*Kumiro elveszi a csésze teát amit kapitánya nyújt át neki. Belekortyol a teába és kicsit elmosolyodik, ez is arra utal, hogy ízlik neki a tea. A szemei ezután a kapitány arcára vándorolnak. Látja, hogy a kapitány szépen felméri milyen a fizikai állapota, de ez nem zavarja, általában mindenki megnézi őt, hisz nem egy mindennapi látvány a shinigamik közt. Ezután a kapitány kezébe veszi Kumiro adatlapját és elmondja, hogy mire lenne kíváncsi. Kumiro kicsit elgondolkodik és után belekezd mondandójába.*
-Általában edzek a szabadidőm alatt, nem akarom elveszteni az izomzatomat amit elég sok év alatt sikerült felépítsek, gondolom ez nem baj. Tulajdonképpen csak azért választottam ezt az osztagot, mert a 10 egy szép kerek szám, a másik ok pedig az, hogy hallottam a mire képes a kapitány úr és szerettem volna önnel együtt dolgozni.-Kumiro arca komoly miközben beszél, nyoma sincs viccelődésnek.
*Miután elmondta amit akart belekortyolt még egyszer a teába és várta a kapitány reagálását.*

Kiadagoltam a csésze teáját mindenkinek, és utána a székemben hátra dőlve figyeltem és vártam Kumirot, hogy meséljen valamit magáról. Mint kiderült, szeret edzedni, és szinten tartani az erejét. Ezzel nem volt semmi gond, én csak örültem annak, ha minél erősebbek a tisztek az osztagomban. Végig komoly arccal beszélt, ez pedig azt jelentette, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mond.
Az is kiderült, hogy miért a 10. osztagot választotta. Hát igen, ahány tiszt, annyi példa van rá, hogy ki hogyan választotta az osztagot, illetve mi alapján került ide. Én még anno sorsot húztam, és úgy kerültem Hanae-hez a 13. osztaghoz, amit azóta sem bántam meg, hisz sok dolgot tanultam ott. Igaz is, el kéne menni meglátogatni Hanaet egyszer, mert jó ideje nem láttam már.
- Oh...ez igazán megtisztelő. - biccentettem elégedetten a fiú felé.
- Bár valóban kapitány vagyok, azért nekem is van mit jócskán tanulnom. - reagáltam le az előbbi dicséretet.
- Viszont nem látom akadályát, hogy csatlakozz az osztaghoz. Sok jó, és erős tiszt van itt, akik ráadásul kedvesek is. Nem hinném, hogy gondod lenne a beilleszkedéssel. - mondtam az újoncnak. Fogtam a jelentkezési lapot, és aláírtam, hogy minden rendben a tiszttel, és csatlakozott a 10. osztaghoz. Egyelőre másra nem voltam kíváncsi most.
- Esetleg van még valami, amiben segíthetek? Valami, amit tudni szeretnél az osztaggal kapcsolatban? - kérdeztem.

*Kumiro meghallgatja a kapitány mondandóját és közben megissza a maradék teát a csészéből. A csészét leteszi az asztalra és tovább hallgatja kapitányát. Amikor látja, hogy a kapitány kipipálja a felvételi lapját, akkor egy aprócska mosoly jelenik meg az arcán.*
-Köszönöm kapitány, hogy felvett. Ígérem nem csalódik bennem. Egyéb kérdésem nincs.-mondja most enyhe mosollyal az arcán.
Miután ezt elmondta feláll, meghajol a kapitány előtt és ha a kapitánynak nincs ellenére távozik is.*

Hurrá ujabb ember az osztagban. Ugy tunik egész jol indul ez a honap. A kapitány pedig kivételesen eleve engem értesített, így a belépomon sem fog csodálkozni. Végre kapunk valakit, aki 18 felett van. Persze nem mintha nem szeretném Sorát, de egy gyereknél tobbet egyszerre nem bírok ki. Viszont jelenleg férfiut kapok, ráadásul arcra nem is csunya. Talán meg jol ki is johetek vele. Vidáman értem el az irodát, kivételes egyetlen perc késést produkálva, mivel már indulni készult a bent lévo illeto. Egy kopogás kíséretében gyorsan kinyitottam az ajtot, mivel ha még egy percig halasztom sikeresen orba is vágnám vele.
-Udv Yuusuke kapitány, már itt is vagyok. - azzal kozelebb mentem az asztalhoz majd meghajoltam (ritka alkalom). - Szoval te lennél az uj tag, nos udvozollek a 10. osztagnál...Kumiro. Yurenai Mistique vagyok. - mutatkoztam be egy mosoly kíséretében. Persze elobb ugy tettem mintha az asztalra sandítva a személyi lapjárol olvastam volna le a nevét. Az elozo alkalom épp elég gyanus volt, nem kell még egy ilyen. - Amennyiben a kapitánynak nincs más mondanivaloja, korbe is vezetnélek... - a biztonság kedvéért még ránéztem a kapitányra, pedig jol tudtam jelenleg semmi miatt nem lenne hajlando meghosszabbítani az irodában toltott idejét, ugyhogy szo nélkul elenged. Mivel semmit nem szolt, ujra Kumiro felé fordultam és folytattam: - Kezdhetem a korbevezetést a társalgoban?

//Az egyszeruség kedvéért nem írnál egyenesen oda?//

*Az új ranggal új osztag is jár, ez pedig olyan kellemetlen feladatokra kötelez, mint az újraismerkedés az osztag kapitányával. Egyszer már eljátszottam ezt a 6. osztagban, és nem sok kedvvel bár, de ismét hajlandó vagyok összeszedni magam. A hadnagyi karszalagot még utoljára megigazítom a tükörben, miután pár percig kedvtelve bámultam magam. Lehet, kicsit feltűnő, hogy milyen szépre van vasalva az a karszalag. De legalább ez a Mistyque biztosan felismeri majd őt, mint hadnagyát. Nem bírom ki egy gunyoros vigyor nélkül; alig várom, hogy láthassam az arcát, és a megrökönyödött tekintetét. Ezek után próbáljon meg bárki viccelődni velem.
Pár perc múlva már a kapitány irodájánál találom magam; egy kopogás után megvárom, míg a kapitány szól, hogy bejöhetek. Aztán a szokásos széles mosoly, amit a feletteseimnek, és egyéb befolyásos személyeknek tartogattam. A jó színész a szemeivel is hazudik – nos, ez rám többszörösen is igaz.*
- Üdvözletem, kapitány. - *mutatkozok be, és hajlok meg egyből, a szokásokhoz híven.*
- A nevem Verashu Suwun. Suzumiya Shoko kapitány ajánlott be hadnagynak, erről tudomásom szerint már beszélgettek is. Mától én vagyok az osztag új hadnagya.
*A legfontosabb dolgokat már elmondtam, és ha a kapitány akar valamit kérdezni, azt úgyis megteszi. A magam részéről nincs sok kérdésem – elég, ha tudom a feladatom. Meg amúgy is, innen közelről elég szerencsétlen alaknak tűnik ez a Yuusuke.*

Nagy nap ez a mai! Az osztaghoz új hadnagy fog csatlakozni. Örültem is magamnak, hiszen ez azt jelentette, hogy nem kellett nekem naphosszat itt ücsörögnöm, hanem kellemesebb dolgokra (Mitsu) koncentrálhattam. Na persze, azért nekem is meg kell majd néha jelennem, de ez most mellékes. Jókedvűen iszogattam a sakémat a kulacsomból, Aoki folyamatos morgása közepette persze. Ez a mai egy jó nap volt, ezért méltóképpen meg kellett ünnepelni. Valamikor a mai nap folyamán fog belejelentkezni az új hadnagyom, akinek az adatlapját már jó párszor végigfutottam. A minap beszélgettem épp Shoko-val, a 6. osztag kapitányával, és Ő ajánlotta be Suwunt a posztra. Én meg, mivel hogy úgysem volt hadnagyom, elfogadtam az ajánlatot, így Suwunt magasabb rangra emeltük, engem pedig kényelmesebb pozícióba helyeztűnk ezzel. () Székemben hátradőlve olvasgattam már vagy tizedszerre az új hadnagy adatlapját, mikor kopogás hallatszott kintről.
- Szabad! - mondtam emeltebb hangon, majd gyorsan mkapitányhoz illő testtartásba helyeztem magam, és a kulacsomat gyorasn elraktam, mert hogy nézne már ki, ha egy kapitány inna a többi tiszt előtt? Bár mondjuk Yuu-chan iszik...(xD).
A következő pillanatban egy fekete hajú karcsú lány lépett be az irodámba, széles mosollyal az arcán. Egyből kiszúrtam, hogy rajta van a hadnagyi karszalag, ebből pedig leszűrtem, hogy a hadnagyom áll előttem az ajtóban.
- Üdvözletem, kapitány. - A nevem Verashu Suwun. Suzumiya Shoko kapitány ajánlott be hadnagynak, erről tudomásom szerint már beszélgettek is. Mától én vagyok az osztag új hadnagya. - mondta a lány, miközben meghajolt.
- Ááá, szóval Te lennél az. - mondtam mosolyogva. - Igen valóban megbeszéltünk már mindent Shoko-kapitánnyal, kerülj beljebb. - invitáltam be az irodába és mutattam az asztalom előtti székre.
- Szóval...lenne itt néhány dolog, amiről beszélni szeretnék veled Suwun. - mondtam kissé komolyabb arccal, de barátságosan.
- Először is, mesélj magadról valamit kérlek, ami nincs itt leírva. Kérsz egy kis mentateát esetleg?- kérdeztem tőle, miután rámutattam az adatlapjára.. Szokásos kérdéseimet tettem fel először, a többi dolgot majd csak utána említem meg, hisz előbb meg kell ismerni az új tiszteket, még ha egy hadnagyról is van szó, hiszen gyakorlatilag ha én nem vagyok itt, akkor Ő irányítja az osztagot.

*A kapitány olyan típusú embernek tűnik, akit pár kedves szó, na meg az egyedi személyiség képes lenne megnyerni. Ráadásul férfi is, és mind jól tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük. Egyből helyet kínál – ez egy olyan dolog, amit, ha saját irodám lesz, én nem fogok megtenni - , és kedves szavakkal próbál kapcsolatot építeni. Igazából a komoly dolgok jobban érdekelnek, azonban ez most nem az a pillanat, amikor kényeskedhetek, és az antiszociálisságomra hivatkozva gyorsan lezárhatnám az egészet. Fontos, hogy jó pontokat szerezzek. Lehet, sokan ezt talpnyalásnak hívják, azonban biztos vagyok benne, hogy csak irigykednek. Én legalább úgy teszem ezt, hogy tényleg a magam javára fordítok mindent. Aztán meg ha „lekétszínűqrváznak” az osztagon belül, akkor legalább lesz kin kísérleteznem kardom technikáját. Hisz annyi mindenre képes ez az egy képesség… Miért ne használnám titokban, s keresném vele a határt, amit már nem tudok átlépni?
A természetesnek tűnő mosollyal arcomon ülök le a felkínált helyre; igyekszek a lehető legtöbb önbizalmat sugározni önmagamból. Ami igazából nem nehéz, csupán a kisugárzásomat próbálom irányítani.
Az új kapitányom jelzi, hogy a komoly dolgokról is szeretne velem beszélni, mire én hallgatagon biccentek egyet. Azután, hogy oldja a feszültséget, ami általában jellemző minden egyes első találkozásnál, teával kínál, s megkér, hogy meséljek magamról. Igencsak érdekel, hogy mi lehet leírva arra a papírra, ami a kapitány asztalán van, így reflexből egy kicsit megemelem fejem, hátha ki tudok lesni onnan valamit. Persze valószínűleg semmi értelme nincs, így hát ismét a nyugodtságot erőltetem magamra.*
- Igen, köszönöm. - *válaszolok a teára való invitálásra.*
- Ami pedig a magamról való mesélést illeti… Ahhoz előbb meg kéne tudnom, hogy mit írtak rólam, másképpen nem teljesíthetem ezt a kérést, nem igaz? - *nevetem el magam könnyedén.*
- Komolyra fordítva a szót - *nézek Yuusuke szemeibe* , amióta a shinigamik között szolgálok, nem igazán volt alkalmam sokat megmutatni másoknak magamból. Általában az éjjeli őrjáratokat vezettem. Kifejezetten szeretem az éjjeleket, akkor a világ egy másik oldalát mutatja meg nekünk. Egyébként pedig szeretem a jó társaságot, szeretek énekelni, táncolni, elmélkedni... És szeretem a szakét. - *nevetek ismét.* - Csupa olyan dolog, amit egy átlagos ember is csinál, nem igaz?
*Mindvégig a kapitány reakcióit figyelem; abból tanulhatok meg a legtöbb mindent róla, hogy figyelem, melyik mondatomra, melyik arcmozdulatomra hogyan reagál.*
- Egyébként jó emberismerőnek tartom magam; ha a harci tudásom nem is éppen a legjobb, a többi tehetségemmel is segíthetek a shinigami közösségnek. És persze a papírmunkával nem sok gondom lesz; gyanítom, a kapitány úr ennek különösen örülni fog.
*Bár Yuusuke tegezett engem, úgy érzem, még megvárom, amíg ő kéri, hogy tegezzem. Ha meg nem teszi, akkor továbbra is magázódok vele. Nem nagy dolog, nem a világ vége.*
- Remélem, Ön is mesél valamit magáról… Szeretem tudni, hogy kinek dolgozom, és az osztagról se kaptam sok információt. Még az is csoda, hogy idetaláltam; az egyik tiszt volt olyan kedves, hogy útbaigazítson.
*Na persze, ez egy elég nagy ferdítés volt tőlem; igazából a lehető legfellengzősebb modoromat elővéve parancsoltam rá az egyik tisztre, hogy mutassa meg, merre találom a kapitány irodáját. Persze ő kikérte magának, hogy én merészelem őt úgy kezelni, mint egy csicskást, meg hogy amúgy is, ki vagyok én, hogy parancsolgatok neki. Bezzeg amikor felfedezte a hadnagyi karszalagot, percekig csak némán hápogott. Beletelt szerencsétlennek egy kis időbe, elég lassú a felfogása. Én meg vagy egy órán keresztül csak igazítottam ezt a vacakot, hogy jó messziről kiszúrjanak, és ezt kapom cserébe. Végül is mindegy, mert ezután készségesen segített nekem megtalálni az irodát. Igazán kedves tőle.*
- Valamint már többé-kevésbé sikerült megismernem az osztag 4. tisztjét, Yurenai Mistique-t. Egy küldetésen találkoztam vele, miután helyettesítenem kellett Katai Siraseru hadnagyot, aki eredetileg a küldetést vezette volna.
*Az, hogy megismertem, azért túlzás. Csak valami kékbőrű bolondot, meg egy hisztis kislányt láttam ott. Nélkülem tuti otthagyták volna a fogukat. Már alig várom, hogy Mistique meglásson. A múltkori kis bemutatkozását én inkább fárasztónak, mint viccesnek tartom. Remélhetőleg sikerül megkérnem a kapitányt, hogy az a tyúk legyen az, aki körbevezet az osztag területén. Minden pillanatát élvezni fogom.*
- Ha véletlenül itt van a környéken, remélem, ismét találkozunk. Esetleg megmutathatná az osztag területeit. - *folytatom cseverésző hangon.*
- Legalább ismerős arc, talán sikerül jobban elnyernem a bizalmát.

Miután belépett Suwun az irodámba, teával kínáltam, mint mindenkit, és leültettem az asztalom előtti székre, hogy kicsit elbeszélgessek vele. Feltett szándékom volt kicsit közelebbről megismerni a hadnagyom, mert mégis csak a hadnagyom.
- Igen, köszönöm. - fogadta el a teát, amivel kínáltam. A Maya-chantól kapott legfinomabb mentateát szoktam munkában inni, mert igazán üdítő hatással szokott rám lenni. Az utóbbi időben igencsak megcsappant, szóval majd el kellene mennem hozzá kérni egy kicsit még, meg amúgy is régen látogattam már meg.
- Ami pedig a magamról való mesélést illeti… Ahhoz előbb meg kéne tudnom, hogy mit írtak rólam, másképpen nem teljesíthetem ezt a kérést, nem igaz? - nevette el magát.
- Csak a személyes adataid vannak itt feltüntetve, kor, magasság, előző osztag, stb. - mondtam. - Szóval van miről mesélned. - fejeztem be a mondatot és kortyoltam egyet a teámba.
Aztán Suwun belekezdett a mesélésbe, és én figyelmesen hallgattam végig a mondókáját, hogy mit szeret, meg minden ilyesmi. Szeret éjjel őrjáratozni, szereti a jó társaságot, énekelni, táncolni, na és a sakét. Hát igen, szinte mindenki szereti a sakét itt SS-ben
- Hm, hogy-hogy eddig nem láttalak még egyik rendezvényen sem? Pedig volt jó társaság bőven, és táncolni is lehetett rendesen. - kérdeztem tőle, bár lehet, hogy Suwun másfajta társaságot szeret, ebbe pedig nekem nincs beleszólásom, csak megjegyeztem, hogy eddig nem sok helyen láttam őt felbukkanni, pedig én meg Mitsu aztán elég sok helyen megfordultunk az utóbbi időben.
- Egyébként jó emberismerőnek tartom magam; ha a harci tudásom nem is éppen a legjobb, a többi tehetségemmel is segíthetek a shinigami közösségnek. És persze a papírmunkával nem sok gondom lesz; gyanítom, a kapitány úr ennek különösen örülni fog. - fejezte be Suwun. Ő is magázott, meg igen hivatalos módon beszélt velem, viszont én már untam ezt, és ha az alacsonyabb rangú tisztektől elvárom a tiszteletet, azért a hadnagyom csak tegezhet nem? Erről én szoktam dönteni, és most így döntöttem.
- Egy hadnagy nem csak azért lesz hadnagy, mert a csatatéren bizonyított. Bár ez is sokat nyom a latba, ugyanolyan fontos, hogy megérteti magát az emberekkel, és mindig lehessen rá számítani. És leköteleznél, ha tegeznél. Unom már a hivatalos hangnemet, ahogy a tisztjeim beszélnek velem. Legalább a hadnagyom tegezzen, ha már megengedem. - mondtam kicsit komolyabb arccal.
- És valóban jó lenne, ha kevesebb papírmunkát kéne elvégeznem, mert eddig mindent én csináltam itt, úgyhogy most a munka nagyobb része rád fog hárulni. - mondtam mosolyogva. Ha szereti a papírmunkát, akkor csinálja csak, nekem addig sem kellett ezzel foglalkoznom.
- Remélem, Ön is mesél valamit magáról… Szeretem tudni, hogy kinek dolgozom, és az osztagról se kaptam sok információt. Még az is csoda, hogy idetaláltam; az egyik tiszt volt olyan kedves, hogy útbaigazítson.
- Mesélhetek magamról. Mit szeretnél tudni? Lássuk csak...- tűnődtem azon, hogy mit is kéne mondanom.
- A nevemet már tudod, úgyhogy azt a lépést átugorjuk. - mondtam. - Amit érdemes tudni rólam, hogy szeretem a természetet. Mikor csak van időm kimegyek az erdőbe, vagy a parkba, hogy pihenhessek, és nyugodtan lehessek. Nyilván ebből adódóan olyan a katanám típusa, amilyen. - gondolkoztam hangosan.
- Továbbá szeretek enni, én is szeretem a jó társaságot, és szeretem a párom is, Mitsukot. Ja és persze a saké, az a gyengém. - nevettem el magam.
Aztán fény derült arra is, hogy Misty-t már ismeri az osztagból, egy korábbi küldetésről.
- Igen, valóban itt van nálunk Misty. Ő az ügyeletes "körbevezető", szóval ha gondolod, üzenhetek neki, hogy jöjjön. - mondtam, és útnak indítottam egy pokollepkét a tisztemért.
-Viszont amíg ideér, lenne még itt néhány dolog. - mondtam ismét kicsit komolyabb hangon.
-Mint a 10. osztag hadnagyának, a te dolgod lesz egy ideig az újonc tisztek felvétele, adatainak elraktározása. Valamit, ha én nem vagyok itt, küldetésen vagyok, vagy egyéb dolgom van, gyakorlatilag te vezeted az osztagot addig, míg én vissza nem értem. Ezért is fontos, hogy megismerkedj a tisztekkel, és kiismerd magad az osztagban. Mondanom sem kell, hogy elvárom, hogy míg távol vagyok, az osztagban rendnek, és nyugalomnak kell lennie. A zendüléseket, veszekedéseket nem tűröm senkitől. - fejeztem be az útmutatómat.
- Igaz is...beköltöztél már a szobádba, és az irodádba? - kérdeztem Suwuntól.

*Miközben elkezdtem mesélni, a kapitány egy csésze teával kínál meg. Időnként Yuusuke is beszúr egy-két megjegyzést, és kérdez is néhány dolgot. Legalább már jobban képben vagyok arról, hogy milyen adatok vannak feltüntetve a rólam szóló iratokon. Valószínűleg még az előző kapitányom adta oda a papírt Yuusukének, hogy kicsit képben legyen velem kapcsolatban, és tudja, mire számítson. Hát igen, azért én még sem egy egyszerű sokadik tisztként vagyok itt. Egy hadnagyot érdekes módon máris szívélyesebben kezelnek, mint egy egyszerű tisztet. Ráadásul várhatóan igazán komoly dolgokról fogunk beszélgetni; arról, hogy milyen iratokat kell majd kezelnem, mikor kell helyettesítenem a kapitányt, hogyan nem kínozhatom meg a tiszteket, satöbbi. Vagyis gyakorlatilag titkárnő, ügyintéző és helyettes lettem egyben. Ha pedig jól végzem a munkám – már pedig a hatékonyságomat senki se cáfolhatja meg - , akkor előbb-utóbb egész Soul Societyt sikerül behálóznom, és talán még Aizent is sikerül manipulálnom, mwuhaha! *
- Sajnos nincs állandó társaságom itt, Soul Societyben. Néha megfordultam itt-ott, de mindig kénytelen voltam egyedül menni. Aztán meg, az éjjeli őrjáratok miatt végül egyre kevesebb alkalmam volt szórakozni… Nem mondom, igazán jól esne, ha egyszer tényleg kikapcsolódhatnék, de nem mulaszthatom emiatt shinigami kötelességeimet.- *válaszolok a kapitány kérdésére, persze a saját, kicsit elferdített, engem pozitívan feltüntető változatban. Egyszer csak azért lyukadtam ki az emberek világában egy koszos kis kocsmában, mert egy másik tisztet egy idegen osztagból láttam megszökni egy senkai-kapun át. Valószínűleg illegálisan tette ezt. Csak végül úgy alakult, hogy volt ott valaki, akit le tudtam húzni cigivel meg alkohollal. Aztán meg, a sok eset egyike, amikor egyedül indultam el szórakozni… pedig még kedves is voltam azzal a Kohimével, de ő meg abba a kényes kislány kategóriába tartozik, akiket nem lehet elviselni. Na persze nekem sikerül, hiszen én vagyok az, aki eldönti, hogy engem ki visel el. Csakis rajtam múlik, ki milyen képet állít fel rólam. Majd én megmondom, hogy éppen kedveljen engem, odalegyen értem, vagy ne bírjon elviselni az illető. Kétség kívül az utóbbi az, ami szórakoztatóbb; néha komolyan élvezem, amint a célpontomat teljesen kiidegelem csupán azáltal, hogy nem veszek róla tudomást. Sokkal provokatívabb lenézni valakit, mint beszólni. Amúgy sem szoktam káromkodni, az meg a másik.
A kapitány ekkor megkért arra, hogy tegezzem őt. Elég kiszámítható a viselkedése; legalább könnyebben Yuusuke bizalmába tudok férkőzni. Vagyis mindenki szív, csak én nem. () Persze ez azzal jár, hogy kicsit én is szívok, ugyanis a kapitány nem is titkolja, hogy nekem adja majd a legtöbb (vagy az egész) papírmunkát. Azonban áldozatot kell hozni a sikerért és a hatalomért; még így is jobban járok, mint bármelyik másik tiszt. Velem kivételeznek. *.* És ha meg ezek után valaki azt gondolja, hogy túlzottan beképzelt lettem az új rangom miatt, azon fogom először levezetni a munkával járó stresszt. Kíváncsi vagyok, képes-e Ssuritsubusu Kikan egész emlékeket megváltoztatni. Mondjuk az vicces lenne, ha valaki elfelejtené a saját kapitányának a nevét. Igen, tudom, hogy kegyetlen vagyok. Mert a legjobb az egészben, hogy amíg a testemből ki nem húzzák a saját kardom, addig úgy se tudnak ellene tenni semmit. A testemhez pedig lehetetlen hozzáférnie bárkinek, ugyanis nem feltétlenül kell ott lennem, ahol a célszemély is van. Ismerek egy jó technikát, amivel magamra zárhatom a szobám ajtaját, és feltörni se tudják azt. Praktikusabb, mint a kulcsok.
Aztán kérésemre Yuusuke is kezd magáról mesélni; csupa földi és emberi dolog, és megjegyzi, hogy valószínűleg azért olyan a zanpakutoja, amilyen. Lehet benne valami… hisz ha Yuusuke tudná, hogy nekem miért olyan a zanpakutom, amilyen, valószínűleg kapásból kirakna az osztagból. De amíg nem tud a skizofréniáról, a periodikus időnként rám köszöntő depressziótól, a megalomániámról, valamint arról, hogy az Ssuritsubusu Kikan-nal való viszonyban nem tiszta, hogy ki a harcos és ki a fegyver, addig nincs semmi gond. Na persze az sem árt, ha nem jön rá, hogy kedvenc hobbym az emberekkel való játszadozás. Lehet, nem vetne rám túl sok jó fényt.
A kapitány ezután küld is egy pokollepkét ennek a Mistynek. Remélem, jó nagy hisztit csap. Szórakoztató látvány lesz, amikor meglát. Lehet, ő is ugyanannyira várja már az újralátást, mint én.
Az ördögi tervemen elmélkedve persze most is ugyanazt a kedves mosolyt biggyesztem az arcomra, s igyekszek a lehető legértelmesebb fejet vágni Yuusuke mondataira. S mivel csinos vagyok, ez nem okoz nagy kihívást. De legalább a kapitány belekezd a komolyabb dolgok magyarázásába, miszerint milyen feladatokat kell még ellátnom az osztagon belül. Tetszik, hogy szinte egyenrangúként kezel, s tényleg olyan megbízásokat ad, amik méltóak hozzám. Na jó, az újonc tisztekkel valószínűleg lesz némi problémám. Remélem, senki se akar majd kilépni az osztagból, csak mert nincs kedvem előttük úgy tenni, mintha ők valamit számítanának is.*
- Azt hiszem, a renddel nem lesz gond… Sokan kicsit szigorúnak tartottak az éjjeli járatok során, viszont legalább tényleg azt tettük, ami a kötelességünk. - *erősítettem meg az új kapitányomat, miután befejezte a legfontosabb feladatköreimnek az ismertetését. Így legalább ha bárki merészel neki arról panaszkodni, hogy egy kétszínű némber vagyok, elég jó védelmem lesz az „alaptalan” vádak ellen.*
- Hát, még nem volt nagyon időm a költözésre… Az előző kapitányom csak ma délelőtt ajánlotta fel ez a posztot, mikor visszajöttem egy küldetésről. Még csak a karszalagot kaptam meg, - *tekintek ekkor az alaposan kivasalt, hadnagyi rangot jelző karszalagra* - és éppen csak ide tudtam találni. Mivel az a küldetés igencsak kifárasztott, remélem, Mistique segít majd nekem elhozni néhány holmim. És persze össze is kell csomagolnom… Azt hiszem, az egész napom rá fog menni, még ha segítséget is kapok. - *válaszolok, ezzel utalva arra, hogy szükségem lesz egy hordárra. Először vagyok hadnagy, ki kell élveznem az ezzel járó bónuszokat.*

Meg voltam róla győződve, hogy Suwun az, aki a hadnagyi posztra kell, és megütöttem vele a főnyereményt. Csak aztán nehogy visszanyaljon a fagyi, bár őszintén szólva nem néztem ki Suwunból azt, hogy őrült módjára ordibál mindenkivel, bár ha ez kellett volna ahhoz, hogy az osztagomban rend és nyugalom legyen, akkor nem szóltam volna bele. Őszintén szólva kíváncsi voltam rá, hogy mit tud Suwun, hogyan tud majd érvényesülni az új posztján, mert az csak egy dolog, hogy kinevezték, bizonyítania is kell, hogy alkalmas rá. Kellemesen elbeszélgettünk teázás közben erről-arról, egymás szokásairól, meg egyebekről. Közben küldtem egy pokollepkét Mistyért, hogy majd vezesse körbe Suwunt az osztag területén, illetve ha szükséges, segítsen a hadnagynak a költözésben.
- Sajnos nincs állandó társaságom itt, Soul Societyben. Néha megfordultam itt-ott, de mindig kénytelen voltam egyedül menni. Aztán meg, az éjjeli őrjáratok miatt végül egyre kevesebb alkalmam volt szórakozni… Nem mondom, igazán jól esne, ha egyszer tényleg kikapcsolódhatnék, de nem mulaszthatom emiatt shinigami kötelességeimet. - mondta Suwun.
- Ez így rendben is van, de azért néha tedd félre a munkát és kapcsolódj egy kicsit ki. - mondtam neki jóindulatúan, hiszen néha lehet egy kicsit kikapcsolódni is, mint én szoktam, bár mostanában egyre többször, de különösebben nem érdekelt. Aztán rátértem a fontosabb dolgokra, például a hadnagyi kötelességek, meg az én elvárásaim Suwun felé, meg ilyenek, hiszen ezek mind kellettek ahhoz, hogy az osztag jól, zökkenőmentesen működjön.
- Azt hiszem, a renddel nem lesz gond… Sokan kicsit szigorúnak tartottak az éjjeli járatok során, viszont legalább tényleg azt tettük, ami a kötelességünk. - válaszolt az én kis előadásomra.
- Helyes-helyes. - bólogattam elégedetten. - Kell a szakértelem ehhez a poszthoz, és persze a gyakorlat is. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond neked beilleszkedni, és hogy nem fogsz csalódást okozni. - mondtam elégedetten.
Mint kiderült, nem volt még Suwunnak ideje a költözködésre, így ezt a beszélgetés után fogja letudni. Talán, ha megkéri Mistyt, segíteni fog neki, bár, mint a hadnagyának kötelessége engedelmeskedni, ha megkérik valamire.
Néhány másodperc múlva kopogtak az ajtón, és Misty lépett be rajta.
- Ááá Misty, épp időben érkeztél! - köszöntöttem tisztemet. - Ő itt Verashu Suwun, és mától Ő az osztagunk új hadnagya. Lennél szíves körbe vezetni az osztag területén? - kérdeztem tőle.
- Természetesen mondanom sem kell, hogy neked és a többi tisztnek is kötelességed engedelmeskedni a hadnagyodnak, mivel gyakorlatilag utánam neki van a legmagasabb rangja az osztagban. -mondtam neki mosolyogva.
- Hát akkor...- álltam fel az asztaltól, és fogtam kezet Suwunnal. - Sok szerencsét az új posztodhoz, és mindent bele! - mondtam mosolyogva, majd visszaültem a székembe és kitöltöttem 1-2 adatlapot az új hadnagy felvételéről.

Azt hittem végre kapok egy ujabb szabad napod, erre pokollepke. Szerencsére nem nehéz feladat, csak éppen osztagunk legujabb tagját kell korbe vezetnem. A tobbire nem vagyok kíváncsi, anélkul is tudom, hogy az illeto holgy, az uj hadnagy, ráadásul Suwun az. Miért lehet nekem ekkora pechem, hogy a legidegesítobb némbert kapom felettesemnek. Na mindegy, ezen most nem rágodom. De annyi biztos, hogy érdekes egy kapcsolatunk lesz. Nem kell még látnoknak sem lenni hozzá, hogy tudjam mindketten megtesszzuk, amit csak lehet, hogy borsot torjunk a másik ora alá. Viszont engem nem kell félteni, és még nem volt olyan probálkozás, amit ne láttam volna át. Most pedig ot kell korbevezetnek az osztag teruletén? Ha rajtam mulik jovore sem fogja tudni, mi hol találhato. Szerintem már így is eleget késtem, de nem sietem el a dolgot. Inkább szenvedjen vele a kapitány egyenlore. Utkozben feloltom a már jol ismert pokerarcomat, egy eléggé hiheto mosoly kíséretében. Mikor az ajtohoz érek, hallom amint a kapitány felajánlja a segítsegemet neki az áthurcolkodásban. Na azt megkaphatja, de nem fog neki orulni. Bajkeveronek sem voltam soha utolso, és ha valaki kihozza belolem azt az énemet, nem koszoni meg. Mivel mindjárt ugyis rájonnek a lélekenergiábol, hogy az ajto elott vagyok, pont itt az ideje belépni.
-Jo napot Yuusuke kapitány! - még mindig nem érdekel hogyan is kéne szolítanom.
- Ááá Misty, épp időben érkeztél! Ő itt Verashu Suwun, és mától Ő az osztagunk új hadnagya. Lennél szíves körbe vezetni az osztag területén?
-Hello Suwun, rég nem beszéltunk. - koszontottem régi barátnoként és természetesen kapásbol letegeztem. Ugy tunik mukodik az álcám, a kapitány arckifejezésébol ítélve azt hiszi, jo barátnok vagyunk. Jokora tévedés... - Orommel vezetlek korbe, remélem jol fogod itt magad érezni. - teszek rola, hogy ne így legyen, gondolom hozzá egy bájmosoly kíséretében.
-Természetesen mondanom sem kell, hogy neked és a többi tisztnek is kötelességed engedelmeskedni a hadnagyodnak, mivel gyakorlatilag utánam neki van a legmagasabb rangja az osztagban.
Persze, tudom... - de mivel a kapitány parancsára sem hajtom végre a nekem nem tetszo feladatokat, szerintem még ez a hárpia sem fog rávenni, hogy megtegyem. Azt meg nagyon megnézem, mivel probálkozik.
-Hát akkor... Sok szerencsét az új posztodhoz, és mindent bele!
-Akkor mi megyunk is, nem zavarunk tovább. - azzal cseppet sem kedves mozdulattal karon ragadtam és elkezdtem kifelé vonszolni, kozben kínosan ugyelve rá, hogy kívulrol csak vidám barátnoknek nézzuk ki. - Mit szolnál, ha az edzoteremmel kezdenénk?

*A bemutatkozásnak lassan vége; már megkaptam a leglényegesebb információkat az új osztagról, ráadásul süt a kapitányról, hogy nyert ügyem van. Nem volt nehéz eset, most már csak a felállított personámat kell megtartani. Vagyis rendesen elvégezni a munkám. Már alig várom, hogy az első újonc betegye a lábát az irodámba. Vagy azt, amikor majd büntetésből valakinek archiválnia kell az utóbbi évek iratait. Kétségtelen, ezt a hadnagyi rangot pont nekem találták ki. Remekül manipulálható kapitány, és minimum egy olyan tiszt, aki már most utál, pedig én nem csináltam ellene semmit. Csak egyszerűen lenézem.
Aztán megérkezik Misty is, egy olyan mosollyal az arcán, amit általában én szoktam hordani. Kár. Így nem olyan szórakoztató. Azonban legalább elárult valamit magáról ezzel; azt, hogy nagyon makacs. Nem szeretem a makacs embereket. Mert gyerekesek. Úgyis én győzök. Én pedig nem vagyok hajlandó túl sok energiát erőltetni a győzelembe. Nekem ez nem harc, ez a tyúk nem ellenfél. Ő csak egy kis senki, akinek mostantól akkor kell ugrania, amikor én mondom neki. Jó lenne, ha ezt ő is felfogná. Amikor még csak a 9. tiszt voltam, nekem se volt pofám egy hadnaggyal versengeni, de még a 3. tiszti pozíciómban sem. De ha ez a csitri úgy gondolja, hogy most lazán letegezhet, és azt hiszi, átveheti az irányítást, akkor nagyon téved. Szinte sajnálom a kapitányt, hogy abba az álomba kell ringassuk, hogy az osztagban béke és nyugalom van. Nekem nem a béke kell, csak a fegyelem. Sokkal hatékonyabb a diktatúra, mint a diplomácia.
Felállok, és a csészét az asztalhoz viszem, hiszen ideje búcsúzni a kapitánytól. Hiszen ma tényleg egész nap csak a holmijaimat fogom elszállítani az előző szálláshelyemről. *
- Hát akkor, nagyon köszönöm a teát. A mai napot a költözésre szánnám, de remélem, holnap már nekiállhatok a feladatköreimnek. - *köszönök el a kapitánytól, majd nem kis felháborodásomra ez a Misty megrángatja a karom, és kivonszol.
Természetesen csak addig engedem, hogy hozzám érjen, amíg ki nem érünk az irodából. Én aztán nem vagyok hajlandó továbbra is vigyorogni. A közömbös arcom veszem fel ismét, kezeimet hátul összekulcsolom, s némán haladok Misty mellett tovább.*

//Ty korbevezetése//

A megszeppent ujonc szemmel láthatoan megkonnyebbult, mikor felbukkantam és kimentettem a hadnagyi irodábol. Mivel Suwun a kezembe nyomott egy ujabb adag papirost és kapásbol a titkárnoi feladatkort is rám bízta, ugy dontottem mindketten jobban járunk, ha a kapitánynál kezdem a bemutatást.
-Ugye nem baj, ha eloszor a kapitányi irodába megyunk? Tudod az ilyenen jobb, minnél hamarabb tulesni. - mondom neki mosoly kíséretében, majd elindulok az egyik jobb oldali folyoson. Mivel nagyon nem tudom milyen vérmérsékletu az ujonc a megnyugtatása miatt kezdeményezek egy kis beszélgetést is.
-Na és hogy tetszett a hadnagy? - választ nem nagyon kaptam, de az arca olyan lett, mint aki citromba harapás után probál mosolyogni. Szoval o is kapott egy rendes felvilágosítást Suwuntol. - Nem kell tole félni. Általában így viselkedik, de még senkit nem evett meg. Ráadásul amíg nem duhíti fel az ember, nem is kap tole tulságosan bosszanto feladatokat... - mert azokat rendszeresen rám osztja ki. - Valojában az osztag elrendezése sokban hasonlít egy labirintusra. Ha elsore nem tudsz benne kiigazodni, nem kell kétségbe esni. Nyugodtan kérdezz meg másokat, orommel eligazítanak. Vagy keress meg engem, már ugy ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet. - kozben meg is érkeztunk a kapitányi iroda feliratu helyiséghez. Kopogok, majd pár pillanatra behunyom a szemem mikozben kinyitom az ajtot. Szerencsére odabenn semmi kompromitálo nincs, így azonnal feloltom a szokásos mosolyomat.
-Jo reggelt Yuusuke kapitány! Engedelmével szeretném ezeket az iratokat átnyujtani. Suwun kuldi oket, és uzeni, hogy mrá csak az aláírás hiányzik roluk, valamint mindegyikre rá van írva egy kis cetlin, hogy pontosan mit is tartalmaznak. - azzal a terjedelmes iratcsomagot az asztalra helyezem, majd két lépést hátrálok. - Egyébként o itt Zirohachi Taro, az uj 8. tiszt. - mutattam be a mellettem állo fiut...

Látogatás -> Bemutatkozás. Avagy: Hogyan reagál a kapitány, ha megtudja, hogy Espada van az osztagában?

Kora reggel. Ki az ágyból, 10 perc alatt zuhanyozni, felöltözni, reggelizni, aztán elbúcsúzni a menyasszonyodtól, és elindulni atomkómás fejjel a kapitányi irodád fele, ahol már vár a 3 méter magas papírkupac a hadnagyod jóvoltából, és azt csinálgatni egész nap. Ma sem indult másképp. Reggel még úgy voltam, hogy teszek az egészre, és nem fogok bemenni, hanem otthon maradok, és ráveszem Mitsut, hogy Ő is lógjon egy jót a munkából. Nem lenne különösebben nehéz dolgom, csak rá kéne néznem, és elmondani, hogy ma Ő sem akar menni munkába, és kb már el is döntötte volna. Nyilván szívesebben töltötte volna velem az idejét, mint az unalmas irodában az unalmas tisztek között az unalmas papírokkal. A 10 perces készülődés helyett fél órás lett, mert volt egy kis malőröm, mikor a zuhanyzóból kifele megbotlottam, és átfejeltem az ajtót, amit helyre kellett állíttatnom gyorsan, de aztán minden "simán" ment, és csak elértem nagy nehezen a kapitányi irodába. Beléptem, majd egyből ki is jöttem, és gyorsan elmásztam Verához a hadnagyi irodába, és közöltem vele, hogy ugyanmár légyszíves legközelebb ne 1 méteres papírtornyot hagyjon az asztalomon, mert ránézni is szörnyű, nemhogy elolvasgatni, meg aláírogatni. Mondjuk, milyen lehet ezeket megírni? O.o Én csak olvasom, meg aláírom, ha kell ,de mások meg megírják...ehh bele se merek gondolni. Visszaértem az irodába, majd ledobtam magam a székbe, és morogtam egy sort, közben szemezgettem a papírhalommal, és a számat húzogattam, ha csak rágondoltam arra, hogy engem várnak. Gondolataim akarva-akaratlanul is elkóvályogtak más irányba, valamerre a szobám felé, ahol kedvesem tartózkodott még, mert neki nem kellett olyan korán bemenni ma. Szívesebben töltöttem volna vele az időt, de nem hanyagolhattam el az osztagot sem. Magamhoz tértem röpke elmélkedésemből, majd úgy döntöttem, hogy egy csésze mentatea mellett kellemesebben telne az idő ezekkel a papírokkal, szóval odaslattyogtam a teafőző készlethez, és nekiláttam a teakészítésnek. Nem siettem el a dolgot, nem volt kedvem a papírokkal szélmalomharcot vívni, ám csak készen lett a tea, és már nem tudtam mire fogni a munkakimaradást, így kénytelen voltam nekiállni. Már vagy 20 perce körmöltem lap-lap után a nevem, meg szürcsölgettem a teámat, mikor kopogtak az ajtón. Meglepve pislantottam fel a lapok közül, majd beszólítottam a vendéget. Jobbkor nem is jöhetett volna, pont kezdtem unni a körmölést. Meglepetésem még nagyobb lett, mikor egy vékony, fekete hajú, kék szemű lány jött be az irodámba, majd közölte, hogy egy privaron espada, és az ÉN osztagomban szolgál. Az első megrökönyödés után megráztam kicsit a fejem, majd rendbe tettem gondolataim. Nyilván, ha nálunk szolgál, akkor elárulta Aizent, és átállt a mi oldalunkra, szóval nem kém. Viszont Vera szólhatott volna, mert nem szokás elhallgatni, hogy egy privaron szolgál a shinigami osztagában. Majd utólag rákérdezek, hogy miért maradt ki ez az információ.
- Üdvözlet! Szóval egy privaron, érdekes. - mondtam, majd hellyel kínáltam az arrancar lányt. - Esetleg egy mentateával megkínálhatlak? - kérdeztem, majd mutattam a teásbödönre, amiben még volt egy bögrényi mentatea.
- Nos, kérlek mesélj valamit magadról, mert a papírjaidat nem találom, valószínűleg elkajlódott valahol. - mondtam mosolyogva, majd vártam a lány válaszára. Nem nagyon zavart, hogy privaron, mert ha a mi oldalunkon állt, akkor nem volt semmi probléma vele, viszont semmit sem tudtam a lányról, ezért érdekelt kicsit, hogy hogyan is jutott el idáig.

Az az igazság, hogy így a Slarin és Ryuunosuke elleni harcok után nem sok kedvem volt arrancart, vagy espadát, vagy akármi ilyesmit látni, erre betoppan egy privaron az irodámba, és azzal jön, hogy az én osztagomban szolgál, sőt mi több, elég szemrevaló lány volt, így első ránézésre, meg másodikra is. Az még jobban meglepett, hogy nagyon is műveltnek tűnt, szóval nem egy tapló, agyatlan kis valaki Las Nochesből, hanem látszott rajta, hogy értelmes, és komolyan gondolja a dolgokat. bár túlzottan nem bíztam a fajtájukban, azért azoktól, akik hozzánk szegődtek, és velünk voltak, nem kellett tartani, így nem is kezeltem úgy, mint mondjuk Slarint, mikor először találkoztam vele. Rögtön hellyel és teával kínáltam, nehogy azt érezze, hogy ki van rekesztve. Bár igazság szerint mindenkit meg szoktam kínálni egy kis teával, mert mégis oldja a feszültséget. Elég sok újonc jön úgy bemutatkozni, hogy idegbajos, mert a kapitányával kell találkoznia, és mi lesz, ha rosszul mond egy mondatot, vagy elkezd makogni, stb stb. Pedig nem harapok..nagyot. Emlékszem, én is eléggé zavarban voltam annak idején, mikor Hanaéhez mentem bemutatkozni, aztán nem lett semmi baj, de mindig van a shinigamiban egy kis feszültség, ha egy elöljáróval készül találkozni, aztán az első találkozás után már minden rendben szokott lenni. Első kérdésem természetesen mi más lehetett volna, hogy kicsit meséljen magáról. Bár mindenkitől ezt kérdezem általában, mert az adatlapjukon nincs túl sok minden feltüntetve az adataikon kívül, de itt mégiscsak egy privaronról van szó, és valamilyen szinten érdekelt az arrancarok élete, szokásaik, gondolkodásmódjuk. Ki tudja mikor veszem hasznát egy harc során.
- Valóban, van rajtad kívül is, akivel éppenséggel elég jó viszonyban vagyok. Mégis, nem mondhatnám, hogy özönlenétek a Seireiteibe. Bár akad bounto is, meg néhány fura szerzet. - jegyeztem meg viccesen, majd hallgattam tovább a privaron beszédét, miközben jóízűt kortyoltam teámból. Figyelmesen hallgattam végig a lány beszámolóját, hisz kíváncsi voltam részletekre.
-Mindig is mondtam, hogy Aizen csak bábként tekint a "népére" és csak arra vagytok jó neki, hogy ne magát vesse bele az első csatába, hanem titeket, de akárhányszor elmondtam ezt egy arrancarnak, egyből rám támadott, és vakon bízott Aizenben. Észre sem veszik, amit az orruk előtt történik, ez lesz a vesztük. Kérlek folytasd.- fejeztem be gondolatmenetem kissé keserűen. Való igaz, az ellenségeink voltak, de ha felismerték volna a helyzetüket, mint néhány társuk, akkor nem így vélekedtek volna Aizenről.
- És Te döntöttél helyesen. Nem lennénk shinigamik, ha nem harcolnánk az egyensúlyért. - mutattam rá mutatóujjammal a lányra, mikor elmondta, hogy miért is döntött úgy, hogy elhagyja Las Nochest. Teám közben elfogyott, így most az asztalra könyököltem, és kezeimet összekulcsolva támasztottam államat, és úgy néztem a privaronra.
- És hogy érzed, megérte elhagyni Las Nochest ezért? Mármint, persze, megérte, mert nem zaklatnak többet, de legbelül mit érzel? - kérdeztem a lánytól érdeklődve, mert komolyan kíváncsi voltam az álláspontjára.
- És mond csak...nem ismertél véletlenül egy Slarin nevezetű arrancar lányt és egy Ryuunosuke nevű srácot arrafelé? Egyébként mit szeretsz csinálni szabadidődben? - tettem hozzá még előző mondatomhoz ezt a kis "apróságot". Talán, ha Caquel ismerte Slarint, többet megtudhatok arról a kis ...nőcskéről, ami segíthet abban, hogy ha legközelebb találkozok azzal a kettővel, simábban tudjam őket legyőzni, mint tettem anno.

A kiürült teáscsészémet lerakom asztalra, közben az előttem helyet foglaló privaron lányra szegezem tekintetem. Kétségtelenül a "szebbik" fajtából került ide a Seireiteibe, ám nyilvánvalóan nem a két szép szeme miatt élte túl eddig az életben azokat a dolgokat, amik miatt el kellett hagynia Las Nochest. Érdeklődve hallgatom a lány előadását arról, hogy miként is jutott el hozzánk, min ment keresztül, és magamban elismeréssel adózom neki, mert elég sok mindenen keresztül ment az alatt az út alatt, amit megtett idáig.
- Kétségkívül, valami hasonló, ám ahogy Te is, úgy Ők is bizonyították, hogy már nem állnak a Seireiteiel ellenkező oldalon, és életüket is feláldoznák azért, hogy megvédjék az emberi világot, illetve a Soul Societyt és biztos vagyok benne, hogy hasznos leszel mind SSnek, mind a 10. osztagnak. - magyarázom a lánynak, hogy miért is van ennyi "dezertőr" a Seireiteiben. Mert hogy van, nem is kevés. Démonok, privaron espadák, arrancarok, bountok is tartózkodnak jelenleg SSben, sőt, még valami mágus is hozzánk szegődött nem rég, bár szerencsére nem az én osztagomba. Furábbnál furább alakok csatlakoznak hozzánk mostanában, és bizonygatják bőszen, hogy a mi oldalunkon állnak. Csak nehogy a végén visszanyaljon a fagyi, és ellenünk forduljanak majd, mert akkor elég nagy szarban lennénk. Folytatjuk a beszélgetést, kitérünk Aizenre, meg minden hozzá kapcsolódó dologra is. Sanos a legtöbb arrancar nem látja be azt a tényt, hogy egy báb. Egy közönséges báb, amit Aizen irányít kénye-kedve szerint, és oly' elvakultan hisznek szeretett urukban, hogy készségesen áldozzák fel magukat azért, hogy Aizen nagy tervei előrébb haladhassanak. Majd idővel rájönnek, hogy nem többek, csupá rabszolgák, akik attól rettegnek nap mint nap, hogy melyik társuk szúrja őket hátba a hatalomvágy miatt, vagy mikor rúgja ki őket Aizen azért, mert már nincs rájuk szüksége. Az előttem helyet foglaló lány ezt felismerte, és immáron kikerült Aizen "illúziója" alól, ez pedig dicséretes, és tiszteletre méltó. Caquel is rávilágított a lényegre, amin én eddig gondolkoztam, nagyot bólintok a lányra nézve, ezzel is igazat adva neki. Kellemesen elbeszélgetünk ketten, jóval kultúráltabbnak, rendesebbnek mutatkozik a lány, mint amit először gondoltam róla, ezzel még jobban nőve szememben, aztán felteszem az eddig érlődő kérdést, miszerint ismeri e Slarint. Elvégre, ha egy espada érkezik a Seireiteibe, neki tudnia kéne valamit Slarinról. Mégiscsak a felsőbb vezetésben foglalt helyet Las Nochesben, így tudnia kell néhány dolgot arról a bizonyos arrancar csajról. Kissé meglepődök, mikor Caquel úgy beszél Slarinról, mint espadáról, ezt is bizonyítja, hogy kiesik az éppen a kezemben lévő toll, amivel eddig szórakoztam.
-Slarin, mint espada? - kérdezek vissza, miután sikerül megemésztenem ezt a nevetséges információt. Az a kis senki, mint espada? Ugyan már...Még csak meg sem erőltettem magam, mikor legyőztem néhány hónapja, szóval elég hihetetlennek tűnik, hogy espada vált azóta belőle, de hát a hatalomvágy minden bizonnyal rendesen fűtötte őt is, na meg a bosszú. ^^ Lassacskán napirendre térek a dolog felett. Még így sem tudna ellenem semmit sem kezdeni az a kis liba, maximum ha egy fél hadsereget hozna magával, azt meg nem nézem ki belőle. Előbb halna meg egyedül, minthogy segítséget kérjen bárkitől is, legalábbis én így ismertem meg.
- Én? Mostanában nem nagyon van időm semmire sem, mert az esküvőm tervezése, illetve az osztagbeli dolgaim teljesen lefoglalnak. De, mikor van egy kis szabadidőm, szívesen sétálgatok az osztag kertjében, illetve a természetben. - adom elő az erősen szépített dolgaimat, mert kicsit hülyén hangzana az "általában mindig szabadidőn vagyok, mert ellógok a munkából, és ilyenkor valamelyik ház tetején fetrengek egy üveg saké társaságában" bemutatkozás.
- Nos, örülök, hogy megismerhettelek. Mindamellett, mi lenne, ha elmennénk az edzőtermekbe egy edzés erejéig? Kíváncsi vagyok mit tud egy privaron, bár már volt egyhez szerencsém, azt viszonylag hamar gyűrtem le. Utána pedig vendégem vagy egy ebédre. - kacsintok a lányra jókedvűen, majd felpattanok székemből, és magamhoz veszem zanpakutom, ami mintha kicsit megremegett volna, mikor kezem hozzáért, ezzel is jelezve, hogy már Ő is harcolni szeretne. Magamra csatolom Aikot, majd odasietek az ajtóhoz, és kinyitom a privaronnak, hogy kiengedhessem magam előtt.
-Nos, indulhatunk? - nézek rá mosolyogva, miközben megindulok az edzőtermek irányába, ahol remélem senki sem tartózkodik, ellenkező esetben félbe fogom szakítani az éppen zajló edzéseket...

Egy borús napon arra gondoltam, hogy megkeresek valakit az osztagból, és kicsit beszélek vele. Olyan idegen volt még ez nekem, hisz újonc voltam. Kapcsolatot akartam kialakítani az első emberrel akit meglátok. Nos, ahhoz hogy ez bekövetkezzen el is kellene hagynom a szobám. Felpattantam, felöltöztem, kardomat oldalamra kötöttem, és elhagytam a szobát. Mikor kiértem a folyósokról, akkor láttam meg csak igazán milyen borús is egy nap van ma.~Tényleg jó ötlet ilyenkor kimozdulni?~ Kérdeztem magamtól. Még mielőtt visszamentem volna, tettem néhány kört, az osztag területe körül. Ezután visszamentem a folyósokra és megpillantottam a kapitányt, aki épp az irodája felé indult. Hirtelen nagy ötletem támadt.~ Mi lenne ha a kapitánnyal ismerkednék össze? Hisz még be sem mutatkoztunk egymásnak.~ Gondoltam magamban. Jó ötletnek tűnt, ezért elindultam a kapitányi iroda felé, szépem lassan. Útközbe nagyon sok tisztel találkoztam, de már eldöntöttem kihez megyek. Ekkor, hirtelen eleredt az eső. Csak úgy szakadt a nagy szürke felhőkből. Tudniillik én szeretem az esőt, úgyhogy én ennek örültem. Már vagy 5 perce csak ott álltam és néztem az esőt. Ekkor jutott eszembe csak, hogy miért is indultam.~ Remélem még ott van a kapitány~ Tovább haladtam. Közben elgondolkodtam egy-két dolgon.~Mi van akkor ha éppen zavarok? Egy kapitánynak sok a dolga.~ Mondtam magamban. De mit sem törődve ezzel, tovább haladtam. Már majdnem ott voltam, mikor egy tiszt jött ki a kapitányi irodából. Nem volt ismerős, még sohasem láttam. De örömmel láttam, hogy a kapitány még ott van. Már csak az volt a kérdés, hogy zavarok-e? Bekopogtam kettőt, ahogy mindig is szoktam. Ez a válasz fogadott: -Gyere be.-
Benyitottam, és láttam, hogy a kapitány éppen olvas valamit.~Ettől tartottam, mi van ha zavarok?~ Gondoltam. Üdvözlet kapitány. A nevem Hakugin Jin. Az ön osztagának a 7. újdonsült tisztje.

Ez a mai nap tökéletesen tükrözi már napok óta tartó hangulatomat. Borús, esős. Nagyjából ezzel lehetne most jellemezni az én kedvemet is, mióta Vera elhagyta az osztagot önző módon. Normális esetben valószínűleg örültem volna a kinevezésének, gratuláltam volna neki, sőt még talán egy üveg pezsgőt is kerítettem volna, hogy megünnepeljük a dolgot, de így, hogy önző módon se-szó, se-beszéd módon lelépett, nem tudok neki örülni, sőt mi több, nagyon megharagudtam rá. Maradjon csak ott a 2. osztagnál, ott nyilván jobban érzi magát, mint itt, ha már ennyire nem szerette az osztagot és engem. Pedig én minden megpróbáltam, hogy jobbá tegyem a helyzetét, de úgy tűnik, kudarcot vallottam. Hát ez van, nem fogom ezek után a barátságát keresni. Az egyetlen dolog, ami utána maradt, az a több ezer példányt számláló papírmunka, na meg az újoncok beregisztrálása is rám maradt, mivel hogy nincs más, nekem is azt kell. Kétségtelenül rám zúdította az összes munkáját, kegyetlenül, aljas módon, pedig én sosem tettem volna vele olyat, amit nem szeretett volna, eltekintve azt a kis incidenst Erassal, de az nem az én hibám volt. Egy halk, gondterhelt sóhaj után folytatom a papírmunkát, ám egy idő után ráunok, szóval felállok az asztalomtól, és odamegyek a teáskészletemhez, hogy hozzáfogjak egy mentatea elkészítéséhez. Míg várom, hogy lefőljön a tea, kinézek az ablakon, ahol az eddig borongós időt leváltotta lassú, szemerkélő eső, amit aztán egyre erősödő felhőszakadás vált fel. Nem szeretem az esőt. Jobb szeretem a tavaszi, nyári kellemes időt, amikor ki lehet menni az osztag kertjébe, és magadba szívhatod a friss levegőt. Az őszön és az esős időszakon kívül minden szeretek. A télért, és a havazásért is oda vagyok, főleg mivel jég alapú a zanpakutom, de ezelőtt is szerettem, hiszen túrázás közben vesztettem el az életem is még annó', emberként.
Komor arccal indulok vissza az íróasztal felé, immáron egy csésze gőzölgő teával, hogy folytassam munkámat, mikor kopognak az ajtón. Valószínűleg egy adag új jelentést hoztak, amit el kell majd intéznem, de szemem némiképp boldogan villan meg, mikor az egyik újonc kér bebocsájtást. Százszor szívesebben foglalkozom újoncokkal, mint a papírmunkával, csak sajnos nem minden nap jön új tiszt az osztagba, ezért meg is kell becsülni azt a kevés időt. Nem sietek, rendesen kihasználom a helyzetet, és hála istennek elég beszédes a srác, így van miről beszélgetnünk. Valamivel jobb kedvre derülve hallgatom végig, és közben teámat szürcsölgetem, de sajnos eljön a búcsúzás ideje, s én abban a hiszemben intek búcsút neki, hogy jópár napig, vagy talán hétig megint nem lesz újonc, akivel foglalkozhatnék a papírmunka helyett. Annál nagyobb az örömöm, mikor újfent kopognak az ajtón, és egy újabb újonc jön be hozzám bemutatkozni. Egy nap alatt két friss tiszt! Nem mostanában volt ilyen, legalábbis én nem emlékszem rá. Beinvitálás után megvárom, hogy belépjen a szobába, majd az asztalom előtti székre mutatok, hogy foglaljon helyet. Az eddig olvasott jelentéstől a lehető leggyorsabban megszabadulok, és az egyik kupac irat tetejére teszem, hogy majd folytathassam, ha végeztem az újonccal, bár semmi kedvem hozzá, de muszáj.
- Üdvözlet! A nevem Watanabe Yuusuke, a 10. osztag kapitánya. Kérlek foglalj helyet! - mutatkozom be, majd várom, hogy leüljön velem szembe. Mivel újoncról van szó, ezért egy regisztrálási lapot előtúrok valamelyik papírstóc aljáról, és magamhoz veszek egy tollat is.- Esetleg kérsz egy csésze teát? - állok fel az asztaltól, hogy újratöltsem saját csészém, és ha már itt van, Jint is megkínálom, mivel nem akarok illetlen lenni. Attól, hogy újonc, nem lesz kevesebb, mint a többi másik tiszt.

Beléptem az ajtón és láttam, ahogy elrakja papírmunkáját és rám figyel. Megkért, hogy üljek le a vele szembe található székre, és közben bemutatkozott. Kedves gesztus volt tőle. Ahogy közeledtem a székhez megfigyeltem azt. Szép mintás fa szék volt teljesen passzolt a szoba stílusához. Amikor leültem, kicsit ideges lettem, gyorsabban kezdett el verni a szívem. Tudtam, hogy ez csak azért van, mert még újonc vagyok. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy örül nekem. Persze lehet, hogy csak azért, hogy elfeledtessem vele egy kicsit a sok papírmunkáját, de örültem neki, hogy nem zavarok. Megláttam a teakészletét, ebből következtetve arra, hogy szeret teázni. Nem sokkal később megkérdezte, hogy kérek-e egy csésze teát. Nem vagyok egy nagy teás, de mikor ideges, feszült vagyok jól esik egy csészével. Mivel ez volt az első találkozásom a kapitányommal, nagyon ideges és feszült voltam. Szinte már látni lehetett az arcomon. Ezért nem tudtam visszautasítani ezt az ajánlatot.- Igen. Kérek.- Mondtam kedves és egy kicsit bizonytalan hangon. Ilyen még nem történt velem. Soha nem voltam még ennyire stresszes, főleg nem annyira, hogy az a hangomon is érzékelhető legyen. A Kapitány felállt, oda sétált a a teakészletéhez és töltött egy adag teát nekem is.-Köszönöm, kapitány.- Mondtam immár normális hangon. Szépen megittam a teát, de nem ismertem rá az ízére, ezért hát megkérdeztem.-Kapitány, megmondaná, hogy milyen teát ittunk az előbb? Nagyon ízlett.- Fejeztem be a kérdésem. Miközben vártam a választ, eltöprengtem rajta, hogy mégis, hogyan tovább? Ha harcra került a sor, mindig pörgött a nyelvem, de most, semmi. Egyszerűen nem tudtam, hogy folytassam a beszélgetést. Eddig, nem ismertem be, de tényleg ennyire nehéz a kapitányok elé állni? Vajon ez csak nálam van így vagy a többieknél is? Mindenesetre, nem tudtam folytatni a beszélgetést, ezért csak annyit tudtam tenni, hogy vártam a kapitány válaszát. Annak ellenére, hogy mennyire ideges voltam, jól éreztem magam.

Lassan lépkedek Sereitei utcáin, ahogy haladok az új osztagom felé. Jut is eszembe nem ártana megnézni, melyik osztag lesz új áldozatom - ez most olyan, mintha elfogadnám, hogy kikészítem az osztagokat-. Megrázom a fejem a kellemetlen gondolatok elkergetésének érdekében, majd a papira szegezem a tekintettem, amit eddig jobb markomban szorongattam. Csoda, hogy még olvasható ennyi gyűrögetés után. Tekintettemmel gyorsan futom végig a sorokat.
- Áthelyezzük... blablabla... szabályok blablabla... a másik osztag... - itt megálltam az érdekes olvasási módszeremmel. - Szóval 10. osztag. Ez nem jó.. kiesik a sorból, már meg volt a 3., 5., 7. és most a 10. - számolom az ujjaimon a dolgot, amiből erősen hiányolom a 9-es számot. - Biztos azt hiszik, hogyha páros számú osztagba tesznek, akkor megváltozik a hozzáállásom. - vonom le a következtetést, majd arra eszmélek föl, hogy már beértem a 10. osztag főhadiszállására. Rögtön a kapitányi iroda felé indultam, hogy le tudjak jelentkezni. Már olyan rutinosan teszem ezt, hogyha betennének egy plusz opciót akkor tuti, hogy kihagynám.
- Vajon mennyire foglya díjazni a kapitány a hozzáállásom? - teszem fel magamnak a kérdést.
~ Mondjuk tegyél le a rossz benyomás keltéséről és legyél azon, hogy pozitív gondolatokat hagy magad után...~ kezd bele Hyozanryuu okos tanácsiba immáron sokadjára a mai nap.
- Hyozanryuu... én ezt már nagyon unom... hagyd abba, ezt a hirtelen megszólalok oktondi tanácsaimmal dolgot! Megszokhatnád, hogy úgyse fogok hallgatni rád. Legutóbb emiatt röpültem az osztagból! - állok meg idegesen és körülbelül fennhangon adom le válaszomat a sárkánynak, hogy biztos hallja.
~ Rendben.. csak jót akartam, ezért nem kellene kiabálnod...~ teszi hozzá okoskodóan, mert elég lett volna számára csak ha gondolok a válaszra és nem épp lett volna szükséges a fél világnak elkürtölnöm véleményemet.
- Ch... na persze... - morgom az orrom alá, majd értetlenül tekintek a pár tisztre, akik döbbent pislogással néztek felém az előbbi kiabálásomra pár ember sugdolózását hallom, csak ahogy elhaladok mellettük: "Ez az újonc? Mihez képest... már a sokadik osztagból helyezték át ide! Biztosan őrült... Valószínűleg, hisz magában beszél.". Dühtől felfújt arccal, immáron nagy, dühös léptekkel megyek tovább a folyóson.
~ A kis... pökhendik! Kerüljenek egyszer, csak a kezeim közé...~ mérgelődöm.
~ De hát igazuk van...~ szólalt meg Hyozanryuu az érveimnek ellentmondva.
~ Netán mondtál valamit...?~ erre, csak egy apró "semmit" kaptam feleletként, inkább visszavonult kis világába. Kisebb bolyongás után, de sikeresen megérkeztem a kapitányi iroda elé tény, hogy soha sem vallanám be magamnak, hogy szándékosan tévelyegtem össze-vissza, hogy nagyjából lenyugodjak.
- Ilyen nincs... miért nem lehet mindegyik osztagot ugyan úgy felépíteni... egyiknél hátul van a kapitányi iroda ... a másiknál pedig harmadik folyosó, jobbra első ajtó... bedilizek...- mérgelődök, majd benyitok az irodába, majd ahogy belépek megtorpanok, ahogy a kapitány értetlen arckifejezését látom, hosszas gondolkodásom után Hyozanryuu segít ki.
~ Elfelejtettél kopogni...~ mondja halkan, mintha itt lenne mellettem és suttogva közölné a tényeket, elejtek egy ócska vigyort, majd azzal mozdulatsorral, amivel beléptem, ugyan azzal távozok is.
- Elnézést...- lépek ki, majd becsukom az ajtót. Kis szünet után kopogok, majd úgy nyitok be ismét.
- Shiroichi Anao, áthelyezett tiszt szolgálatára! - hajolok meg úgy, mintha egy balett táncra akarnám felkérni vagy valami hasonló, ahogy ismét beléptem a szobába.[/center]

Második belépőm során, miután bejelentettem magam, igencsak érdekes módon, szemügyre veszem az új kapitányt. Egész szimpatikus, de vajon a humora is olyan, mint ő maga első látásra?
- Nem történt semmi, kerülj beljebb. Watanabe Yuusuke vagyok, a 10. osztag kapitánya. - hát persze! Watanabe Yuusuke, már rémlik! Nem, mintha úgy nem rémlett volna, de rossz tulajdonságom, hogy arcról tudok megjegyezni esetleg embereket, mivel a névmemóriám pocsék. A szó szoros értelemben. Ahogy bemutatkozása során a székre mutat, rögtön veszem a lapot és levetődők az ülőhelyre, közben tekintetemmel végigpásztázom a szobát mikor a kapitány kérdésére figyelek fel.
- Nem, most nem kérek. Köszönöm! - utasítom vissza jószívű ajánlatát, mert mielőtt eljöttem volna az előző osztagtól a kapitányt kikészítettem egy forró csésze tea mellet. Emiatt úgy vélem, hogy a mai nap a teákban lehet valami, ami gyengíti az idegrendszert, ha esetleg lefárasztják vagy valami hasonló.
- Nos, akkor mesélj magadról egy kicsit, Anao. Mi történt, hogy az előző osztagodból áthelyeztek ide? Mit szoktál szabadidődben csinálni, és ilyenek. Van időnk, ráérünk. – meghiszem én azt, hogy ráér… nézek egy kisebb stóc papírhallomra, ami az íróasztalon hevert, valószínűleg pár befejezetlen jelentés vagy valami hasonló lehetett első ránézésre, bár én aztán nem nagyon értek az ilyesmihez. Mondjuk kérdése meg se lepett, ha jól emlékszem az összes eddigi kapitány is valahogy így kezdte.
~ Hát inkább mit nem csináltam, mit nem csináltam kapitány-úr…~ vakarom meg tarkómat egy baljóslatú vigyorral az arcomon, ahogy eszembe jut egy-két nagyobb szabálysértés az előző osztagnál.
- Tudja, hogy van… egy két óvatlan lépés és apró csínytevés, mely parancsszegéssé fajul, s végül egy dühös kapitány áll veled szembe… Sajnos az előző kapitány-úr nem nagyon díjazta az ilyesmit. Helyesbítve az előzőek mind nem díjazták…^__^” – mesélem nagy komolysággal az elejét, hát igen kitűnő színészi érzékemnek köszönhetően, ezt az egészet bárki elhitte volna vagy az emberiség egy kis része, hogy ez milyen szörnyen nyomasztó dolog lehetett, ha a végére egy hatalmas vigyort nem társítottam volna, mint aki nem értené az egésznek a lényegét.
~ Na, meg Hyozanryuu okoskodása is közbejátszott…~ teszem hozzá magamban.
~ Most, ne rám fogd! És lehetnél egy kicsit komolyabb is! ~ hallom felszólalni Hyozanryuut mély gondolataimban a hibáztatások miatt. De, teljesen elengedve magam mellet hozzászólását folytatom a kapitány kérdésére a válaszadást.
- Szabadidőmben pedig… hm… - elgondolkodok ezen egy sort, ilyesmit nem kérdezett tőlem egy kapitány se ezelőtt. Elkezdek merengeni azon, hogy mégis miféleképpen fejezzem ki azt, hogy koros felhő bámulási kényszerem van olyankor és egy magas fa tetején ütőm el az időt.
~ Lustálkodsz!~ mondja lenéző hangnemben Hyozanryuu, mint akinek az fordult meg volna a fejében, hogy miért is egy ilyen shinigami lélekölő kardja… Hát, persze lustálkodok! Csillan föl a tekintettem a nagy gondolkodás közepette és kis híján kicsúszik a számon, mikor leesik, hogy ezt azért talán mégse kellene.
- Azt hiszem… semmit… - bököm ki magamból végül, egy kellemetlen vigyorral egybekötve. Most biztos nem tart normálisnak… nem, mintha egyszer is megfordult volna a fejemben, hogy annak fog tartani. De, akkor is! Megfogott egy nemes egyszerű kérdéssel! Hogy volt erre képes?!
~ Csak, te vagy szerencsétlen…~ mondja Hyozanryuu, aki nem nagyon tud mit szólni az előadásomhoz. Megrázom a fejem, hogy ezzel megpróbáljam kikergetni Hyozanryuu lesújtó szavait elmémből.
- Vagyis hát… azt, hiszem semmi az a valami, amit én tenni szoktam, ami a semmi! - teszem hozzá nagy hadarva javításképpen, de inkább csak csúfítók a helyzeten. Főleg, ha egyáltalán tudta követni, amilyen gyorsan mondtam a furcsa nyelvtörőt.