A Shihouin-birtok

Tárgy: A Shihouin-birtok Vas. Aug. 19, 2012 8:46 am

Áttekintés

A Shihōin-ház (más néven Tenshiheisouban, avagy a Mennyei Ereklyék Háza) feladata a szakrális eredetű tárgyak őrzése, védelmezésük kiemelt fontosságú. Történetük összefonódik az Onmitsukidouéval, sokáig a Titkos Mozgó Alakulat volt a ház személyes hadserege, és a família feje egyben az említett szerv főparancsnoka is volt. Manapság, bár hatalmuk Shihōin Yoruichi száműzetése miatt csökkent, még mindig fenntartják pozíciójukat a négy nagy egyikeként. Kapcsolatuk a többi nemesi házzal kiegyensúlyozottnak mondható, jelenleg semmiféle ellenségedkedés nem áll fenn, legalábbis hivatalosan.

Több, mint száz éve vette át a család vezetését Shihōin Yuuken, aki ezen lépésével a XXIII. családfővé lépett elő a ház történelmében, s meglepő módon a mellékház soraiból származik, csupán a főág meggyengülése, illetve kivételes politikai érzéke tette lehetővé ennek megtörténtét. Irányítása alatt a klán igyekszik visszaállítani régi hírét, valamint lehetőség szerint tovább növelni annak gazdagságát és megerősíteni státuszát a főnemesek között. Érthető okokból kifolyólag erős szálak kötik a Nibantaihoz a család shinigami tagjait, akik szinte kivétel nélkül mind a 2. osztagban teljesítenek vagy teljesítettek szolgálatot, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Ennek köszönhetően a pusztakezes harc művészetében szerzett tapasztalataik igencsak meghatározóak, ebből adódóan testőrségük is leginkább a fentebb említett képzettségre épít.

A birtok

A Seireitei egyik legcsodásabb környezetében, a Nibantai barakkjait elérhető közelségben tudva foglal helyet a robusztus épület, amely hirdetni hivatott a család vagyonának nagyságát, illetve státuszát. A birtokot magas falak veszik körül, melyek igencsak meg vannak erősítve, betörni majdhogynem lehetetlenségnek számít. A kapun túljutva murvával borított út vezet keresztül az impozáns kertrészen, aminek méretei ugyancsak megdöbbentőek. A legkülönfélébb növények között haladva mindenki kedvére gyönyörködhet a táj szépségében, melynek gondozását kertészek egész serege végzi. Nyugodt, idilli hangulat lengi be az egész környéket, remek lehetőséget biztosítva ezáltal a pihenésre és kikapcsolódásra, amit a vendégek meg is tehetnek az épület hátsó részén található teraszon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tóra, valamint az azt övező erdőségre is.

A növénymotívumokkal díszített kerettel rendelkező rizspapírral borított ajtón belépve, melyet még a Negyvenhatok ajándékoztak Yuuken egyik ősének, lenyűgöző méretű előcsarnokba érkezünk. A padlót fekete parketta borítja, ami kontrasztban áll a két oldalon felfelé ívelő hófehér lépcsősorral. Az épület felsőbb szintjein találhatóak a vendégszobák, illetve a hálószobák, amelyek a tragikus események miatt most nagyrészt üresen állnak. Az alsó szolgál inkább a látogatók fogadására, itt található a megbeszélések színhelyéül szolgáló tanácsterem, amiből eljuthatunk a könyvtárba is. Nem csak a legmodernebb irodalmi művek találhatóak meg ezen a helyen, hanem értékes, régi múltra visszatekintő kötetek, valamint papirusztekercsek is, amik értéke majdhogynem felbecsülhetetlen. A folyosók falán kifüggesztett drapériák és aranyozott keretű képek az Shihōin dinasztia történetét mutatják be, minden falrész egy külön regét mesél el.

A könyvtárból nyíló ajtón áthaladva a magánmúzeumba jutunk, ahol művészek sokasága által készített remekművek sorakoznak. Vázák, szobrok, festmények gyűjteménye, amiért egy kisebb nemesi család éves jövedelmét is ajánlották már, mindhiába. A kiállított művek talapzatán elhelyezett magyarázótábláknak köszönhetően a nem műértőek is leírást kaphatnak azok származási helyéről, alkotójának nevéről. A ház urának legféltettebb kincseit őrzik itt, ennek megfelelően szinte a nap huszonnégy órájában őrzés alatt áll, csupán a legelvetemültebb gazemberek próbálkozhatnak az ide való betöréssel. Minden felsorolt helyiséget rejtett átjárók kötnek össze, amik egyformán a menedékként szolgáló pánikszobába vezetnek, ahol akár egy hónapra is elegendő élelem- és vízkészlet lett felhalmozva vészhelyzet esetére. A lepecsételt helyiséget olyannyira erős akadály védi, hogy kizárólagosan csak egy kapitányi erővel rendelkező illető törheti meg. A fentebb említettekkel megegyező földalatti út vezet az Onmitsukidou főhadiszállására, taichōi irodába is.

A kúriához tartozik, ám attól kissé elkülönülve találhatjuk meg a testőrség, illetve cselédek szállását. Puritán módon berendezett, ugyanolyan szobák, melyeket természetesen tulajdonosuk feldobhat saját értéktárgyaival, ez megengedett. A fürdőhelyiségek azonban közösek, ezek nemenként elkülönítve találhatóak a szállás északi részén. A klán magánhadserege szürke hakamát, illetve sötétvörös kosodét viselnek, ezek mellrészén feltüntetve látható hovatartozásuk. Lévén egykor a Titkos Mozgó Alakulat tagjainak számítottak, ezért magas szintű zanjutsu és hakuda képzettséggel rendelkeznek, valamint könnyedén képesek elrejteni jelenlétüket rövidebb ideig. Számuk körülbelül száz főre rúg, feltétlen engedelmességgel és hűséggel viseltetnek a családfő irányába, akár az életüket is feláldoznák épségéért cserébe. Mivel a 2. osztag irányítása kicsúszott a kezeik közül, így eme társulás jelenti a família erejének gerincét.

Az épületkomplexum legfontosabb része ellenben nem a felszínen kapott helyet, botorság is lett volna az építőktől a védelemre szoruló ereklyéket ily’ könnyen megközelíthetővé tenniük. Méterekkel a felszín alatt található egy barlangrendszer, melynek falait démonmágiával vájták ki, s erősítették meg. Ezen a helyen őrzik a Hōgut, illetve a Bugut a lehető legszigorúbb előírásokat betartva. Kizárólagosan a ház feje léphet be, az őrök pedig felhatalmazást kaptak, miszerint bárkivel végezhetnek, aki megpróbál behatolni, ez alól egyetlen rokon sem képez kivételt. A bejáratot egy hatalmas, aranyozott kapu torlaszolja el, amelynek szárnyain a Shihōin-ház címere látható. A nemesfém átható melegséggel izzik, ez jelenti, hogy a védővarázslatok aktívak. Senki sem tudja pontosan mit őrizhetnek odabent, eme titok generációról generációra öröklődik a vezetők között.

Ismert tagok

SHIHŌIN YUUKEN - SHINIGAMI - SHIHŌIN-HÁZ XXIII. FEJE - AKTÍV

Shihōin Tetsujin egyetlen fiaként jött a világra, ennek megfelelően remek képzésben részesült, fiatalkori éveinek minden egyes mozzanata a mellékház vezetésére készítette fel. Halálisteni pályafutása szintén szép ívet írt le, azonban a gyermekét ért merényletet követően lemondott sansekiként betöltött rangjáról. A Véres Köszöntőként elhíresült mészárlás kiagyalójaként, illetve eltusolójaként nagyfokú gátlástalanságról tett tanúbizonyságot, amelyhez a hatalom utáni csillapíthatatlan vágy is társul. Yoruichi-hime árulását követően kapva kapott az alkalmon, s unokatestvérei fiatal korára hivatkozva a ház élére állt, amit azóta is vasmarokkal irányít. Nem riad vissza semmilyen eszköztől, csupán a kiszemelt cél elérése számít. A zsarolást és a megvesztegetést sem veti meg, habár jobban szereti szavaival megvezetni riválisait. Gondos precizitással felépített szerepet játszik, ebből adódóan nagyon kevesen ismerik valódi személyiségét, távlati terveit pedig senkivel nem osztja meg. Igyekszik minden szituációt a saját hasznára formálni, a kudarc nem elfogadható teljesítmény. Keveset látni valódi örömöt tükröződni vonásain, úgy véli ez a gyengeség jele, s jobban szereti, amennyiben beosztottjai, üzleti partnerei némileg tartanak Tőle. Olyan személy, kinek ereiben valóban kék vér csörgedezik.

SHIHŌIN RYOUICHI - SHINIGAMI - NÉVTELEN OSZTAG TAGJA - AKTÍV

Shihōin Yoruicihi és Nadeshiko kései édestestvéreként született, ebből kifolyólag zárt nemesi körülmények között tanították és nevelték. Egészen felnőtt koráig nem tehetett a birtokon kívülre egy apró lépést sem, maximum más nemesi kúriákhoz látogathatott el. Konkrét tanítását, mint illem, s harci képzés terén Yoruichi szökése után kezdődött meg egy neki kiosztott „nevelő” által. Az akadémia sikeres elvégzése után a megszokott családi hagyományt megtörve a Kidoushuuba nyert felvételt a mágia használatában nyújtott kimagasló tehetsége okán. Még az akadémiában kötött szoros barátságot egy halálistennel, Gorouval, kinek léte hatalmas forduló volt eddigi életében. Neki köszönhetően új nézeteket nyert el a nemességről, majd halálát követően megindult a felelősségválás útja felé. A lelki tragédiát, mely a küldetésen érte, még mindig nem dolgozta fel egészen, talán örök sebet ejtett rajta, mitől nem is szabadulhat. Ennek ellenére a könnyebb feldolgozásának reményében kérvényezte áthelyezését a 2. osztag Kivégző alakulatába, ahova képességeivel alkalmatlannak minősült, ezért csak a Névtelen egységbe sikerült felvételt nyernie. A bukott küldetés után két arcát mutatja a világ felé, az illemmel teli, felelősségteljes tisztet, illetve a csak család és komolyabb barátok által ismert szlenges beszédű, szolgálat közben mutatott jellemével kitűnően ellentétes viselkedésűt.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Szept. 08, 2012 11:58 am

[A család az első]

Komótos léptekkel rótta szokásos délelőtti sétáját a kerti tó körül, finom selyemből készült, sötétkék kimonójának alja lágyan szántotta a zöldellő fűszálakat. A szinte makulátlan vízben kisebb halak játszadoztak, a rózsaszín tavirózsák egyikén nagy hasú béka kuruttyolt mély hangon. Egészen idillikusnak látszott a kép, s ezt a birtok ura sem akarta megtörni. Kedvelte a látványt, annyira békés volt itt minden, jól esett megpihenni a politikai csatározások végeláthatatlan fergetegében. Mindaz, ami körülvette, képletes módon értve saját kezének gyümölcse volt, keményen megdolgozott, azért, hogy eljusson idáig. Sosem álmodott elérhetetlen álmokat, mindig is reális, elérhető célokat tűzött ki maga elé. Gyűlölte a kudarcot, mivel a gyengeség egyfajta manifesztációjának tekintette, amitől mindig is undor fogta el. Apja is ugyanebbe a hibába esett, engedett a gyengeségnek, amit ki is használtak a gátlástalan emberek. Ő azonban más volt, hidegvérű, számító, sosem engedte, hogy érzései befolyásolják döntését. Vagyis… Ez nem egészen volt igaz, egyszer inkább a szívére hallgatott, nem pedig az eszére, ám azon döntését sosem bánta meg. Felesége csodálatos asszony volt, se kedvesebb, se szebb nem létezett számára azóta sem. Közös gyermekük megszületése csodálatos ajándék volt, vélhetőleg egész életében akkor mondhatta magát először és utoljára igazán boldognak. Nem szerette kimutatni valódi érzéseit, úgy gondolta jobb, ha félnek Tőle, semmint ha kedvelik. Szerencsére a Véres Köszöntő óta erre törekednie sem kellett, csak nagyon kevesen voltak annyira bolondok, hogy kivívják maguk ellen Yuuken bosszúját. Félreértés ne essék, nem volt pszichopata, egyáltalán nem kedvelte az értelmetlen pusztítást, ámbátor nem vetette azt meg egy nagyobb cél érdekében.

Halk csobbanás rántotta vissza elmélkedéséből, a korábban látott kétéltű ügyes fejessel vetette bele magát a tóba. Jobbjával hátrasimított egy képzeletbeli kilógó tincset, majd lassan megfordulva ismét a kúria felé vette az irányt. A durva murva robogott a talpa alatt, ez szolgált egyetlen zajforrásként eme korai órán. Ilyenkor szerette igazán a környéket, amikor még mindenki aludt, a csend tapinthatónak érződött. Ellenben tudta, miszerint ez nemsokára megszűnik, ahogy a testőrség és a cselédek is felébrednek és hozzákezdenek a napi rutinhoz. Néhanapján megnézte a katonák gyakorlatozását, ám a ma nem érzett kedvet ehhez. Napirendjének következő pontjaként útja a konyhába vezetett, ahol az előre megbeszélt menü elkészítésén fáradoztak. A dolgozók már megszokták a Shihouin ház XXIII. fejének azon hóbortját, miszerint minden reggel saját szemével ellenőrizte le, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen. Hivatásos kóstolókat is fizetett, akik egy bizonyos, magasabb összeg ellenében tették kockára egészségüket vagy akár életüket is a főúr biztonságának érdekében. Kissé paranoiásnak tűnhetett eme dolog, azonban a szőke főnemes nem ringatta magát téveszmékbe; lépései miatt rengeteg ellenséget szerzett, akik jobban szerették volna holtan látni, viszont Neki még nem volt érdeke meghalni. Meglett kora egyáltalán nem látszott Rajta, talán csak smaragdzölden világító íriszei sugalltak valamiféle megfoghatatlan tudást, s egyfajta furcsa csillogást, amitől a legtöbb közembert még a hideg is kirázta. Számító szempár, ami minden körülmények között a hasznot keresi. Gyermekkorától kezdve tetemes vagyon vette körbe, ebből adódóan a pénzt nem becsülte túlzottan sokra, kénytelen feltétele, illetve hasznos velejárója volt a hatalomnak, de ennél nem több. Nem dőzsölt, évszázadok óta nem dorbézolt.

Miután merev biccentéssel megfelelőnek találta a készülendő étkeket, visszatért lakosztályába, ahol a szokásos családi összejövetelre készült fel. A klán vezetői pozíciójának elfoglalásakor egyetlen kellemetlen feltételt kellett elfogadnia, Yoruichi-hime vérszerinti testvéreinek gyámjaként gyakorolhatta a vezetőséget, amivel teljesen elégedett volt. Szerencsére nem fenyegette a természetes elmúlás veszélye még egy ideig, ennek köszönhetően akár több évtized is eltelhetett, mire az öröklési sorrendben előtte elhelyezkedők megszerezték volna a stafétát. Könnyed mozdulattal terítette vállaira nemesi haoriját, a kifogástalan megjelenés fontos szerepet töltött be létezésében. Az emberek – mondjanak bármit is – az első benyomás alapján fogalmazzák meg véleményüket a látottról, ezért is igyekezett lenyűgözni mind üzletfeleit, mind beszélgetőpartnereit. Természetesen a rokonok már hozzászoktak ehhez, felsőbb körökben amúgy sem volt meglepő, amennyiben valaki vagyonokat érő öltözetben parádézott. Szokás szerint elsőként érkezett az étkezőbe, ahol az asztalfőn letelepedve várta, hátha csatlakozik valaki hozzá. Ha nem, az se baj, legalább több marad a felszolgálóknak utána.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Szept. 09, 2012 4:54 am

A család az első

Belső Világom barlangjának képét láttam vegyülni azon Szenteste pillanatképeivel, amikor elhagyott a szerencse és életem a fejetetejére állt. A vérrel festett talaj a sápadt hallottak körül, Senichiya beszéde, mind – mind élénken él elmémben. Csupán csak egyetlen vidám arcnak áll hatalmában annak, mely képes elfeledtetni velem mindezt: Shizuka-san angyali ábrázata. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire félvállon vesz mindent, akár szolgálat közben is, irigylem szeleburdiságát, jókedvűségét. Szinte látom ragyogni most is, ahogy rám néz…
S valójában is vakító fény árasztotta el az álombéli képeket, morogva fordultam másik oldalamra, hogy a fény ne bántsa szememet. Nem akartam meghallani a keltegetésemmel kapcsolatos szavakat. Szombat van és hétvégén minden diák vagy akár fiatal halálisten lustálkodni szeret, hát még ezt sem tudják az itteniek? -_-’’
- Jól van már, mindjárt felkelek, csak még öt perc. – tudnám, minek siettetetnek, ráérünk nem? Nem hajt minket a tatár, semmi nemesi banzai sincs kilátóban. Ugye? Mert nincs, igaz? Semmi kedvem jó pofizni, aludni akarok… és csak aludni. Ha kell, beteget jelentek az már úgyis nagyon jól megy. - Nem vagyok éhes… – morgom Iijimának, amint percek múltán sikerült felismernem hangját. Persze semmi sem volt igaz abból, amit mondtam, ugyanis gyomrom ellenem fordulva szövegemmel ellentétes hangokat nyilvánított a vakvilágba. Duzzogva húztam arcomba az egyik díszpárnát a sok közül, egyszerűen nem éreztem magamban annyi energiát, hogy egyáltalán megmozdítsam a kisujjamat, nemhogy felkelni és rendbe tenni magam. -_-’’ Nem tudom ki találta ki a reggeleket, de azt nyomban fel kéne akasztani az első bitófára. ._.
Nyúzott képpel vettem magamra az egyik kimonot a felsőrészt lezseren nyitva hagyva szokásomhoz híven, majd Iijima kedvéért – khmmm… na persze, a hasam kedvéért – elvonszoltam magam az ebédlőig, ahol állítólag már tálalva is van a reggeli. Szóval csak annyi lett volna a dolgom, hogy leteszem magam az asztalhoz és illendően megkajálok, legalábbis így gondoltam, míg nem egy ismerős arc fogadott az ebédlőbe nyíló ajtó túloldalán.
- Yo, Jii-san! – intek az öregnek, ahogy megpillantom, szinte csettintésre fölébredtem. Hohoho, arról nem volt szó, hogy Jii-san társaságában indíthatom a napomat. - Mi ez a puccos túlöltözés már megint, csak nem vendéget vársz, Jii-san? – érdeklődöm tőle, miközben lazán letelepedek az asztalhoz. Felkönyökölve az asztallapjára, kezemmel támasztva fejemet, miközben Yuuken-jiit nézem. Nem mintha nem tudnám, hogy éjjel – nappal ilyen ruhában eszi a fene, csupán valamivel el kellett indítanom a beszélgetést és ez most kivételesen jó témának ígérkezett.
- Nem tűnsz túlságosan kialudtnak, mit csináltál az éjjel Jii-san? Csak nem dorbézoltunk a Férfiegylettel? szemöldökrángatás

– nyomok el egy ásítást, míg nem gondolataim rossz útra térnek és némi piszkos elképzelésekkel telítődnek Yuuken-jiivel kapcsolatban. Persze csak szívességből vagy akár holmi rokoni szeretetből ugratom, és nem gondolom komolyan, amit mondok, de hát, ha egyszer muszáj idegesítenem, akkor muszáj. Iijima már túl vén ehhez, a szíve nem bírná az ilyesfajta ugratásokat, szóval Yuuken-jiivel kell beérnem. Surprised

Tekintetemet ezután az asztalon felkínált ételekre vezetem, kíváncsi vagyok, hogy most is akad közötte valami mérgező étel, mint múltkor. Hát nem lennék ezért Yuuken-jii helyében, ki tudja, éppen ki kívánja a halálát és mikor akarják étel formájában elintézni.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Szept. 10, 2012 6:39 am

[A család az első]

Ezúttal semmilyen kényelmetlen atrocitás nem érte Yuukent reggelije előtt, korábban már volt rá precedens, miszerint az egyik kóstolója habzó szájjal esett össze, magára borítva az asztal egyéb tartalmát is. Ugyan értelemszerűen elment az étvágya a jelenet láttán, azonban ettől függetlenül nem kellett volna tönkretenni a további fogásokat. Egészen könnyedén ki lehetett deríteni a mérgezés elkövetőjét, csupán vissza kell küldeni a konyhába az étket. Aki nem igyekszik kiszolgálnia magát az ínycsiklandozó étkekből, annak egyértelműen vaj van a füle mögött és ebédre a hideg acél jelenti a főfogást. Szerencsére manapság ez már nem volt annyira meghatározó esemény, mint korábban, ám a főnemes véleménye szerint a gyanakvás az élet egyik legfontosabb védelmezője, ennek megfelelően gyakorolta is azt. A jóhiszemű embereket könnyedén kihasználták, erre rokonságában is tudott példát felhozni. Apja mindig is jól bánt familiárisaival, ezért cserébe árulást és megvetést kapott, míg szemtől szemben dicsérték, addig a háttérben leköpték, ezt pedig az ifjú örökös nem volt hajlandó elviselni. Megtette, amit meg kellett tennie, s amire nemzője képtelen volt: vért ontott a hatalomért. Nem szeretett emlékezni, múltjának sötét századai olyan retteneteket rejtettek, amelyektől a sokat megélt katonák gyomra is felkavarodott volna. Ezekről a dolgokról persze nagyon kevés személy rendelkezett információval, példának okáért a belépő férfiú semmi pontosat nem tudhatott a családfő régi ügyleteiről, lévén abban az időben még csak kósza ábrándnak se igen számított édesapja fejében. Pengevékony ajkai fáradt mosolyra húzódtak, korábban nem egyszer megfedte már a fiút illetlen köszöntése végett, viszont annyi sikert ért el ezzel, mintha egy vadkant akart volna megtanítani zongorázni. Habár az állat legalább képes lenne hangot kicsikarni a hangszerből…

- Jó reggelt, Ryouichi-chan! – válaszolt halkan, direkt alkalmazva eme idegesítő megszólítást. – Mondanám, hogy foglalj helyet, de úgy látom, feleslegesen tenném. Nincs különösebb oka öltözetemnek, csupán úgy véltem illő, ha megtisztelem esetleges asztalpartnereimet. A Férfiegylet gyűlése nem szokott túlzottan sokáig elhúzódni, amivel természetesen a későbbiekben tisztában leszel Te is, midőn betöltötted a megfelelő kort, amitől kezdve férfinak nevezhetnek!

Kedvelt szórakozása közé tartozott megfeledkezni a tényről, mely szerint az évek nem csak felette szálltak el, tudván mennyire zavarja a fiatalokat, amennyiben nem bánnak velük az általuk megfelelőnek gondolt stílusban. A gúnyos él, ami az esetek többségében kiérződött a hangjából ezúttal sem maradt el, az igazat megvallva olyan volt számára, mint levegőt venni. Egyszerű, a létezés elengedhetetlen tartozéka. Figyelme ezután az előtte fekvő tányérokra és tálakra esett, a konyhai személyzet bőséges adaggal készült. Az elmaradhatatlan rizs mellé miso levest, sült halat, illetve tintahalat szolgáltak fel egy kiskanálnyi wasabival, csupán az íze kedvéért. Kétfajta savanyúság is helyet kapott a menüben, s persze a tamagoyakiról sem szabadott megfeledkezni. A Yuuken előtt lévő csészében zöldtea gőzölgött, ám a szőke nemes egyelőre túlzottan forrónak érezte ahhoz, hogy teljesen kiérződjön a leforrázott tealevél íze. Sokan nem is gondolnak bele milyen precizitást igényel egy-egy jól elkészített tea, egyre többen vették át az Élők Világában használt módszert, azt a filteres szemetet. Nem tartotta magát sem begyöpösödöttnek, sem maradinak, de ettől függetlenül léteztek olyan elért eredmények, melyeken egészen egyszerűen ostobaság lett volna változtatni. Fennhangon elharsogott „Itadakimasu!” kiáltást követően magához vette evőpálcikáját, a lakozott fekete fa tökéletesen sima felülete szinte belesimult a kezébe. Némi töprengés után arra jutott, először a levessel végez, azután következhet minden más. Elképzelésének megfelelően hajtotta fel jobb karján a kimonó ujját, ezáltal akadályozva meg, miszerint bármibe is belelóghasson. A tészta éppen jó volt, viszont a zöldségeket kissé túlfőzték, így az összehatás végül nem váltotta be a látvány alapján hozzáfűzött reményeket. Milyen kár.

- Dorbézolást emlegetvén Iijima-san említette, hogy nem ment a mai napon zökkenőmentesen az ébredés. – jegyezte meg csak úgy mellékesen, miközben pálcikájával letört egy falat halat. – Talán beteg vagy, Ryouichi-chan?

Habár hangszíne érdeklődőnek, sőt, már-már aggódónak hatott, addig smaragdzölden villanó tekintetében inkább a közöny volt a meghatározó. A rokonsággal való kapcsolata érthető okoknál fogva igencsak behatárolhatónak tűnt vagy ki nem állhatta az adott illetőt, vagy épp semlegesnek tartotta. Nos, unokaöccse is az utóbbi halmazba tartozott, száztíz évvel ezelőtt annyira gyermek volt még, nem is lett volna képes olyat tenni, amivel kivívja az idősebb Shihouin ellenszenvét. Akkor valahogy könnyebb feladatnak tűnt féken tartani, ám sajnálatos módon az idő múltával egyre inkább kezdett a nővérére hasonlítani, s nem a csendesebbikre. A szertelenség olyasfajta tulajdonságnak számított, ami nem illett bele egy vezető profiljába, ámbátor erre mindenkinek a maga kárán kell ráeszmélnie. Bekapta a falatot, majd némi rágást követően lenyelte.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Okt. 06, 2012 9:38 pm

A család az első

A rendkívül nem szívlelt megszólítás Yuuken-jiitől egy arcomon megránduló ideg jelezte, hogy mennyire is ér ez kellemetlenül. Na, de a kölcsönös „szeretet” okán el kell néznem neki. Így rosszmájú megjegyzéseimet ezzel kapcsolatban lenyeltem és igyekeztem nem foglalkozni vele, hanem figyelmemet inkább az előttünk felsorakoztatott ínycsiklandozó ételekre tereltem, amelyek egytől – egyig magukba foglalják, a „látszat néha csal elvet”.
- Miért, a családon kívül ki mást vársz még társaságnak reggelinél, Jii-san? =o=” – kérdezem, amiért nem tudom felfogni indoklását a csicsás öltözettel kapcsolatban, amit éjjel – nappal visel. De komolyan, én is szeretem a szépet, de nem villogok vele folyton – folyvást. Ez azért már túlzás, nem? Nem is értem, hogy Yuuken-jii erre még, hogy nem jött rá! Surprised

Kezemmel játszani kezdek a meleg teát tartalmazó csészével, melyből csak úgy áramlik a forró gőz. Míg egyik kezemmel arcomat támasztom, addig a másikkal, azzal szórakozom, hogy elhúzom nyitott tenyeremet a felfelé szálló gőz felett, megszakítva annak egyenletes áramlását. Látszik, hogy még korán van. ._.”
- Heeeh, ezt úgy érted, hogy még nem vagyok elég idős ahhoz, hogy részt vegyek egy férfiegylet által összehozott afterpartyn?! >o>” – csapok az asztalra felháborodva, fogam fehérjét is megmutatva Yuuken-jiinek, hogy lássa, mennyire is megsértette önbecsülésemet az imént. Még, hogy betöltöm a kort, amikor már engem is férfinak nevezhetnek, de kérem szépen már, betöltöttem! Nem látszik? Lehet, hogy… lehet, hogy Yuuken-jiinek romlott a látása az utóbbi időben vagy csak a vének általi felfogással rendelkezik ő is, hogy a fiatalok, azok fiatalok maradnak telhet el bármennyi idő. O.O

- Hidd el, már fent tudnék maradni egy késő esti partyn végig, vili, Jii-san? ˇoˇ – mondom fennhordott orral, majd inkább a kezembe veszem az evőpálcikákat, hogy nekifoghassak a lakmározásnak. Bár a sokszínű menü, mely fel van szolgálva, igazán megnehezíti a választást, de legalább nem lehet megunni, hiszen minden napra más jut. Nem is tudnám, mit kezdenék eme élet nélkül a nagyvilágban!
Nagyot szippantok a különböző illattok egyvelegétől telitett levegőből, szinte már ettől jóllakik az ember, ha az ételekre nem lenne ráírva az, hogy „egyél meg”.
- Óh… igen? Hehehe… valóban így volt, tudod kicsit furcsa álmom volt, Jii-san. – felelem, miközben a felkínált étkekből válogatva veszek pár darabot tálamra és állok neki a reggelinek, ezzel jelezve, hogy nem akarok belemenni a témába. De amint következő kérdését hangoztatja, mellényelve a falatot kezdek köhécselni, majd a mellkasomra csapva párszor oldom meg az alábbi kellemetlenséget, még a könnyem is kicsordult a hirtelen ért légszomjtól.
Nem mintha amúgy is könnyen kelnék fel, de ez most vitte a pálmát, ez attól függ, hogy várható e mára idegen nemesi körök a házba vagy sem, Yuuken-jii. Ezt nélkül nehéz lenne megválaszolni, ha meg azt mondanám, hogy „attól függ, amitől…” – akkor kicsit furcsán néznél rám, azt hiszem. Zavartan törlöm le szemeim szegletéből kicsordult könnycseppeket, miközben Yuuken-jiit figyelem „ezt most komolyan kérdezed?!” – fejjel.
- Hát tudod, Jii-san… igazából annyira nem is vagyok jól, de nagyon rosszul sem. Lehet, hogy valami betegség utóhatása vagy előszele? – teszem le evőpálcikámat, majd az asztalt figyelve, kis töprengés után hozakodok elő ezzel a nagyszerű válasszal. Ez így nem pontos felelet, és ha mégis jönnének főfejesek a házba, akkor előadhatom, hogy nem vagyok jól, höh… ráadásul mindezt úgy adva elő, hogy hihető is legyen! Cool

- Tényleg most jut eszembe Jii-san, a napokban meghívom egy ismerősömet látogatóba, remélem nincs kifogásod ellene. – jut eszembe, miközben belekortyolok teámba, ami még mindig meleg volt, így fintorogva, szúrós szemekkel illetve a csészét rakom vissza az asztalra, amiért sikerült megégetnem vele nyelvemet.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Okt. 07, 2012 12:18 am

[A család az első]

Nem csodálkozott különösebben unokaöccse értetlenkedésén, a megfelelő öltözék által közvetített tisztelet sokkalta inkább kijárt a család tagjainak, semmint bármiféle meghívottnak, rendelkezzen akármilyen magas pozícióval is a társadalom lépcsőzetén. Ryouichi egész lényéből az a fajta szertelen magabiztosság áradt, ami akadémiai évei során Őt magát is jellemezte, tisztában volt státuszával, illetve egyéb képességeivel, melyeknek köszönhetően kissé önteltté vált, máskülönben biztos nem érkezett volna az asztalhoz szinte teljesen szétbontott kosodéval. Yuuken metsző pillantása lassacskán siklott csak tova a fiúról, azonban a szőke férfinak eszében sem volt megrónia ezért ifjabb rokonát, az önbizalom igencsak fontos dolog volt az életben, hogyha valaki érvényesülni akart. A gyengék, akik önön tudásukat alábecsülik, a későbbiekben ennek megfelelően élik mindennapjaikat, az ilyenekből semmilyen körülmények között nem válhatott sikeres, jó vezető. Vonásain halovány, ettől függetlenül elégedett mosoly tűnt fel, célozgatása célba talált és az elvártnak megfelelően igencsak érzékenyen érintették a büszke nemesi sarjat. Valójában a Férfiegylet nem volt más, mint néhány félnótás gyülekezete, akik naphosszat szakét vedeltek és a Nőegylet megbuktatásáról elmélkedtek, holott nem egy tag párkapcsolatban élt az ellenséggel. Kicsit sem meglepő módon, a Shihōin dinasztia XXIII. feje egyáltalán nem illett a társaságba, ebből következően joggal tehető fel a kérdés, vajon miért jelenik meg mégis a gyűléseken? A válasz egészen egyszerűen a túlzottan sok szabadidőhöz volt köthető, másrészt mulattatta a meddő próbálkozás, amivel a gyengébbik nem által felépített bűnszövetkezetet próbálták bomlasztani. Az ellopott alsóneműk vélhetőleg komoly fegyvertényt képviseltek.

- Te is ugyanúgy megérdemled a tiszteletadást, mint bármilyen vendég, a Négy Nagy egyikének vezetője leszel egyszer! – szólalt meg némi éllel a hangjában, habár mondata második felében nem volt teljesen biztos, okulván saját gyermeke sorsából. – Nem ismerem az említett Williamet, ám amennyiben Ő és Te is úgy vélitek, kellően érettek vagytok már egy úgynevezett afterpartyhoz, természetesen bármikor megjelenhettek az Egylet székházában, ami bizonyára épül… Valahol… Talán egy másik valóságban.

Epés megjegyzése egyértelművé tette, miszerint igencsak kételkedik az épület létezésében, legutóbb is valami lepusztult helyen lévő bordélyba szólt a meghívó, ahol az utcákon tapintható volt a mocsok és a szegénység. Bent persze teljesen más arculat köszöntötte a kuncsaftokat, a kurtizánok is meglehetősen csinosak voltak a maguk alpári szintjükhöz mérve, ellenben egy komoly ülést egyáltalán nem ilyen körülmények között kellett volna lefolytatniuk. A kúriában nem egy nagyobb terem is létezett, amelyek megfelelő környezetet biztosítottak volna ehhez, de eszében sem volt meghívnia a csoportosulás legnagyobb részét kitevő közembereket. A felvetés hatására vonásai undorodó grimaszba fordultak, amit asztalpartnere akár a túlzottan erős wasabinak is betudhatott. Evőpálcikáinak gondos letámasztását követően vette kezei közé poharát, időközben a tea fogyasztható hőmérsékletűre hűlt, nem volt se túl forró, se túl hideg, éppen kellemes. Az ízek ebben az állapotban bukkantak leginkább felszínre, a végletek mindig elrontják a végeredményt, muszáj az arany középútra törekedni. Családfőként is e filozófia mentén ügyködött, nem szórta el a pénzét felesleges dorbézolásokra vagy értelmetlen beruházásokra, viszont hónapjában többször is összejöveteleket tartott és vagyoni szintjének megfelelő ingóságokkal vette körbe magát. Különösen büszke volt az általa fenntartott magánmúzeum csodáira, amik híresek voltak az úgymond felsőbb körökben a Seireiteien belül. Lassan kortyolt bele az italba, mialatt a kölyök megégette nyelvét a csésze szélével. Bele se mert gondolni, micsoda káoszba fulladt volna a klán jövője, ha egy Ryouichihez hasonló nyughatatlan személy irányítaná. Letéve ivóalkalmatosságát húzta fel mindkét szemöldökét a magyarázatot hallgatva, milyen módon lehet egyszerre rosszul is, meg jól is lenni?

- Valóban érdekes a szervezet, ha ilyesmiket képes produkálni! – bólintott gunyoros hanghordozás közepette. – Javaslom, keresd fel a Yonbantait, amennyiben az állapotod nem javul, egy teljes körű kivizsgálás minden bizonnyal fényt derítene a probléma gyökerére. Igen-igen, a holnapi nap folyamán el is fogsz menni, magától értetődő módon a szokásos kísérettel persze! Tíz fő úgy vélem kielégítő védelemről gondoskodik majd… Ugyan, fiam, ez a ház pont annyira a Tiéd is, mint az Enyém, azt hívsz meg, akit szeretnél! Csak nem hölgyvendéget vár az úrfi?

Smaragdzöld íriszei mindentudóan villantak meg, keresve sem lehetett volna megfelelőbb helyet találni egy nő lenyűgözésére ennél a birtoknál. A gyönyörű környék egyenlő részben volt köszönhető a természetnek, illetve a kertészek állhatatos munkájának, lélegzetelállító kilátás nyílt a hátsó teraszról a kerti tóra, valamint az azt övező erdőségre. A belső tér hasonló hatással bírt, a rengeteg aranyozott bútor majdhogynem hivalkodónak tűnhetett, azonban mindig találhatott a nézelődő egy egyszerűbb szőttest vagy régi komódot, ami egyensúlyozta a látványt. Egy ostobább lányka elcsábításához ez több, mint elegendő!

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Okt. 18, 2012 6:26 am

A család az első

Yuuken-jii papolása holmi tiszteletről nemes egyszerűséggel pattog el mellettem, miközben evőpálcikám segítségével egy falatot veszek a számba. Azt se értem miről beszél, na jó, igen, de jelen pillanatban azt se tudom, hogy azt eszik e vagy isszák, vagyis nem különösen érdekel érvelése. Rolling Eyes

A vezetői dologgal kapcsolatban is elfehéredve, némileg sokkos mimika arcomon való megjelenésével reagálok. Megborzongok a puszta gondolattól is, hogy egyszer valaha is nekem kellene átvennem Yuuken-jii helyét… akaratlanul is egy vízió jelent meg lelki szemeim előtt, miközben én Yuuken-jii szerepébe kerülök és teszem azt, amit ő szokott. Brr… kizárt, hogy ez valaha is előforduljon! Shocked

- Tégy egy ígéretet a családodnak, hogy legalább több mint hétezer évig a nyakunkon maradsz rendben, Jii-san? $^^\"$ – na jó, ha nem is hétezer évig, de még jó pár évszázadig minimum. Vagy tegyen meg egy szívességet és mielőtt elpatkolna, a végrendeletében ne írja rám a házat, utalja inkább Shikonak – bocsi Nee-san! :/ Nekem aztán ugyan nem kell, szívesen elélek én itt meg minden, de hogy olyan fásult nemes váljon belőlem, aki megrögzülten ragaszkodik egyes dolgokhoz, hát abból köszönöm, de nem kérek! Yuuken-jii is elindult ezen a szörnyűséges úton, már csak idő kérdése, hogy olyan elviselhetetlen kékvérű váljon belőle, mint Kuchiki nagyapja. Emlékszem, mennyire is tartottam anno az öregtől. ._.” Yoruichi nee-san persze tudott élni! Arrogáns

- Heee? Miről beszélsz, Jii-san? – nézek rá értetlenül fejemet vakarva a Willi kicsodára, akit emlegetet, vagyis állítása szerint én hoztam szóba az előbb. Pedig én aztán nem is ismerek semmiféle Willit, de aztán tényleg nem! O.o Emlékeznék rá, nem lyukas a memóriám, hogy ilyen hamar elfelejtsek bármit, vagy bárkit is. Ha ilyesfajta problémáim lennének, félek be se kerültem volna a 2. osztagba, még abba az egységbe sem, ahol most jelenleg vagyok. De lassacskán kapizsgálni kezdem, hogy az előbbit Yuuken-jii mire is érthette, és nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy a képen röhögést visszatartsam és egy asztalhoz illő jókedvűséget mutassak meg, mielőtt Iijima szívproblémái újra mutatkozni kezdenének és furcsa tornádó effekteket hajtana végig, amiért szavaival élve… „Nem a tanultaknak megfelelően cselekszem az asztalnál!” – höhö, még a hanghordozás is tiszta Iijima volt, kész színész vagyok. Cool

- Szerintem nem egy sínen közlekedünk Jii-san, a „William” és a „vili” között hatalmas szakadék van. Amiért ez a „világos” újfajta kifejezése, próbálj meg haladni a korral öreg, különben elveszel a nemesi kör között! Ezzel is kitűnhetsz a többi sablon nemes közül, hogy ilyen sokrétegű vagy és ilyesmit is tudsz! – vigyorodom el, majd jobbommal barátságosan vállon boxolom Yuuken-jiit. Szegény, mennyire nincs tisztában a modernkori kifejezésekkel! Na, de majd tartok én neki külön órát, nehogy lemaradjon, oszt’ rászedjék valamire egyes szemét alakok! Surprised

- Ugyan a Férfiegylet igenis iparkodik, sztem’ nem is kell sok idő hozzá, hogy ismét virágozzon! – hallottam én már a budis összeröffenésekről és az előtti aranykorokról is ám’, szóval a bordély épülete igazán kiemelkedő a Férfiegylet történelmében. - Különben is, ha már az én fizumból is finanszírozol az egyletnek némi kölcsönt, arra is adhatnál nekik hitelt, hogy egy újabb gyűléshelyet húzhassanak fel, nem mintha nagy probléma lenne a mostanival… – biztos azért nem tekinti túl rózsásan a helyzetet, mert már aggastyán és nem tud úgy nézni a szép nőkre, mint mi életünk aranykorát élő ifjú halálistenek! Surprised

Színpadias előadásom a nemesifeladatundorítisszel kapcsolatban lehet kissé eltúloztam és nem gondoltam bele minden apró esélyes következménybe, mint ebbe se, hogy Yuuken-jii képes lenne egy kész hadsereggel megrohamoztatni velem a 4. osztag területét, hogy tűvel szétböködjenek és isten tudja, még mi mindent csinálnának velem, hogy egy ál’ betegség miatt megpróbáljanak kikúrálni. O_o”
- Nem is tudom, Jii-san… szerintem nem kellene túlzásokba esni, az is lehet, hogy csak egy kis nátha, semmi vész! – legyintek párat zavartan, majd eszek ismét pár falatot, hogy aprócska füllentésem ne legyen észrevehető. Oké, hogy a betegségeket igazán tökéletesen tudom előadni, olyannyira remekül, hogy még Nee-san sem fedezi fel a turpisságot, akkor nem éppen most kéne lebukni az öreg előtt.
- Hát igen, valami olyasmi… – némileg zavartan vakarom meg tarkómat, helyeselve kérdésére, miközben Shizuka-san arca jelenik meg előttem, ahogy sütit majszol és utána kész izomemberként viselkedve fél kézzel elintéz valakit. - Csak van egy két rossz tulajdonsága… hehehe $>.>\"$ – fűztem hozzá lecsüggesztett fejjel, ahogy eszembe ötlik, azaz egy – két bizonyos jellembéli hibája, mint a kártékonyság, meg az aprócska értetlensége. Bár az aranyosságával keveredve igenis pozitív hatást kelt benne, mintsem rosszat, de nem hiszem, hogy mások is ilyen elnézőek lennének vele szemben, mint én. Sajnos ehhez jócskán csak ismerni kell ahhoz, hogy megértse bárki is. ._.”
- Jaaa, amúgy Nee-san merre kóborol mostanság, nem tudod, Jii-san? – nézek féloldalasan Yuuken-jiire, miközben bal kezemmel megtámasztom fejemet. Utoljára akkor láttam, amikor kicsit összezörrentünk valamin és megint sikerült megsiratnom. Lehet, hogy miattam tűnt el már megint és mi van, ha történt vele valami? O.O

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Kedd Okt. 30, 2012 12:06 am

[A család az első]

Önkénytelenül is mosoly jelent meg vékony ajkain Ryouichi kijelentését hallva, habár ezen gesztusából a jókedv legkisebb jelét sem lehetett kiolvasni. Egész lényét a metsző számítás határozta meg, eszében sem volt még igencsak hosszú ideig lemondani a család vezetői szerepéről, ámbátor hétezer év igencsak túlzónak számított, vélhetőleg abszurditása miatt használt ennyire magas számot a fiú. Fiatalabb korában hasonló módon állt hozzá ahhoz a státuszhoz, amit most magáénak tudhatott, korábban egyszerűen nyűgként gondolt rá, az unalmas partikra, ahol valójában mindenki megvetéssel tekint a másikra, csupán az álarcként felöltött érdeklődés alá rejtik ezt. Ám nem minden úgy történik az életben, mint ahogy annak lennie kéne, ezt Yuuken saját kárán tanulta meg. Akinek egyszer is vér tapad a kezéhez, fel kell készülnie rá, miszerint önmagát vagy a szeretteit is érhetik ehhez hasonló atrocitások. Némileg keserű szájízzel gondolt rá, hogy utolsó tagjaként Shihōin Tetsujin vérvonalának semmilyen módon nem lesz képes tovább örökíteni mentalitását, újabb gyermek nemzése eszébe sem jutott, Tenzent lehetetlenségnek tűnt pótolni. Borús gondolatait elüldözendő folytatta tovább a reggeli étkezést, odafigyelést színlelve az ifjú fejtegetésére. Szánakozó pillantást vetett unokatestvérére, aki akár a gyermeke is lehetett volna kor szerint, a szleng használata elképzelhetetlennek tűnt nemesi körökben, valójában meg kellene korbácsoltatnia a beszédtanárt, aki erre nem okította ki a klán következő vezérét. A barátinak szánt érintést meglehetősen érdekes módon reagálta le, evőpálcikájának végével elkapta a visszafelé tartó kéz kisujját, majd nemes egyszerűséggel áthajította az étkek fölött asztalpartnerét, természetesen vigyázva, kimonója bele ne érjen tányérjába.

- Ó, bocsáss meg kérlek, a régi beidegződések néha előjönnek, vili? – szólalt meg szinte azonnal tettét követően, belecsempészve mondatába az újonnan tanult szót. – Sokrétegűnek esetleg egy tortát lehet nevezni, amire Te gondolsz, az a sokrétű! Egyébként magasabb körökben nem mindenki a változás híve, sokan úgy tartják, a régi értékek előrébb valóak. A támogatásnak megvan a határa, amennyiben a Férfiegylet készen kapna mindent, elfelejtenék milyen is megdolgozni valamiért, elveszítené az értékét!

Lefordítva semmi érdeke nem származott belőle, miszerint a kelleténél magasabb összeggel támogassa a naplopók henyélését. A felvirágozás kifejezését meghallva hitetlenkedve csóválta meg a fejét, leginkább valamiféle gyomnövény jutott az eszébe, ha rájuk gondolt. Egyetértően bólintott a betegség témakörében, amennyiben az úrfi nem érzi szükségét egy teljes körű kivizsgálásnak, hát legyen. Úgyis régen látogatta már meg Suwun Taichō-sant, minden bizonnyal beutalná kérésére unokafivérét a Yonbantaihoz, ha megfogalmazza aggodalmát egészségi állapota végett. A nem megfelelő kondícióban lévő onmitsukidōs ugyanolyan, mint bármelyik mezei shinigami, könnyen legyőzhető, lusta és felelőtlen. Alig észrevehetően sandított a sötéthajú férfire smaragdzöld íriszeivel, gondolatmenetéből két jelző is igencsak illett rá. Érdeklődve emelte fel szemöldökeit a hölgyvendég negatív tulajdonságainak említését hallva, talán nem elég széles a csípője egy utód kihordásához és megszüléséhez, vagy micsoda? Saját élettörténetében nemigen volt olyan fejezet, melynek fejlécén az életre szóló szerelem szerepelt, legalábbis feleségét is elég durva módon kényszerítette magához, lemészárolva annak rokonságát. Valamilyen érthetetlen okból tökéletesre szabott ruházata kényelmetlenül megfeszült nyakánál, a régi sérülés hege fájdalmasan felparázslott egy pillanatra, ám Yuuken vonásai ebből semmit sem tükröztek, megtanult már együtt élni a kínnal, mind fizikai, mind pedig érzelmi tekintetben. Válaszadás előtt evőeszközeit lassú precizitással rakta le az asztalra, majd miután kortyolt néhányat az időközben megfelelő hőmérsékletűre hűlő teából, ujjait sátor módjára összefűzte arca előtt, könyökeit megtámasztva a polírozott bútorlapon igyekezett visszaemlékezni mikor is látta utoljára a lányt. Elintéznivalói megszaporodtak mostanában, nemigen ért rá ilyen apró-cseprő ügyekkel törődni.

- Ha egyszer elvetted feleségül, a rossz jellemvonásait is szeretni fogod, higgy Nekem! – jegyezte meg kedélyesen, azután visszatért az eredeti kérdéshez. – Amikor legutóbb találkoztunk, igencsak zaklatottnak tűnt, pár futó szónál nem is váltottunk többet. Talán valami szerelmi bánat állhat a háttérben?

Nem tudta pontosan mi lehet a probléma, az igazat megvallva nem is érdekelte túlzottan. Nadeshiko természetesen ezekben a pillanatokban is a kötelességét teljesítette a Nibantai berkein belül, arról persze a szőke Shihōinnak nem lehetett tudomása pontosan mit is csinál, a Gotei Juusantaion belül befolyása minimálisra csökkent, katonai titkokat nem adtak ki egyszerűen. Valójában a katonaság civakodása a félig lerágott csonton nem volt más, mint egy zavaró mellékzönge, a valódi hatalom a Negyvenhatok Tanácsához tartozott, a legfelsőbb bírói testülettel még a nagyrabecsült kapitányok sem mertek ujjat húzni, hiszen tudták, olyan egyszerűen kerülhetnek a bitófára, mint ahogy reggelente haorijukat felveszik.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Nov. 03, 2012 11:18 pm

A család az első

Yuuken-jii reakciójára cseppet sem számítottam, úgy tettem zuhanórepülést az ételek felett, hogy szinte köpni – nyelni sem tudtam rá. Viszont nem érdemelném meg, hogy a 2. osztagban szolgáljak, ha még kezeimmel tompítani sem tudtam volna a becsapódást a talajba.
- Ne aggódj Jii-san, megértem… – kicsit morcosan szedtem össze magamat és pár karkörzés kíséretében lépdeltem vissza helyemre, ahonnan kilövésemet indította Yuuken-jii. - Meg kell hagyni, ügyes húzás volt! – szóltam elismerően, miközben visszatelepedtem a párnára, amin eddig ücsörögtem és széles vigyorral az arcomon néztem Yuuken-jiire. Hogy haragudhatnék is rá, amikor ilyen menőn alkalmazta a modern világ kifejezését, amit az imént tanítottam neki?
- Tudom, tudom, Jii-san. – legyintek az evőpálcikát tartó kezemmel félvállról. - De a torta is változatos. Szóval vedd úgy, mintha csak összehasonlítottalak volna egy tortával. – teszem hozzá, miközben újabb ínycsiklandozó falatokat rakok tányéromra. Yuuken-jii előbbi húzása után fellángolt bennem, hogy még többet kellene edzenem, nehogy más által mért ilyen föld alatt, kúszva előadott meglepetésszerű csapást ne tudjak kivédeni. Attól még, hogy sikerült úgy landolnom, hogy ne törjön semmim, nem jelenti azt, hogy nem sajgott volna bele pár végtagom a dologba.
- Most még ezt mondják, Jii-san, de előbb utóbb a magasabb körökbe is be fog férkőzni a fiatalok nyelvezete. – támasztom fejemet bal kezemre, laposakat pislogva az indoklásra. Nem feltétlenül kell pont, mondjuk a fejesek között használnia ezt, lehet akár szűk baráti körében is vagy bárhol, amikor kedve szottyan és villantani akar, akárcsak az előbb.
- Hmm… ebben van valami. – mondom elgondolkodva a Férfiegyletet illetően. Mióta teljes körűen is a Gotei 13 tagja vagyok, azóta tudhatom ott is tagnak magamat. Ebből kifolyólag teljesen érthető, hogy miért is érdekel ennek a szórakoztató klubnak a sorsa. Surprised

Kicsit csalódott lennék, ha nem járhatunk össze a többiekkel a szabadidő adta unalmas percekben.
- Mi? Feleségül venni…? – kicsit megdöbbenve tekintek Yuuken-jiire, nem számítottam a meghívottal kapcsolatban további megjegyzésekre tőle. De akaratom ellenére is beindította fantáziámat és pillanatok leforgása alatt kúszott lelki szemeim elé egy kép, ahogy én fekete öltönyben, kiöltözve virítok és mellettem pedig Shizuka-chan fehér, mennyasszonyi ruhában áll. A pap már kimondta az utolsó felvonást az igen – nemet illetően, csupán csak a válasz volt vissza. Feszült csend telepedett a helyiségre, amikor is Shizuka-chan egy üdítős automatát kapott elő a semmiből, leterítve vele, hogy aztán testvéréhez rohanhasson, mindeközben hatalmas szíveket eregetve magából. - Ha, egyszer… meglehet, Jii-san… TAT – motyogom orrom alatt és inkább kínomban újabb falatot veszek a számba a sushiból. Próbáltam ügyet sem vetni az előbbi gondolatomra és inkább a feltett kérdésem megválaszolására figyelni Yuuken-jii által. Szépen meglepett az előbbivel, ami cseppet sem illet a képbe. Azonban felelete egy csapásra visszarángatott a valóságba és nyomban el is vette az étvágyamat. Kénytelen kelletlen rágtam már csupán a falatot, amit az imént vettem a számba. Némi bűntudatot éreztem afelől, hogy Nee-san zaklatottan távozott pár napja és azóta pedig nem is láttam, ehh…
- Szerelmi bánat? – ismétlem el, közben némileg agresszíven szúrom a tányéromban felsorakoztatott ételek egyikébe az összefogott evőpálcikáim hegyét. Belegondolva, hogy talán arról akart volna beszélni, hogy egy nyavalyás fatökű megbántotta őt, most még inkább felpaprikáz. Kegyetlen módon elzargattam magamtól, milyen egy testvér vagyok? - Biztosan gondolod, Jii-san, hogy az áll a háttérben? – mereven figyelem a tányéromat, némi ér türemkedik ki halántékomnál, amiért annyira, de annyira dühös vagyok most magamra és az esetleges szívtelen illetőre, aki a következő a listámon, kinek meg kell tanítanom, hogy a nővérem nem egy játékszer, hogy csak úgy el lehessen dobni, vagy meglehessen bántani. De nem ám, ő egy értékes kincs, amire vigyázni kell, és ha valaki nem ehhez tartja magát, megismerkedhet haragommal. Neutral

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szer. Nov. 14, 2012 3:53 am

[A család az első]

A kapott bókot könnyed bólintással köszönte meg, miközben arcán elterült a sokat látott önelégült mosoly. Bizony, talán eltelt néhány évtized azóta, hogy hivatalosan is a Gotei Juusantaiban szolgált volna, mégis vannak olyan trükkök, melyek nem évülnek el és amiket nem lehet elfelejteni. Igazából kizárólag az orvtámadás váratlansága miatt sikerülhetett ennyire remekbe szabottra az evőpálcikával kivitelezett dobás, a Nibantai berkein belül igencsak belenevelik az emberbe a gyors, könyörtelen rajtaütések fontosságát, ahol a kiszemelt célpontnak feleszmélni sincs ideje. Most is ez történt, habár Yuuken elégedetten vette tudomásul, miszerint az ifjú úr legalább esni megtanult az Akadémián, s ez is valami! Ryouichi fejtegetése megint teljesen követhetetlen irányba kanyarodott el, némileg laposan pislogva pillantott végig magán, azonban egyetlen olyan jellemzőt sem talált, amivel párhuzamot lehetett volna vonni egy tortával. Sok év telt el mióta önkényesen elragadta a klán vezetői pozícióját, ám az idő észrevehetően megállt a kúriában. Rokonai, ámbár szépen cseperedtek, még igazán gyerekcipőben jártak, rengeteg megtapasztalni való dolog és nehéz döntés állt még előttük, álmaik megvalósításáról nem is beszélve! A szőke férfi ellenben tudta, felesleges fantáziaképeket kergetni, lévén a valóság hideg és kegyetlen, azt veszi el, ami a legtöbbet számít, s a legjobban fáj. Melankolikus gondolatai nem ültek ki arcára, továbbra is érdeklődve hallgatta a fiú fejtegetését a szleng felsőbb körökbe való beszivárgásáról, illetve térhódításáról. Alaptalan felvetésnek tűnt, a protokollt sokan szentírásnak vették, minden egyes lépésüket ez a görcsösség határozta meg. Ám a Shihōinok vezetője más volt, számára a fennkölt modor és a behízelgő hangszín színészi kellékként szolgált, amivel elfedte igaz személyiségét.

- Nem kell ennyire megilletődni, szívesen elintézek bármilyen formaságot majd a házassággal kapcsolatban, oktalanság lenne ezzel töltened a szabadidődet! – jegyezte meg csak úgy mellékesen, remélhetőleg tovább mélyítve ezáltal beszélgetőpartnerének zavarát. – Sajnálom, fiacskám, de jómagam is csak feltételezésekbe tudok bocsátkozni, a részleteket nem osztotta meg Velem a nővéred. Mindazonáltal a női szív gondjai kifürkészhetetlenek, vélhetőleg elvesznénk a labirintusban, amit alkot. Jöjj, sétáljunk egyet, jól fog esni a kiadós étkezést követően!

Akár kedves gesztusként is elkönyvelhető felszólítása, viszont a smaragdzöld íriszek villanása lehetetlenné tette a nemleges válaszadást. Két hangos tapssal jelzett a szolgálóknak, akik serényen elő is kerültek az egyik rizspapír-ajtó mögül, minden bizonnyal a reggeli kezdete óta ott strázsáltak, várva a megfelelő pillanatra, amikor uruk szükségét érző szolgálatuknak. A szabályoknak megfelelően addig nem kezdhettek hozzá a konyhában elkészített, klasszisokkal egyszerűbb étkeik elfogyasztásának, mígnem a főnemesek be nem fejezték a sajátjukat. Könnyed, ruganyos mozdulattal állt fel, kezeit háta mögött összekulcsolva, kényelmes tempóban kezdte el napi sétáját az épületen belül, hogy saját szemével győződhessen meg a személyzet munkájának tökéletességéről. Nem tűrte a hibákat, nagyon jól tudta milyen árat kell fizetni értük, erre leginkább a nyakán húzódó forradás emlékeztette, amit mindig igyekezett eltakarni a kíváncsi szemek elől. Régi emlék, valójában bármelyik félkezű yonbantaios képes lett volna eltüntetni a sérülést heg nélkül, azonban Yuuken nem látta ennek szükségét, egyfajta metaforaként is értelmezhető volt: az arcátlanságot vérrel kell megtorolni! A falon lógó szőttesek és képek mind-mind a família egy-egy kiemelkedő vezéregyéniségének hőstetteit örökítette meg, ámbátor néha kissé eltúlozva a részleteket, csakhogy még impozánsabb képet festhessenek magukról az utókor számára. Gyermekként szívesen nézegette ezeket, amikor édesapjával látogatóba jöttek, már akkor is megfogalmazódott benne a felvetés, mely szerint egy napon ez mind az övé lesz! Négyszáz évet kellett rá várni, de végtére is csak sikerült. A csend zavaróan ülepedett kettőjük közé, az idősebb férfiú szándékosan nem törte meg ezt, a türelmetlenség nem vezetett soha semmi jóra. Hideg fej és pontos tervezés lehet csupán a siker alapja!

- Régen lenyűgöztek az ősi regék, melyeket e falak meséltek, Téged nem, Ryouichi-chan? – állapodott meg hirtelen, érdeklődve fordulván a megnevezett irányába. – Családunk története, amiket körbelengnek az elmúlt századok szellemei! Mit gondolsz, Rólunk miképpen fognak megemlékezni az elkövetkezendő nemzedékek?

Lényegében költői kérdésnek szánta, de igencsak meg fog lepődni, amennyiben Yoruichi-hime édestestvére értékelhető hozzászólással kapcsolódik be eme filozófiai fejtegetésbe. Tenzennel sokszor beszélgettek, kis híján emelt hangon vitáztak rengeteg témakört érintve, hiszen hasonló vérmérsékletük ellenére teljesen különböző mentalitást képviseltek. A fiú szerette volna a köz érdekét szem előtt tartani, míg az apjának a saját boldogulása mindig is előrébb valónak látszott a Seireitei sorsánál, a Rukongai felvirágoztatására szőtt terveket pedig felesleges szócséplésnek tartotta. Amennyiben valaki ennyire törődik a pórnéppel, adományozza el vagyonát és költözzön közéjük!

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Nov. 22, 2012 6:02 am

A család az első

„Túl szép, hogy igaz legyen!” – legalábbis erre gondolok, amikor Yuuken-jii már nagyobb közreműködését ajánlja a képzelt házasság felől. Ahhoz, hogy én elvegyem Shizukát meg kellene először hódítanom és ettől a lépéstől még jócskán messze vagyok, sőt mi több, mostani állapotban lehetetlennek is tűnik. Attól félek Yuuken-jii nagyon is előre siet – nem én nem fantáziálgattam a házasságról, tényleg nem – jobb lenne, ha megfékezném, mielőtt meggondolatlanságot tesz. ._.”
- Nem, egyáltalán nem hiszem, hogy erre szükség van Jii-san! De… hogy is mondjam? Igazán megtisztelő, hogy ilyen nagy szerepet vállalnál benne, de egyelőre szeretném jobban kiismerni személyét, mielőtt elhamarkodottan döntenék, vagy valami ilyesmi... – igen, „valami ilyesmi” a nagyfiúk szavával kifejezve, mert azt még sem mondhattam, hogy még Shizuka sem tudja komolyabb érzelmeimet irányába. T^T Legalábbis utalásaim eddig mind – mind elpattogtak mellette, de ezt felettébb aranyos szertelenségének ítélem, amire természetesen nem lehet haragudni, én legalábbis képtelen vagyok rá, ha másnak meg nem tetszik 180°-os fordulattal elsiethet innen, mielőtt megtalálom megverni. Neutral

Részben ugyan örültem, hogy Nee-san került terítékre a beszélgetésben és eltértünk a házassággal kapcsolatos témáról, de a nagyobbik felében egyáltalán nem lelkesedtem ezért sem, amiért Yuuken-jii a bűntudatomat egyre inkább felerősítette feltételezéseivel. Bele se merek gondolni, hogy mi is lehetett az ok, amiért ilyen hirtelen távozott hazulról és átkozom magam amiatt, mert nem hallgattam meg! Hogy lehettem ennyire ostoba?! Miért nem vettem észre hamarabb?
- Mondd csak Jii-san most tapasztalatból beszélsz? – teszem fel a költői kérdést orrom alatt, szórakozottan vigyorogva a dolgon, miközben szemem sarkából lapos pillantást vetek Yuuken-jiire. Nem mintha nem tudnám, hogy ő is volt családapa, csak ezt a témát nem igazán szoktuk hangoztatni idehaza érthető okokból. Ezért sem merülök bele inkább a témába, étvágyam úgy is teljesen elment Nee-sannal kapcsolatos dolgok miatt, így a séta nem is tűnt rossz ötletnek. Bár talán bölcsebb lett volna ezután a megjegyzésem után az egészségemre hivatkozva elszéledni közeléből, de az túlontúl átlátszó lett volna és a végén tényleg elküldene a 4. osztaghoz egy hadsereggel kivizsgálásra. ._.” Ráadásul valamiért olyan érzés fogott el, hogy jobban fájt volna, ha elhúztam volna mellőle a csíkot, mintha elkísérem sétáján. Biztos támasztékra lesz szüksége félúton, a kora már nem enged meg neki olyan hosszú távokat, mint az egész épület bejárása, amiről kifejezetten tudom, hogy nagy hobbija. Rolling Eyes

- Hát persze, Jii-san. Némelyikre még most is rácsodálkozom, de végül is ezek falra festett mesekönyvek, a bennük lévő igazság igen apró, ezért már – már lehetetlen pillanatokkal nagyítják fel azt a keveset is, ami benne van. Ezért néha történetük már, bár nem szívesen élek ezzel a szóval, de tuti, hogy te is így gondolod: lehetetlen. – kicsit meglepődök, hogy Yuuken-jii szakítja félbe a kínos csendet, ami ránk telepedett. Oké, én passzoltam, hogy mégis miről lehetne vele társalogni, a szleng is idegen számára, ráadásul már kiveséztük azt a pár témát, amiről beszélgetést lehetne kezdeményezni. ._. Némileg nyugodtabban mustrálom a faliképek eseményeit, elgondolkodva Yuuken-jii szavain, Nee-sant illető kérdést félrehelyezve pillanatokra elmémből. Hirtelen arra gondolok, hogy talán ezzel akarja elterelni figyelmemet a komor gondolatoktól! Már kedves gesztusnak könyvelném el, ha tudnám, hogy célja sikeres lesz, mert tudom, hogy pár perc múlva ismét némaság telepszik közénk, sőt ami rosszabb nemesekkel találkozunk és nekem semmi kedvem jó pofizni most, áhh de ez biztos, hogy nem… ._.”
Oké, ezeken a sztorikon jó volt felnőni, nem volt olyan nap, amikor Nee-san nem mesélte volna el egyes képek mögötti hátteret annak magasztos képében, ahol így is látjuk. Édes volt abban a hittben ringatnom magamat, hogy valaha én is nagy hősként kerülök fel ide, aki valami nagy dolgot vitt végbe két nővérével, de ez a kívánság több mint lehetetlen. Yuuken-jii kérdése mégis elszórakoztat és vidáman merengek ezen, a későbbiekre visszatérve majd Nee-san helyzetére – ami egy felkutatását illető hadműveletben fog majd kiteljesedni – és elterelve abszurd feltételezéseket, hogy az öreg célja valójában egy kisebb nemesi csoportokkal való találka.
- Hát nem is tudom, talán rád a legtovább élő Shihouin vezetőjeként vagy a sokféleség megtestesítőjeként, vagy az elegáns viselet folytonos betartójaként, esetleg a ház körbesétálása maraton legjobb rekordfenntartójaként, vagy a speciális berögzültségék, na jó ezt hagyjuk ki a végén az én hírnevemen esne kár… Neutral

– merengek el hangosan a témán, miközben nagyapámról szóló képet nézegetem és azon töprengek miféle módon emlékezne rám a nagy Shihouin utókor, természetesen egykor én is ide akartam felkerülni a rokonok mellé, de most annál nagyobb céljaim vannak!
- Hmm… ne szórakozz velem Jii-san! Falikárpit ugyan… rólam egy aranyból öntött szobrot fognak alkotni, melyről a jövő nemzedéke tisztában lehet mostani tökéletességemről! Cool

– húzom ki magamat, bal kezemet csípőmre téve, miközben jobbommal beletúrok hajamba és megengedek magamnak egy fehér fog villantó mosolyt. Igen, ez lesz a nagy hősi Shihouin Ryouichi féle beállás! - És az sem szabad elfelejteni, hogy a ruha váltogatható, hogy minél fessebben nézhessek ki és ne legyen túl uncsi. ˇoˇ Nos, én beszéltem erről, most te jössz Jii-san. – adom át a terepet, bár az én elképzeléseim valamelyike fog megvalósulni ebben biztos vagyok, hogy is lehetne másképpen?

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Dec. 14, 2012 5:02 am

[A család az első]

Mereven állt, akárcsak egy gránitból faragott szobor, kizárólag smaragdzölden izzó szigorú tekintete miatt látszott élőnek alakja. Halványan elmosolyodott a fiú fejtegetését hallva, nocsak, talán mégis lenne benne egy kevés higgadtság és megfontoltság? Más idők szülöttei voltak ők ketten, Yuukennek mindenért meg kellett küzdenie, amit most elért, s nem csupán születési jogánál fogva ért fel a klán főágának vezető pozíciójába. A feltett, meglehetősen személyeskedő kérdésre nem kívánt válaszolni, azonban sokat sejtető kifejezés játszott vonásain, miközben elfordult Ryouichitől és ismét folytatni kezdte sétáját. Nagyon sok mindent mesélhetne Neki a nőkről, az Akadémián eltöltött évekről vagy amikor még ifjoncként kisebb nemesi házak lányait látogatta, ám azok az idők elmúltak és egy úriember sosem kérkedik, nem mesél hódításairól. Való igaz, a falikárpitokon megörökített mesék nem mindig adták vissza tökéletesen a valóságot, példának okáért azon a képen, melyen egyik felmenőjük két kézzel osztotta az aranyat Rukongai népének. Az öreg meglehetősen kapzsi volt, szó szerint a fogához vert minden garast, így efféle pozitív színben feltüntetni már csak az elkövetkezendő nemzedékeknek lehetett célja. Mindazonáltal régen és most is léteztek olyan személyek a világban, akik sokkalta többre hívatottak az átlagnál, s tetteiket valóban legendáknak vagy ostoba gyerekmeséknek fogják tartani a fiatalok, amiken ugyan igencsak jót lehet szórakozni, mégsem hiszik el ezeket. A Shihōin-ház XXIII. feje édesapjától eltérően nem élt álomvilágban, nem bízott az emberi jóság létezésében, sőt, igazából senkiben és semmiben nem bízott. Természetesen ezt nem mutatta ki, egyesek a végsőkig megbíztak benne, még akkor is, ha éppen a hátukba fúródó katana másik oldalán foglalt helyet.

- Nem létezik olyan, hogy lehetetlen Ryouichi-chan, kizárólag tehetetlen illetők. – fejtette ki gondolatait a témával kapcsolatban, fél kézzel gesztikulálva adva hangsúlyt szavainak. – Kellő elhatározás mellett nincs olyan cél, amit ne lehetne elérni, ebben biztos vagyok! Amennyiben egyszer a jövőben átveszed majd a helyem, kizárólag ennek kell a szemeid előtt lebegnie, máskülönben családunk visszasüllyed oda, ahová Yoruichi-hime árulása taszított Minket…

Nem kevés megvetéssel a hangjában ejtette ki a nevet, habár tisztában volt vele, hogy éppen az említett nő édestestvérével társalgott. Minden bizonnyal az ifjú is belátja a tényeket, ebből adódóan semmilyen formában nem róható fel számlájára a negatív felhang használata. Értelemszerűen igencsak erőteljesen virító szégyenfolt ez a família történetén, ráadásul alig több, mint száz éve esett meg, rengetegen voltak azok, akik tisztán emlékeztek rá. Ebből kifolyólag Yuuken minden lehetőséget megragadott, miszerint elhatárolódjon ettől a viselkedésmódtól a lehető legtávolabb és a rendszer támogatójának álarcát öltötte magára. A Féregboly élén eltöltött éveinek köszönhetően kétség sem fért hozzá, hogy megbízható alkat, ki sokkalta előrébb tartja a törvény betartását, mint bármi mást. Persze akadtak irigyei is szép számmal, valamint azon különösen óvatos nemesek csoportja, akik mindig is veszélyesnek tartották ambiciózus mivolta okán. Kifejezetten jól szórakozott ezeken az egyéneken, bizonyítani semmit sem tudtak, gyakran évtizedekkel előre kiszámított tervei mellőzték a hiba lehetőségét. A spontaneitás olyan luxusnak számított a politikai életben, amit nem engedhetett meg magának semmiképp. Feltett kérdésére valahogy ezúttal sem érkezett normális válasz, meg is lepődött volna a dolog ellenkezőjén, így csak egy lemondó sóhajtással konstatálta mennyire komolytalan még mindig kuzinja. Ember nagyságú szobor aranyból, amin változtatni lehet a ruházatot… értelmetlen pazarlásnak érezte, habár egykoron személye sem volt egészen tisztában a pénz értékével. Sosem tartotta magát kapzsinak, a vagyon egyedül a státusz fennmaradását szolgálja, haszna kizárólag ebben jelölhető meg. Elegáns ruházata, s mindig kifogástalan külseje ugyanúgy a meggyőzést szolgálták, mint sima modora és nyájas szavai. Ahogy régen mondták, színház az egész világ!

- Igazán élénk a fantáziád! – redukálta le véleményét, némi gúnnyal megfűszerezve azt. – Ám elképzeléseid megvalósulásához tettek is kellenek ám, anélkül csak egyszerű ripacskodásról van szó. Nos, részemről szeretném, ha úgy emlékeznének Rám, akár a fáklyafényre a sötétben, ami kiutat mutat a reménytelenségből.

Metaforikus gondolatmenete minden bizonnyal elnyeri majd az ifjonc tetszését, láthatóan kedvelt szórakozása lehetett kifigurázni azon jellemvonásait, amiket nem értett meg. Képzése talán még fiatalabb korban kezdődhetett, mint a szőke férfié, azonban kétség sem fért hozzá, fele annyi szorgalom sem szorult belé, mint Tetsujin sarjába, aki kiváltságként élte meg már azt a tényt is, mely szerint a mellékház vezetőinek ősöreg tekkoit hordhatja. Ebben a pillanatban is viselte őket, kedvtelve futtatta végig tekintetét aranyozott cérnával kivarrt felületükön. Eme egyedi darabok készítője meghalt – vagy inkább megölték – miután végzett mesterművével. Páratlanok, akárcsak Ő maga.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szomb. Dec. 15, 2012 1:20 am

A család az első

A lehetetlen címszó továbbszövését elgondolkodva hallgatom Yuuken-jiitől. Olyan másképpen látja a dolgokat, nem úgy, mint én. Mondjuk, gondolom ez a tetemes korkülönbségre vezethető vissza. Bár ténybe-tény kicsit zavar, hogy ő sokkal több okosságot tud mondani, mint amennyire én soha az életben nem tehetek szert, legalábbis nem valószínű.
Halk horkanást hallatok, ahogy hallom idősebbik nővérem gunyoros megnevezését Yuuken-jiitől. Még jobbomat is ökölbe szorítom, ahogy a harag elönti teljes valómat. Pedig semmi okom nincs számon kérni tőle mindezt, pedig úgy, de úgy megtenném! >.> Teljesen jogosan illeti így, ilyen… lekezelően, azonban már rég kiderült miért is tette azt, amit tett. Mondjuk régi helyét, tudom, már soha nem veheti már vissza, a többi nemes nem nézné jó szemmel. Főleg, hogy Yuuken-jiinek köszönhető a ház ismételt virágzása, hogy nem szakadt több részre és jutott a nagy nemesi házak legkegyetlenebb sorsára. Felsóhajtok, mintha csak haragomat ezzel űzném ki magamból, hogy ismét békéssen nézhessek az öreg irányába.
- Jól van, jól van, Jii-san! De azt egyelőre még meg kellene majd élni… – kelletlen mosollyal legyintek jobb tenyeremmel párat, hogy áttereljük ezt a témát, amit hallani sem akarok. Persze, persze, mint, hogy átveszem a helyét, hogyne… |-( Majd Nee-san! ._.
- Tudom. Cool

– elégedetten húzom ki magamat és karba tett kézzel lépkedek tovább Yuuken-jii nyomában. Csak félperces idő elmúlása után koppan a hangnem, amivel kifejezte a dicséretét. Mit dicséret! Inkább, nem is tudom… lehet irigy, vagy mégsem, inkább valami más, de no, ez most nem volt szép tőle! ._. Rendben, rendben, a házi nagymacskáim bőrprémjével magamon készített aranyszoborral is tökéletesen megelégszem a túlvilágon. ˇoˇ
Vidám arckifejezésem hamar komorságba csap át, mogorva pillantással illetem Yuuken-jiit, mely csak akkor kezd enyhülni, mikor folytatja mondókáját. Oké, oké… tettek, ez világos, majd lesznek is nagyszabású cselekedeteim idővel, csak ki kell várni! Mondom én, hogy a család további generációja hírhedt hősként fog megemlékezni rólam. De ez a fáklyafényes valami… na de Jii-san… O.o”
Furcsa, de roppantul vicces vízió tűnik fel szemeim előtt, ahogy Yuuken-jiit elképzelem egy fáklyán ücsörögni, miközben szemet bántó foszforeszkálós fénnyel izzik, mint egy Szentjánosbogár és több ismeretlen csávó tömörül alatta, karjaikat felé nyújtva, elvárva az öregtől, hogy mutasson nekik kiutat a sötétségből.
Tenyerem, szám elé helyezésével és apró oldalra fordulással próbálom palástolni a rajtam eluralkodó jókedvet és megakadályozni a hangos nevetést, ami éppen kitörni készül belőlem a képzelgés hatására. Hát ez, hát ez… Yuuken-jii, hogy tudsz te ilyeneket összemondani? Laughing

- Nos… Jii-san, ez igazán… – apró kuncogás tör ki belőlem, melyet igyekszem elfojtani, emiatt elefánthoz hasonló ormánytrombitálós hangot hallatok. - Bocsáss meg, ne haragudj, de ez… igazán remek elképzelés! – hangoztatom teljesen az ellentettjét gondolataimnak. - Nekem is bőven elég, ha kedvenc nagymacskáim bőrében ábrázolnak, nagy hősi kiállással a jövőben. De ez a fáklya… Jii-san a fejedre estél netán a reggel? – tör ki belőlem végül a nevetés, pedig egyáltalán nem akartam megbántani. A hahotát igyekszem minél előbb berekeszteni, mert félő, ha Yuuken-jiit feldühítem ezzel, akkor én húznám a rövidebbet. ._.” Szinte érzem, ahogy belesajognak bordáim, miközben eszembe jut pár „kedves” megnyilvánulása régebbről az öregtől, de mi lenne akkor, ha dühöngene?
Megrázom a fejemet, majd kiegyenesedek, amiért a távolból látok pár idegent közelíteni. Na ne, ugye ezek nem nemesek?! O_o” Aggodalmas arccal nyelek egyet, majd megpróbálok minél szenvedőbb arckifejezést képemre hívni, miközben gyomromat szorítom jobbommal, mintha csak hányingeres rosszullét kerülgetne – mélyen legbelül valójában így is van. ._.”
- Ehh… Jii-san, ne haragudj… de neked kell fogadnod a vendégeinket, hirtelen elkapott a rosszullét. Érzem, lázam is van… szóval, ha megbocsátasz… – egyenesedek ki hirtelenjében a színleléshez előadott görnyedésből, majd tűnök el a szeme elől villámtánc segítségével, nehogy szembe kelljen néznem a nemesi feladatokkal. Pár sarokkal odébb álltam csak meg és pihegtem ki magamat a nagy lóhalálában lefolytatott rohanásból. Remélem, nem fog a nyomomba küldeni pár embert, hogy az állapotomról érdeklődjenek. Jobb lesz, ha most bezárkózom pár órácskára a szobámba, nehogy fény derüljön a színlelésemre. ._.” Bocsi Yuuken-jii, de te veterán vagy az ilyesmiben. Rolling Eyes

Spoiler:

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Feb. 03, 2013 7:14 am

Hagyományápolás –Kenicchi megrohamozása

Néhány perce, na jó, már van az kerek öt perce, azon tördelem a buksimat végre, de komolyan megmoccanok és beteljesítem sorsomat, vagyis fogom piciny nemesien lusta személyemet, aztán által vergődöm néhány utcácskán, hogy jól nevelten bedörömbölhessek a réz helyett arany csengettyűn, majd elbűvölő mosollyal beslattyoghassak a vendégeknek fenntartott helységbe, ahol elmalmozom a fél életem, mire elődugja buksiját célszemélykém, utána pedig hosszasan karattyolhassunk mindenféle tökösen uncsi időjárás kontra térdfájás bökkenőről, aztán, de szörnyen nehézkesen kilyukadhassunk oda, három mondatban lezavarjuk, minek csoszogtam egyáltalán oda és végezetül, de nem utolsó sorban, meg, úgy mellékesen, mivel kezdek belefáradni ebbe a mondatba, semmire eljutva haza evickélhessek, miközben vendéglátóm mindenféle következtetést von le magatartásomból. Ez aztán maga lenne a remekbe szabott főnemesi kivégzés, amihez semmi, de semmi kedvem, szóval ezt erőteljes mozdulattal beseprem a kukkancsba. Vagyok már annyira elfajzott bestia, minden nemes tudja nem kedvelek csöppentős báj vigyor házalásokat rendezni, szóval arra ne számítsanak, csak igen látványos és hetekig pletykált műsorokban vagyok hajlandó részesedést vállalni. Akkor meg eleve tök mindegy, ha a Kuchiki-k palántája legjobb pusszancs pajtásaihoz készülődik átruccanni, ahol rossz penészként ismerik már, mennyire züllött. Pelyhes kölökként felborogattunk bátyussal néhány füles köcsögöt, akarom hadoválni vázát azon a rezidencián, úgyhogy edzettek már a szituban, hetekkel látogatás előtt agyvérzéses pánikrohamot kapjanak.
Ezen a szépséges napon is voltam annyira édibédi jó kisleány, küldettem fecni cihelővel röplapot, máma leszek olyan galád, által másszak a két méteres beton kerítésen. Arról senkinek se kell tudnia, ezt szó szerint értettem és eszemben sincs úri kisasszony módjára főbejáraton közlekedni. Ügyesen, de semmi esetre se okosan, elhatároztam letesztelem, mennyire lettem gyors, vagyis most meddig fog tartani észre veszik a birtokon cikázom fel-alá. Ehhez nem kellett más, csak odalopakodni, na jó, arra se adtam, mert fütyörészve szökdécseltem el kedvenc gyerekkori fámhoz, ahol mindig bemásztam a terepre. Minek újítani, ha vannak bevált útvonalak és jól esik a lélek szívtelen világának nosztalgikus gyerekkorba süppedni?! Persze, hogy én is így gondoltam, hogy ennek semmi értelme, de pont ez a tuti benne. Eszembe se jutott húzni a drága időmet, rögvest égbe kiáltó melóhoz láttam, abban a minutumban elértem imádott, bár kicsikét már koros fámat. Cseppecskét megdöbbentem, amikor kezemben maradt az egyik ága, de hát, mire nem jó, már fel tudok lendülni a fal tetejére. Előtte, azért jöhetett némi szokásos előkészület, mint tökéletes álcázás gallyak segédletével, haj felkötése, vagy tenyér üzemkészre köpködése. Mindennek pöpecül kellett görögnie és csak ezután lőhettem be az aszfalt rongyoló stoppert, mert most bőszen elhatároztam, eljutok Kenicchi-ig!
Igazi poros vidéki fogadó előtt álldogáló párbajhősként pásztáztam körbe az emlékeimben kisebbnek látszó birtokot, amit így már nem lesz olyan vicces fáradtság mentesen végig szelni, de hát, semmi sem lehet fenékig tejfel. Az számított, hogy elszánt fejjel meredtem a leküzdendő akadályra és bőszen küldöztem a legyőzhetetlen energiákat, miközben Kenicchi reiatsu-ját üldöztem lógó nyelvű tacskóként. Abban a pillanatban sikernyászott belőnöm, hol sétafikál, rögvest széles vigyorral vettem fel rajt formációt és kocogtattam fal tetejéhez szandám orrát. Nagyokat szuszogva gyűjtöttem az erőt, nehogy, semmi esetre se szúrjam el a beindulást, hanem vérprofi shunpo-sként repesszek őfelsége színe elé, mert még élénken él fejemben a kép, mit ígértem, de nagyon vérmes pisisként. Arra tettem fogadalmat úgy fogom megrángatni fülét, észre se fogja venni érkezem! MVAHAHA! Erre most van halovány, de nem sok esélyem, szóval itt az ideje kísérletet tegyek a megvalósításra, méghozzá pontosan ebben a pillanatban!
Könnyed nimfaként vettem erőteljes lendületet és kavarta fel a port gyors távozásommal, mert most aztán életveszélyesen repesztettem. Meg se álltam az utamat álló gazoknál, rá se hederítettem a gyökerek gáncsoló képességére, minden erőmmel azon voltam átevickéljek a nehéz felvezető pályán és pontosan, de, ahogy kimértem Kenicchi orra elé pottyanhassak, amire már annyira, de nagyon készültem, fülig érő vigyorral nyújtottam előre kezemet. Szinte éreztem rajt-cél győzelmem babérkoszorús ízét, aminek légvonalas menetét semmi sem szakíthatta félbe, kivéve ha valami leleményes cselben nem talál kibúvót ez a ravasz férfi legény, csak, hogy ezzel már nem volt időm foglalkozni, mert attól függetlenül betaláltam, vagy se, telibe trafáltam a ház falát. Elegáns pacaként kenődtem fel rá, nagyon stílusos egyiptomi oldal profilban, amit, azért lehetne tanítani, mint hatásos esést, bár azon nem segít, marhára tud fájni…
-Fránya zsákutcák, ez most így kicsikét fájt végszónak…de -Pördülök hátra orromat fogva és bosszúszomjas kacajt hallatva. -GYÁHÁHÁÁÁ~H! Mondd, hogy már szörnyen, de nagyon hiányoztam, mint púp a hátadra, Kenicchi!-
Bökök felé erőteljesen utánozhatatlan győztesként, mert vesztes akkor se leszek, ha köteleznének rá. Büszkén kihúzom magamat, had szörnyülködjön háza népe, megint itt az eszelős fruska.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Csüt. Feb. 07, 2013 6:14 am

[Hagyományápolás - Várvédő]

Halk hümmentéssel zárta be a könyvet, amit az elmúlt órákban olvasgatott, még a Juunibantai hadnagyától kapta a legutóbbi találkozásuk alkalmával, a dimenziók közötti átjárók mibenlétét taglalta a kopottas bőrkötéssel megáldott nyomdatermék. Fáradtan dörzsölte meg szemeit, majd kibámult a könyvár ablakán, azonban hamarosan el kellett fordítani a fejét, mivel a felkelő Nap első sugarai hamar utat találtak íriszei felé, bántóan szúró érzést továbbítva ezáltal a megfelelő receptorokon keresztül. Yuuken az elmúlt időszakban szinte már megszokott módon alig-alig használta az éjszakát alvásra, leginkább kutatására koncentrált, ez töltötte ki minden gondolatát, ezen töprengett étkezés közben vagy a nemesi gyűléseken, de még az árnyékszéken is! Komótosan állt fel kényelmes, párnázott székéből, finoman félrebillentve szőke üstökét ropogtatta végig minden elgémberedett ízületét. Nyúzott vonásai a töprengés kifejezését öltötték magukra, midőn hosszú ujjaival végigsimított állán, durva, sötét színű arcszőrzetet tapintott. Ebből körülbelül meg tudta ítélni, miszerint legalább már három napja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, máskülönben sohasem hagyta volna el ennyire magát. Két hangos tapssal hívta be a helyiségbe az odakint strázsáló testőröket, aztán utasította őket, hogy a szolgálókkal késztessék el a fürdővizét, minél hamarabb, annál jobb. Régóta nem fordult vele elő ilyen történés, mely szerint olyannyira belefeledkezett egy munkába, aminek okán olyannyira szeretett és végtelen pontossággal megtervezett napirendjét alárendelje neki. Újabb és újabb bábuk tűntek fel a sakktáblán, a játék maga pedig kezdett egyre kuszábbá válni, egyetlen figyelmetlenség súlyos következményeket eredményezhetett, ezért sem szabadott semmiféle hibát elkövetnie.

Anyaszült meztelenül emelkedett kis az onsen vízéből, miközben smaragdzölden villogó tekintetét a követre szegezte. Felsőtestén immáron nyoma sem látszott az Azashiro Kenpachi által okozott sérüléseknek, a Yonbantai tagjai összességében jó munkát végeztek, talán jobb formában volt, mint előtte. Miután a dereka köré csavarta a hófehér pamuttörölközőt, csettintett a testőrség főparancsnokának, ezáltal jelezve igényét arra, hogy az ősz hajú férfi helyette vegye át a küldeményt. Ki nem állhatta az efféle érintkezést teljesen idegen személyekkel, könnyedén lehetett a mérgeket akár érintés is valakinek a szervezetébe juttatni, ebből kifolyólag igyekezte távol tartani a hasonló szituációkat. Szemei fürgén követték az üzenet szövegét, mire a végére ért, fanyar félmosollyal nyugtázta legújabb látogatójának kérvényét. Más körülmények között gondolkodás nélkül visszautasított volna jelenleg egy találkozót, mindazonáltal egy másik főnemessel nem bánhatott ilyen otrombán, hiszen a státusz nem csak kiváltságokkal, hanem kötelezettségekkel is járt, ezt szándékozott mindenáron beleverni Ryouichi-chan kőkemény koponyájába, inkább kevesebb, semmint több sikerrel. Nemtörődöm intéssel küldött ki mindenkit a helyiségből, majd egy vörös bársonnyal burkolt dobozból elővett egy szépen megmunkált borotvát, ami olyannyira éles volt, még a hajszálat is képes lett volna félbemetszeni, amennyiben az ráhullik. Gyakorlott mozdulatokkal szappanozta be orcáját, ezt követően pedig lassú, ám precíz mozdulatokkal lecsupaszította arcbőrét. Attól a naptól kezdve, ahogy álla pelyhedzeni kezdett, mindig is egyedül végezte ezen mozdulatsorokat, elég történetet hallott gyerekkorában olyan borbélyokról, akik elmetszették vendégeik torkát és kifosztották őket. Magától értetődő módon napjainkban már nem hatották meg az ilyesfajta mendemondák, tudta mi a valóság.

Királykék kimonója fölé kanyarította a Shihōin-ház címérével ellátott ujjatlan haorit, könnyed mozdulatokkal igazgatva meg a kezein helyet foglaló tekkokat, amelyeket még az apja hagyott rá halála előtt. A mellékház tagjai között apáról fiúra szállt eme ereklye, ám a jelek szerint Yuukennél megszakad a sor, lévén fia már több, mint egy évszázaddal ezelőtt életét vesztette. Lényegében nem érezte szükségét egy másik örökösnek vagy talán önmaga előtt is titkolt módon nem akarta ismét átérezni az a fájdalmat, ami sarja elvesztésével járt. Úgy tervezte, vendége érkezése előtt még jár egyet a kertben, kiszellőzteti fejét az amúgy feltehetően fárasztó véleménycsere előtt. Viszont alighogy elindult, érzékei gyengéd rezdüléssel jelezték, behatoló jár a birtokon. Fél évezrednyi rutinnak köszönhetően szinte félelmetes gyorsasággal reagált támadója közeledésére, táncosokat is megszégyenítő pördüléssel tört ki oldalra az útból, köpenye fehér szárnyként csattogott körülötte. Szája szegletében haloványan parázslott a káröröm szülte jókedv, midőn megszemlélhette a kúria oldalára feltapadó nőt. Úgy látszott, nem változott semmit gyerekkora óta, ugyanolyan buggyantnak tűnt, mint amennyire a Nibantai egykori sansekije mindig is tartotta. A bátyjával könnyebben megtalálta a közös nevezőt mindig is, kitudja miért.

- Az illem továbbra sem az erősséged, Kuchiki Hana… - állapította meg az egyértelműt kimérten, miközben apró főhajtással üdvözölte a faliszőnyeggé avanzsálódott nőszemélyt. – Örül a szívem, amiért ismét láthatlak, ám ettől eltekintve megkérdezném jöveteled okát. Szóval?

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Feb. 08, 2013 7:23 am

Hagyományápolás – Kenicchi megrohamozása

Nem jött be, aminek be kellett volna, hiszen úgy készültem, hogy aztán nagyon és teljesen fel kéne háborodnom ki merészelte védeni Kenicchi elsöprő beköszöntő támadásomat. Kissé lemaradtam milyen formában csinálta, mert hamarabb csengettek be hozzám falrandira, szóval pontosan a lényegről csusszantam le. Kutya meg a macska rúgja meg, pedig legközelebb taktikákat eszelhettem volna ki, vagyis ha akarnék, mivel biztosra veszem nem ezzel fogom kitölteni töviről hegyire betáblázott határidőnaplóm üresjáratait. Alvás sokkal egészségesebb elfoglaltság, ha már akad némi beleszólásom a dolgokba. Ez a nemesi mizéria úgy is kezdi felcsócsálni végtelen, pontosabban féktelen szabadságomat. Sokkal több melót szakítanak nyakamba, meg többet házalhatok és kezdem kapirgálni valami nagyon nem stimmel az elkényeztetett világban. Felerősödött a mocorgás, sugdolózás, szervezkedés, ami mondanom se kell legkisebb mértékben sincs ínyemre. Elhiszem erre nevelték őket, minden létező agyafúrt módszerrel túrják ki a többi családot és arra tették fel az életüket ezt tökéletességig csiszolgassák, de én már csak annyira elfuserált tanyasi kis kertész vagyok nem bírom ezeket az alattomos játszmákat. Ha valakinek problémája, netán kivetni valója akadt viselkedésemben, személyemben, főméltósági beosztásomban, kicsiny gyémántokkal cicomázott vityillómban, származásomban, családomban akkor legyen tökös álljon elém és mondja a képembe. Persze efféle gerinces emlősökre jellemző viselkedést feleslegesen várok el, de azért próbálkozni szabad. Ábrándos kisleányként ücsörgök a toronyban, mikor keveredik elő nyílt lapokat kiterítő nemes lélek a sok sznob tökkelütött között, akik ki se látnak önmaguk imádatából és semmi máshoz nem értenek, csak másokra hivatkozni, akit totál véletlen elfelejtenek értesíteni bármilyen aprócska morzsácskáról éppen miféle fenomenális baromságba keverték nevét, vagy migrént kapok a hangzatos, üres szavakat pakolászó bájcsevegésétől.
-Nem is lesz, Kenicchi!- Kacsintok rá kedvenc korosodó papikámra, mielőtt viszonoznám a köszöntést, hiszen ennyire még én se vagyok szemtelen nőszemély, kezdésnek beletapossak méltóságába kelleténél nagyobb tiszteletlenséggel. Épp elég rákényszerítem a származásomból terjengő indokkal kénytelen legyen elviselni. Tudom én, hogy tudom ottan lappang szavai mögött a menekülési ösztön. Erre ráfázott, mert nem tett zoknit az ágy lábára! Stafétabot átvételével nincs menekvése, muszáj lesz távrecsegnie nekem, amit én csak tüneményes rajongójaként fogok élvezni. Szeretem azt a nyúzott pofikáját szadizni, meg teljesen pöpec elfoglaltság eljátszani a gondolattal, milyen lenne ráncos tatuskaként. Az én szememben úgy is felért egy kora vén bátyóval, aki finoman el szokott küldeni a rizs földekre szivattyút szerelni.
-Olyan édes, ahogy hazudsz, Kenicchi! –Pislogok rá hatalmas tinilányka rajongásával.-Elmém eldugott szegletébe nyílalt a felismerés hiányérzeted van lényűgözően neveletlen társaságomból, ezért felpattantam mesebeli tevém, Pupu hátára, minél előbb csillapíthassam vágyad! Jobb már? -Dobtam hátra fekete sörényemet egyre szélesedő vigyorral.-Hogy szolgál egészséged az álladon éktelenkedő és halált megvető bátorságodat bizonyító vágást leszámítva?-
Mutatok rá az aprócska, szinte észrevétlen sebre férfias orcája jobb oldalán. Észre nem vettem volna, ha nem kapom széles vásznon pont azt az oldalt fül rángatási kísérletnél és teljesen véletlen fel nem tűnik az a kicsiny vörös csíkocska. Amúgy se rohantam sehova, hogy már rögtön a legelején elrontsam a kellemesnek abszolúte nem, inkább elképesztően megalázó helyzetet minden kerülő nélkül rákanyarodok arra letapogató szondaként érkeztem, mostanság milyen szelek fújdogálhatnak régi puszipajtásaink birtokán. Nehezen vitt rá a kötelesség érzet, ezért megragadtam a következő lehetőséget húzzam még a leszámolási időmet.
-Mivel ütöd el az unalmas nemesi napjaidat mostanában? Alig csordogál felőled újdonság pletyka csatornán, így nincs mivel piszkálnom téged.-
Fordítom el sértődötten fejemet, micsoda felbecsülhetetlen boldogság hormontól fosztott meg ezzel. Elvette a lelkesedésemet jókat derüljek felröppenő híreken ki, kivel, mit és hogyan csinált, vagy milyen nemesi bakiban vett részt. Könnyesre röhögöm magam mennyi esztelen dolgot találnak ki a lelkek és micsoda meggyőződéssel tudják előadni. Hetem fénypontja szokott lenni ez az előadás, bár mostanság kezdenek túltenni a brazil szappanoperákon, ami inkább migrént, mint röhögést vált ki. Na, de már tényleg nem karistolok távolabbi vizekre, hanem szép lassan célegyenesbe keveredek. Az a lényeg nem bíztam a beérkező hírekben. Mindegyik mást mondott, vagy pontosan az ellenkezőjét állította elődjének, szóval cseppecskét belekavarodtam a fejleményekbe és abból kiindulva mennyi pletykának minősíthető cafat landolt ölemben, egyetlen dolog következik. Beindult a nemesi szúrkapiszka, azaz a csodálatosan elfuserált csikicsukizás, ami engem teljesen, de minden tekintetben székfoglaló játékra emlékezetet. Annyira látom lelki szemeim előtt, ahogy sok habzó szájú nemes rohangászik körbe-körbe, majd abban a pillanatban elhallgat a zene veszett állatként vetődnek székekre. Persze valaki sajnálatos módon lecsusszan a helyosztásról, kiesik és búcsút inthet a további meneteknek. Sake-s flaskán fakad sírva, mert kénytelen vagyok bevallani, részt kell vállalnom ebben a gyerekes tusakodásban, ha nem akarom megkockáztatni szék nélkül maradjak.
-Nem fekszik nekem ez a mostani politikai zűrzavarnak éppen nem nevezném, sem káosznak, inkább maradjunk az átmeneti üzemzavarnál. Kontárok ugrott fel a közéleti színpadra és úgy osztják a szent szavakat, mintha értenék miről szól nemesnek lenni. Törtető újgazdagok, akik azt hiszik okosabbak, jobbak, csinosabban ápolt hajkoronával pipiskednek és vonulnak dámaként keresztül az egész városon, miközben kényük kedvük szerint rúgnak fel ősi törvényeket. Rang, rang, rang…mást se látnak. Rögeszmésen hiszik a nevük hatalmat ad. Aztán meg tessék, mi lesz belőle? Úgy keverik a külpolitikát, belviszállyal színezett hatalmi mániával, üknagyapám keresztbe vágja ütőerét fájdalmában.-
Teszem össze gyorsan tenyeremet, néhány másodperces néma csenddel nyugtassam le szegény rokonom háborgó lelkét. Végén még az én jóvoltomból kelne fel a sírjából és kezdene kísérteni, aminek nagyon, de nem örülnék. Fő a családi békesség, illetve jószomszédi iszony, szóval csak mellékesen térek át a következő napirendi pontomra, ne maradjon megérdemelt szónoklat nélkül Kenicchi.
-Nem szeretnék barátnak hitt seggeket szétrúgni, mert hátba támadnak.-
Tessék lássék alapon nem tréfának szántam, hanem kőkeményen behajtom néhány másodpercre elkomorodik arcom és küldözgetek vészjósló villámokat drágalátos vendéglátóm irányzékába. Ha futna még effektekre tutira bedobnám a spotlámpát gigantikus árnyékot vessen mögém, aztán ijesztő boszorkaként Kenicchi fölé magasodva mozgatnám ujjaimat, hatoljon csak csontig vérmes fenyegetésem.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Feb. 08, 2013 9:38 am

[Hagyományápolás - Várvédő]

Egyetértően bólintott a nő felkiáltására, amennyiben kétszáz esztendő nem volt elegendő ahhoz, hogy megfelelő mértékben elsajátítsa a protokollt, akkor az elkövetkezendőkben sem erre fogja pocsékolni a drága idejét. Nem emlékezett pontosan mikor látta először Hanát, feltehetően elméje legmélyére temette a kellemetlen emléket, hisz’ ahogy a másik főnemes nem egyszer utalt már rá megérkezése óta, mindig igyekezett borsot törni Yuuken orra alá. A szőke Shihōin számára ezen találkozások meglehetősen kínosak voltak, fiatalabb korában könnyedén elveszítette önuralmát, azonban miután először a mellékág, majd a főág vezetése is az Ő vállain nyugodott, megtanulta elrejteni érzéseit, semmilyen körülmények között nem lehetett megingatni nyugodtságát. Állán ettől függetlenül alig észrevehetően feszültek meg az izmok, miközben ismételten elhangzott a gyűlölt becenév, amit kitalálója valószínűleg pontosan ezért aggatott a férfira. Jobb szemöldöke alig észrevehetően emelkedett meg a bugyuta történetet hallgatva, úgy látszik vendége alaposan felönthetett a garatra, mielőtt elindult otthonról vagy éppenséggel évtizedek hosszas edzésének köszönhetően érte el ezt az elmeállapotot. A szikár shinigami nem tudta volna megmondani, hogy melyik lehetőség az igaz, mindazonáltal különösebben nem is foglalkoztatta a dolog. Reménykedett benne, miszerint nem ilyen ostoba ötlet megvalósításának érdekében zavarta meg nyugalmát a Rokubantai fukutaichōja, mert ellenkező esetben hamar a kapukon kívül találhatta magát, rendelkezzen bármilyen nemesi címmel. Direkt módon kihangsúlyozott fanyar grimasz futott végig orcáján, talán ez tükrözte leginkább véleményét a hiányolással kapcsolatban.

- Remekül vagyok, köszönöm kérdésed. – válaszolt tömören, mialatt gyengéd erőszakkal elterelte a sötét hajú Kuchiki kezét a feje közeléből. Nem szerette, hogyha engedélye nélkül megérintették. – Láthatóan Te is kicsattanó formában vagy, legalábbis az előbb elég határozottan csapódtál Neki az épület falának. Szinte már sajnálom szerencsétlen gyermeket, aki anyának szólít Téged, ugye rendben van az egészsége? Az elmúlt időszak történései nem éppen ideálisak egy kislány számára, de még Nekünk sem! Ugyan, Hana-chan, az információ érték, ha minden lépésemről tudnál, mi értelme lenne felkeresned?

Könnyed mosollyal biccentett beszélgetőpartnere felé, aztán egy intéssel jelezte, sétáljanak egyet, ahogy azt korábban eltervezte. Egyenlő hosszúságúra nyújtott, rugalmas léptekkel indult el a murvával felszórt csapáson, kellően lelassítva a kényelmes beszélgetéshez. Mozgás közben amúgy is sokkalta könnyebben tudott gondolkodni, ezért is születtek legjobb ötletei mindig a birtokon való cirkálás közepette. Halkan hümmögve hallgatta a hadnagy hosszúra nyúló monológját, smaragdzöld íriszeiben pedig valami elismerésféle csillant, habár ez akár a napfény játékára is fogható volt. Természetesen tudta mi folyik a Seireiteiben, s bár az elmúlt hetekben lábadozása, illetve kitűzött célja miatt némileg elmaradozott az összejövetelekről, nem hagyta figyelmen kívül az események alakulását. Való igaz, meglehetősen leértékelődött a tiszta származás értéke, lassacskán mindenféle jöttmentből kiváltságos válhatott, csupán jól kellett megválasztania kinek az ágyába fekszik bele. Figyelmét nem kerülhette el a szavak mögül sugárzó fojtott indulat, több állt itt a háttérben, mint néhány ripacsként parádézó fehérnép okozta bosszúság. A fenyegetést hallva ellenben a másodperc tört része alatt állapodott meg, veszélyesen villogó íriszeit a Soul Society legnagyobb földbirtokaival rendelkező személy tengerkék pillantásába fúrta. Pengevékony ajkai szétnyíltak, gúnyos vigyorában szinte az összes hibátlan fogát kivillantotta. Több évszázada lavírozgatott a politikai élet háborgó vizein, mint mióta az ifjú Kuchiki kipottyant anyja méhéből, egyszerűen nem tudta komolyan venni fenyegető szavait. Az érzelmek egyes szituációkban nagyon is jó szolgálatot tesznek, ellenben az ésszerűségnek minden körülmények között felül kell kerekednie ezeken. Egy felindultságból hozott döntés eredménye kiszámíthatatlan, s mint olyan, veszélyes. A jó vezető előbb gondolkodik, csak azután cselekszik.

- Hátrébb az agarakkal, ne felejtsd el, kivel beszélsz! – dörrent rá ellentmondást nem tűrően a fruskára, hamar eljutottak tehát a jövetel valódi okához, itt már semmiféle szertelenséget nem tűrt el. – A harag és a megvetés rossz tanácsadó, kérlek, próbáld meg moderálni magad! Hazudnék, ha azt mondanám, nem észleltem a régi rendszer meggyengülésének szelét. A vér immár könnyedén vízzé válik az erekben és olyanok bitorolnak pozíciókat, kik születésük jogán legfeljebb egy kifőzde öröklésére nyújthatnának be kérelmet. Inkompetens egyének, s árulók keringnek a Tiszta Lelkek Városának utcáin, ami egyre kevésbé felel meg elnevezésének. Árnyék vetül reánk, igencsak régóta…

Yuuken szónoklata közepette, fél kézzel hevesen gesztikulálva szándékozott hitelt juttatni mondatainak, majd lemondóan megcsóválta a fejét. Karjait a háta mögött összekulcsolva indult el ismét, lépéseit a kerti tó irányába kormányozta. A Shiranui család által rendben tartott kert gyönyörűen festett az évnek ebben a szakában is, meg kellett hagyni, tökéletesen értettek ahhoz, amit csináltak. A gondosan nyírt fű illata belengte a területet, szinte kedve támadt az embernek leheveredni az egyik hosszúágú fűz árnyékába. Kivéve persze a birtok urának, akinek hófehér öltözetén igazán ronda nyomokat hagyott volna a növényzet. Csendbe burkolózva, türelmesen várta, hogy Hana végre világosan megfogalmazza mit is vár el Tőle. A mellébeszéléssel és az utalgatásokkal Nála nem sokra ment, az egyenes beszédnél semmit sem tartott fontosabbnak a tárgyalóasztalnál. A fújtató nőszemély leginkább egy felbőszült anyatigrisre emlékeztette és neméből adódóan nem sok reményt fűzött vezetői képességeihez, jóllehet legalább felnőtt korú volt, valamint makulátlan származású, amit manapság alig egy páran mondhattak el magukról.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szer. Feb. 13, 2013 6:21 am

Hagyományápolás– Kenicchi megrohamozása

Ezt a lelkietlen világgal megáldott lelket én úgy, de úgy imádom, majd beledöngölném bucira nyalt fejecskéjét a milire pontosan lenyesett gyeptégla harmatosan illatozó felületébe, csak, hogy legyen pofikáján némi színecske, aztán ne akarjam percenként orvosért kajabálni, mivel kicsiny fakó bőrikéje igen impozáns módon vetekszik a frissen meszelt fal halovány árnyalatával. Nem azért, hogy azért, elegem lenne belőle, kizárólag azon okból vetemednék erre a rémségesen, még is garantáltan röhejes és gyerekesen önégető merényletre, látszódjon rajtam mennyire elviselhetetlen hiány tobzódott bennem, gondosan válogatott, plusz legjobb alapanyagokból kiszedegetett, puccos szavaival döfje belém a béke jobb kellemesen bordák közé hatoló uralkodói jogarát! Könnyekre fakadok, annyira elveszett voltam az édesen megalázó beoltásai nélkül, amik úgy kellettek már, mint szúnyogirtó függő molylepkének a gardróbszekrény számkombinációja! Egyszerűen el sem tudom hinni, hogy a lépcsőn leszánkázó borz ijedt pukijába bírtam ennyi ideig nélkülözni csodálatosan kiakasztó személyiségét. Szememben büszkeségtől és cseppet sem fájdalomtól gyülekeznek a könnyecskék, szuperságos mosolyom, pedig egyetlen másodpercre sem veszít makulátlan ragyogásából, ahogy nekem szegezi legártalmatlanabb, silány életem után érdeklődő, pusztán udvarias humbukból feltett kérdését. Ha már én kezdtem a faggatózást volt, olyan tündérpuffancs idegküszöbömet kaparászó, lebilincselő, utánozhatatlan, egyedi, nemesien fenkölt stílusában ugassa le felhőtlen jó kedvtől szárnyaló hajzuhatagomat, ami azért problémás bárány csordakergetés, mert ezeket a benyögéseket nagyon nem tudom mellre szívni. Megtenném, akkor aztán egészen, hogy tutira biztos hőlégballonokkal a nyakam alatt lebegnék ebben a szépséges napsütésben.
-Kedvességed mellékvesémig hatol, Kenicchi!- Morzsolok el pár anyai bókoktól meghatódott könnycseppet, mialatt könnyed zergeszökkenéssel vetődöm mellé, nehogy lecsapjon rám valamelyik szemfüles biztonsági felügyelő.-Karin köszöni szépen a távoli földekről, ennél pompásabban nem is lehetne! Vidéki birtokon telel bátyus szigorú karmai között. Legnagyobb megkönnyebbülésedre nem rám hasonlít, csak abban okos, szép, hiperaktív, elbűvölő és férfi szíveket megdobogtató leányzó fog belőle cseperedni, akár páratlan édes egy anyukájából!-
Erre mi mást jöhetne, mint egy elegáns szavazz rám hüvelyujj felvillantás, hiszen mi mást tehetnék, támogatom kicsiny csemetém előre törekvését, ha egyszer eljön az ideje, mert biztosra veszem, azért nevelik ekkora erőkkel, minél hamarabb legyen valaki, aki eszeveszett Hana körmére les, nehogy teljes véletlenségből gallyra vágja a család fél árbócra ereszkedett hírnevét. Amúgy se értem mi problémája lehetne puccos rokonkáimnak, amikor SS-ben, csak két, se több, se kevesebb részeges, bulizós, kicsapongó, megbízhatatlan, felelőtlen, csajozó, meg Sámánkát tekintve domina nőket üldöző Kuchiki piszkít bele az évszázadok óta érlelt minőségi borocskába. Arra most ne tegyünk kitérőket az egyik merő véletlenségből az egész házat navigálja, másiknak pedig ebben kéne látástól vakulásig támogatnia, mert ott kezdődnének némi kínos fejvakarásra jogot adó mozdulatok, szóval maradjunk annál, átugrom ezen a részleten, aztán szorgosan helyesek az elhangzó válaszkára, ami meglepő módon sokkal inkább cirógatja hatalmas szívemet.
-Ott a pont, de nagyon ám, Kenicchi! Tartsd meg jó szokásodat, minél többször húzgálhassam vasból eszkábált idegszálaidat!-
Pontosan, hogy így van, mert nekem tökéletesen megfelelt a felállás, egyre gyakoribb vendégként robbantsam rá a birtok védőfalát. Ha ennyire élvezi, amit egészen biztos kétlek, de hát a furfangosan drágaságos nemes lelke, annál jóval szigorúbb fokon nevelt, ilyen pocsék kifogásokkal koptasson le. Ezért epekedtem egész bimbós korocskám óta a kopaszodó fejecskéje után, klónoztassa magát, véletlen teljesen más külsővel, utána vegyen feleségül és egész hátralévő életemben szidhassam magam, minek kértem a Húsvéti nyuszikától efféle komor férjet. Hát igen, régi szép idők, meg az érdekes álmaim, amikből leginkább szerencsére semmi sem lett. Olyan könnyedén szálltak el, akár én a fallal való találkozásnál, de ezt most hagyjuk, mert előhozza belőlem a durcás óvodást és valahogy, ebben a szóáradatban nem lenne kifizetődő nyelvemet nyújtogatva ugranék Kenicchi hátára, csak azért is meghúzgálhassam kincstári értékű fülcimpáját. Szépen elegáncsosan ugrabugráltam társaságába körözhessek egy sort a higiéniai előírásokon felül ápolt kertecskében. Persze, mi mást várhattam palack postán, rögtön tovább ütlegeltek fa testápolóval, miket merészelek hangoskönyv formájában világra uszítani, de sose szerettem kertelni. Csűrhetném, csavarhatnám naphosszat kódolt üzenetekben, milyen hírre nem akarnám kirángatni hajcsavaróimat a reggeli kávé társaságában, de, így sokkal in medias res hatással tarolt. Nem vagyok finomkodó úri suhanc, körbe nyalogassam mindenki küszöbét. Valami nem ízlik, azt kiköpöm és nem fogok félelemtől vacogva térdre borulni, mert bele merészeltem gázolni a poros etikett bekezdéseibe.
-Ugyan-ugyan, Kenicchi! Ha nem vesznék meg varázslatos személyiségedért, már fél karral rövidebb lennél!-
Ez bizony így, de nagyon így volt. Nem az én imádottan agyon pitiszkált, távolba vesző barátocskám ellen húztam fel szögesdrótot, hanem közöltem a fáról leszaggatott textil vászon tartalmát, lehetőleg ne cincáljuk szét a két család zsebében lapuló felebaráti hátlapogatást. Azt sose tagadtam, meg rám kell nézni, aztán egyértelmű a képlet, más elvek és módszerek alapján fogom belőni a Kuchiki menetrendet. Eszem ágában sincs a régi, begyöpösödött, használhatatlan formulák szerint eljárni és behódolni, meghunyászkodni, mások kedve szerint ugrálni, mert ezt kívánja a politikai bizonytalan szellője. Kézzel-lábbal ellenkezni fogok az összes talpnyaló, beédesgető, álszent hipokrita ellen és felőlem vádolhatnak gőgös viselkedéssel, elvakult hatalom mániával nem fog érdekelni, mert már így is kapom dögivel az ívet. Arra utazom, megtartsam a család rangját, erejét, politikai státuszát, ha pedig ehhez szét kell rúgnom jó néhány, ha nem az összes hátsót, akkor megteszem. Nem lapítok, nem úszom a zavarosban, nyíltan támadok. Kezdésnek máris fejest ugrok a vízesés tetejéről, had gondolja mindegyik önelégült selyem makákó végképp elittam eszem, de azért nyugtalanul fészkelődjenek a bársony trónjukban.
-Szegény kicsi nemeskék annyira unatkoznak, fel szeretném őket rázni!-Az a fránya ördögi mosoly, megint szépen elterpeszkedik bűbájos arcomon, ahogy az eget kémlelve fékezek be a maradjunk kicsi tavacska definíciónál, szóval a pocsolyán átívelő hídon. Rosszban sántikáló ujjaimat kedvesen járatom a fa korlát tetején. -Politikai szavalás átvándorolt a mészárszéki robotoláshoz, vagyis a nemes egyenlő lett a haori-val…-
Könyökölök fel az építményre, végig bájosan pislogva szörnyűséges szenvedésekre ítélt puszi pajtikámra. Bennem már megfogalmazódott a hihetetlen bonyodalmas felvetés, mivel lehetne orron dörgölni a többi dicsfényben ténfergő családi vállalkozást. Nincs annál ijesztőb pillanat, amikor egy törzsgyökeres és régi hagyományokkal támogatott főnemes jelenik meg a gotei gyűlésein és szól bele igen-igen aktívan az ügyekbe.
-Mond csak, Kenichi! Nem motoszkál benned a halovány késztetés, visszatérj a fekete csuhások társadalmába?-

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Szer. Feb. 13, 2013 10:25 am

[Hagyományápolás - Várvédő]

Yuuken arcán elnéző mosoly tűnt fel, olyasmi, amit egy öreg tanár villant kedvelt, ám eleven diákjára. Meglehetősen mulattatta a feltételezés, miszerint egy fél karral képes lenne megrövidíteni őt a nő, habár kétségtelenül erőteljes volt a kisugárzása, rengeteget fejlődhetett, mióta utoljára látták egymást. Valójában azonban nem is félt ilyesfajta eshetőségektől, hogy Hana-chan rátámadna, hiszen sokkalta erősebb dolog védte Őt, mint egy páncél, ezt a valamit pedig státusznak hívták. A Shihōin-ház XXIII. fejeként a Négy Nagy közé tartozott, meggyilkolása vagy bárminemű inzultálása beláthatatlan következményeket vonhatott maga után. A szőke férfi kis híján többször is polgárháborút robbantott ki a Seireiteien belül, ebből adódóan nagyon is jól tudta, milyen eshetőségekre kell felkészülni, mielőtt valaki lépésre szánja el magát. Elég ostobaságnak tartott egy nyílt támadást személye ellen, ráadásul fényes nappal, így hát egy pillanatig sem vette komolyan a fenyegetést, sőt, Tőle szokatlan módon nevetni kezdett, habár ez a kacaj színtelen volt és száraz, mint az őszi avar. Smaragdzöld íriszei továbbra is változatlan hidegséggel fénylettek, úgy pásztázták a Kuchikit, mintha legalább a lelkébe akart volna látni. Apró biccentéssel kellett igazat adnia vendégének, az idegesítő copfos kislányból ténylegesen figyelemreméltó nő cseperedett, mindazonáltal karakán stílusa miatt egyetlen pillanatig sem fordult meg az egykori nibantaios fejében a lehetőség, mely szerint frigyre lépjen vele, ezáltal erősítve a családok közötti összetartást és hasonló hangzatos badarságokat. Úgy vélte, kizárólag csak az önerőből elért dolgoknak van értéke, ezért is tekintett jogos örökségként a klán vezetőségére. Visszaemelte családját abból a fertőből, amibe Yoruichi-hime árulása taszította azt.

- Valóban királynő vagy a sakktáblán, Hana-chan. - engedett békülékeny tónussal a hangjában, mialatt könnyedén felsétált a tavon átívelő hidacskára. – Ellenben jobb, ha tisztában vagy azzal, egy gyalog is képes mattot adni a királynak! Képességeid minden bizonnyal lenyűgözőek a Gotei Juusantaion belül, lévén nem mindenkinek jár a hadnagyi karszalag, azonban a politikában mit sem ér a harci potenciál, képtelenség mindenkit csak erővel megfélemlíteni. Ki kard által él, úgy is vész el…

Teljes nyugodtsággal fordított hátat beszélgetőpartnerének, kezeit dereka mögött összekulcsolva bámulta a víz felszínét, miképp törik meg rajta a napsugár és szórja szét ezernyi irányba a fényt, akár a prizma. Ugyan semmiféle jelét nem mutatta ki, lelke mélyén elégedettség töltötte el, az események pontosan elképzeléseinek megfelelően alakultak, a körülmények szintén kezdtek egyre kedvezőbbé válni. Az anyatigris veszélyességében egy pillanatig sem kételkedett, azonban szerencséjére dühét nem személye, hanem más nemesek táplálták. Minden kétséget kizáróan Yuukent is frusztrálta volna a dolog, amennyiben nem tartaná a gyengeség jelének az efféle durva érzelmek kimutatását, illetve ha érdekelné, mi folyik éppen a nemesi gyűléseknek csúfolt játszótéren. Az Ő céljai ellenben nagyobb távolságba mutattak, mintsem a dominanciáért vívott nevetséges csatározás. Egy cseppet sem csodálkozott az elhangzottakon, az intrika mindig is megkövetelt némi finomságot, ami nem tartozott a barbárok erősségei közé. Habár a többség származásának megfelelő neveltetést kapott, ettől függetlenül semmiféle garancia sem volt rá, miszerint azzal a későbbiekben élni is fog. Legjobb példaként talán pontosan Byakuyát, valamint cserfes húgát lehetett venni. Mindketten egyazon ház tagjaiként ugyanazon tanításban részesültek, személyiségük mégis olyannyira eltérő, azt szavakkal kifejezni igazán nehézkes lenne még egy olyan gyakorlott szónok számára is, mint jómaga. Az utolsó kérdést meghallva tartása megfeszült, arcán keserűséggel vegyes undor futott át, szerencsére azonban ezt a másik főnemes nem láthatta. Igazából semmiféle késztetést nem érzett arra, hogy ismét magára öltse a shinigamik kényelmetlen és pórias öltözetét, az ezzel járó kötelezettségekről nem is beszélve. Lassacskán fordult meg, vonásai pedig reflexszerűen rendeződtek a töprengés álarcába.

- Mégis miféle előnyöm származna abból, ha visszatérnék? – replikázott könnyed nemtörődömséggel, amely azok sajátja, kik már mindent elértek az életben, amit akartak. – Több, mint száz éve még csak a kezembe sem vettem zanpakutōmat, a kettőnk közötti kapcsolat megszakadása sem lepne meg túlzottan. Nem mindenki olyan szerencsés, mint Ti, az Én dinasztiámat majdhogynem lemoshatatlan szégyen érte, minden figyelmemre és utolsó csepp kitartásomra szükségem volt ahhoz, hogy visszaszerezzem címerünk egykori ragyogását. Egy katonai rang semmit sem ér a hatalmasok játékában, egy idő után erre az ostobák is rá fognak jönni, meglásd. Ám akkor már késő lesz, túlságosan is!

Haori, olcsó ruhadarab, túlbecsült jelentőséggel. Most is hitetlenkedve csóválta meg a fejét, amikor eszébe jutott a Juunibantainál tett legutóbbi látogatása, melyhez egy gyermektől kért engedélyt. Abszurd szituáció volt, annyi szent, ámbátor a formalitásokat minden körülmények között meg kell tartani, máskülönben a régi értékek elvesznek, ahogy a szélbe szórt homokszemek is elsodródnak messze-messze. Néha előfordul: a változás negatívumokat hoz magával.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Feb. 17, 2013 9:34 am

Hagyományápolás – Kenicchi megrohamozása

Édes bókjától messzire lőtték szerelmetes tini leány szívemet. Kegyetlenül mellkason talált, aprócska, lepedős, mini szárnyas angyalka tapadókorongos nyilacskája, amitől sztratoszférát kaparászva lebegtek űrbéli pályák felé. Tagadhatatlanul cirógatta hiúságom, micsoda szépséges hasonlattal léptettek elő királynői helyzetbe, még ha sejtettem a parasztról szóló kiegészítés, igazán könnyed, ám annál lényegesebb figyelmeztetésnek lett fejemhez kólintva. Nem lett volna helyes, ha sake mentesen hozom össze a részegséget, aztán bódult hatalmi állapotban azt hiszem, csak, mert rajtam a kopottas, fényét és élettartamát vesztett papírkorona, amit legszívesebben a Burger king nevezetű kajáldából szereznék be, mert cuki és totál ingyen van az olyan gyermeteg lelkű szerzeteknek, mint én. Tehát, ott tartottam, hogy nehogy biztosra vegyem, két csodálatosan tengerkék szememért mindenféle nyalánkságot megkapok. Eszembe se jutott volna, ennyire merész és röhejes álmok felé úszni, még, ha sokkal édesebb kókuszok termettek is azokon a lakatlan szigeteken. Semmi sem egyszerű, nehogy unalomnak nevezett förmedvényben pusztulhassak el. Kelleténél jobban szürke állományomba ütlegelték barlangász csákánnyal, árgus szemekkel pásztázzam a horizontot, de még saját szoknyám alá is nézzek be, hátha oda tapadt fel egy-két kellemetlenkedő piszok, akik testközeli élményként értelmezik, minél közelebb férkőzz az ellenségedhez, lehetőleg annyira olvadj bele az anyagba, észre se vegyenek. Hát igen, azok a csodálatos kaméleonok, akik rafináltan váltogatják színűket, csettintésre leperegjen róluk gyanú legkisebb árnyéka. Azok aztán a figyelemre méltó egyének, akikkel saját villás nyelvüket etetném meg, miközben ördögi boldogságban röhögök bukásukon és most mondom, hogy ez ijesztően hangzott még nekem is.
Szememet körbe forgatva döbbenek le bennem lappangó pszichopata baltás gyilkos életjel mutogatásától, mielőtt édeni Paradicsomba visszazökkenve vigyorognám újra telibe bölcselkedő őszapót. Látszat ellenére bőszen ügettem szavai után, csak senki se kérje, pontosan idézzem vissza miket mondott. Lényeget felfogtam a sakk felfordulásba rejtett egyértelmű célozgatásból, ne vegyek rá mérget, összes felhajtás párbajos kesztyűdobálással lenne lovagi módon elintézve. Erre amúgy se adtam volna sokat, mert az a véna nem hogy kihalt, de sosem létezett ezen a földrészen, tehát totál felesleges lenne arra várnom tíz lépést követően szembe forduljanak és egymáson vonalakat húzgálva számolják, ki vezet a páros kakaskodásban, mielőtt valamelyik türelmetlen hős ledöfné a másikat. Marad a szóbeli hadszíntéren bevált gödör ásás, bár azt nem tagadom, nekem sokkal jobban tetszenek a kis kapukat döngető cselszövők, akiknek annyi eszük van, kész csoda saját magukat nem verik át egy –egy témában.
-Lovat jobban szeretem, Kenicchi. Kötik a szabályok, milyen alakzatban mocoroghat a pepita cakkos pályán, még is maga dönti el, éppen kit rúg le a tábláról.-
Kacsintok rá drágaságos szív szerelmetes ismerőskémre, még sem kell annyira félteni, kivéve, ha sokat iszom, vagy másnaposan fetrengek, és arra sincs kapacitásom, megmondjam a nevemet, vagy csak hiszem, értem miről van szó, de akkor meg kimagyarázom magam. Azokban a ritka, ám annál súlyosabb pillanatokban, amikor legapróbb mértékben sem minősíthetnek beszámíthatónak, tényleg könnyen felboríthat a legnagyobb paraszt is. Rám sem kell förmednie, önkéntesen által borulok a szájából kikandikáló kapában. Lehet nem ártana kissé visszafelé fognom az alkohollal mámoros nászban eltöltött éjszakáim számát, mielőtt valaki ténylegesen ellenem fordítaná a szerencse patkóját. Fájdalmas lesz az elválás, de nem fog ártani valamivel villognom, igenis komolyan kezdem venni ezt a vezetői felhajtásos mizériát. Ha már kőkemény falakon dörömbölök nem fog ártani, egyértelmű lépéseket teszek, életvitelben is legyen lenyomata a komolyságos jövőképnek, amitől előre keservesen bömbölve kaparászom a falat.
-Jelzés, Kenicchi!-Emelem égnek mutatóujjamat hihetetlen és persze legkisebb mértékben sem létező bölcsességem tengerében lubickolva. Épp időben tértem vissza a gombászó kitérőből fülön csíphessem a nekem való küldetést nagyon ügyesen magyarázzam körbe minek kéne halálos szakmára adnia fejét.
-Fantörpikusan mutatná, ereje teljében van a Shihouin família, de ez tök lényegtelen kasznifényezés, amivel úgy se etetlek be.-Legyintgetek bőszen, nehogy bevegye ez az összes érvem, amit néhány másodperc alatt sikerült összetákolnom.-Vacsi új nemesi kör bázist szeretnék felhúzni a gotei orra előtt, mert a lelkeim szürke hályogot kapnak arra, ami közvetlen nózijuk előtt zajlik. Hatosba dobnánk le a vasmacskát, kivédhetnénk az uncsi nemesi traccspartikat, nem kéne messzire mászkálni, vagy állandóan betörnöm hozzád, néhány röplap széthintéséért és a fene se szimatolná, tilosban merészelünk sántikálni, hiszen ez az osztag időtlen idők óta puccos családi sarjak gyűjtőhelye. Meg se lepődnének, egyel több, vagy kevesebb nemes tolong a környéken és a Negyvenhatosok még hálálkodva dobálnának rózsaszirmokat, végre előkelő származású vezetőség van arrafelé. Nekünk meg hawaii, dizsi, napfényes lubickolás, mert azt tehetünk, amihez kedvünk támad.-
Veszek hatalmas levegőt gyorsan lehadart szövegelésem végén, mielőtt levegőből kifogyva dőlnék bele a tavacskába, szárnyát tört lúdként kapálózzak vörös fürdőnadrágos életmentők után. Igazából, hogy tényleg nem vártam el Kenicchi-től pedáns shinigami-ként lődörögjön keresztül kasul vörös szőnyegen, miközben ezerrel feszít, micsoda hírességes személyiség csöppent a pornép közé. Az én csudaklassz gondolat buborékaimban ez mind megjátszott foglalatoskodás lenne, miközben szépen csendesen sütögetjük pecsenyénket és mindenki elégedetten pöffeszkedik székében, mert azt hiszi, pontosan azt kapta, amire vágyott.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Hétf. Feb. 18, 2013 8:11 am

[Hagyományápolás - Várvédő]

A smaragd íriszek földöntúli fénnyel ragyogtak, mintha csak valaki egy izzót ültetett volna mögéjük. A szőke férfi minden szava egy végletekig megkomponált műremek részét képezték, egyetlen olyan gondolat sem csúszott ki a száján, aminek nem szánt nagyobb szerepet vagy tulajdonított különleges fontosságot. Az első pillanattól kezdve felfigyelt rá, hogy beszélgetőpartnere mennyire szívleli a mázas bókokat, ebben némileg hasonlítottak egymásra, habár Yuuken semmilyen körülmények között nem engedte volna meg magának, miszerint ezek elhomályosítsák látását. A politikai palettán való sikeres lavírozás egyik alapfeltétele volt, hogy a nemesek egymás között sosem az igazat mondják, legalábbis ellenlábasaikat a lehetőségekhez mérten igyekeztek megtéveszteni. Ebből adódóan némileg csalódottan vette tudomásul a tényt, mely szerint a Kuchiki az európai sakk ló figurájához hasonlítja magát. Éppen a magyarázat fogalmazta meg azokat a kitételeket, melyek miatt a főnemes egyszerűen leüthetőnek tartotta eme játékszert. Túlzottan kötik a lefektetett normák, s hajlamos átugrani olyan fontos részleteket, amik később a vésztét is okozhatták. Ha Neki választania kellett volna, feltehetőleg a futóra esik a voksa, s nem véletlenül. Egy frontális támadás a hősök és a bolondok – direkt használta eme szinonimákat – különlegessége, ám ezek durvasága mindig is távol állt a Shihōin-ház vezetőjétől. Sokkalta jobban szerette megtévesztéseivel összezavarni áldozatát, aztán pedig oldalról vagy hátulról lecsapni, szinte tökéletesen kikövetkeztethetetlenné téve részvételét egy-egy akcióban. Gyorsan mozgatható, könnyű lavírozásra képes bábu, habár előnyeiből gyengesége is adódhat. Szemtől szemben talán alulmaradna egy fizikai harcban, ámbár szellemileg semmiképp.

- Éppen a szabályok miatt nem rúghatsz le bárkit... – döntötte elnéző mosollyal oldalra fejét, aminek köszönhetően mérnöki pontossággal beállított hajkoronájából egy kósza tincs a szemeibe hullott. – Gúzsba kötnek és falakat húznak köréd, kijelölik, merre menj és mit csinálj. A szabadság csupán illúzió ebben a világban, mindannyian szolgák vagyunk, a saját magunk által lefektetett normák rabjai! S ez jól is van így, belegondolni is szörnyű, miféle káosz uralkodna el határok nélkül.

Elegáns mozdulattal simította vissza a rakoncátlan hajszálakat eredeti helyükre, miközben ismét kihúzta magát teljes magasságában. Ugyan szavai aggodalmat sugalltak, ezzel ellentétben vonásain a tökéletes érdektelenség tükröződött. Ténylegesen nem érdekelte a világ sorsa, a gyermeteg szurkálódások, amik a nemesség körében egyre nagyobb teret hódítottak, kizárólagosan egyetlen dolog érdekelte, mégpedig a korlátlan hatalom. Nem a hatalmas lélekenergia által elérhető előre vágyott, tudta nagyon jól, hogy Fujimoto Masayoshi nyomába sem érhet, holott ugyanolyan kiváló képességűnek tartották, mint ahogy a mostani főkapitányt. A magánéletében történt törés ellenben parkoló pályára tette karrierjét is. Akkor és ott, azon a végzetes estén belőle is meghalt valami fiával együtt, sarja gyilkosainak megbüntetése sem volt képes pótolni a lelkében keletkezett űrt. Egyre inkább úgy érezte a beszélgetés irányát szemlélve, hogy valaki nagyon kellemetlen módon léphetett Hana-chan tyúkszemére, aki kedves és visszafogott mentalitása lévén egyáltalán nem kezdett szervezkedésbe. Papírvékony ajkain gunyoros vigyor játszott, a család státuszának növekedését nem egy katonai rang fogja igazán szemléltetni, ettől függetlenül valóban jelzés értékű, méghozzá azt sugallja, ezen klán vezetőjével nem érdemes ujjat húzni. Yuuken nem hordott sosem kapitányi haorit, eme jó tanáccsal a legtöbben enélkül is tisztában voltak. Egy széknek a Negyvenhatok között talán valamivel jobban örült volna, azonban beválasztásának épp családfői pozíciója számított a legnagyobb akadálynak, vélhetőleg mindenkinek a sajátjai felé hajlik a keze, ezért van szükség teljes pártatlanságra, már amennyiben ilyen értelmüket vesztett szavak léteztek még manapság. A felvetés jóllehet megfontolandónak tűnt, ellenben nem akart elhamarkodott döntést hozni.

- Hm, a Rokubantai… - szólalt meg elmélázva, miközben hüvelykujjával végigsimított arcélén. – Byakuya-dono régi osztaga mindig is a rendről és a fegyelemről volt híres, habár ezen megítélése az utóbbi esztendőkben mintha kissé háttérbe szorult volna, nemde bár? Mi lehet ennek az oka?

A 6. osztag nem tartozott sosem az álmaiban vissza-visszatérő helyek közé, elvétve járt arra néhány alkalommal, akkor is hivatalos ügyek intézése közben. Elsődlegesen az Onmitsukidō elbitorolt főparancsnoki székére fájt a foga, hisz’ a testület egykoron a família magánhadseregeként szolgált, amíg Yoruichi-hime árulása miatt el nem vették tőlük ezt a kiváltságot. Nem táplált különösebb ellenszenvet Suwun Tai-chan irányába, ettől eltekintve visszakapni kívánta jog szerinti jussát. Jelenlegi helyzetében persze egyetlen ujját se mozdíthatta ennek érdekében, visszavonulásának köszönhetően semmiféle katonai döntésbe nem szólhatott bele a Gotei Juusantai berkein belül, esetleg tanácsokat adhatott, amennyiben erre külön felkérték. Talán csakugyan elérkezett a visszatérés ideje?

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Márc. 15, 2013 6:02 am

Hagyományápolás – Kenicchi megrohamozása

Erre már aztán tényleg nem mondhatok semmit, mert ott volt elásva a félszemű kalóz, ahogy pontosan Kenicchi felvázolta a nagy helyzetet. Szó, mi szó ténylegesen sokat rágcsáltuk a kefét kissé merev és gyakran elavult szabályaink miatt, de ha nem lennének, hát akkor aztán tényleg beköszöntene kicsiny világunkba a fejetlenséges zűrzavar. Felérne az egész ténfergés a posztapokaliptikus vagy milyen hangzatos cuccal felszerelkezett utópisztikus jövőképekkel és most nagyon menőnek érzem magam, mindezt képes voltam kigondolni, bár abban kételkednék értelmesnek tűnő mondatban sikeredne ellőnöm. Ennél fogva bölcs hallgatást választom, kizárólag hűséges egyetértésem záradékaként bólogatok helyeslően. Jobb nem belemenni ebbe a találgatásba, mert a nemesek sosem szoktak találgatni, ahogy vaktában sem szokásuk lövöldözni. Azt az egyetlen dolgocskát agyam maradékainak túlélő sejtjeibe táplálták, nem létezik totó lottós szerencsejáték az előkelő ficsúrok körzetében, pontosabban létezik, csak azt kedves csavarral kockázatnak nevezik. Persze kettő között nagy különbség van, meg néha szinte semmi, de ebbe a fejtegetésbe, megint nem mászok bele, hiszen agyi kapacitást leszedáló mennyi aprócska részletre tekintettel kell lenni, mielőtt valamelyik nagyokos döntés közeli állapotba jutva dőlhetne hátra. Amilyen egyszerűnek tűnik ez a világ, annyira bonyolult, emiatt mondom, hogy a ló szerepére voksolok. Minden pusztán viszonyítás kérdése, ahogy a színeket fel lehet cserélni, úgy a szabályok menetét is lehet úgy befolyásolni zöld jelzést adjanak.
-Dehogynem, Kenicchi, ha ügyesen magam javára fordítom a szabályokat semmi akadálya, bárkit felrúghassak.-
Csavargatok találomra kiválasztott tincset ujjaim között had látszódjon mennyire ártatlan virágszál vagyok, akinek eszébe sem jutna ilyesmire vetemednie. Meglehet, sokat kell fejlődnöm a benyalós nemesi szövegelések szak zsargoni területén, de abból a szempontból cseppet sem féltem hátsómat, ne tudnék bárkit kimagyarázni köntöséből, hogy azt se tudja miről kezdtünk tárgyalni, hol tartunk és épp mibe egyezett bele. Abban a mellkidobós játékban úgy sem vennék részt, amelyiket néhány dáma szolgáltat mások figyelmének terelésére. Jobban boldogulok a teljes sáv szélességre kiterjedő fecsegésben, ami gyakran látszódik esztelen csacsogásnak és pont ettől válhat remek fegyverré, mert a figyelmetlenebb kis egérkék, gyakran könyvelik el ostoba locsi fecsinek, ezzel önkéntesen bemasírozva gondosan kifeszített hálómba. Nagyképűség lenne azt állítani tévedhetetlen lennék, vagy ne lehetne pontosan ezt a képességemet ellenem fordítani, de mindképp hasznos fegyveremnek gondolom, főleg, ha arról lenne szó, néhány kedves mondatot hinthessek el esetleges nemes jelöltségéről az osztag kapitányi székét illetően. Mérget vehet rá Kenicchi be fogom dobni szépséges magyarázó képességeimet, ha netán úgy döntene, fontolóra veszi a katonai sűrgés forgásba farolást.
-Cseppecskét kisiklott a vagon generációváltás területén. Imádott famíliám, valamint a teljes régi vezetőség kivonulásával keletkező hézagot nem sikerült elég talpra esett gárdával befoltozni. Azzal a céllal rángattak át, tegyek csodát…-Közelebb hajolva sajnálkozó tekintettel súgom oda zárásként elcsomagolt szövegelésemet.-…nem fűződik hozzá érdekem. Még! Remélhetőleg a jövőben történik valamilyen kedvező fordulat, melynek varázslatos hatására, véletlen megtáltosodom!-
Mosolyodom el egyértelműen bökdösve Kenicchi felé a láthatatlan nyilacskákat, pontosan rá célozgatnék, ahogy azt már percek óta ecsetelem kitartó lelkesedéssel. Persze a téma nagyjából ezen a pontosan kezdi végét rúgni, mert nincs ezzel kapcsolatban miről tárgyalni, míg valamilyen megállapodás nem születik. Azután csaphatunk bele a további szövevényes tervezgetésbe, miután Kenicchi megmondja mire jutott és ehhez sokat, nagyon sokat kell gondolkoznia, mivel tudom, mindent töviről hegyire át szoktak rágcsálni határozat előtt, én sem fogok ölbe tett kezekkel malmozni a verandán. Egyelőre berekesztem ezen a ponton fantörpikus csacsogásunkat.
-Nem fogok a nyakadon ugrándozni, bár nagy a késztetés hátadra ugorva visítsak addig füledbe, míg igent mondasz.- Vigyorodok el ördögien, ahogy eljátszom a gondolattal, ténylegesen megcselekszem, ám elhessegetve saját pokoli énemet köszörülöm meg torkomat. Ez nem az a nap, amikor teret engedhetek gyerekes szórakozásaimnak, pontosabban majd kicsikét később, azaz most. Nem bírhattam tovább, ne akarjak valami gonoszsággal kedveskedni drágalátos puszipajtásomnak, ezért fülig érő vigyorral lepleztem, épp virágos hajcsatot operálok ki hajkoronámból. Lassan tenyerembe csúsztattam a kicsike csatot és ártatlan bámulást előadva támaszkodtam a korlátnak. Némileg ráhajolva vettem kezdeti lendületet, félfordulatot téve, helyezhessem testemet a keskeny fa tetejére. Onnan már csak két rövidke villám lépéssel megtámogatott szökkenés hiányzott, mesteri hajdíszemet elhelyezhessem Kenicchi előre kandikáló tincsében. Nagyon szerettem volna már borsot törni orra alá, mondjuk, ha nem sikerül sem tehetek többet, mint csalódottan fújtatva guggolni a fán és sebes távozásom előtt, még közölni záró szavaimat.
–Távrecsegj, ha határoztál!-Integettem irányába felhőtlen jó kedvemben, majd kezeimen átfordulva vettem a helyzetet gyors hátrálásra.-Örültem a randinak, Kenicchi! Hamarosan ismételjünk, mert szörnyen hiányozna, nem tudlak piszkálni angyali kedvességemmel! Vigyázz az adóbehajtókkal és mindig tegyél zoknit az ágyad lábára, nehogy megfázz!♥-
Nyelvemet kinyújtva szökkentem le a korlátról, minél gyorsabban kisprintelhessek a birtok területéről. Sosem tudhattam mikor akarnak megint fülön csípni, mint a régi szép időkben. Élénken él még bennem a fájdalmas kaland, miután az egyik mérges szolgáló szó szerint ruhám nyakánál megemelve hurcolt be Kenicchi-ék színe elé. Az a nagydarab pacák, még mindig tüskeként böki büszkeségemet, könnyed rongyként közlekedett hevesen csalapáló személyemmel. Egyszer megtalálom és szörnyűséges bosszút állok rajta, de az természetesen nem ma lesz, hanem talán holnap, vagy holnapután…

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Pént. Márc. 15, 2013 6:52 am

[Hagyományápolás - Várvédő]

Megadó főhajtással kellett egyetértenie, a további ellenkezésnek nem lett volna értelme, hiszen végletekig igaznak vélte Hana-chan meglátását. A szabályokat mindig azok hozták, akik státuszukból, ilyen-olyan jogukból kifolyólag vezető szerepet töltöttek be, ennek megfelelően rájuk nagyrészt nem volt érvényes a rendszabályozások többsége. Yuuken kívánatosnak találta eme állapotot, a kiváltságot birtokló vékonyka rétegnek bizonyos formában felé kellett emelkednie a pórnépnek, máskülönben semmivel sem lettek volna többek a Rukongaiban tespedő csőcseléktől. Értette, hogy miért tartja fontosnak beszélgetőpartnere a Gotei Juusantaiba való visszatérését, méghozzá kapitányi rangban, lévén nem kerülték el figyelmét a Seireiteiben terjengő hírek. A Négy Nagy közül jelenleg a Shihōin volt az egyetlen olyan ház, melynek egyetlen tagja sem tölt be olyan fontos katonai pozíciót, mint amilyen a kapitányi vagy a hadnagyi rang. A szőke főnemes maga részéről ostobaságnak tartotta eme státuszszimbólumot, mindazonáltal lassacskán az évszázadok alatt a nemesség maga is megváltozott, egyre többen és többen választották hivatásukként a halálistenséget, míg a család ügyeit másodsorba állították. Számára a rang nem jelentett mást egy újabb hangzatos címnél, amit odabiggyeszthet amúgy is kilométerhosszú megszólításának végére, ráadásul hivatalából adódóan fejet kellett volna hajtania a Negyvenhatok Tanácsa előtt, ami pedig meglehetősen nehezére esett, öregkorára nem hajlott annyira a térde, mint egykoron, képtelenné vált a megalázkodásra. Arca rezzenéstelen maradt, de meglepődve tapasztalta a tényt, mely szerint valóban fontolóra vette a lehetőséget. Úgy tűnik, a nőszemély szétszórtsága különös módon ragadós.

- Szomorúan hallom. – fűzte hozzá a Rokubantairól szóló történethez saját véleményét, habár hangjában semmiféle szánalom nem csengett. – Legnagyobb sajnálatomra azt kell mondjam, nem a 6. osztag az egyetlen olyan szerv, ahol eme tendencia felütötte a fejét! A régi értékek és szokások megfakulnak, értelmüket vesztik, egyedül az erő az, amivel elérhetővé válnak a célok, s ez nem helyes így. Minden csatatérnek megvan a maga fegyverzete, a politikát pedig nem kardokkal vívják.

Sokkalta inkább tőrökkel, azzal egyszerűbb hátba döfni valakit. Utolsó gondolatmorzsáját megtartotta magának, ámbátor ezzel feltehetőleg mindenki tisztában volt, aki pár évnél többet töltött el a felsőbb körökben történő lavírozgatással. Biccentett egyet köszönetképpen a Kuchiki megjegyzésére, kivételesen irritálta a felvetés, miszerint napjában akár többször is rikácsolva próbálná jobb belátásra bírni döntését illetően. Némileg megrökönyödve vette tudomásul a nő tevékenységét, aminek eredményeképp immáron egy hajcsat fogta hátra rakoncátlankodó hajtincsét. Vonásai megmerevedtek, akár a kőszikla, görcsösen próbálta meg elkapni merénylője karját, azonban lassú volt, a hadnagy könnyedén kiszökkent ujjai közül, máris az egyik faágról kiabált felé, aztán amilyen sebesen érkezett, úgy is távozott a birtok területéről. Töprengve nézte üres markát, majd vontatott mozdulattal kiszedte hajzatából a kiegészítőt. Koránt sem volt a híve az efféle díszeknek, leginkább ruházatával hívta fel magára a figyelmet, nem véletlenül vásárolt mindig a legdrágább anyagokból, amikből természetesen a legtehetségesebb szabók készítettek olyasfajta remekműveket, ami most is volt rajta. Valamit elindított benne a lány megjelenése, habár továbbra sem vonzotta különösebben a felajánlott pozíció. Elégedetlenül csóválta meg a fejét, hisz’ következő találkájuk úgymond foganatosítva lett, máskülönben milyen formában tudná visszajuttatni a Nála felejtett tárgyat? Yuuken vékony ajkai gunyoros mosolyra húzódtak, értelemszerűen tudat alatt már eldöntötte, mit is fog tenni. Belemegy ebbe az ostoba sakkjátszmába, magára vállalja a sötét vezér szerepét, s rendet tesz a gyalogok sorai között. Halk nevetést hallott, ám amikor körbepillantott, nem látott senkit a közelben, tekintetét mégis szobája felé vonzotta valami. Ouhitogoroshi ébredezése közepette hallatta megvető kacaját, ugyanazt, amivel egykoron mindig illette Őt.

- Kuchiki Hana… - suttogta maga elé elnyújtottan a nevet, mialatt markába zárta „ereklyéjét”. – Csak meg ne bánd döntésed!

Néhány percig mozdulatlanul meredt lakosztálya irányába, higgadtan várakozott, ám egyetlen újabb hang sem zavarta meg a csendet. Megvetően felhorkant, lépéseit sietősre fogva haladt le az aprócska hídon, amely átvezetett azon kis csatorna felett, ami éltető vízével a tavat táplálta. Tervei nem szenvedtek csorbát, sőt, pontosan a saját hasznára tudja fordítani az események alakulását. Normál körülmények között akár önerőből is könnyedén eljuthatott volna erre a szintre, pályafutása meredeken ívelt egészen addig a végzetes napig… Nem ért rá ezen gondolkodni, sokkalta fontosabb elintéznivalói akadtak. Valamilyen módon meg kellett még győznie a főkapitányt is eme kinevezés helyességében, habár ez a könnyebbik része volt a folyamatnak. Igazándiból önmagával kellett dűlőre jutnia, pontosabban azzal a részével, mely egy díszes katanába zárva pihent hálószobája egyik sarkában.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Május 19, 2013 3:29 am

Vissza a szolgálatba

Lassan sétált az utcán a friss eső után, a lehullott esőcseppek pocsolyába gyűltek össze, nevetgélő gyerekek élvezték, ahogy belel ugrottak, és felcsapták a társaikat. Nem sok kedve volt ezzel foglalkozni Kojironak, de elég fontos személyhez tartott, és próbált a lehetőleg tiszta maradni, már amennyire ez lehetséges. S’ leginkább a ruházatára gondolt, ami jelenleg is a shinigami uniformisából állt, oldalán a szótlan lélekölőjével
~ Eső. Szeretem az esőt, jó nézni, ahogyan kövér cseppekben aláhull, és még a levegőben éli életét, majd kegyetlen halált halva szétrobbanjon a leérkezése pillanatában. Ha szerencséje van, akkor ezzel a kis cselekedetével segíthet az élet körforgásában. Hm, ostobaság, senki se siratja meg azt a kis vízdarabot, ahogy nem siratják meg az elhullott shinigamikat se, azokat se, akik a Féregben szenvednek. Korrupt a rendszer, hiszen szabadon engedtek. Annak ellenére is, amiket tettem, amiket mondtam, és amiket tenni akartam. Hogy szolgálhatnék egy ilyen rendszert? Ostoba kis eszmék, amikben hittem, beleették magukat a tudatomba, elhitették, hogy érdemes szolgálnom, utat mutattak. Édes alma volt, amibe minél többet haraptam, annál rothadtabb volt, és az íze is inkább a sárra hasonlított.
Leszegett fejjel sétált, kizárva minden zajt, ami zavarhatja a gondolatait, amik az elmúlt napokban kígyóként fonták körbe az elméjét. Egy név és néhány pletyka, amikre eddig nem adott, ám némi utánajárással már megbizonyosodhatott az igazságtartalmukról. Van egy személy, akiben talán megtalálja, amire igazán szüksége van. Egy igazi daimyo, akinek felajánlhatja a pengéjét, és az életét, valaki, aki értelmet adhat az életének. S’ ha ki nem is tudja rántani abból a mocsárból, amit az életének nevez, de annyit megakadályozhat, hogy végleg elnyelje. Ha már kénytelen élni egy átokkal, magányban, elhagyatottan, akkor, ha van esélye arra, hogy másra terelje a gondolatait, és ne az járjon a fejében, hogyan is oltsa ki az életét anélkül, hogy szégyenben maradjon, akkor azt megragadja, és így még ki is szabadulhat abból a számára már túlságosan káros közegből. Nem akarja megsérteni a jelenlegi osztagának a vezetőségét, remekül végzik a dolgukat, de ők is halandók, akiket néha elragadnak az érzelmeik. Nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy az évek terhei kiölik belőlük mindazt, ami emberré tesz valakit. Szeretet, boldogság, család. Egyikkel se rendelkezik már Kojiro, vagy ha igen, akkor azokat mélyen eltemetve hordja magában, hét lakat alatt, nehogy egy gondatlan pillanatban előtörjenek, és káros hatásaikkal elárasszanak mindent.
- Azt hiszem ez lesz az.- kiveszi az ajkai közül a pipájának a szárát, majd kifújja a füstöt, és felnéz a kapura, ami előtt néhány őr is strázsál. Látszólag nem túl barátságosak, de nem is ezzel a céllal érkezett Kojiro, hogy új barátokat szerezzen.
- Kellemes napot, a mesteretekhez jöttem. A jövetelem mibenléte pedig csak kettőnkre tartozik.- megelőzte a felesleges kérdésáradatot, és lehet, hogy kelletlenül, de tudomásul vették, hogy többet nem szednek ki Kojiroból. Ezért hát az egyikük elindult, hogy szóljon a birtok urának a jövevényről. Addig is várakozik Kojiro és folytatja a pipázást.
Nem számolta a másodperceket, de végül visszaérkezett az őr, és pár kurta szóval közölte, hogy fogadják Kojirot, és kövesse. Nos, Kojiro se volt rest, azonnal a férfi után indult. Szótlanul, felvéve annak a tempóját, aki a rövid séta után bevezette a tárgyaló terembe. Útközben eloltja a pipáját, udvariatlan lenne, ha így lépne be a házba, jobb helyen lesz az uniformisa belső zsebében. S’ megérkeztek arra a helyre, ahol feltehetőleg megkezdheti a tárgyalását a csatlakozási kérelméről. Úgy érzi, hogy abban a munkakörben megtalálná a számításait, végre azt tehetné, amit emberként is. Szolgálná a megfelelő személyt, és talán nem járna úgy, ahogy Nobunagával, hogy előtte fog átkerülni a túloldalra. Évekig elnyomta magában a késztetést, de most itt az alkalom, ismét szamuráj lehet, ha sikeres lesz a megbeszélése. Hiába már több, mint négyszáz év, harcosnak nevelték, szamurájnak, ezt nem ölheti ki magából, és talán ismét büszkén viselheti a kardját. Számít arra is, hogy érvekkel kell alátámasztani a vágyát, nos, erre is felkészült. Igaz, már lassan kétszáz éve annak, hogy használta, de ha szükséges, nos, ismét hozzá fog folyamodni.

Tárgy: Re: A Shihouin-birtok Vas. Május 19, 2013 4:50 am

[Vissza a szolgálatba]

A kúria egy bizonyos része igencsak fontos szerepet töltött be a ház urának életében, úgymond a büszkeségeit gyűjtötte össze ama helyen, amit a látogatók kész múzeumként emlegettek. Való igaz, a gyűjtemény nagysága, illetve sokszínűsége vetekedett némely ilyen célzattal üzemelő létesítményével, ellenben ezen műveket gondos odafigyeléssel válogatták össze és tökéletesen leképezte a tulajdonos ízlésvilágát. Élénk színeket aligha lehetett találni, ahogy túlzottan vidám témákat sem örökítettek meg a festmények, a legmeghatározóbb érzés, mely megfogalmazódhatott egy vendégben az a borzongás volt. Groteszk alakok, kicsavart végtagú szobrok, a maszkká dermedt félelem kifejezése egy ősi álarcon, Soul Society keletkezésének idejéből. Pontosan az ehhez hasonló különlegességek miatt rúgott egyetlen szoba tartalma olyan magas árra, aminek ellenében akár fél Rukongai egy éves élelmezését meg lehetett volna oldani. Sőt, ehhez kétség sem férhetett, azonban a terem közepén álló, lehunyt szemű, szőke férfinak semmiféle haszna nem származna a dologból. Yuuken emlékezetébe belevéste minden egyes remekmű képét, éppen ezért nem volt szüksége arra, hogy lássa őket, elég volt ráhangolódnia a szoba hangulatára, érezni a műremekekből áradó idő érintését, ami felborzolta halántékán a szőrszálakat. Érzések és emlékek vették körbe, de nem merült alá, kívülálló, egyszerű megfigyelő maradt. A művészek feltárják személyiségüket alkotásukban, éppen ezért olyasmiket is közölhetnek magukról, ami akár veszélyes is lehet rájuk nézve. A főnemes különösen kedvelte a művészeteket, pártolta azokat, akik foglalkoztak vele és művelték, azonban személye sohasem próbált meg alkotni, ahhoz túlságosan őrizgette személyét. Meglehet, belőle is felszínre bukna valami, amit jobb elfojtani.

- Shihōin-dono! - a hang kellemetlenül törte meg az idillikus pillanatot, a megszólított viszont nem reagált, továbbra is mozdulatlan maradt. - Öhm... Egy férfi várakozik a keleti főkapunál, bebocsájtást kér. Ránézésre shinigami... Mit tegyünk, nagyúr?

- Engedjék be... Kísérje a tárgyalóterembe, s mondja meg neki, hogy hamarosan csatlakozom hozzá.

- Igenis!

A testőr ugyanolyan gyorsan távozott, mint ahogy megérkezett, léptei rövidesen elhalkultak, majd végül teljesen megszűntek. Az ismeretlen érkezésének oka ugyanúgy titoknak számított előtte, mint ahogy a védelmével megbízott személyek előtt, mindazonáltal amennyiben egy halálisten ennyire titokzatos módon közeledik, jobban tűnik meghallgatni, amit akar, talán még hasznos információkkal is rendelkezhet. Naponta legalább tucatnyian próbáltak bejutni hozzá, ilyen-olyan ostobaságokkal próbálva kicsikarni némi alamizsnát. Természetesen a legvégén mindig kiderült, miszerint hihetetlenül fontos mondanivalójuk csupán hazugság vagy pedig olyasféle pletyka, amivel mindenki tisztában van. Ugyan egy-két kivételes eset alkalmával tényleg gazdagodott valamivel a tapasztalaton kívül, aki hasznosnak bizonyult számára kész volt búsásan megjutalmazni, de esetleg elhallgattatni is, hogyha érdekei azt kívánták, ne juthasson más fülébe is az információ. Kinyitotta smaragdzöld szemeit, amelyek drágakőként verték vissza a gyenge fényt, mellyel megvilágították a vázát, ami előtt éppen ácsorgott. Úgy döntött, némileg megváratja az időpont nélkül érkező illetőt, ezer és egy fontosabb dolga is akadt éppen, példának okáért mondjuk egy szőttes előtt elmélkedni csendesen. Végigsimított fekete nehézselyem haoriján - eligazgatva ezáltal pár nemlétező gyűrődést -, aztán kimért, ráérős lépésekkel elindult az említett helyiség irányába. Tartása feszes volt, háta egyenes, sugárzott belőle valami felfoghatatlan fennköltség, amivel csupán születni lehetett megtanulni nem. A percek lomhán vánszorogtak, mígnem végre megérkezett, s könnyed mozdulattal jelezte az ajtó előtt strázsáló őröknek, miszerint kinyithatják azt. Kezeit a háta mögött összekulcsolta, ilyen módon mérte végig a félszemű illetőt.

- Üdvözletem! - biccentett felé arcán az érdeklődés kifejezésével. - Következő alkalommal egyeztessen a titkárommal, amennyiben ez lehetséges, máskülönben nem fogják beengedni, ez csak egyszeri alkalom. Nos, megosztaná Velem esetleg érkezésének okát, kedves...?

Direkt hagyta nyitva a mondatot, ezáltal adva esélyt a bemutatkozásra, ekképp mozdítva a beszélgetés folyamát, amivel a lehető leghamarabb eljuthatnak a találkozó létrejöttének okozatához. Elfoglalt ember lévén nem szerette pocsékolni az idejét, az üres bájcsevegést meghagyta a nemesi összejövetelekre, melyeknek alapját az egymás előtt történő felvágás adta, amiben Yuuken kifejezetten tehetségesnek vallhatta magát. Jobbjával invitáló mozdulatot tett az ülőalkalmatosságok irányába, ezt követően pedig tapsolt kettőt, amivel jelezte a szolgálóknak, készítsenek frissítőt számukra. Miután mindketten helyet foglaltak, várakozóan tekintett a nibantaios tisztre. A lehetőségek szerint igyekezett hamar pontot tenni az ügy végére, s kideríteni megéri-e drága szakével teletölteni beszélgetőpartnerét. A pazarlás néhányak szomorúságára nem tartozott a gyengeségei közé, forrásait megfontoltan osztott be. Ezért tartott ott, ahol.