Társasági ember vagyok, Las Nochesben pedig arról vagyok nevezetes, hogy én tartom a legjobb bulikat. Ami persze nem igaz, mert nekem eszem ágában sincs soha sem bulikat rendezni, csak egyszerűen könnyen ismerkedek új arcokkal (már ha normálisak, persze, vagy éppen a fracciónjaim), a régiekkel pedig tartom a kapcsolatot, és azért csak elhívogatom őket egy kis beszélgetésre. Az már igazán nem az én hibám, hogy ezek a kis összeröffenések néha eldurvulnak, gyakran pedig még nem is az alkohol miatt, csupán a gonosz ikrek, Lala és Lily ámokfutásai torkollanak valami nagyobb volumenű katasztrófába. Még mindig nem tartom jó bulinak, hogy miatta kellett újjáépíttetni az egyik toronyrészt, azt meg pláne, amikor az egyik gigászi Aizen plakátra rajzoltak rá alkoholos filccel egy bajuszt és egy szemüveget. Meg aztán ott a tavalyi húzásuk is, amikor valami politikusokat akartak Aizenék helyére léptetni… Szerintem nem vágják, hogy köbö azon múlt az életük, hogy hamar el tudtam tüntetni azt a plakátot, meg a szemtanúkat is megnémítottam. Hiába a paktumunk, csak megtalálják a módját, hogy alám vágjanak.
Szóval, az ilyen alkalmak miatt már van némi tapasztalatom elsősegély nyújtásban, még akkor is, ha Gabi épp túlságosan felöntött a garatra és a mosdóba kell hurcolásznom, hogy kiadja magából azt, amire nincs szüksége. Natinak pedig friss levegő kell, mert én azt mondom és kész. Legalább egy kis friss oxigénhez én is jutok, mert ebben a tetves lebujban azt nem lehet szívni, csak azt a büdös nikotint. :/ Mondjuk nem tudom, mit sír a szám. Gyakorlatilag teljesen hozzászoktam, hiszen már emberként is a passzív dohányosok körébe tartoztam, közvetlenül, miután kaptam az alkalmon és leléceltem az édes otthonból.
Az viszont váratlanul ér, hogy Nati ennyire elemében van. Oké, mindig is tudtam, hogy egy kicsit talán stikkes a csaj, azonban hogy még hiperaktív is legyen, az már kezd egy kicsit sok lenni. Ez ijesztő. o.O Jól van, nyugi, bunkó nem leszek vele, aztán valahogy csak túlélem. Kérdés, mit ért játéknak, mert hogy én nem érek rá barbie babákat nyüstölni egy műanyag kunyhóba, az teljesen biztos. Hogy majd Tui jól pofán röhögjön, mi? Na még csak az kéne! Már a múltkor is kicikizett, amiért Fatal Error koncira mentem, de az alapos tarkón baszás után azért csak megértette, hogy meg voltam hívva, és hogy alapból nem hallgatok ilyen nyálas bandákat. >.>
- Hát, van biliárd, van csocsó, melyiket választod? :/ – válaszolok unott képpel ezzel próbálván leplezni, hogy még mindig nem értem, miféle játékról beszél. A baj az, hogy nincs túl sok türelmem, a kinevet a végén típusú játékokban pedig mindig én nyerek, mert véletlen ledermesztem a játékostársaim, vagy épp egy nagyobb pofont keverek le nekik, amiért merészelnek kinevetni, mert rossz számot dobtam. :/
Nati viszont úgy döntött, nem akar többet levegőzni, szóval hagyom, hogy húzzon magával vissza a sör áztatta asztalunkhoz, amiről ugyan nem tűnt el semmi, de feltakarítani azért luxus volt, mi? Időm azonban nincs arra, hogy jól kiosszam a jelenlegi pultost, mert Nati már rendezi is a műsort. Vazze………………. Nem engedhetem, hogy elkurvuljon szegény, már így is túl sok fanart készült rólam, ez meg csak ráadna egy lapáttal a rólam és fraccijaimról alkotott elképzelésekre. Az öt megjelenő hímből kettőt könnyűszerrel kiütök (az egyiknek a fogát töröm ki, a másiknak meg a férfiassága bánja), aztán az meg mit érdekel, hogy a fájdalomtól görnyednek össze? Beszólni úgy se mernek, a segunda vagyok, az ilyen mértékű sörpazarlás meg nem hat meg különösebben, úgyis van másik. A többi sört leparancsolom a még mindig sörben úszó asztalunkra, az egyiket pedig megragadom, másik kezemmel pedig Nati vállát ragadom meg és elkezdem terelgetni a játékterem felé. Persze nem kell sok dologra számítani, néhány R2D2 mintájára pittyegő rablógépen keresztül csak egy csocsó, valamint egy biliárdasztal van itt, valamint egy gigászi, falra szerelt plazma tévén keresztül láthatjuk a Las Noches Világkupa Bajnokságot. Itt már a zene is halkabb, viszont legalább lehet hallani egymást.
- Most mi van? Te kérted, hogy játsszunk! Figyelmeztetlek, kurva szar vagyok benne, szal ne csodáld, ha mindig te nyersz. – rúgok bele kettőt az asztalba ezzel megoldva, hogy fizetni kelljen a játékért, s az adagolónál meg is jelenik tíz, kicsi, fehér labda, amit a játékhoz tartogatnak. Én magam a pirosaknál helyezkedek el, hiszen lélekenergiám is vörös színű. Majd egy cseppet se vérszomjas á, dehogyis nem ragadozóvigyort elejtve cibálom meg az egyik bábu forgatóját, hogy a bedobott labdát megpróbáljam eltalálni vele. Nem hazudtam, tényleg pocsék vagyok benne, de hiszen én sem lehetek mindenben tökéletes.

Natipipőke tökéletesen az a típus, aki veszélyes rám nézve; na nem a rózsaszín és csilli-villi kis cukisága miatt, vagyis hát de, csak ennek a rózsaszínhez nincs köze, ugyanis utálom azt a színt. Rossz szokásom, hogy szeretek védelmezni másokat, és attól félek, hogy ezzel elgyengítem őket is és magamat is. Ha megfosztom fracciónjaimat attól a lehetőségtől, hogy a saját lábukra álljanak, akkor képtelenek lesznek önmaguk érvényesülni a nagyvilágban, ha esetleg nem tudok ott lenni, hogy fogjam a kezüket, amikor át kell őket kísérni a zebrán. Ettől a veszélytől mindig is tartottam, s már csak ezért is igyekszem őket keményen, de nem rövid láncon „tartani”. Hadd bontakozzanak ki maguktól! S igenis, elráncigálok mindenkit még jelentéktelen shinigami vadászó akciókra is, hogy ezáltal tapasztalatot és m,ég több erőt nyerjenek. Nem csak egy család vagyunk, hanem Las Noches talán legösszefogóbb csapata. Szükségük van rám, ahogyan én sem tudnék meglenni nélkülük.
Szó mi szó, Nati nem csak cserfes, meg kicsit olyan elvarázsolt, olyan fura, vagy hogy is mondjam, de látszólag védelemre szoruló. Valamiért még sem érzem úgy, hogy mindezek ellenére féltenem kéne őt. Van valami aljas csillanás a szemeiben, ami – ha az ellensége lennék – óvatosságra intene, na meg arra, hogy ne engedjek a megtévesztő látszatnak, ne becsüljem őt alá. Képességeiről ugyan semmit sem tudok, s nem áll szándékomban erőszakkal elcipelni valami homokbuckára fájtolni, úgyhogy maradok a csendes megfigyelő. Különben sincs abban semmi élvezet, hogy bármiféle megerőltetés nélkül leverem a nálam gyengébbeket. Na jó, Ranil azért kivétel, meg Rina is, de őket utálom, persze, hogy élvezem beledöngölni a fejüket a falba.
A csocsó mindig is az egyik kedvenc kocsmai játékom volt; mindenhol ott van, az érme bedobálását ki tudom vépézni egy jól irányzott rúgással, valamint garantáltan jó hangulatot hoz. Bár a múltkorit nem felejtem el Tuinak, hiszen csalt a kis mocsok, csak felemelte azt a rohadt csocsóasztalt. >.> Aztán még csodálkozik, hogy semmi kedvem tovább játszani. Nem hogy kiengesztelt volna egy sörrel. ¬.¬ Ez van, néha én is lehetek hisztis, akinek meg nem tetszik, annak szépen lehúzom a fejét a nyilvános vécében, ennyi.
- Szerintem nem lett volna jó ötlet, van itt pár veszélyes alak, ki tudja, milyen hátsó szándékokkal. Na persze amíg velem vagy, nem kell mitől tartanod, tökéletes biztonságban vagy. – kacsintok rá, majd megrántom az egyik fogót, hogy ezáltal a kilazult gumikapus egy furcsa, csörgőkígyószerű remegésbe kezdjen. Semmi haszna nincs, az igaz, de kurva látványos, már csak ezért is megérte.
- Nahát, és kivel ruccantál ki? – kortyolok bele a jó hideg sörömbe egy kis szünetet tartva a játékban, bár fél kezem még mindig a hátsó védősort mozgató fogantyút markolássza. Nem kifejezetten foglalkozok a környéken randalírozókkal, hiszen mit érdekelnek engem, hogy épp mit csinálnak. Merjenek csak bármit csinálni. Összetörök szívesen pár csontot.
Reflexből hátrakapom a fejem, amikor Natica felhívja a figyelmem arra, hogy valaki felém mutogat. Az persze eszembe nem jutna, hogy mindez egy gólszerzés alapját szolgáltatja, szóval el is vigyorodok Nati sikerét látva. Biztos nem először játszik, hisz ellenem csak képzett csocsómászterek képesek döntetlent hozni, bár megmondom őszintén, nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire profi.
- Nem érdekes, nem ismerem. Biztos csak autogramot akar. Indulhatunk? – fogom meg a sörömet a játék végeztével és dőlök hátra egy falnak, amitől persze jó falas lesz a hátam, bár a fehér egyenruhán ebből nem sok látszik. Minden esetre én jól éreztem magam, azonban megígértem magamnak, hogy ma befejezem a kozmológiai olvasmányomat, úgyhogy kénytelen vagyok vállon ragadni Natit, hogy visszakísérjem, nehogy aztán eltévedjen vagy valami. Azért jó volt megismerni. Talán végre megszűnik az a sok hülye pletyka, amit az az ótvaros ribanc terjeszt rólam és fracciónjaimról.

//Bocsánat a késői post miatt T.T//

A szelíd, és a vad.