sZuPeRhŐs KeReStEtIk

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Vas. Ápr. 07, 2013 11:19 pm

Teljes nyugalommal szaladtam Nuri~sannal, hiszen jól tudtam, hogy a ránk leselkedő minden veszéllyel tisztában van, de jó testőr, ezt már azzal is bebizonyította, hogy az előtt megmentett, hogy komolyabban bajba kerültem volna. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy feleslegesen futunk, hiszen még én is hallottam az emberi kiabálásokat, minden bizonnyal a fenyegetőző egyik beépített ügynöke lehet, amire persze a fiú rögvest rájött. Milyen tehetséges! ^w^ Bár azt nem értettem, hogy miért hajolt ennyire meg, és kér bocsánatot, hiszen megmentett. Jó egy kicsit kellett kergetőzni, de ez annyira nem ütött szíven, jobb szeretek szaladni, mint meghalni. Neutral

- Semmi gond nincs Nuri~san, a lényeg, hogy most biztonságban vagyunk. ^o^ - Lapogattam meg a fejét, ahogy elém hajolt, hogy jelezzem, ténylegesen így gondolom. Csak tudnám ki szerződtette a védelmemre… megköszönném neki. De majd megkérdezem, amikor vége ennek az egésznek. – Nem kell köszönöm, nem fáradtam el annyira.
Mióta a Daitenshihez tartoztam újra edzeni kezdtem, persze előtte is jól karban tartottam magam, hiszen nem árt, ha gyorsabban tudok futni az ellennél, plusz a víz irányítása sem éppen könnyű feladat. A legtöbben azt gondolnák, hogy egyszerűen csak mozgatom a kezem, és minden úgy van, ahogy én akarom, pedig koránt sem, sokat kell koncentrálni, és ha hosszú ideig gyakorlok, az izmaim is megérzik. Persze egy kis edzéssel, és előtte lazítással, ez elkerülhető, de éles helyzetben sincs időm nyújtani előtte, szóval maradtam a megerőltetőbb gyakorlatoknál, hogy sokkal ellenállóbbak legyenek izmaim, és ne görcsöljenek be olyan hamar. Mondjuk ezt Nuri~san nem tudhatta, hiszen valószínűleg csak a védelmemmel bízták meg. Az pedig újra megmosolyogtatott, ahogy kis társával folyamatosan veszekedtek, néhány krimi regényben is olvastam effélét, egyértelműen jelezte, hogy jól együtt tudnak működni! Legalábbis a könyvekben hiába veszekedtek egymással a társak, a végén mindig együtt, zsenialitásukat és minden erejüket bevetve, elkapták a rosszfiúkat. Bizonyára csak feszültek most kissé, mert közben rám is vigyázniuk kell, ami plusz feladat, így meg kell osztaniuk figyelmüket. Surprised

Közben próbáltam velük együtt gondolkozni, mi is lehet az üzenet megfejtése, bár nem igazán szerettem azokat a helyeket, ahol nagyon sokan voltak, hiszen hiába tudtam beleolvadni a tömegbe, ezt óhatatlanul megtehette bárki, akár egy gyilkos szándékú shinigami is! Így inkább azon gondolkoztam el, ki lehet a lufikkal foglalatoskodó, aki mosolyog, mégis rém, s bár a rémeket nem szerettem megtalálni, inkább elmenekültem volna előlük, de testőreimmel karöltve egy pillanatig sem tartottam attól, hogy bajba kerülhetnék. Szóval mi mosolyog folyamatosan? A gyerekek mondjuk elég sokat mosolyognak és nevetnek, de ugyanannyit sírnak is, bár tény, hogy tudnak rémisztőek lenni. o_O De nem hiszem, hogy egynél több lufit vennének számukra a szüleik, szóval a megoldás nem ez lesz, amikor viszont megjegyzi Nuri~san, hogy minden bizonnyal a Vidámpark a nyüzsgő hely, máris világos lesz számomra a dolog.
- Bohócok! – Mondtam, mintha csak isteni szikra gyúlt volna fejemben. – Sokan félnek a bohócoktól, pedig azoknak mosoly van festve az arcára, így olyankor is mosolyognak, amikor nem is.
Igen, ennek kell lennie a megoldásnak, hiszen nem csak a cirkuszban, de a vidámparkban is vannak bohócok, mert azok mindenhová kellenek, azt feltételezve, hogy jókedvet hoznak. Pedig tényleg meglepően sokan félnek tőlük. Surprised

Bár azt nem hittem, hogy a yakuza emberei lennének, a yakuzák sokkal inkább félelmetesek, mint viccesek szeretnek lenni, nem gondolnám, hogy emellett a bohóckodás megférne. Figyeltem a felém nyújtott kart, de mivel az apró torz nyuszi a fején ült, kételkedtem benne, hogy ismét őt szeretné, ezért ruhájának ujjába kapaszkodtam. Tudtam, hogy az én biztonságomnak az érdekében volt mindez, nehogy szem elől tévesszen, de ettől függetlenül nehéz lett volna megszokásaimat legyőzni, és egyszerűen belekarolni. Így is közelebb álltam hozzá, mint azt terveztem, sőt, amint beértünk a számomra koránt sem vidám parkba, még közelebb húzódtam, hiszen a hatalmas tömeg egyáltalán nem nyugtatott meg. Lassan egyértelművé vált számomra, hogy a kicsinyke szőrmók tényleg nyúlféle lesz, hiszen folyamatosan enni kívánt, mondjuk azt nem is tudtam, hogy a nyulak szeretik a tamagoyakit. Surprised

S bár azt éppenséggel nem tartottam magamnál, mint mindenre felkészült egyénnél, egy kis keksz lapult a zsebemben, amiből meg is kínáltam az aprócska állatot, meg persze Nuri~sant, biztosan kell neki is az energiapótlás a sok testőrködéshez!
- Rendben! ^w^ - Álltam meg a medence szélén, vállamon a pufók szőrmókkal, aki olyan letörtnek tűnt, így adtam neki még egy falat kekszet, az az előbb is feltöltötte.
Szorítottam Nuri~sannak, de lehet nem is szorult rá, hiszen csodálatos testőrként egy kis lufi nem jelenthetett számára akadályt. Még én is legyőztem enyhe viszolygásom, hogy társa a vállamon kuporogjon, de bizonyára most ő vigyáz rám, amíg a fiú a lufikkal bíbelődik. Végül azonban valami nem sikerült számára, biztosan annyira aggódott értem, hogy képtelen volt koncentrálni, ami miatt nem haragudhatok rá!
- Ne aggódjon, megtalálom azt a lufit! >w< - Tettem másik kezemmel ismét a feje tetejére kormos pajtását, és egyszerűen a medencéhez sétáltam.
Átvéve a tűt a medencébe vetettem magam, buzgón keresve a lufit, ám az ottani színes zsúfoltság sokszor megtévesztett. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy pontosan mit is kellene keresnem. Netán ez is olyan lehet, mint a tojásos volt? Egy kifejezett színre kellene utaznom? De melyikre? .__. A tojásokon legalább voltak apró képecskék, amik segítettek abban, miként is lehetne választani közülük, és erre a gondolatra máris eszembe villant az isteni szikra. Talán a lufikon is van valamiféle kép, vagy jel, ami megmutatja, melyiket is kell kipukkasztani! Szemem sarkából fel is fedeztem egy szép sárga léggömböt, amin egy nagyobb katicabogár foglalt helyet, és már vetődtem is, hogy kipukkasszam, de mint kiderült az nem festett kép volt, hanem egy igazi katicabogár, hiszen a kidurrantott lufiról elrepült. Neutral

Tovább keresgéltem, s hallottam az óra ketyegését, nem maradt túl sok időm, amikor is a medence szélén, szinte teljesen Nuri~sannék előtt megláttam egy nagyobb „H” betűvel ellátott luftballont. Tudtam, hogy innen nincs annyi időm, hogy elérjem, és kipukkasszam, de így elbuknánk a következő levelet, és akkor nagy bajba kerülnénk. Nem tehettem hát mást, minthogy lecsavartam a kulacsom tetejét, s egy gyors mozdulattal vizet tereltem a lufihoz. Mutató ujjammal egy felfelé mutató mozdulatot tettem, s mikor a kürt megszólalt a „H” betűs lufi kiemelkedett a medencéből, én pedig az ehhez használt vizet egy markoló mozzanattal ráfagyasztottam. Így a Nuri~san lába előtt földet ért gömböc darabokra tört, remélhetőleg feltárva a levelet.
Ezután kimásztam a medencéből, és zavart mosollyal visszaadtam a tűt, majd észrevétlenül visszacsempésztem a maradék vizet a kulacsomba. Izgatottan mentem vissza testőreim mellé, hogy ismét biztonságban legyek, mert az nem nagyon érdekelt mi van a levélben… ezek az üzenetek eddig is csak bajba sodortak bennünket. >.<

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Ápr. 18, 2013 10:39 pm

Mindkét különítmény sikeresen megérkezik Vidámpark nyüzsgő forgatagába. Rövid időn belül megtalálják a számukra kijelölt helyeket és fejest ugranak a feladatok megoldásába. Első csapat egymást váltva próbálkozik beszerezni a bűvös üzenetet, míg vetélytársaik közös erővel kutakodnak a sötét teremben. Gyors, na meg kitartó munkálkodásukkal, kinek előbb, kinek később, sikerül megkaparintania a nagy „h” betűvel ellátott üzenetet. Levelet mindannyian kibonthatják. Tartalma meglepő módon igen szűkszavú, lassan már idegesítő utasítás.
„Lenyűgöz tehetségetek, hőseim!
Teljesítettétek az első feladatot! Immáron tiétek az első kulcs! Jól véssétek fejetekbe, mert a levelet át kell adnotok játékfelügyelőiteknek, ki cserébe megjutalmaz benneteket következő megmérettetésetek részleteivel!
Sok szerencsét!”
Érthető lenne erre az újabb értelmetlen utasításra mindannyiuk fejében átsuhan a gondolat, ennek mi értelme van? Haszontalan feladatok után rohangásznak, ami igencsak sértő. Ám, ha jobban szemügyre veszik a levelet, alján nyomott minta található. Valóban tartalmaz egy üzenetet. Ügyesen forgatják fény felé a papírt, vagy kitapogatjátok a betűk körvonalait következő szavakhoz jutnak:
-Hibiki, Miyu, Nuri => „312V04tesztalany”
-Clarie, Katsuo => „HPM5.2”
Ennél több információ nem szerepel a levélen, akárhogy keresik. Játékmestertől sem remélhetnek bővebb tájékoztatást. Kizárólag levelet borítékra cserél. Egyetlen szó sem hagyja el száját, mialatt átnyújtja a rózsaszín és sárga borítékot. Ugyanolyan, akár elődje. Benne mindkét csapatnak egyedire szabott feladatuk sorai lapulnak.

Rózsaszín csapat (Hibiki, Miyu, Nuri)
„Kedves trió!
Remélem megjegyeztétek a kapott kulcsot! Jól véssétek emlékezetetekbe! Hamarosan nagy szükségetek lesz rá! Addig még vár rátok két próbatétel, hol bizonyíthatjátok rátermettségetek! Következő jutalmat égig nyúló oszlop tetején találjátok, honnan csodálatos panoráma tárul elétek a világra. Vigyázva! Tériszonyotok leküzdjétek!”

feladat:

Sárga csapat (Clarie, Katsuo)
„Kedves duó!
Remélem megjegyeztétek a kapott kulcsot! Jól véssétek emlékezetetekbe! Hamarosan nagy szükség lesz rá! Addig még vár rátok két próbatétel, hol bizonyíthatjátok rátermettségetek! Következő jutalmatok föld alatt találjátok, honnan száguldó vagonok repesztenek fülsértő sebességgel! Vigyázva! Fürgeségetek el ne veszítsétek!”

feladat:

Határidő: 2013. 05. 03.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 12, 2013 5:48 am

Bár Tout, tamagoyakit és sakét nem kaphatott ehelyett újabb finomságos édes korongokat nyert bánatos állapotával Miy-chan vállán, melyeket amint mancsba kapott el is tűntetett feneketlen bendőjébe. Remélte, hogy Won~ csíkos köpeny nélküli hősük – mivel meggyőződése, hogy a legtöbb hősnek van köpenye, de neki nincs –, eme hiány ellenére is sokkal, de sokkal több sikerrel jár a lufik közötti üzenet meglelésében. Bele se akart gondolni, hogy vajon Tou milyen szörnyű rémségeken és annál is rosszabb dolgokon mehet keresztül a yakuza karmaiban!
De reménykedése azonban elillant mikor meglátta Wont~ letörten közeledni feléjük, még meg se kellett hallgatnia, már tudta, hogy milyen bűnbánóan fogja előadni a vesztes szövegét, bár többet is beleadhatott volna munkájába, sőt több érzelem is lehetett volna a bocsánatkérésben… ~ Hibiki ezt nem róhatja fel Wonnak~ hős, és nem színész, s ezt a kettőt ritkán adják együtt! ~
- Wonnak~ ezt még gyakorolnia kell Hibiki szerint, mert nem volt eléggé herceghez méltó az alázatosszerű bocsánatkérése! – lapogatja meg kis mancsával a megszólított fejét, miután Miy-chan közreműködésével ismét a rózsaszín kobakon foglalt helyett. - Már pedig Hibiki tudja, hogyan viselkedik egy herceg! Hibiki találkozott is eggyel élőben, még Tou ügyfele volt pár héttel ezelőtt, igazi előkelő öltözéket rendelt, egy igazán uralkodóhoz méltót. A ruhákat sajnos nem Hibikiről nevezték el, de Hibiki cseppet sem aggódik lesz még kollekció, ami Hibiki nevét fogja viselni! – bólogatott, miközben elmesélte Wonnak~ a herceggel való találkozás történetét, kinek műveletes – vagy valami hasonló – beszédét hős barátja csak kívánhatja magának.
- Jön Miy-chan is, Hibiki látja, látjaaa! – kiáltja el magát, miután szemtanúja volt, ahogy a jéggömböccé fagyot ballon apró darabokra esik előttük. Eleinte leesett állal fogadta a hihetetlen történéseket, még egy egész elefántcsordát is be tudott volna kapni egyszerre, ha nem foglalkoztatta volna a gondolat, vajon a velük összedolgozó ártatlan teremtés merre marad. - Miy-chan, Miy-chan ez nagyszerűen sikerült! Hogyan tudtad melyikben van az üzenet a sok lufi közül? Hibiki akarja hallani a történetet! – kezd ugrabugrálni a rózsaszín tökfedőjű hős kobakján, megfeledkezve pár pillanatra az üzenetről, melynek feltárása és tartalma még rájuk várt. Már igazán remélte, hogy nyomra akadnak, és nem játszanak velük tovább, lévén Tou sem lehet örökre a yakuza markában, ki tudja, mit tennének vele, amelynek az lesz a következménye, hogy nem lesz róla elnevezve ruhakollekció! ~ Hibikinek összetörne akkor egy világ a szívecskéjében! ~
- Hibiki nem érti a yakuzát!! Milyen kulcs? Mit nyit a kulcs?! Hibiki nem érti, nem értiii! TT^TT – szól panaszosan, miután az új üzenet is felolvasásra került a hős Won~, vagy a szépséges Miy-chan által. Ráadásul minél több feladatot kell megoldaniuk, s minél többet agyalnia valamin annál éhesebbnek érzi magát, ami csak rontja a csapatmunkáját. ~ Mohh, Hibiki éhes! Elmúlott már fél tizenkettő? Hibiki tamagoyakit és sakét akar… ~
Bár még azt se igazán értette, miért jutalmazná meg őket a yakuza? No meg mivel? Netán visszaszolgáltatnák neki Tout épen és egészségesen? ~ Igen, igen Hibiki számára csak ez az egyetlen fer ajánlat létezik! ~
- WÁÁÁ! – kiáltja el magát, miután meglátja, hogy a felolvasott üzenet milyen magas épületre is utalt. Éjjel – nappal elutazik az mellett Touval, számtalanszor látta és számtalanszor le is volt nyűgözve méretei okán. De sose jutott eszébe megmászni, lévén pici teste, apró mancsai nem adtak erre lehetőséget és előreláthatóan most sem fog.
- Hibiki látja, és ti látjátok amit Hibiki lát... a zászlókat? – mutogat felfelé az épületre. Ezt követően Won~ haját mghúzogatva, hiszen a feladatuk elkerülhetetlen! Fejti ki véleményt a megoldást váró munka felől. - Won~ te egy hős vagy, Hibiki jól tudja ezt. Miy-chant nem hagyhatjuk, hogy megmássza ezt, mert ő nő és vigyázni kell rá! – hívja fel a hős figyelmét erre. - De ne aggódj Won~ Hibiki énekel neked addig idelent, míg megmászod az épületet!! :3 – bíztatta hősi szakképesítésű társukat és már alig várta, hogy dalra fakadjon, hiszen legutóbb Tounak énekelt reggel a kocsiban, pedig ő aztán valóságos muzikális tehetség! Egy színpadra való, közönség elé!
- Ingok, ingok, mint ahogy a szééél fúj~! – dalolássza lelkesen, ugyan ezt a sort különböző hanglejtésekkel, hol mélyen, hol élénk, már – már fülbántó éles hangon. - Won~ így jobban megy a mászás, hogy Hibiki énekel, ugye? *o* – csüng kérdése hangoztatása során lelkesen a biztosító kötélen, melynek megtartásában segédkezik Miy-channak a földön, már amennyiben a hős Wonnak~ van annyi bátorsága, hogy megmássza a gigantikus méretekkel rendelkező építményt.

Spoiler:

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Pént. Jún. 14, 2013 12:32 am

Csatákban edzett szívemet lágy fuvallatként dobbantotta meg mennyei sugallatként érkező szavak hálója. Lelkemet simogatták bájos erdei dallam önfeláldozó mondatai. Félelmet nem ismerve vetette törékeny testét harcmezők kegyetlen színhelyére. Oh, minő égi tünemény! Utolsó bajusz szálamig meghatott nyíló orchideánk önfeláldozása. El sem képzelhettem szebb megbocsátást átmeneti sikertelenségemért, hisz ez erőt ad megtépázott becsületemnek, következő feladatot, szenvedőket mentő hőshöz méltón, maradéktalanul teljesítsem. Nincsenek rá illedelmes formulák és örökké tartó bűnbocsánat, mellyel kellő mértékben kifejezhettem volna csodálatomat. Míg világ a világ, buzgó hálát, csillapíthatatlan rajongást fogok érezni a távolodó kecses árny irányába. Mellkasomba vésem az édes nevét, mely szorult helyzetemben bátorító fényként villant fel a horizont sötét ormán. Lelkemet szabdalta az isteni adomány, s féltem, ha nem támasztom meg tenyeremmel izgatott szívemet, bizony helyéről kiugorva rendez féktelen örömtáncot. Heves lelkesedésemet, így próbáltam csillapítani, bár mennyei pezsgést kegyetlen diktátorként zúzta össze fejemen ücsörgő segédem. Megszokott könnyedséggel mesélte el valamilyen távoli herceg látogatását, kinek modoros fecsegését illenék eltanulnom.
-Ugyan, kérlek kis pajtás! Lélek lehet előkelő, halandó címektől mentesen is! Vésd eszedbe, drága barátom! Szív ezerszer nemesebb erényt hordoz magában, mint bármely királyi sarj! Magad sem panaszkodhatsz, buzgó segédem! Barátod iránti hűséged úri lelket takar…élet különös humorérzéke, ezen testbe kényszerített, de ne feledd! Külső megtéveszt, az számít mi belül lakozik!-
Bátorítón paskoltam meg a nyughatatlan bestia feje búbját. Valóban ritka kincs manapság az ennyire tiszta baráti ragaszkodás. Egyik legcsodálatosabb érzés másokon segíteni, ám, ha önzetlenül hozzád közel álló személyért kelsz át a poklok poklán, úgy még gyönyörűbb, még felemelőbb győzelmed. Nevetlen viselkedése ellenére, igazán elégedett lehetek fegyverhordozómmal. Kissé csibész, ám szándékai tiszták és megrendíthetetlenek. Teljes szívemből reméltem barátja nyomára akadunk, s nem hullik értéktelen porszemként tengerbe fáradhatatlan buzgósága. Addig a percig hosszú út várt reánk, de sikerünkhöz nem férhetett kétség. Angyali énekszónk lenyűgöző mutatvánnyal helyezte elénk megoldás kulcsát. Megfagyasztott léggömb! Roppant leleményes! Őszinte rajongással felcsillanó szemekkel meredtem a trükkre, melynek fortélyát nem ismerhettem, azonban szívemet újabb ritmusra kelti, különlegessége ténylegesen formát öntött.
-Kíváncsi pajtásomhoz hasonlóan engem is foglalkoztat a kérdés, kegyed mily módon jutott a rejtély nyitjához, s ha nem veszi tolakodásnak kérdésem, hogyan fagyasztotta meg a ruganyos tárgyat?-
Élénk érdeklődéssel és leplezetlen rajongással fordultam felé, beavasson művészete tekervényes útvesztőjébe. Minden kiejtett hangra éhező vércseként ácsingóztam, bár nyughatatlan gömböcöt kénytelen voltam fél karommal lefogni. Lelkesedése érthető, ám annak formája igen csak megterheli amúgy is gondoktól hemzsegő agyamat. Ütemes ugrálása teljesen összerázza gondolataimat, ezzel koncentrációmat vesztve, elolvashassam a levél tartalmát. Kérlelő pillantást vetek tomboló alakjára, ahogy levelet felvéve rázom le róla a még el nem olvadt jég darabkákat. Fagyos érintésétől égnek meredő bundámmal dobom egyik kezemből másikba. Kellemetlen a hőfok s nem tagadhatom származásom víz sem hat rám kedvezően. Ujjaim rázásával kívánok megszabadulni a folyadéktól, mialatt a szöveg ismerkedését tovább nehezíti segédem követelőzése.
-Nyugalom, kis pajtás! Türelem rózsát terem! Hevességed jogosságát nem cáfolom, de fogd vissza indulataid gyeplőjét, mert nagyobb mértékben hátráltat célodban, mint segíti annak elérését!-
Kérlelem kedves hangon, hátha megértő szavaim utat találnak nyughatatlan természetéhez. Leheletnyi szünetre vágytam csupán, míg felolvashattam a levél igen szűkszavú tartalmát, s ráleshettem mézédes nektárunk bájos arcára, mit rejthet a kulcs, melynek reményében nyújtom át a papírost.
-Bízok csalhatatlan szemében. Ön szerint hol lehet az említett kulcs, Miya~uh kisasszony, s mit jelenthet?-
Szakadatlan odaadással vártam, megmutassa számunkra a helyes lépést, hisz bizonyította hősi rátermettségét, s igazán rászolgált velem egyenrangú világmegmentőként gondoljak rá, bár képességeimhez nem férhet kétség, ám, ha csapatban játszom, illik figyelembe vennem a többiek véleményét, s lehetőséget nyújtani képességeik megcsillantásához. Azért vagyok itt, hogy segítsem a jövő reménységeinek felemelkedését, hozzájáruljak a világot megszépítő erők kibontakozásához. Készségesem vállalom ezen megtisztelő feladatot, annak ellenére lobbanékony fegyverhordozóm kitörései meglehetősen kellemetlenül érintenek, elsősorban fejemet, melynek épségére égető szükségem lenne a jövőben. Küldetésünk sikere érdekében csitító szándékkal paskolom meg örökmozgó pajtásom gömböc feje búbját, s nyújtom kíséretem jeléül karomat ábrándos napsugarunknak. Továbbra sem téríthet el semmi, azon szándékomtól árnyékként védjem a leselkedő bajoktól. Szogálatom ajánlom, míg szembe nem kerülök az óriási felhőkarcolóval. Nagyot nyelve barátkozom felhők közé vesző csúcsait kémlelve. Mélységes szégyenemre megtorpanok néhány pillanatra. Fejemben azon képtelen tanács suhan át, fordítsak hátat a veszélynek, válasszam a biztos életet. Ám, bátor szívem sosem fogadná el ezt a lehetőséget. Kezdeti megilletődöttségem elkergetem, immár elszántan nézek szembe az épülettel. Szilárd léptekkel közelítem meg. Nem okozhat problémát a mászás, hisz ebben temérdek alkalommal mutattam be tehetségem. Magától értetődik törékeny harangvirágunk sem engedhetem efféle veszélyek epicentrumához. Kivételesen egyet kell értenem izgatott segédemmel.
-Hasonlóképp vélekedem magam is, drága barátom.-Hunyorgok némi fájdalommal fülemet ért terrortól. -Egy percre se aggódjon, Miya~uh kisasszony! Most nem okozok csalódást! Elhódítom a szí…zászlókat!-
Köhintek finoman apró hibám leplezvén, hátha zavarom nem kelt nagyobb feltűnést a kelleténél. Jobbnak vélem könnyelmű bakimat követően, minél gyorsabban felcsatoljam biztosító kötelet. Felesleges megkötésnek érzem, ám a csapat megnyugtatása elsőbbséget élvez, így teljes magabiztossággal villantom fel körmeim. Sikeremhez kétség sem férhetett. Eltökélt szándékkal ugrottam fel az első kapaszkodóra és tornáztam magam egyre feljebb és feljebb, majd elfelejtkezvén eredeti célomról, zászlók gyűjtéséről. Elhaladva az első példány előtt ért a felismerés. Visszafogva forrongó lendületem nyúltam érte. Gyűjtőtasak hiányában számba vettem és rögvest újabb áldozatot kerestem. Hármat minden nehézség nélkül számlánkra írhattam, ám utána nyugtalanító méreteket öltött a szél ereje és az egyre távolabb került kapaszkodók mennyisége.
Körbe forgattam fejem merre lenne érdemes mennem, hiszen nem kapkodhattam. Alapos kidolgozottságot követelt tőlem a feladat. Előre megterveztem utam folytatását, aminek kezdőpontja a mellettem lévő kapaszkodó volt. Karom nyújtottam felé, ám harcedzett végtagom rövidnek bizonyult. Kétségbe nem eshettem, elrugaszkodtam és könnyed ugrással markoltam meg. Műveletem sikerrel járt, bár kissé kényelmetlen levegőben csüngeni. Ingerült morgással lóbáltam meg egyik lábam és akasztottam be a kiemelkedő pukliba. Igazán remek gerinc ropogtatás kitekeredni, amin nem különösebben segített másik lábammal toltam fel magam a következő szintre, ahonnan lekaphattam negyedik zászlómat és onnan egyenest tovább lökve magam az ötödiket is.
Merész mutatványomtól majd nem mélyreptét vettem. Karom megcsúszott és kisebb csodával határos ablak karmolászással csúsztam lefelé. Biztosra vettem a kudarcot, de ki kellett tartanom a végsőkig. Szánkázás alatt lábaimmal újabb zászlót rúgtam fel és kaptam el számmal, ahová lassan cérna sem fért volna. Pusztán egyetlen zászló választott el a győzelemtől ezt pedig nem hagyhattam. Akár körmeim elvesztése árán iparkodtam fennakadni az üvegen, mely kitartó bűvészkedéssel teljesült. Sosem érezhettem ennél nagyobb hálát póttestem készítőjének erős szaruréteggel ajándékozott meg. Életem és küldetésünk mentette meg. Fájdalmam tompította a felemelő érzés, még versenyben vagyunk! Nem maradt más dolgom, mint utolsó zászló után eredjek. Bátorságom feltüzelő sóhajjal csimpaszkodtam át a legközelebbi kapaszkodóhoz és minden leleményességem bevetve siettem az utolsó zászlóig, amihez vehemens ugrással csaptam le. Mindent egy lapra tettem fel és reméltem annak ellenére levegőben kötöttem ki, kezemben ott lesz győzelmünk kulcsa.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 19, 2013 7:58 am

Kissé zavartan álldogáltam mellettük, nem igazán értettem a lelkesedésük, és a sok dicséretet, amit kaptam tőlük, és ettől el is pirultam. :oops:Nem voltam hozzászokva ehhez, hiszen korábban természetesnek vették a képességeimet, s hogy azt használom is, hogyha erre utasítanak, miután pedig kimenekítettek nem igazán használtam, nehogy feltűnést keltsek. Éppen ezért ért váratlanul, hogy valakit érdekelhetnek képességeim, és képes lenne ténylegesen értékelni azt. Én persze büszke voltam tudásomra, hiszen sokat gyakoroltam, hogy immár ilyen szinten képes legyek kontrollálni a vizet, mert ez persze nem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják! ˘3˘
- Nem olyan nagy dolog ám… – Legyintettem kezemmel, aztán kisimítottam egy tincset az arcomból, hátha így megúszhatom, hogy tényleg el kelljen meséljem a dolgokat, de nem úgy tűntek, mint akik feladnák. Sosem szerettem, ha a figyelem középpontjában tartózkodni, így ez a helyzet eléggé feszéjezett, de nem akartam megbántani őket, elvégre az életemre vigyáznak, igazán megtehetek annyit, hogy elmesélem, mi is történt a medencébe. – Csupán arra gondoltam, hogy talán ugyanolyan módon működik, ahogy a tojások, amiket gyűjtenünk kellett, azon is voltak minták, így olyan lufikat kerestem, amin valamilyen jelölés lehet, de mire ezt megpillantottam, már nagyon kevés volt az idő, így kilyukasztani nem tudtam, ezért használtam a képességem. >_< - Hadartam el gyorsan, mintha csak jelentettem volna, hogy minél előbb túl legyek rajta. – Nem a luftballont fagyasztottam meg, csupán egy vékony vízréteggel vontam be, amit ráfagyasztottam, ami tudom, hogy csalás, de szerelemben, és háborúban mindent lehet, nem igaz? ^_^” – Nevettem zavartan.
Kétség sem fért ahhoz, hogy aki eme feladatokat adta számunkra, az ellenfél inkább, mintsem barát, elvégre el is rabolt valakit, és a yakuzával cimborált! :oBár ebben nem voltam teljesen biztos, hiszen személyem semmilyen módon nem kapcsolódik eme alvilági csoporthoz, és tudtommal semmilyen ágához, de ezt persze sosem lehet tudni, elvégre titkosan mozgolódnak. Az elém tartott levélből próbáltam kihámozni valamit, hátha valamiféle kódnyelvről lehet szó, amiről már nem egy regényben olvashattam, sokszor kémek használták! :oEhhez persze az kellett, hogy mind a két félnek legyen kódfejtőkulcsa, máskülönben nem értették volna egymást, de mivel nekünk nem volt ilyesmink, próbáltam valami logikát keresni a szavakban. De bárhogy forgattam, emeltem ki betűket, vagy szavakat kihagyva olvastam a szöveget, sehogy sem nyertem értelmes szóösszetételt, vagy mondatot. Ez nem mehet így tovább! >_< Szinte láttam, ahogy csalódott arccal magamra hagynak, hogy nem is érdemes így rám vigyázniuk, hiszen semmi hasznom nem látják! T_T Nem szerettem volna, ha ilyesmit, vagy még rosszabbat gondolnának rólam, így leguggoltam, hogy még jobban tudjak koncentrálni, és apróra zsugorodva valahogy mindig kényelmesebben éreztem magam, elvégre apróbb test, kevesebb támadható felület! 8)Az eredmény természetesen meg is lett, ami sokkalta egyszerűbb volt, mint amire addig gondoltam. .__. Ahogy megérintettem a lap alját, éreztem, hogy egy helyen kicsit vaskosabb, így azt hittem, biztosan van rajta egy afféle rejtett zseb, ahová egy kis cetli elér, esetleg duplaoldalú, és a közepén van a további információ, ám ahogy tovább tapogattam, mintha betűk lettek volna. A szememhez emeltem, és valahogy halványan, dombornyomással valóban volt ott valami.
- 312…V… O? Vagy ez egy nulla? :o4… tesztalany! – Olvastam fel a kiböngészett karaktereket, de nem sok összefüggést láttam bennük. – Ez mond valakinek is valamit? – Néztem fel rájuk, még nem akaróztam felállni, valahogy tényleg kényelmesen éreztem magam, de kénytelen-kelletlen azért megtettem, és közben átadtam Nuri~sannak a papírt, hogy maga is ellenőrizze le, tényleg ez a szöveg van-e rajta. >_< - Mivel azt írja, hogy szükségünk lehet még erre a kódra, azt javaslom, mindenki jegyezzen meg egy részletet belőle, mert így csak kevésre kell emlékezni, és azt nem felejtjük el! :oHibiki~san az ön része a 312! Nuri~san a magáé a V04! Én pedig a tesztalanyt jegyzem meg. >_<
Szinte biztos voltam benne, hogy így nem fogjuk elfelejteni, mi is volt a papíron, ám az értelmét nem igazán láttam át, még akkor sem, mikor megkaptuk a következő feladatot. Ez a játékmester vagy bolond, vagy túl okos hozzám, mert egyáltalán nem láttam logikát a helyek, és a feladatok között, azontúl, hogy szeret túráztatni minket. .__. Csatlakoztam szőrös nyúlféléhez, és tátott szájjal végigmértem az épületet, egyáltalán nem kívánkoztam fel rá, éppen ezért meg is nyugtatott a tudat, hogy bátor testőröm maga vállalkozik a feladatra, lévén ez a feladata, de persze engem sem hagy védtelenül, hiszen a társa rám fog vigyázni. ^w^
- Biztos vagyok benne, hogy kiváló munkát végez, Nuri~san! :3 – Mosolyogtam rá. – Mi pedig innen lentről majd fogjuk a biztosító kötelet, hogy le ne essen!
Persze eddigre már nem is figyelt rám, és nagyban felfelé tartott az impozáns épületem, a kezemben pedig ott árválkodott a biztosító kötél. :O.O:Nagyon bátor, meg kell hagyni, és biztosan ügyes is, de így ha véletlen megbotlana, vagy egy nagyobb szél meglökné, nem tudnánk megtartani, és biztosan leesne! ToT Azt pedig nem hagyhattam, elvégre ő volt a biztonságom kulcsa! :|Egyszerűen kicsavartam a két oldalamon álló kulacsok tetejét, és egy egyszerű húzó mozdulattal kezem ügyébe tereltem tartalmukat. Természetesen bíztam benne, hogy Nuri~san a lehető legjobban teljesíti küldetését, ettől függetlenül jobb volt biztosra menni, főként, ha ekkora dolog forog kockán, mint a nyuszi barátja, és Nuri~san élete! :oSok mindent nem tehettem érte, abban azonban tudtam segíteni, hogy ahol nem volt a közelben megfelelő kapaszkodó, oda formáltam számára egyet jégből, ami talán nem a megfelelőbb volt, de amíg lentről tartottam, bizonyosan nem tudott leesni a torony felületéről. Aggodalmas tekintettel figyeltem brillírozását a zászlók megszerzésének érdekében, s el kellett ismernem, hogy ügyes, azért készenlétben maradtam, történjen bármi is, elvégre sosem lehet tudni, mit is hoz a következő pillanat! >_<

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Jún. 19, 2013 10:45 am

Elégedetten karoltam - kacsintottam – Clarie nénire, hiszen megmondtam, hogy megmondtam csonk – csont – nélkül teljesítettük a feladatot. Erre szolgált bizalomként – bizonyítékul – a kezembe nyomott levél, amit gyorsan átadtam Clarie néninek. Valamit neki is idomult – illet – csinálnia és jelvényét – jelét – se mutathattam nem bolondulok – boldogulok – az olvasás felesleges műveséjével – művészetével -. Akadt mindig valaki a közérzetemben – környezetemben -, aki végig futotta helyettem a sorsokat – sorokat -. Nem rándultam rá – szorultam rá -, idétlen formájú firkákat tudjak megfejteni. Erre volt mellettem Clarie néni, aki készpénzesen – készségesen – felolvasta, még csak meg sem kellett rá kérnem. Elmesélte, hogy dicsőítésben – dicséretben – részesítettek és föld alá kéne menni, amit nem pontosan érmeztem – értettem -, hiszen azt akarta ácsoljunk – ássunk - járatokat, aztán rendezzünk szökkenést – szökést - bennük? Mivel fogunk futni – fúrni -? Honnan kéne meglógnunk? Minek kerülnénk bödönbe – börtönbe -? Azt értem sietni kell, mivel szörpölünk – szökünk -, na, de mi köze ehhez a matróznak – metrónak -? Mire a liszt – lista - végére értem, felét elfelejtettem. Remek idézettel – időzítéssel -, mert harmatosan – hamarosan – kiderült nem kell sem ásni, sem szökni, csak a melóban – metróban – futni, ami nem hangolt – hangzott – nehéz műveletnek.
-Gyerekjáték lesz, oba san! Bízni - bírni - fogják a lábaid? Felvehetlek a hátamra, ha elfásultál – elfáradtál -.-
Tengettem – tettettem – agancsosodást – aggodalmaskodást -, de Clarie nénit lekötötte, hogy megtalálja az üzletet – üzenetet -. Kódot rejtetek el a levélen és azt kergette – kereste -. Ebben nem segélyezhettem – segíthettem -, mert kukát – kukkot – sem értettem a firkákhoz, de azért államat dögönyöztem – dörzsöltem -, mintha gondolkoznék a megoldáson. Minden járulékára – javaslatára – lelkesen bólintottam. Támasztottam – támogattam – összes felvetésében. Egyszer csak rátalál véleményesen – véletlen -, vagy szándékosan a dolog nyitányára – nyitjára -. Nem volt egyéb teendőm, mint kivárni azt a pillangót – pillanatot – és hentesen – helyeslőn – felhördülni, mintha pontosan ugyanarra gondoltam volna. Tökösen – tökéletesen – bevált tervem, hiszen némi íjvesztő – ijesztő – kántorlás – kántálás – után rövidebb meg teljesen követhetetlen szót üvöltött. Egyáltalán nem gyökerezett meg – győzött meg – tányéron – ténylegesen – ez lenne a megfejtés, de nem húzhattam tovább az időt. Hosszú pereceket – perceket – vesztegettünk el a kerepeléssel – kereséssel -, ezért úgy döbbentem – döntöttem – ennél a vázlatnál – változatnál – maradunk. Kézen forgattam – fogtam – Clarie nénit, aztán elindultam a kijárat felé, mert onnan nem tudtam merre kellett menni, de addig vezérelhettem – vezethettem -.
Kilépve a kapcson – kapun -, rábíztam az irányadást, mert nagyon erődösen – erőteljesen – mutogatta, merre van az a megváltó – megálló -, amire szükségünk volt. Követtem az aluljáratba – aluljáróba –, majd a két nyíllal felszerelt támlával – táblával - szemben álldogáltam, míg fel-alá rohangászott, melyiket kéne követnünk. Boldogult a nyomtatással – nyomozással -, ezért nem arattam –avatkoztam – közbe. Csendesen meghúztam magam a háttérben és akkor ingadoztam – indultam -, amikor a patronhoz – peronhoz – sietett. Felzároltam – felzárkóztam – mellé, abban a másolat percben - másodpercben – elszáguldott a sorban kövező – következő – járat. Ekkor jegelte meg – jegyezte meg – Clarie néni a szemelvények – szerelvények – között hány pác –perc – telik el, vagyis annyi időnk majmolt – maradt – átérni a második állványra – állomásra -.
-Karórán nincs stoppoló –stopper -? Azzal mérlegelhetnénk – mérhetnénk –, mennyi idegünk – időnk – van átérni.-
Nem sokat konyakoztam – konyítottam – a számokhoz, de az nekem is feltűnt az a hasas pálca elég keskeny – kevés -, tehát jól jön, ha valami elemez – emlékezetet -, mennyi van még hámra – hátra –. Claire néni szolgásan – szorgosan – ellenzőzte – ellenőrizte – az ötletet, majd be is állította az élesztőt – ébresztőt -. Már csak az újabb szerpentin – szerelvény – elindulása hiányzott, ami után meglódulhattunk a vázánál – vártnál - jóval nehezebb pártán – pályán -. Nem lehetett elég embléma – probléma – a teljes sötétség, még a síkok – sínek – és vezérlők – vezetékek – is akasztották – akadályozták – sebes mozgásunk. Esetlenül bukfenceztünk – bukdácsoltunk – és alig haladtunk, amikor óriási szénnel – széllel – felvillant a kocsi lámpája. Röntgenezni – rögtönözni – kellett, vagy ott hagyjuk a fogásunkat – fogunkat -, úgyhogy betartottam ajándékom – ajánlatom – és hátamra vettem Clarie nénit. Egyedül gyorsabban halmozhattam – haladhattam -, mert nem volt szürkés – szükséges – másikat támogatni. Akkor lenne gond, ha borotválok – borulok -, de arra a leheletre – lehetőségre – nem gondoltam, csak futottam egyenleten – egyenesen -, ahogy a lábam meg az útviszályok – útviszonyok – engedték.
Ezzel a mókussal – módszerrel – sem nyertünk edény utat – egérutat -, szóval rásegítettem villámlepénnyel – villámlépéssel -. Arra nem emésztem – emlékszem – megszabták volna, nem használhatjuk. Amúgy sem vagyok benne terhes – tehetséges -. Pont annyival lettem fügébb – fürgébb -, amennyivel elérhettük a járgányt – járdát- és Clarie néni elvetemedhetett – elvetődhetett – zászlónkért. Fél süteményünk – fél sikerünk – széles mosollyal adományoztam - adtam – tudtára. Jól jött az a kicsi piknik – pihenő -, amíg a metró elindult. Kifújhattam magam és megbeszélhettem Clarie nénivel most nem kockázunk – kockáztatunk – többet, végig shunpo-val megyünk. Rábundáztam – rábólintottam – az alakra – alkura -, majd leugrottam a sín pálmára – pályára -. Úgy voltam vele Clarie néni ügyvéd – ügyes -, jön mögöttem, ezért nem néztem hátra, csak a lábam elé. Siettem, ahogy tudtam és még sokáig ácsoltam – ácsorogtam -, mire csipogni kezdett az órám. Sükettel – sikerrel – jártam, viszont Clarie néni sehol sem volt, ami kezdett nyugtázni – nyugtalanítani -. Egyre többször fordultam az alagúthoz, mikor jön már.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szomb. Jún. 22, 2013 4:07 am

Megkapott feladatokat sikeresen végrehajtották. Nuri macska ügyességével cserkészte be zászlóit. Elszántságában az sem akadályozhatta utolsó zászlót levegőben szárnyalva kapta el. Szerzeményével karmai között egyenes út vezetett lefelé. Remélhetőleg az agyafúrt csapatnak sikerült elhárítania a lelkes gyűjtögetőjük tesztelje, valóban kilenc élettel áldotta meg a sors. Azért a karóra vészjelzést küld Miyu-nak és Hibiki-nek, biztosan észrevegyék a problémát. Rövidke felirattal villog a szerkezet kijelzője: „Társ bajban!” utasítás mellett. Ennél többet már a hősi megbízó sem segíthet.
Duónak sem alakult túl fényesen a megmérettetés. Komoly gondot jelentett az alagút sötétsége, valamint földön lapuló kábel és sínrengeteg. Páros végül könnyed megoldáshoz fordult, melyet elismerő bólintással fogadott hősi megbízójuk, ki minden lépésüket térfigyelő kamerák segítségével követi nyomon. Elnyerte tetszését a karórák egyedi felhasználása és a villámtánc bevetése. Le volt nyűgözve a leleményességtől, ám kissé megijedt, miután a csapat női tagja nem került elő a harmadik állomásnál. Társához hasonló kétségbeesettséggel szuggerálta az alagutat, bukkanjon fel. Erre sajnos nem került sor. Szerelvény dübörgött be az állomásra. Megbízó nem hagyhatta ennyiben a dolgokat. Mentő alakulatot küldött Clarie-ért, miközben a játékbírót utasította, hogy adja át a következő borítékot.

Mindkét csapat ugyanazt a borítékot és feladatot kapja.

„Kedves hősjelöltem!
Lenyűgöztetek! Csapatmunkátok, kitartásotok, leleményességetek és elszántságotok, igazi hősi lelket takar! Büszkeséggel tölt el, hamarosan szuper bázisunkon fogadhatlak titeket. Addig, még vár rátok az utolsó próbatétel!”

Feladat:

Következő kulcsokkal gazdagodtatok:

Rózsaszín csapat: b763.AI002
Sárga csapat: Gwen halas tava

Határidő: 2013. 07. 06.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Júl. 01, 2013 10:53 pm

Teljes vidámsággal csüng a biztosítókötél végén, hisz milyen lenne, ha a szép hölgynek nem segédkezne? Persze kobakjában már a következő akkordot komponálta és fejében mind szüntelen csengtek a számok, amiket memorizálnia kellett – amiben mellékesen megjegyezve – igazán nagyszerű érzékkel rendelkezik. És, ahogy Won~ fogalmazott róla benne sok minden lakozik, bár a nem rég emlegetett nyugalomban biztos volt, hogy nincs benne, lévén még sosem evett vagy ivott olyat. Most hallott róla először, de ha visszakapja Tout első dolga lesz megkóstolni! ~ Hibiki már tudja is mit énekel! ~
- Három, egy, kettő, vagyis 312, ami majdnem egy, kettő, három, de nem ez most három, egy, kettő, a tizenkettőben a három meg van négyszer, csak Hibiki azt nem tudja, hogy a V0 mi lehet? – énekli lelkesen, hogy Won~ hős minél hatékonyabban teljesítse a rábízott feladatot. Miközben dalolászott és felfelé hunyorgott még látta is a rózsaszín bajtársuk ügyes manőverezését a levegőben.
- Hibiki megjegyezte, ugye hallod Miy-chan? Három, egy, kettő~ – kezdett bele ismét, néha refrénként különböző lejtésekkel a „tesztalany” szót közbeiktatva, hogy ezzel még inkább megcsillogtathassa énektudását. Mikor legközelebb felnézett az a kis mancsán közbeszóló csipogó okán volt. Értetlenkedve emelgette a fülét fel-le, miközben szemrevételezte a szerkezetet, mely megzavarta csodás előadását. De mivel az írtak még mindig értelmetlenek voltak számára, ügyet sem vetett rá, főleg hogy sokkal érdekesebb látványban volt részese! Won~ ugyanis művészi zuhanással tartott lefelé, így azt kezdte latolgatni, hogy vajon szándékos, avagy sem.
- Hibiki úgy tudja, hogy a macskák talpra esnek, de Won~ azt mondta, hogy ő hős, szóval nem macska. És ha nem macska, hanem hős… Hibiki tudja, hogy mit kell tennie! – magabiztosan elengedte a biztosítókötelet, amelybe eddig csimpaszkodott, majd rápottyant Miy-chan fejére. Kis mancsaival hadonászott, miközben elképzelt egy kör alakú burkot a zuhanó Won~ hős köré, majd elkiáltotta magát. - SUROTTO*! – de mielőtt megidézhette volna a biztonságos burkot, eszébe ötlött, hogy de hát Won~ hős nem is kör alakú! Így egy rendkívül elnyújtott, igen szoros, majdhogynem testhez simuló anyagot kapott a zuhanó rózsaszín hős maga köré védelméül. ~ Hibiki nem egészen így képzelte, de azért Hibiki érti a dolgát ~
Büszkén húzta ki magát, miközben figyelte a burokba zárt Wont~ lefelé esni, továbbra is a gravitációnak engedelmeskedve. Bár így nem tudják meg a kilenc macskaélet titkát, hiszen állítólag a Mikulás is létezik, mégis Tout látta pakolászni tavaly karácsonykor a kikészített csizmácskájában! Persze először azt hitte, hogy Tou el akarja venni a Mikulástól kapott ajándékát, de végül lehullott a lepel…
Mindenesetre remélte, hogy biztonságosan a talajra ér, mert eddig mozgó személyre, ilyen hosszú időre, sosem idézte meg ezt a technikát, jobban szeret inkább Jan-ken-pont vagy Shiritorit játszani. De ekkor Miy-chan lépése igazán megdöbbentette. Lenyűgözve nézte a vízmennyiséget, ami egyik pillanatról a másikra megjelent Won~ becsapódási pontja alatt. ~ Hibiki szerint picit jobbra kellett volna azt tenni. ~ Futott át a gondolatán önkéntelenül is, mikor rózsaszín hős földet ért, és ezzel együtt a burok is megszűnt, amint megvolt a talajjal való ütközés.
- Na, na, na Won~ láttad, hogy Hibiki mit tud? – húzta ki magát elégedetten, majd átugrott a hős fejére, de szinte azon nyomban, hogy megérezte a nedves hajat már ismét Miy-chanon ücsörgött, megborzongva a hideg víztől, ami apró lábait érte. - Mit szeretnél Won~? Hibiki már nagy kíváncsi! Meglelted a yakuzát, Won~? Mondj el minden Miy-channak és Hibikinek, Hibiki már nagyon akarja tudni!! – hadarta lelkesen és már alig várta, hogy megtudja, mi újság a lenyűgöző épület tetején. De mikor meglátta az újabb üzenetet lecsapta a füleit és felfújt arccal mérgelődésbe zendített.
- Hibiki nagyon haragszik a yakuzára! – mondta. - De mi van a levélben, Hibiki kíváncsi rá! Ha már a yakuza gyáva volt… Hibiki még mindig dühös rájuk, amiért elvitték Tout, ezért megkeserülik!! Hibiki hallani akarja már, hogy mi van a levélben! – folytatta szinte megállás nélkül, nyugtalanul, szóhoz se jutva a többieket, hogy kérésének eleget téve megosszák vele az üzenet tartalmát, amit ő nem tud elolvasni.
- HAAH’! A yakuza meghív titeket és Hibikit a fészkükbe?! Ezek szerint Hibiki hamarosan visszakapja Tout?! – alig fért a bőrébe a gondolat okán. Visszakapja Tout! Lesz tamagoyakija és sakéja vacsorára, már alig várta a kiadós terülj, terült, asztalkámat. Keksszel csak csillapítani lehetett az éhségét, nem elmulasztani. ~ És Hibiki már nagyon, de nagyon éhes! ~
A yakuza különleges kiküldetésének második részénél lenyűgözve nézte a magasban kifeszített huzalt és a biztonsági felszerelést. Okkal merészkedett arra következtetni, hogy talán a yakuza főhadiszállása az égben van, ha már ennyire szeretik a magaslati levegőbe rakni a megmérettetéseket. Így legalább érthető, hogy a fakabátok miért nem lelik meg soha a sötét kis pereputtyot!
- Hibiki áll elébe a feladatnak – jelenti ki bátran fürkészve a magasba, Miy-chan kobakján. - Amúgy mit is kell csinálnia Hibikinek? :3 – teszi fel a kérdést tudatlanul, füleit kérdőn emelgetve és várta, hogy az imént még ázott hős Won~ vagy Miy-chan megmagyarázza neki a helyzetet. Melynek végén félvállról futott át kis kobakjában a gondolat: ~ Hibiki szerint ez nagyon egyszerű ~
Odafent a magaslatokban a többiekhez kötözve sem gondolkodott másképpen a feladatról, továbbra is könnyűnek ítélte. Csupán az óriási szembeszélre nem számított, a szemeit is alig tudta nyitva tartani tőle, a fülei ide – oda csapkodtak össze-vissza körülötte. Kis mancsaival alig tudott a huzalba kapaszkodni, lévén kis plüssteste igencsak csekély sújt nyom az ételmennyiség ellenére, melyet képes nap, mint nap elfogyasztani. Alig tartott fél percig és máris sárkány módjára lebegett a szélben a hős Won~ és Miy-chan alatt, kikhez, ha nem lett volna hozzákötve, minden bizonnyal Rakéta csapatot megszégyenítő módon szállt volna tova.
- Hibiki ezt nagyon élvezi!! – kiáltja lelkesen esetleges aggódó szavak hallatán, mely a hőstől vagy a kedves kisasszonytól hangzik el, ezzel biztosítva őket afelől, nem kell sietni megmentésével, sőt! Még élvezné a magaslati levegőt egy ideig. Sajnálatos módon nincs szárnya, pedig szíves örömest szelné az eget, ha tehetné, mert innen fentről ő tűnik nagynak és nem ő néz fel másokra, hanem mások őrá. ~ Igen, ez Hibiki nagy álma! Ezért is kell Hibikinek visszaszereznie a yakuzától Tout, hogy aztán Hibiki híres-neves személlyé váljon! ~
Eszébe jutva miért is indult el, hogy miért van egy hős és egy szép szál kisasszony társaságában, a 312-es dalra zendítve kezdett el himbálózni Tarzan módjára, hogy kellő löketet szerezzen és a legelöl mászóba kapaszkodhasson, hogy annak fején megtelepedve kezdjen a sorról – sorra következő üzenetek kinyitásába. Mivel amíg normálisan tud fogózkodni valakibe, nem kell tartania attól, hogy megint lepottyan, és így nem kell se Wonnak~, se pedig Miy-channak az üzenetekkel bíbelődnie, miközben a huzalba fogózkodnak. De mivel tudása az olvasás terén még mindig csekély, így rendszeresen nyomta annak arcába az üzenetet, hogy olvassa el neki a ráírtakat, kinek a fején megtelepedett, izgatott kérdései mellett, mely közül szerepelt az „Ez az?”; „Nos ez?”; „Ez a yakuza üzenete?” – és társai.

*Surotto, vagyis Zárka:

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Júl. 11, 2013 9:54 am

Összerántott – összeráncolt – szemkötővel – szemöldökkel – tekintettem a sötét lyuk felé. Onnan kellett volna érkeznie Clarie néninek, de nem történt meg a csoda. Hiába vártam, hiába néztem az órát. Megformálódott – megfordult – fejemben visszamegyek érte. Igénytelen – idétlen – zászlónál fontosabb volt a testi épelméjűsége – épsége -. Ennyit egyetlen küldetés sem érhetett, baja essen. Elvégre idős meg lassabb és kevésbé tud rágalmazni – reagálni – váratlan helyzetekre. Ha pedig ennyire ügyeletesen – ügyesen – levezettem a lépcsőket –lépéseket -, el is indultam visszafelé. Lendületesen hátat faroltam – fordítottam -, csak, hogy ekkor futott be a metró. Bélanyálon – békanyálon – múlt nem vitte el az orromat, illetve mindent, ami hozzá tartozott. Idejében kapartam – kaptam – hátra fejemet és landoltam felekezetemen – fenekemen -. Rendült – rémült – pislogással mertem – meredtem – a kinyíló ajtókra. Valamilyen okmánynál – oknál – fogva a kilépők között kerestem Clarie nénit, hátha trükkösen felszállt rá. Remetém – reményem – nem jött be, mert az emberek szép számlával – számmal – batyuztak – ballagtak – el mellettem, kivéve az idős haláli isten nénit. Vádolatlan – váratlan – eseménytől homlokomat vakarásztam, menjek vagy maradjak. Döbbenésben – döntésben – hozzám sétáló sárga ruhás segélyezett – segített -, aki rikító borotvát – borítékot - adalékolt – adott át – nekem.
Igazán lekötözött – lekötelezett – a gesztenyével – gesztussal -, csak épp azt sem tudtam micsoda és mit kezdjek vele. Betétekkel – betűkkel – továbbra sem kerültem bajtársi kapocsban – kapcsolatba – és rávezérlő – rávezető – erő sem tartalékolt – tartózkodott – környékemen. Némi tanács mentesség – tanácstalanság – uralkodott el rajtam, amit a boralap – boríték – ide-oda forgatásával feleztem – fejeztem – ki. Kétességbe – kétségbe -, így sem estem, harmatosan – hamarosan – visszaadtam a kukásnak. Komoly színészi teherrel – tehetséggel – dézsmáltam – dörzsöltem – meg szemeimet, ahogy fájdalmasan foszforeszkáltam – fókuszáltam – a levélre. Senki sem tudálékolta – tudta – nem értek a firkákhoz. Könnyen előadományoztam – előadtam – szereznék – szeretnék – olvasni, de nem süketül – sikerül – önszánalmamon – önszántamon – kívül esdeklő – eső – okok miatt.
-Túl sok piszke – piszok – és fényviszlát – fényviszonyok - megviselték látványom – látásom -. Elmondaná, mi állomásozik – áll - benne?-
Ha nem esőzik – érkezik – felmentő seregély – sereg – sem gombóc – gond -. Valahogy rájövök hova kell mennem, de ha engedményezik – engedélyezik – a mesemondást, akkor sűrű halálkodással – hálálkodással – megköszönöm, aztán elindulok arra a helyre, amit sütemény – sikerül – így, vagy úgy kinyomtatnom – kinyomoznom -. Tajtékzó – tájékozódó – képletek – képesség – hiányában, egyik lehetőség sem egyszerűbb a másiknál. Garanciálisan – garantáltan – sok téves hívás után körözök – kötök – ki a magasba függesztett pályánál. Az nem újság – újdonság – már vannak ott, hiszen a plazmában – plázában – is sokan szaladgáltak mindenféle húsvéti nyulakat üldözve. Arra a hajban pakoló – parkoló – gizmóra, például tisztán elmélkedtem – emlékeztem -. Kirázásos – kizárásos – alapon hozzájuk kellett betárgyalnom – betársulnom -, ezért röntgen – rögtön – megindultam a függő akárminél kötvényekkel – kötelekkel – bajlódó csaphoz – csapathoz -. Barbár – barátságos – integetéssel köszörültem – köszöntem – oda, nehogy azt higgyék rosszban sátrazom – sántikálok -. Biztos, ami biztos, még az órás csutkámat – csuklómat – is felmutattam.
-Hősséget! Sierashi Katsuo, beunó – beugró – vagyok. Többit később! Ma veletek mállom – mászom -, de ne agancsosodjatok – aggódjatok -, mindent megterítek – megteszek – a sikerért, vagy ne legyen a nevem, Zöldesség aprító!-
Huzatoltam – húztam – ki magam igazi hősként. Aprólékos – apró – póré – poén -, úgy gombásztam – gondoltam – elfér, mielőtt sor végzetére – végére – álltam. Remete – remek – megoldat – megoldás – jutott erszényembe – eszembe -, milyen tarkával – taktikával – kéne nekileselkedni a vonal sétának. Ilyesmit még sosem csinált, de nem lehetett nehéz és bizományosan – biztosan – gyorsan belelendül.
-Ötlet! Az a makacs – macska – füles csirke – csíkos - pizsamás menjen elől. Markolok – maradok – hátul, így ha lecsúszdáznak – megcsúsznak – a többiek, el tudjuk őket kapálni – kapni -.-
Ketten lennénk férfiak, ha még jól tátom – látom – az a pizsamás banán, akire ráömlengett – ráömlött – a babaház szirma – színe – az lenne, vagyis nekünk a kötegünk – kötelességünk – vigyázni a csapat tagjaira. Beleegyezik, vagy nemet mond is lecsapolok – lecsapok – az utolsó kiadózó – kiadó – póznára – pozícióra -. Biztosításra – biztosra – megyek és ők véleményesen – vélhetően – jobban ismerik a feladat részesedését – részleteit -. Rájuk hagyom az ügyelet – ügy – intézését. Addig figyelek mindenki egyezségére – egészségére -, mármint, ameddig leheletes – lehetséges -. Halmos – hatalmas- szél keveredett, amitől meglepetésen – meglehetősen – nehezen lehetett halmozni – haladni -. Egyen súlyzózásban – egyensúlyozásban – az sem segédlett – segített - hosszú fülű gizmó, zászlóként lebegett a levegőben. Semmi próba – probléma – élvezte a szárnyalást, de majd nem leesdekeltem – leestem -, amikor arcomnak csöppent – csapódott -. Szabó – szabad – kezek hiányában nem volt mivel arrébb telepítenem – tessékelnem -. Fejem forgatásával próbáltam álom – állam – alá lökni. Az már kevésbé zivatart – zavart – mellkasomat nyomatékosítja – nyomja – puha – pihe – súlyával.
Rövid idegig – ideig – terminált – terrorizált – a kicsike Bikini, mert raktárként – rakétaként – veteményezett – vetődött – előre, egymás után téphesse le a borostyánokat – borítékokat -.
-Pizsamás macskának add!- Jobb tisztítani – tisztázni -, mielőtt újabb ugarral – ugrással – kendőzne – kenődne – fel arcomra. Marasztaljon – maradjon – elől és szelídítse –szedje - a burgonyákat – borítékokat -, addig sincs léc - láb – alatt.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Kedd Júl. 16, 2013 10:00 pm

Aggódva figyeltem Nuri~sant, aki halált megvető bátorsággal mászott, összegyűjtve a zászlókat, hogy teljesíthesse a feladatot, amiknek miértjét én továbbra sem igazán értettem. Ennél fontosabb volt, hogy közben apró társával az én testiépségemet felügyelte, és sosem engedte volna, hogy bajba kerüljek, éppen ezért kissé meg is feledkeztem arról, hogy akár egy támadás célpontjai is lehetünk. Érdeklődve figyeltem, ahogy a deformált nyuszira emlékeztető Hibiki~san a biztosítókötelet tartja, holott Nuri~san végül nem biztosította be magát, ami mint utóbb kiderült nagy butaság volt, hiszen a biztonság a legfontosabb, én már csak tudom. Halkan dudorásztam mellette, hátha ez valóban segít testőrömnek a küldetése teljesítésében, bár az odafent süvítő szél mellett nem tudtam elképzelni, hogy valóban hallaná lelkesítő énekünket. Pedig meg kell hagyni, igazán szépen szólt. Cool

- Igen, Hibiki~san roppant ügyes! :3 – Válaszoltam mosolyogva, mert bizonyára nagyon értékes információk voltak ezek, ha ilyen veszélyes módon lehetett csak hozzájuk jutni.
Nem tettem megjegyzést arra, hogy továbbra sem mondják helyesen a nevem, kezdtem úgy érezni, hogy ez bizonyára szándékos, és valamiféle kódnév lehet, hogy az ellenség ne jöhessen rá igazi kilétemre. Igazán leleményes tőlük! Surprised

Ráadásul még hasonlít is annyira az eredetire, hogyha az ellenség rá is jön, hogy csak álnév, bizonyára nem a Miyura tippel majd, hanem valami teljesen másra, és ezzel is összezavarjuk őket. Elégedett gondolataimból a karóra éles sípolása zavart fel, és egy pillanatig azt hittem, hogy fel is robban, letépve a karomat, így egy apróbbat arrébb is szökkentem első rémületemben. Aztán mikor sikerült kibetűznöm a mondandóját, először összevontam a szemöldököm, lévén Hibiki~san eddig itt énekelt... végül felpislantottam, és látva Nuri~san visszavonhatatlanul zuhanásnak titulált érkezését, rémült sikkantással kaptam kezemet a szám elé.
Azonban egyből kijózanított, ahogy megéreztem az apró plüss testet a fejemen, hogy nem eshetek pánikba, eddig Nuri~san vigyázott rám, nekem is ekként kell cselekednem. Helyezhettem volna alá akár egy jég, akár pedig víz lemezt, hogy megtartsa, de a zuhanási sebességénél úgy tűnt, hogy ezen csak összetörné magát. Figyeltem hát, hogy miként kerül valami a buborékra emlékeztető burok testőröm teste köré, majd arra koncentráltam, hogy a környezetemben milyen fellelhető víz van, elvégre a burokkal együtt sem lett volna ajánlatos a betonba csapódni. A környező növényekből, és a csatornából, egy húzó mozdulattal vontam magamhoz a vizet, ami kristálytisztán éttetsző volt, meg sem lehetett volna mondani, honnan is érkezett, majd kezemmel köröket rajzolva medencealakúra rendeztem a nagyobb mennyiségű vizet. Ezután az oldalát megszilárdítva alkottam meg a medencét, ami alig egy méter mély volt, de elég nagy, hogy mindenképpen bele érkezzen testőröm, ezzel megóvva őt a betonnal való fájdalmasan kemény találkozástól.
Megvártam, amíg leérkezik, majd ahogy megszűnt körülötte a buborék, úgy egy toló mozdulattal felengedtem a szilárdított oldalát az ideiglenes medencének, ezzel pedig a nagyobb mennyiségű víz elszabadult, ám nem engedtem végigfolyni az utcán, hanem ismételten tekerő, köröket leíró mozdulatokkal visszatereltem a csatornába. Kifújtam az addig benntartott levegőt, hogy Nuri~san épen, és biztonságban úszta meg a kalandot, gyors léptekkel siettem oda hozzá, hogy erről saját szememmel is meggyőződhessek. Kissé csöpögött még a víztől, de inkább fessen így, mint a betonba csapódva holtan! Surprised

Ettől függetlenül nagyon vicces ábrázata volt, így nem állhattam meg, hangosan kacagni kezdtem, ahogy csapzott hajából és füléből szépen csöpörészett a víz.
- Ne haragudjon, de nagyon murisan néz ki! :’DD – Próbáltam eltakarni nevetésem, de nem igazán ment, valószínűleg a megkönnyebbülés játszotta ebben a legnagyobb szerepet. – Várjon egy pillanatot, megszárítom! ^w^ - Mondtam, miután képes voltam ismét kicsit komolyabb arcot felvenni.
Megálltam vele szemben, lehunytam a szemeimet, így valahogy mindig sokkal jobban érzékeltem a víz közelségét, a szemcsék simaságát, kristálytisztaságukat. Beszívtam a levegőt, közben pedig magam elé emeltem a kezeimet úgy, hogy a jobb tenyerem felfelé nézzen, a bal lefelé, és egymástól alig tíz centire, a mellkasom előtt tartottam őket. Kifújtam a levegőt, majd ismét be, és közben elkezdtem gyűjteni a vizet, ami lehet kicsit csiklandozta a férfit, mikor közvetlenül a bőréről, és nem csak ruháiból áramlott be a nedvesség, ami egy szép karikában forgott kezeim között. Mikor úgy éreztem mindet sikerült összegyűjtenem, felnyitottam a szemem, és ezt is visszavezettem a csatornába, elvégre nálam még mindig ott voltak a kulacsok.
- Ne ijesszen így ránk legközelebb, Nuri~san! >_> - Fenyegettem meg játékosan ujjammal, elvégre örültem azért, hogy nem esett komolyabb baja.
Egyet kellett értenem Hibiki~sannal, én sem repestem az örömért, hogy újabb feladatok várnak ránk, ráadásul még a bázisára is be kell mennünk az ellenségnek. Mert annak kell lennie, ha az életünket veszélyezteti, ez nem vitás! ˘o˘ Legközelebb szólok Sierashi~sannak és Tamachi~sannak, hogy látogassuk meg a Daitenshivel, és billentsük hátsón, amiért ilyen gonoszságokat művel, elvégre ez a feladatunk! Surprised

Mély sóhajjal indultam utánuk azonban, nem szerettem volna lemaradni, és aztán azon kapni magam, hogy célpont vagyok, és még a testőreim sincsenek velem. T.T Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy ilyen magason, ilyen vékonyka kötélen másszak keresztül, még ha van is biztonsági kötél, amit ezúttal használunk is. Ám az érzés, ami végig futott a gerincemen, nem engedte, hogy visszaforduljak. Shinigami! O.O

Egyetlen út volt, mégpedig előre! Meg sem vártam, hogy bárki előre iramodjon, mint aki az életéért rohan, úgy vetültem előre a kötélen, elvégre valóban, az életemért menekültem.
- Te nem lehetsz Sierashi~san, mert ő Yuusuke és nem Katsuo, ráadásul nem shinigami, hanem más, és nem akar megölni! >_> - Pillantottam vissza villámló szemekkel, mert nem szép dolog más nevével visszaélni!
Az persze eszembe sem jutott, hogy esetleg békés szándékai vannak, mert a shinigamiknak nincsenek olyanjaik, még ha Kazuho~san, és Tamachi~san kivételek is. Több szót nem pazaroltam rá, inkább arra törekedtem, hogy ne férhessen a közelembe, de nem aggódtam, mert Nuri~san és Hibiki~san velem voltak, ők biztosan megvédenek! *w* Erősen kapaszkodva haladtam előre, bár ez a szélben nagyon nehéz volt, de a pálya közepén eszembe jutott valami. Megoldottam ismét a kulacs kupakját, majd némi vizet húztam ki belőle, amivel a saját, majd Nuri~san lábait is a kötélhez rögzítettem, majd hátrapillantottam, és egy lemondó sóhaj után a shinigamiét is, mert én nem vagyok ám olyan gonosz, mint ők, nem kívánom senki halálát. ˘w˘ Így már biztosabb volt a közlekedés, és az üregesre formált rögzítés segítségével kényelmesen csúszhattunk előre, anélkül, hogy a leeséstől kellett volna tartanunk.
- Ilyen közelről nem látom, Hibiki~san! – Feleltem az apró testőrnek, aki bizonyára azért cikázott ennyit, hogy biztosítsa, a shinigami ne férkőzhessen a közelembe. – Nuri~san, mindjárt a végén vagyunk! Semmi híre a megfelelő levélnek? – Pillantottam vissza rá, hiszen már csak kettő levélke volt hátra, és ha egyikben sincs, akkor feleslegesen veszélyeztettük volna az életünket, ami nem lenne kellemes. .__.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Csüt. Júl. 18, 2013 10:36 am

Elképedésem sűrű tejfölködként homályosította el elmémet. Őszinte csodálatom vermében lubickoltam, mily leleményes, talpra esett égi teremtménnyel ajándékozott meg, illetve csapatunk a sors kiismerhetetlen fonala. Nem találhattam magasztos fényéhez méltó szavakat, amik illő mód fejezhették ki mélységes hódolatom. Tette igazán nemesi és hősiesen agyafúrt cselnek minősült. Bármely világot járó harcos fejet hajtott volna szerény bokrétánk találékonysága előtt. Tollpihe súlyával vetekedő csalása, oly észrevétlen és becsületet védelmező lépésnek számított, melyért legszívtelenebb gaztevő sem vonhatta felelősségre. Lelke ugyanoly hófehér színben pompázott, akár abban a pillanatban hősi kötelességem csodálatos személye elé sodort. Nem lehetek elég hálás megbízónk, valamint élet kiszámíthatatlan folyamának. Sosem sejtheti az ember, mikor botlik aranyat érő kincsekbe. Egyetlen pillanat megváltoztathat mindent.
-Úgy vélem, jó cselekedet néha megköveteli, magasztosabb cél érdekében apróbb trükkökkel éljünk, ha ez elősegíti annak elérését. Mondhatjuk úgy is, Miya~uh kisasszony, semmit sem észleltünk az apró hibából, így ezen kérdése, tárgyát vesztette.-
Fogom meg törékeny kézfejét hódolatom tiszta megnyilvánulásaként halvány csókkal illethessem. Méltósággal töltött el köreinkben tartózkodik és tudomásunkra jutatta, mily különleges adottsággal rendelkezik, lebilincselő személyiségén túl. Értékeltem szerénységét és félelmét szűkszavakkal foglalta össze képességét. Varázslatos erdei nimfa, ki a természet éltető erejét irányítja, s formálja. Bámulatos, akár birtokosa, s bár nem szívlelem a víz instabil és nedves tulajdonságát, még nem jelentheti, ne tisztelném annak parancsolóját. Halvány remény élt lelkemben, újabb alkalmam nyílik testközelből megfigyelni, miként szólítja uralma alá a hömpölygő vízáradatot. Telhetetlen és akaratos azonban nem lehettem, bemutatót követeljek. Gyermeteg kíváncsiságomnál fontosabb megmérettetés várt csapatunkra, amiről rövidesen tájékoztatott a levélbe foglalt üzenet. Állam elmélkedő dörzsölésével kerestem a sorok mögött rejlő tartalmat, ám a kapott kulcsszavak üresen csengtek füleimben. Többet nem jelentettek, mint az egyszerű ész diktálta jelentés.
-Mélységes sajnálattal kell közölnöm, levél semmilyen emléket nem idéz elő. Pusztán arra az egyértelmű következtetésre jutottam, titkos kísérlet közepébe csöppentünk, minek köze lehet kis pajtás yakuza-k által elrabolt barátjához. Vélhetően emberrablásról és illegális kísérletekről nyerhetünk információkat. Jobb, ha ezen túl fokozott óvatossággal járunk el. Könnyen veszélybe sodorhatjuk saját, továbbá kedves bajkeverőnk ismerősének életét.-
Szemöldököm összevonásával adom társaim tudtára szavaim komolyságát. Feladatunk nem lehet más, mint sértetlenül kiszabadítani a fogságba esett férfit, felgöngyölíteni az ok-okozati kapcsolatokat és épségben hazajuttatni csapatunk. Előre vérzik szívem, küldetés zárásával fájdalmas búcsút kell vennem derék segítőimtől, ám kötelességeim elszólítanak, s kőbe vésett törvény, minden hős sorsa elfogadásával magány útjára lépett. Eltérésemmel bemocskolnám ezt a szent szabályt, azonban ott a jövőben rejlő lehetőség, valamikor újra találkozhatom fegyverhordozómmal és szépséges vízi nimfámmal. Addig a percig marad a csendes reménykedés, s a világ jobbá tétele, melyet ezen a napon indít el fantasztikus társulásunk. Dicsőségünk emeli eszes liliomunk, kinek tanácsát bölcsen megfogadom. Határozott bólintással vésem fel elmém rejtekébe a kapott kód részletét, mielőtt tovább haladnék küldetésünk soron következő helyszínére.
Tükörsima épület meghódítása nem foghatott ki ösztöneimen. Egymás után gyűjtöttem tenyerembe a nyomot jelentő boríték kulcsait. Sikerem biztosra vettem. Elvakította ítélő képességem és oly hibát vétettem, melyért életemmel fizethettem volna. Utolsó, mindent jelentő zászlót megragadva zuhantam mélybe. Győzelmet érző mosolyom gravitáció testem megragadó erejével egyetemen váltott át menekülést kereső kétségbe esésre. Nem engedhettem azon lealacsonyító förtelemnek harc nélkül behódolok a természeti erő vonzásának. Bátorságom utolsó szikráiba kapaszkodva fordítottam át testem szembe nézhessek a közelgő végzetemmel. Beton kőkemény felületére szegeztem tekintetem, ahogy végtagjaim előre nyújtásával készültem tompítani becsapódásom. Cselekedetem meglehetősen vicces lépésnek bizonyult, ám, sosem tudhatom, valóban rendelkezem macskák talpra eső képességével, míg próba elé nem állítom magam. Képtelenségnek éreztem ténylegesen felfoghassam az ütközés erejét, azonban használhatóbb ötletem nem akadt és idő sem állt rendelkezésemre. Rögtönöznöm szükségeltetett, melyben némileg akadályozott a körülöttem formálódó buborék.
Átlátszó anyag némi riadalmat keltett bennem. Váratlan felbukkanását nem tudtam támadás, avagy védelem céljából kaptam, s igazán nem kívántam hálátlan lélekként elégedetlenkedni, azonban meglehetősen szűk helyet biztosított létezésemnek. Felületét martam akrobata feladatot túlélt körmeimmel, levegőhöz juthassak, ám az anyag rugalmassága végesnek bizonyult. Ellenkezést nem tűrően préselt össze nyakatekert pozícióba, melyben a pislogáson kívül nem tehettem bonyolultabb mozdulatot. Mindezek fényében földöntúli boldogságot jelenthetett volna fogságából történő szabadulásom. Helyzetem még sem vett kedvező fordulatot. Hangos és roppant kellemetlen fújtatással landoltam gyönyörű orgonánk vizes medencéjében. Cseppfolyós anyaggal való találkozás áramütés letaglózó erejével ért fel. Szálanként meredt égnek hajam, valamint póttestemhez tartozó fülem és macska farkam. Testem kővé dermedten pipiskedett négykézláb, minél kevesebb felülettel érintkezzen az unszimpatikus anyaggal.
Végtagjaim heves rángatásával lépdeltem távolabb a visszataszító folyamtól. Füleim hátralapításával méregettem ősellenségem, miközben elázott testem határozott rázásával kívántam megszabadulni a felesleges nedvességtől. Minden tiszteletem két társamé volt, ebben sértettségem sem akadályozhatott. Szívem sokkalta jobban megdobbantotta kecses flamingónk kacaja, mely beragyogta az egész teret. Varázslatos dallamként hatolt fülembe és szívet melengető látványként cirógatta lelkemet. Haragom oly sebesen elillant, ahogy semmiből férkőzött tudatomba.
-Hőshöz méltó cselekedet volt, kis pajtás. -Paskoltam meg az izgága gombóc feje búbját. Valóban kiérdemelte az elismerést, hisz életem mentette rafinált buborékjával. Kivételesen szó nélkül tűrtem örömét lelje koponyám ugródeszkának alkalmazásában. Elmém rejtekét amúgy is lefoglalta a mesés látvány, ahogy erdei tündénk csodás kézmozdulatokkal gyűjtötte össze a testemen felgyűlt vízcseppeket. Kellemes borzongással töltött el, ahogy az apró foltok hirtelen zakatolással száguldottak rajtam végig, hogy összegyűlhessenek egymással szemben tartott tenyerei között. Bámulatos látványt nyújtott.
-Köszönettel tartozom neked, ahogy Miya~uh kisasszonynak is. Nemes cselekedetét nem felejtem, míg élek. Hálával tartozom Önnek.-
Mellkasom elé helyezett karral hajoltam meg az égi tünemény előtt. Nagysága előtt leborultam, s számíthat rá, jövőben veszély fenyegetné, azon nyomban megmentésére sietek. Kötelességem viszonozni önzetlen tettét. Remélhetőleg lehetőségem nyílik a küldetés ideje alatt, ám, ha, ezen tényező elmaradna, sem esem kétségbe, hisz szívem derülne fel, indokot nyernék újabb találkozóra.
-Szörnyen restellem felelőtlenségem. Többet nem fordul elő.-
Eddigi elszántságom nem hagytam el, sőt, még nagyobb lánggal égett bennem a bizonyítási vágy. Örömmel indultam az újabb akadály színhelyére. Magasság ebben az esetben sem jelenthetett problémát. Magabiztosan léptem az indulást jelző emelvényhez. Némi gyanakvás akkor keletkezett bennem, amikor új taggal bővült csapatunk. Bizalmatlansággal fürkésztem, melyben az sem nyugtathatott meg, segítőkészségéről igyekezett hitelt adni. Félénk fülemülénkhez hasonlóan kétkedve fogadtam csatlakozását. Elé léptem, nehogy a hátráló lány után iramodhasson. Tudtára kívántam adni a hölgy védelmem alatt áll, s legkevésbé adok légből kapott ötleteire. Előtte haladva akadályozhatom ártatlan égi tüneményünk zaklatását és szemmel tarthatom. Könnyebben reagálhatok, ha bármilyen jelét mutatná ellenséges szándékainak.
-Figyelmeztetném, ha viszályt kíván szítani, el se induljon a pályán, vagy kénytelen leszek erőszakos eszközökkel akadályozni terve végrehajtásában. Hölgy akár tett, akár szóbeli provokálást, semmilyen formában nem ajánlom!-
Szemeim gyilkos szándékkal villannak fel. Nem fogok hezitálni, ha hősi küldetésünk üdvöskéjét zaklatja. Elkerülhetetlen az összecsapás minden eszközt bevetek, félre állítsam. Szavaim veheti üres fecsegésnek, ám, ha a helyzet úgy kívánja, minden kétséget kizáróan arcába mélyesztem éles körmeim. Feldúlt lelki világom, azonban nem vehette el figyelmem hősi kötelezettségeimről. Társaim mögött lépdeltem a bizonytalan kötélen és hagytam hűséges fegyverhordozóm egymás után nyomja arcomba a színes borítékokat. Kellemetlen morgolódással horgásztam le a papírokat, elolvashassam tartalmukat. Jó néhány példány gyűlt már fel markomban, azonban a keresett felirathoz hasonlóval sem találkoztam. Szépséges tündérünk érdeklődésére, pusztán csalódott fejrázással válaszolhattam. Szükségünk volt az utolsó előtti borítékra, melyben végre szerepelt a várva várt szó. Kitörő lelkesedésemben majd nem lefordultam a vékony talajról, ám idejében végrehajtott karkörzésekkel sikerült visszanyernem ingatag egyensúlyom.
-Türelmetlen barátom. Mindezt akkor tudjuk meg, ha a levelet átnyújtjuk annak a férfinek. Siess, add át neki az üzenetet, minél gyorsabban válaszra lelhessünk.-
Izgága fegyverhordozóm szájába nyomtam a rövid üzenetet odarepülhessen a minket figyelő őrszemhez. Valóban egyre intenzívebben foglalkoztatott a kérdés, merre lehet az említett főhadiszállás, s ott milyen váratlan helyzet fogadhat bennünket.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Hétf. Júl. 22, 2013 10:16 pm

Óra csipogására mindkét csapattárs fürgén reagált. Gyors közbelépéssel mentették meg macskafüles társukat a biztos becsapódástól. Komoly baj helyett, megúszták némi vízzel. Mentést figyelő megbízó, elégedetten dőlhetett hátra, hiszen választottjai újfent bizonyították rátermettségüket. Immáron nem látta akadályát, valóban bebocsátást adjon a főhadiszállásra. Egyetlen gomb lenyomásával tárcsázta a kötélpálya végén állomásozó játékmestert, melyik borítékot nyújtsa át a széllel hadakozó csapatnak. Remélhetőleg eszük is borotvaélességgel működik és valóban megjegyezték az eddig kapott kulcsokat, amikre nagy szükségük lesz a megfejtéshez. Saját meglátása szerint hamar kinyomozható, merre kell tovább állniuk, ám, ha nem boldogulnának készült segítséggel.
Idő közben Katsuo-val kiegészült csapat, kisebb nézeteltéréseket követően biztos léptekkel haladt az ingatag szakaszon. Hibiki közreműködésével villámgyorsan kerültek le a színes borítékok, ám, ahogy lenni szokott a szabadságot jelentő borítékot nem szerezhették meg könnyedén. Az utolsó előtti tasakban lapult a győzelmi felirat, melyet követően eldönthették, megteszik azt a néhány métert és lemásznak, vagy kamikaze vetődéssel ugranak le, hiszen a biztosító kötelek, úgyis megfogják őket, mielőtt szembe találkoznának a földdel. Kioldás sem igényelt bonyolult műveletet. Mellkas alatt futó csat szétpattintásával az egész biztonsági hevederből ki lehet bújni.
Választott landolás után nem marad egyéb teendő, mint átnyújtani az ott várakozó felügyelőnek a borítékot, aki cserébe átnyújtja az utolsó, immáron narancssárga borítékot. Felbontásával kicsiny táblagéphez jutnak. Kijelzőn kizárólag egy asztalnál ücsörgő ember sötét alakjai vehetőek ki. Arcát továbbra sem hajlandó megmutatni számotokra.
-Hősök! Büszkeséggel tölt el bemutatott teljesítményetek! Igazi gyöngyszemei vagytok az univerzumnak!-Gyorsan megköszörüli torkát, kopottas hangja visszanyerje erejét és rendesen lehessen hallani.-Most, ígéretemhez híven elárulom, hová tartsatok: É.SZ 35, 6185° és K.H. 139, 7795°. Épület megtalálásában segítenek a kapott kulcsok! Feladat egyértelmű, borítékban elhelyezett adathordozóra tenni az összes gépen található adatot, mely mindkettőnk számára hasznos lesz! Kétségeitek merülnének fel, akkor elárulhatom, származásotokról tudhattok meg többet! Sok szerencsét, hősök!-

Feladat:

Határidő: 2013. 08. 07.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Szer. Júl. 31, 2013 11:04 pm

- Egy igazi aprító zöldséges – zöldséges aprító! – csodálkozott el az újabb személy felbukkanásán. Nem hitte volna, hogy a yakuza ilyen hatalmas fába fejszéjét és ennyi mindenki valakijét fogságba ejtette! ~ Hibiki szerint a yakuza már azt sem tudja, mit csinál! ~
- Akkor most Uke vagy Suo? – füleit kérdőn emelgeti Won~ fején, ahogy hallja Miy-chan szavait, amire hatalmasra tátott szájjal csodálkozik. Mivel a zöldség aprító név maradt meg kobakjában, ezért hirtelen azt se tudta kiről vagy kikről van szó, de úgy döntött megmarad a zöldséges aprítónál, ha meg akarja szólítani, az fixen biztos és nem ütközik olyasmibe, hogy nem is úgy hívják, ahogy hívná, hanem pontosan jól fogja nevezni. ~ Ez csak természetes, mert Hibiki mindig mindenből nagyon jó! ~
- Hibiki sem! – bólogat nagy okosan, miközben végigméri a zöldség aprítót. - Amúgy miről is volt szó most, Won~? Hibiki nem tudta követni… – fűzi hozzá iménti helyesléséhez. De hát nem tehet róla, úgy korog már a pocakja az éhségtől, hogy egyáltalán csoda, hogy még mindig érez erőt magában ahhoz, hogy felvegye a yakuza ellen a harcot. ~ Hibiki kitartó, akkor is meg fogja menteni Tout a yakuzától! ~
Ennek fényében igazi hősi terv végrehajtásába fogott bele, amely megérdemelné a „Szabadítsuk ki Tou-t a yakuzától” címet, hiszen nem más ok miatt vágott bele ebbe a megterhelő feladatba, minthogy vacsorára tamagoyakit ehessen és sakét ihasson! Persze szívén viselte a gyönyörűséges Miy-chan életét és hős Wonét~ is, meg még a zöldséges aprítóét is, de a ranglétrán legelöl saját pocakja szerepelt. ~ Hibiki nem tehet erről, alig evett még a mai nap! T=T ~
- De Won~ legelöl van, Hibikinek nehéz lesz odáig eljutni! – panaszkodott, miközben morcosan pillantgatott a hős Won~ irányába. Haditerve nem volt rossz, csupán a zöldséges aprítóban akadtak gondok, mert ő Wonhoz~ terelgette ahelyett, hogy fel lett volna olvasva neki a levél tartalma. De a Touért való küzdelem lángja így sem oltódott ki benne, sőt mi több sokkal erősebb fényben égett!
Szabadeséssel pattant le a zöldség aprító kobakjáról, hogy az imént tett hintázás módszerével aprító elé, egészen Miy-chan kobakján landoljon.
- Ezer elnézést kér Hibiki szépségesnél szépségesebb Miy-chantól, de Hibiki nem tudja elolvasni! Ez az, ami kell? – tolja neki is az arcába az üzenetet, de mivel itt sem járt sikerrel, amit nem rótt fel Miy-channak, hiszen nem tehetett róla, hogy nem tudta meg tőle azokat az információkat, amire már olyan nagyon vágyott. Inkább ugrott is tovább hős Wonhoz~, hogy tőle tudakolhassa meg, hogy akkor most a levélben mit, mettől, meddig! - Hibiki nagyon örülne, ha hálából elmondanád mi áll rajtuk! – utal szavaival iménti hős Won~ által is hősiességnek ítélt tettére. Cool

Mindeközben újabb és újabb levéllel traktálva a rózsaszín hősnek, hogyha ez nem az volt, ami kellett nekik, mellyel visszaszerezhetné Tout a yakuzától és ehetne vacsorára tamagoyakit meg minden...
- Végre!! – szalad ki a száján az örömujjongás, amint végre olyan levélhez értek, ami leadható. Még mielőtt visszakapta volna a borítékot már ugrott is le Won~ hős kobakjáról, azonban szembesülnie kellett azzal, hogy üzenet nélkül 100%, hogy nem érne semmit a yakuza embere ellen, de ami még inkább akadályozta a műveletben az a zsineg volt, amely a többiekhez kötötte. Miután visszamanőverezte magát Won~ kobakjára és szájába kapta az üzenetet, először rágott rajta párat, de cseppet sem találta finomnak, és messze volt a tamagoyaki ínycsiklandozó ízétől, így inkább visszaköpte és apró mancsai közé fogva, s mihelyst kiszabadította magát a hámból már indult is a yakuza emberéhez, kit innen tökéletesen látott. Zuhanórepülésben érkezett az illető fejére.
- HIBIKI TOUT AKARJA, VILÁGOS?! – pattog rajta elégedetlenül, a megcsócsált borítékot átnyújtva a yakuza emberének. De ahelyett, hogy Tout kapta volna vissza egy narancssárga borítékot nyújtott a yakuza embere a többieknek, ami méretéről egyértelműen árulkodott arról, hogy nem Tou van benne. ~ Hibiki veszélyt szimatol! >.>;;~
- Hibiki szerint biztos bomba van benne!! – pattan át zöldséget aprító vállára, majd onnan Won~ kobakjára, majd aggódva leste a boríték tartalmát, morogva fel-felpillantva időnként a yakuza emberére, amiért nem Tout hozta vissza, hanem csak újabb üzenetet.
- Won~… ismered? – szegezi kíváncsi pillantását a képernyőre, amit a boríték rejtett magában. Hősről beszélt és ő csak Wonról~ tudott, mint hivatásos hős, de hogy a zöldségaprító és Miy-chan is az legyen! Hát ez nagyon meglepte. - De biztos robban az üzenet végén, Hibiki látott már ilyet! – húzogatja meg Won~ haját, hogy komolyan vegyék szavait, elkergetve csodálkozását, majd Miy-chan vállára ugrik, hogyha kell és a robbanás tényleg bekövetkezik, megvédhesse a szép kisasszonyt, amiért kapott tőle kekszet meg olyan kedves vele, és amiért nagyon gyönyörű és az igazán gyönyörű hölgyekre vigyázni kell! ~ Ezt Hibiki is tudja, mert találkozott már lovaggal, igen ám’, meg herceggel is! ~
A kulcs szó hallatán szinte azonnal dudorászni kezdte a tesztalany dalt, amit költött mikor a hős Won~ mászott felfelé a borítékokért, de ez cseppet sem jelentette azt, hogy megbízik a furcsa szerkezetben, mely felől meg volt győződve, hogy bomba!
- Származás? De hát Hibiki tudja, hogy az angol királyi család sarja! – jelentette ki szemrebbenés nélkül, hiszen teljes egészében meg volt győződve a dolga felől. - WÁÁÁ, biztos mindjárt elkezd visszaszámolni, Hibiki ismeri az ilyen trükköket! – csapta le a füleit, a sokéves tévés tapasztalataira építve aggodalmát és csak remélni tudta, hogy a többiek hisznek neki, de a legjobban annak örült volna igazán, hogy téved és semmi meglepetést nem tartogat nekik a szerkezet, amit a yakuza küldött. ~ Bár Hibiki szerint nagyon furcsa lenne a yakuzától, ha nem használják ki az ilyen pillanatokat! ~

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Kedd Aug. 20, 2013 12:25 am

Örökmozgó kis barátom fejemet sújtó ténykedése, lassan oly megszokottá válik, szemére sem vethetem illetlen viselkedését. Megrovó szavaim, vélhetően üres fülekre lelne, mint ezidáig, így értékes másodperceink nem vesztegetem a neveletlen gombóc nevelésére. Végtelen türelemmel hagyom, újabb krátert fúrjon hajkoronámba és izgatott pattogással követelje a levél felbontását. Kérését, elsősorban saját érdekemben, ám csapatunk szabadulását is szem előtt tartva, gyors elhatározással teljesítem. Boríték tartalmát kirántva, őszinte mosollyal közölhetem a felszabadító hírt, mely értelmében véget ért feladatunk. Megkönnyebbülést kiváltó esettől, virgonc segéden rakétaként vetődött le eddigi trónhelyéről. Bevallom, nem aggódtam tesi épségéért. Többször bizonyította fürge fegyverhordozóm, könnyedén elbánik a gravitáció kellemetlen erejével, azonban némi félelemmel vegyes hátborzongás keresztül szelte gerincemet, miután halált megvető bátorsággal ugrott a mélységbe. Hófehérre váltan kaptam utána. Sajnálatos módon későn ahhoz, elérhessem, ám elég korán, láthassam, biztonságosan levitorlázik a borítékot kezelő statiszta fejére. Több tonnányi súly gördült le mellkasomról sértetlenül átvészelte a mutatványt, s immáron zavartalanul láthattam hozzá, magam is kövessem a földet érésben. Velem maradt társaim lelki állapotára, illetve varázslatos nimfánk védelme érdekében, némileg visszafogottabb módszert választottam. Leoldva körém tekert biztonsági, valamint az egymást összetartó kötelet nyújtottam mennyei üzenetünk felé karomat.
-Megengedi, Miya~uh kisasszony? Testi épségére tekintettel, örülnék, ha velem tartana.-
Biztató mosollyal vártam válaszára, kivitelezhessem könnyed tervemet. Nem kívántam felesleges veszélyeknek kitenni legszebb dallamunk, vagy arra ösztönözni saját erejéből oldja meg a lejutás feladatát. Illem és elsősorban védelme, megkövetelte gondoskodjam róla. Ennek értelémben, arra a döntésre jutottam, hasznát veszem a minket láncra verő kötélnek, s átlendülök a nagyjából ötven méterre található, pálya végét jelző építményhez, ahonnan mindketten lesétálhatunk izgága barátunkhoz. Újonnan érkező társunk sorsáról nem kívántam határozni. Ezen pontig eljutott, feltételezem, megoldja ezt az apró problémát, így rá nem fordítottam figyelmem.
Kedves hegyi tündérünk szavát kivárva, teljesítem vele és remélhetőleg nem bánatomra, nélküle a távot, majd fürge szökkenésekkel termek a borítékos embert hevesen ostromló gombóc mellett. Viselkedése felháborít, mint általában, ám tudván nem kicsinyesség, hanem barátja iránt érzett aggódás ösztönzi, elnéző sóhajjal tekintek felé. Gondolva az áldozatának választott férfi idegeire készülnék leemelni fejéről a borítékkal hadakozó fegyverhordozómat, hisz hősként én felelek érte, azonban mire cselekednék, arrébb röppen. Némi kerülőt leírva landol kobakomon, mely a kellemetlen érzés ellenére megkönnyebbüléssel tölt el. Közelemben tartózkodik, nem eshet bántódása, bár szavai mosolyt csalnak arcomra.
-Ugyan, kis pajtás! Ne beszélj csacsiságokat!- Nyugtató szándékkal paskolom meg kerekded fejét, ahogy átveszem az elénk tartott borítékot.-Számtalan alkalommal megölhettek volna. Nem lenne benne logika, most végeznek velünk, amikor ennyi feladat végrehajtásával szórakoztattuk őket. Élve van szükség ránk.-
Elképedten hördülök fel az időközben tenyerembe csúszó monitorra. Kevés alkalmam akadt szembe találkozni a modern technológia szerzeményeivel. Ennél fogva némi tanácstalansággal tekintek az előbb sötét, majd tv képernyőre hasonlító tárgyra. Benne megszólaló hangtól, leplezetlen riadalommal áll égnek minden egyes szál csíkos sálamon. Veszélyes tárgytól hátrébb ugorva fújtatok egyet. Legnagyobb sajnálatomra nem szabadulhatok származásom kellemetlen állatiasságától. Még sem adok helyet jogos zavaromnak. Összeszedvén önbecsülésem maradékát állok a szerkezethez, megszerezhessem a hang által közölt információkat.
-Szörnyen restellem, kis pajtás, mert azt kell mondanom, nem ismerem a minket rejtvényekkel ellátó személyt.-
Ingatom meg fejem leplezetlen csalódottsággal, nem lehetek hasznára csapatunknak. Legkisebb mértékben sem találok emlékeim között, olyan személyt, aki ehhez hasonló módszerekkel kívánna tőrbe csalni. Ettől, még tette megbocsáthatatlan, hisz ártatlan személyeket sodort veszélybe. Tettével elérte mélységes ellenszenvem és az sem hat meg, ártatlanok védelme elsődleges feladatom. Lakolnia kell a gonosztevőnek. Előtte, azonban kénytelen leszek újabb kísérletet tenni izgága fegyverhordozóm lenyugtatására. Váratlanul ér, újból robbanó boríték ötletével áll elő, ám ennél nagyobb döbbenetet vált ki a származásra érkező felháborodott megjegyzésre. Határozott, még is gyermeki lélekről árulkodó kijelentése nevetésre sarkall, azonban nem kívánom gúny tárgyává tenni, így visszafojtom természetes reakcióm.
-Ily előkelő sarjként, több tiszteletet tanúsíthatnál, lord Hibiki.-Paskolom meg gömböc fejét nevelő szándékkal.-Attól tartok nem erre a származásra gondolt az előbbi illető. Magam sem értem szavait, ám hamarosan fényt derítünk a rejtélyre! Segíts abban, megtaláljuk a kiadott számsorhoz tartozó épületet! Elvégre, maga a hang említett épületet és gépeket. Nem maradt egyéb feladatunk, mint térképet keresni!-
Teszek kísérletet az örökmozgó tagunk lelkesedésének fenntartására. Rosszul érintené csapatunk, ha húzó emberünk elvesztené, néha veszélyesnek látszódó energiáját. Fontos mozgatórugója csoportosulásunknak és igazán ügyes módszerrel tartotta észben a számára kiszabott számokat. Nem érhettem azokra mi szükség lehet, amikor vélhetően pontos adatokat szolgáltattak a következő helyszínhez, még is lényeges elemek lehetnek, ha ennyire orrunk alá dörgölik, jegyezzük meg.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Vas. Okt. 27, 2013 4:48 am

Felbátorodottan – felháborodottan – horgolok – horkanok – egyet, még is hova gondolnak ezzel a nádaskodással – vádaskodással -. Alig érkeztem meg rögtön letámadnak, mintha én lennék az ellenség, pedig nem én adtam ilyen nyaktörő feladatokat. Arra a vicces kedvű pacára kéne kockázni – koncentrálni –, aki sötét parafa – paraván – mögül magyaráz mindenféle kövezhetetlen – követhetetlen – krikszkrakszokról. Nem velem kéne vesztegelni – veszekedni -, hanem rajta száron – számon – kérni, mire fel kaptunk próbákat és miféle hatalmas hősi stádium – státusz – jár mindezért. Én aztán semmi rosszat nem tettem, csak köszöntem meg bemutattam – bemutatkoztam -, ahogy anya tanította. Ezek nem ismétlik – ismerik – az illetéket – illemet -! Mindig ezt kell tenni, ha idegekkel – idegenekkel – találkozol. Nem mondanék álneveket, vagy ha igen, sokkal keratinosabb - kreatívabb – lennék és szuperhősökhöz sokkal illőbbet választanék. Ez a sajátom, nem tehetek róla ezt kaptam, őröltem, vagy micsodának hívják ezt.
-De lehetek! Sőt, többen vagyunk! Háh!- Fontam össze ütődötten – sértődötten – mellkasom előtt karjaimat.-Ő az apám. Volt shinigami. Nem tudom mi azaz aszmás, meg honnan veszed meg akarlak ölni? Segélyezni – segíteni- jöttem, nem gyilkolászom! Semmi okulárém – okom – az elemózsiáját – ellenkezőjét – tenni. Reményem – remélem – hallottad whiskas macska! Békével érveltem – érkeztem -!-
Nem hajlott – hatott – meg a gonosz tekintet, mert igenis jogosan voltam verejtékig – vérig – sérülve – sértődve -. Nem érmeztem – érdemeltem – ki a vámoskodást – vádaskodást -. Egész bizonyítványos – bizonyos – itt hagyom őket, ha nem nyugtázna – nyugtalanítana – mi lehet Clarie nénivel és az a tény, fel akarnak mászni arra a kötélre. Nincsenek bennem előételek – előítéletek -, de nem látszódtak megbírható – megbízható – társaságnak. Leltárosok – lelkesek – voltak, addig rendben volt, csakhogy ide erőre is szűkösség – szükség – volt, ami első ránézésre is hiányzott háromból két esetben. Mufurc néni egész talpon esettnek – talpra esettnek – látszódott, viszont a másik két fura valamicsoda bármikor lepottyanhatott. Jobb megoldásnak tűrt – tűnt - segíteni nekik, hátha így gyorsabban haladunk a küldeménnyel – küldetéssel -. Persze ez nem tetszett morcos néninek, de köszöntőt – köszönetet – mondhat, ha megmerem – megmentem – őket a leeséstől. Elég indás – ingatag – volt odafent a talaj. Erősen fújtatott – fújt – a szél, amitől nagyokat hintáztunk. Nekem semmi bájom – bajom – a libikókázással, míg tudok kapaszkodni. Morci néni, viszont úgy dörrent – döntött -, kötvény – kötél – mellé másik bizonyítványt – biztosítékot – is ad. Vízből csinált bibircsókot – bilincset -, ami nem hatott az újdonság ekéjével - erejével -. Silány utánzatom állandóan termoszol – terrorizál – hasonló mutatásokkal – mutatványokkal -. Hozzá voltam szokva és az sem lepényezhetett – lephetett meg – képletességgel – képességgel – rendelkezik, mert sok mindenkinek vannak ilyen dolgai.
Feladványt – feladatot – lételemében – lényegében – a kicsike pokemon elintézte, mert minden borostyánt – borítékot – leszedett. Iromba macska sorjában olvasztotta – olvasta – őket. Semmi dolomitom – dolgom – nem támadt a sor végén, csak kivárni, mikor közvetítik – közlik – ráleheltek – ráleltek – a keresett borítékra. Munka telelésével – teljesítésével – lemásztam a többiek után, mert forgalmam – fogalmam – sem lehetett, mikről tanácskozik a két fura moncsicsi. Beszéltek valami tornáról meg yakuzi-ról és a kicsi pokemon elég idegesen kövezett – követelőzött -, aztán bombáról kezdett sípolni – sipítozni -. Zafíros – zavaros – helyzet volt az egész és semmi értelmét nem láttam. Nagy valószínűséggel azért, mert lemaradt az eddigi beszélgetésekről. Végül is, akkor se hirdetném – hinném – több legyet – lényeget – látnék benne. Mindenesetre untam az időpocsolyázást – időpocsékolást -, ezért torkom küszködésével – köszörülésével – emeltem égnek kezemet. Talán, meszelik – észlelik –, szeretnék nekik mondani valamit.
- Két kezem – kétlem – arra a számozásra – származásra - gondoltak…- Pillantok szegény pokemon-ra, hogy ezt még én is értékeltem – értettem-. – Ötölés – ötlet -? Nekem nincs tudományom – tudomásom – fura ősről, de az apám se normális, szóval lehet benne valami! Tőle kéne megkérkedni – megkérdezni -.-
Vállat vontam, mert sok mindenről nem tudálékolok – tudok -. Lehetnek még tilos táblák – titkos rekeszek – az anya által mesélt történetekben. Nagyobb vagyok annál, ne vegyem szeszre – észre -, milyen könnyedén felezi – ferdíti – el a meséket, sokkal szebben hangutánozzanak – hangzanak -.
-Amúgy, nem zivatar – zavar – titeket hacker munkát véreztetnek – végeztetnek - veletek?Infókat leszerelni – leszedni – idegenek géméről – gépéről -. Sánta – sántít – a dolog…- Mutattam fel nekik az adathordót – adathordozót -. Aggastyán – aggasztott -, mégis mi lesz ennek a feladománynak – feladatnak – a vége.
-Beleszoríthatok – beleszólhatok – a rizskurzusba – diskurzusba -? Elmondanátok, milyen kulacsaitok – kulcsaitok – vannak, mert száromra – számomra- ismeretlenek. Nekem ezek vannak…-
Ruhám ujját feljebb huzatva – húzva – mutatom meg a Clarie néni és valamelyik borotvás – borítékos – ember által lejelezett – lejegyzett – szavakat (HPM5.2, Gwen halas tava). Felolvasással nem borsozom – bosszantom – magam, elvégre tudnak helyemben - helyettem – is olvasni. Minden világosan szelepel – szerepel – rajta, felesleges magyaroznom – magyarázkodnom -. Inkább azon törölgettem – törtem – fejemet, merre kéne elindulnunk. Valahogy az épület és gének – gépek – egyértelmű megolvasztásnak – megoldásnak - látványoltak – látszottak -, de arról semmi alapunk – adatunk – hol kéne keresnünk.
-Van olyan…olasz – okos - telefonotok?Beültethetnénk – beüthetnénk - a számokat és meglenne a cím!-
Parafát – próbát – megért, ha már ebben a villában – világban – laknak, csak ismerik a telepata – technikai – eszközöket. Nekem menthetetlen – lehetetlen – mobilt használnom, mert anya megtiltotta, míg nem leszek tizenhat éves. Igazolatlan – igazságtalan -, mivel Masa elmondta már régen elmulattuk – elmúltunk – ennyik és még se. Követhetetlen zabot – zagyvát – hordott össze, de az a lényeg lehetne is meg nem is. Ezt nem tudom hogyan, viszont, anya nem engedi, nekem pedig lassan el kéne indulnom gondolázás – gondolkodás - helyett. Valamit biztosan kitámasztanak – kitalálnak – a többiek. Megyek utánuk, aztán kilyukadunk valamerre, mondjuk egy lepucolt – lepusztult – épületnél. Elég rozmárnak – rozogának – látszódott, de bementünk. Szokásos nagy tél – tér -, semmi különös. Hátsó falon kívül nincs benne semmi különc – különös -. Ott is egy nagy rész – rés – tátongott, ami újabb helyeslésbe – helységbe – vezetett.
-Mint a lego házak egymásban…-Sétáltam el a pult mellett. Megálltam az egyetlen csurka – csukott – és fémesen kongó ajtó előtt. Csípőre tett képekkel – kezekkel – vakartam meg tarkómat, milyen modorral – módszerrel – nyithatnám fel.

Tárgy: Re: sZuPeRhŐs KeReStEtIk Kedd Nov. 05, 2013 6:14 am

Nem húzom tovább a küldetést, de köszönöm mindenkinek a részvételt!:3

Jutalmazás:

Scar: karakter leadása miatt, sajnos nem tudok jutalmat adni.
Clarie Toshihiko: 2000 lp és 2500 ryou
Amane Fusako Miyu: 2500 lp és 3000 ryou
Hibiki, Nuri Wong, Sierashi Katsuo: 3000 lp és 3000 ryou