Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva//

Előzmények: Tengerpart, a holdfény bevilágítja a homokot. A hullámok hangja mindenkire nyugtató hatással lenne, de most hőseink nyoma is megtalálható itt. Egy apró villanás, és Tamachi Yukezo már az égbe vitte fel új barátját. Mire a kamera felérne, Chizuki Maya a bátyjára gondolt, és miután Yuke kitalálta mire gondol a lány, azonnal felajánlotta a segítségét, egy tányér házi készítésű csípős kajáért. A férfi átölelte a lányt és a kardjával valamit még babrált.
- Ez vicces lesz- halljuk halk hangját- Mély levegő- emelte fel a végén a hangot, majd egy ugrás szerű mozdulat, és eltűntek ismét a szemünk elől. A történet Maya szobájában folytatódik, és arra várunk mik lesznek a reakciók a lukra, amit nemes úrfiunk teremtett bele, az ide-oda ugrálásával. Valamit elrontott, és megrongálta a parkettát XD

Mesélő: nincs
Engedély: megadva (Hála a főadminnak :hullám: )
Résztvevők:

Chizuki Maya: 6. osztag hadnagy
Tamachi Yukezo: 7. osztag 5. tiszt

Mély levegőt vette, és Yuke máris átölelt, majd megint abban a furcsa térben utaztunk, és hamarosan a szobámban találtuk magunkat. Mélyet sóhajtottam Yuke bocsánatkérésére, és ellépegettem felkapcsolni a villanyt. Valamiben majdnem felbotlottam. Tehát a macskám is felébredt...
A villanyt végül is sikerült felnyomom, és máris megláttam, miért mondott mit Yuke. Ledöbbenten meredtem a "csinos kis lyukra ", ami a szobámnak majdnem a közepén szemezett velem.
- Ez… ez… - nyögtem, majd úgy döntöttem, túllépek rajta. Legalábbis megpróbálok. A vizeskancsóhoz léptem, és töltöttem egy pohár vizet magamnak, amit egy hajtásra felittam. – Lesz dolgom vele míg rendbe hozom… - mondtam csendesen. Aztán Yuke felé fordultam, és igyekeztem értelmes fejet vágni. – Nyugodtan ülj le, érezd magad otthon, míg gyorsan összepakolok. – szóltam, majd a sütistálkához léptem. – Kérsz? – nyújtottam felé, majd letettem egy asztalra. Gyorsan beledobáltam pár holmit a kis fekete táskámba, majd mosolyogva felé fordultam.- Én készen vagyok… - nem tudtam, mi a véleménye a szobámról. Lehet ki van akadva, hogy ez nem egy cukirózsaszín cuccokkal felszerelt álomszoba, de én sosem szerettem a rózsaszínt. Mindig is rosszul voltam tőle… Kicsit zavartan piollantottam felé, és miközben az ágyam felé iramodtam leszedni róla a macskát, és rendeltetési helyére – a kosarába tenni; meg is szólaltam: - Kicsit más, mint a szokásos lányszobák…- arról nem is beszélve. Sötét, kellemes bútorok, a fal színes is annyira mély kék, hogy majdnem fekete- az egész szobának kellemes, megnyugtató kisugárzása van, mert a sötét falakat és bútorokat egészen jól ellenhangsúlyozzák a világos függönyök és a vakítóan fehér ágy, és a padlón elhelyezett hatalmas fehér ülőpárnák. Ott is volt egy ilyen, ahol most a lyuk tátongott. Az volt a kedvenc párnám… bár erről jobbnak láttam hallgatni.

- Azt már megtanultam, hogy általában a lányok saját stílusuk megerősítésekként alakítják a személyes szobájukat, ezzel is azt érezvén, hogy kötülöleli a saját személysége, így ez megnyugvást biztonságot és egyebet hagy. A padlót majd én megjavíttatom ha nem gond... úgy tervztem, most haza megyek, és összepakolok, majd kiadom az utasításokat... Tudom pofátlanság ideneket beengedni, de ne aggódj, hozom az összes munkás adatait, és aláíratok velük pár felelősségi papírt. Ne aggódj minden rendben lesz- haza képzeltem magam, és egy pukkanás, és már otthon is voltam. Összeraktam a cuccaimat, majd szóltam apámnak, hogy ezt így, és így intézze el nekem, és most az emberek világába megyek... Pár perc telt el csupán, és máris Maya oldalán voltam, és mire észbekapott volna, már Karakura városában voltunk. Élveztem, hogy bármikor ide-oda ugrálhattam. Végtére a saját dimenzióm tele van a kapukkal. A kardom visszaváltozott eredeti formájába, majd eltettem. A Nap sugarai melengették bőröm, meg Maya, akit odaöleltem szorosan magam mellé. Elengedtem, majd megjegyeztem neki, hogy
- A szobáddal kapcsolatban nem tűrök ellenvetést- mondtam komor arccal, majd mosolyra váltottam, és- Hidd így lesz a legjobb, ha olyan kedved van vágj pofán, de utána adj pár tippet, hogy merre tovább. Most a főtéren kéne, hogy legyünk... Legalábbis emlékeim szerint ez az....- fejtettem ki magamnak. Aztán egy furcsa érzés tört rám. A küldetésünk nem lesz olyan egyszerű. Fájdalom és sötétség lesz a végén. Valahonnan ezt éreztem.

- Én leginkább csak azért rendeztem be így a szobámat, hogy megnyugodjak, ha itt vagyok. - szóltam mosolyogva, majd meglepődve reagáltam volna Yuke kijelentésére, mely szerint mindenáron megjavíttatja a lyukat a szobám padlóján. De már el is tűnt, mire én elszontyolodva kezdtem el lóbálni a táskám. Úgy döntöttem, kaparok ki egy adag kaját Miyavinak. Sokáig nem leszek itthon... Mire végeztem vele, és felemeltem a motyómat, Yuke előbukkant, magához szorított, és már Karakurában is voltunk. Hevesen pislogva igyekeztem magamhoz térni, és ráfókuszálni a való világra. Hamarosan az ismerős hely képe realizálódott bennem, és mélyet sóhajtottam. élveztem, hogy ölelnek, aztán - miután elengedtek - az egyik közeli út felé mutattam.
- Úgy emlékszem, erre kell majd mennünk. - mosolyogtam Yukéra, majd mivel tétovázott, megfogtam a kezét, és húzni kezdtem magam után. Kicsit zavarba is jöttem a hirtelen jött cselekvéstől, de igyekeztem rá fittyet hányva haladni. A Nap erőteljesen sütött, és abban reménykedtem, hogy a bátyókám még ugyanott lakik. A szél gyengéden fújdogálni kezdett, én pedig az ismerős parkra nézve szólaltam meg.
- Itt játszottunk amikor kicsik voltunk, és... innen hazafelé menet haltam meg. - a közeli sarokra gondolva kirázott a hideg, de igyekeztem pozitívnak mutatkozni.
~ Mit fogsz tenni, ha látod? - kérdezte fejemben őszinte érdeklődéssel a hangjában zanpakutuom szelleme, Shiro.
~ Nem tudom. Azt sem tudom, látna-e engem. Hisz sosem beszélt róla, hogy látja-e a hollowokat, szellemeket. Nekem nem volt ilyesfajta tehetségem emberként... - válaszoltam, és kissé lejjebb hajtott fejjel igyekeztem tovább. Erőt és bátorságot merítettem az általam fogott másik shinigami kezéből, és reméltem, hogy nem haragszik rám...

Miután megragadta a kezem, és vonszolt, egy kicsit leállt a proci... Eljutottunk egy parkba. Kedves kis hely. Körbenéztem, és észrevettem három gyász poharat. Ilyeneket akkor szokás állítani, ha a közelben halt meg egy ember. Gondolom nem egyszer történt itt ilyen eset.
- Nagyából mikor haltál meg?- kérdeztem, és közben megállítottam. Megfogtam mindkét kezét, és hagytam, hogy magabiztosságot nyerjen a jelenlétemmel. Senki sem gondol vissza a napra, mikor elhagyott mindent ami jelentett neki bármit is. Aztán eszembe jutott még egy kérdés. Vártam mikor válaszol, majd feltettem neki a következőt.
- A bátyjád hány éves volt mikor itt hagytad?- ez egy kissé nyersre sikeredett, de a tekintettem barátságot próbáltam sugározni... Így egy eléggé vicces dolog került elő belőlem. A már szinte szűntelen gyűlölet az élet miatt, és most hozzá adván a hideghez egy kis meleget magam sem tudtam mit lehetett látni a szememből. Ha már most előjönnek az érzések belőle, vajon mit fog érezni amikor az ajtónál állunk majd, és benyitunk. Mikor majd megpillantja. A válszból a következőre saccolok.
- Ha 16 alatti volt, akkor sokat változott, nemhinném, hogy arcra megismernéd... ebből a szempontból csak az érzéseidre hagyatkozhatunk- mondom ha ez a variáció volt. Ha nem akkor még jók vagyunk.
- Menjünk el a régi házadhoz, és nézzünk be- utasítottam kábé, de ez egy kicsit durva szó volt rá...

- Én 18 éve haltam meg, és akkor a bátyám 19 éves volt... Most 37 körül járhat. - mosolyogtam az utcánkra. Mi a végén laktunk, és Yuke kérése- utasítása nélkül is egyből ide akartam jönni. Olyan őrültségnek és elhamarkodottnak tűntez; hogy idejöttem. Minek? Jó volt ez úgy, ahogy volt... most úgyis csak fájni fog hogy nem töltöttem vele több időt. Sosem voltam valami hűdenagyonnyitott-személyiség, erre pár óra ismertség után eljövök ide Yukéval. Érdekes... A mellettem haladó Yukéra pillantottam, és inkább elengedtem a kezét. Nem akartam, hogy valami gyöngeségnek tartson. Inkább azért fogtam meg a kezét, hogy biztonségban érezzem magam... Bár eddig sem voltam veszélyben.
- Őt ismerve, még mindig itt él. Imádta a házunkat, ugyanúgy, mint én. - mosolyogtam kicsit szomorúan. Kezdtem úgy érezni, hogy mazochista is lettem, nem csak égő. Kissé félénken mosolyogva odapillantottam yukéra, és megállapítottam, hogy megkedveltem. Nem lehet rossz ember, ha csak így, ilyen egyszerűen eljött velem haza. Egyedül úgyse mertem volna megtenni, sosem. Hamarosan el is értünk a házunkhoz, én pedig rápillantottam a mellettem megállóra. - Itt vagyunk... és... Köszönöm. - néztem rá, és odalépve mellé megöleltem. Lassan kezdtem megszokni, hogy majdnem mindenkit ölelgetek... Reméltem nem haragszik érte... Mélyet sóhajtva figyeltem a ház előtt álló autót, majd hallottam bentről egy kissé ismerős, mégis megváltozott hangot. Aztán az ajtó lassan nyílni kezdett...

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// Japanese20Gardens2066

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// Japanese20Gardens2066

Kinyílt és észrevettem Mayán a feszült pillanatot. Ahogy átölelt minden érzése tükröződött rajta.
- Jól van jól van megyek mindjárt visszajövök- kiáltotta hátra egy 40 körüli férfi... Ő lenne a bátyja? Semmi lélekenergia kapcsolódás. Ez lehetetlen. A tekintetéből láttam, hogy nem ezt várta ő sem.
- Bizonyára te is érzed... Nem lehet ő a bátyjád- sugtam oda neki, és most próbáltam erőt adni neki az ölelésemből. Közben forgott az agyam.
- Ha elköltözött, azt csak is azért tette, mert te is nagyon szeretted a házat. Vagy az is lehet, hogy hozzá ment valakihez, és most ott lakik. Tudok egy jó helyet, ahol megnézhetjük a városi könyveléseket. Utána meg beugorhatnánk Urahara-sanhoz. Neked van magas lélekenrgiád. Ez a korábbi születésűeknek, mint a bátyjád, meglehet, hogy erősebben, és nagyobb mennyiségben örökölte. Ha ez igaz, akkor Urahara-san tudja merre van. Ő figyeli az ilyen embereket, de előbb a könyvelőhöz- mondtam neki, és hagytam még, hogy körbenézzen a házban, felidéze a régi emlékeket, elbúcsúzzon most már rendesen. Ha bemegy én is bemegyek vele.
- Otthonos- fejeztem ki magamat. A férfi a feleségével élt itt. Valószínüleg a boltba ment le, mert van egy babájuk is. Megnéztem a fényképeket, és úgy nézett ki, hogy még egy lány lakik itt. A kép dátumát és a lány látszólagos korán kiszámolva most olyan 5-6 éves lehet. Ebben a házban erősen lehet érezni a léleklenyomatot. Maya és a bátyja azért itt hagyták emléküket a házon. Egy hosszas idő után hátulról átölelem a nézelődő lányt, majd a fülébe suttogtam a következőket.
- Menjünk... Búcsúzz el most már rendesen a régi otthonodtól- suttogtam a fülébe. Nyitva volt az ablak, így ott távoztam. Ha utánam jön megvárom, és elindulunk a könyvelőhöz.

Még nagyábból tudtam merre vannak itt a dolgok. Nem egyszer kellett már kipucolnom a várost. Mikor bejutottunk a városházába, éreztem Mayán a letörtséget.
- Mindjárt megtaláljuk, hogy merre lehet- mondtam neki erőfröccsként. Eljutottunk a jegyzet-szobába. Elkezdtem kutatni a lehetséges dátumokban. Nagy eséllyel Maya a testvéri kötelék miatt azonnal a jót fogja levenni, és a jó helyen fogja keresni. Ha megtalálja rákérdezek.
- Mizu?

Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem a bátyám volt az a negyven körüli férfi, aki előbukkant. Még csak nem is ő élt itt... Szomorúan néztem addig a házat, amíg el nem jutott hozzám Yuke hangja...
- Bizonyára te is érzed... Nem lehet ő a bátyjád. - igen, éreztem. Semmi lélekenergia-kapcsolódás, semmi hasonlóság. Mellesleg az én bátyámnak vörös haja volt... - Ha elköltözött, azt csak is azért tette, mert te is nagyon szeretted a házat. Vagy az is lehet, hogy hozzá ment valakihez, és most ott lakik. Tudok egy jó helyet, ahol megnézhetjük a városi könyveléseket. Utána meg beugorhatnánk Urahara-sanhoz. Neked van magas lélekenrgiád. Ez a korábbi születésűeknek, mint a bátyjád, meglehet, hogy erősebben, és nagyobb mennyiségben örökölte. Ha ez igaz, akkor Urahara-san tudja merre van. Ő figyeli az ilyen embereket, de előbb a könyvelőhöz. - azt azért nem bírtam ki, hogy ne menjek be. Ha már itt voltam, utoljára, jó lenne körülnézni... A falon át pár pillanat alatt be is jutottunk a házba, én pedig kissé meglepődve vettem tudomásul, hogy semmi sem változott. ÉLegalábbis ami a btorokat és a falszínt illeti. Kezemet rátettem a falra, úgy húztam rajta véigi óvatosan, szeretetteljesen. A lépcsőn automatikusan az én egykori szobám felé vettem az irányt. Ott már semmi sem volt a régi - egy babszoba volt. Odalépegettem a kiságyhoz, és belepillantottam. Egy édes kisbaba feküdt benne, én pedig a szemébe néztem. Pár pillanatig úgy tűnt, lát engem. Kíváncsi vagyok, vajon neki lesz-e különleges képessége, ah felnő... fogja-e látni a szellemeket... Megsimítottam a baba arcát, és búcsúzóul ennyit súgtam neki: - Legyen szép életed, kicsike. Vigyázz majd magadra... - Shunpoval visszatértem Yukéhoz, és megint elkezdtem ott lent nézelődni. Furcsa módon kisebbfajta nyugalom töltött el. Mintha egy lánszem meglazult volna azok közül, amik ide kötöttek engem... Ekkor valaki hátulról átölelt, mire nekem hevesen kalimpálni kezdett a szívem.
- Menjünk... Búcsúzz el most már rendesen a régi otthonodtól. - suttogta a fülembe Yuke, majd az ablakon át távozott. Lassabb léptekkel követtem őt, bár mielőtt végleg elhagytam volna a házat, megfordultam, és szeretettel a hangomban megszólaltam. - Sayonara...- azzal kiugrottam, és leérkeztem Yuke mellé. Türelmesen várt lent engem, és semmiféle megvetés nem látszott rjata. Talán most még szükségem is volt valakire, aki így irányitja a cselekedteimet, mint ahogyan most ő.
Shunpoval elindultunk, és rövid idő múlva a városházán kötöttünk ki. A jegyzet-szobába érve megszólalt mellettem Yuke:
- Mindjárt megtaláljuk, hogy merre lehet. - hálásan mosolyogva figyeltem őt, majd az előttem tornyosuló polcokra pillantottam. Vajon melyik lehet az? Úgy döntöttemm, a vakszerencsére bízom a dolgokat. Leemeltem egyet arról a polcról, amit még éppen elértem pipiskedve, majd kinyitottam. - Remélem igazad lesz és hamarosan rábukkanunk... - szóltam halkan. Különös módon most nyoma sem volt a szokott harsány lelkesedésemnek. A szemem megakadt egy dátumon, és felsóhajtottam. Talán felhívhattam vele Yuke figyelmét, mert felém fordulva megkérdezte:
- Mizu?- válasz gyanánt odaléptem mellé, és elényújtottam a dokumentumot. Azon ott ragyogotta bátyám neve: Chizuki Kai... - Ő lesz az. - már valamivel erőteljesebb hangot sikerült megütnöm. Pedig valójában úgy éreztem magamat, mint aki valami félelmetesen vakmerő dologra készül...

Odanéztem a papírra, majd végigolvastam. Volt itt minden, a születési adatoktól, egészen a munkavállalásokig. Aztán felfigyeltem egy helyszínre. Rámutattam, majd rákérdeztem.
- Ismerős ez a cím? Valószínüleg ideköltözött- magyaráztam, és már azon gondolkodtam, hogy miképpen megyünk majd el. Amint megadja a választ, elélépek, és mutatom, hogy ugorjon fel a hátamra.
- Ez így mégis gyorsabb- mondtam halkan, és amint felugrik a hátamra, *ha felugrik* Max sebességgel haladok a megadott cím felé. Már az utcában megcsapott a gonosu lélekenergia. Nem tudtam beazonosítani, hogy merre lehet az ellenfelünk.
~Majd erre is lesz gondunk~ gondoltam magamban, és amikor az emeletes ház kapujához értünk, átolvastam a címlistát.
- Asszondja negyedik emelet 18-as szám- utána beléptünk az ajtón. Szépen nyugodtan haladgatok befelé, lépcsőház meg hasonlók, aztán ott álltunk az ajtó előtt.
- Ne vedd sértésnek lécci, de valami itt nagyon bűzlik nekem- bekukkantottam az ablakon, és senkit sem láttam. Bár ez még csak egy szoba volt. Mikor benyitottunk, teljesen kihalt volt a lakás. Benyitottunk pár szobába, és nem volt itthon senki. Ránéztem az órára, alig 2 óra volt.
- Nyilván dolgozik, ne aggódj. Itt megvárjuk- magyaráztam egy belső szobában leültem az ablak mellé. Onnan figyeltem, ahogy az autók elhaladnak. Éreztem, hogy Maya bátyja nem kis lélekenergia birtokosa.
- Van egy jó hírem... a bátyjád biztos lát minket- magyaráztam neki a meglátásomat. Kipillantottam az ablakon, és gondok támadtak.
- Hollow... méghozzá egy 3 méteres benga fajta- kinyitottam az ablakot, majd elővettem a zanpakutomat. Kiugrottam elé, így megéreztem azt a kisebb földrengést, amit ez a szörny csinált.
- Ezt úgy utálom- mondtam magamnak, és neki estem. Először szemből próbáltam lecsapni, de ő könnyedén lehárított.

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// Tank_www.kepfeltoltes.hu_

- Egy kis segítség nem ártana!- kiáltottam fel Mayának.
~ Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű ez a dolog~

//Ha lehet ne csináld ki... az befolyásolná a storyt Very Happy

//

- Ismerős ez a cím? Valószínüleg ideköltözött. - nagy szemekkel pislogtam Yukéra, majd kicsit félrehajtott fejjel gondolkoztam pár percig. Nem igazán ugrott be semmi. Mivel csak ketten voltunk, nem nagyon ellenőrzött minket senki sem.... ő mindig az utcán volt, én pedig a szobámban tanultam. Valószínűleg ő az egész várost úgy ismeri, mint a tenyerét...
- Nem, nem hiszem. Nem ismerős... - mondtam szomorkodva, majd tovább pislogtam a címre. Igyekeztem valami kis információ-morzsát kicsikarni magamból, de erőlködésem semmiféle említésre méltó eredménnyel nem zárult. Az agyamban uralkodó sötétségben egy pillantra felvillant Kai régi, fiatal arca, majd megint a számokat és betűket láttam a fixírozott lapon. Yuke jelezte, hogy másszak fel a hátára.
- Ez így mégis gyorsabb. - szólt, én pedig aprót bólintva becéloztam a hátát. Kicsikét zavart eme utazási forma, mert ha jól számolom, ő az első egyén, akinek felmerészkedem a hátára. Nagyot pislogva fontam a nyaka köré a karjaim, ama szent célból, hogy fentmaradjak. Sikeresen megállapítottam, hogy egész finom illatú pasiparfümöt használ. - Asszondja negyedik emelet 18-as szám. - hallottam újra a hangját, amikor megérkeztünk a kapuhoz. Szédelegve lemásztam a hátáról, és mivel mögötte voltam; így a bénázásomat sem látta, ugyanis sikeresen majdnem fenékre érkeztem. Még nem szoktam meg az ő gyorsaságát... Elég volt nekem eddig is elviselni a saját sebességem, ami shikai-kor megtriplázódik... már ott szédülök, nemhogy itt... Óvatosan Yuke mellé tipegtem, és már bent is voltunk a házban. Nagy szemeket meresztettem, mert amikor megpillantottam bátyám lakrészét, ledöbbentem. Ilyesmit akart ő is megcsinálni magának. Lehet, hogy ezt az egészet ő építette? Végülis építésznek tanult...

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// 23930754nMUdPFBPNw_ph

- Nyilván dolgozik, ne aggódj. Itt megvárjuk. - szólt kedvenc 7. osztagbeli tisztem, és leült egy belső szobában. Jobb dolgom nem lévén, utánnamentem. Mellécsüccsentem, és elkezdtem fixírozni az ablakot. Most tudatosodott bennem, hogy valami gonosz reiatsu áramlik már jóideje felém. Ettől volt az a furcsa érzésem. Bár az már azelőtt kezdődött... Fél szemmel odapillantottam Yukéra, majd el is kaptam a szemem. Lehet hogy miatta? - gondolkoztam, majd megpillantottam eddigi életem legocsmányabb hollowját.
- Hollow... méghozzá egy 3 méteres benga fajta. - jellemezt Yuke, amin jót mosolyogtam. Majd utánna vetődtem, és látta, amint a Mr. Hyde- hoz hasonló ürge hárítja a támadást.
- Hogy lehet ennyire ronda... nálla még én is szebb vagyok... - motyogtam, miután előrántottam a Zanpakutuomat, és társam segítségére siettem. Erőkorlátozás volt rajtunk, így nem sokat tehetek, de ezt a valamit még el tudom intézni. Shunpoval elindultam, majd a levegőbe lőttem ki magam. Ott alkalmaztam a Yukétól tanultakat, és reiatsut összpontosítottam a lábam alá. Így a levegőben lebegtem a szmötyi fölött, és mikor kezével agyon akart vágni, kitértem előle, és igyekeztem a karjába szúrni a kardom. Közben aggódón Yuke felé pislogtam, majd az újabb támadás elől is elshunpoztam a hollow mögé.
- Remek... olyan érzésem van, mintha egy könyv anti-hősével harcolnánk... - jegyeztem meg, majd becéloztam a hollow hasát, és aláshunpozva támadtam. Elkerülte a figyelmem a felém száguldó kar, ami egy nagy ütéssel elrepített. Felkenődtem egy fára, és találkozásunk pillanatában felnyögtem. Kiműtöttem magam a fából, majd fájó oldalamat megérintve újra a hollow felé indultam.
- Baaaaahh... Ez fájt.... - nyögtem, mikor felemelt zanpakutuoval támadtam.

Miután végignéztem, ahogy Maya bepróbálkozott, elgondolkodtam.
~ Ezt a tankot hogy lehetne lenyomni~ Elővettem a rendes katanám is, így most két kézzel álltam neki. A csapásai erejét inkább meghagytam másnak, szóval kikerültem őket a shunpoval. Végül sikerült belécsapnom. A bőre kőkemény volt. Nem érezte meg a fájdalmat, ami valószínűleg nem is volt neki. Azért hátra csapott arra amerre én voltam, és bumm. Csak egy villanást láttam, és repültem. Egy épület falának ütköztem, ami berepedt a testemtől.
- Fene... Mégis hogyan kéne leszednem őt- megmozgattam a vállaim, és odashunpztam a két elejtett kardokhoz. Felvettem őket a földről, majd meglepve láttam, hogy a hollow egyenesen a szemembe nézett. Aztán a Napot eltakarta valami, és csak az árnyékát vettem észre. Valaki a tetőről ugrott lefelé, méghozzá egy méretes lándzsa szerű valamivel. Nem tudtam kivenni ki vagy mi ő. Végighasított a szörny hátán, és így az levette rólam a tekintetét, és az új ellenfelé nézett. Most én is szemügyre vehettem az új fickót.

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// 378803-saiyaman_large_www.kepfeltoltes.hu_

Először elröhögtem magam. A jelmez láttán a farsangba készülő kis önmagamat bírtam elképzelni. Így csak mégjobban kacarásztam a dolgon.
- Ti Shinigamik mit kerestek itt!- kiáltotta felém egy furcsa hangon.
- Te most komolyan megváltoztattad a hangod? Hát ez mi???- mondtam neki kacagva, amit a hollow üvöltése szakított meg. A fura figura most megpörgette a botját, és előre döfött párszor, és örömmel láttam, hogy van értelme annak, hogy itt van. Ugyanis a botja megtöltődött a lélekenergiájával, és tűz gömböket köpött a szörny felé.
- Ejha!- tudtam le a dolgot. Most a tank megpróbálta lecsapni a fickót, de ő megint csinált valamit a botjával, és egy védőburok megvédte. Hátra ugrott, és én támadni próbáltam azonnal levédett, így megint csak repültem egy jót. Felhők gyülekeztek az égen. Valami furcsa kézjelet mutatott a figura, majd a hollowba csapott egy villám... Elnyelte a teste.
- Mi a franc- mormogta a srác, majd észrevette a hatodik osztag hadnagyát, a bájos kis Chizukit. Leblokkolt. Így aztán azt a villámot amit elnyelt a szörny, kilötte rá, így telibe kapta. Eszméletlenül feküdt el a földön.

Maya, te észrevetted azt a furcsa érzést ami benned kavarog már mióta megjelent ez az idegen fickó. Mikor elrepül a villámtól, szinte megszakad a szíved. Valószínüleg ő a testvéred, és eléggé jó kis elfoglaltságot talált magának.

Nagyokat pislogtam az érkezőre, aki minden különösebb nehézség nélkül elkezdett akrobatizálni a botjával. Tűzgömböket lőtt ki a botjából, utánna meg védőburkot vont maga köré. Megdöbbenve néztem rá, majd leeresztettem a zanpakutuomat. Olyan ismerős volt, és ez az érzés... Újabb támadást akartam indítani, és odakiááltottam a tőlem méterekre álló Yukénak.
- Majd én támadok először, rendben? - majd megpillantottam a ledermedt új illetőt, aki egy halloween-i jelmezben ácsorgot engem bámulva. Majd el is találta a hollow támadása, amitől elterült. Sajnáltam szegényt, és mielőtt a hollow ütése összetörte volna, dashunpoztam, felkaptam, és arrébb vittem. Érdekes volt, hogy a képességei majdnem ugyanolyanok voltak, mint az enyémek. A hollownak nem tetszett a dolog, ezért újabb támadást indított felénk.
~ Mit tökölsz már? Nyírd már ki... - hallottam a biztató kis hangot. Mintha egy saját, külön bejáratú hajrá-csapat lenne beépítve a fejembe... Kitértem felém száguldó ökle elől, és jobb ötlet nem lévén, elegánsan fél méter széles karjára érkeztem.
~ Nem olyan gyenge ez a vacak, mint gondolod. - válaszoltam neki, majd beletérdeltem a holloe fejébe, ami az hátracsúszott. Miután a földre érkeztem, láttam a támadásba lendülő Yukét, így odapillanthattam az alélt sisakos személyre. Odaléptem mellé, és a kulacsomból pár csepp vizet csepegtettem a szájára. Kezdett magához térni, aminek kifejezetten örültem. Annak már kevésbe, hogy további hollow féle reiatsut kezdtem el érzékelni...
Egy ötlettől vezérelve megindultam a troll kinézetű hollow felé, és előtte befékeztem. Nem tudom, mit kéne csinálni, mert elég szívós egy dög. Vicsorogva pillantgat felém, nekem meg a hátamon feláll tőle a nem létező szőr. Végülis kinyújtottam felé a kezem, és kedvenc bénító kidoum nevét kiéltottam: - Bakkoduou 09: Geki! - majd vártam, hogy a kidoum-nak sikerül-e lebénítania azt a benga dögöt...

A szörny végre elterült. Bár nem pont úgy ahogy szeretnénk, de ez is megteszi. Odaléptem végül a fejéhez. Ott vergődött, amin én jót múlattam feltöltöttem az ujjaimat lélek energiával.
- Hadou 04: Byakuray- mondtam halkan, majd a fehér villám egyenesen a fejébe repült. A teste elporladt, és én végre fellélegezhettem.
- Na ez kemény volt- zártam le a csatát. Most odamentem az ismeretlen alakhoz, és levettem a maszkját. Maya azonnal felismerte a bátyját, és én is Mayáról. Csak pislogott ránk, még nem nagyon értett semmit.
- Urahara-san nem mondta, hogy ilyen erős hollowok is vannak- nyögte ki végül. Mielőtt Maya megszólalna, mert látszott, hogy próbálkozott, egy fehér valami suhant el előttem.
~ Ez meg mi volt!?~ tettem fel magamban a kérdést, és utána néztem a szörnynek.
- Egy újabb hollow- véltem kimondani a felfedezésem. Hirtelen egy vágást éreztem az arcomon. Bizonyára a karmai okozták.

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// L4d-nov17-witch

Chizuki hadnagy bátyja- egy ígéret beteljesül //Lezárva// L4d-nov17-witch

Odashunpoztam, mire ő el. Ő is megvégott, én is megvágtam. Méltó ellenfelemre akadtam. Legalább volt olyan gyors, mint én. Odasiettem Mayához.
- Hadnagy! Meneküljön- utasítottam, reflexből a rangjához méltóan. Ők is már csak annyit láthattak, hogy oda-vissza suhan pár folt, és vérfoltok fröccsennek ki belőlem, amik a falra csapódnak. Közben próbálom utolérni, és belé vágni. A karmai kemények, azzal próbál levédeni. Elővettem a másik katanámat is. Most a "kétkezes harc a karmok ellen" szituációt próbáltam bemutatni a többieknek. Fölé ugrottam, majd csaptam, ezzel megvágva a vállát. Ő rúgott, vágott, harapott. Ő az én méltó ellenfelem. Már nagyon régen nem harcoltam ilyen ellenfél ellen.

Végre sikerült lebénítanom a hollowot, és Yuke egy byakuray-al meg is ölte. Ezután az volt az első, hogy a még mindig földön heverő alakhoz siettünk, és Yuke semmit sem habozva levette a maszkját. Kissé ledöbbentem, amikor felismertem a középkorú arcban a bátyámat... Úgy tűnt, Yuke is rájött, hogy ő a bátyám. Abból biztosan, hogy legalább kétszer szólásra nyitottam a számat, majd be is csuktam mindenféle hang kiadása nélkül. Majd végülis a még fekvő egyén, a bátyám szólalt meg:
- Urahara-san nem mondta, hogy ilyen erős hollowok is vannak. - nyögte ki. Én a válla alá tettem a kezem, és gyorsan megnéztem, van-e valami súlyos sérülése. Ennyit még én is meg tudtam állapítani. Kissé megnyugodva állapítottam meg, hogy nem sok baja van, valószínűleg az eséstől és a becsapódásból adódóan kiszorult a tüdejéből a levegő. Mondjuk mivel a fejét beütötte, egy kiadós fejfájásra számíthat, de a sisak így is megvédte.
- Vannak ennél erősebbek is, nem is beszélve az arrancarokról és az Espadákról... - szólaltam meg végre, rátalálva a hangomra. Még nem igazán térhetett magához, mert a segítségem kellett neki, hogy felüljön. Ekkor megpillantottam Yuke arcán a vágást, és az elmosódott foltot is. Kezem azonnal a zanpakutuom után indult meg, de Yuke már cselekedett is. Utánnaeredt, és harcba is bocsátkozott. Bár nem sok mindent láthattam belőle, mert az ő sebességét még én is nehezen, vagy egyáltalán nem tudtam szemmel követni... Úgy tűnt, eléggé kiegyenlített a küzdelme a hollowwal. Felszólítására, miszerint meneküljek, félrehúztam a számat. Pont arról vagyok híres, hogy meglógjak, ha nehéz ellenfélbe botlok... Na persze. Majd pont. Azért a bátyámat mindenesetre gyorsan biztonságba kell helyeznem. Valószínűleg az ő reiatsuja vonzotta ide ezt a hollowot. Bár lehet, hogy a miénk is részese a dolognak... Segítettem neki felállni, kezébe nyomtam a botját, és egy gyors Shunpoval a közeli ház tetejére vittem fel.
- Itt tudsz magadra vigyázni, nem? Maradj itt, és ha szükséges, húzd fel a pajzsodat. És ne gyere segíteni. - mondtam neki, majd a Zanpakutuomat markolva visszashunpoztam. Még akkor is, ha erősebb nállam a hollow, lehet hogy sikerül majd véletlenül megsebeznem, vagy megbénítanom... akkor pedig majd Yuke levághatja, ha akarja...

Félelmetes sebességű harc bontakozott ki. Az utcán oda-vissza a vérem nyomai elszorva megtalálhatók voltak. Igazából nem voltak mély sérüléseim, de amikor megvágott a szörny, a vákum egy jó adag vért kiszippantott. Azért én is már megvágtam a testét párszor. Kinyújtotta felém a karját, és sikoltva kiáltott felém.
- Cero!- hangja megbénította az elmém, és csak a reflexek mentették meg a testem a szénné égéstől. Sérülései más hollownál már halálosak lehetnének, nem értettem miért élte túl.
~ Én ugyan be nem kapcsolom Paragont! Csak egy ilyen kis semmi szintű lény, engem nem hat meg~ jelentettem ki magamban magabiztosan. Ugrottam, vágtam, védekeztem, sérülést okoztam, rugtam. Ami eszembe jutott azt azonnal megcselekedtem. Nem volt időm tervezni csak úgy. Aztán belém mélyesztette a karmait. Az érzés már régen jutott el hozzám.
- Ez az! Gyere csak te kis szörnyeteg. Élvezzük ki az egészet, most nem érdekel semmi!- mondtam neki, és végig vágtam a karján. Ő sikoltva arrébb menekült. A harc csak kibontakozott. A vérszomj egyre több lélekenergiát engedett bele a csapásaimba, és ezzel arányosan az övé is nőtt. A lélek nélküli zanpakutom izzani kezdett. Nem bírta az erőmet. Előre vágtam vele, majd a másik kardommal is szimmetrikusan, és végül a kettővel egyszerre csaptam. Benézte a nagyrészét. Pofán rugtam. Mély levegőt vettem, majd odashunpoztam felé. Ha közben valamit Maya megpróbált, arra nem számított igazán, ezért csak blokkolta.
- Hadou 04: Byakuray!- kiáltottam, és a blokkoló hollowot telibe kaptam. Átlőttem a bal karját. Mivel eléggé vékony volt, így a végtag felrepült az égbe. Odaugrottam, majd lefogtam.
- Maya! Egy kidout ha kérhetném!- szóltam oda. Ha valamit rálőtt, akkor belé rugom és meghal. Ha bénít, akkor térdre rogy, és én lecsapom a fejét. A vérzés nem állt el a karom nyomból. Szédelegtem. A hadnagy bátyja lejött a tetőről, és a segítségemre sietett. Átkarolta a vállam, és úgy segített járnom. El voltam fáradva.
- Ez jó volt- mondtam végül. Segítőm most letett, és a botjával rám mutatott. Végighúzta rajta a kezét, és egy zöld fény összeolvasztott a sebeim, így már csak a hegek maradtak. Miután egy kis csönd ült ránk, végül megszólalt Kai.
- Ismerős vagy nekem. Nem találkoztunk már valahol?- nézett Mayára.

Mikor visszaértem, néztem egy darabig a harcot, majd Yuke a segítségemet kérte. Kinyújtottam a kezemet, és halkan így szóltam:
- Hadou 04: Byakuray! - kidoum átlőtte a hollow hasát, Yuke pedig megadta neki a kegyelemdöfést. Úgy tűnt, eléggé kifáradt a küzdelemben, de mielőtt odaértem volna, felbukkant a bátyám. Odarohant, és meggyógyította a sebesült Yukét. Szép kis képességei vannak... Odatérdeltem melléjük, és odanyújtottam Yukénak a vizeskulacsom. Kai rám nézett, és meg is szólalt:
- Ismerős vagy nekem. Nem találkoztunk már valahol? - miyen kellemes érzés... a saját bátyám elfelejt. Pedig még én is felismertem. Akinek ez nehézséget kellett volna okozzon, az én lennék... hisz sokat változott az évek alatt. Rápillantottam, majd felálltam.
- Nos, azt hiszem igen. chizuki Maya vagyok. A 6. osztag hadnagya. - szóltam kissé szomorúan. Kíváncsian vártam, hogy mit fog reagálni. pár pillanatig nem szólt semmit, bennem pedig egy kicsit sem kellemes gyanú kezdett ébredezni. - Emlékszel egyáltalán rám, Kai? A hugod vagyok... - néztem rá letörten. Nem ezt vártam. Semmi reakciót nem láttam. Semmi öröm, boldogság... csak egy ledermedt arc. Mondjuk sosem volt a szavak embere... Úgy döntttem, nem várok tovább a semmire, ezért hátat fordítottam, és eltettem a zanpakutuomat. Már jóval ezelőtt deaktiváltam a shikaiom...

Amikor lezajlódott a kis esemény, eszembe jutott pár növény kihaltsága a régi házuk körül.
- Maya! Módosították a memóriáját. Nézz bele a szemébe, és meglátod- mondtam, miközben felültem- Valószínüleg a fájdalom, amit az elvesztésed okozott, hatalmas pusztítással járt. Egy valakit ismerek, aki erre felfigyelt, kihasználta, és segített neki. Urahara-san, de ahogy őt ismerem, 3-2-1 és,- a vissza számolásom végén, Kai szemében könnyek jelentek meg. Azonnal felpattant, majd átölelt.
- Ez nem lehet igaz, ez nem- mondta kissé szipogva. Erős lelkületű lehetett, de ez most sok lehetett neki. Most jön az a rész, amire már akkor felkészültem, mikor mondtam, hogy elhozom Mayát keresni. A szokásos sírás-rívás, de én nem vagyok az az érzéketlen fatuskó fajta, teljes megértéssel álltam ott, és néztem, ahogy a testvérek egymásnak vannak. Ha lenyugodtak az eufória hatása után, mertem javasolni a következőt.
- Menjünk el Urahara-sanhoz, van egy-két megbeszélni valóm vele, és egyépként is ott nyugott körülmények között, is megtudjátok beszélni az elmúlt eseményeket.

Urahara-shop

Miközben Mayáék egy külön szobában beszélgettek, én Urahara-sannal folytatott beszélgetésemet intéztem.
- Vannak pillanatok, amikor Paragon megváltozik. A páncélzata eltűnik, és egy város jelenik meg a dimenzióban. Ég minden. És Paragon stílusa egy gonosz kis ribancéhoz emlékeztet. Meg akar ölni, amint beszélgetek vele, vagy behúz a dimenziójába, amikor éppen meghalnék. Erősen a jég ellen van. Kétszer fordult már elő. Futou Yuuki és egy Bounto ellen. Mindkettő jég stílusban harcolt- meséltem
- Érdekes- válaszolt rá- Úgy látszik egyfajta átalakuláson mész keresztül, de még ezekből magam sem tudom, hogy min. Volt már rá példa, keress rá az archivumban. Akár beszélhetnél Sierashi taichoval is. Ő talán tud segíteni ebben. Voltak hasonló problémái neki is, de az már régen volt- vázolta fel előttem a jövő tetteit.
- Yuusuke?!- lepődtem meg, kicsit hangosabban- Vele harcoltam a Bountok ellen. Hmm... Másrészről. Mióta toborzol be embereket a hollowok ellen?- kérdeztem rá.
- Mióta itt vagyok, csak nem mindig jött össze- mosolygott.
- Újabb válasz, amivel semmire sem megyek, ha nem pártfogolnád a nemesi házunk, akkor nem is szeretnélek megismerni- mondtam halkan.

//Eközben a Chizuki família tárgyal, hogy mit, azt te döntsd el//

Yuke kijelentése egészen ésszerű volt, de kissé megdöbbenve figyeltem, amint Kai rávetődik. Pislogtam egy kicsit, majd elindultunk Urahara boltjába. Ott egy külön szobába lettem beterelve, ahol a bátyám ült. Yuke Uraharával elegyedett beszédbe, én pedig kicsit pislogva húztam be az ajtót. Majd az asztalhoz mentem, és leültem. Kezembe vettem egy csészét, és a fölött pislogtam Kai-ra. Ő is engem nézett.
- Egészen értelmes kinézeted van a maskarád nélkül. - mosolyodtam el. - Nagyon sokat változtál, Kai. - belekortyoltam a langyos italba, és kissé megkönnyebbültem. viszonylag hamar megtaláltam Kai-t, bár most fogalmam sem volt, mihez szóljak. Most kezdett nagyon nyilvánvaló lenni, hogy már nem ide tartozom. Már van egy másik életem, ami akármennyire más is, de viszonylag boldog. Csak ey - két dolog hiányzik belőle...
- Nagyon megviselt, amikor elmentél, Maya. - szólt hozzám furcsa hangon. - Tudod hogy csak mi voltunk egymásnak.
Felpillantottam, majd felsóhajtottam. - Igen, tudom. Eleinte nagyon nehéz volt nélküled, utánna meg nagyon hiányoztál. De megtanultam milyen az, amikor egyedül vagyok és vigyáznom kell magamra. - mondtam, majd kívülre kezdtem kicsit hallgatózni. Kíváncsi voltam, mi van Yukéval, és hogy jól van-e.

Amint odatapasztottad a füled, meghallottad, hogy gondok vannak a zanpakutommal, és hogy Sierashi-taicho is benne van a dologban. Utáa rákérdeztem az emberi harcosokra is, és azt is megtudtad, hogy oda-vissza pártfogoljuk egymást Soul Society híreit mi adjuk át, mire ő cuccokat ad nekünk, és segítséget, ha átjön valamelyik családtagunk, mint most én is. Utána földrengés rázta meg a területet. Én kirohantam, és elővettem a kardomat. Egy hatalmas hernyó hollow jött ki a földből, majd az üvöltése csak a harci kedvemet fokozta. Odashunpoztam alá, és belé vágtam. Ha Maya kijön, akkor jön Kai is. Sőt, hozza a botját, és valami gombot megnyomott az övén, és beváltozott szuperhőssé. A botja megformálódott a levegőből, majd szilárddá változott. Már javában körbe ugráltam, és daraboltam. Kai pár tűz gömbbel alázta őt.
- Gyere csak, te giliszta!- kiáltotta egy rekedt idegesítő kisfiú hang. A tetőről ugrott, és bumm, fejbe vágta a lidércet a nem kis méretű ütőjével. Én röhögő görcsöt kaptam.
- Uraharának mindig is volt humor érzéke a maskarák és idióták terén.
- Kit neveztél te idiótának te Tamachi?- fakadt ki a kis kölök, és felém tartott az ütőjével. Én könnyűszerrel kikerültem, majd tovább röhögtem, de a jókedvemet egy farok elvette. Aztán már csak a falat éreztem.
- Na most felhúztad az agyam!- kiáltottam dühösen, és a max sebességgel neki rohantam a szörny fejének. Csapkodtam a fejét megállás nélkül. Mindenki próbálkozik egy sort nála, majd a hernyó menekülőre fogta, és az alagútjában menekült tovább. Én gondolkodás nélkül beugrottam utána, és a düh fűtötte agyam csak az ellenfél megsemmisítéséért fáradozott.
- Maya kövess kérlek!- kiáltottam még vissza. Most Kai nem követ minket.

Hallottam, hogy valami gond van a zanpakutuojával, és kissé aggódtam érte.
- Örülök hogy itt vagy, Maya. - szólalt meg Kai. felé néztem, és tudatosodott bennem, hogy idejött mellém és megölelt. Visszaöleltem, és mosolyogtam gyet rá. - Nem változtál semmit sem. - szólt újra, és végignézett rjatam. éreztem valamit, ami nagyon nem tetszett. Felálltam, és odapillantottam a bátyámra. örültem, hogy jól van, és teljes életet él. Földrengés rázta meg a helyet, én pedig mélyet sóhajtva megfogtam a zanpakutuomat.
- Tudod, még nagyon sokáig ugyanígy fogok kinézni. SS-ben mérhetetlenül lassan telik az idő. - mosolyodtam el. Kiléptem az ajtón, Kai mögöttem. Ez kissé meglepett. Jobb lett volna, ha bent marad és nem kell miatta aggódnom. de úgy tűnik, nincs szerencsém. Odakint felbukkant egy hernyó - hollow, én pedig azonnal megindultam felé. Jinta már akciózott is, én pedig Ururut hiányoltam. Nagyon bírtam a kiscsajt, és most őt keresve forgolódtam kicsit. Majd vállat vonva közéjük léptem. - Szép ütés volt, Jinta! - vigyorodtam el. Nabe-kun rövid úton a hollow vájta lyukba vetődött, én pedig utánna indultam. Mielőtt Kai utánnunk vetődött volna, hátraiáltottam neki: - Kai, maradj! Urahara, ha utánnunk engeded, megkeserülöd! - ez alatt azt értettem, hogy megetetemm némi félresikerített csípős kajával. Volt már benne része...

Az alagút amit ásott, széles volt. Nagy sebességgel távolodott tölünk. Futás közben mutattam Mayának, hogy ugorjon a hátamra. Miután megteszi, én rákapcsolok, és nem telik sokba, miután utolérjük a szörnyet. A kardomat a hátába szúrtam, és úgy maradtam meg rajta. Éreztem, hogy erősen lefelé haladunk. Végül egy hatalmas kristályos csarnokba értünk. Úgy néz ki a búvóhelyén vagyunk. Én elengedtem magunkat.
- Ha van valami jó kis zanpakuto képességed, akkor itt az ideje, hogy használd- mondtam neki ámuldozva, majd leeresztettem a hátamról. Már jött is a cero a szájából. Kitértem, és arrébb löktem Mayát.
- Gyors vagy, te kis dög- szitkozódtam, majd neki szaladtam mindkét kardommal. Csak kis szeleteket tudtam róla levágni. Megvártam mit Maya akciózik, és ettől függően cselekedtem. Ha a kardja valami minden irányból gyilkol, akkor menekülök, ha egy egyszerű lövés, akkor elé terelem, ha bénít, akkor levágom. Mindenképpen le fog sérülni eléggé a kis akciónk után. Utána ha ketten szeleteljük, nagy eséllyel el is pusztul. Ha nem, akkor a fejébe lövök egy Byakurayt, és azt megfogja érezni, ha én lövöm. Ha Maya nem tudja megölni, addig csépelem az arcát, míg a hadnagy ki nem csinálja. Ha úgy csinálja ki, hogy beomlasztja a barlangot, akkor felkapom és kimenekülünk. Ennyi volna a lehetőségeim nagy része.

Miután kiértünk, azt látjuk, hogy kint is javában folyik a harc. Ururu lövöldözik, Jinta fraggel. Több hollow, de látszik ki az okosabb, és erősebb fajta. Éppen Kaijal harcol. Én azonnal a kisebbeknek esek, így az emberi kinézetű, hollow rád maradt. Elég erősnek tűnik. Egy szamuráj. A kardja a jobb kezéhez nőtt. Csontból volt a kard ugyan, de a gyémánt keménységével vetekedett. Csak rád várt Maya.

Én eközben az égbe pillantok, és egy hollow hordát látok. A vérszomj ismét aktiválódott, majd Paragon hangját hallottam a fejemben.
~ Végezz velük, ne hagyj egyet se élve, adok egy kicsit az erőmből. Hihihihi~ kacaja sokáig visszhangzott a fejemben. Őrült mosoly ült ki az arcomra. Ezt Maya is láthatta.
- Mi ez a furcsa érzés megint? Harag, és düh? Ez nem én vagyok, ezt Paragon tette velem, mi ez? URAHARA-SAN!- kiáltottam még, és észrevettem, hogy a hangom megint keveredett Paragonéval. Elborította az elmém a harag, és a bloodlust. Még gyorsabb lettem, és a löket amivel az égbe szökkentem, a beton eltaszította, vagyis egy szép kis kráter maradt a startom helyén. A sátáni kacagásom rémisztő lehetett mindenki számára. Teljesen eluralkodott rajtam a vér. Nem érdekeltek a sérülések. Kaszáltam jobbra és balra egyaránt. Hullottak a fejek, és a fájdalom üvöltések. Nem gyorsan végeztem velük, hadd fájjon nekik. Lüktetett a kardom.
- Gyere elő PARAGON!- kiáltottam, és a kardom felvette shikai formáját. Füstölt a penge. Ide-oda teleportáltam, és gyilkoltam.
- Ő csak így nem aktiválja a kardját, itt valami baj van- mondta Urahara-san miközben kilépett a bolt bejáratán. A kardja aktív volt- Sikolts Benihime!- adta ki a parancsot, majd én még csak egy sikoltó, sűvítő hangot hallottam, majd eszméletlenül a földre estem. Tiéd a meló többi része Maya.

Yuke hátára telepedtem, és így utaztunk egy darabig a hollowon. Egy kristályterembe értünk, és Yuke máris támadásba lendült, ahogyan a hollow is. Láttam hogy mindketten élvezik a harcot, én pedig Yuke kérésére aktiváltam magam. - ranpu ibara! - suttogtam, és a körülöttem lángoló pajzsból több száz apró tüske indult a hollow felé. Hiába volt gyors, a lángoló pengéim így is elérték, rengeteg apró , sajgó sebet okozva neki. Kis égett szag terjengett, én pedig kicsit szégyelltem magam a keletkezett szag miatt. A pengéimet újra támadásba indítottam, és mindenfelől csapódtak az üvöltő hollow testébe. Yuke inkább mellém lépett, mert a pengéim nagyon közel voltak egymáshoz, és minden irányból gyilkoltak. Rámosolyodtam, és ezután mindketten gyilkoltuk a hollowot, amíg meg nem halt. Sikerül úgy végezni vele, hogy a barlang kezdett beomlani. A hollow testének utolsó darabjai tűntek el, amikor Yuke felkapott, és kivitt. Odakint nagyban folyt a harc, én pedig döbbentem szálltam ki Yuke karjai közül.
- Itt meg... hogy van itt ennyi? - kérdeztem döbbenten. Mindenki harcolt, csak uraharát nem láttam még. Nem volt sok időm, mert egy emberi kinézetű hollow támadt rám. A karja helyén csontkard volt. Miközben hárítottam a támadását zanpakutuom élével, megvetően rápillantottam. - Arrancarr... - szóltam, majd ellöktem magamtól. Egy kósza pillanatba felpillantottam, és egy hollow hordát láttam meg. - Mi a... - szóltam még megdöbbentebben, de ekkor olyasmi történt, amitől egyenesen elképedtem. Yuke teljesen megvadulva, vérszomjtól izzó szemekkel kezdte el mészárolni a körülötte lévőket. Bár az arrancarr eléggé lekötött, magamban igyekeztem közben rájönni, hogy mi történt Yukéval. Végülis Urahara segített be, és Yuke ájultan terült el a földön. nagyon aggódtam érte, de most nem rohanhattam oda mellé. Egy apró vágást még kaptam az arrancarrtól, mire aktivált shikai-al pusztítottam tovább. A haragom erőt adott, és lassan sikerült kinyírnunk az összes hollowot. Bár ebben Ururunak és jintának is nagy szerepe volt...
Gyorsan besiettem a házba Urahara után...

- Tudod Yukezo-san még nem teljesen uralja a kardját. Még szinte csak most jött rá, hogy használja- mondta neked Urahara, miután beléptél utána. Én ott feküdtem előtte, füstölgő zanpakutoval- Vicces nemde? A kardja megőrül az elzárástól, mert soha nem használja. Most úgy ebben többször használta, mint életében összesen. A mostani széria előtt. Hmm... Mikor is? Ha jól emlékszem 70 éve láttam utoljára a kardját shikai formában. És vannak még egéb körülmények is, amit nem mondhatok el, az ő érdekében - a végét eléggé hűvösen mondta. Én közben magamhoz tértem. Miután Mayát pillantottam meg először, elmosolyodtam. Felültem.
- Paragon volt- mondtam, miközben a kardom alap formáját bámultam- Az arcát láttam, és már csak a haragra, meg a vérre emlékszem. Na mindegy. Majd még találunk rá megoldást- mondtam halkan. A kis beszélgetésünk Kai hangja zavarja meg.
- Mayaaa!!!- üvöltötte. Ha azonnal kimész, akkor most megpillantasz egy új alakot. Na ő már tényleg egy Arrancar. A lény észrevesz téged.
- Esélyed sincs!- kiáltott feléd, és felkapta a bátyjád, majd menekülőre fogta. Nyilván utána mész. Ha meggondolod, hogy magaddal hurcolsz, akkor:
- Engem hagyj, most nem tudnék küzdeni. Majd megyek, ha jól leszek!- kiabáltam ki feléd. Szóval az Arrancar egy raktárépületbe menekül, ahol csak rád vár. Amint megjelensz, azonnal le akar csapni. Kivéded a támadást, de a karmai még elértek.
- Ez az ember kell Aizen-samanak, hogy ultra-katonát csináljon belőle, és hogy ligázza a Soul Societyt, hahaha, nem állíthatsz meg- mondta, és közben a kardját elővette.

Megszeppenve vettem tudomásul Urahara hűvös hangját, majd az ébredező Yukére pillantottam.
- Biztosan hamar jobban leszel. - mosolyogtam rá. Elég veszélyes kardja van, legalábbis szerintem. Engem halálra rémített. Kezdtem volna gondolataimba mélyedni, amikor a bátyám üvöltése hozta rám afrászt. Zanpakutuomat markolva kirohantam, és egy Arrancarrt láttam meg. A bátyámat felkapta, és eliramodott vele. Egy pillanatig ledöbbenve álltam, majd utánnuk eredtem. Jobbnak láttam Yukét itthagyni, hiszen még biztosan ki van készülve a zanpakutuojától. Aztán a nekem szánt kikiáltása is megerősítette a meggyőződésemet...
Az Arrancarra egy raktárban találtam rá, majd gúnyos szövegétől egyből elkezdett bennem felmenni a pumpa.
- Tedd le a bátyámat. - szóltam hidegen. Az arrancarr előhúzta a zanpakutuoját, és támadásba lendült. Az enyémmel hárítottam, közben pedig hideg utálattal méregettem őt. A bátyám eszméletlenül hevert a raktár poros, koszos földjén. - Ulra- katona? A bátyámból? Valamit nagyon elnéztél... - szóltam ridegen. Teljesen átadtam magamat a másik, vérszomjas énemnek. Most nem volt miért visszafogni magam, nem kellett senki előtt rejtegetnem hogy milyen is tudok lenni... A mozdulataim gyorsam, kimértek és precízek voltak. Sikerült pár vágást ejtenem az Arrancaron, aki volt szíves ezt viszonozni. Végülis Shunpoval mögé kerültem, és a zanpakutuom markolatával hátba nyomtam. Az ütésnek volt ám hangja, és az Arrancarr előre esett...

Az arrancar előre zakózott. Megfordult, és egy cerot küldött neked. Amíg te azt kikerülöd, addig ő aktiválja a zanpakutoját.
- Mariposa (lepke)- mormogta, és kinőttek a szárnyai, valamint hosszú karmai nőttek. Odarepült feléd, és megpróbált megvágni. Minden áron. A harmadik próbálkozására sikerült is neki, csak aztán ő is benézett egyet. //ez kell a storyhoz bocs//. Hátrarepült, és világítani kezdett a szeme. Lenyalta a karmairól a véred, majd egy hatalmas nyárs jött ki a földből. A bal kezébe vette a cuccot, majd feléd repült. Hatalmas harcba keveredtetek. A kidouk a hollow technikák, valamint a kardcsapások megizzasztottak titeket. Furcsa, hogy a nyárssal sose próbál megvágni, csak beijeszt, majd a másik kezével támad, és néha meg is vág. Ha ezt kihasználod, akkor tudsz okozni neki egy hatalmas kábé végzetes sérülést. Üvöltözni kezdett a fájdalomtól, majd miután eg ceroval távol tart, odarepül Kaihoz, majd felkapja, és az ablakon távozik. Te nyilván utána mész. Ha te is az ablakon távozol, akkor megpillantod az ájult bátyjád a tetőn, törött lábakkal. Ha az utcára mész ki, akkor az úton látod ugyan ezt. Ha felemeled, és felénk vissza hozod, akkor eléggé könnyűnek találod a testét. Ha fel próbálod ébreszteni, akkor nem megy, de mivel megvan a bátyjád, így kezdhetsz visszajönni hozzánk. Nincs más értelmes gondolom. Ha valamit kihagytam, akkor szólj. Mikor belépsz az Urahara-shopba, mi furcsán nézünk rád.
- Nem találtad meg őket?- kérdezte Urahara-san.
- Nem... rosszabb. Illúzió, nézd a szemét- vontam le a szomorú következtetést. Feltápászkodtam, majd felvettem a zanpakutomat. Most már nyilván elvonult Huenco Mundoban. Gondolom nem hagyod neki, hogy elszökjön. Akkor menjünk utána- mondtam a lehetőséget.
- Paragon!- kiáltottam, és a shikai forma előjött. Paragon kacagva kiabált a fejemben. Nem törődtem vele. Egy kicsit ugyan remegtem még. Átöleltem őt, és a régi jó sivatagba képzeltem a lángot.
- Ez nem fog tetszeni. Mély levegő- suttogtam a fülébe. A fehér krém szerű anyag körbenőtt minket. Az idő szinte leállt. BlaBlaBla mégegyszer nem mondom el. Szóval megérkeztünk Huenco Mundo sivatagába. Körbenéztem, és egy repülő alakot láttam. Odateleportáltam felé, és levágtam a szárnyait. Leesett.
- Tiéd Maya!!!- kiáltottam, én közben még belerúgtam, hogy Kai az Arrancarra essen. És így is lett. Nem tudom miért, de éreztem, hogy itt lesz. Aztán belecsapódtam a földbe. Las Nochest láttam.
- Hú de nagy- mondtam magamnak. Ha Maya megölte már, mert hogy egy fájdalomtól görcsölő senkit könnyű leszedni. Felkaptam őket, és vissza teleportáltam az Urahara-shopba. Ott megvártam amíg elköszönnek, mert úgy is kifogyott a kardom ereje. Az a 40 perc feltöltötte a kardomat.
- Sziasztok- mondtam végül, és vissza rángattam Mayát haza. A padló már ki volt javítva. Ennyi.
- Egy ígéret beteljesült- mondtam végül, és még nem engedtem az ölelésből. A Hold bevilágított az ablakon.

//még írjunk egy búcsú kört. Sok minden nem úgy történt, mint akartam, és a vége egy kicsit gyors lett, de jó ez így//