*Mistique, ha jól jegyeztem meg a nevét a tisztnek, akire bíztak, nagyon kedves lány szerintem. Mikor a társalgóba értünk, az éppen bent tartózkodó tisztek elkerekedett szemmel bámultak rám. Gondolom az járhatott a fejükben, hogy egy gyerek mit keres az osztagnál.*
- Miért bámulnak így rám? -*kérdezem a tisztet, aki a társalgóba vezetett, közben leblokkolva álltam az ajtóban. Remélem, hogy minnél előbb túlleszünk a társalgón.*

Hát ugy tunik Sora nem éppen a bátrak bátra. Na nem baj, én is kicsit zavarban voltam, mikor eloszor bevezettek ide. Talán, ha rájon, hogy nem kell félnie toluk, megnyugszik.
-Csak csodálkoznak. Ebben az osztagban nincs tul sok lány, ezért mindig érdekes jelenség, ha felbukkan egy. Nekem sokkal rosszabb volt, mikor ide kerultem. Kulonben pedig nem kell toluk félned. Egyik sem szándékozik leharapni a fejedet. - kozben még egyszer korbe néztem a teremben, és kiolvastam az emberek szemébol, gondolataibol mit is hisznek. - Kifejezetten aranyosnak találnak. Ugye, nem baj, ha bemutatlak nekik? - beszéd kozben egyfolytában mosolyogtam, hogy enyhítsek szegény kislány félelmén...

- Nem baj*mondom mosolyogva. Mistique nagyon kedves, mintha anyut látnám. Mellé lépdelek, persze szemeimmel végignézek a társaságon.*
~ Meg ne szólalj, Hikarikin! ~*intem csendre ismételten a zanpakutomat.*
~ Bocs, késő, már megtettem. Gyerek vagy, ezért bámulnak így rád. Nem sok shinigami került ki az Akadémiáról már tíz évesen. Egyike vagy a szerencséseknek. Pusztán szerencséd van, semmi több. ~*szövegel ak ardom, ami most a legkevésbé sem oldja a hangulatot.*
~ Nem hiányzik a kioktató szöveged, világos? Tudok róla, olvastam a történelemkönyveket. ~*zárom le a kialakulóban lévő vitát.*
- Lehet az a fura nekik, hogy én vagyok az osztag egyetlen gyerektagja.*gondolkozok el hangosan.*

Miután Sora megadta az engedélyt megkoszorultem a torkomat, majd a leheto legkedvesebb hangomat vettem elo:
-Szeretnék egy kis figyelmet kérni mindenkitol! Bemutatom osztagunk legujabb tagját, név szerint Seriu Sorát. Nemrég kerult ide az akadémiárol, ezért mindenkit megkérek, hogy legyen vele kedves! Ha nem így lesz azt ugyis megtudom, és én veszem kezelésbe az illetot... - tettem hozzá, a biztonság kedvéért. Sajnos kicsit tul jol ismerem a tisztek kis titkait ahhoz, hogy aggodjak. Ekkor a kislány végre kibokte, mitol is félt annyira. Ujabb mosollyal fordultam felé, hogy megnyugtassam: - Te komolyan azt hiszed zavarni fogja oket, hogy kislány vagy? Nos, emiatt nem kell aggodnod. Más osztagokban is vannak gyerekek, és mindenki megtanulta, hogy veluk is egyenjoguként kell bánni... Esetleg olyan vicc fordulhat elo, hogy csokival kínálnak. Arra ugy reagálsz, ahogy neked tetszik. Amugy pedig nem kell mindig hallgatnod a kardodra! Nem tévedhetetlen. De egy ido után megszokod. Az elején az enyémnek sem tudtam befogni a száját... - ezt már szinte csak nevetve mondtam.

- Mintha anyát hallanám*mosolyodok el Mistique mondatain.*
- Hikarikin előszeretettel szövegel*jegyeztem meg, Hikarikin sértődötten bevágja a durcát és belekezd a kioktató szövegébe*
~ Tudtommal egy csapat vagyunk, ezt mondogatod mindig. Mi lenne, ha legalább az életben egyszer végighallgatnál? ~ kezdi a szokásos dumát zanpakutom szelleme. Miután Mistique bemutatott a többieknek, kedvesen mosolyogtak rám. Én visszamosolyogtam rájuk, ahogy szoktam. Néha meghallok egy két suttogást, hogy "Milyen aranyos" és a hasonló megjegyzések.*
- Mistique, olvastam egy könyvben egy Hitsugaya Toshirou nevű shinigamiról. Te tudod, ki volt ő? Kapcsolatban van az osztagunkkal*kérdezem, elvégre mindent tudni akarok az osztagunk híres embereiről.*

Hát ugy tunik Sora végulis bízik bennem. Na jo bevallom kicsit anyáskodo vagyok vele szemben, de csak mert féltem. Tudom mire képesek egyesek ebben az osztagban is az elorejutásért. Néhány tiszttol kitelik, hogy egy kislányt is bántson. De a tobbség ugy tunik elfogadta és már most rokonszenvesnek találja a mellettem állo Sorat.
-Szoval Hikarinnak hívják a kardodat. Szép neve van. Nos mivel tudom, hogy o is hallja amit mondok, nyugodtan folytathatom. A legtobb kard eloszeretettem oszt tanácsokat a gazdájának a megismerkedésuk után. Ez jo, ugyanakkor ha mindenbe beleszol, azzal csak elbizonytalanítja a tulajdonosát. Hagynia kell valamennyire, hogy a birtokosa maga hozza meg a dontéseit és ezekben támogatnia kell. Enélkul soha nem lesz meg kozottuk az osszhang. - remélem elég érthetoen mondom, mivel a magyarázás soha nem volt az erosségem. Sora szemmel láthatoan turelmetlen volt. Ezek szerint nagyon érdekli Hitsugaya. Nos akkor kap egy szép kis monologot:
-Sajnos én is csak nemrég kerultem az osztagba, így rola csak az alapokat tudom. O volt a 10. osztag leghíresebb kapitánya. Valojában nem sokkal volt idosebb nálad. Zseninek tartották mindig is. Elég szép pályája van, a konyvtárban biztosan találsz rola nem kevés informáciot is. Tobbre nem nagyon emlékszem rola... - probáltam ezzel egy kis vidámságot csalni a lány arcára.

~Ez idáig mind szép és jó, csakhogy Sora még gyerek, nincs tíz éves. Képes forró fejjel menni a falnak...~*kezdi szokásos prédikációját Hikarikin, de Mistique valahogy jobban érdekel.*
~Mondon ezt te~*vágok Hikarikin közbe, mielőtt Hikarikin az összes létező szót ledarálná. Mistique információi nagyon fellelkesítettek, alig várom, hogy kiránduljak a könyvtárba.*
- Váó! Nem semmi lehetett. Él még szerinted?*vidultam fel, jó tudni, hogy az osztagban ilyen kis zsenik is voltak, mint Hitsugaya.*
- Megnézzük a könyvtárat? Légyszí!

Ez a lány egyre szimaptikusabb nekem, az állando kiváncsisága nagyon aranyossá teszi. Szerintem ilyen természettem hamarosan mindenki kedvence lesz az osztagnál.
-Errol nem tudok semmit mondani. Konnyen elofordulhat, hogy Hitsugaya még él, de a kapitányt kellene az ilyen kérdésekkel bombáznod. - ugyis annyira szeret másokat tajákoztatni. Legalábbis engem a szabályzatrol biztosan. Ez a kislány olyan szépen kéri, igaz, hogy az osztagot kéne bemutatnom neki, de szívesen elkísérem a konyvtárba is. - Az osztagnak nincs kulon konyvtára, de a városi konyvtárba elmehetunk. Az nincs messze, és mivel nekem van olvasoi kártyám azonnal be is mehetunk. Bár be kell vallanom tobb ezer konyv van ott, ugyhogy egy idobe bele fog telni mire megtaláljuk a kapitányokrol szolot, amiben Hitsugaya Toushiro élettorténete is megtalálhato. Ha szerencsénk van még az általa írt papírok is benn lesznek. Azokat ugyanis senki nem keresi tul gyakran...

//a kovi uzenet mehet a konyvtárba (város résznél)//

*Egy magas shinigami lép be a társalgóba, igen feltűnő jelenség, mivel, hogy magas és szőke is. Ez nem mindig jellemző egy magas emberre, de úgy néz ki van ilyen is. Az egyenruha szinte feszül a férfi, ez is azt mutatja, hogy valószínűleg igen csak jó fizikai erőben van. Oldalán ott lóg a zanpakutoja. Egy hölggyel érkezik, méghozzá Mistiqueval. Körülnéz a teremben, közben egyik kezét a zanpakutojára támasztja.*
-A hölgy mióta tagja az osztagnak?-kérdi meg Mistiquetól, kíváncsi a válaszra, mert így legalább megtudja, hogy ki az aki jobban ismeri a terepet, a kapitányon kívül.

Kumiro szemmel láthatoan még nem járt tul sokat erre, ha tippelnem kéne azt mondanám most jott az akadémiárol. Hmm...nem is tévedtem olyan sokat. Na akkor lesz mit csinálnia, mivel ez a hely kész labirintus tud lenni. Talán hulyeségbol egy térképet is mellékelek majd neki. Ut kozben végig fél lépéssel lemaradt és mindent megtett, hogy emlékezni tudjon az osszes folyosora. Ha nagyon gyilkos hangulatom lenne még kerulot is tennék, de szerencsére nincs olyan. Mikor a társalgohoz értunk eloszor én léptem be, és megszemléltem kik is vannak a kozelben. Az osztag nagy része mindig itt tartozkodik a kuldetések kozott, csak a hozzám hasonlo munkakerulok nem járnak ide tul gyakran. Persze, mert nincs az a hulye aki ne itt keresne eloszor. Most is mint mindig nagy feltunést keltett a megjelenésem, mivel csak akkor jottem ide, ha valami kozolnivalom volt a díszes társasággal. Mikor mogottem o is belépett, már mindenkinek leesett miért is vagyok itt. Mielott még megszolalhattam volna Kumiro egy kérdést intézett hozzám. Ugy gondoltam a banda kibír még pár percet, ezért felé fordultam és válaszoltam neki:
-Hát nem tul régen, csak pár honapja vagyok itt. De elotte megjártam még jo pár osztagot így a legtobbet már kívulrol ismerem. Az biztos, hogy eltévedni nem tudok... - na igen, a város elso számu eltunomuvésze vagyok, ha papírmunkárol van szo. Emellett elvárás, hogy az ember tudja mikor hol is van. - mivel a társaság már rájott, hogy te vagy a legujabb tag, választhatsz: én mutassalak be nekik vagy te megteszed... - biztonság kedvéért jegyeztem ezt meg, mivel az egoját ráérek máskor lerombolni. Most, hogy a beszédet befejeztem és az arcára néztem, tunt csak fel, hogy milyen magas is valojában. Egész alacsonynak tunok mellette, pedig engem sem éppen a kicsik kozé sorolnak...

Egy fárasztó napon vagyok túl, ugyanis ma kellett leadni a főkapitányságnak a havi jelentéseket, és természetesen az utolsó pillanatig halogattam ezen papírok átolvasgatását és aláírogatását mondván, hogy ráérek arra még, lesz elég időm ma. Volt is, csak kissé idegölő egész nap mást sem csinálni, mint rohadni a papírok felett. Kissé vigasztal a tudat, hogy valószínűleg Mitsu is ugyanígy nyíg a papírhalmok fölött, ismerve a szorgalmát, ami megközelíti az enyémet, sőt, lehet, hogy le is körözi azt. Lehet, hogy Ő még nem is végzett, és még mindig ott görnyedezik az irodában a hadnagyával együtt. Igaz is, neki közös irodájuk van, lehet, hogy úgy hatékonyabb a munkájuk. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg közös irodánk legyen Verával. Rossz arra gondolni, hogy néznem kéne ahogy Ő dolgozik, én meg süttetem a hasam. Kijár neki a külön iroda, jó helye van ott, és szereti is. Semmi okom nincs rá, hogy elmozgassam onnan. Ásítok egy nagyot, majd hátradőlök a székemben és megdörzsölöm szemeimet, amik már majd jojót játszanak az üregükben a sok olvasástól, de nézzük a jó oldalát. Legalább tudom, hogy mi minden történt az osztagban az eltelt egy hónap alatt. Sok új tiszt, megannyi sikeres küldetés, előléptetés. Igazán büszke lehetek az osztagomra, nincs rá panasz. Mindenki tudja a dolgát, és mindenki el is végzi azt legtöbbször kifogástalanul. Néha eszembe jut, hogy még annó a 13. osztagnál kezdtem, és hova jutottam azóta. Kétségtelenül az az egyik legjobb osztag a 13 közül, hisz nem is egy, hanem két kapitányt adott már a Sireiteinek, én pedig azóta ezt a számot megtoldottam egyel, Kai személyében. Sok barát maradt a 13. osztagnál távozásom után, ott van Chiyo-chan, vagy Hanae, vagy Namie, szóval csupa-csupa szép emlék fűz oda. Na de elég az ábrándozásból, lejárt a munkaidő, vége a mai napnak, nyomás haza az asszonyhoz, aki remélhetőleg már meleg vacsival vár! Fel is tápászkodom az asztaltól és ráérősen, majdhogynem csoszogva indulok a kijárat felé. Már épp csuknám be az ajtót, mikor észbe kapok, hogy ott felejtettem Aokit a tartóján, aki ne mis mulassza el ezt a fejemhez vágni. Késő van már, fáradt vagyok, és szétszórt...ez van. Valószínűleg ez lenne minden nap, ha Vera nem lenne itt nekem, szóval nagyon-nagyon hálás vagyok neki a munkájáért. Mi lenne velem nélküle? Rá se merek gondolni.
Végre sikerül bezárnom az ajtót, bár magam sem tudom, hogy minek zárom be mindig. Nem kell attól félnem, hogy az osztagból valaki esetleg lopásra hajtja a fejét, és még ha így is lenne, mégis mit tudna onnan ellopni? Nincs bent más, mint irathalmok, na meg a teáskészletem, ami meg nem valami nagy érték, mivel le volt árazva, mikor rátaláltam. Szóval inkább csak megszokásból zárom be minden nap végén, ez is azon kevés dolgok közé tartozik, ami még kicsit az emberi léthez, az előző életemhez köt.
Néme, csöndes folyosókon haladok át hazafelé menet. Ez nem lep meg, mindenkinek véget ért a nap, csupán az estére beosztott tisztek tartózkodnak az osztagnak különböző pontjain, mindenki más vagy otthon van, vagy a kertben, esetleg a városban kapcsolódik ki egy hosszú, fárasztó nap után. Szinte bedőlök a bejáraton és automatikusan a konyha felé veszem az irányt, de hatalmasat kell csalódnom, mikor meglátom, hogy a konyha üres, és nem vár az asztalnál egy tál frissen főtt spagettivel a Feleségem. Már a gondolatra is megsokszorozódik nyáltermelésem, bár nem tudom eldönteni, hogy a "Feleség", vagy a "spagetti" részre nyálzok, esetleg a kettőre együtt. Valószínűleg még bent tartózkodik az irodában és lázasan körmöl, közben hevesen szenved, hogy mikor ér már a végére. Ez mind szép és jó, viszont én meg éhes vagyok. Fájó szívvel gondolok Mayára és az isteni csípős kajájára, miközben elindulok a konyhából kifele, a bejárat felé. Ha senki sincs itthon, nekem sincs kedvem egyedül itt tengődni, inkább nézek valami társaság után, így azt hiszem a társalgó felé veszem az irányt. Ha van egy kis szerencsém, valamelyik nőnemű tisztem kedveskedett a barátainak egy kis süteménnyel, amit én is megdézsmálhatok, így enyhíthetek kicsit éhségemen.
Arcomon üdvözült mosollyal nyitok be a helyiségbe, ám a boldogság hamar lefagy az arcomról, mikor meglátom, hogy gyakorlatilag üresen tátong a társalgó, csak egy srác ül bent és cigizik, viszont Őt nem ismerem. Lehet valami új tiszt, vagy eltévedt. A köszöntéséből egyből leesik, hogy eltévedt, mert épp eszemben sem volt ma meglátogatni Mayát, bár egy pillanatig felvillant elmémben az ínycsiklandozó kajája, de neki is van épp elég dolga, ahogy hallom az újoncot.
- Jó estét! Nem, nem Őt kerestem, csak benéztem az osztagom társalgójába. Mi járatban errefelé? Új tiszt vagy? Nem emlékszem az arcodra korábbról. - köszöntök kissé fásultan, mikor realizálódik bennem, hogy nincs sütemény. Saké van, ahogy nézem, viszont azzal nem lakok jól ugyebár. Na mindegy, ha már itt vagyok, nem akarok parasztnak tűnni, és itt hagyni csak úgy a tagot, hogy nem beszéltem vele. A kaja még várhat...kicsit.

*Már egy ideje a 10. osztag területén kóboroltam. Előzőleg pontos útmutatást kaptam, hogy hol is áll a hadnagyi iroda, ahol jelentkeznem kell, de sehol sem találtam. A megadott helyen csupán szenes romok vártak. El sem tudtam képzelni, hogy egy ehhez hasonló helyen végezzen valaki papírmunkát. Ígyhát tovább indultam.
Az első szembejövő tiszttől útbaigazítást kértem. Precízen követtem az elmondott utasításokat, pontosan ott fordultam le, ahol kellett, mégis ugyan ahhoz az elszenesedett épületmaradványhoz érkeztem, amihez előtte. Lemondóan sóhajtottam, úgy éreztem minden összefogott ellenem. Most a másik irányba baktattam. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy egy hadnagyi irodát sem vagyok képes megtalálni.*
~Talán megpróbálhatnád, hogy nem az irodát, hanem a hadnagyot keresed meg ~ *Karasu hangja megnyugtatta kicsit pattanásig feszült idegeimet. Az általa javasolt ötlet pedig kifejezetten jó volt* ~ Nem hiába vagyok kis csapatunkban én az ész! ~ nevetett. *Ez a megjegyzése már annyira nem nyerte el a tetszésem, ám lassan kezdtem már hozzászokni hasonló megnyilvánulásaihoz.
Így, mikor végre ismét találtam valakit, akitől segítséget kérhettem, már csak annyit kérdeztem, hogy hol találom a 10. osztag hadnagyát. Végül az osztag társalgójába küldtek.
Hamar rábukkantam az épületre, ami már sokkal jobb benyomás tett rám, mint a fekete romok. Az ajtón egy tábla lógott "Dohányozni ajánlott!" felirattal. Óvatosan léptem be az ajtón, kíváncsian néztem körbe a hatalmas helyiségben, ahol rajtam kívül egy lélek sem tartózkodott. Visszahúztam az ajtót.
Gondoltam, ha már így alakult, kihasználom az alkalmat és alaposabban is szemügyre veszem a helyet. Az egyik sarokban papírhalom tornyosult, a földön itt-ott elhagyott papírrepülők árválkodtak. A szobában kétségkívül a csillag alakú asztal vonzotta legjobban a tekintet. A lapjára színes hal minták voltak festve, a vonásokból ítélve kézzel. Rajta szétszórt alakzatban hamutálak, és egy telefon volt. Körülötte viseltes fotelek álltak.
A szemközti falon, és a mellette lévő térelválasztón, egy-egy nyuszipárt ábrázoló festmény virított. Közelebbről is szemügyre vettem őket. Szépen kidolgozott munkák, el kell ismernem.
Tekintetem tovább vándorolt a termen. Az ajtó mellett egy doboz volt, rajta "Ötletláda" felirattal. Az ajtó másik oldalán, is egy kartondoboz állt, amin egy tábla függött. Közelebb kellett lépnem, és lejjebb kellett hajolnom, hogy ki tudjam betűzni, mi is van ráírva. Természetesen, amekkora szerencsém volt, abban a pillanatban nyílt ki ismét az ajtó. Hajlott testhelyzetemben csupán két lábat láttam.*

Halkan, óvatos osonással szelem a folyosókat egy jókora papíradaggal a kézben. Amikor ezt átadták, vagyis pontosabban szólva átvettem, mielőtt bárki is láthatta volna az újdonsült balesetet a hadnagyi irodánál, ami igaz egészen megszokható lehetne már, de na... szóval, ja. :/ Pedig aztán csak fél pillanatra fordultam el, nem tehetek róla, hogy mikor visszanéztem addigra már égett a fél szoba! T3T A nagy káoszban mentettem, ami a menthető, főleg PONPON-t és a [strike]lopott[/strike… khm, kért citromos sütiket, míg oda nem ért az erősítés Ricchan képében és el nem oltotta a veszélyes lángokat. Azóta még nem szóltam Simán Csak Keisuke-samanak a dologról. *w*” Persze ez is tervbe van véve, csak ezen íratok érkezésére sem számítottam… T^T Mohoho, ez nem az én napom! ._.
Már az ikszedik szobába lestem be, amit nem találtam megfelelőnek az íratok megsemmisítésére, ráadásul sikerült egy olyan szobát is találnom, ami KatsuSa által volt felszerelve támadó zöldségekkel! Nem számítottam ilyen alattomos támadásra tőle! >o>” Lehet, hogy a legutóbbi sunyi zöldségflotta miatt kaptam ezt vissza? De az csak játék volt! Szórakozás! T^T Nem kellett volna ennyire komolyan vennie, hogy most így: lesből, az életemre törjön! T_T
S hiába ért felkészületlenül a zöldséglövedékek, a gyorsaságomra mindig támaszkodhatok, hogyha menekülésről van szó. Legyen a futás akármekkora szégyen, én mindig tudni fogom, hogy annál inkább hasznosabb hadművelet! Így élve a lehetőséggel, sebességemre támaszkodva, sikerült még időben kifutnom a csatatérré alakított szobából, hogy a legnagyobb lövedéket már az ajtóval hárítsam, amint kiértem és szélsebesen becsuktam azt. Hehehe, erre még edzenie kell, vagyis… majd még visszatérek ide, MasaSu, ízé… akarom mondani: KatsuSa! >o>”
Kihúzva magamat a nagy elhatározásom során, továbbra is a nagy papírtömböt szorongatva kezeimben kerestem tovább egy megfelelő helyet az osztagban, míg nem az egyik kanyart követően rá nem jöttem a megoldásra, hogy mit is keresek én valójában… a társalgót! Ez az! Pont tökéletes helyszín a papírok semmissé tételéhez, biztosan van ott pár pihenő tiszt, aki szíves örömest becsatlakozna egy – két papírrepülő gyártásához. Ráadásul még biztosan jól is fog jönni KatsuSa elleni zöldséges bosszúhadjáratomhoz.
Nagy léptekkel szelve a folyosót, mely a kitűzött állomásra vezet, végül hamarabb odaérek, mint az gondoltam volna, s lelkesen benyitok oda, hogy vidáman üdvözölhessem az ott lévő… mi? Senki nincs itt? Mi ez a pangás? Nem értem! T^T Megtudták, hogy jövök és mindenki elmenekült vagy mi? T_T Oké, az biztos nem történne meg… ugye?
- Mohh… ezek szerint egyedül fogok… wááá! - épp, hogy nem dobok egy hátast ijedtemben, amint becsuktam az ajtót és megláttam mellette az idegent. Vagyis nem tudom, hogy idegen e, legalábbis még nem volt szerencsém találkozni vele. Feltéve, ha az osztag tagja, esetleg látogató vagy most, jajj… ki ez? @_@ - Kkikikikikakakakakiii… Kaaav-kavics … ki vagy te? °o° - szedem össze magamat szép lassan, majd jobban szemügyre véve az illetőt megállapítom, hogy még egyszer sem láttam itt. Persze ez cseppet sem mérvadó… de az osztagom tagjait nem szoktam egy könnyen elfeledni rossz névmemória, arcmemória ide vagy oda.
- Mi járatban vagy errefelé? Keresel valakit? Ha igen, kit? Esetleg a tesóosztagtól jöttél látogatóba? Bocsi, hogy ilyen sok kérdéssel bombázlak… csak na… T///T”… Jajj, amúgy a nevem Shiroichi Anao! Eöööee… - keresek gyorsan egy helyet az iratoknak, ahova félretehetem őket egy kézrázás erejéig, végül pedig a legjobb alternatívát választottam… a földre dobtam az egészet, „majd fölveszem később” – címszóval, és már tartottam is a kezemet, hogy rendesen üdvözölhessem a jövevényt, hatalmas szétterülő, boldog mosollyal az arcomon.
- Öhmmm… de ugye, te nem egy iratokat felügyelő kém vagy? :< – vonom kérdőre kicsit gyanakodva, miután jókorát koppant elmémben, hogy ezt a kérdést még fel sem tettem! Ki tudja, hogy milyen álcát húznak fel mostanság azok, akik azt ellenőrzik, hogy halad a papírmunka egyes osztagoknál. Bár most még ki tudnám húzni magam a bajból, viszont ha papírrepülő hajtogatásban kértem volna segítségét, akkor már rég késő lett volna erre a kérdésre és minden bizonnyal el lettem volna vonva a citromos sütiktől egy időre. Nehh, micsoda kegyetlen jövő! T_T Még jó, hogy feltettem ezt a kérdést is!

Hime-chan és a nagy érkezés

A két láb tulajdonosa belépett, és behúzta maga mögött az ajtót. Ezt az alkalmat használtam ki arra, hogy gyorsan felegyenesedjek. Mellettem egy tizenéves forma lány állt, hatalmas papírköteget szorongatva. Átalakított egyenruháján kapitány köpenyt viselt. Kissé csalódott arckifejezéssel fogadta, hogy a szoba üres. Vagyis majdnem üres, csak engem még nem vett észre.
- Mohh… ezek szerint egyedül fogok… - eddig jutott a mondatban, amikor végre felfigyelt rám - wááá! - kiáltott fel ijedten.
Felkészültem rá, hogy ha rémületében eldobná a kezében tartott iratkupacot, megfogjam azt, mielőtt maguk alá temetik a papírok. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt.
- Kkikikikikakakakakiii… Kaaav-kavics … ki vagy te? - A kezdeti riadalom szép lassan eltűnt az arcáról.
Kíváncsian méregetett. Gondolom azon tűnődött, vajon ki lehetek? Mit keresek az osztagának a társalgójában? Legalábbis bennem bizonyosan ezek a kérdések merülnének fel, hasonló szituációban. Már szóra nyitottam volna a szám, hogy válaszoljak az elhangzó kérdésre, de megelőzött.
- Mi járatban vagy errefelé? Keresel valakit? Ha igen, kit? Esetleg a tesóosztagtól jöttél látogatóba? Bocsi, hogy ilyen sok kérdéssel bombázlak… csak na… Jajj, amúgy a nevem Shiroichi Anao! Eöööee… - mindezt szünet nélkül mondta. Csak úgy kapkodtam a fejem, próbáltam a főbb információkat megjegyezni.
Ismét megpróbáltam szóhoz jutni, de elterelte a figyelmem, hogy, ha jól emlékszem Shiroichi-taichou, hatalmas elánnal a földre dobta az eddig szorongatott papírhalmot. Döbbentem néztem a szétcsúszó kupacot, ami felett ugyan azzal a lendülettel felém nyújtotta jövendőbeli kapitányom a kezét. Hatalmas mosoly tartozott az üdvözlő gesztushoz, ami egy pillanat múlva már gyanakvó kifejezéssé alakult.
- Öhmmm… de ugye, te nem egy iratokat felügyelő kém vagy? - nem tudtam megfejteni a kérdés mibenlétét.
De olyan komoly ábrázattal kérdezte, hogy már képtelen voltam visszatartani a nevetést. Hangosan kacagva fogtam a hasam, velem szemben a kapitányommal, aki kinyújtott kézzel, komoly arccal méreget, hátha iratokat felügyelő kém vagyok. Nem pont így terveztem a bemutatkozást, az már biztos. De erre a fogadtatásra nem készített fel senki.
Nevetéstől kibuggyant könnyeimet törölgetve egyenesedtem fel.
- A nevem Rosui Kagehime - feleltem kicsit még akadozó hangon - és természetesen nem vagyok iratfelügyelő kém - mosolyogtam barátságosan - Ezentúl az ön osztagában fogok szolgálni, Shiroichi-taichou. Kérem, vigyázzon rám! - a még mindig nyújtva tartott kezét kedvesen megráztam.
Miután a bemutatkozáson túlestem, már csak azt reméltem, hogy az aznapi meglepetések, és megpróbáltatások végre véget értek. Elvégre az osztag kapitányát megtaláltam, ha nem is tökéletesen, de bemutatkoznom is sikerült.
Végül csak egy dolog maradt, amire mindennél kíváncsibb voltam.
- Elnézést taichou, de mi az az iratokat felügyelő kém? - talán egyértelmű dologra kérdeztem rá, hisz a szavak jelentésével külön-külön teljesen tisztában vagyok, de ilyesfajta szóösszetétellel még nem találkoztam itt létem alatt. Éreztem, hogy valami jelentős információt tudhatok meg.

Himmecchan és a nagy érkezés

Türelmetlenül toporogtam előtte, várva a válaszát a kémes kérdésemre. Egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy majdnem lebuktattam az osztagot az Ördögűzéssel kapcsolatban. Hirtelen nevetése pedig úgy jött le, mint egy gonosz kacaj! T-T Félelmemben már kezdtem verejtékezni is és csak úgy győztem a fehér lepel ujjával törölgetni arcomat, hogy ne látszódjon olyan nagyon pánikkal karöltött félelmem. Neeeee… és most fogja azt mondani, hogy „Én egy kém vagyok bruhahaha ” vagy valami rosszabb! T___T Sajnálom Simán Csak Keisuke-sama, sajnálom Ricchan, sajnálom MasaKatsu~KatsuMasa, sajnálom Ayussan… ezennel ennyi az Ördögűzésnek, lebuktunk… itt a vége, fuss el véle! Mohohoho… ToT Nem hiszem el, hogy így kell búcsút intenem azoknak a gyönyörű papírégetős, szórakoztató pillanatoknak! T^T
Szinte láttam elméleti síkomban eltűni az újabb boldog órákat, melyet papírok Ördögűzésére szentelünk, amiért miattam lebukott az egész osztag. Nem lesz több tábortűz, nem tudunk többet grillezni nyáron, nem lesz alkalmasabbnál is alkalmasabb fűtés rossz idő esetén, és nem foghatjuk többé az osztagban felmerülő károkat a 12. osztag robotseregére... T_T
Már kezdtem egyre inkább magamba fordulni, s arcomról is lassacskán lefagy a mosoly, mely a nagy találkozás öröme hozott fel, az új barát gondolatára. Amikor váratlanul felbukkant egy apró, pislákoló fény az alagút végén és visszarángatott az eredeti kerékvágásba, amint kiderült, hogy az újdonsült ismerősömnek semmi köze az iratokat kémlelő kémeknek! °o°
- Wááá! *___* Szó-szóval tényleg? Má-mármint biztos? Va-vagyis érted? Juhhúúú! *w* Viszlát, csúf gondolatok! Szia, szabad Ördögűzés! *o* - dolgozom fel szép lassan mondandóit, majd lelkes kézrázásban fejezem ki lelkesebbnél is lelkesebb örömömet. Ráadásul nem is kell félnem tőle, mert ő az osztag új tagja! *o* Még ha valami oknál kifolyólag nem is tudtam érkezését… – Háháhá, Himmecchan üdvözöllek az osztagban! Remélem, jól fogod érezni magad köztünk! Bár ezt a vigyázást nem nagyon értem, itt mindenki vigyázz mindenkire, szóval nem kell félned! Még a mumusok elkergetésére is van elűző dalunk! – továbbra is rázva kezét végül a felötlő akció miatt rekesztem be ezt a műveletet és nyomban felkapom magamra a Kavicsos 3D-s napszemcsit, mely segítségével láthatom a közelben ólálkodó mumusokat. Ezt még Keisuke-sama mondta, szóval tuti biztos, hogy észreveszem, ha valóban itt van egy! De a rutinellenőrzés szerint nincs, szóval megnyugodhat mindenki. – Semmi ok a pánikra Himmecchan, egy mumus sincs a közelben! – biztosítom a terepszemle után, majd kérdőn vezetem rá tekintetemet. Nem tudni mi az „iratokat felügyelő kém”?! °o° Ajaj, gyorsan meg kell magyaráznom neki, hogy tudja, kik elől kell menekülni és mikor! De, hogyan… gondol, gondol, gondoool… >o<”
- Nos, az iratokat felügyelő kémek nem mások, mint azok, akik azt ellenőrzik, melyik osztag csinálja rendesen a papírmunkát és melyik nem. – magyarázom, miközben leguggolok, hogy elkezdjem felszedni az eldobott papírokat a földről. – Tudod, minekünk már kezdetek óta, vagyis majdnem a kezdetek óta… ízé… nos, a lényeg, hogy nálunk nagyon egyedi az írat munka. Ez afféle… - kicsit elhallgatva törtem a fejemet a megfelelő szón, amikor Hyozanryuu roppant vicces kedvében tette szóvá elmémben a „kártékony” kifejezést, melyet majdnem kikotyogtam. ._. Gonosz hüllő, ezért még számolok veled! >o>” – Szóval… hagyomány, igen, ez az! Ez afféle hagyomány nálunk. *w* - mondom nagy okosan bólogatva, majd amint összeszedtem az összes iratot az asztalra teszem őket, majd lepattanok az egyik ülőhelyre.
- Ülj csak le te is, Himmecchan. – mutatok a másik ülőalkalmatosságra, hogy nagyjából egy magasságban legyünk. Egyikünknek sem lenne jó, ha a folytonos fel vagy le nézegetés miatt egyszer csak ropp, kitörne a nyakunk. @_@ Ebbe még belegondolni is rossz. Szinte ösztönösen mozgattam meg e miatt az elmémben felmerülő gondolatfoszlány miatt nyakamat.
- Ha szeretnéd, szívesen beavatlak ebbe a titkos iratmunkába! *^* Mivel az osztagunk tagja vagy időnként nem árt neked is kivenned ebből a részed, ha van hozzá kedved. Nyo, tűz híján a második megoldással kell beérnünk. Igazából Ördögűző tűzbe szoktuk elkárhoztatni őket… valahogy így… - fogom az egyik iratot, majd az asztalon hagyott cerkával kezdek rá rajzolni, hogy megmutassam, miképpen is értem ezt. Kis pálcikaemberkék dobálják a nagy lángba a lapokat, remélem kivehetőre sikerült és Himmecchan érteni fogja, amit lefirkantottam a papírra. – Látod? *w* Remélem, kivehető, sajnos nem tudok olyan ügyesen rajzolni, mint Ai-san vagy Micchan lányom! T^T Sajnos, a hadnagyi irodában legutóbb elszabadult a Pokol, ezrét a második megoldással kell beérnünk, ami nem más, mint… a hajtogatás. *o* Mi papírrepülőket szoktunk, vagyis én, mert én csak azt tudok… *.*” Te tudsz papírrepülőt hajtogatni Himmecchan? Hm, hm, hm? Ha, nem, akkor megmutatom, ha szeretnéd! *o* - veszem kézbe az első kezem útjába kerülő iratot és tartom fel a levegőbe úgy körülbelül szemagaságba. – Nagyon szórakoztató ám’. Mindig ezt csináljuk itt. Ugye kipróbálod? Próbáld ki, lécciiii~ *w* - nagy boci szemeket meresztek rá. Olyan szórakoztató kikapcsolódás ez, hogy egyszerűen nem hagyhatja ki, meg hát… én sem akarok egyedül papíröpcsiket hajtogatni, mert úgy… úgy… unalmas! T^T Így viszont Himmecchannal talán együtt munkálkodhatok és ő is megismerkedhet a 10. osztag egyik iratvégzéses elvével vagy mijével. *o*

A kapitány arcát figyelem bemutatkozás közben. Először teljesen lelombozódik, a kezdeti mosoly lefagyott az arcáról, amit nem tudok mire vélni. Talán megsértettem valamivel? Aztán visszatér a kezdeti energiája, amint kijelentem, hogy semmi közöm az iratokat ellenőrző kémekhez. Teljesen felpörög, szinte már-már örömtáncot jár.
Ennyire jó dolog, hogy nem tartozom közéjük? Valami bűnszervezet, vagy talán rosszabb, a főgonoszt szolgálók tábora lehet? Ráadásul kém! Biztos valami veszélyes ellenség.
Miközben arról faggat, hogy biztosan nem vagyok közülük való, lelkesen rázza a kezem, olyannyira, hogy már-már az egész testem arra az ütemre mozog. Mire komolyabban megijedhetnék, hogy jobb karom épsége veszélyben forog, elengedi a kezem. De csupán azért, hogy felöltsön egy... Napszemüveget? Vagy legalábbis egy annak tűnő tárgyat, aminek a kerete gondosan ki van rakva kövekkel.
Körbekémlel a szobában, gondosan végig pásztázva minden négyzet centiméteren. Majd kijelenti, hogy egy mumus sincs a közelben. Mumus? Talán valami lidérc alfaj, de mit keresne az osztag társalkodójában? De nincs időm, hogy erre a dologra is rákérdezzek, mert amint leveszi a szemüveget hosszú magyarázatba kezd.
Megtudom, hogy az iratokat ellenőrző kémek, tulajdonképpen a papírmunkát felügyelő embereket jelöli. Kicsit zavartan nézek rá, elvégre az ilyen emberektől mért kellene úgy tartani?
Közben leguggol, hogy felszedje, az imént oda hajított kupacot. Mire felocsúdok, már fel is szedi őket, és az asztalra teszi. Közben az osztag hagyományáról beszél, nehezen tudom kapcsolni a kémekhez, de mikor folytatja a magyarázatot minden világossá válik.
Leül az egyik fotelba és engem is hellyel kínál. Gyorsan leülök én is, ne kelljen rám felnéznie. A hagyomány magyarázatát folytatja közben, amiből természetesen, mint az osztag legújabb tagjának, nekem is ki kell vennem a részem. Maga a művelet teljesen titkos, tehát csak és kizárólag az osztag tagjai végezhetik.
Tűz híján? Mihez kell a tűz? Elkárhoztatni? Egyre több kérdés merült fel bennem, amikor is nagy elánnal rajzolni kezd. A képen emberek állnak a tűz körül, és mintha valami rituális tánccal éltetnék. Közelebb hajoltam, hogy jobban lássam, ekkor kérdezett rá, hogy látom-e, értem-e mire gondol. Természetesen bólogattam, bár csak sejtésem volt a dologról. Aztán a hadnagyi iroda került szóba. Elszabadult a Pokol? Szóval mégsem én tévedtem! Jó helyen kerestem az irodát, csak az tűnt el közben. Minden világos!
Aztán hajtogatni kezd, papírrepülőt, ha jól látom. Igen, pontosan olyanokat, mint amik a földön hevernek. Próbálom lelkesen követni a mozdulatai, de az enyém nem olyan szép, mert nincs még gyakorlatom, röptetni sem nagyon tudom. Viszont eszembe jut, hogy kiválóan tudok hattyút hajtogatni!
- Taichou, remélem Ördögűzésnek számít bármilyen alakzat! - mondom, s neki állok a hattyú hajtogatásának. A végére egy egész családnyit csinálok, anyával, apával, és fiókákkal. Remélem elnyerik a kapitány tetszését, annak ellenére, hogy nem repülők.
Valóban jó szórakozásnak tűnik ez a hagyomány, remélem gyakran csináljuk majd. Bár a hadnagyi iroda látványa után, kicsit tartok a tűzben való megtisztítástól, mégis alig várom. Ahogy azt is, hogy megismerhessem az osztag többi tagját is.

Szinte tűkön ülve vártam feleletét a papírhajtogatásra. Megoldaná minden problémámat, elkergethetném az unatkozást, nem egyedül kellene szembeszállnom a lesből támadó mumusokkal és segítségével hihetetlen gyorsasággal tűntethetném el az iratokat. Lehetőleg még az iratfelügyelő kémek aljas felbukkanása előtt! *.*
Nagy örömteli mosoly terült szét arcomon, amikor Himmecchan kezébe fogott egy hajtogatásra szánt iratot és a példámat követve próbálkozott összehozni egy papírrepülőt. Még ha nem is volt a legjobban szálló röpcsi, avagy a szépségversenyen sem éppen ért volna el dobogós helyezést, nekem máris nagy segítség volt, hiszen egy eltűntetni szánt irattal lett ez által kevesebb!
- Rá se ránts, nem mehet minden elsőre! Majd a következő jobb lesz, ne aggódj! – kacsintok rá és biztosítom a felől, hogyha most nem is sikerült neki tökéletesen most, szorgos gyakorlásokkal biztosan tudni fog majd olyat, amilyet én is. Nekem is sok időbe telt ezt megtanulni, még arra is emlékszem, hogy mennyire ideges voltam az eleinte miattuk. Az enyéim valamiért repülni sem tudtak, csak… csak zuhanni! T_T
A felmerülő emlékek miatt nyomban újabb papírrepülő meghajtogatásába kezdtem bele, hogy bebizonyítsam magamnak azt, hogy igenis, a mostani röpcsiijeim már nagyon is szépen tudnak repülni, a kezdetnek már nyoma sincs bennük! ˇ.ˇ
- Persze, hogy annak számít! Bár, miféle alakzatra gondolsz még? – kérdőn döntöm oldalra fejemet, abbahagyva a röpcsi hajtogatását, hogy teljes figyelmemmel az ő művét tarthassam szemmel. Olyan szép madár lett belőle!!! *___* - É… én is, tanulni, szeretném, akarok, tudniii~! *o* - rajongva fogtam a kezembe egy másik iratot, hogy bősz gyakorlásokba kezdve én is meg tanulhassak ilyen madarat hajtogatni, amilyet most Himmecchan készít. Lenne egy kis változatosság a sok-sok repülő között, és legalább nem csak egy dolgot fogok tudni majd meghajtogatni, hanem mást is! *.* Hehehe… felvághatok, majd KatsuSa előtt…
Vidáman igyekszem követni Himmecchan példáját, de az enyém valamiért olyan nem madár lett… T_T Nem értem, pedig igyekeztem ugyan úgy csinálni, de akkor vajon mit szúrhattam el? Nyohh… T3T Én is akarok tudni madarat hajtogatniii! >o>
- Amúgy Himmecchan… te honnan tanultál meg madarat hajtogatni? – kérdezem tőle nagy kíváncsisággal arcomon, miközben végre sikerült valami madárszerűt összehoznom második nekiugrásnak. Ezután felváltogatva hajtogattam repcsit és madarat, közben némi időt szentelve Himmecchan megismerésére, vagyis igyekeztem a neve mellett még több dolgot megtudni róla.
- És… és melyik osztagban voltál eddig? Ha voltál… vagy rögtön az Akadémiáról küldtek ide? Tudod én nagyon sok osztagban voltam, mielőtt ide kerültem… thehehe… ^w^” – nagy kérdezgetésben kicsit kellemetlenebb vizekre sikerül terelnem a témát. Idegesen vakarom meg tarkómat a kissé zavarba ejtő párcsevejt illetően. De nem tehetek róla, hogy elszóltam magam, hiszen az igazságot mégsem tagadhatom! >o<” Igaz, nem éppen reklámozásra méltó dolog, mert hát azért nem volt vicces a három osztag végigjárása úgy, hogy… hogy na, olyan rossz dolgokkal. T-T” Nobu tájcsóval se direkt tettem azt, amit… T_T nem is értem miért fél tőlem még mindig, már százszor bocsánatot kértem azért, amit tettem! T^T De ami volt, elmúlt a most számít, és lehetőleg most már nem nagyon kell félnem az osztagváltásoktól sem, legalábbis merem remélni… Ugye, nem kell félnem?
- Mond, te miért lettél halálisten? – teszem fel a kérdést elgondolkodva, miközben elhajítom az éppen készre meghajtogatott hetedik papírrepülőt, hogy teszteljem felszálló és leszálló képességét. - Nem, mintha baj lenne vagy ilyesmi, csak… csak érdekelne! Hogyha nem akarsz, akkor nem muszáj válaszolnod, csak jajj… T^T Bocsánat, hogy ilyen kíváncsi vagyok! T_T” – mondom bősz elnézéskérés közepette. Nem akarom, hogy rosszkedve legyen miattam, csak azt se tudom, hol kezdjem az ismerkedést. T3T”
- Anou… kicsit békésebb témára terelve a szót, miket szeretsz? Milyen állatokat, meg ilyeneket mármint… - igyekszem zavartan javítani a jelenlegi helyzetemet. Mohh, állítom Simán Csak Keisuke-sama most ásná a sírját, amilyen ügyetlen vagyok az ismerkedésben, tényleg… lehet, hogy példát kell vennem tőle! Ő valamikor ilyenkor rendelt ízét… pizzát? Igen, azt, pizzát! Ez lesz a megoldás! *o* De én most a citromos sütit jobban kívánom… Hmpf… ._.
- Remélem, szereted a sütiket! Mert akkor megkérem, hogy hozzanak nekünk egy adagot, egy jó nagy adagot. - pillantok a telefonra, s máris kirajzolódik elmémben a rendelés lépései. Szerencse, hogy rá van írva az, hogy mit kell tenni pontról - pontra, így biztos nem ronthatom el a rendelést.
A röpke misszió érdekében nyomban kezembe kapom a kagylót és a ráírtak szerint teszem azt, amit kell, mivel Pokollepke nincs a közelben, oszt’ meg ki tudja, hogyan is kell idézni. Így nagyon is remélem, hogy az 5. osztagban elérhető közelben van valaki, hogy hozatni tudjak egy tálca Kohaku-sama féle citromos sütit. Ha nem érhetőek el, akkor pedig ott van Kocchan is, bár… lehet, mindkettőjüktől kérni kellene, mert úgy több lesz és olyan finomak~! *o* Teszem is az ötleteim szerint azt, amit kell, majd a rendeléseket letudva nagy vidáman Himmecchanra pillantok. Remélem, nem unatkozott olyan nagyon közben… TwT”
- Muhahhaha, a világ legfinomabb citromos süteményeit fogod tudni megkóstolni, ha minden igaz! – dörzsölöm össze kezeimet, már elmémben nyammogva a citromos sütiken. Már alig várom, hogy ideérjenek, addig csupán annyi a dolgom, hogy Himmecchant jobban megismerjem, és itt tartsam addig, míg ideér a citromos sütemény… *o*

A kezdeti csalódottság, amit a szállásra képtelen, csúnyácska papírrepülő miatt érzek, lassan elpárolog, hisz kapitányom kedvesen mosolyogva biztosít, hogy elegendő gyakorlás után biztosan menni fog. Rám kacsint, én pedig újult erővel hajtogatok, de mostmár hattyút. Azért az mégis csak jobban megy.
Még a hajtogatást is abba hagyja, miközben a készülő madaramat vizsgálja. Mikor elkészül lelkesen új papír után kap, hogy ő is megpróbálja. Lassú mozdulatokkal hajtogatom a következőt, hogy lássa pontosan, hogyan is kell. S bár elsőre nem sikerül, azért a következő már felismerhető.
- Kanaetől - felelem fel sem nézve, továbbra is hajtogatok - Még gyerek voltam, mikor Soul Societybe kerültem, ő fogadott be, és tanított meg sokmindenre - mosolyodok el - Bár ő sokkal több félét tud hajtogatni, mint én. Nem mindet sikerült megjegyeznem - felpillantok és látom, hogy kíváncsian hallgatja a válaszom, zavartan tovább mosolygok, miközben a Shiroichi-taichou felváltva repülőt és hattyút hajtogat.
- Rögtön az akadémia után ide kerültem - folytatom a hajtogatást, elvégre rengeteg iratot kell Ördögűzni.
Nem tervezem, hogy Gotei összes osztagát végig járom, elvégre úgy tűnik jó helyem lesz itt. A kapitány kedves, a papírmunka élvezhető. Az pedig, hogy Shiroichi-taichou több osztagban is megfordult, csak annyit jelenthet, hogy tapasztalt vezető, aki betekintést nyert már több osztag ügyeibe is.
- Nem kell szabadkoznia - próbálok enyhíteni zavarán - Nem vagyok túl beszédes, de ne érezze úgy, mintha faggatna. Kanae miatt döntöttem el, hogy az akadémiára megyek. Mint már említettem, ő vigyázott rám, idekerülésem óta - elmerülök az emlékekben hajtogatás közben - Mikor éhséget éreztem, azt mondta, hogy váljak erőssé, hogy megvédhessek másokat. Azóta csak azért tanulok és edzek, hogy őt büszkévé tegyem. Talán nem a legjobb indok, hogy halálisten legyek, de Kanae a legfontosabb az életemben. Nála jobb emberrel még nem találkoztam - eszembe jut az anyám, de már az arcára sem emlékszem. Az édesanya és család szóra, már régóta Kanae képe jelenik meg előttem.
- Hogy miket? - kicsit elgondolkozom - A gyümölcsöt, minden mennyiségben, és a virágokat, különösen a pipacsot - mosolygok - A legtöbb állatról sajnos eddig még csak olvastam, tehát nem tudom, hogy melyiket szeretem, de ezek a nyuszik például nagyon édesek - mutatok a falat borító festményre.
Shiroichi-taichou azonban nagyon elgondolkozik közben, nem tudom min törheti a fejét, de bizonyára valami csodás dolog jutott az eszébe, mert teljesen kivirul. Aztán az asztalon lévő telefonra pillantva süteményekről beszél. Sütemény? Remélem jól hallottam, mert nem lenne jó, ha valami újonc avató vicc lenne. Nem szeretem a beígért, de meg nem érkezett süteményeket!
- Igen, szeretem. Főként a gyümölcsöset! - tulajdonképpen mindent szeretek, amiben gyümölcs van.
Ez alól csak a mazsola képez kivételt! Brrr! Ráz ki a hideg már a gondolatra is. Ki lehetett az az elvetemült, aki kitalálta? És mért nem szólt senki neki, hogy borzalmas? Én is megjegyeztem Kanaenak, mikor kicsit odaégette a zsömlét. Mondjuk tény, hogy utána egy hétig én mosogattam büntetésből. Rossz emlékek. Hess!
Közben Shiroichi-taichou veszettül tárcsáz, majd valakivel beszélget, nem akarom zavarni, így folytatom a hajtogatást. De elég hattyút hajtogattam, tehát kipróbálom, hogy mennyire emlékszem a békára. Ezt sem bonyolult meghajtogatni, de mióta eljöttem otthonról nem origamiztam. Azonban a kezem ösztönösen teszi a dolgát, egyik mozdulatot a másik után és már kész is a béka. Még ugrani is tud. Hupsz, leesik az asztalról. Hiába kapok utána, a földön köt ki, a kapitány azonban észre sem veszi, nagy elánnal beszél a telefonba.
A további hajtogatásból a citromos süti híre zökkentett ki. Gyümölcsös sütemény, oh igen! Ezt az osztagot nekem találták ki. Mondjuk a kemény papírmunka után meg is érdemeljük a jutalmat, és ha az ráadásul még fincsi is, az a mennyország egy gyümölcsös darabja.
Gondolkozás közben a kezem magától jár, és befejezek még egy békát, ami az ugratás után egyenesen Shiroichi-taichou ölében köt ki.
- Oh, elnézést Shiroichi-taichou! - nézek fel. Remélem nem kerülök én is űzésre a béka manőver miatt, nem örülnék neki, főleg mivel még sütit sem ettem. Csak a sütiig hagy jussak el, nem ugráltatok több békát, becsszó!

Himmecchan és a nagy érkezés

Érdeklődve hallgatom Himmecchan beszámolóját erről a Kanaeről, kiről olyan nagy örömmel beszél, minden bizonnyal nagyon sok jó emlék fűzheti hozzá. Lehet, hogy nagyon fontos személyként tekintett erre a bizonyos Kanaera? Biztos remekek lehettek a Rukongaiban töltött évei!
Rukongai… de régen is volt már az, mikor ott jártam… mióta fehér leples vagyok, azóta kissé elhanyagoltam a Sereteit körülölelő területeket, pedig eddig igyekeztem azért olykor-olykor meglátogatni az ottani „családomat”, ha nevezhetem őket így. Bár befogattak mikor ide kerültem, szóval szerintem jogosan illetem őket eme közeli jelzővel, még ha most már a 10. osztag tagjai olyannyira a szívemhez nőttek, hogy örömmel illetném őket is az „én családom” jelzővel, mert egy nagycsalád vagyunk ugyebár. *3*
- Ééértem~… tudod Himmecchan mi ketten hasonlítunk valamiben! – fedezem fel nagy vidáman az aprócska hasonlatot, melyet elmondottaiban leltem meg. – Mind a ketten egy más valakiért vagyunk itt. Tudod, nekem is volt egy ilyen fontos személy az életemben még Rukongaiban, mint neked Kanae-san. Az ő győzködésére indultam el a shinigamik útján, és nos, azóta sikerült gyarapítanom az elérni kívánt céljaimat a kívánsága mellett, azt hiszem… - felelem a végére kissé elgondolkodva, ahogy belemerülök saját általam mondottakba. Elmémben tűnődve azokon a bizonyos célokon, melyeket felemlítettem, végig ABC-ve a kis lista minden pontját. De hamar be kell rekesztenem gondolkodásomat, amiért volt szerencsém megtudni, hogy Himmecchan nem igen beszédes, így végképp magamra vállaltam a kérdező szerepét. Úgy is szeretném minél jobban megismerni, ezt pedig csak így kivitelezhetem!
- Csak olvastál? °o° - meglepetten pislogva nézek rá, megannyi állatot volt sikerem látni nem csak Karakurában, hanem idehaza Soul Societyben. Nem hittem volna, hogy vannak olyanok, akik csak könyvekből tudják, hogy igenis, ilyen létezik. Ha csak könyv írna róla, akkor én el sem hinném… ._. – M-még madarakat sem láttál Rukongaiban soha? T^T – teszem fel a kérdést sajnálkozva, amiért elmulasztotta az állatok megnézését. Meg kell kérnem Simán Csak Keisuke-samat, hogy vigyen el minket állatkertbe! *o* Tudok ám’ arról a helyről, láttam anno Karakurában, így nem úszhatja meg ezt a röpke feladatot! Ha szépen nézünk rá, akkor biztosan bevállalja, nem?
- Ohó, ezeket a nyuszikákat Micchan lányom rajzolta! *w* - csodálom alkotását egy jó pár pillanatig. Odáig vagyok a rajzaiért, mert olyan szépeket tud alkotni, néha már meg is irigylem tehetségét. Én sajnos hát… szóval, nem nagyon tudok rajzolni. T_T Legalábbis a nyuszi, amit egyszer rajzoltam, az egyáltalán nem hasonlított a Micchan féle nyuszikra. ToT
Szerencsére ezeket a rossz gondolatokat sikerül elkergetnem a citromos sütemény gondolatával, s lám’ még Himmecchan érdeklődését is sikerült felkeltenem az univerzum legeslegfinomabb édességével – ami persze nem meglepő –, így nem haboztam dupla, sőt tripla adagot rendelni belőlük! *3* Remélem, hogy minél előbb kihozzák ide őket! *w* Bár ajánlom is nekik, ha nem akarnak a világ legpusztítóbb bosszúhadjáratával szembenézni, amiért éhesen hagyták Himmecchant és engem! >o>
Nagy citromos süteményekről szóló áradozásom során váratlanul ér az újdonsült iratból kialakított ugró valami, melytől eleinte olyannyira megijedek, hogy még a székből is kiugrok, amiben eddig tespedtem. Ezt követően rémülten körülnézve 3D-s kavicsos napszemcsimmel a szobában, hogy lássam, mégis miféle mumus orvtámadás volt ez, avagy 12. osztagos alattomos rajtaütés. De rá kell jönnöm, hogy ez a… „papírbéka” egytől-egyig ártalmatlan, csak Himmecchan keze munkája. Így egy megkönnyebbült sóhaj után veszem markomba a papírbrenyát, hogy közelebbről is megnézhessem.
- Semmi gond, Himmecchan… ez csak az tanúsítja, hogy a béka velem szeretne lenni! *o* - mondom nagy vidáman, miközben rárakom az asztalra és kipróbálom, hogy is tud ugrani a papírbéka. – De jóóó!!! *___* Én is szeretnék ilyet hajtogatni! Mutasd meg, hogy csináltad! Lécciii~ *.* - nagy könyörgő szemekkel vizslatok Himmecchanra, hátha ezzel sikerül hatnom rá, s elsajátíthatom a békahajtogatás rejtelmeit tőle, mert… mert ha nem csak repülőt, hanem madarat és ilyen cuki békát is fogok tudni hajtogatni, akkor a zöldségflottám verhetetlen lesz! *o* KatsuSa~ pedig csak ámuldozhat mennyi mindent sikerült elsajátítanom a legutóbbi támadás óta.
Amennyiben sikerült rávennem, hogy megmutassa a békahajtogatás technikáját, nagy odafigyeléssel igyekszem követni minden egyes lépését, amiből kialakul egy béka, majd ezután magamtól is megkísérlek egyet és látványosan jobban sikerült, mint a madár, pedig a madarakat jobban szeretem eredetileg. ._. Nem baj, a béka tud ugrani! *-*
- Néééézd, sikerült! *o* – ugrasztom el az általam hajtogatott brenyát nagy mosollyal nézve, hogy vajon mekkorát ugrik, s lám’ egész nagyot. Mondjuk nem akkorát, mint Himmecchan békája, mely az ölemben kötött ki, de ennek ellenére szép távolság volt ez is, ahhoz képest, hogy az első békák között volt, amit én csináltam. *3*
- Himmecchan, de hát… neked nincs is 3D-s napszemcsid! °o° - lepődök meg, amint ránézek, s észreveszem a hiányt, egy hatalmasan nagy hiányt arcán, így azonnal kutatni kezdek zsebeimben, hogy előhalásszak egy titkos helyről neki is egy szemcsit és nekiadhassam. Meg is feledkeztem arról, hogy neki nem adtam… micsoda faragatlanság ez tőlem! T_T” – Tessék, ez a tiéd! *o* Bocsánat, már előbb oda kellett volna adnom… T3T” – vakarom meg tarkómat zavartan, miközben másik kezemmel nyújtom neki a 3D-s napszemüveget, mert ilyen mindenkinek kell, hogy legyen a 10. osztagban, mert miért ne? Ha papírt égetünk, akkor legalább így nem tudnak minkét beazonosítani! Bruhahahha… – Vedd csak fel, így majd látod a sunyiban közelítő mumusokat, meg tök jó ezen keresztül nézni az Ördögűző tüzet is! *o* - osztom meg vele lelkesen az élményeket, amit jómagam szereztem a 3D-s szemcsivel. Ezt kihagyni nagy butaság lenne, így remélem, örül a kis ajándéknak. Nagy vidáman várom, hogy felvegye és elmondja véleményét róla. Miközben folyamat az arcát fürkészem közben, így van szerencsém komolyabban szemügyre venni őt és egy óriási érdekességet felfedezni rajta… *o*
- De szép hosszú hajad van! *w* Befonhatom…? *3* - kérdezem bátortalanul, de úgy látom magam előtt a befont verzióját, hogy naaa~ egyszerűen szeretném megcsinálni neki. – Kérrleeeek~ engedd meg! *w* – legalább addig is elütjük az időt, míg megérkeznek a citromos sütemények. Tényleg, lassan már jönniük kellene! Gyanús, késnek… >o>

Elgondolkozom azon, amit mond. Örülök, hogy ebben hasonlítunk, amúgy is megkedveltem barátságos viselkedése miatt, amivel fogadott. Ha őszinte akarok lenni, elég sok furcsa pletyka kering az osztagról, amik először kissé megijesztettek, de megkönnyebbülten tapasztalom, hogy ezek csupán csak szóbeszédek. Inkább számítottam valami rémisztő káoszra, de a hadnagyi irodát leszámítva, eddig semmi rendelleneset nem tapasztaltam.
Bár Takashi-kunnak igaza volt, kissé sajátságosan végzik a papírmunkát. Ami nem probléma, az írástól amúgy is csak a kezünk fárad el. Így legalább ez is szórakoztatóvá válik. De úgy érzem, ezt neki nem mondhatom el, ha továbbra is ekként szeretnénk folytatni, elvégre ki tudja? Talán ő is az iratokat ellenőrzők egyik embere, és akkor bizony lebuktathatja az osztagot! És mint legújabb tag, ezt természetesen nem engedhetem. Sajnálom Takashi-kun, bármennyire is kedvesnek talállak, azért ez mégis csak az osztag érdeke, ha elmondhatnám, bizonyára te is megértenéd. *>*
- Igen, nagyon szeretek olvasni, így rengeteg könyvet olvastam már, többek között állatokról is - nevetek rá - De, madarakat láttam, meg egy-kettő rovart is a kertben, ahol sokat időztem, de sosem mentem el a ház közvetlen közeléből - mesélem, fel sem nézve - Életemben pedig sosem hagyhattam el a házunkat - kissé elgondolkozom.
Igazából évek óta nem beszéltem arról az időről, amikor emberként éltem. Már nem sírom el magam, mikor rágondolok, ahogy ideérkezésem első néhány hetében. Csupán megfakult képek ugranak be, mintha csak egy előző életemből emlékeznék. S talán valóban így van. Régen elmúlt, s ha felejteni nem is tudom, gyűjtöttem hozzá szebbnél-szebb új emlékeket.
Érdeklődve pillantok fel. Nem is tudtam, hogy a kapitánynak gyereke van! Ráadásul milyen szépen fest, biztos nagyon büszke rá. Valószínűleg rengeteg más dologban is jeleskedik, vajon ő is ennél az osztagnál van, egyáltalán mennyi idős lehet? Bár ez nem sokat számít nálunk shinigamiknál, hiszen a Shiroichi-taichou-t sem mondanám idősebbnek tizenhétnél.
- Nagyon ügyesen rajzol! - nézek ismét lelkesen a festmények felé - Hány éves? Ne haragudjon a kérdés ért, csak fogalmam sem volt, hogy a kapitánynak gyereke is van, de biztos nagyon édes! - mosolygok rá.
Aztán elugrott az a bizonyos béka. Az a gonosz állat. >.> S bár Shinoichi-taichou ijedtében felugrott, és gondosan körbe kémlelet a szemüvegével, gondolom ismét ellenőrizte a mumusokat, azért nem lettem Ördög űzve, szerencsére. *>* Biztos, hogy borzalmas napom lett volna, ha elmulasztom a sütiket. T_T Aztán kezébe veszi a merénylőt, remélem, szegényke túléli.
- Persze, megmutatom. Ezt könnyebb meghajtogatni, mint a hattyút - felelem, s lassú mozdulatokkal neki is látok.
Az írat kötegek csodálatos alapjai az origaminak. Valamiért sokkal jobb őket hajtogatni, mint a sima fehér lapokat. Az pedig külön szórakoztató, hogy nem egyedül csinálom mindezt. Évek óta nem hajtogattam, azért örülök, hogy nem felejtettem el mindent.
Csodálattal figyelem, ahogy lelkesen elugrasztja az általa hajtogatott békát. Nem állhatom meg mosolygás nélkül, hát igen, mióta belépett, tulajdonképpen végig nevettem, remélhetőleg ez a következő évekre sem múlik.
Amikor sebesen kutatni kezd a zsebeiben, abbahagyom a hajtogatást, s érdeklődve szemlélem. Valóban nincs napszemüvegem, de ez akkor probléma lenne? Lehet az egyenruha része, csak nekem senki nem szólt? T_T” Nem lenne túl fényes bemutatkozás, ha már felöltözni sem tudom egy fontos találkozó előtt. >.< Aztán a kezembe nyom egy szemüveget.
Először szemügyre veszem, aztán felteszem. Hm… nem rossz! Gondosan körbekémlelek a teremben, ahogy a kapitánytól láttam, hiszen most már én is képes vagyok látni a mumusokat, akik galád módon akarnak bekeríteni! *>* De szerencsére egy sem akadt most a társalgóban.
- Továbbra is mumusmentes az övezet - jelentem a kapitánynak, s felé fordulok a szemüvegben - Ez egy igen hasznos felszerelés! *>*
Mosolyogva billegtetem a fejem, hogy vajon fent marad-e, majd kipróbálom, hogy ebben is ugyan olyan-e hajtogatni. De egészen más! Sokkal gyorsabban megy! Varázs szemüveg, nem csak mumus ellen! ^__^ Lelkes hajtogatás közben kissé váratlanul ér a kérése. Eddig mindig magamnak csináltam a hajamat, fonni pedig sosem tudtam, így azt nem is tudtam magamnak megcsinálni. T_T Csillogó szemmel nézek a kapitányra.
- Tényleg befonná? - sebtében meg is fordulok, aztán rájövök, hogy így a fotelban ez nehezen kivitelezhető, ezért keresek egy széket.
A széket a kapitány foteljának oldalához húzom, és háttal leülök neki, hogy jobban hozzám férjen.
- De nincsen nálam hajgumi! T_T – kissé szomorkásan említem meg ezt a hiányosságot.
Így sosem lesz befonva a hajam! :/ De olyan szép lenne. >.< Nehéz sóhajjal könyökölök a térdemre, és gondolkozni kezdek.
- Talán tudnék hozni... – próbálkozom, hátha az ajánlat néhány perc múlva is érvényes lesz.
Remélem, megvárja, hogy szerezzek valami hajba valót, és akkor megtanít fonni. *>*

Himmecchan és a nagy érkezés

Csodálva nézek Himmecchanra, hiszen nem csak olvasni tud, de még szeret is, ami igazán nagy különlegesség nálunk! *o* Én előbb kérnék meg valakit az osztagban, hogy legyen szíves olvasni nekem, például Simán Csak Keisuke-samat vagy Ricchant vagy bárki mást, de most már tudom, hogy Himmecchant is megkérhetem erre, ha kell! *w*
- És szereted a meséket? *3* Tudod nekem meséltek mesékről és nagyon tetszettek, szóval te, hogy vagy velük? – kíváncsiskodom, azokra a könyvekre építve kérdésemet, amit én is ismerek, bár azok tényleg csak mesekönyvek, mert na. Azok olyan aranyosak, meg azok is érdekeltek, szóval… T3T - Fhú, ugye, hogy a madarak milyen szépek? *w* Azok szerintem a legeslegszebb állatok a jegesmacik mellett! – beszélek nagy rajongva a szárnyasokról, melyeket annyira szeretek. Még a sárkányoknál is szebbnek tartom őket és Hyozanryuu most nyugodtan megsértődhet! ˇ^ˇ Ugyanis ez az igazság! ˇ<ˇ
Fejemben kisebb morgás hangja visszhangzik, melyre elsápadok, s szégyenjelek sokasága bukkan fel kobakom felett. Igyekszem megmagyarázni Hyozanryuunak, hogy természetesen ezt nem úgy értettem, csak kipróbáltam, hogy vajon felfigyel e erre, mert tényleg nem úgy gondoltam, csak egy apró nyelvbotlás volt, semmi több. Thehehe… >o<”
- Oh… emlékszel az emberi életedre?*.* – térek vissza az eredeti kerékvágásba és oldalra döntött fejjel elégítem ki kiváncsiságomat. Én sajnos már nem emlékszem semmire, vagyis halvány foltokra még igen, néha álmomban is kísértettek, de már réges rég nem tudok feleleveníteni, egy fikarcnyi emléket sem régmúltamból. Bár amilyen régen volt az, talán nem is meglepő. Igazán el is hanyagoltam a múltamon való töprengést, hiszen nem is számít, mert ugye a jelen a fontos! Különben is, aki leragad a múltjánál az mind – mind fásult lesz és nem tudnak igazán jól szórakozni, ami nem jó. Ráadásul még a poénokat sem értik. :/ Remélem, Himmecchan nem az ilyenek közé tartozik, bár nem úgy néz ki, most is jól érzi magát, legalábbis úgy néz ki, és ennek igazán örülök! *o*
- Micchan? 36! *3* - felelem Himmecchannak, de úgy vettem ki arcáról, hogy nemigazán érti a korkülönbséget, meg aztán én sem tűnök nagyon öregnek. Legalábbis nincs még öszhajszálam, vagyis merem remélni, hogy nincs… °o°” Szóval nem meglepő, hogyha nem érti. - Am, amúgy Micchan igazából nem úgy lányom, hogy a lányom, hanem úgy lányom, hogy lányomként örökbefogadtam. Szegénynek nem volt családja és igazán jó barátok voltunk előtte is, de amikor összetörve láttam egyszer sírni… TwT Annyira megsajnáltam, hogy nem bírtam nézni! T^T Meghát, nekem sem igazán van családom, vagyis van: az osztag, mert mi egy naaagy, naaagy család vagyunk! *w* De nálam van bőven hely még másoknak is! ^_^ – próbálom megmagyarázni neki, hogy Micchan, miért is Micchan lányom. Remélem nem lett túlságosan agyonbonyolítva, igyekeztem lényegretörő lenni és nem mellébeszélni, mint úgy általában sajnos. T3T”
A békahajtogatás meglehetősen könnyebben ment, mint a hattyú, igaza volt. Bár a hattyúk sokkal aranyosabbak, mint a békák, de a hajtogatott béka sokkal viccesebb, mint a hajtogatott hattyú, így nem bántam, hogy két új dolgokkal gazdagodott hajtogatási művészetem. *-* Állítom Keo-báró-sama sem tud ilyen menő dolgokat hajtogatni és majd csak ámulni és bámulni fog, amikor megmutatom neki! *3* No és aztán KatsuSa~… Igazán nagy ördögi meglepetés lesz számára… Borsó – brokkoli – torpedós béka és karfiol – káposzta – bombás papír hattyúk! *w* Bruhahaha, nem semmi hadseregem lesz a következő visszatámadásomnál!
- Ugye, hogy ugye, hogy milyen jó? *3* - szemöldökrángatva kérem ki a véleményét a 3D-s napszemcsiről, mert ez a világ legjobb felszerelése. Remélem örül az ajándéknak, mert ilyen mindenkinek van az osztagban a mumus megfigyelés miatt. - Ráadásul mindent sokkal élethűbben látsz vele, meg álcázásra is alkalmas egy titkos bevetésnél! *.* – fényesítem a 3D-s napszemüveg hasznosságát, bár nem hazudok ezzel, mert nálam mindegyik esetben bevált és gyakran is alkalmazom, így biztos vagyok benne, hogy ő is csak jól fog járni vele.
- Igen!!! *w* - lelkesen pattanok fel és legszívesebben táncra is perdülnék, amiért Himmecchan belegyezett abba, hogy befonjam a gyönyörűszép, hosszú haját. - Persze, hogy befonnám, nagyon szeretném befonni! *3* – bólogatok vidámon, amikor megerősítést kér tőlem. ¬- Okés, én itt megvárlak! *o* – vidáman mosolygok rá és pattanok vissza a székbe, amikor mondja, hogy hoz valami hajguminak valót. Annélkül nem is tudnám befonni a haját, de nem ám! Szerencse, hogy eszébejutott, mielőtt akkor koppantunk volna, mikor már kész van a fonat, aztán szedhettük volna szét. Pedig biztosan jóbban fog állni neki a fonat, bár így is nagyon szép Himmecchan, de akkor is, fonat~ *w*
Miközben várom visszatérését a tiszt is megérkezik a süteményekkel, amiket rendeltünk, hogy hozzanak, mert éhesek vagyunk és ez jó éhségcsillapító. Himmecchan biztos örülni fog annak, hogy megérkeztek a világ egyik legfinomabb sütijei, mert Kohaku-sama süteményei mellett Kocchanné is igazán finomak ám’! *w* Hogyha Kohaku-sama és Kocchan valaha is nyitnának édességüzletet és a fő specialitások a citromossütemény lenne, akkor én biztos gyökeres vásárló lennék nálunk, ez nem kétség! *3*
- Wááá! Himmecchan, nézd, nézd! – mutatok a süteményekre lelkesen, amint visszatért. Igaz, már dézsmáltam belőle, de bőven van még, mert persze, hogy hagytam neki is, azért nem vagyok annyira önző és édesszájú, hogy másoknak ne adjak! Kivéve, KatsuSa~ esetében persze. - Miközben elvoltál hajgumit keresni meghozták a sütiket! *3* Kostold meg őket! – lelkesen mondom, miközben felényújtom a tálcát, hogy nyugodtan vegyen belőle. Ezután, amint leült a székre, amit idehozott, nyomban nekiáltam a fonat elkészítésérnek.
- Igazából nem bonyolúlt fonni, mert én is meg tudom csinálni! *o*” Három részre osztod a hajadat, majd a középen lévő tincs felett egyszár áthajtod a jobb oldalit, majd meghúzod, aztán a baloldalit és meghúzod és így haladsz szépen, míg a végére nem érsz! *w* - magyarázom lelkesen, miközben szorgosan csinálom a szép fonatot a hajába. - Amúgy bármikor szívesen befonom, amikor szeretnéd. Nagyon szép hosszú a hajad~ *w* Mióta növeszted? – kérdezem, miközben már a közepe felé tartok. - És milyen a süti, ízlik? Vagy hozassak másikat? >o< – bár kétlem, hogy ne ízlene neki Kohaku-sama legeslegjobb süteménye. Mindenki szereti, aki egyszer megkostólja a főztjét. Én is a rabjává váltam és nem bánnom, mert nagyon, de nagyon finom! *w*
- Tényleg, am… az osztagban vannak szabad rangok, ötös tisztünk sincs sajnos. Nem akarod betölteni? *o* Lehetnél az ötödik tiszt, legalábbis én örülnék neki! *w* Simán Csak Keisuke-samanak sem hiszem, hogy gondja lenne vele. – érdeklődöm, miközben megkötöm a haja végét a gumival, nehogy szétjöjjön a fonat, amit készítettem neki. Legközelebb biztos teszek bele szép virágokat, úgyis vannak bőven a kertben, bár… óh! *w* - Késssz~! Egy pillanat és jövök, addig kérlek gondolkodj rajta! *w* – kirohanok a kertbe és leszedek egy – két szál szép virágot, főleg Nárciszt, mert ugye azaz osztag jelképe, meg nagyon szép virág is, majd visszasietek a helységbe.
- Visszatértem! Hoztam pár szép virágot, gondoltam beletehetnénk a hajadba, ha szeretnéd. Szerintem jól állna! *3* – várom a válaszát, hiszen ha nem szeretné, akkor természetesen nem erőltetem rá. Maximum majd beleteszük egy váza vízbe őket, ha nem szeretne hajába szép virágokat és itt is jó helyen lesznek, díszítenék a teret. Még akkor is, ha én a hajában szívesebben nézegetném. T3T

Hime-chan és a nagy érkezés

Továbbra is kedvesen mosolygom, amikor a mesékről kérdez. Elég régen nem hallgattam, vagy olvastam mesét, mióta felnőttem, inkább a romantikus regényeket részesítem előnyben. *>* Minden mennyiségben! >.< De mikor még Kanae olvasni tanított, vagy felolvasott nekem, akkor is azokat szerettem a legjobban, ahol a szerelmes párok holtodiglan, holtomiglan egymásra találtak, és boldogan éltek. :3
- Elég régen olvastam utoljára mesét, de akkoriban nagyon szerettem őket. ^o^ - Talán ismét el kellene olvasnom egy-kettőt. Ha jól tudom, van is egy könyvtár itt, Seireiteiben, talán benézek egyszer valami friss olvasnivalóért. *>*
Jegesmacik? o.O Itt kissé döbbenten nézek a kapitányra, hiszen fogalmam sincs, hogy vajon mire gondolhat. A medvéről már olvastam. Azok hatalmas, és szőrös állatok, és ha látsz egyet, akkor halottnak kell tettetni magad, hogy ne támadjon rád! >.< Bár én eleve halott vagyok, úgyhogy akkor tettetnem sem kell. ^.^ De, hogy jeges? Lehet, hogy jégcsapok lógnak a bundájáról? O.o Vagy mindig fagyos hangulatban van, és nagyon szúrósan néz? Az Akadémián volt egy ilyen tanárunk! Mindig nagyon hűvösen nézett, és beszélt. >.>
- Igen, valóban szépek a madarak ^_^”” - Nem említem meg a dilemmámat a jegesmedvékről, majd utána olvasok. .__.
Emlékek… Olyanok, akár egy album, a legtöbb képről más tudna mesélni, de nincs senki, aki megfejtené nekem. Kopott, és fakó gondolatok, egy-egy ismerős érzés. Mindenhol falak, szobák, nyüzsgő emberek, és valahogy az egészben nekem sehol sem volt jó, sehol sem volt meg az otthon érzetem. .__.
- Nem mondanám, hogy minden pillanat tiszta, de vannak róla emlékeim - mondom kissé komolyabban. Nem szomorodom el, csupán kissé elgondolkozom. Talán ha visszamennék, eszembe jutnának a dolgok, de nem vagyok biztos benne, hogy szeretném. Ráadásul sok év telt el, mióta itt vagyok, valószínűleg minden megváltozott.
Szinte leesik az állam, ahogy a lánya koráról beszél. °O° Hiszen még ő sem lehet ennyi! Vagyis, csak ennyinek látszik, vagy ennyi idős? o.O Gondolkozom el. Mert végülis én is elég idős vagyok, mégsem látszom egy érett tizenévesnél többnek. .__. Amikor magyarázni kezdi, hogy ez hogyan is van, próbálok értelmes fejet vágni, és bólogatni, de valójában nem sokat értek belőle. Most akkor ők barátok, az osztag pedig család, és Micchan a lánya. De akkor az osztag tagjai egymásnak a gyerekei, vagy barátok, vagy testvérek? Vagy hogy is van ez? o.O Teljesen összezavar a sok információ, azonban értelmesen bólogattam, és mosolyogtam ^O^””
- Igen, nagyon jó! :3 Ráadásul sokkal könnyebb benne hajtogatni is! - lelkesedem, hiszen egyre gyorsabban járnak a kezeim. *>*
Nagy kő esik le a szívemről, amikor azt mondja, hogy megvár. ^__^ Futólépésben hagyom el a helyiséget, hogy hajgumit hozzak a szobámból. És ekkor tudatosodik bennem, hogy még be sem költöztem. T_T Vagyis, a dolgaimat még nem raktam be egyik szobába sem, csak úgy ledobtam a hálókörletben, hogy megkeressem a kapitányt. Elvégre azt sem tudom, hogy melyik szobába rendezkedhetem be. .__. Vajon még ott van a csomagom? Nagyon remélem! >.< Így a hálókörlet felé veszem az irányt, ahol azon nyomban megtalálom a csomagom, ugyanis átesem rajta. .__. A sebességből adódó lendületemet arccal tompítom. >.> Balszerencsémet szidva tápászkodom fel, arról ugyanis szentül meg vagyok győződve, hogy nem béna vagyok, csupán egy gonosz tréfa áldozata lettem! >.<
De legalább a csomagom megvan! *>* Izgatottan fordulok vissza, hogy beletúrjak, és megkeressem a hajgumijaimat, amikor meglátom, hogy az egészet felborítottam. T_T Újabb értékes perceket vett igénybe, amíg a felborult csomagban rendet téve, sikeresen megtaláltam a keresett hajfogó eszközöket. Végül egy katicabogarasat választottam ki, amit még Kanae hozott nekem, közvetlen ideérkezésem után. Nagyon szerettem, meg is látszott rajta, kissé már ütöttek-kopottak voltak a figurák. Ismét sebességbe kapcsolva indultam vissza, hogy végre-valahára befonódjon a hajam. *>*
De vajon merről is jöttem? Állok meg kisé elgondolkozva. T_T Ez is csak én lehetek, aki néhány méteren eltéved! >.< Vagyis nem eltévedtem, csupán nem figyeltem idefelé! Igen, pontosan ez történt. >.> Végül a csomag eldőlésének rekonstruálásából sikeresen megállapítom, hogy melyik irányból érkezhettem. Arra indultam, és pár perc kóválygás után meg is találom a társalgót. *>*
Örömkönnyekkel a szememben, és szapora légzéssel érkezem. Magasra emelem a hajgumit, akár egy győzelmi trófeát, épp hogy nem esem térdre. Csillogó szemmel nézek arra, amerre mutat, hogy ~ sütemény *>* ~. Szinte repülök a tálcáig, hogy végre élvezhessem a gyümölcsös süti ízet, és pótoljam a szaladgálással és eséssel elvesztett energiát. Miközben a sütit fogyasztom, újonnan letelepedem a székre, hogy Shiroichi-taichou a hajamhoz férjen. Próbálom nem mozgatni a fejem, amíg fon, nehogy elrontsa. Levegőt is csak nagyon lassan és óvatosan veszek.
- Majd akkor megpróbálom én is *>* - felelem lelkesen, elvégre, ha nem nehéz, akkor biztosan én is meg tudom csinálni.
Közben a levegőben gyakorolom a mozdulatokat, amit mond. Három rész, a balt középre, meghúz, a közép jobbra, jaj, nem-nem, >.< a jobb középre és meghúz. A gyakorlást addig folytatom, amíg a kapitány fonja a hajamat.
- Köszönöm - mosolyodom el ^__^ - Tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, növesztem, néhány centinél többet sosem vágtak még belőle.
Élvezettel harapok egy újabb sütibe, ezt egyszerűen nem lehet megunni, vagy bármihez hasonlítani. *>* Egyszerűen fantasztikus! El kell kérnem majd a receptjét, hogy Kanae megtanulja és ő is süssön majd nekem. *.*
- Igen, nagyon finom! És bővel elég ^O^
Kicsit meglepődök a következő mondatán, ötödik tiszt? Jóformán most érkeztem, ráadásul a bemutatkozásom sem sikerült valami fényesen. .__. Bár lehet, hogy látszik a hajtogatási képességeimen, hogy kivételes Ördögűző veszett el bennem. Ráadásul nem is mondanék ellent a kapitánynak, ha ő annak örülne, hogy én ötödik tiszt leszek, akkor az leszek.
- Kö… köszönöm Shiroichi-taicho! - mondom kissé zavartan - Természetesen szívesen leszek az ötödik tisztje! ^__^
Közben befejezi a fonást, és a mondat közepén elszalad. o.O Végig simítok a fonaton, még így tapintásra is szép. *>* Nyugodtan ülök a helyemen, elvégre csak nem hagyna itt szó nélkül. Ugye? T_T Aztán vissza is érkezik, hiszen persze, hogy nem hagyna itt! >.< ~Virágok *>*~
Lelkesen bólogatok az ötletre, és már fordulok is vissza, hogy bele tudja tűzni a virágokat, miután ezzel kész ismét felé fordulok.
- Nagyon köszönöm, és lehet, hogy máskor is szívesen megkérném rá. *>* De nem szeretném tovább feltartani a munkában - nézek rá hálásan - Azt hiszem, megkeresem a számomra kijelölt szobát, és berendezkedem ^__^
Ismét meghajolok a kapitány felé, és megvárom, hogy mit mond, majd integetve indulok vissza a hálókörletbe.