A Shihouin-birtok

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Május 20, 2013 1:46 am

[Vissza a szolgálatba]

Mozdulatlanul állt, merev, egyenes háttal, karjait egyenesen a teste mellett tartja, és egyetlen szemével a környezetet vizslatta. Hiába volt egy másik szeme, sajnálatosa hasztalannak bizonyult. Annyit ért el vele, hogy egy időre átvette a teste felett az irányítást, és megszegett néhány szabályt, plusz állandóan idegesítő fecsegésével még inkább megbolondította Kojiro elméjét, aminek hosszabb távon túlságosan sok negatív mellékhatása lett volna. Szerencsére valahogyan sikerült elzárni, lepecsételni, így egy ideig nem jelent túlságosan nagy gondot, csak egy beültetés, amire ráfoghatja, hogy nem működik, de az érzés miatt nem cserélteti le, a fehér vásznat pedig a szeme körül, szintén a megszokás miatt viseli. A percek pedig lassan vánszorognak, és még nem érkezik meg Yuuken-dono, kedve lenne pipázni, de ha a hamvakat hamar el kell tüntetni, arra csak egy váza lenne alkalmas. Ám nem szeretné ilyen kellemetlen dologgal indítani a tárgyalást, vagy inkább a felvételit. S végül az ajtó kinyílik, és megjelenik az, akire számított. Valahogy olyan, ahogy elképzelte, süt a tekintetéből a nemesség, a tartása is erről árulkodik, habár az a tény, hogy a nevében ott van a Shihouin, az is elég árulkodó tény volt. Természetesen nem vágott közbe, még Yuuken-dono beszélt, tiszteletlenség lenne, majdnem annyira, mintha valaki háttal ülve várná a vendégeit. Kifejezetten illetlen cselekedett lenne. Csak akkor szólalt meg, amikor egyértelművé vált, hogy a nevére kíváncsi Yuuken-dono, tehát hamar. Elsőnek mélyen meghajolt, majd érzelmeket mellőző hangon mutatkozott be. - Kojiro Kuroda, a 2. osztag tagja, a Féregbolyba beosztva. S elnézését kérem, amiért egyeztetés nélkül merészeltem zavarni, Shihouin-dono.- felegyenesedik, majd a kínált üllőhely felé indult, és miután elhelyezkedett, tokostul elővette a lélekölőjét, a tenyerében tartva meghajolt, és Yuuken-dono felé nyújtotta. - Kérem, fogadja el a felajánlásomat, ami magában foglalja a szolgálatomat, mint a testőrségének a tagja. Felajánlom az életemet, a pengémet, és minden tudásomat. Ha elfogadja, esküvel fogadom, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és tökéletesen elvégezzem a feladatomat, akár az életem árán is. A létezésemet, és a lényemet az akarata alá helyezem, kérem, fogadja el a szolgálatomat Shihouin-sama, legyen a daimyom.- habár üresnek hathatnak a szavai, a tisztelet Yuuken-sama felé érződött belőlük. Bár attól kicsit tartott, hogy nem érti a daimyo kifejezést, de reméli, hogy egy olyan jó hírű nemes, akinek a Féregbolyban a mai napig neve van, elég tudással rendelkezik a régi Japánról, és megérti a jelentését. Nem szeretne magyarázatba kezdeni, amivel alááshatja az esélyeit a felvételre, és Yuuken-sama tudatlanságára is rávilágítani. S még nem kap választ a kérésére, addig végig görnyedt testtartásban marad, majd csak utána egyenesedik ki, és ha időközben meghozták a frissítőt, csak is Yuuken-dono után vesz el egyet, és fogyaszt belőle. Olíva zöld szemével pedig Yuuken-dono szemébe néz, nem felváltva, mert az elég ostobán festene. Inkább arra készül testben, hogy a szavai nem fognak elegendő érvet nyújtani ahhoz, hogy beleegyezzen a dologba Yuuken-dono. Bár a démonmágiában nem annyira jártas, de párat ismer, és a kardját is képes forgatni, a shikait is elő tudja hívni, és még& a bankait is. Bár már jó ideje nem használta, de ha a szükség, vagy az alkalmasságát bizonyítandóan megkövetelik, akkor természetesen minden további nélkül megmutatja. Bár a gyenge pontját nem feltétlen fogja felfedni, szüksége lehet a meglepetés erejére. S most kezébe veszi a szakés csészéjét, majd a tekintetét inkább abba fúrja bele, figyeli az élettelen arckifejezését, azt a burkot, amit valaha úgy neveztek, hogy Kojiro. Pedig nem akart sose rosszat, jó embernek tartotta magát, jó dolgokat akart cselekedni, de az évek tették üres burokká.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Május 20, 2013 11:40 pm

[Vissza a szolgálatba]

Kényelmesen elhelyezkedett a túldíszített párnák egyikén, figyelmét némileg unottan irányította a jövevény felé. A név, amit említett, nem sok mindent mondott számára, eszerint nem egy nemesi származású egyénnel volt dolga vagy pedig annyira alacsony rangú családhoz tartozik, melynek megjegyzését Yuuken kevésbé tartotta elég fontosnak. Egykori osztaga említését hallva érdeklődése kissé megnövekedett, ám erre kizárólag testtartásának megváltozása utalt, előre dőlt, kezeit a térdein pihentette. Majdhogynem két évszázad is eltelt azóta, mióta véglegesen visszavonult a Gotei Juusantai kötelékéből, katonai pályafutását készségesen feláldozta a politikai harctéren való előremenetelével. Fiának halála olyasfajta törést jelentett életében, ami szinte tökéletesen elpusztította mindazt, amit hosszú esztendők alatt felépített maga körül. Főnemesként a Nibantai 3. tiszti rangja nem számított túlzottan meghatározó címnek, Yoruichi-hime példának okáért az Onmitsukidō vezetőjeként sokkalta nagyobb megbecsülésnek örvendett a Tizenhárom Védelmi Osztag vezetői körében. Fájó pontnak számított a szőke férfi büszkeségén a tény, mely szerint az egykor magánhadseregként funkcionáló csoportosulás irányítása kicsúszott a kezei közül, habár tervei alapján csupán ideiglenesen. Nem táplált semmilyen ellenszenvet a jelenlegi kapitány, Verashu Suwun iránt, mindazonáltal az üzletben nem szabadott teret engedni az érzéseknek, azok könnyedén elhomályosították a racionális gondolkodást. A felé mutatott gesztust ugyan ismerte, de a Seireiteiben nem volt szokás senkit sem daimyonak szólítani, még ha státusza körülbelül meg is felelt az említett méltóságénak. Fontolóra vette a lehetőséget, azután kevés habozást követően átvette Kurodától annak katanáját.

- Igazán megnyerő beszéd... - szólalt meg halkan, miközben hüvelykujjával meglazította a pengét a sayában, s megvizsgálta az acél kidolgozottságát. - Ettől függetlenül meg kell értenie, hogy a testőrségemben nincs helye mindenkinek, kizárólag a legjobbakat alkalmazom, hiszen lehetséges ellenségeim is csak profi bérgyilkosokat bíznának meg félreállításommal. Az alapképzettsége minden bizonnyal megvan, ám bizonyítania kell, eléggé rátermett-e a feladatra!

Visszaadta a fegyvert tulajdonosának, amit természetesen nem egyszerű kovácsok csináltak, éppen ezért hibát nemigen lehetett találni rajta, ráadásul a használó lélekenergiája miatt különlegessé vált. Saját lélekölője a fegyvertár egyik megvilágított emelvényén helyezkedett el, tökéletes állapotban karbantartva, ámbátor ehhez a Shihōin-ház jelenlegi vezetőjének nem sok köze volt, hisz' mióta maga mögött hagyta a halálisteni hívatást, azóta nem tartotta kezében lelkének manifesztációját, a takarítószemélyzet igyekezett megakadályozni a kard rozsdásodását. Megvárta, amíg a 2. osztagos elfogyasztotta kis csészényi szakéját, ezt követően ráérősen felemelkedett helyéről, majdan intett látogatójának, kövesse. Hosszú folyosókon haladtak keresztül, eközben Kojiro megszemlélhette a falakat díszítő drapériákat, amik mind-mind Yuuken egy-egy ősének hősies vagy éppen emlékezetes tettét örökítette meg. Persze a legtöbb esetben a művészi szabadság túlzásba torkollott, pontosan ezért nem szabadott mindent elhinni, ami látott az ember. Az egész kúriából áradt a gazdagság érzete, a legapróbb kiegészítők is aranyozottan csillogtak a méretes ablakokon és ajtókon beáradó napfényben. Ugyan pazarlásnak tűnhetett mindez, az igazat megvallva a birtok ura sem tartotta indokoltnak az átjárók efféle túlcizellált kihívóságát, bár általában Ő maga inkább ruházatával vívta ki az irigykedő pillantásokat. Úgy tekintett a bútorokra, illetve az egyéb berendezési tárgyakra, mint egyféle önvállveregetésre, amivel elődei kísérelték meg növelni önhittségüket. Születési előjogából adódó arroganciája mellett Neki nem volt szüksége ilyesmire, egyedül azért játszott rá a köznép által ráaggatott sznob szerepre, hogy ezáltal is idegesíthesse gyűlölőit.

- Csodálatos képek, igaz-e? - mosolyodott el orra alatt, míg kitárt jobbjával a festmények irányába mutatott. - Némelyik idősebb, mint mi ketten együttvéve! A privát edzőtermem felé tartunk egyébként, ott kell megküzdenie egy olyan ellenféllel, aki minden kétséget kizáróan képes eldönteni, érdemes-e a testőrségi tagsággal járó kiváltságra... Velem fogja összemérni erejét, készüljön! Amíg odaérünk, addig elmesélhetné, miért szeretné maga mögött hagyni mostani pozícióját.

A teljesség igényével felszerelt komplexumban az összes olyan eszköz fellelhető volt, amivel kielégíthetővé vált bármilyen harcos szükséglete a gyakorlás tekintetében. A padlózatot fekete parketta borította, a falak mentén különböző segédeszközök voltak kiállítva, bokenek és gyakorlóbábok.A nemes ráérősen sétált a helyiség közepére, ahol hirtelen megpördült tengelye körül, laza alapállást felvéve egyik karját előre nyújtotta, nyitott tenyerét mutatva a mennyezetnek, a másikat pedig a háta mögé tette. Vonásairól semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni, ekképp invitálta táncba vendégét. Egy másodpercig sem fog habozni, amennyiben lehetősége lesz súlyos sérülést okozni, úgy meg fogja tenni!

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Kedd Május 21, 2013 1:37 am

[Vissza a szolgálatba]

- Tökéletesen megértem, hogy akárkit nem fogadhat be. S’ ha képzettebb is a merénylő, akár a halálom árán is, de magammal viszem.- határozott szavak, egy határozott férfitól. Régi eszmék nevelték, és bár egy ideig homályban lapultak, ám végre ismét előtörtek. Kérlelhetetlenül kiszorítva mindazt, amit az itteni életében tanult, csupán a leghasznosabbakat tartva meg, átalakítva úgy, hogy megfeleljenek Kojiro igényeinek, ezáltal annak a személynek is, akit a hátralévő életében szolgálni akar. Hűség, önfeláldozás, kétségek nélküli engedelmesség. Kérjen bármilyen dolgot, olyat, ami mások gyomrát megfekszi, Kojiro teljesíteni fogja. Háborúkban megedződött lélek, aki már látott annyi mindent, hogy igazán kevés dolog tud meglepetést okozni. Talán csak az új idők vívmányai, azok közül is, leginkább az emberek találmányai. Túlságosan furcsák, és szokatlanok, nehéz elhinni, hogy hasznosak, főleg azokat a kis apróságokat, amiken keresztül egy távoli személlyel lehet beszélgetni. A lőfegyvereket felismeri, hiszen Nobunaga is nagy érdeklődéssel viseltet az irányukba. Bár manapság azok is igazán nagy változáson mentek keresztül, hatékonyabban tudnak velük harcolni, de mégis, nincs meg benne semmi, ami igazán élvezetessé, kiélezetté tehetné a küzdelmet. Új idők, új taktikák. A szakéját pedig hamar megissza, majd leteszi a csészét az asztalra, és Yuuken-donohoz hasonlóan feláll, és mikor amaz elindul, követi. Séta közben pedig egyetlen szemével a falakat borító képeket nézte. Ám csak az egyik oldalon lévőket, mivel a látása elég korlátolt, és nem akarta a tekintetét forgatni, így marad annál az oldalnál, ami a látószögébe beleesett. Bár nem értet annyira a művészethez, és nem is igazán ismerte fel mindegyik szereplőt a képeken, talán csak egyet. Egy sötétebb bőrű nőt, ha jól rémlik, Yoru valami lehet a neve, nem pontosan emlékezik, köszönhetően annak, hogy SS történetéből nem sokat jegyezett meg, csak a fontosabb momentumokat, habár, lehetséges, hogy az a nő, azután született, hogy Kojiro már aktívan szolgálatot teljesített. Lényegtelen.
- Kérem, bocsássa meg a műveletlenségemet, csak úgy tudom minősíteni, mint egy avatatlan szem, nem pedig, mint egy hozzáértő személy. De azt kell mondanom, hogy kellemesek a szemnek. Jól gondolom, hogy a legtöbb képen szereplő személy, a rokona?- habár biztosan nem azért rakták ki őket, mert a birtokkal jártak, hanem mert jelentőségük van. S’ tévednie kellett, sikerült meglepni, habár ez az arcán nem látszik, még mindig a kifejezéstelenség álarcát viseli. De nem gondolta volna, hogy Yuuken-donoval kell megküzdenie. Természetesen a tudását nem foghatja vissza ez a tény, hiszen, ha hagyja Magát, az kifejezetten rossz fényt vethet az egészre.- Ahogy óhajtja. Az okaim pedig igazán egyszerűek. Emberként szamuráj voltam, és habár évszázadokig elnyomódott ez a tény, végül rá kellett jönnöm, hogy még mindig az vagyok, egy szamuráj. S’ ebben a rendszerben nem szolgálhatok akárkit, korruptnak tartom Gotei intézményét. Nem méltó arra, hogy a kardomat továbbra is a rendelkezésükre bocsássam. Az érzelmeik kezdik átvenni az irányítást a kötelességük felett. Alkalmatlan személyeket jelölnek ki a legfontosabb rangokra, lassan a legfőbb vezetőnk egy csecsemő lesz, tarthatatlannak tartom ezt az egészet. Mindennek tetejében, olyan személyekkel kötöttek szövetséget, akikkel a véleményem szerint nem lett volna szükséges. Az egész egy nagy alma, ami teli van férgekkel, és ha van rá lehetőség, nem szeretnék többet ebből az almából harapni. Egy olyan személyt akarok szolgálni, aki megérdemli, függetlenül mindentől, csak Neki tartozok engedelmességgel.- és mire végre ért az oknak, amiért nem hajlandó tovább szolgálni, addigra meg érkeztek az edzőterembe, legalábbis valami olyasmi lehetett a hely, figyelembe véve a felszereltségét, és azt is, hogy Yuuken-dono már felkészült a tesztelésre. Bár az, ahogy viselkedik, némi, ha nem túlságosan is nagy magabiztosságról árulkodik. Viszont azt a tényt nem hanyagolhatja el, hogy Yuuken-dono fegyvertelen, így Kojiro se használja a kardját, ami már rég ott pihen az övében. Nem teketóriázik sokáig, igaz, a meglepetés erejével nem bír, de nincs is túl nagy szükség arra, ez csak egy felmérő, ahol mindent bele kell adnia. Bár régebben se kedvelte a teszteket, de nincs mit tenni, ha erre van szükség, hát akkor erre van.
Nem túl nagy a távolság, de shunpoval teszi meg ezt a kis távot, és néhány lépésre Yuuken-donotól megáll, majd nagy sebességgel előre nyújtja a karját, és támadásba kezd. Mellkasra célozva.
- Oni Dekopin /Ördögi pöckölés- nem áll itt meg, mivel ha sikerült hárítani, akkor nem sok időt akar hagyni az ellentámadásra. Hárítás esetén a Kuchinuki/Dugóhúzó technikához folyamodik, megcélozva Yuuken-dono fejét. Ám ha nem sikerült levédeni az első támadását, akkor feltehetőleg a még hátralökött Yuuken-dono után shunpozik, és nem sokkal mögötte jelen meg ismét. Reiatsut gyűjt a sarkába, majd felemeli a lábát, és amikor a megfelelő helyre ért Yuuken-dono, a hasfalára sújt le az Akkusu kikkuval/Balta rúgás.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 23, 2013 1:16 am

[Vissza a szolgálatba]

Kifejezetten imponáló szavak hagyták el a shinigami száját, aminek hatására a szőke férfi elégedetten bólintott, habár önmagában azért megjegyezte a tényt, mely szerint beszélni mindig könnyebb az önfeláldozó halálról, mint megtenni azt. Minden intelligensebb lény létezésében van egy olyan valami, ami miatt kötődik a fennmaradáshoz, éppen azért az, aki képes szemrebbenés nélkül eldobni magától az életet, nem is élt igazán. A feltett kérdésre helyeslő választ ad, mindazonáltal számára eléggé egyértelműnek tűnik, miszerint otthonát nem fogja ismeretlen alakokkal kitapétázni, csupán azért, mert jól mutatnak aranyló keretükben. Valamilyen szinten képes megérteni Kuroda-san indokait, ironikus módon Kuchiki Hanával is hasonló következtetéseket vontak le, habár abban az eszmecserében sokkalta inkább a nemesi kérdések megvitatása képezett túlsúlyt, semmint a Gotei Juusantai és annak inkompetens tagjai. Jelenleg a Tizenhárom Védelmi Osztag több kapitányi rangját és gyermekek töltik be, ám botorság lenne azt gondolni, hogy nem képességeik alapján érték el eme címet. Aki egy kicsit is járatos a politikai csatározások terén, az tisztában van azzal, hogy a Negyvenhatok Tanácsa kizárólag olyan eszközöket, illetve embereket tart meg, akik megfelelnek az elvárásaiknak. Lehet bárkinek bármekkora hatalma, az előbb említett testület könnyedén félreállíthatja, hisz' parancsol az összes katonai szervezetnek a Seireiteiben, éppen ezért egyetlen személy eltüntetése nem jelenthet gondot. Személy szerint Yuuken sem tartotta túlzottan sokra a halálistenek militáris szervét, igazi befolyással meglehetősen kevés esetben rendelkeztek a fontos dolgokat illetően, manapság elvétve lehetett olyan illetőt találni a parancsnoki karban, akinek származása kifogástalannak mondható.

- Talán a Daitenshire céloz, Kojiro-kun? - kérdezett vissza kimérten, alapállásában némileg oldalra döntve a fejét. - Egyesek úgy vélik, jobb, ha mellettünk vannak, semmint ellenünk! Ön mit gondol erről? Sajnos el kell szomorítanom, a korrupció mindenhol felüti a fejét, ahol kapzsi személyek nincsenek megelégedve saját státuszukkal, éppen ezért nem riadnak vissza semmilyen, akár törvénytelen eszköz használatától sem. Soul Society idézi a régi Japánt, ám ahogy az Élők Világában, úgy itt is kihalófélben vannak az igazi szamurájok...

Sajnálkozó mosolya mögött nincsenek valódi érzések, számára a fennálló rend úgy, ahogy megfelel jelenlegi céljainak, majd miután a legfelső uralkodói pozíciót elérte, onnantól kezdve úgyis új alapokra fogja helyezni a bürokratikus rendszert. Nem lesznek oligarchák, sem hatalmi viszályok, mindenki egyetlen despotikus államban egyesül majd, mely Őt imádja! A gondolat hatására büszkeség töltötte el, ámbátor arcán még mindig az előző álságos érzelem tükröződött. Térde meghajolt, midőn ellenfele támadásba lendült, karjait mellkasa előtt keresztezve fogta fel az Oni Dekopin ütését, ami jó néhány métert tolta, könnyű anyagból készült csizmájának talpa csúszott a fényesre csiszolt padlódeszkákon. Keze ugyan elzsibbadt némileg, ám képes volt lerázni magáról a technikát még éppen időben ahhoz, hogy reagálhasson a fejére célzott pörgőrúgásra. Az elvárt hátrálással ellentétben féloldalasan elfordult, azután előre lépett, ezáltal kikerült a láb veszélyzónájából, ahonnan már könnyedén megmarkolhatta a felvételiző bokáját, valamint a térdkalácsnál kissé fentebb, ahonnan felhasználva a rúgás kinetikus energiáit egyszerűen tovább pördítette a félszemű nibantaiost. Nem adott elég időt a feleszmélésre, előző akciójának sikerétől függetlenül villámlépést használva igyekezett közelebb a sötét hajú férfihoz, s egy egykori Onmitsukidō-tiszttől meglepő módon frontális csapást indított. Öklei szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal kezdte szórni az ütéseket egyetlen célra összpontosítva, mégpedig riválisa mellkasának közepére. Kíméletlen és erőteljes egyenesek voltak ezek, ám ezen hakuda-fogásnak megvolt ama hátránya, miszerint a töménytelen mennyiségű öklös csak abban az esetben zúzta be az ellen mellkasát, hogyha mindegyik pontosan talált, éppen ezért időben kitérve a komolyabb sérülés elkerülhetővé válhatott.

- Raiouken! - ejtette ki maga is mintegy magyarázatként a megnevezést, majd újabb shunpo segítségével hátrébb ugrott, s felemelt jobbjának mutatóujjába lélekenergiát koncentrált. - Hadō no Yon: Byakurai!

A hófehér villám süvöltve vágódott ki az említett testrész hegyéből, az ózon bűze egy pillanat alatt betöltötte a helyiséget. Ugyan démonmágiában közel sem számított olyannyira járatosnak, mint példának okért pusztakezes harc terén, viszont jelenleg mellette állt a meglepetés ereje, lévén Kojiro vélhetőleg nem készült fel a hirtelen váltásra, ámbár amennyiben egy kicsit is tehetségesnek mondható abban, amit már elég régóta csinál, feltehetőleg sikeresen feltalálja magát. Máskülönben egy égett szélű lyuk fogja jelezni testén alkalmatlanságát.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 23, 2013 3:58 am

[Vissza a szolgálatba]

- Rájuk is. Fekély, amit a legjobb lenne kivágni.- csak annyi hasznuk származott a Daitenshi szervezetből, hogy némi segítséget nyújtottak Aizen legyőzésénél. Se több, se kevesebb. S’ mégis, a 46-ok tanácsa örömest fogadta Őket, ám azóta mi hasznuk származott belőlük? Nem hallott semmi hírt, ami szerint segítettek volna a város újjáépítésében, vagy éppen bármilyen más módon.- Miért kéne mellettünk lenniük, vagy éppen ellenünk? Hozzájárultak Aizen, és a serege legyőzéséhez, elég lett volna megköszönni, és hagyni, hogy továbbálljanak. Mi a garancia arra, hogy nem fognak ellenünk fordulni, ha az érdekeink ütköznek az övéikkel? A vezetőjüknek kellene talán hinni? Aki egyszer már elárulta a Goteit, az osztagát, és annak tagjait? Az a véleményem, hogy ez máskor is előfordulhat, és ha már mindenképpen itt kell lenniük, elég szigorú ellenőrzés alatt kell tartani minden egyes tagot.- nyers, tényszerű volt a hangja. Nincs benne tüske azért, mert Sierashi Yuusuke régebben a kapitánya volt, főleg, mert ha az emlékei nem csalnak, egyetlen egy alkalommal se beszélt Vele. Viszont az árulás mindig is elég nagy bűn volt, és aki egyszer azzá lett, máskor is az lesz. Persze Kojirora is rá lehetne ezt fogni, de nem tartja árulásnak azt, hogy elhagyni készül az osztagát. Csak áthelyezés, semmi egyéb, amit Magának indított el.- Sajnos tudom jól, hogy ez így van, Shihouin-dono, amióta felegyenesedett az ember, az árulás, korrupció mindig is jelen volt. Ahogy Nobunagat is elárulták, puszta hatalomvágy miatt, úgy elárulhatnak bárkit. Ezért lehet szüksége olyan személyekre, akik megvédik ezektől az árulásoktól, és ha lassan le is tűnik az a kor, amikor szamurájok járták a vidékeket, mindig lesznek páran, akik követik ezt az eszmét, és teszik a dolgukat.- nem érzet részvétet más szamurájok iránt, főleg, mert úgy gondolja, hogy nincs is más szamuráj. A shinigamik közt? Tévedés, csak majmolhatják a szamurájokat, de egyikük se tudja, hogy mit is jelent annak lenni, igazából annak lenni. Az emberek meg már csak a hagyományok miatt öltöznek be, és játsszák kisded játékaikat. Egyikük se látott igazi csatateret, ahol a vér keveredett a sárral, beterítve mindent, ahol egymás hegyén-hátán feküdtek a megcsonkított testek, félbevágott emberek, akiknek a beleiből dögevők lakmároztak, szemeiket varjak vájták, a férgek elkezdték birtokba venni a testüket, átalakítva az utódaik számára, dögletes bűzt árasztva, és ha nem lenne elég a látvány, akkor ez még rátesz egy keveset, hogy nyugodtak elokádja magát az, akinek a gyomra nem bírja a látványt. De ezt is lehet fokozni, amikor a sérültek kerülnek sorra, a jajgatásaik, ahogy a meglett férfiak az anyjukért sírnak, könyörögnek, hogy ne fosszák meg őket egy végtagjuktól se, a gennyedző sebek, és utána a kötszerek, amiket el kellett égetni, rosszabb volt minden szagnál, az ember gyomra felfordult tőle. S’ a sebesültek, legtöbbje a nadrágjába rondított a fájdalomtól. Ezt ünnepelik az emberek, ennek a tiszteletére öltöznek be? Bolondok az emberek, ostoba bolondok, akik nem láttak az igazi Világból semmit. Igazán semmit.
Az első támadását sikeresen hárította Yuuken-dono. Nem is várt kevesebbet Kojiro, a Féreg volt vezetőjétől. Rátermetséget, és megfelelő képesítést a pusztakezes harc terén. Ám ez lehet az előnye Kojironak, aki nem hanyagolta el a karddal való harc gyakorlását se. Hiszen nem a 2. osztagban kezdte a pályafutását. Ám, sajnálatosan a második támadása se volt sikeres. Yuuken-dono hamar megtalálta a megfelelő fogást, és ennek következményeként Kojiro lett az, aki távolodni kezdet, hiába nem állt szándékában. Ahogy az sem állt, hogy a mellkasát pépesre verjék, ezért amennyire tudott, az alkarjaival védte magát, ezzel is csak annyit ért el, hogy nem csak a bordái akartak darabokra törni, de a karjai is sajogtak. Szerencse, hogy Yuuken-dono nem tervezte, hogy tovább dagasztja Kojiro mellkasát, mintha csak tészta lenne, ami ezután megy a sütőbe. Legalább nyugodtan leérkezhetett Kojiro, és mivel, jelenleg fájtak a kezei, így hagyta, hogy leessen, nem tompított az érkezésen, szerencse, hogy a reakcióideje csak egy keveset tompult, még képes volt észlelni a Byakurait. Most igen is használnia kell a kezét, ha nem szeretne egy lyukat kapni a testébe. Tenyerei segítségével lök magán egyet, az így keletkezett lendületet használva oldalra gurult, majd álló helyzetbe tolta magát, és viszonozta a démonmágiát.
- Bakudou 01: Sai/Fogság.- éppen csak annyi időre akarta meggátolni Yuuken-dono mozgását, még villámlépést használva elég közel kerül hozzá, és viszonozza a szívességet.
- Raiouken.- érezze csak meg Yuuken-dono is, milyen remek érzés, ha a mellkasát enyhén megdolgozzák. Bár Kojiro lassan úgy gondolja, hogy a pusztakezes küzdelemben hátrányban van, ideje lenne átváltania a lélekölőjére, azzal talán jobban eltudja érni a célját.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 23, 2013 5:23 am

[Vissza a szolgálatba]

Kifejezéstelenül vette tudomásul a tényt, miszerint a testőri munkakörre rendelkező illetőnek sokkalta jobb reflexei vannak, mint ahogy azt feltételezte volna, hiszen könnyedén félregurult a hadō útjából, majd rögtön támadásba ment át. Újabb rubrikát pipálhatott ki képzeletbeli listáján, amin azon képességeket tartott számon, amit elvárt attól a személytől, aki élete védelmezésével bízott meg, s ezért cserébe búsásan megfizetett. Érezte, ahogy a bakudō kérlelhetetlenül hátrafelé feszíti karjait, éppen ezért igyekezett ellenállni a késztetésnek izmai megfeszítésével. Haragosan kellett tapasztalnia, hogy hiába kezdett ereje visszatérni lassacskán a kábulatból, fizikailag még mindig nincs a megfelelő szinten. Halványkék lélekenergiája a pillanat tört része alatt villant fel körülötte, reiatsuja növelésével próbálta meg megtörni a láthatatlan béklyót, ami gúzsba kötötte végtagjait és sikerrel is járt. Ám amíg a démonmágiával birkózott, addig ellenfele megfelelő közelségbe ért, ennek köszönhetően visszaadhatta a kapott kölcsönt. Yuuken érzékelte a tényt, mely szerint nem képes kellő gyorsasággal kitérni oldalra, éppen ezért inkább befeszítette egész felsőtestét, ily' módon fogva fel a záporozó ütéseket. Különösen gyakorlott hakuda-használóként észrevette, Kuroda-san Raioukenje valamivel gyengébb a sajátjánál, ebből kifolyólag megvárta a megfelelő pillanatot, aztán sajgó mellkasával mit sem törődve tett kifelé körző mozdulatot karjaival, ezzel zárva küzdőpartnere kezeit oldaluk mellé, ahol már ártalmatlannak számítottak. A közelség miatt esélye lett volna lefejelni a félszemű férfit, ennek ellenére mégis úgy döntött, ismételten növeli a távolságot kettejük között. Haja némileg csapzottan lógott szemeibe, légzése is felgyorsult kissé, ruházata pedig összegyűrődött.

- Remek, remek! - szólalt meg dicsérő tónussal a hangjában, mialatt aranyló fürtjeit visszasimította fejtetejére. - Ön valóban messzemenően képzett, Kuroda-san, mindazonáltal úgy érzem nem adott ki mindet magából. Kérem, ne fogja vissza magát! Ahhoz, hogy teljes körű képet alkothassak tudásáról, a Zankensokiban szerzett összes tapasztalatának legjavát akarom látni. Kizárólag a legjobbal elégszem meg. - rövidesen már a levegővétel gyorsasága is visszalassult az átlagosra, ennek hála reagálhatott a beszélgetés másik, szellemi síkjára. - Igazat kell adnom érvelésének, a Negyvenhatok Tanácsának egyes lépései igencsak megkérdőjelezhetőek. Viszont arra nem gondolt, hogy talán pontosan ez a cél? Szem előtt tartani egy hírhedten veszélyes társaságot? Ténylegesen nincs garancia arra, miszerint nem döfnek ismét tört a hátunkba. Egy valamit azonban megígérhetek, minden lehetséges erőmmel azon leszek, hogy kivágjuk a Seireitei szívéből a rohadt részt!

Magasztos szavak, idealista, semmit sem jelentő célok. Ugyan a Shihōin-klán vezetője nemigen bízott senkiben, de Kojiro-kun világszemlélete a lehető legmesszebb állt attól, amit Ő magáénak vallhatott. A megvesztegetés, megfélemlítés és az árulás kedvelt eszközei közé tartozott, persze ezt nem kötötte mindenki orrára, s aki egyszer már megtapasztalta kegyetlenségét, az nem igazán beszélt a történtekről, mert nem akart vagy nem is tudott, lévén már rég visszatért a lelkek körforgásába egy újabb életre elegendő leckét kapva az intrika témaköréből. Egyelőre nem döntötte el tényszerűen a shinigami alkalmazását, ám amennyiben mégis emellett teszi le voksát, úgy a különleges fontosságú megbízások végrehajtásában nem kapna szerepet. Lassan fújta ki a levegőt, mialatt hátat fordítva vendégének a falra felfüggesztett borotvaéles ninjatok irányába sétált. Eme kardfajta kevésbé volt ívelt, mint a katana, ráadásul nevéből adódóan a ninják, nem pedig a szamurájok alapfegyverének számított. Pengevékony ajkai gúnyosan szélesedtek mosollyá, a helyzet ironikus mivolta igencsak szórakoztatta. Leemelt egyet a tartóról, ezt követően komótosan megforgatta ujjai között, azután leírt egy-egy nyolcast mindkét oldalán. Arcát elégedetlenség felhőzte el, inkább kiválasztott egy másikat, amivel szintén megismételte az előbbi mozdulatsort. A másodszorra választott fegyver súlyelosztásával már elégedettnek mondhatta magát, próbaként erőteljes csapást mért az alkalmatlannak bizonyuló pengére. Kovácsolásának köszönhetően az él szinte bármit képes átvágni, ellenben oldalt gyenge, a fém nem képes eléggé hajlani, éppen ezért Yuuken suhintásának hatására két darabra tört. A veszteség egyáltalán nem számított, csináltathatott annyit, amennyit akart, nem volt jelentősége.

- Folytassuk! - adta ki az utasítást amint visszaért középre, majd kendo-alapállást vett fel, mindkét kezével megmarkolta a tsubat. - Lássuk mire emlékszik még, Samurai-san!

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 23, 2013 7:02 am

[Vissza a szolgálatba]

Nem számított arra, hogy a leggyengébb képességével sikerül nem csak meglepnie, de egyszerre meg is akadályozni Yuuken-dono mozgását, ám ez végülis nem annyira lényeges, hogy hogyan is sikerült, a végkifejlet volt az, ami fontosabb, és ezáltal az is, hogy sikerült bevinnie a támadását. Bár a saját Raiokuenje érezhetően gyengébb, legalábbis tudja, hogy gyengébb, mint Yuuken-donoé, de mivel nem az volt a célja, hogy megölje a párharcban az ellenfelét, csak megfelelő bizonyságot akar arról adni, hogy megfelelő személy a testőrségébe. A véleménye szerint eddig egészen jól haladt, csak egy valami lehetett nagy gátló tényező, hogy Kojiro nem csak a Féregben teljesített szolgálatot, hanem vendégeskedett is ott egy darabig. Talán erről nem ártana majd tájékoztatni Yuuken-donot. Sort is fog keríteni rá, amint egy kis szünethez fognak jutni. Bár az alapján, hogy Yuuken-dono teste keményebb lett, mint az első pár ütésnél, arra következtet, hogy hamarosan rendelkezésükre fog állni némi idő, amit ki is fog használni. S’ ahogy gondolta, a támadását meghiusították, és kiszolgáltatott helyzetbe került. Felmérve a helyzetet, a legkevesebb, amire számíthat, az egy fejelés lesz. Erre fel is készülhet, mégpedig úgy, hogy ha látja mozdulni Yuuken-dono nemesi fejét, akkor hasonlóan cselekszik, így majd az dönt, ki a keményebb fejű kettejük közül. Úgy tippeli, hogy Yuuken-dono leginkább gondolkodásra használja a fejét, így ezen a téren Kojiro élvezne előnyt, de mivel nem jön a várt mozdulat, sőt, ismét eltávolodnak egymástól, így jut ideje egy kis szusszanásra is, és arra is, hogy a mellkasát kezdje dörzsölni, ráadásnak pedig a haját is kiseperi a szeméből. S’ az elégedettség érzése is szétárad a testében, a fájdalom mellett. Egy szamurájnak a daimyoja dicsérete kifejezetten jóleső dolog volt. Bár egyesek hajlamosak voltak túlzásba is esni, és amikor azt hitték, hogy nem látják őket, képesek voltak magukhoz is nyúlni örömükben. Az öröm ilyen kifejezését kicsit túlzónak tartotta Kojiro. S’ bár örült, de a szavai továbbra is érzelmektől üresek voltak.
- Köszönöm az elismerő szavakat. S’ ha az a vágya, hogy mindent tudásomat bevessem, nos, nem akarok, és remélem nem fogok csalódást okozni.- nem ellenség, de most úgy kell kezelnie, a kérdés, hogy képes lesz visszafogni a pengéjét a végén? Nehogy halálosan megsebezze Yuuken-donot, véleménye szerint igen. S’ mivel van idejük egy kis beszélgetésre is, kiegyenesedik, és miután szóhoz jut, reagál a szavakra.- Lehetséges, hogy ez volna a céljuk, de ezt elérhetnék máshogyan is, nem feltétlen úgy, hogy a kutyákat beengedik a házba. Persze az is lehet az oka, hogy tartsd közel a barátaidat, de az ellenségedet még közelebb. Viszont akkor meg kell ismételten kérdőjeleznem a Negyvenhatok észbeli, és tervezési képességét. Túlságosan is közel engedik az ellenségeiket, elvakítja őket a haszon, és nem látják az ezzel járó hátrányokat. S’ számomra ez az ígéret elég, minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem az életét, és hogy sikerrel ki tudja metszeni a fekélyt.- s még Yuuken-dono kiválasztja a megfelelő fegyvert, elérkezetnek látja az időt arra, hogy elmondja a Férges történetét.- Visszatérve egy korábbi kérdésére. Azt kérdezte, miért akarok csatlakozni? Nos, a lényegi részt elmondtam, de hogy honnan tudom, hogy sokak az érzelmeket helyezik előtérbe? Úgy érzem, hogy amit elmondok, az visszaveti a kérésemet, de ha nem mondom el, és később tudja meg, az még károsabb lehet. Nem csak a Féregben szólt a beosztásom, előtte még a lakója is voltam annak a helynek. Nem olyan rég, egy küldetésre küldtek, aminek a végén lemészároltam néhány koszos rablót, és ha jól emlékszem, némi falusit is. Sajnálatosan a látvány, ami fogadott, az mondhatni nem volt való mindenkinek, bár normális állapotomban képes lettem volna felülkerekedni ezen, de volt egy befolyásoló tényező.- lassan emelte a kezét, és leoldotta a kötést a szeméről, ahol még mindig csak a szemgödre tátongott, de körülötte egy pecsét volt látható.- Bár nem lehet látni, egy idegen tárgy, mondhatni egy mágikus ereklye foglal helyet ott, ahol régebben a szemem volt. Befolyással bírt Rám, még végül átvette a testem felett az uralmat, és sikerült rávennie azokra a dolgokra, és hogy megtámadjam a hadnagyomat. Ám nem olyan rég, sikerült elzárni egy pecséttel, ami megakadályozza, hogy ismét életre keljen. Így többé már nem jelent veszélyt, és nyugodtan megtalálhatom a megoldást a kiszedésére. Ezért csalódtam, ha Engem is elengedtek, sőt, visszahelyeztek, akkor még veszélyesebb egyénekkel is bánhatnak így.- elmondta a történetét, és azzal nem foglalkozik, hogy visszategye a kötést, legalább szellőzik. S’ ahogy kérték Tőle, folytassa. Ám nem shinigami módra akar támadni. Kardjának a markolatára kulcsolja az ujjait, míg másik kezével a tokot markolja meg, s szaladni kezd Yuuken-dono felé, még elég közel nem ér, hogy egy, gyors mozdulattal kiránthassa tokjából a gyilkolásra született pengét, és, hogy keresztezze Yuuken-dono pengéjét, ám itt nem állt meg, visszahúzta a sajátját, és ismét támadásba fogott.
- Raikou no heki/Villám-szúrás.- megcélozva Yuuken-dono mellkasát. Bár figyelve, hogy ha szükséges, beszüntesse a technikát.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 23, 2013 10:49 pm

[Vissza a szolgálatba]

Ünnepélyes komolysággal bólintott, úgy tűnt a shinigami végül csak átlátja mit miért tett és tesz a Negyvenhatok Tanácsa. Egy farkast is meg lehet szelídíteni, bár a természetéből adódó vadság nem vész ki belőlem, azonban egy veszett állatot csakis elpusztítani lehet, hisz' máskülönben veszélyt jelenthet a környezetére. A valódi kérdés itt már csak az, hogy vajon Sierashi és társai melyik csoportba tartoznak. A döntés maga egyáltalán nem volt meglepő, a Kagami család is támogatta a renitensek visszafogadását, éppen ezért a Gotei Juusantai nem merte megkockáztatni a lehetőséget, mely szerint elessen egy főnemesi támogatótól. Nem kísérte teljes figyelemmel a történéseket, számára a lehető legkisebb jelentősége volt egy dezertőrcsapat amnesztiájának, ebből adódóan kizárólag a pletykákból, illetve a hivatalos közlönyökből tájékozódhatott. Terveit egyelőre nem keresztezték az arkangyalok, ám tisztában volt vele, hogyha egyszer elérhető közelségbe kerül az Ouken elkészítése, akkor megkísérlik majd megakadályozni. Kétség sem fért hozzá, előbb-utóbb mindannyiukat félre kell állítania. Számító kegyetlenséggel született meg fejében eme idea, de egyetlen másodpercre sem fogalmazódott meg benne a lelkiismeret furdalás érzése, hiszen tetteit nem érzések vezérelték, sokkalta inkább a ráció. Önös érdekeit mindennél előrébb tartotta, ebből kifolyólag néhány jelentéktelen sakkbábú leütése kiegészítésként szolgálhat csupán a király ellen vezetett rohamban. Végül csak kibújt a szög a zsákból, Kojiro-kun vallomásra szánta el önmagát. Yuuken homlokán összefutottak a ráncok, a Féregbolyban azokat a közveszélyes bűnözőket őrizték, akik ugyan még nem követtek el semmit, ellenben megvolt rá az esély, hogy a későbbiekben megteszik. Megelőzték a bajt, mielőtt az megtörténhetett volna.

- Köszönöm az őszinteségét, Kuroda-san! - biccentett az említett felé feszesen, szemét le nem véve ellenfele kardjáról. - Mint ahogy azzal valószínűleg tisztában van, egykoron személyem is szolgálatot teljesített a Nibantai kötelékében, harmadik tiszti rangig jutottam a ranglétrán, mire rájöttem mennyire jelentéktelenek is igazából ezek a címek. Az Ujimushi no Suba olyanok is bekerülnek, kiknek képességeit ellenőrzött körülmények között jóra is lehet használni, ahelyett életük végéig tartó tengődésre kötelezik őket. - arca elkomorodott, hangjának tónusa pedig színtelenné vált. - Nem ölhetik meg őket, lévén semmit sem tettek, ám véleményem szerint a szabadság nélküli élet nem jobb a halálnál! Úgy vélem kölcsönösen segíthetjük egymást, a Shihōin-ház ugyanis a szeme helyén lévő eszközhöz hasonló tárgyak őrzésére specializálódott a Seireiteien belül. Minden bizonnyal megvannak a módszereink ahhoz, hogy eltávolítsuk és újra tökéletesen a maga ura lehessen!

Persze a szőke főnemes sohasem tett olyat, amiből nem származott előnye, éppen ezért csavaros észjárása máris a varázsszem lehetséges felhasználási módja körül kezdett forogni. Valamilyen módon megmanipulálva az ereklyét, könnyedén olyan irányba fordíthatná bárki gondolkodásmódját, ami számára a legmegfelelőbb lenne. Töprengéséből a kiejtett technika neve rázta vissza, aminek köszönhetően némileg kapkodva kezdett hátrálásba, ninjatoját jobbra-balra mozgatva maga előtt igyekezett a lehető legpontosabban levédeni minden egyes döfést, ám azok száma és gyorsasága miatt erre nemigen volt tökéletesen képes. Felszisszent, ahogy a hideg acél végigkarcolta jobb felkarját, mélyen felszakítva a fekete nehézselymet. Oldalra pördült a szúrások útjából, s a forgásból származó lendületet kihasználva igyekezte egy suhintással megcélozni a félszemű férfi tarkóját. Egy pengeváltás is elég ahhoz, miszerint felmérje a kettejük között lévő tudásbeli különbséget. Úgy látszott, amennyivel gyengébb vendége Tőle hakudában, pontosan annyival tehetségesebb kardforgatás terén. Az új információk nem okoztak meglepetést számára, a szamurájok messzemenően képzettek voltak az előbb említett területen, ráadásul a Lélektovábbképző Akadémián olyan dolgokra is megtanították a jelentkezőket, amikre egyszerű halandók képtelenek lennének. Észlelete hátrányát, ennek hála változtatott stratégiáján. Előző csapását vélhetőleg blokkolni fogják, így időpazarlásnak tartotta az erőlködést, inkább sebesen leguggolt, majd forgott egyet jobbra, utána egyet balra, míg kardja sebesen szelte a levegőt körülötte. Elképzelése igazán egyszerűnek számított, a lábak megsebezésére koncentrált, mivel a megszokott alapállást nagyrészt a felsőtest védelmére fejlesztették ki.

- Oni Dekopin!

Ugyanazt a támadást alkalmazta, mint a testőrjelölt összecsapásuk elején, viszont teljesen más célzattal. Amint ismét szemtől szembe került a Féregboly egykori lakójával, szabadjára engedte az elemi erőt, de némileg magasabbra célzott, a mellkas helyett a fejet szemelte ki áldozatául. Elképzelései szerint az erős lökés kizökkenti majd valamennyire edzőpartnerét koncentrációjából. Ám ha nem, úgy mindenképpen villámlépést alkalmazva került ki a veszélyzónából. Az öltözete javítási költségét fedező összeget a későbbiekben valószínűleg a megrongáló első fizetéséből vonta le.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Május 24, 2013 12:26 am

[Vissza a szolgálatba]

- Ez a legkevesebb.- valamivel nagyobb reakcióra számított Yuuken-donotól. Legalábbis, ha Kojiro nemes lenne, és valaki a testőre akarna lenni, ráadásul olyan múlttal, mint Kojiro, némileg kétkedve fogadná a férfit, és ennek hangot is adna. Ám nem mindenki egyforma. Yuuken-dononak a jelek szerint, jég folyhat az ereiben, és ezért képes ennyire jól elrejteni az érzelmi reakcióit. Nos, ebben túltesz Kojiron, akinek az évet tanították meg ezt a művészetet, és még mindig van mit tanulnia. Talán Yuuken-donotól elleshet pár dolgot.- Természetesen, ezért is kerestem fel Önt. A mai napig beszédtéma az ott állomásozó shinigamik közt. Jómagam elsőnek az ötödik tiszti címig jutottam el, amit utána leadtam. Ahogy Ön is, nem tartottam fontosnak, hogy felelős beosztásban dolgozzam, jobban kedveltem azt, ha csak egy egyszerű eszköz voltam, mintsem a kéz, ami használja azt. Rákos hely az Ujimushi no Su, oktalanul zárnak be oda többeket is, talán pont a korrupció miatt, rosszabb a halálnál is az a sors. Tétlenségre kárhoztatva, figyelni, ahogy lassan elsorvadnak a körülötte élők, még végül megroppannak a helytől, és hasonló sorsra jutnak, mint mindenki, aki bekerült. Kissé képmutatásnak érzem, hogy minden megmagyarázható ok nélkül zárnak be többeket is. Azt pedig szívesen fogadom, ha segítenek megszabadulni az átkomtól, vagy éppen abban, hogy valahogyan az uralmam alá hajtsam, hogy még hasznosabbnak bizonyuljak.- már tapasztalta a Szem erejét, aminek ha megtanulja a használatát, erősebbé válhat, és így még jobban elláthatja a feladatát, csak erről nem kell tudnia sok mindenkinek. Éppen elegen vannak azok, akik már tudomást szereztek az apró gondjáról. Bár tudja, hogy nem fogják elmondani senkinek, hiszen az osztag hírnevét is kockára tehetik azzal, hogy kitudódik, hogy egy volt tagjuknak milyen gondjai is voltak. Ez egyszer hálát lehet adni, hogy előtérbe helyezik magukat, mint a kötelességüket. Egy újabb pont, amiért erre az elhatározásra jutott Kojiro. Na jó, ezt csak félnek számítja, mert ebből Ő is profitált.
A harcuk folytatódott, és a kezdeményező szerepet Kojiro vállalta magára. S’ folyamatosan érkező szúrásai után, arra következtet, hogy a vívásban képzettebb volt, mint Yuuken-dono. Némileg aggódva vette tudomásul, hogy volt olyan támadása, ami célt is ért. Ha túlságosan is megsebzi Yuuken-donot, amaz akkor sértettségében a végén képes lesz arra, hogy elutasítja a csatlakozási kérelmét, az pedig kifejezetten nem lenne jó. Akkor feleslegesen fárasztja ki magát a mozgással, és a bemutatóval. Annyit ér csak el, hogy egy ruhát tönkretett. Pedig biztos abban, hogy meg lehetne varrni, ám abban is, hogy Yuuken-dono nem az a fajta személy, aki egy olyat felvenne, ami már megsérült. Pech. Ahogy az is, hogy Yuuken-dono kitért a következő szúrások elől, így már felesleges volt továbbra is használni a technikát, így beszüntette azt, és a védekezésre koncentrált. Hátra hajlította a kezét, és blokkolta a tarkójára mért csapást, majd előre vetült, hogy elkerüljön némi felesleges sérülést. Tisztában volt azzal, hogy háttal állt, és így elég kiszolgáltatott lett, ráadásul mivel csak egy látószerve volt, így kézenfekvő volt a távolodás. Nem is tudva arról, hogy ezzel a mozdulattal elkerülte a lábbeliken való spórolást, és mikor felállt, és megpördült a tengelye körül, hogy ismételten szemben legyen Yuuken-donoval, így igazán kellemetlen meglepetésben részesült. Az első támadása köszönt vissza, Oni Dekopini, ami az arcán találta el. A becsapódáskor megérezte, hogy kifejezetten erősebb volt, mint az, amit Ő tudott ellőni. Nem csak a feje rándult hátra, de némileg hátrább repült, és egy erős ütődéssel ért földet. A levegő kiszaladt a tüdejéből, az arca fájt, a mellkasa meggyötört volt, a karjai sajogtak, nem is tudta, hogy hirtelen melyikkel is foglalkozzon. Inkább hagyta, hogy egyszerre fájjon mindene.
- Au…- ennyit tudott mondani, mert inkább azzal volt elfoglalva, hogy minél hamarább két lábon álljon, és pár pillanatig a homloka dörzsölésével volt elfoglalva, és azzal, hogy felmérje a kettejük közt létrejött távolságot. Nem volt túlságosan nagy, de elhanyagolhatónak se mondható. Stratégiát kell váltania, legalábbis kis elterelésre szüksége van, és arra megteszi egy már korábban látott démonmágia is.
- Hadou 04: Byakurai.- Yuuken-dono mellkasára célzott, mert ha csak egy karra tenné, akkor nem lenne szükség nagyobb kitérő manőverre, ezzel időt hagyva arra, hogy villámlépéssel kerüljön Yuuken-dono közelébe, és folytassa a támadást, egy Ashige segítségével, igazából ezzel nagyon célzásra sincs szüksége, de mégis, Yuuken-dono hasfalára célzott vele. Már ha sikeresen végrehajtotta az elterelést, ellenkező esetben hanyagolja ezt a támadást, helyette inkább a mellkasához tartja a lélekölőjét, a penge hegye némileg Kojiro válla felé ér, és amit elég közel került Yuuken-donohoz, forogni kezd a tengelye körül, miközben folyamatosan, gyorsan lépdel előre. Bár a hátránya, hogy így csak egy pontba tud támadni, de így talán folyamatos védekezésre kényszeríti az ellenfelét, bár azt se kellene elfelejtenie, hogy egy idő után elszédülhet.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Május 24, 2013 2:21 am

[Vissza a szolgálatba]

Határozottan büszkeséggel töltötte el a tény, mely szerint a Nibantai berkein belül még mindig emlegetik nevét. S nem hiába, precizitásának, illetve a tökéletességre való törekedés kiölhetetlen hajlamának köszönhetően mindenben a lehető legjobban teljesített, amibe belekezdett. Érthető okokból kifolyólag esélye sem volt a 2. osztag kapitányira címére, mindazonáltal elégedett volt azzal is, hogy a klánjából foglalja el valaki az említett posztot. Természetesen ez még azelőtt volt, mielőtt Yoruichi-hime árulásával meg nem gyalázta az egész családot, olyasfajta krízishelyzetet előidézve ezáltal, ami kis híján a Shihōin dinasztia bukásával fenyegetett. Szerencsére látva a körülmények kedvezőtlen alakulását, Yuuken megtette a szükséges lépéseket ahhoz, miszerint átnavigálja famíliáját a viszontagságok útvesztőjén. Mindenféle önhittség nélkül állíthatta, sikerrel járt! Régi státuszuk még inkább megerősödött, ráadásul a Kuchiki Hanával történt megbeszélést követően egyértelművé vált, szövetséget kötöttek, amivel megtisztíthatják a nemességet a benne eluralkodott fertőtől. Érdekes módon minden egyes lépésével önkénytelenül is a megváltó szerepében tetszelgett, ami ugyan kissé távol állt a valóságtól, mindazonáltal közel sem volt ellenére. Habár mindig is úgy tartotta, vetélytársaiban félelmet kell ébreszteni ahhoz, hogy tiszteljék, manapság rá kellett eszmélnie, bármilyen érzést képes kihasználni, amellyel előnyt kovácsolhat magának. Látta a férfi arcán átsuhanó bizonytalanságot, ami egyértelműen bosszúsággal töltötte el. Kojiro visszafogta magát, lévén nem akart jövendőbeli urának valódi sérüléseket okozni. Egyrészt megérthető az indok, ami miatt kevésbé vette komolyan az összecsapást, másrészt viszont egyes rejtett képességei így nem bukkanhattak a felszínre. Igazából észrevette, körülbelül egyazon szinten lehetnek erőben, ám valami furcsa sejtelem mégis furdalta az oldalát.

- Egy katonai rezsimben ne keressen válaszokat, hamar visszakerülhet oda, ahonnan nemrég szabadult! - adott kéretlenül is tanácsot, a Seireiteiben ilyen egyszerűen mentek a dolgok. - Nem kérdőjelezhetjük meg a döntések helyességét, mivel talán ténylegesen egy nagyobb tragédiát előznek meg a bebörtönzések... Hogy is szól a mondás: jobb félni, mint megijedni? A testőri kinevezés nagyrészt kizárólag az utasítások végrehajtásában merül ki, azonban szükség van rá, hogy némely esetben az eszköz képes legyen átvenni a kéz szerepét. Persze egyelőre nem kell ilyesmi miatt aggódnia, a testőrparancsnokom a lehető legjobban betölti szerepét.

Nem szívlelte túlzottan a könnyen irányítható személyeket, legyőzésükben nem jelentkezett semmiféle kihívás számára. Sajnálatos módon az elmúlt időszakban egyetlen olyan illető sem tűnt fel a politikai palettán, akit valóban egyenlő ellenfeleként aposztrofált volna. Mindenki úgy gondolta, miszerint a Tizenhárom Védelmi Osztag egyikének vezetése hatalmas presztízsként könyvelhető el, azonban belegondolva, majdhogynem mindenkit kapitánnyá tettek hosszabb-rövidebb időre, aki képes kiejteni a száján két szótagot. Ebből kifolyólag eszében sem volt visszatérni a testülethez, azonban Hana-chan kifejezetten meggyőző tud lenni, ha nagyon akar. Meglehetősen érdektelenül tekintett előre, a taichōi cím egy megállónak számított életében, nem pedig a végállomásnak. Sok mindent kellett még megtennie, az idő ellene dolgozott. Ahogy a 2. osztagos halálisten következő támadássorozata is. A felé száguldó hadō elől eszében sem volt kitérni, lélekenergiáját szabadon hagyott jobb kezébe áramoltatta, ezután brutális erejű ütéssel összecsapott a lövedékkel. Érezte a perzselő érzést, azonban nem jelentett akkora fájdalmat, amit képtelen lett volna kibírni, éppen ezért a hárítást követően továbbra is fenntartva a pókerarcot lerázta végtagjáról a füstöt. Látta vendégén, miszerint kezdi belelovalni magát az ütközetbe, ám részéről eleget látott, ebből adódóan feleslegesnek tűnt még több szakadást okozni ruházatán. Emeltebb hangon elkiáltotta magát, mutatóujját pedig figyelmeztetőleg felemelte, ekképp jelezve a felmérés végét. Vonásai lassacskán megenyhült, ajkain egy elégedett mosoly árnyéka játszott. Kuroda múltja másokat talán megrettentene, ellenben Yuuken oly' behatóan ismerte a fajtáját, akár a saját tenyerét, ennek hála egyetlen pillanatig sem tartotta veszélyesnek önmagára nézve. Különbözött a legtöbb kékvérűtől, napja nagy részében nem hátsófele gyarapításán fáradozott. Gyűlölte a tétlenséget, ezért szervezte meg majd' minden napját.

- Rendben van, elég lesz! - jelezte immáron szóban is, könnyed lépések közepette visszavitte fegyverét a helyére, azután szembefordult a másik férfival. - Kidō, shunpo, hakuda és zanjutsu; minden téren rendelkezik elég tapasztalattal, ehhez nem fér kétség... Már csak egy valami maradt hátra: a zanpakutōja.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Május 24, 2013 10:17 pm

[Vissza a szolgálatba]

- Talán pont ez a gond, hogy egy katonai rezsimben élünk. Nem lehetetlen, hogy máshonnan kellene vezetőket szerezni, olyanokat, akik nem csak a harcokban jártasak, de a politikában is, és megfelelő háttérrel rendelkeznek.- burkoltan, de egyértelműen célzás volt a részéről, hogy esetleg azok közt kell keresni, akiknek a vérük kék volt, és nem vörös. S’ lám, Kojiro is tud hízelegni, ha szükséges, bár a hangjából nem pont ez jött át. S’ igazából nem is pont azt akart, de ha már egyszer kimondta, akkor felesleges visszaszívnia.- Nem tartok attól, hogy ismét bezárnak, mert akkor vagy Én, vagy az hal meg, akit az elfogásomra küldenek.- pusztán kényelmi okokból nem akar visszamenni, egyszer már megtapasztalta, hogy milyen is az ottani élet, és másodjára nincs kedve egy vödörbe elvégezni a dolgát, és kényelmetlen ágyon álomra hajtani a fejét.- Ezen az alapon mindenkit be lehetne zárni, akinek nagyobb az ereje, és a viselkedése nem felel meg az elvárt normáknak. Bár talán csak azt akarják elkerülni, hogy ne csak vágásra tenyésztett birkák szolgáljanak a Goteiben, hanem néhány farkas is. De ez is csak mutatja a Negyvenhatok inkompetenciáját, hasznavehetetlenek. Nos, ha minden kötél szakad, természetesen a jó eszköz hasznára tud lenni másoknak is azzal, hogy cselekszik, ám megnyugodva hallom, hogy a testőrparancsnok megfelel az igényeinek, így minden bizonnyal nem fog gondot jelenteni Vele a közös munka.- bár természetes, hogy nem lehet akárki a vezetője egy olyan társaságnak, aki a nagy nemesi házak egyikének a fejét védi, így ezen se kell aggódnia Kojironak. Annál inkább attól, hogy Yuuken-dono könnyedén elhárította a démonmágiáját. Ám ideje nincsen arra, hogy gondolkodjon a továbbiakon, csak elvonná a figyelmet a harcukról, és inkább folytatta… volna, ha Yuuken-dono nem jelzi a végét. Megállt, és nem mozdult, legalább van ideje azon gondolkozni, hogy ettől az igénybevételtől a teste mennyire is szenved. A Féregben eltöltött idő elég volt ahhoz, hogy némileg elkényelmesedjen, és néhány találat megviselje a szervezetét. Ám örömmel jutnak el a fülébe a szavak, miszerint elég jártassággal rendelkezik. A mérleg nyelve még inkább arra dőlt, hogy felvételt nyerjen Yuuken-donohoz, és már csak egy dolog volt hátra. Kitartja oldalra a lélekölőjét és kimondja a szavakat.
- Donare, Denryuu!- kéken villan meg a penge, majd az egész kardot beburkolja a kékség, még végül lassan elenyészik, és habár nem olyan nagy a változás, de mégis észrevehető. A lélekölő markolat kifehéredett, és leginkább egy csontból faragott sárkányfejre hasonlít, a keresztvasa aranyszínben, és kör alakban pompázik, míg a penge mindkét oldalán egy-egy villám van.
- Idake, Ryuushita.- felizzik a penge, majd fokozatosan nyúlni kezd, még végül nem lesz belőle más, mint egy eleven villám, ami körbeöleli Kojirot, persze nem ér hozzá, az megrázó élmény lehetne.
- Ezzel a támadással, a távolabbi ellenfelekkel szemben tudom felvenni a harcot, vagy éppen meglepetést okozni azoknak, akik közel vannak.- a villám visszahúzódik, és visszavált penge formára.
- Shinotsuke, Ryuunamida.- több ezer darabra tört szét a penge, kis, kék darabokra, amik leginkább tűre hasonlíthatnak, és körözni kezdenek Kojiro körül, majd egy szék alakját veszik fel, végül Yuukent ölelik körbe, vigyázva, hogy ne érjenek hozzá, és végül ez is az előző sorsára jut, megszünteti Kojiro.
- Volna még egy harmadik is, és még valami, de azt hiszem, ahhoz nem megfelelő ez a terem, nem akarok kárt tenni benne. S’ ahogy észrevehette, némileg máshogyan működik, mint a legtöbb lélekölő. Nálam a technikák előhívása is úgy történik, mintha csak a shikait akarnám használni. Típusát tekintve pedig villám, nem mintha nem lett volna egyértelmű.- természetesen, ha szükséges, akkor itt is bemutatja, mire is képes még a lélekölője, bár a második szintet minden bizonnyal megmutatja. Jó, ha Yuuken-dono is tisztában van ezzel a képességgel, bár már nem annyira nagy dolog a bankai használat, legalábbis a pletykák szerint, nem csak a kapitányság tagjai rendelkeznek vele, hanem más shinigamik is, ahogyan Kojiro is, igaz, Ő már legalább kétszáz éve a birtokában van, ha nem több.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Május 24, 2013 11:39 pm

[Vissza a szolgálatba]

- A katonai fennhatóság szükséges. - szólalt meg kimérten, kezeit ismét összekulcsolta háta mögött, ekképp állt a másik shinigami előtt. - Gondoljon bele, miféle káosz uralkodna el a Soul Societyben, ha nincs egy olyan szervezet, amely képes sorokba rendezni és feladattal megbízni brutális erővel rendelkező egyéneket. Nem tudhatom mennyire jártas a Seireitei történetében, ám annyit elmondhatok, egykoron a Gotei Juusantai csupán mészárosok gyülekezete volt és biztos vagyok benne, visszatérne ez az időszak a megfelelő ráhatás nélkül. - a csalódottság egyértelműen kiütközött vonásain, mellkasából fáradt sóhaj szakadt fel. - A Negyvenhatok Tanácsa politikában jártas személyekből áll, s ha elfogad egy tanácsot, jobban teszi, hogyha efféle kijelentéseit suttogva ejti ki, ebben a városban még a falnak is füle van! Ne dobja el magától ilyen egyszerűen az életet, meg fogja bánni...

Hangja sokat sejtetőnek tűnt, mintha tapasztalatból beszélt volna, azonban amilyen hirtelen feltűntek arcán az érzések, ugyanazon lendülettel el is tűntek. Tökéletes kontrollal rendelkezett minden mimikai változása felett, többek között ezért vált a lehető legtehetségesebb színészek egyikévé, akiket valaha hátán hordott eme dimenzió. A képmutatást és szerepjátszást szükségesnek érezte ahhoz, hogy céljait elérhesse, meglehetősen kevés esetben sült el jól, hogyha az üzletkötő felek feltárulkoznak egymás előtt. A becsület igazán nemesi erény, ahogy az alázatosság és megbocsájtás is, viszont ezeket hihetetlenül egyszerű kihasználni. Shihōin Tetsujin bővelkedett mindezekben, de gyengekezű volt és öreg, amit a familiárisok kihasználtak. Hatalmas földadományokat csikartak ki belőle, amik miatt a klán mellékháza olyan szinten meggyengült, szinte semmivel sem volt több bármelyik köznemesi csőcseléknél. Lassacskán csupán a név maradt, ami mögött viszont nem létezett igazi hatalmi alap. Yuuken ekkor vette át az irányítást apja testőrsége felett, s kíméletlenül megbüntette az összes kapzsi hűbérest. Fiatalnak számított, vére pedig hevesen forrt, útját halottak szegélyezték. Természetesen felnőtt fejjel visszagondolva tetteit úgymond kissé túlzónak érezte, személyesen kivégezni többeket meglehetősen barbár dolog érzetét keltette. Persze egyetlen másodpercig sem bánta meg tetteit, az eltékozolt birtokok visszakerültek, családja ezzel együtt visszanyerte korábbi fényét. Pontosan ezen emlékből kiindulva gyűjtötte a legtehetségesebb harcosokat kíséretébe, miszerint amennyiben a múlt megismételné önmagát, hamarabb tehessen pontot az ügy végére, mint egykoron. Úgy gondolta, Kuroda Kojiro priusza ellenére belefér ebbe a körbe. Ha gondot okozna, nem lesz nehéz félreállítani.

- A parancsnok is ugyanúgy nibantaios kiképzést kapott, ahogy Ön vagy Én, talán találkozhattak is az osztag területén, bár ebben kételkedem. - fűzte tovább gondolatait csevegő hangnemben, miközben Denryuu felöltötte shikai alakját. - A kard a lélek tükre, a magáé pedig éles, nem rozsdás vagy repedezett... Ez határozott jellemre vall, tudta-e?

Mellékesen osztotta meg megfigyeléseit vendégével, majd kicsit hátrébb lépdelt, megfelelő nagyságú teret biztosítva a bemutatónak. Már a zanpakutō kinézetéből egyértelműen következtetni lehetett annak elemi típusára, a bemutatott támadások kizárólag megerősítésként szolgálták a tényt. Ugyan a szőke főnemes fegyvertelen volt - egyetlen kovácsok által készített fegyver sem tudta felvenni a versenyt egy asauchiból készült lélekölővel -, mindazonáltal meg sem fordult fejében a gondolat, mely szerint élete veszélyben lenne. Ámbátor a látszat szerint kettesben voltak az edzőteremben, ez nem egészen felelt meg a valóságnak. Védelmezői az árnyak között rejtőztek, a gerendákon húzták meg magukat, az ajtók mögül figyeltek. Nem haboztak és nem kegyelmeztek, amennyiben Yuuken épsége veszélyben forgott volna, akképpen gondolkodás nélkül megöltek volna bárkit, nemre és státuszra való tekintet nélkül. Elégedetten tapsolt a fényjátékok végeztével, mintha csupán egy meglepően izgalmas drámaelőadáson lenne néző. Fejébe véste a halálisten pengéjének gyengéit, ezt követően csodálkozó kifejezést varázsolt képére, amit persze egy mosollyal gyorsan el is űzött. Jobbját kinyújtva mutatta az utat, hosszúra nyújtott, határozott lépésekkel indult meg az egyik oldalajtó irányába, ami közeledtére kitárult előtte. Emberek mozgatták, nem gépek, bár közelebb érve senkit sem lehetett látni. Szemük előtt a birtok saját gyakorlópályája helyezkedett el, ahol a családtagok, illetve a biztonságért felelős személyek gyakorolhatták nagy területre ható támadásaikat. A Nap forrón tűzött a fehér homokra, éppen ezért a ház ura inkább az árnyékban maradt, onnan szemlélte, vajon mi kerül még elő a 2. osztagos tarsolyából.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Május 26, 2013 9:44 pm

[Vissza a szolgálatba]

- Feltehetőleg igaza van Yuuken-dono. Kérem, nézze el a tudatlanságomat, igaz, hogy még éltem a tábornoki rangig jutottam Oda Nobunaga seregében. De úgy látszik, az évszázadok valamennyire megkoptatták a tudásomat ilyen téren.- az a pár száz év, amit shinigamiként töltött, némileg elkoptatta ezen a téren az ismeretit, bár olyan nagy szüksége már nincs arra, hogy a továbbiakban is ezzel foglalkozzon.- Valamennyire ismerem a történelmet, ám azt kell mondanom, hogy szerintem manapság is azok. Egy sereg, ami továbbra is csak mészárol. Csak találtak rá egy megfelelő magyarázatot, okot, ha úgy tetszik. Bár, mint egyszerű fogaskereke ennek a gépnek, idomulok, és teszem tovább a dolgomat, csak annyi változik, hogy másik géphez kerülök, és ott folytatom a továbbiakban.- van erre egy mondás, csak a gazda változik, a lánc megmarad a réginek. Habár, elég nagy az esélye annak, hogy nem hollowokat kell majd ölnie, és lelkeket átküldenie, hanem egyszerű, és könnyű feladata lesz, védeni egy életet. Ennél misem könnyebb, hiszen nem hallott semmit Yuuken-donoról, ami alapján arra tudna utalni, hogy sok ellensége lenne, bár fő az óvatosság és az éberség.- Úgy gondolja? Bár egy katonai szervezetben ez nem is lenne annyira meglepő, hogy ilyen eszközökkel akarják elhallgattatni a rendszerre káros egyéneket. Megfogadom a tanácsát, és nem nagyon hangoztatom a véleményemet, legalábbis ott nem, ahol a falakon füleket vélek felfedezni. Habár kíváncsi lennék a Negyvenhatokra, éles helyzetben miképpen reagálnának, vagy csak politikában jártas személyek, akik a veszély első jelére bélsárral szennyezik az alsójukat.- bort isznak, de vizet prédikálnak, ahogy a legtöbben, akik magas pozícióban vannak, ám ha éles helyzetben találják magukat, előtör belőlük az igazi énük. Könyörögnek az életükért, megalázkodnak, mindenre képesek lesznek, csak valaki mentese meg a szánalmas, és nyomorult létezésüket. Elég esélyes, hogy egy ilyen helyzetben Kojiro ezt nem tenné meg, engedné, hogy a természet akarata érvényesüljön, ráadásul ezt elégtételnek is érezné. A Sors elégtételének.
- Valószínűleg elkerülhettük egymást, ritkán találkoztam bárkivel is, akkor is csak hivatalos ügyekben. Nem nagyon igényeltem a társaságukat, és ez fordítva is igaz volt.- bár nem érez ezek miatt semmi neheztelést. Ő se kereste a társaságukat, így okot se adott arra, hogy valamiért is meg akarják ismerni. Ha pedig hölgyekre volt igényük, nos, azt is megoldotta, de egy bizonyos eset óta, rendesen elolvas minden táblát.- Azt tudtam, hogy a lelkem egy darabja, de azt nem, hogy a külseje is jelent valamit. Mindig is úgy gondoltam, hogy véletlenszerűen alakul ki, ahogy a típusa is.- sose kérdezte a zanpakutoját ezekről, bár Ő se ajánlotta fel, hogy beszélgessenek erről. Ilyenek voltak, csendes társak.
S’ a bemutatójának egyik része véget ért, két támadását bemutatta a zanpakutoujának, a harmadikhoz pedig nincs elég tér, és azt nem is képes megfékezni, ha egyszer elengedte, akkor az már csak a becsapódáskor fog megszűnni, ez pedig zárt térben nem a legcélravezetőbb. Szerencsére Yuuken-dononak erre a helyzetre is volt megoldása, így egy külső térre vezette Kojirot, ahol már nyugodttan használhatta a harmadik támadást. Természetesen előtte kiment a Napra, és a megfelelő célpont megtalálása után…
- Miyare! Rryuugan./Bámuld! Sárkányszem.- a penge két oldalán lévő villám felizzott, majd a zanpakuto hegye felé indultak, majd amikor összeértek, egy focilabda méretű gömböt formáztak, és kinyúlt belőle hat darab egy méteres villám, közepükön enyhén meggörbülve. Kész volt vele, és egy suhintással megindította a célpontnak kiválasztott bábu felé. Közben folyamatosan forgott, és mikor elérte a kívánt helyet nem csak több darabot hasított ki a bábuból, s a találatkor egy kisebb robbanás következett be, ami miután elült, csak néhány kisebb villám cikázott, de azok is hamar elenyésztek, ahogy nagyjából a bábu is. Már csak egy fekete, megszenesedett fadarab maradt ott.
- Ez volt a harmadik, és volna még valami. Bankai! Shoukyaku! Kaminari Ryuu. /Rombolj! Mennydörgés Sárkánya.- a markolat sárkányfeje felüvöltött, a pengéről cikázva törtek elő a villámok, és ölelték körbe Kojirot, folyamatosan mozogva, a zanpakutou maradéka, ezer apró, kis kék darabra robbant, és a villámokhoz hasonlóan körözni kezdtek Kojiro teste körül.
~ Rég volt már Kojiro, nagyon rég, hogy használtál így is.- mély, és nyugtató hangján szólalt meg a Társa, akivel elég régen beszélgetett.
~ Ahogy mondod, rég volt, ahogy az is, hogy elértük.- a bankait, legalább már kétszáz éve…

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Május 30, 2013 12:48 am

[Vissza a szolgálatba]

Könnyed intéssel hárította el a bocsánatkérést, semmi értelmét nem látta a mentegetőzésnek, azzal csupán még inkább elmélyítették a hiba létezésének tényét. Ezen szemléletből kiindulva Yuuken soha nem kért elnézést semmiért, vagyis komolyan nem, ellenben az illem azért megkívánta, hogy legalább színlelje a dolgot. A fejtegetést hallva egyetértően biccentett, az ilyen finomságok különböztették meg példának okáért a forradalmakat az értelmetlen vérontástól. Mindkettő ugyanolyan eredménnyel zárul, mindazonáltal a forradalmár más megítélésben részesül, mint a tömeggyilkos, attól függően, hogy az általuk felhozott indok mennyire felel meg a társadalom elvárásainak, melyben élnek. Természetesen senki sem vitatja el a mészárosoktól eme megnevezést, ám attól a pillanattól kezdve, miszerint pengéiket nem egymás vagy egyszerű lelkek kiirtására használják fel, máris más színezetet kapnak cselekedeteik. Egy hollow pusztulása után senki sem hullajt könnycseppet, mint ahogy általában a vadász sem könnyezi meg az elejtett állatot. Minden kizárólag attól függ, milyen szerepet vállalnak magukra a történet szereplői. Áldozatok lesznek, netalán tán gyilkosok? Olyan kérdések voltak ezek, melyek megválaszolása akár egzisztenciális problémákat is felvethettek. A szőke főnemes nem hitt az olyasfajta elcsépelt szavakban, mint a jó vagy a rossz, a helyes és a helytelen. Számára egyetlen döntő tényező létezett, amit mérlegelnie kellett döntései előtt: vajon megéri-e vagy sem? Nézőpont kérdése csupán, mi számít gyomorforgató szörnyűségnek, mi pedig hőstettnek. Sosem félt bemocskolni a kezét, ettől függetlenül nem volt elvárható, hogy minden egyes ellenlábasával saját kezűleg végezzen, a növekvő hullahegyek nem jelentenek jót az üzletnek.

- Az összes részletnek jelentősége van. - szólalt meg vontatottan az árnyékból, némileg hunyorítva várakozott a bemutató további részének elkezdésére. - A zanpakutō, ahogy azt feltételezem Ön is tudja, nem egyszerű kard, nem hétköznapi kovácsok készítették. Éppen ezért minden egyedi minta, apró különlegesség a használó lenyomata. A gyenge szellem életlen kardot eredményez, az pedig semmire sem jó, igaz-e?

Filozofálgatása mintegy másodlagos mellékzöngeként jelent meg, ezzel kívánta elütni az időt, amíg látogatója felkészül a prezentációra. Komoly ábrázata ugyan nem erről árulkodott, ám mélyebb legbelül elég nevetségesnek talált tevékenységüket. Kuroda-san igyekezett rásózni portékáját - esetüket tekintve szolgálatait -, míg a Shihōin-ház feje mérlegelte, vajon megéri-e a vásárlás. Ezen gondolatmenetből kifolyólag képtelen volt nem úgy tekinteni a férfira, mint egy tárgyra, melyet kedve szerint alkalmazhat ilyen-olyan feladatok elvégzésére. Persze ez valószínűleg tudat alatt abból a tényből is táplálkozott, mely szerint a shinigami egész idő alatt eszközként utalt magára, aminek nincsenek saját gondolatai, egyedül a szolgálat jelent valami értéket létezésében. Ezt sugallta, de mi lehet az igazság? Nem aggódott, hamar kiismert bárkit, éppen ebből adódóan a 2. osztagos sem jelenthet kihívást számára. Töprengése túlzottan lekötötte, ennek hála a harmadik shikai-támadásról teljes egészében lemaradt, habár a távoli szemlélő vélhetőleg meg nem mondta volna, hogy az arisztokrata smaragdzöld íriszei nem a villámló jelenségre fókuszálnak. Éppen ezért meglepetésként érte a hirtelen feltörő lélekenergia a mennyisége, térde egy pillanatra megbicsaklott a vállaira nehezedő nyomás alatt, ám önön reiatsujának fokozaton emelésével közömbösíteni tudta a hatást. Arcán palástolatlan döbbenet tükröződött, bár kifejezett módon elégedettséget érzett. Tisztában volt vele, hogy valamit rejteget előle a félszemű halálisten, viszont ilyesfajta meglepetésre azért nem számított. Ugyan megszaporodtak az elmúlt időszakban a bankai-használók, de ez nem jelentette azt, egy ilyen képességekkel rendelkező illető alábecsülése helyes lépés.

- Fergeteges! - ütötte össze tenyereit elismerően, rövid ideig gyönyörködve a fényjátékban. - Fel van véve, holnap akár már kezdhet is, hogyha nincs elintéznivalója az osztagában. A testőrség barakkjait megtalálja, elég meggyőzően elüt a kúria többi részétől, már ha érti mire gondolok! Megkapja a családom jelét viselő egyenruhát, viselje büszkén! A bérezéséről az első hónap után döntök... Nos, örültem a lehetőségnek Kojiro Kuroda, sayonara!

Futó biccentést követően egyszerűen hátat fordított, azután visszasétált a hatalmas épületbe. Kedélyesnek látszott, ámbár örömöt nemigen vélt felfedezni hangulata mögött. Lépései kimérten vezették vissza a magánmúzeumba, ahol folytatta megkezdett programját, azaz a kiállított remekművekben való gyönyörködést. Hasznára válhat a fickó, ám felhasználhatósági módja egyelőre talányként lebegett Yuuken elméjében.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szer. Feb. 26, 2014 10:56 pm

Az emlékirat ügye

Különös, s némiképp felkavaró élmény volt egy szolgáló emlékiratain keresztül visszatekinteni saját múltamra. Mindebben persze a személyzet általános gondolatai, észrevételei voltak a leginkább megdöbbentőek. Különösen az, mennyi mindennel vannak tisztában, ami a birtokon folyik. S bár kommentárja alapján kisöcsém sok mindennel nem ért egyet, legnagyobb sajnálatomra el kell ismernem: pletykás kedvű személyzetünk jobban átlátta cselekedeteim hátterét, igaz valómat, mint kedves és egyetlen kistestvérem. Nem tudom, mit is lát bennem pontosan. Talán ez az egyetlen dolog, amit félek megkérdezni. Pontosabban a velem kapcsolatos dolgok. Érzései, emlékei. Szeretem őt, és tisztában vagyok, mennyivel jobb testvére lehettem volna az évek során. Ez a tudat megbénít, akárhányszor is szánnám rá magam az őszinte beszélgetésre. Pedig igencsak szükséges lépés lenne. Úgy lenne helyes, hogy testvérekként mindig és mindenben ott legyünk egymásnak, számíthassunk a másikra. Mégis, szinte biztos, hogy ő ugyanúgy kizár engem élete bizonyos részeiről, ahogyan én őt, már sok-sok évtizede. Nem bántásként, hisz tudom, bármikor ott lett volna mellettem, hogy segítsen és vigyázzon rám. Egyszerűen csak úgy érzem, idősebb testvérként nekem kellene óvnom őt, ehhez pedig erősnek kell lennem, noha nem feltétlenül fizikailag. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos magánéleti válságaimról neki nem muszáj tudnia. Neki is megvannak a maga problémái, nem kell az enyémeket is nyakába vennie.
Mély sóhajjal hajtom össze a tekercset, mely emlékek millióit rejti. Egyelőre leteszem egy kis asztalra, majd a tükrömhöz lépek, hogy ellenőrizzem megjelenésemet. Itthon vagyok, ez azt jelenti, hogy a szobámon kívül kifogástalannak kell lennem, mindig és mindenhol. Gyorsan megigazítok egy-egy kósza hajszálat, elsimítgatom ruhám gyűrődéseit. Nem a legelegánsabb öltözetem, azokat kimondottan alkalmakra tartogatom, ám ez is igen finom és kényes kelme. Nem engedhetem meg magamnak, hogy holmi gyűrődések elrontsák esését, az nem lenne nemes hölgyhöz illő. Ám ha én elégedett vagyok a kinézetemmel, az nagy valószínűséggel másnak is meg fog felelni. Újabb mély sóhaj, ezúttal a lelki nyugalomért, noha épp számonkérni készülöm kistestvéremet a firkálásért. Ám odáig mégiscsak tökéletes higgadtsággal kellene eljutnom. Felveszem hát a kérdéses eredetű tekercset, mely ezt az egészet elindította, s kilépek szobámból, hogy felkeressem egyetlen öcsémet.
Bár nem sietek, maga az út gyorsan eltelik. Talán túl gyorsan is... Akármily furcsán hangzik is, ezúttal kicsit tartok Ryou-chan szeme elé állni. Hiszen mostanra tudatosult bennem: apró kommentárja annyit tesz, végigolvasott mindent. Szóba fog kerülni vajon? Reményeim szerint nem... Nem tudom, hogyan reagálnék rá. Képes lennék őszintén elmondani neki, hogy egy szolgálónk meglátásaiban több az igazság, mint az ő értelmezéseiben? Aligha, de jobb nem is gondolni erre. Óvatosan megzörgetem hát szobája ajtaját.
– Ryou-chan? Bejöhetek? – szólalok meg halkan, hogy tudja, csak én vagyok, és nem kell haldoklást színlelnie, nem fogom elrángatni egy nemesi találkozóra sem, bár sokkal nagyobb mulatság lenne számomra, ha mellettem lenne. A válasz után félretolom az ajtót, s belépek hozzá. Egy pillanatra kedvesen elmosolyodom. Ezt sosem tudom megállni, ha testvérkémre nézek, ám szentimentális arckifejezésem hamar felváltja a nővéri szigor. Nem éppen előnyös dolog, ám testvéremet akkor is Iijima-dono és én neveltük igazán. ^^” Így hát elé lépek, és kibontom a tekercset a megrongált részénél, hogy az orra elé dughassam. - Magyarázatot várok, Ryouichi – jegyzem meg halk szigorral, és teljes nevén szólítom nyomatékosításként, hogy egészen biztosan válaszoljon rá. Szegénykém, biztos vagyok benne, hogy jelenleg köpni-nyelni nem tud, de fegyelmezni következetesen kell. Jaj, máris sajnálom. T-T De ettől még meg kell tanulnia, hogy nem rongálhatja csak úgy más emberek munkáját, főleg akkor nem, ha elfogult... Majd ha kellően emésztette picit a bűntudat, csinálok neki valami finomat, vigasztalásként, de addig is muszáj szigorúnak maradnom. Sajnálom, Ryou-chan. T-T

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Kedd Ápr. 22, 2014 3:43 am

Az emlékirat ügye

Álmaim legmélyén evezek, ahogy rózsaszín fellegek között lebegve pillantok meg egy szőke hajú angyali teremtést. Ki, ahogy felém fordul, egyértelművé válik számomra, hogy ki is az: Shizuka~ *-* Olyan gyönyörű, mint mindig, bár hagy ne mondjam, hogy jelenléte picit meglep, hiszen mit keres itt, a Shihouin birtokon? Csak nem… engem látogatott meg? °o°
- Shi-chan~ – szaladok irányába, hogy átöleljem, hiszen itt léte csak is azt jelenthette, hogy hozzám jött, nem igaz? Külön öröm volt számomra látni, hogy az angyali szárnyakkal megáldott, fényességben úszó teremtés, Shizuka is, azzal a csodás mosollyal az arcán, mellyel képes levenni a lábamról indul meg ő is irányomba, hogy érzelmeit ezzel is tisztázza felém, amikor is tőlem bő öt méter távolságra elrugaszkodott. Kicsit meglepődök, hirtelen ér a változás, fejemet rögtön a magasba szegem, hiszen nem veszthetem szem elől alakját, lépéseim lelassulnak, s mikor látom, hogy Shizuka más karjaiba borul, egy roppantul ismerős, szőke egyén kezeibe, aki cseppet sem érdemli meg, hogy Shi-chant karjai között tartsa… Kezeim ökölbe szorulnak. Fogaim fehérjét megmutatva, vicsorogva nézem a jelenetet, szemeimből krokodilkönnyek patakzanak szüntelenül, akaratom ellenére, és mérhetetlen düh, harag fog el a látottak hatására.
- Shiiii-chaaan – toporzékolok. - Yamasaki, te szemét, ehhez nincs jogod – fogcsikorgatva, villámokat szóró tekintettel, egy jobb egyenessel készültem nekiugrani a kölyöknek, csak hogy érezze haragomat, de Shi-chan nem gondolta azt, hogy bármiféle büntetést érdemelne ez a személy és ellenem fordulva egy erős rúgással tessékelt arrébb. Így kerültem egyre távolabb és távolabb tőlük, óriási csattanással, Shizuka nevének kiáltásával az ágyam mellett landolva…
- Micsoda? – a sajgó hátam miatt, morgolódva kanalaztam fel magamat a hideg földről, rendezetlen hajamba túrva néztem körül. Valóban a szobámban voltam, félig-meddig rám csavarodott takaróval és csak szép lassan jöttem rá, hogy ez az egész csupán egy álom volt, egy rémesnél is rémesebb rémálom.
Mélyről jövő sóhajjal húztam vissza magamat az ágyba, hogy visszafeküdjek, tovább szunyókálva, kiélvezve szabadnapjaim minden pillanatát, melyet azért kaptam, mert a legutóbbi kiküldetésen picit csúnyán pórul jártam. Rukongai egyik rosszhírű körzetében kellett rendet raknunk csapatommal, ahol egy piszok erős lidérc szedte sorra áldozatait. Olyan volt, mint egy sáska, mellső végtagjai legalább három és fél méter hosszú pengékben végződtek, az egyikkel közelebbről is volt szerencsém megismerkedni. Jobb vállamnál a kulcscsontom alatt szaladt keresztül a széles penge, szerencsére gyógyítható volt, de pihenésre írtak ki az ebben jártas körök. Már éppen lehunytam szemeimet, hogy egy kellemesebb állomba ringassam magam, mint amely az előbbi eleje is volt, mikor kopogás hangjára figyeltem fel.
- ŐŐŐ, nem, súlyos beteg vagyok! Köhögök, lázam is van, furcsa kiütések tarkítják testemet, nem szeretném kockáztatni, hogy te is elkapd! – felelek a kérdésre nyomban, jobban bele se gondolva a hang tulajdonosának, vagy annak szavaiba. Csupán hárítani akartam, mielőtt valaki olyasvalaki próbálna bejönni, aki egy nemesi mi az istenre akarna elrángatni, mert abból köszönöm, de nem kérek. Főleg nem most!
Szavaim hatásainak kedvéért még egy köhögést is megejtek, de az illetőt ezzel se rettentettem el, akkor is belépett, ezért hirtelen mozdulattal fejemre húztam a takarót és imádkoztam, hogy ne Iijima legyen az, csupán a számon kérő hang hallatán döbbentem rá, ki is lépett hálókörletembe.
- Nee-san? – lesek ki meglepetten a takaró alól, s amint leellenőriztem, hogy a hang tulajdonosa valóban ő az, felültem. - Mit keresel itt? – teszem fel meglepett hápogással a kérdést, majd szemügyre veszem az elém tartott tekercset, mely cseppet sem volt ismerős. - Nem értelek, Nee-san, mi ez? ^^” – kérdezem, megvonva vállamat, amit nem kellett volna, mert ez által a gyógyuló sebembe, mintha hideg kést döftek volna, úgy nyílalt bele egy éles fájdalom. - Áúcsi T-T – dőlök vissza ágyamba.
- Miért vagy ilyen dühös rám Nee-san? Biztos vagyok benne, hogy nem adtam rá okot – miután szemügyre vettem jobban a tekercset, amelyen ismerős írásomat láttam meg, kezdtem sejteni mi áll haragjának hátterében. Azonban az írat tartalmára már kevésbé emlékeztem, legalábbis nem akartam firtatni mindkettőnk érdekében, ezért inkább azon voltam, hogy a kevésbé színlelt, valódi szenvedéssel ébresszem fel benne a nővéri szeretett, melyet valaki most éppen ellopott nővérkémtől. Legalábbis határozottan tudom, hogy emiatt nem húzná fel magát ennyire, ugye? ^^”
- Khm… ugye nem amiatt a Féreglakó miatt van rossz kedved? Mostanában megint alig láttalak, ha így van, nyugodtan mondd el, nem kell magadban tartanod. Esküszöm, hogy pórul jár – mondom. Még az arca se tetszik, annak a Fonnak, ki annyiszor legyeskedik Nee-san körül. Már alig várom, hogy rossz fát tegyen a tűzre, olyat, ami Nee-sannak sem tetszik, és akkor végre eltehetem láb alól! >.>

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Május 05, 2014 10:59 am

Az emlékirat ügye

Kisöcsém első hárításán meg sem lepődöm, azonban mivel ez nála túlzott gyakorisággal használt kifogás, nem igazán veszek róla tudomást a belépéskor. Túlzottan jól ismerem, tudom jól, ilyenkor semmi baja nincs, csak fél, hogy belerángatják holmi kötelezettségbe. Amin illene legalább megjelennie... Tartok tőle, ha egyszer olyan helyzetbe kerülne a Shihouin-ház, ő képtelen lenne ellátni bármiféle vezetéssel kapcsolatos feladatot, épp az ilyen húzásai miatt. Jelenleg azonban nem emiatt vagyok itt, hanem mert drágalátos testvérem a családunk nevét megszégyenítő cselekedetet hajtott végre, nevezetesen rongált, és e tett súlyosságát nem árt, ha ő is tudatosítja magában. Mi lesz a következő? Egy neki nem tetsző kidou-tekercs? Netán történelmi mű? Rezzenéstelen arccal, türelmesen megvárom, míg a számonkérő hangsúly eléri a hatását és testvérem végre kikandikál a takaró alól. Ittlétemet firtató kérdésére is csupán a szemöldököm vonom fel, és igyekszem valóban türelmes lenni, s nem lehordani mindjárt az első, teljesen ostoba kérdésénél vagy kijelentésénél. Megvárom, míg eljut a tudatáig, mit tartok a kezemben, pontosabban az ő orra elé, hogy kibogarászhassa szépséges művét. Nos igen, valamilyen szinten művészi, de ezt inkább egy üres papírfecnin kellene gyakorolnia, nem mások munkáján. A művészi szabadságnak is van egy határa. ^^”
Minimális remegés fut végig a kezemen, ahogy kisöcsém fájdalmasan felnyög. Tehát kivételesen nem csak szimulál? Szegénykémet biztos nagyon rosszkor találtam meg a neveléssel, de aminek jönnie kell, annak jönnie kell. Jobb, ha most túlesik rajta. Kivételesen nem pátyolgathatom, ha azt szeretném, hogy valóban bűnhődjön, és elgondolkodjon a tettein. Azt hiszem, ezidáig túl elnéző voltam vele, főleg, amikor finomsággal „jutalmaztam” a szimulálásait. ^^” Rossz stratégia, teljes bizonyossággal.
– Ryouichi, mindketten tudjuk, hogy adtál rá okot. Nem hiszem, hogy Iijima-dono arra tanított volna, hogy más személyek munkájának rongálása elfogadható cselekedet. Úgyhogy most légy oly kedves, és magyarázd meg, miért tetted – tényleg sajnálom szegénykémet, hiszen látom, mennyire szenved. Azonban én tényleg tudni akarom a válaszát. Ha bármi olyasmi motoszkál a lelkében, amit szeretne megkérdezni, most van itt az ideje. Főleg mert ezeknek a kiscica szemeknek úgysem tudnék hazudni, hisz látom, hogy fájdalmai vannak. T.T – Mielőtt eszedbe jutna megpróbálni: látom, hogy a te írásod. Még nem találkoztam senkivel Seireiteiben, aki akár csak megközelítőleg is hitelesen tudta volna imitálni ezt a kézírást – fűzöm hozzá szigorúan, hogy a legegyszerűbb hárítás eszébe se jusson. Kreativitását ismerve, így is elő fog állni valamivel. Bár az első elterelő mozdulatán némiképp megütközöm. Álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy épp Seiranra akarná kenni az egészet. Seiranra! Mindenesetre egy röpke pillanatig elgondolkodom, nem válaszolok azonnal. Voltaképpen miért is gondol rá? Ráadásul azt hiszem, nem is ez az első ilyen alkalom... Sóhajtok. Nem egészen értem kisöcsém csavaros észjárását.
– Miket beszélsz, Ryouichi? Seiran a legrégebbi és legjobb barátom. Még ha kritizál is néha, jó okkal teszi, én pedig maradéktalanul megbízom benne – apró szemforgatással reagálok ezt követő pillantására. – Hiába nézel így rám, Seiranra az életemet is rá merném bízni, ha arról lenne szó – teszem hozzá a téma lezárásaként. Kijelentésem fordítottjában azért nem vagyok teljesen biztos, de kár tagadnom, régi barátom feltétlen bizalmamat élvezi, mindenféle fenntartások nélkül. Mindaddig így is marad, ameddig nem ad okot az ellenkezőjére. Mindazonáltal Ryou-chan mondanivalójának másik fele megint arra az aggodalmamra ad bizonyítékot, hogy sejtelme sincs az életemről. Sóhajtok, majd letelepedek rosszcsont öcsém mellé az ágyra. Kedvesen elmosolyodom. – Nézd, Ryou-chan, az én szolgálati időm a második osztagnál nem igazán meghatározott. Néha kicsit hosszabb, néha rövidebb periódusokban kell jelen lennem. Így megérted, hogy néha nem vagyok itt, ugye? – kérdezem tőle, sokkal lágyabb és megértőbb hangsúllyal, bár nem igazán szolgált rá. Azonban magyarázatoknál úgy vettem észre, jobban beválik, ha gyerekként kezelem, és úgy ülök le hozzá megbeszélni a dolgokat. Félreértés ne essék, ettől még nem nézem teljesen butusnak... na jó, csak félig. ^^” De hát a kistestvérem, és olyannak szeretem, amilyen.
– De ugye tudod, hogy ez a félreértés, és a sérülésed nem ment fel a válaszolás kötelezettsége alól? ^.^ – villantok rá testvérkémre egy olyan mosolyt, melyből azért sejtheti, hogy a büntetés akkor sem marad el, ha tűzzel-vassal kerülni akarja a témát. Már csak azért is, mert a rongálás csúnya dolog, és tartozik egy formális bocsánatkéréssel a szerző szolgálónak, illetve azzal, hogy személyesen szolgáltatja vissza neki a nevezett művet. Na meg persze megígéri, hogy többet nem fordul elő. Ezekhez a kikötéseimhez ragaszkodom, és el is fogom érni, hogy kistestvérem megfelelően járjon el az ügyben a továbbiakban. ˘^˘

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Május 11, 2014 10:09 pm

Az emlékirat ügye

Nővérkém rendkívül szokatlan házsártos, házisárkányhoz hasonlatos számonkérését igyekeztem elhelyezni térben és időben, de legfőképpen feldolgozni szavait. Bevallom – már csak magamnak, hogy könnyebb legyen a lelkiismeretemnek –, én követtem el a rongálást, ez tény. De, hogy milyen felindítatásból azt jobb szeretném megtartani magamnak. Inkább alakítottam az értetlen ostobát, hátha el tudom hinteni Nee-san figyelmét a dologról. Meg aztán… az egyetlen ravaszdi kihúzástól is eltiltott. Most mondjam azt, hogy kissé túl sok volt a fejemben, amikor srácokkal kicsaptunk a hámból és ez ott volt, aztán már arra se emlékszem miről szólt, miért írtam? Túl kockázatos lenne, nővérkém jelenlegi méregszintje a veszélyességi fok meggyvörös csíkjában teng, nem szeretném fájó végtagjaimat kitenni még pluszba egy roppant kegyetlen fülhúzogatásnak is. :/
- Hé, hé, hé, attól még, hogy nem láttál, az nem jelenti azt, hogy nincs, Nee-san! – hívom fel a figyelmét erre. - Ne nézd le a lelkek leleményességét – teszem hozzá lezseren. Bár valóban nincs olyan személy Seireiteiben, aki csodálatos főm kézírását tudná utánozni azokkal a nemesi kanyarulatokkal, és merészségemből származó hosszan nyújtott betűkkel, amik jellemző írásomra. Rolling Eyes

Nee-san lyuklakót illető védelmére felháborodom. Minek tartja a hátát annak a szemérmetlen tuskónak, ki merészel harminc méternél közelebb menni nővéremhez? Szóhoz nem hagy jutni a témát illetően Nee-san, emiatt morcos arccal, a féreglakó miatti gondolatok okán lesújtó pillantásokkal nézek magam elé. Szinte elképzeltem, ahogy megfujtom cseppet sem szerény személyét a kacsaúsztatóban, a birtokon úgy is akad egy pár darab, észre se vennék eltűnését. >_>
- Peeersze, Nee-san meg értem. ^_^ De… Meg se érdemelné őrző-védő szavaidat, se az a lókötő Seiran, sem pedig más féleszű, aki ötven méternél közelebb mer jönni hozzád, ráadásul kritizál >.> – háborgok, amint szóhoz jutok. - Hogy tűrheted szidalmait. Az én tökéletes nővéremre senki se emeljen egy árva ártó szót se, különben kiütöm a fogait! – Talán aljas tőlem, hogy Nee-san égig magasztalásával kísérlem meg elvonni figyelmét a pergament illetően. De amúgy is az őszinteség beszélt belőlem, komolyan így gondolom, s már elképzelve is azt a pillanatot, amikor a lyuklakó semmirekellőt képen csűrhetem, mosolyt csal az arcomra. Hehehe, de megérdemelné, és mennyire viszket rá a tenyerem! *<*
Tekintetemet nővéremre függesztem, ahogy figyelmemet kéri, helyet foglalva ágyam szélén. De mikor kegyetlen módon tereli vissza a témát arra, amit én egyáltalán nem akartam érinteni, felháborodva ülök fel. Talán picit túl hirtelen is volt a mozdulatom. Bekötözött sérülésem fájdalmasan nyilallt, mintha kést döfködnének a hátamba és még forgatnák is. Elképesztő volt! Nem panaszkodtam, de számat elhúztam az engem váratlanul érő szúró fájdalomra.
- Na de Nee-san! TT-TT – fakadok ki, szavaimba ültetve bele a fájdalom utóhatásaiból származó kínt, amit a hirtelen mozdulat okozott. - Olyan kegyetlen vagy T_T – nyafogom, amiért nővéremben a testvéri szeretetet még részleteiben se látom.
- Nem elég, hogy azt a szemtelen lyuklakót pártját fogod, és jobban kedveled őt nálam, de még olyan dologgal is vádolsz, amiben ártatlan vagyok! – fűzöm az előbbi sápítozásaimhoz. - Miért vagy velem most ilyen, Nee-san? Sokkal többet jelent neked az, hogy mit hova írtam, ha egyáltalán én voltam, mint az állapotom? T_T – panaszáradataim közepette teszem fel irányába őszinte kíváncsiságból a kérdéseimet. Tüntetőleg dőlök vissza az ágyba, hogy apróra húzhassam össze magamat. Arcomra fájdalmas grimasz ül ki, ahogy a sérülésről újból megfeledkezvén heveskedem gondtalanul. Csoda, hogy még a kötés kitart!
Remélem, nem gonoszság tőlem, hogy megpróbálom előásni nővérkém testvéri szeretetét, amit emiatt az írás miatt elrejtett magában. De most komolyan… én tényleg ártatlan vagyok az ügyben! T.T Na jó, talán van benne hangyányi közöm, de nem akkora az ügy, mint amekkora fesztivált Nee-san göngyölít köré, szerintem Rolling Eyes

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Május 17, 2014 6:20 am

Az emlékirat ügye

Nem igazán tudom, tényleg az általam említett kifogást akarta-e kedvenc kisöcsém először használni vagy én adtam neki az ötletet, mindenesetre tény, hogy valamelyest kivágta magát, és adott egy nem is annyira rossz választ, ha a shinigami nem gondolja végig alaposabban a körülményeinket. Erre a megjegyzésére ismételten felvonom a szemöldököm.
– A tekercset nem vitték ki a birtokról, tehát a rongálás itt történt. Ide kívülálló nem tud behatolni, tehát a tettes a birtokon él vagy dolgozik. Áruld el, kedves öcsém, rajtad kívül ki merne engem, akár csak írásban is, „Nee-sannak” nevezni? – teszem fel következő, támadhatatlan érveléssel párosított kérdésemet. Akármennyire is próbálja bennem ezt az érzést kelteni, már csak a nevezett indok miatt is tudom jól, hogy nem alaptalanul vádaskodom. Hamarabb túlesne a büntetésen, ha bevallaná, csak szegénykém még nem jutott ez az érettségnek arra a fokára, hogy ezt be is lássa. Bár szeretném azt hinni, hogy most csak a sérülése miatt tompább egy kicsit, mint általában. T.T Szívem szerint jól megölelgetném és hívnék egy orvost, hogy segítsen nekem ellátni a sérüléseit... Én ugyanis csapnivaló ápoló lennék, de kistestvéremért még ezt is megpróbálnám megtanulni, hogy bármikor segíthessek rajta. *>* Nem, belegondolva tényleg jobban jár, ha a szakértőket riadóztatom, velem maximum ficam vagy egyéb sérülés esetén járna jól... bármivel, ami nem nyílt seb. A harcművészetek miatt a sportsérülés jellegű dolgok rendbetételéhez értenem kell, de általában azt sem finoman csinálom, Ryou-chan pedig meglehetősen kényes...
Kedvesen megsimogatom öcsém buksiját, mikor engem próbál piedesztálra emelni. Édes húzás tőle, bár kicsikét túlzásnak érzem tőle, és jelenleg nem tudom, csak figyelemterelésnek szánja-e, vagy komolyan így gondolja.
– Közel sem vagyok tökéletes, Ryou-chan. Én is vétek hibákat, és felüdülés, hogy van valaki, aki nem fél tudomásomra hozni, ha valamit rosszul csinálok. A kritika építő jellegű is lehet, tudod? – nem, sajnos nem vagyok biztos benne, hogy tudja. ^^” Elfogult, épp amennyire én elfogult vagyok, ha róla van szó. Mégiscsak az én öcsém! ˘^˘ Ettől persze még nem árt, ha a shinigami megtartja a tisztánlátás képességét. Nagyon jól tudom, hogy általában egy vitás kérdés mindkét félen múlik, de persze vannak kivételek. Ettől még automatikusan a gyakoribb esetet kell feltételezni. – Hogy értsd, Ryouichi, például ha egy mozdulatsort a pusztakezes harcművészetekben helytelenül hajtasz végre, de valaki figyelmeztet erre, az egy komoly sérüléstől óvhat meg – teszem hozzá, csak hogy világosan lássa, mire is gondolok. Seiran véleménye persze nem csak az edzésben fontos, hanem sok minden másban is, de úgy érzem, ez most érzékeny téma lenne kedves kisöcsém számára, így ennek kifejtésétől jelenleg inkább eltekintenék. ^^”
Megütközöm legújabb védekező vádaskodásán. Én nem szeretem Seirant jobban... csak máshogy... ugye? Kicsit megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezt a gondolatot. Nem szeretem, hogy mindig ide lyukadunk ki. Egyre inkább összezavar, minél többször kényszerít arra, hogy végiggondoljam a dolgot. Ennek nem most lenne itt az ideje, én komoly célkitűzéssel érkeztem.
– Hogy beszélhetsz ilyen butaságokat?! Persze, hogy nem szeretem jobban nálad... – reagálom le sértését, amint kissé összeszedtem magam az első sokkból. A baj csak az, hogy én sem hiszem el teljesen, amit mondok. Remélem, azért elég hihetőre sikerült ahhoz, hogy testvérkém megelégedjen vele. >.< A másik szóban forgó illető szerintem ezen a ponton tovább ütné a vasat. Az elmúlt évtizedek alatt túlzottan is jól kiismerte a reakcióimat. Különös belegondolni, hogy életem során a legtöbb időt vele töltöttem, bár hozzá kell tennem, ott voltak mások is. Mindig voltak mások, osztag- és szakasztársak. Egy kicsit akkor is fájdalmas. Azt sem szeretem nézni, ahogy Ryou-chan szenved. – Ha elmondanád az igazat, már rég túl lennénk az egészen. Miért nem bízol bennem? T.T – ha ő így, akkor én is. Ideje stratégiát váltanom. – Tudod, a lányok nem szeretik, ha hazudnak vagy füllentenek nekik. Biztos vagyok benne, hogy Shizuka-chan sem örülne, ha ilyesmivel közelítenél hozzá. Ráadásul ő hadnagy, ha meglátná a kézírásod egy munkáján, biztos nem engedne többé a közelébe, hisz a hibákért ő szorul... – látszólag hangosan gondolkodom, de mindez jól végiggondolt stratégia. Sajnálom, Ryou-chan, én is tudom, hogy ez most kegyetlen, de nem hagytál más választást. T.T – Talán jobb is lesz, ha őt keresem meg, és tőle kérdezem meg, hogy felismeri-e ezt az írást, bár biztosan csalódott lenne, amiért hazudsz és rongálsz T-T – azért a műszomorúságért amit most előadok, egyszer biztosan megbüntet majd a sors, de akkoris tartozom annyival annak a szegény szolgálónak, hogy igazságot szolgáltatok az ügyében. A Shihouin-ház sokkal tiszteletreméltóbb annál, minthogy ilyen hibákat megengedhessen magának korrigálatlanul.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szer. Jún. 04, 2014 10:52 am

Elhúzom a számat, amikor hallom Nee-san szavait, ami telistele volt igazsággal, ehh... Erre nem gondoltam, amikor próbáltam másra terelni a pergament ügyet, tehát tervem csődbe ment. Bár még nincs minden veszve, nem hiába, Shihouin vagyok! Cool

Átmeneti elkámpicsorodásom a sérülésem sajgó hatásának is betudható, rádasnak még sziszegek is, hogy a hatást fokozzam.
- Akkor meg főleg nagy a gond, az imposztorom az épületben van! - hívom fel Nee-san figyelmét az alábbiakra. Hohó, meg kell hagyni igazán leleményes vayok, még én is meglepődöm magamon.
A lyuklakó további védelmdére morcosan nézek magam elé. Nem tehetek róla, rosszul esik, hogy Nee-san ennyire oltalmazza szerető szavaival azt a félresikerült Adoniszt, ahelyett, hogy engem dédelgetne, lévén a kistestvére vagyok, ráadásul sérült, igazából mindenkinél jobban megérdemelném a gondoskodást, hogy gyorsabban gyógyúljak. Morcosan fonom össze karjaimat, elfordítva fejemet tűntetőleg, hogy Nee-san lássa mennyire nem akarok hallani Mr. Kotnyeleskedő, a személyes szférára fittyet hányó Szépfiúról! Komolyan. Makk egészséges lennék, ha például Shi-chan a rengeteg hadnagyi teendője mellett tudna kis időt szakítani egy röpke vizitálásra, kimehetnénk a birtok csodaszép rózsalugasába, hogy kézenfogva egymást andalogjunk a lágy holdfény által megvilágított ösvényen, boldogan nevetgélve, gondtalanul, holmi íratügyektől, haragos nővérektől, YAMASAKItól távol. Bár... Lehet, hogy az a rózsalugas mégsem olyan jó ötlet? Shi-chan mit csinálsz? Szeretnlél egy rózsát, jajj, miért nem mondtad ezt előbb? Adtam volna neked! *_* Várj... Shi-chan... Mit csinálsz? Miért téped ki a rózsalugast? S-s-shi-chan oO Ááá!
Szemeimet ugyan egy röpke pillanatra hunyom le, hogy a barlanglakó helyett a világ csodálatos hercegnőjét láthassam, mégha csak egy röpke pillanatig is. Ám cselekedetei eltértek az igazi Shi-chanétól, szinte biztos vagyok benne, hogy ő nem tépné ki a gyönyörűen virágzó rózsafák egyikét sem, hogy hozzám vágja, megalapozott ok nélkül!
S valóban nem! Mert a való élet volt az, mely kegyetlenül tép ki a csodás álombéli képzelgéseimből - pedig olyan valóságosnak tűnt T.T -, mely olyan rövid ideig tartott. Ha Rishi nem lett volna, no meg az éles karmai, akkor nem így végződött volna! De ennek a csíkos bestiának épp most támadt szeretett hiánya, ráadásul... Áruló! Már te is?! >.>
Szúró szemekkel nézem, ahogy rajtam taposva nővéremnek hízeleg az a bestia! HAH, jössz te még az én utcámba! >.> Ráadásul Nee-san szavai sem vigasztalnak meg, ez nem hangzott túl meggyőzően. Ki volt az, és mit csinált a szerető nővérkémmel? T.T
- Nee-saaan - nyafogom. - Szóval, tényleg így van? - nézek rá kétségbeesetten. - Jobban szereted azt a vakondot, aki nem is értékeli a szépségedet, mint engem?! - átkozott Fooooon! Te szemét, ki foglak nyírni, ha legközelebb azon kaplak, hogy a nővérem után koslatsz! >.>
Bár arcomron fájdalmas szomorúság ül, mégis Rishi terpeszkedik rajtam a nagy tramplijával félig-meddig, ráadásul Nee-san szavai is eléggé elcsüggesztenek. De szívem szerint annak a tapírnak a nyakát szorongatnám két kezem között, az a kacsaúsztató kezd valóban csábító lenni... >.>
- Mi?! Azt nem tehetedet Nee-san! - csattanok fel, ezzel a lendülettel lökve le magamról a bengáli tigrist, miközben felülök, hogy Nee-san szemeibe nézhessek. -Csak Shi-channak ne, bárkinek, Iijimának, Jii-sannak, csak neki ne! - hadarom. - Megmondom! Megmondom!! - próbálom menteni a menthetőt, mert még menthető, ugye? ^^" Megfogok halni...
Mélyről jövő sóhajjal nézek Nee-sanra kinek a figyelmét, ha minden jól megy elkergettem azon ötletéről, hogy Shi-chan orrára kösse tettemet. Elszámoltam tizig... húszig... Majd csak ezután vettem erőt magamon, hogy elmondjam, miért is tettem ezt...
- Hah... Azaz igazság, hogy Iijima rám tukmált egy csomó jelentést, hogy írjam meg, utóbbi időben sok kiküldetésem volt és kicsit elhanyagoltam ezeket a munkákat. Oké, lusta vagyok, nem tagadom. De tudod, hogy mennyire uncsik ezek, amikor megláttam az asztalon a pergamentett, azt hittem, hogy a munkám része az is, csak miután beleolvastam, akkor tudtam meg, hogy nem. Persze, nem volt szép dolog tőlem, de érdekelt, hogy mi van benne, hogy mit gondolnak rólad, bár, azaz igazság, hogy nem igazán tetszett, mert nem ábrázolt téged a valósághoz mérten, legalábbis ott, akkor, ezt gondoltam, és ekkor tört rám Iijima, ki azt látta, hogy nem a munkámat végzem. Nem akartam szorulni emiatt, hisz ismered, könyörtelenebbek az edzések bármelyik második osztagbeli gyakorlatnál... Muszáj volt lepleznem magamat, úgy tettem, mintha írnék, így született meg ez - bökök kézírásomra, hosszanti magyarázatom során. - Szóval igen, vétkeztem... - morgom. - De szeretném, ha tudnád, hogy ott, az akkori gondolataim vezényeltek, nem gondoltam komolyan, nem akartalak megbántani, neked ez mit sem számít, mert azt a tacskót jobban kedveled nálam, neki mindent megbocsájtanál, bezzeg nekem nem... T.T - panaszolom, ahogy negatív eszmefuttatásom mélyén pont annak az arca merül fel bennem, akit nem akarok látni, követelem vissza csodálatos Shi-chanom profilját, most! ˇ^ˇ

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Jún. 09, 2014 2:10 am

Az emlékirat ügye

Az újabb önvédelmi hazugságra már nem is vagyok hajlandó reagálni, csak mélyen sóhajtok egyet. Kezd egy cseppet valóban bosszantani, hogy ennyire képtelen a felelősség vállalására. Vagy csak fél tőlem? Mikor és mit követtem el, hogy én erre okot adtam? Nem hiszem, hogy lett volna olyan eset, amikor igazságtalanul bántam volna vele valamiért. Bár azt beismerem, most nem épp az állapotának megfelelően kezelem, de időnként neki is szüksége van arra, hogy nevelő célzattal megleckéztessék, noha az időponttal jelenleg én magam sem értek egyet, de ha már egyszer elkezdtem, nem a felénél fogom abbahagyni.
Rishi megjelenése kisöcsém agonizálása közben azonnal lelkes mosolyt csal az arcomra, és amint idejön hozzám, máris simogatni és dögönyözni kezdem a kiscicát. Na jó, nem épp kicsi, és nem egészen ártalmatlan cicuska, de nagyon szelíd és imádnivaló. Nekem legalábbis mindig szót fogad, nem tudom, öcsikémmel hogyan viselkedik.
– Legalább te őszinte vagy velem, igaz? Hát persze, hogy igaz. Na ki a jó cica? – suttogok kedvesen a nagymacskának, miközben testvérkém próbál erőt venni magán egy újabb ellentámadáshoz. Ettől előre is tartok, de addig is itt van nekem ez a kedves kis szőrmók, hogy vigasztalgasson, amikor én sem érzem teljesen jól magam, bár én inkább lelkileg, mintsem fizikailag. A következő nyafogásra teljesen ledöbbenek. Mikor lett ilyen jó megfigyelő? O.O

Ezek szerint ez a mostani füllentésem nem egészen úgy sikerült, ahogyan én elterveztem. Még a cicus dédelgetését is abbahagyom néhány perc erejéig. Miért kell mindig ezen a témán lovagolni? Most nem akarok Seiranra gondolni... Bevallom, legtöbbször szeretem, ha felbukkan gondolataimban, de mostanában valahogy túl sokszor kerül elő beszélgetések során is, ami kifejezetten kellemetlenül érint. Újra kellene értékelnem ezt a kapcsolatot, csakhogy még eszemben sincs. Ám úgy tűnik, kisöcsém puhítását illető tervem sikerrel jár, bár szegény Rishi bánja, hogy ennyire sokkolom kistestvéremet, így igyekszem sok-sok simogatással és ölelgetéssel kárpótolni a cicust, ameddig testvérkém beszél. Ám mivel a beszámoló várat magára, szigorú pillantásommal illetem kistestvérem.
– Hallgatlak ^.^ – fűzöm hozzá bátorításként, hogy végre álljon elő a meséjével. Remélhetőleg ezúttal tényleg az igazsággal, vagy legalább valami hihetővel. Nem szeretném tovább kínozni szóban. A következetesség jegyében úgyis meg kell majd fosztanom a személyes gondoskodásomtól. Mégsem büntethetem szóban, hogy aztán tetteimmel jutalmazzam. Az nem volna bölcs döntés. Így is túlzottan elkényeztettem, legalábbis elég gyakran ez az érzésem. Nem neveltem elég következetesen, bár ezt azt hiszem, nem is lehetett mindig elvárni. Alig 10 évvel vagyok nála idősebb. Mire ténylegesen nevelni tudtam volna, addigra már én is, és Iiijima-dono is elkövettük a magunk hibáit. Félek, önfejű testvérem végül felelőtlen, és kissé életképtelen lett.
A hosszas magyarázat során itt-ott bólintok egyet, jelezve, hogy értem, vagy hihetőnek találom. Azt hiszem, abba nem megyek bele, mekkora is a realitástartalma ennek a pergamennek, inkább csak összetekerem a kezemben. Már épp kezdtem volna elnézni neki a tetteit, amikor ismételten felhozza a számomra legkellemetlenebb témát. Sóhajtok, és a tekerccsel finoman kupán csapom amúgy is sérült öcsikémet.
– Kértelek már, ne beszélj ostobaságokat. – nyomatékosítom még egyszer korábbi kérésemet egy igencsak szigorú pillantás kíséretében, miközben szabad kezemmel továbbra is Rishit cirógatom. – Igenis számít, mit miért csinálsz. A megfelelő indoklás nagyon is enyhítő körülmény. A büntetésed pedig annyi, hogy amint rendbe jött a sérülésed, megkeresed a szerző szolgálót, és egy bocsánatkéréssel együtt visszaszolgáltatod neki a munkáját. Valamint megígéred, hogy többé nem csinálsz ilyet. ^^ – a végére elmosolyodom. A szigorú büntetéssel akkor éltem volna, ha még így sem hajlandó vallani. Bár biztosra veszem, Yamasaki fukutaichoutól komolyabb megtorlást kapott volna. Ettől függetlenül, ha kisöcsém fenyegetésemre sem nyílik meg előttem, tényleg elmondtam volna a lánynak. Akármilyen kegyetlen büntetésnek tartom is. Következő mondanivalómhoz pedig veszek egy mély levegőt. – Seiranra visszatérve tisztázzuk: neki sem bocsátanék meg mindent, ezt valahol a lelked mélyén te is tudod. Ahogyan azt is, hogy nem szeretem jobban nálad. Mindketten az életem fontos részei vagytok, és ha bármelyikőtökkel történne valami, miközben segíthetnék, azt sosem bocsátanám meg magamnak. Ti ketten vagytok azok, akikben maradéktalanul megbízom. Érted, Ryou-chan? ^^ – simogatom meg testvérkém kobakját. Az már egy másik kérdés, hogy egyiküknek sem mondok el mindent, csak amit kiszednek belőlem. Kettejük közül minden bizonnyal Seiran tud többet, hisz megvan az az előnye, hogy a napjaim nagy részét az ő társaságában töltöm, így akarva-akaratlanul jobban meg tudok nyílni neki. Kivéve bizonyos ügyekben, de azokról hallgatok is, mint a sír. – Oh, és szeretném, ha ezt a témát itt és most lezárnánk. Megértetted? ^.^ – teszem még hozzá, mielőtt kistestvérem komolyabban elkezdhetné kötni az ebet a karóhoz. Nem kívánok erről a témáról többet fecsegni, s ezt pillantásommal is igyekszem tudomására hozni, hátha a gesztusnyelvből is felfog annyit, hogy elvegye a kedvét a további patáliázástól. Nagyon szeretlek, Ryouichi, de ha még egyszer előhozod ezt a témát, a mai sütiadagodról lemondhatsz, erről pedig személyesen fogok gondoskodni. ^.^

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Jún. 26, 2014 10:43 pm

Az emlékirat ügye

Szívem szerint elmémben Shi-chant néztem volna egy virágoskertben, esti csillagfényes háttérrel, rózsákkal körülölelve alakját, de mindezen vízió csak álomképe maradt vágyaimnak, valahol elmém mélyén. De mindeközben az átkozott vakond képe egyre nagyobbá nőtte ki magát gondolataimban, én pedig csupán visszasírtam Shi-chan szépségét magam elé. S mikor már éppen sikert aratnék és álomképekkel elsöpörhettem volna az átkozott Font lelki szemeim elől, fejemet érő ütés még Shi-chanról való ábrándjaimat is eltűntette, a tapló úrral egyetemben.
- Áú – jajgatok fel. - Na de Nee-chan! Harci sérülteknek ártani nem szép dolog, így is van elég bajuk – sziszegem.
Csupán pillantásommal üzenem, az ütés helyét fogva, elkámpicsorodva, hogy ezt a bánásmódot nem vártam nővéremtől. Nem szólok bele szavaiba, de felhúzott orral igyekszem átadni neki, hogy mennyire is megbántott azzal, hogy mondanivalóm ostobaságnak lett minősítve, mikor is komolyan gondoltam. De még mennyire komolyan! ˇ ^ ˇ Hiszen ez történt, ez az igazság! Már pedig egy Shihouin mindent szót komolyan gondol, amit kiejt a száján, már pedig ezt Nee-sannak is tudnia kell Neutral

- Értettem >3> – motyogva mondom az alábbit orrom alatt, összehúzva valamennyicskét magamat. Persze megpróbálom ezt nem elfelejteni. De… Nee-san… miért nézel így rám? Oké, akkor nem felejtem el becsszó, csak ne néz így rám, oké?
Teljesen olyan volt, mintha a fejembe látott volna egy pillanatig, ezért hol az ágyra, hol rá pillantottam lopva, csak egy kicsit, hogy ne legyen túl feltűnő, gondolataimat meg megpróbáltam lebeszélni arról, hogy az igazságszolgáltatós, hiba bevallós dolgon járkáljon, mielőtt nővérem szagot fog, és megneszeli, hogy nem igazán hajlok bűntetteim utáni takarításra. Persze Nee-san háza tájékán mindig rend van, miért velem történik csak ilyen? Mondjuk, fogalmam sincs arról, hogy meddig lábadozok, ráadásul azt se tudom, hogy kitől kell bocsánatot kérnem… Na, tessék Nee-san, miért akarod, hogy lehetetlen dolgokat hajtsak végre? T_T
- Persze, hogy értem… Bár ebben a fúria üzemmódodban nem éppen jön át az, hogy jobban szeretnél a vakondnál. Mihh, várjál, azt mondtad, hogy ő is fontos neked?! Mióta?! Tudtam, hogy jobban kedveled nálam! Nee-san, pedig én a testvéred vagyok!! T^T – sértetten karba fonom kezeimet. Azzal pedig, hogy nem akar erről beszélni, pedig csak tovább növeli bennem azt az érzetet, hogy jobban szereti a lyuklakót, mint engem. T.T Még a gondolat is felháborító, de így kimondva olyan, mintha hűvös pengét mártana Nee-san minden szavával szívembe. Pimasz tacskó, először a helyem, most meg már a nővéremre fened a fogad, mi? >.>
Magamra húzom a takarót, és sértett gyerek módba megyek át. Ha a nővéremben nem halt ki a szeretet és valóban úgy van, ahogy mondja, valószínűleg ki fog engesztelni, mint ahogy régen, amikor gyerekek voltunk... TT-TT Bár most már abban se vagyok biztos, hogy valóban a nővérecském az, aki mellettem ül és nem egy gonosz látomás, aki rosszat akar nekem, hogy ne jöjjek rendbe. Ahogy a Shi-chanról szóló álomképeim is folyton-folyvást lufiként pukkadnak ki. Nem is értem, hogy várják el tőlem, hogy meggyógyuljak mikor csupa rossz dolog ér engem órák óta. T^T
- Nee-san, amúgy majd kitől is kell bocsánatot kérnem? – rajzolok karikákat ujjammal az ágyra, miközben könyvbe illő csuhás módjára lapulok a takaró alatt és külső szemlélőnek olyan lehet, mintha egy varázsló, vagy gonosz útonálló, esetleg nagy bölcs lennék ebben a formációban. Mindegyik szórakoztató, még belegondolni is. Szívesen lennék most egy mesekönyv szereplője, hogy ne nővérem haragját kelljen éreznem minden percben, ráadásul a gyerekeknek szóló történetek mind olyan könnyűek, egyszerűek, bár az élet is ilyen lenne… :/
Mindenesetre továbbra is a kirakott kutya előadással kísérlem meg nővéremben fellobbantani a testvéri szeretetet, amit valahova nagyon mélyre ásott magában… ._.
- Nee-san… amúgy azért vagy ilyen, mert megettem a tiltás ellenére is a sütiket? Igazából Shi-channal ettük meg, nem akartalak ezzel feldühíteni, de hát tudod, hogy Shi-chan nagyon szereti az általad készített édességeket, nem vonhattam meg tőle. Ezért tűntél el napokra, ugye? T.T Nem akartalak megbántani – motyogom siránkozással egybefűzve. - De Iijima azt mondta, hogy nem lehet gond, és biztosan megérted, ha Shi-channal akarom megosztani és ezt neked is elmondom. Szóóóval, akkor nincs harag igaz, vagy van? T3T – kérdezem óvatosan. Hogyha Iijima hazudott, akkor számon kérem rajta, remélem nem az Öreg újabb aljas cselszövése az, amibe simán belerántott, mert az azért már ciki lenne. A tíz ujjam nem lenne akkor már elég, hogy az elmúlt pár hétben velem megesett Iijima összeesküvéseket összeszámoljam! Persze a vakondnak nincs ilyen gondja… Őt Iijima nem szekálná, ráadásul Nee-san is jobban szereti őt. Tehát, ha ő tett volna így, Nee-san biztos nem is haragudna rá. T_T Mi lenne, ha a családi kriptában tűntetném el a maradványait? Senkinek se hiányozna, de mindenekelőtt senkinek se tűnne fel hirtelen felszívódása, ugye? >.>

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Jún. 28, 2014 7:31 am

Az emlékirat ügye

Kisöcsém panaszkodására nem vagyok hajlandó reagálni. Részint meglehetősen hipochonder tud lenni, részint pedig nem ütöttem buksijára akkorát, hogy ennyire fájhasson neki. ^^” Minden bizonnyal túlérzékenységének egy újabb jelének vagyok éppen szemtanúja, ráadásul, ha jól vettem ki a korábbiakból, még sikerült is egy cseppet felhúznia magát. Méghozzá önmaga által kitalált apróságokon, amiknek a fele sem értelmes. Néha komolyan elgondolkodom, nem volna-e bölcsebb döntés a nevelését a Fon-családra bízni. Valahogy ők nem rontották el úgy a fiúkat, mint én és Iijima-dono Ryouichi-chant. ^^” Bár azt is el kell ismerni, hogy én is csak egyiküket ismerem igazán jól, de őt gyerekkora óta. És már kezdem nagyon unni, hogy még gondolatban is önmagam ellen dolgozom, mintha csak saját magam ellensége lennék. ^^”
A viselkedésemre használt jelzőn egy percre megütközöm, és ismét elfelejtem a nagy cicus ölembe hajtott fejének cirógatását, amit Rishi tudtomra is ad egy kis böködéssel. Fúria? Ezen kénytelen vagyok elkuncogni magam. Ryou-chan, te még nem láttál engem tombolni, ha ezt máris annak veszed. A röpke kis nevetés után aztán ismételten elkomolyodom.
– Ryouichi, Seirannal együtt nőttem fel. Mindkettőtökre rábíznám az életem, és mindkettőtökért eldobnám a sajátom. Egyikőtöket sem szeretlek jobban a másiknál, mindössze másként, hisz mint mondtad is, te a kisöcsém vagy. De örülnék, ha most már ejtenénk ezt a témát – jelzem öcsémnek ismét, hogy nem kívánok erre most már több szót fecsérelni. Így is túl sokat beszélgettünk olyasmiről, ami számomra már kellemetlen az elejétől fogva. Öcsém reakciója pedig ismételten meghökkent. Épp az imént csodáltam meg megfigyelői képességeit, most meg úgy viselkedik, mint egy éretlen kamasz. ^^” Mi több, majdhogynem rosszabb, mint 100 évvel ezelőtt. Bár lehet, csak azért vélem így, mert akkoriban a magam bajaival foglalkoztam, kisöcsémre pedig Iijima-dono vigyázott és nevelte, így neki kellett elviselnie. Kezdem értékelni az öreg gumikötélszerű idegrendszerét, mert én már kezdek fáradni. ^^”
– A tekercs tetején, a számozás mellett ott a szolgáló neve – sóhajtok, szememet forgatva. Nem igazán tudom követni testvérkém viselkedését. – Ha nem tudod, kiről van szó, Iijima-dono biztosan segít. Ha már így eszembe juttattad: szólni fogok neki, hogy kísérje figyelemmel, teljesíted-e a kötelességed ^.^ – tulajdonképpen nem is olyan rossz, hogy minderre emlékeztetett, hiszen nem árt, ha valaki szemmel tartja testvérkémet, ha már nekem nincs rá alkalmam. Minden bizonnyal nem egészen egészséges az a fajta munkavégzés, amit Seirannal csinálunk, hogy alig járunk fel a föld alól, akkor is szinte csak aludni. S mintha csak kisöcsém belelátna gondolataimba, hosszú távolmaradásomra kérdez rá egy igencsak kacifántos és bonyolult körmondattal. Mi? Már el is felejtettem az édességet. Azt hiszem, a tiltás is azért volt, mert valami szemtelenséget követett el, nem azért, mert használni akartam valamire. Hiszen csak nem hagytam volna itt a süteményeket napokra... Áh, megvan, megkértem Iijima-donot, hogy ne egyszerre adja oda testvérkémnek az összeset, mert ha így folytatja, elhízik, hisz az edzést nem viszi úgy túlzásba, mint a sütemények fogyasztását.
– A távollétemnek semmi köze a sütihez. Szolgálatban voltam, Ryou-chan ^^” – felelem, zavart mosollyal, közben megsimogatom a kisöcsém fejének tartott takaródarabot. Nem tudom mire vélni, hogy mindig ezzel ébreszt magában bűntudatot, mintha legalábbis miatta tűnnék el. ^^” Az egy részletkérdés, hogy időnként vitatkozunk egyet, mielőtt nekem hosszú szolgálati időm következne, és bizony nem rövidítem le, akkor sem ha előtte nem a legnagyobb szeretetben és harmóniában váltunk el. Talán én is rosszul csinálom? ^^” Sóhajtok, és a sérüléssel nem törődve megcsiklandozom azt a helyet a takarón, ahol testvérkém oldalát sejtem. Emiatt ismételten hanyagolom a tigrist, de fontosabb, hogy kicsit felvidítsam a kisöcsémet. Odabújok hozzá és tovább próbálkozok a csiklandozásával. – Dehogy nincs harag, ez itt a büntetésed – vigyorgok gonoszan, és gyorsan abbahagyom, mielőtt még jobban felszaggatná a sebeit. Jó alaposan megölelgetem, hogy még véletlenül se szökhessen el előlem. Közben Rishi is beszáll a játékba, és nevetésemtől kísérve befészkeli magát közém és kistestvérem közé. Megsimogatom mindkettejüket, ám közben egy kicsit összevonom a szemöldököm, ahogy testvéremet figyelem.
– Nem szeretnéd, hogy értesítsek egy yonbantai tisztet a sebeddel kapcsolatban? – teszem fel a jelenleg legfontosabb kérdést. Biztos vagyok benne, hogy feleannyira sincs jó állapotban, mint ahogy lennie kéne, és ha én állnék neki átkötni, abból a cicusnak lenne nyalakodás, kisöcsémből meg egy szép kis múmia. Nem is hangzik olyan rosszul! *-* Legalábbis nekem... Ryouichi-channak valószínűleg nem tetszene...