Unalmasnak nem mondható lófrálás


Nyúlfarknyi Abby reakciókhoz kezdtem hozzászokni, akár a sündisznó a valagát takaró tüskékhez. Pusztán annyi különbséggel, engem abszolút nem zavart ez a kurta beszédkészség. Vagy mi. Betondzsungel leomlása következett be szívemről, aztán sóhaj, mivel nyugtáztam hogy minden rendben van. A lány felsegítése után pedig azért egy utolsó pillantást vettem a kijelzőre, melyen szerencsétlen módon csak az a járat neve pislákolt, amelyikkel majdnem elüttettem magamat egy pár perccel ezelőtt. Csak az bosszantott, nem volt elég pénz nálam ahhoz, hogy taxit hívjak. Olyan gusztustalan módon éreztem magam, amiért hanyag voltam, hogy szíves örömest egy kanál vízbe dugtam volna a kancsó fejemet. Ráadásul még magam köré invitáltam volna egy csoport ovist, akiknek homokozólapátjával elnáspángoltattam volna magamat, mert megérdemlem.
Heves tarkóvakargatások közepette nemcsak bolhás kutyának éreztem magamat, hanem eszembe jutott rendelkezek két hallójárattal, és nem ártana néha ráfigyelni azokra a bizonyos körülöttem mászkáló hangokra, neszekre, akármikre. Szal' megerőltettem magamat, és visszafordultam Abby-hez hogy megtudakoljam minek kér tőlem bocsánatot... megint. A végén már tényleg úgy hiszem, csak béna lúzer vagyok, aki mindenkivel kicsesz. Pedig merészkedtem azt hinni nincsen bennem ártó szándék. Mik ki nem derülnek egy este alatt, kész rémálom!
- Hagyd csak... nekem kellett volna sietni... öhm, hát...
Rökönyödtem meg egy pillanatra a furcsa ajánlat hallatán. Kezdtem nagyon a vesztemet érezni. Férfi nem vall be ilyet se magának, se senkinek, főleg nem az érintettnek de... olyan gondolatok keringtek körül-körül abban az ételolajjal működő agyamban, meglehet többet szeretne tőlem ez a csaj. Én meg rátettem egy benga nagy lapáttal, hogy lekaptam. Mennyire gáz! Kibaszott hormonok, meg minden bánat! Ekkora gyökér is csak én lehetek. Pedig azt hittem helyén van az eszem, erre meg. Tökre becsapok egy nőt, akit hozzáteszem, egy órája ismerek. És ilyet tettem vele. Na most aztán remélem megfőlök a saját levemben, de rendesen.
- Ne haragudj... biztosan így is már a tö-... azaz a hócipőd teli van velem. Majd elidőzök az egyik padon. Fel van töltve a lejátszóm!
Kapom elő a zsebemből a kis kütyüt, aztán vigyor mellett meglóbálom a levegőben. Naná, nem vagyok túl meggyőző. Az ijesztően mérges pillantásra meg fülem-farkam behúzva tudnék eloldalogni, mielőtt utolér a vég. De már késő, megcsináltam magamnak a parádét. Lassan kéne jegyeket szedni, mert kezdődik a showműsor. Tényleg durván kajás lehetek, ha leragadok annál a dolognál, hogy szívesen bevernék a pofazacskómba egy kiadós vödörnyi popcornt.
- Bocsi, meg sem szólaltam... különben is így betarthatom az ígéretemet, miszerint hazakísérlek.
Sóhajtok apró nevetéssel. Jobb kedvre derültem, már nem olyan fagyos a hangulat, mint eddig. Megbánni meg mégsem bántam meg, amit tettem. Csak szokatlan volt ez a viselkedés még nekem is. Attól függetlenül, hogy magamat irányítom. Azaz remélem. De még mindig azt állítom nem hiszek a hókusz-pókuszokban.
Ezek után nem is akartam több időt elfecsérelni ebben a segglyukfagyasztó hidegben, hanem menetbe vágtam magam és vártam a további utasításokat. Hiszen halvány fingom sem volt, merre lakik ez a bige. Majd kézbe kapva a GPS-hez való útmutatásokat mentem is irányba, szorosan haladva Abby mellett.
- Egyedül laksz? Biztos van pasid, nem?
Puszta kíváncsiság. Nagyon reméltem helyeslő választ kapok, úgy annyira nem lesz para a dolog. Vagyis abból a szempontból de, ha esetleg ököllel kínálnak meg egy pohár víz helyett. De ez van, meg is kaphatnám, amiért lelkileg megcsalattam csóri csajt. Hátha abból tanulok valamit, és ez is motivál arra, hogy leálljak minden gyógyszerről, fájdalomcsillapítóról.
- Bocsesz, ne gondold azt hogy ki akarok veled kezdeni. Bár erre gondolhattam volna előbb is... mekkora barom vagyok.
Röhögtem el magam kínomban. Buziskodni nem akarok a gondolattal, hogy még jobban meg akarjam bántani Abby-t. Akkor már most le kéne tisztázni a dolgokat, különben csak behülyítem, aztán pajszerral kéne lefeszegetnem magamról, ami nem túl fasza helyzet.

[quote="Karasu Vex"]

Csak óvatosssssan, me gyünek a dájtensinek
Avagy Vex – Yuke harc újratöltve. Remélem, bírni fogja a májad.

Bamba tekintettel figyeli, hogy Yuke mit is ügyköd ott magának. Vex se akar lemaradni, ezért hát a mellette ülő hölgy combját kezdi simogatni, akinek majdnem tetszik is a dolog. De csak majdnem, mert azért lassan leveszi Karasu kezét. Kinek ez annyira nem nyerte el a tetszését, bár most visszafogja magát. Emberként van itt, és nem máshogy. Habár akkor is ciki, hogy itt ül az ellenséggel, és már nem csak azért az, mert shinigami, hanem valami… valami istentudja milyen szervezetnek a tagja. Ám ez marhára nem fontos, megesik az ilyen, meg a képregényekben is előfordul, hogy az ellenségek gyakran egyűt ütik el az időt, és nem egymást.
Nézi Yuket, bár nem érti minek ez a nagy szemezés, meg ízé, de a cigit elveszi, csak elsőnek fordítva rakja be a szájába, és csodálkozik, hogy nem akar meg gyulladni. Ám szerencsére észreveszi a hibát, és megfordítja, így már minden rendben lesz. Szívni is tud, meg inni is, és már csábos arcot is bevágja a hölgyeknek. Pont a megfelelőek, elég hülyék ahhoz, hogy némi pia után az ágyban kössenek ki. Bár csak emberek, erre a célra tökéletesek lesznek. De lehet Yuke is akar valamit, mert azt mondogassa, hogy tiszta. Érdekli a fenét ha tiszta, nem lesz ott semmi bedugva a seggébe. Még mi nem kéne Neki? A perverz shinigami fajtáját már. Még részeges felháborodott arcot is vágott Karasu, ami inkább volt olyan, mint amikor hányni akar, ám egy légy repült a szájába. Tehát nagyon nem jó az arca, de mindegy is, mert Yuke ment a pulthoz, és megint rendel. Jó sok pénze lehet, ha az egészet állni fogja, na mindegy, úgy is valami fejes. Addig is Karasu folytatta az udvarlást, az emelet szintű szavaival. Amik nagyjából; Hét, ízé… hőő már, figyelj. Tehát nagyon értelmes, kétség se fér hozzá.
- Velem? Miről már? Nem én loptam el a biciklit.- nincs mit tenni, odament, és amikor meghalja, hogy miért is akarnak beszélni vele. Elsőnek elkerekedik a szeme, majd a szája, hápogni kezd, majd hátranéz, de Yuke, és a csajok már sehol sincsenek. Most következik egy hülye vigyor, nézni jobbra-balra, hogy merre lehetne meglépni, de nincs esély, csak is az ajtón.
Dülöngélni kezd, majd hátrafordul és ellöki magát, ami olyan jól sikerült, hogy arccal a talajra, majd felpattan, és ki a csukott ajtón. Szerzett némi horzsolást, de miből fizetne? Inkább rohan az üldözök elől, meg a szitkok támadásait is kerüli. Ám szerencsére látja Yuket, és legszívesebben most átváltana lélektestbe, és lekaszabolná azt a parasztot, csak túl részeg, meg fáradt is ehhez. Inkább kanyar, majdnem kanyar, mert egy kukának megy neki, de legalább egyenesbe állt, és futás tovább, majd lassítás, és cigi.
- Hallod Yuke? Elmész a bácásbúsbüdőspicsába már he, te szaralak. Otthagysz, hogy fizessek? Neked van jó állásod annak ellenére is, hogy ilyen; Mentsük meg a Világot, mert fasza vagyok. Baromságokba benne, kapd be… paraszt. Meg messze laksz, fáradt a lábam, asszem akad pár szilánk amit ki kéne szedni, meg szomjas is vagyok.- elhadarta, majd megfogta a két szabad hölgy derekát, és szorosan magához húzta őket, és közben eregette a füstöt.

Kardvásár

Ahogy üldögélek a padon, megérzek valami furcsa szagot. Persze, rengeteg furcsa, sosem érzett szag vesz körül, de ez talán furcsább mindegyiknél, amit itt éreztem. Olyasmi szag, mint egy róka vagy farkas bundájának aromája, de sokkal baljósabb, veszélyesebb, és keveredik mellé valami más, fura dermedtség is, mintha halott lenne már. És a furcsa szagú valami egy lány, aki egyenesen hozzám jön. Az első, ami feltűnt, hogy kard van az oldalán.
- Szia!- egy kicsit megszeppenek rajta, ahogy a lány a kardot kéri, de végül egy kicsit tétovázva, de odanyújtom neki. Nem hinném, hogy el akarja lopni, vagy amint megkapja, elkezd vele felém vagdalkozni, vagy ilyesmi jutna eszébe. Különben sem tartok ilyesmitől különösebben, nem hinném, hogy komolyan tudna nekem ártani, ha kicsit figyelek rá, még így is gyorsabb kell, hogy legyek, hogy ömlik rólam a víz, és a pulzusom sokkal magasabb az átlagosnál. Anya mindig mondta, hogy nem szabad kimenni a napfényre még védőfelszerelésben, mert nem bírja a szívünk a hőt, s néha tényleg úgy éreztem már ma, hogy egyszer majd megáll.
Vettem egy mélyebb levegőt, miközben a szememmel is megvizsgáltam a lányt. Furcsa, japán ruha, baseball sapka, és olyan hajszín, ami a korához képest nagyon furcsa, bár az ősz hajnak sem ilyen az árnyalata. Nem tudom, hogy festett-e, vagy valami betegség mellékhatása, és nem is akarom megkérdezni. Anya mondta, hogy nem szabad megbántani a betegeket, és ha az, és rákérdeznék, akkor talán megsértődne. Ami még ennél is furcsább volt, az a szeme volt, ami talán macskáéra hasonlított, és amikor láttam a fogait, azok is olyanok voltak, mint a mieink, ha vacsorázni készülünk. A legfurcsább viszont az a két lény a vállán- az egyikre rá lehetett fogni, hogy papagáj, a másik viszont olyan volt, mint egy életre kelt lángcsóva.
- Ajándék az öcsémnek, imádja a kardokat- félig meddig neki, félig magamnak mondtam a szavakat, miközben gondolkoztam, kivel hozhatott össze a sors. Valószínű, hogy nem egyszerű ember, de a szaga alapján nem is vámpír- igaz, azt el lehet rejteni, ha ügyes. Talán apa mégis rám állított valakit, hogy figyeljen rám? Apa nem tudom, hogy tenne-e ilyet, de anyából kinézem. Letöröltem az izzadságot az alkarommal a homlokomról, de a szemeim végig a lányon tartottam, miközben kitaláltam, mi legyen. Ha nem ember, akkor gondolom, sejti, hogy én sem vagyok az, ebben az esetben pedig kár húzni az időt. Nem csináltam semmit, amúgy sem hiszem, hogy bántani akarna.
- Elárulnád, hogy ki vagy?- egy pillantást vetek a vállán ülő lángocskára, hogy jelezzem, nem csak egy nevet szeretnék hallani. Nem hiszem, hogy véletlenül futottunk össze. Apa azt mondta, hogy nem létezik véletlen, ha történik valami, annak oka van, annak meg kell történnie. Valószínűtlen, hogy csak mindketten vonatra várunk.

Kardvásár

Egy kicsit értetlenül néztem, amikor a lány elkezdett arról beszélni, hogy Jamie kardja szerinte rossz minőségű. Elég keménynek tűnt, de amennyire tudom, minden kard eltörik egyszer, szerintem azért tíz használatot kibírna, mielőtt tönkremegy. Az otthoni kardjaink addig szokták bírni nagyjából, ha emberek kezébe adnánk, talán még tovább bírnák. Nem hiszem, hogy az öcsém ezt vívásra akarja használni, bár ha eltöri, szerzek neki másikat.
Ahogy a lány előhúzta a kardot az oldaláról, és elkezdett magyarázni a mintáról meg a kovácsmesterekről, vetettem pár pillantást arra is, amit a kezemben tartottam. Oké, tényleg kicsit más, de én még nem láttam két egyforma kardot, pedig apám ghoulja, aki már emberi életében is kovács volt mellette, fél évezrede készíti a kardokat. És nem láttam még olyat, hogy ne lenne legalább pár centivel hosszabb, ne lenne kicsit máshol a vércsatorna, bár én főleg a markolat alapján választottam. Mindig próbáltam zöldet vagy kéket szerezni arra a pár napra, amíg cserélni kell.
- Nem akarlak megsérteni, de szerintem ez a kettő ugyanolyan- egy kicsit csodálkozó arcot vágok, miután befejezi a monológját. Tényleg láttam valamit a Discoveryn a kardkovácsolásról, de én nem látok különbséget. Ez is vág, van éle, nekem hibátlannak tűnik, szerintem elég kemény is, mert egyértelműen acél, és jól néz ki, egyensúlyra sem rossz, nagyon könnyű. Egy kardnál szerintem ennyi a lényeg, egy számszeríjnál már rengeteg különböző tényező számít.
Ahogy elkezdett a vér szagáról beszélni, egy pillanatra elfordultam, hogy a tenyerem a szám elé tegyem, és megszagoljam, mit érezhetett meg, de szokás szerint tiszta fogkrém illata volt, mint mindig az evés utáni rövid időszagot leszámítva. Anya azt mondta, hogy mindig fogat kell mosni, hiába regenerálódunk, mert a szájszag nem túl jó, főleg, ha úgy táplálkozik valaki, ahogy mi. Akkor talán azt a vért érezte meg, ami előző napról maradt a szervezetemben, az viszont nem kis teljesítmény. Ahhoz olyan jó szaglása kell, hogy legyen, mint Trevis-nek, ezt még én sem érezném meg.
- Gawin-nek hívnak, örülök, hogy megismerhetlek, Keiko-san! Akkor te nem az apám családját szolgálod?- furcsa, majdnem biztos voltam benne, hogy vagy vámpír, vagy apám valami más szolgája. Úgy tűnik, nemcsak, hogy nem az, hanem nem is látott még vámpírt, hiába nem ember ő sem. Így viszont egyikünknek sincs fogalma róla, mi a másik. Apa és anya mindig mondták, hogy nem szabad lebuknom az emberek előtt, mert szörnyű sors vár rám. Helene nővérem két évig volt bezárva egy laboratóriumba, mire kiszabadult, és nem igazán hajlandó beszélni az ott töltött éveiről. Jamie-vel és Robin-nal egy hosszúra nyúló délelőttön beszélgettünk elalvás előtt arról, mit élhetett át, és utána elég nehezen tudtam aludni.
- Sajnos, nem igazán tudom visszavinni, csak tizennyolc vagyok. Amúgy sincs ezzel probléma, egyszer minden kard eltörik, az öcsém inkább gyűjteménybe akarja rakni, ha nagykorú lesz, kap majd egy rendes kardot- legalábbis, gondolom, hogy neki azt csinálnak, rajtam kívül szinte mindenki azt kér száznyolcvan évesen. Egy kicsit azért körülnéztem, hogy nem-e hallották meg azt valaki mások, hogy illegálisan van nálam a kard. Magától a lánytól nem féltem, nem hinném, hogy ő be akarna árulni engem a rendőröknél, főleg, hogy nem hiszem, hogy nála legálisan volt a kard. És mivel nem is ember, nem hiszem, hogy ilyen apróságok érdeklik. - Sajnos, azt nem igazán mondhatom el, hogy mi vagyok. Apa megtiltotta.