Mint ahogy a címből is láthattad, ez a 10. Osztag imádnivaló kapitányának irodája. Ha bármilyen kérdésed-kérésed, óhajod-sóhajod van, fordulj nyugodtan hozzám (csak ne vidd túlzásba ). Ha egy kis tájleírásra is vágysz: az iroda leadatlan jelentésekkel , a sarokban lévő szemetes és környéke pedig papírgalacsinokkal van zsúfolásig tele. Jótanács: ha nem akarsz papírmunkát végezni, akkor mielőtt belépsz, találj ki valami jó kifogást.

Nagy hévvel baktattam a 10. osztag folyosóin, kezemben a frissen kapott bizonyítványommal.
-10. osztag Kapitány, hm… remélem, szimpatikus leszek neki és simán bekerülök az osztagba – magyaráztam nagy hévvel a kardom lakójának.
- Úgyis bekerülsz, ne aggódj- nyugtatgatott.
- Hát nem is aggódok! Meggyőzöm én, megvan rá a jó módszerem – rántottam ki a ruhám alól a flaskát amibe saké található.- egy férfit könnyű meggyőzni… vagy jól kell tudni főznie egy nőnek…
- Inkább az ne! Meg akarod gyilkolni szegényt?- tudomást se véve a megjegyzést tovább folytattam a teóriámat.
- vagy le kell itatni – vigyorogtam egy hatalmasat. Majd az ajtóhoz érve egy mély levegőt vettem, elrejtetem a kispalackot és bekopogtam. Bebocsátó szavak után beléptem és tisztelet teljesen meghajoltam.
- Hanamoto Ouma vagyok! Szeretnék az Ön osztagába jelentkezni! Remélem ez lehetséges! – mosolyogtam a lehető legbájosabban.

Végre sikerült betalálnom az irodámba reggel. Szinte rekordot döntöttem, csak egyszer tévedtem el az osztag területén. Beléptem a szobába, majd odasétáltam ráérősen az asztalhoz, lepakoltam az iratokat, majd nekifogtam egy gyors teának. Nagyokat pislogtam teámra a kapitányi asztal mögött. Talán ez segít felébredni. Nem aludtam valami fényesen aznap éjjel. Lehet, hogy azért, mert frissen költöztem be, lehet más miatt, de valahogy nem ment az alvás. Elkezdtem a frissen befutott jelentéseket olvasgatni. Épp kortyoltam volna teámból, mikor megakadt a szemem az egyik papíron. A papír szerint egy újonc fog csatlakozni hamarosan az osztaghoz.
- Nocsak..-mondtam és befejeztem a félbe hagyott kortyot. Milyen furcsa, hogy most én ülök a kapitányi asztal mögött, és nem újoncként várom a bejegyzést az osztagba, gondoltam.
Egyszer csak kopogtak az ajtón. Felnéztem az adatlapból és az ajtóra függesztettem tekintetem. A beinvitálás után be is lépett az újonc tiszt. A lánynak, merthogy lány volt, vörös haja és kék szemei voltak, és az átlaghoz képest magasabb volt kicsit. Meghajolt előttem majd bemutatkozott.
- Hanamoto Ouma vagyok! Szeretnék az Ön osztagába jelentkezni! Remélem ez lehetséges!-mosolygott rám.
- Én pedig Watanabe Yuusuke kapitány vagyok, foglalj helyet. - invitáltam a lányt. Kezemben tartottam az adatlapját, amiről ezt azt megtudtam ugyan, de kíváncsi voltam, hogy mit mond magáról a lány.
- Kérlek mesélj magadról pár dolgot. Miért a 10. osztagot választottad? Vannak e céljaid, és ha vannak, akkor mik azok, és ilyen dolgok. - mosolyogtam rá bátorítóan. Első próbálkozásaimat Hanaétől kölcsönöztem, hisz ki mástól tanulhatnék ilyen téren, mint az én előző kapitányomtól. Ő is kb ilyen kérdéseket tett fel nekem, meg hát nem árt, ha kicsit több dolgot megtudunk a tisztjeinkről, mint amennyit az adatlap mutatott. Kicsit el is mosolyodtam, mikor Hanaéra gondoltam.
- Esetleg egy csésze teát? - álltam fel az asztalról, öntöttem egy csészényit, és nyújtottam át a lánynak, majd visszaültem a székembe és vártam, hogy a lány válaszoljon.

Belépve a szobába egy igen fiatal férfivel találtam magamat szembe. Kedvesen megkínált teával és megkért, hogy foglaljak helyet.
- Köszönöm, igen kérnék egy csészével – mosolyogtam a Kapitányúra.
- nos azért jelentkeztem ebbe az osztagba, mert hallottam, hogy új Kapitányt kapott. És úgy gondoltam, hogy ön tudna majd segíteni a fejlődésemben. Meg hát a szerencse számom a 10-es szám, az is közre játszott valamilyen szinten – húzódót ismét arcomra egy mosoly.
- célom a fejlődés. Szeretnék mimnél erősebb lenni és egyszer a távoli jövőben elérni a ban-kai szintet. Szeretnék, olyan pozíciót szeretnék betölteni az osztagba, hogy érezem, hogy tényleg szükség van rá. Szívesen lennék egyszer akár Hadnagy is. És nagyon jó feleség szeretnék lenni egyszer. *családcentrikus-és szerelmes típus :3*Bár ezen még korai lenne gondolkozni. Ez egyelőre csak egy álom – pirultam el.
- Magamról mesélni nem igazán tudok. Vagyis hát csak,tudok – kuncogtam el magam – végül is a legfontosabb dolog, amit jó tudni róla, hogy nagyon szeretek olvasni és rajzolgatni, szeretem az embereket, és szeretek szórakozni is!- fejeztem be mosolyogva akis monológtam, és kiváncsian vártam a Kapitány reakcióit.

Miután megkínáltam teával, egyből rá is tértünk a lényegre. Kiderült ,hogy az új kapitány kinevezése miatt választotta ezt az osztagot, na meg mert a 10 a szerencse száma. Nosztalgikusan gondoltam vissza arra, amikor sorsot húztam, és a 13-as számot választottam ki a kupacból. Emiatt válaszottam a 13. osztagot még anno', amit azóta sem bántam meg.
- Valóban, most nemrég kerültem erre a posztra. Ettől még más kapitányok is épp úgy segítenének a tisztjeiknek, és ez alól én sem vagyok kivétel. - mosolyogtam.
Közben átterelődött a szó a célokra. Gondolkozva hallgattam, hogy a lány az erősebbé válásról, bankairól beszél. Újra visszagondoltam az előző hónapokra, amikor én is ugyanígy beszámoltam Hanaeének a terveimről, és most pedig itt vagyok.
- Semmi sem lehetetlen, csak keményen kell edzeni, és kitartóan. A tiszti posztokra visszatérve pedig, minden tisztre szükségünk van. A hadnagyi posztra sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy az lehessen. Nagy felelősség hárul egy ilyen szintű pozícióhoz, amihez nem kevés gyakorlás is kell. - válaszoltam majd kortyoltam egyet a teámban. Egy jókedvű, aranyos lányt ismertem meg Oumában, és reméltem, hogy nem lesz semmi gond vele a jövőben.
- És nagyon jó feleség szeretnék lenni egyszer. - pár pillanatig néztem a lányt. Ebben a témában nem voltam annyira otthon, hisz én is még csak találkozgatok valakivel.
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a számodra alkalmas párt, és férjet. -bólintottam mosolyogva.
Még egy utolsó nagy mondatban összefoglalta Ouma, hogy mit szeret csinálni, érdeklődve hallgattam, hiszen érdekelt, hogy mit szeretnek a tisztjeim.
- Akkor nem lesz problémád az osztagba való beilleszkedés során. Biztos sok barátra fogsz szert tenni a 10. osztagnál és a többinél is. Mivel úgysem volt semmi dolgom, úgy döntöttem, hogy magam vezetem körbe az osztagnál és mutatom meg a szobáját. Bár lehet, hogy ez nem volna olyan jó ötlet, mert mindig sikerül eltévednem valahogy, de azért megpróbálom.
- Nos, akkor, körbevezetnélek az osztagnál és megmutatnám a szobádat, ha nincs ellenedre. - szóltam a lánynak kedvesen, majd katanámat magamhoz véve felálltam az asztaltól és elindultam a bejárat fele, hogy kiengedjem magam előtt a lányt.
- Indulhatunk? -kérdeztem mosolyogva és ajtót nyigottam.

Egyre szétszortabb lehetek mostanában. Hihetetlen, hogy sikerult nem észrevennem a kapitány hívását. Mégis a mi a fenét csinálhattam? Nem tudom miért hivatott, de valami azt sugja koze lehet az uj posztomhoz. Remélhetoleg nem azzal fogom nála kezdeni, hogy jokora letolást kapok. Ahhoz most sem kedvem, sem idom nincs. Talán ki tudnám furkészni. Már csak pár méterre álltam az ajtotol, de nem nagyon figyeltem rá. A falnak vetettem a hátam, behunytam a szemem és erosen koncentráltam. Láttam amint belépek az ajton és a kapitány felém néz. Beszélgetunk, nem kiabál. Ezek szerint nem kell félnem. Nagy levegot vettem, majd az ajtohoz mentem és kopogtam. Nem hallottam semmit, de mivel tudtam, hogy nagyobb baj már nem lehet, beléptem. A kapitány az asztalánál ult, érkezésemre felkapta a fejét:
-Jo napot kívánok Watanabe kapitány. Yurenai Mistique vagyok. Elnézést a késésért, de nem vettem észre az uzenetet. - jobban járok most az illendo megszolítással, és egy bunbáno arccal. Akkor talán nem fog gyilkos szemeket mereszteni rám...

Egy újabb nap közeledett a végéhez. Az irodámban ültem és a későn befutott jelentéseket olvastam. Írni már nem volt kedvem ma, majd holnap befejezem a hátramaradt jelentéseket. Mára már mindennel végeztem szinte, kivétel egy dolgot. A reggel befutott jelentésekből kiderült, hogy ma új tag fog csatlakozni az osztaghoz. Ennek felettébb örültem, hisz mindig jó dolog új tisztekkel megismerkedni. Egész nap vártam, hátha befut az új tiszt, név szerint Yurenai Mistique, de csak nem jelentkezett még. Pokollepkét is küldtem, hátha elfelejtette, bár azt nem hittem volna, hogy ezt elfelejtené. Furcsának találtam, hogy lassan vége van a napnak, de még mindig nem jelentkezett, ám nem voltam mérges emiatt, biztos valami halaszthatatlan dolga akadt. Azért majd rákérdezek, hogy mégis mi történt, miért nem jelent meg időben. Kutakodni kezdtem a jelentések között, és némi keresgélés után meg is találtam a tiszt adatlapját. Beleolvastam, hogy mégis legyen valami fogalmam róla, ha találkozunk. Bár az adatlapon csak az alapvető adatokat tüntették fel, szóval lesz mit kérdeznem. Miután elolvastam, úgy döntöttem, hogy ma már valószínűleg nem fog megjelenni az irodámban, így lassan szedelőzködni kezdtem, mikor hirtelen kopogtak az ajtón. Egy hosszú fekete hajú, barna szemű lány lépett be az irodába és köszönt.
-Jo napot kívánok Watanabe kapitány. Yurenai Mistique vagyok. Elnézést a késésért, de nem vettem észre az uzenetet. - szólt kicsit bűnbánóan.
Nem számítottam rá, hogy ma megfog jelenni itt, épp ezért kicsit meglepődtem, hogy mégis betoppant az irodába.
- Áh, szóval te lennél az újon! Kerülj beljebb. - invitáltam befele az irodába és kínáltam hellyel.
- Szóval..mielőtt rátérnénk a tárgyra, elmondanád, hogy miért csak most jelentél meg itt? Volt valami dolgod, vagy ilyesmi? - kérdeztem tőle. Nem voltam rá mérges, de azért jó volna tudni, hogy miért késett.
- Mielőtt elfelejtem, Watanabe Yuusuke vagyok, bár ezt úgyis tudod. - mosolyogtam rá, de azért úgy illett, hogy én is bemutatkozom, ha Ő is.

Ahogy sejtettem végre egyszer nem egy méregzsákot fogtam ki. Viszont o is számon kér. Eloszor puhatolozok egy kicsit. Félszegen mozogva, elé mentem majd intésére leultem az asztallal szembeni széken. Na akkor elo az angyali arcot, és probáljunk meg nem magunkra haragítani senkit:
-Valojában, ha azt vesszuk tényleg ujonc vagyok. Azonban ezt az osztagot elég jol ismerem, ezért mikor ide kerultem kapásbol volt olyan kedves a hadnagy és elhalmozott feladatokkal. Sajnos csak 10 perccel ezelott talált rám a lepke, egészen addig kulonbozo ugyek miatt kellett futkároznom. Mégegyzser elnézést kérek. - azt nem mondom, hogy máskor nem fordul elo, mert nem vagyok a pontosság mintaképe. azért most már megeresztettem egy mosolyt is, így talán nem leszek annyira rossz helyzetben...

Miután beinvitáltam az újonc tisztet és finoman számon kértem tőle, hogy mit is csinált egész nap, egyből bele is kezdett a magyarázatba.
-Valojában, ha azt vesszuk tényleg ujonc vagyok. Azonban ezt az osztagot elég jol ismerem, ezért mikor ide kerultem kapásbol volt olyan kedves a hadnagy és elhalmozott feladatokkal. Sajnos csak 10 perccel ezelott talált rám a lepke, egészen addig kulonbozo ugyek miatt kellett futkároznom. Mégegyzser elnézést kérek. -mosolyodott el a mondandója végén.
Nem voltam rá ideges, vagy mérges, de mintha a végéről lemaradt volna az, hogy többet nem fog előfordulni. Őszintén reméltem, hogy csak kifelejtette a végéről, és nem fog több mulasztást véghezvinni.
- Nem történt semmi. -mosolyodtam el végül. - Mindenkivel megeshet az ilyesmi. - zártam le ezt a témát.
- Nos akkor, Mistique, ha szabad így nevezni, kérlek mesélj magadról valamit. - hoztam fel a témát.
- Mik a hobbijaid, mit szeretsz csinálni szabadidődben, miért ezt az osztagot választottad, és ilyen dolgok. - adtam meg a kezdő irányt a lánynak.
Közben felálltam az asztaltól, hogy ha már kicsit tovább kell bent maradnom, akkor azt kellemesebben teljen, és hozzáláttam a teafőzéshez. Sima natúr teát csináltam, mint mindig. Én azt szerettem. Miután megtettem az előkészületeket a teához, visszaültem az asztalhoz, és vártam, hogy a lány összeszedje a gondolatait, és válaszoljon a feltett kérdéseimre.

Hát nem hittem volna, hogy feltunik neki a hiány. Na mindegy, remélem nem éppen idegbajos, mert akkor én leszek a halála. Szemmel láthatoan hosszabb beszélgetést probál osszehozni. Nos akkor most nem okozok neki csalodást.
-Nos akkor szolítson nyugodtan Mistique-nek. Mindenki más is így hív. - egy ujabb biztato mosoly. Máskor viszont kifejezetten komor vagyok. - Valojában nincs kulonosebb hobbim, esetleg azt lehet mondani, hogy rengeteg konyvet olvasok, és szeretek kulonbozo fegyverek kiprobálni. - ez aztán a lányos foglalkozás... - Szinte szuletésem ota harcolni tanultam, mindenhez értettem kicsit, és ezt a szokást még mindig nem adtam fel. A 10. osztagot is ezért választottam, itt számíthatok másokra, ugyanakkor nem zavar senkit a harcmániám. És persze, mert itt ajánlottak nekem tiszti rangot. - remélem ennyi elég lesz neki. -És én hogy szolíthatom ont kapitány? - bár nem biztos, hogy be is tartom, amit mond...

Miután kérdeztem, a hobbijairól, illetve szokásairól Mistuquet, egyből megeredt a lány nyelve. Mint kiderült, szeret kiderült szeret könyvet olvasni, és fegyvereket használni. Nem lepődtem meg ezen, találkoztam már néhány ilyen lánnyal, nincs ebben semmi olyan dolog, amiért meg kéne lepődni.
- Igen, miután én lettem a kapitány, nagyobb gondot fordítottam az osztagon belüli segítségnyújtásra. Véleményem szerint fontos, hogy az osztag tagjai segítség egymást. - mondtam.
- Nem hinném, hogy bárkit is zavarna a harcmániád, hisz sok embert ismerek, aki ugyancsak szeret harcolni. - mosolyodtam el. - Csak nem szeretnék meglátni olyan embereket az osztagom területén, akiknek egy jel van belevésve a nyakukba. - célozgattam finoman a dolgora. - Más osztagoknál nem szólok bele az ilyen dolgokba, de a sajátomnál azért még sem engedhetem meg. - mosolyogtam a lányra. Reméltem, hogy nem bántottam meg ezzel, de tényleg nem volt szükség rá, hogy mindenki megjelölve futkosson a 10. osztagnál. Közben kész lett a tea, öntöttem magunknak egy-egy csészével, és átnyújtottam Mistique-nek.
- Ezen kívül, nem tudok neked mást mondani, minthogy érezd jól magad az osztagunknál, és fejlődj folyamatosan. Ha szeretnéd, valamikor, ha lesz időm rá, talán még egy kis edzést is beiktathatunk. Ja, és jobb szeretem, ha a keresztnevemen szólítanak. - adtam az ötletet a lánynak.

A fene, ezzel kicsit elkésett. Na nem baj, majd a végén említem csak meg neki. Addig elo egy pokerarcot. A teábol ittam egy keveset, majd felé fordultam.
-Nagyon orulnék neki. Rég nem engedte már meg kapitány, hogy harcoljak vele. A legtobben ebbol a szempontbol nem tul kedvesek. - így én sem voltam veluk. - Ebben az osztagban kulonben nagyon jol érzem magam, és szerintem nem lesz nehéz teljesen beilleszkednem. - bár ezzel mindig is voltak kisebb-nagyobb gondjaim. Talán most már nem lesznek. Ezt mindenesetre nem akarom megismételni hangosan a kapitány elott, így jobb ha most lelépek. De elobb rávezetem mit is várhat tolem:
- Engedelmével most már megyek. Már vár rám a hadnagy. - elindultam az ajto felé, majd az utolso pillanatban megfordultam:
-A monogrammokrol meg annyit, hogy kicsit elkésett vele. Sajnálom, de még régebben a fél osztag kapott. Ugye azért nincs harag Yuusuke kapitány? - mivel nem mondta, hogy szolítsak kicsit megvicceltem. Na nem kell letolás, szoval kiugrottam az ajton és eltuntem a kozelbol...

~Remélem nem lesz gond a kapitány úrral való beszélgetéskor~gondolom, miközben leállok pihenni az iroda ajtaja előtt.*
~Ugyan, Nem fog megenni, ne aggódj, kis törpe~*nyugtat a zanpakutom, mire elmosolyodok.*
~Remélem is, hogy nem fog megenni. És ne nevezz törpének~*vágok vissza, elvégre nem a törpékhez, hanem a shinigamikhoz tartozok.*
~ Miért, nem törpe vagy? ~*hát ilyen nincs, Hikarikin aztán tudja, mikor milyen dumát kell levágnia a kívánt reakciómért.*
~Nem vagyok törpe, shinigami vagyok~*felelem, azátn bekopogok az ajtón, elvégre illetlenség kopogás nélkül az irodába rontani.*

Egyre jobban megy a kapitányi beilleszkedés az osztagba mostanában. Már csak néha-néha tévedtem el a saját osztagom területén, ami figyelemre méltó teljesítmény volt tekintve, hogy nem rég neveztek ki. Ma reggel még a kapitányi irodámba is egyből eltaláltam csont nélkül. Sőt, szinte egyszerre el találtam az osztag kertébe is, mikor mentem relaxálni Aokival kicsit. Visszafele meg ő segített, hogy merre, mert Ő mindig emlékszik mindenre, ezért meg is kaptam az aznapi oktatási adagomat, hogy miért nem jegyzem meg a saját osztagom dolgait. Már visszaértem az irodámba és az aznapi jelentéseket olvasgattam unalmasan, mikor megszólalt Aoki, aki mellettem álldogált, és valami jelentést olvasgatott Ő is, de hogy minek, azt nemtudom. Minden érdekelte a mostani "modern" világból.
- Yuusuke, tudtad, hogy ma új tag fog csatlakozni az osztaghoz? - kérdezte
- Igen? Jó hogy mondod, hadd nézzem. - kaptam fel a fejem és kikaptam kardom szellemének a kezéból a lapot.
Aoki kihúzta magát, mély lélegzetet vett és rákezdett volna szokásos szentbeszédeire, de közbeszóltam.
- Tudom-tudom, nem ártott volna elkérni, majd legközelebb. - szóltam gyorsan. Épp kezdtünk volna belelendülni az oktatás-visszabeszélés nevű procedúrába, mikor valaki kopogtatott az ajtón.
- Tessék! - invitáltam be az illetőt az ajtón.
Az invitálás után egy meglepően kicsi, és fiatalnak tűnő shinigami lépett be. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a családját keresi e, vagy hozzám jött, ezért jobb ötletem nem lévén, rákérdeztem.
- Üdvözletem! Segíthetek valamiben? - kérdeztem kedvesen. Odasandítottam Aokira, hogy mit csinál, egyelőre nem tűnt el, hanem Ő is nézte a jövevényt az irodában.

*A kapitány invitálására beléptem az irodába. Elsőre le lehetett olvasni az arcáról, hoyg nem számított rám. Remélem, nem zavartam meg a munkájában.*
- Nemrég végeztem az akadémián, és csatlakoznék az osztagához - fejtem ki, hogy mit is keresek én az irodájában.*
~Legyél már lazább, nem fog megenni. ~*szövegel Hikarikin. Mintha ezzel olyan sokat segítene.*
~Mondod te! Ahhoz, hogy engem észrevegyenek, minimum nagyító kell. ~*vágok vissza. Gondolom most fog jönni a szokásos kioktatás-visszapofázás, avagy Hikarikin vs. én. Nagyon nincs humorom hozzá, annál inkább érdekelt a kapitány. Alaposan végignézve kétszer-háromszor akkora, mint szerény személyem.*
- Ugye nem zavarom, kapitány úr?* kérdezek rá bizots ami biztos alapon, és csak remélni tudom, hogy nem rosszkor időzítettem.*

Az invitálás után belépett egy "kislány" az irodámba. Szó szerint kislány volt, meg elég alacsony is, de mondjuk ez nem jelentett semmit sem.
- Nemrég végeztem az akadémián, és csatlakoznék az osztagához -mondta.
- Ugye nem zavarom, kapitány úr? - kérdezte utána.
- Áh, szóval te lennél az új tisztem, kerülj beljebb. - eset le a tantusz és invitáltam beljebb az irodámba és mutattam az asztalom előtti székre, hogy üljön le. Bár bemutatkozni elfelejtett, de ez betudtam annak, hogy most csatlakozott az osztaghoz, és még biztos ideges kicsit.
- Watanabe Yuusuke vagyok a 10. osztag kapitánya. - mutatkoztam be teljesen feleslegesen, de az illem megkívánta. - De szólíts csak a keresztnevemen. - mosolyogtam rá bátorításként. Furcsának tűnt, hogy minden új tiszt kicsit ideges a kapitánnyal való első találkozáskor. Bár visszagondolva én is épp ilyen zavart voltam mikor Hanaenél jelentkeztem be először. Aoki még mindig csak állt és nézte a lányt, biztos érdekelte az új tiszt. Nem nagyon zavartatta magát.
- Oh, Ő itt Aoki, a kardom szelleme. - mutattam rá. - Vele nem kell törődnöd, szereti az új dolgokat. Közben eszembe jutott, hogy még nem tudom újdonsült tisztem nevét, ezért rákérdeztem.
- Megtudhatnám a neved? - kérdeztem mosolyogva. Bár az adatlapján rajta volt a neve, úgy gondoltam, azért nem árt, ha Ő maga is bemutatkozik. Mégiscsak jobb túlesni ezeken a formaságokon, mielőtt belekezdenék a mondókámba.

~Ugye mondtam, hogy nem fog megenni?~*biztat a kardom szelleme. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kedves lenne a kapitányunk. Kissé meglepett, hogy a kapitány úr kardjának szelleme engem stíröl, aztán végül Watanabe kapitány megmondta az okát. Kicsit azért mégm indig ideges vagyok, hiszen az is csoda, hogy egyáltalán észrevett a leendő főnököm.*
- Megtudhatnám a neved? - kérdezte kedvesen a kapitány úr, mire én elmosolyodtam.*
- Seriu Sora, nyugodtan hívjon Seriunak. -*felelem ak érdésére. Gondolom gyereknek néz, hiszen tíz évesnek látsozk nagyjából. Remélem azért nagyon nem kímél meg a melótól.*

Miután bemutattam Aokit az új tisztnek, megkérdeztem a nevét, bár tudtam pontosan, hogy mi a neve, de az illem úgy követelte, hogy személyesen is mutatkozzunk be egymásnak.
- Seriu Sora, nyugodtan hívjon Seriunak. - mosolygott a lány.
- Rendben. - bólintottam rá a dologra.
- Nos akkor Seriu. - fogtam bele a mondókámba. - Mint látod ez a 10. osztag területe. Ha kimész balra az irodából akkor az edzőtermekhez jutsz ki, ha jobbra, akkor a hálókörletekhez és a kerthez, továbbá a társalgóhoz. Nem szokásom beleszólni a tisztjeim magánügyeibe, viszont az jó lenne, ha minden jelentést idejében kézhez kapnék, mert nem szeretek túlórázni. - fejeztem be a mondókámat. Miután végeztem a mondandómmal elküldtem egy pokollepkét az egyik tisztemért, hogy jöjjön ide az irodába és kísérje el Sorát a hálókörletekhez, szobát választani. Amíg ideér a tiszt, addig befejezzük a beavatási procedúrát.
- Addig mesélj valamit magadról kérlek. Mit szeretsz szabadidődben csinálni, illetve miért a 10. osztagot választottad az akadémiai vizsga után? -adtam meg a támpontokat neki. Aoki ezalatt még mindig csak állt és nézett minket, nem tudtam, hogy mit akar csinálni, beleköt e valamibe, vagy sem, bár mások előtt nem szokott kritizálni. Egyszer csak felém fordult, elköszönt, és hópelyheket maga után hagyva feloszlott. Úgy tűnt, hogy eleget látott mára, és megunta a dolgot.

*Végighallgatom a kapitányt, aztán végül csak sor került arra a kérdésre, amit nem igazán akartam. Nem lehhet bőbeszédűséggel vádolni, szóval nehéz hozzákezdeni.*
- Nincs különösebb elfoglaltságom, amit szabadidőmben űzhetnék, azt teszem, amit kiszabnak rám. A tizedik osztaghoz emlékek fűznek. Az akadémián néhány társammal csínytevést akartunk elkövetni, és pont rajtakaptak volna, ha az akkori kapitány nem húz ki a csávából minket. Úgy gondolom, hálával tartozok ezért az osztagnak.Tudom, hogy tíz év körül van a korom, de mit számít, ha hasznára lehetek az osztagnak.*feleltem. Próbáltam rövidre fogni a választ, nem szeretek sokat beszélni.*
~ Meg ne szólalj! ~*intettem csentre zanpakutom szellemét, de úgy látszik, én törpe vagyok ehhez a feladathoz.*
~ Már megtettem. Látod, lehet, hogy gyerek vagy még, de nem fog megenni a kapitány. Kétleném, hogy gyerekeket falna.~*pofázik Hikarikin, ezzel megkezdődik a kettőnk közti csata.*
~ Lehet, hogy tíz körül vagyok, de akkor sem vagyok most kíváncsi a kioktatási programodra. tartogasd majd máskorra~*fejezem be a hikarikin vs. én szövegcsatát, mivel mos semmi kedvem hozzá.*

Végighallgattam Sora mondókáját, kiderült, hogy volt már dolga a tizedik osztaggal, igaz egy csínytevés során az akadémián, és az elődömmel, de volt.
- Rendben. - feleltem. Mindenkinek megvan a maga oka, hogy miért is azt az osztagot választotta, amelyiket. Minden embernek más. Én például anno sorsot húztam, és úgy döntöttem el, hogy melyik osztaghoz szeretnék csatlakozni. Így kerültem Hanaéhoz a 13. osztagba még anno. Lassan már meg kell érkeznie valamelyik tisztemnek, hogy megmutassa Sorának az osztag területét, illetve szobát válasszanak. Már jó ideje, hogy elküldtem azt a lepkét. Néhány pillanat múlva kopogtak az ajtón, majd belépett Mistique, az egyik tisztem. Nyilván Soráért jött.
- Áh, te jöttél körbevezetni az újonc tisztet Mistique? - kérdeztem a lánytól.
- Akkor, egyelőre ennyi lenne Sora, érezd jól magad az osztagunknál. - feleltem mosolyogva az újonc tisztnek, majd felálltam, kezet fogtam vele és visszaültem az asztalomhoz kitölteni néhány papírt.

Lepke szolt nekem a hírrel, hogy uj tagot kapott az osztagunk, és valakinek érte kell mennie a kapitányi irodába, és korbevezetni. Mivel éppen nem volt semmi dolgom, és az uzenet eredeti címzettje nem tudta teljesíteni a kérést, engem kuldtek oda. Persze ezuttal sem siettem el a dolgot, ugyanakkor kivételesen igyekeztem pontos lenni, hátha valaki figyelemre mélto kerult hozzánk. Mikor az irodához értem, jottem rá, hogy feleslegesen kíváncsiskodtam, és az ajto másik oldalán csak egy kislány fog várni, aki nemrég végzett az akadémián. Kopogtam, majd beléptem:
-Jo napot Yuusuke kapitány. - koszontottem bájos mosoly kíséretében, mivel jol tudtam még mindig nem mondta meg, hogyan szolíthatom. - Igen a 3. tiszt éppen lábadozik, ezért engem kuldtek az ujoncért. - azt nem teszem hozzá, hogy a szobanforgo tisz miattam van éppen a gyengélkedon.
-Szoval te vagy az uj tag. Yurenai Mistique vagyok, 4. tiszt. Nagyon orulok, hogy megismerhetlek, Sora! - olyan aranyos kislány. Odaléptem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára. Majd felegyenesedtem, és folytattam: - Szerintem ideje indulnunk, a kapitánynak van elég dolga. Mit szolnál ha eloszor a társalgot mutatnám meg? A legtobb tiszt ott tartozkodik ilyenkor. - azzal elindultam az ajto felé. Sora félszegen kovetett. Már majdnem elértem aj ajtot, amikor még valami eszembe jutott, ezért visszafordultam:
-Kapitány, szeretnék szolni, hogy beszereztem egy macskát. Tudom, hogy az ilyen dolgok nem érdeklik, de a szabályzat szerint értesítenem kell rola. - az utolso szo után már nem is voltam a szobában. Nem hiányzott, hogy megkérdezze pontosan milyen fajtárol is van szo...

//Sora a kovi poszt mehet egyenesen a társalgoba szerintem//

*Egy nagy darab ember lépked a kapitány irodája felé. Shinigami egyenruhába van és zanpakuto lóg az övén. Ebből mindenki arra következtethet, hogy ez egy shinigami. A nagy darab alak aki shinigami nem más mint Kumiro. Nem túl értelmes arcán, most látszik egy kis izgatottság, de tényleg csak egy kicsi. Mikor a férfi az ajtó elé ér kicsit elgondolkozik. A pár perces álldogálás után bekopog az ajtón. Amíg várja, hogy beengedjék, addig megigazítja az egyenruháját és kihúzza a zanpakutoját a tokból. Alaposan szemügyre veszi a katanát, néha kicsit rálehel és megtörölgeti, ezután visszateszi a helyére. Reméli a kapitány kedves és nem valami aktakukac fajta, vagy esetleg egy gyilkolásmániás elmebeteg kibírhatatlan emberbosszantó alak.*

Egy újabb unalmas nap az irodában, ráadásul tele papírokkal. Már majdnem ott tartottam, hogy felgyújtom az egészet a fenébe, mert kinek van ennyi ideje jelentéseket írogatni? Plusz ma az osztaghoz egy új tiszt fog csatlakozni, mint kiderül, mikor reggel betámolyogtam az ajtón és megpillantottam a reggeli friss jelentések tetején az újonc adatlapját. Így hát nagy immel-ámmal neki kezdtem az olvasásnak, bár tekintetem gyakran az ablakra vándorolt, és azon át az ötödik osztag területe felé. De jó is lenne éppen máshol lopni a napot...de munka van, azt meg el kell végezni, még ha néha ki is marad. Egy órás olvasgatás után, mikor már csaknem kifolyt a szemem, úgy döntöttem, hogy iszom egy teát (bár a sake jobban csúszna, de munkaidőben nem iszunk...), mert kell az energia.
Teafőzés után visszamásztam az asztalomhoz és egy jóízűt kortyolva hátradőltem a székben. Néhány perc múlva motoszkálást hallottam az ajtó felől, gyorsan kiterjesztettem az érzékeimet, de nem volt ismerős a lélekenergia. Lehetséges, hogy az újonc jött bejelentkezni? További néhány perc múlva kopogás hallatszik az ajtón, ezzel jelezve, hogy végre rászánta magát a bejövetelre.
- Szabad! - mondtam emeltebb hangon, majd benyitott az újonc. Elég magas teste volt, haja pedig szőke.
- Á, Te lennél az újonc? Kerülj beljebb! Teát esetleg? - invitáltam befelé a vendéget és kínáltam teával. Elővettem egy tollat, hogy kitöltsem a jelentkezési lap nagy részét, majd várakozva néztem a vendégre, hogy helyet foglaljon az asztalom előtti széken. Komolyan, mintha kivégzésre jönnének hozzám, pedig csak elbeszélgetünk erről arról. Bár ha belegondolok anno én is feszült voltam, mikor Hanaehez mentem bejelentkezni, de hát az első alkalomkor mindenkivel ez van, úgy hiszem.

*Kumiro még egyszer megigazította az egyenruháját mielőtt beengedték volna. Mikor hallja a behívó szót, akkor ugrik mint a jó kutya (ne szó szerint tessék venni). Lassan nyitja ki az ajtót és ezután belép az irodába. Fejét körbeforgatja és meglepve tapasztalja, hogy az iroda tele van papírokkal, az ő elképzelése szerint egy kapitány irodája sokkal rendezettebb. Viszont, ha minden igaz itt nem a rendmániájukért válasszák a kapitányokat, hanem az erejük miatt. Mikor észreveszi a fehér hajú férfit. Odamegy a székhez és helyet foglal.*
- Tiszteletem kapitány. Igen kérek teát, köszönöm szépen. Igen én vagyok az újonc, a nevem Kumiro.-válaszolt a kérdésekre elég mély hangján, de ettől függetlenül mégis kedvesnek hallható volt a hangja.
*Miután elmondott mindent várta, hogy a kapitány mit fog csinálni, nagyon remélte nem lesz semmilyen leszidás, hogy nekem nem kellenek nyápicok és ilyenek.*

Miután a kopogás után beinvitáltam a vendéget, és teával kínáltam, leült az asztalom ellőtt lévő székre.
- Tiszteletem kapitány. Igen kérek teát, köszönöm szépen. Igen én vagyok az újonc, a nevem Kumiro.
- válaszolt szép sorban a kérdéseimre.
- Rendben. - montam, és felálltam, hogy töltsek neki is egy csésze mentateát, amit még Mayától kaptam, mert neki az a kedvence, és nekem is ízlett. Ahogy jobban megnéztem Kumirot, elég nagy darabnak tűnt, valószínűleg volt ereje rendesen, de hát nincs ezzel semmi baj, minél több erős tiszt csatlakozik az osztaghoz, nekem csak annál jobb. Végeztem a teaadagolással, átnyújtottam Kumironak a teáját, majd ivsszaültem az asztalhoz, és kezembe vettem az újonc adatlapját.
- Nos...mesélj magadról valamit. Olyat, ami nincs leírva az adatlapodon. Például, miért a 10. osztagot választottad, vagy mit szeretsz csinálni a szabadidődben, stb. - adtam meg neki a kiinduló pontot. Hát igen, mindig, minden újoncnál megkérdezem ezeket a dolgokat, mert érdekelnek, na meg minél jobban ismered a tisztjeidet, annál jobb az osztaggal a kapcsolatod.
Mondandóm után hátradőltem a székemben, és vártam, hogy Kumiro reagáljon.