Egyik nap telt a másik után. Monoton volt egyhangú. Az utcán emberek sokasága. Majd leszállt az est. A csillagok úgy ragyogtak az égen, ahogy a friss felkelő nap első sugara a várost átszelő folyó tükörsima felszínén. A hold szomorkásan telített volt. Az utcákon kigyúltak a lámpák. A házak fényei halványodtak, majd kialudtak. Az éjszaka mély sötét szomorú csendjét, a lágy friss hűs szelő susogása törte meg. Mivel egy fárasztó nap után jártam az utam tovább, úgy döntöttem felugrok egy villanyoszlop tetejére körbenézni hátha látok is valamit.
Nézegetem, először a percek teltek amiket az órák követek lassan. Akkor megéreztem valamit.
Kardom markolatára raktam a kezem majd a lélekenergia után nyomultam. Nem sokára rá is leltem.
Egy Hollow üldözött egy lelket elég nagy termetű volt olyan középméretes.
segítség, segítség! Futott a lélek aki egy gyermek lelke volt mellkasán lógott a léleklánca, kiabált ahogy futott nyomában a lidérc, aki üldözte. Ugrás közben előrántatom fegyverem, amivel a lidérc felé suhintottam oldalról. A hollow félrelökte kezével a kardom, majd folytatta a gyermek lelkének üldözését. Ez volt az a pillanat ahol rádöbbentem nem fogok semmit elérni shikai nélkül.
A lélek meg a lidérc közé ugortam az utóbbira meresztetem kardom.
-Raitingu gouka inai fuguu, Tendou Jishin
Kardom felvette a Shikai formáját amivel a lidércre támadtam. Egy jól irányzott csapás volt a maszkra amit követően a lidércnek bevégeztetett. Elettem fegyverem majd a lélek megszólított.
-Ki maga kisasszony?Egy shinigami?
Meglepődtem, leguggoltam a sráchoz elmosolyogtam vállamhoz emeltem a kardom. A srácon látszót nem tudta mi történt, hol van, mi volt az az izé ami üldözte. Rettegett félt gyámoltalan volt.
-Nem, nem, nem Shinigami, legalábbis részben az. De kötelességem van. Ezután egy jobb helyre kerülsz, nem fogsz szenvedni, nem kell többé menekülni, sok barátod lesz. Szüleid? -Tettem fel neki a kérdést mosolyogva.
-Nincsenek meghaltak. Utolsó amire emlékszem autó balesetet szenvedtünk. Azt itt találtam magam. - Mesélt el a szomorú történetét, ami délután történhetett meg.
- Tudod ahová mész ott biztosan megtalálod a szüleid is. -azzal kardom markolatával homlokon koppintottam elvégezve ezáltal a lélek temetést.
Az éjszaka lassan telt, a lidércet levágtam, elboruláskor a robajt követően két fát ki-is döntött, sehol senki ahogy körbenéztem majd azzal a lendülettel tovább haladtam. Elgondolkodtam hogy jutottam el idáig. Vajon lesz e jövőm, valamint lezárul-e a bajos múltam valaha? Sok kérdés villódzót a fejemben, annyira hogy randevúztam egy villanyoszloppal is közbe. Majd egy fejcsóválást követően elnyelt az éjszaka sötétje, ahogy utam tovább folytattam.

A lidérc kimult mint gyertya a pincében amikor for a bor. A közeledő shinigaminak a lélek energiája döbbentette rá Kaelinát hogy más is van a közelben. Nem tudhatta az idegenről hogy barát,vagy ellenség, ezért óvatos volt, bármit is tett. Mikor az ismeretlen láttó távolságba ért, megállt, válla fölött hátranézve kiszúrta Nobut. Nem kereste a konfliktust a shinigamikal, ezért tudta ilyenkor mit kell tenni. Lassan elkezdett megfordulni, ahogy fordult a lágy szél meglebbentette a fekete hosszú haját a levegőben. Nobu felé fordult elmosolyodott, majd illedelmesen bemutatkozott.
-A nevem Hytari Takeda Kaelina örvendek, ja és egy dolog nem én vagyok az ide rendelt shinigami.
-Csak eleget tettem a kötelességemnek. -Hajolt meg illedelmesen, majd lány visszakozott sok mindent mondani hisz belül tudta, egy osztagba tartozó shinigamival beszél aki akár meg is támadhatja ha úgy válaszol.
- Muszáj volt végeznem azzal a hollowal, mert egy lelket üldözött, szomorú historia, de az akit üldözött egy fiatal kölyök volt, aki a kora délutáni órákban hunyt el autó balesetben. -Elkezdtem kutakodni az öltözékem újában. ~Hová tehetem, én szerencsés~Gondoltam ,majd megkerült.
-Megvan!-Azzal a lendülettel egy újságot húztam elő a haorim újából, majd hajítottam egy laza csukló mozdulattal Nobu lábához.
Gondolkodóba estem, az ajkamra raktam behajlított mutató ujjam közben picit összehúzott szemöldökkel Nobura vetettem a tekintetem.
~Olyan furcsa ez a tag.~ Elkezdtem gondolkodni, játszani a gondolatokkal majd bevillant.
~Biztos nem tudja hogy Exshinigami vagyok. Amíg erre nem tér ki nem lehet baj.~ Témát váltottam
miközben figyeltem Nobut.
-Szép esténk van nem de bár?A csillagok ragyognak, a hold teljes, nagyon csodás. Odavagyok a szép pillanatokért. -Hátra tetem a kezeim összekulcsoltam majd rákérdeztem, sandítva.
-A 6. osztag egy tagja milyen céllal jött a városba? -Láttam közben a srác elkezdte az újságot vizslatni. Pillantásából rájöttem, hogy megtalálta az autó balesetről szóló részt benne. Nem is akartam közbeszólni inkább megvártam Nobu reakcióját a kíváncsiságomra.

Nobu örömmel vette, hogy Kaelina is hasonlóképp barátságos volt vele. Őszintén szólva nem erre számított, hiszen alapvetően még soha sem találkoztak. Kaelina magyarázatot adott tettéről, kissé úgy tűnt, mintha valami frusztrálná őt, valami nem stimmelt teljesen, de Nobu betudta az első találkozás izgalmának. Amikor a lány azonosította magát, Nobuban hirtelen felmerült a gyanú, hogy nem is egy barátról van szó, azonban a beszélgetés máris tovább ment, így ez a gyenge pillanatnyi érzés el is illant:
-Használtad a lélek temetést is, úgy látom. Szép munka... - mondta, majd kissé zavarba jött, először azért, mert nem a lány felettese, másrészt meg azért, mert valahogy zavarbaejtőnek érezte kicsit a szituációt, habár ő sem tudta megmondani egész pontosan, hogy miért.
-Igen, valóban szép esténk van... -Zavarában, amit elég jól leplezett, megfogta az újságot és a balesetről olvasott. Amint ezzel végzett, máris válaszolt a továbbiakban felmerült kérdésekre:
-Hát most csak nézelődni jöttem ide a városba. Egyszer szeretném, ha ide osztanának be engem... - Harapta el a mondat végét. Jóllehet elég barátságos típus Noboru, ám mégsem akarja az első találkozás alkalmával elárulni minden titkát a múltjával kapcsolatban. Ám valami mégis izgatta Nobu fantáziáját a lánnyal kapcsolatban. Nem érzett különösebb veszélyt, azonban mégis, mintha valamit titkolt volna. Tekintete kissé komorabb lett, de még mindig barátságosan megkérdezte:
-Kaelina-chan... Mit is mondtál melyik osztag tagja vagy? - kérdezte, majd várta annak válaszát. A helyzet éppen kezdett volna kínos és ijesztő lenni, amikor a háttérben megjelent egy hatalmas lidérc lélekenergiája és célbavette Kaelinát és Noborut.
~Miért pont most?...~gondolta idegesen, majd kezét kardjának markolatára helyezte, azt gyorsan kirántotta hüvelyéből, majd felkészült a lidérc támadására, aki hatalmas sebességgel közeledett felé, ám hirtelen irányt változtatott és megindult Kaelina felé. Noboru tudta, hogy nem elég gyors ahhoz, hogy utolérje, így valamilyen módon le akarta mégis lassítani:
- Bakudou 04: Hainawa!! -kiáltotta, hogy lelassítsa kissé ellenfelüket.
Nehéz volt kivenni a lidérc alakját a hihetetlen sebessége miatt, de valami kígyóformához hasonlított. Az is egyértelmű volt, hogy az erősebbek közé tartozik a fajtájából.
-Vigyázz! - kiáltotta a lánynak és shunpoval igyekezett minél közelebb kerülni a lidérchez, hogy kettévágja.


//Bocsi, ez csak úgy jött:D//

Kaelina boldog volt hogy a srác nem gyanakodott, de akkor megkapta azt a kérdést amitől rettegett. Felemelte a fejét, kardja markolatára rakta a kezét, kipöccintette a tokjából.
-tudod Nobo vannak dolgok amiket mások nem értenek meg, elfogultak önteltek, soknak képzelik magukat. Nekem nincs osztagom.- Kaelina elkezdte növelni a lélekenergiáját megérezte a lidércet ami nagy robajjal rohant feléjük, Nobo pont rá kiáltott hogy vigyázz. Egy laza mozdulattal a lidérc felé fordult, szép haja hullámzott a levegőben. Majd elordította magát, kardját előkészítve, tekintetében csak a komorság látszót ahogy komolyan veszi a fenyegetést.
- Raitingu gouka inai fuguu, Tendou Jishin-Kardja felvette a shikai formáját, amit egy gyors támadás követtet a lidérc felé. Futás közben elengedte egyik megtanult támadását a lidércre. -Hadou 04: Byakuray!- Villám csapot Kaelina ujjából a lidércre amely nem szenvedett nagy kárt de erőteljesen visszavágott, a lány elgurult a borzasztó támadás útjából amelynek áldozata lett két villanypózna. Megrohanta a lidércet újult erővel, kardtávolságba ért.-Usowotsuku Aishou-Kaelina kardja által nagy mennyiségű reitatsu szabadult fel.
Majd megsorozta a lidércet hét erőteljes csapást mérve rá, a lidérc kínjában felordít, elkapja kaelinát falhoz csapja, majd félrehajítja mint egy darab szemetet a lány elég nagyot kap.
Feláll kardjára támaszkodik, kiverte a hideg verejték, elfáradt sajnos a shikai formájában lévő kardjának második képességét nem tudja még kontrollálni energia szinten így sok energiát emészt fel annak használata.
-NOBO!!! Egy támadásom lesz! Utána te jössz.-Feláll kisterpeszbe, kardját a hollowra szegezi megnöveli újra lélek energiáját, szabályosan forr a levegő. Majd dühösen elkiáltja magát.
-Fuguu itto chirasu kyasha- meglendíti a kardját melyből fénysugár csap a lidércre, azon egy lyukat ütve a bal oldalán, elhasználta az erejét, elesik elájul. Nobu egyedül maradt a komoly sérüléseket kapott lidérccel, Kaelinától mivel az a földön fekszik elájulva a kimerültségtől nem remélhet több segítséget-e harcban.

Kaelina ült a padon, a kérdés hallatán elbágyadt elszomorodott, majd belekezdett szomorú történetébe.
-Egy letűnt nagy klán utolsó lélegző tagja vagyok. Apámat Renonak, anyámat Sajú-nak hívtak. Az üknagyanyám vezette a klánt. Halálos ágyán magához hívatta apámat.
Közölte vele hogy klánunknak sok az ellensége kívül, de ami szomorú belül is. Apám sokszor használta nagyanyámra az utolsó Szerafin becenevet, hisz ö volt az aki megmentette a klánt a kihalástól a lidérc háború idején. Ez egy nagy megtisztelő rang a klánomban azok kapták a tanácstól akik kiérdemelték. Ez volt a Szerafin rang.-
A lány csak mesélt mesélt lankadatlanul lehorgasztott fejel, ez előre elárulta mi lehet a vége a történetnek nem más, mint tragédia. Keserüsség ármány. Nobo csak hallgatta a szomorú történetet. Néha ajkához karba fonva rakta a kezét mint aki gondolkodik valamin de a lányra ,és történetére szegeződött a tekintete.
-A vérvonalunk több száz évekre nyúlik vissza amikor Rush Herowmond,a Herowmond klán fia dezertált a klánjából, mivel túl barbárnak tartotta a törvényeiket, rendszereiket. Nem volt előkelő ahhoz, hogy esély legyen bejutnia négy nagy nemesi ház mellé ötödiknek.
Ezért Rush új klánt alapított. Maga köré gyűjtött minden kitaszítótat akiket klánjuk megvetett, vagy megtagadott. Megismerkedett egy lánnyal, akit később feleségül is vett, majd megszületett Yun. Elképesztő volt amilyen virágzásnak indult a klán miután ő lett a vezér. Apám nem akarta elmondani mert félt hogy mi lesz a vége, de mikor rákérdeztem elmondta.
-Van egy ember itt Serieitben, nagyon vigyázz vele. Eszed ágába ne jusson megbízni benne, nagy áruló. A Gin-ek. Mindig hatalom függök voltak, és ezért lázítottak. Lődörögtek, egymás torkának ugrasztották klántagokat. Ám akkor Yun rendet tett, ő volt a fény a sötétségben. Ginéket száműzte a klánból. De ezzel nem gondolta azt hogy elindított valamit ami már régebbi idők óta előre látható volt.
-Reno az apám sírásban tört ki nem értettem miért, majd folyatta a történetet ami után én én .Én is sírtaaam.-A tüneményes lány sírásban tör ki Nopbo láttára.
-Az a mészárlás. Ichimaru Gin bejutott a tizenhárom őrosztagba, abból a harmadiknak lett a kapitánya.
A csapda bezárult. Yammamoto főparancsnoknak elővezette, hogy a Takeda ház száműzöttekből, dezertőrökből ált. Felkel számolni. Jóváhagyták az indítványt, a többi ház se tűrte ha egy másik kitaszítottak sokaságából áll. Megindult a felszámolás. Nagy mészárlás volt. Apámat anyámat megölték a szemem láttára, üknagyanyád mentett meg, aki végzetes sebet kapott mentés közben. Menekülni kellet, ehhez meg el kellet hagyni a szeretett Serieitett. Kint Yun nagyanyád halálos ágyánál vettem át a rendeletét. Majd megismerkedtem anyáddal, aki a menekültek között volt, és megszülettél te.
-Apám ennek elmondása után elvezettet egy terembe, melyben egy zárt láda volt üknagyanyám akaratával hogy örököljem azt a megtört kardot. Az éle csorba volt, semmi jelölés egy családi ereklye, meg ez a gyűrű amit hordok.
Vett egy nagy levegőt, majd folytatta cseppet sem boldog történetét.
--Tessék ez a tiéd mától, nevét nem tudni, ha akarja elárulja neked. Remélem te sikeresebben jársz, mint elődeid akik megőrizték neked. De van itt más is. Egy gyűrű, ami arra szolgál hogy kilökd magad a testedből ha szükség van rá, de nagyon vigyázz, ne hagyd csak úgy a tested felelőtlenül akárhol. Mi van ha megtalál egy ember, és hívja a mentőket , majd azt mondja: Halló Mentők? Találtam egy eszméletlen lányt.
-Apám sokat viccelődött, a szomorú történések árnyékában megvolt a jó kedve.Akkor nem sokkal az után beíratott az akadémiára, elleneztem, nem díjaztam, mondtam is tanítson ő ki de kötötte az ebet a karóhoz.
-Nem nem nem nekem nincs mit tovább tanítanom, egy Takeda vagy a család nevének birtoklása valamint a klán örökösének kötelességei vannak.
-Ezen ment a herce hurca mindig. Kötelességek? Minek ha mellette az ember olyan mint egy bezárt madár. -Mondta unót arccal.
-Az akadémiai évek jól teltek, kardforgatásból lemaradtam mert mindenki ismerte már a kardját csak én nem.
A vizsgapárbajon volt egy srác nagy volt az arca elégé. Ő neki shikaiban volt a kardja alaposan fel is húzott.
-Nocsak ez a Shikai formájú kardod, komolyan veszed te ezt a harcot egyáltalán csajszi.
-mérges lettem öklömet annyira ökölbe szorítottam, hogy kardom markolata fel is törte azt. Csorgott a verejték, ám megmondtam a magámét, miután kardomal ellenfelemre mutattam. Fogd be a pofád!!!!!!Ki vagy te, hogy becsmérelni merészelsz, egyszer én is elérem azt a szintet mint ti, van esélyem!
-Ami azután következett egy életre megváltoztatott. Hisz a csoport bajkeverőjétől mást nem vár az ember.
-És mihez akarsz kezdeni egy fogpiszkálóval? Gyere cicus mutasd meg mit tudsz!!!!!
-A srác nekem rontott. Erőfölényben volt, Hisagi Shuey a vizsgabiztos leakarta állítani a mecset amint sarokba szorított, de ezt Ukitake Yoshiro kapitány nem hagyta, hát igen hobbija volt ezeket a mecseket megnézni.
A srác megsebesített, a földön feküdtem akkor ismertem meg a kardom. Nem nekem kellet keresni ő szólított meg.A tagot legyőztem majd, kis idő múlva a harci mágia vizsga.
Ott is Hysagi felügyelt. Négyest kaptam, de szomorúan láttam a csoport tagja kibeszélnek. „Hú ez a lány biztos valamelyik nemesi családból származik”
-Majd egy nap megjelent Kuchiki Byakuya kapitány hogy felvegyen pár végzőst az osztagba. A csoport legjobbjai kerültek felvételre köztük, én is. Bőszen gyakoroltam, próbáltam megfelelni a követelményeknek. Akkor a szüleim egyik nap elküldte Yamamoto Genryusaj Shidekuni a főparancsnok egy végzetes küldetésre Karakurába. Manos Grandek hiányos volt a jelentés, nemsokkal az esett után kopogtak az ajtómon a kettes kivégző osztag egy tisztje elfogató paranccsal. Elvezettek az erre összeült tanács elé.
- Én, Ichimaru Gin, a harmadik osztag kapitánya megvádolom ezt a lányt dezertálással. Mivel anyja, és apja meghalt és nem teljesítették a küldetést, egy ártatlan lélek esett az elmenekült lidérc áldozatául.
*a gondolatot egy szúrós pillantás kísérte*
-Hogy mi?? Ezt én nem fogadom el...Mire készül Ichimaru kapitány?
*vágta oda a lány dühében a kérdést*
-Csendet! Kaelina, mivel családod többi tagja nem él, ezért a lelkek világának törvényeinek értelmében, téged teszünk felelősé a történtekért. Ichimaru Gin kapitány indítékát elfogadom. Óhajt-e valamit szólni mentségére a büntetés elhangzása előtt?
* tette fel a kérdést összehúzott szemöldökkel Yammamoto főparancsnok*
- Semmit.. Egy valamit mondok, mégpedig azt, hogy itt nagy dolgok fognak történni. Ez csak a kezdete mindennek.
*A kapitányok közül Gin volt a legelégedettebb, az a kaján vigyor tükrözte hogy nem tiszták a szándékai.*
-A tárgyalás végén Yamaji kimondta az itéletett.
-A büntetése Hytari Takeda Kaelina, száműzetés póttestben az emberi világba. Sose térhet vissza a Lelkek Világába. Erejét megtarthatja, családi címétől megfosztatik, kardját nem kobozzuk el. Ez a büntetés egyenlő a kivégzéssel. A büntetés azonnal végrehajtatik.

Kaelina komor lett sírásba tört ki nem bírta abba hagyni. Fájt neki a múlt, máig nem felejtette el, Nobo meg ledöbbent már azon ahogy amiképp elbántak vele, ebből leesett neki miért mondta azt hogy Önteltek, nem értik meg? Csak ült Noboval a padon ,és sírt sír.

-NOBO ezt érdemeljük mi a sorstól. Bárcsak tudnám magam tisztázni. Tudod , én a száműzetés miatt lettem Exshinigami. Megértelek téged. Tökéletesen. Mint ahogy a reggeli köd megérinti a tó kék, ég tiszta felszínét. Tényleg igazad van.- Felállt letörölte könnyét, erőt vett magán ökölbe szorította a kezét, hiába egy múltbeli mondat nem hagyta nyugodni *g*-Van egy ember itt Serieitben, nagyon vigyázz vele..*g*Majd megszólalt. -Ha a múlton rágódunk nem jutunk egyről a kettőre. Nem igaz? De ha megtudják hogy velem diskuráltál bajba kerülhetsz!- kérdezett vissza agodoan Nobo-ra, míg a válaszra várt elgondolkodott egy hangos sóhaj hagyta el ajkait, és NOBO-ra vetette szemét, rég érzet egy shinigami iránt is bizalmat azt már rég elvesztette de úgy néz ki a remény hal meg utoljára, ezt Kaelina is kezdte belátni amíg várta a választ.

Kaelina agyalni kezdett, gondolkodni belemélyedt a gondolatok halk tengerébe, amiket emlékek követtek, amelyek egy elmélkedésre késztették a lányt.
*g*Az idő pereg nem áll meg, halad mint szereplők a történésben egy regényben.
Céljuk, útjuk vége felé. Keserüsségek, elvesztett családtagokon, testvéreken, barátokon át egészen
a gonoszság tengerén keresztül a győzelembe. Az élet egy örök harc, egyik harcból esik a másikba az ember. Nincs vége, előzőnél jön mindig egy keményebb ellenfél akihez felkel zárkózni, megszerezni az erőt ami kell, majd már csak le kell vágni hogy tovább léphessen. A harcos nem az okot keresi a harcra, ha nem magát a veszélyt, az élvezettet hogy harcolhasson.*g*
Ezt Kaelinának anno még az Apja mondta tanítása alatt. De apja ezen állításával soha nem értett egyet, önös meggyőződése mindig is az volt, hogy ez már pedig nem így van. Régi bölcsességek cikáztak a lány fejében amit Nobo váltott ki belőle. De lekezeli ahogy, mindig is leszokta.
Meglepődés, váratlan esemény, szokatlan mozzanat? Tűnődött el Kaelina, kérdésekre kérdés, nincs válassz. Nem értette Nobo hozásállását a dolgokhoz. Eddig amely shinigami megtalálta bántani akarta. Félte a Soul Societyben lévőket. De a srácban, ki egyben a volt osztagába tartozik meglepetést okozott neki.
A lány halva Nobo szavait elgondolkodott, szívében felgyúlt a remény már régóta kihunyt szikrája. Újra remélni, bizakodni kezdett, rádöbbent nincs mindenki ellene. Sok időbe telt mire újra bízhat valakiben. Hát itt van nem félt, nem bátortalanodott el, hanem megbízott Nobo-ban, hisz úgy ismerte meg hogy egy jó ember. Kivétel a sok rossz között, akit illik megbecsülni. Kisvártatva válaszolt Nobonak leereszkedett féltérdre, arca mosolyra derült tekintélyes volt, vidám miközben válaszolt.
-Csináljuk Noboro Akamtsu san, tegyünk úgy ahogy jónak látod, segítek bármiben szíves örömest, amíg a városban tartózkodsz felajánlóm kardom, valamint az erőmet feladatod elvégzésére.-Féltérdről felállt, NOBO felé vette az irány, elment mellette finoman megpaskolta az arcát egy mosoly keretében amint e szavakat mondta, majd elindult NOBO-val ellentétes irányba keresni a feladatott. Szokásához híven, keresett egy magas pontot, ahonnan beláthatja a várost. Semmi, csend honolt, az emberek az igazak álmát aludták. Elővette kardját elmutatott az egyik irányba majd megszólalt.
-Nobo mi lenne ha ott kezdenénk a keresést?- Szólalt fel kérdőjeles hangon, arcáról eltűnt a szomorúság az hogy Nobo megjelent számára olyan mint fény a sötétségben. A mozdulatot követően eltette kardját a hátán lévő tokjába, majd visszatért a Pót testébe.
*g* -De milyen szép este van, kár lenne ha bele rondítana valami csúnya esemény, vagy történés, szép tiszta. Tiszta mint a reggel felkelő nap első sugara, mely tükröződik a tónak a tükörsima felszínén, melyet lágyan befon a szürke köd.*g* Elmélkedett, hát igen szerette a szép dolgokat. Rajongott mindenért ami szép. Valahogy számára nyugtatóan hatott.
Sok dolog járt a fejében miközben, Mialatt új társa válaszára várt, akkor korgott egy hatalmasat a gyomra.
-Bocsi ez asszem én voltam..- szólalt halkan szerényen, elpirulva, bájosan a szája elé téve a kezét.
Ezután Noboru nem sokkal visszatért a lelkek világába amint lejárt a küldetésének ideje. Szegény lányra csak a reménykedés, önmegmagasztalás. bizakodás várt-s maradt. Egyedül a holdfényben tündöklő éjszakában, azt hitte senki sincs.

Réges-rég óta nem történt velem semmi. Élem a szürke és hétköznapias életemet itt az említésre méltatlan de amúgy is hasztalan és tudatlan halandók között. Már egy ideje erre felé vetett a sors bár nem bánom. Azért nem túl kellemes a tudat, hogy el vagy zárva mindentől, ami fontos neked. Eltaszított az élet mindattól, ami egykor számított valamit. Azon gondolkodom, vajon hogyan alakult volna az életem, ha nem állok le gyepálódni anno a 11. osztag egyik hírhedt tisztjével verekedni. Minden teljesen máshogyan alakult volna. Keiko mellett maradhattam volna és a kis lurkó mellett… Akit nem is láthattam még. Ezen elmélkedek munka közben. Tényleg! Dolgoznom kellene. Már vagy 5 perce ledermedtem és nem csináltam semmit közben pedig a vendégek várják az ételt. Most épp pincérként dolgozom egy kisebb étteremben a lakásommal szemben. Szerettem ide járni. Már törzsvendég voltam itt, amikor sajnos munkanélkülivé váltam és a főnök felajánlotta, hogy akár itt is dolgozhatnék, ha szeretnék. Én meg persze hát igent mondtam, hisz a főnök is kedvesnek bizonyult és az ilyen helyek mindig szép emlékeket idéztek bennem. Bár sajnos ezek az elmélkedéses dolgok mindig ahhoz vezettek, hogy ledermedek pár percre, és nem csinálok semmit. Persze a munkatársak is rendesek voltak, mert ilyenkor gyors oda jött valaki és meg veregette a hátam, hogy ébredjek és tegyem a dolgomat. Habár most nem volt velem senki, aki hátba veregethetett volna, azért gyorsan rendbe szedtem magam. Meg pofozgattam picit, az arcomat meg csíptem magam, hogy ébredjek, mert immár javában az éjszakába nyúló munkát kell végeznem, bár nem bánom de attól függetlenül, hogy éjjel van kedvesen, kell viselkednem a vendégekkel akármilyen fáradt is vagyok. Még sajnos nem szoktam hozzá az ilyen kései munkákhoz de, azért igyekeztem jól teljesíteni. Habár csak egy vendég volt, jelenleg akire figyelnem kellett. Gyorsan felkaptam az ételt, amit rendelt és már is vittem mosollyal az arcomon.
- Tessék uram itt van a kávéja és a sütemény is amit rendelt. Óhajt még valamit esetleg? – kérdeztem immár gépiesen. Természetesen már nem kért semmit hisz miért is kért volna ilyen kései órán. Kifizette az étket és végül távozott. Zárásig körülbelül nem történt semmi. Utána is csak annyi volt a dolgom, hogy rendbe rakom a dolgokat. Összetakarítok, felpakolgatom a székeket, felsöprök és zárok. Persze én még sunyi voltam és ki próbáltam picit magamnak a főzőcskézést is. Még is csak jó dolog eljátszogatni a gondolattal, hogy séf vagy és sütkérezel az emberek számára finomabbnál finomabb dolgokat. Sajnos még mindig nem ment olyan jól a főzés, mint szerettem volna, de már azért sikerült egy-két dolgot egész finomra elkészítenem. Persze még közel sem elég ahhoz, hogy elmehetnék ilyen tudással szakácsnak de legalább nem halok éhen az miatt, hogy magamra kell főznöm. Régen még az volt, hogy csak azért fogytam le de, nagyon durván, mert nem tudtam meg enni a saját főztömet. Épp amikor már akartam volna átfordítani a „Nyitva” táblát kopogtatott egy hölgy, hogy be szeretne jönni. Megfordult a fejemben, hogy bunkó leszek és mondom, hogy zárva vagyunk de sose voltam egy udvariatlan típus, még ha bunkó is voltam néha. Bár nem tudom még, hogy mit tudok neki adni de, ha például csak egy kávét, szeretne vagy valamilyen egyszerűbb ételt, azt megcsinálom neki én és akkor nem lesz gond.

Az a hét lassan telt el új állásában amikor a shinigami akit megismert visszatért a Lelkek világába.
Lassan telt akár homokszemek egy homokórában. A Hold is szépen ragyogót, tiszta ég volt csillagkoszorúban. Mindig is szerette az ilyen szép dolgokat. Sehol egy felhő csend honol ,megszólalt a műszak végét jelző óra kártya lehúz tipli van. Útközben fiatal huligánok állták útját, de jó ráható beszéd képessége miatt hamar rászedte a tagokat , hogy álljanak el bármi nemű mellélépéstől , ami akár az utolsó is lehetett volna részükről. Amíg ment szép gondolatok jártak elméjében, a nárcisz egyszer virágzik majd észre sem véve elsorvad , elhal, eltűnik a táj látképében mintha nem is létezett volna. -De jó is volt valakit látni.*Gondolt vissza a múltra egy nagy sóhajtást követően amikor érezte hogy megszomjazott ugyanis a kávé automata rossz volt egész nap. Így hát úgy döntött talán nem késő egy étterembe benyitni hogy igyon egy fárasztó nap után egy jó kávét.Az utat hazának vette meglátott egy éttermet amelyet nem ismert biztos nem rég nyílt gondolta majd azzal el is indult. Közeledve az éterem felé látta egy fiatal srác van az ajtóban a táblát készül megfordítani rákapcsolt sietettet. Az ajtóhoz érve kopogott, mire a srác nem várt módon ajtót nyitót neki.

Jó estét!-*A köszönést egy csalfa mosoly keretében egy kérdés követe.* Ez egy jó éterem lehet picit elkéstem.* rávetette szemét az órájára majd tett két csábos mozdulatot az ajtóba ami az előteret választotta el az éterem belsejétől.*
-Itt valaki finomat főzőcskézett?*főzési érzékei e szép leányzónak kifinomultak voltak vett egy mély szippantást a levegőből *
-Csodás aroma illat imádom, és még ráadásul friss is.* mosolyodott el csábosan gyönyörű szatinkék ruhájában impozáns látványt nyújtott szó szerint már csak az hiányzott volna ha még neki is áll dorombolni ,de Kaelina nem az a leányzó akit meglát egy jó srácot azt belebolondul.
-Elnézést maga úriember ha jól tudom nem lenne esetleg . Kedve egy kávé mellet beszélgetni? Én állom az ön részét is.
*Régen történt már hogy arra adja fejét hogy munka után igyon kávét. Szegény sok mindent megélt egy fáradt nap után úgy érezte nincs is jobb mint benézni egy elegáns éterembe. Új munkája nem könnyű a Shinra vállalatnál titkárnő a Nagykutya Jotsuba Kinrei Shinra alatt. Egyik nehéz nap a másik után. Lehet keményen kell dolgoznia új helyén de jó a fizetése is. A shinra vállalat egy katonai cég amely rendelkezik, kisebb szegmensekkel is. Autó ipar, gyógyszer ipar. Mindig is egy furcsa társaság volt néhány papíron látott furcsa kifejezéseket mint például Genova projekt , Exsoldier, és sok mást. Érdekesek de nem kockáztatja az állását egy kis benfentes nyomozásért inkább. Egy kis kiruccanás a hétköznapokból, sosem várt mást. Mindig is alig várta a műszak végét. Ha meg nem a Shinra vállalatnál dolgozik virágokat árul.
Bizakodva tette
fel kérdéseit az udvarias srác felé.
-Egy kávé? Kérhetnék? Sokáig dolgozom tudja azt csak most szabadultam 10perce. Kérem:D*Ennél szebben nem is kérhette volna hisz látta hogy pont akkor kopog mikor fordítják a táblát.*
Az órája csipognia kezdett jelezve azt hogy elfelejtett valamit.
-jaj bocsosán meg mégse érek rá Bocsi!!*azzal megfordulta szép ruhája libbent a szélben, ahogy jött elviharzott egy darab papírt hagyva a srác kezében amin az szerepel hogy hol lakik Karakurában meg egy üzenet.

"Nem tudom de van benned valami különös megismernélek., ez szerepelt a házcím alatt.

*Folytatás: : Emberek Világa :: Karakura Town :: Lakások, házak :: Kaelina Háza*

Gondolkozni kezdtem hülye voltam arra rádöbbentem.
-Egy találkozó? Akkor felvillant az a kis villanykörte - megvan már. Megkeresem azokat akik velem egy cipőben járnak , és megfűzöm őket hogy van remény. Várjunk csak? Gondolkodok az órán kattognak a másodpercek. Ebisawa!!!! A pincér tudtam valami nem koser a sráccal.!!!! Ő is egy Exshinigami valószínű ,de mi van akkor ha nem? Több nem jut az eszembe megkel keresni őket nem lesz egyszerű. Ami volt becsületem az elveszett már rég de ideje visszaszereznem. Bármi áron. Megszületett az elhatározottság.

Fél napom ráment, edzés, házimunka. Felkészültem vettem egy nagy levegőt. Az apámtól kapott gyűrűvel kiütöttem magam a testemből
felvetem egy térképet a fiókból kard az oldalamon úgy vágtam bele egy fél napos felkészülés után az éjszakába.
Néztem a térképet futottam, kisebb lidércek állták az utam amik nem jelentettek problémát.
Felugortam egy oszlop tetejére pillantásom a holdra vetült.

''Elfeledett nagy múlt, fájó emlékek közepette egy nagy sóhaj ,és az igazság kardja lesújt az éjszakába,,

Tettem a dolgom 2x aktívabban ahogy szoktam. Még másnap a Shinra vállalatnál is benyújtottam a felmondásom. Nekiláttam annak a feladatnak hogy felkutassam a hozzám hasonló cipőben járó Exshinigamikat. Az ember aki nálam járt nem mondott marhaságot. A lidércek irtása mellet sikerül minden lélek megmentése. Célom tudatos határozott.
Akkor belebotlottam egy furcsa lidércbe úgy nézet ki mint valami idegen. Ami meglepett az még az hogy megszólalt.
-Itt a friss hús megeszlek ,és erősebbé válok Bruhaha.......
-belőlem neked nem sok jut. Összeráncoltam a szemöldököm előrántottam a kardom már hívtam is.

-Raitingu gouka inai fuguu, Tendou Jishin .

-Azt hiszed ezzel megállíthatsz! Rámrontott de gyorsabb voltam, átszúrtam a bordái között.
-Sajnálom, de neked véged.Fuguu itto chirasu kyasha . Amikor ezt kimondtam kardomból fény tört ki ami egy hangos üvöltés közepette elporlasztotta lidércet.

-Tömör Negatív kisugárzásodból nem volt értelme a megmentésednek. Bepattintottam kardom a tokjába aztán tovább tettem a teendőm az éjszakában de az aktivitásom már nem volt észrevehetetlen. Az éjjel lassan telt nagyon lassan de zökkenőmentesen. Felugrottam egy ház tetejére szemem újra a holdra vetült, és csak néztem a ragyogó tiszta fehér fényességét. A lidércek is visszahúzódtak újra csend honolt a városban.
-Ha ezt látná apám anyám biztosan büszkék lennének. Az örömtől egy könnycsepp hagyta el a szemem sarkát hogy végre azt teszem aminek születem. A másodpercek amiket a tetőn töltöttem,
perceké, majd órákká nőttek. Az idő szép volt .Egy kis nyugalom az izgalmak közepette.

- Ugyan bőven van még időm, hisz nem sietek sehova. Szívesen állok rendelkezésére. Foglaljon csak helyet. – gyorsan lepakoltam az egyik közeli asztalról a székeket és kihúztam a hölgy számára egyet, hogy kényelmesen lecsücsülhessen.
- Sajnos a szakácsunk nincs már itt így sajnos csak az én gagyi tudásom szerint, tudom ellátni az amúgy egyébként figyelemre méltóan sok kaja közül, amivel szolgálhatnék. Szóval kérem, nézze el nekem ha esetleg nem túl kedvére való amivel szolgálni tudok. – kicsit zavarban vagyok hisz még sosem történt velem hasonló. Még körülbelül senki nem evett a főztömből, kivéve a mestert. Mondjuk ezzel annyi a gond, hogy ő azonnal kiköpte… Egyszóval félek a kritikától. Szerencsére közben kiderült, hogy csak egy kávét kell készítenem. Bár ez sem nyugtat meg különösebben.
- Kérem, ne vegye tolakodásnak de talán kevésbé lenne zavarba ejtő ha a kisasszonyt nevén szólíthatnám. Elárulja kérem becses nevét? Én Ebisawa Ninsei vagyok, mint ez a kicsi tábla is mutatja. – azzal a mellkasomon található névcédulára mutatok. Közben gyorsan szétkapom a kávéfőző gépet és a szűrőbe kezdek el turkálni.
- Ugye nem érzékeny a fahéjra és a tejre? Remélem nem mert picit igyekszem felülmúlni magamat amennyire ez lehetséges. - Közben egy másik edényben felteszek magamnak egy teljesen egyszerű kávénak valót. Miután ez meglett végül neki fogtam az egyediségnek. Természetesen közben figyeltem a hölgyre amennyire tőlem telik. Nem vagyok egy fenomenálisan ostoba ember, aki képtelen két dologra figyelni. Gyorsan összetörtem a fahéjat apró darabokra, hogy az aromáját bele tudjam majd itatni a kávéba közben sűrített tejet kerestem, hogy azzal remélhetőleg krémesebbé tudnám tenni az italt.
- Milyen munkahely az ahol ilyen későn engedik el csak a dolgozójukat? Mondjuk még én is itt vagyok de ez csak ritka alkalom. Még én sem maradok itt nap mint nap ilyen sokáig. – kérdeztem. Már majdnem elkészültem a kávéval. Most raktam bele a fahéjat egy szűrőn keresztül ázni. Remélem sikerül lenyűgöznöm, bár erre kevés az esély. Hisz még csak 1 éve lakom az emberek világában és még nem nagyon szoktam hozzá az itteni dolgokhoz. Bár jó ideje erre fogom a hibáimat. Illene már felelősséget vállalni a tetteimért és nem pedig csak kifogásokat keresni azokra a tettekre amiket akármennyire is szeretnék nem tudok meg változtatni. Talán csak most váltam igazán felnőtté ezzel, hogy ide kerültem? Itt sokkal inkább gondoskodnom kell magamról, mint Serieteiben. Könnyedén meg lehetett oldani a dolgokat hisz halálisten voltam. Egy „felsőbb rendű lény” a Rukongaiban élők számára. Akármennyire is sajnáltam őket nem tudtam segíteni rajtuk. Akik nem voltak elég méltóak ahhoz, hogy Serietei részévé válhassanak azok sajnos kénytelenek voltak a külváros „kényelmét” élvezni. Sosem tudtam, hogy mi alapján dől el, hogy valakiben van lélekenergia vagy nincs. Felfoghatatlan ez a dolog számomra.

Ugyanazzal zűrös este, mint 8napja a hold szép, égbolt tiszta a város csendes. Csak egy mentő hujogott el a fő úton, de azon kívül más nem törte meg a csendet.
Elintéztem a felmondást,sietem hazafele. Ugyan úgy beestem abba az éterembe. Szerencse nem szerencse sors. Ki tudja.? -Jó estét bocsánat hogy utólag úgy lekellet lépnem, dolgom akadt. Késében is voltam. Egy kávét kérhetnék még ? Kérem! A Srác már tudta mit szeretnék nem értette utólag miért kellet távoznom de láttam az arcán ez nem igazán izgatta. Mikor mondta a dolgokat, asztalhoz vezetett, nem vagyok-e érzékeny a fahéjra ,és tejre. Tette fel a soros kérdéseit látszódót rajta picit zavarba van.
Nem azért mert egy nőt kell szemtől szemben csak kiszolgálni, hanem szokatlan a helyzet számára.
-Nem vagyok érzékeny szerencse hogy semmire. Válaszoltam illedelmesen.
Biztos valami nyomja szegényem lelkét. Hát válaszoltam az útólsó kérdésére.
-Milyen munkahely az, titkárnő voltam a Shinra vállalatnál egy félkatonai cég amely rendelkezik,
Autóipar, Gyógyszeripar, Valamint Fegyveripar. Mai nappal felmondtam mert volt egy idegen aki visszavezetett a régi életembe. Kiült a vigyor az arcomra görcsösen nézegetem balra,
majd jobbra, nincs e senki a közelben, lélekenergia foszlányok után nyomoztam a két elnézéssel, de hál égnek semmit nem éreztem. - A nevem Hytari Takeda Kaelina , örvendek a találkozásnak Ninsei. Azt hitte mindkettőnk ,hogy az éjszaka rövid lesz, de tévedtünk. Nincs semmi dolgom ráérek.
Ninsei csak főzőcskézik. Elkészült a kávé illedelmesen kihozta. Sokat beszélgetünk.
-Tudja Ninsei. Belekortyolok a kávéba ami mosolyt csal az arcomra.- Ez nagyon finom. Jó lett. Na de nem ez a lényeg. Letettem az asztalra a poharat. Majd fojtattam.- Nem vagyok sima ember.
Egy görcsös pillantás balra majd jobbra,- Ne haragudjon de ezt nem lehet másképp észrevétlenül.
Váratlanul megfogtam Ninsei kezét ,és elfojtott reitatsumból kiengedtem egy keveset csak arra a pontra ahol összeért a kezünk. De csak annyira hogy más ne érezze a jelenlétem. Elengedtem a kezét újra belekortyoltam a kávéba.
-Kevesen vagyunk azok akik egy cipőben járnak, akikkel a múltban ármánytalanul elbántak.
Mégkevesebben vagyunk azok akiket a porba tiportak de feláltak.
Tette össze a kezem ,és olyan komor arcot vágtam a következő mondataimhoz amilyet csak lehetett.
Tiszta komolyságot öltött a tekintetem.
-De egyelőre nem mondok előre mindent, szépen sorjában, kérdezzen végül is szerintem furdalja a kíváncsiság ki lehetek én valójában.- Nem így van Ninsei?
Azzal csak ültem, várva az úri modorral megáldott srác viselkedését, reakcióját egy váratlan
eseményre hogy reagál. Mindegy gondoltam magam reakciójából kiderül hogy ö az-e akinek gondolom. - Amúgy mellesleg. Nagyon finom kávét főzőt . Elővetem a pénztárcám egy körben kifizetem a kávét. Busásan fizetve. A kávé árának 4xresét fizetem mert értékelem, jutalmazom azt akinek van érzéke a jó dolgokhoz.
Az idő mintha megállt volna, lassan telt , az órák perceké, a percek másodperceké korcsosultak.
A várakozás közepette mintha nem létezett volna idő csak tér. Idegtépő várakozás vette kezdetét
hogy ki derülhessen ,ki ,mi ,merre ,hány óra. Más már az örültbe ment volna ha a helyünkben kellet volna lennie. Akkor hogy picit megtörjem a hosszú csendet halhatóan a kezem mögül mert az össze volt kulcsolva azon támaszkodtam az asztalnál. Mondtam egyetlen szót:
-Seireit. Ugye? Gondoltam megpróbálom mert látszót a srácon hogy elgondolkodott, nem picit olyan volt már mintha itt sem lett volna. Lélekben nyeltem egy nagyot hogyha esetleg beszélnem kell arról mi volt a múltban ne kapjon el a sírhatnék. Türelmesen vártam a reakciót a történésekre.

Mosollyal az arcomon figyelem a hölgyet, ahogyan mesél magáról picit. Végül, amikor át adom a kávét és megkóstolja kedves meglepetéssel szolgál. Ízlik neki, amit készítettem! Hát nem csodálatos? Bár először szkeptikus voltam és azt hittem, hogy csak azért mondja ezt mert nem akar udvariatlan lenni de amikor észre vettem, hogy mennyivel szeretne fizetni meg győződtem róla, hogy tényleg tetszhetett neki különben nem adna ennyivel többet. Én szimplán csak visszatolom az összeget az ő „térfelére”.
- Vegye csak úgy, hogy meg hívtam magát. Hogyan szólíthatom? Kaelin vagy esetleg valami különlegesebb megszólítást jobban kedvelne? – közben teljesen megváltozik a stílusa, ahogy beszél. Amit mond abból természetesen azt szűröm le, hogy ő is az én sorsomra jutott de ez lehet, hogy csali. Nem lehetek naiv és figyelmetlen. Úgy kell tennem, mint ha fogalmam sem lenne arról mire is célozgat ezekkel a félreérthetetlen utalásokkal. Fel kell vennem a tökéletes poker arcomat, amit az egyik régi kapitány példájára alapoztam. Egyszerűen csak egy halovány mosoly játszott folyamatosan az arcomon, hogy még se idegenedjek el tőle közben természetesen minden idegszálammal figyeltem, hogy megfelelően reagáljam le a dolgokat.
- Még is hogyan gondolja ezt, hogy maga nem sima ember? Nem értem mire céloz ezzel. – természetesen tudtam mire céloz, hisz nem nagyon van más ember feletti dolog ezen a világon mint a lelkek élete. Be is bizonyosodik számomra, hogy egy shinigami ül velem szemben, amikor megragadja a kezem és megérzem a lélekenergiáját. Teljesen biztos vagyok benne, hogy egy shinigami. Még hozzá nem is kezdő. Utána elengedi a kezem és megszűnik ez az érzés is de immár kétségtelen. Vigyáznom kell magamra. Ha túlságosan naiv vagyok, akkor lehetséges, hogy a miatt csak én adom be majd a kulcsot, és ezt egyenlőre szeretném elkerülni.
- Tudja el, se tudná képzelni hány ember, van a világon, aki akkora pofont kapott az élettől, amit még a leggonoszabb tettéért sem érdemelt volna meg azt a szenvedést, amit kapott. Nincsenek olyan kevesen, mint hiszi azt kisasszony csak páran, meg tanulták jól leplezni a fájdalmaikat és így legalább egy darabig, élvezhetik a boldogság illúzióját. Egyébként a kávéra tett bókjához hozzáfűzve. Nagyon szépen köszönöm. Maga igazán kedves. – azt hiszem semmiféle jelét nem mutattam, hogy én is sinigami lennék. A lélekenergiám visszafogására ezúttal fokozottan figyeltem, hogy ne pont az áruljon el. Viselkedésemet is ellenőriztem. Nagyon átgondoltam minden egyes szót mielőtt ki ejtettem volna így az esélye, hogy a szavaim miatt bukjak le szintén kicsi.
- Seireit? Micsoda ez a szó és miért kérdezte ezt tőlem?

-Amúgy igen szólíthat Kaelina vagy Lina ahogy tetszik. Tőlem ne féljen egyformák vagyunk sok évvel ezelőt volt egy Nemesi Család Seireitben. A Takeda ház. Apámat Renonak anyámat Sajunak hivták. Boldog reménnyel teli gyermekorom volt .14évesen végeztem el a Lélektovábbképzőt. Apám tanított utána tovább. De volt egy gonosz ember. Akkor már csoportosan szervezte, cinkosával akire nem derült fény a cselszövést hogy megdöntse a lelkek világát. Ez abban az időben volt amikor hirtelen két kapitány egy hadnagy speciális gyógyító alakulat egy embere valamint egy tiszt rejtélyes módon eltűnt. Apámék ezután nem sokkal kaptak egy megbízást, menjenek az emberek világába számoljanak be az rejtélyes erőt képviselő ellenségről ha tudják öljék meg semlegesítsék a fenyegetést. Ezért bevetették őket az úgynevezett HDS2 szektorba amit ma már csak halálzónának neveznek.Nem derült fény a küldetés paramétereire de ami megölte a szüleim szerintem köze van az álnok Ichimaru-ginhez ,és rejtélyes cimborájához. Szerintem az nem Menos volt mert azt apámék elintézték volna , bár lehet a kudarcukhoz az információ hiánya is hozzájárult. Elvileg sikerült a Menost elintézni.A holttesteiket látván összetörtem tudtam hogy kizárt egy sima lidérc intézte volna el a szüleim főleg az ha egy agyatlan Menos Grande. Ez egészen addig nyugtalanított míg egyik nap reggel kopogtak, akkor vádoltak meg dezertálással hol ott a nyomozásom kezdett célba érni. Egy szemfüles hír szerint visszatért a Menos Grande az emberek világába innen tudtam hogy jóval több mint aminek mondják. Egy ártatlan lélek is meghalt a visszatért lidérctől. Elővezetek nem ellenkeztem. A tárgyalásomon megszületett az ítélet száműzetés. De azt az elégedett vigyort máig nem felejtettem el. Meg azt amit mondott a szúrós tekintete. Túl sokat tudsz kislány. Nemesi múltam lezáródott. Nem látom fényt az alagút végén. De felcsillant a remény minap járt nálam egy ember akiről kiderült a második osztag egy embere. Tett egy ajánltatott. Hajlandó lennék e segíteni Seireitnek valamint a Gotei13-nak. Akkor elpuskáztam az alkalmat. Dühös lettem hisz cserben hagytak. Erre mondta az illető szégyen amit művelek nincs bennem semmi büszkeség. De kap egy egyszerű feladatott. Miszerint hívjon meg a lakásába pár Exshinigamit akik hasonló cipőben járnak mint ön-s beszélhetünk rehabilitációjáról. Ez a mondata után elment. Szerintem ezt nem egy emberre értette. Egy újabb esély te voltál az első aki eszembe jutott. Gondolom te is szeretnéd visszakapnia múltad ahogy csak én. Álltam fel a asztaltól nyújtózkodtam picit majd kiült a mosoly a számra.

-Bennem megbízhat. Nincs szándékomban a leendő barátaim hátba szúrni.
Utolsó szót kimondva elnevetem magam de folytattam a beszélgetést.

-Amúgy igen a kávé nagyon ízlett ,és nem csak azért mondom mert hízelegni szeretnék. Elkérhetem majd a receptet. Sőt ha már belementünk a beszélgetésbe. Mesélhetne magáról ön is egy picit.
Megfogtam a széket megfordítottam hogy a hát támla nézzen előre ráültem, a támlára meg ráhelyeztem a kezem, ajkam meg a kezemre, és váltam Ninsei mit fog mesélni , roppant kíváncsi lettem.

- Sajnálattal hallom ezt a szomorú esetet családjával kisasszony. Sajnos el sem tudom képzelni milyen érzés lehetett elveszíteni a szüleit. Így hát nagyon sajnálom az egészet. Az enyémek engem elhagytak. Már az eszemet sem tudom, mióta állok a saját lábamon. És ez a hely ahol felnőtt ez egy falu? Sajnos még életemben nem hallottam róla de biztosan szép hely lehet. Ott még élnek nemesi családok? Mesélne picit behatóbban erről az egészről? Csak, mert kíváncsi vagyok, hisz ez a világ számomra olyan régiesnek tűnik így első hallásra és ez valahogy kíváncsivá tesz. – természetesen csak játszom a hülyét. Akármilyen kedvesnek is tűnik, nem bízhatok benne, hisz most látom először. A bizalom számomra nagyon ingatag fogalom. Nehezen bízok meg valakiben és még akkor is, kételkedem, hogy nincsenek a rossz szándékai. Sokkal jobban szeretek megismerni valakit és megtudni tökéletesen, hogy mire számíthatok tőle, mint inkább, hogy már megismertem valakit, megszavaztam neki a bizalmat de, az aljasul hátba döf. Köszönöm ebből nem kérek.
- És a kisasszony miért olyan biztos benne, hogy van számomra, hej a barátai között. Hiszen még nem is tud rólam semmit. Mi volna, ha kiderülne rólam, hogy egy pszichopata elmebeteg vagyok, aki csak azért invitálta még be, hogy eltegye magát láb alól vagy netán még rosszabb esetben az önnön akaratán, kívül szeretné érvényesíteni női mivoltát. – azzal lecsúsztatom a kezem a pult alá, hogy úgy tűnjön, mintha megragadnék egy kést vagy hasonlót. Tekintetem elkomorodik és tükrözi lelkem legmélyén őrzött érzelmeimet, a haragot és az elkeseredettséget. Végül elmosolyodok és picit el is, nevetem magam.
- Ugyan én sosem tennék ilyet de, ezt maga nem tudhatta előre. Talán túlságosan naiv vagy esetleg egy eszméletlenül tehetséges emberismerővel hozott össze a sors ezt jelenleg még nem tudom eldönteni. Sajnos még mindig nem értem, hogy maga miért is más, mint egy átlagos ember. Arra szintén kíváncsi lennék, hogy mindezt mégis miért osztja meg velem, aki minden bizonnyal semmivel sem több mint egy nyomorult unalmas hétköznapi ember. Válaszolna, kérem eme egyszerű kérdésekre? – tekintetemet a szemébe fúróm és elkezdem elemezni azt. Első ránézésre őszinte lélek rejlik mögötte de, közben fel-feltűnik egy régmúlt lidércnyomás is, ami elkorcsosította a tökéletes és minden bizonnyal addig sértetlen lelket. Jelenleg milyen ember áll előttem ezt sajnos képtelen vagyok így eldönteni. Nem tudom őszinte e vagy csak a bosszú, hajtja minden olyan élő teremtményért, akinek köze lehetett a szülei halálához.
- Kegyed azt szeretné, hogy meséljek magamról? Sajnos nem tudok sok érdekessel szolgálni. Nem itt születtem, hanem Olaszországban Róma egyik elit negyedében egy gazdagok által pénzelt árvaházban. Volt egy olyan eshetőség, hogy jó tanulmányi eredménnyel el lehet jönni ide is tanulni. Nos hát én itt ragadtam. Nem is akartam visszamenni csak a lehetőséget kerestem, hogy elszökhessek onnan és jelenleg már vagy 5-6 éve itt élek. – mondom fel teljesen természetesen a fedő sztorimat, ami az itt tartózkodásomat illeti a papírjaimon is ezek vannak, mivel így hitelesebbé lehetett tenni a hamisítást meg mindent. Remélem nem volt túl átlátszó ez az egész. Ha netán tényleg pontosan tudja valamilyen jelentés vagy akármi alapján, hogy ki vagyok, akkor rá fáztam, de amit elmesélt, hogy ex shinigamikat kellene összegyűjtenie az alapján, elméletileg nem kellene, hogy legyen rólam bármiféle fogalma, hacsak nem kapott egy listát a jelenleg feljegyzett itt élő ex shinigamikról fotóval együtt. Akkor még meg is érteném mi ez az egész.

A csillagok szépek a hold tiszta egy sráccal egy éteremben éjszaka egyedül? Mire se vágyna egy lány de itt holmi ismerkedésen kívül sokkal többről volt szó. Kézségesen válaszoltam Ninsei kérdésére.

-Igen örömest válaszolok a kérdésre azért osztom meg, mert magától nem kell tartanom. Tudja az efféle dolgokhoz jó volt mindig is az érzékem. Amúgy azért érzem hogy van hely számára a barátaim között mert érzem hogy bármit is tett *akkor kitekintettem az ablakon majd tekintetem ottragadt* nem számít. Nincs mitől félnem mert tudom ön erősebb mint én. Ha akart volna már megölt volna.

A beszélgetés hosszú volt nem sokat mondott a srác magáról én ezt tudva hogy meggyőzem nekiálltam nyílt lapokkal játszani mint egy igazi pókeres. Nekiálltam aztán ahogy jöttek a mondatok úgy szépen kikotyogtam minden részletet.

-Aki megkeresett a Második osztag egy embere volt. Nem tudom mi a helyzet a lelkek világában
de nagy gáz lehet ha már a száműzőt ex shinigamiktól mint mi, tőlük várják a segítséget. Ha
elutasítjuk soha többet nem lesz alkalmunk újra tisztázni a múltunk. Ne úgy fogd fel hogy ez egy kegy amit a Gotei tizenhárom add azzal hogy megbocsát hanem fogd fel úgy mint jutalom a segítségért ,én szeretném a rehabilitációt. Ezen dolgozom mióta csak száműztek. Bosszúról már rég lemondtam.

Felálltam arcom elkomorodott fájó lelkiismeret furdalással néztem ki az utcára ami gyönyörű fényben úszót. Néztem az utcát szüntelen hátra kulcsolt kezekkel. Elgondolkodtam. Hosszú utat tettem meg idáig nem tettem sok jót de ha akarok valami jót is tenni muszáj rábeszélnem.
Elhatároztam bedobom az ászt az asztalra aztán visszafordultam.

-Én is egy Ex shinigami vagyok. Mellesleg tudom hogy ön kicsoda a tag tett egy említést egy srácról segítség kép hogy merre kezdjem a keresését, és ez a srác ebben az éteremben dolgozik adott egy személyleírást is ami magára utal. Felesleges rejtegetőzni-e előlem.
Ha már a Gotei 13 elakart volna tenni láb alól már megtette volna akkor amikor nálam járt közülük egy, De még itt vagyok. Valamint élek.

Elkezdtem járkálni.2pont között idegesen feszülten.
-Én akarom a Rehabilitációt. Ön akarja-e ha jól dönt bármit tett nem számít.
Leültem újra. - igen szeretném ha mesélne magáról ennyivel már tartozik de csakis az igazat, ahogy én sem csorbítottam el semmit.

A srác megizzadott, gondolkodott de kíváncsi lettem a meséjére türelmesen vártam míg elkezdi.

- Értem. Talán célra vezetőbb lett volna, ha egyből azzal kezdi, hogy tudja, hogy shinigami vagyok. Mellesleg honnan olyan biztos benne, hogy én erősebb vagyok, mint te? Amennyit megmutattál magadból te sem épp a kezdők közé vagy sorolható. Mindig van esély rá, hogy erősebb vagy valakinél. Csak ki kell tudnod használni a tartást, ami a tisztességes emberekben mind ott van. Ezzel sok előnyt szerezhetsz. – azzal várom a reakciót, mit lép arra, hogy talán aljas fortélyokat is használnék, ha épp arra kerülne a sor. Bár messze áll tőlem a hasonló viselkedés de meg tanultam már, hogy az életben maradásért bármire képes legyek. Döntenem kellett, amikor leléptem, hogy inkább becsülettel vállalom a következményeket és akár a halált is vagy az életemet féltve büszkeséget hátra hagyva élem tovább az életem. Mondanom sem kell az utóbbi mellett döntöttem. – A rehabilitáció számomra nem jelent semmit. Az életem régen darabjaira hullott. Eldobtam mindent és mindenkit, hogy életben maradhassak. Ez nem kifejezetten tisztességes jellemre utal. Átkozom magam ezért a döntésemért de, akármit teszek is a végeredményt, nem fogom tudni megváltoztatni és nem is fogom akarni megváltoztatni. – arcom végérvényesen elkomorodik és tekintetem a múltat, vizsgálja a jelenlegi környezetemre fittyet hányva. Látszik rajtam, hogy a múlt árnya kísért. Sötét tekintetem felvillan, és a szemem benedvesedik, ajkam elvékonyodik és már majdhogynem fújtatok a dühtől amit saját irányomban érzek.
- Az én történetemben nincs halál vagy egyéb szörnyű tragédia de, még is a szívem törik össze, amikor visszaemlékezem arra, hogy még is mihez vezetett ez az egész. – egy könnycsepp csordul le az arcomon, amit igyekszem elrejteni, és feltűnés nélkül próbálom letörölni az arcomról. – Szerelmes voltam de ennek természetesen könnyedén gátat szabott az a senkiházi, akit sokan a mindenség atyjaként emlegetnek. Kami-sama. Csúf játékot játszik egy egyszerű lélekkel, aki csak menekülni szeretett volna az őrületből és a magányból, ami megkörnyékezte. Összeakadtam a 11. osztag egyik becses tagjával, aki természetesen valamilyen mondvacsinált okkal nekem jött. A harcot nem részletezném de, a büszke harcosok egyike felettébb aljas kardtechnikákkal van meg áldva. Sajnos a düh vagy az életben maradási ösztön folyamán sikerült majdnem halálos sebet ejtenem rajta. Végül bevallom féltem az ítélettől, ezért elszöktem, és tanítványként szegődtem az ex főparancsnokhoz. Jóval később kiderült, hogy az akkori szerelmem szült egy kisfiút, akinek boldog apja lehetnék de természetesen a sors ismét megtréfált. A tanítóm iránt kezdett el érdeklődni a szerelmem, akitől fiam született. Amikor erről tudomást szereztem természetesen ismét menekülőre, fogtam a dolgot. Nem akartam semelyikük szemébe se nézni. A fiam az egyetlen, akit sajnálok, hogy nem maradt velem és őt nem fogja vissza adni nekem a Gotei 13. Az a szentségtelen szervezet, ami elvett tőlem mindent. Nem vágyom oda vissza. Soha többé ne kerüljön a szemem elé senki, aki oly híven és szentül hiszi, hogy a Gotei olyan ártatlan. Még a volt főparancsnok is mesélt olyan szép dolgokat, amik meg győztek arról, hogy soha ne akarjak vissza menni oda. Még ha lenne esély rá, hogy végül én nevelhetném, a fiamat akkor talán meg gondolnám de, ebben sem, a tanács sem a tizenhármak nem tudnak segíteni. Sajnálom, ha elkeserítelek ezzel, de számomra ez a lehetőség nem jelent semmit. Nem fogom a semmiért kockáztatni az életem. Csupán rossz emlékek várnának engem ott. Talán ha nevelhetném, a fiam meg gondolnám a dolgot, vagy ha sikerülne a régi rossz emlékek helyére új és szebb élményeket szereznem. Egy mellékes kérdést engedj meg. Ha téged nem a bosszú hajt és nem is a vér utáni vágy, akkor még is miért szeretnél vissza menni oda? Mi az, ami elég indok ahhoz, hogy visszatérj ennyi megaláztatás után. Esetleg vár téged valaki oda át?

Meglepődtem, nem csak makacs, bizalmatlan, de még Tullon túl óvatos is. Nem hittem látni fogok én egy olyan embert akit jobban meggyötört a múlt mint engem. Együtt éreztem Ebisawaval de tudtam valamit tenni kell mert bármikor készítheti a keresztjét. Sajnáltam a srácot. Végül is kiderült
ö csak egy olyan apa aki látni , nevelni szeretné a fiát de a múlt az útjába állt. Válaszolva a srác kérdésére, elhatároztam ha emiatt pokolra is küldenek. De segítek.

-nem nem vár rám ott senki, csak a tisztesség ,valamint a múltat leakarom zárni tisztázni családom bemocskolt nevét a becsület 'S tisztesség eszközével. *Elővetem a kardom amit lettem az asztalra.* -Mióta az eszemet tudom csak ö állt mellettem. Tendo Jishin a fény kardjai közül egy.
A írás szerint akinek nem tiszta a lelke vagy jóságra nem hajlamos egy ilyen kardot nem birtokolhat vagy érinthet meg. Ez a kardnak a különlegessége. Gyerünk érintsd meg kiderül milyen ember is vagy mert szilár meggyőződésem nem vagy az akinek állítod magad.*A kardom a z én kezemben fényesen világit, biztató hogy Ninsei jelenlétében is stabil a fénye. Várom hogy Ninsei tegyen egy próbát. Próbálok belé önbizalmat önteni* -Lehet a Gotei-nek is vannak rossz oldalai. Tudom ismerem őket. De valamiképp mégis az igazság oldalán állnak. Ehhez annyi nehogy félre értsd amit mondok ,de ami történt a múltban történt. A tag is aki a kettes osztagtól volt nálam mondta az adatlapom hozzátette őnt dezertálásért nem a Gotei 13 ítélte el. Nem mondanám ezt, ha nem zárták volna le a múltat. Azóta sok minden változott. Ha meg visszaakarod kapni a fiad.
Harcolj érte. Ha újra látni akarod. Keresd meg.*felálltam járkálni kezdtem két pont között*
-Ha a múltadra úgy tekintesz mint egy sehová se vezető út. Akkor elfogsz bukni. Mit gondolsz a fiad örömmel látna egy egy olyan apát aki sopánkodik? Nem tesz semmit azért amiért szeretne.
GONDOLD át. Akar e egy elvesztett fiú látni egy olyan apát aki belehomályosodik sötétségbe? Majd azzal egyé válik. Akar e? Tudod mit? Ajánlok egy üzletet. Hogy lásd nem az vagyok akinek hiszel. Segítek visszaszerezni a fiad. De azt akarnod kell. Rajtad áll .Én örömmel segítek.* Amíg várom a választ dobok fel egy teát lefőzöm otthagytam a kardom a sráccal hátha eszébe jut valami.*
-Tudod az élet nem egyirányú út, ha valamit nem akarsz lélekből nem fogod megszerezni, ha valamire nem vágysz nem fogod elérni. Ez az élet rendje az Élet egy örökös harc, Mindig folytatódik. A harc nem csupán arról szól hogy, hogy jön valaki akit lekel vágni. Vagy szimplán túlélem. Nem hanem az Ösztön! Ösztön az élni akarás, ösztön hogy akarok igenis lépni egyről a kettőre nincs más út. Nincs olyan gödör amibe belefekszem azt rá van írva vége. Kemény az ellenfél? Brutális a sors? Megszerzed azt az erőt amit megkel aztán már csak lekel vágni az ellent.
Ha meg a sors volt kegyetlen sose késő változtatni rajta.*mondom miközben két bögre teával térek vissza ami jól sikerült. Tálalom miközben az események viharos zuhatagára várok hogy eláztasson pólóig.*