Kuchiki-birtok

Tárgy: Re: Kuchiki-birtok Szer. Ápr. 16, 2014 6:42 pm

Újra viszontlátás - második randi

Örömmel veszi, hogy Samanuske nem gubbaszt naphosszat bezárva, és hogy ezek szerint, ha kedve van, kapható egy kis szabadban való mókázásra is. Odakinn sokkal, sokkal több mindent is lehet csinálni, jóformán ugyan azokat, amiket egy szobában ücsörögve, csak annál sokkal szórakoztatóbb odakinn lenni, főleg, ha jó idő is van hozzá. Igaz, neki az se számított soha, ha esett, vagy fújt, elázni is van olyan mókás, mint verőfényben játszani, akkor be lehet szaladni a tető alá, aztán egy nagy törölköző alatt összebújva melegedni és nevetni a másikon, milyen viccesen néznek ki ronggyá ázva. A hallottak, ahogy eddig is gyakran, most is megnevettetik.
- Jól hangzik. Mármint, hogy – visszafogja magát a nevetésben, még mielőtt Samanuske azt hinné, azt találja viccesnek, hogy az egyik őr leütötte.
- Majd futhatnánk versenyt, az nagyon jó lenne! Ugye? Ugye lehet? – bár még nem tapasztalt olyat, hogy valahol, ahol az ember szaladgálhat, ott azt ne tehetnék akár ketten is, mégis inkább biztosra megy, ki tudja feléjük mi szokás. Lehet, hogy náluk egyáltalán nem illik ilyesmit csinálni, azért reménykedik benne, hogy ilyen buta szabályaik mégsincsenek.
Ikichivel folytatott kis vitájukba a fürdetésről inkább nem szól bele, egyiket sem akarja megbántani. Biztos, hogy a kis maki nem szándékosan bolházta össze a gazdáját, de Samanuskenak is igaza van abban, bizony, néha még neki is fürdenie kell. Akaratlanul is megütötte fülét a magyarázat végén a hangsúly, amit a másik használt, nem is szerette volna beleütni az orrát a dologba, valami mégis kikívánkozott belőle.
- A nagyapák okos dolgokat szoktak mondani – szól ez mindkettejüknek, de főleg Ikichinek és Samanuske védelmére, hogy ha ilyen okos emberek mondanak valamit, azt illik megfogadni. Hangja nem sokkal derűsebb a kijelentéskor, mint a fiúnak volt, sok éve már annak, hogy őt sem látja el senki ilyen jó tanácsokkal. Majd talán egyszer beszélgetnek erről is, de most nincs kedve ezzel elrontani ezt a szépnek indult napot. Valamikor biztos szóba fog kerülni ez is, hiszen nincsenek titkai, a most viszont nem tűnik alkalmas időnek arra, hogy ilyesmiket szóba hozzon. Úgy is rengeteg idejük van még megismerni egymást, ebbe pedig a család, ha már csak volt is, beletartozik. Nem mintha minden története szomorú lenne, nagyon-nagyon sok évük volt együtt, amikor boldogok voltak és rengeteg szép emléket is őriz azokból az időkből. Csupán elkezdeni beszélni róla nem is olyan egyszerű, ilyenkor akaratlanul is elszontyolodik, hiszen amiről mesélni tudna, az már mind csak múlt idő, és bármennyit is beszélne róla, sem az idő nem fordul vissza, sem őket nem hozhatja vissza. De legalább, ha eddig nem is, most már legalább van kivel megosztania ezeket. Jóformán évek óta hallgatott erről, megfelelő társaság híján nem volt senki, akivel ezekről beszélhetett volna. Ugyanakkor biztos benne, ha erre kerülne a sor, Samanuske, ha nem is egy vidám dolog, meg fogja hallgatni, ha szüksége lesz rá. De nem itt és most, talán majd máskor. A gondolattól kissé hallgataggá lesz, nem is reagál azonnal Samanuske lelkesedésére, s ahogy eddig, jó kedve sem olyan ragadós, mint lennie kéne, kicsit lassabban is dolgozza fel a hallottakat, mintha nem teljesen figyelt volna. Mindeközben persze a fésülgetéssel sem hagy fel, de nem egy bonyolult feladat lévén úgy is megy, hogy közben kicsit elkalandozott. Lassan, de biztosan mégis eljutnak hozzá a szavak, azok értelmével együtt. Ha vannak itt más szobák, a szobáknak vannak gazdái, így pedig könnyen lehet, hogy menet közben összefutnának velük. Ehhez pedig valamiért most igazán semmi kedve, jobb ez így most, kettesben.
- Majd mégis inkább később. Holnap. Igen, mondjuk reggel. De most – abbahagyja egy rövid időre a fésülgetést, csak amíg a hátához bújva átöleli, aztán úgy is marad egy kicsit.
- Most maradjunk inkább itt – dünnyögi Samanuske nyakába szuszogva, majd nagy sokára el is engedi, hogy folytassa, vagy inkább előröl kezdje a fésülgetést, hiszen ezzel nem szándékosan, meg nem is nagyon, de össze is kócolta.

Tárgy: Re: Kuchiki-birtok Pént. Ápr. 18, 2014 5:34 am

Újra viszontlátás – második randi

Tetszik neki Akira nevetése. Nem olyan, mint amikor Samanuske nevet, csak úgy magának, vagy néha Ikichin. Volt már, amikor benéztek a hangos nevetés miatt, azt hitték, hogy bolond lett Samanuske. Pedig nem, csak Ikichin állt bosszút egy vicce miatt. Leborotválta a szőrt, de hagyott neki melltartót, és bugyit. Samanuske pedig utána meg nem tudta abbahagyni a kacagást. Szerencsére Ikichi pedig nem bírta el elég ideig az ollót, és nem tudta megtorolni Samanuske viccét.
- Perszehogylehet. Már miért ne lehetne? Még Hana is jöhet, meg az unokahúgocskám is akár. Biztos nem szólnak érte, csak ne akkor csináljuk, amikor takarítanak, meg ilyenek. Egyszer akkor szaladgáltam, feldöntöttem egy nénit, utána ki lett porolva a hátsóm. Utána alig tudtam ülni, bár amint jól lettem, megint szaladgálni kezdetem. De nem az én hibám volt, hanem Ikichi találta ki, hogy fogócskázunk, és én kergettem pont. Tehát nem vagyok hibás, hanem csak áldozat.- legalábbis szerinte ez így van. De akkor hiába magyarázkodott, nem nyert teret ez az érvelése, csak még nagyobbakat kapott, mert egy makira fogta volna az egészet. De ami elmúlt, az már elmúlt. Kár ezen merengeni, ahogy arra se gondol, ami a nagyapjával történt. Rossz emlék, ha teheti, akkor el is felejti.
- Igenigen.- gyorsan bólogat is. - De ha valami olyat mondott, amit nem kellett volna, akkor a nagyi mindig leteremtette. Szerettem nézni, amikor veszekedtek. Mert láttam rajtuk, hogy nem gondolják komolyan, és még annyi év után is szerették egymást. Amikor a nagyi meghalt, a papi minden nap vitt virágot a sírjára, és gyakran veszekedett is a fejfával, utána csendbe maradt. Szerintem akkor kapta a választ. Mintha csak ott lett volna a nagyi, amikor pedig hazajött, mindig mosolygott. Akkor láttam a legboldogabbnak. Azt mondta nekem, hogy olyan nőt vegyek el, akiért nem csak ölni tudnék, de néha meg is tudnám ölni. Persze aztán ahogy az idő elment, úgy Ő is…- elmerengve, nosztalgiával, és szeretettel teli hangon osztotta meg az emlékeit Akirával. Ezt eddig nem mondta el, csak két valakinek.
- Okés, legyen reggel.- kicsit ugyan meglepte Akira mozdulata, de hamar cselekedett, és gyengéden megfogta Akira kézfejeit, és az ajkához emelte, és mindkettőre apró puszit lehelt.
-Rendben van, maradjunk csak itt, úgy is vizes a hajunk, még megfáznánk.- lassan, az ujjai hegyével simogatja Akira kézfejét, és kicsit dünnyög is, amikor a lány inkább folytatja a fésülést, úgy is kócos lesz reggel a haja. Inkább maradt volna Akirával úgy. De majd máskor, este, amikor lefekszenek aludni, akkor biztos bevackolnak egymásmellé és majd csak reggel engedi el a barátnőjét, na jó, meg lehet Ikichi is oda fog furakodni, kitelik Tőle.