//Egy régi ismerős... egy régi utca... egy új barát, hm? Érdekesnek ígérkezik O_o//

Amikor rákérdeztem a két hölgyre Yukezo arca igen csak deprimálttá vált. Lehet, hogy mégsem volt ez olyan jó ötlet. De most már késő nincs vissza út. Azonban amikor elmondta, hogy az első nő, akire rákérdeztem a 3. Osztag kapitánya és ez eléggé meglepett. Ez először tipikusan olyan információnak tűnt ”hogy ha elmondom meg kell, hogy öljelek” kategóriába tartozik. Nem lenne jó elpatkolni pusztán egy rossz kérdés feltétele miatt. De várjunk csak, Yukezo már kisebb mosoly keretében iszogatja a teáját. Óriási kő esett le a szívemről azonban akkor Maya előtt tényleg nem kéne megemlítenem Yuke nevét bár szerencsémre eddig egyszer se találkoztam vele, de ezek után még kerülni is fogom a 3. Osztag területét mondjuk nem, mint ha eddig olya sűrűn jártam volna oda. Eleinte még a hölgyről beszélt, azonban ahogy haladt előre elő jöttek régi emlékek a múltjáról. Hát így legalább betekintést nyerhetek az eddigi életébe meg megtudhatom, hogy miért is lett áruló. A szavaiból tisztán kivehető volt, hogy szerelmes volt a lányba és valószínűleg még most is az. Hiszen esküvő előtt állt és az ember nem kéri csak úgy meg egy nő kezét. De természetes mindig, amikor éppen úgy néz ki, hogy minden jó lesz, jön valami gebasz ami 180°-ban megfordítja a dolgok alakulását, és ami eddig jó volt rosszá válik és olyanra kényszeríti az embert, ami előtte meg se fordult volna a fejében. Yuke esetében az, hogy unokatestvérétől megtudta, hogy régebben mit tett az édesapja és kénytelenek voltak megölni. Szomorú. Mondjuk nem lehetett a saját apja ellen küzdeni és az még tetézte a dolgot hogy még speciális fegyvere is volt és ráadásul nagy erővel is bírt.
- Részvétem az apád iránt, biztos nehéz volt elfogadni a múltban történt eseményeket és megölnöd őt. És sajnálom, hogy emiatt az esküvőd se jött össze. Bár kétlem, hogy bárki sajnálatára rászorulnál főleg nem az enyémre. – mondom lehangoltam, mert hát kit ne hangolna le egy ilyen szívfacsaró történet? Azonban Yuke már folytatja is a második hölgy bemutatásával.
Quincy? Ez nekem új. És még utál is minket shinigamikat, ez vajon miért nem lep meg? Lassan már több ellenségünk lesz, mint szövetségesünk. Elmondása szerint ez a hölgyemény is közel áll.
- Nem, sajnos még nem. De most már ennyivel okosabb vagyok, hogy megtudtam, hogy van még egy ellenségünk. Mondjuk ezen meg se kéne lepődnöm, mindenki utál minket shinigamikat csak azt nem tudom, hogy miért. Bár ha jobban belegondolok, nem is akarom tudni a „tudatlanság áldás”. – mondókám befejeltével kortyolok, párat a teámból majd visszarakom az asztalra. És végül, de nem utolsó sorban választ kapok az utolsó kérdésemre is.
Néha annyira tudom magamat imádnia peches formám miatt. Mindig a legrosszabbkor vagyok a legrosszabb helyen, mert ki más, ha nem én? Mondjuk még se sült el ez olyan rosszul, hiszen örökre szóló emlékekkel ajándékoztuk meg egymást és ezek után még össze is haverkodunk.
- Igazándiból nem igen izgat más shinigamik sorsa. Már, mint nagy általánosságban beszélve, mert van pár bunkó, aki tényleg megérdemli, hogy eltegyék láb alól, mert jobb lesz a világ nélkülük. És nem tagadom, hogy peches voltam, de van ennek jó oldala is. Persze a kis örökre szóló ajándékunkon kívül. – mutatok a mellkasomra ahol volt egy heg amit Paragon ejtett rajtam.
- Nemrégiben vérre menő harcot vívtunk most meg tök nyugisan elbeszélgetünk és teázgatunk. Szóval azért az még se volt olyan nagy pech pláne hogy még a Bankai-odat is láthattam… és tapasztalhattam, amivel egy életre szóló élményt nyújtottál. Éééés ami a kardomat illeti, nos, én se igazán értem és kicsit furcsállom is ezt az erőt, de mivel a közelharcban nem jeleskedem, kénytelen vagyok erre támaszkodni. Ami a Cerot illetni látni nem láttam csak tanultam, hogy az a hollowok legerősebb támadása és mivel az képesség hasonlít rá ez most egy kicsit megrémített, mert eddig bele se gondoltam a hasonlóságba. Amúgy jól hangzik, ez a négyes társalgás csak nem tudom, hogy én képes lennék-e megidézni a kardom szellemét. Bár nem ártana néha elbeszélgetnem szegénnyel és ez az ötleted kapóra is jön. Csak majd mond hol és mikor lenne alkalmas megejteni ezt a kis eszmecserét. – fejezem be vidáman a mondatomat. Ez tényleg jó alkalomnak kínálkozik, hogy egy kicsit jobban összeismerkedjek a kardom szellemével.
Azonban most Yuke faggat, hogy milyen életem volt.
Nos, nem nevezhetném átlagosnak, hiszen a szüleim nem sokkal a születésem után életüket vesztették egy autóbalesetben így hát nem is emlékszek rájuk. Ezek után árvaházba kerültem és rövidesen örökbe fogadtak. Eleinte semmi különös nem történt, éltem a megszokott kis nyugodt életemet és semmiben sem különböztem a velem egyidősektől. Azonban ahogy egyre idősebb lettem fura jelenségekre lettem figyelmesek magyarán furcsa foltokat láttam és hangokat hallottam. Mint később kiderült azok szellemek, vagyis lelkek voltak, akiket úgy tizenhat éves koromra már teljesen láttam és kommunikálni is tudtam velük. Nem messze az akkori lakhelyemtől volt is egy lány szelleme, akit naponta látogattam és virágot vittem neki. Gondoltam elbeszélgetek vele hátha nem lesz olyan magányos. Azonban egyszer csak eltűnt. Reménykedek, hogy átjutott Soul Society-ba és nem egy hollow gyomrában végezte szegény… Még úgy két évig így ment ez. A lelkek jelenléte már mindennapossá vált számomra. És meg is érkeztünk életem legfontosabb eseményéhez a tizennyolcadig születésnapomhoz. Szerencsémre-hétvégére esett szóval a haverokkal megbeszéltünk, hogy kirúgunk a hámból és elmegyünk bulizni. Én vezettem mivel csak nekem volt meg a jogosítványom meg amúgy is én voltam a szülinapos szóval az a minimum, hogy én vezetek. Szépen sorba el is mentem mindenkiért és miután az utolsó embert is felszedtük a következő megálló az egyik szórakozó hely volt. Minden olyan idilli haverok, buli, csajok, pia minden, ami akkor kellett. Én is ittam végül is engem ünnepeltünk, de én azért vissza fogtam magam, mert hát valakinek vezetnie is kellett. Ekkor a srác kitalálták, hogy nézzünk el máshova is. Na, ez nagy hülyeség volt részünkről. Autóba is szálltunk és nekiindultuk az országútnak. Mondjuk tudhattam volna, hogy piásan nem kéne vezetni, de akkor már mindegy volt. Elvesztettem az autó felett az irányítást és egy fának csapódtunk én meg annak rendje és módja szerint ki a szélvédőn és azonnal meghaltam. Pechemre csak én dobtam fel a talpamat, de szerencsére a többieknek komolyabb bajuk nem esett. Pár törés és zúzódás, de semmi komoly. – a kisebb hegyi beszédem után kihörpintem a poharamban megmaradt teámat.
- ”Röviden” ennyi volt az én kis életem. A mostani helyzetemről meg már nyílván nem kell beszélnem…

//Egy régi ismerős... egy régi utca... egy új barát, hm? Érdekesnek ígérkezik O_o//

Miközben Yukezonak meséltem rövid kis élettörténetemet az arcáról lerítt, hogy valamin nagyon gondolkozik. Hiába próbálkoznék meg rájönni, hogy min is töri a fejét felesleges és valószínűleg úgy is megtudom a közeljövőben.
- Hát a végeztünk a teánkkal akkor szerintem indulhatnánk is, de a helyszint te választod. És ahogy ismerlek, biztos van már ötleted is vagy valami megszokott kis törzshelyed erre a célra. – mondtam, mert szinte 100%-ig biztos voltam abban, hogy már ehhez is van már valami ötlete.
Engem is megfigyeltettek? Basszus kit nem? Ezek után senki se nevezhetne engem őrültnek, hogy ha üldözési mániám lenne. Sőt még én nevethetném ki őket, amiért nem gyanakodnak minden egyes emberre, aki kapcsolatba lép velük, mert akár ő is kémkedhet utánuk a nap 24 órájában. Inkább nem is gondolok tovább ilyenekre, mert a végén még tényleg paranoiás leszek és rövid úton egy elmegyógyintézetben kötök ki. Hm, mondjuk, ezek a titkos speciális edzések jól hangzanak és remélhetőleg sokkal hatékonyabban tudom majd használni a zanpakutom mint eddig. Azonban csak ezek után csillant fel a szemem, amikor a bankait említette. Még belegondolni is hihetetlen hogy nekem bankai, fényévekre vagyok tőle.
- Létezik egyáltalán olyan ember, aki nem volt megfigyelés alatt? Mert bevallom, ez már azért kezd kicsit sok lenni. Amúgy igen jól hangzik ez a speciális kis tréning és nagyon hálás is lennék érte. Ami meg a bankait illeti, az odébb van, de majd biztosan szólni fogok, hogy ha olyan szintre emelkedett már az erőm hogy képes legyek rá. Azonban arra kíváncsi lennék, hogy ez nekem mibe is fog kerülni, mit kérsz érte cserébe? Mert semmi sincs ingyen, mindennek ára van. – mondtam ezt teljesen komoly arckifejezéssel, ami lássuk be tőlem elég szokatlan. Nem is szeretek komolykodni nem az én műfajom azonban néha muszáj.
- Azt én is tudom, hogy majd meg kell küzdenem vele, és hogy nem lesz könnyű menet azonban nekem még mindig könnyebb dolgom lesz. Szerencsémre nekem nem olyan ellenfelem lesz, aki képes a dimenzióugrásra. El is szöszmötölnék, vele egy jó ideig azt hiszem. – ezt viszont már felszabadultabban mondtam, de még egy minimális komolyság még maradt bennem az előző mondókám után. Ezért nem jó túl komolynak lenni egyszer kezdi el az ember és alig tudja abba hagyni. Olyan, mint egy rossz nátha, amitől szinte lehetetlen szabadulni…

|Kicsit fantasztikus beszerzőkörút|

Utálom a hétfőt. Mindennél jobban utálom. Ilyenkor még a fű se nő, ráadásul ma is valamikor hajnalban kelhettem. Pontosan nem tudom mikor, túl kómás voltam ahhoz. Igaz, hogy az első adag édesség ami megcsiklandozta kicsiny kis ízlelőbimbóimat, hamar elűzte ezt a hétfő reggeli kómaságot, de átvette a helyét valami más. Egy betegség mit mindenki csak úgy ismer, hogy iskolaundor. Na ez kérem szépen nálam már két oldalira súlyosbodott. Hogy is lehet ilyesmit hagyni, hogy valakinek kialakuljon egy ilyen súlyos betegsége, ami ráadásul gyógyíthatatlan. Igaz, hogy az időtartama rövid, csak addig tart, míg valaki az iskolában, vagy annak körzetében tartózkodik, de akkor is mély lelki sebeket képes okozni bárkinek és az a valaki már mehet is a pszihológusoz, vagy piszológushoz vagy a franc tudja mihez, esetleg még beutalót is kaphat elmegyógyra. Én végül is már két óra tájt végeztem az agyam amortizálásával, ezért vígan ballagtam hazafelé, útközben megálltam egy kis boltnál, hogy feltöltsem azokat az édességkészleteket amik lemerültek. Persze az elárusító még mindig tapasztalatlan. Nem tudja, hogy melyik márka számít jónak és melyik nem, ezért újabb rövid előadást kell tartanom neki a márkák közti különbségről, az arányok fontosságáról ízlelés szempontjából és arról, hogy miket kell figyelembe venni egy édesség becsomagolásánál. Miután elvégeztem a rögtönzött kiselőadást és megvehettem az olyannyira áhított kincseket, boldogan baktattam hazafelé és kedvenc orális tevékenységemet végeztem: az édesség gyors elfogyasztását úgy, hogy az ízeket minél jobban kiélvezhessem.
- Megjötte...e...e....m...
Mondtam, miután hazaértem és átmasíroztam a házon a konyhába, majd épp kinyitottam volna a hűtőt, hogy feltöltsem az ismét lemerült készleteimet, csakhogy egy kis cetlivel találtam szembe magam. Ez volt amitől féltem. Egy cetli amin több dolgot írtak. Alapanyagokat, amik valójában fontosak, csak a sütemény egy olyan mozzanatához szükségesek amit én annyira nem kedvelek. Ez pedig az elkészítés. A cetlin egy lista volt.
- List, cukor *.*, vaj, stb.....
Futtattam át a tekintetem a listán, majd egy sóhajtás keretében zsebre vágtam a listát, feltöltöttem a készletem és elindultam bevásárolni. Az utam sétáló utcán keresztül vezetett. Azért választottam ezt a "rövidítést", mert itt általában olyan ízeket is felfedezhettem az édességek világában amit máshol nem. Milyen jó néha, hogy vannak az utcai árusok, igaz néhányuk olyan silány dolgot csinálnak. Biztos sablon kaja. Fúj-fúj. ><

|Kicsit fantasztikus beszerzőkörút|

Az különböző édességek anyagi, felépítési, kinézeti és ízlelési tanulmányozása annyira lekötött hogy észre sem vettem, hogy esetleg valami hiányozna. Valami ami nem kéne, hogy hiányozzon. A standoktól jobbra-balra való ugrálás közepette egyszer csak megjelenik egy lány a szemem előtt akit kis híján le is fejelek, de ahelyett egy bravúros előre bukfencet hajtok végre. Mikor meglátom a szemem előtt a kis cetlit gyorsan felpattanok.
- Köszönöm szépen. *.* Megmentetted az életemet.
Vettem el tőle a listát és biztonságos helyre rejtettem. Most volt időm megnézni, hogy ki is az aki ilyen váratlan időben jelent meg és megmentette az életemet. Előttem egy körülbelül velem azonos magasságú, vékony, fekete hajú leányzó állt. Kék szempárja ugrándozott köztem és egy gitártok között. Feltehetőleg az az övé volt. Épp újra szemkontaktust sikerült teremteni, mikor egy férfi akarta eltulajdonítani a lány által féltett tárgyat.
- Azén nevem Franz. Enyém a szerencse.
Miközben jópofit vágtam a ruhám ujjából egy kártyalapot csúsztattam a kezembe, majd úgy, hogy a lány ne vegye észre a tolvaj kezének hajítottam, ezzel térítve el szándékától. Mégse lenne jó, ha ezzel a szép lánnyal az első találkozásom egyben az utolsó is lenne egy jött-ment senki miatt, nem igaz?
- Hogyne örülnék neki. Szívesen meghívlak valamire, ha gondolod.
Igyekeztem visszafogni magam, hiszen a "süti" szó hallatán beindult bennem az ösztön, hogy minél többet és minél hamarabb beszerezzek. Türtőztetve magam előre engedtem a lányt és mielőtt még bementem volna utána összeszedtem a felszerelését, mert biztos, hogy nem örülne neki ha lába kelne.
Ezután nyugodtabban mentem be a lány után a boltba és adtam át neki a felszerelését, majd mind a ketten belelendültünk az édességek válogatásába. Mikor mindez sikerült, fizettem, majd mentünk is tovább. Nagyon örültem, hogy végre találkoztam valakivel aki ennyire édesszájú. Mások már rég ájultan feküdnének, de ő más. Egy angyal. Hamarosan érzem amint belém karol és vonszol, feltehetőleg a terrijakis a célpontja ugyanis más nem igazán lehet... gondolom. Igaz, hogy olyasmit még nem is ettem, ráadásul azt sem tudom mi az? Sőt a felirat elolvasásáig nem is tudtam, hogy létezik! Annyi minden van ami édes és én nem is tudok róla. Hogy lehet ilyen kegyetlen a világ? T_T

Egy csendes, szép őszi este volt, amikor én még mindig az irodámban dekkoltam, mert éppen túlóráztam, hogy másnap kiruccanhassak Karakurába. Még nem rég óta vagyok hadnagy, de rájöttem, hogy nem is olyan könnyű ez a szerep, de talán az kárpótol, hogy parancsolgathatok a tiszteknek. Már-már az utolsó iratot töltöttem ki, de már majdnem leragadt a szemem. Végül még is sikerült megírnom az utolsót is és fel tudtam lélegezni. Nagy nehezen elvánszorogtam a szobámba, egyből bedőltem az ágyamba és elnyomott az álom.
Mikor felébredtem már javában tartott a nap, úgy 11 óra lehetett. Nem tudtam sokat lustálkodni ébredésem után, mert elkezdett korogni a gyomrom. Gyorsan felöltöztem és elindultam a Senkai kapu felé, hogy minél előbb ehessek valamit az Emberek Világában. Most kivételesen vettem egy gigait, amit eddig még nem próbáltam, mert nem volt rá szükségem, de másképp nem tudtam kaját venni, így nem volt más választásom. Elhatároztam, hogy egy egyszemélyes pikniket tartok, a kaja dango lesz, italnak pedig zöld tea. Utamat először az Urahara Vegyesbolt felé vettem, ahol átvedlettem a póttestembe. Az elején egy kicsit kényelmetlen volt, de egy idő után kezdtem megszokni, így elindultam az Urahara úr által ajánlott étterembe. Út közben hirtelen megtorpantam, mert váratlanul egy tizenéves fiú teremett előttem és arrancarnak titulálta magát, ráadásul szépen lefikázta a ruhámat is. Bár ez engem nem nagyon zavart, mert nem vagyok egy divat mániás, ezért inkább megpróbáltam ott hagyni.
- Szia, ha nem tudnád, mi ellenségek vagyunk és ahhoz képest, hogy nem akarsz harcolni, attól még meg próbálod kiprovokálni. Remélem is, hogy csak ennyit akarsz mondani. Na, helló. – mondtam és megpróbáltam elmenni mellette és elkerülni a hülye mosolyát, amit felém mutatott.

Egy koncert élményei

A program füzet felső színes, piros fekete sora, harsány betűkkel hirdeti az egyik kedvenc zeném nevét. Felnézek a papírról, egy hatalmas plakátra.
"-Sajnálatosan a fellépő visszamondta az előadást"
- Fenébeeee -.-. - morgolódok. Ha tudnák, milyen nehéz volt feltűnés mentesen eltűnnöm. Komolyan lassan mehetnék továbbképzésre Verasu-hoz settenkedésből és lopakodásból...mert lassan kénytelen leszek mesteri szintre emelnem. Lehet meg kellett volna tanulnom azt az álcázó technikát... hát majd legközelebb ha lesz egy kis szabadidőm a szervezés, fegyelmezés és edzések, kutatások mellet. Kis sóhaj szakad ki belőlem, ahogy a következő kukába bedobom a lapot.
- Moooh...- csüggesztem el a fejem. ha az osztagom tagjai tudnának arról, hogy titokban kiszökdösök az élő világba, csak azért, hogy lazítsak, az biztos nem lenne követendő példa értékű. Seiun is olyan, mint egy macska...néha egérkének érzem magam a saját osztagom falai között, aki egész nap egyik feladatból a másik feladatba rohangál. De jó ez így. Azonban el kellett gondolkodnom. Mert a kutatás, edzés, szervezés, papírmunka teendőkből valamit le kellett adnom, hogy teljesen tudjak figyelni a többire. A sok közül a papírmunkát nem adhatom le... az edzést se...hiszen erősnek kell lennem ahhoz, hogy megvédhessem a mieinket, a szervezés egy része már így is a hadnagyomra hárult. A kutatásaimból kellet leredukálnom sajnos, mély szívfájdalom, de eme áldozatot alázatosan meghozom a többség jólétének érdekében. No, és most a többség jólétének érdekében itt vagyok, hogy levezessem a a káoszt és a zűrzavart, erre nincs itt az amire eljöttem volna. Hát ez áááh, ez csak velem fordulhat elő. Minden esetre az előzenekar itt van, a tömeg is, pia is, csajok is..szóval végül is olyan nagy hiba nem történt. A tömegben előre csattogok a szokásos bőrkabátos szerkómban. Finoman arrébb lökődvén a kellemetlenkedőket, hogy lássam mit is tolnak ezek a suhancok. De ez a vernyákolás minden csak nem zene... ááá szétszakad a fejem. Ehhez túl józan vagyok. Ezt orvosolni vagyok kénytelen... minden áron jól fogom magam érezni, mert legközelebb talán egy hónap múlva tudok elszabadulni... vagy talán soha. Miután gyors vereséget mért rám a vérembe vegyülő vodka, már is sokkal kellemesebb lett a légkör. Odabenn, a lökődő tömegben azonban megvillan egy pillangó kéz. Nagy mázli, hogy a közelben vagyok, egy lány felé irányul. Mire nem jó az elektromosság ... heheheh. Egy kissé illuminált jedi intéssel visszafelé parancsolom a penge útját és az egész véletlenül még a célja előtt a sárba fúródik, úgy mintha csak a használója lenne ügyetlen. Egy finom jobbos váll-lökéssel finoman arrébb tereltem a mocskos férget, aki épp egy ártatlan lányt akart megcélozni. Na most azért olyan férfiasan volt finom, értendő pár méterrel arrébb felnyalta a betont. A másik szörnyen lovagias idióta pedig, aki egy üveggel közelített felé olyan szép kéztővel beadott orrba gyűrést kapott, hogy még az esése közben elered a vére. Persze a sérült egyéneket a tömeg kihúzta, szóval komolyabb bajuk nem lesz.
- Jól vagy?- kérdezem kissé megemelve a hangom a lánytól.
- Mekkora tapírok járnak erre...- csóválom meg a fejem. A fekete pólon, ami most rajtam van, egy nyelvét kinyújtott Einstein fej van, a fejénél egy gondolat buborékkal amiben ez áll: Nem a remény hal meg utoljára
- Ráadásul ez a vernyákolás... és a gitár is hamis >.<"- mondom sötéten miközben a hirtelen mozdulatoktól egy kissé hátra kellet lépnem, mert azért jócskán fejbe vágott az elfogyasztott alkohol tömeg. Ettől persze fullosra úgy nézet ki a mozgásom, mint Jackie Chan-nek a részeges karatemesterben. Na most elárulok egy titkot is. Részegen, szemüveg se kell... mert látok...mármint nem zavar, hogy nem látok... hehe. A homlokomra tolva éktelenkedik a piros keretes okuláré. Igazából meg sem hallgattam, mit válaszolgatott nekem a lány, már is eszembe jutott egy életbevágóan fontos kérdés.
- Mond csak...tudsz énekelni? Mert én már nem bírom ezt a macskanyúzást... ennél még én is jobban tudok .- na jó... tényleg tudok gitározni, meg zongorázni is. Mert ez olyan kulturálisan fontos dolog, így fiatal koromban én is megtanultam, de józanul soha, senki nem vesz rá, hogy kiálljak a tömeg elé húrokat nyúzni, most azonban az egész lényemet bántotta az, hogy nem tudnak zenélni. A kis csaj, aki fenn rövid szoknyában sikongatott.. csak egyetlen pozitív tulajdonsággal bírt, ha kicsit előrébb lépett, bárki a szoknya alá látott... nyilván való, hogy a tömeg jó része nem arra figyelt mit énekelt... de engem meg az izgatott jobban. A héliumtól beszívott hangú lánykát, pedig el kellet volna temetni... lehetőség arccal lefelé, azért, hogy ha valami oknál fogva felébred, lefelé kezdjen el ásni... és soha eszébe se jusson többet megszólalni.... jaj iszákosan de gonosz vagyok hehe >.<". Egye kutya... ezek szégyent hoznak a rock hallhatatlan nevére...

Egy koncert élményei

Miközben a vész elmúlt, én is megtaláltam az egyensúlyt a lábammal és sikeresen, ügyesen elkerültem a ledobott kést a földben.
- Hopi hopi hopika... mit is mondtál kedves?- Lehet neki is rossz a szeme, vagy már annyira részeg, hogy instant színtévesztő lett.
- Te...te te, énám...vöröss vagyok..piros tudod...az a szín aminek a hullámhossza 625-750 nm között van- hú hát, hirtelen, még is csak eszembe jutott. Jól van nem vallottam fatális kudarcot. Nem oks, izé sok alkalmam volt felönteni a garatra, állítólag ez rombolja az intelligenciát, de nekem húsz pontot kéne belőle veszítenem, hogy zseninek nevezhessenek, szóval nincs miért aggódni.
- Meg Hercegse vagyok...- teszem hozzá finoman aztán kissé kihúzom magam, hogy úgy tűnjön mintha ettől józanabb lennék. Amit utána mond azon kíméletlenül felnevetek. Hehe ez jó, espada, szegény lány honnan vesz ilyet, mi már itt is valami spanyol divat hódít.
- Hehhe.. vicces vagy...na várjál..én meg a tizenkettes kapitány...- nyújtok kezet vigyorogva, meg sem fordul a fejemben, hogy ő is komolyan mondta, én meg csak viccelek.
- Sajnálom, hogy elrontatom a repü... izé.. reütésönödet...kicsit akad a nyelvem. - nézek oldalra, ilyen velem még nem fordult elő. Ki kéne gubancolni rajta a csomót, vagy nagyon gyorsan fel kéne találnom valamit, ami egy csettintéssel kijózanít. De adj isten kellemes hátraveregetés ér, de olyan sok baráti érzés vegyült bele, azt hittem leszakad a tüdőm is tőle. De én sem jöttem ám üres kézzel, hehe.
-Vá vá várjá...be akarom mutatni neked a jó barátomat... üdvözöld Mr Sminoff-ot!- kabát zsebem alól az üveg kicsúszik és cserélünk egyet. újabb adag forrónak ható, valójában hűvös vodka mardos végig a nyelőcsövemen. Aztán utána vissza cserebere és kedvesen megdicséri Einstein-t. Mooh egy intelligens lány, megáll a világ, mekkora mázlim van.
- Tényleg? Öizé...- kis oldalra nézős, hitetlenkedős, elpirulós nézés.
- Még senki soha nem dicsérte meg.>.<...- el se akartam hinni amit mondott, de aztán ki kell javítanom.
- Nemmm... jártam... igazából proff voltam a fizika tanszéken. - húzom ki magam, elvégre ez most nem olyan kocka dolog végre, hanem menő. Végre valakinek ez bejön. Khjaaah.... ^^. Már az is meghazudtolja a fizika törvényeit, hogy egyáltalán szóba áll velem egy lány, szóval most biztosan valami párhuzamos dimenziósíkon vagyunk, ahol nem számít halálos bűnnek a magas intelligencia hányados. De ekkor felcsendül egy új dal, ami egész élvezhető. Ám ekkor kedves beszélgető társam, igencsak felkapja a vizet. Én nem egészen értem először, hogy miért, de hát nem csoda, hogy a gondolataim késnek a véres alkoholomba pár percet.
- Ez a te számod?- nézek rá
- Tök jó...- mondom őszintén és se szó se beszéd, kézen ragadom a lányt
- Ne hagyjuk nekik, hogy lerontsák jó? - mondom majd két orrba pöccintéssel leintézem a secus trollokat, majd felsegítem a színpadra. Azt észre sem veszem, hogy közbe fojtogatja a lányt, de szerencsére eme illuminált valóm, elég rámenős és nem sokat gondolkozott azon, vajon a lány akar é velem jönni, szóval, a nyávogó héliumbomba megúszta. Én már nem érzem elég stabilnak magam ahhoz, hogy csak úgy felreppenjek a színpadra, szóval inkább a lépcsőt választom. A banda többi tagja, már kellően be volt dorgozva és töltikézve ahhoz, hogy eljusson parányi tudatukig, hogy a fickó, aki lekapcsolta a securitit, nem viccel. Hanyatt- homlok menekültek le...
- Ez az... fussatok bolondok... az Erő velem van...meg a Fender Stratocaster.- mutatom fel a szépséget. Ekkora majmot, inkább a vérem hulljon, mint egy egy ilyen gitár más kezébe kerüljön. Halál lazán lekapok a mikrofon állványra ragasztott pengetőfogóból egyet és behangolom szerencsétlen gitárt végre. A dobos srác is kirohanna, de rá nézek.
- Mennyé vissza... fogd az ütőt, de rohadt gyorsan... meeee bajok lesznek!- intettem óva finoman és kedvese, majd új énekes sztráromra néztem.
- Na Béjbe... én kész vagyok, ha te kész vagy. - hát én mint a házi feladat olyan nagyon... de hát kit zavar, engem nem, a többi meg elhanyagolható. De látom a tömeg kicsit meghökkent, nem baj mindjárt csinálunk hangulatot. Igazán készen állnak egy kiadós metál partira. Megropogtatom az ujjaim, aztán benyomok egy gyors Flash-es szólót, hogy visszatérjen az életkedv, aztán után jöhet az éneklés, de ezúttal normálisan. Szól a ritmus, nyúzom a gitárt, kár hogy nem dohányzom, mert ez most jól állna, most nem zavar hogy ez holnap fájni fog, igazából fel se fogom, hogy az előttem éneklő lány tényleg Espada... és én tényleg a tizenkettes osztag kapitány vagyok. Mindez most nem számít, a zenének ekkora ereje van, még így is hót nyugisan bemutathatom a vörös sérós headbeng-et. És ha még tovább fogunk inni utána, lehet hogy egy padon fogok ébredni ezzel a lánnyal karöltve valahol a közelbe... mert hát ilyen részegen csak rövid távon vagyunk veszélyesek és elfilozofálhatunk a kozmológia nagy rejtélyén.

Egy koncert élményei

Kezd bizseregni az ujjam, gondolta a szőke herceg miután lenyomta ivóversenyben a hétpróbás törpét. Ja ez nem az a jelenet, de majdnem. No meg mi az hogy egy szőke herceg lenyom egy törpét ivásba, na mindegy. Megmaradt alkoholban lubickáló, élvezkedő agysejtjeim, most éppenséggel nem oldottak meg semmiféle egyenletet, azon igyekeztek, hogy én ne rontsam el az ütemet, a hangot és valamilyen csoda folytán talpon maradjak mind e közben. a közönségért mindent. Slarinchan édes hangja mélyebb, zöngésebb, és kevésbé koponya kaparó volt mint az előző tündérvirágszálé. Láttam, hogy az én sztárnőm éppenséggel nem bánt vele kesztyűs kézzel, csak jelenleg nem jutott el ez a tudatomig. Becsípve érdektelen és kissé gonosz leszek. Előjön a Darth Raiden énem...=Makase. Ha egyenletbe akarnám leírni, valahogy így nézne ki:

Raiden+^OH=Darth Raiden

Nincs nálam kréta...moh, kár pedig most biztosan le tudnám vezetni az egyetemes gonoszságra vonatkozó megfejtéseket. De a lényeg a lényegben, hogy Slarinnak jól néz ki feneke. Azt hiszem ez most minden állandónál meghatározóbb. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy teljes mértékben aszexuális vagyok és mint egy pap vagy szerzetes, testem lelkem a tudománynak ajándékoztam. Valójában ez most nem is én vagyok, csak éppenséggel a gátlásaim nem szabnak nekem korlátot és nem találom azt a jó nagy nehéz könyvet, amúgy úgy hívnak erkölcsi kódex. A harmadik szólam után, újabb "hatalmas" felfedezést teszek. Hogy ez a lány nem gyenge kisugárzást enged ki magából, erősebbet mint én. És mintha mondott is volna valamit..erről de nem emlékszem. Szegény rövidtávú memóriám most nem működik sikeresen. A lány megköszöni a közönségnek, mikor én még egy utolsót nyúzok a gitáron, tudjátok amolyan utolsó lazulásként. Herceg lettem, meg szőke... hehe na szép. Pedig szoktam borotválkozni és nem a lábamon. Moh... A gitárt végül visszadobom a még mindig megszeppenten nézelődő eredeti zenész kezébe, aki Slarint láthatóan felismerte és nem nagyon hisz a szemének. Mindez engem nem tud meghatni. Én azon koncentrálok, hogy a lábam, hogy jön a másik után.
- Hanyas...? Őőőő tizenkettes... te meg a secunda.- mormogom mikor egy szisszenés következtében kinyílik a nekem passzolt sörös doboz. Az első gondolt ami eszembe jut róla, hogy amennyi energia egy ilyen alumínium doboz előállítására kell elegendő lenne húsz óráig egy villanykörténken. Na jó egy kicsit pocsékolhatunk. Már én se figyelek egy kicsit se a lelki energiám visszafogására. Minek, annyira látszik hogy most le se szarjuk a világot nagy ívbe
- Hát hogy ne, nem lehet nem szeretni a Star Wars-t. Nem vagy... tudod a Sithek elvből gonoszak törvényeik és szabályaik vannak, de meg csak lidérc lettél, nem tehetsz róla, meg különben is én lefogadom, hogy nincsen piros fénykardod... meg nem tudsz telekinetizálni. Na én, jedi vagyok látod? - néztem rá komikusan felvont szemekkel és az éppen bég félig teli sörös dobozt bemagnetizáltam magam elé. Mázli, hogy ötvözetből van és a festékben van vas, különben nem menne... hehe.
- És nálam viszont van...fénykard, legalább is, ha adsz öt percet lesz XD...- vigyorogtam rá. Nem nagy kunszt csinálni. Sima emberekkel nem működne. De igazából kell egy kis szemcsényi vérkő, ami összesűríti a kisugárzott lélekenergiát, aztán egy szabályzómátrix ami az agyunk lesz, meg valami ami úgy néz ki mint egy fénykard markolata. Egyszerű mint a pofon.
- De ha te Sith vagy...én meg Jedi vagyok, akkor nekünk harcolni kell...de nem harcolhatok veled úgy, hogy nincs nálad kard, mert az ellenkezik a kódexxel. X3... móh... na jó, hogy igazságos legyen a küzdelem azt hiszem kénytelen leszek neked is csinálni. Maradj itt, egy pillanatra se szaladj el... kell szereznem egy gyémántot meg egy rubint...- mondtam és a kezébe adtam a söröm... amit egy pillanattal később egy lépéssel arrébb meggondoltam magam és azn nyomban visszaszerváltam. Nő kezébe ne adj semmi fontosat, az életedet a lelkedet igen de sört ne. No meg az alumínium a rubin alapanyaga, szén meg van mindenhol, innen meg csak hő és nyomás kérdése... vajon a forró plazma elég lesz? Bizonyára igen. Szóval felhörpintettem az utolsó kortyot még. Aztán koncentrálnom kellett. Egy meg még egy gömbvillám... züm zümm züzüm.... Rubin, gyémánt kész, és most megint csak hasznos lesz az állandóan nálam lévő vaspor mert abból lesz a markolat, az órámból meg kiveszem a vérkövet és tádám, egy piros meg egy kék kard. Egy pillanatig gondoltam melyik is az enyém, de aztán rájöttem.
- Tessék... ez a tied^^. - aztán hátraléptem két lépést, megfogom a saját karcom és ahogy bekattintom a szabályozót már fel is zümmög.
- Jól tudom hogy veled is ott van az Erő... . - vigyorogtam rá.

¤_¤ Pszichoterápia gyakorlat - Tigrisbigris első rendelése ¤_¤ újult erővel ismét belelendülve o(>.<)o

Elég volt csak megadni a felhívást, Umi máris belevetette magát a témába. Sky hirtelenjében nem is tudta mit válaszoljon a kérdésáradatra, pláne, hogy köztudottan nincs otthon a ruhák stílusának meghatározásában. Nem egyszer kapott már csúnya nézéseket zenésztársától, mikor nem tudott különbséget tenni egy hétköznapokra való és egy lezser nadrág között. De számára még mindig teljesen egyformának tűnik a kettő, bármennyire próbál rákoncentrálni. Arról nem is beszélve, hogy persze mindkettőt meg kellett venni, és azóta igyekszik az ismertetett rendeltetésnek megfelelő alkalommal hordani őket. De ez is milyen rég volt már. Most hogy így belegondolt csak még régebbnek tűnt, mikor utoljára új ruhát vett. Az interjúkon általában szponzor cégek ruháit kell viselniük, az egyetemen meg senki sem kövezte meg, hogyha egy hónapon belül kétszer felvette ugyanazt a cipőt... Szóval jócskán itt az ideje frissíteni a gardróbot.
-Háát, tudod, hogy ez még mindig nem az erősségem... - szabadkozott szemmel lekövetve az előtte pattogó Umit. -De amondó vagyok induljunk el, és majd vizslatom a kirakatokat, hátha megtetszik valami! -adta ki a szörnyen részletes ütemtervet. De egyelőre csak ennyi telt tőle. Úgyis alakul majd magától, ahogy szokott. Ezért nem is erőlködött túl sokat a témán, hanem megvárta míg társa kicsit lecsillapodik. Umi viszont úgy belelendült, hogy hirtelen mintha bele is szédült volna a nagy lelkesedésbe.
-Minden rendben? -tette a vállára a kezét aggódva, de úgy tűnik nem lett nagyobb baj, mert pár pillanat múlva már ott folytatta ahol abbahagyta. Biztosan túl sokat beszélt és elfelejtett elégszer levegőt venni közben. Így nem tulajdonítva több jelentőséget a dolognak elkezdte körbekémlelni az utcát, hogy merre induljanak először. Most kivételesen úgy sütött a Nap, hogy alig látott valamit az össze-vissza keresztbefénylő kirakatüvegek tengerében, így gyorsan előkapta a napszemüvegét, hogy tisztábban lásson. Mikor már rajta volt jutott eszébe, hogy lehet már előbb fel kellett volna pakolnia, ha csak úgy sétálgatni akar egy ilyen zsúfolt utcán. Szerette ezt a darabot, mert szinte a fél arcát eltakarta, ami elegendő volt ahhoz, hogy ne igazán tűnhessen ismerősnek az esetleges fanok körében. Nem arról volt szó, hogy nem szerette őket, hiszen a legtöbb koncert után tartanak autogramosztást, és a blogján is rendszeresen frissít, de azért nem szeretné ha a úton-útfélen mindig akadna valaki aki félbeszakítja a privát shoppingolásukat Umival. Nagyon vágyott már egy kis kikapcsolódásra, és szerette volna, ha ezt tényleg nem zavarja meg semmi, mégha nem is volt teljesen felhőtlen a boldogsága, a gondolatait halványan beárnyékoló zenésztársa felé táplált aggodalom miatt. Szerette volna rábeszélni, hogy menjen orvoshoz, de annak nem látta értelmét, hogy emiatt csúnyán összevesszen vele úgy, hogy közben még a célját sem sikerült elérnie. Mert abban biztos volt, hogy nem lesz egyszerű dolog. De nem fog egykönnyen lemondani róla... mégha szépen lassan is, esetleg még ha cseles pszichológiai trükköket is kell alkalmaznia, de valahogy eléri, hogy megvizsgálják a társát. Túlságosan aggódott miatta ahhoz, hogy csak úgy szemet hunyhasson a dolog felett. Ennek fényében igyekszik most a lehető legjobban élvezni ezt a túrát. Legalább azzal ne rontsa tovább az egészségét, hogy Sky felől érezhető nyomasztó aggódás miatt bűntudatot kelljen éreznie...
-Hm elsőnek talán megcélozhatánk azt a Codes-combine boltot ott ni! -mutogatott serényen a felfedezett márkajelző címtáblára. Szeretett innen öltözködni, mint még jónéhányan a szakmájukból. Itt mindig talált magának pár kedvére való darabot, remélte most is így lesz. El is indultak felé a továbbra is hatalmas lelkesedéssel csillagokat szóró Umival együtt. Még be sem léptek a bejáraton, ő már vagy három különböző felsővel a kezében topogott Sky előtt, hogy irány a próbafülke. Neki jóformán még ideje sem volt körülnézni, és máris hátraparancsolták, na szép... Viszont az tagadhatatlan, hogy társa minden bizonnyal szakértően profi szemekkel szúrja ki a fellelhető legjobb ruhadarabokat neki.
-Mielőtt majd megyünk, azért én is körülnézhetek ugye? -vigyorgott színlelt morcossággal amint araszolt be a fülkébe kezében a halom ruhával. Tudta, hogy innen most egykönnyen nem szabadul, szóval szépen sorban el is kezdte felvenni a legelső kezébe akadó outfitet.
-Hihetetlen, hogy milyen hamar kiszúrta ezeket, és nem mellesleg tökéletesen passzolnak is egymáshoz... Már csak annak kell a végére járni, hogy hozzám illenek-e. -dünnyögte magának halkan a nagy öltözködés közepette