Nagyokat sóhajtva estem ki az ágyamból. Tegnap este érkeztem haza SS-ből, elrendezni a dolgaimat. Utoljára járhatom körbe a házamat, mert valószínüleg vagy el kell adnom, vagy pedig nagyon hosszú ideig nem jöhetek ide vissza. A farkaskám a nappaliban szendergett a számára kijelölt kanapén. Vörös hálóingben, mezítláb léptem a függönyhöz, és rántottam szét. Napfény áradt be a szobába, én pedig nyújtóztam. Kinyitottam az ablakot, és kihajoltam. A hajamat nem sokszor vágtam le, ennek következtében az összes kilógott az ablakon. Igyekeztem valami olyan pozíciót felvenni, hogy ne akadjon majd bele a kilincsbe vagy valami ilyesmbe a hosszú vörös loboncom. Nagyon meleg volt odakint, legalábbis olyasmi. Felvettem a szokásos cuccaimat, amiket nyáron szoktam hordani.
- Maah... húzzunk el nekem valami kajáért a szupermarketbe, Yokuci.
- Eeeh? Yokuci a...- kezdtem bele, majd elhallgattam. Nem volt kedvem összebalhézni a bábommal, bár remek szórakozás volt. - Na jól van, lépjünk. - szóltam, és elindultunk.
A szupermarket előtt közöltem Deze-el, hogy várjon meg, mert nem jöhet be. Nem hiszem, hogy túl boldogok lennének tőle. Utamat egy kosárral a kedvenc péksütis pultom felé vettem. Elhatároztam, hogy beszerzek egy halom édes, habos, krémes csodát, és hazaviszem őket. SS-ben úgysem sok ilyesmit fogok enni, és úgysem hízok el. Ilyesmi veszély nem fenyeget engem, kicsit sem. Bounto vagyok, akkor sem fog az alakom változni ezek után, a fejtetőre állok. A pult felé közeledve láttam, amint egy srác is ugyanoda tart, ahova én. Megláttam Sachikot, a kiszolgálót, és az üres polcokat.
- Sa... Sachi! Mmi történt itt? - álltam meg leforrázva.
- Youko, nem jött szállítmány. Minden édességünk eltűnt, nyomtalanul Sajnálom... - szólt. Megrebdülten álltam, és figyeltem az elárvult polcokat...

- Öhm… E-elnézést! Mi az, hogy nyomtalanul eltűnt minden édesség? - lépett oda hozzánk az az illető, akit az előbb is láttam. Egészen érdekes kédést tett fel. Feleennyit sem csodálkoztam volna, ha mondjuk valami bankrablásról kapok infókat. De hogy péksütemények, ráadásul az összes édességszállítmány... Minden szirup, cukor, csoki... mondjuk nem mintha pont azokat kellene vennem, de akkor is... Mekkora állat rabol már el ilyeneket. Felsóhajtottam, jelezve reménytelenségemet. A sütikkel nem lehet sokmindent kezdeni, azon kívül, hogy megesszük őket.
- Hát az, hogy az összes édesség, ami ide jött volna, eltűnt…
- Eeeeh?! De hát ha nem viszek haza valamilyen péksüteményt, engem megölnek a többiek! - csendben hallgattam további beszélgetésüket, miközben azon gondolkoztam, hogy most mihez kezdjek. Végülis elmehetek valami cukrászdába is... Cak hát az is vagy húsz kilométerre van innen... Pont a gyaloglás hiányzik ebből a napból is...
- Egy kicsit távolabb van egy... - kezdtem bele, hogy valami segédinfót juttassak a mellettem álló illetőnek, amikor legnagyobb örömömre egy hollowüvöltést hallottam meg. Ez érdekes lesz... A hollowot az emberek nem látják, Deze-t viszont ign. Bár még nagyon korán volt, és elég néptelen volt az utca és a szupermarket is... Arról meg halvány lila gőzöm sem volt, hogy a hollow miért jelent meg az üzletben, és kezdte el befalni az édes gyümölcsöket.
- Hát ez meg? - néztem pár pillanatig döbbenten a gyorsan fogyó gyümölcsök halmazát. Mikor a hollow elérte a barackokat is, a mellettem álló srác is felordított, engem meg megkörnyékezett a szívroham.
- Ne már a barckooot! Azt vinnem kell haza is! - Felénk pillantott, majd megint megszólalt; szerencsére most jóval halkabban, mint az előbb. - Öhm… Bocsánat, de nekem most mennem kell.- és már el is indult a hollow felé. Úgy tűnik, sőt, több mint valószínű hogy ő is látja a hollowokat, tehát minimum különleges képességgel rendelkező ember. Bár erre jóval korábban is rájöhettem volna, a belőle áradó reiatsu alapján. Igyekeztem gyorsan átgondolni a helyzetet, és eszembe jutott, hogy ha itt harc lesz, azt nehezen lehetne megmagyarázni Sachikonak... Gyorsan felé pillantottam, és megállapítottam, hogy neki már teljesen tökéletesen mindegy. Ledöbbenve, szinte sokkos állapotban meredt a "lebegő" majd "eltűnű" gyümölcsökre, én pedig gyorsan odaléptem mellé, és leültettem. Illetve igyekeztem elkapni, mivel a "semmire" támadó srác láttán elájult. Eggyel kevesebb a gond... Felálltam, kiugrottam a pultból, és a szupermarket legközelebbi ajtaja felé pillantottam. Azon valami csodával határos módon Deze minden különösebb probléma nélkül bejutott, és felém is iramodott.
- Baa., hollow, itt. - közölte a rendkívül új információkat tartalmazó szövegét. Nagyon értelmesen pillantottam rá, majd egy lesajnáló pillantással hozzátettem ezt is:
- Szerinted erre nem jöttem rá magamtól? - mutattam a hollow felé. Majd gyorsan odaléptem, és a hollowwal küzdelembe bocsátkozó felé nézve meg is szólaltam. - Elnézést... azt hiszem, tudnék segíteni, ha szükségeltetik. - mondtam határozottan. Deze leült a lábam mellé, és szemével követte a hollow mozdulatait. Az egész tartásán látszott, mennyire lenézni a lényt, és hogy pár pillanat alatt végezni tudna vele, ha akarna... De őt ismerve, előtte biztos eljátszogatna vele...

Mikor végre meghallotta, amit mondtam, felém pillantott, kissé elbambult, és a hollow a közeli polcok egyikébe építette be. Megijedtem, hogy nem lett-e valami súlyosabb baja, de már del is pattant, és felém lépegetett.
- Mégis miben tudnál segíteni? - pillantott a bábomra. Talán már kezdi kapiskálni... -Ki vagy te, hogy látod a hollowot? - teljesen reménytelen.
Mosolyogva pillantottam rá, majd a hollowra is ránéztem. Nagyon elfoglaltan zabálta tovább az édességeket.
- Nos, én Katsuya Youko vagyok, egy bounto. Mielőtt azonban nekem esnél, szeretném megemlíteni, hogy jelenleg a 8. osztag szolgálatában állok. - mosolyogtam a meghökkent egyénre, majd a farkasomra mutattam. - Ez itt pedig a bábom, Deze. Egy farkas.
Deze felállt mellőlem, és hátán borzolni kezdte a szőrét, úgy ment közelebb a hollowhoz. Nagyon gyenge volt, vagy legalábbis jól elrejti a reiatsuját. Majd miután Deze felfogta, hogy bemutattam, visszalépett mellém.
- Nah csákány. Mi van veled? Hogy hívnak? - nézett fel a kissé megdöbbent egyénre. Igen, a nevét én is szerettem volna tudni. Kissé koncentráltam, és próbáltam betájolni a reiatsuját. Ismerős érzésem támadt. Olyasmi volt, mint a kapitányomé.
- Te ugye egy vaizard vagy? - néztem rá nagy szemekkel. - Örülök a találkozásnak. - mosolyodtam el megint. Deze a lábamnál állt, és halk morgással jelezte, hogy szeretné kivenni a részét az akcióból.

Úgy tűnt, Yasu meglehetősen megdöbbent attól is, hogy én egy bounto vagyok, és attól is, hogy SS-ben szolgálok. Arról nem is beszélve, hogy a bábom tud beszélni. Zavarát levezetendő rátámadt a hollowra, és elérte, hogy ránk figyeljen. Bár ez talán némiképp hátrányos volt, mert egy idegbeteg pszichopata állat is megirigyelhette volna a hollow viselkedését. Deze elém lépett, én pedig határozott hangon megszólaltam:
- Ziege dich, Sakrisch Wolf! Deze! - mondtam, és Deze átváltozott. Szép nagy, dühös farkas alakját öltötte magára. A teremben valahogy lehűlt a levegő, de nem is csodálkoztam rajta, hiszen Deze egy jég báb... A hollow felé iramodott, és előtte lefékezett. Volt időm goondolkodni, hogy mennyire kaphat frászt a vaizard csöppet nagy és kissé ijesztő külsejű bánomtól. Így utólag belegondolva lehetett volna ennél szebb bábom is, de nekem így a tökéletes. A hollow felénk kezdett el csapkodni a kardjával, én pedig annyit mondtam Deze-nek, hogy "Cselekdj". Roppant ösztökélő lehetett, mivel jégtüskéket kezdett el a hollow felé lődözni.

Teljességgel ledöbbentem Yasu mentőakcióján. Végülis csúnya sebet kaptam volna, az igaz... de ilyesfajta reakxiót eddig sem váltottam ki senkiből, arra meg pláne nem számoltam, hogy valaha is elém veti magát valaki, hogy a nekem szánt támadást benyelje.
- Yasu - kun! - mondtam meglepődve, majd látva a hollow újabb támadását, lerántottam magammal a földre. Így kerültük el, hogy beépüljünk a közeli falba és néhány csontunk is eltörjön.
- Jól vagy? - néztem rá, majd sikeresen kimásztam alóla. Mikor már sikerült álló helyzetbe tornáznom magam, egy hátraszaltóval el is ugrottam, mert a hollow csapdosott. Mély sóhaj kíséretében vágtam hozzá a kezem ügyébe kerülő tejfölösdobozt, és elégedetten szemléltem a meglepett képét.
- Úgy kell neked! - mosolyogtam.

// Bocsi, nincs ihlet. TT-TT //

Érdeklődve figyeltem, hogy Yasu milyen könnyen harcol, és kénytelen voltam belátni, hogy itt inkább vagyok hátráltatás, semmint segítség... Apróbb sóhajjal nyilvánítottam ki véleménymet: reménytelenül gyenge vagyok az emberi világban. Mondjuk, Soul Societyben egészen más lenne a helyzet, mert ottan szépen magambaépíteném a jó és finom kis részecskéket... de itt fityiszt...
Yasu úriember módjára felkínálta, hogy kinyírhatom a hollowot, amiért legszívesebben megölelgettem volna, de inkább megráztam a fejem:
- Nem, köszönöm, Yasu. Te dolgoztál meg érte... - mondtam, miközben elhajoltam a felém csapó ökle alól. Deze támadásra készen állt mellettem, de egy intéssel jeleztem neki, hogy ez nem az ő dolga jelenleg. Tekintetemet lesütve vártam, hogy Yasu végezzen a hollowwal, én pedig lábammal piszkáltam a tejfölösdobozt. Igazán kíváncsi voltam, hogy mennyire tart hülyének előbbi akcióm után, de hát ez van... Valakinek idiótának is kell lenni! Félmosollyal fixíroztam a romhalmazzá vált helyet, és azon törtem magam, hogy miért érzek még valami energiát. Hollowot. Yasu kinyírta az előzőt, tehát már nem kéne érezni... Kivéve, ha jön még egy... Érdeklődve pislogtam ki Yasu mögé, és láttam a felbukkanó hollowot. Egészen sajátos kinézete volt, és ha rózsaszín cuccokkal kergetnek se tudom megmondani, láttam-e már ilyet.




- Izé... - mutogatok, valószínűleg teljesen feleslegesen, mert feltehetőleg nemcsak én érzékelem a hollowokat. Látni egyelőre csak én látom, mert Yasu háttal áll neki, és rám pislog. Deze belendül, és gyorsan futva elszáguld Yasu mellett, aki lehet hogy nagy szemeket mereszt a felé száguldó párméteres farkas láttán, amelyiknek ráadásul még izzik, szinte világít is a szeme. Azonban őt águrja, és a hollowon landol...

Nagy és ledöbbent szemekkel meredtem a szintén ledöbbent Yasura, majd gondoltam adok némi instrukciót Deze-nek:
- Jégtüskék! - kiáltottam, majd a hollowwal birkózó jégfarkasom ki is lőtt rá egy párat. Ledöbbentem az eseményeken: - Azta.... - morogtam, mert a hollow könnyedén kitért a támadásom elől. Még mit nem! Bountobol vagyok, nem fog lerázni... Megindultam felé, és bevetettem nem is annyira csekély testi erőmet ellene: Becsúsztam alá, és bár valamiféle tüskéket kezdett el lődözni, amik mintha félig folyékonyak lettek volna, felrúgtam a magasba. Apróbb visítás után ki is ugrottam a visszaeső hollow elől, mert valami félfolyadék vacakot eresztett maga alá, aminek iszonyatos bűze volt. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, Deze pedig ráugrott. Szagatta a fogával, a karmaival, és a hollow hiába próbálta felsérteni a testét, nem ment neki: nemhiába volt bábom bőre kőkemény. Hirtelen arra gondoltam, hogy kellene nekem egy kard. Végülis nem bántam vele olyan rosszul, bár az előfordulhat, hogy egy átlag shinigami nyomába sem érek. Körbenéztem, hátha látok valamit, ajd szomorúan sóhajtottam fel. Aztán pillantásom a szenvedő Yasu-ra esett, és önkéntelenül is a ruhámhoz nyúltam, majd letéptem belőle egy jó hosszú csíkot. - Azt hiszem, el kell látnom a sérülésedet. Tudom, hogy undorító vagyok, mert bounto vagyok, és megvetsz és gyűlölsz, de azért ezt talán még kibírod. Nem szeretném, hogy itt elvérezz nekem. - léptem oda elé, és azzal közel hajoltam a sebéhez. Összehúzott szemmel figyeltem, majd felegyenesedtem, és kihúztam a hosszú ruhacafatot. Régóta nem kellett sérültet ellátnom, és igazából most sem volt muszáj, de láttam, hogy elég rosszul van, és különben is, ennyibe én sem halok bele. - Nem a legnagyobb steril dolog, de a későbbiekben lefertőtlenítheted. Ráadásul a szervezeted biztosan gyorsan regenerálódik, úgyhogy emiatt nem aggódok. A hollow miatt sem, Deze jól le fogja foglalni. - szóltam és kérdés nélkül felhúztam a ruháját, és igyekeztem szakszerű ellátásban részesíteni. Ami nem volt könnyű, mert elég régen csináltam már ilyet. Hiába volt a fejemben egy jó pár orvosi könyv, élőben mégicsak más...

Dolgom végeztével összehúzott szemmel néztem egy darabig Yasu kötését, majd arrébb léptem, hogy fel tudjon állni. Utánna egészen véletlenül felkaptam egy élesnek tűnő tárgyat, és azzal vágtam le a rojtos végét a ruhámnak. Átvérezni biztos nem fogja a sebe a ruhát. Próbáltam valamelyest egy szorító kötést alkotni, bár ahogy láttam, nem volt artétiás - vénás vérzése. De ha lett volna, már nem kellett volna kötözni őt... Fejet csóválva szemléltem meg drasztikusan megcsonkított ruhám, és felsóhajtottam. Reméltem, elég szakszerű ellátásban tudtam részesíteni...
- Tudod, Yasu-kun, akármennyire is nem látszik rajtam, tényleg nem vagyok olyan rossz.... Én benne vagyok, de csak akkor, ha tényleg kibírod a végéig. Bár... biztosan kibírod. - mosolyogtam egyet rá, és oldalra néztem. A szemem felcsillant, amikor megláttam a távolban egy hosszú, igenis kardnak kinéző valamit. Ha azt megszerezhetném, nem lennék útban, és nem kellene szegény Yasu-kunnak védelmeznie. Céltudatos pillantást vetettem először a hollowot gyepáló bábomra, majd Yasura, végül ismét a kardra. Reméltem, hogy nem ütöttem meg magam, és nem hallucinálok egy serpenyő helyére kardot, bár elég idióta vagyok, hiszen egy áruházba nem hozhatnak be fegyvert... Lemondó sóhajjal hajtottam le a fejem, és lépkedtem a hollow felé. Jobb híján be kell érnem a puszta kezemmel. Milyen kár... - Nos akkor, kedves Yasu-kun, elő azzal a farmával! - mosolyogtam, és németül utasítottam a bábot, hogy fogja meg rendesen azt a hollowot, és eresszen bele pár sorozat tüskét.

Kedves kis vaizard volt ez a Yasu-kun, igazán aranyos. Sikerült megmosolyogtatnia, ami felettébb meglepő tény volt, hiszen az utóbbi időben szinte csak mogorva képpel lehetett engem látni mászkálni. Éles pillantásokat vetettem a hollowra, amelyik elszántan igyekezett feltépni farkasom torkát. Aztán Yasu-kun is kilőtte a maga kis kidou-ját én pedig elugrasztottam az útból a bábomat. Deze belezakózott egy polcnyi halkonzervbe, és egy felém hajoló dobozka elől ügyesen elhajoltam. Majd jó nagyot néztem a hollowra, mivel beborította a már ismerősnek tűnő vörös fény, majd mivel mozogni már nem tudott, elkezdett üvölteni. Azt pedig elég rendesen, a fejem is visszhangzott tőle. Ebben a pár pillanatban sikerült az agyvizemet teljesen felforralni. Annyira ideges és agresszív lettem ettől az abszurd ténytől, hogy ennyit vacakolunk egyetlen hollowwal, legszívesebben ordítottam volna egy akkorát, hogy kitörjön a pláza még összes épségben levő ablaka. Lehetséges, hogy sugárzott is belőlem hirtelen feltámadt haragom, de nem igazán törődtem vele, inkább igyekeztem az egyetlen elérhető eszközön levezetni: a hollowon, illetve a bábomon.
- Igyekezz már, könyörgöm! nem igaz, hogy ennyit vacakolsz egy nyamvadt hollowwal!
- Ha ennyire sürgős az ügy, intézd el, te magad! - vetette vissza nekem reszelős, éles hangján. Cseppet sem örültem neki, magamban fortyogtam, majd gyorsan a mellettem álló Yasura pillantottam:
- Jajj, ne haragudj, kérlek... te nagyon ügyes vagy. - mosolyogtam, majd magamban morogva hozzátettem: - velem ellentében... - és megindultam a hollow felé, bár magam sem tudtam, hoy mit akarok vele kezdeni, ha odaértem...

Yasu-kun olyan kedves volt, hogy ideadta a zanpakutouját; teljesen le voltam tőle ájulva! Soha, még életemben egyszer sem láttam olyat, hogy egy shinigami / vaizard kiadja a kezéből a karját.. A tőlem telhető legnagyobb tiszetelettel és szeretettel fogtam meg a kardot, majd egy gyors mozdulattal végeztem a hollowwal. Utánna visszaadtam a zanpakutuot jogos tulajdonosának, akit meg is nyomorgattam - tekintettel a sérüléseire. Aztán adtam neki egy puszit, amivel kifejeztem a rajongásom.
- Nagyon örülök hogy elviseltél! - mosolyogtam egyet rá, majd intettem, és a bábom visszaalakult egy farkaskölyökké. Igazán megkedveltem Yasut, szeretnivaló kis ember... póttestes vaizard volt. Mosolyogva néztem, majd nyomtam a kezébe egy fél literes ásványvizet, hogy igya meg. A vérveszteségét pótolni kell, végülis... majd szép lassú léptekkel a kijárat felé indultam: biztos voltam benne, hogy elvégzi majd még az emlékmódosításokat - ha még nem tette meg. Mielőtt még kiléptem volna, visszafordultam, és integetttem egy sort: - Szia, vigyázz majd magadra, és még remélem majd látlak, Yasu-kun! - azzal nagy vidáman elindultam egy másik sütisbolt felé...


// Én köszönöm a küldetést! * ő is oda-vissza van* xĐ //