Flamoland

Tárgy: Re: Flamoland Vas. Dec. 09, 2012 9:58 am

Partibogyókák

A fiatal lányka gyanakvó pillantásain nehezen tettem túl magam. Rám még senki sem nézett így, legalább is az utóbbi kétszáz évben. Mindenki csak úgy nézett, mint aki kétoldali buksisimivel záporozna vagy kioktatna és sarokba állítana, vagy ilyesmi. Lásd a nagyanyám, akiről azóta sem tudok semmit, és ez remélhetőleg így is marad. Belial-samát pont ezért szeretem annyira: apám helyett apám, és mégsem az, mert amikor lehet, érzékelteti, hogy neki mindegy, hogy mit csinálok, amíg nem ő látja a kárát. Nem is tudom, mivel lehetne őt bántani, mert eddig akármi történt, csak terminátorosan legyintett, megemelte a kalapját, vihogott, esetleg eltört egy poharat (nem csészét, csak poharat!) és továbbállt.
Ez a lány meg úgy néz rám, mintha megmérgeztem volna a sütit. Ijesztő. Eleinte csak idegesen vigyorgok rá, szoknyám szélét megemelve pukedlizem is, hátha simán csak sznob, bár egyáltalán nem úgy néz ki. Megigazítom a hajam is, de az sem sűrűn változtat a tényálláson. A lebukás ment meg végül a szellemileg kreált lebukásveszélytől, talán ez a lányos zavar tehet arról is, hogy irdatlanul bevágom a fejecském.
Odalent a másik fura alak. Én tényleg néztem, amikor alkalmam nyílt rá, szóval körülbelül fél percig kitartóan gondolkodtam, ki lehet, de azon túl, hogy a zöldhajú lány barátja, nem sokat tudtam meg. Bizonyára büszkén húzta volna ki magát, mikor bemutatkozott, de ezt csak elméleti síkon képzelhettem oda, különben az ő feje is az enyém sorsára jutott volna.
Na hát egy ilyen lelkes bemutatkozás után ár csak azért sem ismertem fel, ez némi zavarra is okot adott, mert ezek szerint mégsem tudtam még úgy felzárkózni, ahogy gondoltam.
- A haladó világ. – sóhajtottam lemondóan, mintha az ő hibája lenne, hogy híres és jó pozíciója van, de azért elpirultam hozzá. – Otthon rád keresek. – Már a polcon. Mert Google nálam még nincs, nem is lesz egy darabig és ez a megjegyzés is csak elméleti síkon létezik.
Nagyon is valóságos viszont a harsány „Meglepetés!” kiáltása parancsszóra, a nevetés és Naraku-nii-san meghatott ábrázata. Soha nem gondoltam, hogy ilyen is tud lenni, mint egy nagy gyerek. Kedvem lenne tényleg a bátyámmá fogadni. Türelmesen, roppant édes képet vágva megvártam, míg Sachiko-chan mellett én is odaférek hozzá és átöleltem, már amit elértem belőle. Valószínűleg úgy néztünk akkor ki, mintha rossz szekrénybe tévedt volna és néhány masni életre keltükben ráragadt volna, de erről szó sem volt.
- Te jó ég, tényleg öreg vagy, nii-san! – mondom vidáman és most szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog élesen visszavágni. Csak egy kicsit, hogy megmentse az imidzsét. Talán.
Nem sok születésnapi bulit láttam már, szám szerint egyet, amikor a mi cukrászdánkban tartott egy gazdagabb társaság egy kisebb mulatságot. Kívülről figyeltem az eseményeket és eleinte nem értettem, miért ajándékozzák meg csak azt az egyet, míg rájöttem, hogy ő az ünnepelt. Hát ezért készültem most a süteménnyel, meg mert egyébként is megígértem neki, hogy megsütöm. Bár az asztal alatt volt egy pillanat, mikor megcsapott az illata, s valószínűleg a mellettem kuporgó hírességet is, mert gyanúsan hirtelen felkapta a fejét. Azóta árgus szemekkel figyeltem, még mikor a dobozt bűbájos mosollyal átadtam is Naraku-sannak.
- Ahogy kérted. Remélem, ízleni fog. – csicsergem. Nem merek a szép hajú lányra nézni, mert még szembesülök a gyanakvó tekintetével, úgyhogy csak reménykedni tudok, hogy nem lép közbe és veri ki Naraku kezéből a dobozt, amint meglátja, mi van benne, rikácsolva, hogy mérgező.
Ha jól belegondolok, én éppen így nézhettem ki, már ahogy elképzelem, hogy ő néz, amikor kihozták a tortát. Rögtön felmértem, hogy jobban néz ki, mint amilyen az íze, de nem szerettem volna akadékoskodni, főleg mielőtt ténylegesen meg nem kóstolom. Habos volt és úgy tűnt, nyomokban csokis is, amivel nálam nem lehet nagyot hibázni, Naraku meg olyan örömteli képet vág, hogy ma valószínűleg nála sem, így én sem alkalmaztam intervenciót. Sem előbb, sem utóbb. De tény, hogy vártam, mikor int Sachiko-chan, hogy neki eshetünk.
- Hagyomány, hogy az ünnepelt vágja fel! – duruzsoltam, s közben rendkívül okosnak és tapasztaltnak éreztem magam. Csak mikor már biztos távolságból figyeltem, ahogy Naraku-san a késsel hadonászik, esett le, hogy ezt mindenki tudja. Hiába, az én koromban még csak a kiváltságosok térhettek be a cukrászdába, nem véletlenül nem láttam több születésnapi bulit sem. Kétszáz év alatt nyilván máshoz is eljutott az információ, hogy az ünnepelt vágja fel a tortát és kap esélyt arra, hogy a saját ujját is belekaszabolja. De én bíztam Narakuban. Még ha nagyon szívesen is dobtam volna össze egy jokertortát itt, helyben, ha azt esetleg elrontja a sajátosan szétfüstölt vérével.

Tárgy: Re: Flamoland Hétf. Jan. 07, 2013 1:38 pm

Haverok, buli, panda

Sachi~nee-san mindig kitalál nekem valamit, még véletlenül se unatkozzak. Az unalom viszont a lusta emberek kifogása, akik azt hiszik, semmi dolguk nincsen. Márpedig ha semmi dolgod nincsen, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Természetes hát, az én nővérem mindent megtesz azért, hogy mindent jól csináljon, éppen ezért azt hiszem, amíg nála lakom, sosem fogok unatkozni. Így együtt maradhatunk örökre! *3* Végtére is, az egyetlen élő rokonom, az egyik távoli nénikémet leszámítva, de ő meg közveszélyes, és nagyon beteg, meg nem is szeretem. Folyton olyan csúnyákat mondott nekem, meg rólam, és annyira, hogy móóóó! T-T Sachi~nee-san, ugye megölelhetlek? T.T
Ölelésre semmi idő, ok hiába akad, hiszen mindennek van jelentősége, amit teszek, hisz még a végén tehetetlenné válok, azt pedig még sem lehet. Van okom helyette a lufik takarásából pislogni, kész csoda, bármi is látszik belőlem a nagy-nagy meglepetésezés után. Tiszta aranyos itt mindenki, így tudnak egy ilyen dolognak örülni. Egyszer a legjobb barátnőmmel is volt ám egy nagyon szép szülinapi zsúrunk. De ez már régen volt, és ez a Takuo-kun (nem értem, a szülei miért adtak neki ilyen nevet, minden esetre tényleg illik rá o.O) nem tűnik annak a típusnak, aki odalenne a babákért meg a finom teákért. Inkább az a típus, aki ha szembejön az utcán, akkor én inkább átmegyek a zebrán, hogy az út másik oldalán folytassam tovább a sétát… Jaj, mamám, ez a fiú a szomszédom! O.O

Koppan nekem nagyot, hisz eleget mesélt róla Sachi~nee-san, annyira, de annyira, hogy már-már azt is megkérdeztem tőle, szerelmes-e belé. Azt hiszem, rá kell hajtanom a tanulásra, hogy fogtechnikus lehessek, és hogy mihamarabb elvigyem Sachi~nee-sant innen. Ezek az emberek egészen biztosan rossz hatással lesznek rá. Neutral

Az egyetlen lány, aki talán annyi lehet, mint én, de az is lehet, hogy idősebb, nem tudom, mert sosem értettem ezt az utcai stílust, és az anyukám biztosan rácsapott volna a körmömre, ha így öltözök, pedig szerintem akkor is kawaii, szóval úgy tűnik, ő is ismeri az ünnepeltet, pedig azt mondta, hogy ő cukrászsegéd, szóval megint csak nem igazán értem ezt az egészet… Kicsit irigylem azért, olyan, mintha mindenkivel jóban lenne, és olyan közvetlen tud mindenkivel lenni. Biztosan a sütemény az oka. Mosolygok rá félénken, azt hiszem, illene ám bemutatkoznom, meg főleg az ünnepeltnek. Jaj, anyám, remélem, nem látsz engem odafent a mennyekből, vagy bárhol is vagy, amiért egy ilyen fiúval állok szóba… Persze, butaság lenne, ha ott lennél, mivel mennyország nem létezhet, csak a buta emberek hisznek a halál utáni életben.
- Boldog születésnapot kívánok. ^^ – tudom jól, Sachi~nee-san azt mondta, az ajándékát tőlünk kapja, ami egy merő hazugság, hiszen mivel én nem ismerem, nem tudom, mit szeret, így csak lufikat vettem, és biztosan annyira szeret engem, hogy nem akar cserben hagyni, de egy pandás lufit átadok az ünnepeltnek. A pandákat mindenki szereti. Meg aztán nem is olyan ijesztő ez a fiú ilyen közelről. Vajon fájnak neki a vasak a fejében? Hű, ha most levenné őket, lehet, hogy nem is ismernénk fel. o.O
- Amewa Ruriko vagyok, Sachi~nee-san húga. – mutatkozok be neki, és egyben mindenki másnak is, aki még nem ismerne, és mivel tulajdonképpen Sachi~nee-sanon kívül csak Hentai-san ismer, így igazából mindenki most tudja csak meg a nevem, már ha Sachi~nee-san nem mesélt rólam nekik, de hiszen ő sem ismerhet mindenkit.
- Valaki kér még lufit? – tekerek le még párat a kezemről, igaz, azok már nem pandásak, hanem csak szépek, színesek, meg talán van egy csillagos mintás is, boldog összeházasodási dolgot kívánva. Jól van na… nem láttam, hogy ez van ráírva.

Tárgy: Re: Flamoland Szer. Jan. 16, 2013 10:57 pm

[Meglepetés!]

Megrökönyödésem valószínűleg kiül arcomra, miközben legbelül egy világ omlik össze bennem. Nem ismert fel! Értelemszerűen könyvem inkább az idősebb korosztályt célozza meg, ráadásul a mai gyerekek sokkalta jobban szeretik a csilivili kütyüiket bújni, semmint rendes, papíralapú műveket olvasni. Csalódott sóhajtás kíséretében fordulok vissza a bejárat irányába, igazán hozhattam volna magammal még egyet hamarosan bestsellerré váló alkotásomból, lévén máskor mindig úgy járkálok, legalább három-négy kötet az aktatáskámban lapul! Agytekervényeimben azonban már kezd is körvonalazódni egy terv, amellyel mindenképpen szolgálni fogom a következő generáció szellemi fejlődését. Narkó-san minden bizonnyal el lesz foglalva egy ideig a sütemények fogyasztásával, ezen idő alatt szándékozom megmutatni ajándékomat a többieknek is, hátha kedvet kapnak ezáltal az olvasáshoz! Orrom alatt vigyorogva szándékom végletekig megfontolt mivoltán ugrok elő rejtekemből a megadott jelre, s hangosan óbégatva biztosítom szomszédomat a tényről, mely szerint tényleg boldog születésnapot kívánok Neki, ez nem csalás, sem ámítás! A felzendülő köszöntőbe erélyes hangommal kapcsolódok be, emlékeim közül pedig fel-felsejlenek azon időszak képei, amikor Olaszországban operett-énekesként kerestem kenyerem. Be kell vallanom, igazán élveztem azokat az éveket, csupán egy kellemetlen hangszálsérülés miatt abba kellett hagynom az éneklést, amennyiben a többiek eléggé összpontosítanak, felfedezhetik, amint a magasabb hangoknál minimálisan meg-megremeg a szólamom. Valójában kicsit sem bánom, miszerint megtörtént ama szerencsétlen baleset, máskülönben sosem fordultam volna az újságírás irányába, ez kétségtelen!
- Isten éltessen! – szólalok meg vidáman, majd miután sorra kerülök és megveregettem a vállát úgymond atyaian, kezébe nyomom a kék csomagolásba burkolt, téglatest alakú ajándékot. – Remélem, elnyeri a tetszésed, mivel nagyon sokat gondolkodtam rajta, mit is kellene adnom! Felnőtté válásod küszöbén leginkább a tapasztalat az, amire szükséged van, anélkül csupán elkallódnál az élet háborgó tengerében. Másrészről viszont a szórakoztatásról sem feledkeztem meg, így amit Tőlem kapsz, az kettő az egyben!
Amennyiben letépi a csomagolópapírt, alatta mosolygó hasonmásommal találhatja szembe magát, hisz’ Nishimura Ichirou első kiadott művét tarthatja a kezében, amit külön az Ő nevére dedikáltam! Büszkeségtől dagadozó mellkassal állok ezután félre, hadd fújja el a gyertyákat és kívánjon valamit, habár ha engem kérdeznek, szerintem már mindene megvan, amire csak szüksége lehet. Szakácska-chan úgy látszik észrevette, hogy kipécéztem magamnak ajándékát, mivel kissé gyanakvó pillantásokat lövell Felém, amiket az ilyen esetekben megszokott módon hárítok el, köszönhetően többéves oknyomozói mivoltomnak. Halkan fütyörészve kezdek el hintázni lábujjhegyről sarkaimra, miközben meredten szuggerálom az étterem egyik sarkát, mintha valami különösen érdekes dolgot szemrevételeznék. A szicíliai maffia megfigyelőinek lerázásában nagy segítségemre volt ez a technika, feltételezéseim alapján egy kislány ellenében is ugyanolyan intenzitással fog működni a dolog. Észbe kapva sietek vissza korábbi búvóhelyünkhöz, hiszen az asztal alatt hagytam az itókát, amit ilyen esetekben felbontani szokás. Jó minőségű szakét vásároltam, Kukta-sannak kellett kisegítenie egy jelképesebb összeggel, máskülönben nemigen engedhetnék meg magamnak ilyesmit, sajnálatos módon annyira azért nem fizet jól a Naruki Post. Hosszú esztendők éves gyakorlatával látok neki az üveg felbontásának, habár úgy emlékszem, sosem műanyagdugóval zárták le a rizspárlatot, de hát kitudja mennyit változott azóta a gyártás menete, igaz-e? Halk pukkanás adja a tudtomra sikerességemet, azonban orromat megcsapja valamiféle epres illat. Értetlenkedve fordulok körbe keresve az aroma gazdáját, minden bizonnyal valamelyik sütemény tartalmaz az előbb említett gyümölcsből úgy egy-két kilónyit, biztosan ezért csavarta el meglehetősen kifinomult szaglószervemet.
- Kampai! – kiáltok fel határozottan, miután minden nagykorúnak kiosztottam egy csészével, s sajátomat egyetlen húzásra el is tüntetem. A szokásos íz élmény ellenben elmarad, olyan, akár gyerekpezsgőt kortyolgatni, érdekes… - Én kérek lufit, Rigó-chan! *>*
Szólítom meg lelkesen Szácsi-chan kishúgát, mialatt könnyed, ruganyos léptekkel közelítek felé. Meg kell mondanom, nagyon nagy szerelmese vagyok az ilyesfajta kis partiknak, ha valahonnan előkerülne egy karaoke-gép, na az lenne a tuti! Mindenki meghallgathatná a „New York, New York!” című nótát az előadásomban, amivel több amatőr versenyt is megnyertem fiatalabb koromban. Cool

Tárgy: Re: Flamoland Hétf. Jan. 28, 2013 1:38 am

Meglepetés.

Mit ne mondjak, tényleg sikerült meglepni. Ennél már csak akkor lepődnék meg jobban, ha valaki egy pozitív terhességi tesztel, állna elém, és azt mondaná, hogy enyém a gyerek. Na az, az felérne ezzel, sőt, még a szívem is elvinne, ha ez most történne meg. Egy nagy tortából ugrana elő, hozzám vágná a tesztet, és azt mondaná, hogy; máskor húzz gumit, paraszt. S mi az, amit most érzek? Örömöt, fizikailag meg azt, hogy kaptam egy ölelést oldalról. Tátott szájjal nézek oda, ki is az a fránya, aki ezt teszi, és remélem, hogy nem matat a zsebembe, hogy a tárcámat kivegye.
- Hát… ja…- a kezdeti érzelmi behatásoktól még mindig nem nagyon tértem magamhoz, nem is igazán tudtam visszaszólni semmi epéset, vagy értelmeset. S még egy oldaltámadás, remélem, azért bökni nem akarnak, az már rosszul esne ezen a napon. De legalább Töpszlitől megkaptam azt, amit kértem, süteményt.
- Öreg az országút, én még csak az alap vagyok. - majdnem látni lehet, ahogy a homlokomon ott a töltés, és a csík folyamatosan megy előle, hogy betöltse a megfelelő információkat, és felfogjam, mit is mondtam az előbb. De azért megborzoltam Töpszli haját, mert miért ne?- Köszönöm a süteményt, biztos olyan lett, ahogy kértem.- és olyat tettem, amit ritkán szoktam, megpusziltam Töpszlit, utána pedig rendesen be lettem tömve Töpszli mellé, de legalább végre a formás és kemény seggem le van téve. Jött a torta is, az érzékeny énem pedig egyre csak inkább a felszínre akart törni, már csak Karin hiányozna, és tökéletes lenne a boldogságom, plusz még el is bőgném magamat. Éneklés, és végre szemezhetek az ellenségemmel, a tortával, adni fogok a kalóriának, az se érdekel, ha utána gurulni fogok majd, de ebből betolok egy pár szeletet.
- Mit is kívánhatnék?- költői kérdés volt csak, hiszen egy barátságos mosollyal néztem végig az itt egybegyűlteken, majd vissza a tortára, vettem egy nagy levegőt, és hozzákezdtem elfújni a gyertyákat, persze a kívánság se marad el, de az legyen az én titkom. Ahogy az is, hogy miért nem téptem le a fejemről azt a csákót. De most tényleg, hogy nézhettem ki? Teli vasal az arcom, a ruhám se éppen báli, és most egy szülinapos csákó a fejemen. Mint valami vígjátékban.
- Na, merre az a kés? Had vágom fel az áldozatot.- mondtam vigyorogva, és ahogy megkaptam végre a tortakillert, neki is estem a vágásnak. Figyelve, hogy körmöt se, és ujjat se hagyjak ott. Egy szelet után még egy, és mégegy, ha jól számoltam, akkor csak öt szelet kell elsőre.
- Na, akkor lehet is szedni.- addig is én nekikezdtem kibontani az ajándékot, amit Szácsiéktól kaptam. Mosolyogtam én végig, mert ezekre tényleg szükségem volt. Bár borotválkozni nem szoktam, nem is nagyon van mit vágni az arcomon, inkább lentebb, a lábam közt, de haszna lesz. Kedvem lett volna beleszagolni a honaljamba, hogy büdös-e, de inkább kihagytam ezt a ziccert, és végül meglett az, ami láttán még jobban felderült az arcom. Egy kesztyű, hamar fel is próbáltam, mozgattam benne az ujjaimat, pont jó, intettem is az ujjammal Szácsinak, hogy ugyan jöjjön csak kicsit közelebb, kapjon csak egy puszit Ő is. Majd a lufinak is találtam egy megfelelő helyet, az egyik piercingem végére kötöttem a madzagját, ott jó is lesz.
- Köszönöm nektek. És örvendek Ruriko, én pedig Naraku.- bemutatkozás letudva, következett még valaki. A szomszéd Zabagép, aki egy vállveregetés után átad egy csomagot. Az alakja alapján, egy könyv lehet az, remélem valami hentai gyűjtemény, de majd otthon, magányomban elolvasom. Bár az, amit mond, hamar ledönti a kezdeti lelkesedésemet, persze mindegy mi az, kirakom, jól látható helyre. Ha másra nem is lesz jó, de az asztalt egyensúlyba hozni tökéletes lesz. Ki is bontom hamar, és habár elsőre kicsit meglettem lepve, hogy egy önéletrajzot kaptam, de jobb, mint a semmi, és legalább gondolt Rám.
- Köszi Himo, elolvasom majd.- persze azt nem kell tudnia, hogy majd szarás közben, mert hát ott lehet a legjobban olvasni, meg nyugi is van. S végre jött egy kis pia, az már kellett, utána pedig mindegy mi van, én eszek a tortából, és Töpszli sütijéből. Mindkettő olyan, mint lennie kell, finom. Már csak az kell, hogy vízesésként törjön elő a szememből a könny, az ízek kavalkádja valami fenomenális, jobb mint a sör és cigi.
- Köszi mindenkinek, hogy eljött, jövők egyel nektek. És akkor most egyetek, mert ha nem, elviszem mindet magammal.- talán egy valakire hathat ez a fenyegetés, az pedig Zabagép.

Tárgy: Re: Flamoland Hétf. Feb. 11, 2013 4:22 am

Meglepetés!

Azt hiszem ez egy olyan napra sikeredett, amit Takuo~kun sokáig nem fog elfelejteni, legalábbis az arckifejezése erről árulkodott, azt hiszem, ha nem próbált volna meg olyan erősen uralkodni magán, lehet még sírt is volna egy keveset. De nem is baj, hogy nem tette, jobb az, ha nevet, legalábbis most ennek van itt az ideje. Átnyújtottam neki a nagyobbacska kést, hogy felvághassa a tortát, bár volt bennem némi félsz, hogy nehogy véletlen mást is összekaszaboljon, de végtére is mostmár tényleg majdnem felnőtt, rábízhatunk egy ilyen feladatot. Ezután a kis papírtányérokra tettem a szeleteket, mert ha rajta múlt volna, azt hiszem az asztalról ettünk volna. Surprised

Azt pedig ugye senki sem szerette volna. Gyanakodva méregettem a Himo~jiisan által elővett italos üveget, mert alkoholt nem lehet az étterembe hozni, de az üveg címkéje megnyugtatott, hogy ez csupán gyerekpezsgő, bár nem igazán értettem, hogy miért hozott magával effélét. o_O Ráadásul a gyerekeknek nem is töltött… Megcsóváltam a fejem, és a kezembe vettem az üveget, és a lányoknak is öntöttem egy kicsit, hogy tudjanak velünk köszönteni.
- Kampai! – Emeltem a magasba a csészécskét, ami szintén talány számomra, hiszen ezt szaké fogyasztásához használják, de csak megvontam a vállam, legalább gondolt rá Himo~jiisan. ^w^
Végre valahára az evésnek is nekikezdtünk, már kíváncsi voltam, hogy megközelíti-e ez a torta azt, amit én sütöttem volna, de nem csalódtam, egy cukrászati remek volt, nem is kérdés. Ruriko~chanra pillantottam, eleve egy kisebb szeletet tettem elé, mert szinte semmi édességet nem evett, de úgy tűnt az is valószínűleg sok lesz neki.
- Nem kell megenned drágám, ha nem szeretnéd, elég, ha megkóstolod. :3 – Súgtam neki oda mosolyogva, ne érezze azt, hogy jólneveltségből meg kellene enni, ráadásul Himo~jiisan amúgyis segít elpusztítani az én adagom, így én meg majd segítek neki.
Örömmel töltött el, hogy Takuo~kun tetszését elnyerte az ajándék, közelebb hajoltam, amíg egy puszit nyomott az arcomra, és így alkalmam nyílt, hogy egy kicsit meghúzgáljam a fülét is.
- Aztán bokáig érjen! – Kacsintottam rá, és ahogy a Ruriko~chantól kapott lufit az egyik kiegészítőjére kötözte, felkacagtam, hogy szinte az orromon mászott vissza a süti. Neutral

Úgy láttam, hogy mindenki jól szórakozik, evés közben igyekeztem mókás munkahelyi történeteket mesélni a lányoknak, hogy ők is nevessenek kicsit, meg persze, hogy Takuo~kun még inkább zavarban legyen, bár a beköltözésének körülményeiről is meséltem volna, mert az is vicces volt, de saját érdekemben inkább hallgattam a dologról. Az akkor kölcsönvett ing még mindig a szekrényemben lógott, egyszerűen nem volt alkalmam még visszacsempészni, meg amúgyis olyan kényelmes volt. *w* Szóval erről gondosan hallgattam, de a fénymásoló égetést azért elmeséltem, mert az igenis egy vicces húzás volt! Bár először azt hittem, hogy Kyou~chan kivág mindkettőnket, hogy a lábunk sem éri a földet, de persze ő jobb főnök ennél, szóval további vicces történeteknek lehettünk szemtanúi.
Észre sem vettem, hogy már órák teltek el, csupán annyit érzékeltem, hogy kint is sötétedni kezdett, odabent pedig rajtunk kívül már szinte senki sem volt. Mosolyogva kezdtem hát szedelőzködni, elvégre másnap munka, a lányoknak pedig iskola volt, és amúgyis én viszek haza valószínűleg mindenkit, így nem lett volna jó túl későn indulni, elvégre azt nem tudtam pontosan, hogy Chibi~chan merre is lakik.
- Nos, azt hiszem, ideje lenne indulnunk! – Álltam fel, és már magamhoz is vettem vékony kabátomat. – Mindenkit hazaviszek, úgyis egy helyre megyünk, Chibi~chant pedig a sötétben nem engedhetjük egyedül haza, szóval nincs kifogás! – Pillantottam rájuk határozottan, bár tudtam, hogy Himo~jiisan nem fog tiltakozni a szállítás ellen, addig sem kell sétálnia. Rolling Eyes

Megöleltem még egyszer Takuo~kunt. – Aztán mostmár viselkedj is úgy, ahogy egy majdnem felnőtthöz illik! – Böktem meg könyökkel, és a pulthoz mentem, hogy rendezzem a számlát, amíg a többiek is felöltöztek.
Azt hiszem eredményes volt ez a nap, és igazán szórakoztató, még a kicsik is jól érezték magukat, a fiúk pedig végre kedvesek voltak egymással. Követtem végül őket a kocsihoz, és miután mindenki beszállt, a műszerfalra vágtam egy iszonyatosat, majd eltekerve a kulcsot, indítottam. Jii~san felsikoltott, és kikormányoztam a parkolóból, hogy alig húsz perc alatt mindenkit leszállítsak haza.

Spoiler:

Tárgy: Re: Flamoland Hétf. Márc. 11, 2013 10:30 am

Partibogyóóókák ^-^

Persze, hogy a süti tehet róla. Ha nem lenne, valószínűleg nem is mernék senkivel beszélgetni, csak Naraku-sannal, mert őt már ismerem, meg talán Sachi-sannal, mert egy energiabomba és magától is beszélne hozzám, szóval ezért. De a süti egy nagy htalom, megsütöm, megkínálom az embereket, elfogadják, megkóstolják és talán áldják a kezeimet meg a tudásomat, pedig igazából nem nagy dolog, csak egy süti, aminek lelke van, meg rengeteg érdekes íze és pompás színei, szóval a legjobb süti, amit csak készíthettem az alkalomra.
- Én kérek egy lufit, ha lehet. – fordulok a lányhoz szerényen, el is pirulok egy kicsit, nekem sosem jutott volna eszembe ilyesmit hozni. Már csak azért sem, mert még nem láttam ilyet. Talán egyszer az áruházban, egy üvegablak mögött, de akkor nem volt ilyen közeli, nem érinthettem meg. Most a kezemet nyújtom és belekapaszkodom a zsinórba, próbálom közelebbről megfigyelni ezt a piros kis gömböcöt. Megpöckölöm. Bámulatos, milyen könnyű, hogy suhan! – Nahát, ez nagyszerű játék! Sosem láttam még közelről, mindig csak messziről. Nagyon aranyos játék. – ismétlem zavaromban.
Le is foglal a játék egy darabig, észre sem veszem, hogy ezalatt Híres-san milyen ajándékot nyom Naraku kezébe, ellenben elgondolkodom, milyen lenne valami erős mágnest tenni a közelébe. Nem tehetek róla, hogy ezen nevetek, cseppet sem nőiesen, de mentségemre szóljon, hogy elfordultam és a kezem is a szám elé kaptam, hogy ne legyek olyan hangos. A lufit továbbra is görcsösen szorítom a másik kezemben. Ez a véletlen öröm és Híres-san roppant ügyes trükkje kétségtelenül lankasztja a figyelmem, de már nem is annyira fontos, hiszen az ajándék immár Naraku-sannál van, ha el szeretné tüntetni, vele kell megküzdenie, márpedig Naraku nagyon erős, izmos és kedves. Megpuszil, én pedig majd elolvadok, a hajam is borzolja, durcis fej, aztán mégsem, nevetek, örülök, hogy ízlik neki a süteményem és a lufi a piercingjében valami eszméletlen vicces. Kölyökpezsgő és orrfacsaró eperszag ide vagy oda, én tapsolok örömömben, megpróbálok felugrani és megpöckölni az ő lufiját is, de persze ehhez még kicsi vagyok.
- Emelj fel! – fordulok a híresség felé, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy kinevet majd. Megsértődöm, mikor nekem nem akar tölteni az italból és akaratosan felé nyújtom a poharam. – Elég nagy vagyok már hozzá! – akaratoskodom, és tessék nekem elhinní, így vagy úgy, de lesz abban a pohárban ital nekem is!
Amilyen ijesztő Naraku, ahogy vágja a tortát, olyan finom magam az eredmény, az én szemembe is majdnem beleszöknek a könnyek, bár hivatalosan nem tudhatom, hogy Naraku is így érez. A gyönyörűségtől, mert édes, nagyon édes, szinte összeragad a szám, és ennél jobbat én sem kívánhatnék, másrészt büszkeségtől, mert egy ilyen pompás fazon a mesterem. Hirtelen hatalmas erőt érzek ahhoz, hogy fussak két kört és eddzek egy nagyot, de ez ma a nii-san napja, nem a munkáé.
Én sem vettem észre, hogy elteltek az órák. A süti megfeküdte a hasam, és szerintem az igazi ital is előkerülhetett, mert én az eprestől nem éreztem semmit, de Naraku-san határozottan egyre viccesebb lett, meg Híres-san sem volt már olyan gyanús, mint az est elején. Az épület ürült, Sachiko-san meg felállított az asztaltól és mintha az anyukánk volna, kitessékelt bennünket az ünnepség romjai közül. Hazavitt, a drága, otthon pedig anélkül, hogy jó éjt nyalánkság után kutattam volna, megöleltem a kispárnám és elaludtam. Már megtanultam, hogy másnap reggel, nem számít, minek a másnapján, Naraku nem zavarjuk, így volt időm elmenni a külvárosba és szétnézni a könyves boltban, ahol találd ki, kivel találkoztam!
De ez már egy másik történet. Smile

Spoiler:

Tárgy: Re: Flamoland Vas. Márc. 31, 2013 2:10 am

Haverok, buli, panda

Nem teljesen érzem magam idevalónak, hiszen itt jól láthatóan mindenki ismer mindenkit, de legalábbis Sachi~nee-san ismer mindenkit, még a cukorkás lányt is, akinek ilyen furcsa tekintete van. o.O Bár ez talán nem meglepő Sachi~nee-santól, hiszen ő a legfantasztikusabb - még élő - ember a világon, s nyilvánvaló, hogy ő mindenkit ismer az egész világon, akit pedig nem, hát az meg nem számít még annyit sem, mint Hentai Himoji. ^^
Utóbbi, nevén sosem nevezett személyre gyilkos pillantást vetek, amikor ő adja oda az ajándékát a piercinges nagycsecsemőnek, tiszta aranyos egyébként, ahogyan viselkedik, mármint a piercinges fiú. ^^ A cukros lány miatt persze addig sem kell Himoji-sanra figyelnem, úgy látszik, neki is megtetszenek ezek a léggömbök, amiket hoztam. Neki egy szép, nagy, pirosat adok, amire arany színnel két darab jegygyűrű van felfestve. Hát, ezt kicsit elnéztem, ami a mintát illeti... ^^" Biztosan a boltban keveredett bele a szülinapi zsúrosok közé, az eljegyzésiek mellől.
- Aham, tényleg azok. - fordulok vissza Himojiékhez, Naraku éppen a tőle kapott ajándékát bontja fel. Jól látom innen, hogy egy könyvet adott neki, azonban azt már nem látom, hogy pontosan milyen könyvet is kapott az ünnepelt. De talán annyira nem is lényeges. Ha Himoji-san adta, akkor biztosan valami mocskos, undorító szenny lehet, egy firkálmány, amit még csak irodalomnak sem lehet nevezni, pusztán mert Himoji-santól van. Neutral

Igen, ez biztosan így van, így kellett lennie...
Megszeppenek, amikor Sachi~nee-san a kezembe ad egy tányért, rajta vékonyra vágott tortaszelet ücsörög, gyilkos szándékait sugallva felém édes illatával. Bambi szemekkel nézek vissza Sachi~nee-sanra, ezt nem teheti velem! Nem ehetek semmiféle édeset, még a teát is cukor nélkül iszom, egy ilyen cukorbomba pedig egészen biztosan megölne engem. Ekkora dilemmába nem rángathat bele! Hiszen ha én nem eszem meg, akkor Himoji~san biztosan elkunyerálja majd a tortám, és akkor jót teszek neki. Ha viszont megeszem, akkor meg fogok halni... Ráadásul a cukros lányt sem akarom megsérteni, hiszen biztosan sokat dolgozott vele, azonban tényleg, tényleg nem lenne abból semmi jó, ha én megenném ezt a süteményt. Viszont elég, ha Himojira gondolok, és hogy ő szolgálna konyhamalacnak, amivel jót tennék neki... hát akkor már inkább a halál!
Összeszedve minden bátorságom, merészen vágok egy darabot a villámmal, s ízlelem meg az édességet. Próbálok nem az ízére koncentrálni, hanem egyszerűen csak lenyelni azt, éppen csak szemeim hunyom le elborzadva kissé, amikor mégis megérzem az édeset. Három falat után inkább vizet keresek azért, hogy leöblítsem az ízt, s sunyiban Sachi~nee-sanra tuszkolom a maradékot mondván, nem kérek többet. Azt hiszem, kicsit rosszul vagyok. Érzem gyengének magam, holott hányingerem nincs, éppen csak olyan erőtlennek hat a testem az egésztől.
- Sachi~nee-san, nem érzem jól magam. T.T - csimpaszkodok kicsit a karjába, amikor már amúgy is indulni készül, arcom tényleg sápadtnak tűnik kicsit. Megérte vállalni a rosszullétet... Himoji~san egy falatot sem kaphatott az én tortámból. Neutral

- Sachi~nee-san, ülhetek a szülinapos mellett a kocsiban? - hagyom magam terelni, amikor indulásra vagyunk felszólítva. Jól ismerem sajnos nővérem vezetési stílusát, meg aztán inkább ülök mellette, mint Himoji~san mellett. Egyáltalán miért kell őt is hazavinnünk? T.T Mindegy, lényegtelen. A mai napon én győzedelmeskedtem. Megérte, mindenért megérte. Twisted Evil

Tárgy: Re: Flamoland Kedd Május 14, 2013 2:38 am

[Meglepetés!]

Érthető okból kifolyólag büszkeség tölt el, hiszen képes vagyok egy olyan személyt is rávenni az olvasásra, mint amilyen Narkó-san! Cool

Bevallom őszintén, sajnálom egy kicsit, minden bizonnyal rendes, valamirevaló felnőtt válhatott volna belőle műveim tanulmányozása mellett, amennyiben életét nem a tudatmódosító szerek uralnák, valamint lenne egy rendes szakmája, így nem kéne olyasfajta kulimunkákat végezni, mint amilyen az újságkihor... mármint az előfizetésekkel kapcsolatos ügyek intézése. Természetesen nem lehetünk telhetetlenek, mindennek van egy kezdete, én sem voltam születésemtől kezdve olyan tehetséges oknyomozó riporter, mint amilyennek most vallhatom magam, korábban álmodni sem mertem volna róla, miszerint nem egy, hanem két könyvem is megjelenik majdan nyomtatásban, s csak 200 yenért bárki élvezheti lélegzetelállító kalandjaimat! Némileg elgondolkodva pillantok vissza a fiúra, aztán elvetem a kobakomban felszínre bukkanó ötletet, igazán arcátlan dolog lenne kifizettetni a születésnapi ajándékot az ünnepelttel. Ugye? Ugye! Elmélkedésemet eme összejövetelig ismeretlen lányka utasítása zavarja meg, azt szeretné, ha felemelném. Feltehetőleg igencsak frusztráló lehet ennyire alacsonynak lenni, példának okért az Én szakmámban különösen meghatározó lehet a magasság, hisz' tételezzük fel egy olyan interjúnál, ahol legalább féltucatnyian álljuk körbe az alanyt, minden bizonnyal annak a kérdésére fog válaszolni, aki kiemelkedik a tömegből, nem pedig beleolvad. Szácsi-chan ténykedését észrevehetően rosszalló tekintettel illetem, lévén a gyerekeknek azért csak nem kellene italt töltenie, még ha nagyon kis mennyiségben is! Kedves mosollyal paskolom meg Kirie-chan buksiját, fiatalabb koromban szerény személyem is mindig ezzel a kifogással élt, amikor ki akarták hagyni az ökörkörből, de nem úgy megy az! A második pohárnyi „minőségi szaké” után értetlenül forgatom szabad kezemben a csészét, semmi hatása... Ez csupán egy valamit jelenthet... Egyre jobban bírom az italt!
- Érthetetlen! - dörmögöm orrom alatt, miközben leteszem a kislányt, lévén következik a torta felvágása. - Pedig meg mernék rá esküdni, miszerint a múlt héten pont ugyanilyet ittunk azon a konferencián, s ott a társaság nagy része színeset ásított tőle...
Úgy tűnik, ez a talány örök időkre megoldatlan marad, feltehetőleg a palackozásnál nézhettek el valamit a gyárban és ezért került az üvegbe teljesen veszélytelen gyerekpezsgő az egyébként remek rizspárlat helyett. Egy vállrándítással térek napirendre a dolog felett, időben be kell állnom Nekem is a tortaosztó sorba,nem szeretnék egy csupa tészta csücsköt kapni, értelemszerűen a legkrémesebb részre utazom! Néhány falatot követően, a lehető legkritikusabb kifejezéssel az arcomon nyammogok a számban tartott részen, amiről pár perc kitartó analizálás végeztével ki kell jelentenem: finom. Főiskolai tanulmányaim alatt fejlesztettem véleménynyilvánítási képességemet ilyen magas szintre, azonban az ételek szeretete sokkalta korábbra vezethető vissza, gyerekkoromra. Egy kis faluban nevelkedtem, ahol szinte alig volt étel, egy kupányi tiszta víznek is úgy örültünk, mint más az aranynak! (Részletesebben lásd: 2. fejezet) Egyesek talán falánkságnak nevezhetik ténykedésemet, ellenben igazándiból igyekszem kiélvezni minden étkezésemet olyan módon, mintha az utolsó lenne! Az ünneplés igencsak felszabadult hangulatban telik, kifejezetten jól érzem magam, habár azért csak hiányzik az az éneklés, szerintem. Miután kellő mértékben megvizsgáltam kedvenc fotósom tortaszeletét is, félve attól, talán belekevertek valamit az Ő részébe, jobban szemrevételezem a kapott luftballont. A rajta lévő mintázaton jót nevetek, kizárólag a gyermeki odafigyelés hiánya okozhat ilyesfajta vicces félreértéseket, s meg kell hogy mondjam, néhanapján mind a mai napig jellemző Rám is az efféle szétszórtság. Sajnálatos módon a sok édesség a nap végére szánt szándékkal megfekszi az ember gyomrát, ebből adódóan nem egyedül Rigó-chan az, aki rosszullétre panaszkodik. Zöldes arccal zötykölődök az öreg járműben hazafelé, ám érzem, baj lesz!
- Á-Álljunk meg! - szólalok meg váratlanul, majd szinte meg sem várva az autó megtorpanását, ki is ugrom a démoni kaszniból, s a közeli hulladékgyűjtő irányába szaporázom meg lépéseimet, ahol egy velociraptor párzási énekét adom elő egy szimpatikusabb kuka fölé görnyedve. Feltehetőleg erre mondják, hogy túl sokat akar a szarka, azonban nem bírja a farka! Személyemre különösképpen igaz jelen helyzetben eme megállapítást, végre meg kellene már tanulnom minden tekintetben, hol a határ!

Tárgy: Re: Flamoland Szer. Júl. 10, 2013 2:52 am

Hm, de legalább akad egy kis ital is, bár gyerekpezsgő… hát elég rég volt, hogy ezt nyomattam, de ezt nem kell tudnia senkinek se. Azt se, hogy imádom ezt az italt, nem is tudom, miért veszek inkább sima sört? Pedig ez finom, és a bubiktól olyan jó érzésem van, bebizsergek tőle. De előbb kövessük el a gyilkosságot, és szabdaljuk fel a tortát. Nem leszek olyan kegyetlen, szép és egyforma darabokra fogom vágni. Mindenkinek ennie kell ebből, Töpszli kitett magáért, aki meg nem fog enni belőle, annak Én fogom lenyomni majd a torkán. Fasza, persze, hogy nem sikerült egyforma darabokra vágni, na mindegy, legalább aki vigyázni akar az alakjára, annak elég lesz egy kisebb is, ahogy nekem is. De a fülem lehet nagyobb lesz, amikor húzgálni kezdi Szácsi. Bár ne tenné, vas benne, és fáj.
- Már addig ér… ja, hogy a fülem, értem.- vigyorogtam mint a tejbe tök, tudtam ám mire céloz, de nem is Én lennék, ha nem löknek be egy ilyen félreértést. Bár lehet nem kellett volna, vannak itt kicsik is, akiknek a szűz füleik még nem érettem meg ilyen poénokra. Na mindegy, egyszer úgy is meglátják a netes pornót, és kérdezgetni fognak, na akkor fog majd nagyon nézni Szácsi. Ahogy Én is, amikor belekezd a történetek mesélésébe. Tehetek arról, hogy az a fránya gép elromlott, és a kalapács lett volna az egyetlen lehetséges megoldás? Szerintem nem, és ha kigyulladt? El is lett oltva, nagyon ügyesen megoldottuk a helyzetet, panasz se lehet rá. Csak, az a fránya kalapács hogyan is esett a lábamra, arra már nem emlékszem, ha nem lett volna a bakancsom, akkor lehet nagyon is meg jártam volna. Bár így is fos egy érzés volt, de legalább a körmömet nem lökte le. De már csak azért imádkozom, hogy végre teljen az idő, mert rommá fogok égni, ha tovább folytatja Szácsi. Még jó, hogy szerinte már késő van, és ideje menni. Csak bár ne hozta volna fel, hogy el fog minket vinni. Kevés dologtól félek, de egy valamitől igen, az pedig az, ahogy Szácsi vezet. Ilyen elmebetegül még senkit se láttam, és amúgy is, mi mehetnénk Töpszlivel gyalog is, legalább gyakorolná a hejehujázást, edzésnek is bemenne. De nem, muszáj lesz kocsival menni, csak ne szeretne Szácsi testvére mellém ülni. Nincs vele bajom, de azt mondta nem érzi jól magát, és ha rosszul lesz, akkor minden az ölemben fog landolni. Szép kis befejezés lesz, nem is rúgtunk be, de mégis lesz aki rókázik.
- Te pedig ahogy egy nőhöz, tessék megházasodni.- visszaböktem, legalább ne csak én érezzem már magamat furán. De készüljünk inkább a halálra, beszállás a kocsijába, kapaszkodni, és könyörögni az életért.

//Köszönöm a játékot ^^ kedvesek vagytok^^//