Ügy tűnt, hogy Yuu chan igencsak örült a felhívásnak. Nem is csoda. Nem is olyan jó a legerősebbnek lenni, magányos feladat. Meg aztán, nehéz új kihívásokat találni. Furán nézett a tudós hezitálására, de talán ő is így viselkedne az Ő helyében. Nagyon is helyénvalóan tett. Yuu besétált a terme közepére. Lasa, ragadozószerű, hanyag... olyan slendrián kissé. Lesüt róla, hogy mostanában nem nagyon szorongatták meg úgy igazán. De még is, Raidennek volt egy kellemes pozitív előérzete evvel kapcsolatban.
- Hajjaj..- válaszolt egy kis szuszogással, miközben leengedte a kezeit maga mellé és lelassította szívének ütemét.
- Az nem lesz egyszerű. Kénytelen leszek akkor komolyan venni ^^. - az ex kapitány ugyan kedvesen mosolygott, de a meghátrálásnak vagy félelemnek nyoma sem volt tekintetében sőt, az a fura sötét kisugárzás, a démoni erő kezdett előpárologni körülötte. Viszonozta az udvarias meghajlást, némileg több hivatalos pátosszal körítve. Kicsit sajnálta, hogy Yuu eltette a bábukat az útból, mert most már azokat nehezebben használhatja fel a harc során. Lépett párat előre. Még csak védekezésre se emelte fel a kezét. Kényelmesen megállt, és megvárta Yuusuke támadását. Az ellenfél nem rántott kardot, neki sem jutott eszében így tenni. Alapvetően, csak egy kis kiadós mozgásra vágyott, meg, hogy úgy érezze küzd. Önmagában is élvezte az izgalmat, a veszélyt még a fájdalmat is. Yuusukét nem kellett kétszer kérni. Rögtön támadásba lendült. Begyorsított, Raiden nem mozdult. Óvatosan és elővigyázatosan állt hozzá a mérkőzéshez. A lendülő láb elől kitérni, butaság lenne. Hátra lépni? Nem, nem lehet elfutni. Egyenesen előre.
Előre lépett dinamikusan. Más szeme elől eltűnt volna, olyan gyorsan reagált, ám Yuusuke sokkal gyorsabb nála. Az előre csapódó egyik keze a felé lendülő lábat borította előre és felfelé, a máik keze pedig, tenyér éllel a torkot célozta meg. Ha még egy kicsit több ideje maradt volna, akkora energiát tud beleküldeni a mozdulatba, hogy Yuu a szemközti falnál köt ki, de egy szemvillanás alatt elcikázott előle. Nagyon fürge. Nem is látta hirtelen hová tűnt, csak a másodperc töredékével azelőtt érezte meg merről jön a támadás, hogy az bekövetkezett volna. A tőle telhető leggyorsabban megfordult és a lábát felfelé rántotta. Így a kardtok elsuhant a lába alatt. Yuusuke előre lendült a lába alatt a támadása miatt. Ő pedig, a nyert lendülettől lefelé rántotta sarkát.
Megszokta, hogy ettől szakad a beton. Beleépíthet vele bárkit a földbe... ám ezúttal ellenfele, egyszerűen feltartotta a kezeit és leblokkolta. A testén áthaladó erő, enyhe hullámba végighaladt a termen. Ez a párbaj kezd egyre jobb lenni. Raiden arcán gonosz, ördögi félmosoly díszelgetti. Ő maga nem vette észre, túlságosan koncentrált, hogy kontrollálja az arcizmait is közben. Yuu megint elillant, akár a kámfor, s itt kis pihenő következett, míg Ő beszélt és választ adott neki.
- Még folyik a procedúra, de kimutathatóan démoni jelleget ölt... valóban nem természetes. Jelenleg azt igyekszem megállapítani, hogy ez mennyire nagyon kiterjedt. - válaszolja Raiden nyugodtan, most már feltéve a kezeit maga elé. De kénytelen volt egy pillanatra félretenni a támadást, míg elgondolkodott van e még szüksége valamire.
- Mintákra lenne szükségem. Démoni eredetű mintákra. Össze kellene vetnem velük a sajátomat. Lehet még is csak kénytelen leszek a Pokolra jutni . - vigyorgott, majd mielőtt megvárta volna a választ, rögtön shunpo-ba lépett. A lábmunkája olyan, hogy egyik mindig a földhöz ért. Tapadt. Így volt képes, csökkenteni a támadások erejét, a magáét növelni. A levegőben sérülékeny lett volna. Egy egyszerű dupla ütéssel támadt, amit Yuu egy könnyed fordulás és a könyöke segítségével félre lökött. A tudós visszarántotta a kezeit, az egyikkel lenyomta Yuusuke védekezésre feltartott karját, a másikkal egy tenyértámadást indított meg egyenesen az arca felé. Ugyancsak kitért a támadás elől, de ettől a keze az Ő nyaka mellett tovább haladt előre. Yuusuke nem lazsált, ez a távolság a legtöbbeknek nagyon kényelmetlen. Alig egy könyéknyire suhogtak el a mozdulatok. Ha valaki nem tudja kezelni, vége van. Ezért is volt még izgalmasabb és élvezetesebb, Yuusuke tudta hogyan kell ezzel bánni. Még mielőtt Raiden elkaphatta volna a tarkóját, hogy aztán berántsa magához, egy ügyes lépéssel kívülre zárta Raiden támadó kezét. Raiden úgy döntött, hogy mivel a másik olyan gyors, ideje kicsit megleckéztetni. A kívülre került kezeik ahogy összeértek, birkózni teljesen felesleges lett volna, érezte mennyivel nagyobb erőt képes kifejteni a másik. Fordított egy kicsit a csuklóján, a férfi másik kezét még mindig lefogta, onnan nem adott neki teret a támadásra. Egészen mostanáig amikor visszafordult, annak a másik, lenti kezének, egyetlen funkciója, hogy biztosítson, érezze, hogyha azzal a másik netán támadni szeretne. Hiszen azt azonnal megérzi ha megmozdul, vagy elrántja, mert megszűnne a kezek kapcsolata. Még látnia sem kell hozzá. Most viszont, hogy visszafordult, felső kezét Yuu-ra irányította, az alsó pedig, szűken, az ellenfél kezén felcsúszva, hogy egy pillanatra se szakadjon meg a kapcsolat, egy alsó felütést kísérelt meg.
- Hadou shi, byakrurai.- szólalt meg hirtelen, és a felső kezének ujjaiból, hószín villám tört elő. Végigszakítva a levegőt, sisteregve, dörrenve. Egy pillanatig megtörve a csendet. Nem törődött azzal, milyen korán van és talán mások erre felriadnak. A ravaszság mindig is a főbb erényei közé tartozott, ki is használta mindig. Egyszerre támadott két kézzel. Egyiket se preferálta jobban a másiknál, a kezei még is külön életet éltek, mintha nem is egy ember irányítaná.
Ez ellen a támadás ellen két lehetőség van, kitérni, elszakadni, hátra lépni. A kitérést választotta újra, nem menekült. De ezzel, most már szinte lehetetlenné vált elkerülni, hogy lefogják. A tudós nem is habozott, kissé befordította könyökét és berántotta a fickót, a mozdulat közbe elfordult, kitérítette Yuut eredeti helyzetéből, arra kényszerítve, hogy a másik elveszítse az egyensúlyát és kövesse a forgás irányát testével. Ha egy emberen történt volna, a tarkó megrántása miatt csillagokat lát és ideiglenesen megvakul, a kisagyra mért erőhatás miatt. Szerencsére ilyesmi miatt nekik egyáltalán nem kellett aggódniuk, hiszen már rég halottak. Az elfordulás végén Raiden útjára engedte a testet, felcserélte a kezeit és egy dupla tenyér ütést indított meg a másik háta felé. Ezzel az Ő körének vége szakadt és megint távolság teremtődött kettejük között.
Normális esetben biztos nem engedi el, hiszen akkor kerül jobb helyzetbe ha Yuu közel van. Onnan már nehezen ugrabugrál el. Nincs helye nagyon felgyorsulni. Minimumra tudja rövidíteni azt az időintervallumot, mikor elmozdulhat. A cél viszont most, a szórakozás és a tanulás.
Yuu mocsok gyors, de ez nem is elég jó kifejezés. Pofátlanul, aljas módon gyors és nem kevésbé erős. Észnél kellett lennie. El kellett ismernie, azért ez nem semmi. De még is elengedte, mert csak abból tanul, ha a másik támad. Ha hibázik. Enélkül nem megy. Visszatért hát eredeti pozíciójába, hosszan kifújta a levegőt, mentálisan is lezárta az előző összecsapást. Most már jöhetett az új.

A bökés kellemetlenül érte. Már későn érzékelte, nem volt ideje félrevetni. Kicsit megdörzsölte a helyét, ahogy arrébb lépett. Yuu tökéletesen észrevette, hogy hol a probléma. Hát igen, a gyorsaságon lehetett volna mit faragni jócskán. De eddig, nem kényszerült rá igazán, hogy olyan sebességekre kényszerítsék, mint ez a szemkápráztató fürgeség. El is húzta kissé a száját erre, és bólintott. A dicséret, a technika alkalmazásáról, viszont jól esett neki. Tény, ami tény, elég sokat szenvedett vele, hogy ilyen jó legyen. Még milyen jó lesz, a jövőben, ha ráfekszik. De valóban. Kicsit fel kéne fokoznia a tempót, mert ez már nem állapot. Régebben, borzasztó bosszús lett volna. Biztosan felőrölte volna az idegeit, az hogy, a másik állandóan úgy cikázik, mint valami ninja szúnyog. Szerencsére ezen mérgelődésén már túltette magát, ha valaki gyorsabb, akkor azzal se javít a helyzeten, ha felhúzza magát. Kénytelen, most is beletörődni, hogy bizony lassú csiga, a másikhoz képest.
- Ha már gyors nem vagyok, nem árt ha az eszem gyorsan forog, nem igaz ? De egyébként igen, sajnos én is néha úgy érzem, hogy a nyugdíjas teknős is gyorsabb nálam ^^- mondta ravaszkás tekintettel. Főként értelmi képességeivel kompenzálta hátrányait. Furmányoságsokkal és trükkökkel. Ilyenekből egy egész kis tárház a rendelkezésére állt, meg aztán sokat tanult osztaga apróbb tagjaitól, akik mesterei, a csínyeknek és a rosszalkodásnak. Valahogy élve meg kellett úsznia mellettük a kapitánykodás éveit . Kemény dolog gyerekek közt rendet tartani. Sokszor a káoszban, csak egyetlen dolog segített, a titkos végső fegyver... a cukorka. Itt még egyetlen ilyen egyénnel se találkozott, szerencsére, mert őket is menthetetlenül elkényeztette volna, az tuti.
Most, hogy megint űr keletkezett kettejük között. Úgy érezte, ideje új szintre emelni a harci gyakorlatot. Méghozzá, ezúttal fegyveresen. Hiszen puszta kézzel, ennyiből már simán felmérhette a másik, mire képes és mire nem. Sok meglepetést már nem tudna okozni. Rámarkolt hát Kokutan no Makase fekete markolatára és kihúzta. A makacs és gonosz természetű kardról sokat el lehetett mondani, de azt nem, hogy nem szereti ha használják. Mindig arra biztatta, hogy igen is engedje el, élvezze szabadon a hatalom édes ízért. Raiden azonban nem lelete feltétlen örömét a rombolásban. Értelmetlennek és visszataszítónak tartotta kardja ezen természetét, még akkor is, ha egyébként nagyon hatékonynak találta. Sokszor engedett neki. Most pedig, hagyhatja, hogy kedvére tegye dolgát. Abban a biztos tudatba mondta ki a hívószót, hogy biztosan tudta, Yuu ki fogja kerülni a támadásait. Senkinek sem fog baja esni.
A kard egy ezüst-üveg bottá változott a kezében. Pontosan szemöldök hosszúságig ért, szivárványosan törte meg a terem lámpafényét. A tudós másik kezében egy kövér zacskó pihent. Fekete füstszerű por párállott ki belőle. Vasreszelék. Míg az mint valami sötét füstfelhő körbelengte, a terem megtelt mély zümmögéssel. Akár a nagyfeszültségű vezetékek mellett, vagy egy transzformátor állomáson. Raiden lába finoman felemelkedett a földről.
A haja, a ruhája és Ő maga is elemelkedett a földről. Annyi elektromos részecskét kényszerített maga köré, hogy gyakorlatilag azokon állt. A töltést, az egész teremben érezni lehetett, még Yuusuke sötét haja is megtagadta a gravitáció minden törvényének, és úgy szállt, akár ha vízben lebegne épp. A mély, monoton zizegés, pedig úgy bekúszott a tudat alá. Az ember ösztönösen tudja, hogy nem szabad közel menni valamihez, ami ilyen közel van és ilyen rossz a hangja. Persze egyikük sem ember, így ezekről, mindketten könnyedén megfeledkezhettek. Raiden ráfogott másik kezével a botra, és annak legömbölyített végéből egy ádáz, hatalmas izzó fénycsóva cikázott végig Yuusuke felé. A másik levédte kidou-val, de nem is gond, mert eközben a fém por, amit használt, már szépen körbevette Yuusukét a tér majd minden irányából. Egy finom intéssel megrántotta, az Ő kardját, hisz az is fém... és bizony reagál a mágnesre. Mintha egy ipari autómágnest üzemeltek volna be, olyan erős húzás érzett Raiden felől. Más már rég elbúcsúzhatott volna fegyverétől, de nem úgy Yuu. Mostantól viszont állandóan, amerre épp Raiden állt, érezhette a mágneses vonzást. A rántás pillanatában pedig, csak amolyan hanyag új lendítéssel egy újabb villámot küldött meg, de ez már nem egyenesen haladt. Össze vissza cikázott a csupasz plazma míg, tojás alakjában hálóba nem vonta az ellent. Majd végül hátulról, elölről és oldalból indult meg a teste felé. A bőrön már csak a közelsége miatt is borsózás fut végig. Minden apró szőrszál égnek mered. Ilyen egy igazi elektromos viharba belekerülni, csak az eső hiányzott. Ha lett volna víz, még könnyebb a dolga, hiszen akkor Yuusuke nem érintheti a földet. A villámot magát nem kerülheti ki, hisz az olyan gyors akár a fény, de viszont ha időben reagál a támadásra, akkor kitáncolhat, mint mindig. Viszont Raiden nagyon remélte, hogy megizzasztja Yuusuke-t egy kicsit. Ha már olyan gyors, kap egy kis kihívást. Legyen gyorsabb a villámoknál, amiket már a puszta jelenléte is vonz. Raiden így a por segítségével egy egész sornyi villámformázást képes végrehajtani: használhatja kardként, vagy rajzolhat belőle karikát, formálhatja gömbbé. Magukat a fémszemcséket összeállíthatja éles fájdalmas tűkké, amik észvesztő gyorsasággal képesek belecsapódni bármibe. Számtalan lehetőség állt rendelkezésére. Jó mérkőzésnek ígérkezik.
Kíváncsian várta Yuusuke fegyverét is, csak annyit halott róla, hogy nagyon erős és a földel áll kapcsolatba. Ha netán túl közel jönne, egy mágneses lökéssel, vagy a bottal eltérítheti a kardot. Most abban is előnye van, hogy az Ő fegyvere hosszabb, azaz olyan távból is támadhat, amikor még Yuu nem éri el. Emelhet villám falat, végső esetben, magára vonzza a fémet, és villámvértet kreál. Akkor próbáljon bárki hozzáérni. Remélte, hogy Yuu most is ugrabugrálni fog, legalább gyakorolhatja a célzást. Persze csalt, mert egyszerre akár több irányból is képes volt elektromosságot vezetni belé, hála a levegőben repkedő parányi fémeknek. S olyan nagyon nem is kellett pontosnak lennie, maga az elektromosság keresi az utat. Várja az egyesülést. Akkor pedig megrázó élményben lesz része Yuusukénak. Egy méter áthidalásához, hatalmas feszültségre van szükség. Ha vákuumban lennének, a férfinak könnyebb dolga lenne, mert még a por is Raiden kezére játszik, nem is beszélve a teremet fénnyel ellátó csövekkel, amik, most rendre felmondták a szolgálatot. Csak akkor fénylettek, ha a közelében voltak. Akkor sem azért, mert a hálózatból kapnak áramot, hanem mert Raiden közelében ionizálódtak a gázok a csőben. Az edzőtér így sötétté változott, átkos félhomály telepedett a terembe, csakhogy pár pillanatonként szétszaggassa egy izzó, fehér villám, teljesen megvakítva azt, aki éppen arra néz.

Yuu chan nem volt híján a humornak mert csak így lehet, hogy azzal viccelődött miszerint megsérül. Biztosan jó kedvében találta a tudós, mert egyébként még csak a feltételezés, hogy őt bárki megérintheti... finoman súrolja a lehetetlenség küszöbét. Hiszen a híres neves vaizardól van szó. Kizárt, hogy bárki leveri. Meg aztán a reflexei most sem hagyták cserben a jó öreg gyárkéményt. Most még a gyilkos szúnyogokon is túltett, mert úgy cikázott mint egy bekávézott repülőmókus, csak kékbe, meg feketébe. Az elsuhanó pászmákat észlelte csak a félhomály mezsgyéjén.
A villódzás, és a fények hiánya, minden a kezére játszott. A fénytestek panaszosan kattogtak. A stroboszkópszerű fényjátékban, mintha egy egy pillanatra, megdermedt volna Yuu a levegőben, hogy aztán a legközelebb egy új helyen tűnjön fel megint. A villámbörtön sem vált be igazán. Némileg lelassította. Egy fura eszközhöz fordult, amit Raiden még nem ismert. A technikát sem hallotta és az alkalmazás természete is újdonságként hatott. De kitört és ez a lényeg.
Igazán ügyes, kevesek lettek volna erre képesek. Érezte is, hogy szinte hajszálnyira a férfitól sisteregnek el az áramnyúlványok.
*Azt a hét meg a nyolcát... * Csodálkozott el újra a szép mutatványon. Úgy érezte, ez már majdnem felülírja a képzeletet. Valaki, aki ilyen gyors, annak már fiatalodnia kéne, mert az idő görbül mellette. Lehet sebességmérőt kéne szerelnie a férfira, de erősen gyanította, hogy olyan szerkentyűt ami nem akad ki ilyen gyorsulásnál nem egykönnyen tudna tervezni. A rántás azért megtette a magáét, csak az utolsó utáni pillanattöredékben volt képes elillanni utána pedig egy füstölgő ruhadarab maradt a helyén. Ez némi magabiztossággal töltötte el. Nem sok, de megteszi. A furmányoság azért még se megy veszendőbe. Bár azt már nehezen tudta eldönteni, hogy Yuu riadt arca őszinte, vagy inkább csak rájátszik a mókára. De úgy érezte Ő éppen annyira élvezi a hajszát, mint Yuusuke.
Hiába trükközött, csűrte csavarta a mágneses zónák végeláthatatlan tereit. Hiába száguldozott végig több ezerfokos plazma a téren. Egyszerűen egyetlen egyszer sem találta el. Még a közelébe se jutott. Ebből tudta, hogy igazán jó mestert fogott ki magának. Akitől érdemes tanulni. Belefeledkezve a csodálatos geometriai formák és vektorok háromdimenziós manifesztálásába, ahogy folyton kergette a teremben a társát hirtelen egy veszélyforrás közeledett felé. Pokoli gyorsan, átperdülve a nyalábok és ívek között.
Már késő volt kitérni, csak a becsapódás erejét csökkenthette a kitéréssel, és azzal, hogy a részecskéket elé rántotta. A teljes erő nagyjából felét sikerült lefaragni így.
Szemei kikerekedtek, a lélegzete beleszorult a bordái közé. A levegőben megálltak a részecskék és az ijedségtől hirtelen az összes villany felkapcsolt. Amikor az ádáz módon pörgő saya hatalmasat koppant az ormányán, a fények kihunytak. Az éles fájdalom eltöltötte az idegeit, hirtelen csak csillagokat látott és könny szökött a szemébe. A saya mellette koppant. Reflexből ráfogott az orrnyergére. A kezére meleg vér ömlött. Magában sziszegett. Perifériás látásából, inkább csak érezte, a támadást, semmint látta. A második támadás elől hátra és felfelé kireppent... nem hagyva helyet a fenti támadásnak, de a botját Yuu így is eltalálta. Amint a két fegyver összeért, karvastag csóva fonta fénybe mindkét fegyvert, de megállt és egy villódzó fehér gömbben levált a botról. Kiütni ugyan nem tudta a fegyvert Raiden kezéből, mert az mágnesesen tapadt hozzá, ennek eredményeként Raiden is kicsit arrébb rándult. Képtelenség lett volna a kezéből kiverni a fegyvert, kivéve, ha kezét is elválasztják a testétől. Szerencsére ez nem következett be. Az a fényes gömb is ott zümmögött, mint valami részeg ufó körülötte. Nem támadt senkire, mert Raiden épp sérült orrát pátyolgatta.
- Széb dobás....>.<- mormogta kicsit meggörnyedve és pislogva. A talajra pár vércsepp hullott. Kissé szédült. Legutoljára akkor vérzett az orra, amikor a halálán volt. Egy kicsit riasztotta a látvány és az arcára némileg kiült ennek a múltbéli sötét lidérces emléknek az árnyéka. De aztán hamar enyhült. Fogta az orrát és kihúzta magát. Még mindig eléggé vérzett, lefolyt az ajkain, majd az állán, hogy végül megint lecsöppenjen pár csepp. Újabbakat pislogott.
- Az eszebbe neb jutott volna, hogy így fogsz tábadni >.<- vallotta be kissé meglepetten és elmosolyodott hozzá, de aztán megint összerántotta szemét fintorogva, mert azért eléggé fájt neki. nagy levegőt vett, rákészült a fájdalomra. Megfeszítette az akaraterejét és visszaroppantotta a helyére a nózit. Most már minden szép és jó, maradandó nyoma nem látszott, de azért az a kísérteties hang, ahogy végigszáguldott a termen, összeborzolódott tőle. Csont-csonthoz karcolódó súrlódás. A mozdulat hatására, megint jó adag fájdalom korbácsolta végig. Halkan felhördült, és hagyta, hogy az újabb véradag távozzon. Csendesen szenvedett kicsit, majd újra kihúzta magát. Ha mást nem azt tuti el lehet mondani róla, hogy jól bírja a fájdalmakat és szívós.
Újra felnézett, a kissé vérmaszatos arcon töretlen vigyor látszott, mintha semmit sem érzett volna. Pedig nagyon is érezte, csak nem érdekelte, sőt élvezte az összecsapást. Frappánsan egyszerű, de nagyszerű támadás, tökéletesen lenyűgözte. Meg úgy volt a harccal, akár az élettel. Sőt a kettőt egynek gondolta. Harc nincs fájdalom nélkül. Győzelem nincs szenvedés nélkül, élet nincs keserűség nélkül. Ettől jó. Egy kis vér... mi az ? Semmi, amikor ilyen jól érzi magát. Ő is elég jól megizzadt, pedig Ő nem rohangált. Nehéz egyszemélyes erőműnek lenni. Intett a gömbvillámnak hogy szálljon oda hozzá. A tenyerébe fényes tömör acélgolyóvá tömörítette a levegőben szálló port. Olyan fényes lett mintha fémes fekete gyöngy lenne. A gömböt pedig puszta kézzel megfogta, majd a testén finom rángás futott végig. Beégette az orrában elpattant apró ereket. A vérzés lassan elállt. Szipogott még egy kicsit, de már csak bizsergett és tompán sajgott az arca.
- Kösz, ez igazán nagyszerű mérkőzés volt. Még sosem vágtak orrba kardhüvellyel ^^... ilyen is csak neked juthat eszedbe .- nevetett a dolgon.
- De azt hiszem a szaglószervemnek most el fog kélni egy kis jég ^^. - nevetett tovább. Hát igen. Ez jó volt. Remélte, nemsokára megismétlik a dolgot. Azért elég jól figyelt, elemezte Yuu san mozgását és taktikáját. Egyszer majd eljön a nap, hogy nem csak a ruhájának szegletét fogja eltalálni. Igazából akár örökké itt maradt volna, hogy a végtelenségig fogócskázzanak és harcoljanak. Egy pillanatra sem bánta volna, ha egyetlen egyszer sem nyer. Az elérhetetlen célokat, mindig is nagyobbnak és alázatosabbnak tartotta azoknál, amiket megragadhat. A harcban, azért folyik örökkön örökké, hogy önmaga maradjon, tökéletesen fel tudott oldódni. Megmenti magát, és megmenekült a világ. Az életet és a harcot is önmagáért szerette. A fájdalom pedig a barátja, mint egy régi ismerős, újra emlékeztette rá, milyen nagyszerű kis embernek lenni.

Úgy tűnik, még közel sincs vége a mérkőzésnek. Yuu chan hosszabbítást ír elő. Vele pedig nem tanácsos ellenkezni. Raiden nem tehet mást, csupán összeszedi magát, míg a másik elengedi a sárkányt. A kard, apró éles pengék milliomodjaivá hullik szét. Mint a pala szemcséi, kicsi, élesre fent késecskék. Azonnal tudta, hogy ajánlatos messze elkerülni ezeket. Mielőtt még a csontjáig lenyúzzák róla a bőrt. Jó esetben talán úgy járna, mint akiket élve eltemettek. Egyetlen pozitív érvet talált csupán maga mellé, mégpedig azt, hogy ez a jelenség nagyon is jól vezeti az áramot. Csakhogy ennyivel még nem ért véget a támadás. A kombinált kidou támadás első felét még szétzúzta, ahogy maga előtt megpörgette a botját, az szilánkjaira bomlott. De a második sokkal rafináltabbra sikerült. Nem kerülte el a figyelmét a varázslatba rejtett pengecsomag. Yuu nem lacafacázott.
Raiden ha tudott volna, kitért volna, nyílt terepen talán még sikerül is.
Mint legutóbb most is nagyon gyorsan kellett cselekednie. Egyetlen pillanatig sem habozhatott vagy mérlegelhetett. Az adrenalin végigégette az idegpályáit. A következő pillanatban úgy érezte zuhan. Fekete árnyak kígyóztak a látószögébe. A közeledő főnix megfagyott a levegőben.
* Baaaaka... * Az idő egyetlen pillanatának intervalluma megdermedt a levegőben. Egy mély érces hang szidta le megvetően.
* Ya bai... doshite ka ? Miért nem engedsz...? Micsoda szégyen, ne hagyd már magad ennyire. Hayaku! * Emelte fel kissé a hangját a démon, majd mérgében egy fekete legyezővel kupán vágta a tudóst. A látomás a koppintás fájdalmával el is oszlott, pont ahogy jött. Ezt a kis interakciót persze Yuusuke nem láthatta, nem is érzékelhette. Az egész nem is a valóságban történt, hanem valahol belül. Rossz szó ez, mert belül szervek, csontok vannak. A lélekben történt. Úgy érezte nem is Ő mozdul meg, nem is Ő mondja, hanem a bezárt szellem.
- Katai Keiri...- siklott ki a fogai között. A hangja már a második szónál sötét mellékzöngével mélyült. Egyszerre beszéltek.
- Samase oni!- zengte. Már a nevénél ében feketévé vált a kard. Majd elfolyósodott és minden fizikai törvényt megszegve, végigcsordult Raiden testén. De nem állt meg ott, hanem mint valami önálló életre kelt árnyék kibontotta a hatalmas fekete szárnyakat. Mögöttük valami felszisszent. A kardok pörgésének volt ilyen túlvilágian kísérteties hangja. Erős démoni kisugárzás süvöltött végig a termen. A férfi árnyékából apró vörös szempárok leselkedtek. Azoknak a szörnyeknek még várnia kell, nem jött el még az idejük.
Raiden maga is, nem csak a ruhája, démonivá vált. Szemei mély rubinban izzottak, a haja pedig egybeolvadt a sötétséggel. A felé repülő meteormadarat szárnyának suhintásával verte arrébb. Kutya baja sem lett tőle. Az egész lénye olyan illékonynak, álomszerűnek tűnt, mintha nem is lenne valós. Az ítélethozó természete nem gonosz vagy jó, de még is ördögi. Kérlelhetetlen, megvezethetetlen. Látta a lélek rétegeit, és képes volt leszeletelni belőle mindent, ami a mérleget lefelé húzta.
- Mit gondolsz Yuusuke, hogy néz ki a saját démonod? Remélem készen állsz, hogy mérlegre tedd a lelked.- vigyorodott el gonoszan. Valamiért ilyenkor mindig nagyon jó kedve lett.
Raiden másik szárnyával félre söpörte a pikkelyek egy részét. Arra is használta őket, hogy valódi támadásait elfedje velük, meg pajzsként is. A éj színű tollak mögött felpördültek a kardok. Igen ritka a páros fegyver. Ráadásnak fokélre fent, így majdnem mindegy melyik irányba pördülnek meg az alkarhosszú pengék. Mindenhogy vágnak.
Érezhetően Ő maga is felgyorsult. Ahogy megpörgette a pengéket, mindahányszor hozzáért egy apró szemcséhez, egy érzés felerősödött. Gyűlölet, harag, félelem, fájdalom, múltbeli sebek, kétségbeesés, féltés, birtoklás, büszkeség, csalódás, magány, kitaszítottság, keserűség. A lelkek városában, mikor bemutatta új képességét, még a legtapasztaltabbak is úgy vélték, ez a képesség az egyik legfélelmetesebb. Ki ne rettegne saját sötétségétől. Ez pedig még csak a folyamat első lépcsője. A belső oninak fel kell szabadulnia, megmutatkoznia, hogy aztán a férgek lerághassák azt és éltre hívják. Vajon hányszor ütötte meg azokat a kis szemcséket. Tucatszor? Két tucatszor? Yuusuke erősebb, gyorsabb, jobb, de vajon neki mennyi kell, hogy elveszítse a józanságát. Raiden ütésekben mérte kinek mennyire erős az akaratereje, és milyen gonoszt rejteget magában. Most valóban kiderül milyen fickó és hogy igazából mi hajtja. Ha olyan amilyennek gondolja, hiába választja el tőle e negatív énjét, beleértve a hollowt is, nem azért fog győzni mert erősebb, hanem, mert jó ember.
Mindenki magában dédelgeti a szörnyeket, nevelgeti, óvja, titkolja, elrejti. Raiden pedig felszínre hozza az igazságot. Szembesít. Ha ez sikerül, ha képes elérni, hogy kívülről lássák magukat. Mindegy mi a végeredmény, ő nyer, még ha vérbe fagy a földön, akkor is. Most viszont fel kell készülnie, mert átmenetileg romlik majd a helyzet. Hisz olajat öntött a tűzre és kitudja milyen szörnyűségeket tépett fel. Fel kell készülnie, hogy Yuu san elveszti a fejét, és valóban meg akarja ölni. Elhamarkodott, vakmerőségre számít. Ha bejön, a megszállást sem fogja elkerülni. Számított arra is, hogy esetleg Yuu majd a saját hollow énjével viaskodik, hogy megőrizze az önkontrollját, hiszen az most a csapásai miatt felerősödik. De ezt a folyamatot nem tudja leállítani, ha elkezdte, végig kell csinálnia. Kicsit olyan ez mint a tűz... kiégeti a salakot. Bár ez csak ideiglenes.
Raiden nem vesz el semmit, nem szakít le semmit, csak beteljesíti azt a vágyát, hogy kiderüljön az igazság, hogy aztán a ráeszmélést megbánás követhesse. Mert hát, néha az használ valakinek igazán, ha megfaragják. A szenvedés... ezért is minden démon, egy olyan angyal, aki a sötétségen keresztül tanít. A kérdés már csak az, hogy Yuusukének van e még mit tanulnia a sötétségről.

Raidennek eszébe sem jutott, hogy netán a Karai Keiri ráhozná a frászt Yuusukéra. Sőt, mindezt beleszámolta. Az önbizalom olyasmi, amivel óvatosan kell bánni, mert kitudja mikor árul el. Ő tökéletesen értette az erőkülönbségeket. Meg sem fordult a fejében, egyetlen pillanatra sem, hogy legyőzze. Nem is akarta legyőzni, egyszerűen csak élvezte a pillanatot. Ugyan egy rakoncátlan gondolat felbukkant az elméjében, de egyelőre nem hagyta, hogy az megmutatkozzék rajta. Talán egy kis turpisság belefér.
Yuusuke-san út tűnik számított arra, hogy a szárnyak, majd levédik a főnixét. Ennyire azért nem becsülné le. A küllemén sem lepődik meg. Nem is csoda, hiszen látta már. Yuusuke az egyetlen. Azelőtt még soha senki ellen nem kellett használnia, csak gyakorolt vele, de élesben sosem vetette be. Most legalább némileg komolyabban megnézheti, mit is képes elérni a lélekmetsző démonbíró. Ugyan az ellenfél látta a megjelenését, de biztosan nem tud a képességéről. Mi sem igazolja ezt jobban mint, az amikor a hollow kitörni készült a vaizard testéből. A meglepettség kiült az arcára. Nem csoda. Bárkit felbőszítene, ha felélesztik a színfalak mögött rejtőző leláncolt bestiát. A fényjelenségek elkápráztató erővel törtek ki.
A tudós megvetette a lábát. Kicsit elmosolyodott.
Ez nem az elbizakodás, vagy a sikeres támadás öröme. Csupán magában azon mulatott, hogy sikerült egy kicsit meglepnie Yuusukét. Ezek szerint uralni uralja, ismerni ismeri, de vajon érti is a szörnyeteget? A sötétnek ki kell teljesednie. Át kell billennie a mérlegnek, addig nem megfelelő míg vissza tudja fogni. Hümmögött egy kicsit. Nyilvánvalóvá vált, hogy kell még arra a tűzre némi olaj. Nem ébresztette fel igazán. Úgy tűnik az oninak kell még egy kis noszogatás. Ezzel nem is lenne gond, csak valahogy ki kell találnia, miképp éli túl a sárkány ébresztését.
Elmondhatja mi történt. Végül is miért ne válaszolna mesterének. Most már mindegy... nem árt azzal, ha elmondja mire képes. Azt úgy se mondja el, hogy miképpen működik. Majd csak a legvégén.
- Az ítélethozó ketté metszi a lelked...- válaszolta Raiden kimérten. Hangja kísérteties, lágy, mély, simulékony mint kőolaj. Tökéletes ellenpontozása a hollow karcos, homokviharos süvöltésének. Egy kicsit kuncogott. Valamiféle sötét, már-már perverznek mondható élvezetet talált abban, hogy az életével játszik. Most ő maga is megnyilatkozik. Ilyenkor feltűnik, hogy valójában ő sem teljesen normális, hogy a kedves tudós, nem csak egy mimóza, de magába ölel egy fekete géniuszt is. Másként biztos nem élvezné a helyzetet.
- Egy icipicit még is csak elhamarkodott volt a kijelentés, miszerint nem tudok újat mutatni.- vigyorodott el és egy pillanatra az ég felé nézett.
- Talán, de csak nagyon talán, egy kis hibácska még is becsúszott a számításodba ^^.- heccelődött az ex kapitány. De nem sokáig élvezhette ki az aprócska diadalt, mert már is arra kellett fordítania a figyelmét hogy fog ebből kimászni. Miként fordítsa hasznára a helyzetet.
A hajnal előtt a legnagyobb a sötétség, addig viszont ügyesen kell taktikáznia. Túl kell járnia Yuusuke eszén, vagy tényleg meghalhat. Ezt tudta jól, pontosan ezért élvezte. Ha igazán szabadjára engedné az oni erejét, és hagyná, hogy bármilyen rossz emléket a felszínre rángasson, feltépje a régen elfeledett hegeket, akkor kevés lesz a remény. Szerencsére eléggé kordában tartja gonosz kardját ahhoz, hogy maga válassza meg, mi az amihez hozzáér és mi az, mihez nem. A férfi lelkében megannyi vértől csillogó sebet látott, amit feltárhatott volna, de tisztelte annyira, hogy csak azokhoz érjen hozzá, amik nem változtatják személyes sértéssé a küzdelmet.
Van az a szenvedés, ami megtöri az embert. Yuusuke már magában hordja ezeket. Elég, ha csak a családjára gondolunk. De azokat ő tisztes távolban elkerülte.
Most viszont, kinyúlt felé a kard, és már is egy cero hömpölyög előtte, mielőtt kilőné. A tudós előre mozdult. Mintha az lenne a célja, hogy a cero egyszerűen áthasítson a testén. Végletekig őrült, vakmerő lépésnek tűnt, de csak a következő pillanatig:
- Bakudou rokujuugo,Toransu Samenkyou!- hadarta el gyorsan. A következő pillanatban a három fényes tükör manifesztálódott mögötte. Az irdatlan cero a tükrökre vetült, ott villódzott, a kisugárzás színe sötétre változott. Végül tiszta lélekpárlatként Raiden egyszerűen belélegezte. Testében szétáradt az erő. Ez a varázslat lehetővé tette, hogy a kibocsátott támadást a saját javára fordítsa. Az árnyak egy kicsit meg is nőttek tőle. Kihasználta az így nyert többlet energiát és a gyorsaságra koncentrált.
Az a nagy pallos mérete miatt tökéletes célpontnak minősült. Raiden az így leküzdött távolságot csak is arra használta fel, hogy a bepördített ton-kardokat, minél többször hozzáérintse a másik kardjához. Biztos furának fog látszani, hogy nem egyből a kard forgatójára, hanem magára a kardra támad, de pont ez volt a lényeg, hogy a másik erre nem számít. Honnan is tudhatná Yuu-san, hogy neki elég, ha csak összeérnek a kardok, nem kel feltétlen megsebeznie. A rövid, alkarhosszú pengék a keresztmarkolat alatt sikoltószellemként énekeltek fel, miközben a néhai kapitány először bal, majd jobb kézzel, oda-vissza is jó párszor rásújtott. Eztán gyorsan eltűnt az útból. Szárnyával fedezte magát, de ahogy hátrébb ugrott, még egyszer az ellenfél felé szegezte egyik kezét. Nem mert volna hátat fordítani neki. De még így is gyengíteni kell.
- Shimoku, Shakkahou!- a kettős idézéssel fedezni kívánta magát. A lélekmérgezés, majd egy kicsit hátráltatja, a lövedék, pedig eltereli. Így készítette elő a lélekmetszés pillanatát. Nem is számolta ezúttal hányszor sikerült megütnie a Dotonryuut, de úgy gondolkodott, hogy ennek a másfél tucatnak már nagyjából elégnek kell lennie. Az alkarhosszú, pördülékeny pengék, pontosan arra vannak kitalálva, hogy rövid időn belül, minél többször lehessen velük vágni.
- És most beborul...- zengte. Maga körül már kezdtek is körözni az árnyférgek. Anakondanagyságú ocsmány, izzó, rubintekintetű szörnyek, éles, többsoros cápafogakkal. Egymásba olvadtak, áthaladtak az árnyakon, de még a volt kapitány testén is. Úgy köröztek ott, mint egy feltörni készülő hurrikán.

A lélek ege megtelt terhes fellegekkel. Most már jó. Többet már nem engedhet meg. Ez is már erősen súrolja a józanság határát. Raiden végig a viselkedésre figyelt, Yuu-chan most már majdnem elvesztette az önkontrollt. Pengeélen táncol. A mérgezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az ébresztés kezdett hatni. Az elhamarkodott cero, a védés és támadás jól összejött. Ám most, hogy az ereje teljesen megváltozott, a végjáték egyre közeledett. A mérgezés feloldás fél percig is alig tartott, ez kevés idő, ha cselekedni kell, de tengernyi, ha gondolkodni. Raiden már is kitalálta mit fog ezután tenni. Eddig minden a terv szerint alakult. A neheze most jön.
A felélesztett szörny végül félbeszakította a morfondírozását és egyben tettével el is döntötte a jövőt. A tökéletes vágás, félelmetes gyorsasággal indult meg felé. Raidennek egyetlen esélye, ha szembe megy vele.
Haragos zöld tekintete megvillant. Egy csuklófordulattal átfogott a keresztmarkolatról a főmarkolattal, mint amikor szúrásra használja a fegyvert és kereszt irányban szembeküldte a sajátját. Nagy mázli, hogy Yuu méltóztatta kimondani mit tesz, mert így még pont időben tudott reagálni. Két kezével megrántotta a kardokat. A hatalmas, X-ben előretörőt saját verziója végigszántotta a termet, egészen addig, ameddig az össze nem találkozott Yuu-chanéval. Ott azon a ponton, egy a pillanat aprócska szilánkjáig megtorpant, majd kissé eltérülve, lassabban folytatja az útját. Raiden mögött egy vékony vérszínű csík festődött a falon apró pettyekből. A vágás a vállát találta el. Nagy szerencse, hogy nem ért semmi fontos inat, vagy nem hatolt különösebben mélyre, csak mocskosul fájt. A vállán csak egy hajszálvékony vörös, csíkocska húzódott, majd egy kövér csepp a végéről elkezdett lefelé szánkázni, de mélyebb, mint ahogy látszik.
Raiden felörült, nem volt ideje kitérni, de legyengítette annyira, hogy végzetes, vagy hátráltató sérülést ne szenvedjen el. A fájdalom pedig a barátja. Talán egy kicsivel több is. Széles farkasvigyor derült ki az arcán, ahogy leszegte a fejét és halkan mélyeket szuszogott. A kín egy pár pillanatig átjárta a testét, echózott a gerincén, hogy végül egy tompa forró vonalban égjen. Kellemes, kellemetlenség. Ez igazából, csak feltüzelte, még jobban ösztönözte.
-Valóban?- kérdezte vörös tincsei közt felpillantva.
- Én nem hinném.- tette hozzá, majd egy nagy levegőt vett.
- Shoji no oni.- súgta el nagy csendesen, majd a körülötte örvénylő lények, a kezének egyetlen intésére ömleni kezdtek az árnyékokból. De nem egy, nem kettő, mint a nyári égszakadás. Betöltötték a termet. Egymásba olvadtak, majd háromfelé szakadtak, majd hatfelé. Nem természetes, földöntúli jelenség. Mint egy fekete ártömeg, árnykígyók fogaiból állt a hullámok taraja. Vörös szemeik, mint megannyi piros buborék. Egyetlen szempillantás alatt kitöltötték az egész teret, egyetlen is elég lett volna, hogy eltalálja, de Raiden inkább biztosra ment. A szörnyek beolvadtak Yuu-san bőre alá. Úgy látszódott, hogy bezabálják magukat, de fájdalmat nem érzett. Sőt egyre könnyebbnek érezte magát. A Katai Keiri lehasította a démont. Ez is egy precíziós vágás és ő úgy teszi meg mindezt, hogy a testen, nem okoz sérülést. Ahogy az első árnylény elhagyta Yuu-san testét, már is elkezdte felvenni a formáját, alkatát, arckifejezését, a maszkját és a kardját. Minden emléke és képessége megvolt, ami Yuu-sannak is, csupán nem oly erős. Hisz Raiden és Yuusuke nincsenek egy súlycsoportban, így a másolat is ehhez mérten lett erős.
Az előbb megnézhette milyen a férfi sötét oldala, most megnézheti, milyen amikor mentesül a lelkét ért szennyeződésektől. Az eredeti Yuusukéban ugyanis nem maradt más csak a letisztult, fájdalomtól, haragtól, gyűlölettől és kíntól mentesült énje. Raiden ezt az állapotot egyfajta rejtett, felsőbbrendű igazságnak gondolta. Az isteni magnak, ami megmarad, ha leporoljuk az élet fájdalmát és kosztengerét. Mellette pedig ott áll a lemetszet, elkülönített rész, ami már is úgy rángatta a láncait, mint valami megveszekedett rém. Még nem hagyta, hogy rátámadjon igazi gazdájára. Kíváncsi természete úrrá lett rajta. Zsebéből előkotorászta holografikus multifunkciós szerkezetét, ami magában ötvözte egy jegyzetkönyv és egy okos telefon minden tulajdonságát . Felemelte és az áldottan kellemes lélekállapotot pár mókás képpel örökítette meg. Sőt volt olyan galád, hogy a hangfelvevőjét is bekapcsolja.
- No, milyen érzés? - kérdezte. Félig kutatás, félig móka. Persze tudta, hogy amint ráengedi a klónt, Yuusuke védekezni fog és kíméletlenül leveri, de ez mocskosul megérte még így is. A képeket pedig gyorsan már töltötte is fel a központi szerverre, ahol Yuu-chan nem fér hozzájuk, mert az összeköttetésben áll régi osztagával. Yoriko-chanhoz meg még sem törhet be, a szerverébe pedig nem tud belépni mert az lélekenergiára kódolt. Ezt a kört Ő nyerte, de sokáig issza majd a levét. Magában kuncogott. Végül is, azzal együtt, hogy ha visszanyeri valódi személyiségét, és nem így megosztva létezik majd biztos, hogy kap a fejére, még így is jól szórakozott. De azok a képek bizony igen kelendőek lesznek. Mert ugyan ki más lett volna képes ilyen bárgyúan aranyos mosolyt kicsalni a félemeletes Siearashi Yuusukéból, ha nem Ő.

Mostanában, Raiden kicsit hadilábon állt az idővel, sosem tudta eldönteni éppen mikor, mit csináljon. Kutasson, rendezze az adatait, menjen le edzeni, ide oda kapta a fejét. Végül úgy döntött ledobja fehér köpenyét és hagyja a laborját automatikusan dolgozni... hiszen távolból is kell tudnia irányítani, ezért van a központi vezérlő mindig nála, ahonnan bármit meg tud változtatni. De már épp a kisülés határán állt, és két opciót lát ennek megoldására:
1: csúnyán leissza magát Yuu-channal...
2: kiüti magát egy jó kis kiadós testedzéssel.
Mivel a másnapi álmosságot, másnaposságot, émelygést és rosszullétet el akarta kerülni, bár tény, hogy azért a kocsmatúrának is lettek volna előnyei, még is inkább a nehezebb utat választotta. Fizikai fáradsággal kioffolni az agyát. Nem egyszerű, de idővel meglesz.
Haragosan a sarokba vágta a kissé gyűrött és foltos köpenyt, ami látott már szebb napokat is, átvette a haorit és miközben a kezében a mobil holo platformon játszott lesétált. Bárki ment is el mellette, teljesen figyelmen kívül hagyta. Kicsit olyan volt mint egy zombi. Se lát, se hall ilyenkor. Homlokán a védőszemüveg csillogott, sárgás lencséjével és belső világításával. Valahogy megjavult a szeme, azelőtt szüksége volt a dioptriás lencsékre, most már ne, Azt mondák a betegségek, vagy hátrányok mind egy egy lelki problémából indulnak, és ha megoldják őket eltűnik. Ezek szerint Ő megoldotta.
Mikor leért, egyáltalán nem vette észre az ott gyakorlatozó Kirát. Olyan nagyon belemélyült a parancsok kiadásába, hogy amikor saját hibájából besétált a kiborg küzdőterébe és az akaratán kívül felé támadt, úgy tért ki hogy csak kicsit elhajolt. Tudattalan módon, a teste úgy tért ki a támadás elől, hogy azt észre se vette. A harc és a harcművészet a testébe, az idegrendszerébe égett, nem kellett hozzá gondolkoznia. De a szél azért elérte, ettől kizökkent eredeti mély transz állapotából.
- Oh bocsesz! - eszmélt fel szórakozottan. Toporgott és végül hátrébb lépett, hogy ne akadályozza puszta fizikai megnyilvánulásával a gyakorlatot. Szokásosan enyhe borosta, kissé.. na jó szörnyen kócos séró. Pont úgy néz ki mint aki napok óta alig aludt. Kissé karikás szemek. Némi hatásszünet után, fel is fogta amit lát, és azonnal fel is frissült tőle. Nyomott egy szkennelést a platformon, amitől egy kis lézersugár végigpásztázta Kira testét. "Intelligens, biomechanikus, kibernetikus szövet-gép együttes, vizsgálat eredménye: további megfigyelésre van szükség" írta ki a szkennerprogram a kis vezérlő fölé holografikus betűkkel. Raiden hümmögött, mümmögöt. Azonnal mocorgott benne a kisördög. Szerette volna Kirát szétszerelni, hogy lássa hogy működik, de nem engedett ennek a gonosz kísértésnek, inkább csak meghajolt.
- Üdv, Masamune Raiden vagyok, formálisan még nem mutattak be, látom gyakorolsz. Zavarok?- kérdezte. Hülye kérdés, persze, hogy zavar, de most már mindegy, túl fáradt volt hozzá, hogy tovább előzékenykedjen.
Azon morfondírozott, hogy lehet így még is csak csúnyán le kell innia magát, hogy kiüsse egy kicsit az agyát és pihenjen, mert még is csak udvariatlanság lett volna kitessékelni a kiborgot. Most, a sok adat miatt lassabban forgott az agya mint szokott, de még is átütött a rostán egy ésszerű megoldás.
- Bár ha gondolod, akár, még segíthetek is ^^. - mondta elmosolyodva. Már csak azért is jó megoldás ez, mert így, ha szét nem is szerelheti, de további megfigyeléseket végezhetne a mozgása közben, és következeteseket vonhatna le arról, hogy működik a férfi. De mielőtt ehhez hozzá lát kérdeznie kell valamit. Egy fontosat, hogy nehogy maradandó kárt tegyen az illetőben.
- Képes a szervezeted a gyógyulásra, vagy javítanod kell magad? Még egy hülye kérdés, jól vagy szigetelve? Mert én egy önjáró villamos erőmű vagyok... ^^ magas bennem a feszültség . - poénkodott. Jelenleg inkább egy halódó, vénséges, szikrázó, ócska, orosz rádióra hasonlított, ami jó, hogy nem füstöl, miközben működik. Ez jól látszik abból, hogy Raiden haja úgy repül, mintha antigravitáció lenne körülötte. Nem is nyújtotta a kezét, mert tutira megrázta volna a félrobotot. Szóval kizökkent a sajátos zen nyugalmából.
Akkor tudja kikapcsolnia az agyát, ha annak teljesen a testére kell koncentrálnia. Így pihen és így meditál.
Találkozott már sokféle kreatúrával itt a Daitenshi falai között, de ilyet még nem pipált. Bár Yoriko-chan robotlepkéi se semmik, de ha ezt látná, menten kitörne a sikítófrászban és rögtön szerelembe esne Kirába, annak ellenére, hogy icurka-picurka kis teremtés . A férfi felől szinte teljesen shinigami kisugárzást érzett, és a zanpaktou is ott éktelenkedett a kezében. Egy egész rakatnyi kérdés basztatta belülről. Roppant kíváncsi lett.
- No mit mondasz? Látom van mit javítani a technikádon... - bökött kezével a kard felé, amit egy kicsit feljebb állított.
- Ha egyenesen tartod az ellenséged sokkal könnyebben beméri a távolságot, ha felhúzod kissé, sosem tudja majd, pontosan honnan fogsz támadni. - magyarázta neki már élből. De persze mást is látott, amit javítani lehetne, még sem költözött a hangjába oktató él, vagy arrogancia, hogy ő maga is tudta, hogy bőven van hová fejlődnie még. De azért amiben tud, abban szívesen segít, ha engedik.

Raiden nevetett egy kicsit az óvatos előzékenységen. Kira okos fickó, kifejezetten intelligens, ezt onnan tudta, hogy nem volt naív és egyből azt is nézte, hogy ha adnak valamit, kimondva, kimondatlanul kérnek is valamit. Igazat kellett adjon neki, de az Ő esetében az ár csupán az idő, amíg megfigyelheti a mozgását, és elemezheti a lélekenergiáját. Fel is tette a vizsgáló szemöveget az orrára. Most már látta az energia áramlását.
- Igazából vissza is tudnám adni az eredeti tested, épp most zajlanak ezek a kísérleteim. - regéli- Biztosan hallottál Miyuról, Ő egy módosított lélek, nem rég álltam naki, hogy a mienkéhez hasonló tetet konstruáljak neki. Ami azt illeti pont lélekerő transzfúzió kéne neki... - csevegi Radien, majd visszatolja a homlokára a szemüveget.
- Egyáltalán nem fájdalmas..később úgy is feltöltődnél. -mondja tovább Raiden.
- Szóval, ha lehet róla szó, én segítek neked, te segítesz a barátomnak. - taglalja Raiden. Végül is jól jött ki, mert ezzel egy kis problémától már is megszabadult. Nem tudja Miyu hol tart a donorkeresésben, de ha belemegy Kira már is itt van kettő. Már csak hármat kell találni. Miyu biztos örül majd, ha megtudja, hogy négy helyett három emberkével kell beszélnie ^^. Szegény nagyon fél a shinigamiktól.
- Cserébe pedig megtanítalak rendesen harcolni ^^. Már amennyire én tudok. Még én is tanulok, de azért nem szerénykedem.- mondja a tudós és kihúzza a hátát. Nagyot sóhajt. Végigropognak a csigolyái, de eközben ahogy a lélegzetet kifújja, lassan lehull róla a fáradság fátyla. Élénk smaragd tekintet villan meg. Előre teszi a kezeit. Felélénkül minden tagja, agya végre harci üzemmdba kapcsol és felhagy a felesleges agyalással. Már is fiatalabbnak és pihentebbnek érzi magát.
- Na gyere. Próbálj meg megölni... bárhogy ^^. - biztatja a férfi, de ő eközben hozzá sem ér a kardhoz. Amíg nem kényszerül rá, biztosan nem fogja kirántani. Puszta kézzel is el tudja kapni a kardot, vagy arrább csapni tenyéréllel. Majd okoz némi megrökönyödést ezzel a kis mutatványával. Amúgy is rég gyakorolta. Kira nagyjából feleolyan erős, mint Ő maga szóval, ha komolyan veszi magát, akkor bizony kénytelen lesz kardot rántani, talán shikaiba is belekényszeríti, talán nem. Meglátjuk. Minden esetre figyelni fog a hibákra és kijavítja őket, ha látja. Érdekes edzés lesz. Raiden legalább kismilliónyi géppel dolgozik, de soha nem jutott volna eszébe, hogy magát géppé konstruálja. Valahogy úgy van vele, hogy annál, amit a természet millió évek alatt kitökéletesített, nem lehet jobbat csinálni. Szóval nagyon kíváncsian várta a támadást. Még maga sem tudta eldönteni, hogy vajon milyen eredményre számítson és milyen tapasztalatokkal fog zárulni. Ahogy mondani szokás túl sok az ismeretlen tényező, ezért az egyenlet csak úgy lóg a levegőben. Végül intett a kiborgnak, hogy jöhet. Ő felkészült a támadásra.A kéztartása, olyan hogy bárhonnan jön is, mindenhol ugyan olyan közel éri el. Szóval ez egyszerre kísérlet is. Magasra tette a mércét. Yuu chan is ezt teszi vele. Nosztalgikusan átvillant az agyán a nem is oly távoli pillanat amikor a Sayával eltörte az orrát. Az egy zseniális dobás volt. Ilyenekre számít Kirától is. Izgalom és életveszély, bár igaz, most nem volt igazi életveszély. De annyit azért változtatott az oktatás metódusán, hogy ő csak annyit fog szorítani a társán, amennyit a másik még épp le tud kezelni, így sikerélménye lesz, és motivációt nyer. Ez úgy vélte sokkal jobb, mintha folyton a földről kell feltápászkodni.