Itt kipihenhetitek magatokat a fáradságos küldetések után. Nem kell aggódni, mindenkinek van külön szobája, melyeket kedvetek szerint rendezhetitek be.

*Miután a nekem kellő könyvvel ak ezemben megérkeztünk a hálótermekhez, Mistique ment előre, én meg olvasás közben igyekszem követni.*
~hé, figyelj oda, mit csinálsz! A végén megint forró fejjel mész a falnak~*szövegel Hikarikin, de meg se hallom, annyira bele vagyok merülve az ovlasásba.*
- Váó, ez totál érdekes!*szólalok meg egy bekezdés végére érve, közben sikeresen nekiütközök Mistique-nak*
- Bocsánat, nem volt szándékos*ugrok hátra ijedten. Ha ebelemerülök valamibe, általában nem igen lehet kizökkenteni.*

Mivel az osztag teruletén elsore senki nem tul jol eligazodni, ezért elore mentem. Láttam amint Sora a konyvébe mélyedve kovet. Ha nem fog figyelni még jo pár napig kalauzolhatom. Ami nekem nem lenne rossz, és így lenne mire hivatkoznom, ha ujra papírokért kuldenek. Inkább nem szolok neki. Automatikus a noi részleg felé kanyarodtam, majd a hosszu folyosn megálltam. Ugy tunik o ezt nem vette észre, mivel nekem jott. Ez az érintés még tobbet fedett fel a multjárol. Nem voltak szornyu emlékei, de ugy tunik már kényelmetlenul sokat tudok rola. Na mindegy, egyenlore nem zavar, de jobb ha ovatos leszek a jovoben. Hátrafordultam:
-Bocsi, szolnom kellett volna, hogy megállok. De ide értunk. Nézd, itt ezek a szobák mint a noi részlegben vannak. Amelyiknek tábla van az már foglalt. De mivel nincs itt tul sok lány, valojában az elso három kivételével bármlyiket választhatod. Például még az enyém mellett lévo szoba is szabad...

- Akkor a te szobád mellettibe költözök*mondom mosolyogva, miközben felnézek a könyvből. Mistique-ről anyu jut eszembe,és máris megrohamoznak a régi emlékek. Miközben "anyuci" terelgetett, én olvasgattam.*
- Tudtad, hogy hitsugaya Toshirou birtokában van az egyetlen olyan jég alapú zanpakuto, aminek bankai szintje van? -*kapom fel a fejem, miután megemésztettem az újonnan szerzett információkat.*
~Hitsugaya tényleg egy zseni. A kis mázlista de jól járt~*gondolom,bár hikraikin nem igazán díjazza, hogy figyelmen kívül hagyom.*
~ Gondolom megvan a példaképed. Ő sem két hét alatt érte el a bankai szintet. Kemény mnkával talán te is eljuthatsz a szintjére, bár ez a szerencsén is múlik. De főleg rajtad*jön a szokásos kioktató szöveg, amire most nem igazán figyelek oda, mivel a könyv jobban leköt*
~Bocsi, tudom, hogy szeretsz oktatgatni, és most idegesít, hogy nem tárgyalok veled, de szeretnék ovlasni.~*szakítom félbe, mire sértődötten eltűnik a szemem elöl.*
- De mázlista az osztagunk leghíresebb kapitánya*csúszik ki a számon a kis mondat.*

Valaki hihetetlenul vidám ma, és kifejezetten készséges. Mellém akar koltozni. Az nekem csak jo lehet, így ha valami torténik azonnal reagálni tudok. Kicsit kezdem ugy érezni magam, mintha az anyukája lennék, de nem tehetek rola. Rá is vigyázni akarok, és megvédeni, akárcsak Ciarát. De a cicám helyét senki nem veheti át, és ezt o is nagyon jol tudja. Oda léptem az egyik nagy barna ajtohoz, amin még nem logott tábla is kinyitottam. Belul egy tágas szoba volt egyszerű berezdezéssel és ures polcokkal.
-Ez az a szoba. Remélem tetszeni fog. A dekoráciot magad választhatod ki, a kapitányt az ilyesmi nem izgatja. Az én szobám pedig az ott. - azzal rámutattam a tole balra állo névtáblás szobára. - Ha bármire szukséged lenne nyugodtan átjohetsz, akár éjszaka is. Ugysem vagyok tul jo alvo...

- Rendben, anyu*csúszik ki a számon az "anyu" szó, majd egyből el is terülök az ágyon, közben olvasgatok. Mekkora mázli kell ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon bankai szintre jusson. Szent zanpakuto, nem semmi.*
~Hahó, ébresztő, pöttömke, talán be kéne rendezni a szobád. Színt kéne adni neki.~*szólal meg zanpakutom szelleme, én meg kelletlenül, de feltápászkodok.*
~ És még is milyen ötlettel tudsz most előrukkolni, nagyokos? ~*kérdem ki a véleményét, ha már egyszer valami értelmeset javasol.*
~ Ha már ennyire példakép lett Hyourinmaru, és a gazdája, akkor szerintem a jégvilágra kell alapoznod a színeket. ~*javasolja Hikarikin.*
~ Na látod, végre valami értelmes ötlet ~*zárom le az amúgy is rövidre sikerült értelmes társalgást Hikarikinnel, és amíg "anyuci" el nem megy, kérek segítséget.*
- Le szeretném cserélni hópehely-mintásra a z ágyneműket. Meg lehet oldani valahogy?*érdeklődök, hátha ketten többre megyünk.*

Na jo én hallok rosszul vagy a kisholgy véletlenul anyunak szolított??? Na ilyen sem volt még. Mivel szépen bepirult nyilvánvaloan tényleg kimondta. Érdekes egy lány, ez ellen nem tehetek semmit. Csak nem értem miért is hívott annak. Az emlékeibol ítélve nem nagyon hasonlítok az anyukájára. Talán csak a torodés miatt mondta, de bevallom nem bánom. Csak Ciara meg ne tudja, mert még a végén elkapja a zold szemu szornyike.
-Hopehely minta? Hát nem tudom, hogy tartanak-e raktáron belole. De a belvárosban biztosan lesz. Ma már késo van, az osszes bolt bezárt, de valamelyik nap szívesen elkísérlek oda. Persze nem mintha nem tudnál egyedul is oda találni, csak tudod az a hely olyan mint egy labirintus. Én elég sokat járok arra, ugyhogy már kiigazodom. Azon kívul a legtobb eladot is ismerem. - na meg a kocsmai személyzet nagy részét.
-Van kedved még beszélgetni? Vagy inkább olvasnál? Esetleg ha akarod, áthozhatom Ciarát is. - hiába nincs szívem egyedul hagyni szegény lányt.

- Még olvasok a kis mázlistáról, hátha tudok még meg érdekes infókat róla*mosolygok, majd ismét ledobom magam a kényelmes ágyra, és folytatom az olvasást. Remélem, hogy ma Hikarikin nem beszél többet, nyugiban szeretnék olvasni. Közben figyelem "anyu"-t is, hogy még marad-e, vagy esetleg ő is megy aludni. Tényleg elég késő van. A tizedik oldalnál elengedem a könyvet, ami mellkasomon pihen, én meg rendre bealszok*

Remek, a kisasszony nem ijed meg a saját árnyékátol. Ez egy plusz pont. Mivel nem akarok tovább nála lábatlankodni, meg Ciara is roppant morcos lesz, ha nem viszem el sétálni, inkább csendben kihátrálok a szobábol. A saját szobámba megyek átoltozni, kozben felvilágosítom kedvenc cicámat a kialakult helyzetrol:
-Az osztagba uj lány érkezett, Sorának hívják. Mivel még kicsi és nem ismer senkit, nekem kell vigyáznom rá. A mellettem lévo szobában kapott helyet. Ha valami baj lenne, átjon hozzám, ezért kérlek ne támadd meg! Ja és ha valami baj van vele éjjel, ébressz fel! - az utolso két mondat inkább figyelmeztetés volt. Általában nem támadoképes állat, de amikor alszom ugy érzi mindentol meg kell védenie. Viszont eléggé gondoskodo o is, és ahogy ismerem nem is lesz féltékeny.
-Szeretsz gondoskodni rola, mi? Na nekem mindegy, de szeretném megismerni. Amugy pedig nem hiszem, hogy átjonne, mivel bealudt. - kozolte velem vihogva.
-Tessék? Nos rendben, akkor megismerheted. - kozoltem vele, majd ráadtam kisebb vonakodás után az utált porázt. Kiléptem a szobábol, majd csendesen bementem az ovébe. Valoban elaludt. Az ágyhoz mentem, és a konyvet a kezébol az éjjeli szekrényre tettem. A kardját mellé raktam, és betakartam. Kozben Ciara is megszaglászta. Na jo nem akarom, hogy felébredjen. Kihátráltam, majd elindultam a városba...

Hakuda edzés Kavics-taichouval,
avagy egy randomszoba amortizálása

Futólépésben haladok a szobám felé, a késés rám nehezedő bűnével. T_T Pontosan harminc másodperce kellene a hálókörletben lennem, ahol Shiroichi-taichouval lenne találkozóm, aki edzést tartana számomra. Lihegve érkezem a megbeszélt helyre, pontosan ötvenkettő másodpercnyi késéssel, ami egy tarthatatlan állapot! >.> Már éppen hajlonganék, és könyörögnék a kapitány bocsánatáért, amikor is kirajzolódik előttem a jeges valóság: bizony egyedül állok a körlet ajtajában. Közel s távol egy lélek sem tartózkodik. T_T Talán megunta a várakozást, és itt hagyott, mint eb a Szaharát, mert mért is tanítana bármit egy késős, megbízhatatlan tisztnek? >.<
Teljesen magamba zuhanok, ám egy kósza gondolat cikázik át a fejemen. Ha elment volna, valószínűleg találkoztam volna vele. De nem találkoztam! *>* Ez a felmentő felismerés megnyugtatja zakatoló szívemet. De akkor merre lehet? Merül fel bennem az ésszerű kérdés, de mivel erre pontos választ nem tudtam volna akkor sem adni, ha ezer arrancar között, fél lábon ugrálva, az életem múlott volna rajta, így körbejárom azokat a helyeket, amik szóba jöhetnek.
A társalgóban semmi életjelet nem találok, a régen ott tárolt papírhegyek is eltűntek, a kert békésen árválkodik, de a kapitánynak semmi jele nem volt a közelében sem. De felfedezem, hogy a hadnagyi iroda felől békés, és jól megszokott füstfelhő törekedik az ég felé. Arra indulok, elvégre ahol füst, ott tűz, ahol tűz, ott Ördögűzés, ahol Ördögűzés, ott általában a kapitány is fellelhető. *>*
Ötletességem, és logikám hibátlan működésétől dagadó mellel haladok célom felé, és lassan kivehetővé válik előttem Shiroichi-taichou fehérlő köpenye. Áh, megvan! >.< Értem én, hogy a papírmunka mindenekelőtt, de nekem erről senki nem szólt, ráadásul edzenem kell! Így kissé felfújva magam próbálok erőt venni zavaromon, ami körülbelül néhány másodperc múlva erőt is vesz rajtam. A kezdeti felháborodás, és lendület, amivel érkeztem teljesen elpárolgott. Kedves mosollyal az arcomon üdvözlöm a kapitányt. :3
- Anou… Shiroichi-taichou! Igazán nem szeretném megzavarni, miközben a fontos, és halaszthatatlan papírmunkát végzi, de éppen edzést tart számomra! – a kijelentésem talán meglepi, de úgy érzem, hogy igenis jogos, elvégre körülbelül nyolcszázharminchét másodperce edzünk, elviekben. >.> - Mit szólna, ha mennénk, és megnéznénk? >.< - Próbálom felkelteni az érdeklődését.
Nem szeretném zavarba hozni, hogy elfelejtette a megbeszélt időpontot, elvégre rengeteg dolog között örülhetek, hogy van rám ideje. >.< Ha legalább kijelentésemmel annyit elérek, hogy buggyantnak tart, és tudja, hogy ez lehetetlen, akkor már elgondolkozik a dolgon, és végül biztosan eszébe jut az ígérete. De nem bízhatok semmit a véletlenre! >.> Így az elgondolásomat teljesen megmásítva kézen fogom a kapitányt, és elindulok vele a hálókörlet felé.
- A kapitány még úgysem látta a szobámat, így azt is megmutatom! – mondom lelkesen, remélhetőleg nem fog nagyon megharagudni, hogy csak úgy elrángattam.
Már a körletben járunk, amikor megvilágosodik bennem, hogy mit is csinálok. Nem kicsit szeppenek meg, hogy képes vagyok ilyet tenni, az én szeretett kapitányommal! T_T Ha ezért nem kapok ki, akkor semmiért! >.< A gondolat, amiben éppen különféle halálnemeket képzeltem el, amit végrehajtanak rajtam, és természetes tájékozódó tehetségem, egy ajtóhoz vezet, amin a lehető legtermészetellenesebb mosollyal benyitok a kapitányt magam után húzva. ^^""

Hakuda edzés Kavics-taichouval,
avagy egy randomszoba amortizálása

Belépéskor, az amúgy is kissé erőltetett mosolyom végérvényesen az arcomra fagy. ^_^” Nem csupán azért, mert szinte erőszakkal rángattam magammal a kapitányt, hanem mert a szobába nyitva tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok. °O° Egy valamit vélek biztosan, hogy ez a szoba nem az én szobám, bár az ajtó kísértetiesen hasonlít az enyém ajtajára. >.> De, legnagyobb bánatomra, a helyiség egyéb berendezési tárgyai, és azoknak az elrendezése egyáltalán nem volt ismerős! T_T Ilyen az én formám! Pedig olyan biztos voltam benne, hogy jó helyen fordulok le, ráadásul külön számoltam is az elhagyott ajtókat! Ez valami szörnyű merénylet! >.> Igen-igen! Valaki biztosan kicserélte a dolgaimat, amíg Shiroichi-taichout kerestem! >.<
S bár ez a kósza elképzelés kicsit megnyugtathatná a lelkem, azért legbelül érzem, hogy az egyetlen magyarázat arra, hogy mért nem ismerős a szoba, az az, hogy rossz ajtón nyitottam be. T_T Ezt a következtetést azonban megtartom magamnak, nincs szükségem arra, hogy a kapitány még hibbantnak is tartson. .__. Kissé félve pillantok oldalra, hogy a reakcióit figyeljem, amik enyhén szólva sem bíztatóak. Az arckifejezését látván egyből eldöntöm, hogy bizony azt a tényt, hogy nem itt lakom, nem ecsetelem neki. Amit nem tud, az nem is fáj, ugye? ^_^”
Komolyan nem értem ezt a folyosó szerkezetet, minden egyforma. És ezek az ajtók! Legalább valami jelzés lehetne rajtuk, hogy kihez is tartoznak! >.< Legközelebb biztosan kiteszek egy kis névtáblát, vagy valamit! >.>
- I-igenis! - felelem a szigorú kijelentésre, elvégre ki vagyok én, hogy ellent mondjak?
Magamban ezerszer is elnézést kérek a szoba tulajdonosától, de nincs mit tenni, a helyiség bizony ki lesz pingálva. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi van, ha az edzés, vagy a festés közben jelenik meg a tulajdonos! o.O Már látom magam előtt, ahogy az Ördögűző tűz szép lassan felemészti minden szégyenteljes porcikám. T_T Ez nem történhet meg! Minél hamarabb végeznünk kell az edzéssel, aztán pedig a festéssel, és akkor nem lesz semmi baj… Bár a tulajdonos valószínűleg így is meglepődik majd, de úgy teszek, mintha semmiről sem tudnék! >.<
- Hogy mire? – a gondolataim teljesen máshol járnak, így kissé meglep a kérdés, de igyekszem egy újabb mosollyal ezt leplezni ^_^” – Hakudát kellene egy kicsit gyakorolnom – felelem zavartan.
Kissé esetlenül állok a szobában, nem igazán tudom, mit is kellene csinálnom. Gyorsan felmérem a tárgyakat, és azoknak az elhelyezkedését, de elég esetlenül mozgom, hiszen egy teljesen idegen helyen vagyok! >.< A kezem magam előtt tartva tördelem az ujjaimat, miközben a feltett kérdésre próbálok választ fogalmazni.
- Igazság szerint nincs konkrét ötletem – mondom, miközben a szabadon hagyott oldalon megfogom a kisasztalt, és segítek odébb tenni.
Tekintetem ekkor téved egy kupacra, amit eddig a fabútor gondosan elrejtett. °O° Néhány puhafedeles könyv sorakozott szépen elrendezve. Nem is maga a tény lep meg, hanem az, hogy amint megpillantom, meztelen női testek figyelnek vissza rám. Közben, mintha a kapitány mondana is valamit, de a döbbenettől és a kétségbeeséstől egyszerűen nem tudok figyelni. Sürgősen ki kell találnom valamit, mielőtt felfedezi! >.<
Amint oldalt leraktuk az asztalt a szoba közepére vetettem magam, Shiroichi-taichou elől eltakarva a kupacot. Kapkodva hajolok le értük, és felmarkolom azt a néhány könyvet, ami ott maradt, tekintetem közben egy megfelelő rejtekhely után kutat számukra. Aztán megakadok egy dobozon. *>* Igen! Ez tökéletes lesz! >.< Szinte oda repülök a megkönnyebbültségtől, hogy a kapitány nem jön rá, hogy ez nem az én szobám, és ezeket az enyhén szólva zavarba ejtő könyveket sem látja meg! >. < A szoba lakója valószínűleg szennyes tartónak használja, de ez nem érdekel, csak beledobom a könyveket, és néhány ruhadarabot, szigorúan két ujj közé csippentve, rá is húzok, hogy még inkább befedjem a bűnös rajzokat! >.> Nagyon remélem, hogy máshol nem rejtőznek efféle meglepetések! >.<
Miután sikeresen megszabadultam minden zavaró tényezőtől, és a bútorokat is úgy rendeztük el, hogy kényelmesen elférjük, várakozón nézek Shiroichi-taichoura, hogy a továbbiakban mik várhatóak. Remélem gyors edzés lesz, mert nem szeretnék összefutni a fedetlen testű könyvborítók gazdájával! >.>

Hakuda edzés Kavics-taichouval,
avagy egy randomszoba amortizálása

Figyelem, ahogy elgondolkozik, de aztán a szemében megjelenő csillogás kissé megijeszt. Remélem, nem akar semmi nehezet, vagy bonyolultat tanítani, mert örülök, ha egy egyszerű ütéssorozatot képes vagyok megjegyezni. >.< Ráadásul képes lennék az edzés közben is összeakadó lábakkal elesni, jobb, ha csak egyszerű dolgokra szorítkozunk. Persze ezt hangosan nem merném megmondani, de talán kiolvasható a szemeimből. ^o^”
- Igen, dekorálni – mosolygok zavartan, és továbbra is csak abban reménykedem, hogy a szobatulajdonos valahol nagyon-nagyon távol van.
Mi? Támadjam meg? °O° Már-már szóra nyitnám a számat, hogy inkább hozok egy gyakorlóbábút, vagy valami ilyesmit, amikor ismét megvillan a szeme. Azonban ez inkább nyomatékosító hunyorgás, mint lelkes, úgyhogy érzem, nincs menekvés. Kifújom a beszédhez vett, de végül benn akadt levegőt, és szinte csukott szemmel indítok egy ütést Shiroichi~taichou felé.
Persze nem sikerül az ütést bevinni, nem is igazán azért, mert egy tesze-tosza ütés volt, hiszen nem feltételezem, hogy egy teljes erőből, és minden ügyességet tartalmazó ütésem betalált volna. Sokat kellene még ahhoz gyakorolnom! Jobb kezem ballal hárítja, azonban már érzem is a másik kezét tarkómon, de nem ütést vitt be, hanem megfogva fordulásra kényszerít, közben jobbomat fogja, majd egy pillanattal később el is engedi. Érzem a nyakamnál, de ez sem ütés, csupán lök egyet rajtam, s ahogy tarkómat is elengedi, akár béka a meleg kövön, kiterülök a padlón. .__. S bár nem először potyogok, épp ezért puhábbik felemmel kissé hárítva fekszem csak ki, azért igen csak hangosan érkezem.
Aggódva térdel le mellém a kapitány és legyezgetni kezd, így egy kicsit még fekszem, onnan sem tudok már lejjebb esni, bár ahogy Kanae mondta régen, én képes lennék azt is kivitelezni. >.>
Érdeklődésére kissé elpirulok. ~Akadémián, hehe!~ Nevetek fel majdnem, hiszen ott is tanítanak esni, de leginkább saját káromon okulok. Más is megtanulna minél fájdalom mentesebben zuhanni, ha annyit esne hasra, mint én. .__. Persze ezt sem mondhatom, amúgyis van egy olyan érzésem, hogy még látni fogja az esési piruettjeimet, amiket elő szoktam adni. Felülök, és viszonzom mosolyát.
- Igen, mondjuk ^_^’’ – adok zavart választ. S még csak nem is hazugság, az Akadémián is sokat estem, és megtanultam minél kisebbet zúzni magamon. ˇ^ˇ
Lelkesedésére pedig mi mást is mondhatnék, mint igent? Milyen arcátlan lenne tőlem, ha még azon is válogatnék, hogy mit tanulok? Ráadásul nem is tűnt olyan bonyolultnak, hátha menni fog. :3 Elfogadom segítő kezét, és feltápászkodom a földről.
Amint felajánlja, hogy lassabban is megmutatja, lelkesen felkészülök, akkor is megtanulom, ha törik, ha szakad! >.< Jelzésére lassan, hasonlóan, mint ez előtt indítok egy ütést, amit ismét hárít. Próbálom közben memorizálni, hogy miképpen is. °O° Szerencsére aztán szemből is megmutatja, így jobban is látom, valamint utánozni is tudom. Bólintok az instrukciókra, jelezve, hogy értem és megjegyeztem. Aztán megint teszünk egy lassú ívet, ahogy az előbb, azonban most teljes természetességgel fordulok ki belőle. Valóban, az előbb meg sem próbáltam, hiszen az alatt a néhány másodperc alatt nem is igen volt időm gondolkozni.
- Értem, így ha elég gyors vagyok, már csak a földön eszmél rá a történtek re, mint én az előbb – nyugtázom a hallottakat.
Majd csak bólintok, és várom az ütést. A hárítás sikerül is, egészen jól megjegyeztem, azonban ebben a testhelyzetben egyszerűen képtelenség megfogni az ellenfelet, ha csak nem kígyó az ember. >.> Aztán Shiroichi~taichou rá is világít a probléma gyökerére, hiszen egyhelyben álltam, amint tényleg kissé hátrébb mozdulok, rögtön sikerül is a mozdulat, ha lassan is, de sikerül! *>* Aztán persze számtalanszor újra és újra meg ismétlem, mikor kissé gyorsabban, van, hogy nem fordulok időben, máskor meg hosszabbat lépek, de aztán lassan, de biztosan belejövök. ^_^ Nem vagyok reménytelen eset! *>*
Bólintok, elvégre ez a rész már jól megy, és ha még ennél is nehezebb jön, akkor inkább azt gyakoroljuk. Főleg, hogy ez sem ment a legkönnyebben. @_@
Koncentrálok a mozdulataira, próbálom minden rezdülését felfogni, nehogy úgy járjak, mint ez első sorozatnál, ahol nem vettem észre a hátra lépést. A bemutató után, amit először a levegőben mutat, majd rajtam végez el, magam is a megfelelő pozícióba állok, és bólintva jelzem, hogy mehet a menet.
Lassan próbálom először, és így majdnem pont úgy is néz ki, ahogy a kapitány is csinálta. Azonban a gyors résznél már kissé akadozóbban megy, mint a másik mozdulatsor. Így hol lassan, hol gyorsabban gyakorlom, végül majdnem kiugrom a bőrömből örömömben, amikor végre gyorsan is sikerül. *>* Nem mondhatni, hogy tökéletesen, de végre ráérzek a dologra, és egyre jobban és jobban megy. Amikor aztán Shiroichi~taichou úgy érzi elég volt a külön gyakorlás, egyben is megpróbáljuk az egészet.
Lassan, még csak-csak sikerül egyben is kiviteleznem, de a gyorsuló tempónál minduntalan kimarad valami, vagy éppen a tartása nem jó. >.> A sebességre is figyelnem kell, ráadásul, míg nem rögzül a mozdulatok egymás utánisága, valamikor túl korán, máskor pedig későn engedem el valamelyik kezemmel. Pedig nem bonyolult, menni fog! >.< Biztatom magam, s mindenre elszántan, újra és újra neki futok a gyakorlatnak. Rajtam ez ugyan nem fog kifogni! >.> Végül sikerül, vagy legalábbis valami hasonlót sikerül produkálnom. *.* Már az is örömmel tölt el, hogy egyáltalán sikerült, hát még az, hogy meg is dicsérnek.
- Köszönöm, igyekszem – mosolyogtam leülés közben, és próbáltam nem lihegve lélegezni. Ennyitől nem fáradhattam el! >.<
Fel sem tűnt az idő múlása, vagy hogy az izmaim szinte remegnek a folytonos mozdulatok ismétlésétől, egyszerűen csak csináltam, amit kell. Nem először fordul elő ilyesmi, valahogy mikor meg szeretnék tenni valamit, egyszerűen elfelejtem a határaimat. Pedig nem lenne szerencsés másnap izomlázzal ébredni. @_@ Már a gondolattól is kiráz a hideg.
Felpillantok a kapitány kijelentésére. Nem is furcsállom három napot, elvégre különbül is csinálja, mint én. Mire olyan szintre érhetek, lehet az három, vagy inkább harminc év lesz. T.T Bár azért gyakorolni fogok szorgalmasan, hogy még ügyesebb legyek. >.< Elvégre csak rajtam múlik, vagyis legtöbbször. Kivéve az elesések, azokat egy gonosz valami csinálja, ez biztos. >.>
- Bukfencezni? °O° - nézek meglepetten, főként, hogy hátra! – Előre biztosan, hátra még nem igazán próbáltam
Mikor megmutatja, próbálom utánozni, de tulajdonképpen inkább háton kiterülök, mint bukfencezem, így vele együtt elnevetem magam. Végül segít nekem, így csinálok egyet, úgy hogy talpra is érkezem. *>* Igazi tornász leszek, ha ezt megtanulom. Lelkesen gyakorolgatok, hol előre, hol hátra, már amikor hátra is sikerül, miközben a kapitány mellettem ülve magyarázza, hogyan is tudnám még gördülékenyebben csinálni. Végül aztán az egyik bukfenc végeztével kiterülve fújom ki a levegőt.
Végülis eredményes edzés volt, de nagyon remélem, hogy a kapitány elfelejtette a pingálást. Nem lenne szerencsés, ha a szoba tulajdonosa egy tarka hálóba lépne.

Spoiler:

Boldog születésnapot!

Hatalmas nagy és annál is nagyobb KFC kiküldetést tervezgettem Himmecchan alapítótársammal, mert tudtam, hogy neki mindent elmondhatok és nem fog kinevetni, hanem segíteni fog az ügy végrehajtásában, ugyanis én nem tudok csomagolni. Pedig nekem aztán nagyon szép csomagolás kellett ám’, olyanok, amiket az Emberek Világában is lehet látni karácsonykor, csak most sokkal szebb kell nekem. Sajnos Himmecchan nem elégedett meg holmi olyasféle magyarázattal, hogy ez PonPonnak lesz születésnapi ajándékképpen, mivel valahonnan Himmecchan megtudta, hogy PonPonnak szeptemberben van születésnapja nem pedig nyár kellős közepén. De vajon honnan? Persze lehet, hogy én mondtam el neki, csak már nem emlékszem rá… No, mindegy… mindenesetre elmondtam neki, hogy születésnapi ajándékba lesz Masacchannak, de nem is Masachannak. Persze nem mondhattam neki konkrétan, hogy KatsuSanak lesz… az hogyan is nézett volna ki, amikor zöldségháború van közöttünk? Mondjuk, perpillanat tűszünetet tartunk – mármint nem a papírégetésnél, hanem úgy amúgy a zöldségháborúban – szóval a lényeg, hogy neki lesz, csak Himmecchannak nem így mondtam el, hanem úgy, hogy ne tudja, de tudja, csak na… szóval… mindegy. ._.
A lényeg a lényeg, hogy sikerült rávennem Himmecchant arra, hogy megmutassa, hogyan kell szép csomagolás csinálni, majd a Donald-kacsás mintájú dobozkába rejtettem az ajándékot: egy nagyon szép zöld kavicsot, név szerint Amazonit. Legalábbis Ricchan azt mondta, hogy ez az és ezt a kavicskönyvből olvasta fel, szóval biztos úgy van. Még jó, hogy Ricchan tud olvasni! A kavics mellé még tettem citromos sütit szigorúan Kocchan félét, mert Kohaku-samaét be kell osztani, abból kevés van, de Kocchan mindig hoz sütit így abból rengeteg van, szóval ebből kap és punktum… na, jó, egy két Kohaku-samas féle süti még nem a világvége… nem, csak egyet kap! ˇ_ˇ Persze mindez mellé teszek egy füzetecskét is, ami leírja, hogy kell bánni egy kaviccsal, mert KatsuSa~ azt biztos nem tudja és, ha születésnapi szerencsehozó kavicsot kap, akkor ezt muszáj megtanulnia, különben nem lesz szerencséje, csak balszerencséje. És akkor sokat fog ő veszíteni én meg nyerni a zöldségcsatában… tényleg, de ez nekem lenne jó! °o°”
Eltátott szájjal nézek a dobozkára, ami már be van zárva és csak utólag esik le, hogy a kézikönyvvel neki biztosítok lehetőséget a nyerésre. Jajj, de buta vagyok! T^T Na, nem baj, úgy is a tisztességes játék a menő. ._.
Az ajándékcsomag lezárása után papírt – olyan papírt, amit kísérteties módon nem lehet felgyújtani – veszek elő és kezdek rá írni, vagyis valami olyasmit tenni, mert sokan megvádoltak már azzal, hogy ez nem írás, hanem rajzolás, de különben az csak ez A Nao féle, de azért idézőjelesen hagyom, mielőtt beperelnének ezért! Pedig a kanjikat vagy miket is inkább rajzolják, mintsem írják, azért olyan bonyolultak. ._. No, szóval mindegy… a lényeg, hogy „ráírok” a lapra egy mosolygós fejet, meg emeletes tortát és kavicsot, annyit amennyi idős most KatsuSa~… vagyis lehet eltúloztam a kavicsok számát, de nem baj. A szándék a fontos és Keisuke-sama is megmondta már nemegyszer: „Ajándék medvének ne nézd a fogát!” – vagy valami ilyesmi…
Ezután biztosan félretettem az ajándékot, mivel még napokra volt KatsuSa~ születésnapja, persze elrejtettem előle, nehogy megtalálja, mert ez meglepetés és mit ér a meglepetés, ha az ember… khm shinigami tud róla? Hát semmit! Így letudva az ajándékkészítés, jó pár nappal ezután számoltam be a nagy eseményről Keisuke-samanak a munka közben – papírégetés és kártyázás során –, persze úgy, hogy mindezt egy barátom teszi nem pedig én, mert mégis hogyan nézett volna ki az, ha azt mondom én csináltam? Háborúban állunk! Mondjuk, a háborúzás nem jelenti azt, hogy nem lephetjük meg a másikat, de akkor is! De ha mindezt nem mondom el Keisuke-samanak és Ricchan nincsen ott, hogy elmondja, hogy de hát KatsuSanak és MasaSunak már réges-rég volt a születésnapja, akkor még vártam volna pár hetet a nagy ajándékozásra! De mégis, hogy lehet az, hogy már volt? A naptár azt írta, hogy még nem… vagyis igazából azt sem tudom miket ír össze – vissza, mert: „Ki érti azt a sok krikszkrakszot!” –, ahogy Keisuke-sama szokta mondani. Bár nem értem, akkor hogyan is olvassa az újságot, ha ő sem érti, de hát Keisuke-sama tele van meglepetésekkel!
Mindent eldobva kezem ügyéből viharoztam el a már becsomagolt ajándékot és ástam elő a szőnyeg alól, ahova minden fontos dolgot szoktam rejteni, mint a dugipénzt meg ilyeneket, nehogy mások leljék meg. Ez az én titkos széfem, amiről senki és semmi nem tud csak PonPon és a kavicsok. Na, de az ajándékkal a kézben nyomban útnak is indultam KatsuSa~ szobájához. Kicsit szégyelltem magam amiatt, hogy a többiektől magyarázat nélkül szaladtam el, de ez fontos… soknapi késés után jutottam csak el idáig és már volt… mohh… nem lesz igazi meglepetés! TwT
Halkan osonva tettem meg az utat ahhoz a folyosószakaszig, ahol KatsuSa~ szobája van – ezt is igazából Ojii-samatól tudom, mert ő sokat tud az osztagról, mert régi tag, meg veterán, meg minden –, így aztán most már csak a szobát kellett meglelnem a sok közül. A folyosón az első lépések túlontúl egyszerű volt, hogy igaz legyen. Meg is torpantam… KatsuSa~ nem védi be a hálószobáját? Az lehetetlen!
Gyanakodva dobtam egy erre megfelelő kavicsot a folyosóra, így észrevettem a földön szétszórt karalábékat – kelbimbókat –, így azokon átbalettozva kezdtem megközelíteni a szobát, ahonnan furcsa indák kúsztak ki, de csak úgy vettem észre, hogy elhárult a karalábé veszély. Höh, tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy KatsuSa~ nincs is felkészülve. Nagyobb a védelme, mint nekem, nem ér! T-T
A karalábékon átjutva, fellélegzem és már léptem is előre, s csak azután veszem észre, hogy valamire rátapostam, amikor már beindítottam valami igazán menő szerkezetet, mert papírrepülők hada szárnyalt velem szembe káposzta – articsóka – bombával sorozva, így mit volt mit tenni, futottam előre, mentve a bőrömet és az ajándékot. Hát micsoda vendégszeretet ez?! >o>;; Szerencsére csak pár káposzta talált kupán, meg hátba, meg vállon, de az ajándék sértetlenül megúszta, már amennyire...
Már – már éppen fellélegeznék, hogy milyen ügyesen átjutottam az eddigi csapdákon, még 3D-s kavicsos napszemcsit is magamra tettem, amit Keo-báró-samatól kaptam és pózoltam egyet az ablakon beszűrődő napfényben, amikor váratlanul valami hangosan pukkant mellettem. Annyira hirtelen ért és annyira, de annyira nem számítottam rá, hogy azt sem tudtam merről jön és honnan nem és, hogy ki is küldte ezt vagy azt, esetleg amazt. Vagyis először azt hittem, hogy ez közvetlenül a 12. osztag, de amikor valami barna ízé tapadt rám, aminek olyan szaga volt, mint a záptojásnak, amit egyszer a konyhában találtam Micchannal… hát szóval hihetetlen volt… és mindez az arcomon! TwT Úgy kellett menekülnöm ettől, bármi is ez, és emiatt is ért felkészületlenül a sok inda a szoba ajtajában, amit az elején láttam, de most nem és átestem rajta, meg beütöttem magam és a doboz is elferdül, amit ajándékba csináltam. Nehh… én ezt nem így terveztem! T_T
Lehajtott fejjel helyeztem az ágyra a dobozkát, ami így meghajolva is egészen szép volt, remélem a sütik annyira nem lapultak szét az esés után… de ez annak a büdi, pukkanós valaminek a hibája… tuti, hogy a 12. osztag műve volt! Átkozott 12. osztag! Megmondalak titeket Keisuke-samanak! T^T
Szipogva kezdtem el távozni az ablakon keresztül, és még azt mondják, hogy a legrövidebb út az egyenes, még mit nem! Majdnem meghaltam! De legalább az ajándék célba ért. Remélem, hogy KatsuSanak tetszeni fog, mert sokat dolgoztam rajta és itt nem csak a kézbesítésre gondolok, hanem mindent összevéve.

Szülinapi gyertyák elfújása után: