Miután hazatért, leült a konyhába, és végig gondolta mit fog tenni.
~ Megiszok egy pohár sakét, majd nekimegyek az edzőteremnek, és tovább tanulom a bankait~ mondta, és így is tett. Felállt, odament az italos szekrényhez, és kivette onnan az előbb említett italt. Keresett egy felest, megtöltötte az itallal, majd lehajtotta. Aztán mégegyszer. Visszatette a helyére az üveget, betette a mosogatóba a poharat, majd elindult az edzőtermek felé. A sima egyszerű kis üres termet választotta. Leült középre, és a megbeszélt dolgot tette.
- Bankai!- kiáltotta, majd elnyelte kardjának a gömbje. Ott állt előtte Paragon. aki csak úgy lenézően biccentett egyet, majd a sisakját lehajtotta, és kicsapta a pengéjét. Kapásból egy teleporttal kezdett, amire Yuke szintén egy teleporttal válaszolt. Nem gondolta végig hogy hová, csak jó messzire innen. Ahogy gondolta, kardjának szelleme mögé teleportált, csak akkorra már nem ott volt. // :lol!: //. Yuke célba vette, és:
- Hadou 04: Byakurai!- és kilövelt a villámnyaláb ujjai hegyéből. Azért a nő reakció ideje sem több, mint 0,04, szóval könnyedén kiteleportált onnan. Csak alig pár métert.
- Villám vonal!- kiáltotta, és előre döfött. A villámok belecsaptak a láthatatlan vonalba, és ott egy gömböt formált. És a vonal Yukéig volt kijelölve. Jó pár méterre volt Paragontól. Leszúrta hát kardját a földbe, és a földben gyűjtötte az energiáját. Amikor eljött a pillanat, elkiáltotta magát.
- Nemesek Haragja!- és fölfelé csapott egyett a kardjával, és a földből kibúvó kard szikrázott, majd egy gömb megformálódott, és fölfelé elnyelte a lebénító villámot, így közvetlen mögötte jelent meg a következő villámcsapád, és így nem érte el Yukét a támadás. És most. A meglepetés erejét kihasználva, odateleportált valahova Paragon mögé a levegőbe.
-Bakudou 01: Sai!- mondta, és megvárta ameddig Paragon össze nem esik, utána gyorsan elhadarta a varázsigét.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka,
minden teremtmény, szárnyak suhogása,
Te, ki az Ember nevét hordozod,
az Igazság és Mértékletesség nevében.
Az álmok ezen bűntelen falán
engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából

Hadou 33: Soukatsui!- és ... csalódott... Paragon mögé teleportált, és csapni próbált. Tudta, hogy a közelharcban halott, de mivel védekezni kell, ezért suhintott egyet háa mögé, és itt rontotta el. A nő számított rá.
- Kanada Raiden- suttogta az immáron felhúzott sisakjából. Beleszúrta gyorsan Yukébe a pengéket, és átérezte azt, amit ilyenkor mindig átérez. Mintha hátának összes erébe került volna egyfajta elosztott penge. Aztán Yuke nem emlékezett az utána lévő dolgokra. Az edzőteremben ébredt. Aztán megint megpróbálta magát Paragon ellen, de mindig veszített.

Unott arccal belépett a kedvelt kis edzőtermébe. Most nem volt kedve kiálni Paragon kínzását. Inkább most ő akarta meggyúrni a nőt. A speciális edzőterem. A falba olyan szellemi részecske lefogók vannak, hogy bármekkora erő robban bennt, megtartja, és nem engedi ki. Persze ha a fal is kirobban azzal nem tud mit kezdeni, de akkora erő még nincs az ifjú shinigamiban. Most egy spéci támadást akart feltalálni. Elővette kardját, és besétált a terem közepébe.
- Jelenj meg Paragon- suttogta, és közben kíhúzta a kardot a tokjából. Régen tartotta már a való világban a kardját kezében. Megsuhintotta vele néhányszor a levegőt. Teleportált párat. Egészen más volt mint, kardjában az edzések alatt. A sárga csík a markolaton lejjebb húzodott. Beszúrta a földbe a kard pengéjét, olyan jó 10 centi mélyre, és gyűjtötte a lélek energiáját. Kihúzta a pengét és előre tartotta.
- Nemesek haragja!- kiáltotta, és a pengén végig cikázott a lilás sárgás villám, és egy gömb gyűlt össze a hegyénél. Majd hirtelen elengedte a gömböt. Szépen haladt előre a gömb, aztán hirtelen megszűnt. Ezt a technikát még csak tanulja.
~ Egy gömböt még egyszerű kikerülni, de akkor is. Ennek nem kéne csak így megszűnnie. Több ideig tudtam tartani. Biztos amiatt van, hogy régen használtam a kardomat, és kijöttem a gyakorlatból. Kicsit fel kéne erősíteni a technikát~ gondolta végig, és annyiszor újra próbálta, amíg ki nem merült a kardja. Meg ő maga. Megvárta míg feltöltődik a penge, majd újra beszúrta a földbe. Rátámaszkodott, majd begyűjtötte lélek energiáját.
- Nemesek haragja!- majd kihúzta a bengét, és előre csapott. Nemtudta megállítani a kardot, ezért esett le a földre. A végeredmény meglepte. A gömb elvesztette a formáját, mivel nem tudott összegyűlni. Csak úgy hirtelen.
- Wow- szögezte le, és kipróbálta újra. A gömb képződése közben suhintott, így egy körcikk élivel előre tört magának utat. Beszíppantani nemtudott semmit, de elválasztani a dolgokat sikerült. Most megpróbált minél több energiát belefektetni, a gömb ami összegyűlt villámlott. A terem lilás fényben ragyogott. Yuke megforgatta párszor a fegyvert, amíg a gömb elvesztette alakját, majd előre csapott, és egy villámként tört előre.
- Azta! Ezzel tudok variálni- és miután magához tért, eldobta a kardját, mert megégette a tenyerét. Felforrósodott a fegyver.
- Na Paragon megvolt az edzés mára. Lehet többet kéne használnom a shikai formát- mosolygott, majd deaktiválta a kardját, és eltette. Még mindig meleg volt. Elégedetten távozott a teremből.

Yuke szobájának a berendezése tetszett, és mosolyogva léptem ki az ajtón, miután kinyitotta. Bár nem tudtam, hogy szabad-e... Lesétáltam a lépcsőn, és jóideig néztem a dolgokat, amiket Yuke mutatott.
- Ez a palota elképesztő... - mondtam, és nagyra nyílt szemekkel néztem körbe. Hiába volt szép, de valami furcsa érzésem támadt ebben a házban. Mosolyogva mentem Yuke között, és már kezdtem attól tartani, hogy ebbe a formába fog beállni az arcom... de nem tudtam fékezni a jókedvemet és a boldogságomat. Végülis a nappalijukba telepedtünk le, ahol a tüzet nézve kezdtünk átmelegedni. végülis hozott nekem egy ruhát, amit át is vettem. Kissé kényelmetlenül éreztem magam benne, már nagyon hozzászoktam a shinigami ruhákhoz... Szinte évek óta nem volt más rajtam... bár amikor Yuke visszajött, azt mondta jól nézek ki benne...
- Nem tudom... nagyon rég volt rajtam "normális" ruha... - néztem szorongva magamra. Hát nézhetnék ki jobban is... bár, ha Yukénak tetszem... már ha tetszem... - Te is jól nézel ki ebben a ruhában. - mondtam mosolyogva, és élveztem hogy átölelt, majd hozzá is bújtam. - Kertbe? - megborzongtam. - Inkább maradjunk még egy kicsit itt, ha nem baj... olyan jó itt a melegben. - öleltem át. Érdekes, nem is hoztuk szóba az érzelmeinket a csók után... mintha anélkül is biztosak lennénk a másikban. Felnéztem Yukére, és megint elmosolyodtam: - Mit szólnál, ha holnap elmennénk majd a tengerpartra? Vagy akár főzhetek is valamit nállam neked, ha szeretnéd. - bújtam vissza hozzá. Most akár a világ is összedőlhetne, akkor sem mozdulnék el mellőle....

Madarat lehetett volna velem fogatni azért, mert eljön velem a tengerpartra. Mosolyogva pusziltam meg, és hozzábújtam megint. Hallgattam a szívdobogását, ami mintha együtt vert volna az enyémmel.
- Szerintem nem félelmetes... nem tudom hogy milyen embernek látod magadat, deszerintem nagyszerű vagy. A szavaidból azt veszem ki, hogy nem nagyon kedvelt téged eddig a többi ember, vagy fordítva. Örülök, hogy ez alól kivétel lehetek. - mondtam mosolyogva, és amikor megcsókolt, átkarolva viszonoztam. utánna felvettem a már lassan megszokottá vált pózom: fejemet a mellkasára hajtva hallgattam a lélegzetvételét és a szívdobogását. Olyan érzés kezdett hatalmába keíteni, mintha álmodnék... de tudtam, hogy ébren vagyok.
- Még szerencse, hogy sok ideig élünk... így addig szerethetlek, amíg az idő szakállat nem növeszt. - mondta.
- Te aztán tudod, hogyan kell szépeket mondani. - pusziltam meg, majd felálltam. Odaléptem a szárítóhoz, és megnéztem a ruháinkat. - Megszáradtak... Tudod mit? Nézzük meg a kerteteket. Eléggé felmelegedtünk már, szerintem. - mosolyogtam, majd megvártam míg egyedül maradok, és gyorsan visszavettem a shinigami ruhámat. Óvatosan összehajtogatva tettem le a ruhát, és vártam meg hogy Yuke visszajöjjön. Kissé ideges lettem, mert kezdtem érezni, hogy keveset ettem vacsorára... vagy reggelire, mertamit én már éjfél után eszek, az inkább reggeli... Amint kiléptünk a kertjükbe, megláttam a hajnalodás első jeleit. Elbűvölő kertjük volt, bár ez elvárható volt egy nemesi klán kertjétől...

Boldogan fogtam Yuke kezét, és náztük, hogyan kezd el mozgolódni a Tamachi - palota teljes lakossága. Ami kissé meglepett, hogy engem is figyelembe vettek, még köszöntek is nekem. Azonnal visszaköszöntem nekik, és mobolyogva figyeltem a sürgést - forgást. Úgy érzetem, hogy semmi sem ronthatja el ezt a boldog pillanatot... Ekkor azonban hirtelen halálfélelmem támadt a közeledő ember láttán. Nyilván ő volt Yuke apja, én pedig félve pislogtam rá.
- Ez durva lesz, semmit ne vegyél magadra. Nem gondolja komolyan, ha igen, akkor szenya leszek vele. - nem tudtam pontosan, hogy Yuke apja milyen ember, de úgy tűnt, hogy hamarosan megtudom...
- Rendben, de kérlek vigyázz magadra. - súgtam neki. Ami ezután következett, az a legrosszabb rémálmomban sem merült fel bennem. Yuke apja annyira heves gyűlölettel nézett rám, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Ledermedve, döbbent csendben figyeltem a kettejük között kialakuló vitát, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a saját apja majdnem megölte Yukét. Nem tudtam, mi történt a családjukban , talán egyszer érdemesnek fog tartani rá Yuke, hogy elmondja. Yuke végülis egy tóban kötött ki, az apja pedig mellettem bement a palotájába. Egy pillanatig még meredten álltam, utánna Yuke után másztam a tóba. Odaevickéltem mellé, és megfogtam a kezét. Láttam a lefolyó könnyeit, és úgy éreztem magam, mint aki hatalmasat hibázott.
- Yuke... annyira sajnálom. - kihoztam a tó partjára, és odaültem mellé. - Ez az én hibám... Sejthettem volna hogy a családodnak nem leszek jó. De attól én még szeretlek... - öleltem meg. Nem igazán tudtam érte mit tenni azon kívül, hogy itt ültem, és megöleltem... nem tudom megváltoztatni az apja véleményét magamról... megpusziltam, és miközben átöleltem, odasúgtam neki: - Ha szeretnéd, átmehetünk hozzám is... bár a rendet nem igazán tudom garantálni... - valószínűleg Miyavi már rég feldúlta az egész szobát, és a párnákkall kezdte... Szerettem volna elvinni innen őt, hogy jobban érezze magát. Bár nem tudtam merre kellen vinnem... így maradt az egyetlen hely, ami eszembe jutott: a 6. osztag hadnagyának szobája. Már ha oda megyünk, főzök neki valamit, ami igazán finom lessz, és amitől jobb kedvre derül. Ha lehetséges ilyesmi...

Már lassan 1 órája ebédeltem, mert nem túl sok kedvem volt elmenni, a lepusztult Tamachi-palotához.
-Azok, az ostoba Tamachik miatt, most mehetek szemetet turkálni-gondolkodtam hangosan magamban.Mikor már minden egyes morzsa eltűnt a tányéromról, nagy nehezen felálltam, nyújtózkodtam egy nagyot, majd bedobtam a mosogatóba a tányérom.
~Áááá, majd holnap elmosom~gondoltam magamban. Elindultam kifelé, útközben a székről felkaptam a zanpaktum, és ki ballagtam az ajtón. Mivel a házamtól, elég messze helyezkedett el a palota, volt időm gondolkodni, hogy mit csináljak ,a turkálás után. De semmire nem jutottam, mert rájöttem, hogy inkább aludnék egyet majd a 7.osztag kertjében, "a hihetetlen meló" után. Mikor odaértem el voltam kápráztatva a pusztítástól, hogy a földig le rombolni egy ekkora palotát. Pedig én azt hittem, hogy csak majd egy kisebb rész, le van omolva, de ez, ez még nekem is sok, főleg a munka része, mivel át kell kutatnom az egész területet.
~De mit is kell keresnem.......,embereket?.....Nem az túl könnyű lenne. Ja meg van, ereklyéket, meg asszem ilyeneket~gondolkoztam.
-Persze, miért nem ők keresik meg maguknak, ha már lerombolták-mondtam dühösen, ki kelve magamból.-Hol is kezdjem menjek el balra, vagy jobbra, talán kezdjek alattam ásni??Ejj könnyebb lenne, ha volna valami alaprajzom, ahol pontosabb képet kapnék a területről, le kéne szoknom a magamban beszélésről-beszéltem magamban. Végül megegyeztem magammal, hogy jobbra indulok, és ott nézek körül.Találtam egy kettő tekercset, de azon kívül, semmi hasznosat.
~Azt hiszem ideje szünetet tartani~így lehevertem az egyik kődarab árnyékába, és nézegettem a felhőket.

- Nem igazán lenne időm arra, hogy magam kutassam át, ha már saját magam lezúztam az egészet-mondta mellettem egy fickó, akit életemben nem láttam még, nem mintha annyi shinigamit láttam volna.
~Vajon mióta figyelhetett engem??~morfondíroztam magamban.
- Ez volt a konditermemnek, a lélekfogó fala. Sajnos nem bírta a terhelést... Amikor aktiváltam a bankait, szétrepült az egész ház darabjaira-mutatott rá egy fém darabkára. Majd egy nagyobb ütést mért rá.
~Fura, úgy tűnik ismeri a helyet, gondolom valami, nagyobb úr lehetett itt, az öltözékéből ítélve. Vajon mit kereshet?~gondolkoztam tovább.
-Segíthetek?-kérdeztem.
-Mi a.... -elővette a zanpaktuját, és lemászott a talajszintre, és megkopogtatta a talajt.Aztán hirtelen mellettem termett.
- Tamachi Yukezo vagyok... A Tamachi ház vezetője-mondta mosolyogva. Éljen kikaptam a főnyereményt. Kinyújtotta a kezét, persze én udvariasan viszonoztam, és közben tovább folytatta mondanivalóját:
- Peched van, hogy téged bízott meg a hetedik osztag. Igaz nem tettem sokat a csapathoz, de én vagyok az osztag nemesi része... Az második nagy nemesi ház, ami tisztként szolgál... Igaz mára csak az egyetlen-mondta. Majd távolabb ugrott. Én nyugodtan figyeltem, nem akartam beleszólni a dolgaiba, majd szól ha kellek neki.
- Segítsé má srác! A pincében van kábé minden, szal gyere!-mondta. Nem igen tetszett ez a hangnem, ahogy velem beszélt. De egyelőre még nem verem be a képét. Inkább segítek neki, ha már úgy is itt vagyok. Szépen lassan odagyalogoltam, közben bemutatkoztam, hisz erre még nem volt lehetőségem:
-Kaguyama Gaara vagyok, azt hiszem a legújabb tag a 7.osztagnál-mondtam nyugodt hangon. De ez őt, nem nagyon izgatta, csak biccentet egyet a fejével, és tovább sürgetett, hogy siessek már. Épp egy nagy követ akart arrébb tenni, de nem nagyon sikerült neki.
~Most már értem mér kell a segítségem, ennek a puhánynak~viccelődtem magamban.
Odaléptem mellé, és együtt arrébb raktuk azt a kavicsot. Egy nagy lejárati ajtó volt alattunk. Próbáltam kinyitni, de még csak, meg se mozdult.
-Te ostoba, ezt nem lehet ilyen könnyen kinyitni-mondta Tamachi a "kedves, lágy hangján".
-Akkor, mégis hogy jutunk be??-kérdeztem már egy kicsit idegesebben. Erre fújt egy nagyot, felállt, keresgélt a zsebében, majd elővett egy cigis dobozt, kivett belőle egyet, és visszatette a zsebébe. Aztán megint keresgélni kezdett, gondolom az öngyújtóját, meg is találta, egy öreg zippo volt.
~Egy ilyen gazdagnak, nem telik újra??~gondolkoztam. Meg gyújtotta, majd azt is eltette. Szívott belőle egy nagyot, és kifújta, én meg csak türelmesen vártam, hogy elkezdjen beszélni.

- Te ostoba, ezt nem lehet ilyen könnyen kinyitni- mondta, majd leguggolt és mintha gondolkozott volna. Aztán körbe kotorta az ajtó környékét, hirtelen előkapta a zanpaktuját és beleszúrta a földbe, és kinyílt a csapóajtó.
~Tudd valamit a srác~dicsértem magamban. Aztán kihúzta és az ajtó vissza csukódott.
~Talán tévedtem, mégse olyan jó~.
-Oh yeah-mondta halkan, szinte alig hallottam. Majd szólt, hogy menjek és újra leszúrta a földbe a kardját, az ajtó megint kinyílt, és leindult lefele, s követtem.Talált egy fáklyát és meggyújtotta egy shakkahouval.
~Kis fel vágós,azt hiszi kemény legény, pedig csak előveszem a kardom, és lőn világosság, na mindegy~viccelődtem magamban. Aztán egy gyenge fuvallat csapott meg, ami a csontjaimon is keresztül ment, összerezzentem, fura volt ritkán éreztem ilyet. Tamachi rám nézett, és elmosolyodott rajtam, majd barátságos hangon próbált megnyugtatni:
- Nem, nekem sincs fogalmam merre tartunk- és mellékelte ezt egy gyenge vigyorral. Már jó ideje hallatunk lefelé, és már elégé untam, mondjuk szívesen beszélgetem volna vele, hogy elüssük az időt, bár nem tudom miről lehetne, egy nagy ház vezetőjével. Így csendben hallatunk tovább, mikor odaértünk, egy nagy félkörívű csarnokba. Nem volt benne semmi izgalmas, csak egy nagy kerek asztal, amik mellett nem volt szék, és inkább állni lehetett mellette. Azon kívül négy elágazó út volt még a teremben.
- Pedig azt hittem, hogy valami érdekeset találunk. Igaz kíváncsi lennék, az az ötödik merre vezet. Valószínűleg a rokungaiba valamerre... cöh-mondta.
~Kösz ezzel sokkal többre megyek~.Aztán felült a kőasztalra, és gondolkozott.
-Amúgy, mi ez a kőasztal??És mi lesz a kardoddal???-kérdeztem, és ő szimplán csak felvonta a vállát.
~Ez az, még egy ilyen válasz, már akartam kérni~szidom magamban.
- A négy nagy nemesi ház titkos gyülekező helye. A biztonság miatt nyilván azért kell kint hagyni a kardot-mondtam. Hirtelen felfigyelt egy tárgyra, a kőasztal közepén. Majd egy pillanat alatt a kőasztal közepén volt.
- Baj van Gaara... Ez itt Paragon- mondta nekem kissé remegő hangon.
~Ajaj, ha már ő mondja akkor nagy baj lehet, na persze el is higgyem~gondolkozok magamban. Majd az egyik járatból valami, undorító szellő csapott meg, egy hangos kiáltással meg fűszerve.
~Na ez mi a f.... volt???~. Kezdem magam elég furán érezni, és nem nagyon szeretem ezt az érzést, mert ilyenkor mindig valami rossz történik. Nem tom miért, de reflexből a kardomhoz nyúltam, ránéztem Tamachira, és vártam mit fog lépni.