-Höhh, már kora reggel kezded...-morgolódtam a fejemet fogva.-Még, hogy nők bálványa...? Előbb adnak el engem az ukránok kurvának, mint hogy te legyél a nők bálványa...-röhögtem el magam, majd leléptem a földre. Szándékosan a kicsi macska egyik ökölbe szorított mancsára. Természetesen a macsek csak nyavalygott össze-vissza, én meg csak vállat vontam.
-Höhh, na, most megyek, addig nehogy valami hülyeséget csinálj!-mondtam sóhajtva, és megfogtam a széken heverő törülközőmet.
-Hova mééész? Hééé még nincs vége!!
-Mégis hova mennék?! Kukutyinba zabot hegyezni!!! Szerinted, minek nekem a törülköző?? Anyááám, de nehéz eset vagy!
-Kukutyinba... zabot... micsinálni???
-Csessze meg az ég....-padlót fogtam, ettől a macskától. Próbáltam nyugodt, és normális hangerővel válaszolni.-Fürödni megyek... Addig megleszel magadnak?-nem is vártam meg a választ, mert tudtam, hogy valami hülyeséget zagyválna össze, ezért becsaptam magam mögött az ajtót.

Aránylag gyorsan végeztem a fürdéssel, mondjuk általában reggel elég lassú vagyok. Magamra tekertem a törülközőt. ~Azt mivel töröljem meg a hajamat?-kezdtem el keresgetni a fürdőben. Szerencsémre húgom rózsaszín-macikás-szívecskés-csodatörülközőjét találtam. ~Na neee...-dünnyögtem magamban, majd vállat vontam és kiléptem az ajtón. A szobámba érve, még mindig törölgettem a hajam, mikor szembetaláltam magam a húgommal.
-Ááááá hugííí!-próbáltam magamat takargatni, mint valami szégyenlős pisis.-Hogy kerülsz ide? Nem megmondtam, hogy kérdezés nélkül ne gyere a szobámba, és különben is... Te, mi az ott a kezedben?-figyeltem fel a szokottnál is jobban kidülledt szemű Nasira.
-Mi? Ja, hogy ez az aranyos cica? Most találtam, itt hevert a földön. Olyan aranyos!-ölelgette magához a macskát. Láttam Nasin, hogy élvezi a helyzetet... mellékesen, amitől csak rángatózni kezdett a szemöldököm. Próbáltam nyugodt maradni.
-Figyelj, húgi. Nem tudom, hogy hogyan került ide, de szerintem te is kinőttél a játékokból, nem? 13 évesen csak nem kell neked, ez a koszos-vettem ki a kezéből Nasit és farkasszemet néztem vele-piszkos, régi, és perverz plüss játék...-szorítottam meg a fejénél fogva a macskát. A szememben csak úgy lángolt a tűz.
-De gonosz vagy Justin!-sietett ki sértődve húgom.
-Huh, ez meleg helyzet volt... Hát, öregem, nem tudtam, hogy majd segítségemre válhatsz... azt hittem te is csak egy nagy gorilla vagy aki semmire se--hagyta abba hegyi beszédét a macska, egyre jobban leverte a víz. Én csak a földet néztem, már megjelent a sötét aura is körülöttem. A lángok is kicsaptak belőlem, mint a Dragon Ball-ban, vagy mi a francban.
-Te nyavalyás....Ha még egyszer kiszemeled magadnak a húgomat, megszabadítalak s tömésedtől, te haszontalan vacak!!!!!-ordításom közepette nekidobtam teljes erőmmel a szemközti falnak, s mint a gumilabda, pattogott egyik falról a másikra. Közben visítozott, s Istenért könyörgött. Én csak felmásztam az ágyamra és démoni mivoltomat előtérbe helyezve, csak gúnyosan néztem a száguldozó játékra.

-Hál' Isten! Addig is nyugtom lesz...-mormogtam, majd a gardróbom felé vettem az irányt, ugyanis én még ott feszítettem az egy szál törülközőben. Felkaptam magamra valami ruhát, aztán a szobámba kiléptem. Csend volt. Túl nagy csend. A kis macska nem csinált semmi rosszat, hallgatott nagyokat. ~Mi a fene...?-vakartam meg a fejemet, s az ágyamra próbáltam csendesen leülni. Persze a kis plüss felébredt. Mint mindig, egyből nyavalyogni kezdett. Én csak nagyokat hallgattam, ami elég fura volt tőlem. Majd mikor a macska is befejezte, megszólaltam.
-Elmegyek a városba. Körülnézek az egyik placcon, aztán beülök a moziba. Olyan 7-8 környékén jövök haza...-pattantam fel, s fogtam meg a táskámat.-Velem jössz?-kérdeztem egy szokatlant a nagyokat bambuló macskától, majd hónom alá vettem a deszkámat is.

-Na gyere vissza!-kezdtem el fogócskázni a csepp plüssel, körbe-körbe a szobámban. Aztán megálltam, de Nasi nem vette a lapot, és körülöttem futkorászott még mindig, s sikoltozott, hatalmas könnyei, csak úgy placcsantak a földre. ~Mégis mi a fenét művelek?-néztem magam elé, mint egy nagy szamár. ~Itt szaladgálok, egy plüss után... nagyon kész...-fogtam meg a fejem. Az ajtóhoz léptem, s mikor kinyitottam az ajtót, a hangra felfigyelt a még mindig szaladgászó Nasi. -Okés, kis vakarék, ha nem akarsz jönni, akkor nem jössz...-vontam vállat, majd úgy tettem, mintha indulnék.
-Jajj jajj! Várj!
-Akkor? Menj a táskába! MOST!- Nasi csak fújoggot, hogy pont azt a táskát viszem, amiben általában a tesi cuccom van. Végül is rászánta magát, s bemászott.

-Hé, te kis mocsok!-ráztam meg a táskámat, amire egyből felfigyelt, s üvöltözve kinézett a szebből.
-Mi a manó van már megint? Még alig indultunk el, máris piszkálsz! Hogy van képed! Nem elég, hogy ebben a büdös táskában kell utaznom??? TT_TT
-Csitt már! Annyi a lényeg, hogy kapaszkodj!-pattantam a deszkámra.
-Hogy micsoda??? Mégis mibe?? Jaaaaajjj!!!-ordítozott, pedig nem is mentem gyorsan. (xD)

// Az új jövevény //


Amíg vártam, hogy Nasi visszatrappoljon egy kisebb fajta törülközővel, addig csináltam egy puha vackot a remegő cicának.
-Meddig tökölsz, Nasi?
-Jövök már, jövök...
-Na végre...-mormogtam az orrom alatt, s elkezdtem törölgetni a macska vizes, hófehér szőrét. Hatalmas kék szemeivel nézett felém, remegve. Nasi a háttérben csak nyávogott és sóhajtozott, gondolom rájött a féltékenység. Mikor előkotortam a fürdőszobából a hajszárítót, megszárítottam a cicát. -Na készen is vagyunk!-vettem a kezembe és simogatni kezdtem. -Hé, Nasi! Gyere közelebb! Nézd csak milyen csinos cica lett belőle!-tettem a kiscicát, egyenesen Nasi szeme elé. A plüss csak püffögött, és fújtatott.
-Ne ellenségeskedj! Tessék vele összebarátkozni! Jé mi ez a nyakában...?-pillantottam a cica bilétájára-Te hallod! Ez a szomszéd macskája! Á, már késő van, majd holnap reggel átviszem neki, hogy megtaláltam... Biztos hiányzik neki...-fogtam egy csörgő labdát és elé gurítottam, s játszani kezdett vele.
-Na az az enyém! T.T
-Inkább játsszál vele, te is! Ki kell vele bírnod, legkésőbb holnapig!-ebben a percben a cica közel merészkedett a barátságtalan Nasihoz és dorombolni kezdett neki.
-Hoppá! Azt hiszem tetszel neki... bár nem tudom miért...

// Az új jövevény //


Kicsit gázos volt ez az egész dolog, hogy annyira azért már ismertem Nasit, hogy képes lenne kikergetni a világból a macskát. Egyenlőre úgy tűnt, hogy kijönnek egymással, de azért jobb ha figyelem a plüsst úgy a szemem sarkából.
-Kajás vagyok...-jelentettem ki, majd felálltam az ágyamról és a konyha felé vettem az irányt. Ahogy leértem eltöprengtem, hogy jó ötlet volt e magukra hagyni a két állatot. Aztán vállat vonva a hűtő elé léptem. Ha valami baja történik a cicának, tudom kin fogom leverni ezt az egészet! Dörzsöltem gonosz vigyorral tenyerem, s majd kivettem a frigóból a tejet és a felvágottat. Gyorsan összedobtam egy szenyát, és kiöntöttem egy tálkába egy kevéske tejet. ~Túl nagy csend van...-meneteltem felfelé a lépcsőn. A lábammal nyitottam ki az ajtót, mert mind a két kezem teli volt. Ahogy körülnéztem, csak kussban letettem az íróasztalomra a kaját, majd Nasi elé léptem.
-Najó... három másodperced van arra, hogy elmagyarázd, hogy a ku*va égbe került fel oda a macska!-mutogattam felfelé, a könyvespolcra, ordítozva a meghökkent plüssel. Mivel nem volt hajlandó válaszolni, a szemöldököm rángatózni kezdett és kidagadt az ér is a nyakamon.
-Nem szólok többször, a picsába is, Nasi! Egy percre hagylak egyedül, akkor is valami nagy disznóságot csinálsz!

// Az új jövevény //

Az addig okés, hogy leüvöltöm a fejét meg agyonverem, nade hogy továbbra is ott pattogjon, az már rohadtul idegesítő.
Mivel a kis macsek továbbra is ott ücsörgött a polc tetején, egy jól irányzott rúgással Nasit is odateremtettem. Egy hatalmas csatakiáltás kíséretében a falra kenődve csúszott le a cica mellé, aki feltűnően szívrohamot kapott.
-Ehh... nah kérj tőle bocsánatot... és imádkozd le őt! MOST!
Tettem csípőre két kezemet, s gúnyos vigyorral néztem Nasi alakítását. Ahogy zsebre dugtam a kezem, találtam egy csomag rágógumit, így egyet bekaptam. A sok szirgos rágcsálás közepette, sokszor rötyögtem, ahogy ott kísánkodik Nasi a pici macseknak. Szokásomhoz híven egy kisebb buborékot fújtam, s kipukkadt. Ennek az lett a következménye, hogy a cicc ismét halálra rémült, s majdnem leszédült onnan fentről.
-NA EZT MÉGEGYSZER NE CSINÁLD!
Pattogott Nasi, amire csak szúrósan felnéztem.

// Az új jövevény //


Szerencséjére a rendteremtő szavaim egy-kettőre emlékeztették, hogy ki itt a főnök, s bár vissza-vissza beszélt mégis azt tette, amit mondtam. Mivel nekem a következőkben semmi dolgom nem akadt, csak néhány szóval sürgetni, így elterülve az ágyamon magamhoz vettem a kajámat és a távirányítót és habzsoltam.
Ahogy már a szenyóm felét elfogyasztottam, aközben folyamatosan nyomogattam a tévét. Semmi értelmeset nem találtam. Csak a szokásos hülyeségek. Időjárás jelentés, hírek, mesefilmek... ilyenkor bezzeg, ha keresem sem találok mondjuk sportot vagy zenét. Pedig most nagyon is érdekelt volna, hogy hol tartanak a döntőben a deszkások. Áh, egyszer ha törik, ha szakad, el fogok jutni a fővárosi versenyre, és én fogok nyerni. Ebben a városkában már párszor voltam versenyen, s a döntőkbe is simán bejutottam. Mondjuk a tavalyi versenyem igen rázós volt, pont előtte pár nappal sikeredett egy jó nagyot borulnom, az elején még mindenki azt hitte eltörtem a karomat. Szerencsére, nem történt komolyabb baj, de őszintén szólva tényleg nem tudtam rendesen teljesíteni. Viszont így is harmadik lettem. Ha az a nyamvadt sérülés ne lett volna, talán még egy díj díszelegne a polcomon.
Egy jó nagyot sóhajtva kaptam be az utolsó falatot is, s eredmény nélkül ki is kapcsoltam a tévémet. Remélem, míg leviszem a konyhába a tányéromat, addig Nasi előrukkol egy olyan tervvel, aminek segítségével le tudja imádkozni a szekrény tetejéről a macskát. Mikor beraktam a mosogatóba a tányért, visszabandukolva szobámban az ágyam mellett megálltam, karba tett kezekkel, s vigyorogtam.
-Nos remélem tanultatok mindketten a leckéből, s többet nem fogjátok egymást cseszegetni!-pillantottam mindkettőjükre, majd Nasi felé fordultam. -Na, ha felfogtátok, akkor Nasi te menj arrébb, leszedem a kismacskát!-léptem fel az ágyamra, hogy rendesen fel tudjam érni a szekrényt, s igyekezzek nyugodtan leműteni onnan a reszkető állatkát.

1. próba-

Az éjszaka igazán őrültre sikerült. Egyfolytában azt kellett lesnem, hogy a két iszákos hogyan, s miként tervezi lebontani a bárt. Ráadásul nem egyszer volt olyan pillanat, hogy majdnem kitörtem a nyakam miattuk. Nem is csodálom, hogy a negyedik tag elhúzott. Gondolom meg lett rólunk a véleménye, tehát az elsődleges jelöltet jól elbuktuk. Fogtam is fájdalmasan a fejemet, hogy vajon minek köszönhetem ezt a két csodát, mivel megáldott az ég.
Viszont reggel felé már totál leamortizálva éreztem magam, így riadót fújtam. S mivel nem volt jobb ötletem, rászántam magam, hogy nálunk próbáljunk. Lehet óriási baklövést követtem el ezzel, de ha már kijelentettem, nem volt visszaút. El is indultunk, már ahogy. Hátam mögött a két bugris csávó még a székből is nehézkesen tudott felkelni. Arra, pedig nem is vagyok kíváncsi, hogy utunk során mit műveltek le mögöttem...
Végül csak megérkeztünk hozzánk, s halk léptekkel lekommandóztunk a próbaterembe. Igaz, nem volt nagy cucc, de arra pont jó volt, hogy egy meleg helyen próbálhassunk, télen-nyáron. Persze mihelyst befékeztem a hátam mögött nagy ricsajt hallottam. Lelkiekben már a homlokomra akartam csapni, de egy sóhaj után lenyugodtam. Viszont arra azért nem számítottam, hogy ennyire áhítattal fognak körbe-körbe sprintelni a helyiségben. Bár mondjuk nem is értem, miért lepődtem meg rajta. Ha egy darab csontot lóbálnék a kisember előtt, ugyanilyen reakciót váltanék ki belőle.
- Akkor perc, mert össze kell állítgatnom a dobot.
Csoszogtam a hangszer felé. Nem szerettem sok ideig összerakva hagyni, mert oltárira rühelltem tisztítani. Ezért amit csak tudtam, mindent szétszereltem rajta. Így most egy kis időt vett igénybe, hogy újból összetákoljam. Míg én ezzel vesződtem, a mellettem bőszen pöfékelő társam igyekezett behangolni gitárját. Ám mikor kisandítottam a dobok mögül, Kei-re pillantva megfogalmazódott bennem egy kérdés.
- Te, figyu, most akkor te is azon a gitáron akarsz játszani?
Persze a törpe máris nyitotta volna a száját vakerra, de pillanatokon belül neki is leesett az a bizonyos tantusz. Már szorgosan akartam volna facepalm-ozni, mikor eszembe jutott, hogy a padláson van valami ősrégi gitárunk.
- Ha mázlid van, lehet basszer... már nem emlékszem rá.
Szorítottam hangszeremre a legutolsó csavart. Ha lustaság fájna, már rég ordítanék, ugyanis annyi kedvem volt a padlásra felmenni, mint döglött kutyának frizbi után szaladni. De én és az a jó szívem, csak nem hagyott nyugodni, így rászántam magam.
Mondanom sem kell, hogy annyi dzsuva volt ott fent, hogy külön történet keletkezett belőle, mire leszerváltam a gitárt onnan. Mondjuk tuti megőrültem volna, ha nem basszusgitár leledzik ott. De mákja volt mindenkinek, így halkan visszasiettem a pincébe. Valami rongyot előhorgásztam, hogy nagyjából letisztítsam a gitárt, majd Kei kezébe nyomtam.
- Ha mindenki behangolt, kezdhetnénk valami random dallammal... majd adom az ütemet, ti meg becsatlakoztok.
Fogtam kezembe a dobverőket.

1. próba –

Visszatérésem után nem is vesztegettem több szót, egyből beültem a dobok mögé. Kezembe kapva a dobverőket forgattam őket, valami ütem kitalálása közben. Mihelyst eszembe jutott, bele is vágtam. Elsőként a cintányérokon vertem le, hogy hallják, ilyen üteme lesz az egész dalnak. Utána minden szép sorjában szerepet kapott. Annyira beleéltem magam, hogy néha, igazán nehéz ütemeket produkáltam. Visszatérve a Földre igyekeztem tartani magam az eredeti felálláshoz, pedig szívesen játszottam volna gyorsabban is.
Szerencsémre a srácok becsatlakoztak. Ráadásul igen jók voltak. A basszer állatul hangzott, a gitárról nem is beszélve! Szó mi szó, rohadt jól hangzottunk így együtt! Ha kissé elengedném magam már rég a rózsaszín felhők közt repdestem volna, vagy mi a halál... Viszont, ahogy telt az idő, kezdtem kicsit megunni ezt az egyszerű és igen lassú ütemet, ezért eszembe jutott valami. Abban ugyan nem voltam biztos, hogy ismerik a számot, de belekezdtem annak a dobolásába. Végtére is Amerikában híresebb ez a szám, mint itt Japánban, de gondoltam csak rápróbálok. Csodák csodájára felfigyeltek rá, és pár szenvedés után simán vágták a szerepüket! Állati! Gondoltam magamban, mikor viruló fejjel doboltam. Mikor a dalnak elvileg vége volt, lecsaptam az utolsó ütemet, és nagyot fújtattam.
- Ugye nem túlzok, ha azt mondom, kuu~rva jók voltunk?!
Hajítottam hátam mögé a dobverőket teljes extázisban. Ennyire nem szoktam megőrülni, főleg nem olyan emberek előtt, akikkel még nem vagyok olyan nagy haveri szinten. Viszont most leszartam az egészet. Egyszerűen jók voltunk, és ennyi már nekem elég is volt ahhoz, hogy nagyon jól érezzem magam. Na meg az életem a dobolás, s jó arcokkal még királyabb az egész!