Hana Shuuhei Akamoto írta:

Hanae meglepetéséből kiérve Roku sietős léptekkel közeledett felénk.
-Csak azért is letolom...-dörzsöltem össze a tenyereimet.
-De szívtelen vagy!-nevetett Hisagi.-Itt szenvedett a díszítéssel, meg hogy minden a te kegyeidnek feleljen meg...te meg.-
-Csitt!-tettem kezem a szájára egy nyelvnyújtás kíséretében. Hisagi még motyogott valamit,de aztán egy szemforgatás kíséretében megadta magát és elhallgatott.
-Te intézted úgy, hogy ne engedjenek be minket?? Bíztam benne, hogy legalább ma nem fogsz velem viccelődni…-tettem igen hitelesen a sértődöttet.
-Neeeeem, nem én voltam… most egy csepp rossz szándék nincs bennem, miért rontanám el a szép napot? Úgy ismersz, hogy én elrontom az esküvőket?-
-Nem, de… te szoktál ilyen hülye tréfákat kitalálni…-igyekeztem meggyőzően alakítani. Hisagi mellettem, majdnem megpukkadt a röhögéstől, én pedig oldalba bökésekkel igyekezetem rávenni, hogy maradjon csendben. Mire meg akartam szólalni, hogy csak vicceltem...meg nagyon szép lett minden Roku elviharzott.
-Nocsak!-néztem utána.
-Úgy látom rajongója akadt...-röhögött a férjecském igen erőteljesen.
-Na, majd később megdícsérem...-ragadtam kézen a férjem.
-Hova is megyünk?-
-Hanae-hoz!-játszottam a hangommal, mint egy ötéves kislány, aki a nyalókáját akarja megköszönni az anyukájának.
-Jó napot kapitány!-integettem neki.
-Szervusz Hana, Hisagi!-
-Szintén jó napot...-
-Áááá....nagyon szépen köszönjük az ajándékot!-öleltem meg a kapitányt, aki kicsit meglepődött rajta.-Ez eddig a legszebb,amit kaptunk!-gyorsan oldalba böktem a bambuló férjemet.
-Höm...izé...akarom mondani...tényleg nagyon szép gesztus volt, köszönjük kapitány-
-Figyelj egy kicsit oda...-dünnyögtem neki halkan.
-Ejjeee....házas ember!-lépett hozzánk Renji.-Kapitány! Asszonyka!-
a fejemhez csapva kommentáltam, hogy Renji nem lett normálisabb.
-Elrabolhatom a férjed?-karolt át, egy széles vigyor kíséretében
-Persze...de egybe kérem vissza!-
-Hohóó...azt nem ígérhetem meg!-
-Majd jövök!-kaptam egy gyors csókot.-Elnézést kapitány!-ráncigálta arrébb Renji.
-Van egy olyan rossz érzésem, hogy a sárga földig le fogják itatni...-
-Akkor tartsd kézben a dolgokat! Elvégre már a felesége vagy!-kacsintott rám Hanae, egy biztató pillantás kíséretében.
-Meglátjuk...-sóhajtottam nagyot.
-Ááááá...Hana!-kiabált mögöttünk Namie, Kaiennel az oldalán. Persze nem mi lettünk volna,ha nem kezdünk hozzá rögtön beszélni mindenféle dologról. Annyira belejöttem a dologba, hogy azt se vettem észre Kaien elment, Hanae pedig leült enni valamit.
-Hűűű...szépen eltünt mindenki...-
-Úgy fest nem vagy ma itt teljesen...-vigyorgott Namie
-Nem nagyon...-csóváltam meg a fejem.-Segítesz megkeresni a drága férjemet,aki remélhetőleg még nem hulla a sok alkoholtól?-
-Per...-
-Namieee!-jelent meg Kaien igen nagy hévvel.-Nézd ki van ott?-mutatott Ginre,de Namie feje kezdett vörösödni, úgyhogy jobbnak láttam arrébb állni.
-Majd később még beszélünk!-intettem nekik."Merre vannak ezek?"mászkáltam a kertben, szorgosan integetve és fogadva a gratulációkat.
-Szörnyen nézel ki Flúgos néni!-ijesztett meg egy hang,amitől elég nagyot ugrottam.
-Ama...ya!-^^
-Csüccs le!-tolt alám egy széket Yachiru.
-Yachiru!-kapkodtam a fejem és két vigyorgó lányt látva.
-Neked nincs is bekötve a fejed...-jegyezte meg Amaya.
-Hogy?-
-Azt mondják,ha megházasodsz,hogy bekötik a fejedet...-korrigált Yachiru.
-Vagy úgy!-esett le a dolog.-Ezt nem szó szerint kell érteni lányok!Csak úgy mondják az emberek...-
-De miért?-ugrott az ölembe Amaya.Épp azon törtem a fejem,ezt meg,hogy magyarázom el, amikor Kira felém rohangászott.
-Itt vagy!-állt meg előttem lihegve.
-Miért érzem,hogy baj van?!-sandítottan rá mérgesen.
-Nem az én ötletem volt...-védekezett Kira.
-Merre?-kezdett bennem felmenni a pumpa.
-Odakísérlek...-egy bólintással jeleztem,hogy rendben és lepakoltam Amaya-t az ölemből.-Később még beszélünk lányok!-
Kira a kert egy kicsit eldugottabb szegletébe kísért,de már messziről,hallottam,ahogy a társaság ordítozik. Már azóta, rossz előérzetem volt, hogy Renji lett a tanu...hát még most...
-Ojoj!Megjött az asszony!-
-Drágáááám!-dőlt majdnem hátra Hisagi.
-Ja....aj!-csuklott Ikkaku a háttérben.
-Vigyázz a hajamra!-ordibált neki Yumichika,mert rá támaszkodott.
-Helllo Hannnaaa!-integetett Renji mellett ülve Kuro.
-Szép kis társaság...-nevettem el kínomban magam.
-Huppanny ide szépségem!-rántott le maga mellé Hisagi.
-Renji!-kezdtem higgadtan a mondókám.-Muszáj volt már most így leitatnod?-
-Mindenkivel ivott egy kört!-vigyorgott kajánul.-Hány vendég is van?-
-Olyan 50-60...-saccolt Kira mellettem állva,de gyorsan befejezte,amikor ránéztem.
-Deeee....csak olyan tizenegynéhány körön van túl...-
-Fiatal még az éjszaka!-terült ki Ikkaku.
-Nektek...-fogtam a fejem.
-El ne sírd mán magad!-
-Nem én inkább mindjárt megöllek, Renji!-nyúltam utána,de miután ezt Hisagin keresztül tettem,aki addig röhögött miután a hátsómra csapott, hogy sikeresen hátrarántott magával.
-Hö-hö-kezdett el Renji irdatlanul röhögni, és követte mindenki a példáját.-Haggyuk őket kettesben?-vigyorgott kajánul
-Inkább...neee!-vágtam kupán Hisagit miután rossz helyre nyúlkált.
-De a féjed vagyok!-
-Ééééés?-
-Ne kötöszködj,mert a folyosón fogsz aludni ma este...-
-Szerintem Hana-nak igaza lenne,ha be tudta volna fejezni a mondókáját....-vigyorgott mint a vadalma Kuro.
-Részeges társaság...-ültem végre fel Hisagi ölébe,aki igen szorgosan tehénkedett rám.
-Vissza kéne menni...-
-Hehe...hamarabb következett be a szökés...vagy mi az isten.-csapott a levegőbe nagyot Renji.
-Ja, és idáig tartott...-grimaszoltam hevesen.
-Neeeem,ha az én drága feleségem azt monja vissza keel meni,akkor viszameek!-akart volna puszit adni,de elröhögte és inkább a vállamon kuncogott.
-Majd segítek...-
-Ejjen az áruló...most mond meg semmit sem ivott! Még Yumichika is levágott egy pohárral a házasok egészségére!-
-Bizony...pedig ki nem álhatom az alkoholt. Csak még több ráncot okoz...és felpuffadsz...és-
-Elég lesz már!-hadonászott Ikkaku.
Közben én, Kira segédletével felkanalaztam a vihorászó Hisagit.
-Hova?-
-Egy kád hideg vízbe...-
-Sak azt ne!-tiltakozott hevesen Hisagi.-Ti nem jötök?-fordított minket hátra Renji-ékhez.
-Majd ha elfogyott a sake...-
-Addig az asszonykád kezelésbe vesz...akár szó szerint is!-Ha nem a férjemet kellett volna támasztanom tuti szétverek valamit Renji fején.
Szép lassan "botorkáltunk" visszafelé az épülett mögötti urdvarra, ahol az igazi forgatag volt.
-Hopppáááá!-
-Mit hagytál el?-kerestem,ami után hajolni próbált.-Kulcscsomó?-igyekeztem nem elbambulni. Hisagit nekitámasztottuk egy fának, de azért Kira-t mellette hagytam én pedig visszasétáltam a kulcsokért."Jó pár darab...egész SS kulcsait ő cipeli?" Mire megfordultam a daloló férjemet láttam,amint a fától elrugaszkodva igyekszik egyenesen megállni.
-Ejje HÁZAS VAOK!-ordibálta.-Férj lettem...te jó ééég!-nevetett a térdeit csapkodva. Kira és én egymásra nézve bambultunk, hogy ezzel meg mit kezdjünk...-Feleségem van...mojuk mé szerencse...férj és férj? höhö...visszesen hagzik! Édes ejetlenem hol vagy? Hol a feleségem?? Az a gyönyörű virágszájacska...aki ekkora marhának is szeret....SZIVECSKÉM?!-
-Öhm....-kaptam észbe.-Itt vagyok!-siettem gyorsan mellé, mielőtt felborult volna.
-Jaaaj...-ölelt át.-Ééén,úúúgy...de úúúúgy szeetlek!-szorongatott meg jó alaposan, közben jobbra balra dőlöngélve...
-Én is szeretlek! De most be kéne mennünk,hogy egy kicsit észhez térj...-
-Hova? Máris szobára viszel? höhö...-
-Igen...-vágtam rá kínomban,hogy végre célt érjünk már.
-He..helyes! Mejünk!-indultunk el végre megint.
Visszaérve a násznéphez, mindenki nagy szemmekkel nézett ránk, én pedig azt hittem elsüllyedek szégyenemben.
-Befelé!-löktem be majdnem sikeresen az ajtón.
-Az a szobád,ami régen is volt?-
-Igen...-
-Honan tudja?-kapta fel rögtön a fejét.
-Egy osztag...-vágtuk rá egyszerre.
Szépen lepakoltuk az ágyra,amin rögtön ki is terült.
-Bepakolom akkor abba a jeges vízbe...-
-Addig én tartom kint a frontot...Szóljak valakinek?-
-Nem kell...-sóhajtottam nagyot, az idegösszeroppanás határán táncikálva. Némi veszekedés és harcolás után sikerült bepakolnom a kádba....
-Na, meglátjuk magadhoz térsz e egy kicsit...-huppantam le fáradtan a padlóra. "Csak éljem túl a napot bőgés nélkül..."

Kawazoe Hanae írta:

Az egyik asztal mellől figyeltem ahogy Hanéák bevonulnak a kertbe. Igazeközben is akadt egy kisebb nézeeltérés a kapuőrrel,de ez is szerencsésen megoldódott.
*szegény Hana! Látszik rajta hogy nagyon ideges, hát egyhamar még nem szeretnék a helyében lenni* -kicsit elkalandoztak a gondolataim, ám ekkor Hana és Hisagi jöttek oda.
-Jó napot kapitány!-integetett neki.
-Szervusz Hana, Hisagi!-köszöntem
-Áááá....nagyon szépen köszönjük az ajándékot!-ölelt meg Hana, amitől kicsit zavarba jöttem.
-Ez eddig a legszebb,amit kaptunk!-gyorsan oldalba bökte a bambuló férjét.
-Höm...izé...akarom mondani...tényleg nagyon szép gesztus volt, köszönjük kapitány
-Örülök hogy tetszett! -mosolyogtam
Közben Hisagit Renji elrángatta onnan.
-Van egy olyan rossz érzésem, hogy a sárga földig le fogják itatni...-aggódott Hana
-Akkor tartsd kézben a dolgokat! Elvégre már a felesége vagy!-próbáltam megnyugtatni egy bíztató pillantással
-Ha nem haragszol leülök egy asztalhoz, mert megéheztem ebben a koszorúslánykodásban. -és megkeresve a svédasztalt, kerítettem egy kis ennivalót és leültem.
-Egyedül esküvőre menni! hát kellemes nem mondom. Kár hogy vége az egyestés békének. -sóhajtottam
-Én azért mégis megkockáztatom, hogy esküvőn sem fognak nekemesni a shinigamik.
Hátrafordultam és megláttam Ulquiorrát egy meghívóval a kezében. Én a nyakába ugrottam és csókkal üdvözöltem.
-De hogyan? -hámoztam le magam róla és csodálkoztam
-A menyasszony nekem is küldött meghívót, és ha már Gin is eljött akkor én miért ne?
*Hana te ravasz! Ezt nem felejtem el megköszönni* -mosolyogtam boldogan.
-Azt hittem egyedül leszek egész este, hiszen amint látom majdnem mindenki hozott magával társat. -néztem körbe
-Én pedig nem mertelek egyedül hagyni ezekkel az emberekkel, főleg ha már elpárologtattak néhány hordó sakét.
-Nocsak, csak nem féltékenyek vagyunk? -kérdeztem sandán pillantva, majd mikor láttam hogy zavarba jött, elnevettem magam-Csak vicceltem! Örülök hogy aggódsz értem! -mondtam egy csókkal kísérve- Őszintén szólva én is aggódtam egy kicsit emiatt.
-Na nézd csak, a vőlegény már most felöntött a garatra. -mutatott a Hana cipelte Hisagi felé
-Ajaj, szegény Hana! Ez az állat Renji már most leitatta Hisagit. -ráztam meg a fejem- Gyere menjünk oda, van valamim ami talán segíthet Hanának! -fogtam meg Ulquiorra kezét, és elindultunk utánuk. Mikor odaértünk a szobája ajtajához, odaforultam Ulquiorrához.
-Várj meg itt kérlek, mindjárt jövök! -ő bólintott.
Én kopogtam az ajtón és egy elhaló 'szabad' után lassan kinyitottam és bedugtam a fejem. Megláttam a padlón ücsörgő és a kiborulás határán lévő Hanát.
-Ne haragudj, hogy zavarlak, de azt hiszem tudok segíteni! -húztam elő a zsebemből egy fiolát, majd miután Hana értetlenül nézett, gyorsan belekezdtem a magyarázatba. -Őö izé, ez Yamazakura könnye, a múltkor tettem félre belőle hátha szükség lesz rá. Nem tudom hogy a részegségen segít-e, mert azon még nem volt szerencsém kipróbálni. hiszen tudod hogy én nem nagyon iszom. -pirultam el- De gondoltam hátha helyre tudja hozni a vőlegényt! -nyújtottam oda az üveget Hanának. ő kissé szipogva elvette.
-Köszönöm kapitány. Ön mindig tudja mivel lehet felvidítani az embert! -mosolyodott el
-Minden rendben? -dugta be a fejét az ajtón Ulquiorra
-Á, szóval megkaptad a meghívót és sikerült ideérned! -mosolygott Hana, majd utána rámkacsintott.Én pedig eltátogtam egy 'köszönömöt'.
-Ha megbocsátotok, megnézem hogy van a férjem! -majd felállt és eltűnt a fürdőszobában.

Kuro Umes írta:

-Sziasztok!- köszönt nekünk Izuru, mikor odaért az asztalhoz.
-Szia, örülök, hogy látlak!-bökte oldalba Renji. -Engedd meg, hogy bemutassak neked valakit. Ő itt Kuro Umes a 3. osztagból.
-Örülök, hogy megismerhetlek.-nyújtottam kezet felé.
-Részemről a szerencse.-mosolyodott el.
-Gyere, igyunk egyet!- rángatta Renji a pulthoz, én pedig ottmaradtam az asztalnál, míg ők beszélgettek.
A harmadik kör után egy ismerős érkezett közéjük.
-Áááá Izuru!-intett oda. Ichimaru Gin volt az. Nem sokat beszéltek, Renji elég kellemetlenül érezte magát Gin társaságában, és visszaindult az asztal felé, Izuru társaságában.
-Mi baj szépségem, csak nem hiányoztam??- ült le mellém.
-Hogy őszinte legyek, egy kicsit igen.- válaszoltam.
-Látod, én mondtam, hogy tetszem neked!-kacsintott rám, és átfogta a derekam, majd egy puszit nyomott az arcomra, amitől olyan vörös lettem, mint a haja.
-Nézdd, ott van az ifjú pár!- böktem oldalba.
-Izuru! Készülj! Leitatjuk a vőlegényt!- és már indult is Hisagi felé. Karon ragadta, elnézést kért Hanae kapitánytól, és már közeledtek is felénk. Út közben csatlakozott hozzájuk Ikkaku és Yumichika is.
A pultoz érve hoztak saket, Renji persze engem sem hagyhatott ki.
-Kis figyelmet ha kérhetnék! Igyunk arra, hogy a mi Hisagink mától nős ember!!- emelte üvegét.
-Egészség!- hangzott a társaság részéről a válasz.
Majd egyik kör követte a másikat, és Hisagi egyre "jobban" érezte magát. Amikor már elég érdekesen ült, Izuru elindult megkeresni Hanat, mielőtt nagyobb baj lett volna. Kis idő elteltével már jöttek is.
-Ojoj!Megjött az asszony!- vihorászott Renji, mikor meglátta.
-Drágáááám!-dőlt majdnem hátra Hisagi.
-Ja....aj!-csuklott Ikkaku a háttérben.
-Vigyázz a hajamra!-ordibált neki Yumichika, mert rá támaszkodott.
-Helllo Hannnaaa!-integettem Renji mellől.
És következett a fejmosás. Hana nagyon ideges volt, de azt hiszem ez érthető.
Majd Hisagi is a fenekére csapott, amitől még idegesebb lett.
-De a féjed vagyok!- nézett értetlenül.
-Ééééés?- válaszolt Hana mérgesen.
-Ne kötöszködj, mert a folyosón fogsz aludni ma este...- vigyorgott Renji.
-Szerintem Hananak igaza lenne,ha be tudta volna fejezni a mondókáját....-mosolyodtam el.
-Részeges társaság...-ült Hana Hisagi ölébe. -Vissza kéne menni...- gondolkozott hangosan a történtek után.
-Hehe...hamarabb következett be a szökés...vagy mi az isten.-csapott a levegőbe Renji.
-Ja, és idáig tartott...-grimaszolt az ara.
-Neeeem,ha az én drága feleségem azt monja vissza kell menni,akkor viszameek!
-Majd segítek...- ajánlkozott Kira.
-Ejjen az áruló...most mond meg semmit sem ivott! Még Yumichika is levágott egy pohárral a házasok egészségére!
-Bizony...pedig ki nem álhatom az alkoholt. Csak még több ráncot okoz...és felpuffadsz...és
-Elég lesz már!-hadonászott Ikkaku.
Közben felszedték az asztal mellől a vihorászó Hisagit.
-Hova?- kérdezte a segítő.
-Egy kád hideg vízbe...- felelte morcosan Hana.
-Sak azt ne!-tiltakozott hevesen Hisagi.-Ti nem jöttök? -fordult vissza Hisagi.
-Majd ha elfogyott a sake...- vigyogott Ikkaku, és a férj felé emelte poharát.
-Addig az asszonykád kezelésbe vesz...akár szó szerint is!-kiáltott utánuk Renji.
-Ebből még nagy baj lesz.- ráztam a fejem.
-Ne aggódj kislány, túléli a fejmosást!- csúszott ismét közelebb hozzám.
-Bizonyára.. Ha te mondod.-mosolyodtam el.
-Még egy kört??- lendült bele az ivászatba Ikkaku.
-Mi az hogy?! Akár hármat is!- derült fel Renji már egyébként is kipirult arca.
-Nekem ennyi elég volt, köszönöm.-feleltem.
-Neeeeeeeeeee csináld már!! Ma buli van!! Innod kell velem, vagy megharagszok!!
-Na jó, de csak egy üveggel..
-Majd meglátjuk!-és már nyúlt is Ikkaku felé, aki kihozta az italokat.
-Egy, kettő, három..-emeltük egyszerre az üvegeket.
Renji azzal lendülettel hátraesett, és röhögni kezdett.
-Azt hiszem nekem eddig tartott a buli. Valaki segítene felállni?- nézett rám kissé üveges tekintettel.
-Várj! -pillantottam Ikkakura, de ő már aludt az asztalon.
~Remek!~- morogtam.
-Gyere! Hazaviszlek!
-Hova??
-Hozzám, hova máshova..
-Értem.-mosolyodott el, miközben elhagytuk a kertet és a hálótermek felé indultunk.

Namie Fujishima írta:

Hanaval hosszas beszélgetésbe kezdtünk. A traccsparti közepette iszonyatos fejfájás tört rám. Persze próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne semmi bajom, de néha azért oda-oda kaptam a fejemhez. ~Mi a franc van velem? Annyira rosszul érzem magam...-majd később Kaien is a színre lépett.
-Namieee! Nézd ki van ott!-mutogatott Gin felé. Majd egy mosolyt próbáltam erőszakolni az arcomra, de nem nagyon sikerült.-Mi a baj? Te elpirultál??-nézett vigyorogva.
-Lehetséges...~Áú, hülye fejfájás...-aztán megváltozott az arca Kaiennek.
-Rosszul vagy?-tette a tenyerét a homlokomra.-Jesszus! Namie, neked lázad van!
-Ezért fáj a fejem vajon...?-jegyeztem meg halkan. Kaien nézett felém aggódóan, majd Hana felé szólt.
-Én most hazaviszem Namiet... úgy hiszem, hogy lázas... ne haragudjatok, de itt kell hagynunk benneteket...
-Jaj te jó ég! Semmi baj Kaien, az fontosabb hogy Namie rendbe jöjjön... Jobbulást!
-Rendben Hana, köszönöm, és bocsánat...-majd Kaiennel hazafelé vettük az irányt. Persze néhányan furcsán néztek felénk, hogy miért is megyünk el a lagziról... Kevesebb időt töltöttünk ott, mint két és fél óra...

Kimaradt első oldal:

Roku Tatsuki
Roku már hajnal óta rendezkedett ezért egy cseppet feszült is lett, de nem olyan vészes. Az egyik tiszten mindig kitöltött némi ideget ezért nem robbant fel a feje.
-Hééé... azt nem oda kellene tenned... hallod neked ugatok....
'-Miért most mit csináltam rosszul???
-Na már ezt sem tudod??? Az a dísz nem oda való... ááá, meg fojtalak ha nem veszed le onnan rögtön...
'-Jól van nyugi... leveszem onnan...
-Helyes!!
A tiszt ismét meg csinálta amit Roku kért. Ezután már minden készen állt a vendégek fogadására.
~Na ezzel is kész vagyok... tök jó móka volt parancsolgati nekik... ezek a hülyék meg mindent megcsináltak... tiszta röhely...
Roku röhögött magának egy sort aztán odalépett a bejárati ajtóhoz és várta a vendégeket...

Kuro Umes
~Csak nehogy megint elkéssek!!!~ rohangásztam fel-alá a cipőm másik felét keresve.
~Áh, meg is van~ -és már húztam is fel a lábamra. ~Na indulás!~
A kerbe érve csak ámultam és bámultam. Gyönyörűen feldíszitve minden apró helyiség. Az egyik fa mellettt megláttam Rokut, aki épp a vendégeket várta.
-Szia!- köszöntem rá.
-Jesszusom! Szia! De megijesztettél!-kapott a szívéhez.
-Ne haragudj!
-Semmi baj.
-Nagyon szép munkát végeztetek, le a kalappal!
-Köszönöm. Már csak azon aggódok, hogy a többieknek, legfőképp az ifjú párnak nyerje el a tetszését.
-Biztosan teszeni fog nekik is, nyugodj meg.-majd észrevettem a sztárvendékeket.- Ne haragudj, de muszáj odamennem, majd még jövök!!-és már viharzottam a srácok felé.
-Menj csak!- válaszolta.-úgyis üdvözölnöm kell a most érkezőket.

Zaraki Kago
Miután összeadtam Hanáékat és vissza mentem az irodámba Funsai-al hogy igyunk egyet a lagzi előtt biztos ami biztos hát ha a lagzin nem találunk italt. Útközben találkoztunk Kenseivel és a többiekkel.
-Üdv nektek. mondtam
-Üdv. mondta Funsai unottan
-Sziasztok. jött az egyhangú köszönés. - Ő kicsoda? mutogattak az öcsémre.
-ő itt az öcsém Zaraki Funsai. majd Funsai egyenként bemutatkozott mindenkinek. Majd együtt be mentünk és köszöntünk a már bent lévőknek helyet foglaltunk

Zaraki Funsai
Miután Kago-val ittunk az irodába a friss házasokra elindultunk a lagziba és útközben találkoztunk pár alakkal. Meg kérdezték hogy ki vagyok majd a testérem bemutatott és egyenként bemutatkoztak nekem. Befelé Kago elmagyarázta hogy ők vaizardok és csak néha kivételesen vannak ss-ben. Majd helyet foglaltunk én körül néztem és megláttam a hátam mögött Amayat aki valami pink cuccban rogan felénk
-Hé Kago
-Mi van?
-Menny arrébb jön Amaya.

Namie Fujishima
-Kaieeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! HOVA A FENÉBE TÜNTÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉL???????!!!!!!!!!!!!!!!!-kersetem idegbeteg módon a templom udvarán
~Ha megtalálom kupán verem, az tutibiztos... Ha meg miatta koszos lesz a ruhám akkor még nagyobbat kap...-már átkutattam az egész udvart, mindenfelé jártam jóformán, de semmi. Épp indulni készültem, hogy bemegyek a templomba, hátha ott van. Mikor léptem volna be, valaki megfogta a vállaimat és egy dinka "Megvaaaagy!!" kíséretében halálra ijesztett. Hát, természetesen akkorát sikítottam, hogy még nekem is fájt.
-Áááj, ezt most meg miért kap...
-Te agyatlan barom!!!!-fogtam meg a nyakkendőjét és magamhoz rántottam.-Ha még egyszer meg mersz így ijeszteni, akkor kicsinállak... ez egy... kettő, hol a jóégben jártál eddig?!
-Ehh, nem mondom meeeeg...
-*rángatózik a szemem, majd sóhaj* Oké, akkor ne mondj semmit, de többször ne kószálj el... vagy előtte szólj
-Rendben megígérem, vagy ne legyen a nevem Shiba Kaien!!-húzta ki magát és a szívére tette a kezét. Ezt az akcióját már csak fél szemmel láttam, ugyanis addigra én már rég mentem volna tovább. Egy kisebb "He?" megnyilvánulást még hallottam a háttérben, de ezen csak kuncogtam. Aztán mellémsiettet, és csöndesen ballagtunk.
-Ömm... most haragszol rám?-kérdezte Kaien nagy komolysággal.
-Hát, ha annyira tudni akarod, akkor igen egy kicsit...-majd lefelé néztem és kicsit gyorsabban haladtam tovább. Nagy csönd... kicsit nyomasztó is... Majd Kaienre néztem. Láttam, hogy eléggé el van kenődve, szomorúan nézett lefelé a földre ő is.
-Nyugodj meg Kaien, nincs semmi bajom... csak kicsit feszült vagyok... ne aggódj ez majd elmúlik.-szorítottam meg a kezét. Aztán rámnézett és elmosolyodott. Aztán kézenfogva haldtunk tovább. Mikor elértünk a 3. osztag kertjéhez, két hatalmas szekrény fogadott minket.
'- A meghívókat!
-Persze máris-mosolyogtam ~Jesszus mekkora állatok... O.o
-Kaien légyszi szedd elő a meghívókat!-mosolyogtam továbbra is.
-Eh? Ja, igen igen... egy perc... és... mindjárt...*izzadságtól leverve, nagy erőkkel áttúrja az összes zsebét*
-Ugye nálad vannak a meghívók?-mosolyogtam, (de mostmár kínosan) a két monstrum felé.
-Áhá! Meg is vannak! Ehh, bocs fiúk!-majd nyújtotta a két ipse felé, és azok beengettek, majd elindultunk befelé.
-Huh, ha nem találtad volna meg, akkor tuti lementem volna hídba... volna-volna
-Heee? Te olyat is tudsz?-nevetett jókedvűen
-Ehh, még szép! És még mást is tudok ám! Hehee-vigyorogtam kajánul
-Kezdesz megrémíteni...-ezen kuncogni kezdtem, majd végre odaértünk a többiekhez
-Sziasztoook!!~-köszöntünk oda a többieknek, majd csodálkozva körülnéztem
~Naháát, milyen jól sikerült a díszítés...

Amaya Uresii
Szorgosan keresgéltem a szobámban lévő igen tetemes kupiban, hogy hol van a lil ruhám. Miután megtaláltam gyorsan belebújtam és futni kezdtem a 3. osztag felé. Útközben eszembe jutott, hogy az ajándékot nem kéne otthonhagyni. Egy tili-tolis kocsira felpakoltam két nagy ajándékot és dalolászva újra elindultam.
-Hello!-
-Meghívót!-
-Öhm...az mi?-
-Ez a papír.-mutatott rá a biztonsági őr
-Aham...-
-A tiéd hol van?-
-Jaaa...miért nem ezt tetszett mondani.-a kissé viseltes meghívót átnyújtottam a biztonsági őrnek.
-Rendben!-engedett be végre.
-Juhééé!-robogtam be a kocsikával rendesen megütve a két termetes emberkét.
-Jééé...de széép!-csodálkoztam nagy szemekkel a díszítésen.
-Szia Frankenstein!-rúgtam bokán mivel szabad kezem abban a pillanatban nem volt és valahogy el kellett érnem, hogy lenézzen rám.
-Au...-értem el a célom, egy mérges pillantással.-szia Amaya!-
-Hóóó-böktem rá Kago-chanra.-Kagooo-chaaan!-és minden további válasz nélkül feléjük rohantam.

Suei Nagai
Nagai nem nagyon foglalkozott, hogy kinek fog tetszeni, inkább mutata magát kapitánynak:
~ Én fel nem veszek magamra fodros cuccot, kimostam és kivaslatam a kapitányi köpenyemet. Nagyon szép lett~ megcsodálta az ágyra elé tett köpenyt. Majd felkapta és megjeyezte:
-Ideje indulni!- elindult és úgy döntött, hogy betér egy bolta ajándékért. :
~ Csak az a baj, hogy nem fizetik meg rendesen a kapitányokat, nem adhatok nekik kulcstartót. De poni lóra sincs pénzem! Akkor...............................~ megfogott egy vázát és avval indult a hármas osztaghoz. Bement az épületbe és látta, hogy a 12. osztag kapitánya szervezi az egészet:
~ Tatsuki, engem bizony nem érdekel csak legyen normális kaja!~ a kert be lépet és lerakta az ajándékok közé a vázát, majd ledobta magát egy székre.

Kawazoe Hanae
Hát az esküvő többé kevésbé zökkenőmentesen lezajlott. Nagyon örültem hogy Hana felkért koszorúslánynak, de izgultam is rendesen hogy mindent jól csináljak.
Az esküvő után mindenki a lagzi színhelye felé vette az irányt. Én is elindultam, és mivel még volt időm bőven, kényelmesen sétálgattam a Seireitei utcáin.
-Kár hogy vége a békeállapotnak. -sóhajtottam- Akkor most nem egyedül kéne esküvői partira mennem.De mindegy legalább lesz mit mesélnem. -kalandoztam el a következő találkozásunk felé
-Nade remélem örülni fognak a meglepetésemnek! Merre is járok? -kaptam fel a fejem, majd az irányt az osztagom felé vettem- Beugrom Yamazakuáért, elvégre az esküvőre azért mégsem akartam magammal vinni...
Amint az irodámhoz értem felvettem az asztalra fektetett kardot, és továbbindultam a parti színhelye felé. Mikor megérkeztem a meghívót felmutatva beléptem a kertbe, és ott vátram hogy megérkezzen az ifjú pár.
Amint megláttam őket, gyorsan elővettem a kardom, és halkan elsuttogatam : Chire sakura no hana
És felettük máris sakuraszirmok kezdtek hullani az égből.
-Mivel már nincs tavasz, de egy esküvő tavasszal a legszebb, ezért gondoltam ez lesz az én ajándékom.
Az égből szép lassan és méltóságteljesen potyogtak a virágszirmok, csodaszép volt ahogy beléjük kapott a nyári szellő.

1/2

-Utánam...-vigyorogtam még mindig,majdnem lezakózva a templom lépcsőjéről.
-Csak óvatosan vigadj!-kapott el Hisagi.
-Áhám...köszönöm drágám! Ne vágj már ilyen sértődött képet...-
-Nem tudom ki nevet ezen vagy húsz perce...-
-He-he-he! Én ilyen szórakozottan is szeretlek!-
-Na elég legyen máár!-lépett közénk Renji.
-Ünneprontó!-löktem meg kicsit.
-Meg kéne már szabadulnod ettől a gúnyától asszonyka!-
-Tudom...-sóhajtottam nagyot.
-Akkor mégis miért mereszted még mindig itt a hátsód? Nyomááás!-
-Megyek máár! Te meg milyen férj vagy? Nem megvédeni kéne a feleséged vigyorgás helyett?!-
-Ne várd meg, hogy én szagassam le a rólad az összes ruhát!-vigyorgott kajánul Renji.
-Nana! Az az én reszortom lesz...-
-Gyáááá! Borzalmasak vagytok!-tipegtem vissza átöltözni.-Így segítség nélkül érdekes leeeee....-dőltem el igen látványosan.-Mégegyszer fel nem veszek ilyen ruhát!-nézegettem az esküvői ruhámat,de aztán gyorsan a kimono-ba bújtam mielőtt Renji tényleg utánam jönne. "Sokkal jobb!"
-Életem fonala!-kopogott az ajtón Hisagi némi kuncogás közepette.
-Jövök már!-
-Már azt hittem valaki elrabolt, akkora volt bent a zaj...-
-Ej, máris féltékeny vagy?!-
-Éééén? Hogy lehetnék rád féltékeny?!-
-Na, vagyok!-nyitottam ki az ajtót.
-Hmmm...-mustrált le tetőtől talpig.
-Tetszik amit látsz?-
-De mennyire!-rántott magához.-Mehetünk?-
-Aha!-adtam neki egy gyors csókot és indultam el az osztagom felé.
-Ez meg mi volt?-kiabált utánam
-Inkább gyere, mert kénytelen leszek Renji-vel menni!-
-Isten ments!-futott utánam.-Ezt nem engedhetem.-ölelt át jó szorosan.
-Héékás! Ebben a kimono-ban is alig kapok levegőt...-
-Boccsánat!-értük be végre az elég feltünően unatkozó Renjit.
-Végreee...már azt hittem most kezdtek hozzá a nászéjszakához...-
--------------------------------------------------------------------------------------
-Én a feleség vagyok, te idióta kétajtós szekrény!-estem volna neki.
-Nyugalom!-fogott le Hisagi.
-Nézd meg a képet te debella!-kiabáltam tovább.
-Yare....yare...életemben nem láttam ilyen idegesnek Hana-t.-vakarászta a fejét Renji.
-Ő hasonlít!-mutatott Hisagira.-De Ön nem stimmel.-méricskélt össze a képpel.
-Én megölöm!-
-Maga szerint ki lenne ilyen házisárkány a mennyaszonyon kivül?-
-Egy elmebeteg....-pillantott újra rám.
-Sziasztok!-ért végre hozzánk Kuro.
-Én megőrülök...-fogtam a fejem.
-Mi a baj?-nézett bambán ránk.
-Nem akarják beengedni őket....-válaszolta Renji ránk mutogatva.
-Mégis miért?-emelte fel Kuro is a hangját.-Hozzak esetleg papírokat is, hogy igazoljam ők házasodtak ma?!-
-Rendben...menjenek!-adta meg magát végre.
-Kinyííírom Rokut...-
-Na ácsííí!-állított meg Hisagi.
-Ej, gyere Kuro nézzük meg közelebbről azt a svédasztalt!-ragadta karon Renji a még mindig egy kicsit mérges lányt.
-Ahelyett, hogy mindenkit meg akarnál ölni végre egy kicsit élvezd is ezt az egészet! Nézd!-fordított a díszétés felé.-Mond,hogy nem szép...-
-De az...-duzzogtam még mindig.
-Ígérd meg nekem, hogy innentől kezdve szórakozni fogsz...persze normál keretek között vagy hazaviszlek és bezárlak a szobába!-
-Egyedül?-vigyorogtam el magam.
-Még szép! Én visszajövök partizni!-rúgtam bokán.-Au!-
-Rendben! Ígérem, hogy jó...-
-Had lássam a kezeid!-fogta meg mindkettőt-Na, most mond!-
-Nehogy már csaljak...-kezdtem feloldottan nevetni.-Ígérem végig vigyorogni fogok!-
-Ezt akartam hallani!-kaptam egy puszit a homlokomra.
-És ez mi volt? Visszavágás?-de Hisagi csak kajánul vigyorgott.
-Indulás!-fordított a tömeg felé.
-Juj,de sokan vannak...-jöttem rögtön zavarba, és bújtam közelebb a férjemhez. Ahogy sétáltunk egyre közelebb a főasztal felé az égből hirtelen szakuraszirmok kezdtek el hullani.
-Hanae te ravasz!-csodáltam a gyönyörű szirmokat.

Zaraki Kago
Mikor odaért hozzánk Amaya odébb ültem.
-á szia Amaya már azt hittem elvesztél a tömegben. Funsai-val együtt törtünk ki vigyorogva majd egy egy bokánrúgást kaptunk.
-Á Kago-chan úgy ismersz aki elveszik a tömegben? vont kérdőre
-Hát aki képes elhagyni a zanpakuto-ját na mindegy.
-Jaj az már régen volt te buta különben is ti mit hoztatok mert nem láttam hogy hoztatok volna valamit.
-Mi majd Funsai-val adunk ajándékot csak még nem készítették el. különben is te mit adsz? Egy évre elég édességet?
-Gyere öcsi induljunk. Te látod Nagai? Mielőtt vissza jönnénk mi is átöltözünk ebből az ünnepi cucc ból

Shiba Kaien
~Na, Hisagi is beatta a derekát... Pedig hogy mondta, hogy ő sohasem házasodik meg...-merengtem el egy pillanatig, mikor a násznép kivonult a templomból. Én is utánuk eredtem, de Namiet sehol sem találtam. Így hát kimentem, abban a reményben, hogy összefutunk. Pár percig ácsorogtam a templom előtt, de semmi sem történt. Aztán elgondolkodtam pár dolgon, aztán csak úgy elballagtam, körbejártam a templomot, és hosszasan goldolkodtam. Aztán felfigyeltem valamire.
'-Kaieeeeeeen! Hova a fenébe tűntééél?!-hallatszott a távolból
~Hmm... Namie...-mosolyodtam el, majd elindultam az ajtó felé. Amikor odaértem épp befelé tartott a templomba, gondoltam meglepem. A háta mögé osontam és megragadtam a vállát
-Megvaaaagy! ^^ -na ezt igazán nem kellett volna megtennem, ugyanis Namie hangos sikításba kezdett, amitől még én is megijedtem ^^".
~Uh, asszem beszakadt a dobhártyám... Ej ennek a lánynak van hangja...
Ezért kaptam is egy jó nagy letolást, aztán elindultunk. Eléggé bántott a dolog, ezért rákérdeztem.
-Ömm... most haragszol rám?-a lány csak ment tovább mogorván, majd kis idő múlva válaszolt.
-Hát, ha annyira tudni akarod, akkor igen egy kicsit...-ez a kijelentés eléggé lelombozott. ~Pedig csak viccelni akartam vele... Miért kell ennyire tapintatlannak lennem...? Már megbolondulok saját magamtól... De hát tudtam is hogy nagy feszkó van, még Namie említette is hogy sok dolga lesz... De én még ezzel is felhúztam... Kedves vagyok, de tényleg...-mérgelődtem magamban, majd szomorúan néztem lefelé a földre és úgy haladtam tovább Namie mellett. Ekkor váratlanul közelebb jött hozzám és megfogta a kezem.
-Nyugodj meg Kaien, nincs semmi bajom... Csak kicsit feszült vagyok... Ne aggódj, ez majd elmúlik.-szorította meg erősebben a kezem.
~Rendben Namie... majd felvidítalak, egy jót bulizunk, aztán ki tudja még, hogy mi lesz...-mosolyodtam el. Nagy nehezen bejutottunk a 3. osztag kertjébe.
-Sziasztoook!~- köszöntünk duóban Namieval, aztán eleresztette a kezem, és csodálattal nézegetni kezdte a díszítést.
~Hűha, nem mondom, biztos nagy meló lehetett vele...-néztem körbe én is, majd megpillantottam az ifjú párt, akiket Hanae szakuraszirmokkal üdvözölt. Namie épp háttal volt ennek az eseménynek, ezért odaléptem hozzá, és óvatosan, még véletlenül se ijedjen meg, raktam a kezem a vállára.
-Nézd csak, milyen szép ajándékot kaptak Hanaék a kapitányodtól.-mondtam neki mosolyogva, majd szép lassan odafordítottam a tekintetét. Namienak, természetesen nagyon tetszett a látvány, ezért örömében már nevetgélni kezdett.
-Milyen szép... Olyan romantikus...-jegyezte meg.
-Nos, hát én nem nagyon tudom mi a romantikus, de azt meg kell hagyni, tényleg szép látvány.
-Menjünk oda a többiekhez! Szeretnék beszélgetni Hanaval ^^
-Rendben van, Namie!-feleltem a lánynak, majd elsétáltunk a párocskához.
-Szervusztok! Gratulálok, vagyis, nem tudom, hogy igazán mit kéne ilyenkor mondani-vakartam meg a fejemet zavarodottan.
-Jaj Hana, de csinos vagy ebben a kimonóban! Pedig azt hittem, hogy felveszed azt a szép rózsaszínt, amit annyira ajánlgattam neked-nevette el magát Namie.
-Jaj csak azt ne Namie! Egyszer túléltem, de másodszorra nem biztos, hogy túlélném... a büfében épp elég ciki volt abban ücsörögni, ráadásul abba hazamenni... Borzalom volt-mondta kínos mosollyal Hana, látszottak rajta a feszültség jelei még.
-Nem, neked, drága egyetlenem, ez a kékes színű kimonó, nagyon jól áll... Ebben igazán csinos vagy- ölelte magához Hanat Hisagi, egy szájrapuszi kíséretében. A lányok közben szépen elkezdtek beszélgetni, mikor én csak bután néztem, és nem igazán tudtam mit hozzáfűzni a sok „lányos” témához. Majd nézelődni kezdtem. Láttam, hogy Kyouraku kezében már egy üveg sake díszeleg, amit Nanao nagy erőkkel szeretett volna elkobozni
’-Drága Nanao-chan! Nem lehetsz velem ilyen kegyetlen! Most buli van legalább most hagy, igyak kedvem szerint...!! Nanao-chaaaaan, ne tedd eeeezt!!
Ezen a jeleneten csak nevetni tudtam, aztán egy újabb társaságon akadt meg a szemem. Pontosabban Ikkakun és Yumichikán.
’-Na ne beszélj nekem marhaságokat! Kit érdekel, hogy otthon hagytad a ránctalanítódat? Miii?? Te még szájfényt is raktál a szádra?? Mi vagy te, ember?? Modell vagy mi a franc?? Hogy micsodaaa....??? Mi az hogy nekem csak az számít, hogy a fejem teteje vaxolva legyen?? Namienak a hülye beszólásai már hozzád is eljutottak?? Az a lány... én esküszöm hogy...-a további mondókáját, már nem halottam, mert addigra elvonultak a kis tavacska felé. Majd vigyorogva megpillantottam Gin barátomat. Ekkor odasúgtam Namie felé.
-Ne haragudj, de most odamegyek Ginhez, ha nem gond...
-Mi? Áá, dehogy baj, menj csak nyugodtan ^^-majd elindultam Gin felé. Épp valamit iszogatott, mikor odaértem, egy nagyot csaptam a hátára.
-Hej-hó Gin!! Ejj hé-hé össze ne ess!-röhögtem el magam az ütésemtől reszkető Gin látványától.
-Azt nem, csak megfulladok, de semmi baj... Szia Kaien!-próbált vigyorogni, több kevesebb sikerrel.
-Nahát, nahát... De kicsípted magad! Szürke öltöny?? Fú az a halálom!-nevettem el magam
-Ehh, nekem ez tetszik... és mi ez a rikító sárga nyakkendő rajtad?-bökdöste a nyakkendőmet kaján vigyorral
-Áá, nekem meg ez tetszik! Najó... Nem is én választottam, én pirosat akartam, de Namie rábeszélt erre a szépségre... Nade most igyunk... Honnan szerezted azt a saket?-majd Gin mutogatott az egyik asztal felé.-Áhá! Mindjárt jövök egy pillanat!...*pillanat* Na itt is vagyok! Na egészség!-majd lehúztam a saket.-Áá, ez jól esett! Aztán mondj valamit Gin! Te nem hoztál magaddal senkit? Rangiku hol maradt?-néztem nagy vigyorral a még mindig „reszkető” Gin barátom felé.

Kuro Umes
Épp a kedvenc dalom érzelmi hátterét tárgyaltuk Reitával, mikor megláttam a házaspárt Renji társaságában, akik épp a biztonsági őröket próbálták meggyőzni Hana kilétéről.
-Én a feleség vagyok, te idióta kétajtós szekrény!- hallatszott oda az ara kiabálása.
-Bocsáss meg, Reita, de mennem kell!-köszöntem el tőle.
-Menj csak, majd találkozunk.-válaszolta.
Egyre közelebb érve a bejárathoz, láttam, hogy Hana milyen ideges, és megszaporáztam lépteimet.
-Én megölöm!- és már indult is az őr felé.
-Maga szerint ki lenne ilyen házisárkány a mennyaszonyon kivül?- kérdezte Renji, miközben Hisagival lefogták Hanat.
-Egy elmebeteg....-válaszolta az őr.
-Sziasztok!-köszöntem oda nekik.
-Én megőrülök...-fogta a fejét.
-Mi a baj?-néztem rá kérdő tekintettel.
-Nem akarják beengedni őket.-válaszolta Renji rájuk mutogatva.
-Mégis miért?-fordultam a szekrény felé.-Hozzak esetleg papírokat is, hogy igazoljam ők házasodtak ma?!-néztem rá tüzes tekintettel.
-Rendben...menjenek!-adta meg magát végre.
-Na ezzel is megvolnánk.- fordultam a pár felé még mindig idegesen.
-Kinyííírom Rokut...- mérgelődött Hana.
-Na ácsííí!-állította meg Hisagi.
-Ej, gyere Kuro nézzük meg közelebbről azt a svédasztalt!- ragadott karon Renji.
-Hé, várj már egy kicsiiiiiiiiiiiiiit... -és már húzott is maga után.
-Szedd a lábad, mert nagyon éhes vagyok!!-szólt hárta.
-Megyek már, csak ne rángass mert így nem tudok...-akadt meg a szó, mikor ráléptem a ruhámra, és Renjire estem.
-Csak nem lovagolni akarsz??-vigyorgott, mikor ráestem.
-Idióta!!-vágtam fejbe. -Mondtam, hogy ne rángass!! Neked aztán beszélhetek!!- feleltem miközben felálltam és leporoltam magam.
-Jól van na, ne haragudj.-kászálódott fel ő is a földről.
-Legközelebb lassíts, ha kérhetlek.
-Majd meglátjuk!-és húzott megint maga után.
-RRRRRREEEEEEEENNNNNNNJJJJJJJJJJJIIIIIIIII!!!!!!!-nyafogtam neki.-Engedj már el!!
-Na jó.-eresztette végre el a ruhámat.
-Köszönöm.. Tudok a saját lábamon is menni.- vágtam oda neki durcásan.
-Majd ha leveszlek róla, akkor is ezt fogod mondani??- csípett a hátsómba.
-Hékás!! Ezt meg ki engedte meg??- fordultam felé, ő pedig megfogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
-Tudom, hogy vonzódsz hozzám, ne tagadd.-és tőle szokatlan módom komoly maradt.
-Ehm.. öö.. Azt hiszem, nem ez a legmegfelelőbb hely, hogy ezt megbeszéljük.-válaszoltam zavaromban.
-Ez a válasz meggyőzött az igazamról.-folytatta.-Na jó, nem hozlak még nagyobb zavarba, meg úgyis éhes vagyok, menjünk enni inkább.-fordult ismét az asztal irányába.
-Rendben.-könnyebültem meg.
~Honnan tudja vajon??~-gondolkoztam el, miközben odaértünk.
-Nyamm, degeszre fogom magam zabálni!!- nézett rám elégedetten társam.
-Akkor láss hozzá!-bíztattam.
-Tye nem ezzsel??- kérdezte tele szájjal tőlem.
-De, csak szétnéztem, mi a választék, és annyi minden van, hogy nem tudom, mit is egyek.
-Ha rám hallgatsz, ezt megkóstolod. Nem tudom, hogy mi, de fiiinooom!!- nyomta magába a következő falatot.
-Meggyőztél.-vigyorogtam, és szedtem egy kis adagot, mikor megláttam közeledni Izurut.

Hisagi vallomása mindenkit megdöbbentett. De legfőképp Hana volt kiakadva, és rendíthetetlenül üldözte bátyját akinek feltehetően köze volt ehhez az őszinte kitárulkozáshoz.
-Hueco Mundoban egy év alatt nem történik ennyi esemény, ráadásul ez csak egy esküvő. -jegyezte meg Ulquiorra
-Na látod, a Seireiteiben így telnek a mindennapok.
-Fura egy társaság az biztos.
-De remélem azért nem nézed le őket. -adtam a szájába pálcikával egy sushit- Remélem nem a válóperes ügyvéd lesz a következő állomásuk.
Az este ezután egész nyugalmasan és kellemesen telt. Mindenki beszélgetett iszogatott, és az ifjú pár is kibékülni látszott. Néhányan már haza is mentek.

Hisagi az őszinte vallomás után, mint egy bábu úgy dőlt el a színpadon, arra ébredt föl, hogy valaki ráborít egy vödör jéghideg vizet. Gyorsan kipattantak a szemei, majd felült.
-Mi történt??
"-Öhm... hát, hogy is magyarázzuk el... a teljes igazságot mondtad... minden részletet elmondtál... azt is, hogy csak fogadásból kezdtél el flörtölni Hanával... na meg... hogy... a nászéjszakán mit tervezel vele...
Mondta egy tiszt, kissé zavarodottan, Hisag erre felpattant és keresni kezdte Hanát.
~Hol vagy? Hol vagy? Hooool vaaagy???
Kérdezgette magában, aztán megpillantotta, hogy éppen a bátyját üldözi.
-Állj meg!!! Ezt nem úszod meg szárazon... megöllek... csak kerülj a kezemközé...
Ordítozott Hana, erre Hisagi is futásnak eredt, hogy valahogy utólérje őket.
-Hanaaaa... nyugiii... majd máskor megöljük...
-Te ne szólj bele, te fogadók gyöngye... fogadásból, hogy lehet nőzni?????
-Hogy... ááá... ne haragudj, ez a hülye Renji találmánya volt... tudom én belementem, de... időközben megszerettelek... kérlek állj már meg.
Hana egy időre megmakacsolta magát és csak azért is szaladgált tovább. Mikor már kezdett kifulladni megállt és nekitámaszkodott az egyik asztalnak.
-Köszönöm, hogy megálltál.
Érte utól Hisagi, aztán megállt mellette, Hana gyilkos tekintettel nézett rá, aztán elment onnan, de Hisagi akkor is követte.
-Hagyj békén... nem tartott sokáig ez a házasság... tudtam, hogy ez nem igaz, csak egy nagy hülyeség... szerintem, holnap váljunk is el.
-Kérlek Hana várj már egy kicsit... nem érted az egészet...
Hisagi megragadta Hana kezét, aztán leültette egy székre.
-Na szóval... ez a fogadásos dolog úgy volt, hogy... én sokat bámultalak mindig is, ezt Renji észrevette és kipattant a fejéből egy hülye ötlet... azt mondta, hogy nem merek veled járni meg ilyesmik... én persze elfogadtam, de csak azért... CSAKIS AZÉRT, mert nagyon tetszettél már akkor is... és ha nem jött volna Renjinek ez a hülye ötlet akkor is rád hajtottam volna.
Hana egy ideig nem szólt semmit csak bámult össze-vissza.
-Jól van... elhiszem neked.
Szólalt meg végül, még egy darabig beszélgettek, mert szóba került egy-két dolog ami nem publikus, de az este többi része szerencsére jól ment.

Hisagi válasza után már csak azért se álltam meg. Nagyon nem ment, hogy higgyek neki."Ruhellek futni!"nyöszörögtem magamban és éreztem egyre erőteljesebben a kavargó gyomrom. "Arról el is felejtkeztem, hogy korántsem vagyok józan!"kerestem a tekintetemmel valami ülőhelyet.-Jááj!"támaszkodtam igen erősen az asztalnak. "Ehhez most semmi kedvem sincs!"vetettem egy gyilkos pillantást Hisagi-ra és arrébb álltam.
-Hagyj békén... nem tartott sokáig ez a házasság... tudtam, hogy ez nem igaz, csak egy nagy hülyeség... szerintem, holnap váljunk is el.-morogtam tovább, mert hallottam, hogy kitartóan jön utánam.
-Kérlek Hana várj már egy kicsit... nem érted az egészet...-tettem gyorsan a kezem a szám elé, mert azt hittem a gyomrom túlliftezi magát.
Nem nagyon ment, hogy figyeljek Hisagi magyarázatára, mer túlságosan pocsékul éreztem magam, de az arcára volt írva minden, hogy mennyire sajnálja az egészet, úgyhogy nagy nehezen megszólaltam.
-Jól van... elhiszem neked. De most oda elmegyek!-pattantam fel a székből, miközben a férjem értetlenül nézett utánam, hogy mégis mi a bajom."Na én papoltam neki, hogy minek iszik ennyit..."fogtam a fejem a fürdőben összekucorodva."Addig kéne még mulatnom, amíg szalonképes vagyok..."tápászkodtam fel és egy hideg vizes arcmosás után visszatértem a férjemhez. Már sokkal jobb volt mindkettőnk kedve és milliónyi témát hoztunk fel.
-PÁROCSKA!-csapott hátba Rangiku.
-Már megint?-T-T fogtam a hátam.
-A tortát végre felvágnátok? Olyan fininek néz ki...-láttam szinte Rangiku-t ahogy beleugrik a tortába és újong, hogy milyen finom.
-Rendben!-igyekeztem imbolygás nélkül felállni.
-Te vagy én?-tartottam Hisagi felé a kést.
-Még szép, hogy te! De én kóstolom meg először!-
-Áll az alku!-nézegettem a tortát, hogy melyik emeletbe lenn érdemes belevágni.
-Mi lenne ha az aljával kezdenéd?-
-Türelmetlenkedünk?-
-Még szép! Süti elvonási tüneteim vannak!-T-T
-Eh...- - -". Operáltam végre le egy kis szeletkét a tortából.
-Csak ennyit kapok?-
-Neeem...de ezt én a szádba tömöm!-nyomtam Hisagi szájába a falatot.
-Hehe...-vigyorogtam.
-Te...sze úszd má meh!-kapart le a késről egy kis maradékot.
-Nyem!-tiltakoztam.
-De.DE!-szuszakolta a számba.-Ennyire nem ízlik?-
-Dehogy...csak nem nagyon kívánom az édességet!-
-Még mindig ideges vagy?-
-Egy picurit!-vágtam rá gyorsan, hogy az alkoholfogyasztásom ne jöjjön szóba.
A tortát a továbbiakban Rangikura bíztam. Én pedig Roku-t mentem megkeresni.
"Merre lehet?"filóztam körbe tipegve már lassan az egész kertet. "Ezt elnyelte a föld..."vágtam a lemondó fejeket igen szorgosan.
-MEGVAGY!-csaptam végül a hátára.
-Hogy...Hana?-nézett hátra meglepetten.
-Aham!-igyekeztem átkarolni.-Én még nem is beszéltem ma veled!...Normálisan!-
-Na igen...-
-Ne haragudj!-böktem oldalba.-Ez a kert viszont csodaszép lett!-néztem körbe mégegyszer.-A torta pedig isteni. Nyomás is, mert lemaradsz róla! A további szervezési macerákat meg felejtsd el...lassan úgyis vége az egésznek!-toltam magam előtt.
-Hogy hogy vége?-
-Mert ki fogok dőlni...rohamos időn belül...-
-Ne mond, hogy megint ittál...-
-Zaraki mellé többet nem ülök!-vigyorogtam jókedvűen.
-Hajaj! Vihet Hisagi a hátadon...-
-Elvégre a férjem vagy mi...-nyújtottam ki a nyelvem.-Na, láss neki!-toltam az egyik széket alá.
-Lassan menni kéne!-dőltem neki a férjemnek.
-Mért is, te kis szeszkazán?-vigyorgott kajánul
-Eh...pedig úgy igyekeztem titkolni!-
-Téged a legegyszerűbb felismerni ittasan!-nevetett tovább, amire egy oldalba ütéssel válaszoltam.-Akkor menjünk?-
-Aham...-vakartam meg a fejem.
-Hát jó!-fogott meg a derekamnál és pakolt fel a vállára.
-HÉKÁÁÁS! Ölben szokás!-rúgkapáltam kétségbeesetten.
-Új hagyományt teremtünk!-indult el az épülettől ellenkező irányba.
-Hova megyünk?-bámultam bambán.
-Legalább abbahagytam a kapálózást! Hogy hogy hova? Nászútra!-
-De merre?-
-Emberek világa!-
-MIII?-próbáltam a menetiránnyal megegyezően nézni,de túl bonyolult folyamat volt nekem, abban az állapotban.-De ugye nem akarsz bedobni az átjáróba?!-
-Nem áll szándékomban!-
-Ezt jó tudni!-maradtam nyugton az út további részében.

~Elöször balra, aztán a második sarkon jobbra és ki az ajtón... vagy először jobbra és aztán a második sarkon balra? Vagy nem is a második saroknál kell befordulni? Vááá, megőrülök! Ez egy labirintus!
Efféle és ehhez hasonló gondolatok jártak a 3. osztag folyosóit koptató lány fejében, miközben lassan már a kétségbeesés határán egyensúlyozott. Minden nap más és más helyre küldték, és neki ez a tempó egyszerűen túl gyors volt. Nem állt össze a fejében az épületek térképe, így akaratlanul is örökös eltévedésre volt kárhoztatva. A nemesi birtokot már kiismerte, hiszen egész életében ott élt, de most egy teljesen új helyet volt kénytelen megismerni. Idővel persze majd nyilván könnyebb lesz, de az osztag épületei most még a pokollal egyenértékű helyszínnek számítottak számára. Pedig pihenni és relaxálni indult el, méghozzá a kertbe, de persze megint nem tudta megjegyezni, hogy milyen útvonalon kéne végigmenni.
Már a hetedik különböző variációt próbálta és az ötödik különböző ajtó felé közeledett. Bár minden alkalommal különböző útvonalat választott, valamiért háromszor ugyanott lyukadt ki. Egyre kisebb és kisebb lelkesedéssel húzta félre az ajtókat, ahogy a kísérletek száma növekedett, mostanra már odáig jutott, hogy már nem is reménykedett benne, hogy végre megtalálja a kertet.
~Ha ez sem az, feladom!
Már-már dühösen tárta ki az ajtót, amely szépen csattant ahogy elérte az ütközőt. A lány szemeibe azonban az elé táruló látványra örömteli csillogás költözött, szája pedig nevetésre húzódott.
- YATTA!!!
Kiáltotta diadalittasan, hiszen végre megtalálta célját. Üde, friss levegő csapta meg az orrát, és sok-sok zöld szín érte el szemét a fű és a növények nyomán. Ebben a pillanatban Ritsuval madarat lehetett volna fogatni, talán pont azért iramodott neki, futás közben forogva-pörögve élvezte a kellemes környezetet és a fent említett állatok csicsergését. Olyannyira belefeledkezett a mozgásba, hogy nagy lendületében véletlenül belerúgott egy apró kavicsokkal teli ágyásba, és a piciny kődarabok egy része bizony elég távolra szállt. A váratlan esemény hatására a lány megállt, így tisztán hallhatta azt a halk, de fájdalmasnak tűnő hangot, amely az egyik fa tövéből érkezett. A legrosszabbtól tartva, óvatosan közelebb lépkedett a hang forrásához és egy bokor mögött meg is pillantotta áldozatát, aki láthatóan nem értette hogy honnan kaphatta az égi áldást.
- Öhm... izé... azt hiszem engem keresel... Gomennasai, eskü hogy nem akartam ártani, véletlen volt!
Mentegetőzött hevesen, ijedt arcot vágva.

A fiú vékony hangját hallva röviden felkacagott, aztán hirtelen elkomorodott és lehajtotta a fejét.
- Én mindig, mindenkinek csak bajt okozok...
Jegyezte meg szomorúan, miközben a bokrot megkerülve megkísérelt közelebb menni, hiszen az mégsem járja, hogy egy rakás növényen keresztül társalogjanak. Persze először rossz irányból próbálkozott, a kis résen amit talált még az ő apró termetével sem lehetett átbújni. Beismerve, hogy a természet legyőzte őt végül a másik oldalon volt kénytelen a "rejtekhelyre" bejutni.
- Sugoi, ez biztosan nagyon fontos feladat! Segíthetek? Ugye segíthetek?
Gondját, baját elfelejtve vetődött a fűre, és máris elmerült a milliónyi egyforma fűszál tanulmányozásában. Csak ezután jött rá, hogy nem tudja mekkoráknak is kéne lenniük, de ha tudná, akkor sem lenne képes csupán szemmértékkel ellenőrizni. Felnézett a fiúra és már nyitotta is a száját, hogy kérdéseivel bővíthesse hiányos tudását, de Yaken ekkora bevallotta hogy igazából nem ezért van itt.
- Akkor nincs is ilyen előírás?
Kérdezte ártatlanul, miközben tekintete egy darabig a fűszálak és a másik shinigami között jojózott. Végül lemondóan felhagyott a tevékenységével és illedelmesen sarkaira ült. A fiú éppen behatóan tanulmányozott egy levelet, és ez az ő érdeklődését is felkeltette.
~Biztosan valami különleges levél, ha megéri így tanulmányozni!
Lassan közelebb araszolt, hogy jobban szemügyre vehesse a vizsgálat tárgyát, de akárhogy is nézte, nem tudott rájönni, hogy mi lehet olyan különleges ebben a levélben. Hacsak nem az a lyuk, amin keresztül most pillantásuk találkozott. A váratlan esemény hatására kissé megilletődött és hátrébb húzódott.
~Ö-ötödik tiszt? És ilyen mélyen meghajolt!
Kissé ijedt arckifejezéssel fogott hozzá a bemutatkozásnak.
- Go-gomen ne... Örvendek, Yakkun! A-anou... az én nevem Kagami Ritsu, a Kag...
Megakadt a bemutatkozásban és megrázta a fejét, majd a nyakékét a kezébe véve vetett rá egy pillantást.
~Nem, itt most nem nemesként kell bemutatkoznom!
- ...én az osztag 8. tisztje vagyok! Ez pedig itt a zanpakutóm, Kaminami!
Igyekezett még mélyebben meghajolni, mint Yaken, elvégre a fiú itt az osztagnál nála magasabb rangban áll.

// A lustaság vagy a túlbuzgóság az erősebb? \\

- Mi nem jött ide?
Érdeklődött bizonytalanul, miután Yaken mentegetőzése kizökkentette ábrándozásából, ami aközben rántotta magához a lányt, miközben az 5. tiszt a zanpakutójával társalgott.
- Gomen ne, nem figyeltem. Néha így elkalandozik a figyelmem, különösen ha ilyen nyugtató csönd van körülöttem.
Kacarászni kezdett és kezével egy kicsit megbökte a halántékát, beismerve saját tökkelütöttségét.
- Oh, dehogy is, én egyáltalán nem voltam kiváló tanuló! Figyelmetlen voltam, és ügyetlen, meg egy csomó bajt okoztam, például amikor az egyik bakudou edzés alkalmával saját magamat sikerült megkötözni, vagy amikor le akartam fújni egy bogarat a tanári asztalról, és beterítettem krétaporral a tanár urat...
A felsorolás közben számolni kezdett a kis ujjain, de mivel több eset éppen nem jutott eszébe, ezt gyorsan abba is hagyta. Pedig amit el lehet rontani, azt neki sikerült.
- Szerintem egyáltalán nem olyan különleges dolog, hogy Nami-chan és én már azóta beszélgetünk, mióta az első óráink voltak a zanpakutókról. Mindenki azt mondja, hogy az, de én csak azt tettem, amit a sensei tanácsolt. Anou... hogy érted azt, hogy majdnem az életedbe került mire megismerted a tiéd nevét?
Nem tudott róla, hogy veszélyes lett volna a zanpakutóval való beszélgetés. Lehet ez azzal van kapcsolatban, hogy sokan csak úgy tudják elnyerni fegyverük bizalmát, ha legyőzik őt vagy kiállnak valamiféle próbát?
- Nami-chan köszöni szépen a bókot. A tiédnek is szép neve van.
Próbált kedveskedni, noha biztosan nem lehet jó elnyomott nemesnek lenni. Persze ez attól füg, hogy mi számít elnyomásnak. Bizonyos értelemben őt is elnyomják a birtokon, hiszen nem csinálhat azt, amit akar.
- Szerintem inkább sétáljunk, én csak akkor tudok egy helyben ülni, ha a zanpakutómmal beszélgetek.
Közölte, majd felpattant és elindult. A rossz irányba.
- Nem erre.
Motyogta maga elé. Tanulva a korábbi tapasztalatából most meg sem próbálta magát átpréselni azon a vékony ösvényen hanem rögtön megfordult. Mikor azonban visszanézett, hogy Yaken jön-e, csak egy félálomba merülő fiút látott. Visszament és megragadta a kezét.
- Yakkun, gyere már, nem te mondtad hogy kényelmetlen a fának dőlve ülni? Akkor most miért akarsz itt elaludni?
Kérdezte türelmetlenül, és valósággal rángatni kezdte a shinigamit, apró termetéhez képest megehetősen nagy energiával.

// A lustaság vagy a túlbuzgóság az erősebb? \\

Végre mozogtak. Nem győzött betelni a fák dús lombjaival, a madarak csicsergésével, a meleg napsütéssel, a lágy szellő fuvallataival, a 12. osztag barakkjai felől hallatszódó halk robbanásokkal. Minden békés volt, tökéletes kikapcsolódást nyújtott a kert atmoszférája. Úgy tűnik ezzel a véleményével nem volt egyedül.
- Nagyon szép ez a hely, tudnék itt élni.
Sóhajtott fel, majd rámosolygott alkalmi útitársára, aki láthatóan töprengett valamin. Aztán Yaken elkezdett beszélni a zanpakutójával való kapcsolatáról. Egy darabig értetlenül nézett, nem tudta hogy miért is teszi ezt most a fiú, de aztán beugrott neki, hogy korábban pont ő kérdezett rá. Bugyuta heherészéssel ütötte el a hülyeségét. Figyelmét egy csomó minden elvonta, nehezen tudott odafigyelni az 5. tiszt szavaira, de azért legalább néhány dolgot meghallott.
- És álmodban sem próbált megszólítani? Nami-chan először álmomban szólt hozzám. Épp a homokos tengerparton üldögéltem és dinnyét ettem, amikor egyszer csak kiemelkedett a vízből. Nagyon megijedtem tőle, furcsán nézett ki és csak tátogott, nem hallottam a hangját. Aztán kiderült hogy az a homokos tengerpart az én belső lelki világom ^^" A tiéd hogy néz ki?
Érdeklődött kíváncsian, miközben egy pillanatra megállt, és lehajolt egy, az úton heverő, gyakorlatilag tökéletesen golyó alakú kőért. Miközben forgatta, vizsgálta, újabb dolog jutott az eszébe Yaken mondandójával kapcsolatban.
- Engem Nami-chan nem is engedne hollow közelébe anélkül, hogy nem aktiváltam a shikait... azt mondja, még nem vagyok elég önálló ahhoz, hogy az ő ereje nélkül meg tudjam magam védeni. De ha erre képes leszek, akkorra ígért valami meglepetést. Már nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet az...
Tette hozzá elhaló hangon. A tekintete megakadt egy virágágyáson, melyben szépen rendezetten sorakoztak a piros és sárga virágok egymás mellett. Feje folyamatosan fordult hátra, ahogy elhaladtak mellette, amikor már ez nem volt elég, lelassított, és végül megállt, hosszasan bámulva a növényeket. Nem bírta tovább, visszafordult és leguggolt, hogy minél közelebbről csodálhassa a szépséges szirmok színes kavalkádját.
- Milyen gyönyörűűűű... Nézd, Yakkun!
Invitálta türelmetlenül a fiút. Talán már ő is rájött, hogy a kérdését teljes mértékben elengedte a füle mellett a lány, talán másodszorra több szerencséje lesz...

// A lustaság vagy a túlbuzgóság az erősebb? \\

A káprázatos látványba belemerült lány fejébe először halkan, majd egyre hangosabban kezdtek sorjázni a szavak, amelyek lassan mondatot formáltak, ráadásul a végén kérdő hangsúllyal! Yaken felé fordította a fejét és nagy szemekkel pislogott rá, aztán valahogy csak eljutott a tudatáig hogy a kérdések neki szóltak, hiszen más nem volt a közvetlen közelükben. Tudomásul véve a dolgot komoly arccal visszafordult a virágok felé, kezébe vette a nyakláncára fűzött családi jelképet és némi szünetet követően beszélni kezdett, hangjából sugárzott a földöntúli békesség és a nyugalom.
- Leírhatatlanul jó érzés itt lenni. Mintha repülnék. Időnként elfelejthetem hogy honnan jöttem és ki vagyok. Otthon én vagyok mindenki szeme fénye, akire vigyázni kell mint a hímestojásra. Semmit nem csinálhatok egyedül. Ugyanakkor mindenkinek nagy elvárásai vannak velem szemben, hiszen én leszek a ház következő feje... Itt, az osztagban viszont csak egy arc vagyok a tömegben és végre önálló feladatokat kapok.
Hirtelen rémülten kapta fel a fejét és nézett rá a fiúra.
- Jajj, ne is figyelj oda, olyan bugyuta dolgokat tudok mondani néha! Nem vagyok nemes... vagy ilyesmi... hehe... lebuktam, ugye?
Fancsali arca elárulta, hogy esze ágában sem volt elárulni Yakennek hogy nemesi származású. Amennyire csak tudta, kerülte a témát. Olyan sokszor kapott már barátságtalan tekinteteket mikor megtudták, hogy ki is ő. Azok a furcsa pillantások mindig elszomorították. Felállt, és réveteg tekintettel ellépett a fiú mellett, de mikor visszanézett rá, visszatért eddigi vidám arckifejezése.
- Yooosshi! Mi újoncok, tartsunk össze! Mondd, Maya-chan milyen ember? Ugye ijesztő és szigorú? És a hadnaggyal találkoztál már? És a Rukongai? Ott milyen?
Kérdezgette lelkesen Yakent miközben édesen mosolygott. Elszakadtak a virágyágyástól és folytatták a sétát a kertben.