Hadnagyi feladataim és a virágöntözés befejeztével azon tűnődtem, hogy vajon milyen hasznos időtöltést választhatnék a nap hátralévő részében. Eszembe jutott, hogy a diplomamunkám a "Taktikus harci technikák túlerővel szemben" címet viselte és a diplomavédéskor nem kötött bele a bírálóbizottság abba a súlyos hibába miszerint csak az ember fölényt tekintettem túlerőnek, a reiatsu fölénnyel nem is törődve.
~De vajon kit kérhetnék meg a rangosabb tisztek közül, hogy bővíthessem ismereteimet ilyen téren is? - mélázgattam magamban...
Rövid gondolkozás után Renji kapitányra esett a választásom. Neki van a leghíresebb erő alapú bankaija, és bízom benne, hogy nem fogja sértésnek venni, ha megkérem, hogy eddzen egy kicsit. Rám is férne egy kis testmozgás és egy igazi harc, mert az akadémián nem voltak komoly kihívások, ha a vizsgaidőszakot nem számítjuk...

~Áh, ez is lesz az. De nehéz tájékozódni más osztagok szállásán...
A folyosó végén már láttam a jellegzetes ajtót, amin egy tábla állt: "Kapitányi Iroda (u.i:Ha élni akarsz, békén hagysz!)".
Kissé arrogáns, de remélem jobb kedvében találom a kapitányt, mint amit a felirat sugall...
*Kopp-kopp*
-Igen? Ki az és mit akar? - kissé unott hangon.
Katai Siraseru, a 8. osztag hadnagya. Nem hivatalos ügyben érkeztem.
-Nem hivatalos ügyben? Gyere be! - és a hangján némi érdeklődés mutatkozik.
-A 8. osztag hadnagya?! -mormogja az orra alatt félhangosan.
Belépve az irodába a megszokottól jelentősen eltérő berendezések találhatók. Gondolom Renji kapitány ízlésének megfelelően. Elbámészkodom a szoba bútorain, mikor a kapitány megszólított.
Áh, te voltál ott a küldetésgyűlésen, igen most már emlékszem. Bocs, de irtó rossz a memóriám és hirtelen nem tudtam ki is vagy. Szóval miért is jöttél? - közben kisujjával a fülében matat.
Reménykedtem benne, hogy a "sikeres" belépőmre minnél kevesebben figyeltek fel, mindhiába.
-Szóval... - kezdek kissé lassan hozzá a mondandómhoz - a segítségét szeretném kérni.
-Mégis miben? És ha lehet, hagyd ezt az udvariaskodó formát, feláll tőle a hátamon a szőr.
Igen, pont ilyennek írták le Abarai-kunt, és az emlékezetemben is ilyennek élt. Kissé bohókás, kissé arrogáns, de lojális és meglehetősen laza természetű.
-Szeretnék edzeni egy igazán erős harcossal és mivel Önnek, vagyis akarom mondani a kapitánynak van a leghíresebb erő alapú bankaija így szeretném, ha segítségemre lenne a képességeim fejlesztésében.

-Na, szal... szörnyen sűrű a programom. - s közben úgy nyúlik el a székében, mint aki éppen aludni készül.
Melyik képességed révén szorulsz rám? És mikor óhajtanád elkezdeni az edzéseket?
Miközben a válaszon és azon elgondolkozom, hogy mennyire is volt a személyem ellenirányuló gúnyos megjegyzés a "szörnyen sűrű a programom" vagy mindez csak Renji kapitány egyéniségéből fakadó kötözködés hitelem rám kiált egy "Oi!"-val. Az infarktus vagy kétszer megkerült, mire egyszer megtalált és a váratlan kitöréstől zavaromban a Zanpakutomhoz nyúlok így a mondandója többi része csak lassan jut el az agyamig.
-Zanpa...akarom mondani toll?! Ja hogy toll, persze. - közben közelebb lépek az asztalhoz és éppen nyújtanám át tollamat mikor a kapitány nem bírta tovább tartóztatni magát és hatalmas röhögőgörcsben tör ki.
Némi komolyságot varázsolva az arcomra próbálom normális helyzetbe terelni a helyzetet.
-Aj már, hadnagy! Lazítson! Ha ilyen ritkán villant fogat soha nem szed össze egy jó csajt sem. - kapom az atyai jótanácsot miközben a kapitány tovább röhög a helyzeten...
-Igyekszem megfogadni. - és kissé magam is elmosolyodok.
-Na, szal... visszatérve az edzés témához. - komolyodik meg Abarai-kun.
-A hadnagyi teendőim igazából teljes szabadságot engednek, mivel a kapitány elég hosszú ideje távol van és sokáig hadnagya sem volt a 8. osztagnak, ezért önállóságra szoktak.
~Még szerencse, mivel ellenkező esetben hatalmas mennyiségű papírmunka szakadt volna rám.
-Kimondottan a harci képességeimet szeretném fejleszteni és ez leghatékonyabban egy jóval erősebb ellenféllel hatékony. Idő tekintetében pedig mint mondtam teljesen a kapitányra hagyatkozom...

-Tökéletesen... - vágom rá és kissé felderül a kedvem, hogy valóban számíthatok a többi shinigamira, ha gondom akad.
-És mint mondottam nekem elég szabad az időbeosztásom, ha most akkor most. Holnap ebédszünetben is nyúzhatjuk egymást és később folytathatjuk az esti órákban. -miközben ezt kijelentem kicsit elgondolkodom, hogy valóban nem fogja-e valami kereszt behúzni a számításaimat, de semmi nem jut eszembe.
-Akkor várom holnap a pokollepkét! - ezzel sarkon fordulok és elindulok az ajtó felé.
-És kapitány! - fordulok még vissza.
-Igen!
-Még egyszer köszönöm!
-Tudod hadnagy, hízelgés, küszöb! Egyébként meg rám fér a testmozgás!

Körbejártam a várost kétszer is, miután elhatároztam magam, ideje beköszönni a kapitányhoz. Visszamentem az osztag parancsnokságára és felmentem a kapitány irodájához. Az ajtó résnyire nyitva volt, fény szűrődött ki. Odaléptem és kinyitottam. A kapitány úr épp az ablakon nézett kifelé.
-Öhh elnézést kapitány úr, hogy megzavarom,-szóltam, miközben becsuktam magam mögött az ajtót-Suzumiya Shoko vagyok.
Lassan megfordult és a szemembe nézett......

-Bo-Bocsánatot kérek szégyenletes viselkedésemért kapitány úr.*mélyen meghajol*
-Többször nem fog előfordulni.-kiáltom el magam, aztán meglátom, hogy a kapitány épp egy falatot rág-Jó étvágyat kívánok a kapitány úrnak!
Még mindig mérges volt, de láttam rajta, hogy enyhült egy kicsit.Hmm talán a stressz, elvégre a kapitány úr is csak ember
-Azért jöttem, hogy bemutatkozzam, a nevem Suzumiya Shoko, mától az ön osztagában fogok szolgálni!
-Értem, de máskor ez ne forduljon elő!-szólt, miközben lenyelte az utolsó falatot.
-Igenis!-felnéztem és már látszott, hogy megnyugodott.
-Szóval maga a peremvidékről jött.-mondta, miközben elővett egy aktát.-Akkor ismerte meg a zanpakutoját, igaz?
-Igen!
-Hogy is történt ez? Üljön le, a gyűlés előtt még úgy is van időm.
Leültem és csak akkor vettem észre, hogy odakint kezd esőre állni az idő.
Ránéztem a kapitány úrra és elkezdtem meséli:
-Miután felébredtem Soul Societyben, találkoztam egy kedves és szép lánnyal, Kiyominak hívták. Egymásba szerettünk és boldogok voltunk. A 73-mas körzetben éltünk, ő otthon volt, a ház körül tevékenykedett, én pedig minden nap a körzet egyik kovácsához mentem dolgozni. Aztán egy nap új embereket láttam errefelé járkálni, egy díszített doboz volt náluk, biztos valami értékes volt benne. Én épp a kovácstól tartottam hazafelé, mikor furcsa hangokra lettem figyelmes. Az emberek fejvesztve menekültek, kiabáltak. Hollowok tűntek föl, sokan voltak. Visszasiettem Kiyomihoz és mondtam neki, hogy bújjon el, én megnézem mi folyik. A hollowok időközben mészárlásba kezdtek és sok lelket megöltek a környéken. Visszarohantam a kovácshoz, hogy mitévők legyünk, de addigra már őt is megölték. Felvettem egy elkészült kardot és Kiyomihoz indultam. Mire visszaértem a házhoz, az már le volt rombolva és az egész terület lángokban állt. Megláttam Kiyomit a törmelékek között és gyorsan kihúztam. Szörnyen mérges lettem, meg akartam ölni azt, ami ezt tette vele. Kérni sem kellett, hogy jöjjön, a füstfelhő mögül előbukkant és rám vicsorgott.
Úgy látszott, mintha egy farkas lenne. Megindult felém és...............Abarai kapitány jól van?
Csodálkozó tekintettel, mogyorót rágcsálva figyelt. Úgy látszott nagyon érdekelte, mi fog történni.
-Igen, kérem folytassa!
-Igenis! Tehát ott tartottam, hogy épp felém jött. Jobb kezembe fogtam a kardot, felemeltem és futni kezdtem felé, mikor elegendő távolságra voltunk, suhintottam egyet, de felkapta a bal mancsát és kivédte a kardom, közben a jobb mancsával felém csapott. Behúztam a hasam és hátra hőköltem, szerencsére nem tudott elérni. Ismét megindult felém. Mindkét mancsát egyszerre előrenyújtva próbált meg leteríteni, de sikerült a kardommal blokkolnom. Térdre kényszerített és le akart nyomni, nem bírtam el vele. Már majdnem feladtam a reményt, mikor meghallottam egy hangot.
-Látom a sötétség gonosz teremtményei megtörték a hitedet az élethez való ragaszkodásban, de majd én segítek neked, hogy a fény újra ragyogjon!
-Erőre kaptam, a kardom izzott és eltudtam nyomni magamtól a bestiát. Újra és újra összecsaptunk és már nem éreztem erősnek a szörnyet. Kinyújtotta felém a bal karját, de én kitértem jobbra, majd egy pördülés után kettévágtam. A hollow meghalt, gyorsan odarohantam Kiyomihoz, de nem tudtam rajta segíteni. Nekem adta a gyűrűjét. A kiküldött Shinigamik gyorsan levágták a a környéken megmaradt bestiákat. Aznap ismertem meg a Goukaouji erejét, de a nevét még nem árulta el nekem. Engem magukkal vitttek a Shinigamik. Később az akadémián ismét megszólalt és elmondta, hogy hogy hívják. Ezután hosszú évek munkája során bekerültem az ön osztagába.
-Szép történet!-mondta elégedetten-Most elmehet!
/Ez után történt a hadnagyi kinevezésem/

Miután végeztem hadnagyi teendőimmel, úgy gondoltam, járni kéne egyet a városon kívül is. Sokat hallani a Rukongai 67. körzetében lévő bandaháborúkról, talán meg kéne nézni a dolgot. Nekünk sem lehet jó, ha egymás vérét ontják. De ehhez engedélyre van szükségem, így hát a kapitány irodája felé vettem az irányt. Megálltam az ajtó előtt és kopogtam.
-Gyere be!-hallatszott bentről a kapitány hangja.
-Üdvözlöm a kapitány urat!-szóltam, miközben meghajoltam.
A kapitány épp egy jókora papírmunkán dolgozott és látszólag örült, hogy valami újdonág is is került a szobába újabb papírhalmokon kívül.
-Mit szeretne?-kérdezte és az asztalon lévő bögréből kortyolt egyet.
-Nos kapitány úr, tudja, a Rukongai 67. körzete egy lerobbant környék, sok bandaháborúval. Arra gondoltam, hogy odamehetnék, felderíthetném, hogy mi a probléma és véget is vethetnék neki. Persze csak a kapitány úr engedélyével! Arra gondoltam, hogy a területet újra kéne formálni. Csatornahálózatot kéne bevezetni, a többi körzetből lelkeket kéne áttelepíteni és egy új élhetőbb környéket tudnánk létrehozni.
Persze ezt mind csak miután lezáródott az a hollow-csali ügy.
És kéne egy hadnagyi iroda nekem is.

-Érthető volt vagy adjam írásba?-kérdezte a kapitány.
-Értettem kapitány úr!-és bólintottam-Minden tőlem telhetőt megteszek!
Hátradőlt és elmosolyodott. Hát igen, tényleg ilyennek írták le az akadémián is. Abarai Renji, a 9. osztag kapitánya, közvetlen stílusával, nagyon megmondja a frankót. Szóval lehetséges az engedély? Vágjunk bele!
-Akkor hát nem is zavarom önt tovább, kapitány úr, örültem a beszélgetésnek.
-Viszlát.-mondta és és újra neki állt a papírmunkának.
-És majd ne felejtsen el meglátogatni engem az irodámban.
Kiléptem a folyosóra és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem mozdultam sehová. Lefelé néztem és elkezdtem vigyorogni. Ez könnyen ment. Könnyebben mint vártam. Elindultam, hogy irodahelységet keressek magamnak.

Mikor felkeltem reggel úgy gondoltam bemutatkozom kapitányomnak / mivel tudtommal hadnagy még nincs/. Mielőtt azonban elmentem volna Abarai kapitányhoz a társalgóba megtudni pár dolgot róla. Sajnos rossz híreket tudtam meg róla utálja a papírmunkát és persze ha zavarják. Egy kis időt még az információ megtudása után is maradtam. Majd félve indultam el főnököm irodája felé. Ám még mielőtt bekopogtam volna , úgy gondoltam jobb lenne ha valamilyen ajándékot is vinnék neki. Ezután elgondolkoztam hogy mégis mit vigyek neki. Ekkor úgy gondoltam hogy melyik férfi ne őrülne egy kis piának. Ezután elmentem Zaraki ivójába és vettem egy bórt neki. Ezután újra a kapitány úr irodája elé álltam bekopogtam. Majd dühős szabadot hallottam ekkor beléptem és megszólaltam.
- Jó napot! A nevem Sorikaze Komoki. Remélem nem gond hogyha hoztam egy kis kedvjavítót - Avval a bórt a kapitány felé nyújtottam.

[Látogatóban a kapitány úrnál]
Az eredményes kapitányi vizsgám után a 9. osztag hadnagyából a 6. osztag kapitánya lettem. Beosztottakat kaptam, akik hajbókolnak előttem, kapitányokat, akik már egyenrangú félként tisztelnek, de sajnos a nagy hatalom kevés szabadidővel is jár...
Hadnagyságom ideje alatt sem töltöttem valami sok időt Abarai kapitány úr társaságában, de az új felállás még csak nehezített a dolgon. Bántott a dolog, hogy nem beszélgettem és nem edzettem vele sohasem, pedig egy hadnagy dolga az is, hogy a kapitánya lelkét ápolja.
Egy nap aztán sutba dobva minden papírmunkát, elindultam a 9. osztagba, hogy találkozzak a volt kapitányommal. Elhaladtam a régi irodám mellett és megmosolyogtam a helyet.
A kapitány még mindig nem nézett új hadnagy után, biztos a megfelelő jelöltre vár...-gondoltam, mikor odaértem a kapitány irodája elé. Bekopogtam, majd a kapitány hívására beléptem a szobába.

//Látogatóban//

*Álmodni sem mert róla eddig, hogy valaha is hadnagy válik belőle, most pedig tessék: a rangját jelző karszalagot igazgatja... Mondjuk eléggé meglepődött azon, hogy ilyen könnyen felajánlotta a kapitány úr ezt a tisztséget, miután akaratlanul ugyan, de szétverte azt az ivót. Nem mintha túlságosan igényes lett volna az a hely ahhoz, hogy sajnálnia kelljen... Viszont legalább a számlát sikerült kifizettetnie Abarai taichou-val. Még szerencse, hogy ennyire jó a meggyőzőereje - talán túlságosan is...
Most mindenesetre büszkén kihúzva magát indul első "munkanapjára" hadnagyi minőségében. Persze csak azután, hogy gondosan megigazgatta magán egyenruháját és jelvényét, nehogy akár csak véletlenül is rendetlennek tűnjön. Ezt követően gyorsan felkapja elmaradhatatlan mappáját, és a papírhalmot magához szorítva indul egyenesen az irodába beköszönni. És valószínűleg ott is fog ragadni - hiába, mindig kell valakinek felügyelnie a kapitányt...*
- Jó napot kívánok, Abarai taichou!
*Köszön jól hallhatóan rövid kopogtatás után, meg sem várva, hogy engedélyt kapjon a belépésre. Csak ekkor veszi észre, hogy más is bent van már. Méghozzá elődje a kilencedik osztag hadnagyi posztján...*
- Jó napot kívánok, Suzumiya kapitány!
*Üdvözli a másik alakot is, és szótlanul megáll az ajtó mellett, felettesének reakcióját fürkészve szemüvege mögül.*

Mikor bejött Shoko bejött természetesen meghajoltam előtte és köszöntem neki. Majd maximumm fél perc telhetett el, és belépett a hadnagy asszony, és ismét meg kellet hajolnom. Ezután Abarai úr azt mondta.
-Ez a nőszemély megkeseríti az életem. Kétszer gondoljátok meg, mielőtt nőt neveznétek ki hadnagynak! - Nem hiszem hogy nekem valaha is lesz jogom kinevezni egy hadnagyot de azért bólintottam egyet, majd úgy gondoltam, hogy jobb lesz lelépni a végén még kapitány gyűlés lesz a kapitány uram irodájában.
- Akkor én nem is zavarnék tovább, talán majd máskor még majd eljövő. - Avval shunpoval eltűntem, mivel nem nagyon szerettem bucsúzkodni.

[Látogatóban a kapitány úrnál]
Belépésem után megláttam Komokit. Remélem nem szakítottam félbe semmi fontosat...-gondoltam, miközben a kapitány felkelt és közelebb lépett hozzám.
-Nocsak-nocsak kit fújt errefelé a szél!-mondta.-De felvitték valakinek a dolgát! Foglalj helyet a másik díszpinty mellett!-szólt, majd vigyorgott egy sort és visszabaktatott az asztala mögé.-Minek köszönhetem a látogatását kapitány úr?-kérdezte, miközben "rendet" csinált az asztalon és helyet foglalt. Éppen válaszoltam volna, mikor betoppant még valaki. Egy nő volt az, akiről azt beszélték, hogy ő lett az utódom...
-Ez a nőszemély megkeseríti az életem. Kétszer gondoljátok meg, mielőtt nőt neveznétek ki hadnagynak...-súgta nekünk a kapitány.- Jó napot kívánok, Suzumiya kapitány!-köszön nekem is lány.-Üdvözöllek Tomoko.-köszönök neki vissza, majd rámosolygok.
- Akkor én nem is zavarnék tovább, talán majd máskor még majd eljövök.-mondta Komoki, akiről időközben meg is feledkeztem. Gyorsan távozott egy shunpoval, így már csak hármasban voltunk jelen.-Remélem jól gondját viseled majd Renjinek...-mondom Tomokonak, miközben visszafordulok felé...

//Látogatóban//

- Még hogy megkeseríti! Inkább örülne, Abarai taichou, hogy van valaki, aki észben tartja Ön helyett a teendőit!
*Fortyan fel kapitányának szavai hallatán - annak balszerencséjére ugyanis meghallotta őket -, és szemüvege baljóslatúan villan, majd a kezében szorongatott papírhalmot megigazítva folytatja mondókáját.*
- Most például nem ártana rendet raknia...
*Teszi le saját motyóját az asztal egy üres sarkába, és rögtön nekilát a pakolászásnak. Éppen külön csoportosítgatja a jelentéseket, amikor észreveszi az üveg bort... Egy ugrással mellette terem, és gyorsan megragadja, még mielőtt kapitány el tudná tenni előle.*
- Ez meg micsoda? Inni akart szolgálatban?!
*Néz szigorúan felettesére, és egy laza mozdulattal kihajítja az ablakon az üveget hangos csörömpölést okozva, nem törődve az irodában lévő két másik shinigamival. Egészen addig, amíg Komoki nem tűnik el egy gyors bocsánatkérés után...*
- Sorikaze! Hogy képzeli, hogy csak úgy köszönés nélkül hagyja itt feletteseit?!
*Kiált fel szemüvegét villogtatva, de már csak a falnak beszél. Ráadásul még shunpót használva iszkolt el a tiszt... Ezt megjegyzi magának... Közben pedig, hogy lehiggadjon, folytatja a pakolászást, fél füllel hallgatva a két kapitány beszélgetését.*
- Ez csak természetes, kapitány úr! Valakinek muszáj ösztönöznie Abarai taichou-t, különben még leváltják!
*Húzza ki magát büszkén, lassacskán eltüntetve az asztalról a papírhalmot.*

[Látogatóban a kapitány úrnál]
Ejha! A kapitány ostorozni akarja magát, hogy egy ilyen nőt nevezett ki hadnagyának? Ennek a fele sem tréfa! Tomoko minden egyes mozdulatával tovább hergelte Abarai kapitányt annyira, hogy azt hittem már robbanni készül. Még jó, hogy az én hadnagyom nem akar engem megnevelni... -gondoltam, majd egy ideig még lestem a színjátékukat, közben pedig felvettem a jól megszokott mosolygásom.
Nagyot néztem, amikor a bor kirepült az ablakon, ezen el is gondolkodtam egy darabig. Miért kellett kidobni? Beraktuk volna a hűtőbe és elállt volna estig... Mikor a gondolataimból feleszméltem, azt kellett látnom, ahogy a kapitány dühösen - kezében szikszalaggal- nekiesik a hadnagynak és rövid úton ártalmatlanná teszi.
Huh... azt hiszem, most fellélegezhetünk... A kapitány, miután körbetekerte Tomokot, visszaült a helyére.
-Hol is tartottunk?-kérdezte felém fordulva.-Nos... Azt hiszem ott, hogy miért is fáradtam ide...-válaszoltam a kapitánynak, de fél szemmel a szalag fogságából kiszabadulni próbáló hadnagyot figyeltem.
-Öhm... Csak gondoltam meglátogatom már a kapitány urat... Úgy sem beszélgettünk még valami sokat...

//Látogatóban//

- Értettem, kapitány úr!
*Húzza ki magát, és saját jegyzetei közt kotorászva gyorsan ráfirkantja az első keze ügyébe akadó lapra a "Sorikaze: udvariatlansága miatt megróni" szavakat. Amilyen pedáns majdnem minden téren, legalább annyira tűnik macskakaparásnak írása - ki se nézné belőle senki, hogy ilyen olvashatatlanul ír... Bár az írásképe rendezett, ez azonban édeskevés ahhoz, hogy rajta kívül más is kiigazodjon feljegyzésein...
Nagyvonalúan elkerüli figyelmét, hogy felettese időközben egyre dühösebbé válik, és amikor Abarai kapitány mögé lép, csak nemes egyszerűséggel, hátra sem nézve rácsap annak orrára egy mappával, amit akkor emelt fel az asztalról.*
- Ezek szabálytalanul vannak kitöltve!
*Szólal meg nyugodtan, és nyomja a kapitány kezébe az irathalmazt, amikor az meg akarja fojtani.*
- Igen, leváltják, ha nem végzi el kötelességeit...
*Sóhajt fel színpadiasan, és olyan hangsúllyal beszél, mintha egy kisiskolásnak magyarázna valami egyértelmű dolgot. Ebbe aztán annyira belelovallja magát, hogy észre sem veszi kapitányának ellene tervezett merényletét... Pedig az gyanús lehetett volna, hogy Abarai taichou akkora hévvel tépi fel fiókját, ahogy még sosem viszonyult a munkához...*
- Kapi...
*Tiltakozni sincs ideje, olyan sebességgel tekeri körbe felettese a szigetelőszalaggal... Felháborodottan próbál szabadulni kötelékéből, és látszik rajta (meg persze hallatszik, már amennyire tud hangokat kiadni magából), hogy egyre dühösebb. Végül aztán akaratlanul is teljesen szabadjára engedi lélekenergiáját, hátha így sikerül szétszaggatnia magán a szalagokat... Miután ez sikerült, az egyenruháján fityegő darabkákat tenyerébe összegyűjtve elmasírozik a szemeteshez, és beledobja a fecniket.*
- Hivatalos személy elleni erőszak, munkaeszközök nem rendeltetésszerű használata... Még jó, hogy nem látta a főkapitány...
*Morog orra alatt, de azért olyan hangerővel, hogy a két kapitány is jól értse szavait.*