Sétálóutca

Tárgy: Re: Sétálóutca Hétf. Okt. 29, 2012 1:56 am

A Holdgyilkos nyomában

Egy hűvös éjszaka, a város egyik kívül eső részén egy háztetőn ücsörögve figyelek. Nézem az alattam elterülő sikátorban, amint a hold sápatag fényében egy férfi nyilvánvalóan készül kioltani egy másik ember életét, és ez ellen én semmit nem szándékszom tenni. Egy nagyobb kémény árnyékának rejtekéből követem az eseményeket, és már- már úgy érzem magam, mintha moziban ülnék. Kérdezhetné bárki, hogy az ember aki elakarja törölni a bűnt és korrupciót a világról, miért enged ilyesmit, főleg ha az incidens épp a szemei előtt játszódik le, s a kérdés jogos lenne, viszont az okom is megvan rá, hogy eképp cselekedjem. Tudnom kell ez a férfi miképpen fogja kivégezni még gyanútlan áldozatát, kinek kopogó, félénk léptei egyre hangosabban zengik be a sikátor falait, s , hogy ennek miértjére rávilágíthassak, vissza kell tekintenünk a nap egy nem is olyan távoli szakaszára.
Apám megbízásából Karakurába kellett utaznom elintézni pár dolgot a cég egy helyi kirendeltségénél. Ezt nem is taglalnám tovább, belegondolni is unalmas, mennyi anyagot volt szükséges átolvasnom, aláírnom és sorolhatnám. Így miután a munka nagy részét elintéztem, elengedhetetlen szükségét éreztem annak, hogy végre felálljak az asztaltól, és tagjaimat kinyújtóztatva, megmozgatva, kimenjek kicsit a friss levegőre és rágyújtsak egy szál cigire. Míg a dohányáru, számomra megnyugtató, mérgező füstjét szívtam, hogy elterítve tüdőmet elfeledtesse velem a gyötrő unalmat, a város utcáit róttam céltalanul. Ütemes lépteim egyik pillanatról a másikra mozdulatlanságba dermedtek, mikor egy furcsa érzés járta át a testem. Ezelőtt még sosem éreztem hasonlót, viszont okozójának kilétében abban a pillanatban biztos voltam, ahogy eme különös érzület hasított testembe. Nem tudom, képességeim miatt történt e, vagy csak mint fullbringer képes vagyok megérezni a hozzám hasonlókat, de szinte teljes bizonyossággal kijelenthettem, hogy az út szemközti oldalán valamivel előrébb haladó férfi potenciális jelölt lett, mint az általam eltervezett csapat potenciális tagja. Ámbár, ha fullbringeri mivoltomnak köszönhetem, hogy megéreztem, és ő nem vett észre, jelentheti ez azt, hogy ez a képesség csak magasabb szinten válik elérhetővé számunkra? Ez a kérdés minduntalan felvetette bennem a nyilvánvalót, miszerint még magam sem tudok eleget saját fajom különlegességeiről, mindenesetre ezzel az új felfedezéssel merőben könnyebb lehet megtalálnom a szükséges embereket.
Miközben ilyen és ehhez hasonló dolgokon gondolkodtam, képességeimet felhasználva merőben nagyobb távolságról követtem az illetőt, mint arra bárki képes lett volna, nehogy véletlenül mégis észrevegyen, mielőtt kideríteném valóban fullbringer e, vagy csak különleges ember. Hogy őszinte legyek így kinézetre egyiket sem igazán állítottam volna róla. Nem volt épp divatdiktátornak mondható, haja kócos, arca borostás, szájában pedig egy olyan cigaretta lógott, melyet én kezembe sem vennék. Minden tekintetben egy számomra jelentéktelen és unalmas ember képét adta a legapróbb mozdulata is, majd hogy tetézze, hazaért egy házban, hol sem gyerekek, se feleség, de még csak egy barátnő sem várta, holott ránézésre már harmincas éveiben járhatott. Kedvetlenül terültem el egy szemben lévő ház tetején, s a naplementét bámulva sorra gyújtottam rá, már így is fogyóban lévő cigaretta készletemre, csakhogy valamivel elűzzem az unalmam. Még nem igazán vagyok hozzászokva ehhez a megfigyelősdihez így gondolom nem csoda, ha hébe- hóba a figyelmem más lakásokban élők felé terelődött és inkább őket figyeltem.
Miután már a nap is jó ideje lement és mint említettem a fickóból nem sokat nézni ki, egyre inkább az a gyanú kezdett erősödni bennem, hogy a képességeim galád játékának lettem áldozata és semmi keresnivalóm itt. Egy sóhaj kíséretében keltem fel eddigi megfigyelőhelyemről, jelezve a sajnálatom, hogy ezt az elvert pár órát sem kapom már vissza. Egy nagyot nyújtózkodtam, aztán épp készültem volna indulni, mikor is barátunk mozgolódni kezdett. Meglepetésemre, nem a főbejáraton és nem is egyszerűen hátul surrant ki egy árnyasabb helyen bukkant elő az egyik csatornanyílásból. Egy újabb sóhaj szakadt fel mellkasomból, de ezúttal teljesen más indíttatásból. Nem semmi álruhát kapott magára, de be kell valljam, abban sem voltam biztos, hogy tényleg ugyan azt a figurát követem most is. Ez teljesen más volt... tekintélyt parancsoló tartása volt, egyetlen véletlen lépést sem tett, minden mozdulatából mintha magabiztosság és erő sugárzott volna. Emellett olyan ügyesen és gyorsan mozgott az árnyak közt, hogy ha egyszerűen szabad szemmel lettem volna kénytelen követni, biztosan szem elől tévesztem. Végül egészen idáig, Karakura külvárosáig követtem, ahol a sétáló egy elhagyatottabb mellékutcájába húzta meg magát, itt pedig viselkedéséből tisztán levehető volt, hogy egy áldozatra vár csupán, és ezzel vissza is értünk a jelenbe. Meg kell valljam a helyszínválasztás meglehetősen jól mutatja, hogy nagy felhajtást, és figyelmet akar a munkájának, ami sok mindent elárult a jelleméről. Ennek ellenére, még mindig kíváncsian várom, miben rejlik pontosan az ereje, és remélem rá is jövök abból, ahogyan ölni fog..

Tárgy: Re: Sétálóutca Csüt. Nov. 01, 2012 12:49 am

[A Holdgyilkos nyomában]

Mozdulat.
Esetlen.
Nagyot szívva a rossz minőségű dohányipari termékből igyekszik kibontani a remegő ujjai között tartott dinnyés rágót, aminek igencsak útjába áll a hóna alatt szorongatott táska, illetve a tény, mely szerint beolvadva a hazafelé tartó tömegbe kénytelen mozgásban maradni, együtt hömpölyögni az emberi folyammal. Fejét lehajtva koncentrál a feladatra, látszólag minden környezeti tényezőt kizár, egyetlen célja jelenleg végre kiszabadítani az édességet annak csomagolásából. Váratlanul kapja fel a fejét, értetlenkedve pillant körbe, valami tekintetét az utca másik oldalán lévő járdára vonja, ahol ugyanúgy egymást taposva haladnak otthonaik felé a munkából fáradtan. Néhány pislogást követően tér napirendre a történtek felett, ekkor ütközik Neki egy gördeszkás suhanc, aminek köszönhetően fájdalmas kiáltás kíséretében huppan a földre, szájából a szinte teljesen leégett cigarettacsikk is kiesik, nem sokon múlik, miszerint kiégesse nyúzott pulóverét. Halkan szitkozódva tápászkodik fel, nadrágját porolgatva, amin széles szakadás jelent meg az esést követően körülbelül térdmagasságban. A haramia persze nem kér bocsánatot, máris túl jár a sarkon, utolérni lehetetlenségnek tűnik. Higure legnagyobb sajnálatára kedvenc fogvájója is elpattogott az emberáradatban, ebből adódóan szakad fel belőle rezignált sóhaj, mialatt tovább folytatja utazását. Aprócska, puritán módon berendezett lakás szolgáltatja számára az édes otthon fogalmát, vidáman jelzi hazatértét, habár nagyon jól tudja, senki sem fog válaszolni kurjantására. Mióta a városba költözött, egyedül él, s eme helyzet a közeljövőben sem fog megváltozni.
A zuhany alatt állva sikálja le magáról a többi ember mocskát, bőre egészen kivörösödik ennek következtében. Víztől csöpögő tincsekkel állapodik meg a tükör előtt, jobbjával törli le a párát róla, ekképp kerülve szembe képmásával. Megviselt arcból elevenen csillogó szemek néznek vissza rá, kissé görnyedt testtartása lassacskán egyenesedik ki, csigolyái hangos kattogással igyekeznek követni a mozdulat ívét. Hirtelenjében mintha kisugárzása is változni kezdene, midőn kihúzva magát kilép házának nappalijába és jól begyakorolt mozdulatsornak megfelelően leengedi a sötétítőket az ablakokon. Kimért léptekkel sétál kandallója elé, amiben vidáman pattog a tűz, táncoló vörös nyelvekként simogatva a masszív téglafalat. Ketsueki határozott mozdulattal veszi kezébe az egyik piszkavasat, azután nemes egyszerűséggel megböki az egyik téglát, ezzel indítva be egy rejtett mechanizmust. A tűzrakó hely félrecsúszik, ezzel egyidejűleg egy alacsony folyosó bejárata jelenik meg, amin csak berogyasztott térdekkel képes áthaladni. A járat végén félhomályos helyiség fogadja, szemben tucatnyi, láthatólag drágábbnál drágább öltöny köszönti. Vonásai féloldalas mosolyba rendeződnek, amint végigsimít az egyik hajszálcsíkos zakó ujján, végre levetheti ezt a megvetendő porhüvelyt és lehet az, aki valójában volt. A Holdgyilkos maga. Néhány perc leforgása alatt egy egészen más személy tűnik fel pár utcával arrébb egy bűzölgő csatornafedél alól, az ég ezüst világítójának fénye visszatükröződik a személyazonosságát védelmező maszkról. A vadászat kezdetét veszi.
Igazából nem lett volna szüksége mai áldozatának életerejére, legalább egy hónap, ha nem több idő szokott eltelni egy-egy étkezése között, most mégis inkább a szórakozás miatt várakozik türelmesen az egyik sikátor árnyékában. Rövidesen apró kerekek gördülésének hangjai verik fel az éjszakai csendet, a korábbi kellemetlenséget okozó gyermek tartott vidáman vélhetőleg hazafelé, ám sajnálatos módon már sosem fog eljutni odáig. Könnyedén rúgja ki alóla a játékszert, fájdalmas becsapódásra kárhoztatva ezáltal szerencsétlent. A jajveszékelés zene füleinek, karmester módjára vezényelni is kezd ujjaival, viszont rövidesen megunja a sivalkodást, gyerekként is gyűlölte a csecsemők rívását, legszívesebben elhallgattatta volna mindet, mint ahogy azt most is teszi. Könnyed mozdulattal csúsztatja egyik borotvaéles dobótőrének pengéjét a fiú álla alatt egészen az agyáig, így a sírás helyét rövidesen a vér bugyborékolásának hangja veszi át. Precíz, tiszta munka, vélhetőleg nem is érzett az áldozat fájdalmat, miközben kimúlt.
- Most már lejöhet onnan, ha kedve tartja… - jegyzi meg úgy mellékesen az Őt figyelő alaknak, aki szemrebbenés nélkül nézte végig a gyilkosságot. Már korábban is észrevette a másik fullbringer jelenlétét, azonban nem akarta, miszerint alteregója gyanúba keveredjen. Nem esik nehezére behúzni a holttestet a koszos mellékutcába, ahol ráérősen lát hozzá művének létrehozásához. Kopottas bőrtokból veszi elő a valószínűtlenül éles szikét, hozzáértő módon szignálva elé prédájának homlokát. A véres félhold volt az, amit minden helyszínen hátra hagyott, ennek köszönhetően aggathatták rá gúnynevét is, amit időközben megkedvelt, groteszk módon elismerésnek tekintette.

Csepp.
Karmazsin.

Tárgy: Re: Sétálóutca Vas. Nov. 04, 2012 4:28 am

A Holdgyilkos nyomában

Szinte csodálattal néztem végig, ahogy maszkos emberünk elkapja a gyereket, ki hazafelé tartva álmodni sem mert volna arról, hogy ezek életének utolsó pillanatai. Természetesen nem maga a gyilkosság, sokkal inkább annak gyakorlott véghezvitele kápráztatott el, és egyben intett óvatosságra a férfival szemben, és késztetett arra, hogy továbbiakban fokozottan figyeljek saját védelmemre. Miután a sikoltás helyét hamarosan kellemes csönd lepte el a sikátorban, a gyilkos hangja rövid idő után ezt is megtörte. Be kell valljam egy pillanatig megdöbbenés jelei futottak végig arcomon, majd ennek helyét egy részben elismerő félmosoly vette át. A sors megadta a választ, hangosan fel nem tett kérdésemre, és immár világos, hogy társaim ugyan úgy képesek érzékelni engem, ahogy én őket, mi hasznos információ számomra, tekintve mik a terveim. Így minden esetre, talán egyes helyzetekben nehezebb lesz „becserkésznem” bizonyos fullbringereket, bár jelenleg nem épp ezzel kellene foglalkoznom nemde? Míg áldozatát egy mellékutcába vonszolta, hogy befejezze művén az utolsó simításokat, egy térkaput használva, hamar a sikátorban álldogáltam, majd annak falának dőlve gyújtottam rá egy újabb szál cigarettára, míg vártam fajtársamra, hogy végezzen dolgával. Térlátásom segítségével nézem végig, miképp metsz ki egy félhold alakú darabkát, áldozata homlokából, s ebből nyilvánvalóvá vált előttem, hogy nem mással hozott össze a sort, mint a hírek által egyre felkapottabb sorozatgyilkossal.
- Ki gondolta volna, hogy a legelső fajtársam akivel szembe kerülök, maga a Holdgyilkos lesz? - Tettem fel hangosan a költői kérdést, kisebb kuncogás kíséretében, melyre lévén költői, választ sem vártam.
- Meg kell valljam, először magam sem akartam elhinni, hogy ugyan az az ember vagy akit délután az utcán láttam. Bámulatos, hogyan játszod el, a már szinte szánalomra méltó férfi karakterét, holott valójában ilyen potenciál rejlik benned. - Mondtam hangomban teljes nyugalommal, míg továbbra is vártam, hogy visszatérjen a holdvilág által megvilágított sikátorba, és szembe nézhessek vele. Jobb szerettem volna úgy előhozakodni a terveimmel, és persze ajánlatommal, hogy látom az illető arcát, vagy legalább maszkját és nem egy sötét mellékutcához beszélni. Mindeközben, térlátásommal folyamatosan figyeltem, a körülöttem lévő területtel egyetemben, és minden pillanatban készültem kivédeni egy esetleges támadást. Nem lehettem elég óvatos, hisz sem róla, sem képességeiről nem tudtam még mindig semmit, azt leszámítva, hogy egy olyan ember, ki nyilvánvalóan az élvezetért gyilkol és, hogy fullbringer, ami ugye nem garancia arra, hogy ne akarna akár engem is kivégezni művészete nevében. Ezalatt persze, minden mozdulatommal és arcvonásommal nyugalmamat próbáltam sugározni. Valójában minden jel arra mutatott, hogy természetesen kíváncsi arra, miért is követem, és mielőtt eldöntené rám támad e, végighallgat, hisz ha nem így lenne, már rég egymás torkának estünk volna. Attól eltekintve, hogy sorozatgyilkos, kezdtem megkedvelni a nyugodtságát, és azt a precíziót mely minden mozdulatát irányította. Biztos voltam benne, hogy így, vagy úgy, de magam mellé kell állítanom, mert nyilván erős fegyver válhatna belőle a kezemben.

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Nov. 16, 2012 11:55 pm

[A Holdgyilkos nyomában]

Energia.
Aranyló.
Maszkjának örök mosolyra húzódó vonásai tökéletesen kifejezik azt, amit a Holdgyilkos jelen pillanatban érez. Újabb sikeres vadászatot tudhat a háta mögött, ennek megfelelően szipolyozza ki szerencsétlenül vergődő plusból az összes lélekerőt, ki rövidesen semmivé válik és eltűnik örökre. A Higure által meggyilkolt, majd elpusztított emberek sohasem tudtak átjutni a túlvilágra, létezésünk ott és akkor végérvényesen véget ért, amikor szerencsétlenségükre Karakura legbriliánsabb gyilkosának markába kerültek. Szinte érezte, ahogy a reiatsu végigszáguld az erein, egymás után frissítve fel sejtjeit, ennek hála bőre rövid ideig megfeszült, a szeme és a szája körüli szarkalábak eltűntek, őszes halántéka pedig visszanyerte kezdeti, sötétbarna színét. Néhány másodperc leforgása alatt legalább öt évet fiatalodott, ám ezt természetesen a mögötte strázsáló, s nyugodt módon cigarettázó ifjú nem vehette észre az álarc jótékony hatásának köszönhetően. Komótosan emelkedik fel, egyetlen mozdulatából sem sugárzik fenyegetés vagy éppen a fenyegetettség érzése. Vörös fénnyel izzó tekintettel méri végig a szinte még gyermeknek látszó fiút, aki különös módon szemrebbenés nélkül volt képes végignézni brutális gyilkosságát, illetve az azt követő csonkítást is. Ebből adódóan feltételezhetőleg nem ez az első eset, hogy ilyet lát, általában még a háborúban szolgáló katonák közül sem tudja mind feldolgozni a végeláthatatlan öldökléssel járó traumát, sokan depresszióssá válnak emiatt. Ő azonban más volt, sosem érdekelték a jelentéktelen, alsóbbrendű életek.
- Hízelgő, sosem gondoltam volna, miszerint munkásságom ilyen széles körben ismerté válik a fiatalok körében… - jegyzi meg némi gúnnyal a hangjában, miközben karjait összefonja mellkasa előtt, ezzel köpenye teljesen betakarja testét. – Ámbár megfogalmazódott bennem egy kérdés, ami nem hagy nyugodni, egyre-másra feltör mióta észrevettem jelenlétedet azon az utcán. Láthatóan képes voltál beazonosítani minden igyekezetem ellenére, így hát felteszem, amennyiben megengeded. Mégis milyen okból hagyjalak életben?
Érdeklődő hangsúlya ellenére jeges tőrként szegezi a talányt a botor kölyöknek, aki azt gondolja, némi dicsérettel máris képes lesz levenni Ketsuekit a lábáról. Hosszú évek alatt nem egyszer fordult már elő a tény, mely szerint ilyen-olyan indokkal alvilági figurák keresték meg, drogbárók vagy bandavezérek megbízásából, hogy csatlakozzon hozzájuk egy nagyobb összegért, esetleg nőkért cserébe. Olykor-olykor gondolkodást mímelt, holott egyetlen másodpercig sem fordult meg a fejében egy alantas lény szolgálatába állni. Valójában különösebb erőlködés nélkül lenne képes felszámolni minden ilyen bűnözőkből álló csoportosulást, hiszen rendelkezhetnek bármekkora tűzerővel, sosem versenyezhetnek egy olyasfajta személlyel, akit az istenek ajándéka erősít. Mindig is kiválasztottként gondolt magára, egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy különlegesebb cél vagy rendeltetés nélkül tett szert képességeire. Művészetét szerette volna megosztani mindenkivel, vágyta, szinte sóvárogta a közönség figyelmét, ámbátor nem a megbecsülésüket kívánta kivívni, közel sem szerepelt ilyesmi bakancslistáján. Azt akarta rettegjenek Tőle, kizárólag suttogva merjék kiejteni nevét és csupán félelemmel a szívükben legyenek képesek kilépni sötétedés után a védettség illúzióját nyújtó otthonaikból Az éjszaka birodalmának ura volt, a legsötétebb árny mindközül, akit a Hold ezüstös sugarai éltettek. Ebből adódóan némileg kíváncsiság tölti el, vajon milyen okból kifolyólag nem reszket ez a suhanc a közelében, hisz’ értelemszerűen tudja ki Ő és miket csinál. Gyűlölte a barbárságot, az értelmetlen trancsírozást, ezért sem vetette magát ész nélkül újdonsült beszélgetőpartnerére, lévén először válaszokat akart, majd azok mérlegelése után jöhetett csak a szórakozás. A lehetőség, mely szerint hagyja elsétálni élve, kezében az információval kilétét illetően, nem volt kivitelezhető.
- Igazából gratulálnom kellene, amiért sikerült összeraknod a kirakós darabjait, méghozzá ilyen rövid idő alatt! – tárja szét karját megadóan, ekképp villantva fel az oldalára szíjazott féltucatnyi dobókést. – Elárulnád kérlek a neved? Emlékezni akarok arra a férfire, aki a legközelebb jutott a Holdgyilkos lebuktatásához, mielőtt meghalt volna! Emellett örülnék, ha a módszeredet is megosztanád Velem, eléggé zavaró lenne, amennyiben ilyesmi máskor is előfordulna.
Kedélyes hangszíne ellenére a másik fullbringer jobban jár, ha komolyan veszi a fenyegetést, amiket szavai hordoznak. Közel ötszáz évet eltöltve az emberek között könnyedén megérezte az esetleges hátsó szándék létezését, ami jelenleg ordított a szituációból. Eszében sem volt valamiféle elkényeztetett, pszichopata ifjoncnak asszisztálni gyermekded bosszúinak megvalósításában.

Szusszanás.
Haragos.

Tárgy: Re: Sétálóutca Vas. Nov. 18, 2012 7:55 am

Dolga végeztével előlépett az árnyak közül, s így most már maszktól szembe állhattam a gyilkossal. Hogy őszinte legyek ez a maszk elég zavaró volt, hisz megakadályozta, hogy bármit leolvassak arcénak kisebb rándulásaiból. Ha ez nem lett volna elég, ott volt az a fránya köpeny mely mögé térlátásom sem volt képes belátni. Nem engedte látnom a kezeit, így azt sem ha esetleg egy fegyverrel gyors támadást készülne intézni ellenem. Ez az egész arra késztetett, hogy eddiginél is jobban figyeljek védelmemre, bár első csapását bizonyosan el tudnám téríteni képességeimmel, azonban kitudja milyen gyorsan érkezne a következő, ami ha a bizonyos időkorlátomon belül érkezik, nem biztos, hogy könnyedén elkerülöm. Mindazonáltal, ahhoz, hogy észrevegye ezt az apró korlátot térhajlító képességemben, először rá kellene jönnie, miben rejlik, és azt az átlag 3 másodperc kiskaput is észre kellene vennie... azonban ez csak a fizikai támadások ellen hat és még mindig nem tudom miben rejlik pontosan az ereje. Roppant zavaró.
Időközben maszkos barátunk, átvette a szót, s láthatólag nem csak engem zavart, hogy nem ismerem képességei mibenlétét, őt is eléggé bántotta, hogy könnyedén tudtam követni, és nem tudhatta hogyan. Miután köpenyét széttárva szemrevételezni engedte az oldalára rögzített hat tőrt, még egy utolsót szívtam cigarettámból, majd a végét egyszerűen elejtve, a földre dobtam, és rutinos mozdulattal cipőm talpával oltottam ki végleg.
- Először is, talán célszerű lenne azzal kezdenem, hogy nem magát a holdgyilkost állt szándékomban követni, hanem a fullbringert akit a délután folyamán éreztem meg az utcán. Az hogy véletlenül ez a két személy ugyan az, már csak az élet furcsa humorát dicséri. - Tisztáztam először ezt a tényt, hogy félreértés ne essék, még mindig tartva nyugodtságom, míg fegyverzetét mértem fel szemeimmel.
- Ezenfelül, a nevem egyenlőre ha nem bánja, meg kívánnám őrizni. Valamint talán nem árt ha szólok... bár nem kívánom részletesebben felfedni képességeim, azok a tőrök, nehezen tudnának bennem kárt tenni, és egyébként sem kívánok harcba bonyolódni. - jelentettem ki, hangomban pedig egyáltalán nem volt nyoma a korombéli nagyszájúak „csak a szám jár” érzésének, minden egyes szót komolyan gondoltam, és meg sem próbáltam azt az érzést kelteni, hogy képtelen lenne legyőzni... képességeitől függően akár képes lehet valóban kioltani az életem, viszont szimplán azokkal a tőrökkel, valóban lehetetlen kijátszani a védelmem.
- Ezek fényében, mielőtt úgy dönt, hogy megpróbálja kioltani az életem, talán hallgassa meg az ajánlatom. Amennyiben a feltételek elnyerik a tetszését, szövetségesek leszünk, és válaszolok a kérdéseire, amikre módomban áll, még ha azok velem kapcsolatosak is. Amennyiben a válasz nemleges lesz, elmegyek és többé nem hall felőlem, vagy ha ennyire vágyja, hogy megpróbáljon egy újabb életet elvenni, meg is küzdhetünk egymással. - vetettem fel a javaslatot és reménykedtem benne, hogy hasonló véleményen van velem abban, hogy itt nem igazán van vesztenivalója. Meghallgat egy ajánlatot, ha tetszik neki, a csapatom első tagját tisztelhetem benne, míg ha az általam felvázolt elképzelések nem nyerik meg, ugyan úgy nekem eshet ahogy tervezte, mindössze pár perc csúszással. Mindenesetre, mivel látta az arcom, talán nem nyújt elég biztonságot, ha a nevem eltitkolom, és nemleges válasza esetén, nem biztos, hogy nem próbálna felkutatni... ebben az esetben, figyelnem kell, vagy megölnöm, mielőtt ő teszi ugyan ezt. Persze felesleges ennyire előre szaladni, hisz ember tervez, Isten végez, ahogy a mondás is tartja ugyebár, és még csak most kezdtünk bele az egészbe.

Tárgy: Re: Sétálóutca Szer. Nov. 28, 2012 2:15 am

~~Gangnam~~ Yong Sook style

Ahogy az életem közeledik a következő fordulópontja felé, név szerint a középiskola végét értem ezalatt, úgy kezd egyre inkább szétesni. Még mindig elcseszi a kedvemet, ha a tavasszal történtekre gondolok, főleg a Naraku-saga végétől mászok falra, ha eszembe jut. Mindig kedvem támad valamit a falhoz vágni >.> És akkor ennek tetejében még anyám is folyton cseszeget a hülyeségeivel, egy fikarcnyit sincs tekintettel rám! Alig várom már, hogy elköltözhessek otthonról, csak egy bibi van, és ezt iszonyú szar beismerni magamnak: nem tudom ellátni magamat. Így aztán akarhatok én önálló lenni akármennyire, függök tőle, és még időm sincs arra, hogy kezdjek valamit magammal ezen a téren. Ha nem dolgozom, akkor azokat a nyomorék füzeket és könyveket kell bújnom, hogy legalább valami elfogadható eredményt elérjek majd a felvételi teszten, pedig baromira semmi értelme az egésznek. Mégis kit érdekel a Meiji restauráció vagy a harmadfokú egyenletek? Mire megyek velük az életben? Semmire! És ha még mindez nem lenne elég, Asu is kórházba került, Midorit meg eltemeti a magánélete meg a műsora felvételei, úgyhogy két legközelebbi barátnőmmel sem tudok kikapcsolódni. Rohadtul frusztráló, főleg mivel az osztály többi részétől is úgy érzem, egyre távolabb kerülök. Tök jó, hogy körbeugrálnak folyton, ha megjelenek a suliban, de ez is azért van, mert egyre többet kell hiányoznom a felvételek, a próbák, de főleg a fellépések miatt. És ha még véletlenül benn is vagyok a suliban, ha véget ér a nap és elhívnak a lányok mondjuk karaokézni, nemet kell mondanom, mert mindig van valami dolgom...
A példa persze nem véletlen, mivel ma pontosan ez történt, és egy pöppet bosszant ám a dolog, mivel már kezd elegem lenni abból, hogy folyton lemaradok egy-egy ilyen jó buliról. És az a gáz, hogy hiába csak egy táncpróba, ezt most akkor sem lóghatom el, mert ez lesz az első a karácsonyi koncertemhez. Imádok énekelni, imádok szerepelni, csak a hozzá vezető utat nem élvezem mindig, pláne amikor a nulláról kell indulni valamivel. Mikor már lassan felépül mondjuk egy koreográfia és jönnek a sikerélmények, akkor már annyira nem izé, csak eh... Ráadásul most valami új tánctanárt fogok kapni, amitől külön repkedek a boldogságtól... Már azt sem vágom, minek pont egy ilyen fontos konci előtt kavarni ezzel, még akkor is, ha az előzővel nem jöttem ki túl jól. Annak a csajnak legalább már megszoktam a dilijeit, és már nem is húztam fel magam annyira azon, mikor belekötött a tökéletesen kivitelezett mozdulatomba.
Na mindegy, fel voltam készülve a nagyhalálra, szóval rendületlenül róttam az utcákat, miközben a kezeimet dörzsölgettem a csípős időben. Kesztyűmet bezzeg otthon hagytam, anyám jól le is fog szúrni érte tutira :/ Szóval bazi jó érzés volt belépni a jó meleg, fűtött épületbe, tiszta libabőrös lettem. A falon csüngő órára pillantva pont időben érkeztem, szóval iszkoltam is gyorsan átöltözni a melegítőmbe, és közben igyekeztem a fejem átállítani a normális beszédre meg az udvarias, kedves viselkedésre. Nem csak az első benyomás meg ezek miatt, ez is olyan kötelesség volt, mint a többi. A terem ajtaja előtt aztán még egyszer utoljára becsuktam a szemem, fújtattam egyet, és háromszor megcsapkodtam az arcomat, mintegy lelkesítőként, ééés eltökélten, magabiztos fejjel nekifeszültem az ajtó kinyitásának.
- Konnichiwa~ Nakano Kanade vagyok, ugye időben érkez...tem? - Az ajtó becsukódott mögöttem, én meg ott maradtam lefagyva. Abszolúte nem egy rózsaszín hajú óriásra számítottam, szóval csak pislogtam fekete ponttá zsugorodott szemeimmel, hogy mi van o.O Vagy két fejjel tuti magasabb volt nálam, de persze a frizurája volt inkább az, ami betette a kaput. Nem sűrűn látni pasin ilyen színt, bár nemtom, ennek a srácnak valahogy jól állt.
- Eto... bocsánat, kicsit mö...meglepődtem. Te lennél a tánctanárom? Ugye nem lenne baj, ha tegeződnénk? - próbáltam kicsit túljutni a sokkon, és pótoltam a meghajlást is, ami az előbb lemaradt, de asszem az udvarias viselkedésnek lőttek, legalábbis képtelen voltam rávenni magamat, hogy nekiálljak mereven és formálisan beszélni egy nálam nem sokkal idősebb sráccal. Kis híján annyira megfeledkeztem magamról, hogy majdnem átcsúsztam kansai dialektusba, de az első rosszul indított hangsúly és uchi után korrigáltam is, szóval talán nem buktam le. Inkább csak a barátaim előtt beszéltem így szívesen, hehe ^^"

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Nov. 30, 2012 11:56 am

~~Gangnam~~ Yong Sook style

Derült égből villámcsapásként érte a hír, koreográfiát kell összeállítania alig pár nap alatt. Természetes, nem repdesett a váratlan ötlettől. Egyéb dolga is akadt, ezért első körben lepasszolta a megbízást. Nemrégiben írta alá a szerződést, miszerint szerepelni fog a legújabb ’Just Dance’ videojátékban. A Nintendo japán cége sok jóval kecsegtette, ezért esze ágában sem volt félretolni a hivatalos papírokat. A szerződés megkötését követően pedig eszméletlenül sok meló zúdult a fejére. Ha eddig nem dolgozott volna vért izzadva, akkor ezekben az időkben biztosra veszi, bele fog szakadni. Ennek ellenére egóját simogatta a dolog, így a felkészülés minden kellemetlenség ellenére tetszett neki. Az NTV próbatermében gyakorolt. A legelső dal, melyre összeállította a koreográfiát egy híres koreai együttes számára készült. A hip-hop számokat különbképp előnyben részesítette. Ez a szám pedig inspirálta. Miután végighallgatta, előző este összetette a mozdulatokat. Egy erős, magabiztos táncot akart készíteni. Fejben igazán jól mutatott. Másnap a gyakorlatba is átvezette. Kétség kívül meg volt elégedve a döntésével. A teremben bemelegítés után bekapcsolta a magnót, majd a kiindulópontba állt. A tánc befejeztéig folyamatosan magát bámulta. A lépésekre koncentrált, amikben semmi kifogásolhatót nem talált. A gyakorlat után fújtatott egyet, és nyakára kötötte a törölközőt. Félre húzott mosolyával kortyolt bele az ásványvízbe, mikor a háta mögött kicsapták az ajtót. Gyors, apró kopogásokat hallott, amiből megítélte, női cipő zaját hallja. Bosszankodva morrantott orra alatt, hogy nem engedik neki, kiélvezhesse munkája gyümölcsét. Visszaváltva érzelemmentes arckifejezésére, megfordult végül. Sun Hi Menedzser állt előtte, aki bosszús tekintettel tette csípőre kezeit. Már hozzászokott a Menedzser temperamentumához, így hanyagul piszkálgatta fülét, mintha fittyet sem hányna, mit magyaráz neki. Ismét az előző megbízása miatt keresték. Nagyon úgy tűnt, a vezetőségnek nem jutott el a tudatáig, nincs az a pénz, ilyen fontos melója mellett túlvállalja magát. Azonban Sun Hi Menedzser hajthatatlan volt. Addig ordibált, és a magassarkújával fenyegetett, míg Yong Sook bosszúsan beleegyezett. Túl sokkal lógott már neki a menedzser, amit egyszer garantáltan be fog nála hajtani. Az álszent boszorka mindenki előtt tetteti a tündért, közben pedig egy kiállhatatlan perszóna. Hasonló gondolatokkal cuccolt össze a srác, majd meg sem állt egészen hazáig.
Kibukva az idegtől, egész estéjét arra szánta, utánanézzen az idolnak. Először átolvasta annak adatlapját, amit még Sun Hi nyomott a kezébe. Nem tudta már miképp forgassa szemeit, miközben tanulmányozta. Debütálásra váró trainee-ről volt szó, ez pedig jobban nehezítette dolgát. Már látta maga előtt, mennyire nyögve-nyelősen fognak eltelni az órák. Meg akarta úszni néhány alkalommal, de be kellett látnia, ez a megbízás több idejét fogja felemészteni, mint gondolta. Az elejétől kezdve bánta, mégis belement az egyezségbe. Azonban Sun Hi Menedzser-től kirázta a hideg. Az a csaj hűvösebb, és rémesebb, mint ő. Magának sem szívesen vallja be, de azzal az emberrel nem kekeckedne. Ki tudja, milyen pszichopata pillanatában vágná a koponyájába a cipőjét. Azzal legalább mákja volt, semmit nem neki kellett szerveznie, csupán a táncot összeraknia. Másnap a próbára azonban előbb elindult, mint a megbeszélt idő. Kíváncsi volt, milyen próbatermet intézett Sun Hi Menedzser. Lemerte volna fogadni, egy ilyen rögtönzött ötlet mellé egy igénytelen próbatermet találnak ilyen rövid idő alatt. Mennyire imádta, külső személy nem tartózkodhatott egyik cégnél sem, ahol szerződésekben áll. Még jó, az orra alá dugtak egy cédulát, hova kell mennie. Mégis honnan kéne ismernie Karakura Town-t, mikor pár hónapja él itt? El is várta, törődjenek azzal, ilyen helyzetben van, különben reklamált volna. Miután megérkezett és bejelentkezett, meglepetten nézett körül a próbatermen. Sajnos nem tudott belekötni a helyiség kinézetébe. Ez bosszantotta, amitől ráncolta homlokát. Felkapcsolta az összes lámpát, aztán átvedlett az edzőruhájába. Maradt ideje zavartalanul felkészüljön. Nyújtás és bemelegítés után a fal sarkába hordta a székeket, amik gátolhatnák a gyakorlás során. Mindezek után a tükrös fal elé állt, és az előtte lévő korlátnak támasztotta hátát. Utoljára rápillantott órájára. Már három percet késik a trainee, ez pedig nem tetszett neki. Utálta, ha megvárakoztatják, ezért úgy határozott, ha 10 percen belül nem lép be senki az ajtón, összepakol és hazamegy. Utána senki nem vonhatja felelősségre, mindenért az idolt kell hibáztatni. Maga előtt karba tett kezekkel bámult előre, mikor kinyílt az ajtó. Azért halvány reményt fűzött ahhoz, tényleg nem esik be senki. Számításait áthúzták, ezért sóhajtott egyet.
Felhúzta szemöldökeit, mikor egy soványka, bátortalan kiscsaj dermedt le a helyiség másik szélén. Nem nagyon vágta, miért vertek gyökereit lábai, ami pedig még inkább csesztette csőrét, feltűnően bámulják. Mégis mit kezdjen ezzel a szituval? Már csak ez hiányzott repertoárjából. Szemeivel végigfutott a lány kinézetén, majd lassan megindult irányába. A terem közepén megállt, unott arccal. Nem nagyon érdekelték ezek a formalitásos vackok, hiszen gőze sem volt a japán etikettről. Annak örült két értelmes mondatot el tudott úgy nyökögni, nem megy le háromszor a Nap fölötte. Majd épp pont ezért fog besértődni, mikor ő letojja az egészet. Pont ezért nem sokat reagált le a kiscsaj mondottaiból, csak lassú mozdulattal előre dőlt, még mindig összefont kezekkel, és belebámult a képébe.
- Kanade, mi? Seoung Yong Sook. Mivel kevés az idő, csináljuk!
Rövidre szabott beszédje után újból kiegyenesedett és türelmetlenül várta, mikor jön beljebb a csaj. Nem várhatja el, mellé lépjen és kezét fogva bekísérje. Nem értette mivan, de jó lenne, haladnának. A próba előtt különben is van egy pár megbeszélésre váró dolog, ami újabb problémával sújtotta a srácot. Beszélnie kellett, érthetően, japánul. De ki lesz akadva, ha elsőre nem fogják megérteni. Idióta a világ, mindenki más nyelven pofázik. Zsörtölődve fordított hátat a lánynak és újból nekitámaszkodott a korlátnak.
- Kezdj el melegíteni! Nyújtsd a gerincedet, fejtől lábig haladj!

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Dec. 07, 2012 11:38 pm

[A Holdgyilkos nyomában]

Parázs.
Elhalványodó.
Mozdulatlanul figyeli, ahogy a fiú eldobja a cigarettacsikket, majd rátapos. Nem lepődik meg eme cselekedeten, ennek a korszaknak igencsak jelentős problémája a környezetszennyezés, s pont emiatt, mert senki sem foglalkozik az ilyen apróságokkal, mint például az elfogyasztott dohányárú maradékának megfelelő formában való eltűntetése. Igazából kicsit sem érdekelte a szánalomra méltó világ és a benne lévő emberek konstans pusztulása, amit életének több, mint ötszáz éve alatt megfigyelt. Ugyan azt gondolják, a technikai fejlettség minden következmény alól mentesít, azonban a természet egyre-másra bebizonyítja, ez egyáltalán nincs így. Bármit teszünk, kihatással van a jövőre nézve. Akárcsak a most folytatott beszélgetés, ami paradoxon módon egyszerre érdekelte, s mégis untatta Higuret. Ámbár köpenyével kendőzte el valódi kilétét, ettől függetlenül nem tűrte a köntörfalazást és főleg azt nem, ha hazudtak Neki. Az ismeretlen szavaiból egyértelműen kiérződött, tökéletesen tisztában van az arccal a maszk mögött, ennek ellenére a Holdgyilkosnak eszében sem volt megszabadulni tőle, hisz’ észrevette azt a zavart pillantást, amit az álarcra vetett beszélgetőpartnere. Nos, többek között ezért is viselte. Egyedül vöröses fénnyel izzó íriszei látszódtak, melyekből általában a kéjes elégedettségen kívül semmi mást nem lehetett kiolvasni. A viktoriánus kori férfi vonásait viselő álca mosolya fagyott, hátborzongató képet festett. Egy-egy áldozatánál kizárólag ennek látványa is elegendőnek számított ahhoz, hogy vizeletükkel eláztassák alsóruházatukat. A kölyök viszont nem rettegett, legalábbis céltudatossága felülírta ösztöneit.
- Fullbringer? Az meg micsoda? – hangja ugyanolyan kifejezéstelen marad, akárcsak eddig, tekintetében mégis felerősödik az érdeklődés szikrája. – A magunkfajtákról beszél, akik rendelkeznek valamiféle isteni adománnyal? Kedves barátom, sokan képzelték önmagukat elegendőnek ahhoz, hogy elbírjanak tőrjeimmel… Katonák, harcosok, yakuzák! S mint látható, Én még mindig itt vagyok. Becsülendő, miszerint kerülni szeretnéd a konfliktust, ám miből gondolod, hogy ugyanúgy gondolkodunk?
Érdeklődése jeleként némileg oldalra dönti fejét, ajkain gúnyos félmosoly játszik, habár ezt a vele szemben álló férfiú nem láthatja. Vélhetőleg ha tudatában lenne, milyen grimaszt vág jelen pillanatban Ketsueki, akkor valamivel tompábbnak érezné a fenyegetést, ám mivel ez nem így van, minden szó elemi erővel csattan. Gondolkodnia kellett, stratégiát felállítani, lévén nem volt kétsége afelől, hogy a névtelen igencsak nagy veszélyt jelent ránézve. Sok különleges képességű személlyel találkozott már az évek során, elég csak a legutóbbi kristályszörny-lányra emlékeznie, aki sokkalta erősebb volt elődeinél és meglepő módon sikerült kicsusszannia a markából, melyre azelőtt még nem létezett precedens. Tökéletes vadásznak vallotta magát, minden egyes gyilkossága mesterien kivitelezett, groteszk művészetnek számított, de mindegyikben ott pislákolt az őrület szikrájának lenyomata. Az anonim alak kisugárzása ellenben óvatosságra intette, lassan nyalta végig kicserepesedett száját, akár egy oroszlán, mielőtt belemélyeszti agyarait a zebra húsába. Amennyiben sikerülne megölnie akár tíz, nem, akár száz évre is elegendő energiával töltené fel egyre csak öregedő sejtjeit! Ugyan fellépése megingathatatlan határozottságról tanúskodott, ennek ellenére tisztában volt korlátaival. Szemtől szemben esélye sem lenne megölni, így tehát nincs más választása, kénytelen belemenni a gyermeteg játszadozásba, ennyit igazán megér a kapott jutalom! Nevetni kezd, örömtelen, száraz hangon, ezáltal hozva remélhetőleg Nevenincs úrfi tudtára, miszerint az előbb csak szórakozott, s eszében sincs elszalasztani egy remek szövetség megkötésének lehetőségét. Egy pillanatra minden létező ellenérzése fellobban a csordaszellemmel kapcsolatban, azonban ezeket néhány hangtalan szusszanással el is tüntetni. Ez a szerep sem különbözik semmiben attól, amit eddig játszott.
- Csak vicceltem! – csapja össze kezeit váratlanul, habár szavai hagynak némi kivetnivalót maguk után, figyelembe véve korábbi reakcióit. – Könnyedén megoldottad a rejtélyt, ami évek óta nem sikerül a rendőrségnek, ezért az a legkevesebb, ha legalább meghallgatom mondandódat. Azután meg kitudja… Lehet még a tetszésemet is elnyeri!
Ne bízz senkiben! Ez volt az első és legfontosabb lecke, amit elsajátított életében. Köpenyének takarásában ujjai észrevétlenül siklanak egyik tőre markolatára, amint gyakorlott mozdulatokkal forgat meg kezében. Türelmesen várakozik, minden idegszála megfeszül, mialatt kinézi célpontját, a kölyök nyaki ütőerét. Egyetlen tiszta, pontos találat és rendelkezzen bármekkora hatalommal, vére vörösre fogja festeni az utcakövet. Szinte már látja is maga előtt a jelenetet.

Dobás.
Váratlan.

Tárgy: Re: Sétálóutca Csüt. Dec. 13, 2012 6:27 am

~~Gangnam~~ Yong Sook style

Hiper-szuper, komolyan, még nekem kéne magam megtisztelve éreznem, hogy a képembe böfögött köszönésképpen Rolling Eyes

Na, hát nem pont erre számítottam koreográfus címén, tökre sütött róla hogy csak púp vagyok a hátán és minél gyorsabban túl akar lenni az egészen. Nagyon jó alaphangot ad az egésznek, már most látom hogy imádni fogok ezzel a pasival dolgozni Karácsonyig. Remélem csak rossz napja van, vagy mittomén. Mondjuk tőlem akár lehet egy bunkó köcsög is, ha tudunk normálisan együtt dolgozni. Na akkor nem fog érdekelni, hogy mit nyekeg amúgy. Egyelőre megkíséreltem minden latba vethető erőtartalékomat mozgósítani azért, hogy felvegyem a mosolygós, szimpi álarcot annak a reményében, hogy nem lesz ez olyan rossz, és ne üljön ki az arcomra kapásból, hogy baromira nem tetszik a hangneme $>.>\"$
- Örvendek! És hogy szólíthatlak? ^^ - kérdeztem rezzenéstelenül, mint akiről lepattant a kényelmetlen szitu, miközben beljebb araszoltam és körbenéztem. Tiszta tükör pipa, fényviszonyok pipa, normális körülmények pipa, ásványvíz pipa, törülköző meg van nálam, szóval pipa. Azon nem akartam már fennakadni, hogy a srácnak abszolúte nincsen japán neve, talán... kínai vagy koreai? Fene tudja, nem is érdekelt, lényeg hogy megértettem, mit makog, csak ebből a Szongjongszükből nem ártott volna kivakarni a keresztnevét, vagy valami olyasmit, mert túl hosszú, senseinek meg fogja a franc szólítani. Maximum senpai, ha minden kötél szakad.
- Igenis! - vágtam magam vigyázzba lelkesen, és máris nekifogtam a rutinomnak a fejkörzéssel, vállkörzéssel, törzshajlítással és társaival. Mondjuk nem vittem túlzásba a dolgot, mivel nem akartam kipurcanni még azelőtt, hogy nekiállunk ugrabugrálni, meg idefelé az a séta nevezhető egyfajta bemelegítésnek, legalábbis számomra mindenképp az volt Razz

Közben figyeltem a fiút, hogy mit csinál, meg úgy egyébként, szoktam a képét. Így hatodik pillantásra már annyira nem volt bizarr a hajszíne.
- Milyen jellegű koreográfiát kell megtanulnom? - kérdeztem bele a dolgokba egy pillanatra megállva, gondoltam talán picit lágyítja azt a morcos arcocskáját, ha előrehajolva torpanok meg arra a néhány másodpercre, míg érdeklődni merészelek Razz

Inkább magam miatt, elvégre jobban éreztem volna magam egy fokkal vidámabb légkörben, és hátha ezzel segítek kicsit, elvégre pasiból van... remélem legalábbis, hogy a pink haj nem valami mást jelez. Jó, leszállok inkább a hajáról, mielőtt kicsúszik a számon valami otrombaság. Mindenesetre reméltem, hogy nem kell sokat ugrálni, azt ki se bírtam volna. Nemhogy a próbákat, de a koncertet magát se. Gyűlöltem a fáradékonyságom -.-"
- Úú, tényleg, a zenét megkaptad? Van nálam CD, de az öltözőben maradt $^^\"$ - kaptam fel a fejem hirtelen, miközben a lábaimat nyújtottam már. Fene tudja, Honey gondoskodott-e róla, nem most lenne az első eset, hogy valamit elcsesz. Igyekszik, csak kicsit gyakran hibázik, nekem meg ég az arcom, ha orra bukik a dolgaival ._. Apró köhécselés kíséretében egyenesedtem ki, lévén befejeztem végre a bemelegítést néhány térdfelhúzásos szökkenéssel. Picikét kapart a torkom, de nyeltem néhányat, és valamivel jobb lett, szóval fújtattam egyet és rápillantottam a srácra, hogy mi is legyen a következő lépés. Tulajdonképpen akartam tőle kérdezni pár személyes dolgot, de tuti letorkollt volna, hogy előbb a business, utána meg nem lett volna rám ideje Neutral

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Dec. 21, 2012 1:34 am

~~Gangnam~~ Yong Sook style

Hümmentéssel fejezte ki elégedettségét, miszerint nem kell többet forgatnia fogaskerekeit, hogyan értesse meg a lánnyal szándékait. Kényelmesen vágta gerincét neki a korlátnak, majd figyelte az első pár mozdulatot. A továbbiakban ráhagyta, miként melegít be. Nagyon remélte, nem kell száját koptatnia, milyen menete van egy nyújtásgyakorlatnak. Pár perc után meg is unta a lány bámulását, így ellökte magát eddigi helyétől. A közeli székhez sétált, és beletúrt sporttáskájába. Azt a mappát kereste, amiben minden fontos adat le volt vésve. Miután megtalálta, sóhajtással kezdte lapozgatni. Igazából tudta jól, mit akar kezdeni a trainee-vel, viszont jobbnak látta, ha személyes adatait ismét átforgatja. Repdesett az örömtől, menedzserének eszébe jutott, megkönnyítené dolgát, koreaiul adná kezébe a papírokat. Fogát szívva bosszankodna, ha az érthetetlen japán kriksz-krakszokat kéne neki kibogarásznia. Azzal meggyűlik a baja, hogy beszélnie kell. Ha más nem, ez az „apróság” mindig fel tudta húzni. Tanulmányozása közben ütötte fel fülét egy kérdés, amire nem látta értelmét reagálni. Nem szereti, ha türelmetlenkednek körülötte az emberek. Így csak egy pillanatra felnézett lapjai fölül, majd abban a minutumban vissza is tért a sorok közé. Csak csinálja jelenlegi feladatát. Ha végzett, elhiheti, mindent elmagyaráz Kanade-nek. Melegítés után ismét meg kell birkóznia a beszéddel, ezért kellett Yong Sook-nak idő, hogy összeszedje ritka pocsék tudását. Még mindig nem tudnának neki annyit fizetni, hogy beüljön nyelvleckékre. Annyira hidegen hagyta, ki érti és ki nem, hogy legtöbbször meg sem várta a reakciókat. Megy a saját feje után. Ha más nem, elviharzik és elintézi saját maga a dolgokat. Persze csak akkor, ha Sunny nincs jelen. Abban a helyzetben mindig Őt csicskáztatja. Bár a csaj így is több fejfájást okoz neki, mint kéne. Kettejük közül Neki kéne perfektül tolnia a japánt. Ehelyett hasonlóan keveset makog össze, ez pedig egyikőjük dolgát sem könnyíti meg.
Nem telt bele sok időbe, hogy ismét kérdésekkel bombázzák, ezért kicsit ingerültebben csapta össze a mappát kezében. Összevont szemöldökökkel figyelt fel a lányra, aki torokköszörülésével próbálta felhívni a figyelmet. Pink haját oldalra söpörte, és jobbnak látta, ha csak becsúsztatja a papírost a táskájába. Nem volt kedve fölöslegesen morogni a trainee-vel, ezért mozdulatsora után újból lecsillapodott. Azzal nem volt problémája, valaki lelkes, és egyáltalán érdekli a munkája, viszont az izgága kölykökkel nem tudott mit kezdeni. Inkább bosszantották, mint lelkesebben tanítson. De hát már megszokhatta volna. Sok mindenkivel összefutott már ahhoz, hogy befogadja az emberek természetét, de egyszerűen elutasította azt. Túl sok jelentőséget nem is tulajdonított az eseményeknek, ezért kihúzva magát visszaballagott a korláthoz, hogy szembeállhasson a lánnyal. Magában már erősen fogalmazta gondolatait.
- A CD-t tudom. Sok gyakorlás, meglesz koreográfia. Zene miatt lábra és csípőre koncentrálsz. – magyarázta. Közben azon agyalt, mennyi időt fog felölelni a felkészülés. Ha karácsonyi debütálásra lesz, úgy számolta minden percet erre kell áldoznia. Ha nem kell szájbarágósan tanítania, akkor összehozható. Nem mintha lett volna más elfoglaltsága a téli szezonban, leszámítva saját projektjét. Bízott megérzéseiben, saját feladatát a tréning után is képes elvégezni. Különben sem szerette a karácsonyi hepajt. Torkig volt az egésszel. Utálja a hideget, a hóvihart, úgyhogy elvből elvetetette az ünnepet. Ilyenkor mindig bezárkózik és saját ügyes-bajos dolgaival foglalja el magát. Ilyenkor jött ki legjobban emberfóbiája. Szenteste telefonját mindig kikapcsolja, még véletlenül se merészeljék felhívni kellemes ünnepeket kívánva. Hánynia kellett az egész megjátszott, elfuserált mizériától.
- A nyújtás fontos, ha nem csinálod, baj lesz. Tánc előtt 10 perc minimum! – forgatta szemeit, mit is mondhatna még felvezetésképp. Eljutott odáig már így is túl sokat rizsált fölöslegesen, ezért vállait megropogtatva ráállt arra a témára, mit kell tennie az eredményes munkáért. Megemlítette, gyakorlás végén kap egy személyre szabott étrendet, amit fellépésig szigorúan be kell tartania. A kiscsajt még az átlagnál is soványabbnak látta, ezért mindenképp úgy kellett összepakolnia a menüt, izmait táplálja. Nem mellékesen feltűnt neki, ettől a kis melegítéstől úgy veri a víz, mint a versenylovat, ezért felcümmentett. Jelenleg úgy tűnt annak kell örülnie, ha első edzést végigviszi ájulás nélkül. Ilyen gyenge fizikummal nem is fűzött hozzá túl sok jót a dologhoz. De csak hogy lássák, először nem fog teljesen a kölyök lelkébe gázolni. Komoly tekintettel meredt bele a lány képébe és előre tolta kezét.
- Ha szorgalmas leszel, idolt faragok belőled. Egy hiányzás és befejeztük a közös munka. – ettől pedig nem tágított. Komolytalan emberekkel nem foglalkozott. Ha nem törik magukat, ő sem emeli kisujját. Szerinte így volt korrekt. Közös munka érdekében mindkét fél számára kellett az eltökéltség. Hanyag, félmunkáktól egyébként is falnak tudna menni. Azt nem garantálta, sétagalopp lesz a tréning. Sőt. Addig hajtja a kölyköt, míg nem megy minden egyes mozdulat kiválóan. Hasonló gondolatokkal szorította meg a csaj kezét, és a továbbiakban áttért a koreográfiára. Mivel nőnek szánt táncról volt szó, rengeteg erotikusabb mozdulatot tett bele. Pont annyit, amennyivel fent tudja tartani a közönség figyelmét. Egy unalmas koreográfia teljesen meg tudja ölni a koncert hangulatát. A zene, az ének és a tánc mindig együtt járt. Minél mozgalmasabb egy előadás, annál tovább képes fokozni a célközönség érdeklődését. Ha pedig debütálásról volt szó, akkor nagyot kellett szólnia. Végül a srác hátat fordított a lánynak, és kertelés nélkül nekikezdett az első pár mozdulat bemutatásának. Nem haladt gyorsan, megemlítette először csak figyelje, aztán igyekezzen leutánozni a mozgást. Az első 10 másodpercet vázolta fel. Lábait keresztbe tette, háta egyenes.
- Ugrás, bal kéz csípő, jobb száj elé…- magyarázott a mozdulatsor közben. -…balra fordul, taps, taps, csípő lengés, lengés, bal láb kilép… - végül hátra fordult és rápillantott a lányra – Menni fog? Egyenes hát, láb kereszt, na csináld! One-two-three-four~

segítség a koreográfia elképzeléséhez:

Tárgy: Re: Sétálóutca Vas. Dec. 30, 2012 12:38 pm

"Epres-borús hangulatom máma"

Eperfagyit habzsoltam, szökkentem a kék ég alatt, mosolyogtam az emberekre és integettem az idegeneknek, ahogy mindig. A fagyi olvadt cseppjeit még idejében elkaptam, nem számított, hány gombócot kaptam, mindig elfogyott az összes, semmi nem veszett kárba. Reggel lenge kabátot vettem a fodrokkal teletűzdelt, málnaszín ruhámra, s reggel a zsebébe rejtettem a tegnapról megmaradt kókuszos kekszet, így abban a biztos tudatban, hogy ha a fagylalt elfogy is lesz nálam elég édesség, szinte habzsoltam, akármilyen hideg is volt. Tulajdonképpen minden olyan volt, mint normális esetben. Azzal a különbséggel, hogy ma nem volt jó kedvem.
Egy háborús könyv mellett ébredtem, égő lámpa mellett, mert éjjel már nem volt erőm lekapcsolni, sőt, nem is tudtam, hogy hol jártam a könyvben, amikor elaludtam, a párnám gyűrött volt, a takarómat meg úgy tűnik, lerúgtam éjjel, mert fáztam is egy kicsit. Reggel, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, abban a biztos tudatban ébredtem, hogy ma valaki meg fog halni. Én pedig nem szeretnék ennek a részese lenni, ezért mindent úgy csinálok, ahogy normálisan tenném: fagyit és sütit habzsolok, sétálok egyet a külvárosban, talán otthon sütök valamit és olvasok, este pedig írok egy SMS-t Naraku-sannak, mert a lelkemre kötötte, hogy keressem fel. A telefonhasználat már egészen jól megy.
A tölcsér végét is gondosan megrágva és lenyelve elhaladtam a porcelánüzlet mellett, ahol már kinéztem egy csodaszép csészekészletet Belial-samának hetek óta: a fejembe vettem, hogy meg fogom neki venni. Epres-virágos, igazán vidám készlet, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki. Ahogy szemügyre vettem a kirakatot, eszembe jutott, hogy még azt sem tudom, mikor van Belial-sama születésnapja. Meg kell kérdeznem tőle mielőbb. Egy újabb ok, hogy mihamarabb a sétálóutca végére érjek, hazamehessek és visszabújhassak az ágyba. Onnan majd megkérem Belial-samát, hogy vigyen el magához oda, ahol semmi rossz nem történhet velem.
Beborult.
Kő gördült a lábam elé, egy pillanatra megijedtem, hogy elesem benne, de még idejében észrevettem, így nem léptem rá. Tőlem jobbra egy macska ugrott le egy tetőről, balra pedig, nem sokkal előttem, egy épületből – talán egy kocsmából, olyan helyről, ahová az emberek inni járnak – csetepaté zajai hallatszottak. Eltakartam a szemem és hátráltam, mert két ember jött ki, úgy láttam, veszekszenek. Földbe gyökerezett a lábam, attól féltem, hogy ha megmozdulok, észre vesznek és nem hagynak majd továbbállni. Gondoltam, megvárom, míg végeznek egymással, ahogy jónak látják, aztán csendben elosonok.
- Jól mondtátok, ez egy veszélyes hely. – suttogtam, hátha a szél útján elterjed a hangom a mestereim felé: Belial-sama és Sachiko-chan, akik tudták, hogy nem járna jól egy „magamfajta kislány” abban az épületben. Naraku-sama majdnem bevitt egyszer egy olyan helyre, de az utolsó pillanatban még ő is meggondolta magát. „Csak rontanád az esélyeimet”, brummogta és hazaküldött. Azóta fújtam rá, de kezdem érteni, hogy miért nem engedett be.
Füleltem, hátha elcsípem, min veszekszik a két ismeretlen, alig láthatóan elővettem a zsebemből egy kekszet és majszoltam, abban a reményben, hogy lenyugtat.
- Férfiak… - dünnyögtem és elszórtam néhány morzsát, hátha néhány madár igényt tartana majd rá.

Tárgy: Re: Sétálóutca Hétf. Dec. 31, 2012 12:21 am

.:Ismerkedés Kirie-channal:.

Nem tudom, hogy miért és hogyan kerültem Karakura külvárosában található egyik kocsmába teljesen egyedül. Talán megint megkértek a haverok, hogy intézzek nekik drogot, de nem vagyok benne biztos... keveset aludtam, fáradt vagyok és ráadásul mindenki engem néz... meg a sörömet. Kicsit feszült is volta ettől, de nem érdekelt, hogy mi történik körülöttem. Vagy legalábbis addig nem érdekelt míg valaki egy székkel el nem találta az előttem található korsót ami tele volt sörrel. Az ütközésnek köszönhetően a korsó szilánkokra robbant, a sört pedig elfolyt, többek közt az ölembe. Nem attól lettem ideges, hogy nem ihattam meg a sörömet hanem az, hogy az ölembe folyt!
Felálltam és kértem egy törlőkendőt vagy valami olyan dolgot amivel úgy ahogy le tudtam törölni a pultról a kifolyt sörömet majd megfordultam és enyhén ideges tekintetemmel elkezdtem pásztázni a területet, hogy ki lehetett az a galád, szerencsétlen. Nem kellett sokáig keresgélnem, ugyanis elég feltűnő volt, hogy csak Ő röhög miközben engem néz. Ha hollow vagy arrancar vagy esetleg shinigami lenne egyszerűen megoldhatnám a dolgot, beleeresztenék egy nyilat a kezébe aztán szépen elsétáltam volna, de mivel sajnos teljes mértékben ember volt az ipse úgy döntötte, hogy a széket küldöm vissza neki gyorspostával. Megfogtam a szék lábát, egy kis lélekenergiát összpontosítottam a kezembe, hogy minél nagyobbat tudjak dobni majd egy egyszer lendítéssel elindítottam az ülőalkalmatosságot, ami a férfi asztalán, pontosabban a sörén landolt.
- Vissza a feladónak, seggfej. - mondtam majd megfordultam... ekkor kicsit meglepődtem ugyanis két férfi állt az ajtóban, valószínűleg azért, hogy ne tudjak kimenni míg a férfi ide nem ér. Megfordultam és láttam, hogy már csak pár lépésnyire van tőlem.
- Vasgyúrókám ezt most gyorsan felejtsd el... nincs kedvem tovább erősködni... - mondtam miközben felkészültem arra a dologra, hogy süket fülekre találok. Láttam, hogy lendül a jobb keze é láttam az idegtől eltorzult arcát. Széles mosoly terült el önelégült arcomon miközben elhajoltam az ütés elől és a saját haverját ütötte le. Ezen hangosan felkacagtam majd térden rúgtam a másik ajtótorlaszt és kinyitottam az ajtót.
- Ha akarsz valamit kijössz... nincs kedvem kitiltatni magam innen. - mondtam majd kiléptem az utcára. Nem néztem körbe, hogy van e ott valaki, csak a férfival foglalkoztam, aki gondolkodás nélkül kirontott az ajtón. Azonban ahogyan meg akart ütni egy hollow jelenlétét érzékeltem nem messze tőlünk. Egy egyszerű rúgással visszatereltem a kocsmába. A férfi akkorát esett -beszakítva a kocsma ajtaját -hogy eszméletét vesztette. Örültem neki, hogy gyorsan harcképtelenné tettem, mert ha még most itt szerencsétlenkednék vele akkor biztos, hogy végünk lett volna. Hátat fordítottam a kocsmának és már indultam is volna amikor két dolog tűnt fel. Egy lány volt nem is olyan messze tőlünk, és a hollow eltűnt... vagy egy shinigami végzett vele vagy nem tudom, de ez a lány.. hmm elég bátor, hogy egyedül egy ilyen környékre merészkedik. Megigazítottam a felsőmet, kicsit összekócoltam fehér fürtjeimet és végül úgy döntöttem, hogy odamegyek a lányhoz.
- Üdv, mit keresel egy ilyen veszélyes környéken? - érdeklődtem miközben a veszélyes szónál a beszakadt ajtajú kocsmára mutattam.
- Egyéként... Kaito vagyok...

Tárgy: Re: Sétálóutca Csüt. Jan. 03, 2013 10:26 am

Ismerkedés. A világ, meg minden.

Láttam már kocsmai bunyót, utcai harcot, képeskönyvekben mindenféle nagylegények ábrázolását és a képaláírásokat arról, hogy ezek nagy többsége csak önáltatás: nem is olyan erősek, mint a legtöbbször hiszik magukról. Ezen emlékek miatt végül mégis érdeklődve figyelem az eseményt, hogy a fehér hajú pillanatok alatt elintézi a másikat. Közömbös. Megnyugszom egy kicsit, mert nem felém repült a fazon, de ennyi. Kivárom a megfelelő alkalmat és elhúzom a csíkot, ez a tervem. Ez a tervem, ami elméletben kiválóan működik, de a gyakorlatban elfogy a sütim és a srác elindul felém, én pedig segélykérőn nézek szét, mely cselekedet konstatálni enged, hogy egy lélek sincs a közelben rajtam kívül. Csak a macska meg a jelentéktelen kölyökszellemek egy padon, akiket figyelmetlenségemben valószínűleg igazinak láttam, fél szemmel, bambán, mentségem nincs.
- Nem veszélyes. – Csak egy kicsit bolond, bizonytalan és büdös. Füst- és piaszagú, amilyen néha Naraku-sama szokott lenni. Amellett izgalmas, de nem hiszem, hogy ezt egy vadidegennek szeretném elmondani. Közeledésére lányos zavaromban egy mosoly a válasz, egy olyan bűbájos, ami bárkit levesz a lábáról, továbbá a kabátzsebemben pihenő telefonom billentyűzárának feloldása észrevétlenül. Ha rám támad, megnyomom a gyorshívót, Naraku-samáét, mert Belial-sama ilyenkor biztosan nem elérhető, főleg nem telefonon. Még most sem biztos, hogy van egyáltalán telefonja, de eddig mindig tudott róla, ha kerestem. Ez is egy olyan dolog vele kapcsolatban, amire valószínűleg sohasem fog fény derülni.
- Csak sétáltam. – teszem még hozzá az ajkam biggyesztve és egy lépést hátrálok. Nem értem a szándékait. És idegen és gyanúsan barátságos, ami némileg groteszk, tekintve, hogy az előbb még több méterre küldött el egy talán még nála is nagyobb fickót. A kezét nyújtja, nos, egészen biztosan nem fogom meg. Már csak azért sem, mert morzsás vagyok és lebuknék. Zugevő cukkerbogyó lenne az új nevem, talán. – Senki nem figyelmeztetett, hogy ezek a komplexumok ilyen veszélyesek. – csillogtatom meg bűvös, a teljesség igénye nélkül összekapart szókincsemet. Nem igazán tudom, mit jelent pontosan a „komplexum” szó, de valami modern, idegen és az összes kép, ami alát ez volt írva a könyvben, épületet ábrázolt. Úgyhogy arra tippelek, hogy épületet jelent. Első nekifutásra nem úgy néz ki ez a fiú, mint aki hasonlóan művelt lenne, azt hiszem, nem fog belém kötni. Majd megkérdezem Belial-samát, ha hazaértem.
- Helló! – köszönök vissza zavartan, a szemeim aranyos háromszögecskékbe, a pofimat angyali pírpárnába rendezve, de én nem mondom meg neki a nevem. – Sajnos sietnem kell. Ügyesen lenyomtad azt a fickót. – biccentek a kocsma felé, majd intek felé és sarkon fordulok, remélve, hogy nem ered a nyomomba és nem késztet futásra. Nem állhatok szóba idegenekkel, veszélyes, nem szabad, ez zeng közben a fejemben.
És ahogy figyelem a lábam alatt kopogó követ és az eget, azt a néhány halványka fénysugarat az égen, amik kibújtak a felhők mögül, beleszippantottam a kocsmaszagtól lassan mentesülő levegőbe és megéreztem még valamit, amit nem vártam volna. Éppen csak derengett, mintha nedvesség szemerkélt volna lassan. De ez energia volt. Nem színtiszta, messze állt attól a pompás cukormáztól, amit Naraku óráin érzek magamban, de ott volt, és ez annyira meglepett, hogy gondolkodás nélkül visszafordultam.
Fekete ruhás, olyan shinigami, akit utálnom kéne? Vagy olyan, mint én, vagy vlami egészen más, akinek még a létezéséről sem tudok? Nem túl erős az energiája. Biztos többre megy a nyers erejével, mint annak a használatával, de ott van, a cukormázas levegőbe burkolva. Ilyenkor mit kellene mondanom? Az első mondatot nyögöm ki, mi eszembe jut:
- Sakaichi Kirie vagyok, tizenhárom éves, cukrászsegéd! ^^

Tárgy: Re: Sétálóutca Szer. Feb. 13, 2013 4:31 pm

~~Gangnam~~ Yong Sook style

Melegítés közben a hapsinak sikerült az arcomra varázsolnia egy rosszalló grimaszt, már megint kussol ahelyett, hogy talán esetleg méltóztatna kommunikációba bonyolódni velem, vagyis a jelenlegi tanítványával. Levágtam, hogy nem egy nyelvzseni, törte a japánt meg minden, de ennyire nem lehet nulla a tudása, hogy ne tudna egy olyan kérdésre felelni, hogy szólíthatom-e valahogy Rolling Eyes

Activityzni tuti nem fogok, e szerintem nagyon is jól megértette, amit mondtam neki, csak lusta válaszolni, vagy valami :/ Heh, akkor nem fogom törni magam, de szerintem sokkal jobban megy a munka, ha normális kapcsolatot alakítunk ki, én is jobban szeretek azokra a próbákra járni, ahol olyasvalaki foglalkozik velem, akit csípek. Aztán ne csodálkozzon ez a pinkhajú néma bob, ha párszor nem jelenek meg, ő meg idegeskedhet, hogy elpazarolta az idejét Neutral

- Láb, csípő, okké :3 - jeleztem, hogy megértettem, magamban meg nekiálltam bosszankodni. Ennyi elég is volt hozzá, a legtöbb koreográfiámban a kézmozdulatok a hangsúlyosabbak. Idegen terep, remek :/ Megvolt az oka, amiért a sok mozgást jegeltük, erre új koreográfus, és rögtön belenyúl egy olyasmibe, ami ki fog készíteni. Na jó, megpróbálni meg lehet végül is, bajom csak nem lesz belőle, ha egy pár számban másféle stílusban táncolok, mint amit megszoktam. Kicsit több pihenőre lesz szükségem, de semmi gáz végül is. Csak na... eh, mindegy.
- Jó, vágom, vágom... - nyugtáztam a figyelmeztetését, tudtam én jól. Mondjuk nem tudom mit panaszkodok, legalább megszólalt és próbál valamit kezdeni a szituval, csak én nem pont ugráltatásra vágytam, mikor tudtam, mi a dolgom. Azt meg ez a beszólás sem fogja megakadályozni, hogy úgy melegítsek be, ahogy akarok és amennyire szükségesnek vélem. Bár, ha tényleg lábra és csípőre megy ez a pacák, akkor lehet nem kellene elmismásolni csak hogy haladjunk... A diéta meg úgyis mindegy volt, nem szoktam minden hülyeséget összeenni, figyeltem a súlyomra, nagyon is. Egy olyasmit be fogok tudni tartani, ebben nem lesz hiány.
Újabb figyelmeztetésére viszont inkább csak bólogattam, ez mondjuk nem jött jól. Olyan típusú fickónak tűnt, aki nem viccel, szinte áradt belőle a merevség meg a lazaság maximális hiánya. Meh... az a gáz, hogy az ilyeneknek kényszerűségből is muszáj jópofiznom, mert engem csesznek le, ha valami beüt. Szerintem az arcomra is kiült már, hogy nem tetszik ez az egész most, meg nem esik jól, de az is épp elég kényelmetlen volt, ahogy belebámult a képembe a nyomatékosítás kedvéért, így meg aztán lehetetlen adni a jó kislányt. Mondjuk nem mintha nem buknék le legfeljebb pár alkalom után, meg talán ez a pasi tudja is, hogy nem lehet hinni a tévé képernyőjének. Különben is csak azokkal vagyok undok, kibírhatatlan, elkényeztetett csitri, aki kihozza belőlem, mert különben tudok normális is lenni, ha azon az oldalamon martadnak.
- Voah - nyilvánultam meg már az első pár mozdulat után meglepetésemben. Na nem azért, mert olyan szuper lett volna, amit mutatott, inkább kifejezetten vicces volt egy pasit ilyen mozdulatokat csinálva látni, de az a csípőmozgás az keményen erotikus volt. Illett hozzám, erről semmi kétség, bármelyik velem egykorú srácot simán megvadítom, csak az ártatlanabb koreókhoz vagyok szokva. Fújtam egyet és én is beálltam a kezdőpózba, keresztbe tett lábakkal, egyenes háttal és a hátaim mögé rejtett kezekkel.
- Iizi Wink

- csillogtattam meg fantasztikus angoltudásomat, ami nagyon nem az, de az most nem lényeg. És a számolásra be is indultam, miközben halkan ismételtem magam előtt. Kezek, fordul, taps, taps, csípő leng, kilép. Figyeltem magam a tükörben, ahogy arra számítottam, csak a kézmozdulatok néztek ki jól, és a csípőmozdulatból a kilépés indítása valami annyira baromi randa volt, hogy majdnem el is sírtam magam, bakker. Tiszta darabos, semmi kecsesség. Annyira idegesített a dolog, hogy csak azt csináltam meg kétszer-háromszor, hogy összeálljon a mozdulat átvezetése. Nem kellett szólni, láttam én is, hogy jobban meg kell mozgatnom a csípőmet, és a körzést erőteljesebbre is vettem. Egy fokkal talán könnyebb lett volna, ha nem egy kiba' pinkhajú csávó lett volna előttem, hanem egy olyan srác, akinél be is tudnám vetni magam röhögés nélkül, de asszem így is sikerült az erotikát belevinnem a dologba. Mondjuk ő még tuti fog hibát találni. Újra beálltam kezdőpózba.
- Na még egyszer. Kezek, fordul, taps, taps... csípő leng... - nekivágtam újra és vártam, mikor kezd el szőrözni, ám hirtelen elgyengültem és ahelyett, hogy a csípőkörzésből kiléptem volna balra, jobbra léptem hármat és kis híján eltanyáltam, annyira megszédültem.
- Basszus, bocs, jól vagyok, nincs semmi - nyugtattam, de hogy őt vagy magamat, azt már nem vágtam, csak leültem, becsuktam a szemem és lélegeztem mélyeket, hogy ne forogjon körülöttem a világ és ne érezzem teljesen tompának a fejem.

Tárgy: Re: Sétálóutca Szomb. Feb. 23, 2013 11:46 am

~~Gangnam~~ Yong Sook style

A kiscsaj szájtátásától nem dobott hátast. Tudta, hogy jól csinálja a dolgát. Érzelemmentes tekintettel végezte feladatát. Első pár mozdulat megmutatása után ráhagyta csupasz csibére a szárnypróbálgatásokat. Szembeállva vele, végigkísérte tekintetével minden egyes mozzanatát. Közelről sem volt megelégedve vele. Bizonytalan, legfőképp esetlen lépéseitől csak a szemét tudta forgatni. Nem szólt semmit, kivárta, mi sül ki az egészből. Ha valami problémája van a kis trainee-nek, ott van az orra alatt a szája, mozgassa meg. Legalább annyit elismert, miközben a lányt koslatta, igyekszik. Sovány vigasz, ha nem teszi bele szívét-lelkét a produkcióba. Márpedig trehány munkát nem fog a kezei közül kiadni. Ha kell, éjjelt-nappallá téve fogja hajtani idol jelöltet, míg nem mutat fejlődést.
Ügyetlenkedését megelégelve sóhajtott, és újból hátat fordított, megismételje a lépéssorozatot. Ennél egyszerűbb koreográfiát nem tudott volna kitalálni. Fölöslegesnek vélte elintézni az egész produkciót néhány szökdécseléssel. Úgyis mindenki azt fogja elvárni tőle, maximális erőbedobással sziporkázzon a színpadon. Jobb, ha erre felkészíti, ne érje meglepetésként. Még az is végigfutott Yong Sook agyán, a lány fogalmatlan a témával kapcsolatban. Szerencséje volt, hogy tehetséggel áldották meg, de abszolút nem függ össze azzal, lesz-e annyi lélekjelenléte, képes legyen végigvinni egy komplett koncertet. Ez már az Ő baja lesz. Neki semmi más dolga nincs, megtanítsa vele a koreográfiát. Rajta is volt a feladaton. Nem tágított vasszigora mellől, ezért, ha kellett erélyesebben morrantott Kanade felé. Szokja a gyűrődést. Senki nem fogja istápolni a színfalak mögött.
Jól emlékszik azokra az időkre, mikor felsebzett lábakkal kellett neki végigtáncolni két órás műsorokat. Senki nem kérdezte meg, jól van-e. Ez volt a munkája. Kötelező volt. Meg sem fordult fejében, anyámasszony katonájaként vágja be a sértődöttet. Még szánalomra sem méltatta az olyan táncosokat, akik a nyomás alatt összeroppantak. Akik lelkileg gyengék, húzzanak haza a szoknyák mögé. Ne akarják feltartani azokat az embereket, akik a belüket kidolgozva küzdenek, hogy felérjenek a csúcsra. Yong Sook világ életében olyan ember volt, aki szemrebbenés nélkül megmondta másoknak véleményét. Nem rettent vissza a válaszoktól, lényegében semmi nem hatotta meg. Álláspontján mai napig nem változtatna senki. Talán ezért hajtotta a trainee-t is. Le akarta tesztelni, meddig bírja.
Szinte már némán suttogta maga előtt a másodperceket, vajon mikor éri el a kritikus szintet, mikor hirtelen a lány összecsuklott. Jól sejtette: a lány gyenge. Nem lepte meg a dolog. Az ájuldozás bekövetkezésétől azért rendesen morgott. Sosem fogja megérteni az embereket. Megvárta, míg abbahagyta színjátékát. Nem volt kíváncsi arra, hogyan próbálják elhitetni vele, tovább tudják folytatni az edzést. Ez bosszantotta talán a legjobban. Hazugsággal nem érnek el semmit. A teszten megbukott, mint a legtöbb trainee-je. Hiába az új generáció, nem különbözik a többitől. Nem fért bele fejébe, miért lesz jobb a lánynak, ha önmagát csapja be. A saját szemébe hazudik, mikor tudta jól, nem fogja bírni. Yong Sook szimplán azt akarta elérni, Ő mondja ki először, hogy nem bírja tovább. Azzal viszont nem számolt önjelölt ápolót kell játszania. Magasról tett rá, utálják stílusa miatt. Senki kedvéért nem változna. Azt viszont magának sem bocsájtaná meg, valaki a saját óráján szenvedne balesetet. Ezt elkerülve sóhajtott föl, elrugaszkodott eddigi támasztékától és a sporttáskájához lépett. Abból kivett egy törülközőt, és vizes palackját. Kupakjától megszabadulva átitatta a rongyost, majd kicsavarta. Majd feltörlik a parkettáról, hiszen ez a takarítók dolga. Nehogy ellustuljanak nagy jólétükben.
- Lefeküdni föld! – bökte oda neki – Először megnyugodni. Semmi ugrálás… - folytatta, miközben megvárta, míg idol jelölt hátra fekszik a padlón. Fejét megemelve térdelt le, ölébe tette a hűvös törülközőt, arra pedig ráhelyezte Kanade fejét. – Lábakat égbe! – utasította, majd megragadta azokat, ezzel visszanyerve vérkeringését. – Pár perc és rendben. Ha nagy a tempó, szólni. Nem néma kutya. Szóból érteni… nem harapok ember fejét. – nyögte ki végül. Kirázta a hideg, egy hangosabb szótól máris mindenki összerezzen körülötte. Fogalma sincs ebben mi az ijesztő. Csak határozott. Erőt véve, végül rávette magát arra, felhívja Kanade figyelmét arra, nem kell betojnia. – Látni akartam, mennyit bírsz. Így tudni fogom, milyen sűrűn próba együtt. Itt lesz mit dolgozni. Remélem nem nyúl és tovább csinálod. Én nem hagyni, pocsék munka. Segítségemmel ragyogni színpadon. Hozz áldozatot a sikerért! Nincs lustaság, dolgozni! Perces pihenő lehet, de nem vinni sokba! – pöccintette meg lány homlokát, majd kis idő elteltével kibújt feje alól. Még vár, míg visszatér ereje. Addig pedig lesz ideje elmorogni magának anyanyelvén arról, edzést folytathatja nedves nadrágba.

Tárgy: Re: Sétálóutca Kedd Márc. 26, 2013 11:31 am

.:Ismerkedés Kirie-channal:.

Visszaköszönt majd gratulált és elindult. Hmm... kicsit meglepett eme húzása, de meg kellett értenem. Egy vadidegen vagyok és az előbb a szeme láttára zúztam le egy nálam nagyobb férfit. Én is megijednék és inkább lelépnék...
Utána akartam indulni, hogy beszéljek vele, hogy nem kel tőlem félnie, de ekkor halk hörgést hallottam a hátam mögül és valami megragadta a vállam. Hátra pillantottam és láttam a vérrel borított arcú férfit késsel a kezében. Meg kell hagyni kicsit megijedtem. Ellene nem használhatom a quincy képességeimet, plusz még ott van a kiscsaj is... bár mintha felőle valami derengés éreztem volna... mintha magasabb lenne a lélekenergiája az átlagnál... de ez most mindegy, ugyanis a férfi bosszút akart állni azért mert annyi ember előtt megszégyenítő vereséget mértem rá.
- Kinyírlak taknyos! - az indulattól nehézkesen tudta kinyögni eme két apró szavacskát. Ezzel mosolyt csalt az arcomra. Sajnos túl sokszor volt már részem harcban, mondjuk akkor használhattam a képességeimet. Kicsit viccesnek hatott. Nem tudta, hogy emberfeletti képességeim vannak... azt se tudta, hogy nem tud megölni... Balommal megragadtam a vállamat szorító végtagot megfordultam és amilyen gyorsan csak tudtam gyomron térdeltem. Levegő után kapkodott, de egyből ellentámadásba kezdett. Még időben arrébb léptem, de a pólómat még így is sikerült a hasamnál egy arasznyi csíkban szétvágnia. Mondanom sem kell, hogy mennyire örültem ennek. Először a söröm, most pedig a kedvenc pólóm...
- Ezt nem kellett volna seggfej...- morogtam majd megropogtattam az ujjaimat és akcióba lendültem. Egy nyíl egyenes rúgással mellkason talpaltam, elkaptam a fegyvert tartó kezét, kicsavartam majd homlokon térdeltem. Eszméletlenül terült el a földön. A lányra pillantottam, aki végignézte ezt a egészet, mégse ment haza. Megtöröltem a homlokomat, rámosolyogtam majd jeleztem neki, hogy várjon egy percet. Felkaptam a férfit és a kocsma ajtajába raktam.
- A legjobb az lenne ha hívnátok neki egy mentőt. - mondtam kedvesen majd intettem a kocsmában tartózkodó, remegő embereknek. Tudtam, hogy tőlem félnek. Törékeny kinézetem ellenére képes voltam ájulásig verni egy kétajtós szekrényt... szakmai ártalom. Sajnos nem tehetek róla. Ráadásul az utóbbi időben sokat edzettem. Túl sok vereséget szenvedtem el.. nem engedhetem meg magamnak... a quincy becsületem nem engedi meg magának. visszasiettem a lányhoz. Amikor megálltam előtte Ő kedvesen bemutatkozott, még a korát is elárulta... hmmm tizenhárom évesen egyedül kóborol egy ilyen veszélyes helyen...
- Örülök a találkozásnak... Tényleg bocsáss meg nekem az előbbi műsorért. Valamiért nem tudta feldolgozni, hogy nádszál létemre képes voltam a kocsmában is beépíteni a nyílászáróba. - vakartam meg a tarkómat. Kicsit elszégyelltem magam. Nem tudtam mit mondani neki.. agresszív vagyok, szeretem az erőszakot, de csak a rossz indulatú személyek, lények ellen. Illetve a shinigamik ellen. Azokat rühellem, meg kéne ölni az összeset...
- Nyugi, Téged nem foglak bántani... menjünk sétáljunk egyet, itt nem olyan biztonságos. A végén még a férfi magához tér és megint nekem ugrik. - mondtam majd eleresztettem egy szelíd mosolyt. Tudom, hogy nem vagyok egy bizalomgerjesztő alak, de na... egy tizenhárom éves kislánynak semmi keresnivalója egy ilyen környéken. A legkevesebb amit tehetek az, hogy elviszem innen mielőtt bajba keveredne. Ha valami baja esne azt nem tudnám elviselni. Olyan kis ártatlan így első ránézésre.
- Egyébként mi szél hozott erre kisasszony? - valószínűleg meglepi az udvariasságom hiszen az előbb a két tulajdon szemével látta ahogyan péppé verek egy idegent, de mint mondtam ez most mellékes. Ha nem teszek akkor valószínűleg kibelezve feküdnék az út kellős közepén, a férfi pedig idegbeteg módjára minden szemtanút megölne... vagy legalábbis elnémítaná Őket nehogy vallani tudjanak.
Ahogy haladtunk előre egy lidérc ordítása törte meg a csöndet és egy kisebb lélekenergia kisugárzás csapott tarkón. Egyből indulni akartam, de nem tudtam mit szólna hozzá szegény Kirie-chan. Ráadásul valószínűleg nem nagyon értené meg a helyzetet. Mondjuk ha tényleg az Ő lélekenergiáját éreztem a kocsmánál akkor lehetséges, hogy Ő is hallotta, illetve érezte a lidérc közelségét. De most nem én ölöm meg. Meghagyom a shiniganéknak. Nem kockáztatom újdonsült „barátom” életét. Ha miattam halna meg lehet, hogy felakasztanám magam. Vagy megkínoznám magam... vagy nem tudom.. de most nem is töröm magam ezen az egészen hiszen semmi értelme.. nem kockáztattam tehát semmi bajom nem lehet belőle.
- Mondtad, hogy cukrászsegéd vagy. Azok mit is csinálnak pontosan? - kérdezem kedvesen. Sose tudtam az ilyesféle szakmákat. Annak ellenére, hogy én is jártam iskolába nem nagyon tudtam, hogy mit is kéne majd kezdenem magammal a nagybetűs életben. A hollow irtás nem volt valami jó munka, valamiért nem nagyon akartak érte fizetni pedig az emberek életét óvom meg vele. Na mindegy... még van időm gondolkozni, ugyanis sikeresen megbuktam az előző évben. Túl sok időt fordítottam a lidércekre, azok tanulmányozására, illetve a saját képességeim tökéletesítésére. Sajnos még nem vagyok egy hű de profi, de azért már a sima lidércek nem okozhatnak problémát. S nem csak a tanulással volt problémám hanem azzal is, hogy ha úgy hozta akkor az óra kellős közepén rohantam ki a teremből, vagy be se mentem az iskolába... nagyapámat értesítette is az iskola a sok hiányzásról... eleinte leszidott, de aztán megértette, hogy miért is van ez az egész. Tudja nagyon jól, hogy mi vagyok hiszen Ő is quincy... Ő edzett engem.. és eleinte képes volt azt hinni, hogy rossz társaságba kerültem és lógok, drogozok, illetve alkoholizálok. Mondjuk az részletkérdés, hogy néha drogozok meg iszok. Régebben sokkal több káros szenvedélyem volt de a hősködésbe most nem nagyon férnek bele eme élvezetek.
- Én gimnazista vagyok, még nem tudom, hogy milyen munkát is kéne majd vállalnom. Semmi olyasmit nem találtam, ami az ínyemre lenne. - mondtam majd megerőltettem magam egy kis kacagással. Nem kell róla tudna, hogy megbuktam... Elég ha azt hiszi, hogy nemsokára végzek... mondjuk a kinézetem erről nem árulkodhat, ugyanis a koromnál minimum két évvel fiatalabbnak tűnök... de néha ennek is megvan az előnye. Mondjuk régen sok fejtörést okozott nekem ez az egész amikor a varázscigihez akartam venni dohányt vagy sima cigit... de mostanra már semmi ilyesmi. Elég ha csúnyán nézek a boltosra. Hallott már az agresszivitásomról, illetve volt, hogy én gátoltam meg a bolt kirablását... elég drasztikusan... a két rablót úgy hatástalanítottam, hogy az egyiknek a térdét a másiknak meg a vállát törtem el... na, de ezt most hagyjuk.. Ugyanis a hollow amit az előbb érzékeltem most beugrott elénk. Riadtan torpantam meg. Nem tudtam mit csinálni most már Kirie-chan is veszélyben volt... már csak az a kérdés, hogy Ő látja e vagy sem. A jobbik eset az lenne ha látni mert akkor megértené, hogy miér ugrálok ide meg oda...
- Hmm... fincsinek tűnsz fehérke....- morogta a hollow majd megnyalta a szája szélét...

/ bocsi a késésért, el voltam havazva :/ /

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Május 23, 2014 6:16 am

Chizuki Maya új élete

*Hűvös, tavaszi szél keríti hatalmába a sétáló utca minden egyes szegletét. Az éjjeli fátyol alattomosan kerítette hatalmába a környéket, melynek hatására az emberek aggódva önmagukért elhagyják ezt a környéket. Alig fedezhető fel ezen a környéken olyan ember, aki az is lenne. Akik pedig itt sétálnak, azok nem is lehetnek többet mezei patkányoknál. A bajt kereső megátkozottak, akik még nem fedezték fel a fény hazugságait, és nem dőltek be neki. E kaotikus, ámbár végtelen mód kellemes képben bukkan fel egy idegen mágus is. Ébenfából készült sétapálcája halkan koppintja a macskaköves utat minden egyes léptére. Hosszú, holló fekete haját a szél csupán hátra fele képes fellibbenteni, minek hatására arca meg-meg mutatkozik egy- egy lámba oszlop alá lépve. Hűvösre festett mimikái nem mutatnak semmiféle érdeklődést, ámbár jelenleg még azúrkéken villanó tekintete a környéket pásztázza. Megvan győződve arról, hogy jelenlegi információi helyesek, és a keresett személy pontosan erre veszi az irányt. Nem olyan régen ugyanis levelet kapott a Gotei Juusantaitól, hogy egy hajdani kapitányukat - aki nem mellesleg vaizard - szabadon engedték. Eleinte ő sem értette, hogy ez miért érdekelné őt; de aztán, amint az első korty bor lecsúszott a torkán, máris beindultak agytekervényei. Rögvest tudta, hogy mit kezdjen a nővel, akiről MÉG nincsen túl sok információja. Így hát kapva az alkalmon, Mayához érkezésének pillanatában egy hajadon nő lép, aki csupán egy cetlit ad át neki, majd eltűnik. A cetlin a nő nem olvashat egyebet, mint:
- Hölgyem! Tudomásomra jutott a hír, hogy az emberek világába érkezik. Amennyiben új életet szeretne kezdeni, kérem jelenjen meg a Külvárosi sétáló utca sétányán. Üdv.: Nocturn *Noha, a nő vajmi kevés információt kapott az egész találkozóról, de a mágusnak pontosan ilyenek az eszközei. A burkolt információ közlése nem vezethet egyébhez, mint a személy megjelenéséhez. Érdeklődésének felkeltése volt a cél, s Nocturn bízva magában, jelenleg lassú léptekkel közelíti meg a célt. Apró mosoly jelenik meg arcán, amikor megpillantja a keresett személyt, így a háta mögé lépve üdvözli.*
- Szép jó estét! Cool

*Élénkülő hangján szólal fel a mágus, aki a nő mögé lépve magasodott a törékeny pára fölé. Udvariasságból Nocturn meg is hajol előtte, habár ez a fajta viselkedésmód gyakran nem képezi szokásainak szerves részét. Céllal érkezett, s hogy elérje célját, ahhoz előbb le kell nyűgöznie a nőt. Szemérmes tekintetével néz végig a vaizardon, majd megemeli sétapálcáját.* - Azt csicseregték a madarak, hogy kegyed most vált kolibrivé; mondja van-e önnek célja? *Fontos kérdés ez, amit mindig elsőre szokott megkérdezni, hiszen gyakran csupán a snassz válaszokkal találja szembe magát. Kíváncsi arra, hogy ezúttal képesek lesznek- e meglepni őt. Szó nélkül elindul tovább a mágus, számítva arra, hogy a hölgy majd követi őt. Mondhatni nem tűnhet túl szimpatikusnak, hogy nem kérte el a hölgy csomagjait; azonban számára olyan aranyosnak mutatott egy kofferrel a kezében. Csak egy padig kopogtatja a botját, majd leül megpihenés gyanánt. Először persze figyel arra, hogy ne üljön bele semmibe, de aztán erősítésképpen egy fehér kendővel takarja le a helyét. Hátra dőlve pillant a nőre, míg jobb kezével a sétapálcán támaszkodik, bal kezében egy boros pohár jelenik meg - félig vörös borral- .*
- Szomorúnak tűnik, mi nyomja a lelkét kedves? Nekem bármit elmondhat, s ha megegyezünk, még az is lehet, hogy segítek önnek. Tudja, jelenleg az Urahara -azaz Nocturn - vegyesbolt tulajdonosa vagyok. Én vagyok a soros menedzser; érdekeink talán megegyezőek, talán nem. Mindenesetre nem hagynék egyedül egy ilyen bájos, de szomorú hölgyet egyedül. Hová tűnne a szépsége és az ereje, ha nem érne el sikereket; nem de bár? *Könnyedén mosolyog rá Mayára, aki felé barátságos kisugárzást ereszt. Nincs neki semmi indítéka arra, hogy megfűzze a nőt, csupán egy üzletpartnert lát benne. Egyébként is, Nocturn nem tud a szép nőkkel csúnyán bánni; a rondáktól pedig egyenesen menekül. A mágus kedveli a szépséget, de sosem tud ez kellően elterelő lenni a számára. Valami különleges dolgon jár jelenleg is a feje a vaizardot illetően, habár ezek afféle alternatív tervezgetések. Kíváncsian várja a hölgy válaszait.*

Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Május 23, 2014 8:16 am

Chizuki Maya új élete

A kapun való átlápésem az elmúlt évek után olyan extázis-élményt váltott ki belőlem, hogy egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok- se kép, se hang. Tekintetem lassan végigfuttattam a városon, mely egyszerre hatott varázslatosan újnak hatalmas tornyaival melyek álmosan nyújtóztatták magukat az égig, s megnyugtatóan ódonnak. A gyengéden fújó szél szelíden simogatja arcomat, s én hálásan hunyom be szemeimet a természet kényeztetésének hatására. Túlságosan hiányoztak ezek az egyszerű,hétköznapi dolgok. Már ettől is majdnem elsírtam magamat, hogy lábaim végre szabad földet érinthetnek. Mélyen beszívtam a hűs levegőt, s kihúztam derékig érő, hollófekete loboncomat az arcomból. Azonban egy óvatos érintés zökkentett ki a pillanat élvezetéből: egy fiatal, kedvesnek látszó nő egy cetlit nyomott kezembe, majd eltűnt. Értetlenül pislogtam az összehajtogatott papírlapra, majd remegő ujjakkal kibontottam. Legelső, lehetetlen gondolatom valóban az volt, hogy küldetésre küldenek, de amint felbukkant elmémben ez a gondolat, rögtön el is tűnt: hiszen engem többé valószínűleg már nem küld Seiretei magánküldetésre. Ajkaim elrévedő mosolyra húzódnak, s elolvasom a papír tartalmát: "Hölgyem! Tudomásomra jutott a hír, hogy az emberek világába érkezik. Amennyiben új életet szeretne kezdeni, kérem jelenjen meg a Külvárosi sétáló utca sétányán. Üdv.: Nocturn". Nem tudtam hirtelen, hogy a meglepettségtől hápogjak-e, vagy talán induljak a "megbeszélt" hely felé, melyre sokkal inkább volna a kijelölt szó. Tekintetem ide-oda ingázik a magasba nyúló, sötét épületek között, jobbom kardomon pihen- nem is a helyzet nem létező veszélyességéből kiindulva, sokkal inkább saját magam megnyugtatása miatt. Túl rég nem kapaszkodhattam Fenikkusu megnyugtató jelenlétébe, s bár mióta újra egyesült szerény csapatunk, nem szólt még hozzám, biztos voltam benne: hamarosan hallat magáról, s sértődöttségében elkárhozásra ítél. Lábaim könnyű léptekkel haladtak előre, s szinte hangtalan lépteim megakadtak, mikor egy ismeretlen alak hátulról, észrevétlenül súgta fülembe üdvözletét. A szívroham mellett, melyet majdnem átéltem, kicsúszott számon valami olyan, ami nem volt túlságosan jellemző rám eddigi életem során:
- A fészkes fene, a frászt hoztad rám. Amilyen labilis vagyok mostanában, boldog vagyok, hogy nem szúrtam á a torkodat... Légy máskor óvatosabb!- mondtam ijedten, majd megfordulva szemügyre vettem a vonzó -feltehetőleg- fiatalembert, aki velem szemben állt. - Egyébként... Jó estét! Ne haragudj kérlek, de megijedtem.- Mondtam kissé zavarba jőve, majd kezemet nyújtottam neki nyugati szokás szerint. Szép lassan hátrébb léptem párat, hogy kicsit távolabb kerüljek az idegen zavaró közelségétől. Mondandója hallatán önkéntelenül is felvontam szemöldökömet: Célom? Persze hogy van célom! Először is meg akarom találni a lányomat, meg akarom ölelni, és rendezni akarom vele a dolgokat. Csak remélhetem, hogy nem azt hiszi, elhagytam valamiért. Az ő létezésének tényébe kapaszkodtam, mikor visszataláltam az őrültek ösvényéről régi önmagamhoz- muszáj megköszönnöm neki.
- Van célom, nem akarok haszontalanul heverni a porban. Ideje, hogy újra legyek valaki, aki nem csak a háttérben figyel, akiről nem megfeledkeznek. Az akarok lenni, akinek van hatalma beleszólni a dolgok alakulásába. Szerepet akarok ebben a mocskos kis színjátékban. - Nem pont ezt akartam mondani, de így bukott ki belőlem. Megindultam az ismeretlen Nocturn után, akiről még annyi mindent nem tudok. Tekintetem a vörösborra szegeződik: vágyakozva sóhajtok egyet, majd válaszolok:
- A sikerek elérése ösztönzi az embert, hogy tovább menjen. Azt hiszem, nem ártana átélni párat.- mosolyodtam el, s leültem a férfi mellé.

Tárgy: Re: Sétálóutca Szomb. Május 24, 2014 10:07 am

Chizuki Maya új élete

*Az élénken pöfékelő szél néha-néha a mágus szemébe is idéz néhány rakoncátlanul eltévedő hajszálat, amit könnyű kézzel söpör arrébb. Ezekre a gyerekes szükségletekre - melyet maga Nocturn gyerekesnek tart - csak annyit tud hozzá tenni, hogy számára fontosak. Még a végén nem láthatná mind a két szemével, hogy milyen arcokat is vág a nő, akivel beszél. A maga értelmében pedig csinos kisasszonynak tartja ám a hölgyet, de egy ilyen helyen soha nem kezdene ki vele. Az még igen- igen messze áll a komfortzónájától, hogy egy koszos utcán bájologjon, pláne úgy, hogy a nő még csak estélyit sem hord. Nocturn mindig ad az eleganciára és fényűzésre, ezért pedig sokak szívét csábította már el; nem beszélve a fiatalos és vonzó külsejéről, ami minden nő álma lehet. E mellé pedig olyan modora van, aminek nehéz ellenállni; legalább is szerinte. Mayának a kéztartására csupán annyit reagál, hogy kihúz még egy fehér kendőt zakójának felső zsebéből és átnyújtja neki.*
- A világért se vegye sértésnek, de a keze piszkos lett a táskától. Ha megtörli, azonnal illendőn fogok köszönteni egy ilyen bájos hölgyet. *Mosoly a nőre, s mint az elfogadja - legalább is reméli -, azonnal megérinti a kezét a fekete selyemkesztyűjén keresztül. Közelebb húzza magához, majd apró csókot köhint a lágy felületre. Érzéki játékát hamar megszakítja, szinte már pofátlanul. Felnevet a hölgy iménti reakcióira és beleiszik a borába.* - Az erőszak nem áll jól kegyednek, bármennyire is lennének páran, akik megkóstolnák kardod élét. Egyszer volt egy drow barátom, aki egyenesen megszállottja volt az efféle ügyleteknek. Amint visszatért, szívesen bemutatlak neki, persze csak ha társaságomban maradsz. *Rögvest eszébe jut Nocturnnek, hogy egyszer valamikor létezett egy olyan barátja is, hogy Viclyn Do'ana. Azaz átkozott drow amennyire megkeserítette, megbonyolította az életét, annyira szolgált rá a barátságára is. Szinte már olyanok voltak egymásnak, mint egy megkevert itt- ott megcsavart testvér. Sosem tudtak egymás észjárásán túl tenni, s Nocturn sokszor az őrületbe is kergette a drowot. Természetesen Viclyn egyszer meg is ölte már Nocturnt, de hát a mágus még a halálból is képes volt visszatérni. Különös dolgok veszik és vették mindig is körül Nocturnt, ennek köszönhetően pedig sokan nem is a hatalmáért, hanem az elméje miatt félik. Nem olyan rég fejeződött ugyanis be egy remek műje, végzett egy démon herceggel; ezt pedig még csak nem is ő végezte be. Az már bizonyos, hogy a mágus rászolgált a presztízsére, a mostani partnerében pedig igencsak lát lehetőségeket. Kíváncsian kémleli a nőt, míg az szinte saját érzelmeivel vívódik. Hátra dobja poharát, amikor halja a mágus azt, amit akar; a pohár pedig már a levegőben eltűnik.*
- Nagyszerű! Mit szólnál egy alkuhoz? *Pillant messzi távlatokra, mintha valami nagyon lényeges dolgokon járna éppen a feje. Egy madarat vélt felfedezni az utca másik felén, még néhány gyanúsan erre sétáló alakot is felfedezni vél. Egy négy tagú, férfiakból álló társaság halad el padjuk mellet, Nocturn pedig köszönésképpen biccent nekik egyet kimérten. Ki tudja, hogy honnan ismerheti ezeket az alakokat? Az éjszakában járó, gyanúsan közlekedőkről sosem lehet tudni, hogy éppen kicsodák. Ahogyan sokan Nocturnről sem tudják - vagy csak feltételezhetik -, hogy az alvilágban úgy mászkál, mint egy kis királyfi.*
- Ha sikereket szeretnél elérni, akkor szükséged van szövetségesekre. Szívesen látnálak házamban, amennyiben mindent elmondasz nekem a múltadról. Hazudni nem ér! Cool

*Pöccinti meg a mágus finoman Maya vállát, amivel igazából csak egy mosolyt szeretne a nő arcára csalni. Nem kedveli, hogy a nőnek ilyen bágyadt - vagy inkább szomorú - arckifejezése van. A mágus szereti a jó hangulatot, ezért amúgy is folyton piszkálja a környezetében levőket, hogy csak mosolyogjanak.*
- Ne aggódj, helyedet megtalálod majd; hiszen élsz vagy nem? Akik élnek, előbb utóbb rátérnek a saját utukra. *Sóhajt egyet, majd fel áll a padról és kezét nyújtja Mayának. Amennyiben a nő elfogadja azt, akkor belekarolhat és úgy vezeti lassú léptekkel őt az utcán egy másik helyszínre. Sok üzlet előtt haladhatnak el, aztán megáll hirtelen Nocturn és eltűnik a sétapálcája. Maya felé fordul és két tenyerével fogja közre a vaizardét, mire elengedi azt a hölgy kezében egy egyszerű ezüst érme jelenik meg.*
- Légy a társam ezekben a játékokban. Lakhatsz nálam, szolgáltatok neked némi pénzt és egzisztenciát; cserébe nem kérek mást, csak annyit, hogy mindig jusson eszedbe, hogy tartozol nekem és, hogy nem árulhatsz el. *Ha Maya elfogadja ezt, akkor az érme felfénylik kezében egy pillanatra, ezzel jelezve, hogy a mágikus szerződés érvénybe lépett.* - A világért sem ártanék egy ilyen törékeny nőnek, tőlem nem kell tartanod. *Kedvesen elmosolyodik a mágus, majd elengedi a nő kezét.* - Bizonyára szeretnéd tudni, hogy miben utazom. Nagyjából mindenben, de leginkább a Nocturn Vegyesboltban. Hasonló ügylet, mint amit Urahara Kisuke vezetett. Csak én nem kedvelem a túl sok passzivitást. Ha kell mi magunk csatlakozunk egy-egy esethez; illetve élvezzük, hogy a shinigamiknak szükségük van ránk. Wink

*Nem nagyon válogatta meg a szavait, hiszen sejtése szerint Chizuki Mayának kedvére való lesz ez az alku.*

Tárgy: Re: Sétálóutca Kedd Május 27, 2014 2:33 am

Chizuki Maya új élete

Legalább már azt tudom, hogy a még ismeretlen alak rendelkezik legalább egy rigolyával. Halovány mosolyra húzódott szám, majd szó nélkül elvettem a fehér kendőt és megtöröltem a kezemet. Szívem kissé belesajdult a vágyakozásba: pillanatnyilag úgy éreztem, fél életemet adnám egy gyors, forró zuhanyért és egy illóolajos, habos fürdőért, ami után csak egy picit nőbbnek érezhetném magamat. Az elmúlt években hiányt szenvedtem mindenféle pipere kelléknek s pacsulinak: hiúságomon ezzel pedig gigantikus csorba esett. Mindig is olyan nő voltam, aki bár nem volt elájulva saját külsejétől, a lehető legtöbbet tett azért, hogy jól nézzen ki. Csapzottnak, toprongyosnak éreztem magamat, s a sötét utcán elhaladók arra késztettek, szorosabban fonjam magam köré karjaimat.
- Sosem szerettem öldökölni, csak akkor tettem meg, ha nem láttam más megoldást egy-egy helyzetre. Talán csak a pillanatnyi káosz mondotta velem. - sóhajtottam, majd összekulcsoltam ujjaimat. - Felkeltetted az érdeklődésemet, kedves Nocturn. Szívesen megismerkednék a drow barátoddal. – elgondolkozva néztem kisé keskenynek tűnő arcélét, s hirtelen bevillant Slarin képe. Rossz érzésem támadt vele kapcsolatban: oly sok év eltelt mióta utoljára találkoztunk, s aggódtam. Még egy személy, akiről nem tudok semmit és fel kell kutatnom, mielőbb. A barátsága egy olyan szilárd pont volt az életemben, ami nélkül nem lennék az, aki. Őt nem érdekelte, hogy milyen fajtájú lény voltam, barátjává fogadott- mondhatni olyan volt nekem, mint egy sosem volt nővér. S tessék, már megint az a fránya labilis állapot: szemeim megteltek könnyel, s csak alig voltam képes lenyelni a sírást.
Hátradőltem a kissé piszkos padon, s szemeimet egyetlen apró pillanatra lehunyva élveztem a frissítő szelet. Kicsit sem zavart, hogy arcomba hull egy-két tincs: lassú, ráérős mozdulatokkal simítottam el a rakoncátlan tincseket. Bár odafigyeltem a titokzatos férfi mondanivalójára, mégis valami teljesen más forgott közben bennem: szinte emésztett a kétség. Az előbbi kis majdnem-jelenetem után bosszúság töltött el: nem voltam önmagam. Borzalmas volt mind a belbecs, mind a külcsín. Töprengésemből egy vállpöccintés rántott ki: a gesztus kedvessége pedig megmosolyogtatott.
- Nincs semmi titkolnivalóm, kedves. Bár jelenleg kissé zaklatott vagyok, s jobban örülnék, ha egy csésze forró, gőzölgő tea mellett ejthetnénk meg ezt a beszélgetést.- néztem egyenesen a mágus szemébe kissé vidámabban, mint eddig. Biztosan visszatalálok a régi önmagamhoz, de ehhez idő kell… amit emberek között kell eltöltenem. Három, vagy talán négy év teljes magány nincs, akit ne törne meg. A magas férfi, akiről egyébként elkezdtem sejteni, hogy egy varázsló féle alak lehet, pedig mintha a vesémbe látott volna: szavaival ugyanazt fejezte ki, ahová hosszas töprengés után én is eljutottam.
Szinte andalogva sétáltunk a sötét utcákon, s ahogy haladtunk számomra még ismeretlen célunk felé, úgy nyugodtam meg én is egyre inkább. Egészen addig, míg a mellettem ballagó férfi hirtelen meg nem állt, én pedig reflexszerűen mentem volna tovább: a közjáték eredménye pedig egy majdnem-orra esés lett. Nocturn megfogta a kezeimet, melyek között egy apró érme jelent meg. Nem tudtam napirendre térni a dolog fölött hang nélkül, így egy apróbb köhintés kíséretében vetettem egy pillantást a vegyesboltra.

- Nocturn kedves, kérlek vésd jól az eszedbe: Sosem árultam el senkit sem és nem is fogok. Képtelen lennék rá, s emellett nem tudok elképzelni olyan okot, amely rávehetne bármi ilyesmire. Emellett, kissé félek az alkudtól. Nem szeretek tartozni senkinek sem, s ezt kérlek, ne úgy értsd, hogy elvárom azt, hogy ingyen, mindenféle fizetség nélkül vegyem igénybe szívélyességedet. Kifejtenéd nekem ezt, kérlek? - Az érme egy pillanatra felfénylett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget: a mai nap után ugyan min lepődhetnék meg? Beletúrtam a széltől kissé kócos tincseimbe, majd egy pillanatra megállt kezem a mozdulatban:
- Mi történt Uraharával? Ott, ahol voltam, nem hallottam semmit sem a külvilág eseményeiből, s igencsak lemaradtam… Bár ha te vezeted a boltját, melyben ezen túl segíteni fogok, gyanítom semmi jó nem érhette szegényt. Mellesleg, én sem kedvelem a passzivitást. - tekintetemmel továbbra is új otthonomat vizslattam, egyelőre csak kívülről. Már csak az a kérdés foglalkoztat átmenetileg, mikor kerülhetek végre újra egy kádnyi forró víz közelébe.

Tárgy: Re: Sétálóutca Vas. Jún. 01, 2014 4:12 am

Chizuki Maya Új élete

*Az éjszaka stagnáns horgonya alatt sétálva Nocturn minden egyes pillanatban egyre jobban érzi magát újdonsült ismerősével. Lehet, hogy ez azért van, mert felfedezett benne valamit; de lehet, hogy csupán csak azért, mert hasznosnak véli a kerekedő szövetséget. Akárhogyan is, a mágus igyekszik a lehető legmagasabb figyelmét szentelni rá eme pillanatokban, hogy Maya is megbizonyosodhasson arról, hogy nem kell tőle tartania. Noha, itt nem az erejéről van szó, hanem egyszerűen magáról a lényéről. Természetesen esze ágában sincs kiszúrni a vaizarddal, ahhoz túlságosan megtört lelkű nőt lát benne. S hogy kompenzálja pillanatnyi zavarodottságait, úgy vezeti maga mellett, mintha csak egy királynő lenne, akit gondos szolgálók öltöztettek volna fel. Persze ettől még sajnos a valóság teljesen más, és Maya a saját cuccaivl a kezében, kissé ápolatlanul jár az éjszakában. Ettől függetlenül, míg Nocturn karjába karolva sétál, ismét nőnek érezheti magát. Nem is akármilyennek, elvégre Nocturn, európai vágása mellett meglehetősen jóképű úriembernek tűnik, akivel bizonyára nem akármilyen nők sétálhatnak hasonlóképpen. Persze a mágusnak nem szenvedélye az egy éjszakánál tovább tartó kapcsolatok létesítése, valahogyan túlságosan messze áll tőle az, hogy csak úgy leragadjon, amikor annyi szépség létezik még a világban, amit szeretne megkóstolni. Mayára viszont jelenleg abszolút nem tekint úgy, mint nőre, csupán megadja neki azt, amit minden szép nő kiérdemel.*
- Ennek igazán örülök, hidd el kedvelni fogod te is. Bár egyáltalán nincs modora és teljesen idegen, de a maga nemében szórakoztató a Drow viselkedése. *Mindig is tudta a drowról, hogy egyébként egy hatalmas paraszt, de legalább a jobbik fajta. Most is számtalan emléket idéz fel kedves drow barátjáról, illetve egészen pontosan egyetlen egyet komolyabban. Magában megmosolyogja az esetet, amikor megviccelve Viclynt, egy különös pálcát ajándékozott Illiamenek. Az éjszakájuk jól sikerült, amivel a mágus be is törte a drowot; egyetlen egy hibával, Viclín nem bírt magával és eltörte Illiame csípőjét. Ez egy igazán kellemetlen eset, de nem neki. Körbe tekint éles tekintetével az utca néhány szegletén, de jelenleg semmi kedve nem akadt arra, hogy valóban kimutassa valódi oldalát, hogy ő egy mágus. Most inkább kicsivel egyszerűbb valójában van jelen, amikor nem egyéb, mint egy férfi, aki segítségét nyújtja egy viszonylag kétségek közt vesződő nőnek. Ebben igazán senki nem találhatna kivetni valót, feltéve, ha abszolút előítélettel áll Nocturnhöz. A nő viszont olyat mond neki, amitől halkan fel is nevet; igazán aranyosnak találja, hogy mennyire zavarba hozhatja őt a mágus tisztasága.*
- Ugyan kedvesem, amíg nem egyeztünk meg, addig nem adhatok neked semmit. Viszont, ha megállapodunk, akkor hidd el mindent megkapsz, amire szükséged lehet. Ha kell, magam intézkedem arról, hogy ismét nyugodt légy. *Kacsint oldalra Mayára, akinek bizonyára kétértelműek is lehetnek ezek a szavak. Jobban bele gondolva nem lenne Nocturn ellenére a dolog, viszont azt sosem engedné meg magának, hogy nyíltan kikezdjen egy nővel. Nincs az a világ, és nem is lesz..amikor Nocturn megy a nőkhöz és nem ők mennek hozzá. Ezt mutatja az is, hogy Mayához sem ő ment el, még akkor is, ha gyakorlatilag félig igen. Van egy fajta büszkesége a mágusnak, de kedvességével remekül kompenzálja ezt a nem feltétlen pozitív tulajdonságot. Oldalra billenti fejét, aztán kedvesen megsimítja a nő arcát, mikor az kifogásokkal áll elé. Közelebb is hajol hozzá, hogy fülébe súghasson valamit. Nocturn kellemes, leginkább vonzó parfüme csaphatja meg a vaizard orrát.*
- Az életed mellettem gyökeresen meg fog változni. Most még talán így gondolod, de van elég ellenségem ahhoz, hogy megpróbáljanak meggyőzni arról, hogy árulj el. Csak a magam bebiztosítása miatt ez az alkum része. *Aztán elhajol a nőtől és felfordítja mindkét tenyerét, a sétapálcája pedig eltűnik.* - Persze dönthetsz úgy, hogy nem vállalod és az utcán töltöd az éjszakádat. De nem hinném, hogy egy lehetetlennek induló élettel szeretnél a lányod elé állni. *Szavai cseppet sem voltak fenyegetőek, annál inkább rémisztőek, hogy Maya eddig semmit sem mondott Reiről, a mágus mégis tud róla. Ekkor Nocturn ott hagyja a nőt, aki bizonyára megrökönyödve állhat a dolgok előtt. Kikerüli, s majd elindul tovább, meglehetősen lassú tempóban. Az érme viszont még mindig Maya kezében pihen, aminek a fénylése csak akkor fog abba maradni, amint Maya kimondja a beleegyezését*
- Uraharát megölték. *Sóhajt egyet, s még fél oldalasan visszatekintve rá válaszol. Aztán tovább sétál, s a mágusnak a távolodása egy fajta katarzisként is hat. Legalább olyan képet fest, mint egy titokzatos idegen, aki sok mindent kínál egy aprócska dolog ellenében; aztán elindul..mintha az esély, ami sok mindenből kisegítene egyre csak távolodik, távolodik és távolodik, míg nem elúszik, ha nem ragadják meg.*

Tárgy: Re: Sétálóutca Hétf. Jún. 02, 2014 5:01 am

Chizuki Maya új élete

A sötét, hűvös utcák óvó takarásának kivételesen örültem is, hiszen nem akartam megtépázottan láttatni magamat újdonsült ismerősömmel. Roppant különös alaknak tartottam az engem kart karba öltve vezető férfit: jelleme csaknem túl megnyugtató volt. Nem csupán azért mondom, mert szomjaztam némi kivételesen érett társaságra. Hosszúnak nem igazán nevezhető életem alatt talán egyszer találkoztam ilyen ajánlatokat tevő személlyel, de ha nem csal a megérzésem, ő már halott. A jótékonykodás nem kifizetődő- s elképzelni sem tudtam, mit akarhat tőlem Nocturn. Miben válhatnék én neki hasznára? A mosáson, főzésen s egyéb házimunka tökéletes elvégzésén kívül sokkal nem szolgálhatok a rendkívüli alaknak. Mégis, felcsigázta szerénységem érdeklődését annyira intenzíven, hogy teljesen megfeledkeztem a küllememen való megbotránkozáson. Elég bravúrosan kellett ehhez szövögetnie a szálakat a férfinak, ugyanis világéletében hiú nő voltam, aki bár nem volt elájulva magától s a férfiakat sem falta; minimum elvárta a rávetett, lopott, rajongó pillantásokat. Egy nő akkor igazi nő, ha csodálják s lesik kegyeit. Mostani állapotomban azonban legfeljebb egy hajléktalan érdeklődését lettem volna képes felkelteni, s azt is csak azért, mert egy gyanúsan méretes csomagot cipelek magammal elszántan. Csekély ingóságom, mely lányom egyik tündéri fotójából; egy pár darab valószínűleg poros ruhából; s néhány könyvből állt csak. Bár a tapintásából ítélve négy évvel ezelőtti vagyonom is a kupacban heverhetett valahol.
- Kétlem, hogy bármiféle problémát okozna a modortalansága. Volt dolgom már ehhez hasonló személyiségekkel és igazán szórakoztatóak voltak. Kiváltképp az egykori párom őrültségei mulattattak. - Igen, Zel valójában az esetek többségében egy zaklatási kényszerben szenvedő bunkó majom. Emlékszem nagyon is, mennyire zaklatta hadnagyságom alatt szegény SS-i lányokat. Az egyik hadnagynak még a melltartóját is ellopta, a kukkolásairól nem is beszélve. Botrányos volt a viselkedése, amíg meg nem ismert engem… Az eltelt négy év azonban lehetett olyan hatással a drágára, melynek következtében ugyanolyan barom lett, mint volt. Isten tudja, hol hajtja most a nőket s űzi vadabbnál vadabb elképzeléseinek megvalósítását. El sem akarom képzelni, mit engedhet meg magának, míg az ő drágája érte epekedik… Akinek a létezéséről sem biztos, hogy tud. Meg kellene próbálnom megtalálni, így olyan félbehagyottnak és gyalázatosnak tűnik a viszonyunk. Legalább tudnám, mihez tartsam magamat.
- Azt hittem, már megállapodtunk. Nem várok el semmiféle kényeztetést sem, azzal is megelégszem, ha beülünk egy kávézóba. Van még a legutolsó fizetésemből jócskán, tekintve hogy utána ka… - Nos, időben nyeltem le a mondat végét. Butaság lenne azonnal megbízni ebben az alakban s kikotyogni neki merre is voltam. Pláne, mivel nem tudom, mennyit tud rólam és a bolyról, elvégre is most is a múltamról kérdezősködik. - Szóval, bármelyik kérdésedre boldogan és szívélyesen válaszolok, kérdezz bátran. - Pillantottam rá sötétkék íriszeimmel, majd elmosolyodtam. Kissé melengetően hatott rám a kétértelmű mondata, amit nem tudtam rezzenéstelen arccal nyugtázni. Tudtam milyen gyalázatosan festek és még így is képes volt megereszteni felém egy viccet. Jó úton haladt afelé, hogy belopja magát a szívembe. Természetesen nem olyan értelemben, csupán barátként. Vagy egy nagyon-nagyon kedves hordozható óriásként. Az arcomat ért érintéstől összerezzentem, majd felvillant bennem, hogy talán fel kellene rúgnom szegény alakot, de végül sikerült nyugalmat erőltetnem magamra. Szerencsére nem sok mindent lehetett kivenni a kis vívódásomból. Elszoktam én az érintéstől, kifejezetten koncentrálnom kellett, hogy ne rezzenjek össze minden apró gesztustól. Szánalmas, komolyan. Ha valóban emellett a férfi mellett kötök ki valamilyen szerepben, nagyon gyorsan meg kell változnom.
- Alig várom, hogy megmutasd, miben fog megváltozni az életem. Nem igazán riadok meg pár ellenségtől. Itt látszik csak igazán, mennyire nem ismerjük még egymást, kedves. - mosolyodtam el, s talán kissé hűvösebb is volt ez a mosoly, mint kellett volna lennie. Ez azonban a lányom említése miatt volt: Mégis honnan tudhatja ő, hogy van egy lányom? Az én picike kis tündérkém… a kis gyönyörű virágszálam. - Ne aggódj, nem fogok neked csalódást okozni. Ezt akár beleegyezésnek is vehetnéd a kis alkudba. - Ujjaimmal az érmével játszottam, majd némán pillantottam Nocturnre. Sajnáltam Uraharát, bár nem volt túl sok közös pillanatunk. Minden shinigami elvesztése a társadalmunkat sújtja. Kissé fátyolos tekintettel indultam meg előre, igazából magam sem tudom hová. Akartam egy fürdőt, egy csésze forró teát vagy kávét… és néhány óra nyugodt, kötetlen beszélgetést az alkut kötő hímmel.
- Az elmúlt négy évben… sok minden megváltozott. Hiányozni fog. - dőltem neki egy épület falának. Ki tudja, mennyi mindenki halt még meg, míg én szinte sértetlenül üldögéltem a cellámban? Talán nem is ők hagytak cserben, hanem én őket.