Minden perc drága

Tárgy: Minden perc drága Kedd Júl. 09, 2013 7:08 am

Mesélő: Aaroniero Arrurueire

Résztvevők: Tsugahara Nakamura, Sakuraba Taiki , Shihouin Ryouichi, Hidetada Nishigami

Késő este érkezik meg mindenkihez a pokollepke, ami utasítást ad rá: haladéktalanul jelenjetek meg a Senkaimon kapuknál, küldetésetek van. Bármit is csináltok, muszáj engedelmeskednetek a parancsnak, félbeszakítva az aktuális tevékenységeteket, és követnetek kell a lepkéteket a Senkaimon kapukhoz.
A kapuknál nagy felfordulást találhattok: nagyjából harminc rémült Akadémistát, akik közül egyeseket éppen a negyedik osztag tagjai szállítottak el súlyos sérülésekkel, az egészségeseket pedig shinigamik hallgatták ki. Egy alacsony, fiatalos külsejű, vörös hajú shinigami lépett elétek, és vezetett ki titeket a káoszból.
- Örülök, hogy mind ideértek. Hakusaya Shinichi vagyok, az első osztag Akadémiai ügyletekért felelős tisztje. Baleset történt egy rutingyakorlaton egy órája, néhány hollow támadta meg a gyakorló harmadéves Akadémistákat, és mivel még több érkezett, és csak egy képzett shinigami volt ott, evakuálni kellett a gyakorlatot. Két súlyos és négy könnyebb sérültünk van, de ami még rosszabb, hogy létszámellenőrzésnél kiderült, hogy hat diák hiányzik. Sajnos, a legrosszabbat kell feltételeznünk, de kötelességünk átkutatni a területet.
A terület egy átlagos város másolata, természetesen emberek nélkül, és különböző kidoukkal védett, ezek ismeretlen mértékben sérültek a hollowbehatoláskor. Több száz gyakorló hollow van elhelyezve, ezeket nem volt időnk kikapcsolni, úgyhogy még aktívak. Nem veszélyesek, és nem túl erősek, de vigyázzanak, nehogy összetévesszék őket az igaziakkal! A legjobb, ha mindent, ami hollow-szerű, elpusztítanak. A hollowok visszaverésére maguk után fogunk küldeni egy nagyobb csapatot, prioritást a diákok megkeresése és hazaszállítása élvez a küldetés során. Ha van kérdésük, kérem, tegyék fel most, azután induljanak, az időhúzás a diákok túlélési esélyeit rontja le! A pokollepkéken keresztül összeköttetésben maradok magukkal, de van valami probléma a területtel fenntartott kapcsolattal is, néha megszakad a vétel.- miután feltettétek a kérdéseitek, következett a szokásos átkelés a Dangain.
A telihold fénye által megvilágított kisvárosba érkeztetek, az egyik ház tetejére. Teljesen átlagosnak tűnt, autó parkolt a kertben, világítottak az utcai lámpák, a gyep gondozottnak tűnt, és a szomszéd házak is rendben voltak. Ami feltűnhetett, az a rendkívül nyomasztó hollow reiatsu, illetve, több helyen karmolás nyomok voltak a közelben. A szemfülesebbeknek feltűnhetett a szembelevő ház emeleti ablakán egy vörös színű tenyérlenyomat.
Egy ismerős, de mégis kísérteties üvöltés kíséretében egy megtermett kutya méreteivel rendelkező, fekete testű, fehér maszkos alak kanyarodott be az utca sarkán, majd futva rohant végig rajta. Egy másodpercnyi figyelmet sem szentelt nektek, ahogy elhaladt a ház előtt, csak céltalanul rohant tovább.

Spoiler:

Tárgy: Re: Minden perc drága Csüt. Júl. 11, 2013 3:14 am

Már alig vártam, hogy hazatérjek, rendkívül húzós osztagedzésen voltam túl, minden izmom csak úgy sajog tőle még most is. A különbféle hímzésű és méretű párnákkal telerakott ágyam szinte könyörgött már azért, hogy rádőljek és az édes álom mezejére lépjek. Még Rishi számon kérő morgása sem érdekelt most, csak aludni akartam, édes álmokat látni ahol Shi-chan arabtáncosnő ruhában szolgál fel különböző gyümölcsökkel, miközben a többi alattvaló pálmalevél legyezővel hűsítenek egy meleg nap, fárasztó nap után… és már szinte látom, ahogy Shi-chan nyújtja felém a rendkívül ínyencnek tűnő kimagozott cseresznyét, amikor…
Shi-chan nem hazudtolva meg önmagát, ereje tejében lépett gyomorszájon magának titulálva az egész tál cseresznyét, pedig szerintem közös megegyezésre is juthattunk volna felőle, hiszen biztos vagyok benne, hogy kettőnknek évekre elegendő cseresznyemennyiség van a kamrában. De hát Shi-chan az, Shi-chan…
Fájdalmas üvöltéssel ülök fel ágyamon, mikor Shi-chan másodszorra is megrúgott, azonban mikor magamhoz tértem a kínzó kábulatból nem volt már meleg napos idő, se pálmalevél legyező, se gyönyörű Shi-chan, csak Rishi azaz oktondi szamár – annak ellenére, hogy vérengző fenevad, egy tigris – és egy pokollepke, mely győzött menekülni a nagymacskától a sötét szobámban, amelyet csak a Hold fénye világít be. Hamar rájöttem, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a kedves és aranyos álombéli Shi-chan dühöngő fenevaddá változott, mikor lábamat behúzva kellett mentenem magamat Rishi éles kanyarjától, amit az ágyon vetett éppen be, mikor a pille elszállt fölöttem. Fejemet fogva állítottam le a csíkos macskát, hogy aztán kezemet kitartva a már rendkívül fáradtnak tűnő jószág megpihenhessen rajta.
Üzenete cseppet sem nyerte el tetszésemet, és inkább Rishinek adtam volna „jó étvágyat” címszóval, ehelyett mégis megdorgáltam a lepke dologgal kapcsolatban, bár félek semmit sem fogott fel mondandómból, már csak a bamba arcából következtetve. Mindenesetre nem törődtem tovább vele, elfogadtam, hogy később kell élveznem a gyönyörű Shi-chanos álmokat és mostanra csak a készülődés maradt nekem. Izomlázam ellenére hamar összekapartam magamat, bár elképzelésem sincs arról, hogy mennyit sikerült aludnom, bár jobb lett volna, ha azaz álom sohasem ér véget. T-T
A pokollepkét követve cseppet sem számítottam erre a látványra, ami a senkaimonnál fogadott. Ugyan az egyenruha alól csupán hosszú, összefogott hajam és szemeim látszanak ki, de azzal a tekintettel, mellyel végigpásztázom az ijedt tanulókat, a meglepettségemről adnak tanúbizonyságot. Szerencsére magyarázatra nem kell sokat várnom, egy vörös kis shinigami lép elém és további három nem régiben érkezett tiszt elé, hogy tudósítsa velük a legfontosabb információkat az itt történő eseményekről.
Sajnálattal teli pillantást küldök a tanulók irányába, kiknek ilyet kellett átélniük diákéveikben. Bár tudnám miért egy képzett halálistennel sétafikálnak gyakorlás során, még ha egy Gotei Juusanbantai által generált város is a helyszín. Mi a gond Gotei 13, nem kellenek az újoncok vagy mi? Fészpalm

Gondolataimat inkább visszavezettem Shinichi mondandójára, nehogy lemaradjak bármiről is és mélyen belül bármennyire is rossz érzés elfogadni, de egyet kell értenem vele, esélye, hogy azok a diákok túlélték egyáltalán a balesetet igen csekély. Ha mégis, az kész csoda lenne, és csodák pediglen nincsenek.
Megköszörülöm a torkom, szinte hallom Senichiya mérgelődését az imént tett állításommal kapcsolatban. De hát… na, ha ez az igazság? :roll:Elhessegetem a gondolatot, mielőtt Senichiya érvelős játékra adná a fejét, amihez kérem szépen egyáltalán nincs most időm.
- Megszakad a vétel? Valami külső dolog akadályozza vagy a város másolata sérült úgy a hollow behatoláskor, hogy emiatt romlott? – cseppet se tetszik, hogy a kommunikáció nem lesz tökéletes odaát. Ha esetleg netalántán odaát ráakadunk egy diákra és az súlyosan sérült, nem feltétlenül tudhatjuk stabil ellátásban részesíteni, és ha nem tudunk üzenni Soul Societybe, hogy szükség lenne egy orvos csapatra, akkor nem érünk semmit, tulajdonképpen akaratlanul elbukjuk a kiküldetés legfontosabbik részét. - Az erősítést pontosan mekkora időeltéréssel küldik utánunk? – talán túlságosan leakadok a részleteknél, de jobb szeretném tudni, mielőtt az információhiány a kárunkra lehet.
Miután mindannyiunk megkapta a választ a kérdésére, amire kíváncsi volt és áttértünk a Dangaion a ház tetején, ahova érkeztünk, szinte árasztotta magából a nyugalmat, csak ha ez a tömény hollow reiatsu nem csúfította volna el. A környezeten látszott, hogy csupán utánzata az eredeti lakókörnyezetnek az emberek nélkül, bár így is igen hihető volt, ha nem beavatott lennék, talán el is hittem volna, hogy egy valós városban vagyok. Szememmel pásztáztam a környéket és nem tudtam nem észrevenni a szembe lévő ház ablakán virító vörös kézlenyomatot.
Lehunyt szemmel koncentráltam, hátha a levegőben keringő kellemetlen lidérc lélekenergia mellett talán megérzem a diákok jelenlétét is, legalább az egyikét a hatból, hogy el tudjunk indulni valahova. Hogy sikerrel járjak hangokat, különböző zajokat is kizártam elmémből, mígnem egyik társam nem hívta fel figyelmünket a hollowra ami az imént szaladt tova előttünk.
- Nem tűnt igazinak, egy valós lidérc kapva kapott volna az alkalmon, hogy elfogyasszon minket – jegyzem meg a többieknek meglátásomat felőle. Részemről fölösleges lenne a követése, de azt se tudjuk, merre kellene elindulni. - Én jobban megvizsgálnám azt a házat. – bökök a velük szemben álló építményre. Egyszerűen forog a gyomrom, ahogy rátekintek, azon belül is annak vérfoltos ablakára. Ha egy halottat is találunk ott, a lidérc, mely végzett vele nem lehet messze, sőt akár itt is bujkálhat, és ha így van, akkor kötelességünk megtisztítani, ha nem akarjuk, hogy az utánunk jövő csapat igya meg a kárát.

Tárgy: Re: Minden perc drága Pént. Júl. 12, 2013 10:50 pm

Kezdtem úgy érezni, hogy nem nekem való a sok semmittevés, és ezért nem tudom, hogy hálás legyek-e vagy sem. Egyre inkább haladni akartam előre, épp elég sokáig „pihentem”, aztán rájöttem, hogy sose leszek teljes tagja a csapatnak, ha nem csinálok semmit. Hülye vélemény, biztosan így is van, és épp ezért döntöttem úgy, hogy a semmittevés helyett inkább kimegyek az osztag gyakorlóterére, és a képességeim fejlesztésével ütöm el az időt. Időm, mint a tenger, így nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy mennyi ment el a napból, és mennyi maradt még, sőt még csak fáradtságot sem éreztem. Vagy szimplán nem akartam érezni, mert jobb volt így, nem tudom, de az biztos, hogy mire észbe kaptam, a nap már bőven lefelé ment a horizonton.
- Basszus…! – senkinek nem szóltam, hogy ide jövök, és nem is nagyon találkoztam senkivel idefele jövet, ezért kicsit ráparáztam, hogy aggódni kezdenek majd. Rendet hagytam magam után, zanpakutomat visszahelyeztem a helyére, majd megindultam az osztag főépülete felé. Még két lépést sem tettem, minden egyszerre zúdult rám: fáradtság, éhség, kimerültség és még szomjúság is. Én bolond. Visszasiettem az épülethez, majd bevettem magam az étkezőbe, hogy feltöltsem az energia tartalékaimat. Alighogy visszaértem a szobámba, és félálomba merültem meghallottam az ismerős neszt.
- Csak most ne! – a pokollepke leszállt a homlokomra, és átadta az üzenetét. A pokollepkék olyasfajta lény, aminek az ember nagyon nehezen mond ellent. Már épp indult volna, mikor felültem az ágyamon.
- Várj! Mutasd az utat. – felkaptam a zanpakutom és követtem a lepkét, egészen a Senkaimon kapukig. A kapunál nagy felfordulás volt, a negyedik osztag tagjai és pár másik shinigami is ide-oda rohantak, hordták a sérülteket.
~ Itt meg mi a frász történt? – nézek körül, és majdnem úgy néz ki a terep, mint egy háborús zóna. Egy vörös hajú, fiatalos megjelenésű shinigami lépett hozzánk, és már bele is kezdett az ismertetésbe.
~ Sinichi…hol hallottam már a nevét? – tűnődtem el, de végül nem jöttem rá, és inkább nem kalandoztam el nagyon gondolatban. A gyakorlatozó akadémistákat megtámadta néhány hollow. Pedig azt hinnénk, hogy a rendszer jó, és jól működik. Sinichi befejezi a helyszín ismertetését, majd az egyik társunk kérdez a vételről. Ez engem is aggaszt, mert így időről időre, ha nem is teljesen végig, de el leszünk vágva az irányító csoporttól, az erősítéstől és úgy egyébként mindentől.
- Az erősítés rendben, de csak négy embert küldeni hat megtalálására, nem aránytalan egy kicsit? Valószínűleg együtt próbálnak majd boldogulni, de ha mégsem, és szétváltak, akkor csak megnehezítik a dolgunkat. – vittem tovább a fonalat a kommunikációról. Nincs választás, menni kell. A többiekkel együtt átlépünk a Senkaimon-on, és a Dangai-on keresztül megérkezünk egy ház tetejére, ami már a gyakorló térhez tartozik.
A terep tökéletes. Emberek nélküli, mégis azt sugallja, hogy a városban vagyunk. A házak rendesek, a kert ápolt, még autókra is futotta. Körül nézek, hogy szemügyre tudjam venni a helyet, nem szeretnék nagy meglepetéseket kapni. Ahogy a tekintetem körbe hordozom, nagyon sok helyen karmolás nyomok látszódtak a falakon, valamint az egész helyet belengte a töménytelen mennyiségű hollow reiatsu.
- Most már érdekel, hogy mi történt itt pontosan. – jegyzem meg. - Reméljük élnek még. – sóhajtok egy nagyot, majd egy hollow rohan át előttünk. A teste fekete, és a jellegzetes maszkja jelzi, hogy hol is helyezkedik el a feje. A jelenet igen furcsa, a hollow semmilyen érdeklődést vagy figyelmet nem mutat irányunkba, mintha csak nem is léteznénk, vagy ő mozogna teljesen más síkon.
- Szerintem követhetnénk is, vagy elmehetünk szétnézni arra, amerről jött. – vetettem fel. Igaz volt a hollow, avagy sem, lehet valami valamelyik irányba.

Tárgy: Re: Minden perc drága Szer. Júl. 24, 2013 10:05 am

A mai nap egészen átlagos volt amíg el nem érkezett az este. Azt amit ma éjjel csinálok temérdek okból igen ritka. Részben mert már az alap helyzet is nevetségesen zavarba ejtő, másrészt amit próbálok gyakorolni az még inkább az, nos az sem elhanyagolható, ha valaki így meglát, az... Ebbe bele se merek gondolni, katasztrofális lenne. Arról nem is beszélve, ha egy bizonyos valaki fülébe jut, akkor vége a világnak, nem sokkal rosszabb, egyszerűen ez nem történhet meg, ha valaki meglát el kell, hogy hallgattassam, kerül amibe kerül.
Nagy levegő, kifúj, mély lélegzet, kiereszt, az elmét megtisztít és fegyelmez, a testtartás egyenes, de nem feszes, csak nyugodtan, kezek a hát mögé, majd szembenézni a tükörrel, és...
Elkezdek feszült lenni, és kezdhetem az egészet előröl. Ez így nem jó, ha még a tükörrel szemben sem megy, akkor élőben tuti felsülök. Nah még egyszer! Az előkészület jól ment, ezt már számtalanszor gyakoroltam, de most jön a neheze. Végre sikerül felemelnem a fejem, megszólalni még nem tudok, de nem szabad sietni, majd dolgozok a beszéd formáján, ha sikerült eljutnom odáig. Gyerünk Taki, meg tudod te ezt csinálni. Buzdítom magam, majd veszek még egy nagy levegőt és megpróbálkozom vele.
-Sz-Szi-Szia Ts-Ts-Tsuki...
Eddig jutok néhány másodperc alatt, amikor hirtelen megjelenik valami a szemem előtt. Ijedtemben hátra és felfelé shunpózok, hogy meneküljek, amikor egy hangos puffanással megállít a plafon. Úgy szó szerint nyekkenek a padlón, ahogy visszapattanok. A sötét folt kezd eltűnni, ha a fejfájás nem is, s ekkor látok meg egy pokollepkét, ahogy száll felém. Sok érzés kavarog bennem, de kezdek megnyugodni, hogy senki előtt nem buktam le, és az ájulás is csak néhány pillanatnyi lehetett. Az előbbi, és az üzenet meghallgatása után sem erőm, sem kedvem nem maradt a felháborodásra, hogy így felsültem. Amennyire engedte a szédülés olyan gyorsan öltöztem, és vettem magamhoz Raimei-t. Valami komoly történhetett, ha ilyenkor és ilyen üzenettel küldenek pokollepkét. Futólépésben indultam meg a Senkai kapuhoz, és észre se vettem, hogy a fejem vérzik, így egy szép meglepetés vércsík száradt a homlokomra. Az út utolsó részét már shunpókkal tettem meg, szerencsére a fejfájásom is alább hagyott.
-Kaminari Taka, harmadik osztag ötödik tisztje jelentkezik.
Mutatkoztam be, miközben kihúztam magam az erkező shinigaminak. Valószínűleg helyesen tettem, ahogy hallgattam, kiderült, hogy külön részlegért felel, így nagy rá az esély, hogy jóval magasabb tisztségben van, mint én. Nem sokáig értem rá ezen töprengeni, az elénk tárt helyzet valóban rosszul hangzott. Szegény akadémisták, rögtön a mély vízbe, de szerencsére nincs túl sok sérült. Az eltűntek hallatán összeszorul egy pillanatra a szívem, és önkéntelenül húzom el a számat. Valahogy nagyon rossz szájízt hagy ez a legrosszabb eshetőség. Szerintem igenis van esélyük, legalábbis ezt akarom hinni, azonban még emlékszem a rukongai esetre, ahol minket ért egy támadás, ugyan akkor még nem voltam akadémista, de teljesen tehetetlen voltam eggyel szemben is, ha valóban több is szabadult rájuk, akkor csak a menekülés menthette meg az életüket, ebben kell bíznunk. A terület ismertetése nem hoz túl sok újdonságot, azonban nem is túl részletes, de idő hiányában vagyunk, egy óra már eltelt, már így is büszkék lehetnek magukra, ha túlélték. Megvárom, míg két társam is felteszi kérdését, ezek is hasznosak, azonban még mindig aggaszt egy dolog, hogy mennyire sérültek meg azok a kidouk, és mennyire erősek. Hakusaya-san válasza után én is felteszem az én kérdésemet.
-Hakusaya-san, említette, hogy megsérülhettek a kidouk. Mekkora tűzerőt vethetünk be a város, és a lehetséges túlélők veszélyeztetése nélkül? Valamint, ha a legrosszabbra számítunk, akkor nem csak gyenge lidércek jutottak be, ebben az esetben a parancs, ha nem lesz kapcsolat?
A válaszok után átkeltünk a kapun, és megékreztünk a kreált területre. Az épületek sérülése csak erősítette a kísértetváros benyomást. Amennyiben kaptunk rá engedélyt azonnal ki is eresztem a Shikaiom. Ugyan a lidércek is felfigyelhetnek rá, de nem kellene, hogy gondot okozzon, valamint, ha még életben vannak az eltűntek talán valami reményt nyújt nekik, ha megérzik. A kísérteties kinézetet, és a nyomasztó hollow erőt még megfejeli egy ordítás is, amitől ösztönösen borsózik a hátam. Nem, mintha félnék, de nem egy kellemes érzés. Ahogy mozgást látok odakapom a fejem, és megbizonyosodok róla, hogy mi is az. Kis termet, fehér maszk. Jelen helyzetben nem lehet más, mint egy lidérc, hogy most gyakorló, vagy sem, az lényegtelen. Kinyújtom a kezem, és rajta két ujjam, célzok, majd lövök.
-Juugeki Byakurai
Egy tüzes villám indult meg cikázva feléje, s remélhetőleg el is találta. A többiek érvelése sem helytelen, azonban ezt éreztem a leghelyesebbnek. Most nincs helye semmilyen tétovázásnak, valamint előfordulhat, hogy, ha elengedjük találkozik valamelyik túlélővel, amennyiben le van gyengülve a meneküléstől, akár még egy gyakorló lidérc is okozhatja a végét. Ezt nem kockáztathatom meg. A ház, nos valóban kitűnik a vörös folt miatt, és valahol el is kell kezdenünk a kutakodást, nem lehet belőle gond, legalább nem fecséreljük az időt arra, hogy merre induljunk.
-Személy szerint egyetértek Hakusaya-san által említettel. Teljesen mindegy, hogy igazi, vagy gyakorló hollow, el kell pusztítsuk. Minden egyes aktív lidérc, legyen bármilyen veszélyforrás a túlélőkre nézve, ha valamelyikük sérülten fut össze egy gyakorló hollow-al, akkor az akár az életébe is kerülhet. Valamint egyetértek a kiindulási ponttal. Induljunk, ne vesztegessük az időt.- Adok hangok véleményemnek, aztán észbe kapok, hogy hoppá, én vagyok itt a legfiatalabb, talán nem épp a legmegfelelőbb hangnemet választottam. -Öhm, elnézést, úgy értem, ha szabad javasolnom...
Mondom kicsit zavartan, hirtelen nem találtam megfelelő szavakat, de nem akartam az időt sem vesztegetni a habogásommal. Megvárom, míg valamelyikük elindul, s őt követve megyek. Ekkor jut eszembe a keresés. Próba szerencse alapján megkísérlem felkutatni az eltűntek lélekerejét. Természetesen nem eresztem le a védelmem, akár használhattam a Shikaiom, akár nem, ellenfelet lebecsülni pedig nem az én stílusom, főleg nem ilyen krízis helyzetben, ahol rajtam függhet mások élete.

Tárgy: Re: Minden perc drága Csüt. Júl. 25, 2013 1:19 am

Éppen sörös estet tartottam, ami azt jelentette, hogy a sör mellé kísérőnek megiszok még egyet, valamint, ha a szomjúság veszélye állna fenn, még egyet legurítok! Ez volt az első alkalom, hogy ekképpen akartam magam elszórakoztatni, s még a huszonkettedik kör után is jól álltam. Kivéve talán a cigarettával, abból már alig maradt néhány szál. Ideje lenne felemelni a valagamat és elmenni valami üzletbe, hogy efféle dohánytermékhez jussak. Azonban a csodás társaság miatt nemigen vett rá a lélek. Már-már vártam, hogy mikor toppan be valami az ajtón és zavarja meg a mérhetetlenül kellemes időtöltésemet.
Nem is kellett sokat várnom, először a macskám tűnt fel a csehó bejáratában, én pedig már el is bújtam az üres sörösüvegek árnyékéba. Nap, mint nap egyre kevésbé kedvelem ezt a dögöt, mostanra már azt se tudom, miért is hoztam el ezt a nyavalyát attól a vénasszonytól!? Talán még meg is érdemelnék egymást! Rejtekem, jó volt ugyan, de a macska szaglásán nem jártam túl, így kénytelen voltam ismét eltűrni. Már intettem a csaposnak, hogy a jól megszokott tálnyi tejecskét hozza, amikor újabb alak tűnt fel a színen, méghozzá egy apró, sötét pillangó alak.
Valamiért annak ellenére, hogy semmiféle kapcsolatom nem volt vele, mégis sokkal nagyobb ellenszenvet tápláltam iránta, mint a szörnyű háziállatom iránt. Tekintetével keresett valakit, s fél kezemet adnám azért, hogy ne én legyek az. Az este még oly fiatal, rám pedig még temérdek sör vár, nem hagyhatom most itt a bagázst, hisz számítanak rám!
Mikor érzékeltem a veszélyt természetesen rögtön próbáltam elrejteni magamat, ám hiába másztam be az asztal alá, az üzenettel megbízott lénnyel nem lehet viccelődni! Hosszasan könyörögtem az istenekhez, a 46-ok tanácsához, az alkohol mámorító istennőjéhez, édesapámhoz és mindenki máshoz is, hogy ne legyen valamiféle halaszthatatlan misszió a levél tárgya, ám hiába! A haladéktalan megjelenés nem enged meg még két-három órányi iszogatást!
Egy utolsó cigarettára rágyújtva indultam meg a szárnyas csöppség után, miközben a macskám mögöttem kullogva követett. Lehet, hogy nem jó ötlet elhozni ezt a púpot a hátamra, de miután egy ilyen remek mókában szakítottak meg, elvesztettem a kedvemet mindenhez! Azonban ahogy fogyott a rendkívül ízletesre sikerült dohánytermék, mintha egyre több és több lélek bújna belém vissza. A szervezetembe lejutó füst által okozott enyhén meleg, s durva érzés mintha, azt jelezte volna, hogy a hirtelen bekövetkező tragédia közben eltűnt részeim szöknének vissza. Persze koránt sem lett olyan remek kedvem, mint iszogatás közben, de legalább már egy légypiszoknyival jobb!
Érkezésemkor gigászi tömeg fogadott, ami kicsit emlékezetett a kocsmai közegre, amely, bár nem volt ilyen magas lélekszámú, mégis sokkal jobban szerettem! Amikor már minden készen állt egy úr állt elénk, s tartott kiselőadást a feladatunkról.
Természetesen jókedvem újabb mélyrepülésbe kezdett, s nem azért mert aggódtam a szegény tanulókért, hanem mert tudtam, belátható időn belül nem kerülök vissza az ivóba, s még cigit sem fogok tudni intézni! Kérdésem nem volt, hiszen az előttem kapcsolók már mindre rákérdeztek, s annyira még nem vagyok készen, hogy megismételjek egy kérdést.
A másik városba való érkezés bökkenőmentesen ment, még a hűen követő cicám is átjutott, akit továbbra is semmibe vettem. Társaim hozzám hasonlóan kissé tanácstalannak és homályosnak tűntek! De persze az is lehet, hogy csak a megvilágítás rossz, minden esetre, inkább csendben várakozok, hátha valakinek eszébe jut valami okos terv.

Tárgy: Re: Minden perc drága Szomb. Aug. 17, 2013 5:20 am

Az első osztagos tiszt végighallgatja a kérdéseiteket, azután egyben ad választ minden felmerülő problémára, hogy időt spóroljon.
- Sajnos még nem tudjuk, mi okozza a kommunikációs zavart, Shihouin-san, a 12. osztag tagjai már dolgoznak a problémán. A vétel tiszta, aztán egyik pillanatról a másikra megszakad, úgyhogy elképzelhető, hogy inkább blokkolja valami, de nem egyértelmű. Sajnos, valószínű csak utólag sikerül majd kideríteni a hiba okait.
Az erősítést főleg a tizenegyedik osztag tagjai közül fogjuk összeverbuválni, úgyhogy azon múlik a sebesség elsősorban, hogy a vezetőség milyen sebességgel tud kijelölni tizenkettőt az önként jelentkezők közül. Ha minden jól megy, fél órával maguk után érkeznek meg az Emberek világába, ha sokáig tart, akár egy óra is lehet még.
Egy ennél nagyobb csapat megszervezése jóval tovább tartott volna, Tsugahara-san, és most nincs túl sok időnk. Négyen még viszonylag jól el tudnak rejtőzni, ha szükséges, de elég erősek hozzá, hogy egy átlagosnál valamivel nagyobb hollow támadást visszaverjenek, úgyhogy a négy főt ítéltük a legjobb létszámnak a felderítőcsapathoz.
A gyakorlóterep távol esik minden emberlakta területtől, éppen ezért korlátlanul használhatják a képességeit, Kaminari-san. Az elsődleges feladat a túlélők kimentése, de természetesen likvidálhatják a hollowokat, amíg ez nem veszélyezteti a küldetés sikerét. Ha erősebb ellenféllel találkoznának, akkor próbáljanak minél kisebb kockázatot vállalni, az erősítéssel érkező shinigamik feladata lesz a hollowok kitisztítása a területről. Ha a diákok élete múlhat rajta, természetesen kötelességük felvenni a harcot.
Azt hiszem, ideje indulniuk, ha van kérdésük, akkor megpróbálok rá válaszolni. Remélhetőleg nem hagy cserben a kommunikációs vonal minket- a csapat átkelt a Dangain, és megérkezett a városba. Ha itt kipróbálták, akkor még tökéletesen működőnek találták a vonalat, és fel tudtak tenni további kérdéseket.
Ryouichi nem talál holttestet a házban, még az is lehet, hogy a vér gazdája még életben van, és abból, hogy nyomok vannak az ablakpárkányon, gyorsan rájöhet, hogy valószínű az ablakon át távozott. A pár méterrel arrébb ténfergő Nishigaminak, aki éppen a normálisnak mondható állapotában volt, feltűnt egy vérfolt az aszfalton, majd pár méterrel arrébb még egy, és még egy, végig az úton, pont abba az irányba, amerre a hollow rohant.
Ami a hollowot illeti, kiderül, hogy egyszerű gyakorlószer volt, ami a kidoura méterekkel arrébb repül, és egy gépies hanggal kikapcsol, mielőtt összeesik, és füst kezd szállni belőle, akadémisták támadásai ellen tervezték a rendszerét, ez a kidou végleg tönkretette a drága berendezést.
A hollow pusztulásával egy időben mindenki rettenetes bűzt kezd el érezni, ez azonban nem egy tönkrement gép, megsült alkatrész szaga, inkább mint ha egy csatorna lenne, mintha rohadna valami. Ha megvizsgáljátok, egyértelművé válik, hogy ez nem a műhollow szaga, hanem valami más, ami egyre büdösebbé válik abba az irányba, amerről a lidérc jött.
Aki megpróbált reiatsut érzékelni, halványan érzi valaminek a reiatsuját, ami talán egy arrancar lehet, vagy csak egy szimplán erősebb lidérc, rajta kívül pedig még legalább tíz átlagos erősségű is van a városban.

Tárgy: Re: Minden perc drága Pént. Okt. 25, 2013 4:49 am

A többiekre hagyom, ki mit csinál, basszus én megnézem azt a házat, ha tetszik nekik, ha nem! Ugyan nem fogok vitát kezdeményezni afelől, melyik lidércet pusztítsuk el és melyiket nem. Képzett tisztek, az ő dolguk. Azonban a parancs szerint túlélőket kell keresnünk, nem pedig hollowokkal játszanunk. Ha igazi, ha nem, a tisztító brigád amúgy is majd lerendezi őket. Majd. Imádom a rendszert ilyenkor, mit kell szöszmötölniük ennyit, mikor vészhelyzet van? Na mindegy, ők tudják. Neutral

Rendkívüli nagy óvatossággal közelítem meg a házat, precíz lopózások keretein belül, ahogy azt a 2. osztagban elsajátíthattam még anno, mikor áthelyeztek. Rémes edzések voltak az elsők, még most is belesajdulnak, az amúgy is izomlázas végtagjaim. Azért a bonyolultabb megközelítést választottam, hogy ha lidérc tartózkodik a házban, akkor így kisebb az esélye, hogy meglep a támadásával, és a mérleget a javamra billenthetem, lévén én okoznék a szörnynek meglepetést és nem pedig fordítva.
Viszont se lidérc, se túlélő, sem pedig holttest nem volt a házban, az egész műépület kongott az ürességtől, hiába néztem körül nagy részletességgel. Mindazonáltal az ablakpárkány, mely kívülről felkeltette érdeklődésemet szintén vöröslött a rászáradt vértől. Szóval lehet egy fix túlélőnk! Már amennyiben a sérülése nem súlyosak... sok reményt nem fűzök hozzá. Az sem kizárt, hogy üldözték, bár akkor vagy kistestű lidérc az egyik veszélyforrás, vagy pedig nagyon ügyes, hogy nem okozott a ház berendezésében óriási felfordulást, hiszen ez teljes egészében lidérc specialitás, legalábbis mindig tudják, hogy kell nagy rendetlenséget okozni, még nálam is profibbak, annyi szent! :/
Tűnődve vizsgálgattam a nyomokat, köztük a vér állagát is, hogy mennyire friss, majd tekintetemmel azt kerestem, hogy a foltok merre vezethetnek.
- Bárkihez is tartozik a vér, sietnünk kell – jegyzem meg az esetleges jelenlévőknek. Mikor a házba utánam jött egyik halálisten felhívja a figyelmünket a vércseppek haladására.
- Szép volt öcsi – vágom hátba a srácot dicsérettképpen. Majd el is indulok a vérfoltok mutatta irányba. Elhúzott szájjal konstatálom, hogy a vércseppek nem más felé, mint az imént látott ál’hollow útja felé vezet.
- Ez most valami vicc? – dörmögöm orrom alatt rosszkedvűen. Mondtam én, hogy hagyni kellett volna azt a játék-hollowot, követhettük volna és talán elvezetett volna minket a diákok felé. A füstölgő gépezetre vetek egy pillantást, majd egy mélyről jövő sóhajt tör fel belőlem, belátva, át kell mennünk Sherlock Holmesba és úgy kutakodni az esetleges túlélők után. Már éppen bele is vettettem volna magamat ennek legmélyébe, ha ez a hatnapos hullaszag nem kergetné el minden apró gondolatomat.
- Mehh, kölyök mondd, feltétlenül muszáj volt ezt szétlőni? – kérdezem méltatlankodva, dörzsölgetve orromat, hiszen egyértelmű, hogy ez az éktelen bűz a füstölgő szerkezetből származik. Megkerülöm a roncsot, mire azon kapom magam, hogy annak szaga eltér az intenzíven érzett bűztől, vagyis másból származik. Eltorzult arccal szagolok bele a levegőbe, hátha be tudom határolni a bűz forrását, mely talán elvezet minket egy túlélőhöz, és nagyon remélem, hogy arrafelé nem a lidércek vannak, kiknek a jelenlétét innen is érezni.
- Szerintem arra sem ártana körülnézni – mondom kelletlenül dörzsölgetve az orromat a kellemetlen szagok miatt. Nem repesek én sem az ötletért, de már ez is valami, amin el lehetne indulni. - Én elnézek arra, ti kövessétek nyugodtan a vérnyomokat – jegyzem meg, majd a srácra pillantok, aki a házban is észrevette a nyomokat. - Gyere te is, legalább egyenlő arányokban leszünk – bökök rá, aztán ha jön, akkor jön, ha nem, akkor marad, én mindenesetre elindulok arra, hogy megtudjam, mi áraszt magából ilyen foszló hullaszagot!

// Bocsi a késésért és a rendkívüli minőségért… T-T //

Tárgy: Re: Minden perc drága Hétf. Nov. 18, 2013 12:38 pm

A válaszok, amiket kaptunk elégségesnek tűntek, és biztatóak is voltak. Csupán megérzés, de elég logikusnak tűnik, hogy akkora gondot okozó lidérc, vagy arrancar nem juthatott be, hogy ne legyünk képesek elbírni vele, főleg, ha a shikait is használhatjuk, ha ekkora lenne a baj, nem lett volna ennyi túlélő. Bent a szobában meglehetősen rend volt, bár már nem emlékszem, hogy volt-e ilyen, mégis előfordulhat, hogy ez egy előre berendezett szoba, így talán esély van arra is, hogy egyáltalán nem történt itt semmi gond. Kicsit optimista, de jelen helyzetben a legkevesebb, hogy reménykedünk a legkisebb bajban. Az egyik társam meglehetősen alaposan vizsgálódik, s úgy tűnik azért valamit ért is hozzá, nem csak tesz-vesz, hogy okosnak látszódjon. Először egy kis dicséretet kapok, aztán szinte rögtön valami bűz csapja meg az orrunkat, gyanítom ez nem csak az én szaglásomat vágja haza. Semmi perc alatt már jön is a vádlás, hibáztatás, és lekezelés. Egy pillanat alatt az iménti dicséret is inkább iróniaként érződik. Fájt a fejem, aggódtam a diákok miatt, és maga a helyzet is feszült, furcsa volt. Elvesztettem a józan ítélőképességem, és hidegvéremet elegendő időre, hogy élesen visszaszóljak. Amire rá is tett egy lapáttal, hogy a szavak formálása közben megéreztem a gyakorlólidércből áradó szagot, mely teljesen más volt.
-Igen, muszáj volt! Bármi közbejöhet, és szem elől téveszthetjük, ha ez megtörténik, akár egy sérült diák életébe is kerülhet. Nem mellesleg nem olyan helyen és helyzetben vagyunk, hogy nagyon le kellene kezelnie, nem vagyok már kis gyerkőc!- Veszek két nagy levegőt, s próbálok a lehető legjobban megnyugodni. A gőz egy jó részét most kiadtam. -Egyetértek. Nem hiszem, hogy akkora bajba tudnánk kerülni, hogy ne tudjuk megvédeni magunkat és esetlegesen néhány diákot egy támadás során, ha olyan erősségű ellenség jutott volna be, közel nem ennyi lenne az eltűnt. Sok sikert és szerencsét, én akkor a vérfoltot fogom követni.
Köszönök el tőle, így legalább jobban fogok tudni koncentrálni a feladatra, hogy nem vonja el a figyelmem a már-már nevetséges megsértettségem. Még meg is ingatom a fejem, miközben elindulok. Ez a helytelen viselkedés sem vall rám, mostanság egyre több probléma van ezzel a sok érzelemmel, bár egy része mindenért kárpótol... A gondolatmenetem két határozott, de nem erős arcon csapással szakítom meg, s rángatom vissza magam a feladathoz. Érzékeimet kiterjesztem, s kutatásra összpontosítok. A vérfoltokat követve, de különböző nyomok után is kutatok, valamint az elsődleges, hogy a felmentőcsapaton kívüli shinigami lélekerőt találjak. Ekkor jut eszembe valami. Megpróbálok kapcsolatba lépni Hakusaya-sannal, amennyiben sikerül:
-Hakusaya-san, esetleg tud információval szolgálni a város méreteit, felépítését illetően?
Ez a fontos kérdés elmaradt az útbaigazításnál. Ami késik nem múlik, még talán időben vagyok, hogy jó tippeket kapjak, amivel talán sikerül előrébb jutni... Minden lidércet, amit meglátok elpusztítok. Minimális időt töltök a felmérésükkel, és veszélykategóriába sorolásukkal. Amit gyakorló hollownak tartok, azt igyekszem a legkisebb kárral kiiktatni, így is tuti rossz pontot szerzek a 12. osztagnál, de ez nem olyan helyzet, ahol ha hibázok, azután meg tudnék bocsájtani magamnak. Igyekszem nagy mennyiségű lélekerőt sugározni, bár nem annyira, hogy kifulladhassak tőle. Így észrevehetőbb vagyok ugyan a lidércek számára, s valószínű, hogy meglehetősen vonzani fogom őket, de annyi hollowwal kevesebb, ami a még életben lévő diákokra támadhat. Nem elhanyagolható az sem, hogy talán egy diák is kiszúr, így könnyebben összetalálkozok vele.

Tárgy: Re: Minden perc drága Kedd Jan. 28, 2014 9:38 pm

Kaminari Taka, Shihouin Ryouichi -500 ryou
Mivel a többiek csak egy körben írtak, jutalmat nem tudok adni nekik.