Nem úgy érzem, hogy most jött el az ideje, hogy megmagyarázzam Sakai-sannak, hogyan is működik ez az egész. ^^" Ugyan nem tudok sokat a shinigamikról, de azért többet, mint egy átlag ember, eléggé beleverték a fejembe a tudást, amitől nem mondhatnám, hogy sokkal hasznosabb lett az életem, a shunporól pedig tudom, hogy olyasmi, mint a hirenkyaku, csak sokkal lassabb. Próbálok jó pofát vágni, mikor Sakai-san viccelődve azt mondja, az úszás egészségesebb, de őszintén nevetni nem tudok ezen. Azért elég ciki szegénynek, hogy csak neki nem jutott eszébe két lábbal átkelni... ^^"
Kérdéseinkre megkapjuk a válaszokat, de nem mondom, hogy sokkal boldogabb lettem tőle. Ez a mai nap egy kész káosz volt. Lidérceket kellett üldöznöm Natsuki miatt, majdnem beleestem egy vulkánba, elhagytam fél pár cipőm, ráadásul Kouta-kun meztelenül látott anélkül, hogy levetkőztem volna. Mindezt pedig még csak a pszichológusomnak sem tudom elmondani... De legalább a shinigamikban sikerült csalódnom, pozitív értelemben. Sakai-san és Yamasaki-san egyaránt kellemes társaság voltak, na meg inkább beszélgetek vérszomjas shinigamikkal, mintsem Raidennel. Na jó, azért tőle is rendes volt, hogy nem hagyott csak úgy ott, sőt, egész tűrhető volt a jelenléte a szokásoshoz képest... De csak mert a plüssállat és a kialakult helyzet sokkal jobban az agyamra ment, mint ő, és azért még mindig ugyanúgy utálom! >.>
- Palota?! Az égvilágon sosem jutok haza. T.T - reagálok megsemmisülten, amikor megkapjuk a választ az egyébként be kell vallanom, remek kérdésre. A szemeim is kezdenek leragadni, hiszen ki tudja, mióta vagyunk már itt, az időérzékemet pedig teljesen elvesztettem. Nekem igazán csak egy a szándékom, mégpedig odahaza lustulni egy kellemesen forró habfürdőben, olivabogyós-sajtos falatokat csemegézve egy pohár édes vörösbor mellett.
Búcsúra készülve hallgattatom el a zenét telefonomról, lassacskán amúgy is merülni készül, márpedig nekem szándékomban áll taxit hívni a hazautamhoz. Állna, ha mernék mutatkozni efféle megtépázott öltözékben emberek előtt Karakurában... Még mit nem! Inkább gyalog hazahirenkyakuzok. ._. Amit ígértem, azt azonban ígértem, veszek hát elő néhány apró kis névjegykártyát a fellelhető irodám címével. A két shinigaminak odaadom őket, vásárlási utalványt értelemszerűen nem tartok magamnál, hiszen erre való a bankkártya, de ha felkeresnek, mindkettejüket meglepném eggyel-eggyel.
- A segítségükért, és amiért nem hagytak engem itt ragadni és meghalni. Kérem, majd nézzenek be egyszer, szeretném mindkettejüket megajándékozni. ^^ - adom át a kis kártyákat, amúgy is mintha tettem volna egy efféle ígéretet... Vagy már nem is tudom. Hosszú volt ez a nap, és én igazán szeretnék végre hazajutni. Meg aztán, azt is akarom, hogy Kouta-kunt csinálják vissza. Az aztán teljesen biztos viszont, ha a fickó fiával találkozunk, duplán beperelem, ha nem csinálja vissza Kouta-kunt normálisba.