Tamachi Yukezo kis házikója

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Csüt. Dec. 02, 2010 11:20 pm

//Most már tudósokat is küldenek utánam, avagy Tamachi Yukezo kerestetik//

Miután megtömtem a kerámiát a szenet kezdtem el gyújtani a gáztűzhelyen. Ez egy rendetlen luxus villa ugyebár, és ezt éreztetni próbáltam vele. Miközben készítettem a pipát, vártam valami kérdést. Mivel az nem jött, így én kérdeztem.
- Nyilván nem tudják, hogy mire készülök, hiszen még én sem tudom. Kíváncsiak azt mondod? Érdekes... felettébb érdekes. És mit szólnál ahhoz, ha elmondanám azokat a bizonyos személyes okokat. Bennem van az elixír, amit a hollowfikációs járványt állította meg, egy pár hónapja. De sajnos nem hatott az én bajomra, pedig úgy reménykedtem, egy multi funkciós csodaszerrel van dolgunk. Saját kezűleg loptam el, és adtam be magamnak- mondtam mosolyogva, miközben hoztam ki a két kocka szénnel beizzított török különlegességet. Eléggé profi vagyok benne, így ízben nem maradt alul semelyik profi pipakészítő munkájától. Vélhetően az egyik mestermunkámat izzítom éppen. Remek! Közben lekötöztem sérült bal karomról a kötést, és megmutattam az apám mestermunkáját. Raiden nem akármilyen sérülést láthat. Ez egy kidou, ami belém égette apám reiatsuját. Byakurayt használt. Talán már akkor tudta, hogy meg fogom ölni? Jó lenne beszélni az apámmal valahogy. Na mindegy...
- Emiatt kellett az elixír- mutattam meg neki. Nem valami étvágygerjesztő az elszenesedett itt-ott málló bőrrészeket látni. Nem is szoktam vele kidoukat használni. Inkább leteszem a kardomat, minthogy reiatsut vezessek a bal karomba. Nem is értem, hogy mire volt jó az apámnak ez, de kétségtelenül használhatatlan lett a bal karom. Beleszívva a vízipipába egy pillanatra ott fenn éreztem magam a magasságos atyáink mellett. Érdekes hatás ez is. Megráztam a fejemet, és felálltam levenni az utca ruháimat. Leszedtem magamról az öltöny zakót, alóla a nemesi haorimat, ami az ugrálás közepette kicsúszott onnan. Mindkét zanpakutomat a falnak támasztottam, a gömböt meg a helyére tettem az elzárt vitrinjébe. Visszamentem Raiden mellé, majd felkaptam a pipát, amit valószínűleg éppen próbálgatott.
- Bocs, jobb ötletem támadt. Menjünk le a szaunába- vetettem fel, és már vittem is le a pipát. Imádkoztam, hogy Nazo bekapcsolva hagyja, majd a csajokkal nem ott van. Megnyugvásomra igazam lett. Nazo naná, hogy bekapcsolva hagyta a fűtött kabint, aminek rendkívül hálás vagyok. Ott a két gyűjtőládába ott voltak a ruhák. A férfi ruhák bedobva, a leány ruhák szépen összehajtogatva. Mosolyra húztam a számat, és amikor Raiden is leért, ha közben nem szökött el valahová. Meg otthagytam fenn. Hagytam vizsgálódni. Kihúztam két új kosarat.
- Idedobd a ruháidat, természetesen fehérneműig. Tudtommal nem csaj vagy -.-” - fejtettem ki a két felül nyitott dobozkának az értelmét. Miután megcselekedtem, bevittem a csaknem 80°-os helyiségbe, ahol azonnal perzselni kezdett a szén is. Kiterítettem a törülközőket, és vártam a vörös hajú úrfit. Ha betér, akkor rákérdezek gyorsba.
- Hány éves vagy?- kérdeztem rá. Remélem nem vette udvariatlanságnak. Ha ő is rákérdez, akkor elárulom, hogy 218. Szép nagy szám. Remélem még azért élek pár évet. Ahogyan szívtam idebent a pipát, egyszerűen kábító hatású volt, egy pillanatra. És persze csak az első. Úgyhogy a fenti sokktól, most teljesen kikészül majd. Az én arcvonásaimon ez nem látszik meg, mert már számítottam rá. Nekidőlök a falnak, és élvezem a szauna nyújtotta kellemes időjárást. Bezzeg a Végzet Völgyében. Az elviselhetetlen volt, nem kellemes. Pláne páncélban. Kár, hogy azt ott elveszítettem, bár az életemet mentettem meg vele. Azt mondanám így utólag, hogy egészen jó kis kaland volt. Próbára voltunk téve mindannyian. A következő célpontnak Yuu-san a poklot emlegette. Nos igen. Az még érdekesebb lesz. A Daitenshit nem fogom elárulni neki, még akkor sem, ha igazság szérumot itat velem.
- Kíváncsi vagy még valamire? Tessék, én így élek. Dolgozok könyvelőként, olykor irtom a Hollowokat, megmentem a lelkeket, visszamegyek Seireiteibe az új palotánkba egy-két éjszakára, míg információkat gyűjtök rólatok. Szóval így. Szerencsére az jó kis rejtekhely nekem. Persze elárulhatod a vezérkarnak, de minek, én jobban ismerem azt a palotát, és az azt védő erőket. Gyakorlatilag nincs az a parancs, amit legálisan lehetne szerezni ellene. És önkényes elpusztítása törvényellenesnek minősül még akkor is, ha a gazdái éppen ex-shinigamiknak vannak elkönyvelve. Teljesen reménytelenek vagytok- vágtam hozzá, és vártam a reakcióját. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje nekem is fejtegetnem vörikét. Elképzelhető, hogy viselkedése éppen egyenesen arányos a megfigyelő képességével. Igaz barátokat fog szerezni, de nagyon nehéz úton, még akkor is ha lehetne könnyebben is. Elemzi az embereket, majd rájön a magányára. Nekem 100 év alatt azért sikerült kiderítenem, hogy ez rossz taktika. Én például szerelmes is lehettem, bár remekül sok gondot okozott. Jajj Maya T_T . Már belenyugodtam, de akkor is piszkálja a csőrömet, hogy nincs mellettem. Megcsóváltam a fejem. El kéne majd néznem Mayához is, vagy legalább egy levelet írnom neki. Na mindegy. Visszanéztem Raidenre, és sóhajtottam egyet.
- Bocsi csak kísért a múlt- mosolyogtam egy gyengét, bár az látszik rajtam, hogy mély sebek ezek mind. Az új életem lehet, hogy árnyéka a réginek, de az is lehet, hogy pont fordítva. Mindenesetre a Daitenshi lett az új családom, bár kicsit magányos egy család vagyunk. Van ez így.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Dec. 03, 2010 3:02 am

Igen... a kérdések...valami az súgta amit én kérdezhetek, az nincs azon információk között amiket meg kellene szereznem. Szeszélyes vendéglátóm egyre inkább részletesebb rajzot mutatott személyiségérő. Laza, kissé unott, leplezően melankolikus... sokat néz oldalt, nem tűri a túl hosszú csendet, kezei alig érzékelhető mozgása és a folytonos beszéd fenntartása mutatja a mélyen rejtező feszültséget. Nem kell látnom a kezén a sebet ahhoz, hogy megmondjam róla, hogy bizony nem egy két év állhat a háta mögött. De a sors olyan szerető ami megtör, megszelídít, vagy megőrjít. Még nem tudom eldönteni, hogy Tamachi-san épp melyik kategóriába esik bele. Nem vagyok olyan nagy képű, hogy ilyen jónak ítéljem megfigyelő képességeimet.
- Szóval nincs különösebb célod vele?- kérdeztem miután elfogadtam a felém nyújtott szipkát. Mint egy tipikus kezdő a kelleténél többet szívtam be, amitől egy kisebb köhögési roham közepette igyekezetem levegőt kapni. Még szerencse, hogy nagy ritkán ő is rágyújt, szigorúan stressz és agresszió kezelés céljából. Most segített nem szánalmas, fulladás általi halált halni XD.
- Nem rossz...- nyögöm ki nagy nehezen mikor már újra átvettem az uralmat a rekeszizmaim felett. Meg meglepődők és felnézek vendéglátómra.
- Ez édes Smile

... nem is gondoltam volna.- Mondom, és érzem a mentás ízt is mellette. Egészen máshogy képzeltem a dolgot. De nos én egy fegyelmezett ember vagyok, csak akkor tudok igazán lazítani, ha már elvégeztem a feladataimat. A füst viszont így is a fejembe szált és egy kellemes érzés, kezdett szétáradni. Amolyan béke szerű. * De ha nem akarja használni, nincs célja vele... akkor minek?... miért nem használja arra, hogy változtasson valamit?*
- Nos... én szívesen meghallgatnám ezeket az indokokat... - szólalok meg, de mikor tovább folytatta a beszélgetést újra felkaptam a fejem kicsit összevont szemöldökkel.
- Igen... valóban megállította az elixír a betegséget...- kezdtem majd lázasan kutattam az agyamban az adatok után.
- De ha beadtad magadnak... az az jelenti, hogy rajtad is voltak tünetek...Azon már meg sem lepődök, hogy belógtál elcsórni a vakcinát... nem te vagy az első aki oda hívatlanul beront >.>...- Nézek oldalra és akaratlanul is Suwun kapitánnyal történt igen akciódús interakció ugrott be. * Igen... határozottan eddig az volt a legtökéletesebb mell amit valaha láttam XD... :/ Kár , hogy ez a dolog fenyegeti az életem ... confused

*
Miközben Yukezo a pipával művészkedett, nekem újabb kérdéseim támadtak.
- Hm... talán még sem tökre feleslegesen küldtek ide.- * Vajon tudhatnak a sebről? Bizonyára igen és akkor azt is tudhatják, hogy egy kis minta nekem igen sok információval szolgálhat belőle. * Kezdett minden világos lenni.
- Megengeded?- most rajtam volt hogy megcsillogtassam művészi tehetségemet. Én sehova nem megyek zseblabor nélkül. Nagyjából akkora mint egy apróbb net-book táska de minden benne van ami feltétlen szükséges. Elő is kaptam a belső zsebből, majd ha engedi egy aprócska kis mintát csippentek le belőle. Azt azonnal egy kis kémcsőbe dobtam.
-Nekem van elképzelésem miért nem hatott... egy... már alapból is volt valami holow benned, kettő idő közben alakult ki ugyanez. - mondtam s a kis pontosan erre kialakított mélyedésbe csúsztattam a dolgot. Ő lepakolt, én inkább megvizsgáltam volna, de hát most nem én vagyok otthon, ráér még ez a kis kísérlet pár évig... ha már eddig ráért. Igazából Tamachi-san most akárhová vihetett volna mert csak fél aggyal figyeltem rá. A másik fele a lehetséges eredményeken matekozott gőzerővel. A Szauna előtt szórakozott mozgással végrehajtom a műveletet majd követem. Mutató ujját hirtelen felrántotta, aztán gyorsan elernyedt a karja. Mégsem passzolt minden. Valami még kell ehhez a történethez. Ez az egész még cseppet sem indokol egy kitagadást. Itt még van valami.
- Oh... nemrég haltam meg... huszonkét éve - válaszolok szórakozottan békésen tűrve hogy a szemüvegem bepárásodik a meleg miatt. De benyomtam oldalt egy picike kis gombot. A szemüveg nélkül olyan vagyok mint egy punk vakond... kb semmit se látok. Szóval ki kellet találnom valamit az ilyen kellemetlenségek ellen. Az üveg nanoszemcsék gyorsan alkalmazkodtak a fényviszonyok és a hő hatására, s nemsokára letisztult a felületéről a harmat.
- Miért te mennyi vagy ... mármint ha nem sértelek meg vele...- kérdeztem vissza. De hamarosan megkaptam a választ. Igazán szép idő. Bár cseppet sem a legkevesebb... ha mázlija van Yukezo-nak talán még párszor ennyi ideje is hátra lehet. Elhelyezkedtem én is, nos mások haja a nedvességtől engedelmesen vizes lesz és hajlandó követni a fizika törvényeit. De az enyém nem figyelt oda az egyetemen... úgy tűnik... mert csak a hátsó hosszú rész volt hajlandó a gravitációnak megadni magát. De mindezzel már rég nem törődök. Csak annyi a különbség, hogy most ázott villám vert veréb külsőm van.
- Hmm.. szóval minden ellenére visszatérsz Seireitei-be is ... meglepő... a helyedben engem nem érdekelne...- fejtettem ki a véleményem.
- De ez a kitagadás téma még mindig nem egészen tiszta... a lopás vagy a sebhely miatt történt? Ami a házat illeti, nem hiszem hogy foglalkoznának vele...hajlamosak néhány dolgot elbagatellizálni... szóval szerintem nem kell ezen rágódni. Ami meg minket illet, ennyi idő alatt már bizonyára jól tudod, hogy, hogy működik a mi kis törékeny társadalmunk. Szóval igazán új dolgot már nem tapasztalhatsz...hogy feljebb mit terveznek az pedig az átlag előtt rejtély. Persze most nem téged akartalak bekategorizálni... csak hát ha mi nem beszélünk róla, nehezen hallgatod ki Very Happy

. Persze kockáztathatnád hogy a kapitányokat kémleled ki- Ekkor előre nézek. Bár tudom, szörnyen való vagyok, de az én privilégiumom az maradhat, hogy feltételezem, számára még számítanak más emberek is.
- De mint említetted is nem vagy egyedül... gondolom nem kockáztatnád ez az életed velük néhány talán teljesen használhatatlan szóért cserébe.- Majd látom ahogy elmereng. Szinte biztosra veszem... amire gondol az Seireitei-hez kapcsolódik. Úgy látszik még is köti még oda valami. Nos... ha a reménytelenség mi vagyunk... vajon őt hogyan kellene jellemezni...cöh Very Happy

ugyan... Nem mi vagyunk szánalmasak hanem az egész élet úgy általában.
- Kísért a múlt...- ismételem meg halkan - Én azt gondolnám, hogy te aki már ide befészkelte magát, rég lerendezte a múlt árnyait... vagy mégsem ? Smile

- vontam fel a szemöldököm. Persze hangsúllyal még igyekeztem tartani a viszonylagos távolságtartást. Én is utálom a tenyérbe mászó alakokat, s bár most színészkednem kell egy kicsit, nem kívánok túlzásokba esni.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Dec. 04, 2010 12:51 am

//Most már tudósokat is küldenek utánam, avagy Tamachi Yukezo kerestetik//

Engedtem neki, hogy mintát vegyen a karomból. Nem tudom pontosan mit akar vele, de ha valóban azt keresi, amit mondott, akkor egyértelmű választ fog találni. Egy teljesen idegen reiatsut, amiről nem igazán tudja, hogy honnan van. Az apám... talán a kapitányok java részénél is erősebb lehetett, nem értem miért hagyta megöletni magát. Talán feladta az életet. Ezt a kérdést nem fogom megoldani sosem. Ha csak ő maga nem mondja el. Majd kiderül, mit hoz a jövő. Biztos sok érdekességet az már biztos. A szaunában a pipával eljátszva azon tűnődtem, vajon elmeséljem neki azt, amin rágódok. Végülis úgy döntöttem, hogy miért ne.
- Tudod egy magamfajta ember... olyan nem létezik. Amit te most látsz, az egy az évek során kiépített remekül működő álcám. Eddig még csak egy ember láthatta, hogy milyen is vagyok igazán, és nem kell sokat gondolkodnod, hogy ki volt ő nekem. Már megkértem a kezét, mikor összeakadtak a nézeteink. Én megöltem a saját apámat, mert azt hittem, hogy nála gonoszabb embert még nem hordott a világ a hátán. Tévedtem. Persze sok gonoszságot tett, megérdemelte a halált, de pontosan még most sem értem, hogy mit miért tett. Akit pedig szerettem, talán még te is ismered. A neve Chizuki Maya... a harmadik osztag kapitánya. Azóta nem láttam mi történt vele, mióta volt egy agresszív vélemény cserénk. Akkor lezártam már magamban azt a dolgot, de valahol még akkor is fáj. Nem is tudom. Talán neki volt igaza, mindig is, de én egy makacs ember vagyok. Elmondtam a terveimet neki, amik azóta megváltoztak. A sereggel azt terveztem, hogy lerohanom Sereiteit, majd megteremtem a békémet. Méghozzá úgy, hogy visszaadom a hatalmat a kezükbe, és én ismét távozok a köreikből. Nekem az az álmom, hogy béke legyen végre. Ne legyen fölösleges vérontás. Bár lassan elérhetetlenné válik ez az egész számomra. Már minden lehetőséget lefuttattam magamban, de nem jutottam semmi újra. Ezek azok, amik az életemet leginkább meghatározzák. Sosem volt bennem hollow. Sosem volt semmi indíttatásom arra, hogy Vaizard legyek. Bár most így belegondolva, te nem biztos, hogy tudod kik is azok a Vaizardok. Nekem is újdonság volt, amikor megtudtam, hogy léteznek ilyenek. Sőt. Erősen titokban tartják őket, és bűnözőként elüldözik azokat az egyéneket, akik birtokolnak hollow erőket. Nem hiszem, hogy emiatt kialakulna bennem, de van egy olyan érzésem, hogy még van rá lehetőségem. Az okokat sosem formálják meg rendesen, de van egy-két tippem mi okozza. Aizen és a kis gömböcskéje még sok galibát fog nekünk okozni- fejtettem ki hosszasan a véleményemet, miközben ő a pipát szívja. Életem burkoltan. Nyakamban most is ott volt a Daitenshi nyakéke. Nem hiszem, hogy látta már Nabe-sanét, de talán összekövetkeztethetne egy ehhez kapcsolódó elméletet. Lehetetlen, hogy felismerje, hogy ugyanaz. Nekem csak azért volt könnyű dolgom, mert tudtam a szervezetről, és láttam, már rajta is ezt a nyakéket. Most is éreztem, ahogyan lüktet benne az energia. Még nem tudtam felfedezni, hogy mennyi energiát lehet benne tárolni. Ha esetleg szemet szúrna neki, nem igazán volt kedvem átadni neki. Rámutattam utána a szemhéjamon és az alá nyúló sebre.
- Ezt akkor okoztam magamnak, mikor otthagytam Sereiteit. Azért tagadtak ki, mert önként otthagytam mindent- tisztáztam benne ezt a dolgot. Ez a szememen Paragon pecsétje. Máig nem értem, hogy miért okozta ezt, de nyilvánvalóan csak a hatalmát mutatta meg felettem. Ami érdekes, mert a részem. Én egy tiszta káosz vagyok. Yuu-sannak igaza volt, amikor kifejtette velem, hogy együtt kell működjünk. Mindenesetre, most jobb dolgom is akad, mint ezen elmélkedni. A pipa továbbra sem romlott el. Tartja magát, gyönyörködteti a felhasználóit. Komolyan mondom jó ez így. Node mit is kéne kezdenem ezzel a jó emberrel. Bár most majd gyorsban megkérdezem.
- Tudod az embernek tudnia kell, mi a legszörnyűbb rémálma. Te már tudod?- kérdeztem rá, és közben azon morfondíroztam bevessem-e azt a remek kis bakudout, ami ezt felfedi előtte. Kíváncsi voltam rá, hogy sikerül-e beismernie maga előtt a legrosszabb dolgot is. Elképzelni nem tudtam, hogy mi lehet a legrosszabb rémálma. A kezembe gyűjtöttem a reiatsut, és elgondolkoztam a kidou működési elvén. Hmm...
~ Talán létre tudom hozni a reiatsut, mint ártó eszközt. Úgy, ahogy a Quincyk. Az jó lenne~ és ezzel az új kísérleti tárgyam alakult ki magából. Már világított a kezem, mikor észrevettem Raiden feszült pillantásait. Egy kis legyintéssel eloszlattam a lilán izzó kezemből a lélekenergiát. Elmeredtem a semmibe, majd visszatértem az életbe.
- Az unokatestvérem. Nazoval élni nem egy társas élet. Mint láthattad, ő most is három csajjal heverészik odafenn. Rég megérezte a jöttemet, és igyekeztem elnyomni a tiedet. Remélem nem veszed zokon, de életbevágó. Nem szereti, ha reiatsuval rendelkező személyeket hozok a házhoz. Csupán azért, mert a fejünkön kicsivel több pénz, van, mint amennyit el tudsz képzelni. Egy nemesi ház fejét öltük meg. Most mi ketten vagyunk a vezetők. Legalábbis ha visszatérünk azok leszünk. Jó lenne ismét Seireiteiben élni. Nazo apját megölte az én apám. Ikrek voltak, és a törvény szerint Nazo lett volna az örökös. Nos... ez valahogy nem működött az apám szerint. Nazot kiüldözte a sivatagba, ami jóval Rokungaion kívül van. Szóóóval nem volt aranyélete. Idősebb nálam jóval, de gyengébb. Valahogy nincs összekötve az életünk, így merek kockáztatni - magyaráztam el gyorsan a mi kis családunk rejtélyét. Van ez így.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Dec. 04, 2010 9:06 am

/ A félelem illúzió, avagy beszélgetés Pai Mei utódával/

Agy magafajta ember... na igen. A nem létezés azért erős, mert igen is vannak akik tényleg ilyenek, de azokat én nem nevezném embernek, csak kihűlt árnyaknak. Ahogy hallgattam, kísérteties felfedezéseket tettem mindeközben. Ilyen álarcom nekem is van... a legtöbbeknek van. Ez az álarc majdnem olyan mint a holow-ké. A világ teremti az ember lelkében, és anyagát félelem alkotja, ereje pedig leginkább az akarat. Az ember nagyképű, mindig az a nagyobb hiba amit más követ el, és mindig az az önző aki nem ő volt. Hogy hogyan gondolkodik valaki akinek ennyi hatalma van mint Tamachi-san-nak... csak az Isten tudja, vagy talán az ördög. De nem is ez a lényeg... ő sem így született. Most jól jönne még több közhely ide, de kár is ezen tépni magamat. Mindig a legegyszerűbb válaszok a legjobbak.
- Bárki is az akivel most beszélek, és bárki is az aki mögötte néz rám, az e kettő egy dologból fakad, tehát kissé téves állítás, hogy nem létezik.- javítottam ki csak úgy közbeszúrás ként. Nem kritizálni szerettem volna ezzel, de a maximalizmusom nem hagyna békén, ha ezt nem tenném meg.
- A gonoszság pedig olyan fogalom... amit ha lehet nem nekünk kellene megítélni. A gonoszság tesz minket emberré, mind rossz mind jó értelemben. Amikor te azt mondod ő volt a világ leggonoszabb embere, téged tanított meg arra hogyan legyél erős. De most nem akarok végtelen vitákba belebonyolódni az ember lelkéről. Te magad mondtad, hogy nem mindent értesz abból amit tett. Nyilván azért mert ő maga sem gondolt bele mindig mindenbe. Az ember nem tudatos lény. A legtöbben nem képesek belegondolni az okokba, és a miértekbe. Egyszerűen mert nem érdekli őket, vagy mert azt sem tudják, hogy bele kéne. Ezért van az, hogy a legtöbben nem is értik miért fordul ellenük a sors. Most persze nem arra akarok kilyukadni hogy én pontosan tudom. Dehogy, pont olyan megfontolatlan vagyok... sőt meg forrófejűbb mint mindenki más.- mondtam, s elmosolyodtam. Nos igen ez én vagyok. Végtelen ellentétek tárháza, s ami ezt okozza... a nem tudás. De azért igyekszem. Ettől viszont nem gondolom magam jobbnak másoknál.
- Kard által szerzet béke, kard által vész... ha igazán őszintén békét akarnál, bele kellene halnod a béke megteremtésébe. Az ember nem akar békét. Ők... nem akarnak nyugalmat. A béke nem táplálja a fejlődést. A béke egy állapot ami látszólagos állandóságot mutat egy szakaszon belül. Ha örökké béke lenne, vajon létezne bátorság? Én nem hiszem, hogy őszinte vagy Yukezo. A győzelmet talán eléred, talán egy időre béke is lesz. Lehet egészen addig béke lesz, míg meg nem halsz. De végül mindig lesz olyan akinek nem elég ez. Az ember nem elégszik meg a tökéletessel. Valaki mindig többre vágyik. A béke unalmas. Ez egy utópia, ha békét akarnál, az egész emberiséget kéne kiirtanod. Ahhoz, hogy ezt a fogalmat a gyakorlatba ültesd, azt kellene elérned legelőször, hogy az emberek ne tegyenek semmilyen különbséget egymás között és elfogadják a különbözőséget. Ez valóban elérhetetlen. A legtöbb amit megtehetsz, az hogy megtanítod nekik a béke értékét... de ki kell ábrándítsalak... ehhez neked kell a leggonoszabb emberré válnod. - magyaráztam nyugodtan. Az élet játék, az ember meg a vicc benne, de ettől még lehet jó. Nevetünk rajta egyet, és ha már nincs min nevetni tovább lépünk és várjuk a következőt. Minden amit mondtam őszintén gondolom. Tamachi-san téved... méghozzá alapvetően. Álmokat kerget, nem több egy lepkevadásznál... egy igen erős lepkevadásznál. Neki talán ez a szerepe. Talán ezzel a tettel akar bocsánatot kérni apja tévedéseiért, vagy talán a sajátjaiért.
- Vaisardok...- ismételtem félhangosan ezt a szót.
- Nem tudom mit jelent... sokféle furcsasággal találkoztam. Egyszer elmentem egy kutató expedícióval Hueco Mundo-ba...de nos nem mondhatnám, hogy a dolog sikeres volt. Viszont találkoztam ott igen érdekes létformákkal. - gondolkozok hangosan. Olyan ismerős... mintha valami már ehhez a szóhoz hasonlított volna. Na mindegy, ha szerencsém van úgy is elárulja.
- Ha arra az értelmetlen kis kövecskére gondolsz... én nem hinném, hogy aggódnunk kell miatta. A tanulmányok szerint... amiket róla felszínre hoztunk az a kis gömb semmi mást nem csinál mint teljesíti a birtokosa leghőbb kívánságát. Az ember leghőbb kívánsága sosem lehet az, hogy mindent elpusztítson vagy mindent uraljon, egyszerűen azért mert érző lények vagyunk... még csak véletlenségből sem naiv megfontolásokból mondom ezt. Amit Aizen kívánni fog... az valami olyasmi, ami neki nincs...márpedig uralma a dolgok felett és hatalma valjuk meg őszintén... van. A másik törvényszerűség, ami majd a bukását okozza pedig még ennél is egyszerűbb... mindig van nagyobb hal a tengerben. - fejeztem be a bölcseletet komolyan és vigyorogva. Ugyan szerintem erre a tényállásra már Tamachi-san is rég rájött valahol, ha nem is tudatosan. S most újra rám került egy kicsit a hallgatás sora. Nem bánom. ez egy jó beszélgetés egy megfelelő elmével. Ha van valami, amire szívesen pocsékolok bármennyi időt, na akkor az ez.
- Oh ez könnyű... - néztem a kezén felfénylő áradó energiára. Szemem ugyan megrezzent, de ez csak tanú jele volt az akaratnak, hogy még csak véletlenül se ijedjek meg. Ha akart volna már megölt volna. Ha akar bármelyik pillanatban megteheti. Elrohanni értelmetlen, ellenkezni pedig csak szenvedéseim esetleges meghosszabbítása lenne.
- Azt hittem te majd valami nehezebbet fogsz tőlem kérdezni. - mondom kicsit csalódottan - Nem félek a haláltól, ha erre célzol. Mert a halál nem is létezik. A félelem meg nem logikus érzelem, és ráadásul tanuljuk. Nem születünk vele együtt. Az ember csak attól fél amit nem ismer... amit én nem ismerek maga az emberi lélek... ezért én csak attól félek, hogy nehogy megváltozzak. Nem az a lényeg, hogy sokáig éljek, hanem az, hogy végig önmagam maradjak. - válaszoltam könnyeden. Mintha még mindig egy könnyed teapartin tárnám elő az időjárás szeszélyességét. S látom, hogy vendéglátóm csupán az igazat akarta hallani, valószínűleg ezért fenyegetett.
- Hm... gondolom a béke gondolataid között, a fenyegetés és a manipuláció is szerepel...- Kezdtem a mondandóm némi belecsepegtetett szarkazmussal a hangomban, miközben ez imént felvillanó kezére mutattam. Tamachi-san nem jár a legjobb úton az életcéljának a megvalósításához.
- Csak egy tipp...ha valóban békét akarsz... legelőször neked kell olyanná válnod, mint amilyeneknek az embereket szeretnéd látni ^^ - és hogy honnan veszem a bátorság, hogy kioktassam? Franc tudja. De ha komolyan gondolja ezen nem fog megsértődni. Nekem nincs mit veszítenem, ez a dolog jó része, akárkivel lehetek pofátlan Very Happy

.
- Hmm azt hiszem kezdem érteni.- gondoltam végig mindazt amit Tamachi Yukezo önmagából és az unokatestévérről mondott.
- Semmiben sem különbözöl az apádtól... ki kell hogy ábrándítsalak... nyilvánvaló, hogy azért csinálta ezt a kis puccsot, mert azt a feladatot amit ő nem ért el... Rád hagyta, és te pedig szépen belesétáltál ebbe a dologba és úgy tűnik már el is kezdted megvalósítani...Ugye milyen ironikus ?- néztem rá és nem tudtam megállni hogy ne nevessek
- Azt hiszem egész jól haladok a te ügyeddel... majdnem becsaptál - mutatok rá vigyorogva.
- Még te magad is azt hiszed, hogy az igazság amit gondolsz jogos... pedig... nos nem. Ezért olyan veszélyes, hogy a hatalom ilyen kezekben van mint tied. Túl sokat képzelsz magadról... és ezt nem a képességeidre mondom. Te is manipulálható vagy. Már majdnem elhittem, hogy valóban a "Jó" nevében cselekszel. De ez nem más mint egy megfelelési vágy, amit az apád támasztott benned, bizonyára tudat alatt... nem kell ezután tovább matekozni, hogy te is lásd... minket lerohanni olyan lenne mintha ő tenné rajtad keresztül... ha békét akarsz... azt másképp kell elérned. A vér és a kard... teremt reményt, teremt bátorságot, teremt akaratot, kitartást, együttérzést, de békét nem. A békét itt benn döntöd el!- mutatok a fejemre.
- Ha istent akarsz játszani, legyél isten minden tekintetben.- mondtam és ezzel a mondattal fogtam magam, feláltam és elindultam kifelé.
- Ugye nem bánod... a kísérlet eredményiről majd hozok neked egy analízis... remélem előbbre jutsz vele... Oh még valami.- Fordulok vissza a feltartott mutató ujjal.
- Ha szeretnéd hogy Naso ne féljen... a legjobb módja az, ha engeded, hogy megbízzon benned.- bólintottam csak hozzá még egy jelentőség teljeset. Az arcomon még mindig az a lehetetlen vigyor terült szét.* Ő sem jobb mint a többi. Ö sem gondolkodik. Pont ugyan olyan ember mint mindenki más. De legalább igyekszik. Jó ember... * Sóhajtok hozzá egy kicsit. * Kár, hogy hibázik...pedig majdnem rávett hogy elhiggyem, mert én meg el akarom hinni.*

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Jan. 07, 2011 12:40 am

//Most már tudósokat is küldenek utánam, avagy Tamachi Yukezo kerestetik//

Néha elkerekedett szemekkel figyeltem micsoda baromságokat mondd, de a lényeg lehet, hogy igaz. Amikor kiment, még elszívtam a szén végét, és a füstös párás levegőből magammal vittem ki. Utána beugrottam a hidegmedencébe, majd a törülközővel megszárítkozva új ruhát vettem magamra. Ismét egy öltönyt. Ha még a házban van, akkor megkeresem, és hangtalanul mögé osonva megleptem őt.
- Nagyszerű, most már tudom, hogy igazam volt, amikor azt gondoltam nem így kell békét csinálni. Szerencse, hogy egy logikusan gondolkodó emberrel sikerült összetalálkoznom. Tudod, én is így vélekedtem, hogy békét két féleképpen lehet csinálni, és a lényege az idő. Vagy addig, ameddig én élek, vagy amint meghaltam, de egy jó darabig. Mindegy, most ne menjünk bele. A lényeg, hogy tudni akartam, valóban jól gondolkodom-e erről. És boldogan veszem, hogy igazam volt, és tényleg nem kell ölnöm a békéért. Sőt. Már az sem érdekelt egy jó ideje, hogy most utópia kell-e vagy nem. És hogy az apám mit akart, vagy hogy rajtam keresztül mi lenne? Képzeld, a te hibád a következő. Túlságosan is a sorrendben felépített érvekből álló tényeken alapulsz. Okosnak látod magad, csak mert össze tudsz rakni két dolgot, és hozzácsatolni rengeteg téves gondolatot. Amit mondtál az apámról, az hülyeség. Nem tudhatod mit akart, ha még egyszer sem beszéltél vele. Ne kövesd el azt a hibát, amit én, hogy túl sokat következtetek. Tönkre tette az életem, az emberek fejtegetése. Node, csak hogy lásd milyen jó lelkű vagyok, mondok még valamit az apámról. Azt mondtad rajtam keresztül cselekszik, tehát rombolni akar, és gonosz. Nos, a karom... Az apám belém égette a saját reiatsuját, hogy fájjon, ha valami rosszat teszek. Ő jót akart nevelni belőlem a saját nézetei szerint. Tudod a jó is szubjektív, csak mint a gonoszság. Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy amit te csinálsz az jó. Nem létezik jó és rossz oldal, mindenkinek a saját igazságát kell élnie, ebből lesznek konfliktusok, és ebből lesznek... hogy is mondtad? Fejlődések! No nézzük, most mit teszel?- a végét vigyorogva mondtam. Itt az ideje tudós barátomnak megmutatni mire is vagyok képes. Rámutattam, majd fejemben a következő varázsige „Bakudou 91: Maindokonroru Sakkaku”. Igen, a legszörnyűbb rémálom varázslat. Pontosan tudtam, hogy mit akartam látatni vele. Itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával.

Először is, egy injekciós tűvel, amit tőle loptam, beleszúrtam a nyakába. Idegbénító. A következő kép amit lát, az a 12. osztagos kísérleti asztal, ahogyan próbálják megmérgezni valami számára ismeretlen anyaggal. Jól tudta viszont, hogy megpróbálták megölni. Ha megpróbál megszökni az ágyról, menni fog neki, de amit lát, az nem biztos, hogy tetszeni fog neki. Sikerül kijutnia az utcákra, ahol az emberek félelemmel tekintenek rá. Nem telik bele pár percbe, mikor jönnek az őrök, és elregélik a letartóztatási szöveget. Hogy mégis mit tett? Az emlékeiben megjelennek pár olyan dolgok, hogy kísérletezett lelkeken, és próbálta a reiatsu elnyelést feltalálni, hogy hatalomra tegyen szert. Ezen a ponton elhiszi, hogy egy hataloméhes szörnyeteggé vált, tehát nem önmaga. Zsenialitását önmagának az erősítésére akarta fordítani, plusz ez gyilkosság. Az őröket legyőzve elmenekül, és tovább dolgozik a formulán, s sikerrel jár. Ha esetleg nem akart volna megszökni, akkor az emlékképek ugyanúgy beözönlenek az elméjébe, de nem akarják neki beadni a szert, hanem beszélni kezdenek hozzá. Megkérdezik, hogy biztosan akarja-e, hogy beadják neki a szert. Ha rákérdez, hogy micsodát, akkor természetesen a hatalmat jelentő reiatsu adagot. Ő igennel fog válaszolni, akaratán kívül is, és amint beadják neki a szert, ismét kimarad egy jó adag cselekmény. A következő kép, hogy egy elromlott világgal ül szemben egy trónon, ami egy meredek hegy csúcsán helyezkedik el. Sereitei megváltozott, mindenhol elszívják a reiatsuval rendelkező lelkek energiáját. Miközben azon agyal, hogy mi történhetett megával, egy koszos ruhás kardos alak mászik fel hozzá, azt kiáltva, hogy „megöllek, te zsarnok!”. Egyet int, és egy tűzgolyóval elégeti a támadóját, bár nem ezt akarta. Végül az a belső hang kínozza továbbra, hogy „még több hatalom kell”. Úgy érzi, mintha napok teltek volna el így, hogy tovább fokozzák az igazság érzetét. Természetesen a szeretteire való emlékezéskor az villan be, hogy első kísérletek ^^

Eközben én jót röhögök a vergődő teste fölött, majd mikor abba hagyódik a kidou, megvárom, míg magához tér. Egy pohár nyugtató teával várom.
- Látod-látod? Senki sem hagyatkozhat az eszére túl nagy mértékben, vagy ez vár rá. Tudod én is átestem egy hasonló dolgom, most hadd segítsek- ültettem fel a földön, és a teát a kezébe nyomtam. Semmi esélye sincs kivédeni, mert maximális koncentrációt tudtam rábocsájtani. Az egészben az a legrémisztőbb, hogy én könnyedén tudom a valóságba kötni az illúziót. És pontosan ezért szeretem annyira az illúzió technikákat.
- Nekem nincsenek megfelelési vágyaim. Én úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Már lezártam a múltammal egy csomó mindent. Most pillanatnyilag boldog vagyok. Csak néha elgondolkodom, hogy az apám mit miért tett. És hidd el, ő pontosan tudta, hogy mit akart

//Persze ha valami jobb jut eszedbe legnagyobb félelmednek, akkor írhatod. Én csak tippeltem egyet Very Happy

//

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Jan. 07, 2011 5:45 am

/ A félelem illúzió, avagy beszélgetés Pai Mei utódával/

Úgy látszik komolyan vette amit mondtam, s el is bukta a próbát. Rajtam kell bizonyítani szavai igazát. De vajon kinek? Nekem? Minek... én nem számítok, a szavaimat elrabolja a zaj, ami folyton folyvást mindenkit megőrjít. Talán őrült vagyok, talán mindenki más az. Nem értette meg amit mondani akarta, semmit abból amit mondtam. Az ego nagy ellenség. Vakká és sebezhetővé is tesz. Nem én vagyok az ellensége. Ugyan... én senki sem vagyok. Magának leginkább az ellensége.
Alig hallom meg a kimondott szavakat már el is talált. Még akkor sem lett volna időm kitérni, ha számítok rá, de egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Amit én mondtam őszinte hitemből mondtam. Nem hiszem, hanem tudom, hogy Yukezo téved. Amitől félek, nem az, hogy én rontom el, neeeem. Nagyon félreismert, ha úgy gondolja én egy pillanatig is képes lennék elhinni magamról, hogy dacolnék a sorssal. Rosszul mérte fel. Azért félek önmagamtól, mert pontosan tudom, mennyire gyűlölöm az érdektelenséget és a lelketlenséget. Nem áhítok semmilyen hatalmat, nem kínoz ez a gondolat. Nincsen bennem birtoklás, én nem hiszem azt, hogy jogunk van az eredendő jóra. Amitől rettegek, hogy végül az a mérhetetlen sötét, méz sűrű keserűség egyszer felemészt, s többé nem fogok érezni. Megfulladok majd a fájdalomban, és már könnyeim is elapadnak. Ha már lelkemet átégette a kétségbeesés, nem fogok se gyűlölni se szeretni, nem fogok se ítélni, se megvetni semmit. Már most sem mondanám magam emberinek. Kudarcot vallottam ezerszer. Küzdöttem én is, minden erőmet beleadva és belehaltam. Élőként küzdöttem a manipuláció és a pénz hatalma ellen. Hirdettem többet érünk egymásnak, de legyőztek. Hat hónapig szenvedtem, míg végül a leukémia győzött. Vajon ő tudja milyen az amikor a sugárkezeléstől bármi, amit megeszel kijön belőled, vért hánysz, a kezeid egyszerűen nem emelkednek meg, mert nincs annyi erőd. Nem volt erőm elmondani a barátaimnak a kórházi ágyon, mennyire sajnálom, hogy mennyi mindent akartam tenni. Kihullik a hajad, az izmaid a sok fekvéstől összeaszalódnak, mint egy szárított gyümölcs. Testileg lelkileg összemész a fájdalomtól. A végére negyven kilósan feküdtem és már nem tudtam semmit sem tenni, beszélni is nehezen. De mosolyogtam, mert nem akartam, hogy mások szenvedjenek miattam, a rohadt életbe. Akkor jöttem rá, mekkora veszélybe kevertem másokat. A végén már nem érdekelt a béke, csak velük akartam lenni. Mennyi mindent akartam mondani. Hat hónapig kínozott, bárcsak gyorsabban megöltek volna. A fájdalom végül mindenkit megtör. Aki azt mondja nem, csak hazudik. Ilyen esendők és szánalmasak vagyunk, mi emberek, de pont ez a sérülékenység a legszebb is. Azt a sok időt, amit lázadásra használtam ezerszer inkább arra kellet volna használnom, hogy legalább azokkal törődjek, akik közel voltak hozzám. Nem tudsz semmit Yukezo a rémálmokról. Ez villant át a tudatomba, a mély megvetés és harag, sugárzott rá szemeimből.

Ott fekszek a kórház fém ágyában, felettem azok akiket szerettem. Belőlem csövek állnak ki. Újra érzem hogy minden sejtem belülről izzik és sikoltozik, hat a morfium, de a tudatom olyan tompa tőle hogy az arcukat csak hullámzó lágy hullámzó fényekként látom.
- Már kész is vagyunk Raiden látod, nem is olyan rossz, ne aggódj ez majd segít.- mondja Yumi, a lány akivel pár éve még egy csoportba jártam. Olyan kedves, az arca, akár a piros alma, szeme pedig fekete, mint a legnemesebb obszidián. Csendülő hangját csak foszlányokban érzékelem, ahogy az újabb adag belesiklik a véráramomba. Közben a többiek valahogy elhalványultak... hova lettek? Már nem mernek eljönni, mert rossz nézni.
- Na fáj még?- kérdezi érdeklődve egy kicsit közelebb lépve, azzal az édes Kleopátra frizurájával.
- Mondtam már, hogy ma milyen szép vagy?- kérdezem tőle, de érzem a nyelvem akad, a kezem nyújtanám felé de nem megy. Pár centi után erőtlen visszaesik az asztalra. Yumi csak mosolyog és egy zsebkendővel előzékenyen letörli bódult ajkaim közül lecsorduló nyálas vért. Egyetlen undorodó arckifejezést nem láttam tőle soha, se velem se másoknál. Valahogy így képzelem el az angyalokat mint őt. Annyira szégyenlem, hogy így kell látnia.
- Igen... nem emlék... azaz még nem^^- válaszolja nekem könnyeden, miután a kendőt a kukába vágja. Látom megvillanni a vért. Még élénk piros és csillog. Lélegzetem megakad miatta. Meg fogok halni. Nemsokára...Kimaradt az emlékezetem, ez már a végjáték. Minden amiért küzdöttem, az semmivé lesz. Egy szám leszek egy könyvben. Semmi.
- Ez csak azért mondod mert kopasz vagyok?- poénkodtam tovább, ezúttal még azelőtt visszanyeltem a véres maszlagot hogy kibugyogott volna, de még így is lassú halk akadozó szavaim alig érték el őt.
- Ne beszélj...- parancsol rám és megigazítja a párnámat, beállítja a cseppszámot. Este van, az ablakon át hallom, ahogy a kabóca zizeg. A nap utolsó sugarai lustán vonulnak vissza a közeledő csillagok fénye elől.
- Jó éjt professzor.- mondja a lány majd, elsétál és otthagy. Reggelre a morfium hatása gyengül majd és ordítva fogok kelni. Bellül legalább is ordítok majd, a testem nem lesz rá képes, csak esetlen nyöszörgés lesz az egész. Lelkileg felkészülök erre, minden este felkészülök, de erre nem lehet. A villany lekapcsolódik és csend, üres csend. A mellettem lévő kis asztalról valahogy nagy nehezem leveszem a kis naplómat. Egy hónapja nem tudok bele írni, de legalább nézegethetem a képeket. Szemüveg nélkül nem tudom elolvasni. A sötétben a képek halványak, s egymás után fehérré fakulnak. Kicsoda ő? És ő? És ő? Nem tudom. Kié ez az átkaroló kéz ott a képen? Nem tudom. Az ott azzal a vörös hajjal, szemüveggel, aki ilyen idióta arcot vág... az kicsoda? Mit jelent, hogy professzor. Én mikor születtem? Mi a nevem? Hogy hívják az előbbi kedves lányt? Nem tudom....nem tudom ki vagyok....!!!

- Egy beteg megint elszabadult professzor- jelenti nekem az új medikus.
- Kicsoda?- kérdezem unottan a pihenőben, hanyagul a lencse mögül felnézve. Megint megzavartak.
- A hatosba...- mondja a férfi szintén álmos unott hangon.
- Megyek már...- sóhajtok és leveszem a lábam a kopott iroda asztalról, majd követem a medikust. A hatos terembe kifejezetten közveszélyes elmeháborodottakat zárunk csak. Vajon mi történhetett megint? Ez a beteg egyre több baj okoz... mennyi felesleges erőfeszítés... le kéne lőni és kész...Gondolom magamban, ahogy a terem üveg ablakához érek és közönyösen benézek. Benne egy kényszerzubbonyos férfi. Agyon tépett hajjal, olyan gusztustalan rikító vörös színe van, micsoda bűn... itt minden fekete-fehér... vagy szürke.
- A beteg folyton folyvást, obszcén szavakat üvöltöz, ájulásig rohan neki az ajtónak, mindig le kell szedálni, szegénynek már teljesen elvette az agyát a sok nyugtató.- kommentálja a tanonc és megvetően figyeli, ahogy a beteg újból meg újból nekiverődik a biztonsági üvegnek, mint a lepke a villanykörtének. Már tisztára összevérezte... az orrából vérzik...nem vészes. A szemében lévő zavarodottság, gátlást, törvényt nem ismerve tündökölt rájuk zavarodott, beteg fényével. Felveszem a kórlapot. Mániákus skizofrénia...
- Na jó... szedáljuk le.- mormogom, s intek a másiknak is, hogy hozza az injekciót. Ó csak bólint, aztán az ajtó elé megyünk és háromra kinyitjuk az ajtót gyorsan, és éles tűvel, lassú mozdulatokkal közelítünk. A beteg tombol.
- Megöllek titeket!... Mindegyikőtöket...mocskos férgek, aljadék undorító FÉRGEK! Azok vagytok. Igeeen... tudom ám mi van nálatok... kis undorító kutyák.- üvöltötte a férfi, vadul zihált vérmocskos képével, majd gondolkodás nélkül rárontott a medikusra. Hihetetlenül erős, az agya stimulálja. Semmi esélye.. .háh le van kötve. Felvonom a fejem felsőbbrendűn és gúnyos mosolyra húzom az ajkam. De nemsokkal később lefagy arcomról a mosoly, mert kezei kinn vannak, s kíméletlen ráveti magát a társamra. Ujjaival belemar az arcával, és feltépi azt. Fröcsög minden felé a vörös vér, s undorító színével mindent befest.
- ADD IDE!!!!!!!!!!!- zihálja ő, istentelen tombolásában kimarja, a gyakornok kezéből a tűt. Majd Hatalmasat rúg belé. Mozdulni sem merek. Fegyver van nála. Nálam pedig csak toll.
- Véged... véged van... kegyes leszek... véget vetek a szenvedésednek, undorító szennyláda!- mondja tántorogva, diadalmámoros, vérmocskos sápadt sárgás fényű arccal. Már csak az utolsó lélegzetre van időm...aztán torkomba áll a fém cső, és újra csend.

Ez mind én vagyok. Ez mind az én lelkem. Ezt mind elviselem. Ezt mind elfogadtam. Újra remegek a vadló kövén, Izmaim irgalmatlanul ráznak. Karmazsin csíkokat tör a textúrába a leomló hajam. A kép még dereng. A lelkem még fáj. Nagyon fáj, fáradt szívembe tép. Percekig csak remegek, nyelem le a haragot, nyelem a gyűlöletet. Had mérgezzen. Had fojtogasson még, ez is én vagyok.
- Mekkora egoista egy fa**fej vagy...- köpöm felé a szavakat hördülve, s a kezemet mellkasom alá húzom.
- Tobzódj csak az illúzióiddal... kínozz csak... ezt már mind végigcsináltam egyszer...háh- vigyorgok rá kicsit úgy, ahogy a beteg is rávigyorgott az orvosra, mielőtt a tűt a torkába döfte. Az is én vagyok, aki gyűlöl mindent és mindenkit... mert minden eleve rossz, Isten egyszerűen elba**ta. Még magát is.
- Akkora barom vagy... Smile

- nézek rá miközben lassan felkelek. Minden tagom feszül az elfojtott agressziótól. De nem akkor sem fogok lealacsonyodni hozzá.
- Ha nincsenek megfelelési vágyaid...még is kinek akartál bizonyítani ezzel? ... Mert nem nekem...te idióta! Chhh...- öntöm rá megvető undorral a szavaimat. Majd elnézek megigazítom a ruhám szegletét.
- Kár hogy az apád nem gondolt arra, hogy védtelen lelkeket kínzol ^^. Tudod én nem a te súlycsoportod vagyok ám... ha mérges vagy, rajtam könnyen levezetheted...ezt nevezik gyávaságnak. Menj fogd a nagy erődet, a világmegváltó terveid és vidd véghez. Engem meg hagy... bennem úgy sem tudsz nagy kárt tenni. LÁTOD? Másból sem állok kis csak gyógyíthatatlan, láthatatlan sebekből...Majd megérted a végén...kinek volt igaza. Nekem nincs szükségem, hogy te elfogadd az én igazságod... maradj csak a magadéban. Én nem akarom, hogy te higgy nekem, köved csak el a hibáidat... kit érdekel. Engem nem...Nekem nem kell bizonygatnod semmit...úgy se számít mit gondolok, vagy teszek. De ha csak élvezetből levezeted rajtam a nyomorúságod, essünk túl rajta. Nem félek a fájdalomtól... nem félek az őrülettől, már mind megvolt...háhá...Ölj meg...ha valóban úgy gondolod, hogy mindenben igazad van... nem akarok része lenni egy újabb tévedésnek.- nézek rá széttárom a kezeimet. Arcomon bomlott kedves mosoly, szemem alatt azonban ráng egy izom még. Még mindig itt érintget a hideg kín.
- Ez a béke...azt is kebledre öleled, aki megöl.- mondom becsukott szemmel, rezzenéstelen arccal. Megteszem ezt a kis szívességet, nem kell majd látnia a szemem mikor bevégzi, hogy én őszinte voltam.

// átírtam a rémálmot mert így valóban megkínozz Razz

//

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Jan. 07, 2011 7:47 am

//Most már tudósokat is küldenek utánam, avagy Tamachi Yukezo kerestetik//

Végig néztem, ahogyan vergődik, közben lefogtam néha, hogy ne tegyen magában kárt. Utána a teát valamiért nem fogadta el, de ettől én még noszogattam rá, hogy igya meg. A kis kirohanása teljesen egyértelmű volt. Azok, amiket látattam vele. Az a beteg, meg az a másik is. Reménytelen szerencsétlen. Mindenki a saját igazát szeretné elfogadni. Most is csak bebizonyosodott. Miközben lenyugodott, vártam, hogy fogja magát, és elmenjen. Meneküljön. De nem tette. Végül szembenézett önmagával. Tehát a legnagyobb félelme, az önmagában elrejtett önmaga. Tetszik. Kifejezetten tetszik. Megcsóváltam a fejem, mikor felajánlotta önmagát. Mintha nekem szórakozás lenne, hogy öljek. Még mit nem. Ez a barom azt képzeli, hogy most istenesdit játszok. Pedig még nem járt Paragonban. Idióta, fogalma sincs, hogy ezen kívül mekkora kínnak tehetném még ki. Megvakartam a fejem, majd végül odaálltam elé.
- Mégis mit gondolsz miért tettem ezt? Talán azért, mert feljebbvalónak hiszem magam? Vagy esetleg személyes szórakozás? Hidd el, nekem egészen mást jelent szórakozni. Kíváncsi vagyok Very Happy

- vágtam oda, és arrébb sétáltam. Paragonhoz, akit előrántottam, majd aktiváltam. Megvontam a vállam, majd végül ismét rámutattam a fejére.
- Mutatok valami érdekeset. Ha meg akarsz érteni, akkor tudd is, hogy mi történt velem- mondtam neki mosolyogva, majd odateleportáltam és megragadtam erősen. Utána azonnal megidéztem Paragont, és máris a dimenziómban találtam magunkat. Odabent eleresztettem.
- Ez itt Paragon. Idebent azt tehetem, amit akarok. És amit akarok, az most egy illúzió lesz, de jól figyelj, mert ezt most új lesz számodra. Most az én emlékeimben vehetsz részt- morogtam el, és máris egy érdekes helyszínen vettünk részt. Rokungai nyomor negyede. Egy hangosan szitkozódó fehér hajú úrfit cipel pár nagyember, élen egy magabiztos shinigamival, akinek az ereje többszörösen meghalad bárkijét, aki jelen tartózkodik.
- Nos, egy kis magyarázat. Apám úgy döntött, hogy tiszteletet taníttat, és némi túlélő ösztönt. Elzárt mindentől, és behozott ide. Ezt a helyet apám tette ilyenné, amikor a hatalmat választotta. Mi próbáltuk felépíteni olyanná, hogy a lelkek boldogan éljenek, de el kellett vennünk minden befektetett vagyont, mert azt utasították a nemesek társasága. Szóval nem kívánatosak vagyunk errefelé. A halálomat akarták jópáran. Ekkor még fiatal voltam, nem ismertem Paragont annyira, mint most. És most mozizzunk!- mondtam el röviden az adott sztorit. Itt-ott beletekertem, de a lényeg ugyanaz. Nap, mint nap csak menekülni tudtam. A helyi vezér a fejemet kívánta, így nem volt szövetségesem. Csak egy. De őt hamar megölték. Feláldozta értem magát. Az éjszakákat ládák és dobozok közt elrejtve kényelmetlenül töltöttem, csupán azért, mert apám így döntött. A következő fejezet egy edzés volt apámmal. A kardművészetre, és a fizikum megtartására tanított. Elég sajátos módon. A kardját pengékből összeláncolt ostorrá tudta változtatni a nevének kiejtésével. Ez volt a zanpakutoja. És arra használta természetesen, hogy engem terrorizáljon vele. Egy-egy csapás után véres cafatokban tépte le rólam a bőrt. Ha hibáztam, ha nem. Sosem lehetett megfelelni neki. Éppen az az edzés volt, amikor sikerült elvennie a kardomat. Utána olyan sérüléseket okozott, ami után a negyedik osztagba kellett szállítani. Eltörte a lábamat is mind emellé. És nem mondtak el semmit anyámék. Azt mondták, hogy lezuhantam a tetőről. Ekkor még akadémista voltam. Eljutott hozzájuk a hír, és azon röhögtek rajtam hónapokig, hogy nemes uraságnak sikerült lebénáznia magát a tetőről. Ezeket a képsorokat végül az váltotta fel, hogy már shinigamivá lettem. Éppen egy bevetésen voltam, ahol a hollowokat kellett lekapcsolni, mert elözönlöttek egy várost. Egy két képsor arról, hogy boldogan elbeszélgetek velük, majd egy rajtaütésen rajtam kívül mindenki odaveszett, és nekem is menekülnöm kellett. Mikor visszatértem apámhoz, gondja volt rá, hogy emlékezzek erre a kis hibámra, és 20 ostorcsapással belém égette. Megmutattam, ahogyan kiabált velem, hogy vert, próbált tanítani, és én utána kutatva legszörnyűbb bűncselekményeket tudtam hozzákötni. A következő egy kicsit nyugisabb lehet, hiszen boldognak látszottam. Az voltam. Mayával találkoztam először, és megmutattam még neki, ahogyan egymásba estünk, és szerelmesek lettünk. Utána mikor bemutattam apámnak őt, megsütötte a karomat. Gondoskodtam róla, hogy azt a pillanatot, amikor a Byakuray eltalált, Raiden is érezze. Pusztán egy egyszerű hatással. Persze nem látszott utána semmilyen sérülés, mert nem is volt. Nos folytatván utazásunkat, megmutattam neki, mikor megkértem Maya kezét. Eljátszottam a gondolattal még én is. Node, nem tart ez sem soká, mert a következő képsorok Nazohoz fűződtek. Mikor megismertem őt, és elmesélte mit tett az apám, mikor megszülettem. Hasonlóan jártunk el utána. Megmutattam neki, hogyan öltük meg az apámat. Hogy Hitotoki Bakkoval vérmérgezést okoztunk. Nehéz volt most számomra is végig nézni. Utána én voltam a nemesi házunk vezetője, és próbáltam Nazot visszaengedtetni. A nemesek beleegyeztek, de Soul Society örökre bűnösnek tűntette fel, pedig nem tudtak ellene felmutatni semmit. Még egy küldetést is csinált, de nem engedték vissza. Ebben a rendszerben él most Raiden. Utána a szakításom Mayával. Előzménynek egy vergődésemet mutattam, ahol álmok gyötörtek. Kiáltoztam, szenvedtem. Elmagyaráztam Raidennek, hogy ekkor azon tűnődtem, hogy most hogyan lehetne béke. Igazából arra jutottam, hogy nem tudok hazudni Mayának. Mikor megtanultam a Bankait használni, elpusztítottam a lakhelyemet. Vele együtt anyámat. Utána a legmeghatározóbb pillanataimat mutathattam meg. Odamentem, elmondtam az igazat, és szakítottunk. Ahogyan a szemembe véstem a saját reiatsummal a fájdalmamat. Hogy megszöktem előlük, hogy akkor megöltem pár tisztet. A következő kép az volt, hogy megtaláltam a Sereget, és befogadtak, mint társ-vezetőt. Ez egy laza momentum volt. De a továbbiakhoz muszáj, hogy megértse. Mayával találkoztam ismét hónapok után először. Urahara boltjában kaktuszt kerestem, erre őt találtam. Elhoztam ide, majd jót szórakoztunk. Széles vigyorral mutattam meg a sötétben a jakuzzit, ahogyan elvoltunk benne. Utána a rémálmomat mutattam meg, ahogyan a Sereggel elpusztítok mindent Seireiteiben. Végül apám öl meg, miután megöltem Mayát. Mikor elmondtam a rémálmomat, meg a terveimet Mayának, ő elmenekült tőlem. Szörnyetegnek hitt. Ekkor terveztem, hogy a sereggel megmutatom a lelkeknek, hogy a hollowokkal tudnának összedolgozni. Később letettem erről ugyan, de a Sereget megtartottam. Éreztem, hogy szükségem lesz még rá. A Daitenshiről semmit nem mutatok majd meg neki. Igazából a Daitenshi seregét akarom megcsinálni belőlük. Node ezt majd később. Most éppen azt látja Raiden, ahogyan megpróbálom megállítani. Ahogyan könnyekkel teli szemekkel kiabálok utána, és hisztériás rohamban pusztítok. A vörös karikák a szememben, és a narancs reiatsu elárulta az állapotomat. Utána a következő pár hónapot kihagytam neki. Ismét a harmadik osztagnál jártam, és gyilkoltam. Nem önként, de gyilkoltam. Maya kezdett el utána kutatni, és az új Tamachi palotában elkapott, és halálig küzdöttünk egymással. Egymásra küldtük a legszörnyűbb varázslatainkat, és bevetettük a leggyilkosabb mozdulataink. Két szerelmes megpróbálta megölni egymást. Ironikus. Utána itt pangok könyvelőként.

Most láthatta, ahogyan a háborúk áldozatává váltam én is. Csak én kicsit máshogy. Mikor a show műsort befejeztem, ismét a való világban voltunk. Leültem a kanapéra.
- Most már érted? Ez meg én vagyok. Azt akartam megtudni, hogy hogyan fogod tűrni a legrosszabbakat. És eléggé gyenge vagy ahhoz, hogy beismerd saját magad. Én sosem az erőkülönbségekben ítélek meg bárkit. Nekem az erősség a puszta elmét jelenti, és jó vagy benne, de nem eléggé. Könnyeden kizökkentettelek. És nehogy azt hidd, hogy én is erős vagyok. Látod?- mutattam meg az arcomra száradt könnycseppeket, esetleg azokat, amik újonnan törtek rám. Kellemetlen volt, hogy így elgyengültem előtte, most került a legközelebb hozzám. Szokatlan, hogy ezt így megmutatom valakinek, de látnia kellett, hogy én is talpon maradok, még akkor is, ha életem legrosszabb momentumait mutatom meg. Kellemetlen. Felettébb kellemetlen.
- És még csak fel sem fogtad mit mondtál. Mert nincs igazad neked se. Nekem meg csak azért nincs, mert direkt nem azt mondtam. Tudod engem már nem érdekel a béke. A világ megmentésén dolgozom egy szervezettel, amiről nem mondhatok el semmit. Az emlékeimből azokat a részleteket nem mutathatom meg. Ebben a szervezetben vannak shinigamik, emberek, arrancarok, vaizardok. A célunk, hogy megmentsük Soul Societyt, ha a Gotei 13 nem képes rá. És persze a világot. Ez a jelenlegi életem. Titkon világot menteni. Csúnyán félreismertél ^^

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Vas. Jan. 09, 2011 4:00 am

/ A félelem illúzió, avagy beszélgetés Pai Mei utódával/

Kitárt kezem, s lehunyt szemeim mögött valahogy tudtam, hogy ez majd legátolja őt. Tartsd oda a nyakad a farkasnak, s az megkíméli az életed. Az emberek hasonlóan működnek. Kezeim visszaestek testem mellé petyhüdten. Nyammogtam még egyet aztán kinyitottam a szemem és végre elfogadtam a csésze teát. Elpárolgott belőlem ez a nagy mártírság. Kis szuszogásokban fújtam ki a levegőt, bejött a pókerarc.
- Jó, látom nem vagy reménytelen.- böktem felé szavaimmal, csak úgy mellékesen. Nem is vártam rá semmilyen reakciót. Belekortyolok a folyadékba. Hát ez most jól jön. Még mindig jegesek az ujjaim. Azért elég nagy kockázatot vállaltam, de vagyok ennyire barom, ha már meg kell halnom, jól kell csinálnom. De jól becsültem fel őt, még ha egy kissé fennhordja is az orrát, alapjáraton hasonlóan érez mint én. Én viszont még nem tettem túl magam az illúziókon, még mindig sápadt voltam. Nem könnyű szembenézni önmagaddal.
- Honnan tudjam mi járt egy olyan fickó fejében mint te? Nézz rám, szerinted képes vagyok beledondolni a te helyzetedbe? Ugyan Razz

. Ha azt hiszed egy pillanatig is cserélnék feled tévedsz. Ami meg a feljebbvalósságodat illeti, tudod elég erőszakos vagy ám, én nem akartam rád kényszeríteni a saját véleményem...mert elfogadom, hogy más vagy... na most, hogy is van ez? De szerény véleményem szerint akkor is tévedsz ^^.- mondtam és kicsit lenyugodva nekitámaszkodtam az asztalnak, míg ő a kardjához ér. Lassan kivonja az orrom előtt. Ellenkezni nem nagyon tudok ezzel ez emberrel, ezt már látom. Értelmetlen ellentmondanom neki, ezért csak vállat vontam. Amolyan minden mindegy alapon.
- Mutass...- szóltam és újabb súlyos kortyokat nyeltem.
- Tök jó... te berobbantál az én emlékeimbe, cserébe megkapom a tieidet? De jóó nekem ^^- kommentátumom az állöröm erős szarkazmusa mögé rejtem. Már nem nagyon volt erőm kedvesnek lenni. Nagyon megkínzott az utóbbi pár perc. Aztán belépek az ő múltjába. Csendben maradok, néha közbe szürcsölök, de nagyon figyelek. Ám legye, nekem elmondhatja a bajait. Én meghallgatom. Biztos rohadt magányos lehet ebben a száműzetésben. A képek csendben váltakoznak előtte s egész végig nyugton nézem mi történt ővele. Idővel kissé megenyhít. Nem vagyok kőből. Sőt leginkább vajból van az, ami bennem dobog, vagy valami rózsaszín plüssállatból. Igazából már az első ostorcsapás után feladtam a durcást. Rájöttem, ő hasonlít rám valahol, csak másképp szenvedett. Vele sem bánt épp kegyesen a sors. Ráadásul, az, akit legjobban szeret, annak gyűlölnie kell őt. Micsoda morbid vicc ez az egész? Az ördög úgy látszik mókás kedvében van ma. Elképesztő milyen fancsali pofát tudok vágni. Ilyenkor minden kiül, mert nem is akarom visszafogni. Ez az átkozott empátia, most még rosszul is érzem magam amiért lehordtam. Pff...olyan dolgokat mint, amit ő érezhet az iránt a lány iránt, én képtelen vagyok felfogni. Nem nagyon éreztem ehhez hasonlót. Efféle minden törvényt átíró szenvedélyt, még senki iránt. Ahhoz túl távolság tartó vagyok. Kedveskedek, mosolygok, figyelek másokra, de nagy távolságot tartok köztük, s magam közt. Óvom a lelküket az enyémtől. Kicsit irigylem Yukezót, még ha ekkora fájdalommal járt is ez az egész, voltak olyan percek, amikor legyőzhetetlen volt. Legalább is azt hitte. Megtapasztalhatta a tünékeny boldogságot, aztán az elhagyta őt. A jó dolgok ilyenek, jönnek majd mennek. A boldogság nem eredendő, nem szabad hozzá ragaszkodni, el kel fogadni, aztán integetni neki mikor elmegy. De az ember szeret birtokolni, s végül mindig ráébred, hogy semmi sem az övé ebben a világban. Ezért jó nagyokat tud lefelé esni, ahelyett hogy megköszönné azt ami van. Mondani könnyű, végig gondolni egyszerű, ezt gyakorlatban is megcsinálni, piszkos nehéz ügy. De sokszor az egyetlen helyes út, azonos a legnehezebben járhatóval. Ráemeltem a tekintetem, nem zavartak a könnyek. Jó volt őket látni és nem azért mert élvezem ahogy szenved, hanem azért mert ez az emberség bizonyítéka. Még is csak helyes volt a megérzésem vele kapcsolatban, ő más...mint azok a shinigamik, akikkel jobbára találkoztam.
- Igen tudom, forrófejű vagyok, vagy leginkább őszinte? Ha nem látom értelmét, nem palástolom azt, aki vagyok, még akkor sem, ha ez nem túl szerencsés. Sok dolgot lehet bennem utálni, mint például ezt a meggondolatlanságot. Beismerem, ha tévedek még akkor is, ha tévedni szégyen. Számomra minden büszkeség csak tévedés lehet. Valóban félre ismertelek, ítéletet mondtam rád, de igazán nem vádolhatsz ezért engem. Ha belegondolsz, azért nagy többségében igazam lenne ^^. Amúgy meg jó hülye vagy, ha azt hiszed, gyenge vagy. Azok a sós cseppek a legnagyobb bizonyítékai az erődnek. Nem akarok tovább játszani ezért elmondom a frankót. Azok az idióták, akik csak puszta kötelességből harcolnak, sosem lépnek a nyomodba. Neked van valamid, ami nekik nincs. Egy eszméért nehéz odadobnod magad ezért buknak el annyian. Ahhoz hogy valaki egy eszméért, vagy csupán hűségből feláldozza életlét, s halálát, már többnek kéne lennie mint amire egy ember képes. Ezzel nincs is semmi gond, tény nem mindenki képes ilyesmire. Én sem, de ha már van valami, vagy valaki...amiért érdemes, sokkal könnyebb. Ebben hasonlítunk, bár ami nekem adja az erőt, az nem egy lány. Hmm azt hiszem ezt a részt kihagyom a jelentésemből ^^. Megértem mit akarsz, s bármily meglepő még egyet is értek. Ha tényleg csak annyit akarsz, vagyis akartok azzal a titkos társasággal, hogy megvédjétek a lelkek társadalmát, ha majd mi elbukunk, akkor az jó. A paranoiás vénségek meg had találgassanak. De ugye megérted, hogy írnom kell majd egy megnyugtató maszlagot erről nekik, hogy egy időre békén hagyjanak. Ha megöltél volna, úgy is küldtek volna mást és sosem lenne vége. Azonban, ha én adok nekik valami valóságszerű kis infót, azzal fognak foglalkozni és ti addig is ügyködhettek titokban. De most már kíváncsivá tettél, mond csak, most épp, mi van közted és Maya közt? Csak hogy tudjam... esetleg neki mit mondhatok. - néztem a férfira. Akvamarin zöld szemem ráfüggesztettem, s feszülten fürkésztem minden apró arcrezdülését.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Vas. Márc. 06, 2011 2:24 am

//Most már tudósokat is küldenek utánam, avagy Tamachi Yukezo kerestetik//

Akármilyen is kellemetlen ez az ember, valószínűleg igaza van. Én mindig is az értelmét kerestem annak, hogy valakire kardot emeljek. Bár ez nem Maya. Már réges régen nem. Részben ő is, de nem egymagában ő. Átgondolva a múltamat, rájöttem, hogy még nem végeztem el a rám szabott feladatokat. Apám hagyatékát keresem már régóta, de ezt teljesen haszontalanul teszem. Ez a shinigami pont kapóra jött. Pont egy ilyen emberre van szükségem, aki legalább úgy gondolkozik, mint én. Gondolkozik! Ez már sokat jelent. Akár még barátok is lehetnénk.
- Maya hmm… Talán azt, hogy ha legközelebb sem lát át a korlátain, és lekezel, akkor nem fogom vissza magam. Szerintem meg fogja érteni. Azt hiszi, hogy semmit sem jelent nekem, és úgy gondolja, hogy a világ szemete vagyok. Hogy csupán életének a mélye voltam. Lehet, hogy az voltam, de nekem még mindig sokat jelent ő. De már képes vagyok ellene harcolni. Találtam valakit, aki talán be tudja tölteni az űrt, amit az elvesztésével szereztem. És azt is elmondhatod neki, hogy a Sereg sosem fog a kezem közül elszaladni. Ha van kedved megmutathatom neked, hogy kikből is áll ez a bizonyos Sereg. Érdekes lenne egy olyan típusú embernek, mint te vagy. A jelentésedbe beírhatsz pár olyat, hogy részegen találtál rám, és a nőket úgy falom, mint azt a teakekszet, amit az italod mellétettem- mosolyodtam el. Elvánszorogtam a teámhoz, és kihűlt maradékát felhörpintettem, majd a csészét átöblítve egy kis vízzel visszahelyeztem a helyére. Egy cigit halásztam elő a zsebemből, plusz a zippot. Megkínáltam vele Raident is, majd rágyújtottam a sajátomra, majd elgondolkoztam a most történteken. Ez a figura itt előttem, talán többre is képes lehet majd, mint azt gondolja. A bankai neki semmiség lesz. Ilyen félelemmel könnyedén van benne küzdeni akarás, hiába próbálja eltitkolni. Minden meg van benne, ami egy kapitányhoz kell. Még az is, ami bennem nem volt meg. Bár régen a kapitányi célt tűztem ki magam elé, de az már eltűnhetett a süllyesztőben.
- És azt üzenem neked, hogy neked kapitánynak kéne lenned. És hogy lásd, hogy komolyan gondolom, megölök minden egyes shinigamit, akit a 12. osztag kapitányi posztjára tesznek helyetted. Azért hiszem ezt, mert te benned sokkal több van, mint a többiekben. Magamra emlékeztetsz, de én tudom, hogy te nem fogod ott elrontani, ahol én tettem. Valamint a segítségedet is kérném valamiben. Remélem meg fogod érteni. Mióta itt vagyok, apám hagyatékát keresem. Ha tudta, hogy meg fogom ölni őt, márpedig a harcból tudhatta, akkor csak hagyott rám valamit. Valamit, amiből a szándékait tudni fogom. Szükségem van még egy emberre, aki nem csak az én gondolatmenetemen halad. Egy független ember. És ez szerintem te lehetsz. De ami ennél is fontosabb. Leszünk barátok? Ha szükséged van valamire, akkor szívesen segítek. Akár a Bankai eléréséhez, akár bármilyen célodhoz. Bár mindegy is- hessegettem el magamtól, bár vártam a reakcióját. Apám valószínűleg tudta mit csinál, és ha nem, akkor azt ő meg tudná mondani. Az a baj, hogy én nem tudom ezt kimondani. Tuti hogy kiszámolt már mindent jóval azelőtt, hogy megszülettem volna.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Márc. 18, 2011 2:27 am

A beszélgetésünkbe nem várt fordulat következett be. Furcsa és megdöbbentő, de kifejezetten pozitív változás. Csak álltam, és néztem és pár pillanatig nem is jutottam szóhoz. Nem gyakran fordult elő, hogy amit mondok célba talált... és utána ezt az illető fel is fogta ráadásul. Most azt hiszem ennek az eredményét láthatom. Tamachi-san-t mintha a szemem láttára cserélték volna ki, egy emberközelibb, talán őszintébb, megadóbb és sokkal szimpatikusabb önmagára. A tekintete is egészen más lett. Kalandozóbb, tűnődő és élénk. Eddig üres csalódott és opálos volt... kopott. Hmm... mindig csodálkozom azon az élet milyen módon képes újra, meg újra életet önteni egy már teljesen roncsnak hitt emberi lénybe. De ilyen csodák nap mint nap vannak. Elmosolyodtam jutalmul és mélyen kifújtam a lélegzetem. Ez most nem a bolond mosolya, aki még akkor is fejjel megy a falnak amikor már százan beverték előtte. Ez most egészen más mosoly... inkább az elégedettség békéjét fejezi ki. Előveszem a zsebemből a jegyzettömbömet, és szépen felfirkantom rá a férfi által mondott dolgokat. S amíg a fekete vonalak kanyarognak a golyóstoll alatt, egyre kiterjed az egész lényemen ez a megelégedettség. Ugyan megfordul a fejemben, hogy színlel mert olyan éles volt a váltás. De igazából valahol mélyen tudom, hogy komolyan mond mindent.
- Mint a kekszet? ... Érdekes hasonlat... Razz

- mormogtam az orrom alatt. A cigarettát udvariasan elutasítottam
- Köszönöm szépen, de nem élek vele... - mondtam szabadkozva. Remélem nem sértem meg ezzel. A cigaretta okozta függőség erősebb mint a drogok és az alkohol egyben... csak azok máshogy okoznak sérülést egy emberben. Mivel az egyetlen értékem az énem, ezért igyekszem semmivel se manipulálni. A függetlenség nagyjából azonos a szabadság érzésével. De nem volt időm újra ezen gondolkodni, mert egészen más ugrott be a képre. Egy újabb ledöbbenés. Ha lehet, még inkább mint az előbb. Elég furcsán néztem a férfira.
- Szerintem ez szükségtelen.- szabadkoztam kicsit megilletődve, de a lelkem mélyén persze jól esett ez a feltételezés. De magamtól sosem gondoltam volna ezt.
- Mármint... igazán szükségtelen elvenni ilyen apróságok miatt mások életét... meg aztán nem úgy néz ki, hogy mostanában kapitányunk lesz >.<.- próbáltam menteni, amit még lehetett. Meg mi a fenéz jelent ez hogy "te nem fogod ott elrontani, ahol én" ? Ez a ködös jóslatnak is beillő vallomás elég váratlanul ért, szinte arcul csapott, és tagadhatatlan a fülembe ültette a bogarat. Meg hogy leszünk e barátok? Hát persze, hogy lehetünk... csak izé... szóval most ez, hogyan jött ide ilyen hirtelen. Egész végig vizsgáztatott volna? Az vicces, mert akkor tényleg ugyanúgy gondolkodunk.
- Öhm...- kezdtem, kis időmbe tellett míg az összes infó be bootolt.
- Ha szeretnéd... utána járok neked, aminek lehet az apáddal kapcsolatban, de én nem vagyok nemes, nem biztos, hogy mindenhová lesz bepillantásom.- mondtam őszintén. De valóban, ez igen fontos lehet neki, talán erre tette fel az életét... de mindenképpen meghatározó neki. Szóval engem is érdekel, tényleg érdekes lehet, miért is tett mindent.
- Ami a bankai-omat illeti .. hehe...^^...nem hiszem, hogy nekem az elkövetkezendő száz évben lesz olyan ...- mosolyodtam el szerénykedve. Nem erősségem magamat megbecsülni.
-Még a shikai képességem is kissé rakoncátlankodik...- mutattam az össze vissza meredező vérszín tincsekre szórakozottan. Igazából nem is bánom, hogy Makase kissé szeszélyes, kedveltem őt így is. A megszelídíthetetlensége ellenére, szerintem ő volt a legjobb kard, amit kaphattam az élettől.
- De abban jó vagyok, hogy kiderítsek dolgokat... a matematika velem van ^^... az emberek kiszámíthatóak.. jobban is mint szeretnék. - Mosolyogtam rá békítően barátságosan. Remélem immár elvonultak a viharfelhők.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szer. Okt. 12, 2011 8:10 am

//Yuke és Holdacska, avagy becézzünk egy arrancart//

>>Előzmények<<

Mikor megjelent vizesen, azonnal nekem akart rongyolni, és bemosni egy nagyot. Egy pislantás is elég lenne, és a paradicsomi környezet azonnal egy pokollá változna. Mindenesetre meggondolja magát, amint rájön, hogy van közöttünk egy kis különbség. Utána a ruháit összekapja, ami meglepő módon teljesen szárazak. Hehehe. Végül csak lenyugodott. Én csak egy helyben bámulom, hogy mit is fog tenni.
- Nincs szükség a bocsánat kérésedre. Nekem kéne elnézést kérnem. Csak tudod bánt, hogy egy ilyen szép lány ilyen gyorsan akarja tönkretenni az életét. Ne érts félre. Pont egy ilyen érzelmi kitörést akartam látni. Tudod miért?... Itt a bizonyíték hogy még te te vagy, és nem vagy elgyepesedve, a semmire ítélve. Itt helyben öltelek volna meg, ha így lenne. Arrancar vagy shinigami az tök mindegy. Feladod-e vagy sem- odashunpoztam mellé, és lefeküdtem a fűre én is. Vizes volt még mindig a haja. Ezt egy gondolattal elintéztem. Hozzáértem a vállához, majd ő is megszáradt a hajával együtt. Megdörzsöltem a szememet, majd a földre bámultam. Csupán egy tér görbített képe. Belemarkoltam, majd kitépni próbáltam egy fűcsomót. Sehogy sem sikerült. Egy mosolyt engedtem meg magamnak. Minden érzés, ami a természetet imitálja félreérthetetlenül a kópia hangulatát is magával hozza. Mosolyomat is csupán egy szellő varázsolta az arcomra. Néha Paragon nagyon ügyes tud lenni. Mindegy is. Holdacska egy kicsit most magába szállt. Láttam rajta. Hosszú perceket láttam. Hanyagoltam a szent beszédet erre.
- Az az igazság, hogy fogalmam sincs. Nem ismerem az életed. Nekem az lett egyszer az életcélom, hogy megöljem az apám, vagy túltegyek rajta. Most meg benéztem. Nem ismerem se az espadat, se a többi arrancart, de azt tudom, hogy nekem nem érte meg a gyilkolás. Te tudod mit akarsz... vagy tévedek talán? Az életcélban biztosnak kell lenni. Legyen ez vagy az. És hogy mi lesz utána? A következménye. És az új életcélod az lesz, hogy hogyan éld meg a következményeket. Legalábbis szerintem így vagy. Nem ismerlek annyira, hogy pontosan és jót mondjak. Lehet az élet nekünk más lapokat osztott, de elbírom képzelni, hogy most ugyanazokat húztuk. Holdacska- fejeztem ki neki magamat, majd elnyúltam a földön. Lehunytam a szemem, és kezemmel eltakartam az övét is. Csak hogy ne hányja el magát a következő cselekedetemre. Ugyanis az új világkép a következő lett. A Holdon bámuljuk a Földet, és a csillagokat. Irónikus, mert egy öt vagy hat négyzetméteres gyepen ültünk. A Holdon. Elengedtem a szemét, és vártam a reakciót mit fog tenni. A Holdon van.
- Ez itt Paragon. Úgy görbíti a teret, ahogy akarja. És ahogy én szeretném. Paragon az én zanpakutoum. És azért vagyunk itt, hogy megértsd, nem a körülötted lévő dolgok rejtik a lényegét az életednek. A valóság az az, amit elhiszel. És ez itt egy nagyon jó másolata a valódi világnak- magyaráztam el neki, miért és hol is vagyunk igazából. Reméltem, hogy tetszeni fog neki ez a látkép. Eddig gondolom még csak képeken láthatta milyen a Hold felszíne, most még meg is tapasztalhatja. Holdacska. Jó kis név.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Csüt. Nov. 10, 2011 1:49 am

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Nem álltam még készen, azt hiszem. Túl hamar kezdődött ez az egész. Mindössze néhány hónapja érkeztem Karakurába, már is az életem gyökeresen megváltozott. Bár a raktárban élni Soul Society helyett azért valljuk be, már változás valakinek az életében. Ez viszont egyáltalán nem elegendő, teljesen megszokható dolog. Ami a változást illeti..az öcsémre gondolok. Az egyetlen ikertestvéremre, aki bizonyára, ha meglátna most rám sem ismerne. Fogalmam sincs, hogy ez milyen érzésekkel töltene el, nem beszélve arról, hogy Rei-chan is az én pártfogoltságom alá tartozik immáron. Néha azért elgondolkodtat, hogy talán nem éppen a legjobb utat járom. Voltaképpen valóban nem tudom, hogy merre kéne mennem, ha megyek egyáltalán valamerre. Annyit tudok mindössze, hogy a rám háruló felelősség miatt vissza kell fognom magam. Nem mehetek most már minden egyes éjjelen a focipályára, vagy le a folyópartra. Mindig is kedveltem ezeket az éjszakákat, és azt is, hogy ember viszonylatban sem töltöttem átlagos dolgokkal el az időmet. Mindig találtam valamit, ami tartalmasabbá tette a napjaimat; még akkor is, ha e miatt be kellett vernem pár szemétláda képét. Köztudott lesz lassan, hogy nem bírom a mitugrászokat, sem a kötekedőket. Ha valaki cseszekedik velem, képen talpalom, és viszontlátás. Néha tényleg szánalmas, hogy kis dolgokat sokan mennyire felnagyolnak. A mondás: "Bolhából elefántot", hülyeség.
Mindazonáltal azzal a cselekedetemmel, hogy a papucs képűhöz fordultam bizonyos okokból kifolyólag, lehetségesen én magam szegtem meg most ezt a baromságot. Végül is nem tehettem mást, ha egyszer az a nyomi ott hagyta a járdaszegen ezt az idióta köpenyt. Muszáj volt kiderítenem, hogy hol is lakik valójában. Célom ezzel az egész hűhóval pontosan az lenne, hogy a képébe vágom a köpenyt; ráadásul úgy, hogy szerintem nem is fogja sejteni előre, hogy ki is vagyok valójában. Elvégre is, mióta utoljára találkoztunk, történt velem egy s más. Így hát megszerezvén az öregtől a címet, kezemben az említett tárggyal megindultam a megadott cím irányába. Csak azt bánom az egészben, hogy nem rángattam el magammal valakit, most valahogy nem lenne kedvem ismét megküzdeni vele. Elment a kedvem az egésztől, nem akarok a saját belső lidércem ellen most küzdeni. A mai napra egy nyugodt, zökkenőmentes napot akarok. De le fogom verni azt, aki esetlegesen ebbe bele mer köpni, az is szent. Neutral

Lassú léptekkel haladok előre a hideg, őszi utcákon. Hosszú, fehér hajamat itt- ott bevégzi a szél, de még így is megkapom azokat az átlagosnak számító ledöbbent tekinteteket. Elcseszett emberek.. Néha komolyan elgondolkodom, hogy a fekete, szegecselt bőrdzsekiben flangáló lányt látják bennem, vagy csak a hajam zavarja őket. Bármelyik oldalról közelítem meg a dolgokat, gyakorta egyiket sem kedvelik. Kár, hogy ez engemet teljesen hidegen hagy, nem érdekel másoknak az aggályai a külsőmmel kapcsolatosan. Megtanultam már hogyan peregjenek le rólam az e fajta kritikák. Nem mászkálok pláza kurvaként, holott ha beöltöznék full rózsaszínbe, a fehér hajammal biztosan befutnék. Hülyék ezek a nők, komolyan.
Furcsa eszmefuttatásom odáig fajul, hogy a házhoz egy közeli utcán, az egyik srác belém jön. Egyik kezemet ökölbe szorítva torpanok meg rögvest, melyre az éppen elhaladó egyből reagál. Már megmondtam...aki elcseszi a napomat, annak beverem a képét. Legalább ezzel a dühvel adok neki egy szép jobb egyenest, és megyek tovább, míg ő vergődhet az aszfalton. Még hogy gyengébbik nem, és ezek bármit megtehetnek.. Rossz helyre jött, ha azt hitte, hogy annyiban hagyom az egészet. Mit sem törődve az iméntikkel szépen lassan megérkezek a kívánt, vagy éppen nem kívánt helyre. Elhúzom számat a látottakon.* ~ Elkényeztetett seggfej..~ *Morzsolgatom magamban a dolgot. Mi mást lehetne hinni, ha valakinek ilyen háza van? Csak, hogy ez a látszat. Ettől nem lesz se jobb, sem rosszabb. Nem mondhatnám, hogy Soul Societyben sok nemessel találkoztam volna, de a véleményem mindig is megvolt. Nem azt utáltam, hogy ők gazdagok, hanem inkább az- az arrogancia, ami természetellenesen megvan minden egyes nemesben, egyszerűen elviselhetetlen. Beraktam őket a gyufás skatulyába, azonban Yukeról nem tudom még megállapítani, hogy ő is oda tartozik e. Persze még mindig dühös vagyok rá a múltkori miatt, de az, hogy Karakurában lakik, okkal van. Senki sem hagyja el a Seireiteit csak azért, hogy üldöztesse magát a többi tucattal, főleg nem egy nemes. Ám nem az én dolgom más magánéletében áskálódni. Kit érdekel egyáltalán?
Kíváncsiságom, viszont vezet. Úgy döntök, hogy nem is csengetek be azért, hogy a képébe vágjam a holmiját. E helyett úgy tartom jónak, hogy csendben, néhány shunpoval megnézem, hogy milyen is lehet a hátsó kertje ennek a háznak. Fogalmam sincs, miért érdekel engem, de betörni nyilván valóan nem fogok. Akkor sem, ha kecsegtető bosszú lenne néhány ablakot betörni; többé nem fogok élni ilyen primitív eszközökkel. Nem kockáztathatom meg azt, hogy az emberek jelenlétét magam ellen uszítsam egy ostoba shinigami miatt. Habár, a lélekenergiámat a következő pillanatban már nem igazán lehet érzékelni, hiszen magamra öltöm a Kisuketől kapott reatsu elrejtő köpenyt. Hideg van ide kint, és a dzsekim nem éppen az ilyen időjárási viszontagságoknak van tervezve. Fejembe húzom a fekete köpeny csuklyáját, s hagyom, hogy néhány szál fehér tincs kilógjon belőle. Tekintetem hosszasan kémleli a rendezettnek tűnő kertet, míg kezemben Yuke köpenyét fújkálja a szél. Én pedig csak várok, és várok..Egyszer majd feltűnik neki, hogy valaki a hátsó kertben ácsorog, és onnan figyeli a tiszta éjszakai eget.*

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Nov. 11, 2011 8:43 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Fura egy éjszaka ez. Kivont karddal menekülök egy engem üldöző shinigami csapat elől. Nem hiszem el, hogy ezek mindig megtalálnak. Éppen a Fészek felé tartottam, mikor észrevettem őket. Teljesen eredménytelenül keresgéltek valamit, valószínűleg engem, mert ott hagytam egy kis tárgyat, hogy emlékezzenek rám. Egy shinigami kardját, akit egy hollow ölt meg. Nem tudtam megmenteni, és mielőtt a Fészekbe teleportáltam magam, ledobtam a kardot. De nem lenne jó, hogy ha bármilyen sejtésük lenne a Fészekről, így megtámadtam őket, és rajtaütést színlelve el vezettem őket a helyszínről. Kíváncsi vagyok, hogy mióta Yuu börtönben csücsül kiadott-e volna bármit is rólunk, a kegyelemért. Nemhiszem. Valóban egy becsületes emberről van szó, és tudja, hogy ha gáz van, akkor kimenekítjük. Nagy esélyt látok arra, hogy ez meg is fog történni. Karakurából messze elvezettem őket, egyet-kettőt még le is vágtam, csak hogy komolyan gondoljanak, utána egy teleport... haza.

Szerencsétlenek. Nem akartam hogy ilyen csúfosan érjen véget a kis akciójuk, de sajnos nagyon rossz helyen voltak. Számukra egy darázsFészek volt az a helyszín. Fáradtan lépek a házam ajtajához. Valami viszont nem stimmelt. Nem tudom micsoda, de olyan érzésem volt, mintha egy idegen járt volna itt. És most nem egy olyan nő, amit Nazo vagy én halászunk össze, ez most egészen más volt. Mintha már éreztem volna ezt az érzést valahol. Hátrapillantottam, de nem láttam semmit. Hmm... A kulccsal kinyitottam a zárat, majd az ajtót is. Beléptem, levettem a cipőm, majd nyomultam be a szobámba. Magamra zártam, majd a fejemet fogva gondolkoztam az ágyamon. Igazán kényelmes volt az ágyam, gyakorlatilag arra, amire kitalálták tökéletes. Meg amire nem arra is... vagy arra találták ki volna? Alvásra? Ugyanmár. Mindegy is. Gigaiomban voltam, de már annyira hozzászoktam, hogy tulajdonképpen nem is vettem észre. Végül felkeltem, és kitártam az ablakot, hogy egy kis friss levegőt engedjek be a szobába. Aztán észrevettem egy személyt, aki a kertemben ácsorgott. Gyorsan ásítottam egyet, ezzel elhihette talán, hogy nem vettem észre. Visszamentem a szobába belsőbb részére, majd fiókomhoz siettem, ahol a lélekkapszulámat tároltam. Gyorsan lenyeltem. Testem kiült az ablakba, és rágyújtott egy cigire, de háttal volt kifelé. Aztán egy mosolyt intézett hátra, és én az ablakon átugorva/shunpozva az egyén mögé ugrottam. Ekkor megláttam egy fehér tincset. Tágra nyíltak a szemem, és hátratántorodtam.
- Vááá!- kiáltottam egy kicsit és a seggemre ültem. Rika. Visszatért. Ismét. Szerelmem! De én mégis megijedtem nagyon, csak így előkerült. Egy csók rémlett fel előttem a teaházban, aztán Egyiptom. Édesem! Az a csók.
- Ri...- a szeretett hölgy nevét nem tudtam végigmondani, mert megfordult, és megdöbbenve realizáltam, hogy nem Ő volt. Neeeeeem! Ez nem lehet igaz. Már a remény egy szikrája felvillant bennem. Hogy tehette velem ezt, ez a random ribanc, ráadásul nem is ismerem. A szeme ugyan ismerős volt valahonnan. Nem tudom, hogy honnan. Tengerkék íriszek. Felálltam a földről, szememből gyilkos vágy villogott. Tekintetemmel a pokolba küldtem volna. Utána észrevettem kezében azt a köpenyt, amit akkor vesztettem el, mikor Shizunéval harcoltam.
- Elbírod te képzelni, hogy most mit tettél velem? Egy álmot bolygattál meg, és most ledöftél. És amúgy is. Mondja, mit keres itt? - ekkor esett le, hogy mi is történik. Lát engem, mikor gigaiban sem voltam. Lélek. Ilyen íriszek? Ez az arckifejezés?
- Shizune?- tettem fel a költői kérdést halk ledöbbent hangon. Miért van most itt? Csupán a köpenyemet hozta vissza? Immáron egy másik nővel tévesztettem össze, tuti, hogy nem ő. Vagy mégis? Tuti ő...
- De mi történt veled? Gyere, hadd fogadjalak a házamba. Egy tea? Kérhetsz bármilyen ízűt... de mégis? Miért kerestél fel?- kezdtem el hadoválni jó vendégszerető módjára, és máris kezemmel beinvitáltam a hátsó bejárat felé, ami egyből a konyha helyiségbe vezet. Ha elfogadja meghívásom, én azonnal megmutatom neki az ebédlőt, és kihúztam neki egy széket, hogy foglaljon helyet, addig én egy tea elkészítésének előkészületeit hajtottam végre. A reiatsuját egy picit megéreztem, mikor nagyon rákoncentráltam, egy apró fuvallatban, de megéreztem. Azt is észrevettem, hogy Kisuke köpenyét viseli.
- De mi ez az új külső? Új gigai vagy mi? És milyen teát kérsz?- záporoztam kérdésekkel azokat, amiket még mindig nem értettem.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 12, 2011 5:53 am

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Tekintetem hosszasan mered a távoli feketedő ég felé. Fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Enek felismerése képpen elég gyászosnak érzem helyzetemet, ami azt illeti. Pedig e pillanatban vagyok pontosan olyan helyzetben, hogy ideje volna eldöntenem. Most már nm tehetek úgy, mint egy gyerek. Fel kell, hogy nőjjek ahhoz, hogy el tudjam rendesen látni a rám bízott feladatot. Rei-chan egy gyerek, bármennyire is rántanék vállat felette. Nem leszek olyan, mint az anyám. Tasu egy szánalmas nő, aki folyvást csak menekül a felelősségek alól. Érdekes, hogy ezekre milyen hamar is rá jöttem. Ezek ismeretében még annyira sem tudok neki megbocsátani, mint eredetileg terveztem volna. Valahogyan elszállt belőlem ez a fajta nyomorult késztetés. Inkább csak élni akarok a magam módszerével, és lehetőségeivel. Meg kell találnom a módját annak, hogy Rei rendes szülőket kaphasson. Én magamat valahogyan nem érzem megfelelőnek. S hiába is mondanám, hogy csesszétek meg viszem focizni a kölyköt, vagy hogy vele ne baszakodjanak...lassan be kell látnom, hogy mindez nem elég. Nem ismertem azt a nőszemélyt, aki az anyja volt, de rohadtul felelőtlennek vélem, hogy magára hagyta szerencsétlen teremtést.
Percek telnek el hosszas ácsorgásban, és lassacskán tényleg kezdem szidni azt a szerencsétlent, akinek ilyen háza van. Mennyivel könnyebb egy ilyen helyen lakni egyedül, nem igaz? Mennyire könnyebb minden dolgot megkapni az életben a rengeteg küzdés nélkül. Mások egész életüket feltennék egy ilyen házra, vagy arra, hogy jól éljenek...Mások pedig egyáltalán nem vágynak ilyesmire. Legszívesebben kimenekülnék a világból jelen pillanatban. Kedvem lenne valakit laposra verni, felgyújtani valamit, falhoz csapkodni valakit, mindazért, hogy megkönnyebbülhessek. Elegem van már a sok baszakodásból, jó volna egy kicsit...nem létezni. A közeledő, ismerős lélekenergia gyanánt szépen becsukom a szememet, és ajkaim egy önelégült mosolyra ívelnek. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni. Rögvest érzékelem is, hogy a kívánt hatást sikeresen elértem. Hátra fordulva egyenesen a lábaim előtt esett seggre.* ~ Mahahaha..vetődj a lábaim elé Yukezo! ~ *Pillanatnyi kárörvendő gondolataim közepéből szavai valóságosan kiszakítanak. Oldalra billentett fejjel húzom fel egyik szemöldökömet. Na ez, ez tutira szánalmas. Meglibbentem kezemet, és a képébe vágom a köpenyét üdvözlésképpen.* - Csak ezt. *Felelem szűkszavúan, elvégre is nem beszélgetni jöttem. Ingerenciám sem lenne egy olyan illetővel beszélni, aki alig pár héttel ezelőtt szépen felnyomott agyilag. Arról nem is beszélve, hogy sikeresen laposra vertük azután egymást. Nincs okom vele különösebben beszélgetni.*
- Mit hittél? A mikulás jött el ajándék köpenyeket osztogatni? *Húzom el számat, és illetem ugyanazzal a csípős nyelvezetemmel, mint mindig. Bár a hangom, nos..számhoz teszem kezemet. Csattanós, mégis lágy női hang..hogy én még mindig mennyire nem szoktam hozzá mind ehhez. Meglepettségemet csak az tetőzi, hogy előzetes engedély nélkül merészel hozzám érni, és nem utolsó sorban egy ebédlőbe tuszkolni. A lélegzetem is eláll a helyiség látványára.* - Állj már le...nem csevegni jöttem. Csak visszahoztam a béna köpenyedet, semmi több. *Húzom fel orromat, de azért magammal rendes paradoxont állítva ülök le. Elharapom szám szélét. Ostoba ötlet volt ide jönnöm, és még ostobább ötlet volt bejönni a lakásába. Nem vagyok már gyerek, lehet az voltam, de gyorsan kellett felnőnöm az átlagnál. Nem szívesen mászkálok egy idegen férfi lakásán..Yuke pedig igen csak idegen. Sőt, az ő lakásán kéne a legutolsó esélyként megfordulnom. Kárt tett bennem ez a szemét...mondjuk..megis mentett. Áhh..most téphetem a hajamat, hogy mi a francért ülök egy ilyen szép helyiségben. Neutral

*
- Úgy nézek ki, mint aki gigaiban van? Ne szórakozz velem... *Fordítom el róla a tekintetem, mi alatt fejemről lehuppan a csuklyám, s ez által teljes arcom a maga összességében láthatóvá válik.* - Feketét...és..tejjel... *Morcosan hozzá teszem azért. Nem, nem békéltem meg azzal, hogy itt vagyok, de ha már így kínálgat teával. Akkor bátran fogok bűnözni, és megiszok egy finom teát. *__* * - Hosszú történet, és egyébként is mi közöd van hozzá? Örülj, hogy visszahoztam a köpenyed. *Újabb csípős mondatommal illetem. Nem szeretnék arról a témáról beszélni, de úgy érzem, hogy lassan úgy is kibukik belőlem. Hülye seggfej...nincs kedvem szemétnek lenni vele. Pedig most lehetőségem lenne törleszteni egy szép kis pofon keretében, de nincs hozzá kedvem..mi van velem? T_T* - Láttam, hogy fontos számodra a köpeny...

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 12, 2011 6:48 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Láttam rajta, hogy egy kicsit rossz néven vette, hogy csak úgy betuszkoltam a házamba, és teával kínálgattam. Nem akar beszélgetni, csak a köpenyemet hozta el. Legalábbis ezt mondta. De ha már itt van, én azért megtárgyalnám vele azt, amit már a múltkori harcunkkor is letisztáztam... lehet ő lesz a tenshim. Még gondolkodok egy kicsit rajta, de az ajánlatot mindenképpen felteszem neki. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Vaizard, ráadásul a raktárban. Biztos egészen más világa van, mint mondjuk nekem, de azt tudom, hogy abban hasonlítunk, hogy nincs igazán hazánk. Shizunéra néztem a konyhapult mögül, és vártam, hogy mit rendel tőlem. Fekete tea, tejjel. Pfúú... Az nagyon érdekes lesz most számára. Igazi kínai porcelán teáscsészét vettem elő, és a hideg tejet beletöltöttem. A forró vízbe, egy orosz teafűvel teli teatojást raktam. 30 másodpercig áztattam, rángattam, majd kivettem, és a tejbe öntöttem a nedűt. Ráraktam egy egyszerű tálcára, majd kiraktam az édesítő tálkát is. Három fajta mézet és cukrot tartalmazott, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem fogja igényelni. Az orosz tea szinte magában hordozza azt az ízt, amivel az ember átérzi azt a hideg -40°C-ot. Nem hiszem, hogy Shizune valaha is ivott ilyet. A tálcát szervíroztam elé, majd egy laza mosolyt megengedve átültem vele szembe, és nyakamból levettem a Daitenshis nyakéket. Kiraktam az asztalra, és átlöktem Shizunénak.
- Márpedig mi csevegni fogunk, üzletet ajánlok a számodra- mondtam iszonyat hideg szúró hangon, csak hogy érezze nem véletlen hoztam ide be- Csupán egy szájhős vagy jelen állapotodba, semmit sem érsz a világban, és lefogadom nem tudsz magaddal mit kezdeni. Ilyen a Vaizard élet, és hidd el jól ismerem azt. Én is így kezdtem neki karakurai életemnek- sértegettem ugyanazon a hangon, és ha jól gondolom ez most egy kicsit felpumpálja az idegeit, de hogy ha a külső mellé járt volna egy kis ész is, akkor most tudná, hogy ez csupán egy marketing fogás. De már volt szerencsém kiismerni. Már mondtam, hogy üzletet ajánlok, és ez nem üzleti dolog.
- Megvan benned az az erő, hogy hatalmas és erős harcos légy, csak segítségre van szükséged. Egyedül sosem leszel erősebb a shikainal. Én felajánlom a tanítói képzettségemet. Van rá lehetőségem, hogy egy olyan helyre vigyelek, ahol annyit törhetsz zúzhatsz kedvedre, amennyit csak akarsz, annyira kockáztatod az életed amennyire csak akarod, és velem annyit fejlődsz, mint amennyit eddig még soha. Hidd el, ismerem már az érzéseid. Erre van szükséged, hogy megvédhess valamit, ami még számomra is rejtély, de nem is az én dolgom. Én csak a képzettséget, és a tapasztalatot adom hozzá- mondtam, mint jó könyvelő, először a jó dolgokat. Még fogalma sincs, hogy mit vállalna el. Mi a Daitenshiben meghalhatunk bármikor, aztán meg ha védeni akar valamit... meghalva azt nehéz. De én őt akarom tenshinek. Én azt akarom, hogy ő legyen a tanítványom, a társam. Annyi mindent el tudok vele képzelni, hiszen egy tehetséges kiscsajról van szó. Hiába a külső nehéz lesz neki felnőnie hozzá.
- Az a medál amit eléd löktem egy titkos testvériségnek az egyik jelképe. Megfogyatkoztunk az utóbbi időkben. Sok társunk odalett a küldetésekbe, ami nem más, mint ennek a világnak a megmentése azoktól az erőktől, amik fenyegetik ezt. Angyalok vagyunk. Olyanok, mint a 13 őrosztag, csak mi az Emberek Világát védjük- felálltam, és odasétáltam mellé, majd elvettem a nyakéket tőle. Visszaraktam a nyakamba, majd elsétáltam egy ablakhoz, hogy onnan kémlelhessem a sötét eget. Felhő takarta el a Holdat, így idebent kissé sötét lett.
- Vezérünk azt kérte, hogy toborozzunk tagokat, és én úgy érzem, hogy te lennél a legtökéletesebb az egyik üres hely betöltésére. Edzeni foglak, és segíteni az életed bármilyen problémájában. Úgy gondolom, hogy szükséged van valakinek a segítségére, és én megértem, hogy ha személyemet nem kedveled, de az én módszerem a legjobb. Most is csinálnék veled egy kezdő edzést, ahol annyit törsz és zúzol, amennyi jól esik. Látom rajtad, hogy feszült vagy, és úgy nehéz tisztán gondolkodni. Szeretném, ha nem haragudnál rám, és azt is szeretném, hogy ha átgondolnád az ajánlatomat. Van kedved eljönni velem az Andokba, ahol egy teljes sereg áll a szolgálatomba?- regéltem el a befejezését az egésznek. Ha tudná, hogy én a poklot jártam meg az előzőekben. Most neki az első Daitenshis küldetése talán a segítség Yuu-san kiszabadításában. A raktárból tuti ismeri a vezérünket, és valószínűnek tartom, hogy nincs vele igazán puszipajtás viszonyban. De tudom, hogy Shizune is tudja, hogy az ajánlatom igen csábító, és ő csak nyerhet vele, hiszen számomra az üzlet nem éri meg, csak én szeretném, hogy ha ő lenne a tanítványom, és nem valami ismeretlen random forma. Utara Kezomaru meg minden parancsomat követi, és tulajdonképpen nem pusztíthat el egyetlen egy tagot sem a seregemből. Az lehetetlen.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 12, 2011 7:48 am

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Míg ő a teámmal bíbelődik, addig én folyvást ezen az egész kócerájon pillantok végig. Most először kerülök olyan szituációba, amikor kissé elnyom ennek az egész helységnek a kisugárzása. Minden olyan más, mint a raktárban, vagy a volt otthonomban. Nem panaszkodom, mindkettőt kedvelem, azonban mégis másabb ez a fajta élet. Legalább is emlékeimben élénken él Akane szavai a gazdagokat illetően. Állítólag valami nyominger legyeskedett körülötte mindig azokban az időkben. Némileg megrázom fejemet, és leveszem a köpenyemet. Ide bent eléggé meleg van, és egyébként is van rajtam még egy dzseki. Nem mondhatom, hogy nem kedveltem már meg Urahara köpenyét, ám nem kéne mindig ilyen cuccokra támaszkodnom. Magam is megvédem magam, s azt is tudom, hogy csak Rei miatt kaptam meg ezt a köpenyt. Azért, hogy ne keveredjek mindig bajba. Pedig néha már nagyon unalmas ám ,hogy nem történik semmi jó ebben a városban. Még csak egy nagyobb arrancarnak sincs kedve zúzni egyet, hogy le lehessen ütni. Habár shinigamikból van annyi, hogy ömleszteni lehetne őket. Nem értem különösebben ennek az okát, de ha valamelyikkel esetleg összefutnék, elintézném egy kis verekedéssel. Nem tudom mennyire élné túl, de ez már nem az én problémám. Lepillantok az elém tett tálcára, és teára. Csodálatos, most ebből hogy a fenébe állapítsam meg, hogy melyiket kéne bele tenni? Normális ez a shinigami? Ne akarjon már itt belőlem egy sznob némbert csinálni, akinek még a mézet is meg kell szűrnie.. Ehh...inkább csak rakok bele két cukrot, míg rendesen felfelé kezdenek ívelni szemöldökeim.*
- Te...üzletet nekem? Nem érdekel! >.> *Pláne akkor nem, ha ilyen hangon beszél velem. Már kellőképpen érzem, hogy a hangulatom kezd még alább esni. Olyan érzést kelt bennem ez az egész szituáció, hogy pillanatok alatt képes leszek fel húzni magam. S milyen igazam is lesz a következőket hallgatva. A belém maró szavaira úgy meg szorul kezem között a teás csésze, hogy elég rendesen berepedezik a porcelán. Dühösen pillantok fel rá, amiért ezeket a szavakat hozzám vágta. S eme indulatomat tetőzve fel is állnék, ha éppen nem venném észre a kezemnél lévő nyakláncot. Lepillantok az ékszerre, amelynek tapintására súlyosan ellököm magam mellől. Jobb volna, ha békén hagyna az ilyesmikkel.*
- Ha sértegetni akarsz, akkor jobb lenne, ha békén hagynál. Nem vagyok olyan hangulatban... *Jelentem ki, bár a magam mögött részben elhagyott vérmérsékletemmel már kettétörtem volna neki az asztalt, hogy lássa, hogy velem nem kéne baszakodnia. Rohadtul nincs igaza, hiszen Yukezo semmit sem tud rólam. Az ég világon semmit sem tud. Még azt sem tudja, hogy pontosan hogy hívnak, sem azt, hogy kinek a lánya vagyok és hogy miért vagyok Karakurában. Valamint azt sem, hogy...mindegy, semmit sem tud. Így ezen az alapon ezek a szavak rohadtul nem jogosak. S az ilyen előítéletek gyanánt tudok haraggal pillantani szemeibe. A sorra következő szavaira a kezemben lévő csésze már valóban eltörik, és darabokban hullik a tálcára.* - Nem tudsz rólam semmit Yukezo. S pláne nem érezheted azt, amit én. Miből gondolod, hogy szükségem volna rád? *Építem fel magam köré a szokványos falakat, amiket nem fogok hagyni feltörni mindazok számára, akik nem érdemlik azt meg. Ez a világ tele van mocskosabbnál mocskosabb shinigamikkal, és egyéb lényekkel; engem pedig senki nem fog hülyére venni. Pláne nem egy ilyen shinigami, aki azt hiszi, hogy bármit megérthet velem kapcsolatosan. Annyira nem értem, hogy miért akar nekem mindenki úgy segíteni, hogy közben nem is ért meg egyáltalán. Fogalmuk sincs, hogy mit akarok valójában, pláne azt nem, hogy mit miért teszek. Már erősen él bennem a gondolat, hogy fogjam magam, és távozzak; de ennek az átkozottnak a sorra következő szavai, melyek feltörik a kettőnk közé szorult csendet megállítanak ebben. Ismételten a medálra pillantok, majd az elmém alsóbb rétegeibe ássák bele magukat szavai. Olyan érzéseket szakítanak fel, melyekről azt hittem már rég eltemettem őket.*
- Valóban? Akkor sok sikert hozzá... *Hagyom, hogy elvegye a medált, de tekintetem valahogyan még sem tudom levenni róla. Mélyen belém rögzült képe most egészen más fényben dereng. Valami különös érzés kezd bennem fel támadni, ahogyan megpillantom az ablaknál. Nem tudom mi ez az átkozott érzés, de nagyon nincsen a helyén. Egy pillanatra be kell csuknom a szemeimet, hogy összeszedjem a gondolataimat. Fel állok, s a helyett, hogy bármit is mondhatnék a köpenyemet fogom karomba, s minden előzetes öltözködést mellőzve kisétálok a hidegbe.*
- Nem kéne jótékonykodnod Yukezo, főleg egy olyannak, aki nem rég laposra vert téged. Nem megyek veled az Andokba.. *Jelentem ki, míg ki megyek az ajtón. Az imént olyan gyenge pontomba sikerült belegázolnia, ami miatt ez az egész ház számomra fojtogatóvá vált. Muszáj ki jönnöm a levegőre, s muszáj menekülőre fognom a dolgot. Sikerült teljesen összezavarnia ennek a férfinak. Olyanokat mondott nekem, és tett, amivel ha nem figyelek teljes mértékben, összefogok törni. Nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget, különösen most nem. Már azt hinném, hogy sikerült magam mögött hagynom, amikor tévednem kell.*
- Jó lenne, ha megválogatnád a szavaidat. Nem fogom hagyni, hogy egy jött ment átvágjon. Túl sok csalódáson vagyok már túl Yukezo..jobb lenne, ha nem hitegetnél felesleges álmokkal..mert egyáltalán nem ismered a helyzetemet. Honnan gondolod, hogy én lennék a legmegfelelőbb? S egyáltalán miért segítenél rajtam? Senki nem segít a másikon csak úgy, én már csak tudom... *Suttogom egész halkan, míg feszült komorsággal pillantom az előttem "elhaladó" aszfaltot. Valóban, mindez, hogy valaki így törődne velem a puszta semmiből, csupán egy álom lehet. Fogalma sincsen arról, hogy mennyire értékesek lehetnek számomra ezek a szavak, ha valóban igazak volnának. De fel kellett nőnöm most már. Meg kellett tanulnom, hogy ezek csupán haszontalan, ostoba álmok lehetnek, amik egy vaizardnak nem járhatnak ki. Meg kellett tapasztalnom, hogy milyen szülők nélkül, társak nélkül felnőnöm. S immáron azt is, hogy azt kell nyújtanom egy lánynak, amit én magam soha sem kaptam meg...túlságosan nehéz. Ha volna valami, amit megvédhetnék az nem ez az átkozott világ, hanem csak is kizárólag Rei-chan. Nem szeretném őt elrontni..nem akarok olyanná válni, mint Tasu. Út közbe még egy kukát is felrúgok, majd leül egy padra, hogy kínomba a köpenyembe temethessem arcomat.* - Muszáj volt sértegetned? Most higgyem el, hogy segíteni akarsz mi?....*Nyöszörgöm.*

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 12, 2011 8:45 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Eltörte. A kínai csészémet, csak úgy eltörte. Szemrebbenés nélkül végighallgatom mondandóját, majd megvárom, míg távozik. Akkor nem értette meg azt, amit mondtam. Szerencsétlen lány. Hagyjam elmenni? De a kérdés talán helytálló lenne. Miért is akarok én neki segíteni? Ez egy egyszerű folyamat... egy olyan folyamat, ami egy nagy egész része, de a motorja is lehetne. Összezuhan, nem tud megvédeni senkit, elveszik a védence, dühös lesz, magát hibáztatja, letargikus, és vagy gonosz, vagy öngyilkos. Egy gonosz Vaizard. Ez a Föld végét jelentené. Én a világ megmentője vagyok. Shizune világa szorosan összefügg ezzel a világgal. Ha összeomlik az elméje, akkor lidérc lesz belőle. Egy nagyon erős lidérc. A többi vaizard megállíthatná talán, de Shizune másmilyen. Nála nem sok eredménnyel járnának. Elviselhetetlen lenne. Talán ez lehet az egyik ok. A másik ok, mert láttam harcolni, és egész egyszerűen megfelelt az elvárásaimnak. A harmadik ok, ami talán a legfontosabb.
- Nem hagyom, hogy az történjen veled, ami velem- suttogtam, és visszarohantam a konyhába. Fogtam egy termoszt, és beleöntöttem a maradék teát. Tettem bele nagyjából annyi cukrot, amennyit ő rakott bele, és így rohantam ki az utcára. Utána amint megpillantottam őt a padon, egy shunpoval odatermettem mellé.
- Ez a tied- nyújtottam át neki a termoszt. Szüksége lesz rá.
- Te nem értesz engem. Én a 219 évem alatt nem láttam mást, csak fájdalmat és szenvedést, míg nekem mindent megadtak. Aztán apám úgy döntött, hogy tényleg mindent megad... iszonyat mennyiségű fizikai és mentális fájdalmat. A Tamachi-ház múltjába rengeteg gyilkolás, és bűn ágyazódott be. Kegyetlenség, és harag. A Sereg ami most engem szolgál, anno egy ősöm vezetésével el akarta pusztítani Soul Societyt, a bosszú gyermeteg ürügyén. Az indulat nem csupán a semmiből fogantatik meg. Az indulat végül haraggá, dühvé alakul át, utána mélyről fakadó gyűlöletté, míg minden ellened fordul. Én anno ráléptem erre az ösvényre. Tudod mi lett az eredménye? Megöltem az apámat, anyám öngyilkos lett, sok tisztet lemészároltam, elveszítettem a menyasszonyomat... aki egy vaizard volt. Végül a gyűlölet olyan léptéket vett rajtunk, hogy egymás életére törtünk. Mindkettőnk szemében gyilkos vágy tükröződött. Végül is én itt kötöttem ki Karakurában. Könyvelőként dolgozok, hiszen eddig is a pénzkeresésre okítottak, de folyton kísért az a kétszáz év, amit eddig leéltem. És mit látok benned?- kérdésem után felé fordultam. Ha el akart menni, megragadtam, és visszarántottam. Most meghallgat. Ezt akkor is ledugom a torkán- Talán túl hamar kell neked túl sok mindent megcsinálnod. A reiatsudon érzem, hogy még nagyon fiatal vagy. A lidérced csupa szenvedély, harag, vérszomj. A belső lidérced a lelked része ugyanúgy, mint a zanpakutoud. A lelked egyik része... gyilkolni akar, a világon akar bosszút állni az őt ért sérelmeken, lenéz téged, el akar pusztítani téged, és amint lehet, ezt meg is teszi. Vaizard vagy, te nem teheted meg magadnak azt a luxust, hogy összetörj... és én ezért vagyok itt. Neked lehetőséged van arra, hogy bármit megvalósíts, amit csak akarsz. Eddigi tapasztalatom szerint minden vaizardnak van egy támasza, amit óhatatlanul is védeni akar, mert ha nem lenne ez a támasz, már rég hollow lenne. Hadd segítsek neked, hogy ne érjen kudarc, hogy úgy élhess ahogy szeretnél, hadd segítsek abban, hogy ne neked kelljen mindent megcsinálnod. És mit kérek én cserébe? Fair vagyok megmondom természetesem. Legyél a társam, a tenshim, a tanítványom a Daitenshi testvériségében. Ez egy testvériség. Törődünk egymással. Egy olyan kötelék, ahol minden tag érezheti, hogy van valakije. Egy bajtárs, egy jó testvér. És természetesen a kötelesség, hogy a képességedet, hasznosan kamatoztasd, a világ megmentésében, ha éppen gond van. Akár a poklot is megjárd azért, hogy ezt megtehesd... ahogy már megtettük egyszer. Mellettem védve vagy mindentől, de te is védsz engem. Társak. Testvérek- hosszú monológom végén felálltam, és nekidőltem egy fának. Én olyan ajánlatot tettem, ami mindenképpen fair, sőt csábító, ha megérzi, akkor pláne. Mióta a Daitenshi tagja vagyok, úgy érzem, van értelme annak, hogy eljöttem Soul Societyból, értelme van annak is, amit mindezidáig tettem. A Sors Dárdáját elpusztítottuk, Aizent megöltük, mi jöhet még. Én az életemet is feláldoznám a Daitenshi céljaiért, hiszen én már olyan rég óta tag vagyok, hogy ez beleivódott a tudatomba, a lelkembe. Nincs szerelmem, de van célom. Mikor volt szerelmem, nem volt szerelmem, és csak kínt okozott, ez fordítva sokkal kecsegtetőbb. Shizune... Kérlek gondold át jól

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Kedd Nov. 15, 2011 8:12 am

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Hideg szél fújkál ide kint újra, és újra. Nem hagy egy pillanatra sem nyugton, s ettől csak még jobban nyugtalan leszek. fel kéne vennem ezt a köpenyt, hiszen nem kéne, úgy mond lebetegednem. Mi vaizardok ugyan, igen hamar gyógyulunk, de a környezetemben már egy kis lány is van. Most már olyan dolgokra is oda kell figyelnem, amelyre alapvetően soha nem kellett. Még mindig nehéz lesz feldolgoznom, hogy most már valóban egy felelősség teljes, vagy milyen nővérnek kell lennem. Mikor Hajime töltötte be ezt a szerepet, többnyire a dolgok máshogyan működtek. Akkor voltaképpen vállamat vonogattam az ilyenekre, s ő játszotta el inkább a bátyám szerepét. Ám ezt már nem engedhetem meg magamnak, és pont ettől félek egy kicsit. Mi lesz, ha megbukok? Mi lesz, ha én is olyan leszek, mint Tasu? Rei-chan nem érdemli meg, hogy sík idióták vegyék körül, akik csak elbasszák az életét. Védeni szeretném őt minden olyantól, amit én már elkövettem, vagy amit el lehet még követni ebben az életben. Ha kell hegyi kecskével is szembeszállok, hogy szakadjon le arról a kurva trágár beszédről a lány előtt. Jó, ez számomra is kimondottan nehéznek bizonyulhat bizonyos esetekben, de megfogok vele küzdeni, mint mindennel ami elém kerül. Most viszont kissé letörtnek érzem magam. Olyan búval baszott hangulatom van, hogy az nem kifejezés. Itt ülök egy padon, képemet pedig egy köpenybe mélyesztve nyígok azon, hogy itt egy seggfej, aki segíteni szeretne rajtam. Arcon kéne ütnöm, amiért a múltkori küzdelmünk után még segíteni próbál nekem; de képtelen vagyok rá, és ez olyan hülyén veszi ki magát. Van valami ebben a shinigamiban, amibe már nem tudok belekötni, pedig én aztán szívesen megtenném csak azért, hogy nekem jó legyen. *>* De ebbe már belekötni sem lehet, és itt a bökkenő.
Felkapom fejemet a rövid mondatára, amely annyi mindent kifejez. Annyi mindenről árulkodik, és megannyi kérdést pörget le pillanatokon belül zavaros elmémben. Felhúzott szemöldökkel pillantok rá.* - Mint veled? *teszem fel a legkézenfoghatóbb kérdést ennek a nyominak, aki annyira lehet nem is nyomi. A történetéről, vagy inkább válaszáról úgy is ki fog derülni, hogy mire fel az iménti mondata. Vonatkozva veszem el tőle a termoszt, amit szimplán leteszek a padra magam mellé. Rohadtul nincs most ingerenciám egy tea halmazra. Egyszerűen ebben a pillanatban egy cseppet sem jól eső. Majd Rei-chanba adagolom az összest, és megmondom neki, hogy ha nem issza meg mind, akkor jönnek a mumusok és elviszik jó messzire. Ha nem lett finom a tea, majd utólag letépem Yuke fejét, hogy mi a francért ad egy kislánynak szar teát. Arrogáns

Bár, ha abból indulok ki, amit odabent csinált, nos... Rolling Eyes

Oldalra pillantok a történetének kezdetekor. Arcom pedig fokozatosan alakul át, ahogyan halad előre a történetében. Döbbenten pillantok rá egy pillanatban.* - Vaizard? *Kérdezek vissza, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Kissé ledöbbento sztoryval hozakodik elő, olyannyira, hogy ez az egész mese, meg az az egész...egyszerűen hirtelen ér. Minden egyik napról a másikra. Egyik napról a másikra...vaizardság..szökés...Rei..növés...most pedig Daitenshi is, vagy micsoda. Egyszerűen ez az egész számomra már annyira fojtogató, hogy nem bírom tovább. Kényszeresen, szinte meggondolatlanul állok fel, s indulnék el jó messzire. Tán most jött el az ideje, hogy kirohanjak a világból, és mindenkinek azt mondjam (magának az életnek is), hogy bekaphatja. Komolyan mondom ez az egész egy rohadt nagy szívatás, és soha nem tud semmi sem úgy történni, ahogyan én azt akarom. Valóban nem, elég rondán pillantok Yukera, amint megfogja a karomat. Egy darabig még próbálok is kiszabadulni belőle, de a szavai egyre fojtogatóbbak, és a kezének szorítása is egyre nehezebbé válik számomra. Arcom egyre megtörtebbé változik, s egyre jobban elsötétül előttem a kép. Egy adott pillanatban már azt veszem észre, hogy a sötét betont bámulom, és csupán hangokat hallok (vagyis Yuke beszédét). Egyre nehezebb, és egyre kiborítóbb mindaz, amit mond nekem. Olyan területre ért szavaival, aminél már úgy kell tennem, amire még talán példa nem volt tőlem. Egyszerűen elfordulok tőle, s egy shunpoval felkerülök az egyik villanypóznára, hogy tekintetem a házak rengetegén állapodhasson meg.*
- Úgy tisztességes, hogy én is beszélek magamról. Csak, hogy tudd ez nekem egy rohadtúl érzékeny téma, és többet nem akarok róla beszélni, úgy hogy egyszer mesélem el. Az igazi nevem Nara Shizune. Apám a 9. osztag kapitánya, Nara Shiratori. Anyám... *Az utóbbinál a hangfekvésem elég negatív értelemben változik meg.* - Hayakawa Tasumi a 8. osztag jelenlegi hadnagya. Mióta az eszemet tudom, gyűlölöm az anyámat, ki nem állhatom az egyszerű viselkedése miatt. Tudod én már kis koromban is különc voltam a többiek közt. Van egy ikeröcsém, aki a kidoushuu osztagban szolgál. Ő volt mindig is a család büszkesége. Jóra való shinigami, aki korán lett példamutató karakter.. folyvást anyám iratait bújta...s mit mondjak, én egyáltalán nem ilyen voltam Soul Societyben. Szerettem bajt okozni, szerettem mindig is kimondani a véleményemet dolgokról akkor is, ha utólag rá jöttem, hogy hibát követtem el. Mindig is gyűlöltem, ha korlátok közé fogtak, és gyűlöltem azt is, amiért elítélnek azért, mert nem vagyok az a tipikus aranyos kislány, mint amilyennek kéne lennem. Sokáig az volt a célom, hogy apámnak megfeleljek.. ezért sem hagytam soha, hogy segítsenek nekem, hogy tanítani tudjanak. Mindig is Hajimere, az öcsémre szerettem volna hasonlítani, amiért ő olyan tehetséges. Ráadásul én..szóval én nem tudok róla, hogy a családunkban bárkinek is fehér haja lett volna..így különösen..másnak számítottam. De én nem akartam más lenni, nem akartam, hogy mindenből kimaradjak..Aztán egy nap..te még nem tudod, de Raiden kapitány a keresztapám. Ő miatta lettem az, ami. Egy kísérletének az áldozata lettem. Mondhatni, ki akart dolgozni egy ellenszert a vaizardoknak, s ezért hagyta, hogy az egyik ilyen elszabadult... *Itt elcsuklik szavam, s könnyek költöznek szemeimbe, melyre ökölbe szorítom a kezemet.* - A laborjában keltem fel, és menekülni kezdtem. Kiütöttem pár tisztet, akik meghaltak.. így már nem volt kérdéses, hogy el kell hagynom az otthonomat. A szökésemben segített az egyik keresztanyám, akiről azt hallottam Uraharától, hogy már a 10. osztag kapitánya...ha ő nincs, nem juthattam volna el Karakurába, ahol Shinjiék kezelésbe vettek. Az én eddigi életem nem szólt másról, csak arról, hogy megfeleljek.. s ha nem voltam elég jó? Kitaszítottá váltam. Kis suhancként jártam az utcákat. Persze a raktár abban segített, hogy lelkileg valamennyire megerősödjek. Masakival, és alkalmanként Yuuval szekáljuk egymást, de az más. Aztán, ahogy telt, múlt a végtelen hosszúnak tűnő idő, Urahara ismét felkeresett. Rám bízott egy kis lányt, akit az anyja cserbenhagyott. Név szerint Chizuki Rei-t..akkor ott megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy magára maradjon. Nem hagyom, hogy éppúgy magára maradjon, ahogyan én. Amit látsz most az egy véletlen baleset műve. *Pillantok végig a kezeimen, és letörlöm a könnyeimet.* - Az előző lakó, aki a szobámban lakott tele írta titkos motívumokkal a plafont, ezt fejtegettem már mióta, míg egy nap hála Reinek sikerült megfejteni. Egy különös időcsapdába kerültem, melynek következtében húsz évesre öregedtem egy nap leforgása alatt. Yukezo, nekem soha nem volt választásom...pláne nem volt olyan személy az életemben, aki azt mondta volna, hogy segít nekem. Hamar fel kellett nőnöm, és most már úgy érzem, hogy egyszerűen sok. *Elharapom ajkaim szegét, és egyszerűen nyelek egyet.* - Gyakran érzem úgy, hogy nincs értelme küzdenem a belső lidércem ellen. Aztán mindig elhaladok Rei szobája mellett, majd bemegyek és betakargatom...nem tudok róla lemondani. Hiszen Rei és én közös családnevet is vettünk fel, valamint, az emberek világának törvényeiben a gyámja vagyok. Ijesztő ebbe belegondolnom...ijesztő tudnom, hogy mások szemében Rei a kislányom, ahogy azt is ijesztő tudnom, hogy Rei elfogja felejteni az anyja nevét, Mayát. Az utóbbit nem is bánom de ez az egész..minden cseszett érted...gyűlölöm ezt az egészet. Gyűlölöm azt, hogy nem lehettem olyan, mint a többiek..és tudod mit gyűlölök a legjobban? Azt, hogy folyvást attól rettegek, hogy nem fogok tudni mindezzel megbirkózni! *S itt jön el az a pillanat, amikor már nem tudom magamba tartani ezt a mérhetetlenül sok fájdalmat. Egyszerűen arcomba temetem kezeimet, s elengedem magam a sírás terén. S mi több..utálok sírni is..nem akarok gyengének tűnni sem.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Kedd Nov. 15, 2011 10:35 am

//Reformok a Daitenshinél, avagy vissza a köpenyem//

Úgy tisztességes? Én egy szóval nem kértem, hogy meséljen magáról, de ha így megteszi, akkor köszönöm neki szépen, mert tulajdonképpen sokkal egyszerűbb a dolgom így. Végül is csak sikerült a lelkére hatnom, és most megtört. Sikert értem el. Sztorija egy általános családleírást adott a legelején. Az anyját nem igazán kedvelte. Volt egy testvére is, akivel többnyire versenghetett is. Nara Shiratoriról viszont hallottam egy s mást. Azt mondják nem véletlen, hogy ő a 9. osztag kapitánya. Ezek az osztagok csak úgy változtatják a kapitányukat. Megesik az ilyesmi. Utána bevallotta, hogy neki folyton meg kellett felelnie a környező behatásoknak. Én erre csak annyit tudtam reeagálni, hogy egy apróbb mosolyt engedtem meg magamnak. Félrehúztam a számat, és figyeltem inkább tovább. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy mi következik most. Én tulajdonképpen teljesen pozitívan álltam a dologhoz, de most megbántam, hogy valaha is találkoztam vele, vagy hogy egyáltalán nem próbáltam meg megölni. Mondott pár nevet, amihez kötöttek némi szálak csakugyan, például Raiden, Yuu, Anao, de utána egy kislány neve radikális érzelmeket hozott ki belőlem. Chizuki Rei. Nem is inkább a Rei, de a Chizuki az már ismerős volt. Tágra nyílt szemekkel tekintettem föl Shizunéra. Ő a saját érzelmeivel volt elfoglalva. Chizuki… nem egy ritka név. Biztos nem Ő az. Tuti, hogy nem. Nem volt terhes, nem születhetett lánya. És most Shizunéhoz került? Maya… a név csak úgy bevillant a gondolataimba, és azonnal felkavarta az eddigi nyugodt, letisztult lélekképemet. Szememet lehunytam, és ahogy az előbb Shizune, most én viselkedtem úgy. Ne tedd ezt velem Shizune, ki ne mondd az anyja nevét! Amikor arról beszélt, hogy most ő az anyja, utána megemlítette, hogy Rei el fog felejteni valakit. Valakit, akit nekem sosem sikerült, és soha nem is fogom. Chizuki… Maya… Remegni kezdtem, és lelkemet el kezdte marcangolni belülről a bűntudat és a gyűlölet. Az a Yuke fog előjönni belőlem, aki voltam apám halála után. Azt nem szabad hagynom. Elsápadtam, kivert a verejték, és szédelegtem. Éreztem, hogy pumpálódott a vér az ereimben. Eddigi egyenletes reiatsum most szaggatottá vált. Dekoncentrálttá. Utána egy nagyobb reiatsu löket jött ki belőlem. Felálltam. Próbáltam visszafogni az idegeimet, de most eluralkodott rajtam az az ismerős érzés. Gyűlölet. A padra néztem, amin eddig ültem. Csikorgott a közelemben. Lélekenergiám robbanásszerűen tört ki belőlem. A kezemről a fásli leégett, hiszen most bal kezemből eresztődik a legtöbb. Nem emlékeztem, hogy látta-e már sérült égett szenes bal kezem, de most tuti fogja. Sötétlila reiatsu kavargott körülöttem.
- Chizuki Maya-ízlelgettem a nevet, mintha egy soha nem hallott név lett volna számomra. Nem az apja nevét kapta Rei. Nem tudni ki az apja. Lehet hogy én vagyok? Hiszen pont ennél a háznál háltunk utoljára együtt… azóta is csak egy harc során láttam. Ha most a Gotei 13 lakosa lennék… akkor most együtt élnénk boldogan Mayával, és nevelnénk fel Reit? Ezt a gondolatot nem bírtam elviselni.
- Chizuki Maya-ismételtem meg újra, most már hangosabban. - Chizuki Maya?- horkantam most már föl. Ujjaimmal Shizune felé mutattam. Az elszenesedett kezembe egy pusztító Byakuray-ra elég reiatsu gyűlemlett fel. Szememben a gyűlölet szikrája pattant a lány felé. Aztán találkozott a tekintetünk. Az ő szeme könnyes volt, és ő is láthatta a sós cseppeket az én szememben is. Remegett a karom a fájdalomtól, szinte a célt alig tudtam tartani, de lelkiszemeim előtt Shizune fejére tartottam az ujjaim.
- Hadou no…- kezdtem el a varázslat nevét, utána kitisztult szemem, a sötét lila fojtogató reiatsu is eloszlott, én meg a földre borultam, és a fejemet fogtam. Nee… suttogtam folyton ezt az apró tagadó szót. Iszonyatosan fájt a bal kezem, egy elfeledett fájdalom ütött bele, mint a villám. És egyenest a szívemig hatolt. Majdnem megöltem Shizunét. Ez nem lehet igaz. Ez nem lehet igaz!!! Újra a vaizard lányra néztem. Shunpommal felugrottam hozzá, de én lebegtem előtte.
- Kérlek bocsáss meg. A múlt árnya mindig visszaköszön, ahogy láthatod. Segítsünk egymáson, hogy kilépjünk az árnyakból. Én mint a „gyalogkakukk” jól menekülök, de néha szembe is kell nézni a problémáinkkal. Így kérlek. Hadd segítsek Reit felnevelni. Hiszen… majdnem… tehát nos… van rá sansz, egy apró, de nem tudom hogy hogy,… khm… de lehet, hogy,… Rei apja én vagyok. Chizuki Maya, a mennyasszonyom volt, és életem legnagyobb szerelme, aztán elhagytam őt. Tudtommal ő feleségül vett valaki mást, de ezt csak pletykaként hallottam. Végül utána néztem a papíroknak, és Soul Societyben megházasodott… asszem. Utána meg nem sokat hallottam róla. De cserben hagyta a kislányát? Én nem így ismertem. Szerintem Maya nagyon is ragaszkodott a kislányához. A harmadik osztag kapitányi címét is leadta. Lehet öngyilkos lett. De. Maya kislánya… én úgy tekintek rá, hogy az enyém… áááhh össze vagyok zavarodva. Nem bírom túl tenni magam Mayán. Egyszerűen képtelen vagyok rá, egy másik szerelem sem volt képes kitörölni belőlem, kilúgozza az fejemből a gondolataimat, ha a hangomat hallom. Én egy pszichopata rögeszmés sorozatgyilkos voltam, egy őrült, aki rárontott bárkire, ha Maya volt a szóban. Aztán jött Sierashi Yuusuke, akit már régóta ismertem, és beléptem a szövetségébe, amit ma már úgy ismerünk, hogy Daitenshi. Végre volt életem, amihez semmi köze nem volt Mayához, végre volt célom, aminek semmi köze sem volt a szerelemhez. Azzal foglalkozhattam, amivel mindig is akartam. A jó képviselésével, egy örök harcban, ami a jó célokat szolgálja. Aizen halála egy ilyen jópont volt, a Sors Dárdájának felkutatása és elpusztítása is szintén egy jópont volt. Nem felhasználtuk, hogy gyilkoljunk vele, hanem elpusztítottuk, hogy senki se használja. Leszámítva engem meg Yuut. Nekünk használnunk kellett, de ez most lényegtelen- magyaráztam neki, majd égett kezemmel félresimítottam fehér haját, aztán letöröltem a könnyeit. Érezhette az arcán, hogy durva, érdes, halott tapintása van a kezemnek. Miközben én csupán egy könnyed mosolyt vettem az arcomra.
- Akkor sérült meg így a karom, mikor bemutattam apámnak Mayát, és elmondtam, lehet ő lesz a feleségem. Erre válaszul harcba szállt velem édesapám, és egy kombinált kidouval örökre belém nyomta ezt a sérülést, és múlni nem bíró fájdalmat okozott. Az édesapám mindent megadott

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Pént. Nov. 18, 2011 11:47 pm

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Valami megtört bennem, valami összetört most egy pillanat alatt. Hónapokon át, tartó mély hallgatagságom a személyes problémáimról végre felszínre törtek. Az élet legnagyobb iróniája talán csupán az, hogy mindezt pont azzal a személlyel osztom meg, akivel egyszer már küzdöttem. Nem igazán értem az érzés miben létét, s azt sem, hogy miért éppen neki vagyok hajlandó mindezt elmesélni. Hiszen nem köt hozzá semmisem! Vagy legalább is úgy tűnik, hogy semmi sem köt hozzá. Elvégre is csak egy nyomorult köpenyt hoztam vissza neki, és kész. Ebben nincs semmi olyan dolog, amely...Mégis hogyan fordulhatott el idáig ez a beszélgetés? Egy cseppet sem értem már az egészet, csak annyit tudok, hogy a rengeteg bennem lévő stressz most egy csapásra kinyitotta ajtóit. Nem hazudtolnám meg magam, hogy erre most rendesen el akarnám őt páholni, amiért elgyengített, de most ez nem megy. Most inkább a név említésére, és lélekenergiájának emlegetésére egyszerűen megijedek. Ijedt, könnyes szemeimmel fordulok feléje. Eszem ágában sincs kikerülni az éppen felém közeledhető kidoura. Ha elsül, és eltalál tegye. Majd utána lesz gondom arra, hogy mit kezdjek ezzel a Yukezoval.
Azonban egyre zavarosabb ez az egész dolog nekem. Az előbb még arról győzködött volna, hogy álljak be egy csoportosulásba, és legyek a tanítványa; most meg mintha egyenesen rám szeretne támadni. Akarva akaratlanul is Ginryuura csúszik kezem, hogy a megfelelő pillanatban lépni, tudjak. Nem értem, hogy Chizuki Maya neve miért zaklatja fel ennyire. Egyáltalán nem értem, hogy egy bukott nemesnek mi köze lehet a Sanbantai volt kapitányához. Figyelmesen kivárom az események forgását, mire egyszerűen abba hagyja, s elém kecmeredik. Értetlenül pillantok rá. Most ez komolyan megőrült? Hogy változhat valakinek ennyire gyorsan az érzelmi skálái? Ez egy nagy faszság, már elnézést...mi a franc van veled Yuke? >.> teszem keresztbe a kezemet, amint belekezd a szörnyen unalmasnak tűnő szövegelésébe, aminek az lesz a vége, hogy egyenesen falfehérré változok. Mély döbbentségemmel kezdem el kémlelni arcát. A többi dologra nem is tudok figyelni, egyre csak elsápadok és kis híján az ájulás kerülget. Eltompulni látszék a világ, s mire visszatérnék már arcomat, simítja. Nemes egyszerűséggel ütöm vissza a kezét és ragadom meg ingét, hogy közelebb rántsam magamhoz.*
- Ne merj hazudni Tamachi Yukezo! Ha te vagy Rei apja, akkor hol a francba voltál eddig, he?! *Pillantok szemeibe egészen dühösen. Ez az egész mondandója alapjáraton megrázott. Ha nem mondta volna ezt az egészet, feltehetőleg most tényleg leléptem volna. Az már tuti, hogy ért ahhoz, hogyan kell a másikat a lábára rántani vissza. Mindenesetre ez a szövegelés, amit lelejtett egyszerűen hagy maga után számon kérni valót. Pláne, mivel Rei hozzám kimondottan közel áll, nem fogom hagyni, hogy bárki is megbántsa. Legyen akár az apja, akár nem ha Reivel akar valamit, először is velem kell számolnia.* - Ha az apja vagy, addig nem foglak a közelébe engedni még nem tanulod meg kontrollálni a dühödet Yukezo. Mégis mit fogsz csinálni, ha Rei az anyját emlegeti?! Majd lelövöd őt is egy kidouval? Ezt nem engedem...Addig míg nem teszed túl magad a dühön, addig nem láthatod anélkül, hogy én nem vagyok ott! *Dühösen elengedem, de egy cseppet sem távolodom el. Mélyen a szemeibe pillantok, hogy láthassa elhatározásomat, mi szerint Reit bárki ellen képes lennék megvédeni. Ő nem csak egy kislány, s bár még tudatosan nem vagyok ezzel tisztában, de nem is éppen húgomként kezelem. Ő annál sokkal több ennél, és ha Yuke az apja...nem fogom kitenni semmiféle veszélynek és kész. Egyébként se látta még szerintem soha. Nyilván nem fogom neki egyből elmondani, előbb meg kéne ismerniük egymást vagy mi.* - Különben is szedd már össze magad...össze-vissza beszélsz. Az a Sors Dárdája vagy mi...azt se tudom mi az, meg merre, de nem is érdekel. A lényeg, hogy most feltehetőleg Rei apjával állok szemben.* - És kötelezően meg kell ismerned, mielőtt elmondom neki. Szétfogom rúgni a segged Yuke, ha nem foglalkozol Reivel! Neutral

*Fenyegetem meg durcásan keresztbe téve a kezemet. Nem érdekel, hogy mi játszódik le éppen benne. Ha volt akkora hülye, hogy még nem felejtette el Mayát, de már nincsenek is együtt, akkor legalább a lányával igen is törődjön.* - Mellesleg miért is mentetek szét ezzel a Mayával, ha gyereketek is született? *Villanó tekintetemmel.*

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Vas. Nov. 20, 2011 4:09 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Hatalmas meglepetést okozott neki kijelentésem, és nem is csodálkoztam. Shizunéhoz híven, dühösen csattant ki, és máris egészen máshogy viselkedett. Én ezt érdekes dolognak vettem. Amint Reiről volt szó, ő azonnal félretette minden önös gondolatát és a kislányt akarta védeni. Több, mint valószínű, hogy Rei az én lányom, hiszen pont az én házamban alig egy éve Maya meglátogatott, és hát… khm… jól éreztük magunkat. Utána reggelen, meg már gyűlölet magjait vetettük el egymásban, ami végül kiburjánzott, és virágjai vérben bontottak ki. Két szerelmes vérében. Talán pont Rei volt az ok, amiért végül Maya lelépett. Eltűnt a világból. Amint felismerte, hogy született tőlem egy gyermeke, és a sorsa beteljesedett, meg akart szökni a jövőjétől. Engem meg itthagyott egyedül. Még csak nem is szólt, hogy lett egy kislányom, és ez bánt. Azt gondolta talán, hogy hideg vérrel lemészárolnám. A saját kislányomat? Aizenhez hasonlított, és köztudott, hogy nála senkit sem gyűlöl jobban. Undor fogott el, mikor a gondolatmenetem lényegét mondtam ki.
- Maya, te semmirekellő utolsó alak, hogy tehetted?- suttogtam, szinte alig hallható hangon. Talán Shizune is nehezen vehette le számról a szavakat, pedig ő ott volt tőlem fél méterre. Összehúztam a szemem, és felidéztem magam előtt azt a reggelt. Sóhajtottam egyet, végül ismét megszólaltam.
- Shizune… Sokkal inkább vagy anyja Reinek, mint Maya, és apja, mint én. Én azt mondom, hogy a te döntésed, hogy valaha a közelébe engedsz engem. Bűntudat mardos már, hogy semmit nem tudtam gyermekem létezéséről. Egyáltalán az elképzelés legapróbb jele sem mutatkozott elmémben, hogy Mayától még lehet egy lányom. De ne kérdd, hogy dühömet fékezzem! Minden nap gondolok Mayára, minden nap elteszem őt lelkemben egy fiókba, mint emlék, amit érzelmekkel gazdagon nézegetek újra. De mostani kirohanásom is csak annak az okozója, hogy nem rég nagyon elkeseredtem. De a lányom gondolata, egy új reményt csillantott meg bennem. Ha kiadhatnám neki szeretetemet, talán örökre megváltoztatja anyja emlékét bennem, és soha nem gondolok rá dühvel többet. Én úgy érzem, hogy nem véletlenül találkoztunk mi ma este. Életünk sorsfordító pontja ez a mai. Tulajdonképpen örülök, hogy Te voltál az, aki eddig gondját viselte Reinek, és még véletlenül sem szeretném, hogy kevesebb köze legyen hozzád. Én boldogan fogok Rád gondolni minden egyes alkalommal, még akkor is, ha nem engeded, hogy találkozhassak vele. Bár továbbra is… bűntudatom van- beszéltem a vaizard lányhoz. Odaültem mellé a villanypóznára, és a semmibe meredtem. Szerintem az lesz a legjobb, ha az egész sztorit elmondom neki. Az elejétől a végééig, hogy megértse, ki vagyok, és miért itt vagyok, és miért nem tudtam Rei létezéséről, valamint mi a szerepem a Daitenshiben. Ránéztem. Lehet el fogja unni a fejét, de szerintem fel is készítem rá szegényt, mert ez egy nagyon hosszú sztori lesz. Lehunytam a szememet, és magam elé képzeltem apám arcát, utána Maya arcát, és mindenkiét aki szerepet játszott abban, hogy én most itt lehessek. Majd Shizune szemeiben fürkésztem tovább, azt kutatva, hogy elér-e hozzá, amit mondok.
- Akkor elmondom elejétől a végéig. Miért szakítottam Mayával, úgy, hogy a kezén volt a gyűrű. Ez még nagyon régen kezdődött, mikor a hatodik osztag területén sétálgattam, és belebotlottam egy macskába. Ezt a macskát úgy hívták, hogy Miyavi. Éppen a testőrségemtől menekültem el, hiszen utáltam, hogy ha mások az életüket kockáztatták miattam. Így sok fejtörést okoztam apámnak, hogy folyton eltűntem. Szóval a macskának volt is egy tulajdonosa. Egy fiatal tiszt, akit úgy hívtak, hogy Chizuki Maya. Szóval megismertük egymást, és úgy festett a dolog, hogy egymásba is szerettünk. Felkutattuk együtt Maya bátyját, aki még most is itt él Karakurában, és haza térve kimondtuk egymásnak érzelmeinket. Kialakult a kapcsolatunk, és boldogan éltünk. Olyan boldog voltam, mint még soha. Még most is mosoly görbül az arcomon, ha azokra a pillanatokra gondolok. Aztán bemutattam apámnak, és mint említettem, kicsit kiborult. Apám egy nagyon erős jellem volt. Zanpakutoujának shikai alakja nem volt más, mint sok láncszemszerű penge egybe kapcsolódva, eképpen ostort formálva. Sokszor bűntetett engem vele. Képes volt vele húsdarabokat kitépni belőlem. Ezzel nevelt úgymond. Maya látványára is belém lőtte azt a kidout, ami szénné égette a kezemet, és még a 12. osztagosok sem jöttek rá, hogy mi rá a gyógymód. A 4. osztagnak meg aztán pláne nem volt semmi elképzelése. Így ment az életünk, mikor unokatestvérem, akiről sose hallottam, meglátogatott, és elmondta az igazságot apámról. Apám megölte a bátyját, és elüldözte az unokatestvéremet Seireitei területéről, mikor megszülettem. Csupán a hatalom miatt. Ezután egyesítettük erőinket, és puccsot terveztünk a Tamachi-házban. Ketten megöltük édesapámat. Nazo, apámba, saját zanpakutouját korrodálta a testébe, ezáltal vérmérgezés lett a halál oka. Átvettük a Tamachi-ház irányítását. A gond csak az volt, hogy Nazo továbbra is bűnözőként volt fenntartva, és nem engedték, hogy visszatérjen a Gotei 13-ba. Aztán Maya hallgatag lett. Azt hittem, hogy rájött, apámmal nem is vérmérgezés végzett, hanem Nazo, és én. Végül kiderült, hogy nem erről volt szó. Távolságtartásának oka egy olyan dolog volt, amit te is eléggé jól ismersz. Vaizarddá vált. Soul Society ellenségévé. Ráadásul a harmadik osztag kapitányává vált. Nehezen tudta elviselni a helyzetét. Szerelmemet végtelenül rányomva, megkértem a kezét, és ő igent mondott. Apám már nem élt, anyám öngyilkos lett. A háznak én voltam a feje, és senki nem állhatott az utunkba. Csak mi magunk. Fellebbent egy pletyka, miszerint gyilkos vagyok. Apám és anyám gyilkosa. Ezt Maya is meghallotta, és nyíltan megkérdezte tőlem, hogy valóban megtettem-e. Én már nem akartam neki hazudni, így bevallottam, hogy én öltem meg apámat. A fájdalom és a düh, hogy sorsunk így alakult megvadította a reiatsumat, ahogy engem is. Bal szememre is akkor szereztem ezt a vágást. Paragonnal nem volt nehéz elmenekülni, csak Mayát nehéz volt otthagyni. Még utána leveleket küldtem neki, hátha válaszol, de nem válaszolt. Ott hagytam őt, így ő is magamra hagyott. Ezzel a tudattal váltam shinigamik gyilkosává. Minden alkalommal, mikor visszatértem Seireiteibe, sajnos le kellett számolnom néhány shinigamival. Maya tűrte ezt a dolgot, és még védeni is akart a vezetőségnél. Ezután meglátogatott, és még utoljára érezhettük a szerelmünket. Az éjszakát együtt töltöttük, és jól éreztük magunkat. Az ezt követő reggelen viszont minden megváltozott. Én már jónéhány hónapja kutattam az elveszett sereg után, amit Soul Society zárt el valahol az Emberek Világában. Új cél fogalmazódott meg előttem. Békét akartam hozni a világra, bármi áron. Békét csak egy féleképpen lehet teremteni. Háborúval. Kicsit paradoxonként hallatszik, de ez így van. Visszatérve történetemhez, azon a reggelen én úgy ébredtem, hogy egy szörnyű rémálmot éltem át. A sereg kicsúszott a kezemből, és a rendszer elleni gyűlöletem, valamint a dühöm a Gotei 13 iránt, engedte, hogy pusztítsak. Maya összes barátját megöltem, végül Mayát is. Elmeséltem ezt a rémálmomat, és azt is, hogy ettől függetlenül eltökélt vagyok, és tovább kutatok a sereg után. Maya ekkor csalódott bennem. Azt mondta olyan vagyok, mint Aizen. Hataloméhes, és gonosz. Tudtam, hogy Aizennél jobban senkit sem gyűlöl, így én is visszavágtam, hogy ő viszont egy gyenge alak, aki sosem érdemelte meg a haorit, sokkal inkább nekem járt volna a harmadik osztag irányításának a joga. Összevesztünk, majd elváltunk egymástól végleg. Egy vagy két hónapra rá ismét Seireiteibe kényszerültem. El tettem láb alól egy shinigamit a harmadik osztagból, és megjelent Maya, az írtózatos dühével. Volt pár pillanat, mikor komolyan egymás halálára mentünk. A legkegyetlenebb technikákat, és harci fogásokat alkalmaztuk egymáson, komoly halálos sebeket ejtve. Én majdnem elvágtam a torkát, míg ő neki két centi hiányzott, és a szívemet döfi ketté. Aztán Paragon majdnem megcsonkította pár tagjától, míg ő maszkjával tombolva bankai szinten, kis híján szénné égetett. Szóval komolyan meg akartuk ölni egymást. Nincs más magyarázat, mint hogy szerelmünk véget ért, gyűlöletbe csavarodott. És most, hogy ha újra találkoznék vele, nem tudom, hogy mit reagálnék. Nem tudom, hogy megölném-e, vagy csak elmennék-e mellette. De ő tuti a nyakamnak esne. Én már megbékéltem vele, hogy ő a régi életemnek volt a tagja, és most már az véget ért. Új életet élek, és nélküle. Csak néha visszaköszön a régi életem. De nem is akarom végleg eldobni azt, és talán Rei lenne az, aki emléke lenne mindennek, ami eddig boldoggá tett. Mindig is azt akartam, hogy legyen valakim, akibe beleönthetem szeretetemet, és most úgy látszik van rá lehetőségem. Ez az én igazi célom. Ezért is akartam, hogy te legyél a tenshim, mert tudtam, hogy te lehetnél az a valaki, akivel én komolyan foglalkoznék, és egyengetném az útját, mint egy mentor, egy nagyobb testvér. Shizune, te nem szenvedsz a reménytelenségben, ahogy már én se. Ne utasítsd vissza az ajánlatomat a Daitenshi testvériség belépésébe, és azt se, hogy én legyek a te tanítod a testvériségen belül- magyaráztam folyamatosan, szinte megszakítások nélkül. A végén lehetett rajtam látni, hogy őszintén boldog vagyok. És tényleg. Az elmúlt évek során, most ért el az a legboldogabb üzenet, hogy én apa vagyok, és van egy kislányom, akivel foglalkozhatok, és elláthatom minden jóval, ami csak jár neki. Minden idők legboldogabb dolga lenne, ha Rei-jel foglalkozhatnék. Most már csak Shizunénak kell beleegyeznie, de azt mondta, hogy kibelez, ha nem leszek Rei-jel, szóval ez egy beleegyezés szerintem. Másrészről viszont. Abba is bele kell egyeznie, hogy a Daitenshi tagja legyen. Nála kiválóbb tenshim nem lehetne. Ha tudná, hogy meddig gondolkoztam rajta, és a küzdelmünkön, akkor meglepődne. Nagyon. Mindenesetre most tényleg minden jelentős dolgot elmondtam, ami számít. Tényleg mindent.

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Szomb. Nov. 26, 2011 10:22 pm

~ Út a Daitenshi felé, de előbb tulajdont a tulajdonosához ~

*Nem tölt el jó érzéssel ez a találkozás. Egy cseppet sem jó érzés itt ülni, és ily' szavakat hallgatni egy teljesen idegentől. Még mindig nem értem, hogy miért meséli el mindezt nekem. Talán benne is legalább ilyen rossz érzések lennének, mint bennem? S halva a kis meséjét, legalább neki is olyan elfuserált az élete, mint nekem. De ez engem miért érdekel? Miért nem tudok most azonnal sarkon fordulni, és azt mondani, hogy mindezt magának köszönheti. Az a baj, hogy egyáltalán nem gondolom azt, hogy mindezt magának köszönheti. Csak is arra tudok gondolni, hogy a Gotei már megint milyen. Nem minősítem őket, mert az apám egy kapitány, ahogyan az öcsém is tiszt. Ha a Goteit minősíteném, az azt jelentené, hogy őket minősítem. S bármennyire is gyűlölöm őket a ki nem mondott szavakért, valahol mélyen kötődöm hozzájuk. Egyébként is beverem annak a száját, aki rosszat mer mondani az apámra. Ez alól még Yuki-kun sem kivétel, a saját ikertestvérem. Nagyot sóhajtok a szavaira, és az ég felé pillantok, anélkül, hogy bármit is reagálhatnék. Gondolkodni kezdek mindazokon a szavakon, amit itt és most hallanom kellett. Meg úgy azon is, hogy miért éppen most, és miért nem hónapokkal ezelőtt? Erre szavakat igazából találni nem is lehetne, csak találgatni, hogy éppen miért. Komoly tekintetemet rá helyezem.*
- Undorító nő ez a Maya. Ki tenni valakit ennyi szenvedésnek... *Gyűlölettel a szemeimben pillantok pár pillanat erejéig a shinigami. Olyan elemi erő lángol fel szemeimben, ami tán még a belső lidércemen is sokkal jobban túl tesz. Én ezt nem tudom elfogadni, nem tudom elfogadni, hogy Rei-channal majdnem ugyanaz történt, mint velem. Szenved az anyja hiányától, és szenved egy család hiányától, csak is a szülők miatt. De fel kellett nőnöm, és meg kellett tanulnom mindezen túltennem magamat. Viszont ő egy kislány, akinek a feltehetőleges apja itt áll előttem. Jobban megnézve Yuket, mintha Rei-chan szeme hasonlítana az övére. Tán ezt már találgatni sem kell, hogy k iaz apja a gyereknek. Nem vagyok elragadtatva a dologtól, hogy minek nevezett az imént ez a férfi. Ismét megragadom az ingénél fogva.* - Ne merj többet az anyjának, vagy az apjának nevezni. Én egyáltalán nem akarom tőle elvenni ezeket a személyeket, és el is várom tőled, hogy szeresd őt. Viszont utoljára figyelmeztetlek Yukezo, ha a közelébe engedlek, és cserben hagyod...*Közben az egyik kezemen ropogtatni az ujjaimat.* - Akkor nem fog érdekelni, hogy a lelkemet elnyeli majd a belső lidércem, de kicsinállak. *Fenyegető pillantásomat vetem rá, akárcsak egy anyatigris, aki minden erejével vigyáz a kölykére. Az én feladatom pedig vigyázni Rei-chanra. Nem vallom magam az anyjának, annak ellenére, hogy bár én nem ismerem el, de teljesen úgy viselkedek vele, mintha csak az anyja lennék. Éppen ezért sem örülnék annak, hogy ha beengedek egy idegent, akkor majd átvágja őt. Éppen elég szenvedésen ment már keresztül az a lány, még egyet nem engedhetek meg. Nem, és kész. Elegedem Yuket, és letakarva szememet felsóhajtok egyet.*
- Úgy néz ki szereztél magadnak egy tenshit. Most pedig jobb lesz, ha... *Dörzsölöm meg szemeimet, majd szemeibe pillantok.* - Te Yuke...nem szeretnéd látni a kislányod? *Kérdőn nézek szemeibe, s némileg reménykedve is, hogy majd igent mond kérdésemre. Nem lenne rossz látnom, hogy mégis hogyan reagálja majd le a saját lányát.* - S hogy tudd..nem azért lépek be ebbe a szervezetbe, mert a ruhagalacsin mellett akarok lenni, szétrúgni pár hülye gyereket. Csak is miattad..ebben a világban kevés az olyan felnőtt, aki ilyen kemény dolgokat megélve összetart. Lehet, hogy én is tartozni akarok valahová, ki tudja. *Pillantok rá, majd megindulok a raktár irányában. Nem tudom, hogy majd mit hoz a jövő, nem tudom, hogy majd mihez vezet eme történet kezdete. Nem tudom, hogy majd meddig élhetek, és mikor halhatok; sem azt, hogy a végén majd kivé fogok válni. De azt hiszem, egy olyan shinigami oldalán, aki képes megérteni az érzéseimet, az mellett majd nem fogok rosszá válni. Tőle azt hiszem majd sok minden lényegeset megtanulhatok. S köszönetképpen majd, majd esetlegesen óvom hátát a veszélyektől, valamint segítek neki abban is, hogy legalább lányát visszaszerezhesse. Nem olyan nagy dolgok ezek, de viszont baromi lényegesek. Daitenshi, daitenshi...vajon melyik úton járhatsz most? Melyik útra léptem rá ezúttal? Remélem a jó utat választottam Yuke oldalán...*

Spoiler:

Tárgy: Re: Tamachi Yukezo kis házikója Hétf. Nov. 28, 2011 7:03 am

//Reformok a Daitenshiben, avagy vissza a köpenyem >.>//

Hosszú mesélésem után egy kicsit megtorpantam. Elmondtam neki mindent, ami én vagyok, és tulajdonképpen mi okom is volt rá? Nem sok. Csakis azért, hogy a Daitenshi kibővüljön egy erős taggal. Az mondjuk érthető, hogy miért teszek ennyi mindent meg a testvériségért, és miért nem hagytam inkább Shizunét elmenni a francba. Van egy kislányom. Ha nem jöttem volna Shizune után, akkor Rei talán úgy nevelkedett volna föl, hogy semmit sem tud az apjáról. Ez a gondolat önmagában is megborzaszt. Egy ilyen könnyed apróbb cselekedet alapja, egy kislány további élete. Talán nem is zavart volna... miért zavart volna. Éltem volna az életem úgy, ahogy eddig. Kerestem volna egy másik tenshit, talán évek kutatása után találtam is volna egyet. Erre az ölembe hullik a legtökéletesebb jelölt, és hát nyilván meg is akartam ragadni. Hmm... Érdekes. Szavai Mayáról, úgy hatolt belém, mint a méreg. Nem értette meg mit mondtam. Mayáról semmit sem tud. Talán én se tudok annyit, amennyit szeretnék. Tönkre tettük egymás életét, de miért is? Baah. Sosem fogom elfelejteni, és ez szerintem jó. Az apám mindenről tudott volna? Nem hiszem. Ha tudná, hogy most milyen boldog vagyok Rei miatt, akkor nem akart volna megóvni a kellemetlen úttól, hiszen ő maga is csupán a kellemetlen utat mutatta. Felfoghatatlan számomra még mindig az ő akarata. No de mindegy is. Itt az idő, hogy találkozhassak Rei-jel. Shizune fenyegetése szinte meg se érintett. Miért tennék ilyet? Nem fogok. Megdörzsöltem a szememet, és figyeltem, hogy most mi fog történni. Valamit vinnem kéne Reinek, valami ajándékot. Én szerencsére tudom is hogy mit. Nem fogja tudni, hogy mi ez, de nem is szeretném, hogy megtudja.
- Shizune várj egy pillanatot, légy szíves- kértem meg szépen a lányt, míg én beszaladtam a házamba, és vadul keresni kezdtem. Tudtam, hogy hol keressem ezt a tárgyat, mégsem találtam ott, ahová tettem. Aztán eszembe jutott hol is volt utoljára nálam. Berohantam a fekete fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, és megkerestem azt a kis dobozkát, amit a fürdőkád mellé tettem le. Nézegettem csupán, és elmélkedtem a múltamon. Ha Rei majd felnő, akár hordhatja is. Kinyitottam és a lámpa fényében megforgattam. Gyémántgyűrű, arany briliáns formával. Egy sima eljegyzési gyűrű, csak meg van fordítva az anyaga. A gyémántból nagyon nehéz gyűrűt formálni, de meg lehet csinálni, ahogyan az ábra is mutatja. Ennek az anyagi értéke szinte felbecsülhetetlen, de nem is ez volt a lényeg. Tudtam, hogy Rei nem fogja tudni elképzelni ennek a gyűrűnek az árát, de azt tudtam, hogy ha megtudja, hogy az apjától van, akkor szeretni fogja, és tetszeni fog neki.
- Maya. Ha már sosem lehettél a feleségem, attól még ez a kettőnk gyermeke. Én vigyázni fogok rá- beszéltem a levegőbe, bár megcímeztem a mondani valómat. Lehunytam a szemem, és elindultam kifelé. A gyűrűt, a dobozában, mélyen a zsebembe dugtam. Odakint Shizunéhoz siettem. A szemébe néztem, elmosolyodtam, és beszélni kezdtem.
- Minden vágyam az, hogy bemutass Rei-nek. Az elmúlt száz évben már epekedve várom a pillanatot, hogy láthassam- mondtam, és elindultam utána. Fogalmam sem volt, hogy merre ment, de én követtem őt. Mi is lesz a jövőben? Odaálltam mellé, és megszólítottam.
- Először is. Köszöntelek a Daitenshi testvériségben. Közölnöm kell veled azonnal egy rossz hírt. Ha elárulod a testvéreidet, hasonlóan fogunk ítélkezni mi is. Mindnyájunkat köt az eskü, miszerint mi vagyunk az Emberi Világ védelmező angyalai. Egymást is megvédjük mindentől. Éppen ezért is... az első küldetésed, amin részt fogsz venni lehet nem lesz ínyedre, de ez van... Sierashi Yuusuke megmentése, hogy ha kivégzése mellett döntenek Seireiteiben. Valahogy nem bízok bennük, éppen ezért könnyen lehet, hogy végül nem akarják életben hagyni. De előtte még el kell mennünk az Andokba megejteni az első edzésed, kíváncsi vagyok hogy még milyen lehetőségek vannak benned, és hogy mire kell még ráfeküdnünk. Nem lesz éppen kellemes a hőmérséklet, sőt iszonyat hideg lesz, de szerintem nem fogsz fázni. És még utoljára...- néztem rá feszültem- Mesélj Reiről legyél szíves. Milyen ő, meg miket szeret. Sajnos nem igazán volt eddig lehetőségem rá, hogy tudjak az ilyenekről. Még gondolom rengeteg mindent kell megtennem érte, hogy elfogadja, ki vagyok. De én mindent meg fogok tenni, hogy valóban úgy tekintsen rám, mint az apjára. Ezért kérlek segíts majd néha, hogy ha el leszek veszve ugyanis... nem teljesen értek az apasághoz. Az én apám nevelése valahogy nem való neki, de még nekem sem, szóval mindenképpen jó apa szeretnék lenni- érthető, hogy be vagyok zsongva. Most jön el a pillanat, amire már nagyon régóta vágyok. Mint egy kisgyerek karácsony előtt. Egy ajándék, amiről tudod, hogy mi, csak nem tudod, hogy milyen. Izgultam, a gyomrom föl-le ugrált. A pulzusom is szórakozott velem. Minden egyes lépésemnél körül néztem, hogy ott vagyunk-e már. Nem tudtam féken tartani magamat, idegesnek tűntem egy kicsit, és feszültnek. Izgultam nagyon. Shizune ezt meg is láthatta rajtam, de lehet leveszi ebből, hogy mennyi mindent is jelent most nekem ez a találkozás.