°~°~° Aiko- és Chiyo-féle hiperszuper terrortámadás °~°~°

Amint megérkeztünk a kilencedik osztag körletébe, egyből úgy éreztem magam, mint akit tiszta erővel gyomorszájon rúgtak. Amióta áthelyeztek nem jártam erre, és ugyan nem az én egykori kapitányom alá tartozik már az osztag, de így is enyhe rossz érzés kerített hatalmába, ami tovább rontott az amúgy is eléggé megtépázott idegállapotomon. Bármit megtettem volna, hogy ne keljen lejáratnom magam Abarai kapitány és Ueda hadnagy előtt, és mindenek előtt, hogy ne rúgjanak ki.
Ahogy közeledtünk a kapitányi iroda felé, úgy szállt el minden maradék reményem. Néha ugyan hajszál választott el attól, hogy sikítva el ne rohanjak, de rögtön bevillantak Aiko-chan ördögien szikrázó szemei, amikkel az elkapásom után tanulmányoz, hogy milyen módszerrel kínozzon meg árulásomért.
Az ajtóhoz érve a torkomban dobogott a szívem, miközben egyfolytában azon kattogtam, hogy menthetnék a helyzeten. Elhatároztam, hogy magabiztos és erős leszek, de legalább is nem kezdek el pánikolni, ezért pár mély sóhajt vettem volna még ajtónyitás előtt..... De Aiko-chan egy mozdulattal betört a helyiségbe.
Mikor megláttam a kapitányt és a hadnagyot, egyből lefagytam, ráadásul a hirtelen felfordulás hatására olyan riadt tekintettel bámultam rájuk, mintha nem is volna fejük
- ELNÉZÉST A ZAVARÁSÉRT MÉLYEN TISZTELT ABARAI KAPITÁNY ÚR!!! - Üvöltöttem lányos zavaromban miközben olyan hirtelen és olyan mélyre hajoltam meg ijedtemben, hogy beleroppant a gerincem
- Mélységesen sajnálom, de néhány aktáért jöttünk!! *Milyen akta legyen? Áhh majd kitalálom.. Vagy mégse, mire Aiko-chant valahogy kiimádkozom innen, nem fognak emlékezni miért jöttünk, csak hálálkodnak, hogy elme..* TE JÓ ÉG, SZÖRNYEN RÖSTELLEM!! - Kiáltottam ismét álmodozásomból ébredve, amikor Aiko-chan után kapva elestem egy tűzőgépben, rá egyenesen a jelentésekkel és egyéb papírokkal megpakolt asztalra. Nem tudom, hány óra munkáját tettem egy csapásra.
- Annyira, tényleg..! összepakolom, egy pillanat! - Láttam neki az iratok még jobbani összekutyulásához. Mikor azt hittem, rosszabb nem lehet, az orrom is elkezdett vérezni, így a papírhalmazt nem csak hogy újra kellett rendezni, a fele legalább újraírásra volt ítélve.
Sikerült annyira megrémülnöm rémséges tettemtől, hogy miután felpattantam és kétségbeesetten hátrálni kezdtem, nekimentem Ueda hadnagynak, olyan erővel, hogy ő hanyatt esett, egyenesen egy irattartó polcra, majd végül a papírhalmaz alján kötött ki.
- Eeeeeeh... Sajná.. lom.. borzasztómód..... - Habogtam az ájulás határán.
Egy foltot szemeltem ki a padlón, azt bámultam vörösen égő fejjel, hogy ne kelljen Ueda-san vészjósló szemeibe néznem.

//Látogatás átvedlése Aiko- és Chiyo-féle hiperszuper terrortámadássá//

*Még szerencse, hogy nem hallja egyetlen kapitányának gondolatait, különben elég csúnyán kiakadna... Az meg még rosszabb lenne Abarai taichou számára a jelenlegi helyzetnél is...*
- Akkor nem is szükséges engedély, amennyiben a kapitány érdekében szólal meg a hadnagy, mint jelen esetben! Egyébként is...
*Kezd bele reflexszerűen a magyarázatba, de az már sosem derül ki, mit takarna a második, be nem fejezett mondat... Suzumiya kapitány ugyanis kijelenti, hogy távozni készül. Tomoko pedig természetesen nem érti, mire fel van ez a gyors elvándorlás a kapitányi irodából... De hát egy kapitány mégiscsak egy kapitány, még akkor is, ha előzőleg ebben az osztagban szolgált... Biztos sok sürgős elintéznivalója van.*
- Viszontlátásra, Suzumiya taichou!
*Hajol meg a távozóban lévő megszólított előtt, majd kiegyenesedve megigazítja a szemüvegét. A beálló feszült csendet azonban hamarosan más töri meg. Méghozzá egy természeti katasztrófa... Szép nagyot ugrik is ijedtségében - miközben kiejti kezéből mappáját -, ahogy az iroda ajtaja kiszakad tokjából, és az egyik közeli polcot is magával viszi.*
- Üdvözletem, Aiko-chan, Chiyoko-chan!
*Köszönti az érkezőket vészjóslóan villanó tekintettel és földbe gyökerezett lábbal tűri, ahogy Aiko végignyomorgatja a lábát, miközben azon elmélkedik, mennyire helyénvaló is jelen esetben ez a szó - végtagjai ugyanis ennek következtében kis híján nyomorékká válnak... Ki se nézné ebből az ördögfiókából, hogy ennyi erő szorult belé...*
- Szálljon le a kapitány úrról!
*Próbálja megnevelni egyre vörösebb fejjel a látogatót. Ekkor tudatosul benne, hogy Chiyoko ezalatt az asztalon lévő, már gondosan elrendezett iratokat kavarta és vérezte össze... Emiatt aztán egy pillanat alatt teljesen elsápad - elvégre az ő munkáját tették tönkre! Mondjuk ez nem teljesen igaz, hiszen inkább kapitányát zargatta azzal, hogy írja meg őket, Tomoko "csak" rendszerezett - azt viszont legalább nyolcféle szempont szerint.
Ez az észrevétel aztán annyira letaglózza, hogy megsemmisülten ácsorog és bámulja az asztalt, így könnyű célponttá válhat a két lány, különösen Aiko szemében... Már csak azt veszi észre, hogy zuhan egyenesen hátrafelé... Út közben pedig lefejel és magával ránt egy nagyobb polcot, és az erről lehulló iratok pont betemetik... Beletelik egy kis időbe, amíg kiverekszi magát a papírhalom alól, majd véletlenszerűen kiemel egy jegyzetet a kupacból és gyorsan végigfutja.*
- Te jó ég, hiszen ez legalább húsz évvel ezelőtti irat! Ezeknek már régóta az első osztag archívumában lenne a helyük, kapitány úr!
*Kiált fel teljesen elhűlve, ahogy felismeri ezt a példa nélküli méretű okiratokkal való visszaélést. Viszont megvan a következő feladat, amit az iroda felújítása után véghez kell majd vinni...*

°~°~° Aiko- és Chiyo-féle hiperszuper terrortámadás °~°~°

Már épp azon voltam, hogy icipici porszem méretűre zsugorodok szégyenemben, amiért egy szempillantás alatt sikerült ekkora felfordulást kerekíteni az irodában, amikor egy nagy puffanásra lettem figyelmes. Felnéztem a padlóról, és megláttam Aiko-chant, amint sajnálkozva tekintget ki az ablakon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész életem lepergett a szemem előtt azzal a jelenettel együtt, hogy Abarai kapitány vérbe fagyva fekszik a földön, de mielőtt lelkét kilehelné, utolsó szavaival elátkoz egy életre.
Pánikolva rohantam hát Aiko-chan mellé, hogy megnézzem, mi történt. Egyrészről bejött a jóslatom, mert valóban Abarai kapitány feküdt odakint pár emelettel lejjebb, viszont szemmel láthatóan életben volt még, bár nem tudom miért csodálkozok, elvégre kapitány, vagy mi a szösz, így is elég ciki, hogy nem pattan fel rögtön becsületét mentve, hanem látványosan vergődik a porban... Na mindegy, elvégre én is hozzájárultam a dolgok ilyetén alakulásához, továbbá eléggé megsajnáltam szegény, és nem utolsósorban mégis csak egy kapitányról van szó, így fogtam magam, és kiugrottam az ablakon.
Nem sokon múlt, hogy telibe találjam a sebesültet, de pont sikerült pár milliméterrel mellette földet érnem.
- Kapitány!!!! Jól van?? Kapitáány! - rázogattam kétségbeesetten, mivel elég furán festett, majd a hóna alá bújva igyekeztem összelapátolni. Nem mintha súlyproblémái lennének vagy ilyesmi, de minden bizonnyal elég erős csontozatú lehet, mivel kellőképpen leizzadtam, mire visszacipeltem az irodába.
- Rettentően sajnáljuk ezt a sok kellemetlenséget, tényleg, bizony, őszintén, úgyhogy segítek rendet rakni ha szabad! Addig Aiko-chan, te kérlek foglald el magad, például hajtogass repülőt, vagy rajzolj valami szépet Aba-samának, hogy mielőbb meggyógyuljon!!- Azzal egy köteg papirost és pár színes ceruzát nyomtam a kislány kezébe. Csak akkor jutott el a tudatomig hogy újabb, eddig ép iratok estek a manőver áldozatául, amikor Ueda hadnagy feltűnően levegő után kapkodott a kétségbeeséstől.

//Látogatás átvedlése Aiko- és Chiyo-féle hiperszuper terrortámadássá//

- Kapitány úr!
*Kiált fel a papírhalom alól, mint valami sarokba szorított vadállat, amikor felettese elegánsan kivágódik az ablakon. Egyelőre azonban nem tud segíteni neki - előbb ugyanis ki kell verekednie magát a hatalmas mennyiségű iratkupac alól...
Így is igyekszik minél gyorsabban megszabadulni a papírhegy fogságából, de mire eljut odáig, hogy ismét mozgásképessé válik, már Chiyo-chan le is viharzik az épület elé, és nekilát felsegíteni kapitányát. Ezt már az ablakból kihajolva látja - a lent lévők pedig csak a félelmetesen csillogó szemüveglencséket láthatják... A fene se tudja, hogyan képes Tomoko még teljesen sötétben is ilyen intenzitással villogtatni a tekintetét. Mindenesetre elég hatásos képesség...*
- Abarai taichou, még a kapitányoknak is tilos meggyilkolniuk egy-egy tisztet...
*Kezd rá a szokásos dorgálásra, amikor végre felérnek ismét az irodába a kint lévők. Ekkor intéz felé egy kérdést Seireitei terroristáinak túlságosan is csiszolatlan gyémántja, így hát Aikóhoz fordul némi szemüvegigazgatás közepette.*
- Talán úgy, hogy kinevezésem után mondtam a kapitány úrnak, hogy ellenőrizze és szortírozza az iratokat, és azt hittem, meg is csinálta...
*Válaszol higgadtan, de szeme sarkából azért még elereszt felettese felé egy félelmetes pillantást - természetesen ehhez méltó szemüvegvillanással kiegészítve.*
- Természetesen segíthetsz ren... MEGÖLLEK!
*Válaszol Chiyo-channak. Illetve csak válaszolna - mondanivalója felénél ugyanis felismeri, hogy a lány éppen a friss iratok közül adott néhányat rajzolgatni a terroristák gyöngyének... Ismét kifut az összes szín arcáról, és csak rövid szünet után tudja hozzátenni az Aiko-chan halálnemére való utalást. Majd pedig, miután ezért a kijelentésért valószínűleg elég érdekes reakciót fog kapni válaszként Abarai kapitány úrtól, sietősen hozzáteszi:*
- A hadnagyokat és rangban lejjebb állókat nem kötik annyira a szabályok... A kapitányoknak kell példát mutatniuk...
*Hadarja el villámgyorsan, hogy már megint nem sok szót lehet érteni a magyarázatból, majd egy újabb shinigami érkezése fojtja belé a szót. Az ajtó felé fordul, majd szokásához híven tiszteletteljesen üdvözli a bejáratnál ácsorgó Kurót.*

Aiko- és Chiyo-féle hiperszuper terrortámadás

Ahogy ott álltam a romhalmaz közepén kővé dermedve, színtelen arccal, csak azon járt az eszem, ha egyáltalán még működőképes állapotban volt, hogy milyen lehet shinigamiként meghalni, mert Abarai kapitány most már ezer százalék, hogy végez velünk. Bár jobb is így, nem kell életem hátralevő részét kínzó bűntudattal leélnem, és azzal a ténnyel, hogy újabb személlyel bővítettem azok listáját, akik mélységesen gyűlölnek. Az erre való rádöbbenésnek köszönhetően a depresszió súlya csak még erősebben telepedett a vállamra, addig nyomva, nyúzva, gyötörve, amíg egész pici gombóccá gömbölyödtem a szobában szanaszét heverő iratok alatt. Szemeimet kínkeservesen égető könnyeimet igyekeztem visszatartani, nem akartam még eláztatni is az amúgyis eléggé megviselt dokumentumokat.
Hamarosan ajtónyitódásra és egy új hangra lettem figyelmes, így kikémleltem a papírkupac alól, és szembesültem a végső csapással: Abarai kapitány barátnőjével. Hallottam már róla sok kedveset, meg amúgy is aranyos lánynak tűnt, de nem csodálkoznék rajta, ha átváltozna valami naggyá erőssé és baromi mérgessé, amiért Aiko-channal sikeresen leépítettük a barátját mind testileg, mind fizikailag. Láthatóan Abarai kapitánynál is betelt a pohár, amiért a nője előtt csinálnak belőle komplett idiótát, így éktelen üvöltözésbe kezdett. Szerencsére sikerült megtartanom az amúgy oly' illékony lélekjelenlétemet, ahelyett, hogy elájultam volna, arra a döntésre jutottam, hogy ideje tiplizni. Kommandósokat megszégyenítő módon vetődtem elő eddigi rejtekhelyemről, de Aiko-chan, sajnos túl későn került a karmaim közé, ugyanis sikerült telibe találnia Abarai kapitány férfiasságát, amit iszonyatos üvöltés követett.
- Elnézést a felfordulásért és a kellemetlenségekért, de azt hiszem, itt az ideje mennünk, még naaagyon naaagyon sok dolgunk van Aiko-channal, annyi, hogy el se tudom mondani! Őszintén sajnáljuk, további szép napot!!! - Kiabáltam kétségbeesetten sűrű hajlongások közepette, Aiko-channal a hónom alatt, majd olyan sebesen viharzottam ki a helyiségből, ahogy csak bírtam....

//Új "tiszt" az osztagnál//

A beszélgetést követően kiléptem a főkapitány irodájából, és elindultam a 9. osztag felé. Még mindig feleslegesnek éreztem ezt az egészet. Nem volt olyan nagy a baj, mint amilyennek látták a többiek, vagy legalábbis én nem láttam olyan nagynak. A szobába majd beköltözök a látogatás után. Úgy tartotta az illem, hogy előbb tiszteletem teszem a kapitánynál az irodájában, bár inkább fordítva kéne. Nevetségesnek tartottam, hogy nekem kell alázatot mutatni SS lakói felé, nem fordítva, de bármennyire is volt nevetséges, nem lehetett kitudódnia az igazságnak. Botommal szórakozottan lépkedtem az osztag területe felé. Jónéhány tiszt megnézett magának rendesen, mikor elhaladtam mellettük, egyesek elképedve, mások mosolyogva haladtak el mellettem. Nem zavart a dolog, ha meglátnák valódi alakom, valószínűleg nem nevetnének. Egyik IQ szintje sem vetekedett az enyémmel, még csak a közelébe sem értek. Még egy növényben is több értelem van mint itt egy-két shinigamiban. Reméltem, hogy a kapitány nem egy idióta, és nem is fog akadékoskodni sokat. Beköszönök, aztán megyek beköltözni. Fontos dolgaim vannak most, hogy bejutottam. Jelentést kell tennem, 1-2 varázslatot elvégezni, stb. Pár perc múlva odaértem a kapitányi iroda ajtaja elé. Nem volt probléma nekem tájékozódni az osztag területén, könnyen ki lehetett a tisztek elméjéből olvasni az információkat. Megkocogtattam botommal háromszor az ajtót, majd benyitottam. Gyorsan felmértem a terepet, mikor beértem az irodába.
A kapitány az asztalánál volt, meg volt egy másik tiszt is az irodában. Egy nő. Hadnagy lehetett, a karszalagból ítélve, szóval jelentéktelen volt számomra.
- Üdvözlet! Krázus vagyok a 9. osztag rang nélküli friss tisztje. Mivel nem rég csatlakoztam az osztaghoz, úgy gondoltam, helyén való volna előbb bemutatkozni, és csak utána beköltözni. - biccentettem enyhén, hogy látszódjon azért. A "tiszt" szót meg csak nagy erőlködésekkel tudtam kipréselni magamból. Megalázónak éreztem, de mindegy, nekik ezt nem kell tudniuk.

//Új "tiszt" az osztagnál//

A soul societybe való felvételem után és a 9. osztagba való besorozásomat követve úgy döntöttem, hogy túl kell esnem gyorsan a formaságokon, és beköszönni a kapitánynak. nem hagyhattam ki, bármilyen szükségtelennek is éreztem a dolgot. Reméltem, hogy a kapitány nem valami szerencsétlen alak, akit csak azért ültettek oda, mert nem volt más jelentkező a posztra. Azért kapitánynak már ne mártott egy olyan ember, aki tényleg rátermett a feladatra. Természetesen nálam jobb ember nem lett volna erre a dologra, de nem élnék vele még akkor sem, ha felajánlanák, aminek az esélye valljuk be, egy rang nélküli tisztnél gyakorlatilag nulla. A sok együgyű tiszt akik mellett elhaladtam, úgy néztek rám, mintha nem láttak még volna mágust. Nagyon is úgy nézett ki, hogy még nem láttak eddig mágust. Lehet, hogy jobb is nekik így. Nem kell az amúgy sem nagy agyukba elraktározni több ezer évnyi történelmet rólunk. Enyhén botomra támaszkodva haladtam az iroda felé, na nem mintha olyan nagy teher lett volna a járás, de már megszoktam az évek alatt. Néhány perc múlva odaértem az iroda elé, és néhány másodpercig vártam, míg megigazgattam a ruhámat, mert mégiscsak a kapitányhoz megyek, nem árt a jó megjelenés. Bár, amilyen hangok kiszűrődtek az irodából, nem biztos, hogy érdekelné a kapitányt a megjelenésem. Kopogtattam, majd benyitottam az ajtón. Gyorsan közöltem, hogy miért vagyok itt, aztán vártam a soromra. A kapitány az asztalánál ült, elég bizarr öltözékben. A hadnagy, -legalábbis az lehetett, mivel a hadnagyi karszalag ott díszelgett a karján- pedig egy másik asztalnál ült, és szúrós tekintettel nézett a kapitányra. Engem arra emlékeztetett, mint mikor egy mihaszna kölyköt próbált az anyja megnevelni, kevés sikerrel.
Elég lenéző szöveget kaptam válaszul a kivethetetlen bemutatkozásomra, mire kissé felvontam a szemöldököm. Igaz, hogy a kapitányról van szó, de nem szeretem ha nálam alacsonyabb rendű "élőlények" néznek le engem.
- Cukorkát? Köszönöm nem élek vele. Tejet meg nem szoktam inni. Általában megelégszem a vízzel.- válaszoltam olyan semmilyen hangnemben. Ha már Ő így, akkor én is így egy kicsit. Kezdett nagyon nem tetszeni, ahogy beszélt velem abban a lenéző stílusában, de nem tehettem meg, hogy visszaszóljak neki, mivel sokkal fontosabb dolgaim voltak. Mintha a hadnagynak sem tetszett volna ,mert igencsak köszörülte a torkát, úgy nézett ki, hogy az én pártomat fogta. Ezt el is mondta a kapitánynak, mikor az rámordult, hogy megint mit vétett.
Kezdett elfajulni a helyzet, ezért jobbnak láttam közbeavatkozni. Itt sem vagyok, meg már be kell avatkoznom a dolgok folyamába, holott nagyon is nem lett volna rá szükség. Kisétálhattam volna csak simán, és megvárni, míg azok ketten kikészítik egymást, és miután lehiggadtak a kedélyek, visszamenni, de most az első lehetőség volt az optimálisabb.
- Khm..magamról. Hmm. Egy mágus vagyok, akit az Euthanatos rend vezetői küldtek, hogy segítsek Soul Societynek. Esetleg kíván még valamit tudni? - fejeztem be a mondatot gondosan kimérve minden szót, és a botomra támaszkodtam addig, amíg vártam. Előbbi sejtésem, hogy a kapitány egy idióta, kezdett beigazolódni, de nem baj. Egy "ilyen" még elfér SSben, csak több ne legyen, mert az már káros lehet mindenki számára.
Talán a közbevágásom meggátolja majd a kapitányt és hadnagyát abban, hogy vérengzés színhelye legyen ez a szoba. May később visszajövök, miután feltakarították a padlót.

//Új "tiszt" az osztagnál//

Úgy tűnt, hogy a hadnagy, és a kapitány igencsak nincs jóban egymással. A kapitány kis híján idegbajt kapott, és ezen nem segített a hadnagy sem. Sőt úgy tűnt mintha direkt hergelné az amúgy is idegbajos vörös hajú srácot, és mintha élvezte is volna. Nem nagyon zavart ez engem, mert ezzel is engem védett, vagy legalábbis próbálta kordában tartani a 9. osztag első emberét. Na nem mintha meg kellett volna engem védeni bármitől is. Kapitány vagy sem, megvédeném magam, ha arra kerülne sor. Ő csak egy shinigami, én pedig egy ősöreg sárkány vagyok, aki a puszta akaratával is képes lenne a levegőbe repíteni az osztagot, vagy a puszta gondolatommal megölni bárkit. Szóval ezeket latba véve nem volt szükségem védelemre, bárki ellen ki álltam volna, ha arról volt szó. Közben Renji próbált valami mondani nekem, vagy a hadnagynak, ám nem jött össze most sem, mert Tomoko megállította ebben, aminek hatására újabb dührohamot kapott. Megjegyzem, lehet fel kéne öltöznie a kapitánynak, mert nem előnyös rá nézve, ha pizsamában mászkál az osztag területén.
Azért gyorsan bemutatkoztam, rang, név, rend, stb, meg hogy miért is vagyok itt. Küldetésem célja volt, hogy segítsek Soul Societynek a harcban. Így szólt az eredeti küldetésem. Viszont volt egy sajátom is, amiről senki más nem tudott, csak én. Terveim voltak a későbbiekben, de egyelőre még ráértek azok a tervek. Temérdek időm volt rá, hogy előkészítsem, és véghezvigyem tervemet.
Gyorsan visszatértem gondolataimmal a jelenbe, ahol a kapitány heves vitába kezdett a hadnaggyal.
- Nyugalom kapitány. - mondtam nyugodt hangon, miközben azt néztem, hogy a Renji által elvett mappa gyors halálra lel a földön. Ezután felém fordult, és idegbeteg fejjel kezdett rá a szokásos rangbemutatós szövegbe. Hányszor hallottam ezt már életem során..
- Hallgatom, uram. - mondtam normál, száraz hangon Renjinek, mikor belekezdett, erősen megnyomva az "uram" szót. Engem nem tud felhúzni ezzel a szöveggel, max ha így folytatja, rövidesen a gyengélkedőn fog kikötni elmeháborodott állapotban.
- Természetesen világos uram. Egy percig sem feltételeztem, hogy nem így van. Ezért sem értem, hogy miért kiabál. Viszont, nem kéne magára vennie valami normális ruhát? Persze engem nem zavar ez sem, csupán az Ön népszerűségéért aggódom. - mondtam higgadtan a férfinak.
Sokat nem foglalkoztatott, hogy milyen ruhában van, mert volt jobb dolgom is, mint ezzel foglalkozni, ám mégis, ha velem beszélt, nem ártott volna valami normális ruhát felvennie, mert ahogy azt az előbb erősen hangoztatta, itt Ő a kapitány.
- Esetleg valamire kíváncsi még rólam? Bármit szívesen elmondok, amire kíváncsi? - kérdeztem a sráctól.

|| X× Új "tiszt" az osztagnál ×X ||


Mikor már nagyon meguntam a semmitevést gondoltam meglátogatom a kapitányom hátha tud valami feladatot adni.
Miközben sebesen haladtam a kapitányi iroda felé feltűnt hogy mindenki egy emberről beszélt, gondoltam hogy ez nagyon jó a számomra mivel lehet hogy épp egy bevetésre kell menni a titokzatos ember elfogására.
Már minden gondolatom azon az emberen folyt, vajon ki ő?
Mikor a elhaladtam a hadnagyi iroda ellőt feltűnt hogy az irodában nagy csend van, kezdtem aggódni hogy a hadnagy elment egy küldetésre én pedig lekéstem róla.
A kapitányi iroda ellőt állva hangos szavakra lettem figyelmes.
Megfontoltam hogy bekopogjak-e vajon élni akarok-e még?
De rávetem magam hogy bekopogok a kapitányhoz, de lehet hogy ez lesz az utolsó napom.
3 nagy kopogtatást ejtetem az ajtóra és lélegzet vissza fojtva vártam a kapitány szavait.