Szeretem a Kidoushuu könyvtárában tölteni a szabadidőmet, hogyha a Gyerekegylet többi tagja nemigen ér rá. Nem mintha szeretnék játszani velük, mert azt már bőven kinőttem, hanem csak arról van szó, hogy akkor többet van lehetőségem látni Miyoko-sant, mint úgy amúgy. >///> Ugyanis kapitány lévén ő is eléggé elfoglalt, legalábbis eddig nem igazán volt merszem meglátogatni szolgálat közben. Nem állt szándékomban zavarni őt. >///> Ezért húzódtam ilyenkor inkább a könyvtárba, ahol Yamasaki-san segítségével olyan fóliánsokat találhattam, amivel gyarapíthattam kidoukkal kapcsolatos tudásomat. Éppen egy ilyen tekercset olvasgattam, amikor Kawashima-taichou keresett fel egy küldetéssel kapcsolatban. Kicsit meglep, hiszen nem számítottam rá, hogy ilyesmi ügyben keres fel, azt hittem, hogy Tsuki-sanért kell elmennem a 12. osztagba, mint már párszor volt szerencsém ilyesmi miatt kimozdulni a négy fal közül a kapitány kérésére.
- Milyen küldetés? – érdeklődöm Kawashima-taichoutól, miközben összeszedem a tekercseket, hogy odaadhassam Yamasaki-sannak, mivel ő adta ezeket a kezembe, nem tudom, hogy hol van a helyük.
- Hm... magam sem tudom pontosan, milyen küldetés, de a főkapitány kért az osztagunkból valakit, és én rád gondoltam, Hajime-san. Egy 2. osztagos hírvivő jött az üzenettel, szóval viszonylag sürgősnek tűnik – vakarta meg a tarkóját kissé lustán a kapitány, szavai hallatán majdhogynem elejtettem a fóliánsokat. Döbbentem fordultam szembe a taichouval, egy 2. osztagos tiszt jött, akkor miért csak most szól? Ennyire el lenne havazva a kapitányi teendőivel? Nem lennék meglepve a fukutaichou nem éppen tűnt szorgos halálistennek.
- Akkor, ha megbocsát Kawashima-taichou én indulok is. Jól sejtem, hogy a gyülekezőpont helye az 1. osztag barakkja? – teszem fel komolyan a kérdést, ha valóban így van és tényleg a Nibantaitól jött egy hírvivő ezzel az üzenettel, akkor tényleg nem tűrhet halasztást a dolog. És én, mint a Kidoushuu tagja a legjobbat fogom nyújtani!
- Igen – bólintott rá helyeslően a kérdésemre, ezzel megerősítve a feltételezésemet. - Sok szerencsét, Hajime-san – emelte fel a kezét szórakozottan, majd egy intéssel búcsúzott, amint egy meghajlással és egy „Mindent beleadok!” – szöveggel elindultam az 1. osztag felé, lehetőleg minél gyorsabban, hogy időben odaérhessek. Remélem, nem vagyok késésben amiatt, mert később jutott el hozzám a hírnök hozta információ. De ez sem igazán zavart, mert hihetetlen nagy büszkeséggel töltött el, amiért Kawashima taichou engem gondolt megfelelő személynek ezen a küldetésen való részvételhez.
Viszonylag hamar sikerül odaérnem villámtánc segítségével az 1. osztag területére, ahol azonnal engedélyt kapok a belépésre, amint elmondom, hogy a Kidoushuu osztag küldötte vagyok. Ott megtudom, pontosan merre is kell mennem, még nem jártam az Ichibantai területén így a némi útbaigazításnak örültem is. Sietős léptekkel haladok helyiség felé, melynek folyosójára lépve már a távolból meglátom Otou-sant és Suwun taichou keresztanyámat, illetve Wang-fukutaichou-sant a 3. osztagból. Arcomra némi meghökkenés rajzolódik ki, lépteim pár pillanatig lelassulnak, de nyomban összeszedem magam, ugyanis olyan, mintha éppen várnának valamire. Lehetséges, hogy rám?
- Elnézést a késésért, Kawashima-taichou küldött. – mondom, amint eléjük értem, kicsit zavartan tekintve szemem sarkából Otou-sanra. Most a késésem miatt lehet, hogy kellemetlenséget okoztam neki.
Kissé feszülten követem a többieket az egyik első osztagos halálisten által feltárt terembe, ahol kérdőn körbevezettem tekintetemet, majd pedig a két halálistenre szegezem a pillantásomat, kik fogadnak minket. Az egyik maga a Soutaichou volt a másik személy… kérdőn döntöttem oldalra fejemet még sosem láttam őt, de úgy foglalt helyett a főkapitány társaságában, mintha régi jó ismerőse lenne. Vagyis hát, nem tudom mire vélni ezt az egészet…
Némileg kihúzom magamat, amint a nevemen szólít az idegen és ezzel együtt rám is néz, melyen kissé meg is lepődök, hiszen nem is ismer. Legalábbis ha csak névről hallott rólam, akkor sem vagyok olyan nevezetes a Gotei 13 kötelékében, mint mondjuk Otou-san vagy Suwun-taichou keresztanyám, hogy rögtön tudja ki – kicsoda. Személyazonossága azonban még inkább megdöbbent, még az arcomra is kiül a meglepettség mimikája. 0. osztag? Genryuusai Shigekuni Yamamoto, mint Soul Society előző Soutaichouja? Britanniai Lelkek Városa? Mégis mi ez az egész?
Tornyosulnak gondolataimban a kérdések, melyeket hallva alig hiszek a fülemnek. Ráadásul a feladat, amit kaptunk szintén hihetetlennek tűnik. El kell látogatnunk egy másik Soul Societybe egy levél miatt? De hogyha meghívó volt, miért szükséges kiderítenünk annak okát, hogy miért is kapta azt a Lelkek Királya? Hiszen akkor csak tiszteletét lenne szükséges tennie a másik uralkodónál, nem? Eléggé bonyolult ez az egész, nem igazán értem. Emiatt inkább a nagyobbakra hagytam az érdeklődést, majd amint a gyülekező pontot is megosztották velünk egy tisztességes meghajlás kíséretében távoztam a többiekkel a teremből.
- Otou-san… – amint kiértünk a helyiség elé nyomban megszólítottam apámat, némileg kevert érzelmekkel. Eleinte bocsánatot szerettem volna kérni amiatt, hogy késtem az imént, de úgy döntöttem, hogy inkább a küldetéssel kapcsolatban érdeklődök tőle. - Azaz úr valóban az előző főkapitánya volt Soul Societynek? Mármint Genryuusai Shigekuni Yamamoto-sama. – bízok abban, hogy Otou-san meg tudja felelni a kérdésemet, azt az egy órát jobbnak látom a küldetésre való felkészülésre szentelni, mintsem a könyvtárban eltölteni, hogy kiderítsem a hallott hihetetlen dolgokról, hogy vajon mi is ez vagy hogyan is lehet? Otou-san nem fiatal már megannyi tapasztalata van, így gondolom, tud egyes mást a Gotei 13-ról, hiszen nem lenne most kapitányi szinten, ha nem így lenne... legalábbis gondolom.
- És mi az a 0. osztag, milyen testőrség az? A Lelkek Királyával kapcsolatos? – teszem fel következő kérdésemet, amint kaptam választ az elsőre. Tudom, hogy jobban járnék, ha részletesebben utána olvasnék, de most meg kell elégednem Otou-san tudásával. Amennyiben az időm engedni fogja jómagam is utánanézek ennek. Feltéve, ha lehet ilyesmiről információkat találni holmi osztagkönyvtárakban.
- Genryuusai-sama említette a britanniai Lelkek Városát. Én ilyesmiről még nem hallottam. Otou-san te tudtad, hogy több Soul Society van világszerte? – rohamozom meg újabb kérdésekkel Otou-sant. Ennél a pontnál már bármilyen választ el tudok fogadni, hiszen biztos feltartom a munkájában, mivel kapitány, minden bizonnyal sok dolga van a 9. osztagban, hogy elintézze távollétével járó dolgokat.
- Öhm… anou… gomennasai Otou-san, hogy feltartottalak. Ha szeretnéd, szólok a nevedben Okaa-sannak, hogy nem leszünk itthon. – lehajtott fejjel mondom az alábbiakat, mely után villámcsapásszerűen ér a felismerés, hogy miket is beszélek, így gyorsan hozzá is teszem eme cselekedetem pontos okát, mielőtt félreértené. >///> - P – persze csak azért, mert minden bizonnyal sokat elvettem most az idődből és lehet, nem tudnál Okaa-sanra időt szakítani most a kapitányi feladataid mellett. >///> Ha, megbocsátasz… - zavarodottan indulok haza, hogy Yuki~onnát is magamhoz vegyem, mert a legutóbbi kiküldetésen nem éppen jártam pozitívan azzal, hogy nem volt nálam, illetve Okaa-sant is értesítettem arról, hogy Otou-san és én küldetésre lettünk invitálva. Persze hozzátettem, hogy meglehet az is, hogy esetleg Otou-san még befut elköszönni, de nem tartottam valószínűnek a dolgot, bár kitudja.
A kapott idő eltelte után Okaa-santól kicsit nehéz volt távoznom, majdnem ismét sikerült elkésnem… éppen, hogy csak az utolsó percekben sikerült beesnem. Egy kisebb csomagot nyújtottam az eligazítás előtt Otou-sannak.
- Ezt Okaa-san küldi. – teszem hozzá, majd elfordítottam a fejemet. Elméletileg Otou-san kedvencét tette bele az útra, hiába mondtam neki, hogy szerintem fölösleges. Nálam is addig erőlködött, míg el nem tettem azt, amit nekem csomagolt és rá nem vett arra, hogy Otou-sannak elvigyem az övét. Nem értem, hogy tud Okaa-san úgy nézni, de egyszerűen képtelenség olyankor ellenkezni vele.
Tekintetemet ezután Genryuusai-samara és a mögötte lévő senkaimonra vezettem. Némi kíváncsiság kerekedett úrrá rajtam kisebb izgalommal, a hellyel kapcsolatban, ahova bármelyik pillanatban elküldenek minket.

A hadnagyi irodában ülve, túl megannyi ilyen-olyan kellemetlenségen, végre úgy érzem, terheink száma némelyest csökkenni látszik. Kanata kapitányságával az osztag ügyei lassacskán rendeződnek, és úgy tapasztalom, a fejetlenségnek is vége szakad. Tudom, ez a kijelentés felettébb különös lehet egy hadnagytól, de örülök, hogy kevesebb felelősség hárul rám és Shizuka-sanra. Bár korábban meg sem fordult a fejemben, hogy Ai-sama után bárki képes lehet ily bravúrosan összetartani az osztagot, Kanata-taichounak sikerült. Ez pedig olyan megnyugvást jelent, amely már egy ideje nem töltött el. Már-már kezdtem megfeledkezni arról is, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy nem várt fordulat. Majdnem.
Halk sóhaj kíséretében hallgatom végig a hírnököt, aki a különös üzenettel érkezett. Nem értem, miért éppen rám volna szüksége az ichibantainak. Nem vagyok több egy egyszerű hadnagynál. Minden esetre a parancs az parancs, és én nem fogok vitatkozni vele. Nincs is rá lehetőségem, hogy megtegyem. Még ha volna is, visszakoznék egyáltalán? A Gotei 13 egy katonai szervezet végső soron, így az utasítások követése úgymond kötelességünk. Nem hinném, hogy következmények nélkül lehetne ellenkezni. Meg aztán, különben sem érdemes. Aki egyszer belépett a szervezet kötelékébe, tudnia kell, mire vállalkozott. Így hát hiába vonom kétségbe jelenlétem szükségességét, nem tehetek mást, mint engedelmeskedem a hívásnak, és ennek megfelelően megjelenek az első osztagban.
A megszokott protokollnak megfelelően az osztag barakkjai előtt álló tiszttel közlöm, mi járatban vagyok, majd meg is kapom az útbaigazítást a kijelölt találkozóhely felé. Ha jól belegondolok, először járok itt. Valami különös csoda folytán mégsem sikerül eltévednem – nevezzük szerencsének. Hisz az idő sürget, ha minden igaz, bár a futár által hozott üzenet nem tartalmazott konkrétumot, az azért némi gyanakvásra ad okot, hogy személyesen adták át, nem pokollepkén keresztül. Ahogy odaérek az impozáns méretekkel rendelkező ajtó elé, finom meghajlással köszöntöm a már jelenlévőket. Shiratori-taichou kérdésére halovány mosoly kúszik arcomra.
– Köszönöm kérdését, Shiratori-taichou, én úgy látom, Kanata-taichou remekül boldogul. – felelek saját meglátásaimnak megfelelően. Sajnos nem jellemző rám, hogy belelássak a kapitányaim fejébe, így erre a kérdésre sem valószínű, hogy tökéletes választ tudnék adni. Talán jobb is, ha nem próbálok meg erre törekedni, és nem próbálkozom az amúgy is lehetetlennel. Hisz eme kérdésre is mindössze egyetlen személy létezik, ki valóban meg tudna felelni: Kagami Kanata taichou, akire az érdeklődés is irányult az imént. Ám a kis szóváltást kénytelenek vagyunk ilyen rövidre fogni: a vélhetőleg negyedik iderendelt megérkezik, így a titkok ajtaja is kitárulhat végre előttünk. Mind képletesen, mind szószerinti értelmében. Elvégre a bejárat, mely az ichibantai nagytermébe vezet, kinyílik, s én a kapitányokat követve lépek csak be rajta. Úgy helyes, hogy azok menjenek előre, kik már ismerik itt a járást, nem igaz?
A helyiségbe belépve azonnal megakad a szemem a már benn tartózkodó két férfin. A soutaichou urat magam is be tudom azonosítani, ám másikuk kilétét homály fedi előttem, még ha tippem van is, azt nem tartom valószínűnek, bár jelenléte kétségtelenül önmagában is tekintélyt sugároz. Nem meglepő hát, hogy mikor nevemen szólít, kissé jómagam is kihúzom magam, bár eddig sem lehetett kifogás a tartásomra. Cseppet feszélyez az idősnek látszó halálisten jelenléte, s éppen ezért tudat alatt is igyekszem a lehető legfegyelmezettebben viselkedni, még ha korábban efelől nem is volt panasz. Már ha emlékezetem nem csal meg eme sarkalatos pillanatban. ^^” Szavait feszült figyelemmel hallgatom. Az elmondottak kissé meglepnek, csaknem arcomra is kiültetve a döbbenet mimikáját, ám szerencsére avagy sajnos, ennél azért kevésbé mozgékonyak arcizmaim. Még mindig nem sikerült megtanulnom, hogyan mutathatnám ki a bennem lejátszódó érzéseket, gondolatokat a külvilág felé. Ezt a tulajdonságomat az ehhez hasonló szituációkban kimondottan hasznosnak tudom vélni, mégsem tudom biztosra, helyénvaló-e rezzenéstelen arccal végighallgatni egy ilyen bejelentést. Hirtelen nem is tudom, a hír mely pontján kellene jobban csodálkoznom, vagy meglepődnöm. Csak én volnék oly tudatlan, hogy egész eddig még csak nem is hallottam, létezik több Soul Society is? Ahogy végigtekintek a többi egybegyűlt arcán, az az érzésem támad, nem vagyok egyedül eme ismeret hiányával. Gondolataim egy fél pillanatra mintha kezdenének elkalandozni a „mi lett volna, ha…?” kérdéskör irányába, ám szerencsére még időben visszairányítom őket a jelen felé. A legkevésbé sem hiányoznak most az ilyesfajta gondolatok, pláne egy igen fontos ügy ismertetése közben. Ismét csak megdöbbenésemet fokozza, hoy a megannyi potenciális jelölt közül épp én kerültem be a kiválasztott 4 shinigami közé, akikre ez a feladat osztva lett. Nem igazán értem benne a logikát, hogy őszinte legyek. ^^” De persze, csak nem kérdőjelezhetem meg a feljebbvalóim döntését, így nem vitatkozom, vagy emelek szót kétségeim tükrében sem. Meg aztán, nem is tudom ezeket a gondolatokat most szavakba önteni, így a legjobb, ha egy kis ideig még pihennek tudatomban, hogy csak aztán kerüljenek felszínre ismét, miután már volt idejük leülepedni, és némiképp tisztázódni.
Egyetlen óra. Ennyi időt kapunk, hogy rendezzük ügyes-bajos dolgainkat. A magam részéről amint lehet, visszatérek az osztagom területére, és tájékoztatom a helyzetről mind Shizuka-sant, mind Kanata taichout. Úgy illendő, hogy társam és felettesem is tisztában legyenek ismeretlen időtartamú távollétem okával. Kicsit mondjuk még mindig félek, hogy Shizuka-sant egyedül kell hagynom a papírmunkával, tudom, miféle mumus ez számára, de biztos vagyok benne, hogy minden félelmem ellenére tökéletesen megbirkózik majd a feladattal, amik oly sok idő után ismét rá, és egyedül rá hárulnak majd egy kis darabon. Milyen régen is volt utoljára ilyen alkalom. Sóhajtással nyugtázom, hogy időm véges, és közel már, hogy lejárjon. Így hát ideje visszatérni a kiindulási ponthoz, vagyis, hogy precíz legyek, az induláshoz megbeszélt helyre. Az ichibantai senkaimonja.
Talán mostanra, hogy eltelt egy óra a különös hírek meghallgatása óta, végre bennem is megfogalmazódik egy kérdés. Voltaképpen nyugtalanságom okát talán éppen ez jelenti. Ám feltenni úgy, hogy egyedül én kérdezzek? Kicsit különösnek érezném. Már-már zavarbaejtőnek. Épp ezért kimondottan örülök, hogy nem csak bennem maradtak fehér foltok feladatunkkal kapcsolatban, még ha én nem is pontosan arra gondolnék, mint Shiratori-taichou.
– Elnézést, Yamamoto-sama, nekem is volna egy kérdésem. Ha nem csak ez az egy Soul Society létezik, akkor pontosan mennyi van? – talán kérdésemből is kitűnik, hogy némiképp már a felvetésben is kételkedem. Nem tudom, valahogy olyan abszurdnak tűnik ez az egész. Csak remélni tudom, hogy nem valami ostoba kelepce, amibe épp készülünk belesétálni. Akárhogy is: nincs más út. Jól gondolom?

Kicsit zavarban vagyok, amiért Otou-san javítja ki tévedésemet, bár perpillanat azért van nálam Yuki~onna, mert kiküldetésen vagyunk, viszont jómagam úgy tudtam, hogy Seretei városában tisztséget be nem töltő halálistenek nem is viselhetnék maguknál a zanpakutojukat előzetes engedély nélkül. Lehet, valóban rosszul tudom ezt és tévedtem?
Arcom apró, vörös színt vett fel, közben földre szegezett tekintettel meredtem a padlózat irányába. Nem hittem volna, hogy valaha is Otou-san fog kijavítani, nem ezért bújom a könyveket nap, mint nap. Ezek szerint hosszú út áll még előttem ahhoz, hogy túlszárnyaljam őt. Figyelmem azonban hamar Lady Lancelotra irányult, kivel kapcsán nem egy kérdés felmerült bennem, azonban jobbnak ítéltem odafigyelésre ösztökélni magamat, mielőtt olyan kérdésekkel, mint a „miről is volt szó?” – és társaival kerülnék még kínosabb helyzetbe.
- Hogy tessék? – bukik ki meglepett kérdésem Otou-san irányába. Cseppet sem vagyok rosszul, vagyis attól függ, mit értünk rosszul lét alatt. Túlságosan udvariatlan vagyok vendéglátóinkkal szemben és igen keservesen tudom csak magamat moderálni. Olyan, mintha Yuki~onna negatív hozzáállása kezdene rajtam is eluralkodni és ahelyett, hogy elfogadnám, megpróbálom elnyomni és emiatt kissé… össze vagyok zavarodva. - N-nem, nincs semmi bajom, ne aggódj. >///> – szögezem le, hogy ne vonjam el Otou-san figyelmét a feladatunkról. Nem azért hívattak, hogy hátráltassam a feladatot jelenlétemmel.
- Szóval számos, lelkek békéjéért küzdő társadalom áll fent, azonban Lelkek Királyából csak egy van? Akkor önöknek kik a felettesük? – kíváncsian villan meg kék íriszem, lehet faragatlanságnak hat, hogy a belső hierarchiájukról kérdezek, azonban őszintén érdekel. S ha már békeszerződés kapcsán látnak vendégül minket, akkor nem is származhat ebből olyan nagy gond, ha nem tévedek. Bár a háború csupán szóban való feltevése sem éppen kecsegtető előjelnek számít, főleg ami a Lelkek Királyára hárul. Mi okból kívánnák őt letaszítani trónjáról, ha a társadalmunk teljesen elhatárolódott tőlük? Feltéve, ha tévedek azzal kapcsolatban, hogy egy Lelkek Királya lenne, s ő pont a mi Soul Societynknál székel. S miből feltételezi Pendragon-san, hogy nem tudnánk felvenni ellenük a küzdelmet, van önbizalma. De az ilyesfajta feltevések egy béke létrehozására olyan, mintha, minthogyha… zsarolni próbálna, igaz burkoltan, de akkor is.
Kissé megütközve pillantok Pendragon-sanra, amint megosztja velünk az ötödik Soul Society tragikus elpusztulásának körülményeit. Homlokom ráncolva lestem Genryuusai Shigekuni Yamamoto-sama irányába, hátha az ő arcáról le tudom olvasni gondolatait, hiszen annak minden bizonyára nyoma van, ha váratlanul éri az egykori főkapitányt ama feltételezés, hogy valóban ilyet tett volna a mi társadalmunk. A történelemkönyvek valójában, melyek a kezemben akadtak, azok említést sem tettek a többi Soul Societyről, de még erről a háborúról sem. Milyen régen történhetett ez? Miféle indíttatás vezette rá a régi társadalmakat arra, kik a körforgás felügyeletéért felelnek, hogy háborút indítsanak maguk között és, hogy ilyesfajta pusztítást hajtsanak végre?
- Miért? – teszem fel elgondolkodva a kérdést. Hogy eme múltbéli eseményről említést tett Pendragon-san, valamiért nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy netalántán ezzel be akar minket sározni. Azonban hallva, hogy akár másik Soul Society keze alatt is eltörlésre került volna az említett társadalom, ez mégis elgondolkodtatott. S, hogy kérdésem ne legyen rövid, s tömör, hanem határozott lényegét adjam, így folytatom. - Miért, kellett – már bocsánat, hogy ezt mondom – ostoba háborúban odavesznie egy társadalomnak? Mi okból pusztította volna el bármely Soul Society? Netalántán volt valamijük, vagy tudtak valamit, amit a többi társadalom nem tudhatott magáénak? Ön a múlt megismétlődéséről beszélt, ezek szerint ugyan ez a helyzet fennáll, konkrétan a mi városunk veszne oda az újdonsült háborúban. Úgy fogalmazott, hogy „kétli, hogy örülnénk annak, ha egy szempillantás alatt likvidálnának bennünket” – ebből következtetek erre. De mindezt miért? Egy olyan pozícióért, amiről jómagunk csak névlegesen tudunk, halvány feltételezésekre épített tényeink vannak róla, mert nem érintkezhetünk vele. Vagy önök többet tudnak a Lelkek Királya szolgálatairól? Ezért a titulusért veszett oda egykoron ama régi Soul Society? – tekintetemmel végig követem Pendragon-san minden mozdulatát, miközben elmondtam gondolataimat a régi eseménnyel kapcsolatban. Pontosított tényeknek sokkalta jobban örülnék, de így olyan számomra ez az egész, mintha késő éjszaka, vakon tapogatózva próbálnám kibogarászni a történelmet ecsetelő pergamen szótagjait. De a múlt sok mindent rejt magában, olyan dolgokat is, amikre jobb lenne nem emlékezni, teljesen elfeledni őket. Lehet, hogy társadalmunk ezért nem készített erről feljegyzést, hogy ne szerezzünk erről tudomást, meg akartak kímélni az igazságtól, hogy mi véres folt ragadt a mi Soul Societynk nevére?
Alsó ajkamba harapva merengek az alábbiakon, nem tudok most oly’ szemmel nézni a Gotei 13-ra, mint mielőtt beléptem volna eme terem ajtaján. Elmélkedésemet azonban egy őrjöngő hang, s az ajtó szárnyainak csapódása szakítja félbe. Kérdőn emelem fel tekintetemet, s igyekszem nem illendő módon megbámulni az érkezőt. De erőszakos fellépése egyszerűen érdeklődést keltett fel bennem, leginkább azon dolog kapcsán, hogy ki is lehet ő?
Megborzongok a váratlan hűvösség miatt, mely eluralkodik a termen, bár engem nem igazán szokott zavarni a hűvös idő, hiszen Yuki~onna képessége is erős kapcsolatban áll a hideg idővel, így hamar hozzászokok a hirtelen lehűléshez. Apró, kósza pillantást vetek a többiekre, hogy lássam, ők is észrevették a terem váratlan hűvösségét, vagy jómagam csak képzelődöm, s csak a feszélyezettségem játszik velem, amiért egy ilyen dolgot tudtam meg Soul Societynk múltjával kapcsolatban.
- Hm, t-tessék? >///> – döbbenten kapom tekintetemet Lady Lancelotra. Kissé meglep, hogy hozzám szólt, mert érkeztünkkor a kiállása és viselkedése nem igazán arról tanúskodott, hogy bármikor is komolyabban szót kíván velünk váltani azon kívül, amit muszáj megosztania velünk. - Sao Feng? – ismétlem el a nevet, s örültem, hogy már tudtam megszólítást is csatolni, az imént látott, heves vérmérsékletű úrhoz. - Amiatt a régi háború miatt? – kérdezek rá, bár minden bizonyára ez lehet gyűlöletének oka, hiszen kapcsolatban nem álltunk egyik Soul Societyval sem. S Lady Lancelot által mondottak alapján csak arra tudok gondolni, hogy esetleg a Kínai Soul Society ereje vetekedhetett a miénkkel egykoron, vagy akár az ő társadalmuk is járhatott volna úgy, ahogy az a bizonyos ötödik…
- Öhm… anou… igen. Elnézést, hogy ilyen udvariatlan voltam az előbb. – apró bólintással is jelzem kérdésére, hogy valóban az miatt lepett meg neve, mert a földi történelem Lancelotját jutatta eszembe. Az ok hasonlóságának megmagyarázására apró csodálat uralkodik el rajtam Lady Lancelot irányába. - Valóban? – elhűlten nézem, szótlanul Lady Lancelotot pár percig. - Ne haragudjon, kérem, de… de ez igazán meglepett. >///> Sir. Lancelot nagy ember volt, nem gondoltam volna, hogy halála után, lélekként is ilyen hatalmas dolgokat hajtott végre. – kérek bocsánatot, amiért ilyen feltűnően nézem őt. Tekintetemet magam elé, az asztallapra vezetem, hogy összeszedjem magamat.
- Szóval ön is kapitány… akarom mondani… osztagvezető? >///> Önöknél hány osztag van számon tartva? Ha szabad tudni… – visszagondolok érkezésünkkor ama megállapításomra, melyre Otou-san is egyetértett velem, hogy valószínűleg valamiféle vezető lehet itt, eme Lelkek városában, s lám, tényleg így van.
- Kérem, mondja el, ön mit gondol erről a békeszerződésről? Elég törékenynek látszik, már amennyit láthattam Sao Feng-san vélekedéséből. Elkerülhető lehet a múlt megismétlődése? – kérdezem kisebb csend után, miközben az egyre beszűrődő mondattöredékeket hallom odakintről. Nem illik hallgatózni, jómagam Okaa-santól ezt tanultam, s tartom is magamat ehhez, de ez felett képtelenség elsiklani. Különben is érdekel a kisasszony véleménye, hiszen helybéli és sokat számíthat ez, gondolom... >///>

Spoiler:

Nara, Hajime: 500 LP és 1000 ryou
Többiek : 500 ryou