy félreértsék egymást. ~ Hibiki nagyon okos! *-* ~
Azonban nem hagyhatta figyelmen kívül a gyenge női teremtést, akinek hasonló karórája volt, mint nekik. Már a legrosszabbikra gondolt, hogy az ifjú kisasszonynak is elrabolták valakijét. A yakuza akkor mát túl messzire ment volna, kénytelen lett volna felvetni nyomozói szaktudását és komolyabban beleásni magát az ügybe, mint eddig!
- Hibiki nem sodor bajba senkit sem, csak segíteni akar! ˇ^ˇ – felhúzott orral kérte ki magának a rossz helyzetfelmérést Nuri, egyben Wongtól, mikor is az ifjú hölgy már vissza is adta fuvarozójának. Döbbenten emelte fel – le hosszú lapátfüleit, majd értetlenkedve pislogott a Karakura hősre, így megmutatva, mennyire nincs tisztában a helyzettel. De mindegy, ha a hölgy így szeretné, hát legyen, pedig ő tényleg komolyan mondta azt, amit mondott! T-T Különben is, muszáj volt foglalkoznia az elveszett kisasszonnyal, hiszen Toutól is pontosan ezt látta! Míg el nem rabolta őt a gonosz és kegyetlen yakuza… szörnyű! De attól még, hogy kikosarazták bevetette bájait, ahogy Toutól is látta nemegyszer.
- Hibiki nem érti, hogy mit csinálsz Karakura nagy hőse! – húzogatja meg ciklámenvirágra hasonlító frizuráját a Nuri, egyben Wongnak, miután visszatelepedett a kobakjára. Onnan biztató mosolyt küldött Miy-chan irányába, ne rettenjen meg barátjától, amiért a hölgyhódítás terén ilyen ügyetlen. ~ Hibiki megmutatja, hogyan kell ezt csinálni! ~
- Won~ a szép lányok nem szeretik, ha nyomulnak rájuk! Surprised

Inkább adj neki virágot és mondj szépeket a szeméről! – paskolta meg újdonsült barátja fejecskéjét, így mutatva be, hogy nem csak titkos, nyomozói szakértelemmel rendelkezik, hanem még a szerelemben is otthon van! Cool

Kérdőn pislantott azonban sötétkék színben felvillanó karórácskájára. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, vajon mitől indulhatott be ez a rendellenes világítás az eszköztől, biztos volt abban, hogy a yakuza anyó újabb megmérettetést fog közölni, hiszen nem hiába kellett tojást keresniük. De ez az utolsó ám’, amit végrehajt! Tou élete forog kockán és ki tudja, mit tesz vele addig a yakuza, akik köztudottan rosszak és kegyetlenek.
- HÁHÁ! Szóval Hibiki meg tudott lepni, vénséges anyóka odaátról, na de most ide Touval!! Hibiki vissza akarja kapni! – szól hangosan az óra irányába, de mint aki nem lát – ezt mondjuk ténylegesen igaznak vélte, bár ki tudja, hogy nincs e benne megfigyelő kamera –, nem hall, szóra sem méltatta kitörését. ~ Hibiki most nagyon mérges, vissza akarja kapni Tout, de mielőbb! ._. ~
Felfújt, kicsit haragos pillantással, de mindkét mancsával ráfogott a tojásra és annak feltörésére koncentrált, amire társa fejét használta. Sajnos ez volt kéznél és ő nem gondolta végig azt, amit csinál. Mielőbb a következő lépésre akart jutni és ez csak így volt kivitelezhető. A feladat tartalmához, amihez hozzájutott, habozás nélkül mutatta meg hős barátjának és az ifjú hölgynek.
- Ide menjünk először, Tou élete forog kockán! – pontosan, hamar túl akar esni rajta. Nem ebédelhetett, mert nem volt ki tamagoyakit és sakét adjon neki, ezt nem tűrheti! A yakuza meg fogja báni, amit tettek, arra mérget vehetnek. És remélte, hogy újonnan megismert barátait nem most akarják itt hagyni, egy ilyen vészterhes pillanatban. Több szem, többet lát! Ezt szokták mondani. ~ Hibiki ha elhatároz valamit, azt véghez is fogja vinni! >.> ~
- Keressük a rózsaszín boltot! – pattant át a hölgy vállára ismét, onnan mutatva egy pontra, amerre elindulhatnak. Persze ekkor még nem tudta, hogy pont az ellenkező irányba fognak haladni, csak miután végigjárták azt az üzletrészt és visszatértek oda, ahonnan kiindultak.
- Hibiki sokkal könnyebbnek találna mindent, ha nem lenne színvak… T-T – panaszolta letörten. Persze nem volt az, hiszen Won~ rózsaszínjét is tisztán látta, de most hirtelen annak érezte magát. Rózsaszín bolt, az egyik legfeltűnőbb szín kavalkád egyike, de eddig semmire sem jutottak. A kisasszony válláról, a hős fejére ugrált, hátha egyik szögből megleli, amit keresnek. Eleinte reménytelennek tűnt a helyzet, de ahogy hallattak, a bolt is felütötte végre a fejét, megpillantotta a távolban, minek hatására örömittasan kiáltotta el magát.
- HIBIKI LÁTJA MÁR!!! – ezzel együtt pattant le telephelyéről és pattogott el a feltűnően rikító rózsaszín üzlet irányába. Most tudatosult benne igazán, hogy mennyire is szembántó ez a szín. Nagyon is reméli, hogy Tou nem ilyenre tervezi a Hibiki ruhakollekciót. Még hős barátja is eltűnne, akár egy kaméleon, olyan élénk itt a rózsaszín szín. De tudta a célját és nem kesergett a szembántó színen tovább, nyomban a próbababákat fürkészte, rénszarvas mintát kutatva, hogy a zsebében meglelhesse a választ, amit keresnek.
Amikor megtalálta a figurát, nyomban ráugrott, zsebébe mászott és kezébe vette a választ, amiről az órán keresztül a yakuza anyó beszélt. S mikor kiugrott, teljes véletlenségből döntötte fel a próbafigurák sorát. Ő csak el akart rugaszkodni, nem tudta, hogy ez ilyen felforduláshoz vezet, nem akart rosszat, ő csak Tout szeretné megmenteni a yakuza markaiból! Most biztos elrontott mindent… TT_TT

Spoiler:

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Dec. 28, 2012 6:11 am

Gyönyörű csillagként ragyogó hölgy minden kétséget kizáróan, elragadó zavarában értette félre úriemberhez méltó szavaim. Brad Pitt vonásaival vetekedő külsőm azon nyomban levette lábairól. Nem hibáztathattam érte, nem tud parancsolni lányos zavarának és törékeny karja helyett kerek élőlényt nyújtotta nekem. Rövidzárlatként jelentkező hibája nem űzhette feneketlen tóban bugyborékoló mélységekbe minden akadályt legyőző hősies alkatom leleményességét. Kerek kis pajtásomat, kit egyben ezen küldetésre mellém szegődött hűséges fegyverhordozómmá választottam, eleresztettem ujjaim gyémántokkal kirakott foglalatából. Útjára engedtem, magasba szökkenhessen, hisz az első számú megmentőt nem érheti azaz alantas munka, segítőjét kelljen hordoznia. Történjék baj, tüstént irányába rohanok, kimenthessem szorult helyzetéből. Égjen ház, imbolyogjon foszló kötélbe kapaszkodva, csússzon féktelen szakadékba, meglátja, azelőtt érkezem szélben lebegő büszke zászlóként színe elé, egyetlen haja szálának bántódása eshetne. Ezen megállapítás, természetesen minden élőre vonatkozik. Kifejezett figyelmet élveznek, bámulatos formákkal rendelkező női lelkek, ám sosem tévelyednék hamis szoknyapecérek útjára, ne legyen szememben minden bajba jutott egyforma. Válogatás jogát nem tartom fenn, ott termek, hol kötelességem terem! Ott mentem világ esendő teremtményeit, hol a legnagyobb szükség van rá. Ennél fogva sem adhattam veszélyes sötétségben húzódó kétségnek lehetőséget, felszínre törve taszítsa ájulásba előttem álló mennyből érkezett angyalt. Üres karjaimmal kellemes fuvallatot gerjesztve hűtöttem le lángoló orcáját.
-Pompás! Mily üdítő fejlemény, ily ragyogó teremtés csatlakozik hősi csapatunkhoz. Egyet értesz velem, kis pajtás?-Tekintek lopva a levegőben szárnyaló, sajnálatos mód pegazussal semmilyen rokonságot sem mutató gömböcre. Egyenest szívemhez kapva dermedek le, mit merszél mondani virágról és bókolás tudományáról. Kínos cseppel arcomon tárom szét karjaimat, jelezvén közöm sincs az elhangzott és sértő megjegyzésekhez.
-Kinek fantasztikus, ám kissé modortalan humorérzéke van! Kérem nézze el neveletlen szavait.-
Dörgölöm meg apró jószág fejét, láthatóvá váljon nem ütöttek szíven kétes vádjai és nem volna illő gyermeki lélekre haragudni. Remek barátomnak tekintettem, ki kotnyeles viselkedésével, tovább erősítette roppant fontos fegyverhordozói szerepét. Minden hőst a mellette szolgáló apród buktat le. Gyengéd érzelmeim ily formájú kinyilatkoztatását, egyelőre hatályon kívül helyezem. Világ megmentése foglalta el szívemben az első helyet. Ebben csodálatos ötlettel szolgált bájos személyiség selymes hangszálainak könnyed rezdülése. Igazán büszke lehet eszére.
-Valóban? Az én birtokomban lévő fényes papíron, puha bundába csomagolt állat béget. Úgy véli, karunkra helyezett ketyegők szolgálhatnak a talány nyitjaként? Briliáns elképzelés! Tojásgyűjtés pusztán figyelmünk okos terelése, míg választ az óráktól kaphatunk.-
Mutattam be csodálatosan eszes, végzet asszonyává váló kísérőmnek legsármosabb mosolyomat. Illemtudó férfiként kívántam társasága lenni felderítő útján, így letéve tolakodó karnyújtásról léptem mellé. Oldalát éber katonaként óvtam minden esetlegesen felé irányuló támadástól. Baj nem érhette. Testemen keresztül kell jutnia az ádáz gonosztevőnek, ki életére merészel törni. Visszautasítom megfutamodás lehetőségét. Társaságomban tartózkodó varázslatos madárcsicsergéssel csivitelő leánynak véremet, egészségemet, végtagjaimat áldozom. Összes veszélytől megóvom, melyben nem képezhet akadályt, holmi figyelmeztetés nélkül felszólaló karórától, mennyezetről lecsüngő anyagra ugrottam. Kategorikusan elzárkózom a feltételezéstől ijedtemben kerültem rá, ahogy körmeimmel is ösztönös természetem megalázó lenyomataként szántottam végig a könnyed anyagot. Nem menekültem, pusztán támadásra felkészülten vettem fel egyéni és utánozhatatlan pozíciómat. Edzett hősként viselkedtem, s ezt nem árnyékolhatja be szakadó textil fájdalmas hangja. Kizárólag reflexeimnek tartozom hálával talpra érkezhettem és négykézláb fújtatva helyezhettem felborzolt hajszálaim közé órámat. Mondatok szaporodásával egyező ütemben simultak ki gondterhelt arcvonásaim. Talány továbbra sem oldódott meg, azonban hősies csapatunk, újabb megmérettetéssel szembesült. Legújabb kötelességünkké vált, megkeressük a kezünkben lévő tojást tartalmazó utasítást. Döntésünk nehezítette, három kerek tárgy volt nálunk. Elmélyült gondolkodásom közben farkincám jobbra-balra haladt. Lágy ütemet írt le a padlón, miközben éles elmémben megfogalmazódott a válasz.
-Véleményem szerint mindhá…-Rezzenek össze fejemet önkényesen diótörőként hasznosító kerek élőlény tevékenykedésén.-…rom üzenet kivizsgálásra szorul. Azt javaslom mindegyik utasításra vessünk pillantást.-
Nem zárhatjuk ki látatlanul egyik tojást sem. Fő az óvatosság, hiszen nem tudhatjuk, melyikben rejlik az igazi válasz, s, melyik jelent ezer veszélytől hemzsegő csapdát. Nem árt óvatosan viszonyulnunk küldetésünkhöz, ahogy egészséges kétkedés jogát is fenntartom. Ezen aggodalmam bővebb kifejtésére törekedtem, mikor törékeny nyugalmamat kockára tévő gömböc társam indulót fújva ösztönözte rózsaszín bolt keresésére ártatlan nimfánk. Megránduló szemöldökkel emeltem magam elé mutatóujjamat. Délceg lovagként kihúzva fess fiatalember vonásaim böktem kerek fejére.
-Makacs, nyughatatlan bestia! Ki mondta bajba sodord buzgó tettvágyaddal, Miya~uh kisasszonyt! Jer vissza, de sebtében!-
Böktem határozott mozdulattal vállamhoz, hisz még sem házi állatomat szándékoztam nevelni. A barátjáért aggódó és igazán nemes érzelemtől túlfűtött gömböc, azonban rá sem hederített óvatosságra intő soraimra. Rögeszmésem rózsaszín boltot kiáltva vágtatott végig a szinten. Hősi felelősségérzete nem engedhette fájdalmas sikolyt hallassanak figyelmetlen cselekedetüktől vakult állapotukban. Nyomukba eredve robogott keresztül az emeleten, ugyanazon helyre érve üthesse homlokon csodálatos fejét.
-Tán megosztanád elképzelésed, hamarabb ügy végére járnánk! Mutasd, mit rejtett a tojás!- Hajolok érdeklődve a kezemben landoló papírlap felé gondterhelt arccal szippanthassam elmémbe tartalmát. Markáns államat végigsimítva vonom le a következtetést, milyen teendő várakozik reánk, ám terv egyeztetését megelőzően gömböc felordításától áll égnek hajam. Felbőszített macskaként fújtatok az egyik pálma takarásából. Pattanásig feszült idegrendszerem nehezen viselte kicsiny segédem hirtelen megmozdulásait. Ennek tükrében elfogadható magyarázat utolsóként érek az üzletbe.
-Be kell ismernem érintett szín, jelenlévő mennyiségben, igen csak szivárványhártyámat bántó erővel rendelkezik. Kegyed hogyan vélekedik erről? Szívéhez közel áll ez a szín? Netán viszolyog tőle?-Tereltem el képességeimet aljas módon színhatástól zavaró látképről. Kísérletet tettem elveszni gyönyörű cseresznyevirág szemeinek végtelen mélységeiben, mint jojózó szédülést kapni helységben uralkodó színtől.-Vajon merre eredjünk rénszarvasunk nyomába?-
Tekintek körbe összeszűkült szemekkel, hova tennék ily mintát, ha meg kívánnám izzasztani szorgalmas hőseim. Biztosan olyan helyre tenném, mely nincs szem előtt, vagy épp, azért nehéz rábukkanni, mert jelenléte egyértelműbbnél is egyértelműbb. Felvetésem szálait bogozván dőlt mellém próbababa, melytől előzékenyen elnézést kérve állítottam fel. Illemtudó viselkedésem közben ért utol az igazság, gömböc fegyverhordozóm okozta jelenlévő felfordulást.
-Oh, te buzgó bajkeverő! Hozd, mit találtál! Nekünk balra el!-Ragadtam kézen gyönyörűséges sellők, legszebb leányát, minél hamarabb elhagyhassam számon kérőn felénk tartó eladók dühödt morajlását. Hősi kötelességeim néha megkövetelték, nagyobb cél érdekében hátat fordítsak közben okozott hibáimnak.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Dec. 28, 2012 11:51 pm

Nem igazán értettem a mellém szegődöttek érdeklődését, mert igazán nem voltam én olyan feltűnő jelenség, legalábbis úgy igyekeztem nem az lenni! T.T Ők meg egyből kiszúrtak… Valamit finomítanom kell a módszereimen, mert így biztosan leszed az első mesterlövész, akit utánam küldtek, mert nem véletlenül hívtak ám engem ide, ebben biztos vagyok. >w> Félrebillentettem a fejem, ahogy legyezni kezdett, mert nem tudtam eldönteni, hogy ezt miért is teszi, netán álljak hátrébb? Surprised

Abban biztos voltam, hogy nem vagyok büdös, mert egyesekkel ellentétben én rendszeresen tisztálkodom, akkor talán betegnek látszódnék? A homlokomra szorítottam a kezem, de nem éreztem melegebbnek, mint máskor, meg a gigaik nem is szoktak betegek lenni, nem igaz? Bár azért meg szerettem volna szemlélni magam, hogy tudjam, mit is láthatott rajtam, ami ilyesmire késztethette, de egyetlen tükör sem volt a közelben, így közelebb hajoltam és mélyen a szemébe néztem, amiben ott tükröződtem, de semmi gyanúsat nem láttam! Szóval valami igen különös oka lehetett erre az egészre, amit nem csoda, hogy nem értettem. Surprised

Az információktól megnyugodva mosolyodtam el, és húzódtam ismét hátrébb, elvégre nem akartam én tolakodó lenni a fiatalemberrel, hiszen segítségemre voltak, hogy nehogy megmerényeljenek!
- Semmi probléma, nem kell rám nyomnia semmit! ^w^ Ráadásul tojásokat kell keresnünk, és nem virágokat, nem igaz?
Azt pedig, hogy mért kellene valaki szeméről szépet mondani, inkább meg sem említettem, elvégre komoly feladatunk van, hogy megakadályozzuk a megsemmisülést, mert én nagyon nem szerettem volna megsemmisülni, annak a tényét pedig, hogy esetleg komolyabb udvarlás folyt volna itt, el is vetem. Ők csak kedves idegenek, akik segítenek, mert biztosan nagyon jól neveltek, semmi más ok nem húzódik itt a háttérben. Ezt bizonyította az is, hogy amíg megleltem a megfelelő színű tojást, még kedvesen kísérgettek is, nehogy valaki orvul megtámadhasson, ez igazán becsülendő volt tőlük, talán sütnöm kellene hálából valamit nekik. Surprised

Persze nem most rögtön, hanem majd ha vége ennek a komisz futkározásnak, amit az életünkért folytatunk.
Magam is összerezdültem, amikor megint recsegve felmordult a karszerkezet, de Nuri~san reakciója kicsit meglepett, aztán rájöttem, hogy biztosan azt próbálja kideríteni a magasból, hogy a merénylő a közelben van-e. Ez igazán zseniális ötlet volt tőle, hiszen a magasból sokkal több minden látható, mint innen, és ezt a merénylő talán túlontúl is jól tudja. >w>
- Lát valami érdekeset, Nuri~san? – Kérdeztem rá, hátha így megosztja velem az észrevételeit, elvégre kiválóan tudom likvidálni, ha kell, akit kell. Cool

Meg elég gyorsan el lehet bújni a tömegben, ha közel van, hiszen az elsődleges mégis csak az, hogy egyben maradjunk. ^_^
Azt figyeltem, hogy az ideiglenes testőröm, mert az volt, egy jól nevelt gigai felügyelő, aki megóv a bajba kerüléstől Cool

miként is ereszkedik le megfigyelő állásából, miközben hangos barátja valami nénivel beszélgetett. Szóval ő ismerte az óra hangját! Ezt mondhatta volna hamarabb is, mert akkor biztosan előbb megtaláltuk volna, hiszen ő tudhatja hogyan is néz ki! De azért nem szidtam le, hiszen ő csak egy nyuszi, akik persze nem arról híresek, hogy logikusan gondolkoznának, hanem arról, hogy aranyosak, bár ő egy torz nyuszi volt, szóval igazán lehetett volna okos is! ˇ^ˇ Ráadásul szegény testőröm buksiján nyitotta fel a tojást, kicsit együttérzően pillantottam a fiúra, tudtam milyen az, amikor szinte minden összeesküszik az ember ellen. Surprised

Már nyújtottam volna a tojást felé, mert mégis csak nyissa ki ő, hátha veszélyes dolog van benne, mert én azoktól nagyon messze szoktam maradni, ami egy jó szokás, ez ám a hosszú, egészséges élet titka! Persze ő már nem tudta elvenni, mert a torz nyúl fekete rakétaként lőtt ki az egyik irányba, én pedig nem téveszthettem szem elől, mert ő a testőr társa, és biztosan vele marad, nekem pedig jobb, ha szintén így teszek, minél többen vagyunk, annál kisebb az esélye, hogy engem találnak el először. Surprised

Gyors léptekkel iramodtam utána, és elégedetten láttam, hogy Nuri~san sem marad le, szóval tökéletesen jól sejtettem, hogy úgyis követné! >w<
- Csak Miyu! ^w^ - Mondtam sietségünk közepette, hiszen semmilyen Mijáuhoz nincs közöm, nekem sokkal egyszerűbb, de egyben szebb nevem is van! Arrogáns

Mondjuk azon már meg sem lepődtem, hogy az apróság rossz irányba indult, hiszen egyáltalán nem nézett szét, csak szaladt, pedig ha minket is megkérdezett volna, én biztosan meg tudtam volna mondani, hogy merre kell menni! Legalábbis egy idő után. Surprised

A boltban természetesen folytatódik az ámokfutás, így én kicsit hátrébb maradva figyeltem, ahogy tulajdonképpen mindent felforgatnak valamiért, ami válasz lehet, de mire? o_O Hirtelen kaptam a tekintetem Nuri~sanra. Mi köze az ügyhöz a színekkel való viszonyomnak? Surprised

- A színek szép dolgok, bármilyenek is legyenek, Nuri~san. ^o^ - Adtam kitérő választ.
Persze sosem derült ki, miért is volt ez kérdés, mert máris elragadott valami! Összeszorítottam a szemem és vártam, hogy akkor most kész vége mindennek… Rövid életem csúnya véget ér egy zajos plázában. Neutral

Aztán mikor nem történt semmi, végülis kinyitottam a szemem, és testőröm pink tarkóját pillantottam meg. Nahát, milyen jól végzi a dolgát, meg is mentett! *w* Mondjuk nem ugrottam a nyakába, az egészen zavaró lett volna, de azért kedvesen mosolyogtam rá, mégis csak megóvott a bajtól.
- Nem kellene a többi tojást is megnézni? – Kérdeztem szaladás közben, de igazán nem akartam megzavarni, elvégre ő a testőr, sokkal jobban tudja, mit is kell ilyen helyzetben tenni…

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Jan. 07, 2013 5:13 am

Szökőkút mellől összevakarva magát porolta le ruháját, majd erőt vett. Ösztökélten vágódott vissza kosárkája mellé, ahonnan óvatossággal kivett véletlenszerűen egy tojást. Alaposabb vizsgálgatás után pillantotta meg oldalán a méhekkel díszített, aranyozott sort, mire sípolást hallott. Lassan készíthették számára a defibrillátort, kiüssék. Szorgalmasan levegőért szipogva tartotta el magától minél messzebb az órát, míg az végül elhallgatott. Krákogás, szörcsögés, hörgés és recsegés kísértével újból beszélni kezdett az ismerősen csengő hang. Clarie-nek nem kellett több, büszkén kihúzza magát. Mosolya füléig ért a boldogságtól. Sikeresen végigvitt egy adott feladatot, naná, hogy nagyon jó érzéssel töltötte el. Azonban lassan arcára is fagyott előbbi vigyora. Meghökkenve tudatosult benne, nem is biztos, jó ötlet volt a szerencséjére bíznia választását. Viszont nem akart csalni. Nem tartotta helyén valónak, meg aztán nem is mert. Elég fenyegetőnek tűnt a hang ahhoz, mint a kisangyal, úgy lesse minden egyes kívánságát. A tojás felbontásától kissé visszakozott. Fogalma sem volt róla, mivel találja szembe magát, ha feltöri. Valahogy nem érezte azt, meglepetés figura integet majd felé, mint azokban a csokoládékban.
Elővigyázatosság kedvéért minden feltűnést elkerülve játszotta kommandós szerepét, elvegyült a tömegben, majd egy félreeső folyosón elbújt. Meg akarta kímélni a vásárlókat minden véletlen kellemetlenségtől. Már olyanokra is gondolt, aprócska, misztikus bombát rejt a hímes tojás. Nagy elővigyázattal kezdte körbeméregetni azt, majd óvatosan a padlóra helyezte. Elővarázsolta zanpakutou-ját és maga elé tartotta. Bizonytalanul mozgatta jobbra-balra, miképpen lenne célszerű ripityára törni. Szemeit összeszorítva nyelt egy nagyot, majd mindent feltéve egy lapra feje fölé emelte fegyverét, és suhintott. A tojás nagyot reccsent, darabkái pedig milliónyi szilánkra törtek szét. Beterítve vele a padlót végül Clarie lemerészelt nézni lábai elé. Hatalmas döbbenetére még nem állt semmi lángokban, az épület is és maga is egyben volt. Megbizonyosodjon róla gyorsan megtapogatta az arcát, amin minden rendeltetésszerűen működött. Hatalmas kő zuhant le szívéről, így lelkesebben guggolt le a szilánkok közé, hogy előkerítse tartalmát. Beletelt egy kis időbe, mire feltúrta a cédulát, melyen újabb üzenet állt. Gondosan olvasgatta a sorokat és igyekezett feldolgozni az utasítást. Hirtelen átfutotta, vajon látott-e útja során mézes standot. Rá kellett döbbennie, semmit nem figyelt meg alaposan, csak rákoncentrált a kosár elcsenésére. Ezért bosszús is volt rendesen. Legközelebb biztosan elraktározza a környezetet is memóriájába. Annyi szerencséje volt, nem tudott elveszni egy zárt épületben. Valahol csak kilyukad alapon kerítette elő az említett lépcsőket.
Tüdejét kiköpve ért fel azok végére. Mindenképp meg kellett állnia egy percnyi pihenőre, különben simán kiterült volna a padlón. Megfelelő oxigéncsokrot bekanalazva magának újult erővel látott neki a nyomozásnak. Azt hitte, a legkönnyebb dolog lesz, mézet áruló üzletet vagy standot előkerítenie. Az elkerülte számításait, még mindig hatalmas tömeg tolongott a szinten, és alacsony termete miatt képtelenség volt belátnia a terepet. Duzzogott is nem kevés intenzitással. Reménytelen helyzetében sok furcsa ötlete támadt. Először elfutott a legközelebbi padhoz, melynek tetejéről pásztázva a környéket reménykedett abban, kiszúrja a mézest. Ezzel csak annyit ért el, egyre több érdeklődő szempár tapadt rá, mitől nagyon zavarban érezte magát. Ráadásul elárulta helyzetét. Az inkognitójának lőttek, ettől pedig a fejét ütögette. Mikor lemászott, halvány borzongás futott végig rajta. A közelében ismerős lélekenergiát érzékelt. Kimeresztett szemekkel pislákolt körbe, mikor meglátott egy kisfiút. Kíváncsian került a közelébe, ahogy az emberek között cikázott. Kellő közelségben rákukkantott az arcára, aminek következtében eltátotta a száját. Ismerős alak Soul Society-ből! Azt sem tudta örömében mit tegyen. Kilátástalan helyzetén talán megesik a fiúcska kicsi szíve – remélte. Kissé bátortalanul kocogtatta meg a vállát, majd fejével biccentve arrébb hívta. A döbbenet jelei még mindig jól láthatóak voltak Clarie arcán. Összerakva gondolatait hebegett egy sort. Tudta, hogy az egyik Sierashi trónörökösbe botlott, amit nem volt rest a fiúcska tudtára adni, majd beszámolt arról, ő kicsoda, és mik a szándékai. Összecsapva tenyereit, imádkozóra picsogott előtte:
- Segítesz nekem? Olyan rég óta kóválygok, és még mindig nem találtam meg azt a mézárust. Együtt biztosan menni fog! – vágta be lelkesítő szövegét, mutató ujját égnek emelve, mintha csak remek ötletszikra pattant volna ki buksijából. Egy aprónyit zavarban volt, csak így a semmiből letámadta a srácot. Olyan sok mindent kérdezett volna tőle. hogy kerül ide? Ő is hasonló küldetésen van? Valakit keres? Vagy őt keresik? Csupa kósza kérdés ugrott be, amit sajnos nem volt ideje végigrágni. Fontosabb volt, hogy végre megtalálja azt a fránya pultot. Az újabb kör lesz, mire végigkoslatják az üvegeket. Előre rettegett, hány ingyen kóstolón kell átesnie azért, végre elérkezhessen a megfelelő, darazsas csuporhoz…

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Jan. 21, 2013 5:32 am

Pontosan nem tudom megmondani hány kosárral teljesítettem a küldetést –három volt nálad KacchanxD -, de igazán büszke lehettem tenyésztésemre – teljesítményemre -. Mindkét karomat bőségesen elfoglalták a húsvéti tojások. Egész kinder meglepetés gyűrődésnek – gyűjtőnek – éreztem magam, ahogy farkasszemet néztem megannyi színes, kívánságomat – kíváncsiságomat – forgalmazó – fokozó – csomagolással. Kalóz vezért nem láttam merre szökdécselhetett el, úgyhogy vállat vonva azzal ütöttem el az időt, egyesével nyitogattam a tojásokat. Minek van feldíszítve, ha nem azért, mert van benne valami érdekesség? Legtöbb gyerekhez hasonlóan valamilyen figurát vártam, némi csoki társaságában, de akárhány tojást törtem fel, mindegyikben, unalmas vonásoktól hemzsegő papírok voltak. Állverseny – átverés – szagát érzem a levegőben, mint, amikor olcsó utánzatommal kerékpárt akartunk nyerni, de mindegy csokis papíron „próbálkozz újra” szöveg szerepelt, legalábbis ezt merészelte állítani Masa. Ajnározom – ajánlom – neki, ne találjak otthon egyetlen kétkerekű járgányt sem, mert ha kiderül becsapott, kénytelen lesz átadni a nyereményt és három kedvenc játékát fájdalomdíj jogarán – jogán -.
Hámlást – hámozást - azért nem adtam fel. Nekem kellett azaz egy, ami mindent visz és véletlenségből psp, macbook, iphone, vagy egyéb kedvesség lesz, amiknek a pontos használati izéjéről fogalmam sincs, de minden akácos – akciós – hirdetésen velük találkozom, úgyhogy nekem kellettek. Szervezetem – szenvedélyem – a gyűjtés, ha nem épp csipogó karórák zavarnak benne. Hangos sípoló műszakra – műszerre - felhorkanva dobom el az épp foszlás – fosztás – alatt álló kosarat. Műveletemmel merő véletlenségből arcon vágom az egyik gyantás – gyanútlan – járókelőt, amire csendes hoppáréval reagálva veszem fel az egyik padon hagyott újság lelkész – lelkes – olvasó pózát. Nagydarab és igencsak ellenszenves férfi szerencsére egyszerűbb, mint az egyszer egy. Lábaimnál heverő szemetet észre se veszi. Ráncos képével méreget, majd rövidesen tovább áll, miközben a csuklómon pihenő óra már javában tárnázza – tárgyalja – mit kell tennem. Kifejezetten nem csal arcomra mosolyt, sőt, ellenzőjét – ellenkezőjét – váltja ki. Homlokomat jutalmazó csapással forgatom körbe szemeimet, kicsiny bakimon. Újság mögül kipillantva kizárólag pusztításom eredményével szembesülhetek. Némileg túlzásba vittem az egyetlen tojás kicsomagolását, mert ezt még én is tudom mennyi, bár az egyenlítő – enyhítő - körülmény, hiába láttam az összes papírt, ötletem sincs tartalmukról.
-Tudnám mi a következő utasítás…-Vakarom meg tanácstalanul, de semmi esetre se küldetést feladva tarkómat. Eddig is sok feladatot megoldottam a nélkül tudtam volna, mit tennék. Ez sem lesz kivétel, hiszen az én lángoló elmémen nem foghat ki. Ennek bizonyítékaként túrok bele a széthajigált cetli kupacba. Találomra húzok közülük, majd választottammal kedvesnek tűnő néni után kutatok szemeimmel. Áthágom – áthidalom - a problémát azzal, rákérdezek, mi szerepel rajta. Ebben a lendületben állja utamat vállamon landoló ujj, amitől maradék papírokat szétrúgva ordítok fel. Hirtelen rám szegeződő tekinteteket azzal hárítom el, magán biztosításként – magabiztosan – kezdem nyugtató mozdulatokkal paskolni ijesztőm vállát és lépek vele engedelmesen hátrébb. Közelebbről szemlélve már találkoztam vele párszor. Ha jól emlékszem a félszemű amazon osztagához tartozik.
-Az lennék!- Húzom ki magam a helyes megfejtésre ki lennék. Kétségtelen mindenki ismeri szerémi – szerény – személyemet. – A te neve~d…? –
Dörzsölöm meg államat, mintha tudnám, miről van szó. Erre a jelzésre, csak kisegítenek, vagy ha nem sem probléma. Egyszer megtudom, hogy nevezik, addig teszem az áradozást – ártatlant -. Nem fogok kínos helyezésbe – helyzetbe – kerülni és örültem tovább lendültünk a feladatra. Jelvények – jelek – szerint ugyanazt a küldetést teljesítjük. Megmondtam nem kell aggárkodni – aggódni -, meg fog oldódni a baj és így is lett. Saját papíromat elegánsan eldobva mosolyodok el, mielőtt közzé tenném döntésemet.
-Még szép! Dolgozzunk össze!- Bólintok rá leltárason – lelkesen -, miközben azt sem tudom miről beszél. Nem láttam soha az életben mézárust. Arról sincs fogalmam, hogyan nézhet ki, de nem mutathatok zarándoklatot – zavarodottságot -. Karba tett kezekkel teszem fel remélhetőleg segítséget nyújtó kérdésemet. – Teljesítsük a te részed, ami…pontosan mi lenne?-
Nézek rá hatványozottan – határozottan -, ossza meg velem a részleteket. Szerencsére nem a mától ellenségemmé nyilvánított papírt adja oda, hanem szóban táplálkozik – tájékoztat – részletekről. Hümmögések sorával üdvözlöm a feladatot és követem szó nélkül a mozgólépcsőhöz, majd a két szinttel lentebb állomásozó árushoz. Legalább rájöttem, mi lehet az a méz! Édes, nyúlós, sárga vacak, ami eleinte finom, de nagy adagban nem tűnik egészségesnek. Nem akarok hasfájást kapni! Elég volt az a szörnyű Karácsony este, amikor Masa kártékony tanácsára megettem az összes fára szánt szaloncukrot. Azért én nyertem vele többet. Bebizonyítottam, igenis elfér bennem az egész zacskó édesség.
-Szóval drazsét, azaz darazsat kell keresnünk az üvegekben. Világos!- Nézek végig a hosszan kígyózó sorokon.-Már csak arra kéne rájönnöm, hogy néz ki a darázs…-Tettem hozzá sokkal csendesebben egymás után leemelve az üvegeket. Összeszűkült szemekkel keresgettem bennük valami szokatlan dolgot.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Feb. 21, 2013 7:26 am

Kisebb csoportokba verődve indulnak megkeresni az üzenetet tartalmazó helyeket. Két csapáson indulva választják első állomásként a bárány és méhecskés mintákat. Előbbi boly, Hibiki hathatós közreműködésével, valamint kisebb felfordulással jut hozzá a pulóver zsebében lapító, rikító rózsaszín csomagoláshoz. Támpont, szöveg, rajz nincs rajta, kizárólag nyitó található rajta, aminek megrántásával pillanatok alatt szabadítható meg a műanyag betéttől. Fólia, mozdulat hatására könnyedén válik le a szolid, „H” betűvel díszített borítékról. Kinyitásával kartonlap mosolyog a hármasra. Rajta írógéppel felvitt szöveg szerepel:
„Gratulálok Hősök!
Megtaláltátok az első kulcshoz vezető nyomot! Jutalmatok a következő helyen találjátok!
Nyüzsgés, zsivaj, hullámvasút, örvendezés, vattacukor, popcorn, boldogság! Vajon hol találtok féktelen szórakozásra? Keressétek a mosolygós rémet, kinél lufik között lappang a megfejtés!”

Munka:

Második csoport is lázas keresésbe kezd Clarie vezetésével. Mézes bödönöket vizsgálnak át, melyikben akadhatnak rá a darázsra. Könnyen besétálhatnak a csapdába. Állatot nem az üvegben, hanem az üveg felületén kell észlelniük. Kicsiny vigyorgós méhecske leány, apró cég logóként virít az egyik üveg alján. Amennyiben sikerül észlelni nincs más dolguk, mint átadni az árusnak, ki ezért cserébe neon sárga fóliába csomagolt borítékot nyújt át. Másik csapathoz hasonlóan perforáló csíkkal lehet kibontani és ugyanúgy „H” betűvel díszített kartonlapra pötyögött szöveg fogok rájuk visszaköszönni.
„Gratulálok Hősök!
Megtaláltátok az első kulcshoz vezető nyomot! Jutalmatok a következő helyen találjátok! Nyüzsgés, zsivaj, hullámvasút, örvendezés, vattacukor, popcorn, boldogság! Vajon hol találtok féktelen szórakozásra? Keressétek a lepedőbe burkolt szörnyeteget, kinél félelem között bújt el a megfejtés!”

Munka:

Határidő: 2013. 03. 10

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szomb. Márc. 02, 2013 8:39 pm

- Hibiki megtalálta!! – örömittasan ugrabugrál ki, az általa keltett felfordulás központjából, mikor meglátja Nurit, egyben Wongot, mellette az elveszett kisasszonyt Miy-chant. Meg kellett mutatnia nekik, hogy mit talált, de valamiért kiviharoztak a rózsaszín boltból. Értetlenül pislogott utánuk, netalántán nem látták meg őt? Pedig a sok rikító szín között biztosan elég feltűnő! Azonban mikor megpillantotta a rendívül mérgesen felé közeledő embert, ki ábrázata rémesen hasonlított a csúnya fakabátokra, csak a ruhája nem volt olyan… se szó, se beszéd nélkül pattogott ki az eladótérből, egyenest a hős és a kisasszony után, hogy megmutathassa nekik mit talált a rénszarvasos ruha zsebében.
- Várjátok meg Hibikit!! – kiáltja utánunk, gyorsítva az ugrálás sebességén és csökkentve a beszédet, hogy mielőbb beérje az elfelé futó duót.
Nem volt számára a legegyszerűbb, de végül sikerült beérnie őket. Nuri, aki ez egyben Wong fején landolt, majd arcába lógatta a rózsaszín csomagolásba rejtett következő, minden bizonnyal nagy feladatot, amit a yakuza néni ad fel nekik. ~ Hibiki már csak tudja, ezek után, ami eddig történt! ~
- Won~ nyissad ki, Hibikinek nem ment. – fűzi hozzá, s kíváncsi fülmozgatással várja, hogy tanúja lehessen az üzenet tartalmának. Reméli, hogy most már a végső állomás fog szerepelni benne, ami eljuttatja őket a yakuzához és visszakaphatja Tout, hogy tudjon legalább vacsorára enni tamagoyakit.
- Morr… hát újabb feladat? Hibiki már nagyon unja! Hibiki éhes és tamagoyakit akar!! T^T – kínjában rágcsálni kezdi a hős pink színű haját, hogy ezzel csillapítsa éhségét, de reménytelen, időpocsékoló húzásnak bizonyul, amiért semmit nem ér el vele. - Vajon ki lehet a mosolygós rém? Hibiki nem érti… ááá! Lehet, hogy a yakuza beépített embere, Won~!! °o° – hívja fel a rózsaszín hős figyelmét erre, hisz ha eddig is a yakuzával sakkoztak, akkor ez most sincs másképpen. A mosolygós rém, pedig csak is egy becenévre utalhat, legalábbis szerinte minden bizonnyal az lehet. ~ Hibiki nem fél, bármilyen veszélyes is legyen a yakuza szerint játszani, akkor is kiszabadítja Tout! ~
A kényelmet kihasználva Won~ fején utazta végig a bevásárlóközpontot a megfejtésben szereplő helyszínig, ami telis-tele volt nyüzsgéssel, nevetgélő emberekkel, akik örömittasan szórakoztak különböző játékoknál vagy éppen majszolták a finomabbnál, finomabbnak tűnő nyalánkságokat. Egyszerűen képtelen volt visszafogni pocakját, ami hangos korgással jelezte elégedetlenségét az ebéd kihagyását illetően.
- Hibiki éhes! Hibiki enni akar vattacukrot, popcornt, fagyit, akármit! T^T – nyafogja éles hangján Won~ és Miy-channek, beléjük vetve minden reményét és az utolsó módszert alkalmazva arra, hogy végre ételt kapjon. Persze, hogy esélyeit fokozza az alábbira nem feledkezett meg a hatalmas boci szemekről, mellyel Miy-chanra nézett legfőbbképpen. ~ Hibiki fiatal, ezért szüksége van a rendszeres étkezésre! T^T ~
Hatalmas, hálálkodó kékszín gyöngyszemeket mereszt az elveszett kisasszonyra, kiről mint kiderült egészen találékony, hisz a zsebéből húzta elő számára az éltető ételeket, jelenleg a száraz kekszeket, de mi se lehetne jobb ennél, ha már dél óta éhezik? Örömittasan majszolta az édességet, vagyis nyelte le egyben őket, bár nem találta olyan ízletesnek, mint a tamagoyaki és saké duót, azonban éhségének csillapításához tökéletesen megfelelt.
- Oké… Hibiki készen áll! – egyensúlyozva Won~ fején állt fel, immáron teli hassal és nézett a terep irányába, ahol a következő feladat várna rájuk, azonban nem számított ennyi lufira, mely között ott lapulhat a megfejtés is. Határozottan felvillan a szeme, hisz most nem hátrálhat meg! ~ Tou élete veszélyben van, Hibiki fogja megmenteni! ~
- Majd Hibiki megkeresi!! – ugrott is fejest a lufi tengerbe, kutatva a megfejtést. Lehet, hogy csak közte van elrejtve, vagy valamivel kihívóbb a színe a többinél, sőt az se kizárt, hogy valami nagyobb különbség van közöttük. Nem tudta, csupán elveszett hal módjára evickélt a lufi tengerben, kétségbeesetten kutatva a nekük kellő ballont. De alig lyukasztott ki két lufit, annak reményében, hogy azaz – sajnálatos módon rossz tippek voltak –, a mosolygós yakuza rém emelte ki onnét, hogy odaadja egy vidám kis gyermeknek. Roppantul meglepődött, hiszen eddig a lufik között körözött, s most ismét napfényt és embereket lát, ráadásul el akarják rabolni!
- Na, azt már nem, Hibiki csak is Toué!! – kiáltja, s pattan ki a rém kezéből, hogy egy másik illető kobakjáról keresse meg Wont~ és Miy~chant, hogy feléjük vegye az irányt.
- Hibiki nem talált semmit. T-T – állapodott meg végül a kisasszony vállán, szomorú arccal, lecsapott fülekkel. Mit csinálhatott rosszul? Ő nem érti… csak Tout, tamagoyakit és sakét akar…

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Márc. 08, 2013 11:51 am

- Hála az égnek! – kap szívéhez a megkönnyebbüléstől, mikor a kis Katsuo-kun rábólint ajánlatára. – A nevem Clarie, örülök! – lapogatja meg vállát kedvesen, és rávigyorog, majd nem is fecsérelve több időt az ismerkedésre, gyorsan maga mellé inti. Közös erőbedobással igyekeztek az árus standjához. A lány fejét törve pislog rá minden egyes üvegre. Kétségbeesve válogat közöttük, de nem jutott egyről a kettőre. Mikor meghallotta, hogy nevén szólítják, hirtelen Katsuo-kun felé fordította tekintetét. A gyerkőc kezében üveget rázott. Közelebb lépett hozzá, mikor valami furcsát látott az üveg alján. A boldogságtól Clarie felugrott és fülig érő mosollyal jó alaposan megölelgette a srácot, amiért ilyen ügyes volt. Nagyon jól megsejtette, hogy a kis harcos kisegíti szorult helyzetéből. A feladat végeztével átnyújtotta a megfelelő üveget. Az árus egy csomagot adott át, amit azon nyomban kibontottak. Az újabb missziót hangosan felolvasta. Nem szeretett rettegni, ezért nagyot nyelt a szörny szó láttán. Viszont a kisgyerek előtt nem akart túlzottan betojinak tűnni, ezért erőt véve magán ökölbe szorította kezét, és együtt elindultak megkeresni a vidámparkot.
Az időlimittől csak még jobban kiakadt. Ha sürgetik, még többet fog bénázni. Sajnos ezzel tisztában volt. A vidámparkba besurranva elvesztek a tömeg között. Szemeket és füleket hegyezve keresték a megfelelő helyet. Fehér lepedős alak megpillantása után nyakukba szedték lábukat és elé siettek. Nem is tudta, mennyire lesznek kisegítve azzal, kaptak elemlámpát. Így is úgy is meg lesz szeppenve a sötét járatban.
Bizonytalanul merészkedett be a sötétségbe, és gyorsan hátravágta egyik kezét, hogy megfoghassa a gyerkőcöt. Nem akarta, hogy elveszítse, hiszen képes lenne rá. Ezért megragadta apró pracliját és maga mellé húzta. Más helyzetben még élvezné is a dolgot, talán eljátszana a zseblámpával is, viszont a fejükre hulló, kismillió gusztustalan vacaktól nem csak a hideg rázta ki. Hirtelen sikításban tört ki és nekivetődött Katsuo-kunnak, akit szerencsétlenül kifektetett a földön. Clarie vállára kerülő, ragacsos féregtől kis híján szívrohamot kapott. – Szedd le rólam! Szedd le rólam! – toporzékolt összeszorított szemekkel, míg le nem pöccintették hátáról a gumijátékot. Belátta, hogy túlreagálta a dolgot, viszont eszébe jutott, hogy 3 percük van arra, megkeressék a papírt, így fejéhez kapva ereszkedett két térdre és malackaként túrta a földet. Nagyon megnehezítette dolgát az, hogy csak egy kezét tudta használni, ezért gondolt egyet, és szájába kapta a zseblámpát. Hevesen hajigálta arrébb a fölösleges vackokat, mikor háta mögött kérdést hallott. – Ahaa a eeehee ameie höö hehű háá! – beszélt teli szájjal, amivel csak annyit érhetett el, még flúgosabbnak higgyék. Mikor eszébe jutott, azonnal kiköpte a lámpát és úgy folytatta. – Szóval keress egy nagy „H” betűt! – feszített szét egy kezet, amiben újabb lap bujdosott. Sajnos nem volt szerencséje, így elkeseredve odébb dobta. Ekkor csapott bele villámként a felismerés, lehet a kisfiú nem ismeri a keleti betűket. Kínosan fordult hátra az előző lappal és az orrába nyomta. – Nézd, nézd, ez egy kisbetű. Ebből kell a nagy változat… ne, nem, minek magyarázom, ha még sosem láttad?! Te jó ég, mihez tudnám hasonlítani? MEGVAN! Helikopter? És annak a lábai? NA! Pont olyan a nagy „H” betű! – magyarázott kézzel lábbal, miközben már majdhogynem kisült szeme a lámpa fényétől. Kis vörös foltot látott, de nem adta fel a keresést. Remélte, hogy ezzel jobban kisegített Katsuo-kunt, de kiindulva abból, mennyire nem tud magyarázni, csak sajnálni tudta. Kisvártatva végül, mikor felfeszítette a negyedik tenyeret, benne lapult az a bizonyos betű. Felpattanva sikkantott oda a gyerkőcnek, abban bízva nem futottak ki az időből.
- Huh, ezt megúsztuk! Nagyon nagy segítség vagy Katsuo-kun, egy igazi bátor katona! – lihegett, mikor kezében maradt, véresre lefestett gumikézzel megtörölte homlokát. Mikor ez eszébe jutott rá is pillantott a játékra, és undorodva elhajította magától. Már nem bízza magát a véletlenekre. Főleg azok után, hogy az a rémes, nyálkás giliszta, vagy féreg, legyen is bármi, olyan alaposan a frászt hozta rá. Semmi más nem lebegett szeme előtt, csak minél előbb kijutni erről a rémes helyről. Épp ezért ismét felöltve az anyáskodó szerepet, kicsit nyugodtabban odalépett fiúcskához és nyújtotta tenyerét. – Eleget rettegtünk. Kérsz egy vattacukrot hősiességedért cserébe? – mosolygott, ahogy kifelé araszolt. Rájuk fért egy percnyi szusszanás. A közelben, mintha látott volna egy ilyen árust. Valamivel meg kellett hálálnia a kis srác óriási segítségét. Számára sokat jelentett, hogy ott volt vele és nem hagyta, teljesen magával rántsa a pánik. Clarie abszolút nem tudta kezelni a váratlan eseményeket. Nagyon remélte, ez a küldetés megedzi annyira, hogy legközelebb ne azzal kelljen eltöltenie az értékes perceket, visszavonuljon zen kertjébe meditálni. Jelen helyzetben úgy gondolta, ezért a trehány munkáért még Buddha is kiosztana neki egy jó nagy maflást, csak hogy okuljon belőle.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Márc. 15, 2013 7:52 am

Sietős léptekkel szeltem keresztül az emeletet, gondosan ügyelve ne okozzak túlságosan nagy riadalmat gyönyörű hullámként fodrozódó kíséretem törékeny lelkében. Arra sem vetemedhettem, kegyetlen hajcsárként fullasszam ki. Első adandó alkalommal felkínálnám hátam, büszke paripaként vágtathassak el vele, ám időnk sürget. Nyakunkon loholó eladók nem érthetik, mily fenséges feladat miatt okoztunk nekik kellemetlenséget. Szabad percünk sincs dühüket csillapíthassuk türelmes magyarázatunkkal. Messzebb távlatokba mutató kötelességek szólítottak el bennünk. Egész addig vitték lábaink, elhalt a mögöttünk morajló halandók zsörtölődése. Azon nyomban megvetem lábaim a mosdóhoz vezető folyosó szegletében, amint érzékeny hallásom azt jelzi, elmúlt testi épségünket galád mód fenyegető veszély. Biztonságunk érdekében teszek még egy üzleti sort kémlelő pillantást, s kizárólag ezután fordítom aggodalmas tekintetem nimfák leányára. Bevallom bántja önérzetem, ily kalamajkákba sodortam ön szántamon kívül. Fejemen landoló kerekded élőlényt legszívesebben hosszas dorgálásában minősíteném, amiért meggondolatlan viselkedésével ekkora felhajtást keltett. Szívemre helyezem tenyerem, s úgy hajolok meg pórul járt teremtés előtt, hozzá méltón fejezhessem ki sajnálatom.
-Bocsánatáért esdeklem! Restellem, önkényesen bajba sodortuk, ezen örökmozgó mitugrász hathatós közreműködésével.-Pillantok fel szúrósan élénk színekben pompázó borítékot arcomba lógató élőlényre.-Csillapíthatom fáradtságát valamivel? Pohár vízzel? Ülőhellyel? -Indulatosan kikapom az elém terjesztett borítékot, ne zavarhassa tovább látásom. Folytatni kívántam beszélgetésem édes virágok illatozó bimbójával. Megerősítést vártam kicsattanó egészségnek örvend, s nem kínozzák fáradalmak. Csillapíthatatlan aggodalmam azonban nem akadályozhatott benne, vezérfonalként elsődlegesen teljesítendő feladatnak tekintsem a boríték felnyitását. Nyugodtan forgattam a sima felülettel rendelkező papírt, merre található ragasztás, ám legnagyobb döbbenetemre nem rendelkezett hasonló tulajdonságokkal. Ravasz húzásként szokatlan formában lezárt tasakot használtak. Leleményességemen ez sem foghatott ki. Acél keménységű fogaim szakértő segítségével, hamarosan levélhez juthattunk.
-Mit mondasz a hölgynek, neveletlen bestia? Illendő lenne bocsánatot kérned, előbb tanúsított viselkedésedért.-
Néhányszor megrázva a lapot, vetettem újabb haragos pillantást a fejem egyensúlyozó gömböcre. Tartalom felolvasását megelőzően jogosnak éreztem, tiszteletet tanúsítson a női nem képviselője iránt. Kizárólag bűnei alól feloldozást kérő szavak esetén teszem közzé levelünk sorait. Azt a néhány mondatot, mely hozzám hasonló értetlen felhördülést vált ki. Fülemet kelletlen vakarászva gondolom végig a sorokat. Napnál világosabb egyszerű talányt adtak fel számunkra, ám a talányra nehéz rálelnem, ha hajszálaim között hangosan csivitelő fegyverhordozóm lapul.
-Hallgass, pajtás! Gondolkozom!-Hessegettem arrébb yakuza-ról duruzsoló szárnyas lényt, ne zavarjon bele elmélkedésembe.-Tehát, ezen levél alapján, nyüzsgő forgatag…hullámvasút…vattacukor. Tehát, azt várják el szövetségünktől, megtaláljuk a mosolygós rémet, kinél lufikat találunk.-
Karjaimat hátam mögött összekulcsoltam, s néhány kör megtételével kerestem a végső következtetéseket, melyeket hamarosan úgy véltem megleltem. Azon nyomban okos teremtésünk elé lépek véleményét kérhessem felvetésemmel kapcsolatosan. Udvariasságom megköveteli, ne tegyek egyetlen tapodtat sem, míg mennyei magasságokból közénk hullott angyalunk ki nem ejtené ajkain, mit gondol a sorok rejtett tartalmáról.
-Ön mit gondol, kedves Miya~uh kisasszony? Jól értelmeztem a sorokat, vidámparkot tűzték ki utazásunk következő állomásaként? Mosolygós rém kilétéről hogyan vélekedik? Egyet ért, buzgó kispajtásunk felvetésével, yakuza beépített embere lenne?-
Utolsó kérdésem magam sem vehetem komolyan, bár egyre nagyobb gyanakvással fordulok hősi küldetésünk forgatagába. Karom gyönyörűen csengő névvel felruházott teremtésünk felé tartom. Szívem repesne az örömtől, ha megtisztelne kíséretével, s ezáltal, elkerülhetnénk, tömegben messze keveredhessünk egymástól. Döntésétől függetlenül, rövidesen útra kelünk a szabadidejüket boldogan töltő emberek zsivajába. Mindenfelé rohangászó, kiabáló, édességet majszoló, ártatlan halandók, kik oda sem figyelnek, mi zajlik körülöttük. Önfeledten élvezik a park nyújtotta szolgáltatásokat, míg hármas társulásunk lassú léptekkel haladva kutakodik mosolygós rém után. Tekintetem szaporán járatom a fel-felbukkanó arcok között. Minden tőlem telhetőt megteszek, ne förmedjek idegesen fejemet ficánkoló isten csapására, ki rövidesen hisztis gyermekként követelt ételt.
-Oh, te fáradhatatlan bajkeverő…-Dörzsölöm meg sajgó halántékom, miközben hálásan körzök kézfejemmel bámulatos teremtényünknek. Étekkel csillapítja gyerekes segédünk éhségét, melytől egyre nagyobb bizonyosságot nyerek, valóban felsőbbrendű jó szándék vezérelte köreinkbe.-Köszönd meg a hölgynek, mihaszna!-
Pöckölök a kobakomon ágaskodó lény feneketlen bendőjére, vegye a fáradtságot illedelmes szavak kiejtésére. Halvány reményeket táplálok mindez sikerrel járhatna, ugyanis a pufók szárnyas, baj szelét generálva vetődik előre. Kétségbe esésem szélére lavírozva kísérelek meg utána kapni, nehogy újabb kellemetlen helyzetbe sodorhasson minket, ám szembesülve a tengernyi lufival és mellette álló bohóccal rögvest világossá válik minden. Levegőbe csettintve derül fel arcom, majd követem buzgó fegyverhordozóm a felfújható medencéhez. Államat elmélyülten dörzsölésével járt ütemesen körbe farkincám, jelezve mélyen elmémbe zárkóztam, megfelelő tervet eszelhessem ki. Sajnálatos módon óra kegyetlen kattogása sürgetett, így nem juthattam messzi vizekre. Egyetlen szempontból nem voltam hajlandó engedni. Varázslatos égi csengettyűnk kézfejét megragadva avatom be, talán végső kérésembe, vagy nevezhetjük végakaratnak is.
-Kérem, várakozzon itt! Kísérletet teszek az üzenet és kotnyeles pajtásom felkutatására. Amennyiben nem járnék sikerrel, abban az esetben kövesse példám. Nem kísérelném meg, szükségtelenül keveredjen bajba.-
Nagy levegőt véve fordulok el és ugrok fejest a lufiktól hemzsegő medencébe. Delfinmozgással próbálkozom utat törni az egymásra halmozódó kerek tárgyak között. Utam során, minél finomabban, gyengédebben paskolom arrébb őket, bőszen tanulmányozva tartalmukat. Néhányat figyelmetlenségemből kifolyólag tévesen lyukasztok ki, míg a többi levéllel rendelkező tárggyal csúfosan mellé fogok. Egyikben sem találom a nagy „h” betűvel ellátott üzenetet. Kitartóan keresek, ám a bohóc hajókürtje jelzi szorgalmas felfedező oldalammal kudarcot vallottam feladatomban. Mérhetetlen csalódottsággal kullogok ki a medencéből. Tekintetem végig a földön tartva szégyellem el magam, csődöt vallottam ezen egyszerű megmérettetésben.
-Mélységesen sajnálom. Elbuktam.-Kérlelő tekintettel szorítom meg utolsó mentsvárunk kecses kezét és borulok előtte térdre.-Minden reményem Önbe helyezem, Miya~uh kisasszony! Járjon sikerrel!-

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Vas. Márc. 31, 2013 4:54 am

Tarkómat dörzsölgettem a nagy feladaton, rájöjjek, melyik sárga üvegben van drazsé. Sok bigyóban úszkált valamilyen fehéres, rácsos anyag, de nem tudtam pontosan ezt vagy mást kéne keresnem. Eddigi éveim során biztosan találkoztam már hasonló dologgal, mint a daru – darázs - csak éppen nem tudtam az lenne becses neve. Mindenkivel megeshetnek efféle aprócska hibák, ezért sem kerítettem nagy feneket a keresgélésnek. Teljes mértékig meg voltam róla győződve rá fogok találni, csupán idő kérdése. Abban sem kerteltem – kételkedtem –, azelőtt kaparintom kezeim közé, ránk sötétedne. Tető alatt nem, mintha látnám, mikor lesz este, de biztosan nem jutunk odáig, mert nem és kész. Egymás után emeltem fel a sárga cuccokat, minél hamarabb végezzünk. Összeszűkült szemekkel tanítványoztam - tanulmányoztam - tartalmukat. Úgy gondoltam, ha gyorsan forgatom előbb, vagy utóbb véletlenül pont az fog kezembe akadni, amin azaz átkozott valamicsoda van. Tartottam magam annyira szemfényesnek – szemfülesnek -, nem kerüli el élező – éles – tekintetem. Ennél fogva emelgettem, vizsgáltam és tartottam fény felé az összeset. Épp az egyik kisebb aranyszínű löttyöt szemléltem, amikor a Clarie nevű néni, mert még is csak idősebb volt nálam és anya megtanította, nem szabad az öregebbeket tegelnem – tegeznem -, tehát marad a néni, hiába nézett ki fiatalnak. Nem hozok szenet – szégyent – családomra viselkedésemmel, bár majd nem elejtettem a törékeny csuprot. Akkora hangerővel kiáltott rám, azonnal összerezzenve hajítottam el.
Szerencsére időben kaptam utána, így néhány hadonászással újfent kezeim közé kaparinthattam. Erre úgy hiszem kijárt, nyugodtan törölhessem le a homlokomon gyülekező izzóság - izzadtság - cseppeket. Abban bíztam már túl vagyok a nehezén, viszont néni teljesen begőzölt. Rám vetette magát és boldogan ölelgetett. Nem kifejezetten értettem mi üthetett belé, de megsérteni se akartam. Mozdulatlanul tűrtem lapogatását, bőszen imádkozva, ne kapja el a nagymama rettenet, amikor gyerekek arcát nyúzzák gügyögve. Abból a korból régen kinőttem és ezt valószínűleg észlelhette, mert álomfutását – ámokfutását – követően az árushoz sietett. Borítékot vett át tőle, amin kizárólag ingerülten tudtam morogni. Egyre érzékenyebben érintett, ennyi olvasni valóval kínoznak minket. Egyre jobban piszkálta önbecstelenségem – önbecsülésem -. Kénytelen leszek előrébb hozni a betű felismerő óráimat. Nem ért mindenből kimaradok, mert nem volt forgalmam – fogalmam - mi áll bennük. Most sem kifejezetten tudtam, miért távozunk sietősen, csak fejemet kapkodva meresztgettem szemeimet, ugyan hova rohan Clarie néni.
Jobb ötlet híján intettem az árusnak és utána futottam. Egyre nagyobb szemekkel pislogtam, miért távolodunk a nyüzsgő épülettől, de hamarosan felolvasta a levél tartalmát. Nem igazán lettem okosabb, aztán rájöttem teljesen mindegy. Egyszerűen vállat vontam, majd csendesen követtem a vidámparkhoz. Ezen a ponton, megint összeráncoltam szemöldököm, de még mindig magabiztosan közlekedett, úgyhogy nem szóltam. Beléptem a kapun, ahol akkora tömeg fogadott, akartam se voltam képes arra haladni, amerre szerettem volna. Hamar elsodróztam Clarie nénitől, de némi ügyeskedéssel sikerült visszatalálnom hozzá. Egyszerűen négykézláb átmásztam az emberek lábai között. Bevált módszer volt, hiszen sokat gyakoroltam, amikor felnőttek elől kellett bújkálnom. Sok időt megspórolt nekem és szemvillámlás – szemvillanás – alatt néni társaságában találhattam magam, aki épp fehér lepedőbe bújt szellem felé mutogatott. Sűrűn bólogattam, mielőtt karon rántva odáig hurcoltak volna. Jelezném semmi szükség nem volt erre, mert magamtól is jöttem volna, de nem takarékoskodtam – akadékoskodtam -, hanem zsemlémet – zseblámpámat – bekapcsoltam léptem utána a sötét terembe. Körbe világítottam a helységben, hátha nyerünk valami támpontot, de annál többet nem tudtam meg, hogy egyetlen szoba és teljesen kihalt. Üres volt az egész, semmi mozgás nem volt benne.
-Nem fogok elveszni…-Forgattam meg szemeimet kezem újabb betámadásán. Eszembe se jutott volna messzire keveredni, ha már az volt a feladat együtt találjuk meg az üzletet – üzenetet -. Félni sem féltem a sötétségtől, vagy mumusoktól, mint Panaló. Az már jobban rám hozta a frászt minden előjel nélkül sikított fel néni és ugrott rám hatalmas erőkkel. Nem számítottam rá, amerikai focis lendülettel leszek leterítve, úgyhogy a váratlan támadástól sikeresen kiterültem a földön. Ekkor esett fejemre az első gusztustalannak nevezett izé. Nem mondanám belém állította a félszt, inkább kellemetlenül érintett, ahogy is, rajtam sipítozott, rángatózott és őrjöngött néni. Karjaimat széttárva pislogtam, most ugyan mit kezdhetnék vele, majd rájöttem, ha leszedem valamit, talán szabadulhatok.
–Öööh…szedem, szedem! Nyugalom! Ezek csak sípolós gumijátékok!-
Tartotta lámpa fényébe a vérengző fenevadat, amit a néni válláról szedtem le. Ártalmatlan, levegővel feltöltött játékok voltak, amikkel egymást szoktuk ijesztgetni az óvodában. Emlékszem sokat tettük egymás ágyába, vagy lógattuk másik fölé alvás közben. Sok vicces történet kapcsolódik hozzájuk, de teljesen veszélytelenek. Mindezt hamarosan Clarie néni is megértette. Lassan felkászálódott rólam és térden kúszva kutakodott a lehulló játékok között. Fejemet vakarászva világítottam körbe a teremben, miközben találomra bele-beletúrtam néhány nagyobb kupacba. Sikerült egy alkart találnom, amit gyorsan felvettem. Kihúztam összeszorított ökléből a papírlapot.
-Pontosan mit keresünk az üzeneten?-Fordítottam körbe-körbe a kopottas fecnit. Válasz kissé meglepett, pontosabban az érthetetlenségén szemöldököm felhúzva pillantottam nénire. Rövidesen kiderült semmi gubanc, csak tele volt szája, így megkönnyebbülhettem nem kattant be a sötétségtől. Teljesen, így sem győződtem meg róla, rendben lenne. Kissé furán csengett a betűt érintő magyarázata. Hálás voltam a segítőképességéért – segítőkészségéért -, de ennél már némileg magasabb érdemi – értelmi – szinten álltam. Kötélkedni – kötekedni – nem akartam, ezért „pöpec” jelzést mutatva folytattam tovább a keresgélést. Jó kedvűen fütyörészve piszkáltam a lehulló bigyók között. Tökéletesen jól jött az első nekifutásnál talált kar. Vele könnyebben kutakodhattam és le se kellett hozzá hajolnom. Számtalan kupacot átvizsgáltam, mire Clarie néni csatakiáltására befejezhettem az unalmas kutatást. Széles vigyorral világítottam a falak irányába. Sürgetően keresgéltem a kijárat után, míg homlokon nem vágott néni következő megjegyzése. Némileg kővé dermedve sandítottam rá, hátha pusztán viccel a vattacukorral.
-Ne túlozz, oba san.-Hangsúlyoztam ki az utolsó szavakat, minél jobban. Éreztetni kívántam, végre túljuthatnánk egymás kölcsönös korszakolásán – kor behatárolásán -. Egyre kellemetlenebb volt ez a téma, de ha nem fejezi be, garantáltan az öreganyámként fogom kezelni.-Legyen hullámvasút, ha még elbírja a szervezted, oba san. Nem szeretném, miattam kapj szívintraktust – szívinfarktust -.-
Néztem rá minél aggodalmasabban, ahogy a szellem irányába meneteltem, átadhassam a Clarie néni kezéből kivett üzenettel. Biztos voltam benne teljesítettük a feladatot, mert hasonlított az a firka a helikopter lapátjaira, szóval, ha elbuktunk, akkor bunda van a játékban, mert mi tisztességesen végigcsináltuk.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Vas. Ápr. 07, 2013 11:19 pm

Teljes nyugalommal szaladtam Nuri~sannal, hiszen jól tudtam, hogy a ránk leselkedő minden veszéllyel tisztában van, de jó testőr, ezt már azzal is bebizonyította, hogy az előtt megmentett, hogy komolyabban bajba kerültem volna. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy feleslegesen futunk, hiszen még én is hallottam az emberi kiabálásokat, minden bizonnyal a fenyegetőző egyik beépített ügynöke lehet, amire persze a fiú rögvest rájött. Milyen tehetséges! ^w^ Bár azt nem értettem, hogy miért hajolt ennyire meg, és kér bocsánatot, hiszen megmentett. Jó egy kicsit kellett kergetőzni, de ez annyira nem ütött szíven, jobb szeretek szaladni, mint meghalni. Neutral

- Semmi gond nincs Nuri~san, a lényeg, hogy most biztonságban vagyunk. ^o^ - Lapogattam meg a fejét, ahogy elém hajolt, hogy jelezzem, ténylegesen így gondolom. Csak tudnám ki szerződtette a védelmemre… megköszönném neki. De majd megkérdezem, amikor vége ennek az egésznek. – Nem kell köszönöm, nem fáradtam el annyira.
Mióta a Daitenshihez tartoztam újra edzeni kezdtem, persze előtte is jól karban tartottam magam, hiszen nem árt, ha gyorsabban tudok futni az ellennél, plusz a víz irányítása sem éppen könnyű feladat. A legtöbben azt gondolnák, hogy egyszerűen csak mozgatom a kezem, és minden úgy van, ahogy én akarom, pedig koránt sem, sokat kell koncentrálni, és ha hosszú ideig gyakorlok, az izmaim is megérzik. Persze egy kis edzéssel, és előtte lazítással, ez elkerülhető, de éles helyzetben sincs időm nyújtani előtte, szóval maradtam a megerőltetőbb gyakorlatoknál, hogy sokkal ellenállóbbak legyenek izmaim, és ne görcsöljenek be olyan hamar. Mondjuk ezt Nuri~san nem tudhatta, hiszen valószínűleg csak a védelmemmel bízták meg. Az pedig újra megmosolyogtatott, ahogy kis társával folyamatosan veszekedtek, néhány krimi regényben is olvastam effélét, egyértelműen jelezte, hogy jól együtt tudnak működni! Legalábbis a könyvekben hiába veszekedtek egymással a társak, a végén mindig együtt, zsenialitásukat és minden erejüket bevetve, elkapták a rosszfiúkat. Bizonyára csak feszültek most kissé, mert közben rám is vigyázniuk kell, ami plusz feladat, így meg kell osztaniuk figyelmüket. Surprised

Közben próbáltam velük együtt gondolkozni, mi is lehet az üzenet megfejtése, bár nem igazán szerettem azokat a helyeket, ahol nagyon sokan voltak, hiszen hiába tudtam beleolvadni a tömegbe, ezt óhatatlanul megtehette bárki, akár egy gyilkos szándékú shinigami is! Így inkább azon gondolkoztam el, ki lehet a lufikkal foglalatoskodó, aki mosolyog, mégis rém, s bár a rémeket nem szerettem megtalálni, inkább elmenekültem volna előlük, de testőreimmel karöltve egy pillanatig sem tartottam attól, hogy bajba kerülhetnék. Szóval mi mosolyog folyamatosan? A gyerekek mondjuk elég sokat mosolyognak és nevetnek, de ugyanannyit sírnak is, bár tény, hogy tudnak rémisztőek lenni. o_O De nem hiszem, hogy egynél több lufit vennének számukra a szüleik, szóval a megoldás nem ez lesz, amikor viszont megjegyzi Nuri~san, hogy minden bizonnyal a Vidámpark a nyüzsgő hely, máris világos lesz számomra a dolog.
- Bohócok! – Mondtam, mintha csak isteni szikra gyúlt volna fejemben. – Sokan félnek a bohócoktól, pedig azoknak mosoly van festve az arcára, így olyankor is mosolyognak, amikor nem is.
Igen, ennek kell lennie a megoldásnak, hiszen nem csak a cirkuszban, de a vidámparkban is vannak bohócok, mert azok mindenhová kellenek, azt feltételezve, hogy jókedvet hoznak. Pedig tényleg meglepően sokan félnek tőlük. Surprised

Bár azt nem hittem, hogy a yakuza emberei lennének, a yakuzák sokkal inkább félelmetesek, mint viccesek szeretnek lenni, nem gondolnám, hogy emellett a bohóckodás megférne. Figyeltem a felém nyújtott kart, de mivel az apró torz nyuszi a fején ült, kételkedtem benne, hogy ismét őt szeretné, ezért ruhájának ujjába kapaszkodtam. Tudtam, hogy az én biztonságomnak az érdekében volt mindez, nehogy szem elől tévesszen, de ettől függetlenül nehéz lett volna megszokásaimat legyőzni, és egyszerűen belekarolni. Így is közelebb álltam hozzá, mint azt terveztem, sőt, amint beértünk a számomra koránt sem vidám parkba, még közelebb húzódtam, hiszen a hatalmas tömeg egyáltalán nem nyugtatott meg. Lassan egyértelművé vált számomra, hogy a kicsinyke szőrmók tényleg nyúlféle lesz, hiszen folyamatosan enni kívánt, mondjuk azt nem is tudtam, hogy a nyulak szeretik a tamagoyakit. Surprised

S bár azt éppenséggel nem tartottam magamnál, mint mindenre felkészült egyénnél, egy kis keksz lapult a zsebemben, amiből meg is kínáltam az aprócska állatot, meg persze Nuri~sant, biztosan kell neki is az energiapótlás a sok testőrködéshez!
- Rendben! ^w^ - Álltam meg a medence szélén, vállamon a pufók szőrmókkal, aki olyan letörtnek tűnt, így adtam neki még egy falat kekszet, az az előbb is feltöltötte.
Szorítottam Nuri~sannak, de lehet nem is szorult rá, hiszen csodálatos testőrként egy kis lufi nem jelenthetett számára akadályt. Még én is legyőztem enyhe viszolygásom, hogy társa a vállamon kuporogjon, de bizonyára most ő vigyáz rám, amíg a fiú a lufikkal bíbelődik. Végül azonban valami nem sikerült számára, biztosan annyira aggódott értem, hogy képtelen volt koncentrálni, ami miatt nem haragudhatok rá!
- Ne aggódjon, megtalálom azt a lufit! >w< - Tettem másik kezemmel ismét a feje tetejére kormos pajtását, és egyszerűen a medencéhez sétáltam.
Átvéve a tűt a medencébe vetettem magam, buzgón keresve a lufit, ám az ottani színes zsúfoltság sokszor megtévesztett. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy pontosan mit is kellene keresnem. Netán ez is olyan lehet, mint a tojásos volt? Egy kifejezett színre kellene utaznom? De melyikre? .__. A tojásokon legalább voltak apró képecskék, amik segítettek abban, miként is lehetne választani közülük, és erre a gondolatra máris eszembe villant az isteni szikra. Talán a lufikon is van valamiféle kép, vagy jel, ami megmutatja, melyiket is kell kipukkasztani! Szemem sarkából fel is fedeztem egy szép sárga léggömböt, amin egy nagyobb katicabogár foglalt helyet, és már vetődtem is, hogy kipukkasszam, de mint kiderült az nem festett kép volt, hanem egy igazi katicabogár, hiszen a kidurrantott lufiról elrepült. Neutral

Tovább keresgéltem, s hallottam az óra ketyegését, nem maradt túl sok időm, amikor is a medence szélén, szinte teljesen Nuri~sannék előtt megláttam egy nagyobb „H” betűvel ellátott luftballont. Tudtam, hogy innen nincs annyi időm, hogy elérjem, és kipukkasszam, de így elbuknánk a következő levelet, és akkor nagy bajba kerülnénk. Nem tehettem hát mást, minthogy lecsavartam a kulacsom tetejét, s egy gyors mozdulattal vizet tereltem a lufihoz. Mutató ujjammal egy felfelé mutató mozdulatot tettem, s mikor a kürt megszólalt a „H” betűs lufi kiemelkedett a medencéből, én pedig az ehhez használt vizet egy markoló mozzanattal ráfagyasztottam. Így a Nuri~san lába előtt földet ért gömböc darabokra tört, remélhetőleg feltárva a levelet.
Ezután kimásztam a medencéből, és zavart mosollyal visszaadtam a tűt, majd észrevétlenül visszacsempésztem a maradék vizet a kulacsomba. Izgatottan mentem vissza testőreim mellé, hogy ismét biztonságban legyek, mert az nem nagyon érdekelt mi van a levélben… ezek az üzenetek eddig is csak bajba sodortak bennünket. >.<

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Ápr. 18, 2013 10:39 pm

Mindkét különítmény sikeresen megérkezik Vidámpark nyüzsgő forgatagába. Rövid időn belül megtalálják a számukra kijelölt helyeket és fejest ugranak a feladatok megoldásába. Első csapat egymást váltva próbálkozik beszerezni a bűvös üzenetet, míg vetélytársaik közös erővel kutakodnak a sötét teremben. Gyors, na meg kitartó munkálkodásukkal, kinek előbb, kinek később, sikerül megkaparintania a nagy „h” betűvel ellátott üzenetet. Levelet mindannyian kibonthatják. Tartalma meglepő módon igen szűkszavú, lassan már idegesítő utasítás.
„Lenyűgöz tehetségetek, hőseim!
Teljesítettétek az első feladatot! Immáron tiétek az első kulcs! Jól véssétek fejetekbe, mert a levelet át kell adnotok játékfelügyelőiteknek, ki cserébe megjutalmaz benneteket következő megmérettetésetek részleteivel!
Sok szerencsét!”
Érthető lenne erre az újabb értelmetlen utasításra mindannyiuk fejében átsuhan a gondolat, ennek mi értelme van? Haszontalan feladatok után rohangásznak, ami igencsak sértő. Ám, ha jobban szemügyre veszik a levelet, alján nyomott minta található. Valóban tartalmaz egy üzenetet. Ügyesen forgatják fény felé a papírt, vagy kitapogatjátok a betűk körvonalait következő szavakhoz jutnak:
-Hibiki, Miyu, Nuri => „312V04tesztalany”
-Clarie, Katsuo => „HPM5.2”
Ennél több információ nem szerepel a levélen, akárhogy keresik. Játékmestertől sem remélhetnek bővebb tájékoztatást. Kizárólag levelet borítékra cserél. Egyetlen szó sem hagyja el száját, mialatt átnyújtja a rózsaszín és sárga borítékot. Ugyanolyan, akár elődje. Benne mindkét csapatnak egyedire szabott feladatuk sorai lapulnak.

Rózsaszín csapat (Hibiki, Miyu, Nuri)
„Kedves trió!
Remélem megjegyeztétek a kapott kulcsot! Jól véssétek emlékezetetekbe! Hamarosan nagy szükségetek lesz rá! Addig még vár rátok két próbatétel, hol bizonyíthatjátok rátermettségetek! Következő jutalmat égig nyúló oszlop tetején találjátok, honnan csodálatos panoráma tárul elétek a világra. Vigyázva! Tériszonyotok leküzdjétek!”

feladat:

Sárga csapat (Clarie, Katsuo)
„Kedves duó!
Remélem megjegyeztétek a kapott kulcsot! Jól véssétek emlékezetetekbe! Hamarosan nagy szükség lesz rá! Addig még vár rátok két próbatétel, hol bizonyíthatjátok rátermettségetek! Következő jutalmatok föld alatt találjátok, honnan száguldó vagonok repesztenek fülsértő sebességgel! Vigyázva! Fürgeségetek el ne veszítsétek!”

feladat:

Határidő: 2013. 05. 03.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 12, 2013 5:48 am

Bár Tout, tamagoyakit és sakét nem kaphatott ehelyett újabb finomságos édes korongokat nyert bánatos állapotával Miy-chan vállán, melyeket amint mancsba kapott el is tűntetett feneketlen bendőjébe. Remélte, hogy Won~ csíkos köpeny nélküli hősük – mivel meggyőződése, hogy a legtöbb hősnek van köpenye, de neki nincs –, eme hiány ellenére is sokkal, de sokkal több sikerrel jár a lufik közötti üzenet meglelésében. Bele se akart gondolni, hogy vajon Tou milyen szörnyű rémségeken és annál is rosszabb dolgokon mehet keresztül a yakuza karmaiban!
De reménykedése azonban elillant mikor meglátta Wont~ letörten közeledni feléjük, még meg se kellett hallgatnia, már tudta, hogy milyen bűnbánóan fogja előadni a vesztes szövegét, bár többet is beleadhatott volna munkájába, sőt több érzelem is lehetett volna a bocsánatkérésben… ~ Hibiki ezt nem róhatja fel Wonnak~ hős, és nem színész, s ezt a kettőt ritkán adják együtt! ~
- Wonnak~ ezt még gyakorolnia kell Hibiki szerint, mert nem volt eléggé herceghez méltó az alázatosszerű bocsánatkérése! – lapogatja meg kis mancsával a megszólított fejét, miután Miy-chan közreműködésével ismét a rózsaszín kobakon foglalt helyett. - Már pedig Hibiki tudja, hogyan viselkedik egy herceg! Hibiki találkozott is eggyel élőben, még Tou ügyfele volt pár héttel ezelőtt, igazi előkelő öltözéket rendelt, egy igazán uralkodóhoz méltót. A ruhákat sajnos nem Hibikiről nevezték el, de Hibiki cseppet sem aggódik lesz még kollekció, ami Hibiki nevét fogja viselni! – bólogatott, miközben elmesélte Wonnak~ a herceggel való találkozás történetét, kinek műveletes – vagy valami hasonló – beszédét hős barátja csak kívánhatja magának.
- Jön Miy-chan is, Hibiki látja, látjaaa! – kiáltja el magát, miután szemtanúja volt, ahogy a jéggömböccé fagyot ballon apró darabokra esik előttük. Eleinte leesett állal fogadta a hihetetlen történéseket, még egy egész elefántcsordát is be tudott volna kapni egyszerre, ha nem foglalkoztatta volna a gondolat, vajon a velük összedolgozó ártatlan teremtés merre marad. - Miy-chan, Miy-chan ez nagyszerűen sikerült! Hogyan tudtad melyikben van az üzenet a sok lufi közül? Hibiki akarja hallani a történetet! – kezd ugrabugrálni a rózsaszín tökfedőjű hős kobakján, megfeledkezve pár pillanatra az üzenetről, melynek feltárása és tartalma még rájuk várt. Már igazán remélte, hogy nyomra akadnak, és nem játszanak velük tovább, lévén Tou sem lehet örökre a yakuza markában, ki tudja, mit tennének vele, amelynek az lesz a következménye, hogy nem lesz róla elnevezve ruhakollekció! ~ Hibikinek összetörne akkor egy világ a szívecskéjében! ~
- Hibiki nem érti a yakuzát!! Milyen kulcs? Mit nyit a kulcs?! Hibiki nem érti, nem értiii! TT^TT – szól panaszosan, miután az új üzenet is felolvasásra került a hős Won~, vagy a szépséges Miy-chan által. Ráadásul minél több feladatot kell megoldaniuk, s minél többet agyalnia valamin annál éhesebbnek érzi magát, ami csak rontja a csapatmunkáját. ~ Mohh, Hibiki éhes! Elmúlott már fél tizenkettő? Hibiki tamagoyakit és sakét akar… ~
Bár még azt se igazán értette, miért jutalmazná meg őket a yakuza? No meg mivel? Netán visszaszolgáltatnák neki Tout épen és egészségesen? ~ Igen, igen Hibiki számára csak ez az egyetlen fer ajánlat létezik! ~
- WÁÁÁ! – kiáltja el magát, miután meglátja, hogy a felolvasott üzenet milyen magas épületre is utalt. Éjjel – nappal elutazik az mellett Touval, számtalanszor látta és számtalanszor le is volt nyűgözve méretei okán. De sose jutott eszébe megmászni, lévén pici teste, apró mancsai nem adtak erre lehetőséget és előreláthatóan most sem fog.
- Hibiki látja, és ti látjátok amit Hibiki lát... a zászlókat? – mutogat felfelé az épületre. Ezt követően Won~ haját mghúzogatva, hiszen a feladatuk elkerülhetetlen! Fejti ki véleményt a megoldást váró munka felől. - Won~ te egy hős vagy, Hibiki jól tudja ezt. Miy-chant nem hagyhatjuk, hogy megmássza ezt, mert ő nő és vigyázni kell rá! – hívja fel a hős figyelmét erre. - De ne aggódj Won~ Hibiki énekel neked addig idelent, míg megmászod az épületet!! :3 – bíztatta hősi szakképesítésű társukat és már alig várta, hogy dalra fakadjon, hiszen legutóbb Tounak énekelt reggel a kocsiban, pedig ő aztán valóságos muzikális tehetség! Egy színpadra való, közönség elé!
- Ingok, ingok, mint ahogy a szééél fúj~! – dalolássza lelkesen, ugyan ezt a sort különböző hanglejtésekkel, hol mélyen, hol élénk, már – már fülbántó éles hangon. - Won~ így jobban megy a mászás, hogy Hibiki énekel, ugye? *o* – csüng kérdése hangoztatása során lelkesen a biztosító kötélen, melynek megtartásában segédkezik Miy-channak a földön, már amennyiben a hős Wonnak~ van annyi bátorsága, hogy megmássza a gigantikus méretekkel rendelkező építményt.

Spoiler:

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Jún. 14, 2013 12:32 am

Csatákban edzett szívemet lágy fuvallatként dobbantotta meg mennyei sugallatként érkező szavak hálója. Lelkemet simogatták bájos erdei dallam önfeláldozó mondatai. Félelmet nem ismerve vetette törékeny testét harcmezők kegyetlen színhelyére. Oh, minő égi tünemény! Utolsó bajusz szálamig meghatott nyíló orchideánk önfeláldozása. El sem képzelhettem szebb megbocsátást átmeneti sikertelenségemért, hisz ez erőt ad megtépázott becsületemnek, következő feladatot, szenvedőket mentő hőshöz méltón, maradéktalanul teljesítsem. Nincsenek rá illedelmes formulák és örökké tartó bűnbocsánat, mellyel kellő mértékben kifejezhettem volna csodálatomat. Míg világ a világ, buzgó hálát, csillapíthatatlan rajongást fogok érezni a távolodó kecses árny irányába. Mellkasomba vésem az édes nevét, mely szorult helyzetemben bátorító fényként villant fel a horizont sötét ormán. Lelkemet szabdalta az isteni adomány, s féltem, ha nem támasztom meg tenyeremmel izgatott szívemet, bizony helyéről kiugorva rendez féktelen örömtáncot. Heves lelkesedésemet, így próbáltam csillapítani, bár mennyei pezsgést kegyetlen diktátorként zúzta össze fejemen ücsörgő segédem. Megszokott könnyedséggel mesélte el valamilyen távoli herceg látogatását, kinek modoros fecsegését illenék eltanulnom.
-Ugyan, kérlek kis pajtás! Lélek lehet előkelő, halandó címektől mentesen is! Vésd eszedbe, drága barátom! Szív ezerszer nemesebb erényt hordoz magában, mint bármely királyi sarj! Magad sem panaszkodhatsz, buzgó segédem! Barátod iránti hűséged úri lelket takar…élet különös humorérzéke, ezen testbe kényszerített, de ne feledd! Külső megtéveszt, az számít mi belül lakozik!-
Bátorítón paskoltam meg a nyughatatlan bestia feje búbját. Valóban ritka kincs manapság az ennyire tiszta baráti ragaszkodás. Egyik legcsodálatosabb érzés másokon segíteni, ám, ha önzetlenül hozzád közel álló személyért kelsz át a poklok poklán, úgy még gyönyörűbb, még felemelőbb győzelmed. Nevetlen viselkedése ellenére, igazán elégedett lehetek fegyverhordozómmal. Kissé csibész, ám szándékai tiszták és megrendíthetetlenek. Teljes szívemből reméltem barátja nyomára akadunk, s nem hullik értéktelen porszemként tengerbe fáradhatatlan buzgósága. Addig a percig hosszú út várt reánk, de sikerünkhöz nem férhetett kétség. Angyali énekszónk lenyűgöző mutatvánnyal helyezte elénk megoldás kulcsát. Megfagyasztott léggömb! Roppant leleményes! Őszinte rajongással felcsillanó szemekkel meredtem a trükkre, melynek fortélyát nem ismerhettem, azonban szívemet újabb ritmusra kelti, különlegessége ténylegesen formát öntött.
-Kíváncsi pajtásomhoz hasonlóan engem is foglalkoztat a kérdés, kegyed mily módon jutott a rejtély nyitjához, s ha nem veszi tolakodásnak kérdésem, hogyan fagyasztotta meg a ruganyos tárgyat?-
Élénk érdeklődéssel és leplezetlen rajongással fordultam felé, beavasson művészete tekervényes útvesztőjébe. Minden kiejtett hangra éhező vércseként ácsingóztam, bár nyughatatlan gömböcöt kénytelen voltam fél karommal lefogni. Lelkesedése érthető, ám annak formája igen csak megterheli amúgy is gondoktól hemzsegő agyamat. Ütemes ugrálása teljesen összerázza gondolataimat, ezzel koncentrációmat vesztve, elolvashassam a levél tartalmát. Kérlelő pillantást vetek tomboló alakjára, ahogy levelet felvéve rázom le róla a még el nem olvadt jég darabkákat. Fagyos érintésétől égnek meredő bundámmal dobom egyik kezemből másikba. Kellemetlen a hőfok s nem tagadhatom származásom víz sem hat rám kedvezően. Ujjaim rázásával kívánok megszabadulni a folyadéktól, mialatt a szöveg ismerkedését tovább nehezíti segédem követelőzése.
-Nyugalom, kis pajtás! Türelem rózsát terem! Hevességed jogosságát nem cáfolom, de fogd vissza indulataid gyeplőjét, mert nagyobb mértékben hátráltat célodban, mint segíti annak elérését!-
Kérlelem kedves hangon, hátha megértő szavaim utat találnak nyughatatlan természetéhez. Leheletnyi szünetre vágytam csupán, míg felolvashattam a levél igen szűkszavú tartalmát, s ráleshettem mézédes nektárunk bájos arcára, mit rejthet a kulcs, melynek reményében nyújtom át a papírost.
-Bízok csalhatatlan szemében. Ön szerint hol lehet az említett kulcs, Miya~uh kisasszony, s mit jelenthet?-
Szakadatlan odaadással vártam, megmutassa számunkra a helyes lépést, hisz bizonyította hősi rátermettségét, s igazán rászolgált velem egyenrangú világmegmentőként gondoljak rá, bár képességeimhez nem férhet kétség, ám, ha csapatban játszom, illik figyelembe vennem a többiek véleményét, s lehetőséget nyújtani képességeik megcsillantásához. Azért vagyok itt, hogy segítsem a jövő reménységeinek felemelkedését, hozzájáruljak a világot megszépítő erők kibontakozásához. Készségesem vállalom ezen megtisztelő feladatot, annak ellenére lobbanékony fegyverhordozóm kitörései meglehetősen kellemetlenül érintenek, elsősorban fejemet, melynek épségére égető szükségem lenne a jövőben. Küldetésünk sikere érdekében csitító szándékkal paskolom meg örökmozgó pajtásom gömböc feje búbját, s nyújtom kíséretem jeléül karomat ábrándos napsugarunknak. Továbbra sem téríthet el semmi, azon szándékomtól árnyékként védjem a leselkedő bajoktól. Szogálatom ajánlom, míg szembe nem kerülök az óriási felhőkarcolóval. Nagyot nyelve barátkozom felhők közé vesző csúcsait kémlelve. Mélységes szégyenemre megtorpanok néhány pillanatra. Fejemben azon képtelen tanács suhan át, fordítsak hátat a veszélynek, válasszam a biztos életet. Ám, bátor szívem sosem fogadná el ezt a lehetőséget. Kezdeti megilletődöttségem elkergetem, immár elszántan nézek szembe az épülettel. Szilárd léptekkel közelítem meg. Nem okozhat problémát a mászás, hisz ebben temérdek alkalommal mutattam be tehetségem. Magától értetődik törékeny harangvirágunk sem engedhetem efféle veszélyek epicentrumához. Kivételesen egyet kell értenem izgatott segédemmel.
-Hasonlóképp vélekedem magam is, drága barátom.-Hunyorgok némi fájdalommal fülemet ért terrortól. -Egy percre se aggódjon, Miya~uh kisasszony! Most nem okozok csalódást! Elhódítom a szí…zászlókat!-
Köhintek finoman apró hibám leplezvén, hátha zavarom nem kelt nagyobb feltűnést a kelleténél. Jobbnak vélem könnyelmű bakimat követően, minél gyorsabban felcsatoljam biztosító kötelet. Felesleges megkötésnek érzem, ám a csapat megnyugtatása elsőbbséget élvez, így teljes magabiztossággal villantom fel körmeim. Sikeremhez kétség sem férhetett. Eltökélt szándékkal ugrottam fel az első kapaszkodóra és tornáztam magam egyre feljebb és feljebb, majd elfelejtkezvén eredeti célomról, zászlók gyűjtéséről. Elhaladva az első példány előtt ért a felismerés. Visszafogva forrongó lendületem nyúltam érte. Gyűjtőtasak hiányában számba vettem és rögvest újabb áldozatot kerestem. Hármat minden nehézség nélkül számlánkra írhattam, ám utána nyugtalanító méreteket öltött a szél ereje és az egyre távolabb került kapaszkodók mennyisége.
Körbe forgattam fejem merre lenne érdemes mennem, hiszen nem kapkodhattam. Alapos kidolgozottságot követelt tőlem a feladat. Előre megterveztem utam folytatását, aminek kezdőpontja a mellettem lévő kapaszkodó volt. Karom nyújtottam felé, ám harcedzett végtagom rövidnek bizonyult. Kétségbe nem eshettem, elrugaszkodtam és könnyed ugrással markoltam meg. Műveletem sikerrel járt, bár kissé kényelmetlen levegőben csüngeni. Ingerült morgással lóbáltam meg egyik lábam és akasztottam be a kiemelkedő pukliba. Igazán remek gerinc ropogtatás kitekeredni, amin nem különösebben segített másik lábammal toltam fel magam a következő szintre, ahonnan lekaphattam negyedik zászlómat és onnan egyenest tovább lökve magam az ötödiket is.
Merész mutatványomtól majd nem mélyreptét vettem. Karom megcsúszott és kisebb csodával határos ablak karmolászással csúsztam lefelé. Biztosra vettem a kudarcot, de ki kellett tartanom a végsőkig. Szánkázás alatt lábaimmal újabb zászlót rúgtam fel és kaptam el számmal, ahová lassan cérna sem fért volna. Pusztán egyetlen zászló választott el a győzelemtől ezt pedig nem hagyhattam. Akár körmeim elvesztése árán iparkodtam fennakadni az üvegen, mely kitartó bűvészkedéssel teljesült. Sosem érezhettem ennél nagyobb hálát póttestem készítőjének erős szaruréteggel ajándékozott meg. Életem és küldetésünk mentette meg. Fájdalmam tompította a felemelő érzés, még versenyben vagyunk! Nem maradt más dolgom, mint utolsó zászló után eredjek. Bátorságom feltüzelő sóhajjal csimpaszkodtam át a legközelebbi kapaszkodóhoz és minden leleményességem bevetve siettem az utolsó zászlóig, amihez vehemens ugrással csaptam le. Mindent egy lapra tettem fel és reméltem annak ellenére levegőben kötöttem ki, kezemben ott lesz győzelmünk kulcsa.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 19, 2013 7:58 am

Kissé zavartan álldogáltam mellettük, nem igazán értettem a lelkesedésük, és a sok dicséretet, amit kaptam tőlük, és ettől el is pirultam. :oops:Nem voltam hozzászokva ehhez, hiszen korábban természetesnek vették a képességeimet, s hogy azt használom is, hogyha erre utasítanak, miután pedig kimenekítettek nem igazán használtam, nehogy feltűnést keltsek. Éppen ezért ért váratlanul, hogy valakit érdekelhetnek képességeim, és képes lenne ténylegesen értékelni azt. Én persze büszke voltam tudásomra, hiszen sokat gyakoroltam, hogy immár ilyen szinten képes legyek kontrollálni a vizet, mert ez persze nem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják! ˘3˘
- Nem olyan nagy dolog ám… – Legyintettem kezemmel, aztán kisimítottam egy tincset az arcomból, hátha így megúszhatom, hogy tényleg el kelljen meséljem a dolgokat, de nem úgy tűntek, mint akik feladnák. Sosem szerettem, ha a figyelem középpontjában tartózkodni, így ez a helyzet eléggé feszéjezett, de nem akartam megbántani őket, elvégre az életemre vigyáznak, igazán megtehetek annyit, hogy elmesélem, mi is történt a medencébe. – Csupán arra gondoltam, hogy talán ugyanolyan módon működik, ahogy a tojások, amiket gyűjtenünk kellett, azon is voltak minták, így olyan lufikat kerestem, amin valamilyen jelölés lehet, de mire ezt megpillantottam, már nagyon kevés volt az idő, így kilyukasztani nem tudtam, ezért használtam a képességem. >_< - Hadartam el gyorsan, mintha csak jelentettem volna, hogy minél előbb túl legyek rajta. – Nem a luftballont fagyasztottam meg, csupán egy vékony vízréteggel vontam be, amit ráfagyasztottam, ami tudom, hogy csalás, de szerelemben, és háborúban mindent lehet, nem igaz? ^_^” – Nevettem zavartan.
Kétség sem fért ahhoz, hogy aki eme feladatokat adta számunkra, az ellenfél inkább, mintsem barát, elvégre el is rabolt valakit, és a yakuzával cimborált! :oBár ebben nem voltam teljesen biztos, hiszen személyem semmilyen módon nem kapcsolódik eme alvilági csoporthoz, és tudtommal semmilyen ágához, de ezt persze sosem lehet tudni, elvégre titkosan mozgolódnak. Az elém tartott levélből próbáltam kihámozni valamit, hátha valamiféle kódnyelvről lehet szó, amiről már nem egy regényben olvashattam, sokszor kémek használták! :oEhhez persze az kellett, hogy mind a két félnek legyen kódfejtőkulcsa, máskülönben nem értették volna egymást, de mivel nekünk nem volt ilyesmink, próbáltam valami logikát keresni a szavakban. De bárhogy forgattam, emeltem ki betűket, vagy szavakat kihagyva olvastam a szöveget, sehogy sem nyertem értelmes szóösszetételt, vagy mondatot. Ez nem mehet így tovább! >_< Szinte láttam, ahogy csalódott arccal magamra hagynak, hogy nem is érdemes így rám vigyázniuk, hiszen semmi hasznom nem látják! T_T Nem szerettem volna, ha ilyesmit, vagy még rosszabbat gondolnának rólam, így leguggoltam, hogy még jobban tudjak koncentrálni, és apróra zsugorodva valahogy mindig kényelmesebben éreztem magam, elvégre apróbb test, kevesebb támadható felület! 8)Az eredmény természetesen meg is lett, ami sokkalta egyszerűbb volt, mint amire addig gondoltam. .__. Ahogy megérintettem a lap alját, éreztem, hogy egy helyen kicsit vaskosabb, így azt hittem, biztosan van rajta egy afféle rejtett zseb, ahová egy kis cetli elér, esetleg duplaoldalú, és a közepén van a további információ, ám ahogy tovább tapogattam, mintha betűk lettek volna. A szememhez emeltem, és valahogy halványan, dombornyomással valóban volt ott valami.
- 312…V… O? Vagy ez egy nulla? :o4… tesztalany! – Olvastam fel a kiböngészett karaktereket, de nem sok összefüggést láttam bennük. – Ez mond valakinek is valamit? – Néztem fel rájuk, még nem akaróztam felállni, valahogy tényleg kényelmesen éreztem magam, de kénytelen-kelletlen azért megtettem, és közben átadtam Nuri~sannak a papírt, hogy maga is ellenőrizze le, tényleg ez a szöveg van-e rajta. >_< - Mivel azt írja, hogy szükségünk lehet még erre a kódra, azt javaslom, mindenki jegyezzen meg egy részletet belőle, mert így csak kevésre kell emlékezni, és azt nem felejtjük el! :oHibiki~san az ön része a 312! Nuri~san a magáé a V04! Én pedig a tesztalanyt jegyzem meg. >_<
Szinte biztos voltam benne, hogy így nem fogjuk elfelejteni, mi is volt a papíron, ám az értelmét nem igazán láttam át, még akkor sem, mikor megkaptuk a következő feladatot. Ez a játékmester vagy bolond, vagy túl okos hozzám, mert egyáltalán nem láttam logikát a helyek, és a feladatok között, azontúl, hogy szeret túráztatni minket. .__. Csatlakoztam szőrös nyúlféléhez, és tátott szájjal végigmértem az épületet, egyáltalán nem kívánkoztam fel rá, éppen ezért meg is nyugtatott a tudat, hogy bátor testőröm maga vállalkozik a feladatra, lévén ez a feladata, de persze engem sem hagy védtelenül, hiszen a társa rám fog vigyázni. ^w^
- Biztos vagyok benne, hogy kiváló munkát végez, Nuri~san! :3 – Mosolyogtam rá. – Mi pedig innen lentről majd fogjuk a biztosító kötelet, hogy le ne essen!
Persze eddigre már nem is figyelt rám, és nagyban felfelé tartott az impozáns épületem, a kezemben pedig ott árválkodott a biztosító kötél. :O.O:Nagyon bátor, meg kell hagyni, és biztosan ügyes is, de így ha véletlen megbotlana, vagy egy nagyobb szél meglökné, nem tudnánk megtartani, és biztosan leesne! ToT Azt pedig nem hagyhattam, elvégre ő volt a biztonságom kulcsa! :|Egyszerűen kicsavartam a két oldalamon álló kulacsok tetejét, és egy egyszerű húzó mozdulattal kezem ügyébe tereltem tartalmukat. Természetesen bíztam benne, hogy Nuri~san a lehető legjobban teljesíti küldetését, ettől függetlenül jobb volt biztosra menni, főként, ha ekkora dolog forog kockán, mint a nyuszi barátja, és Nuri~san élete! :oSok mindent nem tehettem érte, abban azonban tudtam segíteni, hogy ahol nem volt a közelben megfelelő kapaszkodó, oda formáltam számára egyet jégből, ami talán nem a megfelelőbb volt, de amíg lentről tartottam, bizonyosan nem tudott leesni a torony felületéről. Aggodalmas tekintettel figyeltem brillírozását a zászlók megszerzésének érdekében, s el kellett ismernem, hogy ügyes, azért készenlétben maradtam, történjen bármi is, elvégre sosem lehet tudni, mit is hoz a következő pillanat! >_<

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 19, 2013 10:45 am

Elégedetten karoltam - kacsintottam – Clarie nénire, hiszen megmondtam, hogy megmondtam csonk – csont – nélkül teljesítettük a feladatot. Erre szolgált bizalomként – bizonyítékul – a kezembe nyomott levél, amit gyorsan átadtam Clarie néninek. Valamit neki is idomult – illet – csinálnia és jelvényét – jelét – se mutathattam nem bolondulok – boldogulok – az olvasás felesleges műveséjével – művészetével -. Akadt mindig valaki a közérzetemben – környezetemben -, aki végig futotta helyettem a sorsokat – sorokat -. Nem rándultam rá – szorultam rá -, idétlen formájú firkákat tudjak megfejteni. Erre volt mellettem Clarie néni, aki készpénzesen – készségesen – felolvasta, még csak meg sem kellett rá kérnem. Elmesélte, hogy dicsőítésben – dicséretben – részesítettek és föld alá kéne menni, amit nem pontosan érmeztem – értettem -, hiszen azt akarta ácsoljunk – ássunk - járatokat, aztán rendezzünk szökkenést – szökést - bennük? Mivel fogunk futni – fúrni -? Honnan kéne meglógnunk? Minek kerülnénk bödönbe – börtönbe -? Azt értem sietni kell, mivel szörpölünk – szökünk -, na, de mi köze ehhez a matróznak – metrónak -? Mire a liszt – lista - végére értem, felét elfelejtettem. Remek idézettel – időzítéssel -, mert harmatosan – hamarosan – kiderült nem kell sem ásni, sem szökni, csak a melóban – metróban – futni, ami nem hangolt – hangzott – nehéz műveletnek.
-Gyerekjáték lesz, oba san! Bízni - bírni - fogják a lábaid? Felvehetlek a hátamra, ha elfásultál – elfáradtál -.-
Tengettem – tettettem – agancsosodást – aggodalmaskodást -, de Clarie nénit lekötötte, hogy megtalálja az üzletet – üzenetet -. Kódot rejtetek el a levélen és azt kergette – kereste -. Ebben nem segélyezhettem – segíthettem -, mert kukát – kukkot – sem értettem a firkákhoz, de azért államat dögönyöztem – dörzsöltem -, mintha gondolkoznék a megoldáson. Minden járulékára – javaslatára – lelkesen bólintottam. Támasztottam – támogattam – összes felvetésében. Egyszer csak rátalál véleményesen – véletlen -, vagy szándékosan a dolog nyitányára – nyitjára -. Nem volt egyéb teendőm, mint kivárni azt a pillangót – pillanatot – és hentesen – helyeslőn – felhördülni, mintha pontosan ugyanarra gondoltam volna. Tökösen – tökéletesen – bevált tervem, hiszen némi íjvesztő – ijesztő – kántorlás – kántálás – után rövidebb meg teljesen követhetetlen szót üvöltött. Egyáltalán nem gyökerezett meg – győzött meg – tányéron – ténylegesen – ez lenne a megfejtés, de nem húzhattam tovább az időt. Hosszú pereceket – perceket – vesztegettünk el a kerepeléssel – kereséssel -, ezért úgy döbbentem – döntöttem – ennél a vázlatnál – változatnál – maradunk. Kézen forgattam – fogtam – Clarie nénit, aztán elindultam a kijárat felé, mert onnan nem tudtam merre kellett menni, de addig vezérelhettem – vezethettem -.
Kilépve a kapcson – kapun -, rábíztam az irányadást, mert nagyon erődösen – erőteljesen – mutogatta, merre van az a megváltó – megálló -, amire szükségünk volt. Követtem az aluljáratba – aluljáróba –, majd a két nyíllal felszerelt támlával – táblával - szemben álldogáltam, míg fel-alá rohangászott, melyiket kéne követnünk. Boldogult a nyomtatással – nyomozással -, ezért nem arattam –avatkoztam – közbe. Csendesen meghúztam magam a háttérben és akkor ingadoztam – indultam -, amikor a patronhoz – peronhoz – sietett. Felzároltam – felzárkóztam – mellé, abban a másolat percben - másodpercben – elszáguldott a sorban kövező – következő – járat. Ekkor jegelte meg – jegyezte meg – Clarie néni a szemelvények – szerelvények – között hány pác –perc – telik el, vagyis annyi időnk majmolt – maradt – átérni a második állványra – állomásra -.
-Karórán nincs stoppoló –stopper -? Azzal mérlegelhetnénk – mérhetnénk –, mennyi idegünk – időnk – van átérni.-
Nem sokat konyakoztam – konyítottam – a számokhoz, de az nekem is feltűnt az a hasas pálca elég keskeny – kevés -, tehát jól jön, ha valami elemez – emlékezetet -, mennyi van még hámra – hátra –. Claire néni szolgásan – szorgosan – ellenzőzte – ellenőrizte – az ötletet, majd be is állította az élesztőt – ébresztőt -. Már csak az újabb szerpentin – szerelvény – elindulása hiányzott, ami után meglódulhattunk a vázánál – vártnál - jóval nehezebb pártán – pályán -. Nem lehetett elég embléma – probléma – a teljes sötétség, még a síkok – sínek – és vezérlők – vezetékek – is akasztották – akadályozták – sebes mozgásunk. Esetlenül bukfenceztünk – bukdácsoltunk – és alig haladtunk, amikor óriási szénnel – széllel – felvillant a kocsi lámpája. Röntgenezni – rögtönözni – kellett, vagy ott hagyjuk a fogásunkat – fogunkat -, úgyhogy betartottam ajándékom – ajánlatom – és hátamra vettem Clarie nénit. Egyedül gyorsabban halmozhattam – haladhattam -, mert nem volt szürkés – szükséges – másikat támogatni. Akkor lenne gond, ha borotválok – borulok -, de arra a leheletre – lehetőségre – nem gondoltam, csak futottam egyenleten – egyenesen -, ahogy a lábam meg az útviszályok – útviszonyok – engedték.
Ezzel a mókussal – módszerrel – sem nyertünk edény utat – egérutat -, szóval rásegítettem villámlepénnyel – villámlépéssel -. Arra nem emésztem – emlékszem – megszabták volna, nem használhatjuk. Amúgy sem vagyok benne terhes – tehetséges -. Pont annyival lettem fügébb – fürgébb -, amennyivel elérhettük a járgányt – járdát- és Clarie néni elvetemedhetett – elvetődhetett – zászlónkért. Fél süteményünk – fél sikerünk – széles mosollyal adományoztam - adtam – tudtára. Jól jött az a kicsi piknik – pihenő -, amíg a metró elindult. Kifújhattam magam és megbeszélhettem Clarie nénivel most nem kockázunk – kockáztatunk – többet, végig shunpo-val megyünk. Rábundáztam – rábólintottam – az alakra – alkura -, majd leugrottam a sín pálmára – pályára -. Úgy voltam vele Clarie néni ügyvéd – ügyes -, jön mögöttem, ezért nem néztem hátra, csak a lábam elé. Siettem, ahogy tudtam és még sokáig ácsoltam – ácsorogtam -, mire csipogni kezdett az órám. Sükettel – sikerrel – jártam, viszont Clarie néni sehol sem volt, ami kezdett nyugtázni – nyugtalanítani -. Egyre többször fordultam az alagúthoz, mikor jön már.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szomb. Jún. 22, 2013 4:07 am

Megkapott feladatokat sikeresen végrehajtották. Nuri macska ügyességével cserkészte be zászlóit. Elszántságában az sem akadályozhatta utolsó zászlót levegőben szárnyalva kapta el. Szerzeményével karmai között egyenes út vezetett lefelé. Remélhetőleg az agyafúrt csapatnak sikerült elhárítania a lelkes gyűjtögetőjük tesztelje, valóban kilenc élettel áldotta meg a sors. Azért a karóra vészjelzést küld Miyu-nak és Hibiki-nek, biztosan észrevegyék a problémát. Rövidke felirattal villog a szerkezet kijelzője: „Társ bajban!” utasítás mellett. Ennél többet már a hősi megbízó sem segíthet.
Duónak sem alakult túl fényesen a megmérettetés. Komoly gondot jelentett az alagút sötétsége, valamint földön lapuló kábel és sínrengeteg. Páros végül könnyed megoldáshoz fordult, melyet elismerő bólintással fogadott hősi megbízójuk, ki minden lépésüket térfigyelő kamerák segítségével követi nyomon. Elnyerte tetszését a karórák egyedi felhasználása és a villámtánc bevetése. Le volt nyűgözve a leleményességtől, ám kissé megijedt, miután a csapat női tagja nem került elő a harmadik állomásnál. Társához hasonló kétségbeesettséggel szuggerálta az alagutat, bukkanjon fel. Erre sajnos nem került sor. Szerelvény dübörgött be az állomásra. Megbízó nem hagyhatta ennyiben a dolgokat. Mentő alakulatot küldött Clarie-ért, miközben a játékbírót utasította, hogy adja át a következő borítékot.

Mindkét csapat ugyanazt a borítékot és feladatot kapja.

„Kedves hősjelöltem!
Lenyűgöztetek! Csapatmunkátok, kitartásotok, leleményességetek és elszántságotok, igazi hősi lelket takar! Büszkeséggel tölt el, hamarosan szuper bázisunkon fogadhatlak titeket. Addig, még vár rátok az utolsó próbatétel!”

Feladat:

Következő kulcsokkal gazdagodtatok:

Rózsaszín csapat: b763.AI002
Sárga csapat: Gwen halas tava

Határidő: 2013. 07. 06.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Júl. 01, 2013 10:53 pm

Teljes vidámsággal csüng a biztosítókötél végén, hisz milyen lenne, ha a szép hölgynek nem segédkezne? Persze kobakjában már a következő akkordot komponálta és fejében mind szüntelen csengtek a számok, amiket memorizálnia kellett – amiben mellékesen megjegyezve – igazán nagyszerű érzékkel rendelkezik. És, ahogy Won~ fogalmazott róla benne sok minden lakozik, bár a nem rég emlegetett nyugalomban biztos volt, hogy nincs benne, lévén még sosem evett vagy ivott olyat. Most hallott róla először, de ha visszakapja Tout első dolga lesz megkóstolni! ~ Hibiki már tudja is mit énekel! ~
- Három, egy, kettő, vagyis 312, ami majdnem egy, kettő, három, de nem ez most három, egy, kettő, a tizenkettőben a három meg van négyszer, csak Hibiki azt nem tudja, hogy a V0 mi lehet? – énekli lelkesen, hogy Won~ hős minél hatékonyabban teljesítse a rábízott feladatot. Miközben dalolászott és felfelé hunyorgott még látta is a rózsaszín bajtársuk ügyes manőverezését a levegőben.
- Hibiki megjegyezte, ugye hallod Miy-chan? Három, egy, kettő~ – kezdett bele ismét, néha refrénként különböző lejtésekkel a „tesztalany” szót közbeiktatva, hogy ezzel még inkább megcsillogtathassa énektudását. Mikor legközelebb felnézett az a kis mancsán közbeszóló csipogó okán volt. Értetlenkedve emelgette a fülét fel-le, miközben szemrevételezte a szerkezetet, mely megzavarta csodás előadását. De mivel az írtak még mindig értelmetlenek voltak számára, ügyet sem vetett rá, főleg hogy sokkal érdekesebb látványban volt részese! Won~ ugyanis művészi zuhanással tartott lefelé, így azt kezdte latolgatni, hogy vajon szándékos, avagy sem.
- Hibiki úgy tudja, hogy a macskák talpra esnek, de Won~ azt mondta, hogy ő hős, szóval nem macska. És ha nem macska, hanem hős… Hibiki tudja, hogy mit kell tennie! – magabiztosan elengedte a biztosítókötelet, amelybe eddig csimpaszkodott, majd rápottyant Miy-chan fejére. Kis mancsaival hadonászott, miközben elképzelt egy kör alakú burkot a zuhanó Won~ hős köré, majd elkiáltotta magát. - SUROTTO*! – de mielőtt megidézhette volna a biztonságos burkot, eszébe ötlött, hogy de hát Won~ hős nem is kör alakú! Így egy rendkívül elnyújtott, igen szoros, majdhogynem testhez simuló anyagot kapott a zuhanó rózsaszín hős maga köré védelméül. ~ Hibiki nem egészen így képzelte, de azért Hibiki érti a dolgát ~
Büszkén húzta ki magát, miközben figyelte a burokba zárt Wont~ lefelé esni, továbbra is a gravitációnak engedelmeskedve. Bár így nem tudják meg a kilenc macskaélet titkát, hiszen állítólag a Mikulás is létezik, mégis Tout látta pakolászni tavaly karácsonykor a kikészített csizmácskájában! Persze először azt hitte, hogy Tou el akarja venni a Mikulástól kapott ajándékát, de végül lehullott a lepel…
Mindenesetre remélte, hogy biztonságosan a talajra ér, mert eddig mozgó személyre, ilyen hosszú időre, sosem idézte meg ezt a technikát, jobban szeret inkább Jan-ken-pont vagy Shiritorit játszani. De ekkor Miy-chan lépése igazán megdöbbentette. Lenyűgözve nézte a vízmennyiséget, ami egyik pillanatról a másikra megjelent Won~ becsapódási pontja alatt. ~ Hibiki szerint picit jobbra kellett volna azt tenni. ~ Futott át a gondolatán önkéntelenül is, mikor rózsaszín hős földet ért, és ezzel együtt a burok is megszűnt, amint megvolt a talajjal való ütközés.
- Na, na, na Won~ láttad, hogy Hibiki mit tud? – húzta ki magát elégedetten, majd átugrott a hős fejére, de szinte azon nyomban, hogy megérezte a nedves hajat már ismét Miy-chanon ücsörgött, megborzongva a hideg víztől, ami apró lábait érte. - Mit szeretnél Won~? Hibiki már nagy kíváncsi! Meglelted a yakuzát, Won~? Mondj el minden Miy-channak és Hibikinek, Hibiki már nagyon akarja tudni!! – hadarta lelkesen és már alig várta, hogy megtudja, mi újság a lenyűgöző épület tetején. De mikor meglátta az újabb üzenetet lecsapta a füleit és felfújt arccal mérgelődésbe zendített.
- Hibiki nagyon haragszik a yakuzára! – mondta. - De mi van a levélben, Hibiki kíváncsi rá! Ha már a yakuza gyáva volt… Hibiki még mindig dühös rájuk, amiért elvitték Tout, ezért megkeserülik!! Hibiki hallani akarja már, hogy mi van a levélben! – folytatta szinte megállás nélkül, nyugtalanul, szóhoz se jutva a többieket, hogy kérésének eleget téve megosszák vele az üzenet tartalmát, amit ő nem tud elolvasni.
- HAAH’! A yakuza meghív titeket és Hibikit a fészkükbe?! Ezek szerint Hibiki hamarosan visszakapja Tout?! – alig fért a bőrébe a gondolat okán. Visszakapja Tout! Lesz tamagoyakija és sakéja vacsorára, már alig várta a kiadós terülj, terült, asztalkámat. Keksszel csak csillapítani lehetett az éhségét, nem elmulasztani. ~ És Hibiki már nagyon, de nagyon éhes! ~
A yakuza különleges kiküldetésének második részénél lenyűgözve nézte a magasban kifeszített huzalt és a biztonsági felszerelést. Okkal merészkedett arra következtetni, hogy talán a yakuza főhadiszállása az égben van, ha már ennyire szeretik a magaslati levegőbe rakni a megmérettetéseket. Így legalább érthető, hogy a fakabátok miért nem lelik meg soha a sötét kis pereputtyot!
- Hibiki áll elébe a feladatnak – jelenti ki bátran fürkészve a magasba, Miy-chan kobakján. - Amúgy mit is kell csinálnia Hibikinek? :3 – teszi fel a kérdést tudatlanul, füleit kérdőn emelgetve és várta, hogy az imént még ázott hős Won~ vagy Miy-chan megmagyarázza neki a helyzetet. Melynek végén félvállról futott át kis kobakjában a gondolat: ~ Hibiki szerint ez nagyon egyszerű ~
Odafent a magaslatokban a többiekhez kötözve sem gondolkodott másképpen a feladatról, továbbra is könnyűnek ítélte. Csupán az óriási szembeszélre nem számított, a szemeit is alig tudta nyitva tartani tőle, a fülei ide – oda csapkodtak össze-vissza körülötte. Kis mancsaival alig tudott a huzalba kapaszkodni, lévén kis plüssteste igencsak csekély sújt nyom az ételmennyiség ellenére, melyet képes nap, mint nap elfogyasztani. Alig tartott fél percig és máris sárkány módjára lebegett a szélben a hős Won~ és Miy-chan alatt, kikhez, ha nem lett volna hozzákötve, minden bizonnyal Rakéta csapatot megszégyenítő módon szállt volna tova.
- Hibiki ezt nagyon élvezi!! – kiáltja lelkesen esetleges aggódó szavak hallatán, mely a hőstől vagy a kedves kisasszonytól hangzik el, ezzel biztosítva őket afelől, nem kell sietni megmentésével, sőt! Még élvezné a magaslati levegőt egy ideig. Sajnálatos módon nincs szárnya, pedig szíves örömest szelné az eget, ha tehetné, mert innen fentről ő tűnik nagynak és nem ő néz fel másokra, hanem mások őrá. ~ Igen, ez Hibiki nagy álma! Ezért is kell Hibikinek visszaszereznie a yakuzától Tout, hogy aztán Hibiki híres-neves személlyé váljon! ~
Eszébe jutva miért is indult el, hogy miért van egy hős és egy szép szál kisasszony társaságában, a 312-es dalra zendítve kezdett el himbálózni Tarzan módjára, hogy kellő löketet szerezzen és a legelöl mászóba kapaszkodhasson, hogy annak fején megtelepedve kezdjen a sorról – sorra következő üzenetek kinyitásába. Mivel amíg normálisan tud fogózkodni valakibe, nem kell tartania attól, hogy megint lepottyan, és így nem kell se Wonnak~, se pedig Miy-channak az üzenetekkel bíbelődnie, miközben a huzalba fogózkodnak. De mivel tudása az olvasás terén még mindig csekély, így rendszeresen nyomta annak arcába az üzenetet, hogy olvassa el neki a ráírtakat, kinek a fején megtelepedett, izgatott kérdései mellett, mely közül szerepelt az „Ez az?”; „Nos ez?”; „Ez a yakuza üzenete?” – és társai.

*Surotto, vagyis Zárka:

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Júl. 11, 2013 9:54 am

Összerántott – összeráncolt – szemkötővel – szemöldökkel – tekintettem a sötét lyuk felé. Onnan kellett volna érkeznie Clarie néninek, de nem történt meg a csoda. Hiába vártam, hiába néztem az órát. Megformálódott – megfordult – fejemben visszamegyek érte. Igénytelen – idétlen – zászlónál fontosabb volt a testi épelméjűsége – épsége -. Ennyit egyetlen küldetés sem érhetett, baja essen. Elvégre idős meg lassabb és kevésbé tud rágalmazni – reagálni – váratlan helyzetekre. Ha pedig ennyire ügyeletesen – ügyesen – levezettem a lépcsőket –lépéseket -, el is indultam visszafelé. Lendületesen hátat faroltam – fordítottam -, csak, hogy ekkor futott be a metró. Bélanyálon – békanyálon – múlt nem vitte el az orromat, illetve mindent, ami hozzá tartozott. Idejében kapartam – kaptam – hátra fejemet és landoltam felekezetemen – fenekemen -. Rendült – rémült – pislogással mertem – meredtem – a kinyíló ajtókra. Valamilyen okmánynál – oknál – fogva a kilépők között kerestem Clarie nénit, hátha trükkösen felszállt rá. Remetém – reményem – nem jött be, mert az emberek szép számlával – számmal – batyuztak – ballagtak – el mellettem, kivéve az idős haláli isten nénit. Vádolatlan – váratlan – eseménytől homlokomat vakarásztam, menjek vagy maradjak. Döbbenésben – döntésben – hozzám sétáló sárga ruhás segélyezett – segített -, aki rikító borotvát – borítékot - adalékolt – adott át – nekem.
Igazán lekötözött – lekötelezett – a gesztenyével – gesztussal -, csak épp azt sem tudtam micsoda és mit kezdjek vele. Betétekkel – betűkkel – továbbra sem kerültem bajtársi kapocsban – kapcsolatba – és rávezérlő – rávezető – erő sem tartalékolt – tartózkodott – környékemen. Némi tanács mentesség – tanácstalanság – uralkodott el rajtam, amit a boralap – boríték – ide-oda forgatásával feleztem – fejeztem – ki. Kétességbe – kétségbe -, így sem estem, harmatosan – hamarosan – visszaadtam a kukásnak. Komoly színészi teherrel – tehetséggel – dézsmáltam – dörzsöltem – meg szemeimet, ahogy fájdalmasan foszforeszkáltam – fókuszáltam – a levélre. Senki sem tudálékolta – tudta – nem értek a firkákhoz. Könnyen előadományoztam – előadtam – szereznék – szeretnék – olvasni, de nem süketül – sikerül – önszánalmamon – önszántamon – kívül esdeklő – eső – okok miatt.
-Túl sok piszke – piszok – és fényviszlát – fényviszonyok - megviselték látványom – látásom -. Elmondaná, mi állomásozik – áll - benne?-
Ha nem esőzik – érkezik – felmentő seregély – sereg – sem gombóc – gond -. Valahogy rájövök hova kell mennem, de ha engedményezik – engedélyezik – a mesemondást, akkor sűrű halálkodással – hálálkodással – megköszönöm, aztán elindulok arra a helyre, amit sütemény – sikerül – így, vagy úgy kinyomtatnom – kinyomoznom -. Tajtékzó – tájékozódó – képletek – képesség – hiányában, egyik lehetőség sem egyszerűbb a másiknál. Garanciálisan – garantáltan – sok téves hívás után körözök – kötök – ki a magasba függesztett pályánál. Az nem újság – újdonság – már vannak ott, hiszen a plazmában – plázában – is sokan szaladgáltak mindenféle húsvéti nyulakat üldözve. Arra a hajban pakoló – parkoló – gizmóra, például tisztán elmélkedtem – emlékeztem -. Kirázásos – kizárásos – alapon hozzájuk kellett betárgyalnom – betársulnom -, ezért röntgen – rögtön – megindultam a függő akárminél kötvényekkel – kötelekkel – bajlódó csaphoz – csapathoz -. Barbár – barátságos – integetéssel köszörültem – köszöntem – oda, nehogy azt higgyék rosszban sátrazom – sántikálok -. Biztos, ami biztos, még az órás csutkámat – csuklómat – is felmutattam.
-Hősséget! Sierashi Katsuo, beunó – beugró – vagyok. Többit később! Ma veletek mállom – mászom -, de ne agancsosodjatok – aggódjatok -, mindent megterítek – megteszek – a sikerért, vagy ne legyen a nevem, Zöldesség aprító!-
Huzatoltam – húztam – ki magam igazi hősként. Aprólékos – apró – póré – poén -, úgy gombásztam – gondoltam – elfér, mielőtt sor végzetére – végére – álltam. Remete – remek – megoldat – megoldás – jutott erszényembe – eszembe -, milyen tarkával – taktikával – kéne nekileselkedni a vonal sétának. Ilyesmit még sosem csinált, de nem lehetett nehéz és bizományosan – biztosan – gyorsan belelendül.
-Ötlet! Az a makacs – macska – füles csirke – csíkos - pizsamás menjen elől. Markolok – maradok – hátul, így ha lecsúszdáznak – megcsúsznak – a többiek, el tudjuk őket kapálni – kapni -.-
Ketten lennénk férfiak, ha még jól tátom – látom – az a pizsamás banán, akire ráömlengett – ráömlött – a babaház szirma – színe – az lenne, vagyis nekünk a kötegünk – kötelességünk – vigyázni a csapat tagjaira. Beleegyezik, vagy nemet mond is lecsapolok – lecsapok – az utolsó kiadózó – kiadó – póznára – pozícióra -. Biztosításra – biztosra – megyek és ők véleményesen – vélhetően – jobban ismerik a feladat részesedését – részleteit -. Rájuk hagyom az ügyelet – ügy – intézését. Addig figyelek mindenki egyezségére – egészségére -, mármint, ameddig leheletes – lehetséges -. Halmos – hatalmas- szél keveredett, amitől meglepetésen – meglehetősen – nehezen lehetett halmozni – haladni -. Egyen súlyzózásban – egyensúlyozásban – az sem segédlett – segített - hosszú fülű gizmó, zászlóként lebegett a levegőben. Semmi próba – probléma – élvezte a szárnyalást, de majd nem leesdekeltem – leestem -, amikor arcomnak csöppent – csapódott -. Szabó – szabad – kezek hiányában nem volt mivel arrébb telepítenem – tessékelnem -. Fejem forgatásával próbáltam álom – állam – alá lökni. Az már kevésbé zivatart – zavart – mellkasomat nyomatékosítja – nyomja – puha – pihe – súlyával.
Rövid idegig – ideig – terminált – terrorizált – a kicsike Bikini, mert raktárként – rakétaként – veteményezett – vetődött – előre, egymás után téphesse le a borostyánokat – borítékokat -.
-Pizsamás macskának add!- Jobb tisztítani – tisztázni -, mielőtt újabb ugarral – ugrással – kendőzne – kenődne – fel arcomra. Marasztaljon – maradjon – elől és szelídítse –szedje - a burgonyákat – borítékokat -, addig sincs léc - láb – alatt.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Kedd Júl. 16, 2013 10:00 pm

Aggódva figyeltem Nuri~sant, aki halált megvető bátorsággal mászott, összegyűjtve a zászlókat, hogy teljesíthesse a feladatot, amiknek miértjét én továbbra sem igazán értettem. Ennél fontosabb volt, hogy közben apró társával az én testiépségemet felügyelte, és sosem engedte volna, hogy bajba kerüljek, éppen ezért kissé meg is feledkeztem arról, hogy akár egy támadás célpontjai is lehetünk. Érdeklődve figyeltem, ahogy a deformált nyuszira emlékeztető Hibiki~san a biztosítókötelet tartja, holott Nuri~san végül nem biztosította be magát, ami mint utóbb kiderült nagy butaság volt, hiszen a biztonság a legfontosabb, én már csak tudom. Halkan dudorásztam mellette, hátha ez valóban segít testőrömnek a küldetése teljesítésében, bár az odafent süvítő szél mellett nem tudtam elképzelni, hogy valóban hallaná lelkesítő énekünket. Pedig meg kell hagyni, igazán szépen szólt. Cool

- Igen, Hibiki~san roppant ügyes! :3 – Válaszoltam mosolyogva, mert bizonyára nagyon értékes információk voltak ezek, ha ilyen veszélyes módon lehetett csak hozzájuk jutni.
Nem tettem megjegyzést arra, hogy továbbra sem mondják helyesen a nevem, kezdtem úgy érezni, hogy ez bizonyára szándékos, és valamiféle kódnév lehet, hogy az ellenség ne jöhessen rá igazi kilétemre. Igazán leleményes tőlük! Surprised

Ráadásul még hasonlít is annyira az eredetire, hogyha az ellenség rá is jön, hogy csak álnév, bizonyára nem a Miyura tippel majd, hanem valami teljesen másra, és ezzel is összezavarjuk őket. Elégedett gondolataimból a karóra éles sípolása zavart fel, és egy pillanatig azt hittem, hogy fel is robban, letépve a karomat, így egy apróbbat arrébb is szökkentem első rémületemben. Aztán mikor sikerült kibetűznöm a mondandóját, először összevontam a szemöldököm, lévén Hibiki~san eddig itt énekelt... végül felpislantottam, és látva Nuri~san visszavonhatatlanul zuhanásnak titulált érkezését, rémült sikkantással kaptam kezemet a szám elé.
Azonban egyből kijózanított, ahogy megéreztem az apró plüss testet a fejemen, hogy nem eshetek pánikba, eddig Nuri~san vigyázott rám, nekem is ekként kell cselekednem. Helyezhettem volna alá akár egy jég, akár pedig víz lemezt, hogy megtartsa, de a zuhanási sebességénél úgy tűnt, hogy ezen csak összetörné magát. Figyeltem hát, hogy miként kerül valami a buborékra emlékeztető burok testőröm teste köré, majd arra koncentráltam, hogy a környezetemben milyen fellelhető víz van, elvégre a burokkal együtt sem lett volna ajánlatos a betonba csapódni. A környező növényekből, és a csatornából, egy húzó mozdulattal vontam magamhoz a vizet, ami kristálytisztán éttetsző volt, meg sem lehetett volna mondani, honnan is érkezett, majd kezemmel köröket rajzolva medencealakúra rendeztem a nagyobb mennyiségű vizet. Ezután az oldalát megszilárdítva alkottam meg a medencét, ami alig egy méter mély volt, de elég nagy, hogy mindenképpen bele érkezzen testőröm, ezzel megóvva őt a betonnal való fájdalmasan kemény találkozástól.
Megvártam, amíg leérkezik, majd ahogy megszűnt körülötte a buborék, úgy egy toló mozdulattal felengedtem a szilárdított oldalát az ideiglenes medencének, ezzel pedig a nagyobb mennyiségű víz elszabadult, ám nem engedtem végigfolyni az utcán, hanem ismételten tekerő, köröket leíró mozdulatokkal visszatereltem a csatornába. Kifújtam az addig benntartott levegőt, hogy Nuri~san épen, és biztonságban úszta meg a kalandot, gyors léptekkel siettem oda hozzá, hogy erről saját szememmel is meggyőződhessek. Kissé csöpögött még a víztől, de inkább fessen így, mint a betonba csapódva holtan! Surprised

Ettől függetlenül nagyon vicces ábrázata volt, így nem állhattam meg, hangosan kacagni kezdtem, ahogy csapzott hajából és füléből szépen csöpörészett a víz.
- Ne haragudjon, de nagyon murisan néz ki! :’DD – Próbáltam eltakarni nevetésem, de nem igazán ment, valószínűleg a megkönnyebbülés játszotta ebben a legnagyobb szerepet. – Várjon egy pillanatot, megszárítom! ^w^ - Mondtam, miután képes voltam ismét kicsit komolyabb arcot felvenni.
Megálltam vele szemben, lehunytam a szemeimet, így valahogy mindig sokkal jobban érzékeltem a víz közelségét, a szemcsék simaságát, kristálytisztaságukat. Beszívtam a levegőt, közben pedig magam elé emeltem a kezeimet úgy, hogy a jobb tenyerem felfelé nézzen, a bal lefelé, és egymástól alig tíz centire, a mellkasom előtt tartottam őket. Kifújtam a levegőt, majd ismét be, és közben elkezdtem gyűjteni a vizet, ami lehet kicsit csiklandozta a férfit, mikor közvetlenül a bőréről, és nem csak ruháiból áramlott be a nedvesség, ami egy szép karikában forgott kezeim között. Mikor úgy éreztem mindet sikerült összegyűjtenem, felnyitottam a szemem, és ezt is visszavezettem a csatornába, elvégre nálam még mindig ott voltak a kulacsok.
- Ne ijesszen így ránk legközelebb, Nuri~san! >_> - Fenyegettem meg játékosan ujjammal, elvégre örültem azért, hogy nem esett komolyabb baja.
Egyet kellett értenem Hibiki~sannal, én sem repestem az örömért, hogy újabb feladatok várnak ránk, ráadásul még a bázisára is be kell mennünk az ellenségnek. Mert annak kell lennie, ha az életünket veszélyezteti, ez nem vitás! ˘o˘ Legközelebb szólok Sierashi~sannak és Tamachi~sannak, hogy látogassuk meg a Daitenshivel, és billentsük hátsón, amiért ilyen gonoszságokat művel, elvégre ez a feladatunk! Surprised

Mély sóhajjal indultam utánuk azonban, nem szerettem volna lemaradni, és aztán azon kapni magam, hogy célpont vagyok, és még a testőreim sincsenek velem. T.T Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy ilyen magason, ilyen vékonyka kötélen másszak keresztül, még ha van is biztonsági kötél, amit ezúttal használunk is. Ám az érzés, ami végig futott a gerincemen, nem engedte, hogy visszaforduljak. Shinigami! O.O

Egyetlen út volt, mégpedig előre! Meg sem vártam, hogy bárki előre iramodjon, mint aki az életéért rohan, úgy vetültem előre a kötélen, elvégre valóban, az életemért menekültem.
- Te nem lehetsz Sierashi~san, mert ő Yuusuke és nem Katsuo, ráadásul nem shinigami, hanem más, és nem akar megölni! >_> - Pillantottam vissza villámló szemekkel, mert nem szép dolog más nevével visszaélni!
Az persze eszembe sem jutott, hogy esetleg békés szándékai vannak, mert a shinigamiknak nincsenek olyanjaik, még ha Kazuho~san, és Tamachi~san kivételek is. Több szót nem pazaroltam rá, inkább arra törekedtem, hogy ne férhessen a közelembe, de nem aggódtam, mert Nuri~san és Hibiki~san velem voltak, ők biztosan megvédenek! *w* Erősen kapaszkodva haladtam előre, bár ez a szélben nagyon nehéz volt, de a pálya közepén eszembe jutott valami. Megoldottam ismét a kulacs kupakját, majd némi vizet húztam ki belőle, amivel a saját, majd Nuri~san lábait is a kötélhez rögzítettem, majd hátrapillantottam, és egy lemondó sóhaj után a shinigamiét is, mert én nem vagyok ám olyan gonosz, mint ők, nem kívánom senki halálát. ˘w˘ Így már biztosabb volt a közlekedés, és az üregesre formált rögzítés segítségével kényelmesen csúszhattunk előre, anélkül, hogy a leeséstől kellett volna tartanunk.
- Ilyen közelről nem látom, Hibiki~san! – Feleltem az apró testőrnek, aki bizonyára azért cikázott ennyit, hogy biztosítsa, a shinigami ne férkőzhessen a közelembe. – Nuri~san, mindjárt a végén vagyunk! Semmi híre a megfelelő levélnek? – Pillantottam vissza rá, hiszen már csak kettő levélke volt hátra, és ha egyikben sincs, akkor feleslegesen veszélyeztettük volna az életünket, ami nem lenne kellemes. .__.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Júl. 18, 2013 10:36 am

Elképedésem sűrű tejfölködként homályosította el elmémet. Őszinte csodálatom vermében lubickoltam, mily leleményes, talpra esett égi teremtménnyel ajándékozott meg, illetve csapatunk a sors kiismerhetetlen fonala. Nem találhattam magasztos fényéhez méltó szavakat, amik illő mód fejezhették ki mélységes hódolatom. Tette igazán nemesi és hősiesen agyafúrt cselnek minősült. Bármely világot járó harcos fejet hajtott volna szerény bokrétánk találékonysága előtt. Tollpihe súlyával vetekedő csalása, oly észrevétlen és becsületet védelmező lépésnek számított, melyért legszívtelenebb gaztevő sem vonhatta felelősségre. Lelke ugyanoly hófehér színben pompázott, akár abban a pillanatban hősi kötelességem csodálatos személye elé sodort. Nem lehetek elég hálás megbízónk, valamint élet kiszámíthatatlan folyamának. Sosem sejtheti az ember, mikor botlik aranyat érő kincsekbe. Egyetlen pillanat megváltoztathat mindent.
-Úgy vélem, jó cselekedet néha megköveteli, magasztosabb cél érdekében apróbb trükkökkel éljünk, ha ez elősegíti annak elérését. Mondhatjuk úgy is, Miya~uh kisasszony, semmit sem észleltünk az apró hibából, így ezen kérdése, tárgyát vesztette.-
Fogom meg törékeny kézfejét hódolatom tiszta megnyilvánulásaként halvány csókkal illethessem. Méltósággal töltött el köreinkben tartózkodik és tudomásunkra jutatta, mily különleges adottsággal rendelkezik, lebilincselő személyiségén túl. Értékeltem szerénységét és félelmét szűkszavakkal foglalta össze képességét. Varázslatos erdei nimfa, ki a természet éltető erejét irányítja, s formálja. Bámulatos, akár birtokosa, s bár nem szívlelem a víz instabil és nedves tulajdonságát, még nem jelentheti, ne tisztelném annak parancsolóját. Halvány remény élt lelkemben, újabb alkalmam nyílik testközelből megfigyelni, miként szólítja uralma alá a hömpölygő vízáradatot. Telhetetlen és akaratos azonban nem lehettem, bemutatót követeljek. Gyermeteg kíváncsiságomnál fontosabb megmérettetés várt csapatunkra, amiről rövidesen tájékoztatott a levélbe foglalt üzenet. Állam elmélkedő dörzsölésével kerestem a sorok mögött rejlő tartalmat, ám a kapott kulcsszavak üresen csengtek füleimben. Többet nem jelentettek, mint az egyszerű ész diktálta jelentés.
-Mélységes sajnálattal kell közölnöm, levél semmilyen emléket nem idéz elő. Pusztán arra az egyértelmű következtetésre jutottam, titkos kísérlet közepébe csöppentünk, minek köze lehet kis pajtás yakuza-k által elrabolt barátjához. Vélhetően emberrablásról és illegális kísérletekről nyerhetünk információkat. Jobb, ha ezen túl fokozott óvatossággal járunk el. Könnyen veszélybe sodorhatjuk saját, továbbá kedves bajkeverőnk ismerősének életét.-
Szemöldököm összevonásával adom társaim tudtára szavaim komolyságát. Feladatunk nem lehet más, mint sértetlenül kiszabadítani a fogságba esett férfit, felgöngyölíteni az ok-okozati kapcsolatokat és épségben hazajuttatni csapatunk. Előre vérzik szívem, küldetés zárásával fájdalmas búcsút kell vennem derék segítőimtől, ám kötelességeim elszólítanak, s kőbe vésett törvény, minden hős sorsa elfogadásával magány útjára lépett. Eltérésemmel bemocskolnám ezt a szent szabályt, azonban ott a jövőben rejlő lehetőség, valamikor újra találkozhatom fegyverhordozómmal és szépséges vízi nimfámmal. Addig a percig marad a csendes reménykedés, s a világ jobbá tétele, melyet ezen a napon indít el fantasztikus társulásunk. Dicsőségünk emeli eszes liliomunk, kinek tanácsát bölcsen megfogadom. Határozott bólintással vésem fel elmém rejtekébe a kapott kód részletét, mielőtt tovább haladnék küldetésünk soron következő helyszínére.
Tükörsima épület meghódítása nem foghatott ki ösztöneimen. Egymás után gyűjtöttem tenyerembe a nyomot jelentő boríték kulcsait. Sikerem biztosra vettem. Elvakította ítélő képességem és oly hibát vétettem, melyért életemmel fizethettem volna. Utolsó, mindent jelentő zászlót megragadva zuhantam mélybe. Győzelmet érző mosolyom gravitáció testem megragadó erejével egyetemen váltott át menekülést kereső kétségbe esésre. Nem engedhettem azon lealacsonyító förtelemnek harc nélkül behódolok a természeti erő vonzásának. Bátorságom utolsó szikráiba kapaszkodva fordítottam át testem szembe nézhessek a közelgő végzetemmel. Beton kőkemény felületére szegeztem tekintetem, ahogy végtagjaim előre nyújtásával készültem tompítani becsapódásom. Cselekedetem meglehetősen vicces lépésnek bizonyult, ám, sosem tudhatom, valóban rendelkezem macskák talpra eső képességével, míg próba elé nem állítom magam. Képtelenségnek éreztem ténylegesen felfoghassam az ütközés erejét, azonban használhatóbb ötletem nem akadt és idő sem állt rendelkezésemre. Rögtönöznöm szükségeltetett, melyben némileg akadályozott a körülöttem formálódó buborék.
Átlátszó anyag némi riadalmat keltett bennem. Váratlan felbukkanását nem tudtam támadás, avagy védelem céljából kaptam, s igazán nem kívántam hálátlan lélekként elégedetlenkedni, azonban meglehetősen szűk helyet biztosított létezésemnek. Felületét martam akrobata feladatot túlélt körmeimmel, levegőhöz juthassak, ám az anyag rugalmassága végesnek bizonyult. Ellenkezést nem tűrően préselt össze nyakatekert pozícióba, melyben a pislogáson kívül nem tehettem bonyolultabb mozdulatot. Mindezek fényében földöntúli boldogságot jelenthetett volna fogságából történő szabadulásom. Helyzetem még sem vett kedvező fordulatot. Hangos és roppant kellemetlen fújtatással landoltam gyönyörű orgonánk vizes medencéjében. Cseppfolyós anyaggal való találkozás áramütés letaglózó erejével ért fel. Szálanként meredt égnek hajam, valamint póttestemhez tartozó fülem és macska farkam. Testem kővé dermedten pipiskedett négykézláb, minél kevesebb felülettel érintkezzen az unszimpatikus anyaggal.
Végtagjaim heves rángatásával lépdeltem távolabb a visszataszító folyamtól. Füleim hátralapításával méregettem ősellenségem, miközben elázott testem határozott rázásával kívántam megszabadulni a felesleges nedvességtől. Minden tiszteletem két társamé volt, ebben sértettségem sem akadályozhatott. Szívem sokkalta jobban megdobbantotta kecses flamingónk kacaja, mely beragyogta az egész teret. Varázslatos dallamként hatolt fülembe és szívet melengető látványként cirógatta lelkemet. Haragom oly sebesen elillant, ahogy semmiből férkőzött tudatomba.
-Hőshöz méltó cselekedet volt, kis pajtás. -Paskoltam meg az izgága gombóc feje búbját. Valóban kiérdemelte az elismerést, hisz életem mentette rafinált buborékjával. Kivételesen szó nélkül tűrtem örömét lelje koponyám ugródeszkának alkalmazásában. Elmém rejtekét amúgy is lefoglalta a mesés látvány, ahogy erdei tündénk csodás kézmozdulatokkal gyűjtötte össze a testemen felgyűlt vízcseppeket. Kellemes borzongással töltött el, ahogy az apró foltok hirtelen zakatolással száguldottak rajtam végig, hogy összegyűlhessenek egymással szemben tartott tenyerei között. Bámulatos látványt nyújtott.
-Köszönettel tartozom neked, ahogy Miya~uh kisasszonynak is. Nemes cselekedetét nem felejtem, míg élek. Hálával tartozom Önnek.-
Mellkasom elé helyezett karral hajoltam meg az égi tünemény előtt. Nagysága előtt leborultam, s számíthat rá, jövőben veszély fenyegetné, azon nyomban megmentésére sietek. Kötelességem viszonozni önzetlen tettét. Remélhetőleg lehetőségem nyílik a küldetés ideje alatt, ám, ha, ezen tényező elmaradna, sem esem kétségbe, hisz szívem derülne fel, indokot nyernék újabb találkozóra.
-Szörnyen restellem felelőtlenségem. Többet nem fordul elő.-
Eddigi elszántságom nem hagytam el, sőt, még nagyobb lánggal égett bennem a bizonyítási vágy. Örömmel indultam az újabb akadály színhelyére. Magasság ebben az esetben sem jelenthetett problémát. Magabiztosan léptem az indulást jelző emelvényhez. Némi gyanakvás akkor keletkezett bennem, amikor új taggal bővült csapatunk. Bizalmatlansággal fürkésztem, melyben az sem nyugtathatott meg, segítőkészségéről igyekezett hitelt adni. Félénk fülemülénkhez hasonlóan kétkedve fogadtam csatlakozását. Elé léptem, nehogy a hátráló lány után iramodhasson. Tudtára kívántam adni a hölgy védelmem alatt áll, s legkevésbé adok légből kapott ötleteire. Előtte haladva akadályozhatom ártatlan égi tüneményünk zaklatását és szemmel tarthatom. Könnyebben reagálhatok, ha bármilyen jelét mutatná ellenséges szándékainak.
-Figyelmeztetném, ha viszályt kíván szítani, el se induljon a pályán, vagy kénytelen leszek erőszakos eszközökkel akadályozni terve végrehajtásában. Hölgy akár tett, akár szóbeli provokálást, semmilyen formában nem ajánlom!-
Szemeim gyilkos szándékkal villannak fel. Nem fogok hezitálni, ha hősi küldetésünk üdvöskéjét zaklatja. Elkerülhetetlen az összecsapás minden eszközt bevetek, félre állítsam. Szavaim veheti üres fecsegésnek, ám, ha a helyzet úgy kívánja, minden kétséget kizáróan arcába mélyesztem éles körmeim. Feldúlt lelki világom, azonban nem vehette el figyelmem hősi kötelezettségeimről. Társaim mögött lépdeltem a bizonytalan kötélen és hagytam hűséges fegyverhordozóm egymás után nyomja arcomba a színes borítékokat. Kellemetlen morgolódással horgásztam le a papírokat, elolvashassam tartalmukat. Jó néhány példány gyűlt már fel markomban, azonban a keresett felirathoz hasonlóval sem találkoztam. Szépséges tündérünk érdeklődésére, pusztán csalódott fejrázással válaszolhattam. Szükségünk volt az utolsó előtti borítékra, melyben végre szerepelt a várva várt szó. Kitörő lelkesedésemben majd nem lefordultam a vékony talajról, ám idejében végrehajtott karkörzésekkel sikerült visszanyernem ingatag egyensúlyom.
-Türelmetlen barátom. Mindezt akkor tudjuk meg, ha a levelet átnyújtjuk annak a férfinek. Siess, add át neki az üzenetet, minél gyorsabban válaszra lelhessünk.-
Izgága fegyverhordozóm szájába nyomtam a rövid üzenetet odarepülhessen a minket figyelő őrszemhez. Valóban egyre intenzívebben foglalkoztatott a kérdés, merre lehet az említett főhadiszállás, s ott milyen váratlan helyzet fogadhat bennünket.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Júl. 22, 2013 10:16 pm

Óra csipogására mindkét csapattárs fürgén reagált. Gyors közbelépéssel mentették meg macskafüles társukat a biztos becsapódástól. Komoly baj helyett, megúszták némi vízzel. Mentést figyelő megbízó, elégedetten dőlhetett hátra, hiszen választottjai újfent bizonyították rátermettségüket. Immáron nem látta akadályát, valóban bebocsátást adjon a főhadiszállásra. Egyetlen gomb lenyomásával tárcsázta a kötélpálya végén állomásozó játékmestert, melyik borítékot nyújtsa át a széllel hadakozó csapatnak. Remélhetőleg eszük is borotvaélességgel működik és valóban megjegyezték az eddig kapott kulcsokat, amikre nagy szükségük lesz a megfejtéshez. Saját meglátása szerint hamar kinyomozható, merre kell tovább állniuk, ám, ha nem boldogulnának készült segítséggel.
Idő közben Katsuo-val kiegészült csapat, kisebb nézeteltéréseket követően biztos léptekkel haladt az ingatag szakaszon. Hibiki közreműködésével villámgyorsan kerültek le a színes borítékok, ám, ahogy lenni szokott a szabadságot jelentő borítékot nem szerezhették meg könnyedén. Az utolsó előtti tasakban lapult a győzelmi felirat, melyet követően eldönthették, megteszik azt a néhány métert és lemásznak, vagy kamikaze vetődéssel ugranak le, hiszen a biztosító kötelek, úgyis megfogják őket, mielőtt szembe találkoznának a földdel. Kioldás sem igényelt bonyolult műveletet. Mellkas alatt futó csat szétpattintásával az egész biztonsági hevederből ki lehet bújni.
Választott landolás után nem marad egyéb teendő, mint átnyújtani az ott várakozó felügyelőnek a borítékot, aki cserébe átnyújtja az utolsó, immáron narancssárga borítékot. Felbontásával kicsiny táblagéphez jutnak. Kijelzőn kizárólag egy asztalnál ücsörgő ember sötét alakjai vehetőek ki. Arcát továbbra sem hajlandó megmutatni számotokra.
-Hősök! Büszkeséggel tölt el bemutatott teljesítményetek! Igazi gyöngyszemei vagytok az univerzumnak!-Gyorsan megköszörüli torkát, kopottas hangja visszanyerje erejét és rendesen lehessen hallani.-Most, ígéretemhez híven elárulom, hová tartsatok: É.SZ 35, 6185° és K.H. 139, 7795°. Épület megtalálásában segítenek a kapott kulcsok! Feladat egyértelmű, borítékban elhelyezett adathordozóra tenni az összes gépen található adatot, mely mindkettőnk számára hasznos lesz! Kétségeitek merülnének fel, akkor elárulhatom, származásotokról tudhattok meg többet! Sok szerencsét, hősök!-

Feladat:

Határidő: 2013. 08. 07.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Júl. 31, 2013 11:04 pm

- Egy igazi aprító zöldséges – zöldséges aprító! – csodálkozott el az újabb személy felbukkanásán. Nem hitte volna, hogy a yakuza ilyen hatalmas fába fejszéjét és ennyi mindenki valakijét fogságba ejtette! ~ Hibiki szerint a yakuza már azt sem tudja, mit csinál! ~
- Akkor most Uke vagy Suo? – füleit kérdőn emelgeti Won~ fején, ahogy hallja Miy-chan szavait, amire hatalmasra tátott szájjal csodálkozik. Mivel a zöldség aprító név maradt meg kobakjában, ezért hirtelen azt se tudta kiről vagy kikről van szó, de úgy döntött megmarad a zöldséges aprítónál, ha meg akarja szólítani, az fixen biztos és nem ütközik olyasmibe, hogy nem is úgy hívják, ahogy hívná, hanem pontosan jól fogja nevezni. ~ Ez csak természetes, mert Hibiki mindig mindenből nagyon jó! ~
- Hibiki sem! – bólogat nagy okosan, miközben végigméri a zöldség aprítót. - Amúgy miről is volt szó most, Won~? Hibiki nem tudta követni… – fűzi hozzá iménti helyesléséhez. De hát nem tehet róla, úgy korog már a pocakja az éhségtől, hogy egyáltalán csoda, hogy még mindig érez erőt magában ahhoz, hogy felvegye a yakuza ellen a harcot. ~ Hibiki kitartó, akkor is meg fogja menteni Tout a yakuzától! ~
Ennek fényében igazi hősi terv végrehajtásába fogott bele, amely megérdemelné a „Szabadítsuk ki Tou-t a yakuzától” címet, hiszen nem más ok miatt vágott bele ebbe a megterhelő feladatba, minthogy vacsorára tamagoyakit ehessen és sakét ihasson! Persze szívén viselte a gyönyörűséges Miy-chan életét és hős Wonét~ is, meg még a zöldséges aprítóét is, de a ranglétrán legelöl saját pocakja szerepelt. ~ Hibiki nem tehet erről, alig evett még a mai nap! T=T ~
- De Won~ legelöl van, Hibikinek nehéz lesz odáig eljutni! – panaszkodott, miközben morcosan pillantgatott a hős Won~ irányába. Haditerve nem volt rossz, csupán a zöldséges aprítóban akadtak gondok, mert ő Wonhoz~ terelgette ahelyett, hogy fel lett volna olvasva neki a levél tartalma. De a Touért való küzdelem lángja így sem oltódott ki benne, sőt mi több sokkal erősebb fényben égett!
Szabadeséssel pattant le a zöldség aprító kobakjáról, hogy az imént tett hintázás módszerével aprító elé, egészen Miy-chan kobakján landoljon.
- Ezer elnézést kér Hibiki szépségesnél szépségesebb Miy-chantól, de Hibiki nem tudja elolvasni! Ez az, ami kell? – tolja neki is az arcába az üzenetet, de mivel itt sem járt sikerrel, amit nem rótt fel Miy-channak, hiszen nem tehetett róla, hogy nem tudta meg tőle azokat az információkat, amire már olyan nagyon vágyott. Inkább ugrott is tovább hős Wonhoz~, hogy tőle tudakolhassa meg, hogy akkor most a levélben mit, mettől, meddig! - Hibiki nagyon örülne, ha hálából elmondanád mi áll rajtuk! – utal szavaival iménti hős Won~ által is hősiességnek ítélt tettére. Cool

Mindeközben újabb és újabb levéllel traktálva a rózsaszín hősnek, hogyha ez nem az volt, ami kellett nekik, mellyel visszaszerezhetné Tout a yakuzától és ehetne vacsorára tamagoyakit meg minden...
- Végre!! – szalad ki a száján az örömujjongás, amint végre olyan levélhez értek, ami leadható. Még mielőtt visszakapta volna a borítékot már ugrott is le Won~ hős kobakjáról, azonban szembesülnie kellett azzal, hogy üzenet nélkül 100%, hogy nem érne semmit a yakuza embere ellen, de ami még inkább akadályozta a műveletben az a zsineg volt, amely a többiekhez kötötte. Miután visszamanőverezte magát Won~ kobakjára és szájába kapta az üzenetet, először rágott rajta párat, de cseppet sem találta finomnak, és messze volt a tamagoyaki ínycsiklandozó ízétől, így inkább visszaköpte és apró mancsai közé fogva, s mihelyst kiszabadította magát a hámból már indult is a yakuza emberéhez, kit innen tökéletesen látott. Zuhanórepülésben érkezett az illető fejére.
- HIBIKI TOUT AKARJA, VILÁGOS?! – pattog rajta elégedetlenül, a megcsócsált borítékot átnyújtva a yakuza emberének. De ahelyett, hogy Tout kapta volna vissza egy narancssárga borítékot nyújtott a yakuza embere a többieknek, ami méretéről egyértelműen árulkodott arról, hogy nem Tou van benne. ~ Hibiki veszélyt szimatol! >.>;;~
- Hibiki szerint biztos bomba van benne!! – pattan át zöldséget aprító vállára, majd onnan Won~ kobakjára, majd aggódva leste a boríték tartalmát, morogva fel-felpillantva időnként a yakuza emberére, amiért nem Tout hozta vissza, hanem csak újabb üzenetet.
- Won~… ismered? – szegezi kíváncsi pillantását a képernyőre, amit a boríték rejtett magában. Hősről beszélt és ő csak Wonról~ tudott, mint hivatásos hős, de hogy a zöldségaprító és Miy-chan is az legyen! Hát ez nagyon meglepte. - De biztos robban az üzenet végén, Hibiki látott már ilyet! – húzogatja meg Won~ haját, hogy komolyan vegyék szavait, elkergetve csodálkozását, majd Miy-chan vállára ugrik, hogyha kell és a robbanás tényleg bekövetkezik, megvédhesse a szép kisasszonyt, amiért kapott tőle kekszet meg olyan kedves vele, és amiért nagyon gyönyörű és az igazán gyönyörű hölgyekre vigyázni kell! ~ Ezt Hibiki is tudja, mert találkozott már lovaggal, igen ám’, meg herceggel is! ~
A kulcs szó hallatán szinte azonnal dudorászni kezdte a tesztalany dalt, amit költött mikor a hős Won~ mászott felfelé a borítékokért, de ez cseppet sem jelentette azt, hogy megbízik a furcsa szerkezetben, mely felől meg volt győződve, hogy bomba!
- Származás? De hát Hibiki tudja, hogy az angol királyi család sarja! – jelentette ki szemrebbenés nélkül, hiszen teljes egészében meg volt győződve a dolga felől. - WÁÁÁ, biztos mindjárt elkezd visszaszámolni, Hibiki ismeri az ilyen trükköket! – csapta le a füleit, a sokéves tévés tapasztalataira építve aggodalmát és csak remélni tudta, hogy a többiek hisznek neki, de a legjobban annak örült volna igazán, hogy téved és semmi meglepetést nem tartogat nekik a szerkezet, amit a yakuza küldött. ~ Bár Hibiki szerint nagyon furcsa lenne a yakuzától, ha nem használják ki az ilyen pillanatokat! ~

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Kedd Aug. 20, 2013 12:25 am

Örökmozgó kis barátom fejemet sújtó ténykedése, lassan oly megszokottá válik, szemére sem vethetem illetlen viselkedését. Megrovó szavaim, vélhetően üres fülekre lelne, mint ezidáig, így értékes másodperceink nem vesztegetem a neveletlen gombóc nevelésére. Végtelen türelemmel hagyom, újabb krátert fúrjon hajkoronámba és izgatott pattogással követelje a levél felbontását. Kérését, elsősorban saját érdekemben, ám csapatunk szabadulását is szem előtt tartva, gyors elhatározással teljesítem. Boríték tartalmát kirántva, őszinte mosollyal közölhetem a felszabadító hírt, mely értelmében véget ért feladatunk. Megkönnyebbülést kiváltó esettől, virgonc segéden rakétaként vetődött le eddigi trónhelyéről. Bevallom, nem aggódtam tesi épségéért. Többször bizonyította fürge fegyverhordozóm, könnyedén elbánik a gravitáció kellemetlen erejével, azonban némi félelemmel vegyes hátborzongás keresztül szelte gerincemet, miután halált megvető bátorsággal ugrott a mélységbe. Hófehérre váltan kaptam utána. Sajnálatos módon későn ahhoz, elérhessem, ám elég korán, láthassam, biztonságosan levitorlázik a borítékot kezelő statiszta fejére. Több tonnányi súly gördült le mellkasomról sértetlenül átvészelte a mutatványt, s immáron zavartalanul láthattam hozzá, magam is kövessem a földet érésben. Velem maradt társaim lelki állapotára, illetve varázslatos nimfánk védelme érdekében, némileg visszafogottabb módszert választottam. Leoldva körém tekert biztonsági, valamint az egymást összetartó kötelet nyújtottam mennyei üzenetünk felé karomat.
-Megengedi, Miya~uh kisasszony? Testi épségére tekintettel, örülnék, ha velem tartana.-
Biztató mosollyal vártam válaszára, kivitelezhessem könnyed tervemet. Nem kívántam felesleges veszélyeknek kitenni legszebb dallamunk, vagy arra ösztönözni saját erejéből oldja meg a lejutás feladatát. Illem és elsősorban védelme, megkövetelte gondoskodjam róla. Ennek értelémben, arra a döntésre jutottam, hasznát veszem a minket láncra verő kötélnek, s átlendülök a nagyjából ötven méterre található, pálya végét jelző építményhez, ahonnan mindketten lesétálhatunk izgága barátunkhoz. Újonnan érkező társunk sorsáról nem kívántam határozni. Ezen pontig eljutott, feltételezem, megoldja ezt az apró problémát, így rá nem fordítottam figyelmem.
Kedves hegyi tündérünk szavát kivárva, teljesítem vele és remélhetőleg nem bánatomra, nélküle a távot, majd fürge szökkenésekkel termek a borítékos embert hevesen ostromló gombóc mellett. Viselkedése felháborít, mint általában, ám tudván nem kicsinyesség, hanem barátja iránt érzett aggódás ösztönzi, elnéző sóhajjal tekintek felé. Gondolva az áldozatának választott férfi idegeire készülnék leemelni fejéről a borítékkal hadakozó fegyverhordozómat, hisz hősként én felelek érte, azonban mire cselekednék, arrébb röppen. Némi kerülőt leírva landol kobakomon, mely a kellemetlen érzés ellenére megkönnyebbüléssel tölt el. Közelemben tartózkodik, nem eshet bántódása, bár szavai mosolyt csalnak arcomra.
-Ugyan, kis pajtás! Ne beszélj csacsiságokat!- Nyugtató szándékkal paskolom meg kerekded fejét, ahogy átveszem az elénk tartott borítékot.-Számtalan alkalommal megölhettek volna. Nem lenne benne logika, most végeznek velünk, amikor ennyi feladat végrehajtásával szórakoztattuk őket. Élve van szükség ránk.-
Elképedten hördülök fel az időközben tenyerembe csúszó monitorra. Kevés alkalmam akadt szembe találkozni a modern technológia szerzeményeivel. Ennél fogva némi tanácstalansággal tekintek az előbb sötét, majd tv képernyőre hasonlító tárgyra. Benne megszólaló hangtól, leplezetlen riadalommal áll égnek minden egyes szál csíkos sálamon. Veszélyes tárgytól hátrébb ugorva fújtatok egyet. Legnagyobb sajnálatomra nem szabadulhatok származásom kellemetlen állatiasságától. Még sem adok helyet jogos zavaromnak. Összeszedvén önbecsülésem maradékát állok a szerkezethez, megszerezhessem a hang által közölt információkat.
-Szörnyen restellem, kis pajtás, mert azt kell mondanom, nem ismerem a minket rejtvényekkel ellátó személyt.-
Ingatom meg fejem leplezetlen csalódottsággal, nem lehetek hasznára csapatunknak. Legkisebb mértékben sem találok emlékeim között, olyan személyt, aki ehhez hasonló módszerekkel kívánna tőrbe csalni. Ettől, még tette megbocsáthatatlan, hisz ártatlan személyeket sodort veszélybe. Tettével elérte mélységes ellenszenvem és az sem hat meg, ártatlanok védelme elsődleges feladatom. Lakolnia kell a gonosztevőnek. Előtte, azonban kénytelen leszek újabb kísérletet tenni izgága fegyverhordozóm lenyugtatására. Váratlanul ér, újból robbanó boríték ötletével áll elő, ám ennél nagyobb döbbenetet vált ki a származásra érkező felháborodott megjegyzésre. Határozott, még is gyermeki lélekről árulkodó kijelentése nevetésre sarkall, azonban nem kívánom gúny tárgyává tenni, így visszafojtom természetes reakcióm.
-Ily előkelő sarjként, több tiszteletet tanúsíthatnál, lord Hibiki.-Paskolom meg gömböc fejét nevelő szándékkal.-Attól tartok nem erre a származásra gondolt az előbbi illető. Magam sem értem szavait, ám hamarosan fényt derítünk a rejtélyre! Segíts abban, megtaláljuk a kiadott számsorhoz tartozó épületet! Elvégre, maga a hang említett épületet és gépeket. Nem maradt egyéb feladatunk, mint térképet keresni!-
Teszek kísérletet az örökmozgó tagunk lelkesedésének fenntartására. Rosszul érintené csapatunk, ha húzó emberünk elvesztené, néha veszélyesnek látszódó energiáját. Fontos mozgatórugója csoportosulásunknak és igazán ügyes módszerrel tartotta észben a számára kiszabott számokat. Nem érhettem azokra mi szükség lehet, amikor vélhetően pontos adatokat szolgáltattak a következő helyszínhez, még is lényeges elemek lehetnek, ha ennyire orrunk alá dörgölik, jegyezzük meg.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Vas. Okt. 27, 2013 4:48 am

Felbátorodottan – felháborodottan – horgolok – horkanok – egyet, még is hova gondolnak ezzel a nádaskodással – vádaskodással -. Alig érkeztem meg rögtön letámadnak, mintha én lennék az ellenség, pedig nem én adtam ilyen nyaktörő feladatokat. Arra a vicces kedvű pacára kéne kockázni – koncentrálni –, aki sötét parafa – paraván – mögül magyaráz mindenféle kövezhetetlen – követhetetlen – krikszkrakszokról. Nem velem kéne vesztegelni – veszekedni -, hanem rajta száron – számon – kérni, mire fel kaptunk próbákat és miféle hatalmas hősi stádium – státusz – jár mindezért. Én aztán semmi rosszat nem tettem, csak köszöntem meg bemutattam – bemutatkoztam -, ahogy anya tanította. Ezek nem ismétlik – ismerik – az illetéket – illemet -! Mindig ezt kell tenni, ha idegekkel – idegenekkel – találkozol. Nem mondanék álneveket, vagy ha igen, sokkal keratinosabb - kreatívabb – lennék és szuperhősökhöz sokkal illőbbet választanék. Ez a sajátom, nem tehetek róla ezt kaptam, őröltem, vagy micsodának hívják ezt.
-De lehetek! Sőt, többen vagyunk! Háh!- Fontam össze ütődötten – sértődötten – mellkasom előtt karjaimat.-Ő az apám. Volt shinigami. Nem tudom mi azaz aszmás, meg honnan veszed meg akarlak ölni? Segélyezni – segíteni- jöttem, nem gyilkolászom! Semmi okulárém – okom – az elemózsiáját – ellenkezőjét – tenni. Reményem – remélem – hallottad whiskas macska! Békével érveltem – érkeztem -!-
Nem hajlott – hatott – meg a gonosz tekintet, mert igenis jogosan voltam verejtékig – vérig – sérülve – sértődve -. Nem érmeztem – érdemeltem – ki a vámoskodást – vádaskodást -. Egész bizonyítványos – bizonyos – itt hagyom őket, ha nem nyugtázna – nyugtalanítana – mi lehet Clarie nénivel és az a tény, fel akarnak mászni arra a kötélre. Nincsenek bennem előételek – előítéletek -, de nem látszódtak megbírható – megbízható – társaságnak. Leltárosok – lelkesek – voltak, addig rendben volt, csakhogy ide erőre is szűkösség – szükség – volt, ami első ránézésre is hiányzott háromból két esetben. Mufurc néni egész talpon esettnek – talpra esettnek – látszódott, viszont a másik két fura valamicsoda bármikor lepottyanhatott. Jobb megoldásnak tűrt – tűnt - segíteni nekik, hátha így gyorsabban haladunk a küldeménnyel – küldetéssel -. Persze ez nem tetszett morcos néninek, de köszöntőt – köszönetet – mondhat, ha megmerem – megmentem – őket a leeséstől. Elég indás – ingatag – volt odafent a talaj. Erősen fújtatott – fújt – a szél, amitől nagyokat hintáztunk. Nekem semmi bájom – bajom – a libikókázással, míg tudok kapaszkodni. Morci néni, viszont úgy dörrent – döntött -, kötvény – kötél – mellé másik bizonyítványt – biztosítékot – is ad. Vízből csinált bibircsókot – bilincset -, ami nem hatott az újdonság ekéjével - erejével -. Silány utánzatom állandóan termoszol – terrorizál – hasonló mutatásokkal – mutatványokkal -. Hozzá voltam szokva és az sem lepényezhetett – lephetett meg – képletességgel – képességgel – rendelkezik, mert sok mindenkinek vannak ilyen dolgai.
Feladványt – feladatot – lételemében – lényegében – a kicsike pokemon elintézte, mert minden borostyánt – borítékot – leszedett. Iromba macska sorjában olvasztotta – olvasta – őket. Semmi dolomitom – dolgom – nem támadt a sor végén, csak kivárni, mikor közvetítik – közlik – ráleheltek – ráleltek – a keresett borítékra. Munka telelésével – teljesítésével – lemásztam a többiek után, mert forgalmam – fogalmam – sem lehetett, mikről tanácskozik a két fura moncsicsi. Beszéltek valami tornáról meg yakuzi-ról és a kicsi pokemon elég idegesen kövezett – követelőzött -, aztán bombáról kezdett sípolni – sipítozni -. Zafíros – zavaros – helyzet volt az egész és semmi értelmét nem láttam. Nagy valószínűséggel azért, mert lemaradt az eddigi beszélgetésekről. Végül is, akkor se hirdetném – hinném – több legyet – lényeget – látnék benne. Mindenesetre untam az időpocsolyázást – időpocsékolást -, ezért torkom küszködésével – köszörülésével – emeltem égnek kezemet. Talán, meszelik – észlelik –, szeretnék nekik mondani valamit.
- Két kezem – kétlem – arra a számozásra – származásra - gondoltak…- Pillantok szegény pokemon-ra, hogy ezt még én is értékeltem – értettem-. – Ötölés – ötlet -? Nekem nincs tudományom – tudomásom – fura ősről, de az apám se normális, szóval lehet benne valami! Tőle kéne megkérkedni – megkérdezni -.-
Vállat vontam, mert sok mindenről nem tudálékolok – tudok -. Lehetnek még tilos táblák – titkos rekeszek – az anya által mesélt történetekben. Nagyobb vagyok annál, ne vegyem szeszre – észre -, milyen könnyedén felezi – ferdíti – el a meséket, sokkal szebben hangutánozzanak – hangzanak -.
-Amúgy, nem zivatar – zavar – titeket hacker munkát véreztetnek – végeztetnek - veletek?Infókat leszerelni – leszedni – idegenek géméről – gépéről -. Sánta – sántít – a dolog…- Mutattam fel nekik az adathordót – adathordozót -. Aggastyán – aggasztott -, mégis mi lesz ennek a feladománynak – feladatnak – a vége.
-Beleszoríthatok – beleszólhatok – a rizskurzusba – diskurzusba -? Elmondanátok, milyen kulacsaitok – kulcsaitok – vannak, mert száromra – számomra- ismeretlenek. Nekem ezek vannak…-
Ruhám ujját feljebb huzatva – húzva – mutatom meg a Clarie néni és valamelyik borotvás – borítékos – ember által lejelezett – lejegyzett – szavakat (HPM5.2, Gwen halas tava). Felolvasással nem borsozom – bosszantom – magam, elvégre tudnak helyemben - helyettem – is olvasni. Minden világosan szelepel – szerepel – rajta, felesleges magyaroznom – magyarázkodnom -. Inkább azon törölgettem – törtem – fejemet, merre kéne elindulnunk. Valahogy az épület és gének – gépek – egyértelmű megolvasztásnak – megoldásnak - látványoltak – látszottak -, de arról semmi alapunk – adatunk – hol kéne keresnünk.
-Van olyan…olasz – okos - telefonotok?Beültethetnénk – beüthetnénk - a számokat és meglenne a cím!-
Parafát – próbát – megért, ha már ebben a villában – világban – laknak, csak ismerik a telepata – technikai – eszközöket. Nekem menthetetlen – lehetetlen – mobilt használnom, mert anya megtiltotta, míg nem leszek tizenhat éves. Igazolatlan – igazságtalan -, mivel Masa elmondta már régen elmulattuk – elmúltunk – ennyik és még se. Követhetetlen zabot – zagyvát – hordott össze, de az a lényeg lehetne is meg nem is. Ezt nem tudom hogyan, viszont, anya nem engedi, nekem pedig lassan el kéne indulnom gondolázás – gondolkodás - helyett. Valamit biztosan kitámasztanak – kitalálnak – a többiek. Megyek utánuk, aztán kilyukadunk valamerre, mondjuk egy lepucolt – lepusztult – épületnél. Elég rozmárnak – rozogának – látszódott, de bementünk. Szokásos nagy tél – tér -, semmi különös. Hátsó falon kívül nincs benne semmi különc – különös -. Ott is egy nagy rész – rés – tátongott, ami újabb helyeslésbe – helységbe – vezetett.
-Mint a lego házak egymásban…-Sétáltam el a pult mellett. Megálltam az egyetlen csurka – csukott – és fémesen kongó ajtó előtt. Csípőre tett képekkel – kezekkel – vakartam meg tarkómat, milyen modorral – módszerrel – nyithatnám fel.