Taka-kun, genki~

Eddig mindig kötelességként gondoltam az arrancarokkal való harcra, sosem azért szálltam szembe velük, mert valóban ellenségemként tekinteném őket, vagy élvezném a velük való harcot. Nem vagyok 11. osztagos, nem szívesen bántok másokat, csak ha megvan rá az okom. Más kérdés, hogy eddig minden egyes alkalommal felpaprikáztak ezek a lidércek a viselkedésükkel, hiszen ha valamit nagyon utálok, az a bunkóság és az arrogancia. A feladataimból adódóan többet találkozok hollowokkal, mint az Omnitsukidou többi parancsnoka, hiszen nekem jócskán vannak feladataim az Emberek Világában is, míg a többi alakulat inkább csak Soul Society területén operál, szóval van tapasztalatom sajnos :/
- Márpedig kellett volna jelentést írnia, függetlenül attól, hogy szabadidejében találkozott az arrancarral. De ezt a mulasztást a kapitánnyal kell, hogy megbeszélje, mivel az ő alakulatához tartozik. És persze minél hamarabb pótolja.
Sóhajtottam fel kissé gondterhelten. Mondjuk Takashi-kun még újonc, így az ilyen jelentéktelennek számító hibákat szerintem még Vera-chan is el fogja nézni neki. Én is követtem el ilyesmiket annak idején... nem mintha olyan nagyon régen lett volna, hogy levizsgáztam az Akadémián és csatlakoztam az osztaghoz, pedig annyi minden történt már velem. El sem tudom képzelni milyen lehet több száz éves, tapasztalt halálistennek lenni, ha már ilyen rövid idő alatt is ennyi emléket lehet felhalmozni, legyen az jó vagy rossz.
- Ezt mind írja bele abba a jelentésbe. Ha így volt, ahogy mondja, és nem talált rá lehetőséget, hogy megmentse a lelket vagy erősítést hívjon, akkor úgy vélem, hogy nem érdemel büntetést, Takashi-kun. Az arrancarokat nem szabad félvállról venni, ha nem bírt volna el vele, akkor jól döntött, hogy nem kockáztatta az életét egy lehetetlen küzdelemben.
Mondandóm közben előredőltem és könyökömmel az asztalra támaszkodtam. Más lenne a helyzet, ha lett volna lehetősége a győzelemre, akkor a visszavonulást nem tartanám elfogadhatónak, amíg meg nem próbálta kihasználni az esélyét. Közben megakadt a tekintetem az asztalon heverő labdámon, és hirtelen kedvem támadt dobálgatni, szóval a kezembe is vettem. Talán a felmerülő téma miatt is támadt kedvem játszani vele.
- Ezt örömmel hallom, minél több vállalkozó kedvű partnerem van, annál nagyobb az esélye, hogy valakinek sikerül elnyerni a jutalmat. Ezek szerint gondol már a süti utánpótlására arra az esetre, ha elfogy az, amit Vera-chan adott?
Néztem a férfi szemébe kihívóan, mintegy provokálva arra, hogy riválisként tekintsen rám, akit le kell győznie. Szeretem a tüzet látni az ellenfeleim szemében, engem is feldob, ha látom valakin, hogy komolyan veszi az edzés ezen játékosabb részét. Mióta Neko kiképzett a bankaiom előfeltételeként a saját küzdőstílusából, azóta kifejezetten komoly kihívássá vált a legyőzésem, ha én is teljesen komolyan veszem.
- Egyébként milyen küzdőstílust preferál, ha szabad kérdeznem, és már így szóba került az edzés? Mivel én felelek a tréningekért, ezért jó, ha tudom, melyik csoportba osszam be.
Érdeklődtem, a labdámat tovább dobálgatva a levegőbe. Félek tőle, hogy egyszer teljesen szét fog menni a már amúgy is nyúzott játékszer, de az emlékeimet az emberi életemből attól még képviselni fogja, ha teljesen el is használódik. Lehet bolond vagyok, hogy ennyire ragaszkodom az emberi oldalamhoz most, hogy már shinigami vagyok, de nem szeretnék teljesen elszakadni a gyökereimtől. Most még nem. Talán majd pár évtized múlva már nem lesz olyan lényeges.

Taka-kun, genki~

Takashi-kun jól láthatóan nyugtalanul mocorgott, egyre gyakrabban igazította a súlypontját egyik-másik vagy éppen mindkét lábára. Gondolom az álldogálást unta meg, de azt hiszem kínáltam hellyel... sőt, biztos, csak helyette inkább a földön hajlongott Még egyszer viszont nem fogom leültetni, ha nem bírja talpon, az az ő baja. Meg egyébként is, itt van hogy mozdulatlanul, vigyázzállásban kell eltölteni hosszú tízperceket vagy akár órákat, ha ez gondot jelent neki, akkor előbb-utóbb össze fog futni Vera-chan egyik büntetőfeladatával. Köszönetére mindenesetre mosolyogva biccentettem, örültem neki, hogy segítségére tudtam lenni valakinek, hiszen ez mindig is nagyon fontos volt számomra, és az ilyen visszajelzések igazán jól esnek. Mondjuk már korántsem vagyok annyira önzetlen és önfeláldozó, mint akár a shinigami pályafutásom elején, hiszen Neko ráébresztett, vagy hogy is mondjam... kényszerített a saját eszközeivel, hogy figyeljek oda jobban önmagamra és ne helyezzem mások épségét és jólétét állandóan az enyém elé. Pedig ez nem volt teher ezidáig, és most is inkább az jelenti az állandó rosszkedvem okát, hogy túlságosan önző voltam bizonyos dolgokban.
- Én úgy hiszem, hogy ha van valami tét, akkor a kihívás is sokkal lelkesítőbb tud lenni. Lehet csak a sportoló múltam mondatja ezt velem, de sokkal könnyebb erőfeszítéseket tenni valamiért, ha jár valami cserébe érte, ami nem olyan kézzelfoghatatlan dolog, mint mondjuk a fejlődés. Az különben is csak hosszú távon jön ki. A süteményt szinte mindenki szereti az osztagban, ezért azt találtam ki díjként, de ha nem ragaszkodik hozzá, lehet másféle étel is a nyeremény. Már feltéve, ha képes lesz engem megütni - válaszoltam ugyanazzal a kihívó tekintettel, az utolsó mondatra még a labda is megállt a kezemben, így kihangsúlyozva azt. Mivel még újonc, ezért az akadémiai alapképzésből indulok ki, és azt ismerve legfeljebb akkor lehet esélye, ha valaki, aki elég képzett feláldozza magát és lefog vagy elfoglal. Elő szokott fordulni, például ha Vera-chan is részt vesz, hogy kénytelen vagyok minden figyelmemmel rá összpontosítani és olyankor előfordulhat, hogy valaki ezt ki tudja használni. Most azonban a taichou nem vehet részt ezeken az edzéseken, így komoly csapatmunkára van szükség a többiek részéről, ha nyerni akarnak. Lehet nyerni, mert úgy nem lenne tisztességes, ha teljesen komolyan venném, de nem ingyen adom a jutalmat.
Kissé csalódottá váltam viszont attól, hogy a férfi szétosztaná a sütit ahelyett, hogy megenné, pedig ha Veracchitól elfogadta a sütit, akkor biztos nem az van, hogy nem szereti. Csak azt tudtam elképzelni, hogy ellenszenves vagyok neki, vagy nem is tudom... Úgy beszélt a sütimről, mintha valami ehetetlen vacak lenne, ami senkinek sem kell, majd "legfeljebb szétosztja" >.> Hirtelen kedvem támadt volna fejbe csűrni a lasztival, de nem akartam tönkre tenni a játékszert, így inkább az íróasztal alatt szorítottam ökölbe a tenyeremet, hogy ne lássa. Látszik, hogy nem áll nekem jól a komolyság, tessék, most is magam ellen fordítottam valakit vele. De ha meg túl közvetlen vagyok, akkor meg senki sem vesz komolyan és nem tisztelnek eléggé. Taichou, hogy csinálod hogy mindenki szeret és tisztel egyszerre? TT_TT El se hiszem, hogy még olyanokkal is képes jóban lenni, mint Ai-chin, pedig csak egy arrogáns liba, és mégis... Tudja kezelni meg minden, mellette még Miyocchi is kisangyal!
- Jaj, izé, nem úgy értem ^^ Az adott, hogy a hakuda az erőssége, másképp nem lehetne a Kivégző alakulat tagja. Arra gondoltam, hogy milyen küzdőstílust preferál, inkább lábbal vagy kézzel dolgozik-e, használja-e valamelyik konkrét harcművészet elemeit, inkább a gyors és pontos csapásokat helyezi-e előtérbe, vagy inkább az erő a fontos? Ilyesmikre gondoltam, de ha még nincs kialakult stílusa, akkor viszont azt szeretném tudni, hogy elsősorban milyen irányba szeretne elmozdulni elsősorban? - érdeklődtem, hogy aztán azon pánikoljak be egy pillanatra, hogy a hangszínem észrevehetően hűvösebb volt, mint eddig, pedig tényleg nem akartam, hogy kiütközzön rajtam a sértődöttségem amiatt a félmondat miatt. Remélem... nem hallotta ki és nem jön rá, hogy neheztelek rá @.@