..::[ Az ikrek színre léptek! Raúl, béke poraidra T_T ]::..

*Elégedetten túrok bele hajamba látván, hogy az ikrek feladták ama tervüket, miszerint engem halálra idegesítsenek. Leszarom, ha ez a hobbyjuk és másokat az őrületbe kergetnek, de engem hagyjanak ki belőle, nem érek rá ilyen dolgokkal foglalkozni. Csak egy kis kóstolót kaptak abból, amire képes vagyok, és látszólag megtette a hatását. Remélem, végre felfogják, hogy nem várom el tőlük, hogy a talpamat nyaldossák, csak azt, hogy küldetéseken ne hozzanak szégyent rám. Amúgy meg, nem vagyok olyan személyiség, akivel sokan mernének kötekedni, valami különös oknál fogva mintha sokan félnének tőlem. o_O Nem igazán értem, hogy miért, én csak úgy kezelem a többi arrancart, ahogyan kiérdemlik. Ha nem nyaggatnak, és nem szolgálnak rá, akkor én is békén hagyom őket. Nem is értem, miért tartanak annyira tőlem. Bár az ikrek esetében kifejezetten az előnyömre válhat, ha tartják tőlem a két lépés távolságot.
Szívfájdalom lett volna felkelteni Raúlt, aki szokásához híven megint elbóbiskolt, és van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon figyelt arra a szentbeszédre, amit az imént lediktáltam, de azért remélem, hogy még sem kell csalódnom benne, és hogy megjegyezte minden szavamat, mert ha nem... Hiába, kezdek paranoiás lenni, ami a címlapfotó meg az ikrek után nem is csoda, bár az a bambaság, ami Raúlból árad, arra késztet, hogy ne nagyon fűzzek efféle reményeket hozzá. Azért remélem, hogy több rejlik a felszín mögött, és kiscicusunk sokkal talpraesettebb, mint azt mutatja, de majd út közben kifaggatom, hiszen egy egész jó tervet ecsetel, miszerint menjünk el a hummusz bárba. Bár szerintem kikészülnék, ha ott kéne eltöltenem egy kis időt, az ikrek társaságában biztosan, és hát inkább egy kocsmát zúzzanak szét, mint a hummusz bárt. Sajnos úgy tűnik, hogy a felszolgáló személyzet ott kedvel, mert egész rendesek velem, leszámítva az újságcikkeket, meg hogy az udvariasságnak azt a fokozatát érte el az egyik pincér, amit én már gusztustalannak és nyálasságnak nevezek, szóval akkor már inkább irány a kocsma. Sejtelmes ragadozóvigyor terül szét az arcomon, ahogy bejelentem tervemet, miszerint a közeli kocsmában is kaphat Raúl tonhalas szendvicset, és hogy azért mégiscsak alkalmasabb hely az ismerkedésre, na meg, jól esik néhanapján az arrancarnak is az alkohol meg a kikapcsolódás. Ellenkezésnek nyomát nem látom, bár lehet, hogy van, csak én nem veszem észre, mert nem akarom észrevenni. Szóval hamarosan már az Enemigo Público nevű hely felé vesszük utunkat. Az ikrek előttünk szaladnak, lehet, már ismerik ők is a járást, de legalább nem mögöttünk, mert ki tudja, mikor gáncsolnának el, hogy szépen pofára essünk egy arrancaroktól zsúfolt folyosón.*
- Mondd csak, remélem, a feltételek neked is megfelelnek. - *karolom át Raúlt a nyakánál út közben, így legalább biztosan megtudom, ha egészen véletlenül elfelejtett volna figyelni a prédikálásomra, csak mert aludt. Még azért próbálok reménykedni abban, hogy azért komolyan veszi a dolgát, mert hát milyen dolog lenne, ha küldetés közepén aludna be! Neeeem, azért biztosan nem... A sok pszichológiai kötet, amit olvastam, azt sugallják, hogy a harcos énje biztosan recesszív, és csak vészhelyzet esetén tör elő, de akkor aztán behirózik, és minden shinigamit kinyír, aki az útjába áll! *.* Legalábbis, bízok abban, hogy ez a helyzet, mert hát ki hallott olyanról, hogy valaki egy küldetés közepén elalszik! Nem, az lehetetlen... Ennyire még Raúl sem lehet lusta. Bár ezt a bambaságot elnézve egyre csak előjönnek kételyeim rátermettségét illetően, vagyis biztos tartok neki egyszer egy kis edzést, csak hogy lássam, milyen erőkkel is van pontosan dolgom.
A kocsma ajtaja hangosan csapódik ki, s egy "tadaima" hangos beköszönése után helyet is foglalunk az egyik pult közeli asztalnál. Azért a pult közelében, hogy könnyebben jussunk hozzá a következő körhöz. Ami engem illet, a borokat és a pezsgőket szeretem a leginkább, de abból úgyis van egy kisebb pincényi a szobámban, mert nincs is kellemesebb, mint egy pohár bor mellett olvasgatni a legújabb orvosi felfedezéseket, vagy épp a metafizika rejtelmeibe elmélyedni. Vagy naplót írni. Vagy a képregényem rajzolni Watanabe Yuusuke főszereplésével.
Lábak az asztalra abban a reményben, hogy nem jut az ikrek eszébe véletlenül megfogni a bakancsomnál fogva, hogy szépen a padlón landoljak, s kínos magyarázkodás közben kelljen feltápászkodnom, de hát biztosan nem. Az ebédlőben történt incidens után már jóval magabiztosabbnak tartom magam, és bízok abban, hogy az ikrek se kívánnak még egy olyan műsort lerendezni, amit az ebédlőben mutattam be nekik a képességemről. Bár kérdés, hogy meddig tartaná őket vissza a megdermesztésem, de hát senkinek se lehet túl kellemes élmény, hogy hirtelen még lélegezni se tud, s még a szívverése is megáll pár pillanatra. Legalábbis, ha valakit meg kellett fékezni és félemlíteni, eddig mindig bevált ez a trükköm, s nem ellenkeztek utána akaratom ellen. *
- Ide egy sört kérek. Ti is rendeljetek, amit csak akartok, én fizetek. És Raúl... gondolkoztál már a mandulalikőrös tejen? - *kacsintok rá fracciónomra, mert olyan NINCS, hogy nem iszik alkoholt, ha már ideáig elvánszorogtunk. Emlékszem, hogy a hummusz bárban is csak tejet ivott, pedig egy egész üveg pezsgőt rendeltem magunknak, amitől még René sem húzta a száját annyira, mint a hummusztól. Próba szerencse, mellesleg a mandulalikőr bekeverve tejjel tényleg nagyon ízletes, na meg alkohol is egyben, és remélem, hogy neki sincs kifogása ellene.*
- És, ti mit szoktatok csinálni szabadidőtökben? - *nézek rá mindhármójukra érdeklődést szimulálva, mielőtt a frissen megkapott sörömből kortyolnék egyet. Kicsit füstös ez a hely, de nem zavar, mert valami azt súgja, hogy már hozzá vagyok szokva, még ha én magam nem is dohányzok. Már? Nem, nem emlékszem minden szokásomra, ami emberi életemben jellemző volt rám, csupán abban vagyok biztos, hogy egy bandában énekelhettem. Eközben Raúlnak és az ikreknek is kihozzák a rendeléseiket, ujjammal pedig a háttérben szóló dal ritmusát dobolom.*

//Az ikrek színre lépnek! Slarin és Raúl, béke poraitokra, mwahaha! >.< //

- Persze, persze...
- Mi is naaagyon örülünk. -.-
*Hangzik szinte egyszerre a rendkívül meggyőző válasz a páros részéről, a legkisebb kétséget sem hagyva afelől, hogy az első adandó alkalommal garantáltan "vissza fognak térni" még erre a témára. Elvégre már csak az hiányzik, hogy újabb társakat kapjanak az espada mellé! Hova fajul a világ... Hirtelen ez a legnagyobb büntetés, amit el tudnak képzelni maguknak az ikrek (mármint azt leszámítva, hogy még mindig összezárva kell lenniük nonstop egymással). És ha egy plusz fracciónja már van Slarinnak, akkor minden bizonnyal záros határidőn belül jön a többi is! Az egyelőre eszükbe sem jut, hogy így talán még kevesebb ideje lenne az espadának a két lány körmére nézni... Csak azzal vannak elfoglalva, hogy mi lesz velük, hiszen már Alegra-sama vezénylete alatt sem volt riválisuk ilyen téren. Ha más nem, hát ez a tudat össze fogja kovácsolni legalább egy kicsit a két arrancart...
Az ebédlőben már nem is szólalnak fel többet hangosan, csak "némán" tüntetnek, amikor a cicamica felveti a javaslatot, miszerint máshova kellene átvonulniuk. De hogy miért... Hiszen ez eszményi terep az ikreknek! A kaja viszont nem a legjobb, de hát, őszintén megvallva, Lala és Lily még egyszer sem használta étkezésre az itt felszolgált, beazonosíthatatlan... táplálékot. Így hát csak szó nélkül tápászkodnak fel, majd az épületből kiérve inkább előresietnek, hogy ne is lássák a másik két alakot.*
~ Ezt nem hiszem el... ~
~ Nem vagy vele egyedül -.- ~
~ Mihez fogunk kezdeni, ha még beszerez pár arrancart? ~
~ Természetesen azt, amit eddig is, húgom... ^.^ ~
- NEM VAGYOK A HÚGOD!
*Kiált fel a gondolatbeli tárgyalás végén Lala akaratlanul is, mire testvérének sunyi vigyorgás telepszik ki arcára - hiába, ezzel az egyetlen szóval bármikor képesek a másik fél vérnyomását az egekbe tornázni másodpercek alatt... Azt meg már rég nem tudják ilyen esetben kontrollálni, hogy tényleg kimondják-e a szavakat, vagy folytatják a "privát" beszélgetést. A mögöttük baktató espada és fracción viszont már csak annyit láthat a következő pillanatban, hogy kis híján egyszerre vágják egymást pofon, a mozdulat azonban abbamarad még időben, mivel szerencsére pont megérkeznek az említett kocsmához. Legalább lesz alkalmuk másokon kiélni kitörni készülő idegrohamukat... Már csak alkalmat kell találni hozzá.
A füstbe belépve először ugyan párat köhécselnek, de viszonylag gyorsan hozzászoknak a levegőhöz, és újult erővel vetik le magukat a Slarin által kiszemelt asztalhoz, természetesen úgy, hogy mellettük már ne legyen hely, csak velük szemben.
Aztán valami rendkívül ingerelni kezdi fantáziájukat. Mégpedig az az apróság, hogy az espada kényelmesen rádobja lábait az asztalra... Ők pedig már épp nyúlnának a bakancsok után reflexből, hogy lerántsák a nőt, de félúton megfagy a mozdulat, ahogy eszükbe jut a pár perccel ezelőtti khm... nyomatékosítás Slarin részéről. Így hát csak kelletlenül visszahull ökölbe szorított kezük az asztalra, miközben arcukra kitelepszik csalódottságuk. Micsoda pofátlanság nem hagyni, hogy jól szórakozzanak végre...!*
- Két sört -.-
*Dőlnek hátra durcásan, miközben karjukat keresztbe fonják mellkasukon. Ha már itt vannak, hát igyanak is valamit... Remélhetőleg ennek nem lesznek apokaliptikus kihatásai Las Nochesre nézve...*
- Tippelhetsz...
*Morogja Lily az orra alatt az újabb kérdést hallva, inkább rá sem nézve Slarinra, elkerülve az esetleges újabb bénítást. Több szó nem is hangzik el a párostól, inkább csak szótlanul(!) belekortyolnak az italba, mihelyst kihozzák a korsókat.*

Természetesen nem azért vetettem fel a hummusz bárt, hogy jókat beszélgessünk és együnk ott. Na jó, max egy jó nagy adag sült lazacot elfogyasztanék, és annyi. De más miatt mentem volna én a hummusz bárba. Nagyon kényelmes bőrkanapéik vannak az "espada" részlegen! *.* Gondoltam, ha már itten van Slarin, miért ne lehetne? Ő sem veti meg a kényelmet, és így nem derülne ki a turpisság, hogy csak dögleni mennék a hummusz bárba, nem más miatt. Szerintem még az ikreknek is szívességet tennék. Biztos nagyobb mulatság egy igényes bútorokkal és berendezésekkel ellátott hummusz bárt szétverni, mint egy ebédlőt. Bár, ahogy néztem, nekik mindegy. Meg nekem is. Engem hagyjanak békén, én aludni akarok. >.< xD
Sléarin feldobta az ötletet, hogy mi lenne, ha valami kocsmába mennénk. Nekem végülis ott is megfelel, eddig sem okozott gondot, hogy hol, és mikor alszok be, ezek után sem lesz gond, szóval beleegyeztem, és elindulhattunk a szóbanforgó alkoholelosztó felé. Az ikrek kissé morcosnak tűntek, de nem szóltam nekik. Nem akartam megszakítani ezt az áldásos állapotot, hogy figyelmen kívül hagynak minket Slarinnal, így hát zsebretett kézzel ballagtam Slarin mellett, és gondolataimat és jól megvetett ágy körül járattam.
Hirtelen azonban fejem vészes gyorsasággal megindult Slarin fele, és hirtelen zavaromban azt se tudtam mit csináljak, így inkább tűrtem a dolgot, úgy ballagtam tovább. Mit meg nem tesznek egyes espadák...ehh..
- Feltételek? - ~Milyen feltételek? Ehh...nem emlékszem... - Jaaa, meg hát, tökéletesek! - vágtam rá gyorsan, majd kiszabadítottam magam espadám karjai közül. Komolyan, néha ijesztő tud lenni Slarin...még a szokotthoz képest is.
Inkább előre nézek, véletlenül se Slarinra, és az ikreket bámulom, akik épp mintha megtépni készülnének egymást, de épp időben lépett közbe a kocsma bejárata, így azon élték ki perverz dolgaikat. Végre beértünk, végre bevethettem volna magam a pihepuha kanapékra(miután kikrákogtam magam a bent lévő cigifüsttől, ami olyan sűrű volt, hogy késsel lehetett volna vágni...xD), de neeem...az ikrek véletlenül pont úgy helyezkedtek el, hogy nekem már ne maradjon hely. Pedig kb 6 férőhelyes volt az a kanapé, de nem, nekik ketten kell terpeszkedni rajtuk. >.> Így hát maradt a szék. Na nem mintha azzal baj lett volna. Mint mondtam, nekem tökéletesen mindegy volt, hogy állok, ülök, fekszem, vagy akármit csinálok, nekem nem esik nehezemre bealudni.
Szép sorjában mindenki leadta a rendelést. Legalább addig nekem volt időm gondolkodni, hogy mit is kérjek. Tényleg..mit is kérjek? Hadd gondoljam végig...ja megvan! Tejet. xD Slarin kérdésére úgy nézek a lányra, mint egy őrültre. Mandulával elcseszni a tejet? Miket gondol ez?! O.o
- Nem...nekem jó a sima tej is. - mondtam kimérten a lánynak. Azért mégiscsakmostmár! A tejet NEM keverjük semmivel. >.> xD Néhány percig még morcultam kicsit, mert mégiscsak, aztán kezdtem megenyhülni, és még egy bátortalan mosolyt is megeresztettem az ikrek felé, akik sört kértek. Biztos finom az is, nem igen ittam még, nem vagyok alkoholista. xD
- Hát őőő...a szobámban vagyok és alszok..vagy rajzolgatok, vagy az enciklopédiámat írom. De ha van egy kis szabadidőnk, Elmira-channal is elcsászkálunk bármerre.. - hoppá, elszóltam magam.
- Na már, ne morcizzatok, biztos van valami hobbytok! - gyorsan tereltem a témát az ikrek fele, de gyanítom, már mindegy volt.
Senki se tudott eddig Elmiráról. Én se...vagyis, azt nem, hogy "randizgatunk", de azért a múltkori plázás eset után egyértelművé vállt. Na mindegy, most már elszóltam magam.Valamiért csóró Raúl mindig cikis helyzetekbe kerül...

*Elégedetten paskolom meg út közben Cirmos Cica vállát, hisz kijelentette, hogy neki is megfelel minden feltétel. Szép vagyok, jó vagyok, sikerült megállapodást kötnöm az ikrekkel és Raúllal is, vagyis biztosan kijelenthetem, hogy ez az én napom. Már-már úgy sétálok tovább a kocsma felé, Lala és Lily veszekedését hallgatva, mintha már évek óta ismerném őket és egyszerűen hozzá lennék szokva, hogy míg ők marják egymást, én nyugodtan folytatom tovább a dolgom. És mi van, ha összeverekednek? Tegyék sem, ha nem kötöttünk volna szerződést az imént, akkor sem szólnék bele. Egyrészt mert nem érdekel, másrészt meg mert nem kockáztatnék meg egy esetleges megtépést tőlük, csak mert merészelek úgymond „rendet” teremteni. Amíg engem nem érint személyesen a problémájuk addig nem is foglalkozok vele, és kész.
Nem dohányzó létemre nem zavar annyira a sok cigarettafüst, csak aztán merészelje bárki is a képembe fújni, halott arrancar lesz. Persze, figyelmem nem kerüli el, amikor az ikrek kezeikkel bakancsom felé nyúlnak, ám az utolsó pillanatban meggondolják magukat. Igyekszem nem elvigyorodni, mert ezt a teljes sikernek tudom be, bár az elégedettség még így is könnyen leolvasható képemről. Meg az ikrek legalább isznak velem, Raúllal ellentétben, aki úgy dönt, neki az egyszerű és sima tej megfelel. Pedig mondom én, bekeverve egy kis mandulalikőrrel tényleg nagyon finom! De hisz a fracción az espadájának? …Nem. Igazán bízhatna bennem jobban is, én jobban tudom, hogy mi a jó neki. Most például kifejezetten jól esne neki a kávé, mert olyan álmatagnak tűnik, s lám, pár pillanatra máris sikerült elszundítania. Hihetetlen, tehetség kell hozzá, hogy bárki is ilyen könnyedén elaludhasson. Pedig nem hinném, hogy előző éjszaka megerőltette volna magát, vagy valami, és ezért nem tud aludni, s ha jól kalkulálok, akkor ez azt jelenti, hogy Raúl csak simán… lusta. Nem, nem, ez nem lesz így rendben, valamit tenni kell ellene, s mindent összevetve vele sokkal több dolgom lesz, mint Lalával és Lilyvel. Belőlük kinézem, hogy küldetés esetén legalább harcolnak rendesen és teszik a dolgukat meg minden, viszont ha az egerész továbbra is így folytatja, kénytelen leszek azzal szembesülni, hogy egy tehetetlen, lusta dög, aki nem képes a karmait az ellenfélbe mélyeszteni. Még csak az kéne, hogy leálljon aludni egyet valami küldetés közepén, meg dorombolni kezdjen az első shinigaminak, aki tejet meg halat ígér neki. Ideje szépen lassan kigyógyítani őt a macskakórból, első lépésként pedig megismertetem a kávéval, amitől egy két-három óráig éber lesz, ha minden igaz.*
- Csizmás Kandúr pedig kávés tejet kér. Intézzétek úgy, hogy ne lehessen érezni az ízén. - *adom az utasítást a csaposnak, aki egy vigyor elfojtása után már vissza is sétál a bárpulthoz, hogy a rendeléseket intézze. Épp időben, mert kiscicus fel is ébred, s remélem, nem hallott meg semmit sem az előbbiből. Persze még sikerül Lalára és Lilyre rákacsintanom, mert van egy olyan érzésem, hogy kedvükre való a nevelési célzatú tréfa, pedig én tényleg csak Raúl javát akarom, semmi többet.*
- Elmira-chan? Gondolom, akkor a barátnőd. - *válaszolok teljes természetességgel, s szerencséjére nem igazán esik le, hogy Elmira az az unszimpatikus plázacica, aki jobb, ha messziről kerül engem, mert nem közösködöm a fajtájával.
A lehető legközömbösebben fogadom el az érkező söröket és a kávés tejet, remélve, hogy az ikrek vagy a csapos nem most fog lebuktatni minket. Ki is fizetem a rendeléseket, mert ha fracciónjaim is hagyják, akkor az én számlámra kerül az ő italuk is. Na jó, egy kis lelkiismeret furdalást is érzek, csak mert kicsit átverem Raúlt, meg nem kéne ilyen lenézően viselkednem vele, de nem tehetek róla, hogy szegény a naivságával és a bambaságával egyfolytában égeti saját magát és engem is. Nem engedhetem, hogy engem is Hueco Mundo szerencsétlenségének könyveljenek el miatta, szóval ideje igazi férfit faragnom belőle. Barátnője legalább van, remek, remek, bár nem igazán néztem ki belőle, hogy képes kezdeményezni, vagy egyáltalán megszólítani egy nőnemű lényt, s el nem tudom képzelni, ki az az elmebeteg állat, aki ráhajt egy ilyen fickóra. Lehet, hogy dzsentlömen, viszont lehet, még az ágyban is képes lenne bealudni. Remélem, azért ez az Elmira-chan megneveli, annál kevesebb dolgom lesz nekem. Nem mintha ráérnék fracciónom alvászavarait kúrálni, meg amúgy is szórakozni jöttem, nem pedig azért, hogy szegény Raúlt szapuljam.*
- Remélem, azt azért tudod, hogy holnap küldi. Reggel várlak Aizen-sama tróntermében. - *kacsintok ezúttal Raúlra, majd magasra emelem a korsóm, mert igenis, koccintani fogunk. Lehet, az ikrek már hajlandóak lesznek erre is.*
- Nem kell őket nyaggatni, ha antiszockodni akarnak, hadd tegyék. - *legyintek Raúlnak, mert tényleg kurvára feleslegesnek látom azt, hogy mindenféle kérdéssel nyaggassuk őket. Láthatóan nem társasági lények, ha csak nem mások megtréfálásáról van szó, de lehet, még azt is röhögve hallgatnám végig pár sör után, ahogyan elmesélik, miket tettek előző espadaikkal. Igaz, a küldetésre való tekintettel most kénytelen leszek megszabni a határt magamnak, meg lehet, nem érezném annyira biztonságban magam az ikrekkel, ha még részeg is lennék, Raúl meg, hát nem tudom, mennyire bízhatok benne. Pláne a kávés dolog miatt. Talán egy életre megutál, de ez van, nem kell puszipajtásoknak lennünk. Csak teljesítsen küldetésen, és akkor elnézem neki, hogy képes az én társaságomban aludni. Mert ez nem az első eset, már a hummusz bárban is ezt csinálta.*

Ehh, tököm… nem azzal a tudattal keltem ma fel, hogy a napom ilyen eseménnyel lesz gazdagabb. Nagyszájú, arrogáns, alkoholista kurvának gondoltam Őkelmét, aki bunkó állat… és némi fény mégis virít az alagút végén! Fenekét ugyan nem terpeszti, de jól láthatóan kalimpászik, hogy igen, ott van… van még remény. Szemöldököm majdnem felvonom csodálkozva, majd arcomra kiül a jellegzetes vigyor, ami most nélkülöz vérszomjat vagy gúnyt. Egyszerűen csak betölti a szerepét: egy sima, snassz, egyszerű vigyor. Majdnem fel is nevetek- ez a „vád” nem ért olyan kellemetlenül, mint vártam. A végén még meglesz az első nő nemű haverom is? bár… erős, rohadtul erős túlzás lenne Slarinra azt a jelzőt használni, hogy „haver”. Egyszerűen csak tartunk egy smúzpartit, ahol kipuhatoljuk a másik gondolatait egy közösen utált ribancról. S hogy is szól az a poros mondás? Ellenségem ellensége a barátom! Ennek fényében pedig hajlandó vagyok keblemre ölelni didikirálynőt. Persze csak képletesen- nem vagyok az az ölelgetős fajta, és sanda gyanúm szerint piatársam is szarul tűrné a nyomorgatást. Eh, még csak az kellene, hogy egymás nyakába borulva nyomjuk homályba egymásról alkotott hiteinket, és BFFek legyünk. o.O Kétlem egyébként, hogy ez előfordulna… maximum jó viszonyban leszünk, miután Rinya beleivel díszítettük fel a közösen vásárolt teszkós gazdaságos karácsonyfát. Hmm… azalatt még hajlandó lennék lenyomni egy-egy üveg kisüstit kedves kartársnőmmel, igen. Főként, ha látnám Krázus képét, amit arra a látványra vág-, hiszen még csak az kéne, hogy felvilágosítsam a Slarinnal való „kapcsolatom” pálfordulásáról. Még most sem rajongok érte, és van egy olyan érzésem, hogy a dolog kölcsönös. De a közös húr már megvan, és a gyűlölet édes bosszúszimfónát penget a fülünkbe. Kárörvendő vigyorral figyelem a nagy macsókat, amint menekülnek, iszkolnak az asztalunk közeléből, hiszen Slarin jelezte, nem vagyunk vevők nyomorékok társaságára. Nem, nem én vagyok a legerősebb, de akkor is… ezek a kis töketlenek mi a francot akarnak tőlem? Tőlünk? Erőben sehol… agyban sehol… csak ágaskodhatnék pajszer, ami van, de az is valahol mélyen a gatya ráncaiba rejtve. Cehh, szánalmasa pincsik, némelyik még be is vizel, csaholva húz a falkája többi tagjához. Pedig nem is volt olyan súlyos energia ez, mégis… Ezekre bízzuk a város sorsát, jövőjét. Fasza, megnyugtató. Legalább tudom, hogy kurva gyorsan túrnom kell magamnak a Karakurai fertőben egy művészlakást, ahol kedvemre festegethetek tökéletes fényviszonyok mellett, ami nem mellesleg a maszkok gyártásához is kell. Meglesz gyíkember házija másnapra, találja meg nekem a tökéletes álomotthont, amit majd ki is fizetek kapásból, nehogy elorrolják előlem. Aztán… ezután tőlem el is lephetik ezt a helyet a kangörcsös búzák és nembúzák, nem érdekel. Csupán azért leszek tekintettel a végkifejlet alakulására, mert nem lenne szép, ha olyan hülyeségekkel vádolnának, mint hogy mindegy nekem a lakhelyem sorsa. Nagy francot mindegy… de ilyen tesze-tosza, tuyti-mutyi senkiházi szarjankókra bízzak bármit is?! Előbb rágom le tövig a karomat, vagy Krázus sárkányegyensúlyozóját. Komolyan… S úgy tűnik, nem volt nekik elég az előbbi, mert gülüiket továbbra is Ránk meresztik, vizslatnak, és nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy rájöjjek, miről fantáziálnak. Pincsik…
- Az érzés kölcsönös. Nem vagy elviselhetetlen, arrogáns ribanc, ennek igazán örülök. S úgy tűnik, igencsak népszerűek vagyunk a nyomorékok körében. Mint valami húspiacon… Kedvem lenne pár lógót letépni, és a gazdája torkán lenyomni…- morogtam a végét, miközben gyilkos, „megölömazanyádatisbazdmeg”- pillantással méregettem fanjainkat. Szerintem mondjuk ez inkább volt egy csendes javasló-tekintet arra, hogy húzzanak el a francba felkötni magukat, de ha Raúl azt mondja, hogy ez az, akkor ez biztosan az, mert Raúlkának igaza van… Mert ha nincs, akkor halálra horkolna, és rám rohadna a hal… ki enné meg akkor a külön neki bezacskóztatott halamat?
- Tépdessük ki a szárnyát apró cafatokban? Szívjuk el a levegőjét a pohárból? Áh, nem jó, az alkoholtól előbb-utóbb megdöglik. Kínozzuk meg ezt a vackot, enyhe bemelegítésként az eredeti előtt? - kopogtattam meg immár tényleg mohó, vérszomjas vigyorral a poharat, amitől a lepke kótyagosan vergődni kezdett benne. Ajkamat lázasan beharapva néztem szenvedését, miközben alig tudtam visszafojtani egy kárörvendő kacajt. Reméltem, hogy a Gazdija is érzi azt, amit ez a kis dög. Konkrét ötletem volt ezer is, hogy mivel és hogyan küldjük a másvilágra a rovart, és végül a hajamba rejtett tűt vettem elő némi karóba húzási procedúrára.
- A bőség zavara… Ennél jobb ötletem jelenleg nincs.- mutattam meg Slarinnak az „eszközt”, ami megcsillant a gyér fényben. Nem mondanám, hogy ennyire tanácstalan lennék, ha Rinyacica heverne előttem halálra várva, de hát na… állatvédő lennék, vagy mifene. A végén még megviseli törékeny lelkivilágom a röppentyű másvilágra avanzsálása…