|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Lélekdonor Kedd Május 22, 2012 8:26 am | |
| Mesélő:
Ködös éjszaka, egy Karakura Town melletti kisvárosban, az eső is esik. Egy lélek sem jár kint, a házak ablakai is sötétek, csupán egy-egy utcai lámpa halvány fénye világítja meg a lepusztult utakat. A város egy erdővel borított domboldal lábánál fekszik, s egy vékony folyó folyik keresztül rajta. Későtavasz lévén a fák lombot bontottak már, sűrű leveleiktől csak még sötétebbnek hat a táj. Az ágakat megzörgeti a fújó szél, a zimankó zajával vegyülve érdekes hangok szűrödnek ki. Sárban cuppogó léptek, vonszolás nesze követte, majd egy csúszás, egy nehéz tárgy hangos gurulása, időről-időre fának csapódása, majd tompa puffanása hallatszik. Fojtott szitkozódás, majd csúszkálva távozó léptek.
Shinrinchitai élete teljesen felborult. A kisváros alsóközépiskolályából már a hetedik gyermeket rabolták el. Az előző éjszakáról virradóra pedig az egy hónapja eltűnt kisfiú testét találta meg a postás. Ő volt a hatodik. December óta sorra tűntek el a gyerekek. Mind egykorúak, de nem egy osztályba jártak. A városi, és karakurai lapokban is több cikk jelent meg az esetekről, a híradóban is beszámoltak a fejleményekről, a nyomozás állásáról. Karakura Townban is jelentettek eltűnéseket, de nem gondolják, hogy a két eset összefügghet.
Touma Vance McCay: A híres divatdiktátort egy előadásra hívták meg Shinrinchitaiba. A kisváros szeretne fejlődni, megújulni, és úgy gondolták ezt először is a mai divat megismerésével kezdhetik meg. A tragédiák ellenére is megtartják a „konferenciát”, már nem lehetett lemondani. Touma ezért érkezik, s egy családias fogadóban szállásolják el. Segítsége a kiigazodásban Fubuki Uma asszony, a fogadó vezetője, tőle kérdezhet, kérhet bátran. Kap egy térképet is, amin nagy vonalakban vannak felvázolva a főbb helyszínek, nevezetességek. (Könyvtár, aminek nagyelőadójában tartja előadását, rendőrség, kórház, ujjbáb múzeum, általános és középiskola, játszótér, szentélyek, temető, boltok, benzinkút, teázó, kocsma) Másnap délelőtti rendezvényén sajnos igen kevesen jelennek meg, sokan gyászolnak. Pedig Touma meglepetés vendéggel is készült, aki nem más, mint a híres motorversenyző: Hakuun Reno. Rajta mutatja be, az idei divatot. Csalódottan veszi tudomásul a kevéske embert, de ettől függetlenül megtartja a bemutatót. Később valószínűleg meglepetten értesül arról, hogy útzárlatok miatt jó ideig a városban kell maradnia. Uma asszony felvilágosítja, hogy az eltűnések miatt nem lehet elhagyni, vagy megközelíteni Shinrinchitait.
Hakuun Reno: Ahogy azt egy menő motorversenyzőtől várjuk, járgányával érkezik, de az ájuldozó és sikongató tinilányok elmaradnak, őt is Fubuki Uma asszony fogadja, és szállásolja el. Hogy mért és hogyan fogadta el a felkérést nem tudható, a lényeg, hogy ez számára egy jó reklám lehetőség, ezért most itt van. Másnapig azzal foglalhatja el magát, amivel csak szeretné, ő is kap egy térképet. (Könyvtár, aminek nagyelőadójában tartja előadását, rendőrség, kórház, ujjbáb múzeum, általános és középiskola, játszótér, szentélyek, temető, boltok, benzinkút, teázó, kocsma) Azonban az előadáson mindenképpen meg kell jelennie. Neki a vacsoránál Touma mondja el, hogy még határozatlan ideig a városban kell maradniuk.
Kaibara Katsuhiko: Az eltűnésekről már a híradásokból értesül, ezeket furcsának tartja, de nem foglalkozik velük, egészen addig, míg iskolájának alsóközépiskolájából el nem tűnik két kisfiú. Ekkor dönt úgy, hogy utána jár a dolgoknak, mert ez nem lehet véletlen. Shinrinchitai után való kutatás közben találja meg a hirdetményt, ami Touma előadást reklámozza. Úgy dönt, hogy kutató útját úgy álcázza, mintha a bemutatóra érkezne, ugyanott száll meg, mint a divatdiktátor és a motorversenyző, illetve szintén kap egy térképet. (Könyvtár, aminek nagyelőadójában tartja előadását, rendőrség, kórház, ujjbáb múzeum, általános és középiskola, játszótér, szentélyek, temető, boltok, benzinkút, teázó, kocsma) Ha szeretne kutakodni, utána kérdezni dolgoknak, akkor erre a legjobb hely a játszótér és a folyópart, itt játszik a legtöbb gyerek. Némi ellenszolgáltatásért biztosan szívesen válaszolnak a kérdéseire, de vigyázzon, mert a szülők már sokkal jobban féltik a gyermekeiket, így egy gyanús idegent könnyen kiszúrhatnak. Másnap vagy elmegy az előadásra, vagy nem, de mindenképpen értesül ő is az útzárlatról, bár neki kapóra jön, hiszen a kutatáshoz több időre van szüksége.
Atamagahen Haseru Hidari: Telefonon felkeresi egy férfi. Nem mutatkozik be, csupán katonai munkásságát dicséri. Csodálkozhat, hogy honnan tud minderről, de ha rá is kérdez erre nem fog válaszolni. Csupán egy busás összeget ajánl fel, hogy előkerítsen egy Karakurából eltűnt gyereket, és az elrablóját likvidálja. A nyomok Shinrinchitaiba vezetnek. Ha nem a szabad ég alatt szándékozik aludni, ő is csak Fubuki Umanál tud megszállni, Toumaék után érkezik késő délután. Mint mindenki, ő is kap egy térképet, (Könyvtár, aminek nagyelőadójában tartja előadását, rendőrség, kórház, ujjbáb múzeum, általános és középiskola, játszótér, szentélyek, temető, boltok, benzinkút, teázó, kocsma) és ha bármire még szüksége van, Umahoz bátran fordulhat. A városban a történtek után gyanakodva fogadják az idegeneket, de ha a megfelelő stílusban a megfelelő helyen teszi fel a kérdéseit, még válaszokat is kaphat.
Négyükön kívül a fogadóban nincs több vendég, Uma tartózkodik mindig bent, és Hotaka Jiro, a szakács, valamint Hiro egy keverék kutya, körülbelül térdig ér, és nyitott szemmel nem igazán láthatjátok. Bármikor, bármilyen testhelyzetben el tud aludni. A fogadó kétemeletes, a felsőszinten vannak elhelyezve a hálók és egy társalgó, az alsószinten van az előszoba, a konyha és az étkező. Minden szoba más és más, de ágy, szekrény, kisasztal és televízió mindegyikben található.
Uma:
Jiro:
A shinigamik: A tizenkettedik osztagnál észlelik, hogy több lélek megy az Emberek Világába, mint amennyi Soul Society-be érkezik. Ennek okát kívánják kivizsgáltatni a kiküldött csapattal. Feladatuk a rendellenesség okának felderítése, és megszűntetése. Ezt főleg kikérdezéssel, nyomozással, vizsgálatokkal teljesítik. Seireiteiben a tizenkettedik osztagnál találkoznak, ahol Kamioka Shinro ismerteti velük a jelenlegi állást. Vagyis a lelkek helyzetét, és azt a tényt, hogyha ez így folytatódik, és felborul az egyensúly, akár el is pusztulhat mind Soul Society, mind az emberek világa. Ezután a szükséges felszereléseket adja át (gigai, papírok, lélekmobil). Mindenkinek pontosan húsz perce van csomagolni, és ezután indulnak is. Útközben mindenkinek van ideje, hogy áttanulmányozza álca személyazonosságát.
Ezek a következők:
Chiruochiba Airisu: Hisao Jun 20 éves Residens orvos, a Shinrinchitai kórházában kisegítő. Chisa öccse.
Kojiro Kuroda: Ichiho Akihiko 33 éves Rendőrtiszt, Shinrinchitai rendőrség bizonyítékraktárának felelőse. Chisa férje, Naoki apja, Mamoru bátyja.
Rosui Kagehime: Ichiho Chisa 30 éves Háztartásbeli, Naoki anyja Akihiko felesége, Jun nővére.
Kaminari Taka: Ichiho Naoki 12 éves Alsóközépiskolás, Chisa és Akihiko gyermeke.
Kamioka Shinrou: Ichiho Mamoru 30 éves Patológus, Shinrinchitai kórházban a boncolásokat végzi. Akihiko öccse.
Mindenki kap egy rövid leírást a munkájáról. Ezek szükségesek, hogy minél mélyrehatóbban tudjanak utánajárni a dolgoknak. Taka a gyerekektől mindent megtudhat az eltűntekről, az iskolában sok mindenről pletykálnak, csak meg kell hallani. Kagehime a szülőkkel tud kapcsolatot teremteni, lévén féltő anya, aki aggódik gyermekéért, és kétségbeesetten próbál többet megtudni az aggasztó hírekről. Airisu az orvosokkal és nővérekkel, valamint a kórházba érkezőkkel beszélve, és a kartonokba betekintve tudhat meg többet. De vigyáznia kell, elvégre mindenki gyanús! Shinrou kórboncnokként hozzáfér a jelenlegi és ez előtti boncolások jegyzőkönyvéhez is, amikben érdekes dolgokra bukkanhat. Kuroda pedig hozzáfér a bizonyítékokhoz, és sokat megtudhat a nyomozás jelenlegi állásáról, csak megfelelő személyt kell kérdeznie.
Mint egy nagycsalád, együtt laknak, egy hagyományos japán stílusban épült házban. Mindenkinek van külön szobája, változó időbeosztás mellett is időt szakítanak arra, hogy naponta legalább egyszer együtt étkezzenek, megbeszélve, hogy ki mit derített ki. Ők előbb érkeznek, mikor Touma előadást tart, már egy hete a városban tartózkodnak. Jól ismerik azt, a lakókról is többé-kevésbé tudják, hogy ki kicsoda, ki kinek a rokona.
//Egy kis segítség: A shinigamik május 6-án, vasárnap érkeztek. Touma és a többiek 13-án, szintén vasárnap. Az előadás másnap, vagyis 14-án hétfőn van. A hatodik gyermek holttestét május 4-én találták meg, s a hetedik gyerek 5-én tűnt el.//
- Spoiler:
Himével a kör végén posztolok, és ott már a következő kör mesélését is megejtem. Határidő: június 13.
A hozzászólást Rosui Kagehime összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 11, 2012 9:29 pm-kor. |
| | | Kamioka Shinrou 12. Osztag
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2012. Apr. 16. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Juunibantai, fukutaichou Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (28700/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Csüt. Május 24, 2012 9:46 am | |
| Egy remek küldetést bíztak rám. Nem csoda, elvégre nemesi családból származom és a 12. osztag 3. tisztje vagyok. A helyzet katasztrofális. Már, ami azt illeti, hogy sokkal több lélek távozik Soul Societyből, mint amennyi beérkezik oda. Ezt elmondtam a társaimnak is, akiket a nyakamra ültettek. Ez több dolgot is jelenthet. Az első az, hogy valami felfalja a halott emberek lelkeit, a másik pedig az, hogy átalakulnak hollowvá. Persze vannak még lehetőségek, de ez az első két olyan dolog, amire gyanakszom. Ez roppant érdekes fejleményeket szülhet. Számos dolog képes eltüntetni egy emberi lelket. Bounto, hollow, arrancar és a fene tudja, hogy miféle neve nincs borzalom van még, amit nem ismerünk. Itt az idő, hogy felderítsük a dolgokat és hasznos információval szolgáljunk a 12. osztag és ezzel a Gotei 13 részére is. - Üdvözlök mindenkit, a nevem Kamioka Shinrou, a 12. osztag, 3. tisztje vagyok. A helyzet, amiért összegyűltünk igen bonyolult. Soul Societybe egyre kevesebb lélek érkezik, az Emberek Világába azonban a megszokott mennyiségű lélek távozik. Ami azt jelenti, hogy az elhalálozott emberek lelkei nem érkeznek meg. Jelenthetné azt is, hogy a Gotei 13 hanyagul végzi a munkáját, de ez a lehetőség nem áll fenn. Ki kell vizsgálnunk, hogy mi történik. Valamint megszüntetni a veszély forrását annak, hogy a világok közötti egyensúly felboruljon. Mindannyian tudjuk, hogy ez szörnyű katasztrófával végződő esemény lenne. Ezért nem engedhetjük meg, hogy megtörténjen. A felszerelésük a következő dolgokból áll, egy Gigai, a lélekmobil, de ez mindannyiunknál fontos. Valamint a legfontosabb, jelenlegi munkánkhoz elengedhetetlenek a megfelelő papírok.
Miután kiosztottam mindenkinek a papírokat, még egyetlen rövidke monológot kellett közölnöm velük. - 20 percük lesz, hogy összekészüljenek. Minél előbb indulnunk kell, hogy fényt derítsünk a titokra. Úti célunk, Shinrichitai. Jó szolgálatot, a hármas számú Senkaimonnál találkozunk. Miután távoztak a társaim, magam is elkezdek elvonulni szálláshelyemre, hogy elkezdjek összepakolni. Zanpakutom a szükséges kellékek listájának első helyén áll, elteszem az Iremono nevezetű gyűjtő edényt is. Tökéletes, hogy lélekenergia mintát gyűjtsek. Kötelező darabja ez felszerelésemnek. Még néhány ruha az, amit feltétlenül vinnem kell magammal. A Gigait sem hagyhatom itt, ezért az is viszem magammal. A kapun történő átkelés, tökéletes nyugalomban történik, legalábbis remélem. Az Emberek Világában, már Gigaiomban virítok. Követem a többieket, elvégre a nyomozás rajtuk is áll...
Május 6.
Miután megérkeztünk az Emberek Világába és berendezkedtünk, új otthonunkba, leültem az ebédlő asztalhoz és kezemet a mellem előtt összefontam. Amikor minden társam befejezte a ide-oda mászkálást és mind nyugton ült, akkor szólaltam meg. - Nos, mindenki tudja, hogy mi a szerepe. Vasárnap van. Ez jelent még nekünk egy kis időt, hogy felkészüljünk az előttünk álló személyiség eljátszására. Minden nap, este összeülünk és megbeszéljük az adott napon történteket, kiderítetteteket. összegezzük, hogy mit tudunk. Most lássuk a feladatokat. Mondom és magam előtt összeérintem a tenyereimet, mintha imádkoznék. Az államat egy időre, ujjaim begyére helyezem, majd megszólalok. - Nos, Kaminari-san. Járjon nyitott szemmel és füllel. Legyen magánál lélekcukorka, ha valami történne közbe tudjon lépni. Vigyázzon rá és ne hagyja el. Nem volna jó egy diákot visszatuszkolni a testébe. Próbáljon nyomozósat játszani a gyerekekkel a szünetben. Nekik talán játék lesz, de Ön ki fogja tudni szűrni majd az információkat. Információt kell találnunk. Csapatunk egyetlen nő tagjára pillantok. - Rosui-san. Mivel nincs állandó munkája a felvett személyiségének köszönhetően, Ön lesz az Őrszem, de erről később. Remélem az iskolában lesz szülői értekezlet, arra mindenféleképpen menjen el. Aggódó szülőként burkoltan feltehet kérdésekre. Ki tehet ilyet? Milyen borzalom és a többi. Ne hisztériázzon, de játssza meg a nagyon aggódó anyát, aki tudni szeretné, hogyan óvja meg a fiát. Szemeimet a következő személyre, Kojiro-sanra pillantok. - Kojiro-san. Ön roppant értékes pozícióban van, tehát szerezzen információt a bizonyítékokról és a rendőrség jelenlegi nyomozásáról, hogy hol állnak. Legyen szíves megszerezni a gyermekek névsorát. Tudni akarom, hogy rendelkeztek-e kimagasló reiatsuval vagy sem. Erősen kétlem, hogy hétköznapi ember lenne a gyilkos. Derítse ki azt is, hogy hol tűntek el a gyermekek és milyen időtájban látták őket utoljára. Tudnunk kell, hogy eltűnésükben, mi a közös. Ki kell derítenünk, hogy hol szedi az áldozatait a vadász. A 4. osztagosra pillantok. A munkámban ő lehet a lehető legnagyobb segítség. - Chirouchiba-san. Orvosként sok mindent megtehet. A pihenőszobában meghallgathat pletykákat, utánanézhet kartonoknak. Az elveszett gyermekek kartonjait kellene megnéznie. Remélhetőleg találunk valamit, ami magasabb összefüggést is felfedhet előttünk azon kívül, hogy mind gyermek volt és már mind halott. 7.-én boncolom a legújabb áldozatot, ha gondolja bejöhetne... mint gyakorlaton résztvevő. Bizonyára talál olyasmit, ami az én figyelmemet esetleg elkerüli. Miután elmondtam, hogy kinek mi lesz a dolga, ismételten Rosui-sanra pillantok. - Őrszem. Az Ön szabadideje a legnagyobb. Óvatosan, de járja be a várost. Viheti magával Kojiro-sant is, ha nem túl fáradt. A 2. osztagosoknak, tudtommal kitűnő emberei vannak felderítésre. Gyűjtsenek adatot a városban felbukkanó reiatsu kilengésekről. Mivel az áldozatok lelkei elpusztultak, vagy fogságban vannak, arra gyanakszom, a vadász magas reiatsuval rendelkezik. Ha mozog és nem tudja elrejteni a reiatsuját előbb utóbb rajta kapjuk. Ha tudja rejteni a reiatsuját, nagyobb a probléma. De akkor is nyomokat kell találni.
Május 7.
Eltelt egy pár nap, azóta, hogy megérkeztünk az Emberek Világába. A kórházban már beadtam a papírom, hogy értesítsem a megfelelő személyeket, hogy a kórházba egy új patológus érkezett. A Gotei 13 sikeresen elintézte, hogy a legújabb áldozatot ne boncolják fel, amíg meg nem érkezem. Persze egy 4. osztagos sokkal jobban tisztában van az anatómiával ... de bármikor be tudom vinni a rezidensüket egy kis gyakorlatra. Úgy láttam jónak, ha munkához is látok. Nem zavartak a hullák. Miért zavartak volna? Olyan, mintha üres gigaiok feküdnének előttem az asztalon és nekem csak meg kellene vizsgálnom őket. A 12. osztagnál szerencsére csináltunk ilyesmiket, így ismeretes előttem az anatómia. Az öltözőben fütyörészve felakasztom szövetkabátom a fogasra, alatta kifogástalan fekete öltöny, a japán felsőbb körök divatigényének megfelelően. Fogják csak rám, hogy sznob vagyok. Szóval fütyörészve átöltöztem és felvettem a köpenyemet. Mivel a munkaidőm elején voltam, alaposan végignéztem, hogy mi van a mai napra. Micsoda szerencse és szerencsétlenség egyben. Pont az egyik áldozat még a lent van a tepsiben. Senki sincs a sorban előtte. Unalmamban lementem a büfébe, mivel a kitűzőmön ott volt a felírat, hogy patológia az emberek furán néztek rám. Fütyörészve, jókedvűen bedobtam egy érmét az automatába, mire az kidobott egy előrecsomagolt szendvicset. Közben pont elkaptam tekintetemmel Airisut, aki a 4. osztagban szolgált. Jelenleg rezidensnek álcázta magát. Hatalmas vigyorral mentem oda és megpaskoltam a vállát. - Na nézzenek oda, egy friss rezidens. Nem irigylem a munkádat fiam, a páciensek sokat nyivákolhatnak. Tudok is egy viccet. A páciens ül a vizsgáló asztalon és kérdést intéz a patológusának.... Hehehehehe! Érted ugye? Na jó nem untatom, dolgom van. Ha gondolja, jöjjön majd a le a patológiára. Magára fér egy kis gyakorlat. Azzal tovább dúdolgatva egy boldog melódiát elindulok vissza a patológiára. Rengeteg dolgom van. Elmegyek a kisgyerek tepsijéhez és kihúzom a hűtőből. A technikusra pillantok, aki a segítségemre kell, hogy legyen. Legalábbis itt az embereknél ez a szokás. Rápillantok és kacsintok egy bizalomgerjesztőt. - Kezdjünk hozzá. Meg kell vizsgálnunk ezt a szegény gyermeket. Hozzá kezdünk a munkához. Először külsérelmi nyomokat keresek rajta. Végig nézem a kezét, a lábait, egyszóval az egész testét. Sérülés nyomokat keresek és gondosan feljegyzek minden észrevételt. Olyan, mintha egy hibás Gigait vizsgálnék. Azok sem mozdulnak. A külsérelmi nyomok feltárása után, az információk tudatában, megejtem az Y-bemetszést. remélem, hogy feltűnik a rezidensünk is. Mégis csak orvos, vagy valami hasonló, hátha talál valami olyasmit, amit én nem veszek észre. Az Y bemetszés után, megkérem a technikust, hogy segítsen kiemelni a bordaketrecet, hogy a belső szerveket is megvizsgálhassam. Alapos vizsgálatot folytatok és minden adatot feljegyzek, közben nyugodtan fütyörészek, akár jelen van a negyedik osztagos, akár nem. A munka befejezése előtt, nyújtózkodom egyet és megszólalok. - Ki kell mennem a mosdóba, mindjárt jövök. Kimegyek a mosdóba és shinigamiként jelenek meg ismételten. Igen, egy lélekcukorkát pakoltam a gigaiom szájába, hogy utána megjelenhessek az Iremonommal. A lélekenergia gyűjtő edényt végig húzom a kisgyerek teste fölött, hogy a rátapadt lélekenergiát begyűjthessem. Ezt az akciót természetesen azután hajtom végre, hogy unalmas beszélgetések mögé rejtve megbizonyosodtam, hogy a technikus nem látja és nem is hisz a szellemekben. Remélem, hogy tudok valamilyen reiatsu mintát begyűjteni. Akár sikerül valamit begyűjteni, akár nem utána visszatérek a mosdóba és visszaöltöm magamra a gigait. Így térek vissza, hogy folytassam és végül lezárjam a boncolást. Utána megírom a jelentést. A technikus remélhetőleg vissza teszi a testet a hűtőbe és ezt a napot is lezárhatjuk. Ha sikeresen lezártam minden dolgot, akkor hazatérek és mivel úgy beszéltük meg, hogy vacsoránál mindenki beszámol mit sikerült találni, ezért én is így teszek. Otthon az asztal körüli kupaktanácsnak beszámolok mindenről, amit a boncolásban találtam.
Május 13.
Az ezt megelőző napokban kemény munkát végeztünk. Mindannyian csináltuk a kiszabott feladatainkat. legalábbis erősen remélem, hogy van valamilyen eredménye a munkánknak és sikerült találni valamilyen információt az esettel kapcsolatban. A 12. osztag számára lassan le kell adni a jelentésemet. Én a mai napon ugyan úgy bementem a patológiára. Elvégeztem a melómat és közben reményeim szerint sikerült átnéznem az összes korábbi áldozat patológiai jelentését is. Fontos, nagyon fontos. Szeretném kideríteni, hogy milyen összefüggés van a gyerekek között. Valaminek kell lennie, ha a vadász gyerekeket rabol el és öl meg. A mai napon munka után vagy ha nem kellett bemennem, akkor hát munka helyett sétáltam a városban. Figyeltem, gondolkodtam, próbáltam a rendelkezésünkre álló információkat összegezni. Akár sikerült, akár nem vacsora időre visszatérek és pontosan a megszokott időben elkezdjük a kis tanácskozós ülést, hogy összegezzük eddig mit is tudunk és mit sikerült kideríteni. Ha Kojiro megszerezte az eltűnt gyermekek névsorát, arra sort kerítettem, hogy felkeressem a házukat, természetesen shinigami alakban, hogy reiatsu lenyomat után kutassak. Roppant fontos volt számomra, hogy kiderüljön, magasabb lélekenergiával rendelkeztek-e vagy sem? - Összegezzük, hogy mit tudunk. Mondtam, a többieknek és erősen reméltem, hogy sikerült eddigre már legalább egy ép-kéz láb elméletet felállítani. - Kezdjük, Rosui-sannal. Tárja elénk, az eddigieket. |
| | | Kojiro Kuroda Shinigami
Hozzászólások száma : 204 Age : 37 Registration date : 2011. Mar. 09. Hírnév : 17
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (15900/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Május 28, 2012 5:33 am | |
| Magány, egyedüllét, mintha minden olyan lenne, mint régebben. Sötét, feneketlen veremben vagyok, miből nincs lehetőségem kimászni, körülöttem csak fájdalmas kiáltások, idegesítő kaparás, jajgatás, ezt a vermet úgy nevezik; Élet. Bár ki tudnék szabadulni belőle, valaki ledobna egy kötelet, és dönthetnék, felakasztom rá magamat, vagy kimászok a fényre. S üres, kietlen lelkemből száműznék ezeket, a zajokat, helyébe pedig beköltözne a nevetés. Eltűnne minden fájó emlék, kiszakadna a lelkemből a téboly foltja, és így talán a szemem helyébe befészkelt mocsok is eltűnne. Mert így nem vagyok képes a képességeim legjavát nyújtani. Napról-napra csak vegetálok, az étel nem akar lecsúszni a gyomromba, ha tehetem, és nincs parancsom, akkor, csak ülők, a besötétített szobámba, a falat támasztva. A külvilág felé próbálom nem mutatni, hogy mi zajlik a fejemben, hallucinálások sorozata, álmatlanság. Túl sok kellemetlenség. Mégis, kaptam egy lepkét, hogy jelenjek meg a tizenkettedik osztagnál, feladat van a számomra. Mint kiderült, nem csak a számomra, hanem még négy másik shinigamival. Egyiket se ismerem, ami nem lehet annyira meglepő, tekintve, hogy régebben se voltam egy éppenséggel társaságot igénylő lény. De manapság kifejezetten kerülők mindenkit, de hiába akarnám elutasítani a megbízást. Az idő, amit Nobunaga szolgálatában töltöttem megtanított arra, hogyan legyek jó katona, és azok pedig nem visszakoznak, megkapják a parancsot és végrehajtják. Nem foglalkoznak azzal, ha a lelkük ezer darabra is tört, esetleg a halál már az ajtón kopogtat, dicsőséget hozni a klánjára, az úrára. Most is ez a helyzet, elfogadom, amit nekem rendeltek, és csendben hallgatom az ismertetőt. Annak ellenére se reagálok semmit, hogy ismét hallucinálni kezdek. Pedig nem vidám képek ezek, akikkel itt vagyok… a külsejük változik. Az egyetlen női shinigami arca rohadni kezdet, kis darabokban esik le róla a bőr. A megfeketedett bőrből férgek másznak elő, amik lassan ellepik az arcát. A kecskeszakállas, Kamioka Shinrou, aki felvilágosított minket a körülményekről, neki véres az egész teste, néhány helyen a testéből cafatok hiányoznak, azokon a helyeken kilátszanak a csontok. A legfiatalabb, tehát a legkisebbnek, akit gyereknek tippelnék. Neki tátva van a szája, a szemei elkerekedve, és fehér fény tör elő belőlük, miközben folyamatosan sikolt, és a füléből pedig vér folyik. S a fekete hajú férfinak a mellkasa kidudorodik, majd lelapul, majd ismét dudorodik, végül kirobban és egy síró, csecsemő koponya bukkan ki belőle. Legszívesebben kiáltanék, lehunynám a szememet, befognám a füleimet, és rimánkodnék az egész végéért. S ahogy jött az egész, úgy ment el. Azt veszem észre, hogy a kezemben van a szükséges felszerelés, és mehetek összepakolni. Hazaérve megmosom az arcomat, eléggé sikerült ismét felzaklatni az egésznek, és alig nézek a tükörbe, látom magamat, ahogy vigyorgok, üres szemgödrökkel meredek magamra. Az ajka sarkából valami fekete lé kezd folyni, felemelem a kezemet, hogy letöröljem. De nincs ott semmi, és a tükörképem se reagál. Becsukom a szememet, és reménykedek abban, hogy amikor újra kinyitom, már minden normális. Remegő kezekkel fogom meg a mosdókagyló széleit, és ismét felnézek a tükörbe… a tükörképem megragadta a nyakamat, és közelebb rántott magához. ~ Felzabállak, belelöklek a téboly mocsarába, és végül azok ölnek meg, akik számítanak neked! Reflexből cselekedtem, és betörtem az üveget, hangos csörömpöléssel tört szét, és a látomás is vele. Nincs semmi, se betört üveg, se vérző kéz, csak én. Inkább összepakolok, és indulok, talán ez a küldetés valamennyire eltereli a gondolataimat. De mire lehet szükségem? Némi ruha, fogkefe, fogkrém, és ehhez hasonló tárgyak, meg emberi pénz. Indulhatok is. Természetesen a többiekkel együtt haladok, csak némileg lemaradva, hogy tanulmányozzam a szerepemet, ami nem túlságosan nyerte el a tetszésemet. Magával a foglalkozással nincsen gondom, csak azzal, hogy család, feleség és gyerek. Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb része a feladatomnak, eljátszani ezt a szerepet. Megérkezve a kijelölt lakhelyünkre megkerestem az egyik üres szobát, és oda pakoltam le a holmimat. Magától értetődő, hogy nem fogok a „feleségemmel” egy szobában aludni. Mivel ez csak a küldetés része, most pedig akkor össze kellene gyűlnünk, hogy az alap dolgokat megbeszéljük. Szerencsére Kamioka nekikezdett, a jelek szerint, akkor ő lesz az… amolyan parancsnok félénk. Elmondja a véleményét, tanácsokkal lát el minket, ez nekem tökéletesen megfelel. Így hibázni se tudok, csak követem a parancsot. - Rendben van. -ennyit mondtam csak, nem éreztem szükségét a felesleges szócsépléseknek. Mikor végére ért a mondatainak, felálltam, és beindultam a szobámba. Pihenni akarok egy keveset, hiszen holnap vár a munka.
Szokásomhoz híven korán keltem volna, ha tudtam volna aludni. A Nap még nem bujt elő, ideje kezdeni a napot. Halkan közlekedek, nem akarok felkelteni senkit se. Az utam a konyhába vezet, és csalódottan veszem tudomásul, hogy berendezés az van, de étel nincs. Lassan, lemondóan rázom meg a fejemet. Visszamegyek a szobámba, ahol magamhoz veszek némi pénzt, és a legközelebbi éjjel-nappali boltba megyek, ahol pedig megveszek mindent, ami kell. Kenyér, tej, húskészítmények, és WC papírt is. A végére elég rendesen meg vagyok pakolva, de annyi baj legyen, irány „haza”, ahol mindent a helyére rakok, és csinálok néhány szendvicset a többieknek. S ideje magamat is helyre tennem, zuhanyzás, öltözés, reggeli, majd munka. Ahol az első napomat inkább „ismerkedésnek” szentelem, és kérdezősködésnek, hogy mikre lehet számítani a munka kapcsán? Akad sok eset, vagy csak elvétve? S ha kapok választ, vagy se, ezektől függetlenül bemegyek oda, ahol dolgoznom kell, és elkezdem a munkámat, az üresjáratokat pedig arra szentelem, hogy átnézzem azokat az aktákat, ami miatt ideküldtek, lemásolom az eltűnt gyerekek névsorát, minden fontos adatot, és hálát adok az égnek, mert ma még nem tört rám semmi hallucinálás. Vége a napnak, elköszönés, és úton „haza”. Ahol pedig elmondom, ha megtudtam valamit, ha semmit… akkor elvonulok a szobámba. Így folynak a napjaim tovább. Munka, és szerencsére csak rémálmok… már amikor képes vagyok végre aludni.
|
| | | Chiruochiba Airisu 4. Osztag
Hozzászólások száma : 202 Age : 118 Tartózkodási hely : Talpa és haja között. Registration date : 2012. Feb. 01. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (17600/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Május 28, 2012 6:02 am | |
| Lélekdonor - Hisao Jun szerepében: Chiruochiba Airisu Újabb küldetésre lettem küldve, de mint beosztott, és nem, mint csapatvezető. A 12. osztag harmadik tisztje lett kinevezve a vezetésünkre, Kamioka nemesi ház Shinrou nevű tagja. A csapatból Kamioka-san után én érkeztem először, akkortájt mindig hamar, korán érkeztem mindenhova. Mikor megérkeztem megfelelően meghajolva bemutatkoztam: - Chiruochiba Airisu, a yonbantaiból megérkezett! Elmondta, hogy rendellenesen kevés lélek jut el Soul Societybe és nekünk kell kiderítenünk, hogy mégis mi történik, valamint semlegesíteni a veszélyforrást. Kaptunk egy-egy gigait, lélek mobilt, valamint az Emberek Világában használatos iratainkat, amik szerint én Hisao Junk, 20 éves orvos rezidens vagyok, és Chisa öccse. Miután átadta a felszereléseket közölte velünk, hogy van húsz percünk a szükséges holmijaink összeszedésére, valamint egy Shinrichitai-ba megyünk a hármas Senkai kapun keresztül. Én rohantam is, hogy magamhoz vegyem zanpakutoumat és a fésűmet, valamint egy pótegyenruhát, mert ki tudja… Május 6-a, vasárnap érkeztünk meg a kijelölt helyre. A házban, amit elfoglaltunk mindenkinek külön szobája volt. Igazából nekem nem kellett sokat rendezkednem, hiszen tényleg minimális felszereléssel jöttem. Így megint viszonylag hamar ültem le Kamioka… vagyis így az álcában Ichiho–san társaságába. Mikor már mindenki itt volt elmagyarázta, hogy kire milyen feladatot bíz. Amit rám bízott feladatot, igazából szerintem csak a formalitás kedvéért mondta, hiszen teljesen egyértelmű, hogy én, mint rezidens – ez valami tanuló orvos, orvos gyakornok lehet – a kartonok és a pletykák között kutakodjak, s ekkor egy ötletugrott be, hogy mikor megkérdik, mert szerintem meg fogják kérdezni, hogy miért ebbe a korházba jöttem, hiszen Tokyoban is van korház, akkor az itteni gyanús esetekre fogok hivatkozni. Ezt meg is osztottam Kami… Ichiho-sannal. - Értem. Valamint lenne egy ötletem. Mivel a papírjaim szerint egy tokyoi egyetemen végeztem, biztos érdeklődni fognak arról, hogy miért nem egy ottani kórházban akartam rezidens lenni, és erre én a család mellett az eltűnésekre is hivatkozhatnék, hiszen egy orvos ott segít, ahol tud. - Remélhetőleg nem merült fel benne, hogy ez rossz ötlet. 7-én, hétfőn mindenki végezte a munkáját, mind azt, amit az csapatkapitányunk ránk szabott, mind azt, amit az álcánk megkövetelt. Ahogy sejtettem az orvos, aki mellé be lettem aznapra osztva meg is kérdezte, hogy bár örül, hogy ebben a korházba jött, de kíváncsi, hogy ilyen jó eredményekkel miért nem maradtam Tokyoban. - Ugyan, teljesen átlagszerű eredményim vannak, az ön közelébe sem érek! Az ok, hogy miért ide, az az, hogy közel szeretnék lenni a családomhoz, valamint hallottam a szörnyű esetekről, s gondoltam, mint orvos, vagyis leendő orvosként ott segítek, ahol szükség van. – Némiképp szúrós tekintetére gyorsan hozzá tettem még. – Aggódok a gyerekekért, valamint az unokaöcsémért, remélem, megérti az aggodalmaimat, uram. Tekintete megenyhült, aztán mondta, hogy tartsak vele a reggelije során, közben elmondja nekem a mai előre tervezett teendőket és a kórház szabályait. Én örömest tartottam vele, hiszen egyrészt illetlenség lett volna visszautasítani ezt a megtiszteltetést, másrészt tényleg fontos dolgokat fog elmondani. Elmondta, hogy az aznapi közös programunk az ebédidő előtt egy órával fog kezdődni, s estig tart, és igazából csak egy programunk lesz az összes beteget, akiket ő kezel meglátogatjuk, s nekem csak figyelnem, meg esetleg kérdésekre válaszolnom kell. A fontosabb szabályok magyarázatával végzett, mikor Kamioka-san oda jött hozzám. Mielőtt válaszolhattam volna neki, Hakui-sensei egyszerűen válaszolt helyettem, hogy mindenképpen le fogok menni, hiszen így szélesíthetem a látó körömet, amit én tisztelettel megerősítettem és megköszöntem. ~Végül is le akartam menni, de így most van egy kicsit fura, rossz érzésem.~ Hogy még a boncolás előtt megvizsgálhassam a testet, mielőtt lementem volna a mosdóban a lélekcukorkámat bevettem, majd meghagytam neki, hogy kövessen, s majd ahol megállítom, onnan figyelje a boncolás, s csináljon úgy, mintha jegyzetelne, valamint, hogy a Hakui-sensei által említett időpont előtt fél órával köszönjön el, kérjen bocsánatot, de mennie kell, s távozzon. Lementem a patológiára, a póttestemet egy olyan helyen ahonnan úgy nézheti végig a boncolást, hogy nem zavar senkit se. Hogyha még nem kezdődött el a művelet, akkor szóltam Kamioka-sannak, hogy a Shikenhou-t fogom végre hajtani. Hogyha nincs ellenvetése, akkor végrehajtom a kidout a holttesten, a kapott eredményt megjegyezve visszamegyek a póttestemhez, s lejegyeztetem vele a vizsgálatom eredményét. Ezután reiatsumat visszafogva közelről, a vezetőnket nem akadályozva figyelem a munkát. Mikor vége lett a boncolásnak, vagy a póttestem elköszönt/elment, akkor visszatértem a gigaiomba, s az esetlegesen látottakat feljegyeztem. Természetesen, hogyha Kamioka-san visszazavart a póttestembe, akkor úgy próbáltam minél közelebb lenni, s feljegyzetelni a látottakat. Ezután végig Hakui-sensei társaságában voltam, aki először a patológián tett látogatásomról kérdezett, aztán folyamatosan vagy a betegei egy-egy tünetéről, betegségéről, általa kitalált szituációkról faggatott, amiből éreztem, hogy a tudásomat teszteli. A műszak végén kijelentette, hogy innentől délutánra maga mellé kér, s elintézi, hogy délelőtt meg Ichiho Mamoru mellett lehessek. Minden este én is szintúgy beszámoltam mindenről, amit aznap találtam, észleltem, aztán feküdtem aludni is, mivel napközben nem volt sok időm pihenni. A délelőttöket Kamioka-san társaságában töltöttem, mert mint kiderült Hakui-sensei egy főorvos, így délelőttönként, a szabadidőimben volt időm a nővérekkel, más orvosokkal beszélnem. Valamint észrevettem, hogy Hana nővér furcsán közlékeny, kedves felém. ~Biztos ilyen kedves, segítőkész természetű és szeret beszélni.~ Nyugtáztam magamban. Valamint, amit furcsállottam, hogy Ginyuushijin mióta itt vagyunk még nem szólt hozzám. o.O? 13-án a következő vasárnap a nagy kupaktanácson Kamioka-san, aki itt az álcánkban Ichiho-san összegző jelentéseket kért tőlünk. Mindenkit figyelmesen végighallgattam, s mikor rám került a sor, akkor újra, röviden beszámoltam a „beszerzett” információkról, valamint lehetséges összefüggéseket, elméleteket is felvetettetem, akár az eddig elhangzottakat is figyelembe véve. S mikor vége volt az „ülésnek” akkor megegyeztem, hogy a zanpakutou szellemem még egyszer sem szólt hozzám, mióta a küldetésen dolgozunk, pedig ha van beszédes zanpakutou, akkor ő az, mert szeret körülbelül mindenbe bele szólni, vagy a szerinte hibának vélt dolgokra felhívni a figyelmemet, de most még egy cinikus „cöhh” se hagyta el a száját. Bár az is igaz, hogy én is hanyagolom őt, de eddig mindig beszólt, hogyha hanyagoltam, vagy álmaimba bele kotnyeleskedtem, de most még ennyi se. |
| | | Kaibara Katsuhiko Ember
Hozzászólások száma : 17 Tartózkodási hely : mindenhol de általában sehol Registration date : 2011. Aug. 16. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Onmiyouji Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Pént. Jún. 01, 2012 2:08 am | |
| Május 12. Szép, napfényes időnek ígérkezik. Katsuhiko második napja ez Karakura városában. Úgy gondolta, hogy reggeli után majd megkeresi a Raion főhadiszállást és jelentkezik a nagyfőnöknél. Le is ült az első neki tetsző kávéház előtti asztalra. Már út közben is sokan megnézték és itt az asztalnál ülve is látta, hogy sokak tekintete rá szegeződik. Végül is nem szokványos öltözet a mai világban a szép kimono. A pincértől kér egy csésze teát, és míg arra vár szemeit a kávéház egyetlen televíziója felé szegezi. Nem igazán szokott ilyet nézni, de most valami felkelti a figyelmét a reggeli hírekben. Gyermek eltűnések helyesebben újabb gyermek eltűnések. Már mikor a városba tervezett jönni akkor is hallott erről, de nem különösen érdekelte ám a mostani más. Az eltűnt diákok ugyan is leendő iskolájának tanulói. Ez már felkelti, az érdeklődését hisz mi van ha youkaik vagy más gonosz létformák rabolták el a gyerekeket? De ha nem az sem baj, Eishi-oneesama rábízta a város védelmét és ő nem engedheti meg, hogy még több ilyen eset történjen. Miután megkapja a teáját szépen, lassan megissza. Végezvén kifizeti, a számlát majd elindul a gimi felé. A Raiont később is megtalálhatja most ez a fontosabb ügy, bár azt még nem tudja, hogy kérjen ki infókat a két gyerekről. Szerencséje van. Elérve a tanintézmény előtt az igazgató és a helyettese épp egy kisebb sereg riporternek és újságírónak adnak interjút. Ezt kihasználva észrevétlenül jut be mellettük és egyenesen az igazgatói felé indul. Még szerencse, hogy a városba jötte előtt a biztonság kedvéért az épület tervrajzát is áttanulmányozta így pontosan tudja, mi merre van. Az iskolai folyosó teljesen üres hisz épp tanítás folyik így bármi féle probléma nélkül eljut az irodáig. Hamar kutakodni kezd a két diák adatlapjai után. A híradásban említették a két gyermek nevét és tagozatát így a keresés pár perc után sikerrel zárul miután megtalálja a megfelelő fiókot. A két fiú papírjaiban keres valami összefüggést. Nem egy osztályba jártak csak ugyan arra a tagozatra és nem is testvérek. Végül nyomra bukkan, mindkettőjük szülővárosa Shinrinchitai. ~ Shinrinchitai? Mintha már hallottam volna. ~ gondolkodik el egy pillanatra. Majd eszébe jut, hogy mindeddig onnan tűntek el ugyan csak diákok. Az ügy kezd érdekessé válni a számára így hát visszapakol, mindent majd észrevétlenül távozik az épületből. Útja a könyvtárba vezet ahol is kikéri az elmúlt hetek újságjait, amiben rá is bukkan a különös eltűnésekre, és mily meglepő valóban Shinrinchitaiban történtek. Kis gondolkodás után végül úgy dönt, hogy ellátogat a kisvárosba, hogy az eltűnésekre fényt derítsen, nem hagyhatja, hogy valami vagy valaki is embereket raboljon el főleg, hogy már az ő rá bízott terület is érintett benne. Persze csak úgy nem állíthat be egy idegen városba és nem állhat neki kérdezősködni hisz idegen lévén csak félnének tőle, még ha csak egy 16 éves lány is. Jelen körülmények között a lakók biztos távolságtartóbbak a különös idegenekkel szemben így hát úgy kell odamennie, hogy ne keltsen gyanút az ott élőkben. ~ De hogy? ~ Kérdi magában Katsuhiko és ekkor az egyik újságban rá is bukkan a megoldásra. Egy divatdiktátor tart bemutatót másnap 14-én, így hát bevillan a nagy ötlet, miszerint az előadásra utazik oda, mert nagy rajongója ennek a Touma Vance McCay-nek, bárki is legyen az. A hotel felé ahol megszállt, vesz egy térképet, hogy megtudhassa, hogyan juthat el a kisvárosba. Lévén, hogy nem ül, be a négykerekű szörnyekbe nem marad más választása, mint, hogy vonattal kell eljutnia odáig. Nagy szerencséjére megint csak, hogy Karakurából vezet vasút Shinrinchitaiba ám már csak másnap, tudja meg egy állomási menetrendből. Még aznap összepakol, hogy másnap kora reggel indulhasson is. Holmiijait egy nagy guruló utazó bőröndben és egy nagy sporttáskába pakolja, majd elindul az állomásra. Körülbelül háromnegyed óra alatt éri el a vasútállomást és vagy húsz percet kell várnia mire a vonat megérkezik. A beszállásnál az egyik jegyszedő még le is száll és segít felvinni a vonatra a bőröndöt ám a sporttáskát a lány már nem, engedi. Nem is csoda hisz abban vannak a fegyverei a munkáinak kellékei. Az út egy órás még vonattal is, így nem csoda, hogy Katsuhiko elalszik útközben. Mikor megáll, a vonat egyből felébred és egy kissé zavarosan kezd kapkodni a holmiijai felé. A jegyszedő férfi már ott várta az ajtóban és lesegítette a még kissé kába lányt és a bőröndjét. A sporttáskáért már nem is nyúlt, mert tudta, hogy azt a lány úgy sem engedné. Leszállta után Katsu kidörzsöli a szeméből az álmosságot majd a táskát a vállára véve megragadja a bőröndöt és elindul a városka központja felé keresni egy szálláshelyet. Egy nagyobb séta után rá is lel egy kis családias fogadóra. A hely tulajdonosa egy kedves kicsin néni, aki már az ajtóban fogadja, a jövevényt majd beljebb tessékeli. Szerencsére épp akad a lány számára egy szoba így ott kellemesen ellakhat, amíg a városban tartózkodik. Mikor a hölgy rákérdez, hogy mi járatban van, ő kedvesen szép nagy betűkkel jegyzi le a füzetecskéjének egy oldalára a választ. A néni kicsit furcsállotta a dolgot, de nem hozta szóba a dolgot helyette inkább megosztotta a lánnyal azt az információt miszerint a divatdiktátor is ugyan ebben a fogadóban száll meg. A lány színlelt érdeklődéssel hallgatja a fogadó vezetőjének mondókáját miközben a szobájához vezeti. Végül az öreghölgy távozik, ám még mielőtt a lépcsőn lemenne, visszafordul és egy térképet nyom Katsu kezébe. A lány nem sokat bajlódik a kipakolással. A bőröndöt odahúzza, az ágy mellé majd a sporttáskából még kiemel gyorsan két robbanó talizmánt, amit a kimonójába csúsztat, majd a táskát a tartalmával együtt az ágy alá rejti és távozik az épületből. Kezében a térképpel és a füzetével indul el a városba, hogy információt gyűjthessen az itt lakóktól. Legjobb ötlet a számára az, hogyha gyerekek közt próbál meg kérdezősködni. Tőlük valószínűleg több dolgot megtudhat, mintha a felnőtteknél próbálkozna. A játszótéren találni a legtöbb gyereket így hát oda indult. Mikor azonban oda ér csalódnia kell. Ugyan gyerekek vannak ám mind óvodás és általános iskolás, akik, alig ha tudnak olvasni, ám ettől függetlenül nem még nem hagyja annyiban a dolgot és inkább megpróbálkozik a gyerekek kikérdezésével. A biztonság kedvéért azonban inkább csak katakanát és hiraganát használ, a mondatai leírásakor mivel a kicsik még biztos nem ismerik a kanjikat. Miután lejegyezte a kérdéseit mosolyogva lép oda a játszadozó gyermek csapathoz és a füzeten lévő írásra mutogat. A gyerekek ügyesen el is érnek a „Sziasztok!” feliratig ám még mielőtt tovább olvashatnának, a szülők közbe avatkoznak és kézen fogva a csemetéiket elsétálna a térről. Katsuhiko azonban nem csügged, leül és türelmesen vár, amíg nem érkeznek újabb gyerekek a játszótérre. Ahogy telik az idő kezd unatkozni, eleinte rajzolgatni, vagyis inkább firkálgatni kezd a füzetébe ám végül ezt is megunja. Végül kitép, egy lapot majd elkezdi hajtogatni. Még pár éve Eishi-sama megtanította neki, hogy hogyan kell darut hajtogatni és mist unalmában kíváncsi, hogy vajon még tudja, hogyan kell e hajtogatni. Pár perces próbálkozás után aztán sikerül a mestermű. Elismerően mosolyog, hogy még mindig emlékszi erre az origamis ˝papírtükre˝. Ekkor két kisgyerek ugrik elő a közeli bokor rejtekéből és mid ketten ugyan azt ismétlik vidáman miközben a lányhoz furnak. - Nekem is, nekem is, léci, léci! - Katsuhiko meglepődik ugyan kissé, de aztán hamar azon kapja magát, hogy két lapot már ki is tépett a füzetéből. Ekkor jelenik meg a két gyerek nővére, aki megkönnyebbül, mikor végre rálel a két elkóborolt rosszcsontra. A lány alsó középiskolás lehet így Katsuhikónak hamar fel is csillan, a szeme mikor eszébe jut, hogy tőle talán ki tud csalni egy két értékes információt. Mikor a lány bocsánatot kér amiatt, hogy a gyerekek zargatják Katsu hamar kezébe veszi a füzetét és jegyzetelni kezd majd a kész irományt az alsó középsulis felé mutatja. - „Semmi baj nem zavarnak. Szívesen hajtogatok nekik, de…” – majd lapozik egyet és ismét írni kezd. – „De cserébe kérdeznék majd valamit, rendben?” Az idegen lány miért is ne alapon végül belemegy a dologba így Katsu elkezdi a daruk meghajtását. Mikor kész átnyújtja őket a gyerekeknek és még pluszban az elsőnek elkészültet is átnyújtja a lánynak. Majd lejegyzi a kérését. - „Rendben most én jövök. Mit tudsz az eltűnésekről?...” – lapoz egyet ahol már ott az előbb leírt kérdés folytatása. - „… Tudod nem rég költöztem ide és hallottam, hogy gyerekek tűntek el nemrég…” – ismét lapoz egyet. – „… és ez egy kicsit megijesztett, tudsz valamit? Légy szíves mond el, ha igen, az megnyugtatna legalább.” – próbál meg a fiatal onmyouji együtt érzéssel kicsikarni a válasz. Függetlenül attól, hogy kap, e választ vagy sem végül elköszön, tőlük majd visszamegy a fogadóba, mert már kezd éhes lenni mivel már ebédidő is bőven elmúlt. Miután feltöltődik energiával, Katsuhiko még egy helyre ellátogat, ahol remélhetőleg információhoz juthat. Ez a hely nem más, mint a város folyópartja ahol már egy kicsit idősebb korosztályból is találhat fiatalokat. Jól körülpásztázza a területet és próbál olyan fiatalokat kiszúrni, akik szerinte tudhatnak egy s mást. Ekképp ki is választ egy csapat srácot, akik a folyó mellett ácsorognak és beszélgetnek. Az öt srác nem sok mindent csinál, a már említett beszélgetésen kívül ráadásul mind egy kicsit letörtnek látszanak, ezért van az, hogy Katsu pont őket választja. Ugyanis szent meggyőződése hogy valószínűleg azért ilyen letörtek, mert az egyik elrablott az ő barátjuk volt. Oda is sétál hozzájuk és ugyan azzal a kérdéssel bombázza őket, amivel pár órája azt az alsó középiskolást. Aggodalmát mely az arcán látszik, ismét csak színleli, hogy elhitesse a srácokkal, valóban fél. Reméli, hogy sikerül információt szerezni a fiúktól. Később még végig járja a várost, hogy egy kicsit jobban ki tudjon, igazodni a későbbiekben hisz még jó darabig itt marad. Másnap, ahogy azt az álcája megköveteli, elmegy a divatbemutatóra. Ám szemei nem a bemutatott ruhákat pásztázza, hanem a közönséget. Nézelődése közben persze ügyel arra, hogy ne tűnjön ki nagyon nézelődésével. Nézelődésével azt reméli, hogy kiszúr majd valakit, akitől majd kérdezhet pár dolgot az üggyel kapcsolatban a bemutató után. Néha azért rápillant a bemutatott ruhákra is hisz végül is ezért jött ide, vagyis ezt mondta másoknak így biztos kérdezetni fogják, hogy milyen volt jobb, ha tud is válaszolni ezzel kapcsolatban. Szemein kívül persze a fülei is nyitottak így meghalja amint két mögötte helyet foglaló háziasszony beszélgetnek és megemlítik, hogy az egész várost lezárták így se ki se be nem lehet jönni. Ez számára jó hír hisz így több ideig itt tud maradni anélkül, hogy új fedő sztorit kellene kitalálnia. Az előadás után lassan kisétál, a könyvtárból majd szépen visszasétál a fogadóba.
|
| | | Atamagahen Haseru Hidari Ember
Hozzászólások száma : 115 Age : 39 Tartózkodási hely : 35f 41' ÉFSZ, 139f 46' KFH Registration date : 2009. Jan. 10. Hírnév : 18
Karakterinformáció Rang: US-ARMY, Őrnagy Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (10000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Pént. Jún. 01, 2012 4:09 am | |
| Tizenegy-ötvenhárom-huszonegy. Mobil telefonra érkező hívás, vételezve. Műholdas rendszerrel meghatározni a vonal fedettségét, tárcsázó személyazonosságát, valamint tartózkodási helyét, sikertelen. Szélesre húzódó mosollyal kipukkasztani a rágóból fújt buborékot, nyugtázva. Titkosítást követően, két csörgést kivárva tesztelni hívó kitartását, továbbá következtetéseket levonni, mennyire sürgős az eset, folyamatban. Telefon vibrálását látva elkönyvelni az ügy halaszthatatlan voltát, megtörténtnek nyilvánítva. Kívánt gombot benyomva fogadni az esetlegesen érkező adathalmazt, teljesítve. Jegyzetfüzetet lóbálva hallgatni a megosztásra kerülő információkat és gyanakvóan csámcsogni, engedélyezve. Küldetést szolgáltató személy külső jegyeinek meghatározására tett kísérlet, kivitelezhetetlen. Szándékosan torzított hang okán, terv elvetve. Háttérben felmerülő zajforrásra fókuszálás, szintén eredménytelen. Biztonsági esetre, hívás lementése, folyamatban. Analizáláshoz kellő hanganyag megszerzése, elkönyvelve. Jegyzetfüzetbe történő kódolás, jóvá hagyva. Küldetés részleteinek felírása, végrehajtás alatt. Meglehetősen hiányos információkat látva nyugodtan hátradőlni a székben, indokoltan elvégezve. Bonyolult feladatra való kilátás maximális élvezete, folyamatban. Jegyzetfüzetet összecsapva, kibontakozó rejtély körvonalain, mocskos titkokra éhesen elvigyorodni, teljesítve. Megbízója szavainak végeztével határozott válasz szolgáltatása, végrehajtva. Küldetés egyéb részletei után való érdeklődés, elvetve. Ügyfél személyazonossága és elérhetősége, ismeretlen. Szóban forgó adatok megszerzése, elutasítva. Hívó érdekeinek, feltételeinek, továbbá játékszabályainak betartása, jóvá hagyva. Mondandó végeztével vonal megszakítása, folyamatban. Tizenkettő-negyvennégy-ötvenkilenc. Könnyed ebédet követően, hűtő és „kamra” kifosztása, jóvá hagyva. Sporttáska jelentős részét megtölteni rágcsálni valókkal, teljesítve. Villámgyors leltár tartása, mennyiségük pontos memorizálása, nyugtázva. Uzsonnára elegendő halommal megpakolva küldetéshez szükséges felszerelés kiválogatása, folyamatban. Fegyverek, lőszer átvizsgálása, vételezve. Speciális töltények minőségének ellenőrzése és mesterlövész puska műszaki állapotának tesztelése egy véletlenszerűen kiválasztott biztonsági őrön, elkönyvelve. Távolság beállítása, időjárási körülményekhez viszonyítva. Célpont mozgását lekövetve egyetlen, határozott lövés leadása az objektum mértani közepeként elkönyvelt ülőalkalmatosságára, teljesítve. Stopper beállításával hatóidő mérése, nyugtázva. Várható tíz perces intervallum alatt készülődés folytatása, engedélyezve. Két darab Colt típusú, egy Remmington lőfegyver, nyolc előbbi és négy utóbbi tár, valamint tíz darab kézigránát sporttáskába rejtése, végrehajtva. Műholdas kapcsolat tartására szolgáló lap top, szintén felszereléshez adva. Álcázás érdekében váltásruha szórása a táska tartalmára, elfogadva. Előkészületek befejeztével rendőrségi adatbázis feltörése, nyugtázva. Elmúlt két hét gyerekrablási és eltűnési eseteinek tanulmányozása, vételezve. Találatok részleteinek feljegyzése, jóvá hagyva. Adatok birtokában lehetőségek szűkítése, megbízótól kapott információk alapján, folyamatban. Gyors számolással átvizsgálandó terület szűkítése, nyugtázva. Eredményül kapott helyszínek megjelölése, teljesítve. Kiemelt célállomások birtokában bázis elhagyása, végrehajtás alatt. Útközben képessége ellenőrzése, nyugtázva. Kívánt zavarodottság jeleinek felismerése, pozitív. Gurgulázó röhögéssel vételezni az eredményt, teljesítve. Civilekkel tarkított területre érve, csomópontok megközelítéséhez szükséges gépjármű keresése, folyamatban. Járdán haladva közlekedési eszközök feltérképezése, engedélyezve. Feladat igényeit kielégítő autó, keresés alatt. Feltételeknek eleget tevő ford kiválasztása, vételezve. Üveg egyetlen könyök mozdulattal történő eltávolítása, teljesítve. Ülésre kerülő szilánkok fancsali képpel lesöprése, végrehajtva. Kulcs hiányában, bakancsba rejtett késsel vezetékek elvágása és gyújtás adása, folyamatban. Felbőgő motort eszelős vigyorral nyugtázni, jóvá hagyva. Ajtó becsapásával kiválasztott helyszínek feltérképezése, folyamatban. Tizenhét-huszonnyolc-harmincegy. Utolsó nyomot követve Shinrinchitai-ba érkezés, nyugtázva. Kisváros látképén kedvenc chips felbontása, engedélyezve. Nassolás közben település felmérése sötétedés előtt, tervbe véve. Centrum utcáinak, hangulatának, lakosságának, továbbá üzletei alapján anyagi, turisztikai és egyéb nyomozáshoz kellő háttér információnak begyűjtése, nyugtázva. Elvegyüléshez szükséges lépésként sporttáska vállra dobásával gyalog bejárni a környéket, engedélyezve. Helybeliek által tanúsított gyanakvó, visszahúzódó, félénk, néhol ellenséges viselkedésen, száját elhúzva gumicukrot rágcsálni, felgyülemlő feszültsége csökkentése végett, jóvá hagyva. Nyomasztó hangulat okán nyomozás elsődleges helyszíneként való megjelölés, nyugtázva. Alaposabb kutatáshoz tartózkodás hosszabbítása, engedélyezve. Szállás keresése, majd kicsi fogadóban szoba foglalása, vételezve. -Granny! Nem tudja mi ez a felhajtás? Valamilyen eltűnésről sugdolóztak odakint. Ennyire shit a helyzet?- Adatok kitöltése közben érdeklődő idegen alakítása, engedélyezve. –Ha már itt ragadtam a kocsinak hála, élvezzem ki! Mit javasol? Merre nem érdemes mennem? Freaking sucks lenne, betalálni valamelyik rémisztő történetes helyszínt.- Térkép jelzés értékű nézése, nyugtázva. Lehetséges reakciókra felkészülés, folyamatban. Kapott választól függetlenül, kivett szoba elfoglalása és káromkodva kiterülni az ágyon, miután nem talál műholdas kapcsolatot, teljesítve. Térkép forgatásával város tanulmányozása, folyamatban. Lehetséges helyszínek megjelölése, nyugtázva. Gyerekek korából és érdeklődési köréből kiindulva játszóterek, boltok, iskolák, zöld területek bekarikázása, elkönyvelve. Fintorral szemügyre venni a helyszínek neveit, egymáshoz való helyzetüket és az általuk leírt zónát, nyugtázva. Fejvakarással töltött cukros zacskóval csökkenteni a másnapi nyomozás ütemterve kiváltotta nyugtalanságot, jóvá hagyva. Édesség fogyasztása közben fogadni az idős tulajdonos vacsorára invitáló szavait, folyamatban. Kérésnek megfelelően közös étkező megkeresése, teljesítve. Mennyezet nemzettségre jellemzően alacsony belmagasságán újra csendesen káromkodni, indokoltan jóvá hagyva. Sérülés kivédésére fejét behúzva megközelíteni az étkezőt, folyamatban. -Nitie!- Hideg közönnyel jelenlévő vendégek végigpásztázása, teljesítve. Potenciális gyanúsított keresése, folyamatban. Arcok memorizálása és egy-egy evőeszközük eltulajdonításával, későbbiek során rendőrségi nyilvántartásban ellenőrizni státuszuk, jóvá hagyva. Feszült csend megtörése végett némi kommunikáció kezdeményezése a jelenlévőkkel, elbírálásra bocsátva. – Hi! Hidari Blake! Ez se egy nyüzsgő turista paradicsom. Mindenki itt ragadt? Valaki tudja mi a bullshit folyik itt egyáltalán?- |
| | | Amewa Ruriko Ember
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2009. Dec. 01. Hírnév : 15
Karakterinformáció Rang: Hovatartozás: Független Lélekenergia: (3000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Pént. Jún. 08, 2012 4:56 am | |
| Az én munkámban gyakori, hogy furcsa kéréseket kapok, melyeknek meg kell felelnem, hogy ne okozzak csalódást, s persze az sem hátrány, hogy ekképpen népszerűsíthetem munkásságom is. Azt hiszem, ez a mai is egy ilyen kérés, így még csak ki se pihenve az előző esti jótékonysági koncertet - melyen egy árverést is tartottunk, hogy a befolyó összeget az állatok védelmére fordíthassák - , de máris azon voltam, hogy felkészüljek az útra. Általában egy ilyen eseményt rendszeresen megelőz az, hogy heteken át készülök, főleg azért, hogy a megfelelő öltözékeket kiválasszam nem csak magamnak, hanem a modellemnek is. Nem igazán rajongok azért, hogy nem egy profit küldenek el velem, hanem valami sportolót, még csak nem is celeb, s hogy rátegyük azt a bizonyos pontot az i-re, nem is ismerem. ._. Őszintén megvallom, nem sűrűn van idegzetem kezdő modellekkel foglalkozni, pontosabban a női modellekkel még nincs annyi baj, nem hisztiznek annyit, a férfiak viszont mindig rosszabbak, érthetetlen... Lévén a pontos méreteit sem ismerem, csak véletlenszerű méreteket csomagolok be az útra, gondosan ügyelve arra, Hibiki ezúttal ne akarjon belebújni valamelyik csomagba. ^^" Éppen elég neki az, hogy megígértem, a legközelebb magammal viszem New Yorkba... Pontosabban neki sohasem elég, mohóbb, mint Jojó, egy igazi szörnyeteg, és félek, már nem bírok vele. TTT_TTT Ha másért nem, hát azért biztosan jó lesz ez a hétvége, hogy egy kicsit rendbe tegyem idegeim a kellemes, vidéki, kisvárosi környezetben. Mivel a porchém a múlt héten sikeresen összetörtem, mert üldözött valami ember kinézetű hollow, igaz, mindenkinek azt mondtam, hogy Hibiki volt, már aki ismeri Hibikit és nem onnét, hogy állandan tönkreteszi a próbaforgatásokat, így az új sportautómmal indulok neki a vadvilágnak, és a GPS-em segítségével navigálok el a szállásomhoz. Sejtettem előre is, hogy nem lesz egy ötcsillagos, de azért reménykedtem abban, hogy a négyet talán eléri, bár amikor felfedezem, hogy magamnak kell parkolni, már ez a reményem is elszáll. ._. A falu viszont túl messze van ahhoz, hogy kényelmesen ideérhessek a próbákra és az előadásra, így nincs nagyon más választásom, pláne, ha el akarom kerülni a reggeli dugót. Legalább az idős asszony kedves, még ha ez a szálló nem is olyan, mint amikhez én hozzá vagyok szokva. Érkezésem után nem mással foglalom el magam, mintsem azzal, hogy kiélvezzem a kisvárosi csendet. Nem bírnék egy ilyen helyen élni, nekem kell a nyüzsgés, ahhoz vagyok hozzászokva, s még a külvárosi házamhoz is könnyedén elér a forgalom zaja, még ha nem is olyan, mint a belvárosi forgatag; megszoktam. Az ágy ahhoz képest sokkal kényelmesebbnek bizonyul, mint aminek gondoltam, bár ha egy kicsit keményebb lenne a matrac, igazán az lenne a legmegfelelőbb. Furcsa ez a csend... Furcsa, hogy nem hallom az autók nyüzsgését, Hibiki éneklését, még ha nincs is hangja, s még Abby szobája felől sem hallom kiszűrődni a zenét. A modellel az asszisztensem diskurált csupán, s egy képen kívül ezen a napon találkozhatok vele először. Ezeknél a vidékieknél biztosan népszerűek lehetnek a motoros sportok, s emiatt talán nem csodálom annyira, hogy egy hivatásos modell, vagy éppen egy celeb helyett egy sportolóval kell megtartanom a bemutatót, hogy sikert érjek el. Mert mindenképpen sikert kell elérnem, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek ezért... Bár ront eleget a képen, hogy mire Reno-san megérkezik, én már kivörösödött orral és szemekkel, egyfolytában tüsszögve vagyok kénytelen fogadni őt... Nem értem. A pollenre eddig sosem voltam allergiás. - Ühü...hüdvö...hö...hözle... hatchuuuu... - körülbelül ennyit a tökéletes bemutatkozásról, amikor annyit készültem rá. Egy újabb zsebkendőt használok el és megkeseredetten, kivörösödött szemekkel pislogok fel enyhén begörbesztett háttal. A másik kezemben egy névjegykártya lapul, hogy biztos, ami biztos alapon ezt is odaadjam Reno-sannak, azonban bármilyen pollenre is lehetek allergiás, nagyon a sikerem útjába készül állni. >.> - Elnézést, allergia. ^^" Tehát... - tüsszentem el magam ismét, s ekképpen szenvelegve próbálok átesni a bemutatkozáson, meg az első ruhapróbán. Bár amíg a saját szobámban vagyok, a helyzet annyira nem vészes, tehát csak nem a pollen az oka... A másnapi bemutatót viszonylag zökkenőmentesen sikerül lerendezni. Reno-san makacsabbnak bizonyul bármelyik női, vagy éppen férfi modellnél, akit ismerek, még az is nehezére esett, hogy a színpad mögött öltözzön át, nem pedig visszavonulva egy öltözőfülkébe, nehezen értette meg, hogy nem ér rá erre két átöltözés között, a vártnál pedig jóval kevesebben jelentek meg a közelmúltban történt tragédiák miatt. Ettől függetlenül a lányok imádták a modellt és a bemutatott ruhákat, a férfiak és az idősek már kevésbé ugyan, talán csak a fejlett városokról szóló beszédem az, ami őszinte tapsra ösztönözte őket. Lévén küldetésem félsikerrel ugyan, de bevégeztem, készülnék arra, hogy összepakoljak a kedves időshölgy apartmanjából, ám közlik velem, erről szó sem lehet, mert lezárták az utakat az eltűnések miatt, amik a napokban történtek. Az újonnan megjelenő allergiás reakcióim mellett (valamiért csak itt, a szállóban érzem ezt) az adneralinom is az egekbe szökik, mikor meghallom, nem mehetek haza. Nem tudom, hogy képzelik, hogy ráérek majd akár heteket itt tölteni valami rendőrségi ügy miatt... Dolgaim között az első helyen fog állni holnap, hogy a rendőrségre elmenjek tisztázni magam; nekem semmi keresnivalóm itt. Egyelőre azonban pár telefont kell elintéznem, hogy közöljem minden ügyfelemmel, munkáltatómmal, a POPcorppal és természetesen Abbyvel, hogy egy útzárlat miatt nem tudom, mikor jövök haza. Remélem, nem ijesztettem rá Abby drágámra, amiért negyven percen keresztül le se tettem a telefont, csak hogy elmondjam neki bőséges részletességgel, miért is tartom felháborítónak a helyi rendőrség ezen lépését... A vacsorára kicsit feszülten érkezem, amin még az idős hölgy szavai sem igazán segítenek. A telefonban vártam, hogy ha elhadarom valakinek minden bajomat, talán majd megnyugszom, de ez úgy tűnik, nem volt elég. Az eddigieknél is kukacoskodóbban méregetem az ételem, bár hajszálat most sem találtam, így csupán azt tudom kifogásolni, hogy ásványvizet kértem, nem csapvizet, és vegetáriánus kaját. Az előadás alatt használt a szemcsepp, a szemeim viszont újra egészen vörösek, s úgy csípnek, mint egy rosszul mosott gyapjú pulóver egy fázós, téli éjszakán. Újabb és újabb tüsszentésekkel szakítom meg az idilli vacsorát, fogalmam sincs, mire lehetek allergiás. - Hát nem hallotta? Lezárták az utakat. - válaszolok az asztaltársaság harmadik szőkéjének. - Touma Vance Mc.... Mc... - emelem újra kezem szám elé, hogy újfent tüsszögni kezdjek. Szemeim résnyire kinyitva pillantom meg teljes véletlenségből az ebédlő egyik sarkában fetrengő kutyát, eddig még csak észre sem vettem, hogy itt van. Azt hiszem, kezdem érteni, mitől vannak ezek a tünetek. Holnap még sem a rendőrség lesz az első utam... talán adnak valami gyógyszert erre a bajra. //júzer elsüllyed, hogy ezt nem ő írta... kövi körben igyekszem élvezhetőbb és jobb postot írni ehelyett a borzadály helyett// |
| | | Hakuun Reno Ember
Hozzászólások száma : 13 Age : 38 Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D Registration date : 2012. Apr. 25. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Jún. 12, 2012 10:04 am | |
| Milyen szép az idő, csicseregnek a madarak. Csodás a reggel… egészen addig tényleg az is volt, míg Kayo nem próbálkozott a lábamnál fogva kirángatni a takaró alól. Olyan édesdeden álmodtam az igazak álmát, hogy még a Télapó is megirigyelte volna, erre mit kapok?! (#/`ш´)/ Elszedték a takarómat, kiszaggatták a fejem alól a párnát, és mivel még e hatalmas sokkhatások után sem voltam hajlandó kivergődni a pihe-puha ágyamból, pofátlan módon kaptam a fejemre egy nagy pohár hideg vizet. Na, itt álljon meg a világ, de nagyon gyorsan! - MI A JÓ ÉG VAN?! – ugrottam fel azonnal mennydörögve. Ha ég a ház, engem akkor se keltegessen senki fia zöldhajnal idején. De hiába voltam kedves felkászálódni, Kayo csak próbált arrébb toszigálni, és jól leszólt, hogy még nem pakoltam össze. – Nem az én lakásom? Akkor meg nem mindegy, mekkora kupleráj van?! - Ne szövegelj, hanem indulj fürödni! – emelte pofonra a kezét, én meg csak morcos pofával feltartottam az állam, és vártam, ugyan mikor éri el a fejem a kis pöttöm. Vicces volt, hogy mindhárom nővérem nagy erőkkel szándékozott fenyíteni, de úgy tizennégy-tizenöt éves korom óta csak mosolyogva kikerültem a taslikat. Akkor kezdtem megnőni, és azóta már simán a hónom alá csapom őket. Elindultam tusolni, bár édes mindegy volt, mit kezdek magammal. Az ágyam már úgyis vizes lett, a kanapé meg kényelmetlen. Hiába, be kell szereznem egy alváshoz is remekül szuperáló kanapét. Miközben azon voltam, nagy szenvedés közepette megszabaduljak egy szál göncömtől, ami próbálta eltakarni az eltakarhatatlant, megengedtem a vizet, ne kelljen már fagyoskodnom. Fogalmam sem volt, mire ez a nagy felhajtás. Nem emlékeztem semmi fontosra, úgy volt, hogy a mai napot kettesben töltöm a tévémmel, elterpeszkedek a fotelomban, szunyálok, és videojátékozok. - Ren, iparkodj már! – szólt be Kayo a résnyire nyitott ajtón, én meg csak néztem fél lábbal a tusolóban, meztelen seggel, hogy ennyire nem tud várni a pihenés. mit nem mondjak, felháborító, hogy a nővérem még akkor is kihajtja belőlem a lelket, mikor nem is kell semmit se csinálnom. Kíváncsi voltam, mégis miről maradtam le, ennek ellenére lazán eldőzsöltem volna még a vízköpő rózsa alatt, de a vak szerencse jól kiugrasztott a bőr ruhámból. Kegyetlen nővérem keze egyszer csak megtalálta a csapot, és nesze neked a hideg víz! - Mi a…?! – nézelődtem a zuhanytálcában ücsörögve. A meglepetés ereje rendesen földhöz vágott, lehet, bele is roppant a farkcsontom. De ahelyett, hogy gyászolhattam volna magam, vagy a fürdőtálcát, már csapódott is a képembe egy törülköző, és két erőszakos kéz smirglinek használva azt próbálta meg leradírozni a fejemet a nyakamról. Valahol itt szakadt el az én cérnám, és egy bődületes morgás közepette pattantam fel egyetlen himbi-limbiben, hogy majd jól kiosszam tesókámat. – Áldjon már meg az Isten, mit molesztálsz itt folyamat?! Felkeltesz, elüldözöl a fürdőbe, aztán meg megzavarsz a relaxációm közben, most meg még le is akarod törni a fejem! Mi a frászt akarsz? – emeltem fel a hangom a végére, és enyhén piros fejjel fújtattam. Így indult az utam Shinrinchitaiba. A többit nem nagyon részletezném. Benne van az ember természetében, hogy amiről nem muszáj, arról nem beszél, így aztán én is mélyen hallgatok egy újabb vereségről Kayo ellen. Hiába mondtam neki már korábban is, hogy eszemben sincs elmenni, intézze el magának a dolgot, elvégre az ő sara, hogy mindenféle cseppet sem motorversenyzői feladatot akar rám sózni. Bezzeg, ha apa még élne, meg sem fordulna ilyesmi a fejében. Kicsit sem várom már a következő húzását, bár valószínűnek tartom, legközelebb már az állatok alól kell trágyáznom az ő üzleti érzékeivel. A motorozásban kicsit lenyugodtam, szerencsére. Nem lett volna szép, ha egyből dühöngő vadállatként mutatkozom be a kisvárosban. Az hiányzott volna, még belekeverjenek valamibe. Bár, amiket Kayo elmondott indulás előtt, már így is elég nagy pácban voltak. Borzasztó, hogy mik történnek, és pont a gyerekekkel. Esküszöm, ha a kezem közé kerül az az állat, aki bármi rosszat is képes elkövetni a gyerekek ellen, kettétöröm, mint a ropit. Szerencsére mielőtt nagy indulatomban szegény Sellyt tettem volna tönkre, megérkeztem a fogadó elő, ahol egy pici nénike várt. Nem számítottam nagy fogadóbizottságra, de reménykedtem benne, hogy legalább egy elvetemült rajongóval találkozok. De, ha nem, hát nem, nem erőszak a disznótor. Ésszel, és nem anélkül, szépen letámasztottam Sellyt, egy előzőleg már biztonságosnak ítélt terepen, és levettem a tatyót a hátulról, amibe azt sem tudom, miket gyömöszölt bele Kayo. - Nagyi, mi a pálya? – villantottam egy mosolyt a nénire, mikor levettem a bukósisakom. Hanyagul a vállamra zuttyantottam a zsákot, erősen fogtam a bukómat is, aztán indulás be a pecóba. Csekkolni kellett, miféle relaxációs központ műkszik itt a világ végén. De meg kell mondanom, nem csalódtam. Minden volt, ami ahhoz kellett, hogy lustálkodhassak, sőt. Igazi király hely volt! Én meg ahelyett, hogy kiélvezhettem volna, szerencsétlen ember módjára kidugtam a képem a szobámból, hogy majd kerülök egy kört, megjáratom Sellyt. Odalett minden szórakozásom, mikor találkoztam egy szőke piperkőccel. Kicsit megsajnáltam, úgy nézett ki, mint aki napok óta sír egyfolytában. Gondoltam, na majd én megvigasztalom, nehogy már olyan tahó legyek, aki csak elsétál egy ilyen szerencsétlen mellett, meg ha már valami mondani is szándékozott. A vállára tettem a kezem, hátha az majd segít neki előadni magát. Akkorát tüsszentett, hogy azt hittem, leviszi a ház tetejét. Hát, megvolt az előadás, az tuti! Ennek örömére, hogy legalább ezt sikerült neki összehozni, megveregettem egy kicsit a vállát, aztán becserkésztem azt a lapocskát, amit annyira nekem akart adni. Nem mondanám, hogy egyből megvilágosodtam. A neve nem sokat mondott, mit emlékeztem én rá, Kayo miket rizsázott nekem indulás előtt, meg túl zabos voltam, képtelenség lett volna annyi zöldséget megjegyezni. Az már valamicske fényt villantott sötét elmémben, divatmókus, és egyéb állatfajták. Az őslakók egész nagy bulit csaptak odabenn a lobogó tűz mellett sötét kis barlangomban. Hát no, nem mondták, hogy ide is hozzam magammal az eszem. - Hakuun Reno, de lassan már mindenre hallgatok. – bólintottam, jelezvén, hogy letudtam az ismeretségünket, és ha már szegény divatdiktátorra így rátört valami trópusi dögvész, pihenje csak ki magát, egyszóval léceltem volna le nagyon gyorsan a gólyalábaim segítségével, de szépreményű ifjúságom úgy csípték nyakon, mint macska a kölykét. Egyik pillanatról a másikra már egy ruhapróbán próbálkoztam, csak azt nem tudtam, mivel is. Igazából nem sok jó maradt meg sem az estéből, sem a másnapból. Kayo még a mosolygó babafejes, sárga korong előtt felzargatott, és azt ecsetelgette a telefonba, hogy mindenképp el kell mennem az előadásra, vagy eltöri a lábam. Az első mondata után már újra az igazak álmát aludtam, úgyhogy tőlem aztán mondhatott akármit. És mégis, milyen jó gyerek voltam, hogy elmentem az előadásra. Ott meg nem a jó szándékot nézték volna az emberek, hogy legalább ott vagyok, probléma volt, hogy öltözőt akartam. Hát komolyan, ha már beállok modellnek, legalább csináljuk rendesen! Mit zavart az engem, hogy meglátnak alsógatyában. Kicsit sem az volt a problémám. Inkább az, hogyha belekényszerítenek ilyen ökörségekbe, akkor miért nem képesek biztosítani nekem azt, ami jár. Éreztem, hogy nem vagyok valami divatos, de istenkém, a saját szerelésem akkor is jobb volt, mint azok a cuccok, amiket Touma aggatott rám. Hiába volt divatguru, eszemben sem volt felvenni azokat a holmikat, amiket kiválogatott nekem, és végül persze, hogy mégis azokban vonultam ki, és cirkáltam ide-oda, mint egy megkergült kakas. Földöntúli boldogsággal töltött el, mikor visszamehettem Nagyi szállójába, és csak henyélhettem. Várni akartam egy keveset, mielőtt visszarohanok a nem normális nővéremhez. Balga ember volt, azt sikerült belátnom a vacsoránál. Alig mentem le, sehol sem volt senki. Na jó, ez annyira nem zavart. Megláttam egy kutyát a sarokban, legalább lefoglaltam volna vele magam, míg jön valaki. Hát eléggé szíven döfött, hogy nagyon a füle botját sem mozdította a vakarcs, hiába szólongattam, pedig vártam, hogy majd odaporoszkál hozzám, aztán kivihetem kicsit játszani. Helyette csak vakkantott egyet, kis feszengés után megfordult, és durmolt tovább. Legalább megnyugodhattam, hogy nem döglött meg, csak lusta jószág. Ezek után már teljes nyugalomban foglaltam el egy helyet az asztalnál, és vártam, hogy együnk, aztán menjünk. Még időm sem volt ránézni az ételre, már akkor majdnem fuldokolva szörnyet haltam. Na nem azért, mert olyan borzalmas lett volna, sőt, igazán jól nézett ki. De amiket a nagy füleimmel beradaroztam az asztaltársaságban, hát attól bizony padlót fogtam. Először csak a Blake pasas „itt ragadt” kifejezése csapta meg az antennámat, aztán hirtelen már az ismeretlen trópusi kórban szenvedő ismerősöm csapódott a szélvédőmnek, halálra gázolva engem. - Na álljon meg a harci szekér! Mi az, hogy nem mehetünk haza?! – csaptam az asztalra kicsit indulatosabban, mint kellett volna, de kicsit sem voltam felkészülve rá, hogy elemberrabol egy egész város. Bár, legalább izgis módját választották a dolognak. Ennek ellenére még így a vágányban volt a gatyó… nem vehettem ki csak úgy egy ki tudja, mennyi ideig tartó szünetet, az enyém nem távolsági meló. Megropogtattam az ujjaim, míg próbáltam kicsit visszavenni az indulaton, nehogy Uma néni sokkot kapjon, hogy derékba töröm az asztala karrierjét. – Öhm… Bocs, hogy paraszt vagyok. Hakuun Reno. – ismerkedtem egy kattant pillanatomban. – De mégis mikor zárták le az utakat? – kérdeztem cseppet visszafogottabban, de még mindig rángatózó szemöldökkel. Ugyan meglehet, nem a legokosabb ilyesmit kérdezni, mert az biztos, megint kiverné nálam a biztosítékot, ha megtudnám, hogy alig félórája történt, vagy ilyesmi, de mivel most biztos képtelen lennék befogni a számat, valamiről jártatni kell, azt meg csak nem dobom már fel témánk, hogy léteznek-e marslakók.
|
| | | Kaminari Taka 3. Osztag
Hozzászólások száma : 128 Age : 32 Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár Registration date : 2012. Feb. 02. Hírnév : 7
Karakterinformáció Rang: 3. tiszt Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (18000/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Szomb. Júl. 07, 2012 8:19 am | |
| A reggeli edzés után épp a jól megérdemelt fürdőmet élveztem, mikor megjelent egy pokollepke. Ez most csak szívatás, pont most pont ma pont nekem. Gyors elmerültem a vízben, és vártam hogy megunja és elmenjen. Sajnos másfél perc után már nemigazán érte meg nekem ez a trükk, mivel elég kellemetlen mellékhatásokkal kellett volna számolnom hamarosan, amit jobbnak láttam elkerülni. Ezt egy perccel később megbántam, lehet jobb lett volna a 4. osztagosoknál kikötni, mint küldetésre menni. Pedig már terveztem, hogy újra lépek egyet. El akartam hívni Tsukit valamerre, bár odáig még nem jutottam el, hogy pontosan hová, de az egyértelmű, hogy először úgy is a plázában kötünk ki. A gyorsabbikból rendbe teszem magamat és még épp időben indulok a meghirdetett találkozóponthoz. Üdvözlök mindenkit a helyzetnek megfelelően, azaz picit közvetlenebbül Hime-chant és Airisu-t. Itt megnyugtat az információ, hogy a helyzet rosszabb, mint az én valaha is hinni mertem. Szép csendben grimaszaimat elnyomva végighallgatom az információkat és tervezeteket. Egy szó nélkül átveszem a holmikat, majd hazasietek, viszont 3 méter távolságig tart csak a csendességem, ott félhangosan elkezdek bosszankodni, és így folytatom az utam, nagyjából 5-5 perc mire hazaérek, meg vissza, plusz még egy öt mire összepakolom a cuccaim. A maradék 5 percemben meg beugrok az Okashi édességboltba. Vettem egy csomag vaníliagolyót, melynek közepében csokimassza van, abból majszolgattam egy-két szemet, amíg a többiekre vártam. Ha Airisu megjelenik, akkor megkínálom „Vaníliás édességet?”. A kapun átkelős elég jól ment, semmi probléma nem akadt. A berendezkedést már a gigai-ban csinálom. Gyors kiszemeltem magamnak Hime-chan melletti szobát. A vártnál több cucc kerül elő, a ruhákat első sorban pakolom ki, aztán jön néhány könyv, aminek nagy része biológia, és technológia, pontosabban mást nem is hoztam. Természetesen nem képzem át magam 12. osztagossá, csupán tágítom az ismereteimet. Aztán a kihagyhatatlan kompakt festőállványom, a vásznak és egyéb eszközeim. A nagyjából elkezdett festményemet ki is rakom az állványra, hisz ha nem is szereti nagyon a festészetet, ezt szerintem értékelni fogja. No minderre azért van szükségem, mert eléggé tanult és okos vagyok ahhoz, hogy különösebb erőfeszítést igényeljen az az iskolai szint, amit jelenleg elfoglalok, valamint edzeni sem edzhetek jelenleg teljes erőből, furcsa is lenne, maximum karbantartásnak nevezhető. Úgy is a küldetésre kell koncentrálni jelen pillanatban, nem nyaralni jöttünk. Amint végeztem megyek ki a többiekhez még egyszer átbeszélni a teendőket. Shinrou-san ismerteti még egyszer a feladatkörömet. - Természetesen a felszerelésem magamnál fogom tartani, az elején megbizonyosodom, hogy ki az akit majd rá lehet ilyenre venni, nem szeretnék rögtön ellenszenvet kelteni. Még a nap hátralevő részében átnézem az ismert információkat. Kik az áldozatok, ha van ismert „eltűnési hely”, azokat is megnézem, próbálom megjegyezni. Aztán jön az osztályom. Alaposan áttanulmányozom a rendelkezésemre álló információkat. Nevek, lakóhelyek, ha van, akkor milyen kapcsolatban álltak az áldozatokkal. Aztán jön a város térképe. Helyszínek, mi merre, kerülőutak, levágások, kifogásnak valóak pl cukrászda, játszótér, kisbolt, stb. Ha végeztem vele, már bizonyára estefele lesz. Még egy órát rászánok a festményemre, haladni szeretnék vele, s jelenleg úgy sincs már más amit tehetnék ma. Egyelőre csak az alapot rajzolom, egy hatalmat és legfőképp cukiságot sugárzó Britt hajó, a kalózhajónak még neki sem álltam, elhanyagolható, majd a végére hagyom. Majd ezután kimozgatom magam kicsit, így mindig jobbat alszom. Másnap reggel összekapom amim van, plusz ha Hime-chan csinált reggelit és ebédet, akkor reggelizem és elrakom az ebédemet, ha nem akkor nekiállok magam csinálni. Koránkelő vagyok szokásomhoz híven, és most a megszokott órás bemelegítő helyett egy röpke tíz percben letudtam a tornászást. Mivel még nem főztem több emberre, így gondolom nem baj ha kicsit nagyobb adagokat számolok, hisz méretarányosság szerint többet fogyasztanak. Így aztán egy igazán teli asztal reggeli várja a többieket, ebédet is hasonlóan készítettem el, s raktam is el magamnak. A többiek majd csomagolnak maguknak belőle, ha akarnak. Először a jól bevált egyenes úton megyek a suliba. Nem sietek inkább nézelődök, és figyelek. Ha látok valakit, akivel az ismeretség későbbiekben jól jöhet, lehetőleg korombeli, sőt a legjobb lenne, ha osztálytársam lenne, akkor odalépek hozzá, kicsit lazábban, de azért egy formális 'reggeltel köszöntöm. - Szép reggelt. - Biccentek feléje, nem hiszem, hogy össze-vissza kellene hajlonganom, nem adná meg a merész jellemet a „játékhoz” majd. - Most költöztünk ide, és még nem vagyok teljesen biztos benne, merre kell menni, meg az iskolában sem. El tudnál kalauzolni? Remélem sikerül megnyerni. Ha igen, akkor próbálok vele apróságokról beszélgetni. Egy enyhe nem tolakodó ismerkedés nem árthat. Az első napomat bemutatkozással töltöm, igyekszem a laza, de nem gondatlan egyént adni, ami talán menni is fog. Az egyetlen nehéz, ami ki is fog meríteni a közvetlenség az idegenekkel. Sosem voltam jó benne, de ezt most megköveteli a küldetés, még ha borsózik is a hátam tőle. Az ismerkedésen kívül nyitott füllel járok mindenhol, hátha hallok valami érdekeset. Ha eshetőségem van rá, akkor be is szállok a beszélgetésbe. Egyelőre nem próbálok túlzottan az eltűnésekre koncentrálni, nem szabad egyből a közepébe ugrani. Megalapozom a helyemet, aztán fokozatosan kialakítom a mozgásteret. Igyekszem megjegyezni, ki milyen ember, beszédesebb, bátrabb, otthon mindent elmondó, ez utóbbi elég bajos, inkább távolból figyelem. A szülők minden bizonnyal teljesen paráznának, ha hirtelen egy idegen gyerek bele akarja „rángatni” kisgyereküket valamibe. Ha alkalmam nyílik rá jegyzetelek is, bár figyelek rá, hogy ne figyeljenek, ha észreveszem, akkor gyorsan ellapozok és firkálgatok. Ebédszünetben körbejárom a sulit, hátha látok valami érdekeset, például bandázóhelyet a tetőn vagy valami, esetleg a felsőbb évesek között terjedő szóbeszédek. Otthon beszámolok amiről tudok. Érdeklődöm, mások miket gyűjtöttek össze, ezeket szintén jegyzetelem. Itthon már muszáj mindent leírni, mert kikészített ez a nap. A további napokban is igyekszem hasonlóan cselekedni. Egyre többet és jobban, ha már van egy biztos ismerős társaság, akkor velük elkezdek beszélgetni, mégis mit gondolnak a dologról, nem e kellene nekünk kitalálni valamit, mit tudnak ők. Ha esély van rá, akkor a városban is mászkálok velük, a játszótérre, vagy egy kis „nasi”-ért. A felsőbb éveseket sem vetem meg, hisz elég éretten tudok gondolkozni, hogy velük is közös nevezőre juthassak, ha úgy van. Ha lehetőségem van rá, onnan is szerzek pár ismerőst, bár jobban koncentrálok a saját korosztályomra. Természetesen hazafelé mindig más utat választok, lehetőség szerint legyen ál indokom is az út választására. Esetleg kiugrom a folyóhoz, játszótérhez, vagy ha van kisebb parkos rész, oda is. Így általában estefelé érek haza.
|
| | | Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Júl. 09, 2012 10:47 am | |
| Hime: Arra ébredtem, hogy valami csiklandozza az orrom. .__. Hatalmasat tüsszentettem ettől, és felültem. Azt nem mondhatnám, hogy fel is ébredtem, hiszen szemdörzsölgetés közben csupán egy repkedő fekete masszát láttam, amit elkönyveltem az álmom foszlányának. Azonban eme foszlányok ritkán szállnak az ártatlan, félig alvó shinigamik füléhez. >.> Pokollepke volt, aki feladatot hozott számomra, ez pedig rögvest magamhoz térített, és nagy sebességbe kapcsolva fogtam az öltözésbe, amit kivételesen esésmentesen sikerült végrehajtanom. Szerencsére az osztagomtól nem volt olyan távol a tizenkettedik osztag épülete, így még egy kis eltévedéssel, és segítségkéréssel is éppen időben érkeztem. Taka~kunt és Chirouchiba~sant hatalmas mosollyal köszöntöttem, sőt Taka~kunt meg is öleltem. :3 - Jó reggelt, Rosui Kagehime a Juubantai ötödik tisztje – hajoltam meg a többiek felé, akikhez eleddig még nem volt szerencsém. Aztán meghallgattuk Kamioka~san beszámolóját, és átvettük az iratainkat. Hosszasan tanulmányoztam a sajátom, ami szerint nem kevesebb, mint harminc éves vagyok. Kissé kihagyott a szívverésem, hiszen még megközelítőleg sem látszom ennyinek, hogyan játszhatnám akkor el? o_O Végülis nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, majd ha valaki rákérdez, azt mondom, hogy ránctalanítok. ˇ^˘ Tizenöt perc alatt összecsomagoltam minden szükségeset, ruhákat, pipere dolgokat, elsősegélydobozt, és néhány könyvet. ^o^ A maradék öt percet arra használtam, hogy oda találjak a Senkai kapuhoz. @_@ Szerencsére még időben érkeztem, így a többiekkel együtt Shinrinchitai felé vettem az irányt. Egy otthonos, hagyományos házban volt a szállásunk, a városka szélén. Mindenkinek jutott külön szoba, én a konyha és Taka~kun szobája közöttiben vackoltam el magam. Alig néhány percet vett csupán igénybe az, hogy kicsomagoljak, hiszen a holmik nagy részét külön-külön tartókba csomagoltam, így azokat csak kiemeltem, és a helyükre tettem, s amíg a többiek is kicsomagoltak, immár a gigaimban, felderítettem a házat. ^_^ Volt egy kis kert, de régóta nem gondozhatták, így eléggé elhanyagoltnak tűnt a tornácról, ahol álltam. :/ Azonban a fürdő kárpótolt, hiszen hatalmas volt, sosem láttam még ekkorát ezelőtt. A konyha jól felszerelt volt, de nem túlzottan nagy, viszont az étkezőben kényelmesen elfértünk. Itt gyűltünk végülis össze, hogy mindent megbeszéljünk. Kainari~san mindenkihez intéz néhány szót, amikkel egyet is értünk. - Szerintem az is fontos lenne, hogy itthon is a jelenlegi neveken szólítsuk egymást, valamint tegeződjünk, hiszen szerepünk szerint egy család vagyunk – javasoltam, és reméltem, hogy a többiek is egyetértenek velem, elvégre nem szerettem volna, ha véletlenül valakit megszokásból az eredeti nevén szólítanék. Miután befejeztük a megbeszélést, és mindenki a szobájába vonult, jómagam a kertet vettem célba, hiszen a kertészkedés mindig is megnyugtatott. Egészen hamar sikerült megszüntetnem a gyomokat, s így virágzó kertet varázsolni, közben persze gondolkoztam. Eszembe is ötlött, hogy érdemes lenne a szomszédokkal megismerkedni először, bár még sosem volt szomszédom, így nem igen tudtam, miként is foghatnék ehhez hozzá, de kivételesen szerencsém volt, ugyanis kíváncsi tekintetek figyeltek munka közben. °O° A kerítés lécei között egy aprócska szempár pislantott rám, arra fordultam, és mosolyogva intettem neki, mire ő ijedten a házba szaladt. o_O Nem igazán értettem, de néhány perc múlva egy idősebb nő lépett ki rajta. Csontos alakján meg-meglibben egy kötény, amit valószínűleg a főzéshez vett fel. Rá is rámosolyogtam, hátha ezúttal szerencsével járok, és intettem, ő is intett, ám inkább invitáló volt ez, mint üdvözlő. ^o^ - Jó napot! – köszöntem neki, miközben közelebb léptem. - Jó napot! – viszonozta – Rokonai netán a megboldogult Nagami Kaho~sannak?- Nem – feleltem, majd gondolkozni kezdtem, hogyan is magyarázzam mégis az itt létünket - Béreljük a házat, a nevem Ichiho Chisa – hajoltam meg felé illedelmesen – A családommal éppen ma költöztünk be, igazán elbűvölő környék.- Valóban, bár mostanában inkább hátborzongató – válaszolt, és láttam szemében a félelmet is, s bár tudtam, hogy mért mondta ezt, mégis meglepett arcot vágtam – Elnézést, nem akartam magukra ijeszteni! – szabadkozott – a nevem Nanaka Fuji – hajolt meg ő is – Tudja volt néhány tragédia a közelmúltban, és így egészen furcsa számunkra, hogy új lakók érkeznek – intett a háta mögé, ahol megbújt az előbb elfutó gyerek. - Ugyan, én mindig is arra tanítottam a fiamat, hogy nem szabad megbízni az idegenekben – mosolyogtam rá – Igen, hallottam a különös esetekről, azonban a férjemet ide helyezték, így jöttünk vele.Aztán kiáltás hangzott fel a ház felől. - Ez a férjem lesz – zavartan harapott az ajkaiba – Üdvözlöm önöket még egyszer a szomszédságunkban, ha van kedvük, egyszer jöjjenek át, a gyerekek biztosan szívesen játszanának – mondta, majd elsietett. Néhány pillanatig még néztem utána, elvégre elég furcsa lett, ahogy a férje szóba került, de nekem ehhez semmi közöm, elvégre nem ezért vagyunk itt! >.< Emlékeztettem magam. Aztán dolgom végeztével én is a házba mentem, hogy másnapra keressek néhány bentos dobozt a többiek számára. Több egyszerűt is találtam az egyik konyhaszekrényben, így ezeket elmostam, és előkészítettem őket másnapra, hogy csak főznöm kelljen reggel. Végül a szobámba vonultam s áttanulmányoztam Shinrinchitai térképét, elvégre másnap fel kell derítenem. Korán keltem, elvégre nekem a feladatom ellátni a dolgozó és tanuló férfiakat, vagy legalábbis Chisának ez lenne a feladata. ^_^ Azonban Kojiro~san így is megelőzött, azon túl, hogy bevásárol még néhány szendvicset is készített, elbuktam, mint feleség. T.T Csupán néhány pillanatig láttam, éppen köszönni szerettem volna neki, amikor elvonult a szobájába. Nem akadályoztam meg benne, hiszen biztosan csak a munkára készül fel, inkább a konyhába mentem, hogy elkészítsem az o~bentoba valókat. ^o^ Rengeteg féle hozzávalót találtam, hála Kojiro~sannak, így neki is, akárcsak Taka~kunnak, szépen kidíszítettem az ebédjét, végül pedig úgy döntöttem, hogy akkor a többieknek is, nehogy kimaradjanak. Éppen főzőcskézés közben jelent meg Taka~kun, így leültettem reggelizni, a befejeztével pedig szívesen vettem segítségét a főzésben, így időben elkészültünk mind a négyük o~bentojával. *>* Amikor a többiek is megérkeztek, mosolyogva adtam át az ebédjüket, elvégre megérdemlik a munka mellett. :3 Ezután pedig integetek a távozók után, ahogy egy rendes háziasszony tenné, de ez csak a szomszédoknak szól. >.< Visszaérkezvén a házban előveszek egy lélekcukorkát, és bekapom. - Amíg haza nem érek, légy szíves takaríts ki, aztán pedig foglald el magad. Csak semmi feltűnővel! Esetleg vehetnél még egy kis ennivalót – mondtam neki, majd shunpoval, már odébb is álltam. Gyorsan átfésültem a terepet, elvégre előző nap alaposan áttanulmányoztam a térképet. Láttam, ahogy Taka~kun megszólít egy gyereket, majd vele együtt folytatja az útját, később azt is, hogy Kamioka~san és Chirouchiba~san is éppen belépnek a kórházba, Kojiro~sant már nem láttam, de feltételeztem, hogy már beért. ^_^ Semmi gyanúsat nem fedeztem fel körutam alkalmával, de folytattam, és még néhányszor megtettem az utat, egészen addig, míg az iskolai tanítás véget nem ért. Akkor követtem egy alsó-középiskolás csoportot, hogy megtudjam, nagyjából miket szoktak csinálni. Hazaérkezvén vacsorát főztem, amit a megbeszélések alatt fogyasztottunk el. Úgy éreztem magam, mintha valóban egy nagycsalád része lettem volna. Vajon Takashi~kun örülne egy nagycsaládnak? Majd észbe kaptam gondolataim mibenlétén, és pirulva inkább a tányéromnak szegeztem figyelmem. A napjaim nagyjából így is néztek ki a héten. Felkeltem, főztem, szétnéztem, hazaértem, főztem. Az utolsó eltűnés óta nem is volt új eset, de még az a kisfiú sem került elő. A héten Taka~kun osztályfőnökével is beszéltem, aki szerint remekül beilleszkedett a közösségbe, és a tanulmányai miatt sem kell aggódni, bár ez egy hét alatt nem meghatározó, de legalábbis ő így véli. Érdeklődve hallgattam, akár egy gondos szülő, de éreztem a furcsa pillantásokat is, amiket nem igen értettem. Végül rákérdeztem az eltűnésekre, amire zavartan válaszolt. Már egy hete itt voltunk, amikor összegyűltünk, hogy összegezzük, amit megtudtunk. Közben persze egy kis teát tettem eléjük, mert így mégiscsak könnyebb a társalgás, és az elmét is frissíti, segíthet gondolkozni. Az akkor esti körutamon, ahová valószínűleg Kojiro~san is elkísért, furcsa reiatsu mozgásra lettem figyelmes, jobban mondva több kiugró energiát is éreztem. °O° Afelé az épület felé vettem az irányt, intve társamnak is (ha velem volt), ahonnan éreztem a reiatsu ingást. Ha úgy találta, hogy bemenjünk, követtem, és segítettem a felderítésben, ha inkább hazamentünk, hogy majd a többiekkel együtt nézzünk szét, akkor haza követtem. Bár hogy is volt, a másnapi bemutatón kutatás célzattal megjelenve ismét éreztem azt az ugrást, és egy különös reiatsut, azonban a sok ember miatt nem igen tudtam megállapítani, kié is lehet. Ezt természetesen a többieknek is elmondtam, majd vártam a következő utasításokat. Kezdett az ügy egyre furcsább lenni… >.> Mesélő:
Mély duruzsoló hang, meleg érintés, hűvös könnyek. Susogó szél, és egy éles sikoly. Mégsem hallja senki, a városka csöndes, bánatosan hallgatag. A gyász sötétsége húzódik mindenütt, kivéve egy helyen, egy még sötétebb, mégis élénkebb helyen, ahonnan már semmi más nem hallatszik, csupán egy csepegő hang, ami a csendben túlontúl hangosnak hat, és fájón visszhangzik.
Touma Vance McCay: Bár a bemutató, nagyjából zökkenőmentesen lement, mégsem térhet vissza a hőn áhított városba, erről természetesen értesíti azokat, akiket szükséges. Ezen a kellemetlenségen kívül rá kell döbbennie, hogy vele ellentétben Hiro nem allergiás, s valamiért folytonosan a közelében szundikál. Csupán a házon kívülre nem követi, így ha tüsszögés- és szemviszketés mentesen szeretné eltölteni kényszerpihenőjét, akkor kénytelen ezt a városban megtenni. Uma asszony éppen ezért rengeteg érdekesebbnél érdekesebb helyet ajánl neki. Boltokat, egy kis cukrászdát, a térképen is megjelölt ujjbáb múzeumot, valamint egy szerinte igen érdekes, és szórakoztató elfoglaltságot, a szellemváros meglátogatását. Természetesen rajta múlik, hogy merre is veszi az irányt, azonban az ég nem oly kegyes hozzá, mint azt gondolja, ugyanis úgy tűnik Reno~kun nem csupán az utakon élvezi a veszélyeket, így magával viszi a szellemvárosba, egy éjszakai szellem~lesre. Lehetősége a menekülésre sajnos nincs, az ifjú motoros hajthatatlan, így nincs más hátra, jól felkészül élete egyik leghátborzongatóbb kalandjára.
Hakuun Reno: A bemutató után néhány nevetgélő háziasszonynak oszt autogramot, majd a szálláson megtudja, hogy lezárták az utakat. Nincs mit tenni, amíg fel nem oldják a blokádokat, itt kell maradniuk, így hazatelefonál, és értesít erről mindenkit. Azonban a kisvárosban igen rossz szemmel néznék, ha száguldozna, így más izgalmak után kell néznie, ami nem más, mint az Uma asszony által megemlített szellemváros. Több se kell neki, a legközelebbi kisboltban minden szükségeset beszerez, és látva, hogy Touma~kunt a gondolattól is kirázza a hideg, hogy vele tartson, csak azért is magával viszi. Az érkezés után természetesen rajtuk áll, merre is indulnak el, de nagyon figyeljenek! Nincsenek egyedül…
Kaibara Katsuhiko: Szerencséje van, hiszen az idősebb lány, mint a legtöbb középiskolás korú diák a városban, a Shinrinchitai Középiskola diákja. Elmondja, hogy név szerint kik tűntek el, melyik osztályba jártak. A lány továbbá megnyugtatja, hogy neki nincs oka félni, mert csak tizenkét éves fiúk tűntek el eddig. Ezt talán furcsállja is. Valamint még egy fontos dolgot megtud: Az alsó-középiskolások között él egy hagyomány, mi szerint az elsősök mind-mind bátorság próbán vesznek részt, amit egy végzős talál ki számukra. Az eddig eltűnt fiúk, és még három társuk is azt a feladatot kapta, hogy a szellemváros iskolájának a tábláján hagyjanak üzenetet, azonban erről többet nem árul el, mert el kell sietnie. A fiúk a folyóparton a lány történetét erősítik meg, azonban nem azért letörtek, mert a barátjuk tűnt el, hanem mert az ő osztályuk adta a feladatot az eltűnt fiúknak, s bűntudatuk van. Éppen ezért nem is maradnak sokáig, gyorsan hazamennek. Az előadáson felfigyelhet Himére, hiszen szőke hajával, és nem igazán keleties kinézetével kilóg a falucska lakói közül, akár csak az előadó és modellje. Este látja a távozó férfiakat, akár követheti is őket, akár jelezheti, hogy velük kíván tartani, Touma~kun biztosan örülne, hogy többen mennek a szellemvárosba.
Atamagahen Haseru Hidari: (Uma asszony szemszögéből) *Felpillant az érkezőre, a magas fiatalember turista benyomást tesz. Mi más is lehetne, elvégre az összes lakót ismeri* - Jajj, aranyoskám, hajoljon ide a fülecskéjével, én már nem növök nagyobbra! - *Mondja, majd miután lehajol, jól megcsipkedi az arcát* - Milyen élettel teli fiúcska vagy! Hogyne lenne itt baj? A kis Kirie fiúcskát elragadta valami, valami gonosz. Én mondom neked, ezek a földönkívüliek jönnek, felkapkodnak egy-két embert, majd visszadobálják őket. Gonosz egy népség. De majd az ilyen jókötésű férfiak hátsón billentik őket! Rémisztő hely csupán a falucska melletti szellemváros, és ha nem akar, hát nem megy arra - *Már csak távozóban beszél, bent ad egy kulcsot a szobához, majd hagyja, hogy felmenve kipakoljon a férfi*
Túl sokat nem tud meg Uma asszonytól, elvégre ő tévúton jár. Vagy mégsem? Ráadásul megemlített valami szellemvárost is, ami talán érdekes is lehet. A megtudott adatok fényében bármi lehetséges. Továbbá észreveszi, hogy az éjszakafolyamán lakótársai bizony kiosonnak. Természetesen követi őket, ki tudja, miben sántikálhatnak? Ráadásul, még ha nem is veszélyesek, még keveredhetnek bajba. Egy szó, mint száz, a többiekkel együtt a szellemvárosba érkezik.
Szellemváros:
A szellemváros tulajdonképpen csak néhány épület a falu szélén. A régi iskolaépületet nem bontották el, romosan magasodik, bent az erdőben egy lépcsősor melletti ösvényen lehet megközelíteni. Mellette egy magas torony, funkciója az ide érkezők előtt ismeretlen, valamint egy kezdetleges kórháznak látszó épület. Míg csak egy-egy család lakott a környéken, ide jártak, ma már azonban nem merik megközelíteni. Szellemeket vélnek felfedezni, hangokat hallanak onnan, de lerombolni sem merik.
Shinigamik
Chiruochiba Airisu: A Shikenhou, akárcsak a lélekenergia gyűjtő tál, nem jelez semmit. Nincs sérülés, és egy csepp lélekenergia sem maradt, de ami még meglepőbb a lánc testhez tartozó része sem látható, teljesen eltűnt, mintha sosem lett volna. Hana nővér nem csak hogy pletykás, de a gyerekosztályon dolgozik, az összes elhunyt gyerekről tudja, hogy mikor és miért volt bent, így ha valaki érdeklődve hallgatja, egy kávé mellett bármit elmesél. Így megtudja Airisu, hogy az eltűnt gyerekek sűrűn voltak balesetben szerzett zúzódásokkal az orvosnál. Azonban vigyázzon, mert Hana nővér nem csak pletykás, de már három férjet is elfogyasztott, amit minduntalan meg is jegyez.
Kojiro Kuroda: A rendőr állomány csupán néhány emberből áll, és örömmel fogadják, hogy még valaki segít. Ebédnél szívesen beszélgetnek vele, de a városban nem szokás az esti italozás, így csak ebédkor van lehetőségre beszélgetni. Főként a családjáról és a régi munkájáról kérdezgetik, de szívesen válaszolnak az üggyel kapcsolatos kérdéseire. Hozzáfér és sikeresen le is másolja a gyerekek és családok adatait, valamint a vallomásokat is, így jól belemélyedhet az ügy részleteibe is, azonban tárgyi bizonyítékot nem találtak, minden tiszta volt, talán túl tiszta is.
Rosui Kagehime: A felderítések alkalmával felfedezett energiaingáson kívül nem igen figyel fel másra. Az érkezett előadón kívül nem nagyon volt mozgás, nem látott gyanús személyt, és nem tűnt el új gyerek, valamint elő sem került holttest.
Kaminari Taka: Az iskola felé menet szerencséje van, a megszólított Nanaka Reina nem csak hogy ugyan abba az iskolába igyekszik, de ráadásul az osztálytársa is (I/C), amellett, hogy szomszédok, amire a későbbiekben ők is rájönnek. Ő segít Takanak, körbevezeti az iskolában, elmondja a szabályokat, és elmagyarázza a már eddig vett anyagot. Az idősebbek is szóba elegyednek ugyan vele, de a legtöbben magukba fordulnak a tragédiák matt, és inkább csak általános dolgokról beszélnek. A szellemvárosról, és a próbáról is Reinatól hall, aki maga is teljesítette a próbát. Játszani nem igazán próbálnak vele a gyerekek, nem kerülik, csupán csak nyomott a hangulat az esetek óta.
Kamioka Shinrou: A boncolás alatt semmilyen külső ok nem derül ki a halállal kapcsolatban, olyan mintha természetes halált haltak volna. Felfedezhetőek rajtuk sérülések, azonban ezek antemortem, vagyis halál előtt keletkezettek. A lélekenergia gyűjtő edény azonban semmilyen foszlányt sem talál, a test teljesen tiszta. Ez több mint gyanús.
Vasárnap megosztják eddigi tapasztalataikat, valamint teóriákat gyártanak, és cáfolnak. Este Hime és Kojiro felfedezi a magas lélekenergiát, de csak másnap vizsgálják ki, akkor már mindannyian mennek. Érzékelik a reiatsu ugrást, azonban már csak a négy távozó alakokat látják az éjjel. Természetesen követik őket, bárhová is tartsanak. Messziről, hiszen akár láthatják is őket, nem lehet tudni. Az eset egyre furcsább és furcsább fordulatokat vesz.
Adatok:
Egami Roku I/C Watari Matsuo I/A Genichi Kaoru I/D Ogiwara Gihei I/A Tamafune Eichi I/B Yuasa Okura I/B Kirie Shinobu I/D
Ők a városból eltűnt gyerekek. Mind az alsó-középiskola első osztályába jártak. Az utolsó áldozat testét (Kirie Shinobu) még nem találták meg.- Spoiler:
Posztsorrend ismét nincs Határidő: július 31. Bármi kérdés, vagy probléma PÜ-ben jelezhető ^_^
|
| | | Chiruochiba Airisu 4. Osztag
Hozzászólások száma : 202 Age : 118 Tartózkodási hely : Talpa és haja között. Registration date : 2012. Feb. 01. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (17600/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Csüt. Júl. 26, 2012 5:20 am | |
| Lélekdonor - Hisao Jun szerepében: Chiruochiba Airisu Ta..kinak viszonoztam a köszönést, de kevésbé közvetlenül, hiszen hivatalos dolog miatt voltunk mind ott, bár attól még köszönhettem volna úgy, mint ő, de nem ment, talán azért, mert . Rosui-san annyira vidám hangulatban volt, hogy a köszönését nagy mosollyal viszonoztam. Mivel a kapunál való gyülekező ponthoz mondhatni ráértem megérkezni, mivel alig 1-2 perc kellett az összepakolásomhoz, ezért viszonylag lassabban mentem vissza, s út közben egy vanílianyalókát eszegettem, így Ta..ki édesség kínálását sajnos vissza kellett utasítanom. Mivel a Shikenhou egyetlen egy sérülésnél sem mutatott semmit, ezért a halálukat emberi betegségnek feltételeztem, vagy egy ember gyilkosnak, aki olyan módszerrel öl, amit nem mutat ki a kidou, de mikor észreveszem, hogy a testhez tartozó lélekágy, valamint lánc hiányzik elkezdtem gyanakodni, hogy talán nem is egy emberi test fekszik előttünk, talán valami póttest szerűség. Ezeket az észrevételeimet az esti megbeszélésen is, illetve, a végső összegzésnél is megjegyeztem. Természetesen Hana nővértől megtudott információkat is megosztottam a társaimmal, mivel amikor tudtam türelmesen hallgattam a kisasszonyt. Nagyon kedves volt, s kicsit sajnáltam is, hogy már három férje is volt, de egyik se maradt meg mellette. Mivel a testen nem volt léleklánc testhez tartozó része, se annak maradványa, nyoma, ezért támadt az a gyanúm, hogy esetleg nem is igazi testtel van dolgunk, hanem valami póttest szerű dologgal, ezért ezen kiindulva gondolkoztam, valamint délelőttönként, amit Hakui-senseinek köszönhetően Kamioka-san, vagyis Ichiho-san mellett a patológián tölthettem a testet vizsgáltam, már, hogyha engedélyezte Ichiho-san bőrébe bújt Kamioka-san. S a hét végén beszámoltam, hogy mire jutottam a vizsgálatokkal, illetve hét közben is esténként jeleztem, hogyha valamit találtam, vagy valami fontos valamire jutottam. Éjjelenként, elalvás előtt próbáltam meditálni, hogy felvegyem a kapcsolatot a zanpakutoummal. De vagy túl fáradt voltam, vagy a ház üres volt. A hétfői nap viszont Ginyuushijin hangja ébresztett: - Ne aludjál te lustaság! Gyerünk ébresztő! Keljél fel, nincs ideje a lustálkodásnak! – Miközben üvöltözött velem én elkezdtem öltözködni, mikor befejezte feltettem neki a kérdést, hogy eddig hol a manólidércben volt? – Gondoltam nem zavarlak, hogy nyugodtan tudjál dolgozni. ~ Kösz, de megijesztettél. Legközelebb szólhatnál is. >.> ~ - Megjegyzésemen csak nevetett, de én tudtam, hogy legközelebb szólni fog. Hogyha az előző héten még nem sikerült megállapítanom, hogy a test az valódi emberi test, vagy valami helyettesítő test-e, akkor délelőtt, természetesen folytatni kívánom, viszont, hogyha sikerült megállapítanom, akkor a gyerekosztályon próbálok „lógni”, hátha találok olyan gyereket, aki esetleg a következő áldozat is lehet, valamint az osztály dolgozóival is megpróbálnék óvatosan beszélgetésbe elegyedni, hátha tud valaki olyat mondani, ami esetleg segítheti a küldetésünk megoldását. Hogyha valaki megkérdezné, hogy ki vagyok, s mit keresek itt, akkor a következőképpen feleltem neki: - Gomeno. A nevem Hisao Jun vagyok, rezidens. Egy hete érkeztem a korházba, s délutánokra Hakui-sensei mellé, szolgálatára vagyok beosztva, a délelőttjeimet az engedelmével a patológián töltöm, de mivel ma nincs ott feladatom, ezért úgy gondoltam, hogy megismerkednék a kórház többi osztályával és dolgozójával. A délutánt, mint mindig Hakui-sensei mellett töltöttem, s az általa kiszabott feladatokat végeztem. Estére kicsit el is fáradtam, de nem annyira, hogy a feladatunkat ne tudjam ellátni, valamint így este az esetleg megtudott fontos információkat is megosztom a csapatunkkal. Mivel az átlag feletti lélekenergia források négyen voltak, felvetettem, hogy esetleg oszoljunk négyfelé, illetve, hogy osszuk fel, hogy ki kit fog követni, figyelni, hogyha szétválnának. természetesen ezt az ötletemet minden tisztelettel vetem fel, illetve csak akkor, hogyha más még nem vetettem fel: - Gomeno. Kamioka-san, hogyha szabad megjegyeznem, lenne egy olyan ötletem, hogy mivel a megfigyelt emberek négyen vannak, négyfelé oszolhatnánk, s így meghatározhatnánk, hogy melyikünk melyiket figyelje, ez akkor lenne fontos, hogyha ők is szétválnának, így rögtön tudnánk, hogy ki kövesse. A küldetés parancsnok döntését, akármi is legyen az, egy rövid biccentés és „Értettem.”-mel fogadom. Az út alatt nyitott szemmel és egyéb érzékekkel haladok, s csupán Ginyuushijinhez szólok. ~Reméljük nem lesz szükségünk shikaira.~ - Jól beszélsz, Airisu, de légy felkészült. – Lantos-chan válasza után azon gondolkodtam el, hogy vajon ők négyen mennyire érzékelhetik a reiatsunkat? |
| | | Hakuun Reno Ember
Hozzászólások száma : 13 Age : 38 Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D Registration date : 2012. Apr. 25. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Vas. Júl. 29, 2012 7:40 am | |
| Nem gyöngén forrt fel az agyvizem, hogy még kócos frizurámat is levitte volna fejemről a felszabadult gőzerő, vagy ha azt nem is, százasba fogadok, fülemen át távozott a nagynyomású gáz. Ne mondja senki, hogy megbolondultam, de megtéptem volna egy kicsit az okos buksim, hogy olyan szőke voltam, amilyen. De aztán,, mivel okos vagyok, sokkal jobb ötletem támadt, például, hogy bezengem Uma néni házikóját egy kis telefonálással. Ha már nem rúghattam ki Kayot szemtől szembe, hát úgy terveztem, majd megmondom neki a távröcsögőn át úgy, minimum az egyik füle nyaralni menjen a hallásból. Miután aztán kiterveltem a helyzet dobta legjobb tervet, lehetőséget nem halasztva vetődtem kagylóért. Lazásan elterültem az ágyon, nehogy már fárasszam magam az állással, mwuhahaháztam egy sort, aztán elterpeszkedve csörögtem fel nővérem csinos kis mobilját. Majd megutálja, ha meghallja, micsoda híreim vannak. - Halló! – súgtam bele a mikrofonba, hátha Kayo még jobban kagylózik majd. - Kayo… - lihegtem egy keveset halálhörgés közepette. - Elraboltak… fogva tartanak… Sehegíts! - elfúlón nyöszörögtem, miközben majd megpukkadtam, hogy nem röhöghetem ki magam a poénomon, de mit volt mit tenni? Ordítottam inkább. - Kayo, te idióta! Folyton belerángatsz a marhaságaidba. Igazán elegem van már ebből. - úgy hangoskodtam, beleremegett a fal is, azért reméltem, nem omlik majd ránk itt a hely. Na mindegy, kissé visszafogtam magam, és egy darabig még oltottam, hogy lehetett ilyen szőke tyúk. Nem sok mit tudott felhozni mentségére, meg hát megzavarta az üres kis fejét, hogy vissza kell mondania nem egy leszervezett marhaságát. Komolyan már, nem értettem, miért nem a motorversenyzői karrieremre koncentrál. Ha idolt akar, fialjon le, és csesztesse a kölkét. Nekem sem jó, meg a szakmai hírnevemnek sem, ha mindenféle varietyekben mutatkozok, ahelyett, hogy repesztenék az utakon. Végül letudva a drámát, teljes nyugalomban dőltem ki, hogy majd lepihenek. Hát, meglepően gyorsan meguntam a dolgot, szóval percek alatt letudtam a szenvedést, és már Uma néne után koslattam, merre bőgethetem egy kicsit Sellyt, mert egyetlenem szeretethiányos lesz, ha nem kerülök vele egyet, vagy kettőt, esetleg a hátralévő városfogságot száguldozással tölteném. Hiába kértem már feleségül is a nénit, sehogy sem tudtam ledumálni róla a kis kulcsot, amivel elzártuk Édesemet a molesztáló pillantások elől. Pedig nekem már erősen elvonási tüneteim voltak. Végül Uma néni megosztotta velem a békés élet titkát, és azt mondta, inkább kalandozzak két lábon, semmint két keréken. Mondhatjuk, hogy kicsit fellelkesültem, mikor Uma néni javasolta a szellemvárost. Nem is tűnt olyan rossz ötletnek elmenni kalandozni egyet. Emlékeztem, hogy régen apával, mikor még a térdemig sem értem, olyan pöttöm voltam, szerettük a szellemkastélyokat. Ha vidámparkba mentünk, mindig az volt az első, hogy a lányokat lehagyva rohantunk előre, minél előbb sorba kerüljünk a szellemes helyeken. Ha megijedtem – mert én is megijedhettem, bizony, akkor még nem voltam olyan kúlos, mint manapság –, akkor is mindig ott volt velem apa, és megvédett mindenféle rémisztő lénytől. Ránéztem a gyűrűmre, megforgattam egy kicsit, hogy jól álljon, és híró pózba vágva magam fogadtam el a kihívást. Még szép, hogy nem hagyok ki egy ilyen lehetőség. Felkaptam a kabátom, aztán lihegtem egy sort a kisboltig, amiről Uma néni azt mondta, ott mindent megtalálok, amire csak szükségem lehet. Ugyan halvány lilám sem volt róla, mire lesz majd szükségem, de ha azt mondta, ott meg lesz minden, hát hallgattam á, és elmentem bevásárolni. Azt vettem, amit mondtak, hogy vegyek, szóval tuti, hülyeségeket is rám sóztak, de például az iránytű, meg a zseblámpa nem tűnt olyan hatalmas marhaságnak, hogy azokat nem vásároltam voltam meg. Ahogy visszafelé slattyogtam a szobámba, hogy felkészüljek a bevetésre, ismeretlen trópusi korban szenvedő barátommal is összehozott a sors. Megesett rajta a szívem, már megint, és micsoda hatalmas szívem lehet, szóval elmondtam neki, hova is készülök. Nem fogadta túl jól a hírt, bár, elnéztem neki. Nem piperkőcöknek való hely volt. De akkor sem akartam hagyni, hogy itt fetrengjen a fogadóban, a végén még lefertőzi szegény Uma nénit, meg a szakácsot, akinek a nevét elfelejtettem, és főleg a kutyát. Amilyen lusta dög volt, annyira aranyos. Én is szerettem volna egyet, de mivel többet voltam nem otthon, mint otthon, így egy nap alatt vagy elszökne tőlem, vagy bánatában megmurdálna, azt meg nem hagyhatom. - Látom, van kedved jönni, Tooma. – na jó, majd ha felmegyek a szobámba, megnézem, mi is a rendes neve. Nem tehetek róla, de egyszerűen béna vagyok a nevekben. Mások sok dologban bénák, én ebben az egyben, de nagyon. Örülök, hogy megtanultam a saját nevem, nehogy már minden szembejövőét tudjam. – Készülj össze, tíz perc, és indulunk. – vigyorogtam rá, aztán elváltunk, hogy ki-ki szedje, ami neki fontos, a végén még nem lesz nála tükör, vagy ilyesmi, hogy megigazítsa a frizuját. Kész puccparádé voltunk, és olyan vonulást mutattunk be a lépcsőn, hogy rögtön elneveztem magunkat Ghostbustersnek. Jó, hogy én jobban néztem ki, mint az a négy összesen, de Toumáról még nem lehetett ezt elmondani. Egyébként elég sokkos volt, tíz perc helyett vagy fél órába telt, mire elindultunk, mert nem akart kijönni a szobájából. Elismerem, vétek volt elengedni őt csak úgy, de nem számoltam rá, hogy inkább egyedül távozna el az élők sorából, semmint előtte bulizzon velem még egy sort. Hát tiszta nagy banzáj lesz az egész, meg megígértem neki, hogy megvédem, ha meg akarja enni az agyát egy zombi, vagy ilyesmi. Persze, annak sem köze sem volt ahhoz, hogy kijött, majdnem végigdörömböltem azt a fél órát az ajtaját, csupán csodás szavaimmal sikerült rádumálnom, mert ilyen jó vagyok. Aztán megindultunk a lejtőn, és már nem volt megállás. Remek látkép tárult elénk, mikor még épp naplemente előtt, hogy átbukott volna a kigyulladt gömb a horizonton, egy utolsó pillantást vethettünk a szellemvárosra, mi, hol és merre volt. Egyből elkezdett mocorogni bennem a sajtkukac, azt sem tudtam, merre induljunk, olyan izgatott lettem. egyszerre néztem ki a három fő épületet, amik a legizgalmasabbnak tűntek. - Touma, te merre akarsz menni? – kérdeztem, és abba se hagytam a lépkedést előre, nehogy eszébe jusson a hazafelé utat javasolni. – Az iskola érdekes, nem? Vagy menjünk a kórházba? Lehet, hogy ott felejtettek néhány beteget még a régi időkből. Talán a műtőben még most is folyik valami véres beavatkozás, vagy… várj, hallottad ezt?! – néztem rá riadt fejjel, és hirtelen az arcába világítottam a zseblámpámmal. – Szerintem az elmeosztályon sikoltoznak az ágyhoz kötözött őrültek. – ijesztgettem egy keveset, aztán jobbnak láttam visszakapcsolni a sebességből, nehogy úgy beparáztassam, hazáig fusson nyakába kapva a lábát. – Nyugalom, csak poénkodtam egy keveset! Talán elragadott a hév, de bírom ezeket a helyeket. Kedves emlékeim fűződnek a szellemkastélyokhoz, gondolom, ezért csipázom. – lassan széjjelcsöpögtem, szóval gyorsan megembereltem magam, és a toronyról említést se téve, nehogy tényleg elhussanjon újdonsült cserkészpajtásom, megindultam az iskola felé. Brutál tévéfilmeket lehet látni ilyen elhagyott iskolákról. Már előre vártam, mi lehet benn a néhány patkányon és rovarszaporulaton kívül. – Mehetünk a suliba? – tettem fel a kérdést. Gondoltam, nem árt visszamenni, és tanulni egy kicsit, ez a legkevesebb. |
| | | Atamagahen Haseru Hidari Ember
Hozzászólások száma : 115 Age : 39 Tartózkodási hely : 35f 41' ÉFSZ, 139f 46' KFH Registration date : 2009. Jan. 10. Hírnév : 18
Karakterinformáció Rang: US-ARMY, Őrnagy Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (10000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Csüt. Aug. 02, 2012 6:39 am | |
| Kezdeményező bájcsevegés eredménytelensége, nyugtázva. Helységben tartózkodó szőke férfiak arányát némi pillecukorkával érdekesnek elkönyvelni, teljesítve. Csomagolás szándékos csörgetése közben náthával küszködő fél bemutatkozását hallgatni, végrehajtva. Sikertelen próbálkozást egyhangú sóhajjal tudomásul venni, pozitív. Illemből kézben tartott édességes zacskó körbe nyújtása, teljesítve. Későbbiekben mondandóhoz csatolt felcsattanásra, feszült idegállapotra tekintettel, értetlenkedő pillantással reagálni, megengedve. Némi kalkulációval elkönyvelni, nem érthették kérdését, rosszul fogalmazott, bírálatra bocsátva. Megállapítás eredményétől függetlenül, további cukorkát csócsálva vizsgálni a felszólaló és tapasztalhatóan betegség tüneteit produkáló férfire, nyugtázva. Előző hibából kiindulva, félreértés elsimítására kísérlet tétele, folyamatban. -Mc Hammer. Vesztegzárról nem tudnék, fel sem teszem a fucking kérdésem. Engem a miértek érdekelnek. Tudod az ok-okozati bullshit.- Asztalra könyökölve fenyegetően körbetekinteni a vacsorára egybegyűlt vendégeken, pozitív. Árulkodó jelek után kutatva, vallatás hatáskörébe tartozó faggatózás, előkészítve. Lényegre törekvő kérdések feltevése előtt, asztal indulatos megmozdulására káromkodva méltatlankodni, nyugtázva. Becsapódástól sérült áll mérges dörzsölése, teljesítve. Felfordulást okozó harmadik fél reakciójára fókuszálás, nyugtázva. Mutatott heves kitörésből elkönyvelni, jelenlévők semmit sem tudnak, esetlegesen kiváló színészek valamelyik ország kémhálózatának szolgálatában teljesítve, vételezve. Éberség megtartásával ügy szempontjából, átmenetileg semlegesnek nyilvánítani a gyanúsítottakat, teljesítve. Negatív eseményen csalódott szájhúzással elővenni egy meggyes rágót, folyamatban. Est hátralévő részére nyomozás felfüggesztése, mérlegelést követően elfogadva. Továbbiakban kényelmesen hátradőlni és csendes szemlélőként élvezni a étkezőben zajló műsort, pozitív. Jóízű csámcsogás kíséretében, lényegre tapintó, indulatosabb szőke férfire irányába csettintésnek, indokoltan helyt adva. -Touché, Jean Reno! Remélem nem most forgatjátok a Godzilla madafaka folytatását.- Szórakozásra engedélyt kapva közelebb hajolni jelenlévőkhöz, nyugtázva. Bizalmasan suttogva átadni a nevetséges adathalmazt, teljesítve. -Granny szerint egyenest Predátorék rohangásznak errefelé.- Széles vigyorral kitolni a széket és elégedetten felkászálódni, folyamatban. Birtokába került hamis információk megosztásával támadó kínos háborgást kulturált keretek között élvezni, vételezve. Nyugodtan elsétálni a méltatlankodó, vagy egyéb módon reagáló csoportosulástól, folyamatban. - Húzzatok funny alufólia csákót a fejetekre! GN!- Egyhangú intéssel, szoba megközelítése, folyamatban. Zsebre dugott kezekkel és heves rágózással belépni a kicsike térbe, elkönyvelve. Említett fogadós elme állapotától, valamint korától függetlenül paranormális tevékenységekre utaló jelek keresése a CIA adatbázisában, indokoltan elfogadva. Kétes információk még szélesebb körű felhalmozódása okán, egyértelmű következtetések levonása, elvetve. Jegyzetfüzetbe legfontosabbnak vélt szavak felírása, pozitív. Kiindulási pontként megadott „szellemváros”, „eltűnések”, „gyerekek”, „Kirie”, „idegen létformák”, valamint vacsoráról elhozott tárgyak vizsgálatra küldésével, megjelent személyek büntetlen előéletének ellenőrzése, jóvá hagyva. Feldolgozásra küldött adatok elemzése alatt, környék infra távcsővel történő kémlelése, elkönyvelve. Épületet elhagyó két alak felfedezésén ördögien elvigyorodni, nyugtázva. Mozgásuk szemmel tartásával behatárolni lehetséges útvonaluk, folyamatban. Gyors számításokra hagyatkozva, észrevétlen követés, kezdeményezve. Veszély lehetőségét felmérni, nyugtázva. Lehetséges támadás esélye, alacsony. Civilek fenyegetettsége, elenyésző. Váratlanul felmerülő ellenséges akció okán, készenléti állapotra felkészülve. Csőre töltött lőfegyverrel, éjszakai őrjárat megkezdése, nyugtázva. Halk, de szapora léptekkel szóban forgó célszemélyek nyomába eredni, folyamatban. Útközben helyszín állandó biztosítása, indokolt. Álcázás érdekében ideiglenes búvóhelyek felmérése, keresése, elfoglalása, folyamatban. Kétszáz méterre tartott kör zónában, éberen figyelni a mozgásra, nyugtázva. Csalik haladási irányával szellemvárosnak titulált épületcsoport elérése, fülig érő vigyorral vételezve. Csomagok biztonságos leszállításával, célterület gyors felmérése, engedélyezve. Jobb szem néhány másodpercre történő erőltetésével pontosabb kép nyerése a három építményről, környezetükről, állapotukról és egymáshoz való térbeli elhelyezésükről, pozitív. Adatok memorizálását követően gyors feljegyzés készítése, szorgalmazva. Kívánt információk tudatában, előre sietett helyőrség megközelítése, jóvá hagyva. Nesztelenül lopakodva elhaladni mellettük, engedélyezve. Nem kívánatos akciójukból kifolyólag, csapat felavatás jellegű megleckéztetése, munkaköri leírástól függetlenül, engedélyezve. Iskola épületéhez való bejutást nehezítő zöldövezet kiválasztása, nyugtázva. Lépcsősor melletti fák egyikére felmászás, folyamatban. Útra belógó, masszív ágon támadás előkészítése, vételezve. Feszült csendbe burkolózva várakozni csomag érkeztére, pozitív. Percekkel később kijelölt személyek felbukkanásával gyors támadás megkezdése, teljesítve. Lépcső melletti erdőben kifeszített tárgyak mozgásba lendítése, vételezve. Nadrág alá erősített tőrök eldobásával zsinegekre függesztett gallyak, száraz levelek, kisebb kövek hangos puffanása, eredményesen végrehajtva. Lerohanás zárásaként, kommandós kiképzésre hagyatkozva, lélegzetvisszafojtva, fejjel lefelé, előtte elhaladó célpontok mögé lelógni, pozitív. Ördögi vigyorral, hátulról megkocogtatni a két eltévedt bárányka vállát, teljesítve. Túlvilági hangon köszönteni őket a kihalt városrészben, végrehajtva. -Hulla~uuh!- Reakcióktól függetlenül gurgulázó röhögésben kifakadni, jóvá hagyva. Sírós hahotát követően, fedezék elhagyása, nyugtázva. Kellemes szórakozás felfüggesztése, szorgalmazva. Egy darab helyzetjelző rakéta meggyújtásával nagyobb fény generálása, folyamatban.-Tyeheheh! Erre szükség lehet, buddys! Nehogy hasra essetek egy fucking hullában.- Kiválasztott bázis csapat egyesültével történő megközelítése, folyamatban. Feszültség oldására kedvenc chips felbontása, teljesítve. Nyugodt zabálással haladva, romos ajtó berúgása, engedélyezve. Előtér villámgyors átvizsgálásra, szakmai járatosság fedése érdekében, minimálisra csökkentve. |
| | | Amewa Ruriko Ember
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2009. Dec. 01. Hírnév : 15
Karakterinformáció Rang: Hovatartozás: Független Lélekenergia: (3000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Aug. 06, 2012 1:24 am | |
| Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy akaratunk ellenére itt tartanak minket, ha pedig a rendőrség keze nem lenne a dologban, első lépésem lett volna a hatóságoknál jelenteni, hogy milyen indokokkal tartanak itt ezen a helyen. Na persze az még mindig rosszabb lenne, ha még szállásunk sem lenne, semmi kedvem a kocsiban tartani az éjszakákat, meg nem is érezném magam biztonságban, de elfoglalt üzletember vagyok, nem értem, honnan gondolják, hogy ráérek a bajaikkal foglallkoznom! Azonban bele kell törődnöm, hogy nincs más választásom, és nem csaphatok belőle patáliát, a magam részéről pedig amúgy is gyanún kívül állok, hiszen az elmondottak szerint már azelőtt elkezdődtek ezek az eltűnések, hogy én a városba érkeztem volna. Nincs mit tenni viszont, a város ügyei nem rám tartoznak, és nem akarom, hogy bárki is belerántson ebbe a bizarr bűnténybe. Bár tekintve, hogy emiatt a teljes holnapi programom le kellett mondanom, talán már rég késő... Mivel a tüsszentésem alábbhagy, amint a szobámba vagy az utcára lépek, a közös helyiségeket igyekszem a lehető leggyakrabban elkerülni. Így aztán akkor is első dolgom lett volna a szobámba iszkolni, hogy felkapjak egy utcai viseletet meg a pénztárcám városi sétára megyek címen, ha nem fenyegetnének azzal, hogy elrángatnak abba a szellemvárosizébe. Amikor az anyóka elmeséli annak történetét, igyekszem a lehető legsemlegesebb képpel végighallgatni a történetet, s szenvtelen arccal reagálok az említett különös esetekre. Nem szeretem az ilyen rémisztő dolgokat, az pedig egészen más dolog, hogy valahogyan folyton és egyfolytában belekeveredek, és bevallom, már kicsit unalmas. ^^" Ráadásul különös szerzetek hívogatnak éjfél táján, mert nem tudnak nappal bevásárolni, és úgy érzik, rendkívül szükségük van rám, hogy ajánljam nekik szóló öltözékeimet, köztudott tény pedig, hogy normális ember éjszaka alszik. Kivéve, ha túl van terhelve a munkától és a stressztől, sajnos pedig a munkám sokkal több hajtépéssel jár, mintsem az kívülről tűnhet az avatatlan szem számára, persze azért éjfélkor már kötelezően megálljt parancsolok magamnak, mert aki nem alszik rendesen, annak kialakulnak az első ráncai, és még csak az kéne, hogy a szarkalábakkal is fel kelljen vennem a harcot, nem csak a megbízók és stúdiók elvárásaival! Tehát, nap nagyját szálláson kívül töltöm, már csak azért is, mert ott folyton tüsszögnöm kell, míg máshol bezzeg nem. S ha már TB kártya kéznél, a helyi háziorvoshoz is úgy éreztem, muszáj vagyok elmenni, ha már a magánorvosom sem tudom így meglátogatni, bár hál' istennek ritka vendég vagyok nála. Most azért muszáj bekopognom a helyi dokihoz, hogy írjon fel nekem valami köptetőt vagy hasonlót, pedig nem érzem magam betegnek, se pedig lázasnak, igazán nem értem ezt. Érdekes programból nem találok igazán, a bábszínházból már kinőttem, legalább plázájuk lenne a városban, akkor ellennék vele zárásig, így aztán amikor már úgy érzem, teljesen felesleges rónom a köröket a szálloda környékén, meg még gyógyszert sem kaptam, mert nem vagyok megfázva, vacsorára és alvásra készen baktatok vissza az apartmanba, hogy kölcsönmodellem rémisztgetése legyen az, mely meghozza elhatározásom: ebben a városban mindenki bolond. Még az is, aki nem itt lakik. Már a hangsúlya se tetszik, ahogyan a nevemet mondja, a kaján vigyor arcán pedig csak rosszat bír sejtetni, s nem cáfolja meg megérzésem mondandója. Elfehéredett arccal pislogok rá, mint egy bolondra, hogy ez egyáltalán komolyan veszi-e, amit mond, és sajnos sok őrültet ismerek, egy pedig velem is lakik, tehát tapasztalat, hogy az ilyenektől bármi kitelik. Azt hinném, egy hétvégére megszabadulok Hibikitől, és hawaii lesz meg napsütés, kaptam helyette pótlékot, mert nehogy már azt higgyem, végre fellélegezhetek. A probléma viszont, hogy míg Hibikit néhány tányér tamagoyakival általában le tudom kenyerezni, ezt Reno-sannál nem játszhatom el. Tudtam én, hogy nem lesz jó ötlet hagyni, hogy egy sportolót hozzanak nekem modellként. ^^" - Peeeersze, persze... 10 perc? Ööö még veszek egy zuhanyt és átöltözöm, tehhehe... ^^" - próbálom kivágni magam a helyzetből, s átkozom magam, amiért nem bírok egyszerűen annyit mondani: nem, nincs kedvem és nem megyek. Futóbajnokokat megszégyenítő módon sprintelek fel a szobámba, hamarosan pedig két kattanás jelzi, hogy elbarikádoztam magam az őrült adneralinfüggőtől. Pedig mindeddig egész normálisnak tűnt... Természetesen eszem ágában sem volt 10 perc után kijönni a szobámból, bár annyit megtettem, hogy valóban vettem egy jó hosszúra húzódott zuhanyt. Miután huszonöt perc múltán sem hallottam semmiféle zajt vagy kopogtatást, kicsit elbízva magam vettem elő a hajápoló szereimet, hogy a hajpakolásom feltehessem, ám dörömbölés hangzik s mellé nevem is hallom, erre pedig sikerül úgy összerezzennem, hogy a hajam helyett a földön köt ki a krém. Az egész végül kétségbeesett könyörgéssé vedlik át, ahogyan közlöm vele, eszem ágában sincs vele mellé a húsevő palánták meg szellemjárta szobák városába. Végül aztán csak sikerül felöltöznöm indulásra készen, s nem csak a hajszárítással bíbelődök el sokáig, hanem hogy elpakoljam és elrejtsem a quincy keresztem, és annyi gintout, amennyit csak magammal tudok vinni. Ha szellemekről van szó, és ha valóban járnak ott olyanok, talán nem árt, ha magammal viszem őket. Kétség kívül nagyobb biztonságban érezném magam, ha egy hozzáértő személy, netalántán egy shinigami is velünk menne, hisz legyen Renonak bármilyen nagy a szája, biztos vagyok, hogy nem akarta őt még felfalni annyi maszkos szörnyeteg, mint engem. Bárcsak itt lenne Hibiki! T_T Idegesítő és pokollá teszi az életem, de azért valljuk be, néha jó volt, hogy ott volt mellettem. Ő legalább nem hagyta, hogy szörnyikék akarjanak felfalni. Mit nekem szellemváros, ugye? ^^'''' Jobban belegondolva átéltem én már pár horrortörténetet, mondhatni, egészen megedződtem, bár még mindig szorosabbra húzom a kabátom, ha éjszaka kell egyedül gyalogolnom valamerre, s megszaporítom a lépteim is, amennyire csak tudom. Most is valahogy így teszek, a sötétnek köszönhetően pedig arcomról nem látszik talán annyira a sápadtság. Igaz, feltűnően keveset beszélek újdonsült ismerősömmel. Galád gaztett, amit elkövetett, hogy magával vitt erre a helyre. - Hátööö... - fordítom a nyakam hátra és pislogok félénken abba az irányba, amerről jöttünk. Sajnos azonban nem engedi, hogy ennek megfelelően váltsak irányt, éppen elég az, hogy úgy siet előre, mint egy buldózer. S mindaz, amit mesél hozzá... Torkomban nagyobb gombóc keletkezik, s feszülten nyelek egyet, ahogyan elképzelem, hogy talán valóban ott maradt valaki a kórházban. Most csak ijesztget, vagy komolyan mondja, amit mond? A hirtelen jövő, vakító világosság elől megpróbálom eltakarni a szemem, kifejezetten idegesítő, ahogyan belevillog a képembe a lámpával, s nagyokat hunyorítok is összeszűkített szemekkel, hogy végre lássak is valamit. Gyakorlatilag még másodpercekig nem látok akkor sem, amikor végre elfordítja azt a fényt. - Az egyik húgom biztos élvezné, de én nem szeretem az ilyen helyeket. ^^" - válaszolok neki, s szorgalmasan pislogok addig, amíg a szembevilágítás kártékony hatásai el nem múlnak végre. Még akkor is a szemeim dörzsölgetem, amikor már az iskola felé lépkedünk, holott egyáltalán nem tetszik nekem az ötlet, hogy bemenjünk oda. Ráadásul még a cukinak tűnő dolgokban sem lehet bízni, egy plüssállat miatt egyszer majdnem beleestem egy gőzölgő vulkánba, ráadásul a 700 dolláros fél cipőm is odaveszett. - Gondolod, hogy tényleg műtenek még abban a kórházban? - hangom a végére egészen megremeg, s sietek felzárkózni Reno mögé, hiszen ennél a helyzetnél már csak az lenne a rosszabb, ha egyedül maradnék. Hajnalig biztosan nem találnék haza, a térintelligenciám ugyanis csak addig jó, amíg a báli ruhák redőinek mélységét kell kiszámítanom. Igazán azt sem figyelem, merre megyünk, a lényeg, hogy ne maradjak egyedül, mert akkor nagy baj lesz. Mármint... persze, mi az, ami árthatna nekem egy ártatlan, békés kis szellemvárosban? ^^" Hozza is rám a sikítófrászt a mögöttem felhangzó hörgés, majd mintha minden megbolondulna, mármint tényleg megbolondulna, vagy talán csak hallucinálok? A durranás és a helyzetjelző rakéta igencsak igazinak tűnik, még ha nem is igazán tudom, mi az, csak annyit, hogy fényes, és hirtelen terem itt a semmiből. Ha nem félteném túlságosan az életem, biztosan elájulnék. - Mi-mi-milyen hullák? Hol a kandikamera? O_O''' - riadt kiáltásom felfüggesztem, és ziháltan lihegve nyugtatom magam kicsit lehajolva és a térdeimnek támaszkodva. Ez nem lehet a valóság, biztosan csak valami olcsó ugrató show. Ha pedig tényleg erről van szó, én aztán biztosan beperelem, bárki is találta ki. |
| | | Kojiro Kuroda Shinigami
Hozzászólások száma : 204 Age : 37 Registration date : 2011. Mar. 09. Hírnév : 17
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (15900/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Aug. 06, 2012 2:01 am | |
| Kojiro Kuroda=Ichiho Akihiko
Nem is tudom, hogy ez jó, vagy rossz? Kis városban kis rendőrség, elfogadható vagy se, ezt nem tudom, de a feladatom szempontjából talán pont tökéletes. Kevesebb szem figyel, többet tudok csalni. Kezdve a másolásokkal, minden, ami kapcsolatos az eltűnésekkel, azt mindent sokszorosítottam, majd néhány fizikai bizonyítékot akartam szemügyre venni, de sajnálatosan ez nem vezetett célra, mivel nem létezett ilyesmi. - Ez különös. Több eltűnés, és nincsenek nyomok. Mintha a helyszínt tisztára mosták volna. Nem kezdőre vallhat ez a módszer, valaki olyanra, aki gyakorlott ebben. Magának mi a véleménye, Watson? - ugyan nem volt senki se a közelemben, legalábbis olyan nem, akit mások láthatnak. Bár én se vagyok biztos abban, hogy ténylegesen van itt valaki, de én látom. Ám megeshet az is, hogy Ő vetíti ki ezt a képet, és szórakozik velem, de ez még nem akadályozza meg abban, hogy válaszoljon. - Kedves Kuroda, a szakmai véleményem az, hogy egy olyan elkövetővel állunk szemben, aki nem lehet emberi. Bár a nyomok hollowokra se utalnak, de nem ez lenne az első eset, hogy furcsasággal találkozunk. Gondoljon bele, ott volt a kastély, vagy amikor az a sok ember öngyilkos lett. Vannak különös élőlények, amik gyakorta okoznak meglepetést. Legyen nyitva az egy szeme, és figyeljen a részletekre.- a nevemet mondták, vagyis azt a nevet, amin az itteniek szólítanak. Elég is volt egy pillanatra félrenéznem, és a látomás már el is tűnt. Miért hívhatnak? Talán már itt az ebédidő? Az óra szerint már dél van, tehát igen. Szerencse, hogy az állfeleségem gondoskodott az ételről. Így hát kimentem a többiekhez, akik elég barátságosan fogadtak, és mondhatni kötetlen téma volt. Bár hazudnom kellett elég sokat, sajnálatosan kérdezgettek az emberi múltamról, hogyan találkoztam a nejemmel, és ilyen dolgok. Kellemetlen volt, de amikor végre abbahagyták, hogy levegőt vegyenek, sikerült nekem is közbeszúrni néhány kérdést az eltűnésekről, körülményekről, és hogy volt-e ilyen máskor is, a múltban, a távoli múltban. Ha kapok választ, vagy se, az nem lényeges, mivel a lényeges információk már a táskámban vannak, és az ebédidőnek vége, vár a munka. Ideje rendet rakni az akták közt, nem elég az ABC, időrendbe kell rakni. Ezzel el is ment a napom, indulhatok hazafelé. Kollégáktól elköszöntem, és egyenesen a lakásunk felé indultam. Teltek a napok, nagyjából azonos mederben, amikor összeültünk az asztalnál mindenki elmondta a megtudott információkat, köztük én is, de részemről ennyi volt a szocializálódás. A napom további részét egyedül töltöttem, nem éreztem igényét annak, hogy a többiek társaságát élvezzem, pontosabban az ő élvezetüket tegyem tönkre a jelenlétemmel. Habár amikor az állítólagos feleségem felkér arra, hogy járőrözzünk, arra nem mondtam nemet, mivel biztonságosabb, ha ketten mennek. Bár társalgást nem kezdeményezek, és ha kérdez, akkor is csak nyersen, és tömören válaszolok, persze csak azokra, amiket úgy ítélek meg, hogy lehet, és szabad felelnem. Intenie se nagyon kellett, éreztem azt az ingadozást én is, ezért természetes, hogy követtem. Túlságosan is gyanús volt, legalábbis a véleményem szerint. Ennek hangot is adok. - Nem megyünk be. Ha hazaértünk, majd mondja el a többieknek, és megbeszélünk egy időpontot, hogy mikor jöjjünk vissza.- részemről ennyi volt a járőrözés, és ha a nejem követ, akkor jó, ha nem, hát nem fogok maradni. Kerülget egy érzés, hogy jobb, ha minél hamarább hazaérek, és a fejemben lévő fájdalom se jelentett sok jót. Az otthon melegét érezve az első dolgom az volt, hogy a fürdőbe mentem. Meg kellett támaszkodnom a mosdókagylóban, a testemet már kiverte a verejték, remegő kezekkel szedtem le a kötést a szememről, és a látvány nem volt valami biztató. A szemüregemből, pontosabban a „szememből” több, fekete ér indult el, és valamiért képesek voltak a mozgásra, bár ez inkább olyan volt, mint amikor a férgek tekeregtek. Lemondóan sóhajtottam, és visszaraktam a kötést, nem szeretném, ha bárki is tudomást szerezne erről az egészről. Inkább a szobámba mentem, magamra zártam az ajtót, és lefeküdtem az ágyra. Ám hiába vártam az álmot, nem történt semmi, csak meredten néztem a plafont. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a levegő vibrálni, fodrozódni kezdett, majd valami az arcomra cseppent. Megérintettem, nem víz volt az, az íze se, olyan volt, mint a vér. Egyik csepp a másik után, végül már az egész plafonból ömlött a vér. Én pedig csak feküdtem, nem tudtam reagálni semmit, a fáradtság és a fejfájás megbénított, csak vártam, vártam a reggelt, amikor ismét mehetek dolgozni, vissza a mókuskerékbe, hátha valami felett elsiklott a tekintetem, talán valami új adatot is a birtokunkba kerülhet. Eljött a reggel, végre, a látomásnak is vége, én pedig elindultam dolgozni.
|
| | | Kaibara Katsuhiko Ember
Hozzászólások száma : 17 Tartózkodási hely : mindenhol de általában sehol Registration date : 2011. Aug. 16. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Onmiyouji Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Szomb. Aug. 11, 2012 11:33 am | |
| Miután meghajtja, a két darut a gyerekeknek azok lelkesen veszik át az ajándékot a szemkötős leányzótól majd rögtön játszani kezdenek velük, míg az ifjú onmyouji lány leírja, a hosszacska kérdését melyet aztán felmutat a diáklánynak válaszban reménykedve. Ha már ilyen gyorsan és szépen sikerült leírnia a kérdést tényleg abban reménykedik, hogy értékes választ kap rá. Szerencséjére a lány tud értékes információkkal szolgálni. Elmondja, hogy kik tűntek el és, hogy melyik osztályból, ami még jobb, mint amire Katsuhiko számított. Amíg a lány el nem megy, megpróbálja fejben tartani a neveket és az osztályokat, nem szeretné, ha gyanúsnak vélné azt, hogy leírja a diákok nevét, mert mégis ki tenne ilyet, csak mert aggódik a saját épségét? Végül még a lány megnyugtatja Katsu-chan, miszerint neki nem eshet baja hisz eddig csak egy adott korba tartozó fiúkat raboltak el. Már ez igen érdekes információ ám ekkor megtudja azt is, hogy mindegyik fiúnak egy bátorság próbán is részt kellett venniük, ami után szőrén, szálán el is tűnt. Amint a diák befejezi, mondandóját rögtön távozik is a két kisgyermekkel. Katsuhiko elégedetten áll fel és indul, a folyópart felé hátha talál még pár embert, akik még tudnak, információval szolgálni vagy esetleg meg tudják erősíteni, amit az előbb a lány mondott. Útközben pedig lejegyzeteli a már megszerzett infókat a füzete hátuljába. - „Egami Roku I/C, Watari Matsuo I/A, Genichi Kaoru I/D, Ogiwara Gihei I/A, Tamafune Eichi I/B, Yuasa Okura I/B, Kirie Shinobu I/D, Szellemváros-> Bátorságpróba -> Tábla -> Üzenet.” – mered a papírra leírt betűkre és közben azon agyal vajon tényleg egy youkai vagy ayakashi lehet a tettes? Végül a folyóparton a fiúk a lány történetét erősítik, meg mind ugyan azt mondják, mint a lány ám szerencsére némi plusz infóval is tudnak szolgálni. Ez nem más, mint hogy az ő osztályuk adta a feladatot a fiataloknak és ezért érzik magukat hibásnak. Sajnálatos módon mást nem sikerül kihúznia belőlük ugyanis mondandójuk elhangzása után máris távoznak. A megszerzett infókat megint csak felírja, a füzetében majd tesz még egy kis sétát a városban, hogy egy kicsit ki tudjon igazodni. Jó, ha tudja, mi merre hány méter a vadászmezőn nehogy üldözés közben eltévedjen, és így szem elől tévessze a célpontot. Másnap a bemutatón ülve igen sok mindenre felfigyel így mondhatni jó ötlet volt eljönnie. Ugyan a ruhák nem érdekelik főképp, ha azok férfiruhák így a színpad felé nem igen néz csak egyszer-egyszer, hogy ne legyen gyanús. Mikor halja, hogy az utakat lezárják, nem lepődik meg, sőt inkább megörül neki hisz így nem kell a bemutatót követő napon távoznia vagy a nélkül maradnia, hogy gyanút keltene további ittléte. Mindeközben másra is felfigyel. Először is arra, hogy a divatdiktátor vagy ki a fene és a modell sem idevalósi, sőt annyira hogy még talán nem is ebben az országban születtek, vagy ha igen akkor is maximum csak félig japánok lehetnek bár ezt Katsu igen csak kétli. Á másvalakire is felfigyel. Egy nőre kinek haja szőke és az arca neki sem tűnik túlzottan keletiesnek. Ez már igen csak feltűnik és még szinte véletlennek se mondható, hogy három ilyen egyén is feltűnjön egy és ugyanazon városban ahol mellesleg megmagyarázhatatlan gyermekrablások történnek. Megfigyelését követően mindent szépen feljegyez ismét a füzetébe. Ha még azonban ez sem lenne elég mind a három személy különösen a nő, nagy lélekenergiával rendelkeznek. Így a háziasszony(?) részletes személyleírása mellé nagy felkiáltójelekkel írja oda a következő szavakat : „UTÁNA NÉZNI!!!” A fogadóban elköltött vacsorát követően a felettébb hangos férfi csapatot otthagyva egyből a szobájába felé siet. Kifelé az étkezdéből azonban még útközben jobban szemügyre veszi az újabb ismeretlen férfit. Mihelyst a szobájába ér az ajtót maga után bezárja, majd előhúzza az ágy alá rejtett fegyvereit és a poggyásza mélyéről is előkerül a fekete könnyű anyagú kimonó. Miután magára ölti, az éjfekete öltözéket és a vörös obit mellé, felkerül derekára a katana és a tegez is illetve a ruhaujjakba rejtett és a combokra erősített kések is. Végül még rögzíti a hátán a nodachit majd magához veszi az íjat és a talizmánjait illetve a füzetet és az íróeszközt, melyeket el is rejt a ruhájában. Elkészülte után az ajtó helyett az ablakon távozik, kijutva érzékeli a távozó férfiakat és végül úgy dönt, hogy követi őket. Kissé ugyan is feltűnő lenne, a kisebb fegyvergyűjteményével ám nem tehet, róla nem tudja, mire számíthat a szellemvárosnak nevezett helyen. A hímneműeket óvatosan a távolból követi majd beérve a kihalt romvárosba érve elhagyja őket egy időre és a Tsukegamival a terület legmagasabbnak vélt pontjára, azaz egy ismeretlen toronynak a tetejére jut, fel ahonnan körbekémleli a helyet majd kiszúrva az iskola épületét maga is arra veszi az irányt. A férfiakkal ellentétben ő maga egy emeleti osztály ablakán jut be az épületbe és onnan halad osztályról osztályra, hogy megtalálhassa azt a termet ahova az üzeneteket felírták a fiatalok.
|
| | | Kaminari Taka 3. Osztag
Hozzászólások száma : 128 Age : 32 Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár Registration date : 2012. Feb. 02. Hírnév : 7
Karakterinformáció Rang: 3. tiszt Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (18000/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Aug. 13, 2012 3:34 am | |
| Úgy tűnik mázlim van, egy igencsak kedves lányt sikerült leszólítanom. Gyors pótlom a bemutatkozást, majd belekezd egy kis magyarázásba, ami beszélgetéssé alakul át. Igazán megkönnyebbülés, hogy beszédes, mert nekem nehéz lett volna elkezdeni, de így már kicsit egyszerűbb, hogy nem kell túl sokat kérdeznem. Hamar kiderül, hogy igencsak sokat fogunk találkozni, mivel nemcsak osztálytársak, hanem szomszédok is vagyunk. A szünetekben körbevezet az iskolában, kapok egy gyors oktatást a szabályokról, meg egy kis összefoglalót az eddigi anyagról. Az ebédszünetben odajött, mert látta, hogy egyedül vagyok, és gondolta akkor miért is ne legalább neki is lesz társasága. Az ebéd közben mesélt a próbáról, melyet a mi korosztályunknak adnak, és melyet maga is teljesített. Ez fontos információ, igazán jól jönne, ha többet is megtudnék. Rákérdezek, hogy mégis hogyan működik ez a dolog, meg hogy merre van ez a hely. Kicsit megijed, hogy én is arra készülök, pont most, hogy ennyi eltűnés történt. Mielőtt elveszteném a lehetőséget, hogy még több dolgot tudjak meg megnyugtatom, hogy csak el akarom kerülni azt a helyet. Ezután kiderül, amikor meséli, miért is ne próbáljam teljesíteni a próbát, hogy ott tűntek el a gyerekek, ráadásul próbateljesítés közben. Minden osztályból ketten, kivéve tőlünk, mert itt még csak egy ember volt, aki teljesítés közben eltűnt. Ez alapos okot ad a dolog kivizsgálására, de nem azonnal, keveset tudok még ahhoz. Iskola után mondtam, hogy nekem még el kell ugranom a boltba, úgyhogy menjen nyugodtan előre. A felsősök felé vettem az irányt, hogy hátha tőlük még tudok meg valami plusszot a próbákról. Ám úgy tűnik őket is nagyon mélyen érintette a dolog, így azt mondták, nem adnak most bátorságpróbát, valamit el is „hajtanak” egy nem érünk rá-val. Nincs mit tenni, akkor irány kóborolni a városba. Először az édességboltot szemelem ki, hátha összefutok valakivel. Belépek, s köszönök. Úgy kongott az ürességtől, hogy majdnem a saját visszhangomat hallhattam. Egy kis zacskó csokigolyót veszek, igazából nem próbálok meg beszélgetni, mert a jóból is megárt a sok. A játszótér felé veszem az utat, de ez is üres most. Beleülök az egyik hintába, majd apró lengés közben eszegetek pár csokigolyót, meg összegzem azt, amit megtudtam. Jöttek páran, egy kisgyerek, meg talán a bátyja. Pár perc múlva a kis srác megunta a mászókát, majd a engem, azaz a hintát nézte. Végül is úgy sem érek el semmit azzal, ha végig egy helyen kuksolok. Kedvesen integettem neki, majd kipasszolódtam a hintából, és elindultam egy irányba. Hamarosan a folyónál találtam magamat, páran voltak ott közvetlen a folyóparton, de nemigazán tűntek olyannak, mint akik nagyon vidámak, így inkább kihagytam a találkozást. Ám most már leesett, hogy pontosan merre is vagyok. Mivel elég fárasztó volt ez a nap, és rengeteg dolog kavargott a fejemben további császkálás helyett inkább hazamentem. Otthon köszöntem, lepakoltam a cuccaimat, majd kidőltem. Fél óra pihenés után egy tíz perces gyors vágtában összedobtam a házi feladatokat, semmi megerőltető, vagy túl nehéz nem volt benne. Milyen jó is a gyerekeknek, hogy nincs annyi papírmunkájuk T.T. Hime-channal próbáltam beszélgetni, miközben ha tudtam segítettem a konyhában. - Képzeld Hi... Chisa-chan, összeismerkedtem úton az iskolába egy lánnyal, Nanaka Reina-val. Itt lakik a szomszédban, ha minden igaz. Jártam egy kicsit a városban, de nagyon kihalt minden, majd igyekszem nem túl sokat kint maradni, de eredményesen „szórakozni” és kihasználni a szabadidőmet. Neked hogy telt a napod? Aztán összegzem amiket megtudtam, és jelenlegi helyzetemmel mit tudok kezdeni. Első körben megpróbálok majd valahogy játszani a többiekkel, a felsősöket jobb ha jelen helyzetben kerülöm, csak felhúznám őket. Reina-val jó lenne többet beszélni erről a próbáról, bár csak óvatosan. A városban másik útvonalat is megnézni, majd egy „szokásos” kört megalkotni, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy mindig kóborlok valamerre céltalanul. Mindenesetre este a vacsoránál beszámolok arról, amit megtudtam. Majd hozzáteszek pár szót. -Nos összegezve, ez a próba helyszín lesz az, ahová mindenképp szeretnék menni és körülnézni. Ám nem tartom okos ötletnek, hogy csak úgy egymagam menjek. Egyelőre még próbálok több információt összeszedni róla. Biztosan van valami oka, hogy miért az a folyamatos bátorságpróba helyszíne, és pontosan hogyan is zajlik ez a próba. Magamat megpróbáltam beajánlani a próbára, de nagyon rossz szemmel nézték a felsősök, és más sem örült annak, hogy valami hasonló jár a fejemben. Kicsit óvatosabbnak kell lennem, ezért kérnék még pár napot. Részemről még annyi, hogy a városban próbálok majd még nyitott füllel mászkálni iskola után egy kis ideig. Hamar megyek aludni, hogy másnap korán és frissen tudjak kelni. Úgy igazítom a dolgot, hogy „véletlen” pont akkor lépjek ki a házból, mikor Reina is jön, már kezdtem aggódni, hogy már előttem elment, vagy nem megy iskolába. - Ohayo Nanaka-san. Késésben?- A szokásos kis ügyetlenség, hogy úgy teszek, mintha most igazgatnám kifele jövet a cipőmet. - Siessünk. Mondom, majd útközben próbálok kérdezgetni, hátha a sietés lefoglalja annyira, hogy nem próbálja firtatni miért kérdem, ha megtenné, akkor azzal indoklom, hogy kíváncsi vagyok, és a felsősök is azt mondták, hogy nem kapok bátorságpróbát, így a kíváncsiskodással megelégszem. Arról kérdezem, hogy miért is az a hely a bátorságpróba helyszíne, meg, hogy pontosan mit is kell csinálni. A suli végén ismét elköszönök, s most egy másik utat járok be, ám ez kevésbé tűnik hasznos útvonalnak. Az este ismételten elmondom, mit tudtam meg. Majd a továbbiakban maradok az óvatos beszélgetéseknél Reina-val, azon ok miatt, hogy a többiekkel szinte semmit sem tudtam kezdeni. Az iskola utáni útjaimat pedig, az édességbolt, a játszótér és a folyópart jellemzi. Mindegyik helyen nagyjából egy órát töltök, kivétel a boltocska, ott megelégszem egy öt-tíz perces válogatással. Az egyik nap ahogy a játszótéren voltam érdekes látogató jött. Csak a deszkák közötti résből láttam, mert épp a mászókás csúszda tetején trónoltam, ahol falak voltak. Nem láttam túl jól, de furcsa volt, mert nem hallottam, hogy beszélt volna, csak volt nála valami. Aztán néhányan meséltek neki a bátorságpróbáról, meg az eltűntekről. Ez érdekes, azt hiszem megéri változtatni a terven. Így megvártam míg elmegy, s csak utána mentem a folyópart felé, ahol ő volt? Nem hittem volna, hogy újra látom ilyen hamar. Páran a másik irányból jöttek felém, felismertem őket, mármint névre nem, csak azt tudom, hogy felettem járnak. Vajon velük is beszélt volna? Aztán kicsit változtattam az útvonalon, mert nem arra ment, amerre nekem kellett volna, hanem a helyi fogadóban kötött ki. Nem álltam meg, hanem mentem a nagy boltba, majd vettem néhány zöldséget, és úgy mentem haza. Az esti beszámolómban megemlítem a csajt, hogy mit tudtam meg róla, hogyan nézett ki. Valamint jelentem, hogy az összegyűjtött információk között nagyjából minden megvan, ami kellhet. Másnap a suliból jövet nem hagyom ki a szokásos útvonalamat. Othhon összepakolom a szükséges dolgokat, és beveszem a lélek cukorkát. A pótlásomnak meghagyom, hogy rakjon rendet, segítsen picit a konyhában, majd menjen aludni. Én pedig készen állok az indulásra, ha tehetem Hime-channal maradok. Odaérve a romos épülethez, elmagyarázom még egyszer, hogy mi merre van az információim szerint, és ennek függvényében útvonalat a csapatvezetőre hagyom. Az érzékeimet maximumon tartom, mert egy kicsit borsózik a hátam attól, hogy mi a fene van itt, ami olyanokra vadászik, mint én. Mindenesetre a csapatvezető szava szent, ha másvalakihez oszt be, akkor azzal maradok, vagyis indulok el a megadott irányba.
|
| | | Kamioka Shinrou 12. Osztag
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2012. Apr. 16. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Juunibantai, fukutaichou Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (28700/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Aug. 14, 2012 6:02 am | |
| Roppant különös és hátborzongató eredményt kapunk a boncolás során. Lélekláncnak nyoma sincs, a test tiszta. Sérülés, antemortem, halál előtti sérülések nyomait fedezhetőek fel. Némelyik frissebb, némelyik régebbi, de olyan, amely a halál okára utalt volna, egy sem akadt. Csönd. A titok csendben lapul, egy rejtett szoba, sötét sarkában. Valahol ott van, de olyan jól rejtőzik a megoldás, hogy szinte észre sem vesszük. Rakjuk össze, hogy mit tudunk. Minden gyermek a halála előtt sérült meg. Zúzódások, összeforrt törések. Zaklatás? Bántalmazás? Talán a társaik szekírozták őket, amíg el nem rabolták őket? Vagy... A gondolatmenetem félbeszakad, ugyanis társaim információkkal térnek vissza. Nem is csekély az új tudás, amely birtokában vizualizálódik a képe. Kisiskolás gyerekek egy csoportja szekálja az új társukat. Miért? Emberi butaság és kegyetlenség, mert ők öregebbek. Mert jól esik? Ki tudja. Lényegtelen az ok. A számtalan piszkálódás szekálásnak az lesz a vége, hogy bevállalja a beavatást. Elmegy abba a kísértetvárosba és ott valami felfalja a lelkét. Lidérc, arrancar, bount... széles a skála, hogy mi lehet a tettes. Persze az is lehet, hogy ... nem. A testek, amin végrehajtottuk a boncolást nem gigaiok voltak. Különben is értesítették volna a csapatunkat, ha az eltűnt gyerekek shinigamik lettek volna, vagy közük lett volna a Városhoz. Nem lehetnek se shnigamik, se vaizardok. Az elkövető egyelőre ismeretlen eredetű. Helyszíni kivizsgálást kell végrehajtatnunk. Hime, Kojiro és Taki információi alapján végül döntésre jutok. - Helyszíni kivizsgálást kell tartanunk. Terepre megyünk. Ma este. Kaminari Taka-kun, a gigaiában behatol a kísértet városba. Gyermeknek álcázza magát. Értelemszerűen támadás esetén, azonnal felveszi a harcot az ellenféllel szemben. Kojiro Kuroda-senpai, gigai nélkül követi Kaminari-sant. A Niibantai tisztjeként nem fog önnek ez gondot okozni. Rosui Kagehime-san, pedig velem jön. Miközben Kaminari-kun játssza az eltévedt, félős gyermeket, feltehetően előcsalja a "vadászt." Kojiro-senpai fogja fedezni. Miközben én és Rosui-san pedig felderítjük a területet. A 12. osztagtól kérvényezni fogom a terület teljes elzárását. Amíg nem kérem a feloldást, senki sem léphet a területre be és senki sem hagyhatja el. A kör bezárul, a vadászból üldözött lesz. Chirouchiba-kun, ön velünk fog tartani. Mi leszünk hárman a kutató osztag. Ha megtaláljuk a gyermeket és még él, szükség lesz önre. Kapcsolattartásra a két csoport között a lélekmobilt fogjuk használni. Gyorsabb, sürgősebb esetekben pokollepkével kommunikálunk. Mondom, majd elgondolkodom kissé. Pár pillanatig nézek magam elé. - Szóval magas reiatsuval rendelkező emberek is felbukkantak. Fokozott óvatosság. A vadász lehet ember, különleges képességekkel. Ne bocsátkozzanak velük harcba. Ne provokálják a harcot. Ha a vadász ember és emberek is oda tévednek a mai éjszaka során, meglehet, hogy megpróbál bevegyülni. Kaminari-san. Az est folyamán fojtsa el a reiatsuját. Ne érezzék Önön, hogy shinigami. Kojiro-senpai, ez önre is vonatkozik. Úgy kövesse a társát, hogy a lehető legkisebb reiatsut használja fel. Ha a vadász azonosításra kerül, az ítélet egyértelmű. Halál. Nem engedhetjük, hogy lelkeket faljon fel és ezzel veszélyeztesse a két világ közötti egyensúlyt. A megtévesztés lehetőségére mindenki figyeljen oda. Mondom és jelezvén, hogy befejeztem a feladatok kiosztását, felállok a az asztaltól, majd meghajolok a hallgatóság irányába. - Indulásra készen álljon mindenki 30 perc múlva. Én ezek után a szobámba vonulok és beveszem a lélekcukorkát, hogy a Gigaiomban helyet foglaljon és kiadhassam neki a feladatokat. Elrendelem, hogy zuhanyozzon le, pihenjen le. Az órát beállítottam csengésre, hogy időben bemenjen a munkahelyemre és elintézze a napi tennivalókat. A szobámból már shinigamiként lépek elő és kezemben ott van Kenshiko is. Ha mindenki elkészült, akkor elindulhatunk és felgöngyölíthetjük az ügyet. - Chirouchiba-kun, Rosui-san! Előremegyünk, mi hárman. Elkezdjük a terület megfigyelését. A területre akkor hatolunk be és kezdjük el a kutatást, ha Kaminari-san a Gigai alakban és Kojiro-senpai megérkeznek. Mondom és innentől shunpoval haladok a kísértet városba. Így biztosan hamar oda érünk. És felvehetjük a megfigyelő pozíciót. Egyelőre megfigyelek és társaimat is erre intem. Amikor azonban végre megérkezik Kaminari-kun és Kojiro-senpai és mindannyian behatoltunk a kísértet városba, akkor előveszem a lélekmobilom és felhívom a központot. - Itt Kamioka Shinrou sanseki. Erőteret kérek a szektoromra. Némi várakozás után remélhetőleg megkapom a visszajelzést, hogy a területet elzárták és a mai napon, aki egyszer bejutott a kísértetvárosba, az nem jut ki. Miután ezzel is megvagyunk, társaim felé fordulok. - Kezdjük el a felderítést. Irány a kórház! Mondom és elindulok a kórház felé. A kórházakban sokan meghalhatnak. Előfordulhat, hogy még most is ott tanyázik valami. |
| | | Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Csüt. Szept. 13, 2012 4:35 am | |
| Hime:
Furcsa érzésem volt az egész üggyel kapcsolatban. Az Emberek Világában töltött idő általában csodálattal, és ámulattal töltött el, most azonban semmi más nem éreztem, csak nyomasztó tehetetlenséget. >w< Olyan volt mintha meg sem történtek volna az esetek, hiszen Kojiro~san elmondása alapján teljesen magatehetetlen volt a rendőrség, a testeken pedig semmit sem találtak Kamioka~sannék. Ez több volt, mint gyanús, hiszen ha lidércekkel állnánk szemben, akkor biztosan találniuk kellett volna valamit, hiszen Chiruochiba~san és Kamioka~san is kiválóan ért ezekhez a dolgokhoz. ^o^ Vagyis így véltem, elvégre mégis csak őket küldték velünk, ha nem így lenne, nem lehetnének itt. >_< A felderítés során végülis nem hatoltunk be, amit nem bántam, elvégre nem lehetett tudni, hogy mire is számíthatunk. Borzalmas volt számomra már maga a gondolat is, hogy valaki gyerekekkel végezhet, egyszerűen feldolgozhatatlan az a kegyetlenség, ami effélére sarkallhatott valakit. TwT Együtt éreztem a szülőkkel, nem is tudtam, mit tettem volna, ha Taka~kunnal történt volna hasonló! O.O Biztosan rengeteget sírtam volna, aztán felkerestem volna az elkövetőt, és a mumusoknál is jobban elláttam volna a baját! >_< De Taka~kunnal semmi ilyen nem fog történni, nem engedjük! >_> Persze, tud vigyázni magára, de akkor is csak gyerek számomra, szóval kénytelen lesz megszokni a folytonos gondoskodási vágyat. ^_^” Őt is csak emlegetni kellett, hiszen abban a pillanatban meg is jelent a konyhában. - Szólíts anyunak, tudod ^o^ - Kacsintottam rá, hiszen végtére is most az anyukája vagyok ^3^ - Köszönöm, jó napom volt, bár igazán semmi újat nem tudtam meg. Viszont beszéltem az osztályfőnököddel, azt mondta rendesen beilleszkedtél – csak csacsogtam, már-már tényleg olyan volt, mintha egy családi beszélgetés lenne. – Igen, valóban a Nanaka család lakik a szomszédban. Vigyázz magadra, nem lenne jó, ha este is kint lennél, elvégre ki tudja, mik mászkálnak odakint! °O° - Hangom aggódón csengett, hiszen hiába voltam tisztában azzal, hogy képes vigyázni magára, akkor is úgy éreztem, hogy ezt kell mondanom. Az este folyamán beszámoltunk az érdekes kilengésről, amit az őrjárat alatt tapasztaltunk Kojiro~sannal, és a többiek is elmesélték, hogy miket is tudtak meg. Számomra csak még inkább összekuszálódtak a szálak. Most akkor önként mentek oda? O_o De miért, ha egyszer ijesztő hely? Én biztosan a közelébe sem mentem volna, ha ilyen hátborzongató, hiszen sosem keresem a bajt, így is mindig megtalál. .__. Ráadásul az ilyen sötét, elhagyatott és ijesztő helyeket kedvelték a leginkább a mumusok is! >_< Végülis Kamioka~san úgy dönt, hogy ideje utánajárni a dolgoknak, így a szobámba menve először a lélekcukorkával levettem a gigait, majd magamhoz vettem Karasut, s úgy éreztem, ezzel teljes is minden. „Helyettesemnek” meghagytam, hogy takarítson fel, ahol kell, majd mosakodjon meg és feküdjön le. Annak ellenére, hogy nem leszünk a közelbe, a szomszédok valószínűleg figyelnek, elvégre ez egy kis falu. .__. Shunpoval közelítettük meg a valóban hátborzongató helyet. Az öreg épületek mállottak, s nem nyújtottak túl esztétikus látványt. Ráadásul a hideg futkosott a hátamon, ráadásul közelebb is fogunk menni! T.T Persze megnyugtatott a tudat, hogy legalább nem voltam egyedül. Először két zseblámpás alak érkezett, felismertem őket az előadásról, aztán valamik hatalmasat durrantak, amitől az én szívem is kihagyott egy pillanatra. @_@ De végül csak egy harmadik férfi csatlakozott hozzájuk, s együtt bementek a régi iskolába. Nem igen értettem, mit is keresnek itt, gyanús volt, hogy megjelentek, aztán feltűnt Taka~kun is, így Kamioka~san lezáratta a környéket. Ha valami volt odabent, az már biztosan nem jön ki, bár ezen mi sem voltunk képesek áthatolni, szóval reméltem, hogy nem kell majd menekülnünk, mert akkor m is csapdába estünk! O_o Taka~kunnal és az emberekkel ellentétben mi a kórházat vettük jobban szemügyre, bár eleve rossz érzésem volt, mintha figyeltek volna közben. Próbáltam erről nem tudomás venni, és a feladatomra koncentrálni, de csak nehezen sikerült. Végig szorosan mellettük maradtam, elvégre bárhonnan leshetett ránk a veszély, és együtt mégiscsak több esélyünk volt, mint egyedül, ráadásul rossz érzésem egyszerűen nem akart szűnni. Reméltem, hogy minél előbb végzünk, mert egyáltalán nem tetszett sem a hely, sem pedig az időpont, amit kiválasztottunk a feltérképezésére. >_< Mesélő:
- Te voltál! Te tetted! Te! – Suttogó hang, beleveszik a szélbe. Nyöszörgés keveredik a nyikorgó~recsegő ágak hangjához, s koromsötét kúszik végig mindenhol. A sápadt Holdat felhők takarják, így fény sem szűrődik át rajta. Minden csendes, vihar előtti némaságba burkolózik a táj, majd egy éles kacaj hasít keresztül rajta. Átláthatatlan homály, nyomja a levegőt… Touma Vance McCay, Hakuun Reno, Atamagahen Haseru Hidari:
Hidari, Reno, és Touma együtt indulnak felderíteni a kihalt iskolát, ahol belépéskor semmi különösre nem lesznek figyelmesek. A bejárat egy aulába vezet, ahol régi faszekrények sorakoznak, egyik-másik ajtaja tárva-nyitva, és azt nyikorgatja a szél, ami visszhangzik, de ezenkívül néma csend. Az aulából folyosó vezet tovább, amik termekre nyílnak, a végén pedig egy lépcsősor van, ami az emeletre vezet, az iskola csupán kétszintes. Teremről teremre haladnak, elvégre szellem lesre érkeztek, Hidari pedig felderíteni, így mindent alaposan átnéznek, de a földszinti termekben nem találnak mást, csak port, és pókhálókat, ezért az emeleten folytatják a terepszemlét. A falépcső recseg alattuk, de még ép annyira, hogy megtartsa őket. A lépcső melletti első teremben érdekes dologra bukkannak, a tábla tele van nevekkel. Kisebb-nagyobb betűkkel, vegyesen fiú és lánynevek. Aztán léptekre lesznek figyelmesek, amik egyre közelednek, és közlednek, és közelednek… Kaibara Katsuhiko:
A második emeleten, a lépcsőtől legtávolabb eső osztály egyik kitört ablakán jut be az iskolába. Semmi gyanús nem látható itt, a régen használt bútorokon vastag por ül, és minden sötét. Egy ideig elvesződik a tolóajtóval, ami a rozsdától beragadt, de végül kijut a folyosóra, így egyik teremről a másikra halad, azonban nem veszi észre, hogy időközben a férfiak is felértek, így az utolsó teremnél találkoznak, az ő léptei voltak halhatóak a többiek számára. Azonban mielőtt bármilyen magyarázattal is szolgálnia kellene megjelenésével kapcsolatban, éles gyereksikolyra lesznek figyelmesek.
Mindannyian az ablak felé mozdulnak, amin keresztül lelátni a hang irányába, de csupán annyit kivehető, hogy egy gyermeknek tetsző valami befut az iskolaépületbe, ahol ők is tartózkodnak, illetve Kaminari Taka alakját is felfedezik, ahogy a három épület között egy pillanatra megáll, majd maga is besétál az iskolaépületbe. Ahogy azonban visszafordulnának a tábla felé, halk kuncogást hallanak maguk mögött, s tőlük alig félméternyire, egy nem éppen megnyerő külsejű lány mosolyog rájuk, fejjel lefelé lógva.
Haja árnykezekként tekeredik, majd csak ennyit szól: - Bú! Ezzel az árnykezek megindulnak felétek. Érintésük hűvös, és nem kicsit hátborzongató, de nem túl hosszúak, alig egy méteresek. Ha elszaladtok, a lány leereszkedik a plafonról, és kicsavart testhelyzetben, kezein húzva magát indul utánatok, mozgása lassú, ruháját húzza maga után, nem láttok lábat. A folyosón azonban újabb gonosz meglepetés fogadja őket, hiszen a nemrég befutott kisfiút fedezik fel, háttal. Léptükre azonban megfordul, de csupán a feje, és üveges, műanyag szemével egyenesen rájuk néz, s ha ez nem volna elég, a lépcsőn nem egy hozzá hasonló baba igyekszik fölfelé, s egyre csak léptek zaját vélik hallani. Ideje kitalálni valamit, de a folyosó másik végén, ahonnan Katsuhiko érkezett, csak fal van, lépcső nincs. A babák, amint felértek, s a kúszó lány, is kiért a teremből, egyből támadólag indulnak feléjük. Kezükben lévő késsel, ollóval, vagy éles damillal vannak felszerelve, amik élesen csillannak az előbújó Hold fényében. - Halál a betolakodókra! – Sikítja a lány, így egyértelmű, hogy nem ejtenek foglyokat.
- Spoiler:
A babáknak nincsen semmilyen különleges képességük, egyszerűen a náluk lévő eszközökkel addig harcolnak, amíg képesek rá.
Shinigamik:
Taka a rá kiosztott feladatnak eleget téve gigaiban érkezik a szellemvárosba, mögötte Kuroda, akit nem látni, s mivel reiatsuját is elnyomja, Taka is csak sejti, merre lehet. Mindketten meghallják a sikolyt, és látják, amint egy kisfiú alak a három épület között átvágva egyenesen az iskolába szalad, s mintha valami furcsát vélnének rajta felfedezni, de egyelőre nem tudják mi az, így utána mennek. Taka az ajtón keresztül, míg Kuroda hátulról, az egyik terem ablakán át, mivel az embereket az emeleten érzékelik, igyekeznek arra ám, nincsenek egyedül, ahogy a lépcső felé haladnak, egyszer csak a plafonról eléjük hullik valami.
A vörös madzagon lógó marionett bábú egy ideig nem mozdul, csak ide-oda ing, majd lassan felemeli fejét, kinyitja száját, de abból nem jön hang, csak kattogó zaj, de ez is elegendő, hogy az előttük lévő utolsó teremből léptek zaja legyen hallható, majd néhány felfegyverzett baba jelenjen meg. Ha tovább akarnak menni, kénytelenek megküzdeni a harcias bábokkal, akik az emeleten lévőkhöz hasonlatosan vannak felfegyverezve.
- Spoiler:
A babáknak nincsen semmilyen különleges képességük, egyszerűen a náluk lévő eszközökkel addig harcolnak, amíg képesek rá. Kivétel ez alól a marionett bábú. Ennek az ujjai végén is vékony zsinegek lógnak, amivel képes megkötözni bármit, amit kíván, nagyjából magától 5 méterre. A damil nem csupán erős, de éles is, így könnyen sebet ejthet, akire rátekeredik.
Shinrou, Airisu és Kagehime minden gond nélkül jutnak be a kezdetleges kórház épületébe, ami az iskolához hasonlatosan két emelet magas. Belépve egy váróba jutnak, ahol régi székek porosodnak, és papírcafatok fedik a padlót, a sötéten átvilágít a Hold fénye, így segítve a közlekedésüket. A falakat groteszk képek keretezik.
Minden probléma nélkül átfésülik az épületet, az elhagyott kezelőkön és kórtermeken kívül, azonban nem találnak mást. Már lefelé tartanak, amikor ők is meghallják a sikolyt, így a váróba sietnek, ahol az egyik ablakon látják a kisfiú alakját, majd Takat is, ahogy bemennek az iskola épületébe. Talán követnék őket, de ekkor arra lesznek figyelmesek, hogy a képek szemei mozognak, majd mintha csak víz alól másznának elő, a képen szereplők egyszerűen kilépnek a keretből. Az egyiknek mindkét kezén is van egy-egy szem, azokat felétek tartja, miközben fejét félrebillenti, mintha csak várna valamire, aztán, mintha csak rádión hallanátok, egy recsegő hang felkiált. - Halál a betolakodókra! Majd a lány kezén lévő szemek lecsukódnak, a megtestesült képek pedig egyszerűen rájuk rontanak, úgy, hogy a kijárattól elszigetelik őket, így csak azután tudnak a többiek segítségére sietni, miután legyőzték a fura lényeket.
- Spoiler:
A megtestesült képek mindegyikének más-más képessége van. A szemekkel ellátott ernyőjéből pengék álnak ki, az ernyőt pörgetve a pengék kilőnek, ha simán csak tartja, akkor képes vívni vele. A kezében kést tartó lány ruhája tele van dobócsillagokkal, és dobótőrökkel, amitől lassan mozog, de távolról igen nagy erővel dobálja ezeket. A harmadik lány vonójából, és a felsőtestét alkotó hárfából húrszerű energianyilakat képes lőni. A vonóval képes célozni, a hárfával azonban, csak oldal irányba képes lőni, a hegedűt esetlegesen ütésre használja.
Akiknek jó a reiatsu érzékelésük, azok halovány lélekenergiát vélhetnek felfedezni, mind a babák, mind a megelevenedett festmények felől, de ez még ez emberek reiatsujánál is alacsonyabb.
- Spoiler:
Határidő: szeptember 30. Kérdéssel, kéréssel továbbra is zaklatható vagyok ^o^
|
| | | Kojiro Kuroda Shinigami
Hozzászólások száma : 204 Age : 37 Registration date : 2011. Mar. 09. Hírnév : 17
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (15900/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Szept. 24, 2012 4:23 am | |
| Különös volt ez a mai nap… jó volt. Nem éreztem azt a terhet, ami mindig elkísér az utamon. Se a magányt, sőt, kifejezetten jól éreztem magamat, és tudom, hogy ennek zavarni kellene, de mégse zavart. Bár zavarjon? Nem lehetne, hogy egyszer boldog legyek, és élvezzem az életet? De, ma ezt fogom tenni, már reggel is mosolyogtam, a szomszédok visszamosolyogtak. Persze, nem tudták milyen vagyok, így lehet, hogy csak azt gondolták, hogy most sikerült beilleszkednem. Nem baj, erre a kevés időre is legyen elfogadható a kapcsolatom a szomszédsággal. Sőt, ma a munkában is ilyen volt a kedvem, a viselkedésem is, még nevettem is a vicceken, amik elől máskor inkább eltűnök. Fura volt, mert most nem, hagytam, hogy magával ragadjon az egész és… és normális legyek. S az egész napom így telt el, hazaérve megkerestem a ”nejemet”, nem tudom mi vezérelt, de csak adtam neki egy puszit, majd karon ragadtam, és lassúzni kezdtem vele, és közben végig mosolyogtam. - Szerinted nem szép az élet? Persze akadnak ocsmányságok, kínok, halál, vagy éppen a szeretteinket veszítettük el, és keserűek voltunk. Ám néha az arcunkat éri a meleg, és a fény.- megpörgettem a tánc közben, majd elengedtem az egyik kezét, és hátrább léptem, majd vissza hozzá, és erősen megragadtam a derekát. Nem foglalkozva azzal, hogy esetleg kaphatok pár ütést, vagy éppen térdelést. Bár az egészet csak viccnek szántam, mármint a táncot.- Valahogy úgy érzem, ez a mai nap ilyen, amikor nem kell emlékeznem semmi rosszra, csak végre élvezni az egészet. És köszönöm a táncot, kedves ”feleségem”- nevetve rákacsintottam, majd kuncogva elindultam a szobámba. Fene se tudja mi történt velem, de határozottan élveztem, és még nem jött el a megbeszélés ideje, addig bennmaradtam. Feküdtem az ágyamon, néztem a plafont, és boldog voltam végre, és ami még fontosabb, tudtam aludni. Nem álmodtam semmit, csak nyugalom és béke volt. ~ Aludj csak, aludj. Kapsz egy kis időt, boldogságban, és annál jobb lesz, amikor visszarántalak.- léptek zaja ébresztett fel, majdnem lekéstem a megbeszélést. Siettem, és amikor elhaladtam a ”nejem” mellett, egy aprót csíptem a hátsójába, és továbbra is vigyorogtam. Majd pedig előadtam mindent, amit megtudtam, és utána pedig halkan dúdolva álltam meg a fal mellett. Hallgattam, a feladat kiosztását, és azt, hogy mi lesz a dolgom. Nos, ez misem egyszerűbb, fedeznem kell a kölyköt, hát legyen. Ha rajtam fog múlni, akkor nem sok baja lesz. Ez egy küldetés, tehát megsérülhet, a dolgom az lesz, hogy életben maradjon, és a túl veszélyeseket kerüljük el. Meglesz. S most van 30 percem, addig is lerendezem a testem esedékes dolgokat. - Na, akkor itthon maradsz, és ennyi, megvárod, míg visszaérek, és ha lehet, akkor megyünk tovább, haza.- mosolyogtam a testemre, és otthagytam. A küldetés lényegi része elindult. Követtem a kölyköt, figyelve, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet. Se rossz lépésekkel, se úgy, hogy annyi reiatsut engedek ki magamból, amivel fel tudom hívni a figyelmét, valami kóbor hollownak. Kellemetlen lenne, ha néhány eltévedt kis hollow meglepne minket, és elszalasztanánk a lehetőségét annak, hogy ennek a rejtélynek a végére járjunk. Sikoltás, és egy gyermek rohan az iskolába. Ej, hát szerintem nappal se szeretnek bejárni, nem hogy éjszaka. Nincs mit tenni, ha az én ”fiam” is bement, akkor követem. Habár fene se érti, mi vezérelt arra, hogy hátulról lépjek be, de mindegy, ott kényelmesebb. Szerencsére hamar meglesz a kölyök, és nem foglalkozva azzal, hogy továbbra is elnyomjam a reiatsumat, nincs erre idő. Főleg, mert valami báb esik lefelé. Reflexből mozdult a karom, sajnos nincs vágástávolságban, de egy kidou pont megteszi. Fejre célzás… Hadou 04: Byakurai… és megfogva Taka vállát, hátrálni kezdtem. Vagy talált, és akkor lehet nincs feje annak az ocsmány bábnak, vagy nem talált, és akkor így jártunk. Mindenesetre, én valamitől nagyon jó a kedvem. - Van egy érzésem, hogy ezt nem a bábosok hagyták itt. Tényleg, van bábszakkör a suliban?- a szememben ott a kíváncsiság szikrája, míg az ajkam továbbra is csak mosolygott. Ám valami kattogást hallok, meg apró kis lábak zaját, és megjelennek a harcias kis bábok. - Szerintem beszélek az igazgatóval, hát miféle bábszakkör van itt?- kérdeztem vidáman, ám csak vicceltem, és most itt az ideje, hogy kicsit keményebben játszunk. Már rég nem menő a bábozás, ideje elveszniük. Előhúzom a zanpaktoumat, és Takara nézek. - Elmondok egy örökérvényű igazságot. "Szenvedély. Mindannyiunkban megbújik. Alszik, vár, és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar. Kinyitja száját, és Üvölt. Beszél hozzánk, irányít. A szenvedély uralkodik rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk. Mi más lehetőségünk lenne? A szenvedélyből merítünk a legjobb pillanatainkban, a szerelem örömében, az utálat tisztaságában, és a fájdalom extázisában. Néha elviselhetetlenül fáj. Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk, de akkor üresek lennénk, üres szobák. Lefüggönyözve, nyirkosan, szenvedély nélkül igazán holtak lennénk." Van benned elég szenvedély ahhoz, hogy élj, hogy harcolj, hogy megmutasd mindenkinek, hogy nem ok nélkül vagy shinigami, és férfi? Akkor az alkalom el fog jönni, de nem most. Ezeket most elintézem én. Te pedig indulj visszafele, és keres egy másik utat az emeletre, és segíts, akin tudsz. Ja, és ez nem kérés volt, hanem parancs. Na, mars!! - habár lehet nem fog elmenni, de nem érdekel annyira, szerencse, hogy amit tervezek, az nem veszélyezteti. - Donare, Denryuu.- ez kész, jöhet a következő.- Shinotsuke, Ryuunamida.- szétvált, több ezer apró kis kék tű, és mind elindult a bábuk felé, afelé is, aminek talán van feje, talán nincs. Ellepve őket, folyamatosan támadva, és ha sikerült, amit elterveztem, akkor nem csak több darabra fogom törni őket, hanem porrá, apró kis szemekre, és mind ezt vidáman, vigyorogva. S ha pedig szabad az út, és még ott van a kölyök, akkor biccentek neki, és mehetünk tovább. Ha nincs, hát akkor nem biccentek a levegőnek, csak elindulok.
|
| | | Chiruochiba Airisu 4. Osztag
Hozzászólások száma : 202 Age : 118 Tartózkodási hely : Talpa és haja között. Registration date : 2012. Feb. 01. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (17600/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Szer. Szept. 26, 2012 9:52 am | |
| Lélekdonor - Hisao Jun szerepében: Chiruochiba Airisu Kamioka-san az esti összeülésünkön kiadta a parancsot, hogy terepre megyünk, s átvizsgáljuk a szellemvárost. Mindenkire feladatokat bízott. Ta..ki, vagyis Kaminari-san lesz a csali, bár féltettem őt, de meg kell jegyeznem, hogy képzett shinigami ő is, valamint Kojiro-san is vele fog tartani, mint hátvéd, így tényleg nincs mitől félteni. Mi hárman, Rosui-neesan, Kamioka-san és én együtt fogjuk a kutató csapatot alkotni. Rám főleg azért számít, mert lehet, hogy a szaktudásomra szükség lesz, mikor megtaláljuk a gyereket, de én reméltem, hogy legfeljebb ijedség lesz a legnagyobb baja. - Hai! – Bólintottam, miután elmondta a feladatomat. Ezek után fokozott óvatosságra intett minket a magas reiatsus emberek miatt, mivel akár ember is lehet a célpontunk, a bűnös, aki ezt a sok szörnyűséget elkövette. Ezután fél órát adott nekünk, hogy felkészüljünk a munkára. A fél órámat azzal kezdtem, hogy a lélekcukorkámat a póttestembe jutattam, s részletesen elmagyaráztam neki, hogy miket kell tennie a következő nap, valamint azt is, hogy a többi napon mit csináljon, hogyha következő nap nem jönnék vissza bele. Ezután megigazítottam az egyenruhámat, valamint a zanpakutoumat, s magamhoz vettem minden szükséges holmimat… ami igazából a lélekmobilból és a a yonbantaios motyómból állt. Shunpoval közelítettük meg a kísértetvárost, ami tényleg eléggé sötétnek hatott. Miközben vártuk, hogy Ta..ki és Kojio-san megérkezzen kettő ember zseblámpával besétált a területre… vagyis három, a harmadikat nem láttam, csupán a reiatsuját érzékeltem, ahogy a zseblámpások közelében halad, majd megelőzi őket. Valamint, hogy pontos legyek, az egyik lámpás embernek kicsit fura volt a reiatsuja, amit nem igazán tudtam hova tenni. - Kamioka-san! Egy harmadik ember követte a zseblámpával haladókat, valamint az egyikük reiatsuja szokatlan. – Jelentettem, de alig, hogy befejeztem az iskola felől durranások hallatszódtak, amitől pár centit nőttem, vagyis csupán megugrottam, de ott is maradtam. Ahogy oda néztem látni lehetett, hogy csupán a harmadik személy csatlakozott a másik kettőhöz, s hárman együtt vonultak be az iskolába. Amint megérkezett a két társunk, Kamioka-san kérte a terület lezárását, s ahogy megtörtént mi indultunk is a kórházba. ~Hogy lehet egy kórház ennyire baljóslatú, mint ez?~ Meredtem az épületre, ahogy közeledtünk felé. A váróba érve az elkeseredésem csak fokozódott, hiszen egy kórháznak nem lenne szabad rémisztőnek hatnia, hiszen egy rémes helyen nem lehet gyógyulni! Kamioka-san útmutatásai alapján átkutattuk az épületet, viszont pár rémült póknál többet nem találtunk. Ahogy haladtunk lefelé, mikor sikolyt hallunk, s ezért rohanvást sietünk le, hogy megnézzük, hogy mégis mi történt. Nekem sikerült egyszer elesnem, valamint egyszer rossz felé fordulnom, ezért, valamint mert úgy tűnik, én vagyok a leglassabb helyváltoztató közülünk, én később érek le a váróterembe, s én már csak annyit látok, hogy a csúnya, ronda képekről lemásznak a rajtuk lévő nő/lányszerű alakok. Szemeim elkerekedtek a meglepetéstől, de nem volt időm sokáig meglepődni, mivel egy recsegő hang szólalt meg „Halál a betolakodókra!”, aztán a képből előlépett lények az utunkat elvágva támadtak ránk. - Bakudou 12: Fushibi! – Mondtam ki a kidou parancsát, minek hatására körén pókháló szerűen kidou szállak húzódtak, amibe vélhetően a lények bele is akadtak, s nem törték át, ami valószínű az alacsonyan érzékelhető riatsujuk alapján. Így elméletileg ez az egy kidoum elegendő ahhoz, hogy feltartóztassam őket, ameddig Rosui-neesan és Kamioka-san ártalmatlanítja őket. Hogyha mégis képesek lennének a támadásra, akkor a támadásukat az „El Escudo” technikával hárítom. Amint nem jelentenek ezek a fura valamik veszélyt, feloldom a kidoukat, s Kamioka-san utasításait követve cselekszem. Valamint természetesen a továbbiakban is azon leszek, hogy minél kevesebb sérült legyen, hiszen, egy jó orvos nem csak kezeli a betegséget, hanem meg is előzi! ^^ |
| | | Hakuun Reno Ember
Hozzászólások száma : 13 Age : 38 Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D Registration date : 2012. Apr. 25. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 2:13 am | |
| Eldöntöttük, jobban mondva, én kitaláltam, Touma meg csak rám tapadt, mint katicás matrica az alsó felemre, és ez nem vicc. Totál komolyan van egy katicás matrica a gatyómon, hála a legédesebb unokahúgnak a világon. nem mondom, hogy örülök neki, de nem izgat különösebben. Egyébként is a zsebbe ragasztotta, még szerencse. Nem kéne, hogy hominak nézzenek, bár nincs bajom a csavart irányultsággal, de jobban szeretem a jó nőket. Valahogy elég gázul érezném magam, ha egy kigyúrt óriás ölelgetne reggel az ágyban. Igazi lidércnyomás! De még mekkora! A furcsa hanghatások, a csörgő erdő nem annyira zavarta meg a lelkem, mint az a tény, mikor vállkocogtatás után oldalra, aztán meg hátra pislogtam. Hát öregem, egy óriás denevér lógott fejjel lefelé a fán! Bevallom férfiasan, hogy betojtam. Elvégre nem minden nap lát az ember mutánsokat. Gondoltam, majd odadobom neki Toumát, ha éhes. Senki sem tudja meg, hogy én voltam, majd mondom, hogy nem tudtam megmenteni. Na jó, csak vicceltem. Egyébként is csak futásban kéne leelőznöm, az meg lehet, összejönne. Persze nem akartam, hogy itt murdáljunk meg, de a végén nem is volt ilyesmire szükség. Mutáns denevérnek titulált támadónk csak a vicces kedvű külföldi volt a szállóból, vagy olyan félig külföldi. Hát, jóformán nem is tudom, hova soroljam. Még szerencse, hogy vágom az angol, másképp az esetek többségében, pisloghatnék rá kukán, miről vakerol. Azért jó ízűt nevettem vele, mikor rájöttem, csak humora áldozatává váltam. Egészen jó arc volt, és ami még fontosabb, felkészült. Akkora fényt csinált nekem, meg a beijesztett divattervezőnek, hogy mit sem értek a menő zseblámpáink. Pedig nagyon körültekintő voltam, mikor választottam őket. Nem szeretem, ha leköröznek, de Hidarinak megbocsájtottam, mert annyira dúlt benne a kalandvágy, hogy még az iskolaajtót is berúgta. - Ez szép volt, ember! – vigyorogtam rá „Hidari for president” táblát lóbálva. Szimpi volt nekem a skaci. Tuti, meg tudna védeni attól a néhány elvetemült fantól, akik megrohamoznak. Talán majd meg is kérdezem tőle, ha nem kell Touma temetésére mennünk. Komolyan, szerencsétlen srác kicsit beparázott Hidari hullás megjegyzésétől, és talán most az várja, hogy belebotlunk egy zombiba, vagy netán kiájul egy hulla az egyik nyitott ajtón. Durva volt a helyszín. Totál thrilleres. Ha mozit kéne forgatnom, biztos, hogy ide jönnék, mekkora flesh már. Tényleg már csak az hiányzik, hogy előugorjon egy bohóc az árnyékból láncfűrésszel a kezében. Most sajnálom igazán, hogy nem hoztam pattogatott kukoricát. Már egészen biztos voltam benne, hogy totál csalódni fogok, ha egy nyomorult szellemet sem látunk. Jó lesz egy csótánybébi szelleme is, de valamit találnunk kell. Ne véletlen legyen már ennyire para ez a hely, meg hát Toumának sem kéne csalódást okoznunk. Épp ezért haladtunk teremről teremre. Mégiscsak fenn állt az eshetősége, hogy ha nem nézünk szét mindenütt elég alaposan, lemaradunk a műsorról. Blake kompatibilisnek tűnt, Tounak meg nem volt más választása, mint követni. Illetve, biztos volt, de egyedül nem lehet olyan jó móka belefutni egy kísértetbe, főleg nem az ő trópusi dögvésztől legyengült állapotában. Őszintén, kicsit levert, hogy nem találtunk semmit sem a földszinten. De szerencsére az épület nem csak egy szintes volt. Így nem kellett szánalmas véget érnie a küldetésemnek, és legalább továbbra is jól szórakozhattam. Nekiveselkedtünk a lépcsőnek, bár nem úgy tűnt, sokáig fogja bírni. Nem cink, csak addig tartson ki, míg felérünk, lefelé meg majd csak úgy potyogunk. Meg hát, ki tudja, hogy le kell-e majd jönnünk… Kukuku. Már csak pár terem van hátha, szóval muszáj lesz valamit találnunk, vagy szomorúan fogok visszamenni a szállóba, és utána muszáj lesz Hidarit, és ha addigra nem ájul el, akkor Toumát is magammal vinnem sakézni. Nem vagyok melankolikus alkoholista, hogy egyedül igyak. Az nem az én világom. Ahogy besurrant mini kommandós csapatunk az első terembe, rögtön tudtam, hogy valami érdekes dologra bukkantunk. Az azért csak érdekes volt, hogy a táblára neveket fírkáltak. Eddig egyik teremben sem volt hasonló, pedig lehet, ott is voltak kréták. Lehet, a turisták írták fel magukat, vagy ez valami előre elrendezett, hogy félelmetesebb legyen a hely? - Szerintetek rajta van a nevem? – ácsingóztam a tábla előtt reménykedő tekintettel, miközben átfutottam a neveket. Nem találtam, pedig nagyon odaadóan kerestem. Bár igaz, hogy fiú és lány nevek voltak vegyesen, de gy tűnik, senkit nem hívtak előtte Renonak az erre járók közül. Ez az ezért kicsi felháborító. Egyszer csak léptek zajára lettem figyelmes. Még a hátam is libabőrös lett az izgalomtól, úgy vártam, hogy majd betöri az ajtót egy baltás gyilkos, vagy ilyesmi. Ha már ez a kis város egyetlen igazi látványossága, miért nem játszanak rá egy kicsit jobban? Mikor azonban egy totál átlagos lány bukkant fel az ajtóban, minden reményem elszállt. Csak egy másik turista volt, gondoltam, több fiatallal van együtt, és azok is felbukkannak. Csalódottan fordultam el tőle, engem annyira nem foglalkoztatott, mit keres errefelé. Valószínűleg azt a szórakozást kutatta ő is, amit én. Visszafordultam a táblához, hogy az imént megkaparintott krétámmal majd szépen felírom a nevemet az utókornak, mikor meghallottam a sikítást. Biztos, hogy egy kisgyereké volt. A kréta kiesett a kezemből, pattogott párat mielőtt porrá őröltem volna cipőm talpával, ahogy az ablakhoz rohantam. Sötét volt, az egyetlen, amit láttam, az egy gyereknek tűnő alak volt. Egyenesen az iskolaépületbe rohant be, ahol mi is tartózkodtunk. Ez a hely nem gyerekeknek való. Ez nem tréfadolog! Apatigris természetem azonnal fellázadt, és már fordultam is az ajtó felé, hogy vetődjek ki rajta, mikor valaki kuncogni kezdett. - Te, Hidari, ez a kiscsaj véletlen nem rokonod? – kérdeztem egy pillanatra megtorpanva, ahogy eszembe jutott Blake hasonló támadása. Most nem találtam poénosnak. Nem értettem, hogy miért pont most tudott bekapcsolni ez a szellemidéző rendszer, mikor ennyire nem értem rá. Ahogy a lány hajára pillantottam, hirtelen elnyekkentette magát, és sűrű lobonca megindult felénk. – Voáh! – adtam hangjelét meglepettségemnek. Haja kezekre hasonlított, érintése hűvös volt. Gyorsan kikerültem, és eltávolodtam tőle. Nekem meg kellett keresnem azt a szerencsétlen kisfiút, a többiek meg foglalkoznak ezzel a különös szerezettel. Valahol biztos, ki lehet kapcsolni. Kiléptem a nyitott ajtón, és már ugrottam volna a lépcsőre, csakhogy nem volt rá szükség. A kisfiú, akit korábban az épület előtt láttam, ott állt a lépcsőnél háttal nekem. Nem tűnt ijedtnek. - Hé… - szóltam kicsit halkabban, mint szokásom. Nem akartam, hogy elszaladjon, mert rá hozom a frászt. De ahelyett, hogy megrémisztettem volna, ő volt az, aki thrillerkedvelő szívemet megdobogtatta. Na, nem azért, mert annyira boldogan érintett volna, hogy a nélkül hátra tudja fordítani a fejét, hogy a teste is mozdulna vele. Kicsit kivert a víz tőle. Üveges tekintetétől pedig még a szőr is felállt a hátamon. És ahogy mögé pillantottam, nem egy hozzá hasonló kölyköt láttam felaraszolni a lépcsőn. – Ez beteges! Nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel. Nekem ez már nem volt poén. Kisgyerekek álltak velem szemben. Nem úgy tűnt, mintha robotok lennének. Nekem ez gyerekek voltak, akikkel valami rossz történt. Nem szellemek. Csak egyszerű gyerekek. Ledermedtem. Ez nem olyan helyzet volt, mikor nevetve arrébb tudtam lökdösni a kölyköket, hogy ne játsszák a fejüket. Hogy félnek kellett volna tőlük, az csak akkor tudatosult bennem igazán, mikor a horroskislány kiadta a parancsot. meg akartak bennünket ölni. Kiutat nem láttam. Lehetőséget arra, hogy gyerekeket bántsak, szintén nem. El kellett tűnnünk, minél előbb! |
| | | Kaibara Katsuhiko Ember
Hozzászólások száma : 17 Tartózkodási hely : mindenhol de általában sehol Registration date : 2011. Aug. 16. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Onmiyouji Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 3:19 am | |
| A térszűkítő technikával közlekedő leányzó végül az iskola tetején állapodik meg. Látja, amint a férfiak besétálnak az épület főbejáratán így úgy dönt, hogy ő inkább fentről hatol be. Erre pont megfelel számára az egyik terem kitörött ablaka. Még mielőtt behatol, rendesen megtisztítja, az ablakot az esetleges kisebb szilánkoktól majd egy ügyes mozdulatsorral beljebb kerül az épületbe. Katsuhikonak hamar rá kell azonban jönnie, hogy a teremben nem talál semmi érdemlegeset azon tömérdek poron kívül melyet most sikeresen felkavart. Ruhájának ujját a szája elé tartva kerül, közelebb a terem kijáratához azonban rá kell arra is jönnie, hogy a régi ajtót sem lesz könnyű kinyitni. A rozs már megkezdte a tolóajtót, ami így nem kicsit be van ragadva. Két kézzel megragadja a résnyire kinyílt ajtó szélét majd húzni kezdi azonban fa papucsa nem éppen alkalmas az efféle mozdulatsorra így nem csoda, hogy az említett lábbelik hamar megcsúsznak és így a lány végül a földre csücsül nem épp önszántából. Felállva aztán újra neki leselkedik ismét ám most tolás helyett a darabolás mellett dönt és előhúzva a katanáját két gyors csapással az aljára és a tetejére az ajtót már könnyedén félre tudja állítani íz útjából. A teremből kilépve elteszi a fegyvert és elindul osztályról osztályra járva. Sajnos azonban nem talál semmi érdemlegeset egyik teremnél sem és már csak egy maradt, amit nem nézett meg. Léptei elég nagy zajt csapnak, ahogy a geta papucs a padlóhoz ér. Még ha szeretné, sem tudna ennél halkabban menni, ha csak nem veszi le a lábbelit. Végül aztán eléri az utolsó termet és bármely előjel nélkül nyitja ezt ki. Ekkor azonban váratlan dolog történik. A terem nem üres, sőt akik benn vannak nem mások, mint a három férfi a fogadóból, akiket ez idáig követett. Fogalma sincs, hogy mit kéne tennie olyan hirtelen jött a dolog, de szerencséjére mielőtt még bármit is ki kéne találnia egy gyermeki sikolyra lesz figyelmes. A többiekkel együtt siet az ablakokhoz így még láthat egy gyermeki formát besietni a főbejáraton illetve egy másik fiút, aki egy pillanatra megáll majd ő is az épület főbejárata felé indul. Miután mindketten eltűnnek, a szeme elől visszafordul a terem táblája felé ugyan is, ha az emlékezete nem csal látott valami írásokat rajta. Ám szeme elé nem a tábla kerül elsődlegesen, hanem egy lány arca, aki fejjel lefelé lóg lefelé a plafonról. Sem a megjelenése sem pedig a mosolya nem kelt jóérzést Katsuhikónak sőt épp ellenkezőleg. Észlelését követően hamar elő is kap egy nyilat és felhúzva az íjat egyenesen a lányra szegezi azt. Mikor az ismeretlen plafoncsüngő megszólal majd azzal egy időben hajzuhataga - mely inkább karokra hasonlít - elindul feléje és a férfiak felé, gyorsan kitér, előlük majd a folyosóra navigálja magát. Ott azonban újabb meglepetés várja. Egy gyermek áll nem messze háttal neki. Mikor a többiek is kiérnek, a fiú megfordul, de csak a feje, ami igen csak hátborzongató látvány. A lépcső felől is léptek hangzanak, és hamarosan megpillantja a gazdájukat is. Újabb gyermeki képpel ellátott lények (?) tűnnek fel, különböző fegyverként szolgáló tárgyal a kezükben. Bár a lény megnevezés nem is nagyon mondható rájuk, inkább tűnnek, báboknak melyek lélekenergiával rendelkeznek. Amint azonban összegyűlnek, egyértelműen támadólag indulnak el a kis csapat felé és a teremből kikúszó lány kiáltásából arra lehet következtetni, hogy nem igen, akarják életben hagyni sem Katsut sem pedig a többieket. Katsu ezt észrevéve nem tétlenkedik azonnal ellentámadásba lendül. A már felajzott íjjal a kúszó lányt jobban mondva a ruháját veszi célba és a nyíl ellövése után csak remélni tudja, hogy sikerül odaszögezni a lányt a padlóhoz. Majd ezt követően az íjat hátrébb veti, és míg jobb kezét a ruhaujjba húzza, hogy az oda rejtett dobókésekből elővegyen, hármat addig a másikkal a mellkasánál csúsztatja a ruhája alá és négy Robbanó talizmánt húz elő. Majd még mielőtt a férfiak bármit is tennének, elhajítja a bábok felé a pengéket. Amint azok elérik a gyermeki utánzatokat a Tsukegamit alkalmazva lép egyet előre és a bal szélső ellenfél előtt tűnik fel fél méterre, hogy az egyik cetlit a kezéből felé hajítsa majd rögtön ezután szépen ballról jobbra haladva oldalazó léptekkel illetve ezeknél a Tsukegamit használva jelenik meg mindegyik előtt, de csak annyi időre, hogy mindegyiket ellássa egy-egy cetlivel mely, ha igaz a lélekenergiájuk miatt a testükre tapad. Majd az utolsót követően egy hátralépéssel ismét összeszűkíti a teret és a férfiakhoz tér vissza. Visszaérkezésekor kissé fáradtan lép még hátra párat miközben jobb kezének mutató és középső ujját kinyújtja (a többit meg természetesen behajlítja) és int egyet a bábok irányába melynek következtében a papír fecnik egy baraval megegyező robbanást produkálnak.
|
| | | Kamioka Shinrou 12. Osztag
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2012. Apr. 16. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Juunibantai, fukutaichou Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (28700/30000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 6:38 am | |
| Miután kértem a terület lezárását elkezdtük szépen szisztematikusan átvizsgálni a területet. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha találunk is valamit. De sajnálatos módon semmit sem találtunk, csupán poros és kísérteties "romokat". Airisu jelentésére bólintok egyet. Ezekszerint emberek szkorzóznak a szomszédban. Alaposan rájuk hozhatjuk a frászt és reménykedtem benne, hogy nem ellenségesek. Végül úgy döntünk, hogy mehetünk kifelé, a kórházban semmi sincs, semmilyen nyom vagy bizonyíték, így feltehetőleg az iskolában lesznek a további nyomok, ha más nem, az embereket kell kikérdeznünk. - Indulás! Andom ki az utasítást, hogy távozunk akkor arra amerről jöttünk. de ahogy mennénk ki beleütközünk egy kis gondba. Pontosabban három problémába. Az előttünk ácsorgó szörnyek pontosan olyanok, mint a épen volt láthatóak. Kimásztak volna a vászonról? de hiszen az lehetetlenség, olyan nem lehetséges, hogy a képek megelevenedjenek. Habár... különös technikák is lehetnek. Lehetséges, hogy mégis csak a képről másztak le? Nincs további időnk gondolkodni, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy bennünket akarnak bántalmazni. Komolyan válaszolok a jelenlétük okozta fenyegetésre. - Kirikiazame Kenshiko! Ahogy előhívom a zanpum shikai alakját, megjelenik a pengén a fogazás. Brutális sérüléseket lehet vele okozni. Rámutatok az esernyős hölgyeményre, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy ki is az ellenfelem. Ezután egy rövid szócskát suttogok magam elé. Shinigami társaim tökéletesen tisztában vannak vele, hogy miféle technikát kívánok használni. - Senka! A bábok felől jövő lélekenergia túlságosan alacsony ahhoz, hogy gyorsabb legyen nálam vagy egyáltalán a mozdulatot láthassa. Így nincs más hátra, minthogy a lény ellen megpróbáljam használni a Senkát. Mögé shunpózok és egy vízszintes vágással próbálom végrehajtani a támadást. Kenshiko képessége rájátszik arra, hogy amennyiben sérülést okozok, az nagyon meg fogja viselni a hölgyeményt. - Senki nem mondta nektek, hogy tilos graffitizni? Ezután kipróbálok valamit. Nem vagyok a dologban biztos, de mégis csak a festményről léptek le. - Kongoubaku! Azzal kidout a kiválasztott ellenfelem festményére lövöm. Ez csak egy halvány feltételezés, de úgy gondolom, hogy közük van a festményhez. Akkor pedig nem rossz próbálkozás a festményt magát is elpusztítani. Ezért vagyok a 12. osztag tagja, használom harcközben a fejemet is. Nem úgy, ahogyan a 11. osztagosok... Ők nem tudnak olyan kifinomult módon harcolni, mint én. ^^ |
| | | Atamagahen Haseru Hidari Ember
Hozzászólások száma : 115 Age : 39 Tartózkodási hely : 35f 41' ÉFSZ, 139f 46' KFH Registration date : 2009. Jan. 10. Hírnév : 18
Karakterinformáció Rang: US-ARMY, Őrnagy Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (10000/12000)
| Tárgy: Re: Lélekdonor Szomb. Okt. 27, 2012 5:40 am | |
| Mutatott reakción jó kedvűen röhögni, engedélyezve. Falfehérre sápadt hulla biztosan parás férfit biztatóan hátba vágni, jóvá hagyva. Épületbe érve chips körbe nyújtása, teljesítve. Monoton csámcsogással és zacskó csörgéssel helyszín biztonságosnak nyilvánítása, elkönyvelve. Társak felderítő képzettségben vélt hiányosságaira tekintettel, két további rakéta haladási vonalban történő eldobása, végrehajtva. Egész folyosó megvilágításával, helységek feltérképezése, folyamatban. Kíséret testi épségére tekintettel, előőrs szerepének kézhez ragadására, körülményekre tekintettel, felhatalmazva. Egyszerűnek vélt kézjelzésekkel társak navigálása, nyugtázva. Értetlen pillantásokra, rövid magyarázattal szolgálni, teljesítve. Használt kézmozdulatok a „figyel”, „előre megy”, „körbe néz” és „vár” jelentését megosztani, teljesítve. Tesztet követően, jelzések kizárólagos használata, folyamatban. Haladással megállapítani a földszint ellenségtől mentes állapotát, elkönyvelve. Következő lépésként a folyosó végi lépcső kinevezése, pozitív. Fényjelző rakéta fényében, előbb szemmel, majd fizikálisan felmérni állapotát, folyamatban. Korlát és fokok masszívságának lábbal történő tesztelése, végrehajtva. Terület veszélyesnek, de használhatónak nyilvánítása, teljesítve. Biztonságos közlekedés érdekében, háta mögé terelni a társakat és megfontolt léptekkel haladni, teljesítés alatt. Első emeletet elérve lépcső forduló fedezékéből előre hajítani a fényforrást, nyugtázva. Feszültség fokozása érdekében, legnagyobb csendben rágóval zajt generálni, teljesítve. Széles vigyorral kárörvendeni a rémületen, pozitív. Indulást megelőzően, csoki szelet előhorgászása a nadrág zsebéből, elkönyvelve. Édesség illedelmes körbe kínálása, folyamatban. Feleslegessé váló rágó falra ragasztása, jóvá hagyva. Folyosóra kisandítást követően, szint felderítése, megkezdve. Soron következő, első terembe fordulva, szokatlan jelenség keresése folyamatban. Padok, székek, tábla, tanári asztal felületes átkutatása, végrehajtás alatt. Kutatás közben, társaktól érkező megjegyzésekre és mozdulataikra figyelés, pozitív. Testi épségükre fokozott éberséggel ügyelni, teljesítés alatt. Nevekre érkező megjegyzésre nem tetszést kifejező cümmentéssel cola-s nyalókát keresni, jóvá hagyva. Egyértelmű választ kikövetkeztetve, lelombozni a lelkesedést, nyugtázva. -Osztálynévsor, buddy. Ennyire tombol benned a hipster bullshit?- Jegyzetfüzet után kutatva nevek gyors ellenőrzése, folyamatban. Feljegyzett Kirie név keresése, teljesítve. Csalódott szájelhúzással tudomásul venni nincs közöttük, pozitív. Kintről érkező lépések zajára széles mosollyal ajtó mellé húzódni, teljesítve. Ruha alatt elrejtett fegyver után nyúlva, helyszín biztosítása, kész. Belépő alak fejéhez fegyver tartása, majd reflexből szitkozódva való elhúzása, végrehajtva. Lány ártalmatlan kilétét szem előtt tartva, veszélyhelyzet lefújása, engedélyezve. Külső helyszínről érkező sikolyra mozdulatlanná dermedés, pozitív. Összeszűkült szemekkel épületben keletkező zajokra koncentrálás, végrehajtás alatt. Szétszéledő társaságra oda se figyelve, fegyver kibiztosítása, nyugtázva. Eszelős mosollyal ajtó felé sétálás, folyamatban. -SHOTTA!-Gyermeki kacagásra gurgulázó röhögéssel válaszolni, pozitív. -Fuck off, bitch!- Vérszomjas ragadozóként megcsillanó szemekkel köszönteni a plafonról lelógó lényt, teljesítve. Lábszárra erősített tőrökkel, érkező objektum padlóra szegezésének, mozgásának lassítása, megkísérelve. Tiszta célpont keresése, folyamatban. Levegőt visszafojtva hajszálpontos célzás, pozitív. Egyetlen, felületes sérülés okozása, előkészítve. Lövés, negatív. Ideges morgással tudomásul venni az előzetes megbeszélés nélkül akcióba lépő lányt, helyzettől függetlenül, jóvá hagyva. Hidegvér visszanyerése sóhajtással, engedélyezve. Félszemű lány cikázó támadásától függetlenül, saját terv megvalósítása, folytatva. Tárból egyetlen, vérével töltött töltény elővétele, pozitív. Colt tárába helyezése, majd a kúszó lény bal alkarjának megcélzása, nyugtázva. Rohamot jelző robbanás elültével, hajszálpontos lövés leadása, teljesítve. Számításokra támaszkodva, két percet követően működésbe lépő képességére hagyatkozva, menekülési útvonal keresése, folyamatban. Túlerő és támadók kilétét figyelembe véve, visszavonulás, előkészítve. Falterület potenciális kijáratként való megjelölése, engedélyezve. Feltérképezés közben, baromságokat fecsegő férfinek válasszal szolgálni, jóvá hagyva. -Negatív, Jean Reno. De neked még kerülhet a fuckin fegyverem csöve a modafucka picsádba, ha tovább járatod a szádat. Fogd!- Vicsorgó mosollyal kislány felkapása és szőke kezébe nyomása, folyamatban. Göthös szőke gallérjának megkaparintása és oldalfal mellé rántása, teljesítve. Kézi gránát kibiztosítása, majd az éles töltény hátsó fal felé történő hajítása, pozitív. Robbanással keletkező lyuk elégedett nyugtázása, jóvá hagyva. Magasabb szőke táskájából kikandikáló kötél előrántására, felhatalmazva. Társaság lyukhoz navigálása, folyamatban. -Mc. Hammer! Tudsz lőni, célozni, bármit? Juttasd át a fuckin kötelet egy biztonságos pontra és másszatok!- Megoldó képesség minimális fokában bízva, feladat kiadva. Csapat biztosítása érdekében hátvéd szerepét felvállalni, nyugtázva. Kibiztosított fegyverekkel, esetlegesen érkező ellenséges erők blokkolása, előkészítve. Halálos és súlyos sebek okozása, negatív. Célzási zóna bokára korlátozása, teljesítve. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Lélekdonor | |
| |
| | | |
| |
|