Hadnagyi iroda

Tárgy: Hadnagyi iroda Szomb. Szept. 06, 2008 6:28 am

A helyiségbe lépve az emb… shinigami figyelmét először az ajtóval szemben lévő díszes íróasztal ragadhatja meg, melyen kislámpa, pecsétek, toll- és tintatartó valamint egy kissé nyúzott állapotban lévő baseball labda található. Az asztal két oldalán egy-egy egyszerű, párnázott háttámlájú karfával ellátott szék van, de az ajtó mellett van még belőlük néhány, ha esetleg egyszerre több vendéggel is törődnie kell a hadnagynak. A helyiségnek két, fehér rácsokkal ellátott ablaka van, mindkettőben tulipánok gyönyörködtetik a szemet. A szobában van még jó néhány a berendezés hangulatától alaposan elütő fém irattartó is, valamint egy méretes konyhaszekrény, melyben a teakészítéshez és -fogyasztáshoz szükséges összes hozzávaló, valamint evőeszközök rejtőznek. A falakat seireiteii tájképek díszítik körös-körül.

A hadnagy szeretettel vár mindenkit, rendszerint van süti és tea is.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Május 20, 2009 3:48 am

Miután végre megvoltam a beköltözéssel jobbnak láttam, ha a hivatalos köröket se halasztom holnapra. Behajigáltam gyorsan a cuccaimat a szekrényekbe, persze hajtogatás nélkül, és elindultam felfedezőútra. Rengeteg ajtó volt, alig találtam meg a kapitányi irodát. Hiába kopogtam, senki sem nyitott ajtót. Tíz perc után meguntam, és a szomszédos hadnagyi irodába kopogtam be.
-Mi van? -hallottam egy női hangot, és benyitottam, de a fejemet behúztam, nehogy hozzá vágjon valamit.
A hadnagy az asztalnál ült, épp valami papírgalacsint dobott el. Magas, vékony testalkatát csak akkor vettem észre, mikor felállt az asztaltól.
-Azt hiszem rosszkor jöttem. A kapitányt kerestem, de nem találtam. Én vagyok az új tiszt.
-Aha.. és akkor mit keresel itt?
-Gondoltam lejelentkezek, ha nem gond. -kezdett irritálni egy kicsit a stílusa. Fel-alá járkált előttem és nézegetett. Már ott tartottam, hogy faképnél hagyom, mikor megszólalt.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Május 27, 2009 8:52 am

Csak a szokásos teendőmet csinálgattam éppen, kiválogattam a nem kívánatos jelentéseket és kéréseket, amiből kicsiny repcsiket hajtogatok és kidobálom őket az ablakon, hagy örüljenek a kis lurkók az utcán. Bár mostanában egyre többször csinálok galacsinokat és célbadobósdit játszok velük, néha még kommentálok is, hogy én vagyok a nyerő, a sztár, a csillag, én vagyok a fény az éjszakában, a tejútban a kakaó, a göncölszekeren az aranyrúd, meg ilyen kis szerénységek. Mint mindig most is ilyet játszottam, mikor valaki kopogott az ajtómon.
-Mi van?
Nyitott be egy furcsa még is szemre való pasas az ajtómon, én meg kínomba bepöcköltem egy galacsint a szemetesbe.
-Azt hiszem rosszkor jöttem. A kapitányt kerestem, de nem találtam. Én vagyok az új tiszt.
-Aha… és akkor mit keresel itt?
-Gondoltam lejelentkezek, ha nem gond.
Hümmögtem egy pár sorocskát, aztán feltápázkodtam a székemből, de a tisztecskénk valahogy feszült volt egy kicsit. Gondolkoztam is azon, hogy leordítsam szegény pára fejét vagy legyek hozzá kedves, de úgy gondoltam, hogy annyira kihalt már az osztag, hogy inkább viszek bele valami életet.
-Értem. Nos akkor kikell töltened egy raklap papírt amiben még azt is leírod, hogy mikor vágtad le utoljára a hajadat… aztán körbevezetlek a kapitány és a hadnagy épületében aztán megmutogatom a különféle termeket, hogy ne tévedj el, mert az nem lenne jó lépés, bár minden kezdő eltéved, szóval neked sem szabad kihagyni.
Kezdtem el magyarázni neki mint egy daráló, majd végre levegőt is vettem. Szusszantam egy nagyot, majd felkaptam egy kis edényt az asztalomról és az újonc orra alá toltam.
-Kérsz cukorkát? Csak a saját hülyeségem miatt van itt. Én szoktam unalmamban válogatni őket, vagy éppen elfogyasztok párat.
Próbáltam valami utat találni hozzá, bár lehet, hogy ráhúzza a tálat a fejemre a cukrot meg beledugja a fülembe, ráadásnak még meg is kongatja az edényt, hogy biztosra menjen a dologban.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Május 27, 2009 9:36 pm

Csak bámultam ki a fejemből, amikor elkezdett hadarni, papírokról és egyebekről, aztán meg a kötelező eltévedés... Teljesen kicsapta az agyamban a biztosítékot.
-Kérsz cukorkát? Csak a saját hülyeségem miatt van itt. Én szoktam unalmamban válogatni őket, vagy éppen elfogyasztok párat. -nyújtott felém egy tálat, amitől visszazökkentem lélekben is az irodájába.
-Öhm... -vakarásztam meg a fejem- egyet elfogadok! -nyúltam a tál felé, a hadnagy pedig tátott szájjal nézett.- Valami baj van?
-Nincs, semmi az ég világon! -vigyorgott, aztán mint aki épp valami gyorsítót vett be, kirobbant az ajtón.- Na akkor kezdjük is a felfedező sétát!
-Rendben. -baktattam utána, miközben végre sikerült a csomagolástól megszabadítanom az édességet.
-Ha már itt vagy, kezdjük a hadnagyi résszel. Ez itt az irodám, ott van a hálórész, benne kis konyha, fürdő. Előre szólok, csak az irodában vagyok hajlandó vendégeket fogadni! -emelte fel a mutatóujját.
-É-Értettem!
-Remek! Akkor mehetünk is tovább.. Itt található a kapitányi részleg, sajnos a kapitány jelenleg nincs itt, dolga akadt határozatlan időre. -lépett egy párat, majd egy hatalmas csarnok elé értünk.- Ez itt az ebédlő. Eleinte edzőterem volt, de a sok zajban nem lehetett dolgozni! -sóhajtott.
Értetlenül bámultam rá, hiszen nem értettem, a galacsinhajigáláshoz minek kell csend?!
-Itt vannak a hálóhelyiségek az osztagbelieknek. De gondolom ezt már tudod. Ez pedig itt -mutatott a folyosó másik oldalán lévő nagy ajtóra- az edzőterem.
-Itt aztán tényleg el lehet tévedni. -röhögtem egy jót, ami azonban a hadnagynak nem igazán tetszhetett az arcából ítélve.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Május 28, 2009 6:31 am

Szépen sorban végigmutogattam az új jövevénynek a dolgokat, ő meg csak hallgatott nagyokat, mintha megnémult volna a cukorkától. Hát nagyon reménykedtem benne, hogy nem a némító cukorkát vette el, amit a debilebb résznek tettem félre, de nagy szerencsémre megszólalt. Igaz olyan volt az a mondata mintha kiszedte volna a szívemet a helyéről, ezért természetesen gyilkos pillantásokat vetettem felé, de aztán próbáltam elterelgetni a gonosz felhőket a fejem fölül.
-Nem én terveztem ilyen nagyra az épületet, szóval ne nálam reklamálj…
Vetettem oda neki egy kis köpésre hasonlító mondatocskát, majd elindultam tovább.
-Nos úgy gondolom minden érdemlegeset megmutattam amit egy kezdőnek tudnia kell, most visszatérünk az irodámba, hogy kitöltsd a papírt.
Vettem egy hatalmas fordulatot és indultunk el visszafelé, de nagyon úgy nézett ki, hogy első látásra nagyon nem vagyok szimpatikus a jövevénynek, vagy már túl öreg vagyok, esetleg túl hosszú ideje vagyok egyedül, de véleményem szerint, vagy megszokja a helyzetet vagy elmegy más osztagba boldogítani az embereket. De szívem legmélyén örültem annak, hogy végre új arcot is láthatok az osztagban. Mikor visszaérkeztünk az irodámba, bevonultam a konyhába és inni készültem egy pohár vizet.
-Ülj le, mindjárt jövök.
Közöltem még gyorsan az új taggal, aztán magamhoz vettem a szükséges folyadékot. Szépen visszbattyogtam és leültem az asztalom elé.
-Nos… itt a papír, rajta a kérdések és egyéb szöveges dolgok… ott egy toll, töltsd ki légy olyan kedves, utána távozhatsz. Persze, ha nincs több kérdésed.
Mosolyogtam rá az új tagra, majd egy jelentést én is a kezembe vettem és olvasgatni kezdtem, hiszen amit a fiú orra elé toltam az is megvolt legalább négy oldalas. Alig írt pár sort, nekem beugrott valami, gyorsan felnéztem a papírról és kezet nyújtottam az újoncnak.
-Különben Mina Tanako vagyok, de szólíts nyugodtan Minának. Mindenki így hív.
Mosolyogtam kedvesen a mondókám közben.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Május 30, 2009 3:22 am

Eléggé megsérthettem a hadnagyot, pedig nem volt szándékomban. Gyors hátraarc, és vissza a hadnagyiba. Mondani akartam, hogy nem úgy értettem, de jobbnak láttam, ha meg se szólalok.
Szótlanul meneteltünk vissza egymás mellett az irodába, majd leültettet és a konyhába ment. Gondolkoztam, hogyan tehetném jóvá a beszólásomat, de inkább malmoztam tovább.
-Nos… itt a papír, rajta a kérdések és egyéb szöveges dolgok… ott egy toll, töltsd ki légy olyan kedves, utána távozhatsz. Persze, ha nincs több kérdésed. -ült le velem szembe az asztalhoz, és egy nálam már kupacnak számító 4 oldalas kérdőívszerű izét tolt az orrom alá.
Kelletlenül és meredező szemekkel vettem el egy tollat az asztalról, majd töltögetni kezdtem. Majdnem hangosan felhörögtem az egyik kérdésen, de visszafogtam magam, amitől a sírás kerülgetett. Már majdnem megfulladtam, mikor letette a papírt, amit eddig olvasott. Hirtelen abbamaradt még a lélegzetem is. Azt hittem, úgy kivág az irodából, hogy a lábam se éri a földet.
-Különben Mina Tanako vagyok, de szólíts nyugodtan Minának. Mindenki így hív.
-Örvendek! -tettem le a tollat egy pillanatra.- Az én nevem Warau Amejisuto, de nyugodtan hívhat Ameji-nek. Az talán egyszerűbb lesz önnek is.
-Jajj! -szisszent fel.- Ne magázz, ha kérhetlek! Ennyire nem vagyok se vén, se mogorva. -kezdett visszarendeződni az arca.- Na folytasd tovább!
-Rendben... Mina. -mosolyodtam el, majd ismét belemélyedtem a jobbnál jobb kérdésekbe.
Már a harmadik lap aljánál tartottam, amikor elkezdtem dobolni a lábammal. Elfelejtkeztem róla, hogy nem otthon vagyok, így nem is zavartattam magam.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Május 31, 2009 4:33 am

Mosolyogni kezdtem a lábdoboláson, elég merész húzás, de nem akartam már az első nap leszidni szegény szerencsétlen Amejit a sárga földig így szépen csendben folytattam az olvasgatást és az alá írkálást. Végül én szintén magamba feledkeztem és rajzolgatni kezdtem az egyik jelentésre amiben valami vírusról írtak, de valahogy nem kötötte le a figyelmem. Végül is már egyszer meghaltunk, másodszor már csak nem következik be, na meg van mindenféle betegségre meg vírusra ellenszerünk szóval no problem. A rajzocska szépen alakulgatott, egy kiskutyát rajzolgattam aki kergeti a saját farkát, de arra eszméltem föl, hogy a dobolás abbamaradt és mintha engem néztek volna feszülten. Lassan felpillantottam a lapról, hát jól éreztem, Ameji a lapot nézte amire rajzolgatok, zavaromban elvörösödtem egy cseppecskét, pedig nem szokásom, aztán megköszörültem a torkom.
-Kész vagy?
-Mit? Jah persze!
Tolta elém a kitöltött lapot az újonc, majd letette a tollat is. Én precízen beleolvasgattam majd egy hatalmas tömb tetejére tettem. Amire rajzolgattam, azt szintén eltettem egy kupac tetejére, természetesen fejjel lefelé, hogy ne lehessen látni a mesteralkotásomat. Néztem pár sort magamnak, mert hirtelen elfelejtettem még azt is, hogy mi a nevem, de aztán beugrott a dolog.
-Hát azt hiszem végeztünk is, vagy talán szeretnél még valamit?
Kérdeztem mosolyogva, miközben játszottam a tollammal, de az a fránya toll kirepült a kezemből először csak ráesett az asztalra, de onnan gurult tovább és szépségesen beesett az asztal alá. Vettem egy nagy levegőt, majd lehajoltam érte. Mikor felnéztem egy pillanatra, hát pont nagyon jó kilátásom volt, hiszen tökéletes volt a kilátás Ameji lábára meg persze másra is. Nem is kell mondanom, hogy gyorsan felkaptam a tollat és megpróbáltam kimászni az asztal alól, de úgy bevertem a fejem, hogy azt a koppanást még egy földrengésmérő is érzékelte volna, természetesen a fejemet fogtam miközben jó nagyokat sziszegtem még mindig az asztal alatt.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Május 31, 2009 11:51 pm

Reménykedtem, hogy nem jelentést ír a magatartásomról, mert még a végén első nap kirúgnak az osztagtól. Végre kész lettem a papírokkal, és megnézhettem, mit irkál olyan serényen. Rápillantottam a lapra, és ekkor vettem észre, hogy rajzolt. Egy kiskutya volt, és olyan jól sikerült, hogy még fejjel lefele is sikerült rájönnöm, mit ábrázol. A hadnagy mintha kicsit elpirult volna, de rögtön összeszedte magát, én pedig elé toltam a köteget. Beleolvasott, és egy tömb tetejére rakta, majd a rajzot is eltüntette előlem.
-Hát azt hiszem végeztünk is, vagy talán szeretnél még valamit? -mosolygott, de leejtette a tollat,ami legurult a földre, ő pedig az asztal alá bújt, hogy felszedje.
-Azt hiszem, nincs több kérdésem. -vakartam a fejem, miközben vártam, hogy ismét leüljön. Ekkor viszont beverte a fejét, ami nem kis hanghatással járt.- Jól vagy? -pattantam fel a székről, és az asztal másik oldalához siettem.
Mina a fejét fogta, miközben fenékkel tolatott egyenesen felém. Zavarban is voltam, na meg útban, de eszembe nem jutott volna arrébb mászni, így a lábamnak ütközött.
-Jajj, ne haragudj! -léptem hátrébb, de ott volt a szék, amibe megbotlottam és hátra estem.- Basszus! -nyekkentem egyet, majd feltápászkodtam kisebb szerencsétlenkedés után.
-Hát, mit ne mondjak, ez a nap is jól indult! -nevetett, de már az asztal mellett ácsorogva, simogatva a fejét.
-Remekül... -igazgattam meg a ruhámat.- Azt hiszem, jobb lesz, ha ma már semmit se csinálok, mert a végén a 4. osztagnál kötök ki. -baktattam vissza a székhez, és letettem a sajgó ülepemet.
Pár perc kínos csend telepedett közénk, miközben azzal fáradoztam, hogy úgy helyezzem magam, hogy a lehető legkevésbé fájjon a hátsó fartájam.
-Cukorkát? -vigyorgott, de most valahogy más volt, mint eddig.
-Segít a fájó hátsómon? -nevettem el magam.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Pént. Jún. 05, 2009 8:25 am

Miután mindketten szépen bevertük valaminket szinte egyszerre kezdtük el simogatni a sajgó testrészünket, de aztán én jó hadnagy módjára moderáltam magamat és megvártam amíg Ameji is rendbe jön némileg. Jobb ötlet híján megkínáltam cukorkával, megint, de az a kérdés ami utána hangzott el, hát azon nem tudtam nem nevetni.
-Hát nem tudom, hogy segíteni fog-e, de ha nem használ akkor keresünk valami más megoldást.
Mondtam vigyorogva, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon perverzre sikeredett, így inkább elvettem egy cukrot kibontottam és eszméletlen cukorka pusztításba kezdtem. Annyira nem tudtam volna kihúzni magam ebből a mondatomból, hogy nagyon, ezért inkább megpróbáltam úgy tenni mintha nem is tűnt volna fel, hogy mit mondtam az imént. El is indultam egy jó nagy felfedező útra a saját irodámban, kerestem valami kevésbé zavarba ejtő ténykedést, de végül muszáj volt feltennem egy kérdést.
-Na használ a cukorka?
-Hát… eddig nem sokat, de legalább már nem zsibong annyira.
Kaptam meg a válaszomat, amitől nagyon megkönnyebbültem, elvégre így nem kellett másféle gyógymódot keresni neki. Elég furcsán nézne ki, ha vennék Amejinek egy farpofamasszírozó kézikészüléket. Ezen az ötletemen olyan jót vigyorogtam, hogy ebből a mosolyból csinálhattak volna fogkrém reklámot is. Visszafordultam a sajgó fenekű egyedhez, de rajta maradt a tekintetem egy jó ideig még kiskanállal sem lehetett volna lefeszegetni ról a tekintetemet. De mivel viszonozva volt ez a bambulás inkább én kérdeztem előbb.
-Miért nézel ennyire?
Ez a kérdés nagyon jókor érkezett, mivel Ameji azt se tudta, hogy hova legyen hirtelen. A tekintete olyan gyorsan repült tova, hogy egy hiperrakéta megirigyelte volna. Én csak mosolyogtam egyet, aztán elvettem még egy cukrot kibontottam és a számba vettem, hogy egy ideig jól ellegyek. Legalább nem szólok közbe a nagy gondolkozásba.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Jún. 06, 2009 4:23 am

Szöget ütött a fejemben a másik módszerre utalás, de mielőtt a perverz fantáziám kibontakozhatott volna, és kérdésekbe tömörülve vetem a hadnagy elé, lakatot tettem a számra és az előttem cukorkát nyammogó nőre néztem. Most vettem észre, mennyire szép az arca. Nézegettem egy ideig, remélhetőleg nem feltűnően, majd mikor sétálni indult, ismét a fenekét bámultam.
~Én nem vagyok normális.. a Főnökömet stírölöm! Jobb lesz, ha oda se nézek.. -hajtottam le a fejem, de szinte azonnal fel is kaptam, amikor hozzám szólt. Egy gyors választ adtam neki, miközben felém fordult. Sikerült megint a lehető legrosszabb helyre pillantanom, de már nem ellenkeztem magamnak. Csak ültem tovább és bámultam a velem szemben álló Minát.
-Miért nézel ennyire? -kérdezte, amire végre felriadtam.
Fogalmam sem volt, mi történt, csak azt tudtam, lebuktam.. Gyorsan a lábamat kezdtem bámulni, és töprengtem, mit is kéne most mondanom. Halk papírcsörgés jelezte, hogy a hadnagy újabb cukorkát bontott ki, én pedig összeszedtem magam, és kinyitottam a számat.
-Csak elgondolkoztam valamin. -tereltem, mint egy idióta, pedig láttam az arcán, hogy nagyon is képben van, mit bámultam. Megdörzsöltem a tarkómat, és felálltam a székről.- Szeretnék mondani valamit.. -léptem közelebb hozzá.
-Mond csak! -fonta össze maga előtt a karjait, amivel csak ismét sikerült a tekintetemet domborulataira vonzani.
~Végül is még nem sok ember ismer itt, ennél jobb pillanat nem adódhat. Ha más nem, kapok egy pofont, de legalább megpróbáltam. -köszörültem meg a torkom.
-Remélem nem sértelek meg vele, de megmondom őszintén. Mikor beléptem ide, nagyon ellenszenves voltál, de rájöttem, nem is vagy akkora házi sárkány.. Na még jól is nézel ki... -zártam össze gyorsan a számat, mielőtt kitértem volna a testrészek elemzésére.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Jún. 06, 2009 6:34 am

Egy kis adag csend után Ameji végre elszánta magát, hogy mondjon is valami hihetőt nekem. Bár nem tudtam, hogy azt a változatot elhiszem-e neki, de bíztam abban, hogy legalább most az igazat veti elém és nem egy rögtönzött választ. Türelmesen vártam, miközben Amejit néztem aki eleinte nem a szemembe nézett, hanem egy kicsivel lejjebb, de próbáltam nem kinyögni egy olyat, hogy „ Hé, ha hozzám beszélsz ne a melleimet bámuld”. Végül megszületett a válasz, amitől egy kicsit leblokkolt az agyam. Szóval első benyomásra egy harapós vén szipirtyónak nézek ki, de ha lehajolok akkor egyből más lesz a látkép, hiszen akkor már szembe tűnik az is amit nagyon szorgosan rejtegetek mindenki elől, de ennek az okát senkinek nem árultam el és van egy olyan érzésem, hogy nem is tudja meg senki.
-Hm…
Ennyi volt a válaszom, se több se kevesebb. Mit mondhattam volna ilyen hirtelen?! Gyere te állat szakíts le rólam mindent?! Inkább kihagynám ezt a választ, egyenlőre… Sóhajtottam egy nagyot, aztán elindult a kezem, de ahelyett, hogy feladtam volna postán egy pofont Ameji részére, csak egy kicsit meglöktem az arcát a tenyeremmel és lehajtottam a fejemet.
-Köszönöm az őszinte szavakat.
Adtam végre egy egyszerű választ, majd elsétáltam Ameji mellett és az ablakhoz álltam, ahogy kipillantottam rajta, mintha egy másik világ tárult volna a szemem elé, de még is úgy éreztem nem látok semmi mást csak egy üres területet ami vészesen hasonlított a lelkemre. Lassan lecsukódott a szemem, de már késő volt egy aprócsak könnycsepp elhagyta a szememet és végigsietett az arcomon. Reménykedtem abban, hogy nem fogja észrevenni a mögöttem álló személy a hirtelen hangulatváltozásomat, ezért gyorsan letöröltem az arcomról a könnyem és kinyitottam a szemem.
-És még is miért találsz szépnek?
Úgy éreztem a kérdésem jogos volt, hiszen semmit nem tudott rólam. Én nagyon arra a válaszra hajlottam, hogy csak a külsőm miatt alakult ki benne ez a vélemény. De ha megismerne valójában akkor is így gondolkozna felőlem?

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Vas. Jún. 07, 2009 12:13 am

A nagy sóhaj semmi jót sem sejtetett számomra, de türelmesen vártam a reakcióját. Felém lépett, én pedig már éppen összeszorítottam a fogaimat, nehogy elharapjam a pofontól a nyelvem, amikor csak egy kicsit meglökte az arcom és válaszolt.
Nem hittem volna, hogy ennyivel megúszom, így kicsit értetlen fejjel bámultam rá, de ő már az ablak felé sétált. Most valahogy nem volt kedvem a hátsóját stírölni, mert szomorúnak láttam, miközben elhaladt mellettem. Reméltem, hogy nem én bántottam meg valamivel, hiszen az elég nagy nyomot hagyna bennem egész pályafutásomra.
Néhány perc csend következett, én pedig nyugtalanul mocorogtam a széken, miközben Mina továbbra is kifelé nézett. Halkan felálltam a székről, és felé indultam. Nem is gondolkoztam, fogalmam sem volt, mi vezérel, csak tudtam, hogy valami nincs vele rendben, hiszen mióta itt vagyok, végig természetesen viselkedett, most pedig csak állt, és valószínülek gondolkozott valamin.
-És még is miért találsz szépnek?
Hirtelen megálltam pár lépéssel mögötte. Fura volt ez a kérdés. Mi lehet szép egy nőn, akit alig néhány órája ismerek?
-Például a mosolyod nagyon tetszik, olyan barátságos. Aztán.. -simogattam az államat- vendégszerető vagy, mert megkínáltál cukorral, végigvezettél az osztag területén, nehogy eltévedjek. Meg persze csinos is vagy. -fejeztem be a mondókámat, gondolkova még valami frappánson.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Hétf. Jún. 08, 2009 8:19 am

A választ elég közelről hallottam, ha jól vettem ki a hangokból akkor csak pár lépéssel volt mögöttem. Remek. Vajon mit akarhat tőlem, hogy így megindult felém, amíg én hátat fordítottam neki?! Próbáltam csak a jóra gondolni, mint például meg akar vigasztalni vagy csak tudni szeretné milyen állapotban vagyok, de egyre többször merült fel bennem az a tény is, hogy valami aljas módon hátba akar támadni és jól helyben hagyni. Vettem egy mély levegőt a hangulatomhoz illően, aztán megfordultam.
-Ebben semmi logika nincsen. Egyszerűen csak arról beszélsz, hogy szép mosolyom van meg kedves vagyok mert adtam neked egy cukrot… de ha így vélekednél minden lányról aki cukrot adott neked, akkor komolyan elgondolkozom azon, hogy vajon eddig mennyi nőt bolondítottál meg így. Az alakomról inkább ne ejtsünk szót, mert ha jól tudom eddig semmi másra nem vetettél figyelmet csak a mellkasomon lévő két dologra, meg a hátsómra… férfi szemmel biztos ez a jó alak, de… nem tudom elhiggyem-e ezt neked.
Sóhajtottam ismét nagyot, bár ezeket a levegővételeket egy bölény is megirigyelhette volna. Akartam hinni Ameji szavainak, de valahogy nem jött össze a dolog, bármi jót kerestem a szavaiban mindig csak az ellenkezőjét támasztottam alá. Ez bennem a hatalmas gond, hogy mindig mindennek a rossz felét veszem előre a jó dolgokat pedig hátra tolom, mert így szoktam meg az idők során. A következő pillanatban viszont nem láttam mást csak azt, hogy Ameji elindul felém felemeli az egyik kezét és mikor elér hozzám a falra teszi azt, ezzel elzárva az egyik menekülő útvonalamat. Nem tudtam szólna csak összerezzentem egy kicsit és vártam, a következő lépését. Ami azt illeti eléggé izgatott voltam ahhoz képest, hogy teljesen tanácstalan vagyok.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Jún. 13, 2009 2:17 am

Figyelemmel hallgattam végig a saját magát ostorozó szöveget, miközben a fejemben motoszkált valami. Meg akartam győzni arról, hogy nincs értelme kételkednie a szavamban. Jó, igaza is volt, tényleg megbámultam őt elől-hátul, de nem csak a domborulataira figyeltem, azt hiszem.
Mikor befejezte végre, és egy nagyot sóhajtott, még közelebb mentem hozzá. Jobb kezemmel a falhoz támaszkodtam, hogy jobban szemügyre vehessem, de most nem a mellét néztem, hanem az arcát. Tényleg szép volt, így még jobban összezavart az előbbi mondataival. Olvasni akartam a szemében, hogy mi járhat a fejében, de nem tudtam. Csak sóhajtottam egyet, letettem magam mellé a kezem, és hátat fordítottam neki.
-Azt hiszem, ma már nem tudlak meggyőzni erről. Talán jobb lesz, ha most megyek. -indultam meg az ajtó felé, de vártam hátha marasztal. Lassú léptekkel elértem az ajtóhoz, amit lassan kinyitottam.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Jún. 16, 2009 8:04 am

Mikor közelebb hajolt hozzám azt hittem teljesen mást akar tőlem egy egyszerű sóhajon kívül. Bár lehet, hogy nem volt hozzá bátorsága amiért így letámadtam szegényt. Pedig nem állt szándékomban ennyire leordítani a séróját, csak már kicsit untam, hogy mindenki ezzel a szöveggel ver át, aztán meg elmegy havat lapátolni egy alagútba.
-Azt hiszem, ma már nem tudlak meggyőzni erről. Talán jobb lesz, ha most megyek.
Indult el az ajtó felé, de nagyon lassan haladozott, mintha valami visszatartaná őt, vagy nem szeretne elmenni. Esetleg valamit mondani szeretett volna még nekem, vagy valóban igazat mondott az előbb. Talán ő nem hazudna nekem, talán ő többet akar tőlem. De vajon vagyok olyan állapotban, hogy elhiggyem neki? Lassan kinyújtottam felé a kezem, aztán elindultam felé. Nem tudtam, hogy mit akarok kihozni ebből az egész megindulásomból, csak azt tudtam, hogy vissza akarom tartani. Rátettem a tenyeremet az ajtóra, majd elkezdtem nyomni előre, hogy becsukódjon.
-Ne menj el.
Suttogtam halkan és Ameji felé fordultam, óvatosan végigsimítottam az arcát, majd közeledni kezdtem felé. Nem értettem magam, de jelen pillanatban nem akartam érteni semmit, csak közelebb akartam kerülni az előttem állóhoz. Már csak pár centire voltak egymástól az ajkaink, mikor hirtelen megálltam. A csalódás jutott az eszembe és pont most, mikor hozzákezdtem volna elfelejteni a múltamat. Összeszorítottam a szemeimet az egyik kezemet Ameji tarkójára tettem a másikat pedig az arcára simítottam, majd összetoltam a fejünket. Nem akartam mást, csak azt, hogy megtörténjen és abban bíztam, hogy ha talán hagyom megtörténni akkor lesz folytatása is ennek az egésznek.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Kedd Jún. 16, 2009 9:26 pm

Már majdnem sikerült annyira kinyitnom, hogy kisétáljak az irodából, mikor a vékony, női kéz útját állta, és lassan becsukta. Nem tudtam hova tenni ez a nagy kedvváltozást. Az előbb még távolságtartó, rideg volt, azt hitte, hazudok. Most meg itt áll előttem, és azt kéri, ne menjek. Sosem értettem a női lelkek világát, talán emiatt sem volt soha komoly kapcsolatom.
Talán reális lett volna, ha azt gondolom, a közeledés vége egy kemény lefejelés lesz, esetleg egy kíméletlen pofon. De a halk, mégis erőteljes, komoly hang mást jelzett. Az arcomon landoló kéz egyáltalán nem durván közelített, sőt, simogatta a bőröm. Nem tettem semmit, hiszen azt sem tudtam, mi van?! Csak álltam és bamba fejjel vártam, mi lesz ennek a vége. Ajkai egyre közelebb kerültek az enyémekhez, de egyszer hirtelen megálltak. Már éppen meg akartam szólalni, hogy nem értek semmit, mikor megragadta a tarkómat, és ajkait az enyémre préselte.
Úgy gondoltam, egyáltalán nem volt őszinte ez a csók, de az érzékeim másképp látták a helyzetet. Miután összetalálkoztak ajkaink, valami megváltozott. Az eddigi távolságtartó hadnagy nagyon is közvetlen lett. Másik kezét is a tarkóm mögé csúsztatta, és összefonta őket. Bátorságot merítettem ebből a gesztusból, és mind a két kezemmel átöleltem a derekát, és közelebb léptem hozzá.
Ekkor azonban hirtelen eltávolodott tőlem, és mintha könnyek gyűltek volna a szemébe. Kiszabadult az ölelésemből, egyenesen az ablak felé menekült. Nem tudom, mi lelte. Nem voltam se bunkó, se annyira tapló, hogy egyből betörjek a nyelvemmel a szájába. Na meg az asztalra sem dobtam fel, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz, testileg, bár megfordult a fejemben.
Közelebb léptem felé, hiszen ilyen állapotban végképp nem akartam itt hagyni. Lassan, minden centimétert átgondolva, közeledtem felé, majd a két karomat kinyújtottam magam elé, hogy átfogjam Mina karcsú derekát, és a vállára helyezzem az állam. Könnyektől csillogott sápadt arca a napfényben, de úgy tettem, mint aki nem veszi észre. Nem gondoltam, hogy még van bennem ennyi együttérzés. Mióta itt élek, a Lelkek világában, sosem volt olyan alkalom, hogy megnyilvánult volna. Most viszont úgy éreztem, erre van szüksége.
-Ne haragudj! -kértem tőle bocsánatot, bár fogalmam sem volt, én voltam-e a vétkes.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Jún. 17, 2009 5:25 am

Úgy éreztem még közelebb akarok kerülni hozzá így még szorosabban húztam magamhoz a fejét. Viszont ezzel azt értem el, hogy átfogta a derekamat és közelebb lépett hozzám. Hirtelen úgy éreztem nagyon teper előre pedig csak közelebb jött, az az ötlet ugrott be kicsi agyamba, hogy csak megdönt aztán azt se mondja viszlát. Nem akartam ismét csalódni, így amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam tőle a fejemet és kikászálódtam az öleléséből. A szememből könnycseppek szöktek végig az arcomon és elég látványos volt, így szinte biztos, hogy észrevette. Eltrappoltam az ablakig és bambulni kezdtem kifelé. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj ha nem fejtek ki iránta erős érzelmeket.
Lehajtottam a fejemet, hogy a sűrű hajzuhatagom eltakarja az arcomat, viszont az egyik pillanatba teljesen váratlanul Ameji átölelt hátulról és a vállamra tette az állát. Egy kicsit összerezzentem, hiszen arra számítottam, hogy már rég kiment a szobából, úgy gondoltam, hogy neki nincs szüksége egy ilyen határozatlan nőre mint amilyen én vagyok, de csalódnom kellett benne.
-Ne haragudj!
Kért bocsánatot tőlem, csak azt nem tudom miért, mivel én voltam a hibás. Ő nem csinált semmi olyat amit ne szerettem volna tőle, csak az az egy bibi volt, hogy egy hülye emlék előtört és abba a helyzetbe képzeltem magam. Hevesen megráztam a fejemet ezzel jelezve, hogy nem haragszom rá. Kicsit hallgattam még mint a sír, aztán ránéztem Amejire, de csak a szemem sarkából.
-Semmi rosszat nem tettél én vagyok a hülye.
Néztem le a kezeire amik szorosan körbefonták a derekamat. Nem értettem miért jött ide hozzám és próbál meg megvigasztalni. A fejem mintha elnehezedett volna így akaratomon kívül is az ő fejének döntöttem, majd sóhajtottam egyet. A kezeim lassan megindultak és a karjára telepedtek, furcsa volt ez a pillanat, mintha ezelőtt is együtt lettünk volna.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szer. Jún. 17, 2009 8:42 pm

Már tudtam, nem én voltam akkora paraszt, hogy megsértsek egy ilyen szépséget, hiszen saját magát okolta a történtekért. Nem értettem, miért, csak sejtettem, hogy egy régi emlék az, ami kettőnk közé állt a csók közben.
Úgy döntöttem, várok. Nem fogom feladni ilyen könnyen. Talán van arra esélyem, hogy boldoggá tegyem. És én boldoggá is fogom tenni, már ha ő hagyja. Ehhez azonban neki is segítenie kell, hogy elfeledtessem vele azt a dolgot. És itt volt a bökkenő: még ezt is ki kell majd húznom belőle. A múlt emlékei mindig is fájdalmas szegként kísérik végig egy ember, vagy lélek útját, de ha akad erre egy alkalmas ember, kihúzhatja a rozsdás fémdarabot, és már csak egy fakó heg, ami a seb helyén marad.
Én akartam lenni Mina harapófogója. Segíteni akartam, pedig még alig ismertem. Mégis annyira megragadott benne valami. Nem tudom még most sem szavakba önteni. Mikor kérdőre vont, hogy mi tetszik nekem benne, akkor is ki kellett hagynom, mert nem tudtam megfogalmazni a gondolataimat.
Az elmélkedésemből Mina rázott vissza. Fejét az enyémnek döntötte, és sóhajtott. Úgy éreztem, van még jövője ennek a kapcsolatnak, és ő sem akarja feladni. Én pedig meg fogom őt menteni, bármennyi időt is fog igénybe venni. Kezeit lassan az őt ölelő praclijaimra helyezte. Ujjai hegye hideg volt, de mégis puha. Mikor az arcomat pásztázta még normális hőfokkal rendelkeztek, és most majd hogy nem fagyasztanak. Nem akartam felhozni neki, hiszen biztos voltam benne, hogy az emléke miatt lett ennyire hideg. Óvatosan kihúztam a kezeimet az övé alól, melynek az lett a következménye, hogy a fejét is visszadöntötte a helyére.
-Ne, maradj! Kérlek... -vittem véghez végre a tervem, azaz most én fogtam a vékony, hideg, fehér ujjakat, és próbáltam felmelegíteni. Végre rám nézett, és a könnyeknek már csak pár, száraz folt jelezte hajdani ittlétüket. Apró mosoly hagyta el az arcát.
-Rendben. De ugye tudod, hogy nem állhatunk itt egész nap?
Talán sikerült neki visszatoloncolnia a sötét emlékeit egy ketrecbe, és a kulcsot ismét elrejtenie valahova. Hangja ismét erőteljes és életteli volt. Nem tudtam, mi játszódott le benne, csak azt tudtam, most talán újra megpróbálhatjuk a dolgot. Vagy ha nem is, akkor is maradni akartam. Jó érzés volt őt a karjaimban tudni.
Széles vigyor jelent meg a képemen, egy csókot adtam a homlokára, majd újra a vállára helyeztem a fejem.
-Tudom, de még egy órácska belefér, ugye? -suttogtam a fülébe, és vártam a választ.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Jún. 18, 2009 8:03 am

Hosszú és tömött sorokban kacskaringóztak a gondolatok a fejemben. Nem akartak fogyni akárhogy próbálkoztam, hiába próbáltam csak előre nézni és keresni valami jó dolgot, hiába próbáltam csak Ameji közelségére figyelni, nem ment. Egyszerűen nem voltam rá képes. Folyamatosan a bántó szavak és a hirtelen fellángolású mozdulatok villantak be az emlékezetemben. Az eszem nem engedte, hogy elfelejtsem ezeket a jeleneteket, azt akarta, hogy tanuljak az esetből és inkább rá hallgassak és ne a szívemre. De én nem akartam mindent az eszemhez kötni, régóta ezt csinálom már és így soha nem tudtam beszélni a gondjaimról senkinek. A szenvedéseim közben észre sem vettem, hogy az ujjaim jég hidegek lettek, sőt még az sem tűnt föl, hogy a fejem kezd egyre jobban fájni szinte úgy éreztem, hogy pillanatokon belül szétrobban. Mikor Ameji kihúzta a kezeim alól a karját észhez tértem és visszadöntöttem a fejem az eredeti állapotába.
-Ne, maradj! Kérlek…
Ekkor én ránéztem, de már nagy szerencsémre nem sírtam csak hallgatag voltam. Egy néma rab lettem a saját börtönömben, ahonnan nem tudok kiszabadulni sehogy, megfordult a fejemben, hogy elkezdem rázni a rácsokat hátha meghallja valaki, de nem volt hozzá bátorságom így maradtam a magam sötét világában ahol még egy lámpát sem találtam. Ezzel a döntésemmel eljutottam odáig, hogy nem éltem csak félig, hiszen nem voltam szabad a rabok, pedig csak fél életet élnek. A számat beszédre nyitottam, de úgy éreztem rögtön összezáródnak. Rettenetesen nehéznek éreztem őket.
-Rendben. De ugye tudod, hogy nem állhatunk itt egész nap?
Kérdeztem mosolyogva, de ez a mosoly nem volt a régi. Csak egy csipetnyi önbizalmat és szeretetet tudtam belevegyíteni. A többi része fájdalom és csalódás volt. A bizonytalanságom ellenére Ameji elvigyorodott és egy nagy puszit adott a homlokomra és visszatette az állát a vállamra.
-Tudom, de még egy órácska belefér, ugye?
Suttogta halkan a fülembe, amitől végigszaladt rajtam a hideg és egy pillanatra behunytam a szemem. Ez a suttogás a szívemig hatolt, úgy éreztem bejött a börtön rácsai között végigsiklott a testemen és ottmaradt velem.
-Annyi még belefér.
Mondtam halkan, aztán kinyitottam a szemem. Nem tudom mit szeretett volna elérni ezzel a pózzal, a suttogással, és a kezem melegítésével, de jó úton haladt. Lassan visszahajtottam a fejemet és hagytam, hogy ilyen közel legyen hozzám. Már a napját sem tudom annak, hogy mikor volt hozzám valaki ilyen közel. Mindenkit eltoltam magamtól és bunkó módon nem figyeltem a jóindulatú szavakra, de most elhatároztam, hogy hagyom magam. Hagyom, hogy végre valaki megtudja miért taszítok el magamtól mindenkit. Miért nem vágyok a társaságra és miért vagyok ilyen zárkózott. Az egyik kezemet lassan kihúztam Ameji meleg fogásából, majd az arcára tettem. Amit ezután csináltam rettentő hirtelen cselekedet volt és talán egy kicsit meggondolatlan. Megfordultam. A kezeimmel belemarkoltam a felsőjébe és húzni kezdtem magamhoz. A homlokomat a kulcscsontjai közé a kis mélyedéshez tettem. Eszeveszett módon hozzápréseltem magamat, szinte az összes porcikáját átéreztem még a ruhákon keresztül is.
-Nem bírom tovább…
Suttogtam halkan, szinte csak úgy magamnak. Nagyon kételkedtem benne, hogy ezt a megnyilvánulásomat ő is jól hallotta.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Jún. 18, 2009 7:55 pm

Megengedte, hogy vele maradjak, aminek nagyon örültem. Persze ennek nem az volt az oka, hogy máris fülig beleestem a hadnagyba, inkább valami más szálat éreztem a levegőben. Meg akartam nyugtatni, és kinyitni azt a kaput, ami előtt állok. Be akarok menni, tudni mindent róla, amit csak lehet. De nem akarom siettetni a dolgot. Hiszen még csak most jöttem! Mégis hajtott valami előre, hogy minél hamarabb megértsem őt, és megmentsem a múltjától.
Ismét összeért a fejünk, ami még egy löketet adott a tervemhez. Mégsem akartam kérdésekkel zaklatni, s elrontani velük ezt a pillanatot. Ahogy ott pihent a karjaimban, egy régen várt álmom képe villant fel a fejemben. Kamasz korom óta akartam egy barátnőt, aki nem fél tőlem, engedi, hogy a közelében legyek. De úgy látszik, meg kellett halnom ahhoz, hogy ez az álom beteljesedjen. Reméltem, hogy talán benne megleltem azt a nőt, akire eddig vártam, bár tudtam, még ez nagyon korai feltételezés.
Egy kéz emelkedett az arcom felé, és most, legbelül éreztem, nem akar bántani. Hagytam, hogy elérje a bőröm, végigsimítsa a selymes ujjaival az arcom. Nem tudom, mi játszódott le benne, de következő pillanatban már szembe fordulva szorította a testemet magához. Elkerekedett szemekkel álltam előtte, pontosabban a két, görcsösen megragadó kéz között. Fogalmam sem volt, mi történhetett. Halk suttogást hallottam, de nem tudtam kivenni, mit mondott. Átöleltem, és vártam. Reméltem, talán megnyugszik egy kicsit. Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem tudtam elviselni, hogy ennyire szenved.
-El... akarod... mondani...? -préseltem ki magamból egy mondatot.
Elég abszurd dolog volt ez az egész. Hogy is várhatnám el tőle, hogy kiöntse a lelkét, és az egész eddigi életét tálcán kínálja fel nekem? Már bántam, hogy megkérdeztem, mégis reméltem, hogy felfedi azt a lélekőrlő titkát, ami eddig bántotta, és miattam újra a felszínre tört.
A mellkasomon pihenő fejét kissé hátrébb emelte, de nem nézett a szemembe. Lehorgasztotta, egy nagy levegőt vett, és talán azon gondolkodott, mit feleljen.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Pént. Jún. 19, 2009 8:05 am

A könnyeim ismét felszínre akartak törni, de nem engedtem nekik. Elég volt belőlük. Bármikor elment a kedvem ők győztek és egy napon keresztül sírtam. Most végre változtatni akarok a felálláson, azt akarom, hogy végre ott maradjanak a helyükön és egy másik alkalomkor jöjjenek elő. A kérdéstől egy kicsit összerezzentem, hiszen nem számítottam rá, hogy ilyen hamar megkérdezi, hogy mi bántja a lelkem. Egy kicsit eltávolodtam tőle és a mellkasát kezdtem bámulni. Nem tudtam a szemébe nézni, képtelen voltam rá. Úgy éreztem, ha elmondom, hogy milyen nagy szamárság miatt ment el a kedvem már megint akkor csak kiröhög és elmegy jó messzire, hogy még véletlenül se lásson többé. A könnyeim helyett most sóhajok törtek elő belőlem és kerestem a megfelelő szavakat, hogy elutasítsam ezt a kérdést. Zakatolt az agyam mint egy gőzmozdony, de nem találtam meg magamban a megfelelő kiutat. A kezeim már görcsben álltak a hosszabb ideig tartó szorítástól, de nem érdekelt. Nem akartam elengedni. Féltem attól, ha elhúzom onnan a kezem akkor eltávolodik tőlem és őt sem látom többé. Nem tudom, hogy miért ragaszkodom így hozzá, de úgy éreztem belehalnék ha most elmenne. Végre eszembe jutott valami így beszédre nyitottam a számat.
-Félek mindenféle olyan kapcsolattól amiben férfi is szerepel.
Csak azután esett le, hogy mit mondtam amikor kicsúszott a számon. Hiába próbáltam elutasítani a kérdését és a segítségét, nem ment. Az eszem azt diktálta, hogy tagadjak a szívem viszont azt, hogy igazat mondjak. Kettészakadtam amennyire csak tudtam. Nem tudtam eldönteni mit csináljak, teljesen megzavarodtam. Végül úgy határoztam, hogy elmondom a teljes igazságot.
-Amikor még emberként éltem az életem beleszerettem egy fiúba, aki először észre sem vett… ám egy este beszélgetni kezdtünk, a beszélgetés egyre komolyabb lett, aztán összejöttünk… már régóta együtt voltunk, mikor lassan fény derült mindenre. Megtudtam, hogy csak fogadásból jött össze velem, egyáltalán nem érdekeltem őt, ráadásul azzal csalt meg akivel tudott… elindultam hozzá, hogy kimondjam vége a kapcsolatnak. De ahol együtt éltünk nem volt egyedül. Egy rakás barátja volt ott vele…
Itt egy kicsit megcsuklott a hangom és még jobban szorítani kezdtem a kezemben lévő ruhadarabot.
-Bevittek egy szobába… szinte az összes végigment rajtam, az állbarátom pedig mindent felvett… dolguk végeztével összevertek és a szemembe mondták, hogy nem voltam jó másra.
Csordult végig ismét egy-két könnycsepp az arcomon, majd elmosolyodtam. De nem tudom miért mosolyogtam, talán most már végleg és teljesen elment az eszem. Lehunytam a szemem, aztán elengedtem Ameji fölsőjét óvatosan végighúztam a mellkasán a kezemet, majd egyet hátrébb léptem.
-Nyugodtan elmehetsz, hidd el nincs szükséged egy ilyen eszement libára… nem engem keresel.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Pént. Jún. 19, 2009 6:22 pm

Az első mondata megdöbbentett.
~Félni egy kapcsolattól? Akkor valami nagyon komoly dolognak kell a háttérben lenni, hogy így gondolja a helyzetet. -néztem rá elgondolkozva, de nem szakítottam félbe. Hagytam, hogy magának kiforrjon a dolog, hiszen nekem már az is hihetetlen volt, hogy ezt elmondja.- Nem akarom siettetni őt.
Ismét szavak formálásába kezdtek ajkai, én pedig figyelmesen hallgattam őt. Ujjai még mindig a felsőmet gyűrték, de nem érdekelt. Tudni akartam, mi történt, és segíteni akartam a múlt feldolgozásában. Ám még álmomban sem reméltem, hogy ekkora szörnyűségen kellett keresztülmennie. Még a légzésem is megállt, amikor befejezte a "történetet". Nem jutottam szóhoz.
Nem akartam elhinni, hogy valaki képes ennyire gerinctelen féreg módjára viselkedni, és egy ilyen gyönyörű nőt nem csak hogy megbántani, hanem még egész életére a lelkét és a szívét kiszakítani.
Eltávolodott tőlem... Pedig én egyáltalán nem ezt akartam; mellette akartam maradni. Most, hogy végre tudom, miért volt annyira furcsa, kitisztult előttem a kép. Talán még maradt valami bent, a szívében, amit csak idő kérdése a felszínre hozni. Várnom kell, nem erőltetem a dolgot. Most először éreztem úgy életemben, hogy van értelme várnom valamire.
-Nyugodtan elmehetsz, hidd el nincs szükséged egy ilyen eszement libára… nem engem keresel. -hangja keserű és lemondó volt.
-Nem akarok elmenni! -mondtam határozottan, majd közelebb léptem hozzá. Jobb kezemmel felemeltem az állát, és a szemébe néztem.- Nem vagy eszement liba. Egyáltalán nem a te hibád az, ami veled történt. -Meg akartam csókolni, de most nem erre volt szüksége. Közelebb hajoltam, de a jobb füléhez, és az utolsó mondatomat már abba suttogtam.- És tudnod kell, hogy még mindig gyönyörűnek talállak, sőt, még szebb vagy most a szememben, mert el merted mondani egy ilyen jött-ment, lökött fazonnak. -Az eddig fejét támasztó kezem a nyakára csúsztattam, és úgy szorítottam arcomat az övéhez.- Téged kereslek. -leheltem a nyakába.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Jún. 20, 2009 4:26 am

Az ajánlatom ellenére is itt maradt, sőt még közelebb is jött hozzám és felemelte a fejemet. Belenéztem a szemébe, ami nyugodtságot árasztott felém, mintha elhatározta volna magában, hogy most már azért se megy innen sehova. A mondatai nagyon jól estek, de nem tudtam, hogy mit reagáljak erre így csak álltam előtte és néztem őt bambán és hagytam, hogy azt tegyen velem amit csak akar. Álmomban sem gondoltam, hogy lesz az életemben valaki aki még a történetem után is velem marad és még szebbnek lát mint azelőtt. A suttogásától végigszaladt rajtam a hideg és minden porcikám megborzongott. Már kezdtem elfelejteni ezt az érzést, de úgy látszik nem lehet kiölni ezt belőlem.
-Téged kereslek.
Suttogta halkan a nyakamhoz, amitől elszabadult bennem valami. Olyan volt mintha a lelkem legmélyén nekirontottam volna a cellám ajtajának, hogy végre kitörjek onnan. Átkaroltam a nyakát és amilyen közel csak tudtam közelrántottam magamhoz. Többet akartam belőle, többet akartam abból a jóságból amit rámzúdított az előbb. Mondani szerettem volna neki valamit, de nem tudtam szavakba önteni a hangomat, csak jelentéktelen suttogás csúszott ki a számon, vettem egy hatalmas levegőt, majd előre húztam a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem tudom mit bámultam rajta annyit, de elég sokáig tartott az biztos, aztán ismét megtettem. Hozzápréseltem az ajkamat az övéhez, miközben a kezeimet az arcára csúsztattam így próbáltam meg még közelebb húzni magamhoz. Nem tudom miért tettem meg ismét, talán azért mert már nem bírom az egyedüllétet. Óvatosan elkezdtem szétnyitni a számat, majd megérintettem a nyelvemmel az ajkát, furcsa mód rögtön tudta mit szeretnék így szinte egyszerre törtünk be egymás szájába. Végtelenül hálás voltam neki, pedig még csak annyit mondott, hogy nem az én hibám volt az egész. Kezdtem azon törni a fejem, hogy miért vagyok ilyen hiszékeny, de talán most hihetek. Azt kértem, hogy most az egyszer jóban higgyek.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Szomb. Jún. 20, 2009 10:04 pm

Hatalmas erővel ragadott magához, de nem bántam. Én is közelebb akartam lenni hozz, érezni a testének minden porcikáját. Tudtam, le kell állnom a fantáziálásokkal, hiszen csak rossz sülhet ki belőle.
Miután hátrébb húzódott, vártam, hogy mondjon valamit. Mégsem hagyta el hang a cseresznyeszínű ajkakat. Csak állt a karjaim közt, én meg az ő karjaiban, és tekintetünk összefonódott. Talán ezzel akart mondani valamit, nem tudom. Sosem voltam szakértője a női agyaknak, vagy éppen a női szíveknek. Találgatni próbáltam, de a gondolataim mindig egy ágy körül kötöttek ki. Szerencsére hamarabb érkezett két kéz az arcomra, mint az, amit én terveztem, bár ami késik, nem múlik. Ajkai ismét az enyémeket ölelték. Meglepődtem egy kicsit a kezdeményezésén, de boldogan fogadtam a nyelvét magamban, és viszonoztam a mozdulatot.
Néhány percig eltartott, amíg mind a ketten kellően felfedeztük egymás száját, hogy eszünkbe jusson, talán ideje lenne tovább lépni. Lassan elhúztam volna a fejem, de ő követett, miközben még mindig tartott a csók. Addig meneteltünk, hogy a hátammal neki mentem a falnak. Egyre hevesebb volt a másik fél, testével hozzám préselődöt, hiszen tudta, nem tudok most menekülni. Én még is menekülni akartam. Tudtam, csak zaklatott, és támogatásra van szüksége, nem pedig arra, hogy lefektessem őt. Lehet, hogy ő is szeretné, azt nem tudom... Én viszont egyelőre nem tudom megtenni azok után, amit mesélt. Nem akarom, hogy ez legyen a kapcsolatunk alapja; egy agyatlan nyomorék bagázs, akik csak kiélvezték szegénykém naivitását. Óvatosan eltoltam magamtól, pedig nem akartam. Tudtam, most nem szabad a szívemre és a lüktető testemre hallgatnom, az agyamat kell használnom.
-Most tényleg jobb lesz, ha megyek.
Nem mertem a szemébe nézni, csak kezeimmel megfogtam a gyönyörű, fehér ujjait, lefejtettem magamról. Gyorsan az ajtóhoz léptem, mielőtt bármit is mondhatott volna, és kisétáltam az irodából, egyenesen a hálómba menekülve.

Tárgy: Re: Hadnagyi iroda Csüt. Jún. 03, 2010 5:47 am

"Ismerősök" találkozása

Egy "fárasztó", munkával teli délelőtt után, mikor is jó pár jelentést kellett aláírogatnom, sőt a fontosabbakat, amiket piros címke volt, el is kellett olvasnom, jól esik a pihenés. Ezért is fekszem épp az egyik bokor aljában, egy üveg saké társaságában, és élvezem "szabadságom". Persze ilyenről szó sincs, de kapitányként megengedhetem magamnak, hogy kibújjak kicsit a munka alól. Amúgy sem tűnik fel senkinek, és még ha fel is tűnne, nem merne érte szólni senki. Persze most sem vagyok tétlen, és azon járatom az agyam, hogy miként is lehetne fejleszteni egy kicsit az osztag ütőképességét. Az edzésekkel, erőnléttel nincs semmi gond, nem is az a baj, hanem az, hogy az edzéseken jobbára egymással küzdenek a 10. osztag tisztjei, akik ismerik egymást ,barátok, és így már nem ugyanaz az edzés, mint amúgy kéne lennie. Vigyáznak egymásra, és ismerik egymás képességeit, ezáltal nem teljesen érik el a céljukat a délelőtti, illetve délutáni foglalkozások. Valahogy fel kéne pezsdíteni kicsit az edzéseket, csak egyelőre nincs semmi ötletem rá. Persze kölcsön kérhetnék pár kísérleti hollowot a 12. osztagból, de az nem lenne épp a legtanácsosabb, mivel rövidtávon kifogyna a kutatói osztag a kísérletek céljára tartott hollowokból, mert nem tudnám megakadályozni azt, hogy ne öljék meg őket az embereim. Szóval ez kilőve. Aztán ott van még Mitsu, és a 8. osztag, nekik azonban van elég bajuk anélkül is, hogy a fél osztagot átköltöztessem a 10.-hez ideiglenesen délelőttönként meg délutánonként. A nagy gondolkodás közepette hasra fordulok a bokor tövében, és úgy folytatom tovább elmélkedésemet. Kellemes, nyári idő van, egy kis lágy szellővel beiktatva, szóval a lehető legjobb az idő a henyélésre. Ahogy nézem, nem csak én gondolom így, hisz jópár 10. osztagos tiszt tartózkodik a kert területén, sőt, ahogy látom, osztagon kívüliek is vannak. Minden bizonnyal a 10. osztagos társaim párjai, barátnői, barátai. Kaján vigyor jelenik meg arcomon, és inkább kortyolok egyet a hűsítő italból. Nemrég még én is ott csaptam a szelet Mitsunak az 5. osztagnál. Már szinte osztagbeliként köszöntött a konyhásnéni anno, mikor elhívtam Szerelmem a tengerpartra. Régi szép idők. Na, nem mintha a mostani időkkel gondom lenne. Meg van mindenem, amire csak egy férfi vágyhat, szóval panaszra nincs ok. De ezzel talán vissza is kanyarodhatunk az eredeti témához, vagyis ahhoz, hogy találni kell egy normális edzőtárs-osztagot, a 10. osztagnak. Sorban végiggondolom, hogy kik jöhetnek számításba, és kik nem, és megállapodok abban, hogy talán a 2. osztag kapitányának tetszene az ötlet. Gyorsan fel is pattanok, és elindulok Vera irodája felé, hogy megfogalmaztassam vele a kérvényt, amit majd elküldünk a 2. osztaghoz, ám csalódnom kell, miután 5 perc kopogás után sem nyílik ki az ajtó előttem. Nyilván Vera is valami kellemesebb helyen tölti a szabadidejét, nem is hibáztatom ezért. Viszont ez azt jelenti, hogy nekem kell elmennem személyesen a 2. osztaghoz beszélni a kapitánnyal. Talán jobb is így. Személyesen lényegretörőbben tudok beszélni, érvelni a dolog mellett. Persze annyira nincs ínyemre a dolog, mert messze van a2. osztag területe, és ilyen melegben senki sem akar napszúrást kapni, de a "nagyobb jó" érdekében meg kell tennem. Felmerül bennem az ötlet, miszerint nem lenne rossz ötlet shikaiban megtenni az utat, ugyanis akkor lehűl a levegő a közelemben, de nem fogok nyígni egy kis meleg miatt. El is indulok, majd miután kiérek a tiszti irodák folyosójáról a szabad terepre, elrugaszkodok, és máris shunpora kapcsolva haladok a 2. osztag irányába. Így villámtánccal még jobban is jövök ki, hisz a menetszél kellemesen belecsap arcomba, ami üdítően hat ilyen melegben. Néhány perc múlva talpam kisebb porfelhőt csapva találkozik a 2. osztag kapuja előtt, majd az őrök hajlongásai közepette át is léptem annak küszöbén. Egyből megindulok a kapitányi iroda fele, de ott is csalódnom kell ismét, mert senki sem tartózkodik ott. Kissé kezdem felhúzni magam, nem igaz, hogy senkit sem lehet megtalálni ilyenkor. Talán a hadnagy az irodájában tartózkodik, és tőle megtudhatom, hogy hol van a kapitánya, vagy vele is megtudom igazából beszélni a dolgokat. El is indulok nagyokat fújtatva, majd mikor odaérek a hadnagyi irodához, halkan kopogok párat, majd benyitok az irodába. Már túl vagyok azon az időszakon, mikor hajlongva kellett bebocsátást kérni egy tiszthez, a legmagasabb rangú tisztek közé tartozom, így ha valakinek nem kell hajlongani, az én vagyok. Belépve egy 20 éves forma nőt pillantok meg, kinek gyönyörű, kék szemei vannak. Imádom a kék színt, egész életem ahhoz kapcsolódik, ezért mindig is érdeklődést mutattam minden dolog felé, ami kék, vagy hasonló.
- Öh..üdv. Watanabe Yuusuke vagyok a 10.osztag kapitánya. Merre találom a Narakut? - csendül hangom úgy 10-15 másodperc után, mire felocsúdtam, és rájöttem, hogy be kéne mutatkozni.
Most, hogy így rárontottam szegény lányra, kissé kényelmetlenül kezdem magam érezni, de már mindegy. Helyzetemet mentendő nem jut már hirtelen eszembe, minthogy esetleg bebocsátást kérjek.
- Bejöhetek? - kérdem a nőtől, majd becsukom magam elé az ajtót, és elindulok az íróasztala felé.