Csend van. Túlságosan nagy csend. Ilyesmit leginkább azokban a krimifilmekben szoktam látni amit édesanyám néz nap mint nap. Azokban van, hogy az ártatlan kislány éppen hazafelé tart amikor a gonosz gyilkos megtámadja. Na persze előtte bejátszanak egy "da-da... da-da" kezdetű zenei részletet, ami egyre gyorsabbá válik ahogy a gyilkos közeledik az áldozata felé. Persze ez csak a filmekben van így és különben is én semmiben sem hasonlítok azokhoz a lányokhoz. Egyrészt nem haza felé tartok, sőt, éppenséggel esti sétámat tartom, amit elég ritkán szoktam megtenni, de hát muszáj na. Másrészről ártatlannak ártatlan vagyok, viszont nem ártalmatlan. Ki nevezne egy olyan személyt ártalmatlannak aki képes felvenni egy kristálylény alakját? Pontosan! Senki. Természetesen már csak abból is kiindulva, hogy még mindig űzött vad vagyok, hisz ki tudja, hogy mikor bukkan fel a semmiből egy hülye ürge akita kormány küldött rám, hogy ismét visszahurcoljon arra az átkozott kísérleti patkánylyukba. Igaz, hogy száz százalékig biztosíthatom arról, hogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy elhurcoljanak. Még eggyel több vagy kevesebb azok közül, akik nem tudják megérteni, hogy nem vagyok én kísérleti kis fehér egér, nem számít.
~ Gyűlölöm a képességemet. - jegyzem meg magamnak, hisz tulajdonképp mostani esti sétámat is ennek köszönhetem. Valamilyen oknál kifolyólag ez egy a sok mellékhatásból. Vannak éjszakák amikor egyszerűen képtelen vagyok elaludni. Ha pedig sikerül elaludnom akkor arra ébredek, hogy a képességem aktiválódik. Azt hiszem, hogy ezt is a tudósok számlájára írhatom fel, hisz gyakran volt olyan, hogy éjszakákon keresztül tanulmányoztak és teszteltek. Igazán kár, hogy nem tudtam elpusztítani a rólam készült teljes anyagot. Még a végén a klónjaim fognak szaladgálni mindenfelé a világon. Az szép is lenne mondhatom. >.>
Visszatérve az ártatlan kislány és a gyilkos történetére, most nekem is olyan érzésem van, mintha követnének. Persze én nem nézegetek hátra és szaporázom meg a lépteimet meg tudom is én. Nincs szükségem arra, hogy fölöslegesen idegesítsem magam. Az aki követ hát had kövessen, ha valami baja van velem akkor biztos, hogy meg fogja osztani velem. Ha pedig az életemet akarja, akkor szükséges lesz számára, hogy megharcoljon velem érte. Azért azt nem adom olyan könnyedén.
Végül meguntam a sétát és a közelben levő padra leültem. Ahogy számítottam senkit sem láttam az úton. Az egyetlen fényforrás pedig a hol fénye és a közelben lévő lámpák voltak. Én persze előzékenyen is egy olyan padra ültem le ami közel sem volt egyik lámpához sem, így legalább nem kell annyit szenvednie az engem követőnek, ha egyáltalán követ valaki. Ha pedig nem, akkor üldögéltem egy kicsit itt egymagamban.
- Na jó, most már unom. - sóhajtottam fel, majd egyszerűen abbahagytam a lélekenergiám visszafogását, így ha más nem is, de legalább egy hollow biztos, hogy hanyatt homlok vágtatni fog erre felé friss élelem reményében. Az egy teljesen más tál tészta, hogy nem éppenséggel azt találna itt amire vár. persze akár egy shinigami vagy egy quincy is jöhet errefelé, hogy megnézze mi is folyik itt. Őket majd maximum egy vállrándítással elintézem. Nem is kell ide semmi fölösleges magyarázat.

Az ég a mai napon igencsak borús képet mutat, a Hold ezüst sugarai nem is találnak utat a földre. Higure összeszűkült tekintettel méregeti a járókelőket irodája ablakából, ám erről nem tud senki. Az állami kórház legalsó szintjére nemigen járnak emberek, így a férfi előszeretettel csinálhatja azt amihez kedve van, senki sem kéri Tőle számon, hogy mivel is foglalatoskodik éppen. A jól megvilágított boncasztalon egy felbontott test fekszik, a szervek precízen elhelyezve különféle tárolókban. Ketsueki pillantását a külvilág forgatagáról visszafordítja a még friss holttest felé, azután atyai jóindulattal simít végig a szőke fürtökön. A nő nem lehetett több húsz évesnél, autóbaleset áldozata lett. Szerencsétlen nem kötötte magát, s a frontális ütközés következtében nemes egyszerűséggel kirepült a szélvédőn. Nem szenvedett túl sokat, rögtön eltört a nyaka, amint földet ért. A férfi töprengve vakarja meg borostás képét, miközben köpenye zsebéből egy szál értéktelen cigarettát tol seszínű ajkai közé. Kócos üstöke mindenfelé meredezik, nem készült még olyan fésű, amely képes lenne megzabolázni eme hajzatot. Ellenben nem mindig volt ily’ ápolatlan külsővel megáldva, régen, elfeledett időkben még főúr volt, hadvezér, gróf. Nos, igen. Hősünk mindennek volt mondható, csupán átlagosnak nem. Hosszú élete alatt rengeteg mindent látott, hallott, tanult, tudása szinte már-már elképzelhetetlen méreteket öltött. Természetesen erről nem beszél senkinek, hisz’ életben maradásához egy igen fontos eseményre van szükség. Mások halálára. A bárgyú csőcselék feltehetőleg vámpírnak nevezné Őt, holott semmi szüksége nincs az áldozatok vérére. Csupán az életerőt veszi el, az már úgysem kell egy haldoklónak, így felhasznosítja azt. Ezután a lélek persze semmissé válik, de hát az erősebb győz, ez a Sors rendje.
A boncterem csendes, a hullák nem zajonganak. A levegőben olcsó gin és bagóbűz terjeng, amely összekeveredik a fertőtlenítő fojtogató szagával. Higure nagy odaadással tisztogatja le eszközeit, ezt követően mindent visszarendez a helyére, tökéletes rendet hagyva maga után. Az óra épp egészet üt, véget ért a munka mára. Legalábbis azon része, amit muszájból végez. Patológusként tudott elhelyezkedni ebben a városban, pedig képességei alapján akár fősebész is lehetne. Ám számára nem fontos a feltűnés, alteregójának minél szánalmasabb és jelentéktelenebb képet kell nyújtania. A világítás lekapcsolása után kulcsát kétszer elfordítja a zárban, s a lakat feltételét követően immáron semmi akadálya nincs, hogy elhagyja az épületet. Kedélyesen odaint a kopaszodó portásnak és kissé bicegve hazafelé veszi az irányt. Miután befordult a megfelelő sikátorba, mozgása megváltozik. A korábbi járáshiba megszűnt létezni, tartása feszes, szinte már túlságosan is. Bal kézével hátrasöpri barna tincseit, amelyek érthetetlen módon engedelmeskednek akaratának, s rendezetten simulnak koponyájára. A kis földszinti lakás, amit bérel, nem túl nagy, semmi furcsát nem vesz észre az, aki betéved a házba. Ekképp érkezik meg magányosan a szikár alkat, ki mindig időben fizeti a lakbért, nem hangoskodik, nem csinál bajt. Ketsueki a külvilág felé egy végtelenül unalmas, de azért törvénytisztelő ember képét mutatja. Leginkább csak aludni jár haza, minden idejét lefoglalja nagyon fontos munkája, tudja ezt Róla minden szomszéd. Nem is szokták zaklatni, néha-néha az egyik idősebb lakó lehozza Neki a vasárnapi ebéd maradékát, ami örömmel fogadd el, s felajánlja szolgálatait cserébe. A gondtalan élet mézesmázos képe töretlen.
Ám az est leszálltával valami megváltozik. Egy speciális távirányító segítségével a bejárattal szemben lévő fal oldalra tolódik, felfedve rengeteg méregdrága öltöny, valamint egy különleges ruházat rejtekét. Kedvtelve lépked a finom szövetek között, némelyiket meg is ütögeti kissé, nem járja-e át a moly vagy efféle kártevők. Valójában erre semmi esély nincs, mivel igencsak odafigyel ruházatára, mindennapjaiban mégis lezser ruhákat hord. Mély sóhajtás kíséretében öltözik át, a mai este vadászni készül, régen ejtett már el nagyobb zsákmányt. A vörös selyemingre fekete, hajszálcsíkos öltöny kerül, efölé teríti régi stílusú utazóköpenyét, illetve új szerzeményét is a hátára erősíti. A kardot alig két héttel ezelőtt vette kölcsön egy pár shinigamitól, akik csak elpazarolták volna a benne lévő lehetőséget. Mangetsu azóta rendületlenül szolgálja gazdáját, eddig még nem érkezett rá panasz. Porcelánból készült maszkját, valamint kalapját feltéve immáron készen áll az indulásra, oly’ könnyedén mozog az árnyékban, mintha sohasem járt volna napfényben. A szokásos utat járja be, legújabb célpontját nem sokkal portyázásának elkezdése után megpillantja. Idősödő férfi, nem ér Vele túl sokat, ám egy rövid időre mégiscsak csillapítaná étvágyát. A becserkészés a legizgalmasabb része az estének, ezúttal könnyű dolga lesz. Éppen lecsapni készül, amikor váratlanul egy nagyobb lélekenergia-kitörés vonja magára a figyelmét. Az álarc mögött összeszűkült íriszekkel fordítja fejét a megadott irányba, ezen idő alatt prédájának sikerül meglógnia. Némileg mérgelődve változtat úti célján, s a városközpont felé indul. Az éj ezen szakaszában már minimális a lézengő emberek száma, így remélhetőleg valami felettébb érdekeset talál. A házak tetején szökellve éri el a helyet, ahol a reiatsu tulajdonosának kell lennie. Némi nézelődést követően meg is pillantja a lilahajú hölgyeményt, aki elég felelőtlen módon viselkedett. Alakja karcsú, ellenben ereje remek fogásként aposztrofálható. Ketsueki könnyed, szinte légies mozdulattal veti felé magát, csupán köpenye csattogása buktathatná le, már ha lenne elég ideje reagálni a kislánynak. Kezében villan a szike, egy jó mozdulat, s máris elvérzik a kicsike.

Teljesen biztos volt sikerében, amikor levetette magát a közeli épület tetejéről. Szinte már érzi is a vér melegét, ahogy az végigcsorog az alkarján és mindent bemocskol. Szerette ezt a látványt, valahogy mindig is magával ragadta a halál közelségének illata, amely másokat undorral töltött el. Gyilkosnak született, erre már akkor rádöbbent, amikor még kölyökként végzett az egyik kislánnyal, akivel néha még együtt is játszott. Természetesen akkor még nem tudta mit tesz, ám ez semmit sem változtatott tettének súlyán. Elborult elméje különlegessé emelte Őt, legalábbis mindig is tisztában volt Önön feljebbvalóságával. Az egyszerű embereknél mindenképpen több volt és bizonyosan valamiféle mutációnak köszönhette természetfeletti képességeit, ám Higure ezt inkább isteni ajándékként aposztrofálta mindig. Nem volt sosem vallásosnak nevezhető, de ettől függetlenül hitt valamiben. Önmagában, valamint életének sorsszerű rendeltetésében. Sosem kapott volna ilyen tudást, ha nem nagy dolgokra lett volna hivatott. Igen, borzalmas, de nagy dolgokra. Az évszázadok alatt már megszámlálhatatlan mennyiségű életet vett magához, viszont étvágya valahogy nem csillapodott. Éhes vámpírként járt egyik városból a másikra, átszelt már több kontinenst is a prédák után kutatva. A vérszopókkal ellentétben Neki nem a rubintvörös testnedvre volt szüksége, hanem a testet éltető lélekenergiára. A reiatsu formálásának művészetével képes volt megakadályozni az öregedést, ezzel megtalálva az örök élet lehetőségének kulcsát. Persze ki akarna halhatatlanná válni más lények kárán? Nos, Ketsueki pont ilyen férfi volt. Különösebb lelki megrázkódtatás nélkül tiport el mindenkit, aki egy kicsit is keresztezte a terveit. Most pedig ez a lány próbára teszi az ügyességét, holott még gyerekcipőben jár.
Szemmel alig tudja követni a mozdulatot, amivel prédája kicsúszik az ujjai közül. Még az utolsó pillanatban képes visszarántani karját, így teljes figyelmével tud a landolásra koncentrálni. Akár egy hatalmas denevér, úgy vitorlázik le hosszú köpenyének hála, majd a termetéből adódóan könnyedén ér földet a pad hátsó támláján. Szemei az indulattól szűkülnek össze maszkja takarásában, sokkalta könnyebb vadászatokhoz szokott mostanában, s be kellett vallani magának, miszerint ellustult az elmúlt időszakban. A Vele szemben álló esperrel igencsak csúnyán elbánt a teremtő, mivel adománya rögtön megkülönböztette egyszerű társaitól. A Holdgyilkos szánalommal telt megvetéssel mérte végig a kristályból gyúrt lény, mely egyetlen aspektusát sem tartalmazta a korábbi bájos alkatnak. Egy szörnnyé változott, pont olyanná, amilyen Higure is volt belül. Némileg meglepődve veszi tudomásul, hogy legújabb étke egyáltalán nem fél Tőle, hiába a rémítő álarc és a sötét öltözet. A többiek ilyenkor már sikoltozva menekülésbe kezdtek, bár kétségtelenül minimális volt azoknak a száma, akik képesek voltak kitérni az első csapása elől. Az ezüst vágóeszközt ujjai köz megpörgetve teszi el ismét köpenye rejtekében, aztán egy könnyed szökkenéssel maga is az utca macskakövére helyezi drága bőrcipőbe bújtatott lábait. A fenyegető penge láttán nincs más választása, maga is előhúzza ívelt pengéjű katanáját, melynek éle vörösen felizzik, amint kapcsolatba lép a férfi lélekenergiájával. Mangetsunál tökéletesebb fegyvert nem is tudna elképzelni magának, hiszen gyilkolásra teremtették. Minél több vér tapadt hozzá, annál erősebb lett a matéria, amiből megformázták. Ketsueki szerette ezt a tárgyat, majdhogynem jobban kötődött hozzá, mint imádott szikéihez.
- Egy ősi árny, eme kietlen világ döntőbírája. – szólal meg halkan, némi gúnnyal fűszerezve mondandóját. – Milyen ok kellhet az oroszlánnak, amikor az antilopra veti magát? Milyen ok vezérli a kobrát, amikor méregtől csöpögő fogait az áldozatába mártja? Nem más kedvesem, mint az éjség hajszolt ide. Erős vagy, ideig érzem az aurád illatát, épp ezért fogok végezni Veled. Ne aggódj, életerőd jó szolgálatot tesz majd Nekem!
Nincs oka titkolózni, mivel szerencsétlen hölgyemény már nem lesz olyan sokáig az élők sorában, hogy elmesélhesse bárkinek is a találkozásuk történetét. Lassú, hosszúra nyújtott lépésekkel kezd körözni az élő gyémánt körül, kardjának pengéje vékony barázdát rajzol nyomában. Jobban teszi, ha előbb felméri az abszolút védelem erősségét, mert máskülönben még beletörhet a bicskája ebbe a falatba. Hirtelen váratlansággal és egy puma fürgeségével lendül támadásba, célja pedig nem más, mint egy két kézzel indított, felülről lefelé tartó csapással kettémetszeni az előtte álló energiaforrást. Egyetlen pillanatig sem fordul meg a fejében, miszerint többnek tekintse az ifjoncot egyszerű tárgynál, amivel mardosó éhségét kívánja csillapítani.

Dühösen sziszen fel, amikor pengéje ismét csak a levegőn zúg keresztül. A maszk szemrései mögött vörösen izzó íriszei haragosan mozdulnak a gyémánt irányába, aki láthatóan egyáltalán nem ijedt meg Tőle. Élvezettel nyalja meg száját az álarc takarásában, hiszen a mai étkezés sokkalta izgalmasabbnak ígérkezik, mint az eddigiek. Kétségtelenül nem nagyságának megfelelő áldozatokat választott eddig, sajnálatos módon mindig csak gyengébb espereket sodort útjába a Sors. Csalódottan kell konstatálnia azonban, miszerint a nőnek semmilyen érzéke nincs az eleganciához, ekképp nem tudta értékelni kedves kis metaforáját, amivel bemutatta önmagát. Megmondhatná a nevét, nem számítana a későbbiekben, ám ezt a kegyet olyan ellenségek kivégzésénél szokta alkalmazni, akik ismerik Őt és egykoron keresztbetettek Neki. Ismét szembe fordulva a jelenséggel, némileg kíváncsian dönti oldalra fejét, a történet nemigen kelti fel a figyelmét. Olyan ez, mint amikor egy neves borkóstoló meghallgatja a nektár készítésének folyamatáról szóló anekdotát. Fontos dolgokat tudhat meg belőle, azonban az ízek megcsodálása többet mond minden szónál. A lány monológja váratlan megvetést vált ki Higuréból. Arcátlan fruska, hogy meri kétségbe vonni emberi mivoltát?! Ketsueki, bár tettei szörnyűek és visszataszítóak voltak, mindig is büszkén vállalta faji hovatartozását, elégedettnek érezte magát, amikor néha-néha egy-egy hollow vagy shinigami életenergiája került terítékre. Nem tartotta személyét szörnyetegnek, legalábbis a szó szoros értelmében véve biztosan nem. Képességei nem az elkorcsosodás jelei, hanem az evolúció egy újabb lépcsőfoka. A felsőbbrendű emberi faj képviselője Ő, akik majd egykoron vezetni fogják az egyszerű humánokból álló birkanépet.
- Ebben az országban Holdgyilkosként ismernek, azonban hosszú életem során rengeteg egyéb nevet aggattak már Rám. – adja végül meg az olyannyira áhított választ, talán neve végre rémületet kelt majd az ostoba gyermekben. – Ne próbáld meg ledegradálni művészetem csodáját holmi agyatlan, bestiális szintre! Istenként döntöm el, ki él és hal, kezemben van az erő, amivel ezt megtehetem. Valóban, hasonlóságunk kimerül annyiban, hogy mindketten birtokában vagyunk valamiféle adománynak, amit az égieknek köszönhetünk. A különbség azonban ott leledzik, miszerint Te tartasz a saját hatalmadtól, míg Én büszkén emelkedem felül a pórnép esendőségén.
Magabiztosan csengő szavai mély meggyőződésben gyökereznek, minden elhangzott szó valós gondolatot jelenít meg. Ellenfele valószínűtlenül gyors, már-már vetekszik a halálistenek helyváltoztató technikájának sebességével. Viszont ez édes kevés lesz ahhoz, hogy képes legyen túlzottan sokáig meghosszabbítani halandó létét. A kardforgatás művészetét az évszázadok alatt igencsak elsajátította, vívóstílusában szinte mindenféle elem megtalálható, legyen ama fogás francia vagy japán. Ily’ módon ugyan hátrálásra kényszerül, azonban fegyvere mindig időben érkezik és téríti el a gyenge csapásokat, amik egyre-másra az arca irányába tartanak. Rövid időn belül eszmél rá arra a tényre, mely szerint ez az idióta liba csak játszadozik Vele, megpróbálja eltűntetni a maszkot, ekképp fedve fel identitását. Oszladozó lelkének mélyén mindent elsöprő harag lángja lobban fel, belőle nem fog bohócot csinálni senki ezen a világon! Aranyszín izzó aura öleli körül sötét alakját, fekete angyallá emelve kinézetét. Reiatsuja bal kezében sűrűsödik össze, majd rövidesen egy dárda alakját ölti magára. Évek gyakorlatával a háta mögött pördíti meg ujjai között, ezt követően pedig brutális erővel hajítja ellensége irányába. Egyelőre területi pusztítás nem tud elérni eme technikájával, ám a találat még így sem túl kellemes, még ha nem is tépi atomjaira az áldozatot. A találat sikerességétől függetlenül felegyenesedik, aztán mint egy belső kényszernek engedelmeskedve magyarázatba kezd.
- Amenonuhoko. – szólal meg emeltebb hangon. – Nevét Izanagi, a mindenség atyjának díszes naginatájáról kapta, amely elkészítette az első szárazföldet a hatalmas óceánon. Kegyeltjeként azt hiszem bátran használhatom magam is ezt a megnevezést fénylándzsámra. Most már talán megérted, miért fogom a mai estén elvenni az életed. Kiválasztottként tovább kell léteznem, viszont ez csak akkor lehetséges, hogyha elegendő energia van a birtokomban. Ne húzzuk tovább az időt, halj meg végre!
Beszéde végeztével szabad keze a pillanat tört része alatt süllyed el súlyos köpenyének rejtekében, azután három tökéletesen kidolgozott tőrrel tér vissza. Nem sokan tudnak egynél több kést olyan mozdulattal eldobni, amivel minden találat halálosnak számítana, ellenben Higure sok máshoz hasonlóan ezt is szinte tökélyre fejlesztette. A pengedobálással természetesen csak időt akar nyerni, új stratégiát kell kidolgoznia a kialakult helyzetre. Mindenféleképpen egy zárt területre kell terelnie az espert, ahol nem tudja teljes egészében kamatoztatni a gyorsaságával járó előnyöket. Ez a nyitott tér egyáltalán nem kedvez kedvelt Holdgyilkosunknak, viszont a közeli sikátorok remek lehetőségeket rejtenek magukban. Érdemes lenne arrafelé terelni a harcot, s bezúzni a kristályos arcot.