Kényelmesen elhelyezkedett a túldíszített párnák egyikén, figyelmét némileg unottan irányította a jövevény felé. A név, amit említett, nem sok mindent mondott számára, eszerint nem egy nemesi származású egyénnel volt dolga vagy pedig annyira alacsony rangú családhoz tartozik, melynek megjegyzését Yuuken kevésbé tartotta elég fontosnak. Egykori osztaga említését hallva érdeklődése kissé megnövekedett, ám erre kizárólag testtartásának megváltozása utalt, előre dőlt, kezeit a térdein pihentette. Majdhogynem két évszázad is eltelt azóta, mióta véglegesen visszavonult a Gotei Juusantai kötelékéből, katonai pályafutását készségesen feláldozta a politikai harctéren való előremenetelével. Fiának halála olyasfajta törést jelentett életében, ami szinte tökéletesen elpusztította mindazt, amit hosszú esztendők alatt felépített maga körül. Főnemesként a Nibantai 3. tiszti rangja nem számított túlzottan meghatározó címnek, Yoruichi-hime példának okáért az Onmitsukidō vezetőjeként sokkalta nagyobb megbecsülésnek örvendett a Tizenhárom Védelmi Osztag vezetői körében. Fájó pontnak számított a szőke férfi büszkeségén a tény, mely szerint az egykor magánhadseregként funkcionáló csoportosulás irányítása kicsúszott a kezei közül, habár tervei alapján csupán ideiglenesen. Nem táplált semmilyen ellenszenvet a jelenlegi kapitány, Verashu Suwun iránt, mindazonáltal az üzletben nem szabadott teret engedni az érzéseknek, azok könnyedén elhomályosították a racionális gondolkodást. A felé mutatott gesztust ugyan ismerte, de a Seireiteiben nem volt szokás senkit sem daimyonak szólítani, még ha státusza körülbelül meg is felelt az említett méltóságénak. Fontolóra vette a lehetőséget, azután kevés habozást követően átvette Kurodától annak katanáját.

- Igazán megnyerő beszéd... - szólalt meg halkan, miközben hüvelykujjával meglazította a pengét a sayában, s megvizsgálta az acél kidolgozottságát. - Ettől függetlenül meg kell értenie, hogy a testőrségemben nincs helye mindenkinek, kizárólag a legjobbakat alkalmazom, hiszen lehetséges ellenségeim is csak profi bérgyilkosokat bíznának meg félreállításommal. Az alapképzettsége minden bizonnyal megvan, ám bizonyítania kell, eléggé rátermett-e a feladatra!

Visszaadta a fegyvert tulajdonosának, amit természetesen nem egyszerű kovácsok csináltak, éppen ezért hibát nemigen lehetett találni rajta, ráadásul a használó lélekenergiája miatt különlegessé vált. Saját lélekölője a fegyvertár egyik megvilágított emelvényén helyezkedett el, tökéletes állapotban karbantartva, ámbátor ehhez a Shihōin-ház jelenlegi vezetőjének nem sok köze volt, hisz' mióta maga mögött hagyta a halálisteni hívatást, azóta nem tartotta kezében lelkének manifesztációját, a takarítószemélyzet igyekezett megakadályozni a kard rozsdásodását. Megvárta, amíg a 2. osztagos elfogyasztotta kis csészényi szakéját, ezt követően ráérősen felemelkedett helyéről, majdan intett látogatójának, kövesse. Hosszú folyosókon haladtak keresztül, eközben Kojiro megszemlélhette a falakat díszítő drapériákat, amik mind-mind Yuuken egy-egy ősének hősies vagy éppen emlékezetes tettét örökítette meg. Persze a legtöbb esetben a művészi szabadság túlzásba torkollott, pontosan ezért nem szabadott mindent elhinni, ami látott az ember. Az egész kúriából áradt a gazdagság érzete, a legapróbb kiegészítők is aranyozottan csillogtak a méretes ablakokon és ajtókon beáradó napfényben. Ugyan pazarlásnak tűnhetett mindez, az igazat megvallva a birtok ura sem tartotta indokoltnak az átjárók efféle túlcizellált kihívóságát, bár általában Ő maga inkább ruházatával vívta ki az irigykedő pillantásokat. Úgy tekintett a bútorokra, illetve az egyéb berendezési tárgyakra, mint egyféle önvállveregetésre, amivel elődei kísérelték meg növelni önhittségüket. Születési előjogából adódó arroganciája mellett Neki nem volt szüksége ilyesmire, egyedül azért játszott rá a köznép által ráaggatott sznob szerepre, hogy ezáltal is idegesíthesse gyűlölőit.

- Csodálatos képek, igaz-e? - mosolyodott el orra alatt, míg kitárt jobbjával a festmények irányába mutatott. - Némelyik idősebb, mint mi ketten együttvéve! A privát edzőtermem felé tartunk egyébként, ott kell megküzdenie egy olyan ellenféllel, aki minden kétséget kizáróan képes eldönteni, érdemes-e a testőrségi tagsággal járó kiváltságra... Velem fogja összemérni erejét, készüljön! Amíg odaérünk, addig elmesélhetné, miért szeretné maga mögött hagyni mostani pozícióját.

A teljesség igényével felszerelt komplexumban az összes olyan eszköz fellelhető volt, amivel kielégíthetővé vált bármilyen harcos szükséglete a gyakorlás tekintetében. A padlózatot fekete parketta borította, a falak mentén különböző segédeszközök voltak kiállítva, bokenek és gyakorlóbábok.A nemes ráérősen sétált a helyiség közepére, ahol hirtelen megpördült tengelye körül, laza alapállást felvéve egyik karját előre nyújtotta, nyitott tenyerét mutatva a mennyezetnek, a másikat pedig a háta mögé tette. Vonásairól semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni, ekképp invitálta táncba vendégét. Egy másodpercig sem fog habozni, amennyiben lehetősége lesz súlyos sérülést okozni, úgy meg fogja tenni!

Kifejezetten imponáló szavak hagyták el a shinigami száját, aminek hatására a szőke férfi elégedetten bólintott, habár önmagában azért megjegyezte a tényt, mely szerint beszélni mindig könnyebb az önfeláldozó halálról, mint megtenni azt. Minden intelligensebb lény létezésében van egy olyan valami, ami miatt kötődik a fennmaradáshoz, éppen azért az, aki képes szemrebbenés nélkül eldobni magától az életet, nem is élt igazán. A feltett kérdésre helyeslő választ ad, mindazonáltal számára eléggé egyértelműnek tűnik, miszerint otthonát nem fogja ismeretlen alakokkal kitapétázni, csupán azért, mert jól mutatnak aranyló keretükben. Valamilyen szinten képes megérteni Kuroda-san indokait, ironikus módon Kuchiki Hanával is hasonló következtetéseket vontak le, habár abban az eszmecserében sokkalta inkább a nemesi kérdések megvitatása képezett túlsúlyt, semmint a Gotei Juusantai és annak inkompetens tagjai. Jelenleg a Tizenhárom Védelmi Osztag több kapitányi rangját és gyermekek töltik be, ám botorság lenne azt gondolni, hogy nem képességeik alapján érték el eme címet. Aki egy kicsit is járatos a politikai csatározások terén, az tisztában van azzal, hogy a Negyvenhatok Tanácsa kizárólag olyan eszközöket, illetve embereket tart meg, akik megfelelnek az elvárásaiknak. Lehet bárkinek bármekkora hatalma, az előbb említett testület könnyedén félreállíthatja, hisz' parancsol az összes katonai szervezetnek a Seireiteiben, éppen ezért egyetlen személy eltüntetése nem jelenthet gondot. Személy szerint Yuuken sem tartotta túlzottan sokra a halálistenek militáris szervét, igazi befolyással meglehetősen kevés esetben rendelkeztek a fontos dolgokat illetően, manapság elvétve lehetett olyan illetőt találni a parancsnoki karban, akinek származása kifogástalannak mondható.

- Talán a Daitenshire céloz, Kojiro-kun? - kérdezett vissza kimérten, alapállásában némileg oldalra döntve a fejét. - Egyesek úgy vélik, jobb, ha mellettünk vannak, semmint ellenünk! Ön mit gondol erről? Sajnos el kell szomorítanom, a korrupció mindenhol felüti a fejét, ahol kapzsi személyek nincsenek megelégedve saját státuszukkal, éppen ezért nem riadnak vissza semmilyen, akár törvénytelen eszköz használatától sem. Soul Society idézi a régi Japánt, ám ahogy az Élők Világában, úgy itt is kihalófélben vannak az igazi szamurájok...

Sajnálkozó mosolya mögött nincsenek valódi érzések, számára a fennálló rend úgy, ahogy megfelel jelenlegi céljainak, majd miután a legfelső uralkodói pozíciót elérte, onnantól kezdve úgyis új alapokra fogja helyezni a bürokratikus rendszert. Nem lesznek oligarchák, sem hatalmi viszályok, mindenki egyetlen despotikus államban egyesül majd, mely Őt imádja! A gondolat hatására büszkeség töltötte el, ámbátor arcán még mindig az előző álságos érzelem tükröződött. Térde meghajolt, midőn ellenfele támadásba lendült, karjait mellkasa előtt keresztezve fogta fel az Oni Dekopin ütését, ami jó néhány métert tolta, könnyű anyagból készült csizmájának talpa csúszott a fényesre csiszolt padlódeszkákon. Keze ugyan elzsibbadt némileg, ám képes volt lerázni magáról a technikát még éppen időben ahhoz, hogy reagálhasson a fejére célzott pörgőrúgásra. Az elvárt hátrálással ellentétben féloldalasan elfordult, azután előre lépett, ezáltal kikerült a láb veszélyzónájából, ahonnan már könnyedén megmarkolhatta a felvételiző bokáját, valamint a térdkalácsnál kissé fentebb, ahonnan felhasználva a rúgás kinetikus energiáit egyszerűen tovább pördítette a félszemű nibantaiost. Nem adott elég időt a feleszmélésre, előző akciójának sikerétől függetlenül villámlépést használva igyekezett közelebb a sötét hajú férfihoz, s egy egykori Onmitsukidō-tiszttől meglepő módon frontális csapást indított. Öklei szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal kezdte szórni az ütéseket egyetlen célra összpontosítva, mégpedig riválisa mellkasának közepére. Kíméletlen és erőteljes egyenesek voltak ezek, ám ezen hakuda-fogásnak megvolt ama hátránya, miszerint a töménytelen mennyiségű öklös csak abban az esetben zúzta be az ellen mellkasát, hogyha mindegyik pontosan talált, éppen ezért időben kitérve a komolyabb sérülés elkerülhetővé válhatott.

- Raiouken! - ejtette ki maga is mintegy magyarázatként a megnevezést, majd újabb shunpo segítségével hátrébb ugrott, s felemelt jobbjának mutatóujjába lélekenergiát koncentrált. - Hadō no Yon: Byakurai!

A hófehér villám süvöltve vágódott ki az említett testrész hegyéből, az ózon bűze egy pillanat alatt betöltötte a helyiséget. Ugyan démonmágiában közel sem számított olyannyira járatosnak, mint példának okért pusztakezes harc terén, viszont jelenleg mellette állt a meglepetés ereje, lévén Kojiro vélhetőleg nem készült fel a hirtelen váltásra, ámbár amennyiben egy kicsit is tehetségesnek mondható abban, amit már elég régóta csinál, feltehetőleg sikeresen feltalálja magát. Máskülönben egy égett szélű lyuk fogja jelezni testén alkalmatlanságát.

Kifejezéstelenül vette tudomásul a tényt, miszerint a testőri munkakörre rendelkező illetőnek sokkalta jobb reflexei vannak, mint ahogy azt feltételezte volna, hiszen könnyedén félregurult a hadō útjából, majd rögtön támadásba ment át. Újabb rubrikát pipálhatott ki képzeletbeli listáján, amin azon képességeket tartott számon, amit elvárt attól a személytől, aki élete védelmezésével bízott meg, s ezért cserébe búsásan megfizetett. Érezte, ahogy a bakudō kérlelhetetlenül hátrafelé feszíti karjait, éppen ezért igyekezett ellenállni a késztetésnek izmai megfeszítésével. Haragosan kellett tapasztalnia, hogy hiába kezdett ereje visszatérni lassacskán a kábulatból, fizikailag még mindig nincs a megfelelő szinten. Halványkék lélekenergiája a pillanat tört része alatt villant fel körülötte, reiatsuja növelésével próbálta meg megtörni a láthatatlan béklyót, ami gúzsba kötötte végtagjait és sikerrel is járt. Ám amíg a démonmágiával birkózott, addig ellenfele megfelelő közelségbe ért, ennek köszönhetően visszaadhatta a kapott kölcsönt. Yuuken érzékelte a tényt, mely szerint nem képes kellő gyorsasággal kitérni oldalra, éppen ezért inkább befeszítette egész felsőtestét, ily' módon fogva fel a záporozó ütéseket. Különösen gyakorlott hakuda-használóként észrevette, Kuroda-san Raioukenje valamivel gyengébb a sajátjánál, ebből kifolyólag megvárta a megfelelő pillanatot, aztán sajgó mellkasával mit sem törődve tett kifelé körző mozdulatot karjaival, ezzel zárva küzdőpartnere kezeit oldaluk mellé, ahol már ártalmatlannak számítottak. A közelség miatt esélye lett volna lefejelni a félszemű férfit, ennek ellenére mégis úgy döntött, ismételten növeli a távolságot kettejük között. Haja némileg csapzottan lógott szemeibe, légzése is felgyorsult kissé, ruházata pedig összegyűrődött.

- Remek, remek! - szólalt meg dicsérő tónussal a hangjában, mialatt aranyló fürtjeit visszasimította fejtetejére. - Ön valóban messzemenően képzett, Kuroda-san, mindazonáltal úgy érzem nem adott ki mindet magából. Kérem, ne fogja vissza magát! Ahhoz, hogy teljes körű képet alkothassak tudásáról, a Zankensokiban szerzett összes tapasztalatának legjavát akarom látni. Kizárólag a legjobbal elégszem meg. - rövidesen már a levegővétel gyorsasága is visszalassult az átlagosra, ennek hála reagálhatott a beszélgetés másik, szellemi síkjára. - Igazat kell adnom érvelésének, a Negyvenhatok Tanácsának egyes lépései igencsak megkérdőjelezhetőek. Viszont arra nem gondolt, hogy talán pontosan ez a cél? Szem előtt tartani egy hírhedten veszélyes társaságot? Ténylegesen nincs garancia arra, miszerint nem döfnek ismét tört a hátunkba. Egy valamit azonban megígérhetek, minden lehetséges erőmmel azon leszek, hogy kivágjuk a Seireitei szívéből a rohadt részt!

Magasztos szavak, idealista, semmit sem jelentő célok. Ugyan a Shihōin-klán vezetője nemigen bízott senkiben, de Kojiro-kun világszemlélete a lehető legmesszebb állt attól, amit Ő magáénak vallhatott. A megvesztegetés, megfélemlítés és az árulás kedvelt eszközei közé tartozott, persze ezt nem kötötte mindenki orrára, s aki egyszer már megtapasztalta kegyetlenségét, az nem igazán beszélt a történtekről, mert nem akart vagy nem is tudott, lévén már rég visszatért a lelkek körforgásába egy újabb életre elegendő leckét kapva az intrika témaköréből. Egyelőre nem döntötte el tényszerűen a shinigami alkalmazását, ám amennyiben mégis emellett teszi le voksát, úgy a különleges fontosságú megbízások végrehajtásában nem kapna szerepet. Lassan fújta ki a levegőt, mialatt hátat fordítva vendégének a falra felfüggesztett borotvaéles ninjatok irányába sétált. Eme kardfajta kevésbé volt ívelt, mint a katana, ráadásul nevéből adódóan a ninják, nem pedig a szamurájok alapfegyverének számított. Pengevékony ajkai gúnyosan szélesedtek mosollyá, a helyzet ironikus mivolta igencsak szórakoztatta. Leemelt egyet a tartóról, ezt követően komótosan megforgatta ujjai között, azután leírt egy-egy nyolcast mindkét oldalán. Arcát elégedetlenség felhőzte el, inkább kiválasztott egy másikat, amivel szintén megismételte az előbbi mozdulatsort. A másodszorra választott fegyver súlyelosztásával már elégedettnek mondhatta magát, próbaként erőteljes csapást mért az alkalmatlannak bizonyuló pengére. Kovácsolásának köszönhetően az él szinte bármit képes átvágni, ellenben oldalt gyenge, a fém nem képes eléggé hajlani, éppen ezért Yuuken suhintásának hatására két darabra tört. A veszteség egyáltalán nem számított, csináltathatott annyit, amennyit akart, nem volt jelentősége.

- Folytassuk! - adta ki az utasítást amint visszaért középre, majd kendo-alapállást vett fel, mindkét kezével megmarkolta a tsubat. - Lássuk mire emlékszik még, Samurai-san!

Ünnepélyes komolysággal bólintott, úgy tűnt a shinigami végül csak átlátja mit miért tett és tesz a Negyvenhatok Tanácsa. Egy farkast is meg lehet szelídíteni, bár a természetéből adódó vadság nem vész ki belőlem, azonban egy veszett állatot csakis elpusztítani lehet, hisz' máskülönben veszélyt jelenthet a környezetére. A valódi kérdés itt már csak az, hogy vajon Sierashi és társai melyik csoportba tartoznak. A döntés maga egyáltalán nem volt meglepő, a Kagami család is támogatta a renitensek visszafogadását, éppen ezért a Gotei Juusantai nem merte megkockáztatni a lehetőséget, mely szerint elessen egy főnemesi támogatótól. Nem kísérte teljes figyelemmel a történéseket, számára a lehető legkisebb jelentősége volt egy dezertőrcsapat amnesztiájának, ebből adódóan kizárólag a pletykákból, illetve a hivatalos közlönyökből tájékozódhatott. Terveit egyelőre nem keresztezték az arkangyalok, ám tisztában volt vele, hogyha egyszer elérhető közelségbe kerül az Ouken elkészítése, akkor megkísérlik majd megakadályozni. Kétség sem fért hozzá, előbb-utóbb mindannyiukat félre kell állítania. Számító kegyetlenséggel született meg fejében eme idea, de egyetlen másodpercre sem fogalmazódott meg benne a lelkiismeret furdalás érzése, hiszen tetteit nem érzések vezérelték, sokkalta inkább a ráció. Önös érdekeit mindennél előrébb tartotta, ebből kifolyólag néhány jelentéktelen sakkbábú leütése kiegészítésként szolgálhat csupán a király ellen vezetett rohamban. Végül csak kibújt a szög a zsákból, Kojiro-kun vallomásra szánta el önmagát. Yuuken homlokán összefutottak a ráncok, a Féregbolyban azokat a közveszélyes bűnözőket őrizték, akik ugyan még nem követtek el semmit, ellenben megvolt rá az esély, hogy a későbbiekben megteszik. Megelőzték a bajt, mielőtt az megtörténhetett volna.

- Köszönöm az őszinteségét, Kuroda-san! - biccentett az említett felé feszesen, szemét le nem véve ellenfele kardjáról. - Mint ahogy azzal valószínűleg tisztában van, egykoron személyem is szolgálatot teljesített a Nibantai kötelékében, harmadik tiszti rangig jutottam a ranglétrán, mire rájöttem mennyire jelentéktelenek is igazából ezek a címek. Az Ujimushi no Suba olyanok is bekerülnek, kiknek képességeit ellenőrzött körülmények között jóra is lehet használni, ahelyett életük végéig tartó tengődésre kötelezik őket. - arca elkomorodott, hangjának tónusa pedig színtelenné vált. - Nem ölhetik meg őket, lévén semmit sem tettek, ám véleményem szerint a szabadság nélküli élet nem jobb a halálnál! Úgy vélem kölcsönösen segíthetjük egymást, a Shihōin-ház ugyanis a szeme helyén lévő eszközhöz hasonló tárgyak őrzésére specializálódott a Seireiteien belül. Minden bizonnyal megvannak a módszereink ahhoz, hogy eltávolítsuk és újra tökéletesen a maga ura lehessen!

Persze a szőke főnemes sohasem tett olyat, amiből nem származott előnye, éppen ezért csavaros észjárása máris a varázsszem lehetséges felhasználási módja körül kezdett forogni. Valamilyen módon megmanipulálva az ereklyét, könnyedén olyan irányba fordíthatná bárki gondolkodásmódját, ami számára a legmegfelelőbb lenne. Töprengéséből a kiejtett technika neve rázta vissza, aminek köszönhetően némileg kapkodva kezdett hátrálásba, ninjatoját jobbra-balra mozgatva maga előtt igyekezett a lehető legpontosabban levédeni minden egyes döfést, ám azok száma és gyorsasága miatt erre nemigen volt tökéletesen képes. Felszisszent, ahogy a hideg acél végigkarcolta jobb felkarját, mélyen felszakítva a fekete nehézselymet. Oldalra pördült a szúrások útjából, s a forgásból származó lendületet kihasználva igyekezte egy suhintással megcélozni a félszemű férfi tarkóját. Egy pengeváltás is elég ahhoz, miszerint felmérje a kettejük között lévő tudásbeli különbséget. Úgy látszott, amennyivel gyengébb vendége Tőle hakudában, pontosan annyival tehetségesebb kardforgatás terén. Az új információk nem okoztak meglepetést számára, a szamurájok messzemenően képzettek voltak az előbb említett területen, ráadásul a Lélektovábbképző Akadémián olyan dolgokra is megtanították a jelentkezőket, amikre egyszerű halandók képtelenek lennének. Észlelete hátrányát, ennek hála változtatott stratégiáján. Előző csapását vélhetőleg blokkolni fogják, így időpazarlásnak tartotta az erőlködést, inkább sebesen leguggolt, majd forgott egyet jobbra, utána egyet balra, míg kardja sebesen szelte a levegőt körülötte. Elképzelése igazán egyszerűnek számított, a lábak megsebezésére koncentrált, mivel a megszokott alapállást nagyrészt a felsőtest védelmére fejlesztették ki.

- Oni Dekopin!

Ugyanazt a támadást alkalmazta, mint a testőrjelölt összecsapásuk elején, viszont teljesen más célzattal. Amint ismét szemtől szembe került a Féregboly egykori lakójával, szabadjára engedte az elemi erőt, de némileg magasabbra célzott, a mellkas helyett a fejet szemelte ki áldozatául. Elképzelései szerint az erős lökés kizökkenti majd valamennyire edzőpartnerét koncentrációjából. Ám ha nem, úgy mindenképpen villámlépést alkalmazva került ki a veszélyzónából. Az öltözete javítási költségét fedező összeget a későbbiekben valószínűleg a megrongáló első fizetéséből vonta le.

Határozottan büszkeséggel töltötte el a tény, mely szerint a Nibantai berkein belül még mindig emlegetik nevét. S nem hiába, precizitásának, illetve a tökéletességre való törekedés kiölhetetlen hajlamának köszönhetően mindenben a lehető legjobban teljesített, amibe belekezdett. Érthető okokból kifolyólag esélye sem volt a 2. osztag kapitányira címére, mindazonáltal elégedett volt azzal is, hogy a klánjából foglalja el valaki az említett posztot. Természetesen ez még azelőtt volt, mielőtt Yoruichi-hime árulásával meg nem gyalázta az egész családot, olyasfajta krízishelyzetet előidézve ezáltal, ami kis híján a Shihōin dinasztia bukásával fenyegetett. Szerencsére látva a körülmények kedvezőtlen alakulását, Yuuken megtette a szükséges lépéseket ahhoz, miszerint átnavigálja famíliáját a viszontagságok útvesztőjén. Mindenféle önhittség nélkül állíthatta, sikerrel járt! Régi státuszuk még inkább megerősödött, ráadásul a Kuchiki Hanával történt megbeszélést követően egyértelművé vált, szövetséget kötöttek, amivel megtisztíthatják a nemességet a benne eluralkodott fertőtől. Érdekes módon minden egyes lépésével önkénytelenül is a megváltó szerepében tetszelgett, ami ugyan kissé távol állt a valóságtól, mindazonáltal közel sem volt ellenére. Habár mindig is úgy tartotta, vetélytársaiban félelmet kell ébreszteni ahhoz, hogy tiszteljék, manapság rá kellett eszmélnie, bármilyen érzést képes kihasználni, amellyel előnyt kovácsolhat magának. Látta a férfi arcán átsuhanó bizonytalanságot, ami egyértelműen bosszúsággal töltötte el. Kojiro visszafogta magát, lévén nem akart jövendőbeli urának valódi sérüléseket okozni. Egyrészt megérthető az indok, ami miatt kevésbé vette komolyan az összecsapást, másrészt viszont egyes rejtett képességei így nem bukkanhattak a felszínre. Igazából észrevette, körülbelül egyazon szinten lehetnek erőben, ám valami furcsa sejtelem mégis furdalta az oldalát.

- Egy katonai rezsimben ne keressen válaszokat, hamar visszakerülhet oda, ahonnan nemrég szabadult! - adott kéretlenül is tanácsot, a Seireiteiben ilyen egyszerűen mentek a dolgok. - Nem kérdőjelezhetjük meg a döntések helyességét, mivel talán ténylegesen egy nagyobb tragédiát előznek meg a bebörtönzések... Hogy is szól a mondás: jobb félni, mint megijedni? A testőri kinevezés nagyrészt kizárólag az utasítások végrehajtásában merül ki, azonban szükség van rá, hogy némely esetben az eszköz képes legyen átvenni a kéz szerepét. Persze egyelőre nem kell ilyesmi miatt aggódnia, a testőrparancsnokom a lehető legjobban betölti szerepét.

Nem szívlelte túlzottan a könnyen irányítható személyeket, legyőzésükben nem jelentkezett semmiféle kihívás számára. Sajnálatos módon az elmúlt időszakban egyetlen olyan illető sem tűnt fel a politikai palettán, akit valóban egyenlő ellenfeleként aposztrofált volna. Mindenki úgy gondolta, miszerint a Tizenhárom Védelmi Osztag egyikének vezetése hatalmas presztízsként könyvelhető el, azonban belegondolva, majdhogynem mindenkit kapitánnyá tettek hosszabb-rövidebb időre, aki képes kiejteni a száján két szótagot. Ebből kifolyólag eszében sem volt visszatérni a testülethez, azonban Hana-chan kifejezetten meggyőző tud lenni, ha nagyon akar. Meglehetősen érdektelenül tekintett előre, a taichōi cím egy megállónak számított életében, nem pedig a végállomásnak. Sok mindent kellett még megtennie, az idő ellene dolgozott. Ahogy a 2. osztagos halálisten következő támadássorozata is. A felé száguldó hadō elől eszében sem volt kitérni, lélekenergiáját szabadon hagyott jobb kezébe áramoltatta, ezután brutális erejű ütéssel összecsapott a lövedékkel. Érezte a perzselő érzést, azonban nem jelentett akkora fájdalmat, amit képtelen lett volna kibírni, éppen ezért a hárítást követően továbbra is fenntartva a pókerarcot lerázta végtagjáról a füstöt. Látta vendégén, miszerint kezdi belelovalni magát az ütközetbe, ám részéről eleget látott, ebből adódóan feleslegesnek tűnt még több szakadást okozni ruházatán. Emeltebb hangon elkiáltotta magát, mutatóujját pedig figyelmeztetőleg felemelte, ekképp jelezve a felmérés végét. Vonásai lassacskán megenyhült, ajkain egy elégedett mosoly árnyéka játszott. Kuroda múltja másokat talán megrettentene, ellenben Yuuken oly' behatóan ismerte a fajtáját, akár a saját tenyerét, ennek hála egyetlen pillanatig sem tartotta veszélyesnek önmagára nézve. Különbözött a legtöbb kékvérűtől, napja nagy részében nem hátsófele gyarapításán fáradozott. Gyűlölte a tétlenséget, ezért szervezte meg majd' minden napját.

- Rendben van, elég lesz! - jelezte immáron szóban is, könnyed lépések közepette visszavitte fegyverét a helyére, azután szembefordult a másik férfival. - Kidō, shunpo, hakuda és zanjutsu; minden téren rendelkezik elég tapasztalattal, ehhez nem fér kétség... Már csak egy valami maradt hátra: a zanpakutōja.

- A katonai fennhatóság szükséges. - szólalt meg kimérten, kezeit ismét összekulcsolta háta mögött, ekképp állt a másik shinigami előtt. - Gondoljon bele, miféle káosz uralkodna el a Soul Societyben, ha nincs egy olyan szervezet, amely képes sorokba rendezni és feladattal megbízni brutális erővel rendelkező egyéneket. Nem tudhatom mennyire jártas a Seireitei történetében, ám annyit elmondhatok, egykoron a Gotei Juusantai csupán mészárosok gyülekezete volt és biztos vagyok benne, visszatérne ez az időszak a megfelelő ráhatás nélkül. - a csalódottság egyértelműen kiütközött vonásain, mellkasából fáradt sóhaj szakadt fel. - A Negyvenhatok Tanácsa politikában jártas személyekből áll, s ha elfogad egy tanácsot, jobban teszi, hogyha efféle kijelentéseit suttogva ejti ki, ebben a városban még a falnak is füle van! Ne dobja el magától ilyen egyszerűen az életet, meg fogja bánni...

Hangja sokat sejtetőnek tűnt, mintha tapasztalatból beszélt volna, azonban amilyen hirtelen feltűntek arcán az érzések, ugyanazon lendülettel el is tűntek. Tökéletes kontrollal rendelkezett minden mimikai változása felett, többek között ezért vált a lehető legtehetségesebb színészek egyikévé, akiket valaha hátán hordott eme dimenzió. A képmutatást és szerepjátszást szükségesnek érezte ahhoz, hogy céljait elérhesse, meglehetősen kevés esetben sült el jól, hogyha az üzletkötő felek feltárulkoznak egymás előtt. A becsület igazán nemesi erény, ahogy az alázatosság és megbocsájtás is, viszont ezeket hihetetlenül egyszerű kihasználni. Shihōin Tetsujin bővelkedett mindezekben, de gyengekezű volt és öreg, amit a familiárisok kihasználtak. Hatalmas földadományokat csikartak ki belőle, amik miatt a klán mellékháza olyan szinten meggyengült, szinte semmivel sem volt több bármelyik köznemesi csőcseléknél. Lassacskán csupán a név maradt, ami mögött viszont nem létezett igazi hatalmi alap. Yuuken ekkor vette át az irányítást apja testőrsége felett, s kíméletlenül megbüntette az összes kapzsi hűbérest. Fiatalnak számított, vére pedig hevesen forrt, útját halottak szegélyezték. Természetesen felnőtt fejjel visszagondolva tetteit úgymond kissé túlzónak érezte, személyesen kivégezni többeket meglehetősen barbár dolog érzetét keltette. Persze egyetlen másodpercig sem bánta meg tetteit, az eltékozolt birtokok visszakerültek, családja ezzel együtt visszanyerte korábbi fényét. Pontosan ezen emlékből kiindulva gyűjtötte a legtehetségesebb harcosokat kíséretébe, miszerint amennyiben a múlt megismételné önmagát, hamarabb tehessen pontot az ügy végére, mint egykoron. Úgy gondolta, Kuroda Kojiro priusza ellenére belefér ebbe a körbe. Ha gondot okozna, nem lesz nehéz félreállítani.

- A parancsnok is ugyanúgy nibantaios kiképzést kapott, ahogy Ön vagy Én, talán találkozhattak is az osztag területén, bár ebben kételkedem. - fűzte tovább gondolatait csevegő hangnemben, miközben Denryuu felöltötte shikai alakját. - A kard a lélek tükre, a magáé pedig éles, nem rozsdás vagy repedezett... Ez határozott jellemre vall, tudta-e?

Mellékesen osztotta meg megfigyeléseit vendégével, majd kicsit hátrébb lépdelt, megfelelő nagyságú teret biztosítva a bemutatónak. Már a zanpakutō kinézetéből egyértelműen következtetni lehetett annak elemi típusára, a bemutatott támadások kizárólag megerősítésként szolgálták a tényt. Ugyan a szőke főnemes fegyvertelen volt - egyetlen kovácsok által készített fegyver sem tudta felvenni a versenyt egy asauchiból készült lélekölővel -, mindazonáltal meg sem fordult fejében a gondolat, mely szerint élete veszélyben lenne. Ámbátor a látszat szerint kettesben voltak az edzőteremben, ez nem egészen felelt meg a valóságnak. Védelmezői az árnyak között rejtőztek, a gerendákon húzták meg magukat, az ajtók mögül figyeltek. Nem haboztak és nem kegyelmeztek, amennyiben Yuuken épsége veszélyben forgott volna, akképpen gondolkodás nélkül megöltek volna bárkit, nemre és státuszra való tekintet nélkül. Elégedetten tapsolt a fényjátékok végeztével, mintha csupán egy meglepően izgalmas drámaelőadáson lenne néző. Fejébe véste a halálisten pengéjének gyengéit, ezt követően csodálkozó kifejezést varázsolt képére, amit persze egy mosollyal gyorsan el is űzött. Jobbját kinyújtva mutatta az utat, hosszúra nyújtott, határozott lépésekkel indult meg az egyik oldalajtó irányába, ami közeledtére kitárult előtte. Emberek mozgatták, nem gépek, bár közelebb érve senkit sem lehetett látni. Szemük előtt a birtok saját gyakorlópályája helyezkedett el, ahol a családtagok, illetve a biztonságért felelős személyek gyakorolhatták nagy területre ható támadásaikat. A Nap forrón tűzött a fehér homokra, éppen ezért a ház ura inkább az árnyékban maradt, onnan szemlélte, vajon mi kerül még elő a 2. osztagos tarsolyából.

Könnyed intéssel hárította el a bocsánatkérést, semmi értelmét nem látta a mentegetőzésnek, azzal csupán még inkább elmélyítették a hiba létezésének tényét. Ezen szemléletből kiindulva Yuuken soha nem kért elnézést semmiért, vagyis komolyan nem, ellenben az illem azért megkívánta, hogy legalább színlelje a dolgot. A fejtegetést hallva egyetértően biccentett, az ilyen finomságok különböztették meg példának okáért a forradalmakat az értelmetlen vérontástól. Mindkettő ugyanolyan eredménnyel zárul, mindazonáltal a forradalmár más megítélésben részesül, mint a tömeggyilkos, attól függően, hogy az általuk felhozott indok mennyire felel meg a társadalom elvárásainak, melyben élnek. Természetesen senki sem vitatja el a mészárosoktól eme megnevezést, ám attól a pillanattól kezdve, miszerint pengéiket nem egymás vagy egyszerű lelkek kiirtására használják fel, máris más színezetet kapnak cselekedeteik. Egy hollow pusztulása után senki sem hullajt könnycseppet, mint ahogy általában a vadász sem könnyezi meg az elejtett állatot. Minden kizárólag attól függ, milyen szerepet vállalnak magukra a történet szereplői. Áldozatok lesznek, netalán tán gyilkosok? Olyan kérdések voltak ezek, melyek megválaszolása akár egzisztenciális problémákat is felvethettek. A szőke főnemes nem hitt az olyasfajta elcsépelt szavakban, mint a jó vagy a rossz, a helyes és a helytelen. Számára egyetlen döntő tényező létezett, amit mérlegelnie kellett döntései előtt: vajon megéri-e vagy sem? Nézőpont kérdése csupán, mi számít gyomorforgató szörnyűségnek, mi pedig hőstettnek. Sosem félt bemocskolni a kezét, ettől függetlenül nem volt elvárható, hogy minden egyes ellenlábasával saját kezűleg végezzen, a növekvő hullahegyek nem jelentenek jót az üzletnek.

- Az összes részletnek jelentősége van. - szólalt meg vontatottan az árnyékból, némileg hunyorítva várakozott a bemutató további részének elkezdésére. - A zanpakutō, ahogy azt feltételezem Ön is tudja, nem egyszerű kard, nem hétköznapi kovácsok készítették. Éppen ezért minden egyedi minta, apró különlegesség a használó lenyomata. A gyenge szellem életlen kardot eredményez, az pedig semmire sem jó, igaz-e?

Filozofálgatása mintegy másodlagos mellékzöngeként jelent meg, ezzel kívánta elütni az időt, amíg látogatója felkészül a prezentációra. Komoly ábrázata ugyan nem erről árulkodott, ám mélyebb legbelül elég nevetségesnek talált tevékenységüket. Kuroda-san igyekezett rásózni portékáját - esetüket tekintve szolgálatait -, míg a Shihōin-ház feje mérlegelte, vajon megéri-e a vásárlás. Ezen gondolatmenetből kifolyólag képtelen volt nem úgy tekinteni a férfira, mint egy tárgyra, melyet kedve szerint alkalmazhat ilyen-olyan feladatok elvégzésére. Persze ez valószínűleg tudat alatt abból a tényből is táplálkozott, mely szerint a shinigami egész idő alatt eszközként utalt magára, aminek nincsenek saját gondolatai, egyedül a szolgálat jelent valami értéket létezésében. Ezt sugallta, de mi lehet az igazság? Nem aggódott, hamar kiismert bárkit, éppen ebből adódóan a 2. osztagos sem jelenthet kihívást számára. Töprengése túlzottan lekötötte, ennek hála a harmadik shikai-támadásról teljes egészében lemaradt, habár a távoli szemlélő vélhetőleg meg nem mondta volna, hogy az arisztokrata smaragdzöld íriszei nem a villámló jelenségre fókuszálnak. Éppen ezért meglepetésként érte a hirtelen feltörő lélekenergia a mennyisége, térde egy pillanatra megbicsaklott a vállaira nehezedő nyomás alatt, ám önön reiatsujának fokozaton emelésével közömbösíteni tudta a hatást. Arcán palástolatlan döbbenet tükröződött, bár kifejezett módon elégedettséget érzett. Tisztában volt vele, hogy valamit rejteget előle a félszemű halálisten, viszont ilyesfajta meglepetésre azért nem számított. Ugyan megszaporodtak az elmúlt időszakban a bankai-használók, de ez nem jelentette azt, egy ilyen képességekkel rendelkező illető alábecsülése helyes lépés.

- Fergeteges! - ütötte össze tenyereit elismerően, rövid ideig gyönyörködve a fényjátékban. - Fel van véve, holnap akár már kezdhet is, hogyha nincs elintéznivalója az osztagában. A testőrség barakkjait megtalálja, elég meggyőzően elüt a kúria többi részétől, már ha érti mire gondolok! Megkapja a családom jelét viselő egyenruhát, viselje büszkén! A bérezéséről az első hónap után döntök... Nos, örültem a lehetőségnek Kojiro Kuroda, sayonara!

Futó biccentést követően egyszerűen hátat fordított, azután visszasétált a hatalmas épületbe. Kedélyesnek látszott, ámbár örömöt nemigen vélt felfedezni hangulata mögött. Lépései kimérten vezették vissza a magánmúzeumba, ahol folytatta megkezdett programját, azaz a kiállított remekművekben való gyönyörködést. Hasznára válhat a fickó, ám felhasználhatósági módja egyelőre talányként lebegett Yuuken elméjében.